+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  VEGYES CSAPATOK
| | | |-+  Joy and Sorrow
| | | | |-+  Oliver Smith
| | | | | |-+  Szellős Ház (Moderátor: Oliver Smith)
| | | | | | |-+  Konyha és étkező
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Konyha és étkező  (Megtekintve 291 alkalommal)

Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 07. 16. - 20:16:41 »
+1



A mágiának köszönhetően a belső tér sokkal nagyobb és ennek köszönhetően Oliver Smith tökéletes ízlése szárnyra kaphatott ebben a helyiségben is. Kellemesen harmonizált szürke és tört fehér színek uralják a belső teret, és emiatt még hatalmasabbnak is tűnhet. Talán nem látszik rajta, de szeret sütni és főzni.
Naplózva


Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 12. 27. - 17:59:51 »
+1

füstbe ment terv


la Fay
2003. december 24.


Smith professzor úgy rontott ki a nappaliból, mintha az egész ház égett volna. Persze, talán úgy is volt, nem volt jelen az eseményeknél, csak meghallotta Dió panaszos nyüszítését, aztán megcsapta egy rettenetes, égett szag ütötte meg az amúgy is kifinomult és érzékeny orrát. Elvégre egy bájitalmesternek különösen jó szaglással kell rendelkeznie. Tehát éppen nagy koncentrációban díszítette a fáját, ami a nappaliban állt. Természetesen nem Florian kedvenc fáját, csak egy fát, ami hivatalos nevén fenyőfa volt, és az egyik legszebb legnemesebb, legterebélyesebb is, amit eddig látott. Nem igazán érdekelték az efféle karácsonyi dolgok, nem iagzán ünnepelték ezt a családjával, csak kellemetlenkedő rokonsággal folytak az ünnepek, ahol mindenkinek tökéletesnek kellett lennie, és tökéletesen kellett viselkednie. Fiatal korában tehát kimaradt az olyan izgalmasnak mondható ünneplésből, de Florian miatt egy kicsit hangulatosabbat szeretett volna, ha már miatta a családi karácsonyozásból kimaradt a fiú. A fát tehát igyekezett tökéletesen feldíszíteni, a fehér és a matt arany színű díszek lágyan illeszkedtek bele a harmonikus berendezésbe, mintha csak oda született volna mindegyik. Önnön magával rendkívül elégedett Smith éppen a fényeket kapcsolta volna fel, amikor meghallotta Dió nyüszítését némi egyéb indulatos hanggal elvegyülve. Aztán megcsapta az orrát a szag, neki meg cselekednie kellett.
Ki is robogott a konyha felé, mintha maga lett volna a megtestesült mugli képregényhős, és a látvány, ami a szeme elé tárult felért egy képregénybeli pusztítással. Katasztrofális állapot terjengett a konyhában. Bugyogó hangok ütötték meg a fülét, mintha egy üst akart volna felrobbanni, de mindegy is lett volna, mert furcsa ételfoltok, füst és égett hús meg égett mindenféle szag lebegett körbe rajta, és mindennek a közepén ott ácsorgott Florian.
Smith professzor érezte, hogy üvölteni fog, amikor meglátta a kissé kajafolttól csutakos kutyát Florian mellett mintha csak ő is cinkosa lett volna ennek az egésznek.
- Itt meg mégis mi történt? Mit művelt a konyhában?! - kérdezte kieresztve hát teljesen a hangját, amitől még az égett hús is annyira megijedt, hogy elfelejtett tovább égni.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 12. 30. - 11:43:59 »
+1

kiskarácsoyunk
▪ 2003. december 24. ▪

Smith prof


outfit

Az egész olyan volt, mint mikor egy álom válik valóra. Két napja még a hóban ölelkeztünk abban reménykedve, hogy együtt tölthetjük az ünnepeket, most pedig Smith házában voltam. Csendesen bújtam a karjai közé, amikor együtt pihentünk és ő olvasott, aztán mikor egyedül akart lenni a könyvével, mert miattam ne tudott koncentrálni, azt mondta, hogy szerezzem meg a padlásról a díszeket. Rám bízta a fát és a ház kidekorálását. Közel sem volt tökéletes, de a miénk volt. Ez az érzés pedig mindent felülírt.
Igazából kicsit vártam, hogy mikor teszi szóvá, hogy a kandalló felett a koszorú csálén áll vagy, hogy a fa aljára kevesebb díszt tettem, mint a tetjére. Egyelőre azonban jobban elfoglalta, hogy „la Fay, kacsát kell nekem sütnie karácsonyra.” Igazából nem is mertem neki elmondani, hogy még életemben semmit sem csináltam a konyhában... végülis mennyire lehet nehéz követni egy receptet a nagymamája szakácskönyvéből? A bájitalfőzés is erről szól. Nem, mintha abban jó lennék.
Már az gondot jelentett, hogy a combok bőrös része legyen felül. Nekem úgy tűnt, hogy az egész bőrös... ráadásul bort is kellett hozzá locsolni időnként. A kacsa ugyan bekerült a sütőbe, de a körettel is szenvedtem. A világon mindenhol burognya volt... és az a szósz, az a szörnyű szósz, amit hozzá kellett volna locsolni, odaégett.
Aztán odaléptem a sütöhöz, hogy meglocsoljam a kacsát. Csak egy enyhe löttyintés a borral, majd lángra kapott az egész. Annyira megijedtem, hogy visszacsaptam a sütőajtót, de ez a szagon és a füstön, meg a kormos képemen nem segített sokat.
- Mi a franc... – morogtam. Még mindig remegtem az ijedtségtől és már azon agyaltam, hogy odarohanok az ablakhoz, hogy kinyissam. Kellett egy kis friss levegő, mielőtt mind meghalunk itt. De Smith berontott, ezzel megakadályozva, hogy bármit is tehessek a helyzet javítására. Gondolom először Diót látta meg, aki tiszta krumplipüré volt, ráadásul nyüszített az ijedtségtől.
- Itt meg mégis mi történt? Mit művelt a konyhában?! – emelte fel a hangját. Erre csak még jobban összerezzentem, de tőle nem féltem... sőt egyenesen felháborított, hogy beküld robotolni a konyhába, majd rámüvölt, hogy nem jó. Mit várt, hogy én vagyok a konyhatündér?
- Elrontottam a vacsoráját. Minek néz ki?! – kérdeztem idegesen, közben a sütőben a lángolás abba maradt. - Khöm. Elkészült. – Köszörültem meg a torkomat. Kinyittotam az ajtót és kivettem a szénné égett húst, hogy beledobjam tepsistől a mosogatóba. Ehetetlen volt persze... ráadásul az sem volt biztos, hogy nem kap lángra újra.
- Azt hiszem, kell majd venni egy pár új edényt a konyhába... – jegyeztem meg kicsit drámai hangon és ránéztem. - Magának kellett volna főznie. – Tettem hozzá, összefontam a karjaimat a mellkasom előtt. Nem tetszett, ahogy beszélt velem, de most az egyszer megbocsátottam, mert szenteste volt és alig vártam, hogy kibontsa az ajándékát. Csináltam neki egy fotó magamról és még be is kereteztem egy kézzel készült képkeretbe. Nem volt nagy dolog, de tudta, hogy nincs pénzem és ez legalább személyes volt.
Naplózva


Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2023. 01. 02. - 11:26:32 »
+1

füstbe ment terv


la Fay
2003. december 24.


Smith professzor igényes ember hírében állt. Nem igazán szerette ha valami rajta koszos volt, vagy kellemetlenül állt, és ez bizony igaz volt a környezetére is. Szerette ha minden rendben van maga körül, úgy sokkal jobban átlátott a bájital recepteken, a dolgozatokon, a beadandókon a büntetőmunkákon és persze sokkal otthonosabban érezte magát is. A házában is mindennek megvolt a maga helye, tökéletes, esztétikailag is megfelelő pozíciója. Minden kellemesen volt elrendezve, még a fa helyezetét is ő választotta ki, ahol a legtökéletesebben érvényesülhet. A tisztaság fél egészség, ahogy tartotta mindig is a mondás és ez bizonyára így is volt. A laksában és az irodában kellemes illatok keveredtek a parfüm és a könyvek, pergamenek meg a fabútorok illata volt ez, mely frissítően hatott minden megérkezőre. Smith professzort mindig is megnyugtatta a rendezett környezet, így természetesen ha valami feldúlt volt rendezetlen netalántán büdös attól az idegei teljesen kikészültek.
Nem volt ez most sem máshogyan a friss bútorok, és a fenyő kellemes illatát elnyomta a konyhából kiáradó tömény füst és égett hús szaga, ami erőszakosan vetette be magát a lakás többi részébe is. Azt s etudta, hova legyen az idegtől, meg persze természetesen a gócpontban tartózkodott Florian is és a Dió is,a ki kétségbeesetten nyüszített, talán az erőteljes és kellemetlen szagoktól. Smith prfoesszor nem is mert rosszabbra gondolni, ám heves vehemenciával vetette be magát a konyhába, ami úgy nézett ki, mintha a Roxfort összes diákja éppen kajacsatát vívott volna. Nem tudta hogy a döbbenettől elsápadjon-e, esetleg  vörösödjön el, minden esetre ezeknek a keveréke ült ki az arcára meg valami ijesztő, rettenetes, fojtott düh, ami ki is robbant belőle, miután meglátta a krumplis kutyát és a lángoló húst, na meg persze Floriant.
- Elrontottam a vacsoráját. Minek néz ki?! – kérdezett vissza Florian, mire még jobban idegesebb lett a professzor, megszokhatta már, hogy mr. le Fay visszafeleselt neki, de hát persze a büszke ember az ilyet mélységesen nehezen viselte.
- A vacsorámat? Még ha csak a vacsorámat rontotta volna el. Az egész konyhámat tönkretette - közölte a nyilvánvaló tényt és még szét is tárta színpadiasan a kezét, hogy rámutasson a dolgok állására. Mindenhol füst volt, ételmaradványok, és persze Dió krumplis mancsnyomai. A mosogatóban néha lángra robbanó húsról nem os beszélve. EL is rántotta a közeléből Florian, miközben határozott mozdulatokkal elővette a ciprspálcát, hogy eloltsa a tűzbe jött ételt.
- Elkészült, azt látom, határozottan kikészítette a húst is, meg az idegeimet is - magyarázta mérgesen Smith professzor, miközben csípte a szemét a fűst, na meg csavarta az orrát is - meg a szépérzékét is. - Maga nem is tud főzni - közölte, határozott ponttal a végén, mint egy ítéletbeli kijelentést, miközben Florian összefonta maga előtt a kezeit, SMith pedig vezényelte a mozdulatokat, hogy megmentse a menthetőt a helyiségben.
- Azt hiszem, kell majd venni egy pár új edényt a konyhába... Magának kellett volna főznie - közölte drámaian, mire Smith felé fordult és részegezte hűvös, kék tekintetét a fiúra. Nagyot sóhajtott, mintha csak most kezdené meg igazán az ordibálást, de csak nem zengett tőle a ház. Csak megcsóválta a fejét, hiszen nem kellene legalább ma teljesen kikelnie magából. Szenteste, karácsony satöbbi satöbbi, habár ő ezt még kevéssé tudta átérezni, de Florian kedvéért megpróbálta.
- Hát most már nincs miből főzni - mutatott rá a tényekre. - Azt hiszem vannak éttermek, amik vállalnak kiszállítást - tette hozzá, és sóhajtással végignézett a konyhában, és igen, valóban kellett egy-két új edény.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2023. 01. 09. - 11:15:54 »
+1

