+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Walpurgis lányai - az év koncetrje -
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Walpurgis lányai - az év koncetrje -  (Megtekintve 6882 alkalommal)

Serena Fawley
Játékmester
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2022. 07. 18. - 20:32:47 »
0

Hippogriff-parti


outfit

2003. június 19.

Érdeklődésemre a gömbbel kapcsolatosan nem nagyon kívánták megválaszolni az aurorok. Elég zavaró volt, hogy egy béna indokkal próbálták elterelni a figyelmemet. Azért mégis csak megnéztem volna magamnak azt a gömböt, habár az elátkozott, elvarázsolt tárgyakkal sok tapasztalatom nem volt.
-Azért, ha előkerülne a gömb, és esetleg szükségük lenne valakire, aki az átlagosnál kicsit többet tud az armilláris gömbökről, akkor keressenek bátran. Asztronómus vagyok.
Nem tudom, honnan jött a bátorság, valószínűleg az a whiskey okozhatta, de mégis kimondtam. Való igaz, többet tudhattam mindenféle asztronómiai dologról, mint bárki a Minisztériumban. A minisztériumi csillagászok mind-mind olyan varázslók, és boszorkányok voltak, akik kiégtek, nem tudtak már elhelyezkedni egy obszervatóriumban sem. Ami pedig elég nagy dolog, mert a világ tele van jobbnál jobb, befogadóbb csillagvizsgálókkal, úgyhogy, aki így sem talál munkát, és a Mágiaügyi Minisztériumra szorul, az már régen rossz.
Az aurorok nem válaszolnak, csak elkezdenek kiterelni a teremből. Nyilván most jön a munkájuk fő része, a nyomok összeszedése, a kikérdezések, és a többi, és a többi.
Mérges voltam, hogy ennyire titokzatosak. Igenis volt fogalmunk arról, hogy kik ezek az emberek, csak azt nem tudtuk, hogy mit akarnak tőlünk. Most az egyszer már alig vártam, hogy Rita Vitrol megírja, mi is történt. Habár mindenki tudta, hogy azt, amit leír, illik kételkedve fogadni, mégis meglepően sok igazságot is ír le. Csak nem túl szép stílusban.
Ilyenek gondolkodtam, amíg kifelé sétáltam. Az aurorok egy idő után elmaradtak, visszamentek tovább terelgetni az embereket.
Kíváncsi voltam, milyen következményei lesznek ennek az estének. Elkapták az Illuzionistát, de vajon ő volt a tényleges felbújtó? Vagy előkerülnek mások is? Mindenesetre nem akartam ott lenni, amikor további fekete csuklyások felbukkannak...

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva


Theresa McCarthy
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2022. 07. 18. - 20:46:31 »
0

~ Az év koncertje ~


outfit

2003. június 19.

Ahogy megállunk Lupával, jobban meg tudjuk nézni a támadókat. Ő is úgy gondolja, ahogy én, hogy a főkolompost biztosan, de valószínűleg a többieket is börtönbe fogják zárni. Azért ez valamennyire megnyugtat. Nem akarok újra ilyen alakokkal találkozni.
Megfogadom, hogy jobban fogok figyelni az SVK órákon. Ez egész egyszerűen borzasztó volt, hogy itt álltam, és semmit nem tudtam tenni, hogy megvédjem magam. Végre, igazán láthattam a tanórák lényegét. Eddig nem gondoltam volna, hogy rám bármi veszély is leselkedhet.
Ahogy jobban nézem az Iluzionistát, akkor döbbenek le, hogy én ismerem ezt a fickót.
-Lupa, ez a hapsi nem a suliban dolgozik? - kérdezem értetlenül. - Mit keres itt?
Borsódzik a hátam, ha belegondolok, hogy ott élt velünk egy fedél alatt, és bármikor bánthatott volna minket. Vajon hány diák maradt vele kettesben?
-Azért ez durva... Hogy-hogy nem ellenőrizték le, hogy ki ő?
Értetlenkedtem, mert felfoghatatlan és félelmetes volt, hogy egy sötét varázsló bejutott a Roxfort falai közé. Ja, persze, történt ilyen korábban is, de a roxforti csata óta elég biztonságos helynek tűnt a Roxfort.
Végül kénytelenek vagyunk elindulni, visz minket a tömeg. Egy kedves auror vesz gondjaiba minket, és aggódva néz végig rajtunk.
-Megsebesültetek? Jól vagytok?
Én nagyot nyelve bólintok.
-Semmi bajom. - mondom halkan, és Lupára nézek, remélem, vele sem történt semmi komolyabb baj. Nem akarom, hogy rosszul jöjjön ki ebből az egész estéből, és egyedül sem akarok maradni.
-Most mi lesz? - kérdezem az aurort. - Visszamegyünk a Roxfortba?
Akármit is válaszol, teszem, amit mond, mert örülök, hogy végre biztonságban vagyok.
Naplózva

