+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Harold Jack Macmillan
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Harold Jack Macmillan  (Megtekintve 1030 alkalommal)

Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 06. 15. - 17:49:05 »
+2

HAROLD JACK MACMILLAN


tragic
backstories

        Alapok

jelszó ||"a lélekállatod Smith professzor"
nem || férfi
születési hely, idő || St Margaret's Hope, Skócia; 1953. november 1.
kor || 49
vér || arany
munkahely || Mágiaügyi Minisztérium, Aurorparancsnokság
 


         A múlt

1965
Ha valaki megkérdezné, mikor érezte először úgy Harold Jack Macmillan, hogy elkezdődött az élete, biztosan nem a születése napját mondta volna. A varázsvilághoz való igazi kapcsolódása a Roxfortban kezdődött meg. Az előtt legfeljebb a szülei hétvégi teapartiján találkozott más varázslókkal tartalmasabb ideig. Így hát az iskola, a tanárok, a mágia irányítása egészen lenyűgözte. Sőt, kíváncsiságát is kiélhetett, mert mindig talált valami újat a kastély falai között. Ő nem érezte, hogy rosszat csinálna mindezzel. Nem érezte azt sem, hogy gond lenne, ha bemegy a könyvtár zároltrészlegére, ha úgy akarta. A tizenkétéves Harold Macmillan egyenesen meg volt róla győződve, hogy az iskola teljes egészében a diákoké, tehát nekik kell használni.
Büntetések, pontlevonások sora tarkította a legidősebb Macmillan fiú első évét. Ez persze a nyáron újabb következményekkel járt. Bár anya mindig vidám természet volt, így a nő könnyen megbocsátott neki és elbeszélgetett vele arról, hogy odabent fontos a szabályok betartása. Ted Macmillan azonban kemény, hideg ember volt – már, ami kifelé illette a személyiségét, a szíve mélyén azonban jó volt. Egy nap ő is maga elé hívatta fiát, előtte pedig üres pergamen és tinta hevert, mutatva felé, hogy neki kell majd írni.
Harold leült és kezébe vette a tintát.
– Jó reggel, apa. – Mondta a maga, akkor még igencsak vékony kis hangján.
– Szerződést fogunk írni. Én diktálom, te meg leírod… – Magyarázott Mr. Macmillan szigorúan a bajsza alatt mormogva a szavakat.
– Mi… miről? – kerekedett el a kis Harold szeme.
– Arról, hogyha még egyszer rossz leszel az iskolában, akkor elvesszük a játékaidat, a könyveidet és az ünnepek alatt szobafogságra kerülsz. – Az apja szavai ridegek, szigorúak voltak, de még hozzá tette: – Ha csak nem adunk oda a zsákosnak túlzott neveletlenség okán.
Haroldnak fogalma sem volt, ki az a zsákos. Egy hatalmas, erős fickónak képzelte, aki óriási, feneketlen zsákokban viszi el otthonról a neveletlen gyerekeket. Így miközben apja hideg, felnőtt szavait körmölt, végig azon gondolkodott, hogy mit tehetne másképp. Ő csak kíváncsi volt.
Ettől kezdve Harold Macmillan csendes, visszahúzódó fiú lett az iskolába. Egy-két barátja volt mindössze, de ők is nehezen vették rá, hogy bármibe is belevágjon. Ez még azok után is így maradt, hogy Harold rájött, zsákos bizonyára nem létezik.

1999
Az aurorfőparancsnok ujjai szorosan kulcsolták át Harold Macmillan vékony kézfejét. Erős szorítás, majd megrázta azt, kifejezve gratulációját az aurornak, amiért mugli születésűeket és muglikat menekített biztonságos helyre. Eddigre Harold, hideg, szigorú emberré vált, a háború borzalmai és a sérülések, amiket elszenvedett, kiölte benne a maradék érzéseket is. Talán az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor jó barátja, Donald a karjai között halt meg. A férfinek egyetlen bűne volt: mugli szülők gyermekeként került az minisztériumi alkalmazottak soraiba. Jó auror volt, igazi úrember, akire Harold a Godrik óta felnézett. Elkísérte galériákba, színházba, ahová csak menni akart. Tanult tőle, igencsak sokat. Donald a szemében a legbölcsebb ember volt, így amikor kihunyt a fény a szeméből és a vére bemocskolta Harold kezét, soha többé nem tudott boldogságot érezni. A partónusa soha többé nem öltötte magára a szarvas formát, pajzsként pedig nem volt elég erős. Ám ezt, soha senkinek nem mondta el.
– Mr. Macmillan, ön kiváló auror és még annál is jobb ember. – Mondta neki az egykori aurorparancsnok, majd elengedve a kezét a zakójára tűzte a kis kitűntetést, amit néhány másik minisztériumi alkalmazottal együtt kapott. – A mágiaügyi miniszter és népünk hálás önnek.
A szavak egészen szíven találták. Ő nem érezte magát különlegesnek, csak élvezte a harcot, tette, amit tennie kellett józan ésszel, de Donald elvesztése mindezt semmissé tette. Nem is ért semmit az egész. Még mindig remegett persze a keze, még mindig érezte minden porcikájában a sérülések okozta kellemetlen remegést. Hónapokig volt a végső küzdelem után a Mungóban, de még így is bűntudata volt, amiért ő maradt és Donald ment.

