+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Nellie E. Nott
| | | | |-+  Nott Kastély (Moderátor: Nellie E. Nott)
| | | | | |-+  Norfolki tengerpart
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Norfolki tengerpart  (Megtekintve 921 alkalommal)

Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 05. 04. - 12:28:14 »
+1

Norfolki tengerpart

A part nem a kastélybirtok része, de közeli ahhoz. Az Északi tenger vize hűvös, fürdeni csak a legmelegebb nyári napokon érdemes benne, de a magas füves, homokos partiföveny és a végtelen horizont szép kilátást ad, így kedvelt kirándulóhely a közelben élő varázslók körében is.

Naplózva


Matt Shelby
Eltávozott karakter
*****


hide the truth

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 07. 29. - 09:48:26 »
+1

s i r á l y 
Nellie Nott


2002.július 27.
potty


zenéd: nyitva hagytam cucc



Álmos reggel volt. Vasárnap volt, valamikor napkelte után. Nem tudtam aludni, így céltalan csatangolással tengettem az üres perceimet. Furcsa is volt, általában még a rendelőmben is aludtam, de most valahogy nem sikerült a bódult álommezőkön rohangálni, ahol úgyis mindig ugyan azt a pillanatot láttam, mintha valami lemez akadt volna meg az agyamban. Szerettem aludni, akkor nem kellett a léttel foglalkozno, bár az álmaim lehettek volna kreatívabbak. Mondjuk kiskutyásak, vagy ilyesmik. De ahhoz, hogy megfejtsem az álmaimat jobban el kellene merülnöm önmagam elemzésében, azt pedig nem igazán szerettem volna. Elég volt, ha másokon segíthettem, magamon már nem is akartam, mert... Újra kellett volna élnem amit az apám tett. És azt nem akartam.
Szerettem amúgy sétálni, egy kicsit úgy éreztem, mintha elúnék az életem és a gondok mellett, nem létezett más mellettem, csak én és a táj, amiben benne voltam. Szerettem ezt az üres érzést. Magam sem tudtam, hogy miért jöttem erre a tengerpartra, csak elhoppanáltam véletlenszerűen otthonról, és rábíztam magam a sorsra, hogy hol is vet ki magából az ismerős, émelyítő sötétség, mely szinte a részemmé vált. A tengerpart felett sirályok köröztek, vijjogásuk megtöltötte abban a pillanatban azt a kis világot, amiben léteztem. A hangok összekeveredtek a sós illattal,  ahabzó víz szikláknak csapódásával. A fű mellettem zizegett, ahogyan ringatta a szálait a szél hűvös érintése. Kedvem lett volna bemenni a hideg hullámok közzé, hogy egy kicsit élőbbnek érezzem magam, de egyelőre csak zsebre dugott kézzel sétálgattam a parton. Hagytam, hogy a hangok töltsenek meg, hoy ennek a pillanatnak legyek egy beleolvadt része.
Mellettem ügetett Thistle is, mintha életének legboldogabb percét élte volna meg a kutyám, pedig én tényleg rendesen jártam vele sétálni. De kutyából volt és állandó örömmel követett, talán még a világ végére is. Tudtam, hogy ha bemennék a vízbe, hiába utálta, utánam jött volna. felvettem egy öreg, vékony uszadékfát, és ettől már úgy beprögött, hogy csoda el nem szállt. Ő volt  a pitbullok legpitbulltalanabbika, szelíd volt, és még senkit se ugatott meg agresszíven. A kezembe nézte az új játékát, én pedig eldobtam neki jó messzire. Tappancsai dinamikus mintázatot festettek a homokba, cikkcakkban, vagy körbe körbe, miközben én lusta mozdulattal rágyújtottam.
Nem voltam olyan láncdohányos, csak héha valahogy jól esett az az ellazító rituális mozdulat és a füstfellegg kifújkálása.
Nem is tudom, meddig sétáltam, amikor egy szikla alatt Thistle lelkesen kapart valamit.
- Na mi van, nagyfiú, gyönygöt találtál? - momrogtam, de válaszul csak a kutyám elszánt dünnyögése és horkantása jött. Jobb dolgom nem lévén hagytam a kutyát felfedezőt játszani. Elmélyülten néztem hát a napfény álmos karjait, ahogy végignyújtóztak az égbolton, megtörve  afelhőket, és a végtelennek tűnő kékséget. Kicist úgy éreztem, ebben a tiszta horizonton két tenger között voltam. Egy előttem volt, a másik a habos felhőhullámaival pedig felettem. Furcsa békés érzés járt át ebben a pillanatban, és talán me is világosodtam volna, vagy belefolytam volna a Nirvánába, amikor valami koppant a fejemen, mire összerezzenve oda kaptam. Egy fekete-arany mintás magassarkú cipő talált el, és kegyetlenül ütött lyukat a fejem tetejére.
- Mi a fene - néztem felfelé, remélve, hogy nem a Szeszély indított el most éppen tűsarkú esőt, amikor egy női, formás alakot láttam a mellettem lévő sziklán ücsörögni. Rögtön tudtam, hogy ki az, anyniszor láttam már ezt a kecses alakot előttem, hogy sötétben is felismertem volna.
- Remélem nem szándékozik megismerkedni onnan a hullámokkal, kedves páciensem - kiáltottam felé, egy laza kis vigyorral.
Naplózva

Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 07. 29. - 12:56:15 »
+1

to Matt
2002.július 27.

