+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  A Kövér Macska és a csokoládé mennyország találkozása
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Kövér Macska és a csokoládé mennyország találkozása  (Megtekintve 4196 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2022. 07. 31. - 15:19:50 »
+1

◂chocolate heaven▸
2003. május 5.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of may zene: skugge

Az adrenalin már régen lüktett bennem ilyen őrült módon. Sok kalandba keveredtem, de már olyan természetes volt, olyan mindennapos, mint amikor az ember megissza a reggeli kávéjét. Aggódni régen aggódtam valakiért, aki ilyen fontos volt nekem. Ezért is kapaszkodtam bele, vártam, hogy hoppanáljon, mert én képtelen lettem volna most a hoppanálásra koncentrálni. Éreztem valami lökést, mielőtt beszippantott minket a kavar. Több állomás, több hányingerkeltő forgás, mely egyre őrültebbnek tűnt, míg nem megéreztem a Temzére oly’ jellemző, bűzös szagot és a meg nem hallottam a hullámokat, amik erőszakosan csapódtak a folyam partjának.
A Westminster híd alá érkeztünk, ahonnan London mocskos nagyvárosnak tűnt csupán, nem otthonnak. Rázósra sikerült a hoppanálás persze a sok helyszín váltással. Csak Alexej ujjait éreztem, ahogy erősen szorítják a kezemet, amúgy egyenesen a hátamra érkeztem. A tarkóm erőteljesen csapódott a talajba, a hátam fájdalmasan jelezte, hogy nem is volt olyan kicsi az a nyekkenés, amivel földet értem. Természetesen nem ez a zuhanás volt az, ami tönkre tette az életemet, estem már nagyobbat is és sérültem is meg jobban. Ez legfeljebb némi zúzódás volt.
Nehezen fordultam Alexej felé, de azonnal összerezzentem. Az egyik csokoládé macska ott kapaszkodott belé… ám teljesen mozdulatlanul. Hamar rájöttem, hogy idekint a mágia nem mozgatta többé. Csak egy élettelen csokidarab volt. Undorodva néztem végig, ahogy Alexej lerázza magáról és közben azon gondolkodtam, hogy soha többé nem fogok tudni ugyanúgy csokit enni.
– Sicc… – mormogta olyan farkasoson Lexi, ahogy próbálta lerázni magától. Hanyagul emeltem fel a pálcámat, majd egy mozdulattal szétrobbantottam rajta a csokoládészobrot, hogy aztán egy újabb intéssel a szilánkokat is leszedjem róla. Megható volt a férfias küzdelme, de fel kellett kelnünk a földről. Szépen végig simítottam a ruhámon, amibe ő erőszakolt bele, majd felültem.
– Hú, Alexej, szétrobbantottál az erőddel egy macskaszobrot. – Tettem hozzá kissé nyöszörögve, ahogy nagy nehezen sikerült kihúznom magam. A hátam borzalmasan fájt még mindig, de a következő pillanatban már azon dolgoztam, hogy felkeljek a mocskos földről. Legalább nem a szép ruhámat mocskolta be London.
– Ah… – odaléptem hozzá és megöleltem. Finoman fontam a karjaimat a nyaka köré, megsimogattam a lapockái felső részét, majd lágy puszit nyomtam a bőrére, a füle alatt. Annyira boldog voltam, hogy élt… el is tudtam volna sírni magamat, de nem akartam, hogy gyengének és törékenynek lásson. – Mégis mi a fenéért akar az a nő téged bántani? – kérdeztem csendesen, ahogy elhúzódtam és a szemeibe néztem. a tenyereim végig simítottak a vállain és a mellkasán. Ezen a ponton állapodtak meg. Szerettem érezni a bőrömön a melegségét, főleg most, hogy majdnem elveszítettem… megint.
– Tudnom kell, hogy mitől védjelek meg téged… és ne, ne kezdj el férfiasan ellenkezni, hogy nekem nem kell semmit csinálnom. – Néztem egyenesen a szemeibe még mindig.

Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2022. 08. 01. - 06:12:21 »
+1