kiskarácsoyunk
▪ 2003. december 24. ▪

Smith prof


outfit

A konyha nem úszta meg éppenséggel. Nagyon-nagyon nem úszta meg. Sőt, ha lehet mondani úgy festett, mint azoknak a katasztrófáknak a helyszínei, amiket dokumentum filmekben lehet látni. Sejthettem volna, hogy ez lesz... mégis mikor főztem én? Nagyjából soha. Talán egyszer egy pirítóst megsütöttem magamnak, de ezen kívül csak és kizárólag az anyám és a manók kosztján éltem. Tizenhét voltam, közel sem szorultam még az önellátásra.
A mosogatóban még lángra-lángra lobbant a hús. Smith pedig elhúzott tőle, mintha attól félne, majd leég a szemöldököm. Figyeltem, ahogy nagy drámaian eloltja a lángokat, majd úgy néz rám, mint aki azt mondta, a Mikulás nem létezik.
- Elkészült, azt látom, határozottan kikészítette a húst is, meg az idegeimet is - magyarázta komolyan. Szinte éreztem azt a hangjában mennyire mérges. Remek. Még az első karácsonyunkat is én rontottam el. - Maga nem is tud főzni - állapította meg, amit eddig is tudott.
- Hát... - vetettem oda, összefont karokkal ácsorogva. Kicsit olyan voltam, mint egy nagyon dacos kisfiú. Nem szerettem, ha úgy viselkedik, mintha az apám lenne.
-  Hát most már nincs miből főzni- folytatta. - Azt hiszem vannak éttermek, amik vállalnak kiszállítást - tette hozzá megoldásként. Persze tudtam, hogy ezen a ponton már végleg elrontottam a karácsonyi hangulatot és majd nem fogja élvezni a velem töltött időt. Itt még tévé sem volt, pedig akkor nézhettük volna a giccses karácsonyi filmeket és ehettünk volna a kanapén.
- Vagy... elmegyek ételért... - sóhajtottam és megráztam a fejemet. - Addig sem kellene elviselnie a hülye fejemet... - duzzogtam és hátat fordítva neki megindultam kifelé a konyhából.
Ha akart persze utánam jöhetett. Annyira azért nem voltam gyors, de amint tudtam, azért belebújtam a cipőmbe. Dió persze odajött és a nedves orrával azonnal bökdösni kezdte a kezemet. Gondolom érezte, hogy cseppet megsértődtem Smith-re.
- A gazdádnak egy feleség kéne, nem én... - dünnyögtem szomorúan.
Naplózva


Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2023. 01. 13. - 19:25:30 »
+1

füstbe ment terv


la Fay
2003. december 24.


A konyha még annál is rosszabbul festett, mint a Roxfort épülete az ostrom után. Egyik tányér az egyik sarokban hevert holtan, pacsmagok és pacsulifoltok tarkították a szekrény ajtókat, az üveges polcot, ahol Hugrabug Heléna állítólagos étkészlete volt - bár ebben Smith maga is kételkedett, de egyszerűen tetszett neki a szett -. Szóval minden olyan volt, mint egy harmadik kajavilágháború sulytotta övezet, és még a szagok! Természetesen inkább ezek miatt nyüszített Dió, a szagok miatt, meg mert biztos szerzett magának némi PTSD-t is, amikor a saját szemeivel látta, hogy elszabadult itt a pokol. Nem, nem a főzéstől, hanem Smith hangjától, ami feszesen zengte be a csendes, néha-néha szortyogó csendet.
Szemei úgy mérték végig a helyszínt, és aztán Floriant, meg Diót, mintha csak valami ítéletnapi végrehajtó lett volna. Kénytelen volt először a tüzelő pulykát eloltani,lehet tényleg nőstény is volt, ha már így lángra talált lobbanni, teljesen spontán, még azok után is, hogy réges régen nem a sütőben pörkölődött. Ahogy eloltotta a lángokat a pulyka fogta magát és szinte szenes porrá esett össze, némi kellemetlen füst társaságában. Szerencsétlen állat, jobb sorsot érdemelt volna. Smith professzor örült, hogy nem született pulykának.
tekintete végigszaladt tehát a maszatos fiún, aki dacosan, keresztbe font karokkal állt előtte. Smith igazán edzett volt a kamasz dacos dolgokkal szemben, egészen rutinos lett azalatt a kis idő alatt. Kifejtette elmés észrevételét, hogy Florian nem is tud főzni. Micsoda Sherlock ez a a kellemes úriember!
Inkább rendelt volna a moderni villámbagolyból, hogy ezzel is mutassa Florian felé, milyen modernül gondolkozik ő is, közel negyven évesen. Még büszke is volt magára a javaslatért, mintha ezzel képes lett volna megmenteni a karácsonyt. Ha ismerte volna a karácsonyi filmeket, még egészen azonosulni tudott volna az ottani hős szereplőkkel, víg szentimentalitásában. De a fiú úgy tűnik ezt kevésbé értette így, inkább csak a dacos letört kamasz választ adta.
- Vagy... elmegyek ételért... Addig sem kellene elviselnie a hülye fejemet...
Ezen a ponton, ahogy Florian kisétált a konyhából, Smith csak sóhajtott egyet és az orrnyergét összecsippentette az ujjaival, úgy álldogált ott, mint egy harcban megfáradt ember. Tudta, hogy Florian már csak duzzogásból is elmenne. Dió kiügetett a fiúhoz, természetesen, mintha csak érezte volna annak szándékát. A kutyák mindig hamarabb megérezték a dolgokat, és ezért voltak olyan különlegesen csodálatos teremtmények. Már csak egy golymók, és egy békés Florian kellett volna, és SMith tényleg boldog ember lenne. A látszat ellenére egészen könnyen le lehetett nyűgözni, vagy a kedvében járni - már aki mert -.
Végül egy kis idő elteltével, amint összeszedte szebbnél szebb gondolatait, megindult Florian után, hogy elkapva a karját maga felé fordítsa. A dünnyögést a kutyának nem iagzán hallotta, csak a feleség szót kapta el, de ez is elég volt, hogy rájöjjön a dolgok lényegére.
- És maga itt hagyna engem, egyedül - ezen a ponton Dió méltatlankodva vakkantott -, hogy magát várjam az étellel együtt, a helyett, hogy végre kettesben töltenénk ezt a kis időt?
- Pedig még egy igazán nagy ajándék is várja magát - nyomatékosított kifejezetten sejtelmesen, és közelebb is hajolt a fiúhoz, teljes, lenyűgöző valójában.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2023. 01. 18. - 12:07:25 »
+1

