+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Nellie E. Nott
| | | | |-+  Nott Kastély (Moderátor: Nellie E. Nott)
| | | | | |-+  Piano Nobile bálterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Piano Nobile bálterem  (Megtekintve 82 alkalommal)

Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 05. 04. - 12:55:43 »
+2

Piano Nobile bálterem

Két emelet magas terem, melynek két oldalán fehér márványlépcső vezet fel a galériára. Padlózata fehér és fekete márványlapokból rakott, falát faragott stukkók díszítik. Sok, a nottok felmenőit, történelmét ábrázoló festmény és szobor adja a díszítését. Itt kap helyet egy nagy, díszes márványkandalló, ahol a vendégek szintén érkezhetnek, valamint egy klasszikus nagyzongora is. A terem felett óriási kristálycsillár adja a fényt. A galériát faragott kőkorlát övezi, és remek kilátás nyílik onnan az egész teremre.
Innen nyílik a nagyétkező, és a csodás kilátással rendelkező, birtokra néző nagyterasz, de egy-egy mellékajtón-folyosón át lehet jutni a könyvtárba is.

       
Naplózva


Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 05. 04. - 22:45:26 »
+2

to Elliot & Aiden

   


vendetta


Ahogy lenyomtam egy gyöngyházszínben játszó billentyűt, kósza zongoraszó zengett fel az egyelőre üres bálteremben. Csak egyetlen, magányos hang volt, tántorgó visszhangot vert a fehérmárvány falak között, ami aztán hanyattesett és elhallgatott a fényes, fekete-fehér padlólapokon. Unottan vártam meg, hogy a megzavart némaság lassan visszaálljon, ujjamat még mindig a hideg billentyűn tartva. Pedig tudok zongorázni. Megtaníttatak. Játszhatnék valami szépet, ha akarnék, vidám dallamot vagy szívszorító melódiát akár. De tőlem csak ennyi telik. Egyetlen, kedvetlen hang, ami nem mond semmit, csak arra jó, hogy elhaljon.
Mindenki, az egész kastély felbolydult a Tavaszi Bál vészes közeledtére. Még extra személyzetet is felfogadtunk a meglévő mellé. Pingvinnek öltözött pincérek, csinos hostessek is lesznek, külön séfgárda főz, profi dekoratőrcsapat díszít, arany-fekete színkód szerint… De engem nem hozott lázba ez az egész, hiába volt a kezdésig már csak pár óra. A feladatot, amit kaptam is egykedvűen vettem tudomásul. Bár, nem fogom balesetnek álcázni.
Erre a gondolatra finoman elmosolyodtam, aztán érzéketlenül úgy álltam fel a finom és nemes hangszer mellől, hogy a klaviatúrájára tenyereltem, hangos és kellemetlen disszonanciát okozva. Bizony, a ma este különleges lesz, és egy hajszállal izgalmasabb is, mint a megszokott. Nem minden estélyen gyilkolok meg egy vendéget…

