+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | |-+  207-es szoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: 207-es szoba  (Megtekintve 2169 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 05. 18. - 18:31:08 »
+2



A 207-es szoba a második emelet egyik tanári irodája lényegében. Odabent hatalmas könyves polcok magasodnak, kényelmes bőrfotalak kapnak helyet, egy apró dohányzóasztal és persze az ablakhoz közel a méretes íróasztal, rajta egy megbűvölt írógéppel, ami megállás nélkül gépeli az aktuális professzor következő publikácóját. Az illat olyan dohos, kicsit talán a teára emlékeztet, ám időnként, ha kinyitják az ablakot a kint virágzó fák pezsdítő aromáját is lehet érezni.

Jelenlegi tulajdonosa: Arian Bahri professzor
Naplózva

Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 05. 20. - 18:03:16 »
+1

viszontlátás



2003. február 13.
Daisy

Halkan kopogott a februári eső az üvegen. Nem fordultam arra, mert éppen Parker Hawk dolgozatát olvastam Arisztotelészről. “A Hermeneutika, régiesebb, de a hagyomány alapján ma is használt írással Herméneutika Arisztotelész antik görög peripatetikus filozófus fennmaradt logikai művei gyűjteményének, az Organonnak egyik része.”* - Írta nagy bölcsen iskolás szintű bevezetőjét, én pedig csak a roxforti szintet nem túllépve. A legtöbb diákkal ez volt a baj. Vagy nem erőltette meg magát, hogy tovább lépjen és felnőtten gondolkodjon, vagy nem tudott fogalmazni.
“A hermeneutika (görög) szó az értelmezés tudományát jelenti. Magának a szónak többféle értelmezése létezik, ezek egyike szerint Hermésznek, az antik görög kor egyik istenének a nevéből származik, aki az istenek hírnöke, aki az istenek és/vagy emberek közti híreket és üzeneteket közvetíti.” Egyenesen úgy éreztem magam eddigre, mint aki valami értelmező kéziszótárt olvas, ezért hátra dőltem a székben és nagyot ásítottam. Nem volt ezen mit csodálkozni, régóta nem élveztem a tanítást, az írásaim is unalmasan középszerűek voltak. Egész egyszerűen csak nem kellett volna már belesüppednem ebbe a munkába… meg az egész életbe.
Egyetlen dolog tett boldoggá. Miss Daisy Day csókjának emléke. Nem találkoztunk azóta, mert nem tudom… azt hiszem, csak pillanatnyi szeszély volt részéről, mégis reméltem, felkeres. A lehetőséget megadtam neki, ő pedig élhetett volna vele, ám még sem került elő több, mint tíz napja. Így hát ezt is a balul elsült próbálkozásaim közé soroltam. Nem számít, emléknek szép volt és a Hawk féle alkotások közötti szünetet megszépítette.
Nehezen álltam fel, nyújtóztattam ki a tagjaimat, aztán megindultam a teáskanna felé. Óvatosan megpaskoltam az oldalát, hogy aztán az csilingelve jelezze, forrni is kezd benne a víz. Így hát le tudtam forrázni a teafüvet, tettem bele egy kis cukrot és tejet. Tökéletes volt, ha az ember valami kellemes, meleg italt akart inni… ahelyett, hogy alaposan berúgott volna inkább. Az ilyen sorok után inkább ahhoz lett volna kedvem.
Felemeltem hát a csészét és vissza sétáltam az ablakhoz, hogy kinézzek az esőáztatta utcákra. Nem gondoltam még véletlenül sem, hogy ma sokan jönnének be az óráinkra, a délelőtti fogadóórám is csendesnek ígérkezett. Beleszürcsöltem a teába, még ácsorogtam ott egy picit és éppen csak akkor fordultam vissza az asztal felé, mikor odakintről kopogás hallatszott.
Csak megforgattam a szemeimet, semmi kedvem nem volt egy újabb csevegéshez arról, hogy miért Trollra értékeltem egy alaposnak aligha nevezhető házidolgozatot. Kihúztam magam, végig simítottam a hajamon és a szakállamon, hogy normálisan nézzek ki.
- Szabad… - szóltam ki szigorú hangon, egy alapos torokköszörülés után. Valójában jobban örültem volna, ha az illető beijed és azonnal eltűnik, ahelyett, hogy komolyabb beszélgetésbe bonyolódnánk. Volt már olyan, aki nem mert bejönni csak úgy miután meghallotta a hangot, ami az órán rászólt.
- Jöjjön! Jöjjön! - mondtam, ahogy jó lassan nyílni kezdett az ajtó, bár még nem láttam az érkezőm arcát. Csak ott álltam az íróasztal mellett és várakoztam, magasan, erősen, ahogy kell a békességem érdekében.