2002
Az asztal mögött ülve úgy tűnt, mintha minden a helyére kattanna. Valahogy úgy érezte Mr. Macmillan, hogy odavaló, abba az irodába, azzal a titulussal. A háború óta feljebb lépett a ranglétrán párszor, de ez azzal is járt, hogy inkább az adminisztráció, sem pedig a tényleges bevetések voltak a feladatai középpontjában. Addig a pontig, míg be nem ült a bőrfotelbe, a „Harold J. Macmillan – Aurorfőparancsnok” tábla mögé, nem is érezte magát teljesértékű embernek. A napok szürkék voltak, értelmetlenek, most viszont ott volt, hogy tegyen. Nem is akárkik ellen, a Rend nevű band volt ugyanis a parancsnokság figyelmének középpontjába.
Haroldot persze sokszor számonkérték, miért nem halad a nyomozás, miért hagyják megtámadni az ártatlanokat, ám valójában ez nem is volt annyira meglepő. Nem volt elég információjuk egészen az év végéig, amikor bizony Macmillan és csapata, minden erőfeszítésük gyümölcseként kézzel fogadható bizonyítékokat találtak.
Hogy mikor beszélhet minderről? Az persze a jövő kérdése.

        Jellem

Harold Macmillan mindig is jóember volt. Szíve mélyén kedves, sokszor önzetlen döntéseket hozott meg, ám ezeket képes volt a lehető legnyersebb stílusban közölni. Ettől fogva gyerekként szemtelennek, felnőttként szemétnek titulálták. Sosem volt szemét, egyszerűen csak a kommunikációs képességei pontosan addig terjedtek, mint az apjának: tényeket tudott közölni, de érzelmeket nem.
Ha valaki a szemébe néz, kiolvashatja az érzéseit. A tekintete ugyanis nagyon kifejező… így amennyiben valaki bátorkodik felidegesíteni, szinte láthatja a szikrázó dühöt is. De nem. Macmillan sosem ordít vagy kiabál másokkal. Hidegen közli, hogy elszúrták a munkájukat, nem alkalmasak a szakmára, amiket maguknak választottak.
Könnyen átlát az embereken, sokkal előbb kiismeri őket, mint szeretné. Gyakran egy mondat, egy mozdulat elég ehhez. Ha valaki szimpatikus neki, csak még többet vár el tőle, ellenben az ellenszenves személyektől igyekszik rövid úton megszabadulni. Kiváló vezető, türelmes és jól tudja ösztönözni az alkalmazottai, gyakorlatilag bármelyik bevetésre hajlandó velük menni, még az életét is kockáztat.
Rendkívül percíz, a munkájában aprólékos és körültekintő. Sosem hagyja félbe a dolgokat és semmit sem felejt el. Kiváló memóriája persze a hétköznapokban is megvillan, amikor meg kell jegyeznie, hogy valaki mit szeret, mit gyűlöl, ebből kifolyólag, bár teszetoszán, de egész figyelmes alaknak tűnhet.

         Apróságok

mindig || Roxfort, akció, igazság, angoltea, teasütemény (bár ezt sosem vallaná be senkinek)
soha || hazugság, szükeség, eseménytelenség, öregség, részegség
hobbik || zenét hallgat, imádja a klasszikus mugli zeneszerzőket; olvasás, főleg az angol költőket szereti; St Margaret's Hope bejárása, nagy séták a környéken
merengő || A legjobb emléke, amikor bekerült a Roxfortba.
A legrosszabb, amikor Donald a karjai között halt meg.
mumus || egy üres szoba, szürke falakkal, amiben csak egy fotel található
Edevis tükre ||  meglepően egyszerű: boldogság, család
százfűlé-főzet || szürke, csillogós, kissé talán ezüstös, az íze pedig savanyú, mint a vörösáfonya
Amortentia || dohány, reggeli harmat a füves réten
titkok || Donald halála óta nem tud patrónust idézni.
azt beszélik, hogy... || özvegy lett, ezért nem házasodik újra. Valójában persze sosem volt házas