   


higher


Cserben hagytak az italok. Ezt a mocskot már nem mossa le sem alkohol, sem mindenféle idegölő, édes mérgek. Talán a  tenger összes vize sem. Bosszús csalódottsággal lóbáltam a lábamat a több méter magas sziklafal pereméről, és a látványban próbáltam végső menedéket keresni, míg végre az elfogyasztott mindenféle el nem veszi az eszemet végleg.
Szóval elmerengtem a felemelkedő napkorongon. Olyan gyönyörű, fényes, a fekete víz fölött éles kontraszt az arany izzásával… De megvakít. Igen, az arany elveszi az ember szemét. Különben láttam volna, mi lesz ennek a vége. Apám tervének is, meg az életemnek is. Visszacsengtek a fülembe tárgyilagos szavai.
- Most, hogy Ophelia nincs útban, foglalkozhatunk Philippel. Ő lesz a következő.
-A következő, akit elteszünk láb alól?
Akkor még lelkesen kérdeztem, és suhogva forgattam meg ujjaim között a vékony akácpálcát, cselekvésre készen.
- … A következő vőlegényed.
Az ujjaim megtorpantak, a pálca még továbblendült, úgyhogy kiesett a kezemből, és nagyot koppant, majd tovagurult a fekete márványlapokon. Az arcom felért egy kérdéssel. Egy éles, egy értetlen, felháborodott, teljesen összezavarodott kérdéssel, de apám képét látva rá kellett jönnöm, nem is veszi észre. Vagy nem akarja. Vagy csak betudja annak, hogy a mindenféle elmedító szerek feloldották az agysejtjeim nagyját már.
- Hogy micsoda…?
Halkan, zümmögve hitetlenkedtem, s ő megmagyarázta újra, jeges nyugalommal. Hozzámegyek Philip Rowle-hez. Most, hogy Ophelia már nincs útban, s vállalható ideje a föld alatt rohad már, el is lehet intézni. Szűk körű szertartás lesz, majd gyors és eredményes nászéjszaka, Ez egy kézenfekvő módja a családjaink egyesítésének. Lesz törvényes örökös. Továbbmegy a státusz és a vagyon. Mindenki megkapja, amit akar. Mindenki…
- Ugye nem fogod játszani a sértett áldozatot? Ugyan, nem mindegy az neked, kinek teszed szét a lábad? Voltál már rosszabbakkal meg öregebbekkel is. De gazdagabbakkal nem hiszem - tette hozzá jót derülve a saját nagyívű viccén, és belőlem is kitört valami hisztérikus hang, amit e gesztusként is lehetett volna értelmezni. Aztán valóban, elkapott valami görcsös röhögés, s közben a fejemet ingattam. Tiltakozásképp, de talán nem az utolsó burkolt kérdésre. S talán csak azért, hogy a szemembe minden különösebb értelmes ok nélkül gyűlő könnyeket elhessegessem. Mert valóban, mindenki jól jár, aki akar bármit. De én… Én már nem akarok semmit. Nevetve hagytam el apám irodáját, hangomtól visszhangzottak a folyosók. Abba se hagytam, míg ide nem értem, a kedvenc helyemre. Már tudom, miért szerettem annyira.
