+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Vale Walker (Moderátor: Vale Walker)
| | | | |-+  Big Iron
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Big Iron  (Megtekintve 82 alkalommal)

Vale Walker
[Topiktulaj]
***


Pretty boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 04. 30. - 01:58:12 »
+1

Elliot

Mit keres egy skót életművész boszorkány egy amerikai mugli aukciós házban? Jó lenne tudni, különösen, hogy én vagyok az. Dobálózhatunk a szokásos bölcseletekkel, mint "semmi jót", de kivételesen kevésbé lenne igaz most, mint néha valóban szokott. Például nem keresem azt a két ürgét a háttérben, akik makulátlan fekete öltönyben és napszemüvegben nagyon feltűnően néznek ki úgy, mint akciófilmekben szoktak a titkosszolgálati ügynökök. Bár érdekes módon a legtöbben mintha nem vennék őket észre.
Talán a választ keresem erre a kérdésre...
Eredetileg tanulmányi kirándulás gyanánt jöttem Amerikába. Az egy további dolog, amit sikerült otthonról, könyvtárazással és hasonlókkal kinyomozni William Wyne kapcsán, hogy az egykori pálcaboltjában kiállítás üzemel. Másik fogós kérdésnek vehetjük, hogy megszállottnak számítok-e a projektemmel, ami ezen a ponton rég kimerítette és többszörösen meghaladta a Pálcaev beadandómat, amihez elkezdtem foglalkozni vele. Például egy aprócska kirándulással az arizonai Brighthornba, egy múzeum kedvéért - amit aprólékosabban kijegyzeteltem, mint bármelyik órámat valaha, biztos ami biztos. A hely javára legyen szólva, ez viszont tele volt Wyne tervrajzokkal és munkanapló-jegyzetekkel - többekközt a sétabot-pálcáról is, amit újraalkotni próbálnék. Ezen a ponton szakdolgozatként kéne beadnom minimum, ha valaha elkészül.
És ennek még mindig kevés köze van az aukcióhoz.
Valamelyik reggel a város egyetlen, szinte üres fogadójában böngésztem az újságot, mert nem sok érdekesebb dologgal lehetett ott lekötni magamat, akkor találtam egy érdekes cikket.

"...A MACUSA beavatkozási terveit azonban keresztülhúzta a műgyűjtő egy váratlan lépése, amikoris a fegyvereket - köztük gyanítottan a megbűvölt példányt is - egy történelmi különlegességekkel foglalkozó aukción eladásra bocsájtotta. Mint kinyomozta, legalább az egyik revolver egy a magnix polgárháborúban szolgált tiszt, Charles Bate tulajdonát képezte egykor, és az ezen történelmi eseménnyel foglalkozó magnix körökben egy ilyen információ sokkal értékesebbé tesz egy ilyen tárgyat. Az FBCVNO munkatársainak nyilatkozata szerint ennek a váratlan fordulatnak a tervezett akcióval való egybeesése csupán a vakszerencse játéka volt, és már rajta vannak az ügyön."

Charles Bate, amerikai polgárháborús tiszt. Ismerősen hangzik. Olyan gyanúsan üknagyapám ismerősen. Aki viszont minden ismeretem szerint mugli volt, úgyhogy mégérdekesebb, honnan lehet mágikus tárgy pont ebben a tételben.
Brighthornban a múzeumon, egy unikornisfarmon és valami kalapos szuvenyírbolton kívül nem sok érdekes volt, az aukció meg még ugyanazon a héten esedékes - bevallom itt elkezdtem olyasmin gyanakodni, hogy vajon ilyen szerencsém volt pont ideérni rá, vagy valami sorskeze lenne a dologban. És az országos hopphálózatnak köszönhetően tessék, az aukció napján itt vagyok a helyszínen.
Leginkább arra számítok csak, hogy kibicelek a háttérben, meg esetleg utánaolvasok-kérdezek a sztorinak, biztos vannak itt nagy történelemszakik, akik tudnak röhelyesen aprólékos részleteket a mindenféle generálisaikról, megejthetek egy kis családfakutatást, mert nem mintha lenne pénzem licitálni bármire. Bár őszintén, arra nem számítok, hogy bárki varázslóval fussak össze, úgyhogy a kétlem, hogy bármit megtudnék arról a részről, amire igazán kíváncsi vagyok. Aztán meg, ki tudja...
Naplózva

Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 05. 01. - 10:07:14 »
0

◂big iron▸
2003. május 9.
este 9 óra

◃Vale▹
chaos has come again

style: simple, but elegant zene: skugge

Felmerülhetne a kérdés, hogy ugyan mi a fenét keresek már megint Amerikában, miközben minden porcikámmal gyűlölöm az egészet… de még csak el sem gondolkodtam rajta. Nem volt rá időm ugyanis, túlságosan lefoglalt az aukciós ház mosdójában való tollászkodás. Na nem azért tollászkodtam, mert a világos kék ing és a többi felesleges elegancia nem mutatott volna jól rajtam. Egyszerűen csak ellenőriztem mi van nálam: instant sötétségpor, varázspálca, csalizajgép, egyszóval minden ami ahhoz kell, hogy ne feltétlenül kelljen átkoznom. Pont elég élet száradt a lelkemen az elmúlt időszakban, nem volt kedvem újabb embert ölni, még csak hirtelen felindulásból sem. Főleg, hogy lehet, ez az utolsó ilyen kis akcióm az elkövetkezendő időszakban.
Egy hónap és Rosemary otthon lesz, és ki más vigyázna rá, ha nem én? Még sem várhattam el Aidentől, hogy pelenkát cseréljen, miközben egy birodalmat igyekszik felépíteni a Zsebpiszok közben. Így hát rám maradt a büfiztetés és egyebek. Egyrészem persze nem is bánta, mert szerettem volna ezt a családot, mert Aiden is szerette volna és egy ideje már csak az tartott a királyságban, hogy őt boldognak lássam. Valószínűleg, hogy áprilisban nem jön vissza, én nem tudom… már az északi sarkkörnél várnám, mikor fagyok halálra, vagy máshol próbálnék nemtúlélni.
Megigazítottam magamon a ruhát. Aztán már mentem volna kifelé, de belém ütközött egy férfi, majd úgy rontott be az egyik vécé félkébe, mintha üldözték volna… hát így is volt. A gázok üldözték a hangok és a szagok alapján. A lábam elé pedig pont odaesett az a számos nyalóka, amit ezeken az aukciókon szoktak használni. Mellette ott volt valami hitelesítő papír is, hogy Mr. A. Garcia birtokolja a 17-es számot. Így hát felvettem, majd előhúzva a pálcámat gondoskodtam róla, hogy a vécéfülke se nyíljon ki egy hamar.
Csendesen, kegyetlen mosollyal az arcomon kerestem fel a termet, ahol már gyülekezett a nép. Lehetetlenség volt nem kiszúrni a sötét ruhás alakokat. Bizonyára a MACUSA révén voltak itt, azt mondta Fogadósné, Aiden egyik legjobb informátora Londonban, hogy még az amerikai lapok is lehozták, hogy a varázstárgy nyomát kutatták éppen akkor, amikor annak mugli tulajdonosa aukcióra bocsátotta a gyűjteményét. Azt sem tudtam milyen gyűjteményről van szó, mindenesetre, ha a varázstárgy terítékre kerül, talán kiszúrom. Rá tudtam érezni a mágiára, amit ezek magukon viseltek, sokkal inkább, mint bármelyik másik varázsló, ám az elmúlt évben annyi átok és egyéb behatás ért, hogy az érzékeim tompulni kezdtek. Nem hagyhatod cserben az Aranyfogat, O’Mara. – A hang emlékeztetett a küldetés fontosságára… hiszen, milyen gyönyörű leköszönő ajándék lenne egy varázstárgy, amit éppen a MACUSA vagy akármi egyéb bűnügyi szarság orra elől lopnék el.
Elégedetten sétáltam hát végig a termen és huppantam le valami nő mellé. Meg sem néztem magamnak.
– Hello vagy… hola – közöltem, ha már Mr. Garcia vagyok a papír szerint. Nem, mintha érdekelt, minek néznek. A kellő pillanatban itt el fog szabadulni a káosz, én meg megszerzem, amit akarok és akkor jó lesz. – Garcia vagyok. A tizenhetes. – Böktem a számra, de ekkor fogtam fel, hogy valamiféle ismerősebb arc ül mellettem. Név. Mi a neve. Ha én nem emlékszem ő sem, ugye?
– Téged már láttalak valahol, vagy csak tucatarcod van? - merengtem hangosan.