        A család

apa || Ted Macmillan; 79; aranyvér; meglehetősen szigorú a viszony
anya || Annmarie Black; 77; aranyvérű; rideg kapcsolat
testvérek || Dorothy Black (született: Macmillan); 52; türhető
Archibald Macmillan; 47; türhető
állatok || Freddie, a sziámi macska

Családtörténet ||

A Macmillan család az 1930-as évektől kezdve az egyik legjelentősebb aranyvérű család. Elődeik között is számos remek boszorkány és varázsló tevékenykedett, ám ebben az évtizedben váltak igazán jelentőssé. Harold Macmillan nagyanyja, Irina Black 1942-ben jelentős kitűntetést kapott auroroként, amiért megakadályozott az utolsó pillanatban egy muglik ellen elkövetni szándékozó merényletet. Irina még a szemét is elvesztette a küzdelemben. Nagyapja, Arthur Macmillan a Godrik híres oktatója volt, aki számos új aurort képzett ki öt évtizeden keresztül, végül pedig Wizengamot tag lett haláláig.
Ted Macmillan éveken keresztül Wizengamot tag volt, ma már jogi tanácsokat ad. Annmarie Black szintén protektori területen tevékenykedik. A háború alatt az egész család, így az idős házaspár is Dumbledore követőit támogatta Voldemorttal szemben. Archibald két kisgyermekét, Ezrát és Ericet veszítette el a háborúban, mikor halálfalók az egész családot megpróbálták elpusztítani. Fiatal feleségével jelenleg egy újabb kisfiút adtak a családnak, aki a Stanley nevet kapta. Dorothy Macmillan az egyik leghíresebb medimágusa a Szent Mungónak, három gyermeke, és második férje mellett jelenleg hatalmas szaktekintélynek számít a szakmájában.


        Külsőségek

magasság || 181 cm
testalkat || átlagos
szemszín || barna
hajszín || őszes-világos barna
kinézet ||
Alkatának köszönhetően magasabbnak tűnik, vékony lábai, karjai, enyhe izomzata és alig-alig széles vállai mind-mind megnyújtják a teljes alkatát. Általában csinosan öltözködik, de nem öltönybe, nyakkendőbe. Inkább az ingeket, kötött pulcsikat, kardigánokat, mellényeket szereti, szépen vasalt nadrággal, mindig tiszta cipővel. A parfüm, amit használ kifinomult érzést kelt.


        Tudás és karrier
pálca típusa || 11 és ½ hüvelyk, nyárfa, a magja sárkányszívizomhúr
végzettség ||
Griffendél Godrik Akadémia - Általános aurori képzés
Griffendél Godrik Akadémia - Különleges aurori képzés
Griffendél Godrik Akadémia - Kriminálpszicho-mágus szak

foglalkozás || aurorfőparancsnok
varázslói ismeretek ||

Harold Macmillan az angol aurorok között talán az egyik legtehetségesebb. Precízen, tökéletesen használja a párbajhoz szükséges varázslatokat és a defenzív mágiája is kiváló, ez utóbbinak kifejezetten szakértője. Az adrenalinnal együtt még erősteljesebben képes beleadni mindent a harcba. Ez azonban csak a munkája. A háztartási bűbájokkal nem igazán boldogul, ahogy a konyhában sem varázsol valami ügyesen.

        Egyéb

avialany || Mads Mikkelsen
Naplózva

Sophie Flynn
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 06. 15. - 18:09:29 »
+1

Tisztelt Harold Macmillan!

Keresve sem találni magánál jobb vezetőt, hogy őszinte legyek. Biztos vagyok benne, hogy ön egy igazán értékes és kedves férfi, aki csak olyan hűvös környezetben nőtt fel, ahol képtelen volt teljes egészében kibontakozni. Kevés ilyen egyenes és tisztességes ember van, és a követelményei félelmetesek másokkal szemben ám egy vezetőtől ez elvárható. Egy barátot elveszteni szörnyű érzés, ezt tudom jól, és őszintén remélem, hogy lassan megbocsájt magának, és előre tud majd nézni.
Az előtörténetben mindent rendben találtam, tetszett, hogy lényegretörő volt és megindító. A jelleme tökéletesen van ábrázolva, hűen tükrözi a személyiségét, a családtörténet is nagyon izgalmas. Így nem is tartalak fel tovább,

az előtörténeted:



Játsz vadakat és szépeket!

Sophie
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.207 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.