Vale Walker
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Pretty boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2022. 07. 19. - 05:22:27 »
0

Erősen tartom én is Vöröske kezét, ahogy átsegítem a háttámlák fölött.
-Bármikor- biccentek a köszönetére egy mosollyal. -A legnagyobb győzelmünk ellenük, hogy túléljük őket.
Talán kissé újfent McGalagonyt visszhangzom, de valóban, pillanatnyilag ez a legtöbb amit tehetünk. Bár még mindig ráfér a muksóra egy pofánlövés, ez a lehetőség most elúszott. A Minisztériumból nem nézem ki. Úgyhogy tényleg marad részünkről annyi, hogy megtagadjuk tőlük a győzelmet, ellenállunk azzal, hogy mi maradunk talpon, minden próbálkozásuk ellenére. És talán Vöröskére is ráfér ez a megerősítés. Így is sokat hozzátett a sikerhez, minden elismerésem, kár lenne érte, ha a vesztébe rohan.
Nem engedem el a kezét, ameddig ő fogja az enyémet, és a fájdalmat is legfeljebb némi fogcsikorgatás mögé rejtem. Az adrenalin múltával egyre inkább érzem az égett tenyeremet, de bírtam már ki rosszabbat, és annyira nem is súlyos, hogy szétmállani akarna. Addig pedig fontosabb őneki a stabil pont, kapaszkodó a biztonság felé.
Ahogy az auror megállít minket a kérdésével, hagyom a lányt válaszolni a saját nevében. Én komolyabb sérülést nem láttam rajta, de egyfelől ő jobban tudhatja, másrészt én se bírnám, ha valaki önkényesen nyilatkozna a nevemben, a legkevesebb, hogy nem követem el ugyanezt.
-Csak belenyúltam egy égő székbe- mutatom fel egy szabad tenyerem, ahogy én is sorrakerülök a kérdéssel. Rábízom az aurorra, mennyire ítéli komolynak, de erre magam is össze tudok ütni egy bájitalt majd otthon.
-Mindig élmény megismerni egy ilyen talpraesett csajt- fordulok Vöröskéhez, ha akad egy nyugodt percünk az események közepedte, és kezet nyújtok. -Vale.
Bajtársakként csak ismerjük legalább egymást név szerint.
Naplózva

Evelyn Pye
Boszorkány
*****


Leendő firkász

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2022. 07. 21. - 22:01:56 »
0

Fynn és mindenki más


~ set ~

2003. június 19.


Aggódva nézek Fynnre. Mióta visszajöttünk a bejárattól olyan szótlan lett. Talán mégsem kellett volna itt a hőst játszani, főleg úgy, hogy akármit is csináltam, lényegében semmi sem hatott. Ez azért nagyon ciki. Azt hiszem, vissza kéne mennem valamelyik tanáromhoz és venni még néhány pótórát párbajozásból.
Ahogy az auror hozzánk lép, én nemet intek a fejemmel, de nem tudom szerelmemnek nincs-e szüksége segítségre. Nem akarom, hogy ennél is jobban aggódjon, ezért megindulok a kijárat felé, és hagyom, hogy ő mindent megbeszéljen az aurorral. Ha úgy könnyebb neki, akkor később meglátogatom a Mungóban.
Ahogy kiérek az ajtón, megérzem a szabadság és a nyugalom illatát. Egyelőre nem látom páromat magam mögött, még várok egy kicsit, nem akarom nélküle elhagyni a színházat, ha már együtt érkeztünk, és végül is én voltam az, aki belekeverte ebbe az egészbe. Mondjuk az is igaz, hogy egy ilyen kaland után muszáj egy rendes adagot is innom. Aztán majd jöhet a többi is szép sorjában. Az biztos, hogy most egy ideig biztos nem fogok majd menni koncertre. De ebből még kerekedhet akár egy jó cikk is. Vissza kell jönnöm majd a fényképezőgépemmel.
Persze, csak azután, hogy találtam egy helyet, ahol tudok majd lakni, mert ha nem vesznek fel a főiskolára ismét, akkor vár rám a nagybetűs élet, innentől már teljes gőzzel.