*Az idézetek innen származnak.
Naplózva


Daisy Day
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 05. 22. - 17:06:05 »
+1

♡ 207 ♡

☾ 2003. 02. 13.. ☽
partner : Arian: m u s i c b o x öltözet: casual

A napok ugyanúgy pörögtek egymás után, mint eddig, én az időt mégis máshogy érzékeltem az elmúlt majdnem 2 hétben. Ami ott, A pitézőben történt, valamit csinált velem. Miután felkeltem az ámokfutásom után, még mindig nem tudtam, pontosan mire volt jó, az a lopott csók, amit végül vissza is loptak. Igen de még hogy lopta vissza! Bármennyire is nézem a helyzetem, Ahrian Bahri nem az a fajta pasi, aki nekem bejönne bármilyen értelemben is. Talán azért csináltam, mert...hirtelen hasított belém a vágy, olyan nehezen csillapítható vágy, és nem is zudtam ellenállni. Éreztem, hogy a lábaim megindulnak felé, hogy közel kell hajoljak hozzá, mert úgy éreztem magam, mintha mégnessé váltzoztam volna. De nincsenek semmiféle illúzióim, és nem is terveztem felkeresni. Sőt. Abban reménykedtem, hogy soha, de soha nem futok vele össze, és egyszer majd, több év távlatából az emlék már csak egy homályos tejfólián keresztül lévő múlt szilánk. Egészen ma reggelig azt hittem, el is felejtettem, mit mondott búcsúzáskor. Ha szeretnél találkozni a Godrik 207-es szobájában minden hétfőn, szerdán és pénteken fogadóórát tartok kilenc és tizenegy között. Bármelyik napon meglátogathatsz… Mareggel pedig kinyitom a szemem, és a 207-es szoba ajtaja villan fel. Biztosan azért van még itt, azért zörget az agyam erdejében, mert nem zártam le magamban. Csak annyi a teendőm, hogy elmegyek, illedelmesen bocsánatot kérek a viselkedésemért és...és...és most itt ácsorgok az ajtó előtt. Tétován körbenézek, van e itt valaki, nem e rontok be egy diákját kiszorítva. Mikor beléptem az épületbe, már akkor éreztem, hogy a zavartól kipirulok. A diákokat nézegettem a szemem sarkából, és újra és újra azt kérdeztem magamtól, hogy mit csinélok, és miért vagyok itt? Bocsánatot kérni. Talán elbúcsúzni. Vagy akárhogy is, de a lelkemet valahogy megnyugtatni, hogy újból jól tudjak aludni. A folyosóról eltűnt az utolsó diák is, így kapva a lehetőségen, bekopogok. De mi van ha, nem a 207-es? 227? vagy 204?
- Jöjjön! Jöjjön! A hang azonban túlságosan ismerős. Igen, jó szobába jöttem. 207. Lassan nyitom az ajtót, ahogy becsukódik magam mögött halk nyekergésbe kezd, Arian itt áll előttem, nekem háttal, arcát nem látom, csak a sötét fürtjeit. A szobában terjengő illatot nem tudom még beazonosítani,kellemesen szippantom be, kiérződik belőle Arian parfümje. Az egész olyan...mint Arian. Kicsit furcsa, kicsit idegen, és vonzz, mint a mágnes.
- Elnézést, hogy olyan hirtelen elrohantam a minap. Elragadott a hév, fogalmam sincs miért, ne haragudj.
Talán jobb is, hogy háttal értem, így volt bátorságom belekezdeni. Igyekszem tartani a távolságot, mert ha közelebb jön, nem hiszem, hogy folytatni tudnám amit mondani szeretnék.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 05. 26. - 18:55:19 »
+1

