Dolgozó- és könyvtárszoba / Tárgyaló

[Dolgozó- és könyvtárszoba / Tárgyaló]

Dolgozó- és könyvtárszoba / Tárgyaló

Galériás helyiség, a falakat padlótól plafonig könyvespolcok és szekrények borítják. A sorokon az alapkönyvektől a sötét mágiával foglalkozó kötetekig mindenféle olvasmány megtalálható. A birtokra tekintő ablak előtt kap helyet a ház urának íróasztala. Azzal szemben egy privát, eldugottabb kandalló is található, ezt csak a Nottok kiemelt vendégei, közeli ismerősei használhatják. A szoba dísze egy arany darazsakkal díszített csillár, melyen a darazsak, ha illetéktelen behatolót észlelnek, életre kelnek, és a behatolóra támadnak. Az egyik sarokban kényelmes selyemszófák és egy mívesre faragott kávézóasztal kapnak helyet, ez a hely nappaliként szolgáló része.

     

 

edward

the hate inside
outfit

Vannak az ember életében meghatározott, közel sem választható kűrök, amiket egyszerűen csak túl kell élni. Valamelyik rokon születésnapja, esküvője, gyermeklátogatója vagy esetleg temetése. Van aki élvezettel teszi ezt, az utolsót leszámítva, én tehernek éltem meg eddig jóformán az összeset. Részben ezért is voltam hálás a férjemnek, mert a nevével és a pozíciójával megkímélt az ilyesfajta… kötelezettségektől. És ha már férj, furcsa még mindig furcsa így hívnom őt pedig már pár hónapja az „övé” vagyok. A meglepő ellenben az, hogy egyre többször gondolok Rá így és már már természetesnek kezd hatni ez, mint az egyszerű levegővétel. Pedig sose hittem, hogy valaha házas leszek. Tény, hogy mindig is tudtam ez lesz az elkerülhetetlen sorsom, de távoli messzi dolognak tűnt és oly hirtelenséggel változott meg minden az életemben, hogy időm sem volt felfogni és feldolgozni mindezt. Néha még meg kell csípnem magam most is, hogy nem álmodom-e, pláne mert az aurorparancsnokság legtehetségesebb és legsármosabb varázslóját tudhatom magam mellett.
Aki természetesen fittyet hány minden szabályra, szembe megy minden ősi beidegződés ellen és szimplán leszarja az arra nem méltók véleményét. És mikor a legszükségesebb lenne mégiscsak köti a Gömblángsárkányt a karóhoz, hogy márpedig részt kell vennünk azon az elfuserált családi ramazulin, ahol ők, a Nottok, fennhéjázva páváskodva családi békülőpartit csapnak. Mintha csak egy könnyes összeborulós italba fojtott este elég lenne ahhoz, hogy Edwardot kitagadták, vagy a család többi tagjának minden szennyesét és magát a hírnevet tisztára mossák.
A gyomrom bukfencet vet és hányni lenne kedvem, mert mégis csak ősi ellenségem, Nellie Misspicsa Nott háza tájára kell betévednem, ami már önmagába sem jó ötlet, mindezt ráadásul Edward társaságában… maradjunk annyiban, hogy úgy érzem magam mint a vágóhídra szánt birka, ki dalolva megy a saját haláltusájába. Ilyesfajta érzelmekkel foglalok helyet a férjem oldalán a szárnyasfogatban gondosan ügyelve hogy a mélyvörös palástom teljes egészében eltakarja estélyi ruhám minden szegletét, még Nott előtt is. Oly annyira bosszús vagyok rá hogy inkább kerülöm a tekintetét, részben mert hamar elgyengülnék tőle meg mert így legalább érzi, egy ócska -bár meg kell jegyezni lenyűgözően szép- csattal nem engesztel csak ki. Fejemre húzom a köpeny csuklyáját hogy a menetszél ne szedje szét a frizurámat és hagyom hogy a fogat egészen Norfolkig repítsem a Nottok ősi kúriájába.
Az impozáns épület látványán kívül sok érdemleges nem is akad. A vendéglátóink mézesmázos mosolyok álarca mögé bújnak az udvariasság címszava alatt, de a zsigereimben érzem hogy hazug mind talán egytől egyig. Mindent komornak érzek bár lehet ez csak részben az este sötétje adja. Talán ezért is tűnök ki a tömegből, mint egy kívülálló, a jól megkomponált szimfónia oda nem illő felhangja, hófehér drágakőberakásos ruhám élesen elüt a sötét arany kombinációtól. Hát ezek ők, és ez vagyok én. Mint az érme két oldala. És ott van Edward aki valahol a határmezsgyén mozog, látva elegáns sutaságát az az érzésem támad hogy ide is oda is meg akar felelni. Nem is értem miért, hisz azt hittem ezt már maga mögött hagyta… ebből is látszik mennyire nem ismerem. Még.
Unottan lépem át a küszöböt enyhén megemelve a menyasszonyokat megszégyenítő ruhámat a rögtönzött mini tárlatvezetés során az egyik újabb szobába érve. Azt hiszem ez a dolgozó, ahol leginkább a könyveket tekintem egyedüli értéknek. Vicces hogy a saját esküvőmön nem viseltem fehéret – már amennyi dereng Vegasból- ide mégis könnyen felvettem. Ujjaim végigsiklanak az ébenfa dolgozóasztal mívesen faragott szélén, majd lehanyatlik miközben a társaság pár idősebb tagja faggatózni kezd.
A férjemre nézek, talán először az este folyamán. Nem tudom mit olvas ki a pillantásomból vagy konkrétan mit lát bele, meglehet érzi, hogy kissé sok már ez nekem. A kényszerű vacsora az aranyvérű családok, a ház nyomasztó volta… Nellie jelenléte. Nem hallom mit sutyorog, de a többiek tovább indulnak. Én is mennék de a kezei a vállamat érintve megállásra késztetnek. Beleborzongok jólesően. Kíváncsian pillantok az arcába, hogy mégis mi miért nem tartunk a többiekkel, mert az illendőség úgy kívánja, ugyanakkor azért fel is lélegzem kissé mikor elülni látszik a zaj, mi eddig körülvett.
- Nem igazán értem mi értelme volt a ma estének…
Óhatatlanul is van a hangomban némi szemrehányás, ami elvégre jogos is. Ahogy az én családom társadalmi kötelezettségeit elhanyagoljuk minden lelkiismeretfurdallás nélkül, úgy itt is ez lenne a helyes. Ha így lenne, nem állnék egy idegen család, idegen házának, idegen asztala mellett, hanem talán Hádész fejét simogatnám otthon, egy jófajta chardonnay társaságában…
Otthon… milyen furcsa, eddig magamnak sem vallottam be, de…
                                                                           …már azt a helyet tekintem otthonomnak.