*

Pár órával később émelyítő bájmosollyal és egy-egy aranypelyheket tartalmazó pezsgővel köszöntöttem a vendégeket a bálterem ajtajában, akár a főbejáraton, akár a bálterem kandallóján érkeztek. Mintha valami házimanó volnék, hogy nekem kell q welcome-drinket osztogatni… De ezegyszer még ezt is elviseltem. A szokásos társaság most kicsit kibővült, mert ezúttal nem csak apám üzleti és politikai partnereit, meg a rongyrázáshoz tanúalapanyag bámész rokonokat hívtuk meg. A szélesebb körbe beletartoztak most azok is, akikkel - legalábbis papíron - megpróbáltunk békét kötni. Ilyen volt például a távolabbi Nott ág, akik között még véráruló is akadt. És a Rowle-ok is a vendéglistán voltak, jeléül annak, hogy a családunk megpróbál fátylat borítani a múltra. Bár ezt nevezhetnénk akár halotti lepelnek is…
- A Nott família nevében igazán köszönjük, hogy eljöttek! Érezzék jól magukat! - bazsalyogtam negédesen, és mind Ophelia, mind Philip kezébe nyomtam az üdvözlő innivalót. Megköszönték, én pedig pont olyan hamisan, mint amilyen szélesen mosolyogtam rájuk. Hát persze, hogy eljöttek újraépíteni a kapcsolati tőkét, elvégre nem őket érte ország-világ előtt megaláztatás. De ha valamire jó ez az alkalom, arra biztosan, hogy én is megmutassam, nem törtem össze. Tudok még fennsőbbséges mosollyal vendégeket fogadni, tudok még szép és előkelő lenni, vérvörös kisestélyit viselni büszkén, de főleg… Tudok még olyan véres és kegyetlen bosszút állni, amit megemlegetnek sokkal de sokkal tovább, mint egy félresiklott nászt...
- A Nott família nevében…
Hihetően folytattam a színjátékot, s csak én tudtam, hol rejtőzik ebben a vendégfogadásban a gépiesség. Apám kicsivel mellettem állt, és csak én voltam, aki az ő szavaiban is hallani vélte ugyanezt. Kár, hogy olyan kevésre tart. Pedig sokat tanultam tőle. Talán, ha ma ügyes leszek, ez megváltozik.
A későknek azért nem járt ekkora parádés köszöntés. A potyapezsgőt nekik már nem én szervíroztam, én inkább elvegyültem a tömegben, és dolgom végeztével elégedetten trécseltem holmi galleon-árfolyamokról, mandragóra terméshozamról, szárnyasló-futamokról és ilyesmikről. Elhajtottam azt az idióta Edward bácsikámat, aki nem elég, hogy nem ismert meg és szemérmetlenül megpróbált kikezdeni velem, de ráadásul elvette azt az utálatos Hopkirket. Szép kis kompánia… De nem ők a legszebbek itt.
Ahogy egy pillanatnyira beszélgetőpartnerek nélkül maradtam, végre is kiszúrtam a tömegben a… Frasereket? Így kéne őket hívnom vajon? Sanda oldalpillantással mértem végig Elliot karcsún is formás alakját és azt a másikat, aki miatt lényegében mindkettőnket kis híján egészen tönkretett. Háttal álltak nekem, de el nem téveszthettem volna jellegzetes, és bosszantóan egységes párosukat. Milyen jól mutatnak egymás mellett, szép ruhában, megküzdve ők is a