Köszönöm a játékot.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2022. 07. 22. - 11:24:03 »
+1

Vadulás

Elliot & Mr. Auror & mindenki
(2003 június 19.)
Ruci

falling down


Minden porcikámmal reszketek, és nagyon nehezen múlik el a testembe furakodó tűzijáték. Kábának érzem magam, mintha sose aludtam vonla, és a hullámokban rámtörő eszeveszettül őrült remegés sem segít a helyzetemen. Nagyon erősen kell kapaszkodjam Elliot karjába, miközben legszívesebben egyből kimenekültem volna. Egy kicsit megható volt, ahogy a többiek is mind segteni akartak nekem, biztos hogy meghívnám őket egy kis forrócsokizásra, és az sem érdekel, hogy ha jelenleg nyár van és maximum az eszkimók isznak ilyenkor is forrócsokit. Elliotra pislogok, amikor rendesen visszatér a látásom, és nem csak elmosódott alakokat meg groteszk pöttyöket látok, a fájdalomtól.
- Óóó, Elliot, vérzik a homlokod - motyogom aggódva, és nagyon szomorú ez, hogy mindenki megint ilyen őrült helyzetbe került. Az ostrom után nem nagyon hiányzott ez nekünk, hogy őszinte legyek, hiszen az sem volt olyan régen, hiába tűnik nagyon-nagyon messzinek. Hirtelen eszembe jut Balthasar is. Vajon őt is megkínozták ezzel a varázslattal, mielőtt meghalt volna. Az arca olyan ilyesztően sápadtan rémlik fel előttem, mintha csak aludt volna, és az a halotti nyugalom az arcán egyenesen rémisztő volt.
A hátunk mögötti káoszra kénytelen vagyok megfordulni, és akkor szembetalálom magam az iskola pszicho-medimágusával, akiről mindenki azt hitte hogy jófej, hogy kedves, és igazából teljesen normális. Azt hiszem elég sokan jártunk hozzá, hogy a kamaszos bajainkkal megkeressük, és az a tudat, hogy minden félelmünket minden rossz érzésünket pont ennek az őrült embernek mondtuk el, aki az előbb az őrület széléig kínzott.. szörnyű volt. És a vacsora emléke most is úgy elevenedik meg előttem, mintha csak tegnap lett volna. A gyomrom pedig őrült módon dob egy hátast, miközben egyre jobban markolászom szerencsétlen Elliotot. A többiek is ugyan olyan döbbentnek tűnnek, mint mi.
– A kis szarházi… - magyarázza Elliot, én meg csak pislogva bólogatok. Enyhén szólva is sokkoló ez az egész, és még tetézi a tudat, hogy ebben az alakban amúgy így bíztak a diákok, mert hát pszicho-medimágus és hát.. mindegy. Valahogy hozzánk keveredik Mr. Auror is, és Elliottan csak nagy nehezen sikerül benne is megkapaszkodnunk.
– Ed, bevinnéd a Mungóba… Sophie-t? Nekem dolgom van - magyarázza, én meg nagy szemekkel nézem. Egyre rosszabbul néz ki, és nagyon aggódni kezdek érte. Nem is vagyok benne biztos, hogy ebben az állapotban egyedül biztonságos e bármerre is menni, de jelenleg megint olyan őrülten kába vagyok, hogy csak hümmögni vagyok képes és motyogok is valamit, de fel se fogom hogy mint. Biztos valami értelmetlen zagyvaságot, mert az elmém néhány darabja még mindig a sötétben kucorog félve egy újabb fájdalmas sokktól.
Így hát ottmaradok Mr. Auror karjaiban, ami olyan apukásan jólesően biztonságot nyújt, bár azt hiszem most midenhol biztonságban érezném magam, mint itt. Vagy egyedül.
A következő pillanatban valami Mungós medimágus kerül elém, hogy aztán eltámogassanak innen, messzire, és én ennek csak örülni tudok. A szememmel keresem egy kicsit a többieket, hátha kiszúrom Lup vagy Mirus elmosódott, homályos alakját, mert aggódom értük is elég őrülten. Hagyom, hogy elvigyenek, bárhol is van az az el, a Mungóban, és abban reménykedek, hogy Jasper sem lesz olyan mérges, meg hogy másra sem vágyom csak az ő ölelésére, mert csak az tudná lenyugtatni a testemben összevissza pattogó őrült fájdalmat.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #65 Dátum: 2022. 07. 23. - 09:00:47 »
+1