Elhajítottam a kezemből a kiürült bájitalosüveget, bele ebbe az emlegetett semmibe. Néztem, ahogy a finom kristálytest egyet villanva a napfényben lezuhan, s a sziklákon alant  szikrázó szilánkokká robban, ahogy az összes előző is. Aztán már mozdulatlanul fekszenek ott az apró darabok a sziklán, sziporkázva, mint a csillámpor. Példát veszek majd róluk, s azt képzelem, én is így érek véget. Bár a valóság nem ez lesz, de ez volt az utolsó palack. Most én jövök.
Oh,  bárcsak lenne még… Még túlságosan tudatomnál voltam. Az adrenalin tette, vagy tán a sokéves bájitalfogyasztási rutin, mivel a szervezetem megszokta már a mérgeket, s megtanult valami mód ellenálni azoknak. Mindegy, de talán nem is baj. Mindig is akartam tudni, milyen repülni. Ha csak egy pillanatig is, s ha emlékezni nem fogok már rá, de szabadon, saját akaratból, eltépve azokat a bizonyos csinos, csillogó aranyláncokat…
Tekintetem a szandálomra tévedt. Drága, gyászosan ébenfekete bőr, és szikrázó aranylánc volt az egész. Tökéletes a mai naphoz. De azért előre hajoltam, s letéptem az egyikről, majd a másikról is a díszként ráaggatott kis aranylakatot. Megbillentem a mozdulattól, de az életösztönnel még nem beszéltem meg a tervet, s egy görcsös, hirtelen láblendítéssel visszanyertem az egyensúlyom. Csakhogy az egyik szandál lesiklott a lábamról, és elrepült az is, valamivel messzebb, nem az üvegek után, hanem kicsit messzebb. Rezignáltan követtem tekintetemmel az útját, de lassan fogtam csak fel, hogy ez nem a sziklák közt végezte.
Valakit fejbevágtam vele. Hangosan kiröhögtem. Micsoda slussz poén lett volna, ha mondjuk a tűsarok a halántékába áll, és belehal ő is az én tervembe. A széles vállak, a sudár termet azonban magára vonta értelmesebbik figyelmem is. Ismerős alak volt.
- Remélem nem szándékozik megismerkedni onnan a hullámokkal, kedves páciensem.
Jé, a pszichodoki. Kis esélye volt, hogy találkozzunk épp most, épp itt, de még kevesebb, hoyg ebben a delíriumos állapotban felismerjem. Mégis… A hangja, és az egész személye valahogy átverekedte magát a bennem tomboló mérgek hullámain.
- Sajnálom, hogy munkahelyi kudarca leszek. Ne vegye magára, nem személyes!
Visszakiabáltam, keserédes, csengő nevetéssel kísérve. Aztán iszonyodva néztem, ahogy valami négylábú, szőrös malac vagy mi, felkapja az én csodálatos, meseszép tűsarkúm, majd vadul morogva rágni meg csapkodni kezdi, és elfut vele.
- Hé, hozd vissza azonnal! Az egy kibaszott Versace! Egy kisebb vagyon! Abban akartam meghalni! Hé!!!
Előredőlve kiabáltam, és mérgesen ráztam az öklömet, ami nem volt egy különösebben stabil helyzet. S a bennem lötyögő gonosz folyadékok erre még rá is erősítettek egy, a világ óvatos, de alamuszi megbillentésével.
Elvesztettem az egyensúlyom, és lefordultam a peremről, ahol ültem. Bár le éppen nem zuhantam, mert alább volt egy másik kiszögellés, amibe megtámaszkodott véletlenül a lábam, de mostmár csak az tartott fenn, hogy valahogy a kezem még ösztönösen kapaszkodott. Én pedig nem fogom meggyőzni róla, hogy továbbra is tegyen így…