társsaságban keringő véleményekkel. Majdnem elismeréssel adóztam azért, hogy el mertek jönni ma, és azért is, amit végülis tettek. De csak majdnem, mert ez akkor sem feledteti, mit hoztak az én nyakambe ezzel. Ahogy mélán ajkamhoz emeltem a pezsgőspoharamat, a fejemben az járt, hogy azért sem hagyom, hogy rajtam maradjon a szégyen, amit okoztak. Hadd lássa csak a társaság, hogy odamegyek hozzájuk, és kegyesen mosolygok rájuk. Hadd tudják meg, hogy még ezen is felül tudok kerekedni, és továbblépni. Úgyhogy halkan és orvul, hátulról odalibbentem kettősükhöz, és egy alkalmas pillanatban behajoltam közéjük, finoman átkarolva egyik oldalról az egyik, másik oldalamról a másik vállát, közelebb úzva őket magamhoz. A pezsgőspohár végig a kezemben volt, lazán lógattam úgy, hogy még éppen ne follyon maradék tartalma Elliot drága hacukájára. De ha megpróbálnak lerázni, abból jó eséllyel pezsgőfürdő lesz. Minimum.
- Pedig mi olyan szép pár lettünk volna. Veled hármasban is, szépfiú.
Halkan, somolyogva duruzsoltam a fülükbe, mindkettőébe egyszerre, kedélyes mosollyal fogadva, ha rám pillantottak. Külön udvaroltam egy kicsit Elliot fiúcskájának. Van ízlése, meg kell hagyni, így közelről nem vitathattam. De nem lenne szabad megtartanunk a játékszereket, amikor felnőttnek kéne lenni.
- Nagy kár értünk… De azért meséljetek, milyen a házas élet?
Színpadiasan sóhajtottam, és szabad kezem mutatóujjával szórakozottságot tettetve könnyeden végigsimítottam Aiden formás arcélén. Cirógató ujjam épp a torka mentén torpant meg. Alig érintettem, pedig legszívesebben… Megfojtottam volna. Inkább el is húzódtam, túl nagy lett volna a kísértés, ha közel maradok. A nyugtató bájitalaim sem tudnak mindennel megküzdeni, bár az új beszállítóm - aki van olyan édes pofa, hogy ne kérjen gyógyítói javaslatot a kacifántosabb szerekhez - elég ütős főzeteket készít. Az a huncut kis agyturkász Shelby rákényszerített, hogy nem hivatalos úton szerezzem be a “gyógyszereimet”, de talán nem is baj, mert amiket ez az új bájitalmester készít, azok még jobbak, mint a kiorábbiéi. És a mai napra volt kedves nem csak nekem keverni koktélt, de az extra rendelést is könnyedén vállalta…
A gondolataim odébbvándorlását egy oldalpillantás is jelezte, ahogy tekintetem önkéntelenül is rátalált Rowle asszonyságra. Összehúzott szemekkel, sötéten somolyogtam rajta, mikor észrevettem, hogy a hölgyemény oda-odanyúl a halántékához, mintha kezdődő fejfájás kínozná.
Ellioték akár beszéltek hozzám, akár otthagytak, én hallótávolságban maradva, a pezsgőmet kortyolgatva figyeltem, ahogy Ophelia Rowle irányba veszi őket, majd Elliottól kér valami fejfájáscsillapítót, vagy ha az nincs nála, akkor kéri, hogy legalább egy pohár vizet hozzon neki, mert egyre jobban szédül, annyira, hogy közben Aidenre kénytelen támaszkodni…


Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 05. 06. - 15:27:03 »
+2

◂tavaszi bál▸
2003. május

◃nellie & aiden▹
i’m that memory you
don’t remember

style: rosie style zene: butter

Mi a jó büdös faszt keresek itt? A gondolat úgy száguldott át a fejemben mindenek felett, mintha csak a Roxfort Expressz volna… valójában csak az undor, amit ezek iránt az emberek iránt éreztem felül írta a vágyat, hogy tönkre tegyek egy egész bált. Amikor megbeszéltük Aidennel, hogy feltűnőek leszünk és minden sarokba bemegyünk dugni, csakhogy megbontsuk kicsit a rendet… de valamiért az undor, amit éreztem nem látszott kárpótolni a kis tervünk által.
Fanyalogva néztem végig a tömegen, próbáltam kizárni a Rowle család nagyrészét. Bár volt, akit képtelenség volt, mert egyfolytában bámult, vagy éppen hangosan beszélt rólam. Inkább csak végig simítottam a rózsamintás nyakkendőn. Cseppet sem bántam, hogy rózsaszínbe bújtam, legalább ezzel is undort váltottam ki… és nem mellesleg, marha jól nézek ki benne, akkor is, ha ezt a környezet nem volt hajlandó tudomásul venni.
– Muci. Ha még egyszer ilyen ötletünk támadna, inkább maradjunk otthon összebújni. – Sóhajtottam fel és finoman megérintettem Aiden kezét, hogy legalább érezzem a bőre melegét, míg a gyomrom abbahagyja az őrült liftezést, amit ebben a társaságban elszenvedtem. Ezen persze az sem segített, hogy megpillantottam apámat, aki úgy bámult meg minket, mintha valami mocskot hoztunk volna. Legszívesebben bebújtam volna Aiden széles vállai mögé, hogy megóvjon ettől a tekintettől… de nem tehettem. Hiába volt izmosabb és magasabb, mint tavaly, vagy tavaly előtt, én voltam most az ő védelme. A Rowle-októl muszáj volt megóvnom.
Csakhogy, mielőtt még nyafogva közölhettem volna, hogy na jó, most húzzunk el. Valaki hátulról átkarolt. Éreztem, ahogy a hirtelen érkezett súly kicsit előre dönt, aztán megéreztem azt az illatot… illatot? Szagot. A hideg rázott tőle, mert mióta csak ismertem szörnyűségek kapcsolódtak hozzá. Az őrültje nem más volt, mint Nellie Nott, aki azt hitte, hogy bármiféle indokkal a közelembe jöhet. Hát nem jöhet. Főleg nem a férjem közelébe, akit még az életemnél is jobban féltettem tőle.
– Pedig mi olyan szép pár lettünk volna. Veled hármasban is, szépfiú. – halkan duruzsolt, mintha csak flörtölgetne. Undor fogott el, de éppen csak elhúztam a számat. Elég volt a többi ember bámészkodását elviselni. A társaság nagyrésze tudta, mi történt, ezért hát eléggé megbámulták a jelenetet.
– Nagy kár értünk… De azért meséljetek, milyen a házas élet? – Simította meg Aiden arcát. Azzal a lendülettel szembe fordultam vele, hagytam, hogy kicsit rám boruljon az italából is. Aztán félre ütöttem a kezét Muci közeléből. Talán az ujjaim hegye egy egészen kicsit érintette Aiden férfias arcélét is, amit csak és kizárólag nekem volt jogom simítani az egész kibaszott világon.
– Vidd a mocskos kezed róla. – Jelentettem ki olyan dühösen, hogy még a vicces Elliotot is elfelejtettem egy pillanatra. A következő pillanatban már azért forgolódtam, hogy valami italt felkapjak és drámaian a képébe öntsem. Majdnem biztos voltam benne, hogy apám küldte a nyakamra, hogy tönkre tegye a házasságomat és úgy táncoljak, ahogyan neki tetszik.
– Keress már magadnak egy faszt és hagyj minket… – Folytattam aztán, mert csak nem jött arra semmi tálcás pasas, én meg már megittam a pezsgőt, hogy túl tudjam élni az estét. Ha nem jelenik meg Ophelia és támaszkodik meg Aidenbe, talán nem is vonom el a tekintetem Nellie-től, aki már korábban is gyanúsan méregette apám feleségét.
– Elliot drágám – az undor még most is hallatszott a hangján, pedig rendkívül sápadt volt. Sötét hajával a bőre beteges kontrasztot nyújtott. – Te értesz a bájitalokhoz, van nálad valami erre a borzalmas fájdalomra? – Masszírozta a homlokát.
– Bocs. Nem fért be a zsebembe, anyus. De gondolom egy ekkora kastélyban valaki tart ilyesmit is.– Feleltem, le akartam rázni persze, mert pont elég volt, hogy Nellie ellopta a hangulatomat már az este kezdetén. Két részeg spinével több volt körülöttünk, mint kell. Már löktem volna el Opheliát, mikor öklendezve odalépett Nellie-hez.
– Drágám… tudnál keríteni… – kérdezte elcsukló hangon, de én csak azon szurkoltam, hogy hányja le Nellie ruháját.


Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 05. 10. - 22:34:16 »
+2


2003. május eleje
outfit >><< red death ball

Come one, come all to the red death ball


Természetesen büszkén néztem végig magunkon. Elégedett voltam a ruháinkkal, és kellően ki is voltunk rittyentve az egyedi szabású öltönyeinkkel. A magam részéről végigsimítottam az ujjammal a ruhán, hogy minden egyes kis apró ránc eltűnjön róla, és aztán egy elegáns mozdulattal rágyújtottam a bálterem impozáns, igen csak lenyűgöző termében. Igen, bunkóság volt, de leszartam, mert ELliottal közös erővel gyűlöltük ezt a családot. A Fraserekkel amúgy sem volt jó kapcoslata a Nottoknak, mivel egészen más nézetet osztottak a világról, és apám meg anyám nem egyszer keveredett velük heves vitába. Nem csak velük, hanem a Rowle-okkal is. Fertőzött egy társaság volt mind a kettő. Bár ez anya részéről volt inkább igaz, amikor ordíbált talán az egész bálterem is bele remeghetett. Furcsa volt itt lenni, furcsa volt és a gyomromban megannyi utálat tekergőzött. Eddig csak messziről gyűlöltük egymást, a két család, néha egy-egy szócsata volt csupán, de apám halála miatt anya el is távolodott teljesen a társasági életből, pedig ő aztán lubickolt benne, hiszen imádta. Imádta, akér csak én.
Kivéve ezt a helyet. Megvetően méregettem hát a Nottok tömegét, Elliot mellett és elégedett, szemtelen vigyorra húztam a számat a felháborodott pillantásokra. És még csak nem is szexeltük össze az összes sarkot ebben a kígyófészekben.
– Muci. Ha még egyszer ilyen ötletünk támadna, inkább maradjunk otthon összebújni - szólalt meg mellettem ELliot, miközben újra végigmértem a pink felszerelésében. Legszívesebben letéptem volna róla, de az igazat megvallva, bármenynire is gyűlöltem a rózsaszínt, neki jól állt. És direkt erre az alkalomra szabattuk, direkt ilyen kirívóra.
- Mondasz valamit, Nyuszi. Mellesleg ennél a társaságnál még az öcsém szófosása is tényleg jobb - fintorodtam el, mert hát mégis csak Benjaminról volt szó, aki indokolatlanul pörgött összevissza, főleg most, hogy szerencsétlen hülye fejére még az apaság is rászakadt. Abszolút nem volt rá felkészülve. De most nem is érdekelt jelen pillanatban, hogy megint hogy ütik szét a gurkók, ezek a jelen pillanatban jelentkező apró kis zsibbadások már megszokottá váltak. És mégis amennyire zavartak, úgy utáltam volna a hiányukat.
Éreztem, hogy ELliot innen a lehető leggyorsabban megpattanna, ehhez nem kellett mágia, egyszerűen csak ée lehetett olvasni az arcáról, és éppen kézen fogva ki is húztam volna innen, amikor hirtelen megéreztem azt a jellegzetes illatot, amit az esküvőn is éreztem és utáltam a gonodlatát is, hogy ez az illat valahogy elliothoz köze legyen, így is el kellett viselnem a két farkast körülötte, pedig az egyiket legszívesebben leátkoztam volna.
– Pedig mi olyan szép pár lettünk volna. Veled hármasban is, szépfiú - duruzsolt közzénk olyan tipikusan Nottos gesztusokkal, amik valahogy mindegyik tagjéba bele volt ültetve, mintha csak programozva lettek volna. Ez valéahogy egy kicsit szánalomra méltó volt. Hálás lehettem, hogy az én családom ritka normális volt az aranyvérűek között, apám mondta is, hogy legyünk olyan jók, mint a Weasleyk és olyan gazdagok, mint egy Malfoy. Csak megforgattam a szememet és gonosz vigyorra húztam a számat.
- Sajnos lemaradtál a lehetőségről, amikor kirepültünk a markaid közzül - szólaltam meg a seprűs szöktetésre célozgatva. Azt a napot nem sírtam vissza, egyenesen gyűlöltem a repülést. - Látod, akkor jobban kellett volna akarnod - csóváltam meg ciccegve a fejemet és kifújtam a cigifüstöt az ajkaim közzül, egyenesen hármunk közzé.
– Nagy kár értünk… De azért meséljetek, milyen a házas élet? - kérdezte és ujjait végigfuttata az arcomn élén, miközben a tompa tekintetében valami gyilkos vágy villant. Ismertem ezt  anézést, nem egyszer láttam ezt Feryll szemében, amikor végigrobogott az úton, vagy a saját tekintetemben is, amikor éppen nem akarom, hogy a másik tudja: ölni készülök. Nem féltem tőlle és álltam is a pillantását, amit ELliot heves mozdulata szakított félbe. Hiszen, hogy is mondta Herbert? A félelem az elme gyilkosa.
– Vidd a mocskos kezed róla - mondta ELliot és védelmezően elém állt. Amióta a sötétben jártam, egyre mélyebben, nem is tudom, sokkal jobban akart védelmezni, és ez most itt kifejezetten tetszett. De én nem vesztettem el a fejemet, csak magamhoz húztam ELliotot és megcsókoltam a nyakát. Közben persze Nellie Nott tekintete mögém vándorolt, és éreztem hogy valaki megkapaszkodott bennem. Egyből felismertem, hogy ki volt, és megvető, lenéző pillantással néztem a belém kapaszkodó Opheliába, aki úgy nézett ki, lassan kész elájulni. Nem akartam, hogy közöm legyen hozzzá, de nem tudtam tőle eltávolodni, de sem a pezsgőt sem a cigit nem dobtam el érte.
Közben odébb botladozott, aztán hirtelen véres hányás terítette be az én ruhámat és ezt Nellie se úszta meg. Ophélia hörrögni kezdett, és fennakadt szemekkel tántorodott meg valamelyikőnk felé.
Naplózva