– Hú, Alexej, szétrobbantottál az erőddel egy macskaszobrot.
Záporozott a fejemre meg a környezetemre a furcsa alakú darab, mint valami bizarr jégeső. Kár, hogy nem étcsokoládé. És kár, hogy a híd alatt vagyunk. Máskülönben belekóstolnék, ahogy kölyökkoromban, kinyújtott nyelvvel, ahogy vártam, hogy a számba essen egy aprrócska darab
- Te voltál, nem én. Én csak egy felet. Te meg egy egész ajtót.
Én is feltornáztam magam először térdre, onnan meg takoram de csak azért, hogy a következő pillanatban kis híján vissza is kerüljek a padlóra. Elliot karjai körbezártak, s ez egyszerre támaszt is adott, de ki is vitte a lábaimból a szükséges erőt. Feszengtem egy kicsit, s megfordult a fejemben, hogy elmeneküljek, de aztán… Aztán elgyöngültem.
Ahogy megéreztem a nyakamon finom érintését, kicsit elakadt bennem a levegő, s kihagytam talán egy szívdobbanást is. Magam se tudom, hogy pont erre volt-e szükségem, vagy pont nem, de egy kis időre a hajába fúrtam az arcom, és behunytam a szemeimet. Ha a szem a lélek tükre, most ez volt a legjobb, amit tehetek. Bezártam a pillák alá mindent, kifejezéseket, gondolatokat, a szemembe gyűlő bosszantó cseppeket. Nem juthat ki semmi, nem juthat be semmi. Kivéve Elliotot, aki megkerülte a rendszert, és azzal jutott be a fejembe, hogy hozzámbújt.
Régen éreztem már magam ilyen nyomorultnak. Nagyjából akkor, mikor Anna összefércelt, aztán kosarat adott. Persze, azon segített, hogy nem fogadtam el a döntését, és eltökéltem, megszerzem magamnak. De most… most nem volt a lábam alatt biztos talaj, csak ingovány. Hát kapaszkodtam Elliotba, míg odébb nem lépett. Talán túl hamar tette, de arra jó volt, hogy ráncba szedjem magam, és egy reszelős, rövid szusszanással végre megálljak a saját lábamon.
– Mégis mi a fenéért akar az a nő téged bántani?
Jó helyen volt a keze, ha azt akarta érezni, ahogy a bőr, csontok és miegymás alatt megszakad valami. Minden szívdobbanás fájt. Az az egy furcsa, mágneses féle erő tartott vissza tőle, hogy bevessem magam a hátunk mögött hömpölygő folyóba. Mert nem fogott igazán, de mégis.
- Aza nő…
Mit is mondhatnék? Hogy már nem is önmaga? Hogy a húsvér, kegyetlen tükre annak, amit a Falka tesz az emberekkel, és ez elborzaszt?
- Szerintem előre nem tudta, hogy én leszek. Csak le akart ütni egy bábut a sakktábláról.
Még sosem mondtam azt a történetet senkinek. Voltak a kollégák között, akik szorosabban együtt dolgoztak velem, és észrevették, hogy sokat járok utána. Páran tudták, hogy ő a gyengém. Hogy egy időben egészen megszállottá tett a bújócskájával, amiben folyton veszítettem. Azt hitték, valami játék nekem. De egész másról volt szó.
– Tudnom kell, hogy mitől védjelek meg téged… és ne, ne kezdj el férfiasan ellenkezni, hogy nekem nem kell semmit csinálnom.
Hagytam, hogy fogva tartson szép vágású szemeivel. Jobb volt elmerülni sötét tekintetében, mint a Temze sötét hullámai közt lett volna. És én… Azt a lehetőséget választottam, amit eddig sohasem. Belevetettem magam inkább ebbe. Talán nehezebb volt, mintha a Temzébe ugrom, de… Nem tudom. Velem tartott idáig, pedig itt is hagyhatott volna.
- Pár éve egyszer ő hozott vissza az életbe.
Nagy sóhajjal kezdtem, és hiába, a szem a lélek tükre, és most az egyszer meg sem próbáltam palástolni Elliot előtt, milyen nyomorult is vagyok.
- Fiatalabbak voltunk. Én befolyásolhatóbb. Ő pedig egy másik ember. Tiszta, ártatlan, csak egy fiatal lány, és én egyszerűen tökéletesnek láttam. Tudtam, hogy neki én csak… Az vagyok, ami valóban voltam. De meg akatam szerezni magamnak, mert… Tudod.
Kicsit széttártam a kezeimet. Elliotnak nem kell elmondanom, milyen alak vagyok, tudja anélkül is. Pont az hiányzik belőlem, ami akkor még Anna volt.
- Sok idő eltelt azóta. Próbált elmenekülni a Falka elől, de közben… Ez lett belőle.Akit láttál. És az valaki, akiről mi annyit tudtunk, hogy egy feltörekvő, egyre nagyobb befolyással rendelkező és nagyon agresszív személy. Szövetkezni akart vele a Falka, összefonódni a cégével meg az embereivel, aztán belülről bomlasztani. De ő megelőzött Minket ebben. Átvert. És most… Láttad mi történt.
Halvány, keserű mosollyal csóváltam meg a fejem, és Elliot arcát kutattam, remélve, hogy jobban nem kell elmagyaráznom. Nem bírtam tovább, megint behunytam egy pillanatra a szemem, sőt erősen összeszorítottam a szemhélyam, még a fél kezembe is beletemettem, de ígyis felszakadt belőelm egy fájdalmas, rövid kínkacaj. Aztán megint Elliotra néztem hamisan csillogó szemekkel.
- Szót sem érdemel. Már nem az a lány, aki akkor volt, mikor visszaadta az emberekbe vetett hitem. És még ha az is lenne… Talán már nem érdekelne. Nincs szükségem hitre. Csak Rád. Akkor is, ha ettől nem hinném, hogy meg tudsz védeni… Ez már… Ez már megtörtént, és nem gyógyul meg.
Átkaroltam a vállát, s próbáltam, hogy ne remegjen a kezem közben. Az jutott eszembe, hogy talán ő is lepihenne. Ha más nem, a hoppanálás biztos megviselte.
- Azért kösz, hogy beáldoztad miattam egy jó bicskád. Biztos te is elfáradtál. Kéne egy hely, ahol a sebeinket nyalogathatjuk, nem?
A fülébe leheltem huncutul, játszottam újra a szokásos játékot. Ha elég sokáig játszom, talán úgy maradok egyszer újra, és ez, ami ma történt, már csak egy újabb, szép sebhely lesz a gyűjteménybe.



Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2022. 08. 02. - 12:08:53 »
+1

◂chocolate heaven▸
2003. május 5.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of may zene: skugge