Válaszút
to Mrs. Nott

    


mad world

Magasról leszarom ezeknek a véleményét. Szó szerint, mert ahogy épp megérkezünk, teszek még egy tiszteletkört a szárnyasló fogattal a Nott kastély csicsás tetőterasza felett. Kár, hogy most senki sincs ott, de ha valaki ott óhajt majd bálozni, csodálkozhat, hogy kerül a tetőre lócitrom. Eytranagy. Kösz, Sphera! Majd szólok a lovásznak, hogy adjon neki plusz egy üveget a legjobb bourbonből. De azért kár, lehetett volna ott valaki.
Hogy fűződhet egy ilyen szép helyhez ennyi ronda emlék? Mikor még a családjaink jóban voltak (jónak tűnő kirakatkapcsolatban legalábbis), sok ünnepen és családi szarságon vettem itt részt. Akkor még volt valami motivációm arra, hogy viselkedjek, de mentségemre szóljon, hogy gyerek voltam, és nem akartam, hogy megverjenek, megkínozzanak, büntetésbe állítsanak, vagy megzsaroljanak. Most viszont sötét, halovány mosollyal léptem át a kastély küszöbét, oldalamon Melanie-val, aki gyönyörűséges volt, mint mindig, és tökéletesen polgárpukkasztó is, amit pláne imádtam benne. Mert mostanra nem tehetnek meg velem akármit. És ezt a mai napon még akkor is bőven élvezni fogom, ha végülis úgy alakul, hogy… Valamiféle békejobbot kell nyújtanom.
Hatféle minisztériumi és magánúszó átokszakértővel is megnézettem azt a csatot, de úgy tűnik, remek vásárt csináltam vele. Oké, lehet, hogy lopott, de az nincs ráírva. Viszont Melanie-nak gyönyörűen áll, és ha bebizonyosodik, hogy ez valami bűnügy tárgyi bizonyítéka, majd ellopom tőle, hogy azt higgye, elvesztette valahol. Sima ügy, de szerintem tetszik neki, mert még nem ölt meg a ma este miatt, meg azért se, ajtóban minket fogadó Nellie-t nem ismertem meg, és poénból kicsit csaptam neki a szelet. Legalább jó időre adtam pletykatémát a társaságnak. De amikor tudatosan elkavarom magunkat a kastélynéző körút többi résztvevőjétől, azért nem múlasztja el kifejezni a véleményét szavakban is - nem mintha a csinos arca eddig is ne beszélt volna harsányan.
- Nem igazán értem mi értelme volt a ma estének…
Huncutul nézek vele farkasszemet, és tudom, hogy még enyhén fogalmazott, mert az izzó íriszek még cifrázzák a hőzöngését.
-  Nem is értem, miért…
Teszem egy kicsit a bárgyút, aztán elkapom, és hevesen megcsókolom, kicsit az íróasztalra döntve. Egy kis idő múlva azért elszakítom magam tőle, hogy a fülébe súgjam:
- Hát adjunk neki egy kicsit több értelmet…
Egyelőre csak nézek rá úgy, mint egy kissrác, aki tuprisságba akarja vinni a másikat. Furcsa, mert lehet, épp hogy valami kötelességszerűt készülök tenni, de tőlünk még ez is helytelennek érződik. Sőt, helyesebb lenne csinálni itt valami disznóságot, vagy többet is, aztán urasan röhögve lelécelni. De rajta áll, hogy alakul tovább az este értelme.
- Tudod, most, hogy Mr. Nott vagy… Jó, tudom, tudom, én se szeretem ezt a nevet, de szóval most, hogy a feleségem vagy, igazából csak egy dolog áll annak az útjában, hogy visszakapd a hírnevedet és a társadalmi megbecsülést…
Mivel próbálok komoly beszélgetést folytatni, ő meg túl közel van és ezt már azzal is szabotálja, análkül, hogy tenne valamit, így kicsit elhúzódom tőle, de legalábbis mellé települök, félig nekivetve hátsóm a Nott papa íróasztalának. Azért remélem, fogunk itt még mást is csinálni, mint beszélgetni, de ezt… most muszáj. Nem a többi bohóc miatt, de nem is magam miatt. Csakis Mel miatt.
- És ez az egy, ez én vagyok. Egy kitagadott, megvetett vérárulóhoz mentél hozzá, tudod… Te mázlista!
Felnevetek kicsit sötéten, közben kecses vonásait kutatom. Persze, van sejtésem sok mindenről, hogy mit szeretne, hogy hogy érezné jól magát, de nem akarom ezeket sejtésekre bízni. Az igazin jól boldogulnék, de a szociális aknamezőn… Egy lépésből robbanok. Úgyhogy inkább rá se lépek, csakis ha muszáj.
- Úgyhogy arra gondoltam, válaszd ki te az este értelmét. Ha szeretnéd… Akkor rendezek egy könnyes és végtelenül hamis összeborulást ezekkel a…
Inkább nem is találok szót, úgyse fejezné ki jól a Nottok ezen ágát. Mi sem bizonyítja jobban, mekkora aljas, gonosz kígyók ezek, mint az, hogy a másik ágból pont csak engem és a feleségemet hívták meg, a Hopkirkeket pedig nem is látom. Nyilván, mert mi vagyunk a kulcsa a jó viszony visszaállításának - csak azt nem tudom, tolvajkulcsok vagyunk-e, vagy feszítővasak.
- … és amellé még csapok egy csodás, térdreborulós, igazi mintaszerű lánykérést is ott a placc közepén, hogy legyen egy valódi esküvőnk, és hogy Nellie megpukkadjon mérgében és irigységében, mert tudom, hogy a kettő közül legalább ez felderítene.
Megint olyan bajtársiasan vigyorgok rá, hátha megenyhítem kicsit mindig durcás kifejezését. A ruha már adott, elmenne akár egy mennyegzőre is, de elfog az érzés, hogy ezt a csodás látványt egy méltó keretbe rakhatnánk, esküvői rózsaboltívvel, csicsás vendégsereggel, meg a többi.
- De Nellie akkor is megpukkanhat, ha huncutkodunk kicsit a ház urának szentséges asztalán, aztán kidekoráljuk a helyet, és örök botrány-nyomot hagyunk a kastélyon. Ebben az esetben remélem Nálad van a rúzsod...
Csak úgy mellesleg teszem hozzá, és tudom, hogy mindkét ajánlatban van csábító rész, meg olyan is, amiért megbüntethet, még hozzá pont itt, az asztal lapján, ahol helyet foglalunk. Bár, valami nem okés ebben az irodában, furcsa, mély, zümmögő hangot hallat valami, lehet, hogy egy elromlott mágikus szerkezet az valamelyik polcon. De Melanie válaszáig semmi érdemleges nem történik, és nem is történhet. Én pedig nyugodtan ücsörgök mellette, mert számomra minden lehetőségben van egy nagyonis élvezetes kitétel - Ő.