kiskarácsoyunk
▪ 2003. december 24. ▪

Smith prof


outfit

A füst szag sem csípte olyan kellemetlenül a szememet, mint ahogyan Smith megjegyzései fájtak. Tizenhét éves voltam, nem egy háztartási bajnok, így nagyjából esélyem sem volt egy hatalmas kacsahússal szemben. Egyértelmű volt, hogy ennek legjobb esetben is hamvasztás lesz a vége, nem egy kellemes vacsora... de még azt sem értékelte, hogy miatta egyáltalán megpróbáltam. Tényleg mindent beleadtam, de a receptek összezavaróak és furák. Pontosan tudta, hogy bájitaltanból is éppen elég szörnyen teljesítek.
Inkább fogtam magam és kimentem az előszobába, hogy belebújjak kötényestől a kabátomba. Ki akartam menni és kisírni magamat, amiért nem vagyok elég jó Smith-nek. Lassan már megfeszültem, annyira erőlködtem, de észre sem vette. Pedig én tényleg csak miatta fésülködtem meg, használtam parfümöt és tanultam meg a vasaló-bűbájt.
- És maga itt hagyna engem, egyedül - hallottam meg Smith hangját. Annyira mérges voltam, hogy meg sem hallottam, hogy utánam jött. - , hogy magát várjam az étellel együtt, a helyett, hogy végre kettesben töltenénk ezt a kis időt? -folytatta.
Letettem a sálamat a kis komódra és felé fordultam. Még nem volt rajtam se kabát, sem semmi más.
- Miért legyek kettesben magával, miközben üvöltözik velem? - értetlenkedtem. A griffendéles virtusomat nagyon is sértette a hangneme. Máskor persze meghunyászkodtam volna, de most túlságosan is fájt az egésznapos munka után.
- Pedig még egy igazán nagy ajándék is várja magát - próbált meggyőzni.
Végig mértem rajta, a tekintetem megállt a nadrágján és kicsit elpirultam. Még ő sem volt olyan gyors, hogy a villámbaglyos rendelésen belül legyünk. De aztán visszanéztem az arcára.
- Most nem vagyok vevő a szafaládéjára. - közöltem dacosan. Nem öltözködtem tovább, hagytam, hogy odahajoljon és a szemeimbe nézzen. Nem akartam vele most lefeküdni, akkor olyan lett volna, mintha megint hagyom nyerni. - Fogadjunk sosem rendelt még a villámbagolytól.- Böktem oda amolyan sértésnek, hogy milyen öreges.
Amúgy én sem rendeltem. Nem volt rá pénzem, a mugli gyorséttermekben is maximum egy sajtburgert tudtam venni magamnak, ha anyám megszánt néhány fonttal. Ez persze ritka alkalom volt, mert neki nem volt túl sok pénze, ahogy apámnak sem.
- Akkor... adja legalább ide az ajándékom... - morgolódtam magamban és elindultam be, még mindig kötyénben - a nappaliba. Leültem Smith kedvenc foteljába és vártam, hogy kiengeszteljen a barom hangnemért, amit megengedett magának. Ezt most nem ússza meg olcsón.
Naplózva


Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2023. 01. 21. - 13:29:29 »
+2

füstbe ment terv


la Fay
2003. december 24.