Finoman simítottam végig Alexej nyakán és vállain, hogy a tenyere megállapodjon a mellkasán. Ez kellett ahhoz, hogy érezzem, rendben van, nem esett nagyobb baja, legfeljebb a szokásos módon összezúzta magát. Már nem lepett meg, hiszen akárhányszor összefutottunk valahogyan megsérült. De ez más volt. A korábbiak sima munkák voltak, ez azonban csapda volt… talán éppen neki állítva, talán másnak. Itt voltak érzések is.
– Aza nő… – kezdte. Persze sejthette, hogy most muszáj lesz beszélnie… ez most nem az a téma volt, amit elnyelhetett annyival, hogy munka. Nem vagyok teljesen hülye. Hallottam, ahogy kimondta nevét és láttam a nő minden mozdulatában vibráló gyűlöletet vagy dühöt. Mindenesetre két üzleti ellenfél között ennél jóval ridegebben dőlnek el a dolgok. Itt erről szó sem volt.
– Szerintem előre nem tudta, hogy én leszek. Csak le akart ütni egy bábut a sakktábláról.
– Amikor meglátott téged, már nem csak egy bábut látott, Alexej. – Feleltem. A tudtára adtam, hogy ebben most nincsen egyedül. Miért is lett volna? Belevéstük a nevünket abba a sziklába az Óriások útjánál. Ez már nem csak játék volt, társak voltunk, akik megvédhették egymást. Ő is meg akart engem, lényegében sikerült is neki… de nekem is meg kell védenem őt.
–  Pár éve egyszer ő hozott vissza az életbe. – Ahogy beszélni kezdett, mélyen a szemeibe néztem. Ezer meg ezer érzés korbácsolódott fel a jeges kékségben. Az a nő valamikor fontosabb volt neki. Talán még most is az volt, mégsem éreztem féltékenységet, ami nálam ritka volt. Csak bíztatóan végig simítottam az egyik kezemmel fölfelé haladva a mellkasán. Az arcélét cirógattam meg a hüvelykujjammal, mintha csak nyugtatni akarnám. – Fiatalabbak voltunk. Én befolyásolhatóbb. Ő pedig egy másik ember. Tiszta, ártatlan, csak egy fiatal lány, és én egyszerűen tökéletesnek láttam. Tudtam, hogy neki én csak… Az vagyok, ami valóban voltam. De meg akatam szerezni magamnak, mert… Tudod. – folytatta és kicsit széttárta a kezeit, ahogyan beszélt erről az Annáról.
– Sok idő eltelt azóta. Próbált elmenekülni a Falka elől, de közben… Ez lett belőle.Akit láttál. És az valaki, akiről mi annyit tudtunk, hogy egy feltörekvő, egyre nagyobb befolyással rendelkező és nagyon agresszív személy. Szövetkezni akart vele a Falka, összefonódni a cégével meg az embereivel, aztán belülről bomlasztani. De ő megelőzött Minket ebben. Átvert. És most… Láttad mi történt.
Nyeltem egyet és bólintottam, hogy értem. Valójában Anna csak jobb játékos volt Alexej falkájánál… de ettől még ott voltak az érzések. Sok, sok, sőt egyenesen mérhetetlen mennyiségű érzés, amit a történtek gyűlöletté kovácsoltak.
– Szót sem érdemel. Már nem az a lány, aki akkor volt, mikor visszaadta az emberekbe vetett hitem. És még ha az is lenne… Talán már nem érdekelne. Nincs szükségem hitre. Csak Rád. Akkor is, ha ettől nem hinném, hogy meg tudsz védeni… Ez már… Ez már megtörtént, és nem gyógyul meg.
És megint próbálta olyan egyszerűnek beállítnai. Mármint az a része jól esett, hogy rám van szüksége, de ettől még ez az Anna ügy nem ennyi volt és amíg a nyomában van, vagy legalábbis pályázik a megölésére, Alexej veszélyben lesz. Legyen akárkinek is igaza vagy nem igaza ebben az ügyben, engem ő érdekelt. Odahajoltam, a tenyereim most már az arcán pihentek és odahúztam egy finom puszira.
– Ha egy seb nem gyógyul meg, jobb kivágni. – Pillantottam fel a szemeibe. Egyelőre persze nem akartam tovább fűzni ezt a témát… de nem voltam benne biztos, hogyan viselkednék, ha meglátnám Annát a Zsebpiszok közben Chrisszel édelegni, vagy akárhogyan is.
– Azért kösz, hogy beáldoztad miattam egy jó bicskád. Biztos te is elfáradtál. Kéne egy hely, ahol a sebeinket nyalogathatjuk, nem? – Suttogta a fülembe, én pedig elmosolyodtam. Imádtam, ahogy az orra csiklandozza a bőrömet. Csak anyám lakása ugrott be, de azt felajánlottam Merelnek, miután én kiköltöztem onnan Foresthez. Fogalmam sem volt, hogy beköltözött-e vagy csak magánál tartotta a kulcsot, amit adtam. Amúgy is jobb ötlet kellett ennél… aztán beugrott.
– Tudok egy helyet. – Suttogtam vissza, majd finoman simítottam a tenyeremet az övébe. Most már nem voltam olyan zaklatott, hogy ne tudjak hoppanálni, így amikor a pálcámra simultak az ujjaim, oly’ precízen és szépen váltottunk helyszínt, hogy szinte fel sem tűnt. Leszámítva, hogy a Foltozott Üst zaja ismerősen köszöntött és főtt étel, meg alkohol bűze simított végig az orromon. – Hé, te. – Szólítottam meg a pult mögött álló furcsa alakot. – A tizenhármast. – Doboltam a pulton. Persze a pénzem a másik ruhámban volt, úgyhogy reméltem, hogy azt nem hagytuk el sehol. – Csak erre a napra. – Tettem hozzá, majd egész egyszerűen elvettem a kulcsot, ahogy megkaptuk.
– Öröm újra látni, Mr. Fraser. – Folytatta, de addigra már húztam fel Alexejt az egyik legnagyobb szobájába a becses fogadónknak. Na ezért kéne neki egy lakás, hogy legyen hova mennünk, amikor ilyen helyzetek adódnak.

Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2022. 08. 05. - 06:37:13 »
+1

to Elliot
2003. Május 5.