 

edward

the hate inside
outfit

Határozottabbnak kellene lennem, és meglehet annak is tűnök, de elég ahogy rám néz és belül elolvadok, mint a vaj a forró serpenyőben. Dacolnom kellene hasonló vehemenciával amennyi csípősség vegyül az első és egyetlen mondatomba, ám ahogy felém lép és magához húz szertefoszlik minden tiltakozásra tett bárgyú kísérletem. Hagyom hogy magával sodorjon a csókja mint egy megáradt folyó amely ellen hiába is küzd az ember. Mire észbe kapok már az íróasztal kemény lapja nyomja a derekam Edward keze pedig a hátamon cikázik fel és le. A ruhától szabad bőröm belebizsereg az érintésébe újra meg újra.
- Hát adjunk neki egy kicsit több értelmet…
Csillogó szemeibe nézve olyannak hat mint egy ötéves karácsonykor, aki feltétlen ki akarja kutatni az ajándékát, ám sejtem jelen esetben én vagyok az ajándék masni helyett ruhába csomagolva egyelőre.
Elhúzom a szám, bár nem azért mert ne tetszene az ötlet ami átsuhan az agyán beleültetve a rosszaság magját az enyémbe hanem mert nem akarom hamar beadni a derekam. Valahogy tudom vagy inkább érzem hogy élvezi ha kiváratom én meg élvezem hogy játszok az idegeivel. Ostoba macska-egér játék ez közöttünk de valószínű ezért nem unalmas. Vele semmi nem tud egyszerű és unalmas lenni. Felszegem a fejem várva az újabb csókrohamot az előző után. Még bizsereg a szám, kívánkozik az övéhez, de tettek helyett legnagyobb megdöbbenésemre hátrébb lép. Elenged.
Miért? Harsog a kérdés a fejemben.
- Tudod, most, hogy Mrs. Nott vagy… Jó, tudom, tudom, én se szeretem ezt a nevet, de szóval most, hogy a feleségem vagy, igazából csak egy dolog áll annak az útjában, hogy visszakapd a hírnevedet és a társadalmi megbecsülést…
Igen, óhatatlan hogy a Mrs.-re és a feleség jelzőre szemforgatok de erre dupla okom is van. Mondjuk a közénk ékelődő távolság.
- És ez az egy, ez én vagyok. Egy kitagadott, megvetett vérárulóhoz mentél hozzá, tudod… Te mázlista!
Kell egy pillanat míg megemésztem a hallottakat. Hosszúnak tűnhet de utána a kezem kinyúl felé, megérintve kemény vonású arcélét.
- Hahh! Úgy mondod ezt, mintha ez eddig annyira túlzottan zavart volna!
Méltatlankodom, mert ez az aprócska tényező hamarabb is eszébe juthatott volna, mondjuk Vegasban az oltár előtt. De persze akkor belőle a whiskey beszélt.
- Úgyhogy arra gondoltam, válaszd ki te az este értelmét. Ha szeretnéd… Akkor rendezek egy könnyes és végtelenül hamis összeborulást ezekkel a…
Talán azért akad el, remélem azért akad el mert a tekintetem rosszallóról öldöklőre vált át. Hogy juthat olyan eszébe hogy velük, ezekkel a… szavakat se találok rá mennyire lelketlen emberekkel akarjon bármiféle békejobbot? Akik megalázták, kilökték, elfelejtették csak mert nem az ő nézeteiket vallotta?
- … és amellé még csapok egy csodás, térdreborulós, igazi mintaszerű lánykérést is ott a placc közepén, hogy legyen egy valódi esküvőnk, és hogy Nellie megpukkadjon mérgében és irigységében, mert tudom, hogy a kettő közül legalább ez felderítene.
Vágok egy fintorgó képet. Bár tetszene Nellie elliluló féltékeny feje azért az mégse járja hogy Edward térden csússzon ezért előttük. Hamarabb vetem magam egy sárkány elé.
- Látom kezdesz elég jól kiismerni.
Lépek közelebb felé úgy hogy most ő van az asztal mögött én pedig előtte. Megemelem a lábam és a térdem az asztalnak döntöm csípőtől lefelé így teljesen rá támaszkodva. Óhatatlan hogy a kezem pedig rátévedjen a nyakkendőjének szépen megbűvölt csomójára.
- De Nellie akkor is megpukkanhat, ha huncutkodunk kicsit a ház urának szentséges asztalán, aztán kidekoráljuk a helyet, és örök botrány-nyomot hagyunk a kastélyon. Ebben az esetben remélem Nálad van a rúzsod...
- Áh ez már jobban tetszik!
Vigyorodom el, elképzelve a totális sokkot mindenki arcán. No meg mert végre újra egy hullámhosszon vagyok vele.
- Ne merd szóba hozni még egyszer, hogy pénzt kuncsorogsz tőlük! Soha! Inkább változnék varangyos békává minthogy bármi kelljen tőlük! És amúgy is inkább utóbbival élnék. Kár hogy nem szóltál induláskor, mivel nincs nálam a rúzs…
Sóhajtok színpadiasan és hozzá simulok elkezdve kigombolni az inget a megbomlott nyakkendő után, mert bizony az ujjaim elbabráltak vele míg a másik színpadiasan lelöki az asztalon heverő cigaretta tartót ami hangosan koppanva ér földet. Olyan hangos hogy elnyomja a feltámadó zümmögést. És hiába erősödik egyre jobban és jobban, továbbra fel sem tűnik fel mivel Edwardot csókolom s kitölt mindent a levegővételébe veszett sóhajom. Csak akkor sikítok fel mikor az egyik komisz védelmező rám száll és belemar a karomba, míg a másik már a férjem nyaka körül kering támadásra készen.