viszontlátás



2003. február 13.
Daisy

Nem azonnal fordultam az ajtó felé. Jól esett kinézni az ablakon és a tájat figyelni… a tájat, ami inkább volt egy szürke városi kép. Az angol kisvárosok nem voltak olyan mozgalmasak, mint India. Kevesebb volt a hangzavar, de annál zordabb külső társult hozzájuk. Hiányoztak a színek, a minták, legfeljebb vörös téglát talált az ember.
Az ajtónyitása ismerős illatot hozott magával. Nem tudtam azonnal, kihez tartozott az az aroma, de beleborzongtam. Nem voltam benne biztos, hogy egy tanuló az, sőt. Valaki különleges volt. Nem, nem Rose, ő már a múlt volt. Ezért, amikor megfordultam, nem lepetek meg a szőke tincsek, a vékony test, amit túl bő kabátba bugyolált a tulajdonosa.
– Daisy… – nyögtem ki a nevét, mintha nehezemre esne tőle beszélni, így pedig egy „szép jó napot”-ot vagy „szia”-t kinyögni. Kiszáradt a torkom, mert azonnal felidéztem a csókunk emlékét. Azóta persze eltűnt, mintha nem is akarna újra látni és nem is vártam két hét után, hogy előkerül. Erre ott állt az irodámba.
– Elnézést, hogy olyan hirtelen elrohantam a minap. Elragadott a hév, fogalmam sincs miért, ne haragudj. – Magyarázkodott, mintha elvártam volna, pedig nem. Már megszoktam, hogy a legtöbb nő egy idő után nem kér belőlem. De Daisy itt volt, valami furcsa oknál fogva.
Közelebb léptem hozzá, az ujjaim a hajába túrtam és gondolkodás nélkül húztam oda egy csókra. Nem tudom miért, de megbolondított a közelsége, az illata, minden. A csók most inkább finom volt és gyengéd, a szenvedélyt félretettem, mert az így is ott vibrált mélyen bennem. Aztán elhúzódtam és a szemébe néztem. Máris zavarba jöttem a tettemtől, ami inkább hirtelen volt.
– Ne haragudj… – leheltem az ajkaira a szavakat. A kezemet is elhúztam és a zsebembe dugtam, de nem tudtam felvenni a zord álarcot, amit korábban mutattam neki. – Mármint nem akartalak letámadni. Tudom, hogy félsz, hogy auror vagyok vaaagy valami perverz. – Léptem kicsit hátrébb és megtámaszkodtam az íróasztalomon, neki meg az egyik székre mutattam. Ha akart leülhetett, nem sok értelme volt ácsorogni, ha normálisan akarunk beszélgetni… beszélgetni akarunk…? Nem éreztem úgy, hogy igen. Érzésekről, vágyakról, tervekről sosem tudtam igazán. Az egyenes gondolatok összezavartak és fájdalmasan végződtek, mikor felvállaltam őket.
–Kérsz egy teát vagy egy kávét? – kérdeztem csendesen, nem tudtam, mit mondjak. Örültem, hogy ott van, de a beszédben kevésbé voltam jó, mint mondjuk a csókokban és az érintésekben, amikre most vágytam. Nem akartam már korábban sem elszakítani magam tőle.
Naplózva


Daisy Day
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 05. 28. - 19:48:41 »
+1

♡ 207 ♡

☾ 2003. 02. 13.. ☽
partner : Arian: m u s i c b o x öltözet: casual

Különös érzés az irodájában lenni. Nem azért, mert az iskolában vagyok, ahol tanít, nem azért, mert iroda. Azért, mert pontosan tudom, hogy nem kellett volna idejönnöm, mert ürügy az egész. Talán nem is akarom lezárni, egyszerűen csak valóban belekezdeni. A mibe is? Nehéz mefogalmazni még magamnak is. De azt gondoltam, ha ejövök, kiderül, hogy folytatjuk e, vagy sem. Igen, tudni, egyszerűen csak ezt akartam, akarom tudni. Egy kis ideig, amíg a hátának habogok, úgy érzem magam, mint egy kismadár, aki betévedt kintről, és nem tudja, merre menjem, hol a kijárat, és hogy került egyáltalán ide? Ijedt, verdes, nem tuja hogy kitalál e, vagy addig megy neki a falnak és a tárgyaknak, míg bele nem pusztul. Megfordul. Az ajkai elhagyják a nevem, én pedig erre a kis időre a levegőt is elfelejtem kifújni. Elindul felém, én pedig nem tudom eldönteni, mi lesz a reakciója. Kiküld, vagy annyit mondd, szóra sem érdemes, a viszont látásra. Igen, talán így is kellene lennie. Majd..majd a kantinban iszok egy..újból bennreked a lélegzetem. Túlságosan a tudatában vagyok annak, hogy a testem megfeszül, ahogy az ajka az ajkaimhoz ér. Nem jó ez így, hogy ennyire közel van..közben mégis csak vágyom rá, mint ahogy az ember olyan dolgot akar, amiről tudja, hogy nem kellene. Meglepetésként ért, de nem ellenkezem, az ajkam egyből szétnyílnak. Forró, édes melegség söpör végig a testemen. Totál hülye vagyok.
- Ne haragudj…-
A tekintetünk egymásba fonódik, én kipirulok, és hiába akarnék valamit mondani, az ajkaim megremegnek, és ajajj, mindjárt hebegni kezdek. Aztán valahogy megmentődöm, Arian ment meg azzal, hogy folytatja, míg én szótlanul nézem.
-Mármint nem akartalak letámadni. Tudom, hogy félsz, hogy auror vagyok vagy valami perverz.
Így utólag nevetségesnek tűnik a gondolat, amit először feltételeztem, de én már csak ilyen vagyok. Halovány kis félmosoly kúszik az arcomra, de még minidg csak állok ott, keresem a helyem, keresem a szavakat.
- Ááááá, már egy ideje nem gondolom azt. Az csak egy hirtelen vezérelt gondolat volt.
A székre mutat, hogy üljek le, de nyugtalan vagyok, inkább szép lassan körbe sétálok. Egy két tárgyon elidőzik a tekintetem.
–Kérsz egy teát vagy egy kávét?
Ha most kávét innék, a szívemet ki is dobhatnám az ablakon, vagy nem is, magától ugrana ki. Így is kalimpál, már a torkomban érzem. Szépen lassan meginduk felé. Sötét szemei olyanok, mint egy feketelyuk. El lehet bennük tűnni. Két tenyerem az arcán simítom végig, a számat a szájához emelem egy újabb csókra.
-Nem megyek el. Most nem.
 Súttogom lágyan a fülébe. Az ajkaim a nyakát is puha csókkal ízlelik. Eldöntöttem, hogy nem futok el, talán nem is tudnék, csak ha elküld, de azt nem akarom.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 06. 03. - 14:54:45 »
+1