Túl sokat gondolkodunk, és túl keveset érzünk, ez az ember pechje. Smith professzor határozottan a sokat gondolkodó emberek csoportjába tartozott. Sosem volt különösen az az érzelmes ember, nem hagyta, hogy azok irányítsák. Úgy nőtt fel, hogy azok csak eltérítik a helyes útról az embert, és ezt egyre inkább megtapasztalta, a számos csalódás után, melyek gyerekkorában érték. Az értelmet fentébb helyezte az érzelmeknél, így hát teljesen rideg és hűvös tudott lenni a diákokkal is, nem hatották meg különösebben a rettegő vagy kétségbeesett tekintetek. De aztán Florian mellett ez a rendszer is egy kicsit megborult, mint minden más is az életében. Ez van ha valaki a békés középkor felé menetel, és aztán hirtelen az egész életét felforgatja egy kamasz, akinek még a sárkénytojáshéj még alig kopott le a fenekéről. Elcsábították. Ez ellen nem tudott semmit sem tenni. Persze jó volt igazán tartozni valakihez, aki modnjuk nem szenvedett olyan betegesen kóros önbizalomhiányban, mint Aurora, és aki nem hányással fejezi be az étkezéseket. Smith igazán aggódott a volt neje egészségéért, a gyerekük miatt is, még egy pszichomedimágust is rendelt ki mellé. Még most is meglepődött, milyen érzelmes tudott lenni néha-néha.
Smith konyhájának jellegzetes gyömbéres, fűszeres illatát teljesen elnyomták a halott vacsora kellemetlen szagai. Füst, égett hús és ki tudja még mi. Elkeseredett akárhányszor csak ránézett a csatatérré vált helyiségre, ami még rosszabbul nézett ki, mint a Konyha, a diákok kajacsatája után. Ő sem volt éppen egy sztárség persze. Elsütögetett magának néha-néha itt egy kis palacsintát, tojásos reggeliket, de olyan nagyon komplikált ételeket nem csinált. Inkább megebédelt vagy megvacsorázott valahol, hol egyedül, hol pedig Mr. Macmillannel együtt. Még egy bólintér is ügyesebb volt a konyhában, mint ő, szégyen, nem szégyen. Szívesen kotyvasztott bájitalokat, tanulmányozta is őket, és bár sokszor tisztába volt vele, hogy a főzés is egyfajta kémia, bizony ebben nem volt kifejezetten profi.
Mérges volt, Florian lehetett volna vele őszinte és akkor nem veszekedtek volna, és a konyha se nézett volna ki így. Utána robogott, Dióval a nyomában, aki valamiért megállás nélkül böffentett is mellette, Ki tudja mi került szerencsétlen jószág gyomrába. Meg is állt a fiú előtt, aki drámaian igyekezett volna magára kapni a sálat is, habár még kabát sem volt rajta.
- Miért legyek kettesben magával, miközben üvöltözik velem? - háborgott természetesen Florian, mire Smith csak mogorván sóhajtott egyet, és szemöldöke mélyen összeráncolódott szigorú ábrázatán, komor felhőket festve rá.
- Tönkre tette a konyhámat, ami megelőzhető lett volna, ha elmondja nem tud főzni - jegyezte meg Smith, miközben kék tekintetével végigmérte. Határozottan átverve érezte magát. Nem volt ő olyan félelmetes, hogy ezt a csekély, de igazán lényeges információt ne mondják el neki. - Talán tart tőlem, hogy ezt nem mondja el, la Fay?
Aztán felnőtthöz méltón igyekezett volna elsimítani ezt az egészet, le kellett nyugodnia, hiszen mégis csak szenteste volt, meg ilyesmi, és bár ő neki ez az ünnep nem kifejezetten jelentett sokat, Florian miatta volt itt, miatta akart főzni is, amit lehet nem is kellett volna.
- Most nem vagyok vevő a szafaládéjára - közölte  a fiú dacosan, miután persze előtte még végignézett rajta. Smith professzor tudta, hogy meg tudná győzni őt a nagyobb ajándékra, bár azt inkább az este későbbi felére tartogatta.
- Nem voltam ráutalva holmi villámbagolyra - felelte kissé sértetten, célozva arra, hogy ő inkább az éttermes fickó volt, mint sem a furcsa gyorséttermek lelkes fogyasztója. Azt se tudta, mégis mi a fene volt ott, amit lehetett enni. Hallotta már, hogy az ifjúság néha ilyen rendelésre vetemedett, de ő ezzel nem foglalkozott, mert nem volt rászorulva.
- Akkor... adja legalább ide az ajándékom... - közölte Florian, majd bevonult a nappaliba, a böffentgető Diót és Smith professzorrt hátrahagyva. Ő rásandított a kutyára, aki ásított egy nagyot és ártatlan, jámbor szeretettel bámult vissza a gazdájára.
- Téged legalább nem kell kiengesztelni, túl naiv vagy - dörmögte a kutyának, az meg mintha bókot kapott volna csóválni kezdte a farkát, majd Smith is követte Floriant, aki a kedvenc helyén ült. Megköszörülte a torkát, majd elővett egy kis dobozkát, amit a fiú kezébe adott. Nem igazán értett az ilyen ajándékozásokhoz, így hát csak némán odanyújtotta kertelés nélkül. Ha kinyitotta, akkor egy szépen megmunkált kovácsoltvas kulcsot talált benne, aranyozott mágikus rúnákkal, ami ehhez a házhoz tartozott.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2023. 01. 22. - 20:37:25 »
+1