Válaszút
to Mrs. Nott

    


mad world

Tudom, hogy a tűzzel játszom. Ahogy beszélek, felváltva fog el a huncutság és a rettegés, ahogy látom Melanie arcán a szavaim hatását visszatükrözőzni.
- Hahh! Úgy mondod ezt, mintha ez eddig annyira túlzottan zavart volna!
A keze végigsimít arcomon, és csendben felsóhajtok, mert nem is tudom, ez egy pofon előszele-e, vagy valami jobbé. De bárhogy is, megéri kockáztatni, így azért csak ütöm tovább ezt a vasat, aminek az izzását jól lekövethetem a velem szemben álló szemében.
- Látom kezdesz elég jól kiismerni.
Csibész kisfiú módjára vigyorodom el, és felvonom a szemöldököm színpadiasan, hogy lássa a kételkedést. És még… valami mást is. Bár e hely gonosz(szinte hallom a fekete mágia folyamatos zümmögését a fejemben), nem vitathatom , hogy Melanie-nak jól áll a míves körítés. Végülis ezért is jöttünk ide, és szinte már látom is, hogyan fogjuk tönkretenni Nott papa íróasztalát - Melanie következő válaszától függően persze.
- Ne merd szóba hozni még egyszer, hogy pénzt kuncsorogsz tőlük! Soha! Inkább változnék varangyos békává minthogy bármi kelljen tőlük! És amúgy is inkább utóbbival élnék. Kár hogy nem szóltál induláskor, mivel nincs nálam a rúzs…
- Kár bizony. De majd… feltaláljuk magunkat.
Ahogy az ujjai a mellkasomon kutatnak, elnyúlok a dereka mellett, és az íróasztalon található cigarettatartót, majd utána a puccos pennatartót, tintásüveget meg pár papírt egy laza mozdulattal útnak indítom az asztal lapjáról a föld felé. Koppanások, üvegcsörömpölés és a kiömlő tinta loccsanása hallatszik. Én pedig felemelve a kínálkozó helyre teszem Melanie-t. Közben a száját is fogva tartom, csakhogy ő meglepetésemre hirtelen az arcomba sikít. Értetlenül engedem el, és először fel sem fogom, mi történik. A fülembe még mindig a vérem zúg hangosamban, s csak már későn jövök rá, hogy mást is hallok, méghozzá gonosz szárnyak szapora verdesésének zaját, veszélyesen közelről.
Épp csak felfogom, hogy ez a dög megcsípte Melanie-t, mikor olyan érzésem támad, mintha nyakonszúrtak volna egy kiskéssel. Két ősi ösztön viaskodik bennem, az egyik a késztetés, miszerint meg kell védelmeznem a nőt, minden áron. A másik pedig az, hogy sajnáljam szegény darazsakat, de főleg azt, amelyik előbb kerül Melanie elé.
- Pics'ba…
Dörmögve szitkozódom, és előbb fájós nyakamhoz kapok, a másik kezemmel pedig a pálca után kutatok a ruhám rejtekében. Fullánkos támadóink tesznek addig egy gyors kört, hogy újabb lendületből intézzenek megint rohamot. Addigra a kezemben a pálca, el is mondanék egy immobilust, de ahelyett valami érthetetlen jön ki a számon.
- Immn…npf!
A nyelvem valahogy nem akar forogni. Mi több, az egész szám elzsibbad. Először nem is értem. Nonverbálisan próbálok varázsolni, de az átok mellé megy, hiába látok most már több célpontot is, nemcsak kettőt. Értetlenül nézek melanie-ra. Ő pedig láthatja, hogy a csinos képem felpuffadt, mint egy túlfújt léggömb. A darazsak pedig jönnek, az egyik az ő nyakát célozza, a másik pedig belecsíp a seggembe. A kis huncut. Mondjuk elvesztem tőle az egyensúlyom, és jobb híján dühösen csapkodva az asztalnak esem tőle. Már a kezeim is furcsán zsibbadtak, és az ujjaim mintha nehezebben mozdulnának.