Naplózva


Matt Shelby
Eltávozott karakter
*****


hide the truth

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 08. 06. - 13:34:57 »
+1

s i r á l y
Nellie Nott


2002.július 27.
potty


zenéd: nyitva hagytam cucc



A tenger hullámai úgy simogatták a partot, mintha csak valami kedves érintéssel adózott volna neki. A kékesfehér, habos sodrás ki-ki vetette magából a felesleges terheit, mintha csak meg akarna szabadulni az olyanidegesítő súlyoktól, mint néhány üledék, moha, vagy kagyló. Esetleg egy halott ember sportcipője, lábastól, amit éppen egy nem is olyan messze keringő cápa köpött ki. Groteszk látvány volt az ilyen a szép parton, a csillogó kagylók között, és még szerencsém volt, hogy az nem érdekelte annyira az én kis házisárkányomat. Thistle elvo,lt a maga kutyás gondolataival, és úgy éreztem ezen a földön ez a bolondos állat az egyetlen normális élőlény. Kellemetlenül kifacsartnak éreztem magam, miköüzben olyan jól eladtam magam az embereknek, a Rendnek és úgy mindenki másnak is. Habár egy részem igazán szeretett volna onnan lelépni, mégsem tettem meg. Ha már belekeveredtem, akkor benne is maradtam, aztán majd lesz valami alapon nem is csináltam mást, csak játszottam az amúgy is szokott szerepemet.
Nem csináltam mást ma sem, csak sodródtam, bele a napfénybe, bele talán a homokokkal tűzdelt időbe, mintha nem is lenne semmi egyéb dolgom ezen a világon, csak követni a kutyám propellerszerűen repkedő vékony farkincáját, majd mormogva összeszidom, hogy ne menjen a felelőtlenül összeszemetelt, bájitalos üvegdarabokkal tarkított sziklák közelébe. Egy kósza gondolatra elidőztem ezeken a szilánkokon és elméláztam vajon ki lehetett odafent ennyire elkeseredett. Már-már azt is elhittem, hogy a tulajdonosa az üvegeknek régen a hullámok közzé vetette magát, én meg átkozhattam magam, hogy miért nem jöttem hamarabb erre, de aztán...
aztán fejen talált egy cipő. Én pedig összeráncolt szemöldökkel, kissé hunyorogva lestem fel, hogy rögtön fel is ismerjem azt a tragédiával körbekeretezett kecses női alakot a szikla tetején. Aggódva méregettem őt, miközben a kutyám is végre abbahagyta az ásást, és felfelé szimatolt. Még dörzsölgettem a piros, kellemetlen foltot a fejemen, a nap fénye pedig olyan kísértetiesen szép fátylat vont Nellie Nott köré, mintha egyenesen egy Gustaf Klimt festmény lett volna.
- Sajnálom, hogy munkahelyi kudarca leszek. Ne vegye magára, nem személyes! - kiabált vissza nekem, mire felhorkantottam.
- Addig nem lesz az, amíg életben vagy - kiabáltam vissza és bár kicsit.. aggódtam. nem csak medimágusként, ahnem emberként is. A világunk elbaszott volt, ontotta ki magából az elfacsarodott életeket, főleg nálunk aranyvérűeknél. És valahogy erről a társadalom, és a saját családunk se igyekezett tudomást venni. És zavart, hogy rohadtul nem lehetett mindenkit megmenteni. A kutyám persze megtalálta a hölgyike cipőjét és lekesen szagmintát kezdett el róla venni, hogy aztán önfeledt futásba kezdjen vele. A látványtól ismét csak felhorkantottam, leplezve a röhögésemet.
- Hé, hozd vissza azonnal! Az egy kibaszott Versace! Egy kisebb vagyon! Abban akartam meghalni! Hé!!! - kiabálta Nellie, de aztán egyszer csak megbillent, és éppen csak nem zuhant egyenesen a víz és a hegyes sziklaperemek közzé. Nem igazáb fogllakoztam a kutyámmal, a lábaim megindultak, hogy felkapaszkodjanak oda, ahol az imént még Nellie ücsörgött. Megtippelve az állapotát, nem tűnt olyannak, aki mindenképpen a túléléséért kűzdött volna ebben a helyzetben, habár régen nem beszélgettünk. Viszont ha ezen az elcseszett világon ha csak egyetlen egy elcseszett életet leszek képes megmenteni, akkor az Nellie Nott legyen.
HAsra vágva magamat a kellemetlen sziklán megragadtam a gyenge, hófehér kezét, miközben a másikkal kitámasztottam magam. Erős markom volt, így ha akart volna se hagytam volna kicsúszni. Nem voltam egy atletikus alkat, de szerencsére volt némi izomzatom, aminek a segítségével most fel tudtam húzni a mélységből. Persze a jelenetet a kutyám sem hagyhatta figyelmen kívül ott feküdt mellettem, szájában a megcsócsált Versace-val, miközben feltornáztam a lányt is a biztos talajra. A lendületből persze a karjaimba kötött ki, és most egy kicsit nem akartam elengedni. Az egyik kezemmel az övét fogtam, a másikkal hirtelen lendülettől átöleltem a derekát, hogy aztán némi idő elteltével zavartan lépjek hátrébb, és inkább kissé messzebb tessékeltem a peremtől.
- Te aztán szerencsés egy nő vagy. Mindig ilyen könnyen megúszod a halál torkát? - túrtam bele a hajamba és egy újabb cigire gyújtottam, miközben Thistle igyekezett felágaskodni Nelliere, hogy a kezébe ejtse a cipőt. - Kedvel téged - vigyorodtam el.
Naplózva

Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 08. 21. - 13:03:45 »
+1

to Matt
2002.július 27.

  