viszontlátás



2003. február 13.
Daisy

Ez a nő valahogy olyan tetteket váltott ki belőlem, melyeknek korábban a létezéséről sem tudtam. Siettem valaha valaki elé, hogy forrón csókoljam az ajkait? Aligha. Talán tényleg igaz a mondás, ha valaki nemet mond és leráz, csak még jobban akarjuk. Hát ő faképnél hagyott, én pedig akartam. Ezért a csók gyorsan elmélyült, ujjaim a szőke tincsek közé fúrtak. Éreztem, hogy nem egészen ilyen köszöntésre vágyott. Talán inkább valamiféle savanyú, rideg morgolódást akart hallani. Az jobban is ment, mint ezek a romantikus dolgok.
– Ááááá, már egy ideje nem gondolom azt. Az csak egy hirtelen vezérelt gondolat volt. – mondta. Nem fogadta el a felkínált széket, inkább körbe sétált. Nem mintha ez a szoba bármit is mutatott volna belőlem, leszámítva, hogy nem tudtam rendet tartani a jegyzeteim között. Bár a kupacok rendezettnek tűntek, láthatta, hogy a legtöbb nem összefüggő írásokat tartalmaz.
A könyvek is már néhol a földön várakoztak nagy kupacokban. A világ minden pontjáról elküldték az alkotásaikat a tudósok, így lassan már kisebb könyvtárrá alakíthattam volna ezt a helyiséget… nem, mintha szívesen láttam volna erre bárkit is.
– Ez elég megnyugtató…
Kicsit zavartan túrtam végig a hajamon, még mindig nem szoktam hozzá a gondolathoz, hogy éppen a poros irodámban látom viszont. Igen, én hívtam ide, mert kellett egy pont, ahol összefuthatunk, hiszen annyira más körökbe mozgunk… én pedig nem akartam márciusig várni az előadására, amit bejelentett a legutóbbi találkozásunkkor a kávézó tulajdonosának.
A kérdésem végén kicsit megdobbant a szívem. Nem tudom miért, talán azért, mert közelebb lépet hozzám, megint erősen éreztem az illatát. Aztán megérintett, amitől hirtelen mozdulni sem tudtam, csak bámultam rá. A csókra pedig lehunytam a szememet.
– Nem megyek el. Most nem. – súgta a fülembe. Szinte ösztönösen karoltam át a derekát, ahogy beszélt hozzám és lágy csókkal illette a bőrömet a nyakamon. Nem szerettem volna, hogy ennek vége legyen. Már sokan mondták, hogy nem mennek el, hogy nem maradok egyedül… ezért még nem mertem elhinni a szavait.
– Azt hittem, többé nem látlak. – Csendesen beszéltem, de kicsit elhúzódtam, hogy a szemeibe nézzek. Nem tudom miért voltam gyengéd és érzelmes a közelében, nem szerettem a gyenge oldalamat mutatni senkinek sem. Főleg nem azoknak a nőknek, akik a legnagyobbat sebezhették rajtam.
Végül úgy mozdultam, hogy én üljek le a felkínált székbe, aztán az ölembe húztam. Az sem érdekelt, hogyha valamelyik diák beront az ajtón, hogy most akarja megnézni a dolgozatát. Ez a pillanat most a miénk volt.
– Sokat agyalhattál rajta, hogy felkeress tényleg… – mosolyodtam el kicsit keserűen. Gondolom nem voltam olyan meggyőzően jó választás. Tudtam jól, hogy milyen vagyok kívülről… és az még kellemesebb volt azoknál a dolgoknál, amik belülről téptek. Ezt Daisy persze nem tudhatta. Apró szeletet kapott csak Arian Bahriból.
Elvettem a pálcám az asztalról, majd intettem a kanna felé, hogy az azonnal forralni kezdje a vizet, amit egy órája töltöttem bele. Így míg a tea elkészítette magát, lesütött szemekkel, de élveztem az ölemben ülő nő kellemes illatát.
– Nem ígérem azt, hogy nem bánod meg, hogy így döntöttél. – Tettem hozzá végül. Pontosan tudtam, milyen vagyok, bár nem tudtam rajta változtatni. Ha akart, minden rossztulajdonságommal együtt kellett akarnia. Ahelyett, hogy ezt szavakba öntöttem volna, csak odahúztam még egy csókra.
Naplózva