 

edward

the hate inside
outfit

Noha én akartam lenni a kezdeményező vagy mondhatni a rámenősebb, elég egyetlen határozott mozdulat vagy éppenséggel kettő és újra ő irányít azzal hogy lesöpri az íróasztal maradék tartalmát a földre és engem megfordítva s felemelve rá is tesz. Bár ennek tényét csak akkor realizálom mikor már ott vagyok és mikor a komisz kis hívatlan vendég harmadiknak betársul az édes kettesünkbe.
Látom Nott szemében az értetlenséget aztán meg hogy meglepődik és az eldörmögött picsába felhorkanása biztosít róla, hogy immár észleli a problémámat. Kezei már nem engem fognak hanem a pálcát markolják, jó neki az enyém valamerre a ruhám rejtekébe bujkál és nem fél perc előbányászni de átka célt téveszt legnagyobb sajnálatomra.
- Immn…npf!
Meglepve pillantok fel az alsószoknyám alól előkapart varázseszközömmel a kezemben, mert Edward hangja és arca sem a réginek hat. Hogy is hatna mikor akkora lett mint egy méretes lufi? Szép, karakteres vonásai eltorzultak mintha egy jópofa csalánártásba esett volna arccal bele vagy meglehet valami rosszabba.
- Merlinre, az arcod!
Hűlök el és most én kiáltok el egy immubilust hogy lefagyjanak vagy legalább átmenetileg ártalmatlanná tegyem támadóinkat. Talán akkor sikerül egérutat nyernünk vagy elmenekülnünk. Ó tudtam én hogy rossz ötlet volt ide jönni ma este.
- Bassza meg!
Csattanok fel mikor Edward teljes erőből az asztalnak csapódik meglökve ezzel engem is. Mondjuk épp ez ment meg az egyik goromba dögtől, aki talán nyakon szúrt volna de így célt tévesztve az asztal lapjába fúródik. Én meg cserébe a földre esek a pálcám pedig begurul egy hatalmas ormótlan szekrény alá.
Szégyen vagy sem, eljön az a pont mikor kellően magatehetetlenek vagyunk és csak egy lehetőségünk marad.
- Segítség! Valaki segítsen!
Próbálok még a normál hangszínemen erőlködni, de fel már nem tudom emelni magam mert a karom petyhüdtté válik ahogy a testembe került méreg apránként szétárad. Esélytelen hogy a hársfa pálcámért benyúljak mert megmozdítani se tudom a karom nemhogy fogni vele. Nem marad hát más remény mint valaki kívülről érkező, már ha van egyáltalán a közelbe egyetlen mágus is.

Válaszút
to Mrs. Nott

    


mad world

Az a harmadik gyertyatartó sosem hiányzik. Alapból se, de főleg akkor nem, ha igazából nem csak egy gyertyatartó, hanem egy egész rohadt csillár, és mérges darázs - rögtön kettő - ami összevissza csipked. De hát nélkülük túl unalmas és idilli lett volna itt összebaszni Nott papa íróasztalát. Pedig rávettem volna melt, hogy a csini körmeivel vájjon szép mintákat a mahagóniba, ha már a mindentálló rúzsát nem hozta magával. De sebaj, gondolom, ha meghalok allergiás reakcióban, és lesz a partin egy jó nagy hulla, az kellőképpen tönkreteszi legalább. Bár, annyira nem lelkesedek az ötletért.
- Merlinre, az arcod!
Egyre nehezebben veszem a levegőt, és sajnos az se segít, hogy próbálok megnyugtatóan szuszogni Melre. Azért kicsit váratlan, hogy annyi sötét mágus, átkozott tárgy és elszabadult szörnyeteg után egy darázscsípésbe halnék bele, de Melanie legalább ártalmatlanná teszi az egyik darazsat legalább egy kis időre. Neki is szegénnyek a nyakát is elrondítja egy jókora, lilásfekete színt öltő seb, egyelőre helyileg néz ki durván, de a méreg az erek mentén láthatólag folyamatosan terjed szét.
- Bassza meg!
Erre úgy rávágnám, hogy de miért nem én? De már csak apatikus létezésre van levegőm.
- Segítség! Valaki segítsen!
Szóval ott kornyadozunk az íróasztalon, Melanie láthatólag mindjárt elájul, ezt látva nekem az adrenalinlöket legalább elnyújtja közelgő megfulladásom. Nem várt fordulat, hogy Melanie nyakát elvétve a másik darázs legalább belefúródott az asztal lapjába, így aztán seggel odaszorulva vergődik hangos és mérges zümmögéssel ott. Az íróasztalon lévő dolgok angyját ugyan a földre söpörtem, de azért maradt még ott egy nagyobb enciklopédia, azt megfogom, és ha ez életem utolsó tette, hát akkor is  hősiesen és bosszúképp agyoncsapom vele. Aztán próbálom felpuffadt kezemet az ájulóban lévő Melanie köré fonni. De romantikus lesz, ha így harapunk fűbe… Ja, nem.
De a segélykiáltást úgy tűnik, valaki mégis meghallotta. Kivágódik a dolgozó ajtaja, és egy fekete-arany konyharuhás házimanó jelenik meg a helyén.
- Mr. Nott, gyorsan, fenn megöltek valakit, legyen szíves velemjö…
Ahogy a kis lény felfogta, mit is lát a szobában, a torkán akadt a szó, és úgy kigúvadt a szeme, mint azoknak a fura mugli gumiállatoknak, ha megszorítják őket. Ez is épp úgy festett.
- Jaj, már megint?! Nem, nem, jajajajaaj….
A varázslény sajnos ahelyett, hogy segített volna, kétségbe esett, és nagy füleit csavargatta pánikolása közepette. Én már csak résnyi csíkot láttam a jelenetből, mert már a szemhéjam is tejlesen be volt dagadva, és végleg ellehetetlenítődött számomra a lélegzés, de ha itt mindjárt megfulladok, attól talán eszébe jut segíteni Melanie-n. Nagyon remélem… Mert én már semmit se tudok tenni, amitől valahogy észbe kaphatna.