higher


- Addig nem lesz az, amíg életben vagy.
Ettől kesernyés mosoly futott végig ajkaimon. Majdnem sajnáltam őt. Túl rendes fickó volt. Lehet, hogy ezért kíméltem meg idáig magamtól, s ezért jártam hozzá időről időre csacsogni buta semmiségekről anélkül, hogy megpróbáltam volna valamilyen módon kirúgatni. De ha a kutyája tönkreteszi a cipőmet, lehet, hogy ki fogom. Mondjuk azzal, hogy levetem magam innen.
De az életösztönök még dolgoztak, ő pedig gyorsan futott. Hű, de gyorsan! Egy pillanat alatt ott termett felettem, és felhúzott a peremről. Sőt, egyenest magára rántott. Ez már beszéd! Ilyen testtel meg lehet győzni róla bárkit, hogy visszaforduljon a szakadék széléről. Ahogy ott álltunk, s a karjai körém fonódtak, az járt a fejemben, hogy ez lehetne akár egy nyálas magazinjelenet is. Lehetnénk mi a sablonos, boldog párocska, akik a napkeltében meg a csodás kilátásban gyönyörködnek ölelkezve. Kívülről nézve a karjai ugyanolyan erősek lennének, a vonásai ugyanolyan megnyerőek, a hangja ugyanolyan igéző, az illata ugyanolyan bódító. Ha csak ezt a pillanatot nézném, nem tudnám, hogy ő a gyógyítóm, akinek a munkaköri leírásában van a kezelésem. Nem foglalkoznék holmi rámkényszerített frigyekkel egy gusztustalan öregemberrel. De ahhoz nem ittam eleget, hogy ezt elfelejtsem. Így mikor elhúzódott tőlem, lassú mozdulattal végigsimítottam széles mellkasán a kezemmel, s fanyar somollyal hagytam, hadd menjen.
- Te aztán szerencsés egy nő vagy. Mindig ilyen könnyen megúszod a halál torkát?
- Csak ha ilyen kéretlen megmentőm akad.
Keresztbe fontam volna a kezeimet, de még azelőtt kaptam közéjük egy rettenesen megrágott lábbelit. Undorodó fintorral fogtam két ujjam közé a szebb napokat megélt holmit, melyről egy csepp kutyanyál indult útnak nyúlósan a föld felé.
- Kedvel téged.
Most a kutyára néztem ugyanúgy, kicsit szúrósabban. Helyes egy dög volt, mókás fizimiskával. De megölte a Versace-t, úgyhogy haragom nem kímélte őt.
- Sajnos ez nem kölcsönös.
Majd egy laza mozdulattal elhajítottam a szandált, vissza a mélybe. A kutya repülőrajtot vett, és elnyargalt vissza a part felé, nyilván, hogy visszaszerezze a szajrét. Legalább nem egyenest levetette magát a szikláról, volt annyi esze, hogy körbe lefusson az ösvényen.
- Bár meg kell hagyni, jó az ízlése.
Odaléptem közelebb Matthez, egyenesen a füstbe, s azon keresztül bámultam rá nagy, barna őzikeszemekkel. 
- Cipőben… Emberekben… Gazdikban…
Hogy egyértelműsítsem, melyikben osztom leginkább a kutya véleményét, finoman hozzásimultam az utóbbi nevezetthez, majd egy szemtelen mozdulattal kivettem a cigit a kezéből, s miközben végig fogvatartottam a pillantását, egyik kezemmel érzékien az ajkaim közé vettem a karcsú, fehér hengert, beszívtam, majd lassan, közelről a képébe fújtam a kormos füstöt. A másik kezemmel a nyakkendőjét fogtam meg, annál fogva húztam magamhoz. A felkelő nap fénye egész narancsosra színezte a gomolygást, ami körbelengett minket.
- És mondd, Te is úgy vagy velem, mint ő? - kérdeztem duruzsolva, aprót bicentve a csatangoló négylábú felé, de közben nem véve le a pillantásom szép vágású, zöld szeméről. Bár nem maradt már nálam semmi, amit még segítségül hívhattam volna azügyben, hogy elfeledtesse velem apám aljas húzását, vagy az egész helyzetem, de volt itt még valami, amivel elterelhettem róla a gondolataim. Vagyis… valaki. Matt…