◂walpurgis lányai▸
2003. június 19

◃ sophie & eddie & mindenki▹
we do terrible things
for the people we love

style: party outfit zene: wolf song

Sophie-nak túl kellett élnie, ki kellett jutnia. Ez a cél lebegett a lelki szemeim előtt, miközben őrült hányinger fogott el. Tudtam, hogy ez a landolásom következménye volt. Véreztem is, éreztem a melegségét, ahogy végig folyt a bőrömön, a seb pedig lüktetett. A patikába kellett mennem, mielőtt engem is elrángatnak a Mungóba és ki tudja, mikor szabadulok. Nekem haza kellett mennem a családomhoz.
Ezért hát, Sophie kezébe kapaszkodva, odaléptem Notthoz, aki korábban is olyan magabiztosan durrantotta el azt a mugli vackot. Nála jobban mégis ki tudná megóvni Sophie-t?
- Ő majd vigyáz rád. - Bíztattam Sophie-t és még egyszer megpaskoltam a vállát. Még nem lehetett egészen magánál, hiszen borzasztóan ködös volt a tekintete... és igen, én emlékeztem rá, milyen egy crucio. Két-három alkalommal már biztosan benyeltem. Az a feszülés az izmokban, szörnyű sötétképek, kifakadó könnycseppek... mintha az embernek az agya és a szíve egyszerre akarna túlcsordulni a fájdalomtól s ott az a fojtogató érzés a torokban is. Talán mindenki másképpen éli meg, valójában nehéz is lenne a kínt szavakba foglalni.
Csendesen léptem hátrébb.
- Mennem kell... - pillantottam le a törött ujjaimra. Aztán újra rájuk néztem és egy halovány vigyort eresztettem meg feléjük. Egy esetlen hátraarc követte mindezt, majd igyekeztem kievickélni arra, amerre a tömeg haladt. Szinte el akartam veszni bennük, nehogy valaki megpróbáljon a Mungóba vinni. Patika. Gyógyítás. Otthon. Aidennek még csak megtudnia sem kellett, hogy mi történt velem... de nincs olyan szerencsém, hogy ne olvassa a Reggeli Prófétát.
Míg egy auror azt kérdezgette valakiktől, hogy szükségük van-e ellátásra, én kislisszantam mögöttük, gondosan elsietve a következő egyenruhás mellett. A szédülés ugyan nem múlt, de a hazatérés reménye adott némi erőt arra, hogy ezt most itt kibírjam. Az utcán kissé bicekve, öklendezve mentem el a sarokig, hogy aztán egyetlen hoppanálással a koszos városi levegő helyét átvegye a tiszta, észak-írországi nyár ismerős aromája.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #66 Dátum: 2022. 07. 24. - 12:48:13 »
+1

Koncert
2003. június 19.

 