 

edward

the hate inside
outfit

A hős auror, mint mindig, most sem bír magával, s míg engem a padlóra küld mint oly sok nőt előttem - bár most nem olyan formában-, hangos csapkodással végez a rám támadó aprócska bestiával. Mit sem törődik azzal, hogy így saját energiáit jobban mozgósítja igénybe véve testét, ezzel teret adva a méreg gyorsabb és hatékonyabb szétáramlásának.
Nem csoda ha a következő percben hangosan puffan le mellém szinte már-már magatehetetlenül. Megrémít így látni főleg a rám nehezedő élettelen súlyos karja és a hörgésszerű hang amit kiprésel magából. Félig már fulldoklik én meg szart se tudok tenni érte pálca híján és használható kéz híján. Sutba vágom hát az egóm és ordítok de nem lesz szerencsénk mert csak egy ostoba megrémülni képes házimanót eszik oda a penész, hogy a rozsás galleont csípje meg a furkász!
- Hívj segítséget, MOST! Megfullad…!!
És alighogy kinyögöm Nott már a földre dől teljesen arca a plafonra mered bár a tekintete engem keres. Én pedig nem tudok mást csinálni mint ütni a mellkasát hogy ezzel talán ösztönözve több levegőt vegyen és könnyeim közt csak az érzéseimre összpontosítani amik feldúltan hánykolódnak lelkem viharában.
- Nem! Nem! Nem! Neeeem! Nem teheted ezt meg velem! Nem hagyhatsz itt! Kérlek, kérlek, Edward…
Bőgök, mint egy ötéves akitől elvették a kedvenc játékát. Mintha a könnyem meggyógyítaná vagy a könyörgésem meghatná. De se nem lohad le az arca se nem ugrik talpra ismét fitten, sőt ha lehet romlik a helyzet, mert már lilulni kezd a nyaka szépen kirajzolva teste kusza, szövevényesen bonyolult érhálózatát.
- Kérlek… ne… szeretlek…
Suttogva mondom ki az utolsó szót, mintha már mindegy lenne, mert talán az is. Ha nem lennék ennyire zaklatott felismerném, hogy most mondtam kik először (és meglehet utoljára) ezt a szót Neki. Meg úgy amúgy egyáltalán bárkinek. A mellkasára borulva sírok, és megnyugtat hogy még ver a szíve, bár az kevésbé hogy milyen tempóban. Ha ilyen ütembe halad lehet nem is fulladásos halála lesz hanem egyszerűen felrobban a szíve.
- Ahhh, itt is egy hulla? Merlinre!
Egy ismeretlen hang csendül fel, ridegen kimérten már-már cinikusan. Ahogy felkapom a fejem a madárfészekre hasonlító frizurájú nő sötéten méreget borvörös ruhájából én meg dühtől és undortól frusztráltan meredek rá. Mire kinyitom a szám hogy segítsen, addigra kezében a pálcája és egy bonyolult varázsművelettel ártalmatlanítja a darazsakat, majd szenvtelen arccal néz a földön szenvedő férjemre.
- Remélem tudják hogy hagynom kellene meghalni magukat. Ez egy privát szoba ezért is lépett működésbe a védvarázs.
Arrogánsan elvonul mellettünk hogy az íróasztal mögötti fiolás szekrényből elővegyen egy élénklilát. Most döbbenek rá hogy ez a nő valamelyik távoli unokatestvér talán másodkéztől. Rokon vagy sem  flegma, szinte már élvezkedő arccal elkínzott csigalassúsággal lép mellénk hogy végül Edward nyakára öntse a bájitalt.
- Egyet se félj kicsi lány, ettől rendbe jön a véráruló bájgúnár. És talán majd megjegyzi ez a család szégyene hogy nekem köszönheti az életét…
Nevetése ördögien gonosz és már nyitnám a számat de megérem magamon Edward kezét. Lepillantok rá, majd újra fel mert a manó lép felém kezében a hárspálcámmal.
Míg mi haláltusás jelenetet rendeztünk ő kihalászta a kredenc alá gurult varázseszközömet, amire így hogy újra ráfonom a kezem már nem érzem magam annyira védtelennek.

Válaszút
to Mrs. Nott

    