kiskarácsoyunk
▪ 2003. december 24. ▪

Smith prof


outfit

Hogy éreztem-e már ennél kellemetlenebbül magamat Smith közelében? Nem igazán, még akkor sem, mikor a gyömbér ízű tea után elböffentettem magam a társaságában. Valójában Smith amilyen komor volt, annyira könnyű volt a közelében lenni. Viszont amikor elővette ezt a macsóskodós túl dramatizálást, úgy éreztem magam, mint egy hülyegyerek.
– Tönkre tette a konyhámat, ami megelőzhető lett volna, ha elmondja nem tud főzni – mondta csak olyan megjegyzésként, ettől persze még bántóbb volt. De mit vártam, Smith-től? Annyi tapintat volt benne, mint egy bólintérben és akkor már sokat mondtam. Ha valami nem tetszett neki, nagyjából mindennek elmondott. – Talán tart tőlem, hogy ezt nem mondja el, la Fay?
Erre már komolyan felháborodtam. Ha lett volna a kezemben egy jó habos palacsinta, tuti az arcába nyomom. Nem látott át még a tiszta víz felszínen is, pedig tudhatná, hogy miért nem szóltam neki. Tudnia kellett volna…
– Nem tartok magától, csak szerettem volna a kedvére tenni. Kit érdekel, hogy nem tudok főzni? Meg akartam tanulni. Magáért. – Mondtam hangosan, úgy, hogy még Dió is hátra csapta a füleit. Nem érdekelt, hallja csak mindenki, hogy nem vagyok sehogy sem elég jó Smith-nek. Meg is feszülhettem volna nagyjából.
Aztán meg még elcsábítani akart holmi ajándékkal. Persze sejtettem, hogy nem egy házat vett nekem vagy egy versenyseprűt. Azt nem tudná elrejteni a fa alatt… na meg azért annyira ő sem titokzatos. Csak a nősülését hallgatta el.  Sóhajtva egyet beültem a fotelba és dacosan néztem rá.
Ahogy utolért a nappaliban és rám nézett, valamivel matatott. Hamarosan apró dobocska csillant meg az ujjai fogságában és azt felém nyújtotta. Megköszörültem a torkomat és éreztem, hogy máris könnyes a szemem. Mindig a legkisebb dobozokban vannak a legfontosabb ajándékok… legalábbis a filmekben. Kinyitottam a tenyerem felé, hogy beleejthesse a dobozt.
Ügyetlenül nyitottam ki, de a tetejét letettem az ölembe, így alaposan szemügyre vehettem a benne pihenő kulcsot. Mágikus volt. Rúnák díszítették.
Ezen a ponton nem tudtam uralkodni a könnyeimen.
– Ó prof… – csuklott el a hangom, majd hangosan hüppögve megtöröltem a szemeimet. Tudtam, hogy a házhoz tartozik ez a kulcs, hiszen a professzornál is mindig hasonlót láttam, akárhányszor idehozott magával.
– Mostantól egyedül is bejöhetek? – pislogtam fel rá. Nagyon meghatott, hogy megosztotta velem az otthona egy darabját. Én is szívesen adtam volna neki az otthoni szobámhoz kulcsot… de Henry mindig ott volt, amikor szünet volt. Pedig hányszor álmodoztam róla, hogy éjjelente csak úgy felbukkan és szeretkezünk. – Adjak én is kulcsot a szobámhoz? Az öcsém kilenckor mindig elalszik. – Dünnyögtem.
Naplózva


Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2023. 01. 24. - 20:05:05 »
+1

füstbe ment terv


la Fay
2003. december 24.


Smith professzor hajlandó lett volna elengedni a konyha dolgot. Sőt, ha nagyom romantikusak akarunk lenni, akkor még be is lehetne tudni ezt a szerelemnek, hiszen bármily katasztrófát is fog okozni ez a kamasz itt előtte, ő minden egyes alkalommal meg fog neki bocsájtani. Szinte már-már mesébe illő vonzalmat érzett Florian iránt. De! A konyha is az ő tökéletes birodalma volt, sértette a büszkeségét a romlás látványa, és egy sértett, büszke férfi igen csak nehezen engedett fel. Úgy nézhettek ki, mintha mindannyian sértett kamaszok lettek volna, büszkeségben sértettek, akik úgy érezték, egyáltalán nem értik meg az érzéseiket. Pedig Smith professzor igazán igyekezett, csupán nem volt ahhoz hozzászokva, hogy a tényeken kívül mást is figyelembe vegyen. Egy tanár nem engedhette meg magának azt, hogy csak mert valaki a háza tanulója jobb osztályzatba részesítse, vagy kevesebb pontot vonjon le tőle. Nem sajnálhatta meg a zokogó diákot sem, aki szerint egy dolgozaton múlott az élete. A valóság ennél sokkal keservesebb volt, és ha egyszer elhagyták az iskola falait, már nem tudott rájuk úgy vigyázni, mint azokon belül. Talán egy kis fegyelem, tartás, némi élethez való ész ragad rájuk nevelése által. Szerette volna ezt hinni, hogy a jó ügyért cselekszik, és hatással van a gyerekekre.
Nos, ha ezt nem is tudja meg, azt már jó, tudta, hogy Florian milyen hatással volt minden porcikájára. A fiú elevensége, makacs könnyelműsége szenvedélyesen vonzotta. Vonzotta őt, mert ezeknek híján volt, és még ha be se vallotta volna soha, igen csak tisztelte a fiút ezért kissé felöltőtlen életmódért.
– Nem tartok magától, csak szerettem volna a kedvére tenni. Kit érdekel, hogy nem tudok főzni? Meg akartam tanulni. Magáért - vágott vissza Florian, mire Smith megint csak kelletlenül felsóhajtott.
- Kérhetett volna segítséget! - jelentette ki, bár ha nem is volt olyan konyhatündér, még nem égett oda olyan rútul semmi, amit csinált. És persze ettől függetlenül mélyen meghatotta ez a vallomás a szigorú professzor szívét, melyre nem is igazán volt képes válaszolni, csak ezt az ügyetlen mondatot tudta kinyögni. Talán egy kicsit többet kellett volna kitekingetnie a bájitalos könyvekből, hogy ezen a nyelven is megtanuljon beszélni.
Követte hát a fiút a nagy loholásban, és mögöttük lelkesen döcögött Dió is, aki ellenálhatatlan késztetést érzett arra, hogy folyton a gazdája mellett legyen. Talán látott benne valamit, ebben a nagy szigorú, rettenthetetlennek tűnő emberben, amiért úgy gondolta, hogy ő is szorul egy kis szeretetteljes védelemre. Dió, míg Smith professzor az ajándékdobozzal matatott, leheveredett a szőnyegre, és lustán pihenni kezdett, mancsát félig az ücsörgő Florian lábához nyomva. Ahogy Florian kinyitotta a dobozt, a dühös könnyeket meghatottság váltotta fel, melyek még inkább zavarba hozták Smith professzort.
– Ó prof… Mostantól egyedül is bejöhetek? – kérdezte hüppögve, mire Smith csak bólintott egyet, komor ábrázatával, összehúzott szemöldökével, szigorú pillantásában azonban kellemesen ott cisllogott a gyöngédség. Nem igazán értett ezekhez az ünnepélyes eseményekhez.
- Természetesen, Dió és a ház is be fogja magát engedni - mondta, és odalépett, hogy kezével letörölje Florian szeméből az arcára folyt könnyeit. Nem szúrta oda, hogy boldog karácsonyt, egyszerűen furcsán megölte volna ezt a kellemessé vált, szeretetteljes hangulatot.
– Adjak én is kulcsot a szobámhoz? Az öcsém kilenckor mindig elalszik - motyogta Florian, mire Smith megköszürülte a torkát, mert hát nem volt az a felnevetős, hahotázós típus.
- Talán azt akarja, hogy titokban szökjek magához, mint a nagy regényekben? - kérdezte, bár azért ennél humorosabb nem igazán tudott lenni. Annyit megengedett magának, hogy elviccelődött a kedves barátjával, Macmillannel, de természetesen nem volt egy George Weasley. Oda is hajolt egy lágy csókra, aminek a szép pillanatába csak Dió mély horkolása kontárkodott bele.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2023. 01. 27. - 09:48:33 »
+1