♪  where is your home ♪



– Amikor meglátott téged, már nem csak egy bábut látott, Alexej.
- Az ő szemében pedig nem vagyok már több, mint egy bosszantó gyalog.
Csendesen vitatkoztam. Ha már ez volt a helyzet, nem is esett nehezemre kimondani. Hadd halljam hangosan én is, előbb tudatosodik igazán.
És csak beszéltem neki, minden szó kényelmetlenül hangzott, és egyre inkább úgy éreztem, jobb volna hallgatni. De valahogy csak folytattam. Ahogy ő meg a cirógatást.
– Ha egy seb nem gyógyul meg, jobb kivágni.
- Félelmetesen jó vallatótiszt lennél.
Sötét félmosollyal sóhajtottam fel, aztán elmerültem kicsit a kezei között, ahogy futólag hozzám érintette ajkait.
– Tudok egy helyet.
Nem itt a híd alatt volt a világ legbiztosabb és legmeghittebb helye, de valahogy tudtam, hogy nem fognak már minket követni. Jó volt kettesben maradni. Elliot itt maradt, ujjai az enyémre fonódtak, én meg hagytam, és csak mintegy mellesleg érzékeltem, hogy megváltozik az őt körülvevő háttér, s a levegő szaga.
- Hé, te. A tizenhármast.
Foltozott Üst. Ki ne ismerné? A legtöbben, akik itt élnek varázsló népek, mind megfordulnak erre legalább néha.  Én eddig csak átrohantam rajta. Magamtól sosem jutna eszembe megszállni valahol, ahol ennyi a kíváncsi szem és éles fül. De most… Elliotra bíztam magam.
– Csak erre a napra.
Rásandítottam, és örültem, hogy nem akar ideköltözni hetekre. Majd mindjárt utána, ahogy nekieredtünk felfelé, arra gondoltam, vajon itt nevet sem kérnek a foglaláshoz, esetleg úgyis tudják. Hát…
– Öröm újra látni, Mr. Fraser.
Felvontam a szemöldököm, de nem szóltam most. Nekem joban ment a hallgatag kísérő szerep. Talán a csokigyárban is ott rontottam el, hogy nem ezt a felállást osztottam ki. Hagyhattam volna inkább rá az egész tárgyalást, azon a fura, kínos kínaias akcentusos hangján, és akkor tán Anna halálra röhögi magát rajta.
Ahogy eszembe jutott a lány, felsóhajtottam. A szoba ajtaján a zár halkan kattant mögöttünk, de én megszokásból hozzáérintettem a pálcámat is, hogy bezárjam varázslattal, de olyannal, amit nem egy alohomora fog kinyitni.
Körbe se néztem különösebben, csak bemértem az ágyat, és ledobtam magam rá, úgy ruhástól, ücsörögtem a közepén, és Elliotot figyeltem.
- Szóval, miért pont ide jöttönk, Mr. Fraser?
Kicsit megnyomtam a nevet, és sandítva kutattam a vonásai közt a szóbeli válasz kiegészítését.
- Szép név. Biztosan története van… - tettem hozzá jelentőségteljes somolygással. Amíg erre a dologra koncentrálok, addig sem kell a történtekkel foglalkoznom.


Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2022. 08. 08. - 10:34:49 »
+1

◂chocolate heaven▸
2003. május 5.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of may zene: skugge

- Az ő szemében pedig nem vagyok már több, mint egy bosszantó gyalog.- Vitatkozott Alexej, mintha bármiféle normális rálátása lenne a dologra. Valójában nem volt, mert ő magát ítélte meg, de nem látta Anna szemén keresztül. Túlságosan is őt akarta elpusztítani, nem csak egy bábút leverni a tábláról, ahogy fogalmazott. Látszott rajta, hogy ez egész egyszerűen személyes ügy.
Meg akartam védeni Alexejt. Nem azért, mert nem tudta volna magát... sokkal erősebb volt nálam. Gyakorlatilag bármin átgyalogolt úgy, hogy el van törve a lába vagy hiányzik egy végtagja. De fontos volt és, aki fontos, arra hajlandó voltam vigyázni is, gyakran a saját életem árán is.
- Te is tudod, hogy ez nem igaz... - A tekintetem az ő kék szemeibe fúródott, a tenyerem is csak őt érintette, nem húztam el a kezem tőle. Még nem. Túlságosan is aggódtam érte ott, a csokimacskák játszóterén. Ezért is hallgattam meg figyelmesen a történetét. Nem akartam megszakítani, féltem, hogy akkor meghátrál és nem meséli tovább. Tudtam én, milyen megélni egy szomorú, szerelmes történetet... bár most éppen én rángattam ebbe Alexejt. Egyszerre voltam vele is, meg nem is és ezzel elszakítottam a lehetőségtől, hogy igazán boldog lehessen valaha is. Nem akartam persze ezen sokat agyalni. Nekünk minden közösen, nyugalomban töltött idő ajándék volt. Tehát a Foltozott Üst volt a legjobb ötletem.
A tizenhármas szobát régóta ismertem. Volt, hogy itt húztam meg magamat, amikor összevesztünk Nattal és nem akartam, hogy találjon. Olyan is előfordult, hogy magányos voltam, itt ittam, itt melegedtem fel, majd Daniel kifizette a szobát. A tizenhármas nagy volt, szép fürdőszobával, bár meglehetősen vidékies kiadásban.
Az ajtó könnyen megadta magát a kezemben szorongatott kulcsnak, majd nyikorogva feltárult. Engedtem, hogy Alexej lépjen be először, ráhuppanjon az ágyra, én pedig gondosan magunkra zártam az ajtót.
- Szóval, miért pont ide jöttönk, Mr. Fraser? - kérdezte, ahogy felé fordultam. Odaléptem az ágyhoz, leültem mellé.
- Szép név. Biztosan története van…- Miközben beszélt, egyszerűen elnyúltam az ágyon. Hosszan, kényelmesen és éreztem, roppan egyet a gerincem. Tökéletes volt a megterhelő rohangálás után. Annyira jó érzés volt, hogy még kényesen sóhajtottam is egyet.
- Talán van története... - sóhajtottam fel végül és közelebb gurultam hozzá, így éppen az oldalamra érkeztem. Finoman végig simítottam a combján, ahogy felpillantottam rá, ha ő még ülve maradt az ágyon. - Sokszor szálltam már meg ebben a szobában, ami azt illeti. - Folytattattam a térdétől a combja felső részéig haladva fölfelé. Ott aztán megálltam, hogy megpihenhessenek az ujjaim is végre.
- Ez volt a menedékem, mikor az előző házasságom elkezdett rosszra fordulni. Nat mindig tudta hol keressen, de a Foltozott Üst nem tartozott azok közé, ahol rám is talált volna. - Meséltem neki tovább és közelebb hajoltam, hogy adjak egy puszit az oldalára. Nem tudom miért, talán csak így akartam enyhíteni a téma kellemetlenségét. Lexi lényegében semmit sem tudott a Foresttel való házasságomról, azon kívül, hogy volt és véget ért.

Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2022. 08. 21. - 13:39:54 »
+1

to Elliot
2003. Május 5.



♪  where is your home ♪



- Te is tudod, hogy ez nem igaz…
Nem tudok én semmit. De már nem akartam vele vitatkozni tovább. Furcsa, pedig nem lehet épp Elliotot szentimentálisnak nevezni, de ahogy próbált arról meggyőzni, hogy létezik még a világban jóság… Egy kicsit önmaga lett ennek a példája. Bár ő sem egy szent, azt azért tudtam róla. De miért is hiányzik nekem a világból ez a gyengédség-gyengeség egyáltalán? Többé nem fog. Annával együtt ezt is elengedem.
Egy ágy. Pont ennyi, ami kellett. Fáradtnak lenni nem engedtem magam, de töltődni muszáj. Megtépáztak az elmúlt idők rendesen, s Elliot csodás példát mutatott, ahogy végignyúlt az ágyon, jólesőn sóhajtva, ezért követtem, és melléterültem én is.
- Talán van története… Sokszor szálltam már meg ebben a szobában, ami azt illeti.
Találkozott a tekintetünk, és én rájöttem, hogy nincs is olyan történet, ami érdekelne most. Csak úgy feküdtem zsibbadtan, hagyva, hogy hozzám simítsa a tenyerét, s azon gondolkodtam, hogy volt-e olyan szálláshely, amit életemben egynél többször használtam. Volt, amit pár napig, nyilván. Talán a cég oroszországi rezidenciáján többször megfordultam, de ennyi. Már kinőttem az otthonból, a szokásokból, meg a megszokottból.
- Ez volt a menedékem, mikor az előző házasságom elkezdett rosszra fordulni. Nat mindig tudta hol keressen, de a Foltozott Üst nem tartozott azok közé, ahol rám is talált volna.
- Akkor mégsem tudta mindig.
Ahogy ajkával hozzámért, felsóhajtottam. Hogy tud egyszerre ennyire jó, de ennyire felzaklató is lenni? Lakás… Házasság… Csupa kötöttség, és csupa sebezhető pont. Én úgy vagyok vele, hogy csak akkor nem vesztesz el semmit, ha nincs semmid. Elliot talán merészebb, mint én, de persze ez nem tartozik azok közé a dolgok közé, amiket hangosan valaha is kimondanék.
- És mégis belementél egy következő házasságba? Te bátor ember…
Hasra fordultam mellette, és felkönyökölve sandítottam rá kicsit csipkelődve.
- A mostani házastársad vajon tudja, hogy itt kéne épp keresnie?



Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2022. 08. 24. - 08:55:48 »
+1

◂chocolate heaven▸
2003. május 5.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of may zene: skugge

Jól esett elnyúlni a kissé kifeküdt, de még kényelmes ágyon. A Foltozott Üst otthonosságával nem lehetett mellé lőni, itt mindig kellően biztonságban éreztem magamat... mert tudtam, hogy nem keresnének itt. Nat Forest nyomozói sem találtak rám, pedig mindenhova követtetett.
- Akkor mégsem tudta mindig. - Jegyezte meg Alexej, mire ravasz mosoly kúszott az ajkaimra.
Közelebb húzódtam hozzá. A lábamat átvetettem rajta, mintha így akarnám lent tartani a matracon. Valójában csak érezni akartam a testét, a melegségét, hogy jól van. Aggódtam érte a történtek után... már nem fizikálisan. Az elmúlt időszakban állandóan lesérült, amikor együtt voltunk, de ez most érzelmileg volt más. Ez a nő valamikor fontos volt neki - majdnem biztos, hogy bizonyos szinte még most is - és az komolyabb sebeket szaggathat fel.
- És mégis belementél egy következő házasságba? Te bátor ember…
Odanyúltam, hogy végig simítsak a borostás arcán, aztán az ujjaim végig siklottak a bőrén, lecsúszva az állán, amint felkönyökölt. Jó volt érinteni, meg kicsit szórakozni, flörtölgetni vele. Ő volt a tiltott gyümölcs, amit szerettem volna még inkább megkaparintani... de persze közben, éppen Aiden és a családom miatt, moderálnom kellett magamat. Néha nehezen ment.
- Inkább vakmerő... - sóhajtottam fel és megint megengedtem magamnak egy vigyort, az ujjaim mostanra a mellkasát érték cirógatva. Eljátszottam az ing gombjaival, mintha csak ki akarnám pattintani, de nem tettem így. Játszottam és kedveskedtem egyszerre,  
- A mostani házastársad vajon tudja, hogy itt kéne épp keresnie? - kérdezte aztán.
A karikagyűrűre pillantottam. Tudtam, hogy simán meg tudna találni Aiden, ha akarna, de őt is bizonyára lefoglalta éppen a munka vagy valami hasonló. Napközben nem voltunk túl sokat együtt, mert mindegyikünknek meg volt a maga dolga, vagy én éppen csak odakint mászkáltam az utcán, valami balhét keresve, hogy ne untakozzak.
- Hm... talán... - dugtam be az ujjaimat két-két gomb között az inge alá. Csak végig simítottam a bőrét, majd ahogy elhúzódtam, elfeküdtem az ágyon, kibújva a zakóból és széthúzva az unalmas nyakkendőt. Alexejnek nem volt jó ízlése a ruhák terén.
- Szóval kapok pénzt és veszünk neked lakást? - kérdeztem aztán rá a lényegre és rápillantottam a szemem sarkából. Kellett nekünk egy hely. Nem akartam állandóan az Üstbe hoppanálni. - Vinnék neked mindig kajááát... meg összebújhatnánk.... - folytattam nagyon-nagyon szexin meggyőzően.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2022. 08. 29. - 06:24:32 »
+1

to Elliot
2003. Május 5.