mad world

- Hívj segítséget, MOST! Megfullad…!!
Nívótlan így megnyuvadni. Először nem is vettem magamra, amit Mel mondott. Nem mintha lenne itt más, aki megfulladhatna. A házimanó nem is tudom, eliszkol-e segítségért, vagy csak magát menteni inkább, de valami azért történik. A torkom elszorul, a vér a nyomástól a fülemben sípol, a világ pedig a feje tetejére áll. Ki a fene gondolta, hogy annyi vacakság kiállása után a darázs csípésére leszek allergiás? És halok is bele, a jelek szerint.
- Nem! Nem! Nem! Neeeem! Nem teheted ezt meg velem! Nem hagyhatsz itt! Kérlek, kérlek, Edward…
Ahogy felettem siránkozik, az a gondolat jut eszembe, hogy neki még az özvegység is milyen jól állna. Hát igen, femme fatale típus. És mégis, végigfolynak az arcán a csillogó könnyek, és vele szomorkodom. Ja, meg azért is elszorul a torkom, mert közben meg is fulladok. Egy hajszálnyira vagyok tőle, már fekete pöttyök úsznak a résnyire nyitott szemem előtt, jeléül az oxigénhiánynak.
- Kérlek… ne… szeretlek…
Bár csak halk suttogás volt, se adrenalininjekció, se defibrillátor nem érne el különb hatást, mint ez az egy szó. A szívem, ami épp megállni készült már, mintha áramütést kapott volna, hirtelen felpörög. Melanie biztos hallja, mert éppen fölötte fekszik. Bár tudnék válaszolni… De eleve tudatomnál is csak azért vagyok még, mert ez a kis löket életben tartott még egy fél percig. Életem legjobb fél perce talán. Megszorítom erőtlenül a kezét, és  finoman fogom, hogy az legyen az én biztos kapaszkodóm majd a sötétben, ami apró pöttyökből egyre inkáb körém gyűlik. Már nem érzem a világ súlyát, sem a padló érintését, sem semmit, már a szemem előtt is fekete üresség van csak, de még mindig fogom a kezét. Ez megmarad, tudom.
De a világ hirtelen visszaúszik a szemeim elé. Először nem értem, mi történt, de mindenek előtt veszek egy mély - igen mély - levegőt.
- Egyet se félj kicsi lány, ettől rendbe jön a véráruló bájgúnár. És talán majd megjegyzi ez a család szégyene hogy nekem köszönheti az életét…
Mocorogni kezdek, mert ez nem Melanie hangja, hanem valami távoli rokoné. Az régen nem jelent jót… Megköszörülöm a torkomat, aztán legelőször is megkeresem Melanie-t a kezemmel, és köré fonom egészen. Nem vagyok az a nyálas ölelgetős típus, de úgyis épp most születtem újjá.
- Kösz, Ravenna, de azért ne ess túlzásba. Ha jól látom, még mindig nem kerültél Azkabanba, és a parancsnokságon senki sem emlékszik az árulásodra sem, szóval mondjuk, hogy kvittek vagyunk…
Rekedt a hangom, és még levegő után kapkodva beszélek, de azért megpróbálok feltápászkodni, hogy valamelyest visszaszerezzem a méltóságomat. És az sem lenne baj, ha a bosszantó rokon gyorsan lelépne. Még azért szédülök, egyelőre az ülés is nehézkesen megy.
- Mindig is egy nagypofájú pöcs voltál, Ed. Hagytalak volna inkább megdögleni. Az az én átkozott jó szívem… Na gyerünk, kifelé innen.
Ravennának persze esze ágában sem volt segíteni, sőt élvezettel figyelte, ahogy megpróbálok talpra evickélni, aztán visszarogyok a földre. Bosszúsan és reszelősen sóhajtok, és Melanie-ra nézek. Azért jó, hogy láthatom még. Akkor is, ha térden csúszva kell kimásznom a szobából, mert nem hiszem, hogy fel bír emelni, hogy kivigyen.
 

 

edward

the hate inside
outfit

Leátkozhatnám ezt a magamutogató nárcisztikus picsát a fenébe, de több okból sem tanácsos. Részben, mert még a veszély bár lanyhult megszűnni teljesen nem szűnt meg. Részben, mert Edward még nem tért teljesen magához így nehézkesen tudom kitámogatni innen egyedül. Részben, mert közönségünk van, noha ez zavarna a legkevésbé. Egy házimanó biztos látott cifrábbakat is mint két boszorkányt párbajozni. És nem utolsó sorban még mindig az oroszlán barlangjában vagyunk. Avagy tele rossz Nottokkal egy fedél alatt.
- Kösz, Ravenna, de azért ne ess túlzásba. Ha jól látom, még mindig nem kerültél Azkabanba, és a parancsnokságon senki sem emlékszik az árulásodra sem, szóval mondjuk, hogy kvittek vagyunk…
Szemrehányón pillantok a férjemre. Egyrészt nem kellene erőltetnie a hangját, másrészt a mondandója se tetszik. Bár nem hivatalnoki minősítésben tündöklöm ma este, a lelkemnek nem tesz jót egy eltusolt exhalálfalós ügy, pláne attól akivel ágyba is bújok. Csakhogy a tekintetem rögtön ellágyul, amikor látom Edward meggyötört arcát. Lágyan csókolom meg, mintha csak egy pillangó suhanna el ajkai felett. Noha a duzzanat lement, vonásai rendbe jöttek a szemeiben ott a csillogás, a pajkosság de a fáradtság mögé bújt félelem is.
Az enyémben akkor csillan ez vissza mikor meghallom az újabb zümmögő kórust. Pedig szívem szerint a kezem alatt megmozduló férfit visszanyomnám a földre, hogy gyűjtsön még pár percig erőt, ám eme kis közjáték már arra késztet hogy hagyjam próbálkozni. Reszketegen fújom ki a levegőt miközben felállok, próbálom minden méltóságom megőrizni és se Ravenára se az auror liláspiros nyakát nem fixírozni. A könnyeim letörlöm egy suta mozdulattal, majd Edward karja alá bújok, hátha valamennyi testsúlyt áthelyez rám ha már függőlegesbe küzdötte magát. Nehéz egy élő mankó szerepe, de nem kívánok még egy csípést bezsebelni, így inkább lassan de biztosan kitántorgunk.
Csak akkor esek neki a nőszemélynek cifra átkokat szórva és lehordva mindennek is a nemesi családját (bele se gondolva hogy már a sajátom is) akik képesek ilyen gyilkos védekező mechanizmust fenntartani. Hangom visszhangzik körbe a kastély falaki között, egész a padlásszellemekig felér talán de nem is bánom. Bárhol bújkáljék az a szipirtyó Nellie Nott, most aztán biztosan kitekerem a nyakát, jobb hát ha tüstént elődugja azt a rusnya varangyképét.