Nellie E. Nott
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 05. 14. - 06:10:20 »
+2

to Elliot & Aiden

   


vendetta


Azt mondják, tartsd a barátaid közel, de az ellenségeid még közelebb. Hát… Utóbbiból több van. Barátnak legfeljebb… Senki se mondható, de talán Shelby bizalmasnak számít, nem számítva, hogy fizetést kap azért, hogy meghallgasson, és előfordult már, hogy elaludt közben.
Mivel azonban tudom, hogy csakis ellenségekkel van tele ez a hely, és számítok nem várt botrányokra is, vajmi kevéssé hat meg a sok… Rózsaszín és a sok cigarettafüst. Na jó, ennek a fene nagy nyugalomnak lehet köze a bál előtti (báj)italos alapozásomhoz is. De azért nagyon szórakoztat, ahogy a Fraserek felhúzzák magukat, mikor odapofátlankodom közéjük.
- Sajnos lemaradtál a lehetőségről, amikor kirepültünk a markaid közzül.
A mosolyom szélesebb lesz, de már majdnem vicsornak hat így, hogy az arcom közben elsötétül. Mintha az emlék fekete árnyékot vetne rám.
- Látod, akkor jobban kellett volna akarnod.
Furcsa, mert a füst, amit körénk fúj, nagyon illik a bennem egyre inkább tomboló tűzhöz. Nagyot fújök, hogy a szürke gomolyok eltakarodjanak a képemből, de úgy érzem, akár belőlem is jöhetne  a kesernyés korom. Rávágnám, hogy lesznek még a markomban, és nem biztos, hogy annyira élvezni fogják, mint én, de uralkodom magamon inkább. Úgy kell tűnnie, mintha békülni akarnék, úgyhogy inkább a csevegésnél maradok, ameddig Elliot le nem ráz. Majdnem hálás vagyok neki érte.
– Vidd a mocskos kezed róla.
- Jaj ne, az egyedi öltönyöd!
Eltúlozva sopánkodom, s közben csigalassúsággal vonulok vissza fizikailag, kecsesen húzom el a kezem, és ártatlanul pislogok rá, mintha nem is érteném, mi baja. Pedig nagyon is tudom. És ez még semmi. Látom, hogy alkalmas bosszú után néz, és nem is próbálok menekülni, csak állok ott kihívón somolyogva, finoman széttárt kezekkel.
– Keress már magadnak egy faszt és hagyj minket…
A kedélyesnek éppen nem mondható beszélgetés fonalát a megjelenő Mrs. Rowle szakítja félbe, és az még csak hagyján, hogy a megjelenésével, de nyilvánvalóan nincs jó állapotban.
– Te értesz a bájitalokhoz, van nálad valami erre a borzalmas fájdalomra?
– Bocs. Nem fért be a zsebembe, anyus. De gondolom egy ekkora kastélyban valaki tart ilyesmit is.
– Drágám… tudnál keríteni…
- Hát ho…
Aiden szép öltönyét sem kíméli az estély, esetemben pedig bebizonyosodik, hogy tökéletes választás volt mára a vérvörös ruha. Praktikus, ha nem látszik rajta. Mert ugye, aki csatába indul…
-...ne. Ejnye, jaj! Gyere, pihenj egy kicsit - sajnálkozom, mintha az az apró tény, hogy Ohelia egy dobásból kettőnk ruháját intézte el, és ezzel még Elliotot is lekőrözte, nem is érdekelne. Eltámogatom Opheliát a terem szélénél lévő fekete kanapéig, lesegítem rá, és egy aranyszínű díszpárnával megtámasztom a hátát. Előadom a  gondoskodót. Ha a fiúk nem követnek, hangosabban, ha velem tartanak, akkor halkabban hőzöngök, de mindenképp remek aláfestést nyújt szavaimnak a kanyargós, klasszikus zene, ami a terem egy másik sarkából, a házimanónk által szól, aki a hangszereket bűvöli.
- Igazán Elliot, látod milyen rosszul van szegény, és így beszélsz vele? Persze, hogy tartunk migrén ellenit, Ophelia, majd én segítek. Invito capitis sanat!
A pálcát a ruha rejtett zsebéből veszem elő, s kecsesen intek vele a levegőbe a varázsige közben. Amíg a kezembe repül az ideszólított kis üvegcse, egy intéssel rendbehozom az öltözékemet. Nem sok idő, mert nem jön messziről, csak innen a pincéből. Vannak ott rosszabbak is, mint ez. Sőt, ez valóban gyógyfőzet. És amint Ophelia torkán legurul, használ is. 
- Ugye jobb már? Pihenj még nyugodtan. Ti meg nyugodtan vonuljatok el rendbeszedni magatok - intek jelentőségteljesen Elliot és Aiden ruhája felé, ami már pezsgőben és hányásban fürdik, mikor még csak most kezdődik igazán a buli… Aztán sötéten somolyogva figyelem, ahogy valamikor végre tényleg távoznak, méghozzá kettesben, sunnyogva… Ó igen, érezzék csak jól magukat, míg megtehetik…
*
Jól kiszámoltam, hol és hogy essen egybe minden. Ellioték nem mulasztották el biztosítani az egész kastélyt róla a hangoskodásukkal, melyik helyiségben… öltözködnek át. És adtak bőven időt, hogy a közben a mosdón meggyilkolt Ophelia valahogy az ajtójuk elé keveredjen. És még be is dörömbölt hozzájuk egy kicsit élettelenül fehér kezével, hogy megsürgesse előjövetelüket. Én egy, a falat díszítő fekete-arany bársonydrapéria mögött figyeltem a jelenetet, mert egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy eredeti tervemhez hűen kihagyjam a látványt, ahogy megtalálják. Nem mintha durva jelenet lett volna. A mágia nyom nélkül hagyott rajta halált. Túl szép is ez, nem ilyet érdemelt, talán nem is a feketepiacon vett pállcát kellett volna a kandallóban elégetnem, hanem őt.
Míg ezen merengtem, addig Aiden és Elliot egyáltalán felfoghatta, mit találtak az ajtó előtt. Közben pedig a sarkon túl már lehetett hallani a kastélynéző körúton résztvevő vendégek vidám, duruzsoló zajongását, ahogy az egyik házimanónk véletlenül pont most, pont ere vezette őket… Én egy oldallépéssel beáálltam a menet végébe, mintha mindig is velük tartottam volna, s úgy értünk az ajtó elé. Kérdés, ők addig mihez kezdtek a helyzettel...
 



Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 05. 18. - 18:30:26 »
+2

◂tavaszi bál▸
2003. május

◃nellie & aiden▹
i’m that memory you
don’t remember

style: rosie style zene: butter

– Sajnos lemaradtál a lehetőségről, amikor kirepültünk a markaid közzül – még az sem tetszett, hogy Aiden válaszolt annak az őrült nőszemélynek. Mégis miért teszi? Érezhette, hogy majd szétpattanok az idegtől, hogy ilyen közel van hozzá. Nem. Nem vagyok féltékeny, vagy legalábbis nem csak az. Egyszerűen féltettem Aident tőle. Engem nem érdekelt, hogy nő, ha hozzáér meghal. – Látod, akkor jobban kellett volna akarnod – mondta Aiden, majd közén fújt a füstöt. Nálam valahol ezen a ponton kattant el valamil. Hogy merte megérinteni?!
A lelkem egyetlen fekete, fájdalmas lüktetésként dolgozott bennem. Az sem érdekelt, hogy a pezsgő vagy akármi is volt nála, a ruhámra borult… ahhoz most túlzottan is kitörni készült belőlem az állat.
– Jaj ne, az egyedi öltönyöd! – mondta megjátszott sajnálattal.
– Pont kurvára leszarom az öltönyt… – morogtam rá. Láthatta, ahogy ezer meg ezer gyilkos érzés pattant el bennem, mert ott csillogott a szememben. A szívem olyan hevesen kalapált, mintha ki akarna ugrani a mellkasomból, hogy megölje ezt a hülye nőt. De nem tette… mert túlzottan szerettem Aident ahhoz, hogy az Azkabanba menjek. – Véged van… – morogtam rá a szavakat. Az ujjaim Aiden kezét szorongatták. Nem hittem el, hogy ő nem akarta kicsinálni még. Hogy nem bosszantja? Hogy nem látja, mit művel?
Ophelia felbukkanása koronázta persze csak meg az estét. Gyűlöltem, hogy még rosszullétében is megjátszotta magát. „Drágám…” milyen hányadék szó egy olyan ember szájából, aki a halálomat kívánta. Én sosem álltam a lánya útjában, sosem akartam semmit a Rowle családtól, kivéve a bosszantásukat. Azt élveztem, Ophelia pedig gyakorlatilag okot adott rá, hogy még jobban piszkálódjak. A sznob viselkedése egyenesen bicskanyitogató volt.
Aztán lehányt Aident… majd azzal a lendülettel Nellie-t is. Akármit is ivott, az bizonyára nem csak alkohol volt. Tudtam én, milyen, amikor valaki részegségében hányt, ez azonban egészen más volt. Kifordult magából és hörgött, mint valami haldokló.
– ..ne. Ejnye, jaj! Gyere, pihenj egy kicsit – sajnálkozott Nellie, miközben a félig-meddig kábult mostohaanyámat a terem vége felé támogatta. Csak azért mentem utána, mert tudtam, hogy ez mérgezés és ez a Nott csaj épp annyira volt jó színész, mint Benji. Volt ehhez valami köze.
Aident persze vontam magammal és odasúgtam a fülébe: – A ringyó tervez valamit. – Figyelmeztetésnek szántam. Egyszer azt mondta, nem kell megvédenem. Hát most nem megvédtem, hanem felkészítettem mindarra, ami előttünk állt.
– Igazán Elliot, látod milyen rosszul van szegény, és így beszélsz vele? Persze, hogy tartunk migrén ellenit, Ophelia, majd én segítek. Invito capitis sanat! – Folytatta Nellie, amint egy elegáns intéssel kis fiolát hívott magához. Összehúztam a szemeimet, úgy mértem végig őt magamnak. Nem volt rendben. Közel sem volt rendben az egész helyzet. Túl készségesen segített a mostohaanyámnak, én pedig egész egyszerűen nem akartam ebbe belekeveredni. A Rowle család meg akar ölni engem így is.
– Ugye jobb már? Pihenj még nyugodtan. – Magyarázta Nellie a meglepően jobban volt Ophelia. – Ti meg nyugodtan vonuljatok el rendbeszedni magatok.
Megköszörültem a torkom, majd közelebb hajoltam.
– Akármire is készülsz, átlátszó. – Tettem hozzá, majd elvontam magammal Aident jó messzire tőle. Volt pár helyiség az alsó szinten, de nem néztem meg jobban magamnak egyiket sem. Csak megfogtam őt és behúztam az első giccsparádéba.
– Menjünk el… – jelentettem ki. Bár azért jöttünk ide, hogy mindenkit bosszantsunk, most már gyanúsan rossz érzésem támadt. Nem, hogy a szexre, semmi másra sem tudtam gondolni. A gyomrom iszonyatosan fájni kezdett, meg valami még mélyebb dolog lüktetett bennem. – Azzal a csajjal valami nem oké. – vettem elő a lucfenyő pálcámat és óvatosan megigazítottam a magunk ruháit. Aidenről eltűnt a hányás folt, rólam pedig az a kevés alkohol.
Aztán odaléptem, hogy kicsit megcsókoljam. Szükségem volt rá, hogy helyre billentsem a dolgokat magamban, hogy összeszedjem magam, mielőtt őrült bika módjára letarolom Nellie Nottot. Így a csók elmélyült, a nyelvem őrült táncot járt az övén… nem akartam, hogy vége legyen.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: Tegnap - 21:30:15 »
+2