♪  where is your home ♪



Az, hogy áttette rajtam a lábát, nem volt egy súlyos cselekedet. Hiszen olyan könnyű volt, alig kellett volna megéreznem, hogy ott van. És mégis… Nem a súlya miatt, de mozdulni sem bírtam tőle. Mégis olyannak hatott, mintha ólomból lenne, és ha akartam se tudtam volna küzdeni ellene. Az ilyenfajta beletörődéstől kissé morcosan feküdtem hát ott, és piszkáltam, és közben elszenvedtem, ahogy cirógat.
- Inkább vakmerő...
Szóban nem, de sötét somolygással helyeseltem erre, kicsit olyan vészjósló tekintettel, felkönyökölve kicsit, mikor megéreztem, ahogy a gombjaimon matat. Az inggel is úgy volt, akár a lábával; nem képezett fizikailag hatalmas akadályt, de azért ott volt, és bizonyos határok közé szorított. De csak bontsa ki azokat a piciny, műanyag zárakat, és lehet, hogy elszabadul, amit eddig visszatartottak…
Követtem Elliot pillantását a kis arany bilincsre az ujján, de arra sem volt ráírva, mennyi a valós ereje, mennyire köt igazából. Azt csak Elliot tudhatta, mert három gramm aranynak sem a tömegében áll a hatékonysága.
- Hm... talán…
Most már nem az ing volt köztünk, mert kijátszotta a gombokat. Éreztem a bőrét a bőrömön, ő pedig érezhette, hogy mély lélegzetvétellel hűtöm le a tüzet, amit ezzel okozott. Talán a kifejezés az arcomon, talán valami más vezérelte el, de visszavonult, én pedig dacos képpel igazgattam meg az ingemet, amit az imént szétzilált. Nem mintha eleve nem lett volna leamortizálva az iménti éles helyzettől, de az nem piszkált ennyire.
- Szóval kapok pénzt és veszünk neked lakást? Vinnék neked mindig kajááát... meg összebújhatnánk....
Ahogy rám sandított fektéből, megint fordultam egyet, és kicsit átvetve a kezemet a felső testén, elkaptam a nyakkendőjét, majd visszahúztam szorosra, de aztán nem engedtem el. Kárörvendő mosoly futott végig az arcomon. Nem nehézkedtem rá teljes súllyal, csak… Ő tudja mennyivel. De azért éreztem az érintésem alatt, ahogy veszi a levegőt, és hogy valahol mélyen, valamilyen sebességgel dobog a szíve. Az ujjaim a nyakkendő selymes anyagába kapaszkodtak, s felette közelebb hajoltam Elliothoz.
-És tényleg… veszélyesen vakmerő vagy… Hiszen kettesben vagyunk. Egy ágyon. Egy eldugott helyen, ahol talán megtalálhatnak. Mi lenne, ha lenne egy biztosabb helyünk? Szerintem tudod is, hogy a tűzzel játsszol.
Vártam egy kicsit így, hogy vajon mennyit jelent köztünk a ruha. Ő is érezhette, ahogy lassan, fegyelmezetten veszem a levegőt, s talán azt is, hogy a szívem majd kiüti a bordáimat. Sok volt nekem ez a mai nap, épp most szembesültem vele, hogy nem létezik az ember, aki eddig a világ minden gonoszságának ellenpontja volt a szememben. Szóval már nincs más, csak a gonoszság.
De ez a gondolat, meg a hozzá társuló fájdalmas sóhaj segített elfújni azt a tüzet. Igen, talán ezért áztunk el mindig, ha találkoztunk. A tenger vize, a tó hidege, az eső… Valami mindig volt, ami elmosta a fellángolást. De most ránk volt bízva a feladat. Volt egy részem, ami azt mondta, nem érdekel tovább, és hagyjam pusztítani a forróságot. De tudtam, hogy ő mennyire vakmerő. És nem akartam, hogy ez eleméssze őt, pedig rá volt csak veszélye. Úgyhogy nekem kellett egyensúlyozni ezen a vékony határmezsgyén.
Lazítottam ujjaimon és mélán figyeltem, hogy a nyakkendő selymes anyaga kisiklik az ujjaim közül. Aztán elhúzódtam tőle kicsit, és megint hanyatt feküdtem, hogy inkább a plafont bámuljam. Szinte öntudatlan mozdulattal fektettem egyik tenyerem a szívem fölé, talán a bordáimnak segítve azt benntartani, nehogy kiüsse valamelyiket.
- Vehetsz egy lakást. És néha, talán ott leszek.
Nem akartam megint belemenni, hogy nem hiszek a biztos helyekben. Ahogy nem hiszek a biztos pontokban, vagy a biztos emberekben sem. De akárhogy is, Elliot lelkes volt, és őrülten felkavaró, úgyhogy ahogy tette ott magát az előbb, hogy meggyőzzön, azt a nézést képtelen voltam kiverni a fejemből, még akkor is, ha tudom, hogy csak szédít. Gonosz egy játékot űz velem… Én meg önként, és dalolva hagyom.
- És talán, ott összebújhatnánk.
Utánoztam most a nagyon-nagyon szexin meggyőző stílusát, s mellékeltem hozzá egy olyan: “csináld csak” vigyort.

Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2022. 09. 01. - 13:46:20 »
+1

◂chocolate heaven▸
2003. május 5.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of may zene: skugge