Naplózva


Matt Shelby
Eltávozott karakter
*****


hide the truth

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 08. 28. - 20:53:32 »
+1

s i r á l y
Nellie Nott


2002.július 27.
potty


zenéd: nyitva hagytam cucc



Szakmai szempont ide, szakmai szempont oda, nem akartam, hogy Nellie Nott lezuhanjon a szikálról. Persze alap esetben se szerettem volna, ha bárki lezuhant volna, de azt hiszem miatta egy kicsit jobban is és gyorsabban is kapaszkodtam fel a sziklára. A napfény éppen álmosan csorgott be közénk, miközben olyan erővel húztam fel a peremről, amivel magamat is megleptem. Ahogy közelebb húztam magamhoz megéreztem az illatát. Szomorú, kék illata volt, ami olyan erősen és émelyítően kúszott belém, hogy azt hiszem soha többet nem fogom tudni kiverni a fejemből. talán még romantikus is lett volna ajelenet, hogy ha nem éppen a páciensemmel álltam volna szemben egy szikraperemen, miközben meg próbált minket festeni arannyal a Nap, hogy mi is majdnem olyanok legyünk, mint egy Klimt festmény. Burjázó szenvedélyes és fülledten erotikus. Megköszörültem a torkomat, miközben elhúzódtam tőle, hogy egy kicsit több levegő fészkeljen közénk és a távolságunkat szakmailag próbáljam növelni. Bár ahogy hátrébb húzódtam, éreztem, ahogy megsimította a mellkasomat, ami megint csak kellemesen felforrósított, és még éreztem távolabb is a kezének érintését az ingem alatt.
Nellie-ben volt valami elveszett fény, ami lassan kihunyni látszott, és én pont ezt a fényt akartam megmenteni benne. Ha az emberből eltűntek a fények, eltűnt minden, ami emberré tehette volna őket és csak üres kiégett vázak maradtak, akik csak sodródtak az élet kegyetlen viharában, miközben odabent körbeölelte őket a sötétség. Volt már persze olyanokkal is dolgom, akikből kihunytak a fények, és nehezen találtak vissza önmagukhoz. A gondolat, hogy egyszer ő is így kerül majd elém megrémített, nem csak szakami szemmel, hanem emberileg is.
- Csak ha ilyen kéretlen megmentőm akad - mondta a kérdésemre, én meg csak színpadiasan széttártama  kezemet és elvigyorodtam, miközben szívtam egy mélyet a cigimből, ami haloványan füstölgött az ajkaim között.
- Szakmai ártalom - válaszoltam kissé ironizálva is, mert hát mégsem csak szakmailag rohantam fel hozzá segíteni. A beszélgetésünket a kutyám szakította félbe aki meglehetősen lelkesen hozta vissza az azt hiszem egy vagyont érő tűsarkút, de úgy, mintha az a legjobb játék lett volna, amit kutya találhatott a parton. Elvigyorodtam, és megpaskoltam a kutyám fejét, miközben Nellie elé dobta a cipőt, és ártatlan lelkes rajongással bámult fel a nőre. Thistle a pitbullok között a legszelídebb volt és úgy tűnt viszonzatlan szerelembe esett.
- Sajnos ez nem kölcsönös - válaszolta, miközben csak felhorkantottam, és elnéztem a repülő cipő, meg az utána robogó kutyám után, majd a tekintetem ismét a kék illatba burkolódzó nőn állapodott meg. Szép alakja volt, kecses és áradt belőle a melankólia. A rendelőmben meg amúgy sem volt alkalmam megfigyelni őt ennyire. A sors ajándékát meg miért is utasítottam volna vissza? Csak sodródtam.
- Bár meg kell hagyni, jó az ízlése - jegyezte meg és rámnézett a csillogó szemeivel, amibe egy kissé megborzongtam, de aztán csak hümmögtem egyet.
- Cipőben… Emberekben… Gazdikban… - lépett hozzám közelebb, és az aranyba festett levegő kettőnk között megint csak rohamosan csökenni kezdett, de nem léptem hátrébb, csak néztem azt a gyönyörűen, és szomorúan csillogó tekintetet, amit valami furcsa oknál fogva meg akartam menteni. megköszörültem a torkomat, miközben egy mozdulattal elvették tőlem a cigarettámat és Nellie meglehetősen forrón fújta közénk a füstöt, és hagytam, hogy a nyakkendőmnél fogva húzzon magához.
- És mondd, Te is úgy vagy velem, mint ő? - kérdezte, mire hallottam ahogy az ebem közelített felénk. Nem néztem oda csak elmerültem Nellie tekintetében, miközben közelebb hajoltam hozzá, hogy szinte csak egy nagyon kevés távolság szorult az ajka és az én ajkam közzé.
- Ellenálhattalan vonzódást érzek egy különleges nő iránt? Azt  hiszem mondhatjuk, hogy így van - mormoltam a szavakat halkan, hagyva hogy az aranyló gomolygásban foszlanak szerteszét. Aztán már egyszerűen nem is gondolkodtam, csak lehunytam a szememet és azt tettem, amit eddig egész életem során. Sodródtam, és hosszú, mély csókot leheltem Nellie ajkaira, miközben az egyik tenyerem végigsiímtott az arcán. És most először életemben éreztem azt, hogy ez a sodródás végre egy kicsit élettel is megtöltött. Furcsa keserédes, kék és aranyszínű élettel.
Naplózva

Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 08. 30. - 14:11:33 »
+1



Én ebben vagyok jó. Mindent lángba borítok magam körül, had égjen a világ, én úgyse érzem. Szegény Shelby, tényleg ő az első, akit kicsit szánok, amiért meg fogja égetni magát velem.
- Szakmai ártalom.
Sötét mosollyal helyeslek a füllentésre, mert annyi, de annyi szakmabelivel volt már dolgom, de ilynféle ártalmat csak nála tapasztaltam. Pedig igazán, nem tűnik a munka hősének. De az enyémnek most egy kicsit igen. A segédje ugyan nem egy szintén helyes, fiatal srác, hanem egy ráncos, nyálas, büdösszájú kutya, de hát mi tökéletes az én világomban? Így legalább nincs tétje annak, ha elbaszom.
- Ellenálhattalan vonzódást érzek egy különleges nő iránt? Azt  hiszem mondhatjuk, hogy így van.
A nyakkendő finom szövete körül megfeszütek kecses ujjaim, de a szövet már nem feszült, mert nem volt már akkora a távolság. Az ajkaink összeértek, de az enyém közben sötéten felfelé gördbült. Nem most csókoltak meg először elbűvölt férfiak és azt hittem, ez is olyan lesz, mint a többi.
De az a többi, az mégsem Matt volt. Ő bizarrul sokat tudott rólam. Semmi fontosat, vagy veszélyest nem meséltem el neki persze, s eddig a pontig azt hittem, csak bugyuta gyerekkori meg mindennapi dolgokat mondtam neki magamról. De ahogy ilyen közel kerültünk, és ahogy már régen nem érzett kellemes borzongás cirógatta végig a bőrömet, rájöttem, hogy rajta kívül soha, senki nem hallotta ezeket az apróságokat. Hogy ő valaki olyan Nellie Nottot ismer, aki nem gyilkol, nem áruló, nem valaki más rabszolgája, nem elmebeteg … Csak egy átlagos nő. Amilyennek lennem kéne. De hát a valóság nem ez sajnos. A valóságot én mindig elbaszom, Shelby pedig ellenállhatatlan.
Szóval ahogy az arcomon végigcirógatott az érintése, felcsapott a tűz tényleg, az elszabadította az igazi pusztító forróságot. Ahhoz képest a minket körülvevő nap fénye is haloványnak tűnt. A nyakkendő anyaga újra megfeszült, odakötöttem szinte vele magamhoz, a másik kezem pedig a férfi derekára vándorolt, hogy finoman, de ellentmondást nem tűrő akaratossággal vonjam magamhoz. Nem is tudom, hova tűnt a cigaretta, a körülöttünk terjengő kesernyés füstszag sem biztos, hogy abból az izzásból jött már.
Talán veszélyes ez. Végülis a paciense vagyok, az első gyógyító, aki számára kiszolgáltatott. De olyan jól tudott hallgatni… Tudtam, hogy megérti azt is, amit nem mondok ki, mert azért emlékszem én, hogy milyen körökben is láttam őt. Megsejtettem azért, hogy az ő átlagos férfi (és rohadt jóképű) álarca mögött is van valami hasonló, mint az én maskarám alatt. Úgyhogy úgy terveztem, megnézhetnénk, mi van a ruhák alatt. Szemtelenül bátran tévedt a kezem hátul az inge alá, hogy ott tapogatózzon tovább.
Nem tudom, meddig jutott volna el, vagy meddig hagyta volna, hogy én lépjek a tettek mezejére. De egy biztos, a füstszag egyre gyanúsabb lett, és bár én kicsit tompa, meg szédült voltam a bennem forrongó tudatmódosítóktól, s főleg Matt közelségétől, azért egyszerre nekem is feltűnt, hogy ez nem csak képzelt koromfelhő. Kesernyés, égett szag csapta meg az orromat. Kelletlen, elégedetlen duruzsolással szakadtam el a férfitől egy pillanatra, hogy aztán észrevegyem a körülöttünk gomolygó fekete fellegek forrását.
- Hoppppppáááá - sóhajtottam elnyújtottan, igazából kiröhögve felelőtlenül az egészet, hogy az imént elejtett cigarettacsikk Matt háta mögött végülis felgyújtotta az itt növő gyér, száradt aljnövényzetet is, meg a férfi nadrágjának szárát is. Nem nagyon érdekelt volna, mással akartam foglalkozni.
- Na mindegy, nézzük meg, vajon a kutyádéval ellentétben vajon a Te vonzalmad viszonzásra nyer-e…
Halkan duruzsoltam, és már hajoltam, hogy újra összeforrjunk, s most én csókoljam meg. Kit érdekel még egy kis tűz, nem igaz? Vajon örökké élni vagy örökké égni?