Válaszút
to Mrs. Nott

    


mad world

Mi csiholna jobban életet egy férfibe annál, mint mikor szíve hölgye azt mondja neki, hogy szereti? Hát az, ha elszólja magát előtte arról, hogy egy korrupt disznó. Na, ha a darazsak nem öltek meg, majd a nejem, aki egyébként épp a Minisztérium ezen ügyekkel is foglalkozó osztályán dolgozik, majd legalább megfojt. És akkor a többi ügyről még nem is tud. Ajaj…
Úgyhogy mivel tüzes pillantása elég élni akarást önt belém ahhoz, hogy legyen eszem, szomorú kiskutyaszemekkel adom elő neki a néma hattyú halálát. Egyébként tényleg, azért vacakul is vagyok. Bár átkozta volna le Ravennát inkább a fenébe. Azért gondolt rá, tudom. A kis huncut.
Ahogy kitántorgunk a folyosóra, én az első székre ledobom magam, és onnan hallgatom a folyosón zengő, szinte többszólamúnak hangzó dallamot - nos, metálzenei dallamot inkább - ahogy Melanie arról folytat eszmecserét rokonommal, hogy mennyire felháborító ilyen életveszélyes védelmi mechanizmussal felszerelni egy egyszerű irodát, ahova bárki betévedhet. Ez, ahogy a családom épelméjűségét emeljedett hangnemben vitatja, tényleg zene füleimnek. De megzavar a hallgatásában az iménti házimanó.
- Mr. Nott uraság, elnézést, de mostmár muszáj lenne felmennie, mert van ott egy hulla…
Kell egy kis idő, míg ráközelítek a fekete arany mintás konyharuháról a manó képére.
- Bárhol máshol azt mondanám, hogy micsoda beteg dolgok történnek itt, de mivel ez egy Nottok által rendezett bál… Tulajdonképpen még épp csak középszerű. Na, nézzük meg, ki nyuvadt ki. Csak nem Nellie ölt meg valakit azért, mert ugyanolyan cipőt mert felvenni?
Kedélyeskedem ugyan, de azért felállni még nem egyszerű. Nyögvenyelősen tápászkodom talpra a székről, ami lehet, nem is ülésre való, inkább csak dísztárgy, tekintve a rajta (és most már az ülepemen is) lévő arany mennyiségéről, aztán intek Melanie-nak, hogyha majd befejezte a másik nő frizurájának vokális átrendezését, akkor jöjjön utánam. Aztán talán keresünk egy puccos és félreeső helyet, ahol nem akar a berendezés az életünkre törni egy kis huncutkodás miatt.

 

edward

the hate inside
outfit

- Mr. Nott uraság, elnézést, de mostmár muszáj lenne felmennie, mert van ott egy hulla…
Belém fagy a szó a mondat kellős közepén. Vagy meglehet üvöltés? Most tűnik csak fel hogy mennyire kikeltem magamból és igazából az is meglepetéssel tölt el hogy Ravennának maradt még haj a fején. Úgy pislogok a házimanóra mint egy kifogott aranyhal a horgászára vagy egy nagy béka  akit nyakon csípett egy boszorkány bájitalalapanyagnak.
- Hogy mi van ebben a házban?
Szökik ki a nyelvemen az első mondat oda nem illőn, de igazából már oly mindegy is, mert ez már csak a sokadik oda nem illő volt az előbbi válogatott sértő megjegyzéseim közt.
- Bárhol máshol azt mondanám, hogy micsoda beteg dolgok történnek itt, de mivel ez egy Nottok által rendezett bál… Tulajdonképpen még épp csak középszerű.
Na itt a ragyogó pillanat mikor elképedt arcomat a szorongó házimanóról a férjemre irányítom. És nem, sok jót nem olvashat le róla ő sem.
- Na, nézzük meg, ki nyuvadt ki. Csak nem Nellie ölt meg valakit azért, mert ugyanolyan cipőt mert felvenni?
- Na nem, nem, nem, nem! Álljunk csak meg egy szóra! Még mit nem? Fel nem mehetsz oda! És hogy miért?
Határozottan lépek elébe hadonászva, mint egy anyuka a kamasz túlnőtt fia elé. Egyenesen bamba, értetlen tekintetébe pillogva. Kérdeznie se kell, adom én a választ magamtól is.
- És hogy MIÉRT? CSAK EMLÉKEZTETNÉLEK, HOGY AZ ELŐBB MAJDNEM MEGHALTÁL!!!
Sipítom éles hangon, hagy fájjon neki is meg mindenkinek. Pont teszek rá! Persze simán odébb tehet csak úgy heccből, de több okból kifolyólag is biztosan tudom hogy nem fog ilyet tenni. Egyrészt mert nem fog más előtt megalázni azzal hogy így lenéz, pláne nem egy másik Nott előtt. Ott a házimanó is, aki kellően pletykás ha már a kedves rokon nem lenne az. És még mindig én úsztam meg szerencsésebben a darazsakkal szembeni küzdelmet nem ő. De ugyanakkor tudom hogy hajthatatlan még ha a halál árnyéka meg is suhintotta. Így hát ha minden kötél szakad csak ennyit morgok ki az orrom alatt.
- Ah Merlin retkes seggére, legyen, de én is veled megyek!
És ettől nem tágítok. Bár nem célom hullákat bámulni se Nellie szipirtyó képét, de valami bosszút azért kiforralok itt ha már majdnem itt hagytuk a fogunkat. És Edwardot is szemmel tarthatom a ’drágalátos szeretetteljes rokonsága’ körében.