Naplózva


Vale Walker
[Topiktulaj]
***


Pretty boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 05. 07. - 19:38:30 »
+1

-Hello vagy… hola- köszön a mellém leülő Garcia, a tizenhetes, egyben a legázsiaibban kinéző mexikói britgyanús akcentussal, akihez valaha szerencsém lehet.
-Ó, én kérem elég emlékezetesen egyedi szoktam lenni- válaszolom a kérdésére. Visszapasszolhatnám neki is a kérdést, de ha őszinte vagyok, kinéz úgy, mint tetszőleges számú keleti fiúbanda, úgyhogy a "látásból ismerősnek tűnik" nem jelent olyan sokat, mint tudhatna.
-Londonban járt az utóbbi időben? Abszol és Zsebpiszok környéke?- Hátha ez segít pontosítani.
Sokan hüledezni kezdhetnének, hogy ilyen nyíltan beszélek muglik előtt varázslóhelyekről, de legyünk reálisak. A legtöbbek ide se figyelnek. Ha igen, nagyrészt amcsik, ezek lehetnek a fura, régimódi nevei városrészeknek, amit úgyis csak a helyiek ismernének. Ha helyiek, maximum legyintenek, hogy "azokat pont nem ismerem, mindegy is". Ha pedig gorcsös pedanciával fejből tudják London minden utolsó macskakövét név szerint, és ezt elvárnák minden valamirevaló embertársuktól is, legfeljebb majd jól hülyének néznek.
És nem mintha fejtegetném, hogy "tudod, az a mágikusan elrejtett utca, ahol seprűt, üstöt, macskákat és békaszemlekvárt lehet venni, mint ha nem múl volna el rég halloween". Ha tudja, úgyis tudja, ha nem, akkor meg legrosszabb esetben hülyének néz. És legvalószínűbben meg csak legyint, hogy "nem, akkor tényleg nem találkoztunk még, cső".
-Bár be kell valljam, maga sem látszik teljesen idegennek, lehet, hogy futottunk már össze valahol- teszem hozzá végül mégis, biztos ami biztos. De el kell ismerjem, részemről pillanatnyilag tényleg kimerül ennyiben a gyanú, úgyhogy nem számítok többre a valóban csak látásból ismeretre.
Naplózva

Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 05. 09. - 18:50:15 »
0

◂big iron▸
2003. május 9.
este 9 óra

◃Vale▹
chaos has come again

style: simple, but elegant zene: skugge

Egészen jól állt ez a Garcia szerep. Mindig is volt bennem valami egzotikus, amit az új név egyenesen kiemelet. Hát nem csodás megkoronázása ez az utolsó nagyobb küldetésemnek? Dehogy nem, O’Mara, pont annyira, mintha elkezdenél csingcsangozva kínait játszani. A hang gúnyolódására csak sóhajtottam egyet és felvéve a szerepet, lehuppantam valaki mellé. Valaki mellé, akinek már majdnem biztosan láttam az arcát korábban, bár beazonosítani sem tudtam, pontosan hol és mikor.
– Ó, én kérem elég emlékezetesen egyedi szoktam lenni – felelte a kérdésemre, hogy találkoztunk-e valahol. Ez akár igent is jelenthetett, de nem tudtam biztosan. Na nem baj, játszani egészen szerettem, így pedig, ha ez valamiféle „találd ki a választ” féle mókázás akart lenni, egy ideig képes voltam türelmes lenni. Egy ideig, aztán kikészültem és átvettem az irányítást. – Londonban járt az utóbbi időben? Abszol és Zsebpiszok környéke?
A kérdésre kicsit megköszörültem a torkomat, aztán a félreismerhetetlen, ravasz mosoly ült ki az arcomra. Boszorkáyn volt. Ez ettől a perctől kezdve egyértelmű volt. Talán magamfajta volt, aki gyakran fordul meg sötét ügyletekben, csak valamikor a régi időkben futottam bele. Egy ideig Cartwrightnak dolgoztam… vagy öt évig… tovább? Talán tovább, kit érdekel. Akkoriban nem csak az Annwn és az Aranyfog volt a rejtekhelyem. A Vakegérben is rendszerint megfordultam vagy éppen az Édes Mérgek kocsmában, ahol kevésbé akarták kiütni a fogaimat vagy betörni az orromat éppen.
– Nem kizárt. – Feleltem egyelőre puhatolózva, hogy vajon miféle kapcsolat köthet hozzá. Nem feszegtem persze cseppet sem, elhelyezkedtem a székbe, keresztbe vetettem a lábam és megnéztem magamnak a kezemben szorongatott táblát és a papírokat. Az állt rajta, hogy Mr. Garcia utólagos utalással fizet az itt megszerzett dolgokért és számlát kér. Ez nekem kapóra jött, hiszen minden hülyeséget megvehettem, amit csak akartam. A papírjai alapján meg egész megbízható arcnak tűnt, ha ilyen hitelezést engedtek neki.
– Bár be kell valljam, maga sem látszik teljesen idegennek, lehet, hogy futottunk már össze valahol.
A megjegyzésére elmosolyodtam. Talán nem őt csábítottam el valamelyik részeg estémen, amiből semmire sem emlékszem. Egész régen most már, a harmincaséveim legelején volt pár furcsa esetem, amikor boszorkányok mindenféle ok nélkül püfölni kezdtek, hogy otthagytam őket az éjszaka, miután elvettem azt, ami kellett. Voltak kihágásaim, sosem tagadtam, de mostanság egészen rendes arc voltam. Mármint majdnem úriember.
– A. Garcia vagyok. – Olvastam fel a nevet a papírról, cseppet sem álcázva a dolgot. Még egy vigyort megengedtem mellé, hogy érezze, ami ma itt történik az élete legjobb színdarabja lesz. Egy dolgot szerettem jobban a lopásnál, a szórakoztatást. Ha valakit lenyűgöztem, hát olyan büszke voltam magamra, mint még életemben soha. Ezért hát megérte felkészítenem erre. Miért pont őt? Hát nem tudom. Azt mondta emlékezetesen egyedi, ha pedig megbotránkozna ilyesmin, hát rendkívül uncsi lenne.
– Kegyed pedig bizonyára valami előkelő asszonyság. – Feleltem, megfogtam a kezét és még drámaian kezet is csókoltam neki, hogyha már színjáték, hát legyen annak is elég stílusos. – És mi szél hozott ide? – váltottam aztán közvetlenebb stílusra. Én azt hallottam, hogy van itt valami, amit ők nagyon akarnak… – Böktem a fejemmel a fekete ruhás alakok közé. – Szinte már sajnálom őket, hogy ennyire benézték. Cudar az élet az ilyen karót nyeltek világában. Talán még ki is rúgják őket. – Ráztam a fejem, már-már csalódottságot mímelve.
Naplózva


Vale Walker
[Topiktulaj]
***


Pretty boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 05. 14. - 01:28:51 »
+1

-Óóó, titokzatos- szájalok a sejtelmeskedésére - mint ha tőlem idegen lenne ugyanez.
Garcia, a tizenhetes, a legázsiaibban kinéző mexikói a britgyanús akcentusával nagyon buzgón puskázik a nevét viselő iratairól meg számtáblájáról, és úgy ismétli meg a - most egy egész betűvel teljesebb - nevét, mint ha örvendetes hír lenne. Mint amit nemrég tudott meg, és még túl kell tennie magát a hitetlenkedésen, hogy valóban lehet ekkora szerencséje, hogy ő bizony A. Garcia. És vigyorog hozzá, mint egy önelégült ovis.
-Kegyed pedig bizonyára valami előkelő asszonyság.
Proper angol úrihölgyként pirulni sajnos nem tudok önként, de a csókra emelt kezem ujjait integetve meglibegtetem, a tizenhetes Garcia figyelmébe ajánlva a még ingujj által sem teljesen rejtett tetoválásokat. Például a minden ujjamon lévőket.
-Hát persze, az előkelő, nemes és nagymúltú házam képviseletében, Lady Valerie személyesen. Remélem, több szóval nem is kell fáradnom egyértelmű személyem kapcsán.
Nemes és nagymúltú házam, ha lenne, minden bizonnyal már attól sikítófrászt kapna - persze csak szolíd rövid hanggal, száj elé kapott megilletődött kézzel - hogy a hajam is milyen, nem hogy a "börtöntetkók" gondolatától. De kérem olyan úrihölgy vagyok, amilyen tizenhetes hispán ez a "Garcia".
-Mondjuk úgy, hogy családi ügy.- Amit még az utolsó gombokig hiteles egyenruhákon gözülő történelemrajongók se biztos, hogy visszakövetnének, de éppenséggel ez még igaz is. Valamennyire. A változatosság kedvéért.
-Ó, én úgy hallom, híresek a lankadatlan éberségről, lehet nem lesznek olyan esetlenek- sandítok az öltönyöseink irányába.
Naplózva

Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 05. 18. - 19:21:13 »
0

◂big iron▸
2003. május 9.
este 9 óra

◃Vale▹
chaos has come again

style: simple, but elegant zene: skugge

– Óóó, titokzatos – felelte az ismeretlen lány. Nos igen, rátapintott a szexepilemre, egyrészről titokzatos voltam, másrészről kellően egzotikus, hogy felkeltsem mások érdeklődését. Mondjuk ezen a téren ő sem panaszkodhatott, nem volt átlagos cicababa, ezért is volt furcsa, hogy ismerős az arca, ám hova tenni nem tudtam. Talán tényleg csak egy pillanatra láttam a Zsebpiszok közben és ugyanígy elmerengtem, ki a fene lehet ő. Ha az embernek annyi kapcsolata van, mint nekem, elég nehéz az egyéb apróságokat számon tartani.
– Remélem a titokzatosság jópont. – Vágtam rá. Ha már belefutottam egy másik varázslóba, nem volt kétséges, hogy ugyanazon céllal vagyunk itt… akárcsak a fekete ruhás alakok. Az pedig csak még inkább véletlen egybeesés volt, hogy mindketten megfordultunk a Zsebpiszok közben.
– Hát persze, az előkelő, nemes és nagymúltú házam képviseletében, Lady Valerie személyesen. Remélem, több szóval nem is kell fáradnom egyértelmű személyem kapcsán.
Vigyorra húztam a számat. Talán nem nézett ki úrinőnek, de ez nem jelentett azt, hogy nem is lehet az. Ezen néhány tetoválás nem változtat. Én is csak egy mocskos tolvaj voltam, mégis a nagymúltú Rowle-ház becses tagja voltam, abból is első az öröklési sorban, apám mókolásainak hála már a félvilág aranyvérűnek hit. A játék kedvéért elkaptam Lady Valerie kezét és csókot nyomtam rá.
– Mondjuk úgy, hogy családi ügy. – Fejtette ki röviden, hogy miért van itt.
A válaszára lassan bólintottam.
– Azt kell mondjam, akkor hasonló cipőben járunk. Nekem is családi ügy. – Ez nem volt hazugság. A baba születése előtti utolsó bevetésem volt, büszkévé akartam tenni még utoljára Aident. Az itteni varázstárgy – legyen akármi is pontosan – tökéletesen mutatott volna az Aranyfogban.
Kicsit ficeregve a széken hajoltam közelebb a lányhoz. Így kicsit halkabban tudtam beszélni: – Mit szólnál, Ladym, ha összedolgoznánk. Megszerezzük a szajrét, s később az osztozkodást megoldjuk. – Fejtettem ki a véleményemet. Elég volt a túlzottan is feltűnő, fekete ruhás alakokra koncentrálni, ha már az évtized lopását akartam kivitelezni itt. Egy halom mugli, a hatóság orra előtt enélkül is épp elég kockázatos volt, lehetett nálam akármilyen felszerelés is… bár tény, imádtam a feltűnést. Talán egy színpadias meghajlást is kapnak majd a végére.
–  Ó, én úgy hallom, híresek a lankadatlan éberségről, lehet nem lesznek olyan esetlenek – felelte a hölgyemény, ahogy mindketten az öltönyösök felé sandítottunk. Kicsit megigazítottam magamon az öltönyt és kihúztam magam ültömben, hogy arra koncentráljak, mikor kezdődik ez a vacak.
– Ugyan már, unalmasak és kiszámíthatóak. Ezek mind ugyanazt a kiképzést kapják. – Sóhajtottam fel és még a szemeimet is megforgattam. – Kiszámíthatlanság, gyorsaság. Ez a lényege mindennek. – Magyaráztam, mintha csak okítani akarnám. Nem akartam. Minden tolvajnak és alviláginak megvolt a maga módszere, az enyém ez volt… eddig bevált, hiszen még nem haltam bele és nem is vesztettem el egyetlen testrészemet sem. Egy-két alkalmat leszámítva pedig még sebesülés nélkül is megúsztam.
– Csak azt ne mondd, hogy szimplán megvenni akarod. Nem tűnsz ilyen uncsinak. - Paskoltam meg a combját olyan flörtölősen, aztán már inkább az embereket figyeltem, akik szép lassan megtöltötték a helyiséget, így kitakarva az öltönyösöket is.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.467 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.