Naplózva


Matt Shelby
Eltávozott karakter
*****


hide the truth

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 09. 07. - 10:32:41 »
+1

s i r á l y
Nellie Nott


2002.július 27.
potty


zenéd: nyitva hagytam cucc



Akit elnyelt a sötétség, két dolgot tehet. Vagy eggyé válik vele, és megfeledkezik a fényről, a Nap és a tűz biztonságot adó, forró és veszélyes melegéről... Vagy pedig vágyik rá. Nos, nem tagadom, én már akkor beletörődtem a sötétségbe, amikor az apám a szemem láttára fojtotta meg az anyámat. De ahogy sodródtam Nellie Nott felé, úgy tett jót az a kegyetlen forróság, ami körbetáncolta, mint egy pohár víz a sivatagban.
Hosszú csók volt, mintha nem is én irányítottam volna, mintha egyszerűen hagytam volna magam bevonzani Nellie veszélyes mosolyába, illatába. De talán hagytam is magam, egy egészen kicsit. Ő más volt, mit az eddigiek, talán mert még egy kicsit hasonlított is rám. Nem mintha nem lett volna dolgom más nőkkel, a rendelőm falain kívül és belül. És nem is arra értem ezt, hogy őket is megcsókoltam volna. Betartottam a szabályokat, az etikettet, az előírást, nevezzük bárminek is. Az eskümhöz pedig hű voltam, hiába voltam a Rend egyik tagja is. groteszk ellentétek sorozata volt az életem, de ez nem feszült meg bennem, amint odabent a falak között beszélgettünk. Semmiségekről, egyszerű gyerekkori emlékekről, hagytam, had mondja ami éppen az eszébe jutott, néha közbeszúrva egy-két kérdést. És valahogy úgy éreztem a feketére rohadt sebzett fájdalom mögött egy értékes és különleges nő bújt el. Mi más is tehette volna emberré az embert, ha nem azok az egyszerű emlékek és dolgok, amiket csinált?
És ennek a különleges nő mellett festett be minket az égbolt valami kibaszottul nyálas idillikus képpé, mintha valami mugli képeslapra szánt jelenetet játszottunk volna el. Az ember játszik, kockázik az élettel, de a játék néha lehet ellenállhatatlanul veszélyesen gyönyörű, mint Nellie Nott is. A körülmények veszélyesek voltak, talán mi magunk is, mégis ebben a kimerevített nyálas pillanatban ezeket elmosta rólunk a fény abszurd játéka, mintha mi is csak egy normális emberi pár lennénk. Olyan emberi, aminek már én régen nem éreztem magam, és ezt pont ennek a nőnek köszönhettem, akinek az ajkai puhán érintették az enyémet.
Megperszelt a forróság, ami hirtelen felcsapott közöttünk, és tenyeremmel csak hoszsasan elmélyült csók közben túrtam bele a sötét fürtjei közzé, miközben szorosan hagytam magam közelebb és közelebb vonni, a másik kezem pedig a derekánál kissé lejjebb simított végig rajta, magam sem tudtam udvariasságból, vagy éppen férfias zavaromban nem vándoroltam lentebb. Egyre forróbb és forróbb lett körülöttünk a világ, ahogy ő is követelőzően hozzám simult. Persze lehettek sötét titkaik, láthattuk egymást sötétebb korok emlékén át, de ez valahogy nem volt fontos. Csak azt az elveszett lányt és nőt láttam magam előtt jelenleg, aki eltévedt a sötétben, a vastag fekete massza mögé húzódott - ki tudja milyen okoból -. Én sem voltam szent. De ebben a világban kurvára nem voltak szentek. Csak a bűn súlya volt változó, a bűn maga pedig állandó.
Halkan sóhajtottam bele a csókba, miközben a keze az ingem alá túrt, de ezt az egész izzó jelenetet valami más forróság túrta arcátlanul szét. És az a heves meleg sokkal-sokkal jobban volt fizikálisan kitapintható, mint a kettőnk közötti tűz, és meghallottam a kutyám aggódó nyüszítését is, amint kissé odébb a még nem lángoló pázsitba lapulva lesett minket. Én bátor hősöm.
- Hoppppppáááá - szólalt meg Nellie, mire én is csak megköszörültem a torkomat. Hát igen, Hoppá, hoppá.
- Nos, ezzel a csókkal bekerülnénk Vitrol Az év 10 legforróbb csókljelenete közzé, az első helyre - röhögtem fel, mintha nem tudtam volna, hogy a saját cigim gyulladt ki éppen.
- Na mindegy, nézzük meg, vajon a kutyádéval ellentétben vajon a Te vonzalmad viszonzásra nyer-e… - búgta veszélyes hangon, mire én csak elvigyorodtam ismét, és közelebb húztam az égő, parázsló sziklaparton még egy csókra. MIt számított a tűz, ha az ember sosem érezte igazán a testén nem igaz? Jóleső fájdalom volt ez.
- Alig várom, hogy megtudjam - suttogtam az ajkaira, majd odahívtam magamhoz a kutyámat, aki a kis lángok közzé is utánam jött. - Remélem a rossz fiúknak is jár - tettem hozzá, majd a kutyámon átvettettem a lábam, és az egyik kezem, ami nem éppen Nelli derekát ölelte át, ráfonódott a pálcámra, hogy egy másikfajta tűz közzé repítsen minket, magunk mögött hagyva létezésünk nyomát, a parázsló, forró levegőt, és a lángokat.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!   szív
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.129 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.