Daisy Day
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 06. 09. - 12:55:10 »
0

♡ 207 ♡

☾ 2003. 02. 13.. ☽
partner : Arian: m u s i c b o x öltözet: casual

Tényleg nem akarok elmenni, vagy elfutni. Megérzem a kétségeit, és végülis valóban bármikor kereket oldhatnék. Ha megkérdezné, miért nem, nem is tudom, tudnék e válaszolni, olyan furcsa és képlékeny bennem most minden. De a tény, hgy eljöttem, már az is...jól esi, ahogy karjait átfonja a derekamon. Egyszerűen most semmit nem akarok, csak vele lenni, mégpedig azért, mert meglepően jó érzés. És érzem rajta, határozottan, hogy neki is jó érzés, és ettől az egész csak mégjobb.
– Azt hittem, többé nem látlak. – Nos, ami ezt illeti, én sem voltam biztos benne. Ha őszinte akarok lenni, semmiben sem voltam biztos. Sokáig örlődtem, de nem azért, mert azon csámcsogtam, hogy hát, belefér, nem olyan rossz, hanem azért, mert küzdöttem az ellen, hogy magához vonzzon, mint valami mágnest. Nem is igazán konkrát céllal jelentem meg, csak már nem bírtam ellenállni. De mégis mi van benne, amitől ennyire nehéz? Ismerem? Nem. Nem igazándiból. Tudtommal egy szexéhes céda sem vagyok, sőt, néha túlságosan idilli és romantikus képzeteim vannak a szerelemről, legutóbb is ez és a ragaszkodásom sodort a bajba. LAssan elhúzódik, így tekintetünk újból egymásba fonódik. Látom benne a kételkedés kis halovány fényét, de nem hibáztatom, sőt, megértem őt.
- Én...én sejtettem, hogy látlak még. Vagyis tudtam.-
lágyan, de határozottan az ölébe húz. Meglepődöm, aztán elmosolyodom, de a teintétében még mindig itt van a kétség, ami persze egyáltalán nem bja, mégsem szeretnék, ha túl sokáig ott lenne.
– Sokat agyalhattál rajta, hogy felkeress tényleg…
Enyhén oldalra biccentem a fejem, és csak figyelem, azt a keserű mosolyt az arcán, ami szomorú, de jól áll neki. A tea kzben egy pálcaintéssel készül, én még midnig kényelmesen ülök az ölében.
- Nem azon agyaltam. Ha nincs a borzasztó nagy önfegyelmem, a túl agyalásom....
Érzem, ahogy enyhe pír kúszik fel ismét az arcomon, bár szabályozni tudnám...
- Nem hogy nem szaladok el, de nálam töltöd az éjszakát, és én...ilyet...nem szoktam, annál józanabb vagyok.
Vagy voltam, már nem is tudom, hebegek itt össze vissza, most biztos furának tart, és igaza is van. Nem szoktam randizni, évek óta egyedül vagyok, a halálfaló vőlegényem tett arról, hogy annyira padlóra kerüljek lelkileg és érzelmileg, hogy ne keressek semmilyen intim és érzelmes kapcsolatot. Végülis csak majdnem belehaltam a szerelembe. Szó szerint. Persze, tudom, sokan jártak így, de én vaahogy összeroppantam. Nem vagyok olyan erős és hős személyiség.
– Nem ígérem azt, hogy nem bánod meg, hogy így döntöttél. – Ez talán zavarhatna is, ha nem öntene el a melegség minden egyes érintésétől. Az ijjaimmal apr köröcskéket írok le a tenyerén, aztán az arcán, végül a mellkasán. Valamiért őszinte mosoly húzódik az arcomra. Megbánás.
- Ha nem szándékozol kínozni, és nem teszel kísérletet rá, hogy megölj, akkor nem hszem, hogy bármit is megbánnék. Lehellem az ajkaira, a puha, meleg ajkaira. A csípőm automatikusan közelebb húdódik hozzá, mintha csak azt akarná, hogy eggyé válljanak.
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 06. 18. - 07:27:06 »
+1