2003. május eleje
outfit >><< red death ball

Come one, come all to the red death ball


A hányás folt a ruhámon kapott egy grimaszt. Az arcom széle udnorodva rándult meg, miközben Ophelia felé lestem a tekintetemmel, a másikkal meg Nellie Nottot figyeltem. Olyan volt, mint egy ragadozó macska, aki a sötétben vadászta le a prédáját. Túl sokszor láttam már ezt, persze ettől még tévedhettem - Ha ha. Minden esetre csak az égnek emeltem a tekintetemet, miközben szerettem volna már otthon lenni, a kádban modnjuk szexelni ELliottal, esetleg Rosemary szobájában ácsorogni, hogy mondjuk még mit pofozgassunk egy kicist, míg meg nem érkezik. Hiányzott az öcsém főztje is, itt minden olyan szánalmasan mű volt, nem mintha bajom lett volna a házimanó koszttal, a Roxfortban is csak enyhén voltam válogatós. De azért ez a hely egy kígyófészek volt, tele viperákkal és kobrákkal, akik éhesen várták, hogy teljesen belánk nyomják a méregfogaikat. Főleg Nellie Nott meg a Rowle-ok.
– ..ne. Ejnye, jaj! Gyere, pihenj egy kicsit –szólalt meg Nellie, mintha annyira sajnálta volna azt a nőt. CSak nem annyira gyűlölhette Opheliát, mint ELliot, ha nem jobban. Még fel is horkantam, de ha játszani akart, hát játszon. Szinte kíváncsi lettem az előadás végére. A halál szaga pedig lassan és szinte láthattalanul telepedett meg a négyesünkön, csak kérdés volt, hogy kin csattan nagyobbat. Rossz érzésem volt, és azt hiszem Elliotot is ilyesmi járhatta át.
- A ringyó tervez valamit. – súgta a fülembe, miközben Ms. Nottot követtük, a támolygó nő után. Én csak dünnyögtem rá valamit és az oltönyömmel voltam elfoglalva. De most komolyan, ez mégis milyen vér lehet? Szinte fekete volt és darabos, miközben gyomorsav szaga volt. Kirázott a hideg.
- Szerinted ki lehet szedni ezt a szart belőle? - kérdeztem panazsos hangon. Tényleg ez volt a legnagyobb bajom, hát hogy legyen így olyan lenyűgöző és fess, mint eddig? Úgy nézhettem ki, mint valami ócska színházi előadás Mercucioja. Közben megnézhettem magamnak, hogyan próbál gondoskodó lennie Nellie, és csak horkantottam egyet megint, miközben ELliot odahajolt súgni valamit  afülébe, de én nem igazán hallottam, és a vonagló színylődő banya se érdekelt. Annyi fájdalmat okozott nekünk, hogy még csak meg se hatott az egész. De ez a véres okádék a ruhámon... már annál inkább. Szörnyű, szörnyű.
- Jössz nekem egy új öltönnyel, Nellie Nott - tettem hozzá, mielőtt még ELliot el nem húzott volna egy mosdóba. Egyikbe a százból, ami ebben a bazinagy kastéyban lehetett. A mosdóban aztán, ami még az én ízlésemnek is tetszett, mert hát kellően gcccses volt és sznob, de hát sose vallanám be egy Nottnak se. Elliot pedig megpróbált megtiszítani minket, én pedig csalódottan néztem a megmaradt foltot a ruhámon, ami nem akart teljesen kimenni a fehér ingemből.
– Menjünk el.... - suttogta ELliot halkan. - Azzal a csajjal valami nem oké - tette hozzá, én meg csak sóhajtottam.
- Én meg fogom ölni Opheliát, hogy ha nem halt volna még meg. Tönkre tette a legszebb ruhámat, most hogy nyűgözzem le a férjem? - kérdeztem és belebújtam a csókba. A forrós egyre hevesebb csókokba, amik egyre szenvedélyesebb ritmust váltottak fel. A kezeim meglódultak, és szinte letéptem ELliotról a ruháit, hogy összeérintsem a testünket. Le kellett vezetnem a felgyülemlett fezsültséget és imádtam Elliottal összebújni, imádtam az illatát egyenesen megrészegített. Szenvedélye sritmust kezdtünk el táncolni, és még élveztem is, hogy megszentségteleníthetjük ezt a csiricsálé srakot is.
A forró táncukat valami neszezés és csoszogás törte meg, miközben kegyetlenül paraszt módon törte szét a pillanatot, egy elhalt koppanás a bezért mosdó ajtaján, ahova valahogy beletáncoltunk, majd jött a gyanús csend, miközben kissé zilálta, zavart tekintettel néztem Elliotra.
- Ez meg mi a szar volt? - kérdeztem morcosan, mert még csak nem is tudtam teljesen kiélvezni a pillanatunkat pedig elég hangosak voltunk ahhoz, hogy lassan a csúcsra jussunk. Kinyitottam az ajtót, ami megakadt valamiben, így kissé nehézkesen tudtunk kiszabadulni. A födlön pedig megláthattuk Opheliat. Holtan.
- Szóval ezt tervezte - sóhajtottam, miközbenn a zsebemből kihalásztam egy szál cigit és meggyújtva ELliotra néztem. Nem estem pánikba, hogy esetleg lebukhatunk. Nem, ennél több kellett ahhoz, hogy kizökkentsen. - El kell innen tűntetnünk. Tegyük a Wc-be és húzzunk el innen - néztem Elliotra, és az arnyból készült wckagyló felé próbáltam lebegtetni az ernyedt, egyre hullaszagúbb testet. Még be se zrtam az ajtót, amikor egy házimanó bukkant fel nyomában a tömeggel.
- És ez itt a híres arany mosdó, hölgyeim és uraim. Itt töltötte el csendes óráit a ház ura, hogy ha egy kis nuygalomra vágyott, a Reggeli Próféta és az Galleonmosás társaságában... - menetelt előre, hogy kinyitogassa a mosdóajtókat.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.266 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.