kiskarácsoyunk
▪ 2003. december 24. ▪

Smith prof


outfit

Smith akkor sem értette volna a mondandóm lényegét, ha hatalmas barokk körmondatokban járom végig. Nem hittem, hogy képes lenne felfogni, hiszen csak azt szajkózta, hogy a konyhája tönkrement. Varázsló volt, könnyebben ment neki a takarítás, mint mondjuk az én mugli anyámnak, aki fogkefével kapargatta le az odakozmált ételmaradékot a sütőből.
– Kérhetett volna segítséget! – jelentette ki. Olyan volt, mintha számára az lett volna a természetes, hogy nem lepi meg senki, nem kedveskedik senki. Hát én sem hittem, hogy szénné ég minden és még a köret is ehetetlen lehet. Reméltem, hogyha íztelenül is, de sikerül olyan ételt tálalni, ami legalább arra utal, hogy boldoggá akarom tenni.
– Prof… maga nem ért semmit. Merlin szerelmére! – sóhajtottam fel, mielőtt dacosan bementem a nappaliba. Elfoglaltam a kedvenc fotelét, amiben még éreztem a teste melegségét. Kicsit nagyobb volt alattam a besüppedt terület, mint én, de kicsit olyan érzés volt, mintha az ő ölében ülnék. Szerettem vele összebújni, bár nem érdemelte meg.
Csendesen vártam az ajándékomat. Nem számítottam nagydologra, mondjuk egy csokornyakkendőre vagy valami vacakra, amit Smith fontosnak tartott. Akkor persze fésű is lehetett volna… de a csomag túl kicsi volt ezekhez. Talán túl lelkesen is szakítottam szét. Nem gyűrű volt, de annál sokkal fontosabb. Egy kulcs az otthonához. Sosem kaptam senkitől sem kulcsot a helyhez, ahol élt.
– Természetesen, Dió és a ház is be fogja magát engedni – felelte, mikor már ömlöttek a könnyeim. Persze közelebb lépett, az ujjai végig simítottak az arcomon, letörölve a nedvességet. Nem számított, újabb adag követte őket… mert fogalmam sem volt, mit adhatnék ezért cserébe. Bejöhetne a szobámba, Henry elég mélyen alszik és ott… szexelnénk. De az nem elég felnőttes.
– Talán azt akarja, hogy titokban szökjek magához, mint a nagy regényekben? – Csak csendesen bólogattam. Nem tudom, minek, elég hülye ötlet volt, de Smith ennél komolyabb dolgokhoz szokott és talán viccelt is, de túl meghatott voltam felfogni.
– Ide költözhetek? – kérdeztem csendesen aztán és közelebb húzódtam, hogy a szemébe nézhessek. Szerettem azt a hideg kék pillantást. – Csak egy hátizsáknyi ruhám van… meg a tankönyveim. A legtöbb zoknim lyukas meg ilyesmi…
Hát igen, nem voltunk gazdagok. A legtöbb ruhámat a bátyámtól örököltem meg vagy éppen turkálókban szereztem be. Dominic jóval magasabb volt, mint én és túl hosszú volt rám az újabb ruháiból bármi is. Azokat inkább apának adta oda.
– De azok sem kellenek… elvagyok másban… – magyaráztam. Aztán persze bevillant, hogy ingyen nem lakhatnék itt. Főzni és takarítani nem tudok, így biztosan dolgoznom is kéne.
Naplózva


Oliver Smith
[Topiktulaj]
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2023. 01. 29. - 15:59:43 »
+1

füstbe ment terv


la Fay
2003. december 24.