viszontlátás



2003. február 13.
Daisy

Daisy illata könnyen betöltötte a szürke iroda dohos levegőjét. Most már inkább volt kellemes, puha és selmyes, nem pedig öreg és egyszínű. Ilyen volt ez a lány, harsány, feltűnő... valahogy túlzottan is nagy hatást gyakorolt rám. Nem szerettem az olyanokat, mint ő, mégis úgy vonzott magához, mint valami mágnes. Esélyem sem volt ellenállni neki attól a perctől kezdve, hogy átlépte a szobám küszöbét. Pedig már készen álltam elengedni őt, legalábbis így két hét után.
Talán kicsit ő is zavart volt, mint én. Még is odahúztam az ölembe, ő pedig finoman el is helyezkedett. Nem tudom. Szimplán csak illett oda, de annyira nem voltam magabiztos a közöttünk lévő vibrálás ellenére sem. Ritkán volt hasonlóban részem. Indiában minden házasság elrendezett volt, ahogy az első feleségemmel nekem is. Nem kellett azon gondolkodnunk, hogy szeretjük-e egymást vagy van-e vonzalom. Cserébe persze kölcsönösen tönkre is tettük egymást.
- Nem azon agyaltam. Ha nincs a borzasztó nagy önfegyelmem, a túl agyalásom.... - magyarázta, miért is tartott eddig felkesernie.
- Nem hogy nem szaladok el, de nálam töltöd az éjszakát, és én...ilyet...nem szoktam, annál józanabb vagyok. - Folytatta, kis pírrel az arcán. Elmosolyodtam. Igazából könnyebb lett volna, ha akkor felhív magához, vagy én őt. Akkor nem kéne most itt ülnünk és tudatosítanom benne, hogy nem vagyok olyan ember, akit érdemelne. Tényleg rossz voltam, sok minden száradt a kezeimen és soha, senkivel sem voltam kedves.
- Egyszerűbb lett volna, de talán nekünk nem az egyszerűség van megírva. - Cirógattam meg kicsit az arcát, épp ott, ahol egy rózsaszín pír ücsörgött. Tetszett, hogy ennyire hófehér a bőre, a pír pedig ilyen jól látható.
Az ujjai finoman játszottak a mellkasomon. Most még közelebb került hozzám, egyszerűen éreztem, hogy még erősebben simul hozzám a teste melege, a bőre, ami még ruhán keresztül is forró volt.
- Ha nem szándékozol kínozni, és nem teszel kísérletet rá, hogy megölj, akkor nem hszem, hogy bármit is megbánnék. - Lehelte az ajkaimra a szavakat, ahogy vallomást tettem neki pár szoban arról, hogy nem vagyok főnyeremény. A kezem végig simított a hátán és a derekán, csak még inkább közelebb vonva őt. Éreztem, mit akar.
- Azt nem tenném. - Feleltem és most már egészen összeért a testünk. - A legszívesebb most ledöntenélek arra az asztalra, hogy addig csókoljalak, míg el nem olvadsz... de ez a munkahelyem. - Csókoltam az ajkait finoman, aztán a fogaimat kicsit az alsó ajakiba mélyesztettem. Nem volt szabad ennyire elengednem magam. Tudtam, hogy a főnököm cseppet sem tolerálná.
Naplózva


Daisy Day
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 06. 27. - 18:34:51 »
0