– Ed, bevinnéd a Mungóba… Sophie-t? Nekem dolgom van. Ő majd vigyáz rád. Mennem kell…
- Persze. De Te miért nem jössz ve…
Megfogom Sophie-t nagyon szívesen, de Elliot után is szólnék, ha nem sietne el annyira a csibészes és kissé agyrázkódásos, amkacs vigyorával. Ejjj…
 Furcsa aurornak lenni, mert az embert a csinbumm csalja bele, meg a fegyverek, a bűnüldözés, de valahogy együtt jár ezzel az is később, hogy jó segíteni másokon, s főleg, ha azok kedvesek az embernek, mint amilyen nekem Sophie. Meg Elliot. Rosszallóan nézem a távozását, mert nagyon valószínű, hogy neki is szüksége lenne gyógyítói segítségre, de emlékszem még, milyen arzenálja volt a Suttogóban bájitalokból és gyógyfüvekből, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy meg fogja oldani a dolgot. Remélem. Lehet, küldök neki egy baglyot majd, hogy sikerült-e helyrepofoznia magát.
Megfogom tehát csak Sophie-t, szorosan magamhoz ölelem, amilyen ernyedt, szegény nagyon rossz bőrben van.
- Mindjárt érkezik a segítség, addig pihenj nyugodtan.
Jön egy medimágus, én pedig gondosan rábízom a lányt.
- Jó kezekben leszel.
Így köszönök el tőle, és arra gondolok, hogyha mindennek vége, majd neki is küldök egy baglyot, valami jobbulást kívánós ajándékkal, mondjuk csokival, vagy virággal.
- Nott. Ha biztonságba helyezte a kisasszonyt, szükségem van magára. Kell egy működő jobbkéz.
Komolyság. Nem kéne a főnöknek javasolni bizonyos illetlen dolgokat, főleg nem amikor éppen nem fejmosásban részesít. De hát hogy lehet ilyen fapofával működő jobb kezekről beszélgetni. Így aztán lelkesnek próbálom álcázni a vigyorom.
- Hogyne Uram! Örülök, ha tehetek valami hasznosat. És jobbulást. Ideküldök valami szanitécet. Azért gondolom szüksége van a saját jobbkezére is.
Intek egy szembejövő gyógyítónak a parancsnok felé, közben Sophie-t odatámogatom a Mungóba indulók csoportjához, és csak mikor ő már biztos helyen van, akkor térek vissza Macmillanhez. Ami már magában izgalmas feladat a szenes székmaradványok, a tengernyi homok és miegymás felett. Lesz itt munka még bőven. De az Illuziomista mind közül a legfontosabb. Vagyis…. Most már hívhatjuk akár Mr. Murphynek is. Jobban belegondolva… Persze, az emberek egy csomót változnak az iskola óta, még akkor is, ha mágikusan nem változtatják el a kinézetüket, de a név és az eredeti arc lassan behozza elém, ki is ő. Biztosan találkoztunk párszor a Roxfortban. Akkor kellett volna pöcsön rúgnom, de hát ki gondolta volna… Elégedetten figyelem Macmillan mellől, ahogy elszállítják.
- Kéne egy helyettes, aki mindig mellettem van vagy helyettem jelen van az ilyen akciókon, Nott. Na nem mondom, rengeteg papírmunka is, de úgy gondolom, alkalmas lenne rá.
- A papírmunkára? Ugyan, nem szükséges túloznia. De a többire… Nagyon szívesen és köszönöm a lehetőséget. Megteszek minden tőlem telhetőt.
Tisztelettel fogadom el az ajánlatot, a végére már komolyságot erőltetek magamra. És rájövök, hogy mindig akadnak lelkes (és Melanie miatt visszafogottan csinos) irodista kislányok, akiknek a felesleges papírmunkát lepasszolhatom majd.

Naplózva

Mirabella Harpell
Boszorkány
*****


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #67 Dátum: 2022. 07. 24. - 13:07:30 »
+1

Koncert
2003. június 19.




Walpugisnacht


- Kisasszony, jól van?
Valahonnan távolról hallottam az auror hölgy hangját. Bólogattam, de a képem rácáfolt a szavak nélküli válaszra. Mást se akartam csak lelécelni innen mostmár. Úgyhogy nagyon hálás voltam a vattacukorhajúnak, aki kitámogatott innen. Meg a fejemben kavargó füstös gondolatokból is. Bár azok sohasem hagytak el igazán.
-Bármikor. A legnagyobb győzelmünk ellenük, hogy túléljük őket.
- Azért végezni velük még nagyobb lenne.
Csak motyogom az orrom alatt, bár lehet, hogy hallja. De ahogy múlik a sokk, úgy fogom fel egyre jobban a saját magamat ért dolgokat. Csak hasraestem párszor, kaptam homokot, füstöt… És basszus, meg van égve a kéz, amibe kapaszkodom!
-Csak belenyúltam egy égő székbe.
Úgyn engedem el a másik kezét, mintha égetne. Ahogy a sebre nézek, majdnem érzem is, közben meg megint lever a víz, de most pont nem kéne meghazudtolnom a következő szavait, szóval csak annyit mondok:
- Ne haragudj, nem láttam… És én is örülök. Mira vagyok… és öhmm…
Elbizonytalanodva nézek a felém tartott sérült kézre, aztán megint rá, és kínomban vigyorgok tanácstalanul.
- Mit szólsz inkább egy ökölpacsihoz? És tényleg, egy élmény volt… mondjuk, nem egy élmény, de azért élmény. És tényleg, kösz mindent.
Amúgy kedves tőle, hogy próbált megvédeni magamtól. Nem ő az első ilyen. Úgyhogy inkább el is menekülök, gyorsan sarkon fordulok, és elnyargalok a kijárat irányába.
 



Naplózva


A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #68 Dátum: 2022. 07. 24. - 13:40:46 »
+2

A JÁTÉK VÉGET ÉRT!
Mindneki, aki írt az utolsó körre is, meglepetést talál a porfiljában. kacsint
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.115 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.