Smith professzor, ha valamit eltervezett és komolyan godnolt, akkor azt meg is valósította. Talán ez volt a sikerének egyik kulcsa, hogy sosem állt meg, nem hagyta a dolgait félbe, és mindenen felül teljesített. Ha valamit meg akart tenni, akkor azt bizony meg is tette. Akár egy éjszaka alatt írt egy disszertációt a mérgekről. Az emberek csodálkoztak is, hogy miért nem a Hollóhátba került. Ők nem látták megbújni a szíve mélyén azt a kedves és bájos jóindulatot, ami általában minden tettét vezérelte. Még ha ez a jóindulat végeredménye büntetőmunka volt vagy pedig éppen valaki dolgozatának a leosztályozása. Komolyan vette a világra való felkészítését a gyerekeknek. És a Floriannal való kapcsolatát is. Még ha ehhez ügyetlenül is fejezte ki magát, és nem úgy kommunikálta le a dolgokat, mint kellett volna, hanem mindenhez ott volt az az atyai szigor, ami az egész életében jellemző volt rá. De ezek az esetlenségek bizony a tantermekben nem is jöttek ki nála, hát a való életben annál inkább.
– Prof… maga nem ért semmit. Merlin szerelmére! - háborgott hát ezeken a tényeken is látványosan Florian, mire SMith professzor csak meglehetősen nagyot sóhajtott. Talán némi sértettség is volt a hangjában? Minden esetre robogott utána, Dióval a nyomában, aki talán az egész helyzetből csak anynit érzékelt, hogy a két kellemes illatú embere között volt némi feszültség, de kutyaként inkább nem is gondolkodott ezen, inkább leheveredett Florian lábához, és már horkolt is, mint egy medve aki kutyának néz ki.
Ám ez sem törte meg a meghatott, idilli pillanatot kettejük között.
Csak simogatta a kedves arcát, szeretettel, és letörölte a megállás nélkül folyó könnyeket. Nem iagzán tudott mit mondani, nem volt egészen ügyes az érzelmek kifejezésében, ellenben Floriannal, aki akkor is sírva fakadt, ha megharapja egy könyv, vagy túlságosan dühös vagy csalódott. Talán irigyelte ezért az érzelmi szabadságért, vagy éppen ettől tartotta őt különösen vonzónak. Még a humoros kérdése is olyan komolyan hangzott a szájából. Meg természetesen illetlen dolognak is tartotta, hogy ott töltik el egymással a boldog perceiket, miközben ott van mellette Henry is. Meg a többi szobában a többi testvére.
– Ide költözhetek? Csak egy hátizsáknyi ruhám van… meg a tankönyveim. A legtöbb zoknim lyukas meg ilyesmi… - SMith bólintott egyet egy sóhaj keretében.
- la Fay, nem számítanak a zoknijai - közölte és ez az ő szájából igen csak mély érzelmekről tanúskodhatott. Meg persze majd venni fog neki lyukatlan zoknikat is. - Csak lakjon velem. Itt. Ennyit kérek. Ennyit akarok.
Még csak el sem várt cserébe semmit, csak egy kis szeretetet, meg ilyen általános emberi dolgokat. Felhúzta magához Florian és hosszasan meg is csókolva emelte őt az ölébe. Izmos, jó felépítésű férfi volt így ez nem okozott neki gondot.
- Ki akarja csomagolni a másik ajándékát is? - mormolta a fiú ajkaira.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2023. 02. 03. - 08:39:53 »
+1

kiskarácsoyunk
▪ 2003. december 24. ▪

Smith prof


outfit

Miért engedtem már megint, hogy meghasson? Inkább azt kellett volna mondanom, hogy most túllépett egy határt, amit egy kulccsal nem lehetett megváltani... csak nem lett volna igaz. Nagyon is meglehetett, hiszen annak ellenére, hogy túl nagy hűhót csapott valami körül, amit bizonyára meg tudna egyetlen pálcaintéssel javítani, szerettem és ő is szeretett. Más ok nem lehetett annak, hogy a menedékéhez bejárást adott. Smith-nek talán ez volt az egyetlen olyan hely, ahol nem csak professzor volt vagy éppen komoly férfiember, hanem igazán önmaga is. Láttam, ahogy csillogó szemmel olvasott vagy kicsit hümmögve teát főzött. Az iskolában nem viselkedett így... csak én ismerhettem ezt az oldalát és ettől különlegesnek éreztem magamat, azt ami közöttünk volt.
Nyeltem egyet, ahogy végig simított az arcomon. Ujjai óvatosan törölgették le a könnyeimet, én pedig próbáltam megnyugodni. Tudtam, hogy nem tudja jól kezelni az érzelmi kitöréseket, de most olyan hálás voltam neki ezért a kis szeretetért, amit abban a pillanatban adni tudott.
- la Fay, nem számítanak a zoknijai - mondta határozottan.
Nem volt tényleg sok cuccom. Igazából semmim sem volt, csak a Roxfortban szükséges dolgaim, egy-két szakadtabb ruhadarab... közöttük lyukas zoknik. De talán, ha ideköltözöm, akkor Smith még neki áll stoppolgatni is őket. Az illet volna hozzá, amilyen őrülten rendszerető. Én is ilyen szerettem volna lenni, hogy méltó legyek hozzá. Ezért akartam megtanulni főzni is, meglepni életem első fogásával, amit ő még mindig nem értett. Nem értette ezeknek a dolgoknak az érzelmi értékét.
- Csak lakjon velem. Itt. Ennyit kérek. Ennyit akarok.
Még több könny bukott ki belőlem. Talán kicsit fel is zokogtam hangosan, de azonnal a szám elé kaptam a kezemet. Sosem hittem volna, hogy eljutunk odáig. Még megházasodni sem akart és Aurorát is alig akarta elhagyni a kedvemért.
- Maga a legjobb... - dünnyögtem és átkaroltam a nyakát, hagyva, hogy felhúzzon magával. A hosszú csókban annyira elmerültem, hogy észre sem vettem, ahogy megemel. Könnyedén tette meg, nagyobb és erősebb is volt nálam, én pedig jóformán belevesztem a nyelve ritmusába.
- Ki akarja csomagolni a másik ajándékát is? - kérdezte csendesen, a szavakat egyenesen az ajkaimra lehelve. Persze a kiborulása miatt nem érdemelte meg, hogy lefeküdjek vele.
- Az eltereli a figyelmet arról, hogy vacsora nélkül maradtunk... - haraptam meg lágyan az alsó ajkát. Közben sóhajtottam is egyet... és élvezettel csókoltam, ahogy megindult velem a hálószoba felé. Ujjaim finoman simították a tarkóját, a rövid tincseket, amik most is makulátlanra voltak vágva.
- Ez életem legjobb karácsonya... - tettem hozzá csendesen, mielőtt elvesztünk volna a kedvenc szobánk ajtaja mögött.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.152 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.