Csendes pillanat is lehetett volna, de úgy izzott kettőnk között  levegő, mintha parázsló hamu lenne mindez körülöttünk, nem is szoba. Éreztem Alexej forróságát, ahogy átfordult egyet... megéreztem az súlyát magamon, bár nem erősen, vagy csak a hideg szempárba nézve tűnt úgy, mintha éppen csak lebegne felettem. Ujjai szorosra húzták vissza a nyakkendőt, pedig éppen kibontani készültem.
- És tényleg… veszélyesen vakmerő vagy… Hiszen kettesben vagyunk. Egy ágyon. Egy eldugott helyen, ahol talán megtalálhatnak. Mi lenne, ha lenne egy biztosabb helyünk? Szerintem tudod is, hogy a tűzzel játsszol. - jegyezte meg, én pedig nem is vágtam rá azonnal valami frappánsat. Hagytam, hogy a közöttünk gyűlő meleg kicsit átjárja a testemet, a hideg pillantásával tökéletes kontrasztot mutasson. Éreztem, amit éreztem, tudtam, amit tudtam. Nem voltunk közömbösek egymásnak még mindig.
- Amelyik kutya ugat, az nem harap... - feleltem, ő pedig értette, ahogyan értette. Nem volt kenyerem komolyabban elmélyülni most a kettőnk filozófiájába, egyszerűen csak élvezni akartam végre a társaságát, ahogy a kezdetektől fogva vágytam rá. Örültem, hogy a nyakkendővel játszik - ami amúgy kifejezetten csúnya volt.
Szinte hideg érzés volt, ahogy eltávolodott tőlem a teste és visszatalált rám a szoba levegője. Kellett egy pillanat, hogy megszokjam és beérjem azzal, hogy csak ott fekszik mellettem az ágyon. Alexej rizikós volt, bizonytalan volt látom-e még valaha... igazából leveleket sem írtam neki. Csak tartoztam hozzá valahogy. Szükségesebb volt egy közös menedék, mint valaha, mert ez a gondolat egyre inkább kezdett elviselhetetlenné válni.
- Vehetsz egy lakást. És néha, talán ott leszek.
Sóhajtottam egyet.
- És talán, ott összebújhatnánk. - tette hozzá. Aztán persze megköszörültem a torkomat, tudtam, hogy nem vesz komolyan, mert ő kóborkutya, pedig én tárt karokkal vártam, akárhányszor csak megláttam. Állandóan hiányzott a társasága. Ahogy felé fordultam csak a vigyort láttam, ezért fordultam egyet és rámásztam.
- Nem poénkodom Alexej - ültem rá és lenéztem az arcára. - Azt akarom, hogy legyen egy helyünk... és te ott legyél. Azt csinálsz, amit akarsz, de oda menj haza aludni. - Bökdöstem meg a mellkasát. - Tudod te, milyen szar, amikor keresnélek, de nem tudom, hol?
Csak megráztam a fejemet. A hangom túl indulatos lett és máris szégyelltem magam ezért. Jogom továbbra sem volt, hogy azt mondjam az enyém... csak az önzőségem volt meg, ami viszont nem óhajtott engedni ebből a kapcsolatból kicsit sem.
- Én komolyan veszlek... és kellesz.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2022. 09. 21. - 19:57:49 »
+1

to Elliot
2003. Május 5.



♪  where is your home ♪



- Amelyik kutya ugat, az nem harap…
Mivel válaszolhatnék erre őszintébben, mint egy halk, magam sem tudom, milyen színezetű mordulással? És azzal, hogy kicsit hagytam a gravitációnak mélyebbre húzni a testem a sokat látott matracba, Elliot mellett. Vagy alatt? Felett?
Összegabalyodtunk, aztán valahogy szét, én pedig már csak sodródtam vele. Talán ez a furcsa beletörődés vezetett oda, hogy nem tiltakoztam valami saját-féle hely ellen. Pedig a szokások, a biztos pontok sebezhetővé fognak tenni. Tudtam én, de mostanra belenyugodtam - ez a pasi lesz a halálom.
- Nem poénkodom Alexej.
Ahogy fölém került, kicsit félrebillentettem a fejem, és nagyon egyértelm
En úgy tettem, mint aki most megadta magát. És ebben az igencsak kellemesen szoros helyzetben kénytelen voltam közbe vágni.
- Az összebújással? Ez új, de tetszik…
Csendesen, sanda félmosollyal aprót moccantam alatta, csak hogy érezze, hogy mindent érez, ha egyszer rajtam ül. De a szemem sarkából szomorkásan hunyorogtam rá, ahogy folytatta, merthát tudtam én, hogy próbál komoly lenni. De rosszul megy neki.
- Azt akarom, hogy legyen egy helyünk... és te ott legyél. Azt csinálsz, amit akarsz, de oda menj haza aludni.
- És Te majd vigyázol Rám ott álmomban?
Pont oda bökött szemtelen ujjával, ahol már éreztem is a tőrt, vagy átkot, amit valaki ellenség belémvág majd, aki kinyomozta a lakásomat. Ugyanakkor, hogy Elliot is ott érhet, visszatartott a nagyobb tiltakozástól. Teljesen kiterültem alatta, és hagytam, hadd korholjon kedvére.
- Tudod te, milyen szar, amikor keresnélek, de nem tudom, hol?
Eltúlzott sajnálkozással néztem rá, de a szemem, az továbbra is szomorkás-huncutul csillogott.
- Hát… akkor ne keress. Használd ki, mikor megvagyok.
Piszkálódva még kacsintottam is mindehhez, de ó, ő annyira szerencsétlenül nagy komoly próbált lenni, hogy ezzel az erőlködésével kimosott a fejemből végleg minden egyéb problémát és csak elmerültem ebben, hogy ezen szórakozom.
- Én komolyan veszlek... és kellesz.
- Túl komolyan is… Kellek? Hát… most itt vagyok. Szóval… mit teszel?
Persze tudtam, hogy semmi komolyat. Ott ült rajtam, és felugorhattam volna, ha nagyon akartam volna, hogy kiszabaduljak, mégsem tettem. Nekem is kellett. Sosem mondtam volna ki úgy, ahogy ő, de azért így volt. Tetszett, hogy a szívem szaporábban ver az érintésétől, tetszett, hogy létezik valaki, aki ilyen pofátlanul rámülhet, és csak úgy, tetszett az egész. Persze, nem lakok majd ott, ami helyet szerzünk, de azértneki majd azt mondom. És tényleg, azért az a mi helyünk lesz.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2022. 09. 26. - 09:32:10 »
+1

◂chocolate heaven▸
2003. május 5.


◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: style of may zene: skugge

Olyan volt a kapcsolatunk, mint a világ legkegyetlenebb adok-kapok játéka. Sok jóra nem számítottam a végén, de a pillanatot mindig mérhetetlenül élveztem, ami kettőnk között húzódott... mert forró volt, vággyal teli, bűnös és sosem kaphattuk meg egymást. Persze az, hogy én nem szexeltem ebben a helyzetben, nem jelentette azt, hogy Alexej sem szexelhetett.
- Az összebújással? Ez új, de tetszik… - gúnyolódott.
- Tudod, hogy ez nem csak az összebújásról szól... - válaszoltam, még magamhoz mérten is túl csendesen. Persze nem kellett volna komolynak lennem. Nem volt az igazán nekem való. Rendszerint, ha túl sokat engedtem valami ilyesmiben, akkor megsérültem és összetörten vártam, hogy a sebek előbb-utóbb enyhüljenek. De már szinte mindenhol heges volt a bőröm... legalábbis sokszor úgy éreztem. Persze a válás sok mindent megtanított, némán viselni mindazt, ami fáj.
- És Te majd vigyázol Rám ott álmomban?
Végig simítottam a mellkasán. Jó volt most megpihenni rajta, érezni a teste kellemes melegét. Szükségem volt Alexejre, még ha ez egy boldog házasság mellett szánalmasan is hangzik. Az is volt, de ezt a köteléket közöttünk semmilyen módon nem tudtam felülírni. Nem is igazán akartam, mert jó volt és élveztem és ennyi. Csak az számított, amit én akartam és kész.
- Hát… akkor ne keress. Használd ki, mikor megvagyok.
- Folyton csak küzdesz ellenünk. - Sóhajtottam, de nem mozdultam el róla. Érezni akartam őt, kicsit játszani vele... és mindeközben azon agyaltam, vajon hogyan okozhatnék neki kevesebb fájdalmat ezzel. Mások esetében sosem érdekelt, az övében viszont annál inkább. Tudtam, milyen törékeny dolog mindez.
- Túl komolyan is… Kellek? Hát… most itt vagyok. Szóval… mit teszel?
Éreztem, ahogy ficereg alattam és fel akar izgatni. Ez volt ő, legalább annyira akart kínozni, mint én őt. Odabújtam hozzá, finoman az ajkaira leheltem egy csókot. Az ujjaim tovább cirógatták a mellkasát, finoman haladva a hasa felé. Egészen kellemesen izmos volt, de másképp, mint mondjuk Aident.
- Hát még nem döntöttem... - suttogtam. Persze nadrágon keresztül finoman simogattam meg, hogy legalább érezze a törődést. Mást nagyon úgy sem tehettem. - Csak lazulj el és élvezd. - Tettem hozzá. Ha nem volt semmi ellenvetése szépen tovább érintettem kellemesen, míg úgy nem érezte, hogy a forróság eluralkodik rajta. Szerettem ezt, volt abban a pillanatban valami furcsán meghitt minden játékosság ellenére is. Nem csak bántottuk egymást. Volt ebben szépség és finomság is.
Akárhogy is döntött, nem húzódtam el tőle, csak ráomlottam a testére. Finoman bújtam oda a nyakához, hogy beszívjam az illatát és közben éreztem minden rezdülését. A szíve dobogását, a mellkasa emelgetését, ahogy levegőt vett. Ez volt a legjobb pillanata ennek a napnak.
- Már érted, miért kell közös hely nekünk?- kérdeztem csendesen és finom puszit nyomtam a bőrére.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2022. 10. 01. - 21:01:50 »
+1

to Elliot
2003. Május 5.



♪  castle of glass ♪



Talán létezik valaki, valahol, aki ezért majd meg akar ölni. Hallgattam Elliotot, ahogy azt fejtegeti, vajon hogyan állok én ehhez az egész dologhoz… Hát… Valahogy biztosan. Közben pedig szurkoltam neki, hogy megfejtse helyettem, miről is szól ez az egész a számunkra.
- Hát még nem döntöttem...
- Még én sem. Ez eddig biztonságos terep - suttogtam, aztán tett róla, hogy elakadjon a szavam.
Szót fogadtam neki már megint, pedig nem akartam, dehát… ez volt a csábítóbb út. Belefeledkeztem, nem is csak az érintésébe, hanem az egész jelenlétébe, ahogy leterített, a maga pehelysúlyával, meg a nehéz szavakkal. Ahogy a nyakamba fújt, megborzongtam, felsóhajtottam volna, ha a levegő nem szakad benn. Milyen meglepően kevés választja el ezt a kellemes állapotot a szívrohamtól…
- Már érted, miért kell közös hely nekünk?
Meköszörültem a torkomat, morgósan, odamozdulva a szája érintéséhez, és lpva megpróbáltam viszonozni, egy elbűvölt félmosoly kíséretében.
- Elég érthetően magyarázol…
Huncutul célozgattam, kicsit félrebillentve a fejemet, és úgy figyeltem a vonásait, csak úgy kedvtelésből. Vannak pillanatok, amikor pedig azt se hinném el neki, mikor csendbe van, de most… Most inkább csak jobbnak láttam tettetni a hülyét, mert az szórakoztatóbbnak tűnt. Ahogy vele minden.
- De sajnos elég nehéz a felfogásom. Szóval… Félek, vissza kell majd térnünk erre. Azon a csodás, új helyen…
Ebben a pillanatban nem is érdekelt, hogy rávett valamire, amit már nem is tudom, mióta elengedtem. A bizarr gondolatok a jelenlétében valahogy izgalmasak voltak, a veszély pedig szórakoztató. Persze, fennállt a kockázat, hogy valami üvegkastélyt választ ki nekem, szóval azt azért el is döntöttem (már persze, mikor már hagyott gondolkodni úgy értelmesen), hogy teszek pár kikötést. Se ajtó, se ablak. Ne legyen címe sem, se neve a helynek. Ne legyen feltűnő - igen, ezt attól tartok, többször nyomatékosan ki kell majd kötnöm. De ha ő ott meglátogat néha… Akkor sem lehet ajtaja.

Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2022. 09. 11. - 03:15:23
Az oldal 0.254 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.