♡ 207 ♡

☾ 2003. 02. 13.. ☽
partner : Arian: m u s i c b o x öltözet: casual

Régen tombolt bennem valami ennyire, mint amennyire most.  A szenvedély már egy jó ideje szunnyadt bennem. Tól sok minden rakódott rá. Félelem, bizonytalanság, pánik, fájdalom. Talán mostanra sikerült feldolgoznom a történteket annyira, hogy újra nyissak saját magam, és mások felé is. Eg dolog eljátszani az érzelmeket, és egy másik dolog igazán megélni azt. És én már egy jó ideje cak megjátszom. Megjátszottam. Talán az iránta érezhető haragom indította be, nem tudom, csak azt, hogy nem tudok leszakadni tőle úgy, ahogyan elterveztem. Egyszerre vagyok mérhetetlen zavarban és érzem magam feltüzelve. Furcsa egy párosítás, nem is tudom, hogyan lehetséges a kettő egyszerre, de ezeket érzem és kész. Tudom, hogy egyszerűbb lett volna, ha elhívom magamhoz, de nem akartam. Nem akartam, mert ijesztő volt hirtelen...ennyi év után ilyen intenzíven érezni bármit is. A vonzódást pedig még nehezebb, mert egy erős utálattal még valahogy megküzdök, de ezzel...ezzel nem tudok.
- Egyszerűbb lett volna, de talán nekünk nem az egyszerűség van megírva.
Oh, ha tudná, hogy az egyszerűség engem sosem kedvelt! Sőt, egyenesen utál, de szívből, már ha van neki egyáltalán szíve. Elmosolyodom ahogy az arcom lágyan cirógatja.Nem tehetek róla, de...elemi erőt érzek arra, hogy azt tehessen velem, amit csak akar. El is küldthet, akkor elmegyek. Ha azt kéri, táncolja, táncolok, de mmost azt érzem, ha netán arra kérne álljak féllábon és mondjam mú, mint a tehenek, hát..talán azt is megtenném, ha furcsállanám is a dolgot.
- Ugyan. A bonyolult dolgok sokkal jobban szeretnek engem. Sőt, egyenesen a bonyodalom nevelt fel.
Abba belegondolni, hogy a bonyodalom lánya lennék, elég bizarr, de ha jobban belegondolok, simán lehetéges valami furcsa, boszorkányos módon. Nem hiszem, hogy komolyan meg tudna bántani. Nem kívánom, hogy legyen a barátom, a vőlegényem, csak szeretnék vele lenni, és nem csak sütizni, bár profi süteményeket sütök, finomabbakat, mint egy két cukrászda. Egyre közelebb kerülök hozzá, az ajkához, mintha nem is én lennék egészen. Valami régebbi énem, az elevenebb Daisy, aki még nincs is megtörve és megalázva. Pokolian jól esik, ahogy magházon von, még jobban, mint eddig. Az egész pokolian tetszik.
Azt nem tenném. A legszívesebb most ledöntenélek arra az asztalra, hogy addig csókoljalak, míg el nem olvadsz... de ez a munkahelyem.
Persze, tudom, hogy ez a munkahelye, de...nem lehetne bezárni az ajtót? A színházban az ilyesmi sosem akadály, bár én még sosem szexeltem ott, de élesben végighallgattam Élodie és Sam légyottját. Nem az egészet, mert úgy húztam el onnan, mint a vadliba, de akkor is. Még egyszer magáhz von egy lágy csókra, ami után csalódott leszek, mikor rájövök, hogy az aggódó professzor is kijújik belőle. Mert még ez is...irigylésre méltóan jól áll neki. Francba.
- Persze, munkahely..tudom, igen...-
Válaszom is kicsit mosolyogva hangzik el,majdszépen lassan kiszállok az öléből, és újból sétálni kezdek a szobában. Itt nincs egy lezárt próbaterem, semmi takarás, magas díszletek. A tea felé nyúlok, ami mostanra elészült, és aprókat kortyolok belőle. Most akár meg is sértődhetnék, de nem tudok. Mondnom...azt csinálok, amit kér. Talán nem felépülök, hanem újból elveszítem az eszem.
- Meddig dolgozol? VIsszajöhetek később. Nem akarlak igazából zavarni, csak mindenképp el kellett jönnöm. 
Naplózva


Arian Bahri
Akadémiai tanár
***


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 07. 06. - 12:11:11 »
+1

viszontlátás



2003. február 13.
Daisy

Daisy illata egészen bódító volt, mintha nem is lettem volna igazán önmagam. Csak hagytam, hogy húzzon magához az érzés, amit kiváltott belőlem. Érinteni és csókolni vágytam, de ott kattogott a gondolataim mögött, hogy ez a hely a munkahelyem és a dékán annyiszor sétált be ide, mintha kötelező lenne neki napjában négyszer-ötször leellenőrizni, hogy most éppen kire szóltam rá. Semmi köze nem volt hozzá persze, a fegyelmezési módszereim nem voltak olyan brutálisak, hogy azért elő lehessen venni.
- Persze, munkahely..tudom, igen... - dünnyögte az ajkaimra, én pedig még egyszer végig simítottam az oldalán. Imádtam az alakját, eddig nem érintettem meg, mégis olyan természetesenek tűnt a tenyerem alatt érezni a belőle áradó melegséget. Rose-zal nem volt ilyen, ő tiltott gyümölcs volt. Hozzáérni is bűnnek tűnt... de Daisy más volt, szinte azonnal lángra lobbantott, nadrágom kényelmetlenné vált.
Furcsa, hideg érzés maradt, ahogy elhúzódott és a teáért nyúlt. Figyeltem a mozdulatait... és hangosan sóhajtottam egyet.
- Meddig dolgozol? VIsszajöhetek később. Nem akarlak igazából zavarni, csak mindenképp el kellett jönnöm. 
Megköszörültem a torkomat.
- Nem zavarsz, csak a főnököm mindig ellenőrizget... - fogtam meg a kezét és közelebb húztam magamhoz, nem zavart az sem, ha a lábamra cseppentett egy kis teát. Kibírtam a forróságot. - Tudod... - Simítottam meg a térdét, ahogy megint a combomra húztam.
- Átmehetnénk hozzám... - suttogtam a fülébe és adtam oda egy kis puszit. Persze nálam mindig rend volt, mert alig volt valami bútor a kislakásban. Nem szerettem a giccset és Rose sem volt ott annyit, hogy kidíszítse, csak szóvá tette, mennyire sivár. 
- Nem egy nagy szám a hely... de lehetnénk kettesben. - Kivettem a kezéből a teás csészét és letettem az asztalra, majd úgy, ahogy volt az ölemben, felálltam vele. Ügyesen tartottam meg, mert könnyű volt és karcsú. Még egy finom csókot leheltem az ajkaira így. - Megnézhetnéd az ágyam... hatalmas...
Naplózva


Daisy Day
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 07. 16. - 21:37:53 »
+1

♡ 207 ♡

☾ 2003. 02. 13.. ☽
partner : Arian: m u s i c b o x öltözet: casual

Az iroda valóban iroda, én pedig nem egy kis diáklány vagyok, aki besurran a profhoz jobb jegyért, vagy mert az oktatókra bukik, de mégis eljátszottam a gondolattal, azt csak nem tilos.
Nem zavarsz, csak a főnököm mindig ellenőrizget.
Hát végülis...ez a dolga egy főnöknek, nem lehet rá nagyon orrolni. Ismét magához húz, a tea kissé félre is löttyen, bár én ezt egyáltalán nem bánom, a tea nem is fontos, csak afféle pótcselekvés. Túlságosan is jól esik, ahogy magához húz, ahogy végig simít a combomon. Tényleg igazán...zavarbaejtően jól esik. A tekintete is sokkal melegebb, sokkal kellemesebb mint mikor először találkoztunk. Vagy csak én látom kedvesebbnek, másabbnak, nem tudom még.
- Tudod... Átmehetnénk hozzám... A suttogásától újból kellemesen kiráz a hideg, a puszitól, amit kapok, pedig valami furcsa intimitás félét is érzek. Végicikázik bennem a felsimerés, hogy jé, ezer meg egy éve nem éreztem ezt az érzést, hiszen még Allen mellett is sokkal többet féltem. A félelmet és az agresszív viselkedést jobban is ismerem, mint a gyengédséget, de mikor egyikhez sem kerülsz közel, akkor el is felejted, hogy ezek mennyire meghatározóak. Az jár a fejemben, hogy igen, át akarok menni hozzáá, akarom látni, hogy hol lakik, milyen a lakása, az illatok, milliő és persze az ágy. Vagyis nem is az ágy, hanem ő maga. Szeretnék a hajába túrni, a testéhez simulni. Azt akarom, hogy mindenhol hozzám érjen, és suttogjon a fülembe kedves dolgokat. Butaság, de olyan jó.
Nem egy nagy szám a hely... de lehetnénk kettesben.
Nem is tudok megszólalni a bennem kavargó érzésektől, csak pirulva bólintok, felőlem vigyen, ahova akar, nem ellenkezem, az biztos. Most nem tudnék nemet mondani, ezeknek a szemeknek nem. Szépen és könnyedén emelkedik fel velem együtt, így szinte egy kis pillecukornak érzem magam, aki olvadozik is a jóleső melegtől, bókoktól.
Megnézhetnéd az ágyam... hatalmas...
Hatalmas Igen? Mérmint az ágy persze..én is az ágyra gondoltam, biztos nagy és kényelmes.
- Akkor hadd lássam, hogy meggyőzödjek róla.
Válaszolom mosolyogva, és örülök, hogy rávettem magam, hogy idejöjjek. Butaság volt elfutni, de most itt vagyok, és kész vagyok megismerni, belevágni valami újba. Eddig ódzokdtam az ilyesmitől, építgettem a falat, de Ariantól valahogy kalapáccsal akarom szétverni az egészet, amit építettem, és kilépni a fal mögé. Azt persze nem tudhatom, jó lesz a vége, se ha meg sem próbálom, akkor nem lehet jó sem És én meg akarom próbálni.


A játék másik helyszínen folytatódik, a helyiség szabad!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.338 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.