+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Gabriel Milton (Moderátor: Gabriel F. Milton)
| | | | |-+  Run boy run
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Run boy run  (Megtekintve 395 alkalommal)

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 03. 10. - 21:44:13 »
+1

Előzmények



Menlo kastély - Galway

Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 03. 14. - 17:17:21 »
+1

◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

- Állok elébe. Nem fogok elmenekülni, csak annyira, hogy ne itt a zsúfolt téren kelljen megütköznöm vele. - közölte Gabriel. Ennyit a nagy aurori taktikáról… mert aztán nyílt téren sokkal jobb lenne, de tényleg, ahol aztán semmi sem fogja fel, ha becsapódik egy átok… úgy kell azt Milton, átgondolás meg minden nélkül.
Mérgesen sóhajtottam egyet. Nem értette meg még mindig, hogy szükségem van rá, vagyis ha belehal az állandó keménykedésbe, az nem jó… persze most is képes lettem volna elé állni, hogy lepofozzam, mielőtt hülyeséget csinált. Nyugi, O’Mara… az ő élete… miért is szólnál bele, ha meg akar halni?
- Te tök hülye vagy? Komolyan azt hiszed, hogy hagylak egyedül megküzdeni vele, akárki is küldte. Egyáltalán, miből gondolod, hogy téged akar?
A kérdésére egészen megdöbbentem. Miért… mit gondolt? Hogy én hagyom, hogy ő küzdjön meg vele, miközben engem akar? Ezen egészen megrökönyödtem. Jó tudom, hogy azt gondolja őrült vagyok és csak egy tolvaj, akit kicsaptak a Roxfortból. Sok mindenen átmentem azóta, meg kellett tanulnom túlélni az ilyen és az ennél jócskán bonyolultabb helyzeteket is. Ez legalább úgy támadt rám, hogy láttam a mozgását, a csuklyáját, ami bizony nagyon könnyen ég…
- Miért talán azt hitted, hogy majd hagyom magamat megvédeni? Semmi közöd ahhoz, hogy engem meg akarnak ölni. - Közöltem, egyelőre egész nyugodtan, pedig mostanra már tényleg kedvem lett volna lepofozni Mr. Milton.
Szerencsére időközben Amon is megérkezett hozzánk a sikátorba. A támadó talán nem a gondolataim után ment, így nem fedezhette fel a helyet, ahol voltam… mindenesetre máris azon agyaltam van-e rajtam bármi, ami apámhoz köt. Azonnal lehúztam a Rowle címeres gyűrűt az ujjamról és a földre dobtam. Ezt is csak azért hordtem, hogy Aident helyzetét biztosítsam a családja miatt. Csak és kizárólag az ő aranyvérűsége miatt neveztem magam aranyvérűnek. A férjem volt, támogatnom kellett.
- Amon, lábra! - Parancsolta a kutyára. Pontosan tudtam, mire készül, hoppanálni… hármasban. Vajon el akarta csalni a támadott, vagy felfogta végre, hogy életben kell maradnunk. Egymásért, ha mást nem is akar figyelembe venni. - gyütt hoppanálunk el innen egy biztos helyre. Nem mondom meg hova megyünk, nem találhat ránk. A világ túl nagy hozzá.
Ahogy megérintett, odabújtam hozzá, hogy a karjai ölelésében biztonságban érezzem magam. Utáltam még mindig hoppanálni, hiába csinálta Gabriel finomabban, mint én vagy Aiden. Ez a mozdulat pont ugyanolyan kellemetlen liftezést hozott a gyomromban. Szorosan lehunytam a szemem és még akkor sem nyitottam ki azonnal, mikor csend, zöld illat és madárcsicsergés fogadott.
- Itt biztonságban leszünk.
A szavaira kinyitottam a szememet. Engedtem, hogy a napsütés végig cirógasson az arcomon és felfogjam, hogy valami rom mellett álltunk. Nem éreztem komolyabb mágiát a környéken, de az utolsó benyelt átkok már annyira felkavarták a testemet, hogy nem is tudtam volna megkülönböztetni azoktól - talán. Azóta nem voltam komolyabb varázstárgyak környékén.
- Talán Menedékbe kellene mennünk, ott nem találna ránk.
Megköszörültem a torkomat. Az előbb még azt mondta, itt nem találna ránk. De nem hittem amúgy sem ebben…
- Van valami rajtam, ami alapján követni tud… - Magyaráztam. - A gyűrűt már eldobtam, de… - Folytattam, ám a következő pillanatban újabb hoppanálás hangja hallatszott. Épp csak annyi időm volt, hogy behúzzam a nyakam és a fejem felett a falba csapódott egy átok.
- Faszom! - Kiáltottam fel majd a pálcámmal a csuklyásra céloztam. -Piroinito! - A varázslat talált, a ruhája lángra kapott, így nem volt ideje velünk törődni. A köpenyétől próbált megszabadulni, én pedig belekapaszkodtam Gabe-be és behúztam Amonnal együtt az egyik fal rejtekébe. Lerángattam az órámat, eldobtam a földre, a szemüvegemet mellé. Már csak a jegygyűrűm volt rajtam a ruhán kívül.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 03. 19. - 11:38:14 »
+1

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run
16+

Ahogy ránézek a sikátorban valami bevillan, de igazából elhessegetem. Csak egy pillanatnyi sejtés, de Elliottal kapcsolatban nem vagyok biztos semmiben, így ebben sem. Mármint ami a harcokat illeti. Ismerem a múltját, elég sok mindent megtudtam róla még úgy is, hogy azért van néhány homályos időszak, amiről nem nagyon lehet tudni. És azt is tudom, hogy ismeri és ha kell használja is a fekete mágiát.
- Miért talán azt hitted, hogy majd hagyom magamat megvédeni? Semmi közöd ahhoz, hogy engem meg akarnak ölni.
- Nem, arról már régen lemondtam, hogy megvédjelek. De abban még reménykedtem, hogy nem egyedül, hanem párban szállunk szembe vele.
Ha már úgysem jutunk dűlőre abban a kérdésben, hogy melyikünket akarják végül is megölni. Egyikünk sem szent éppenséggel. Ami viszont biztos, hogy ezen a helyen nem maradhatunk ezért amikor Amon megérkezik, azonnal magamhoz hívom és felkészítem őt is a hoppanálásra. Egy korábbi kirándulásom helyére viszem el, ilyenkor nem nagyon szoktak turisták ott lenni, még éppen csak zöldellik bármi is. késő tavasszal és nyáron sokkal szebbek a romok.
A hoppanálás után nem engedem el addig, amíg úgy érzi, szüksége van rám. Tudom, hogy akármilyen finoman is csinálom, nem lesz jó. Van olyan, aki nem erre az utazási formára teremtetett.
Kicsit körbenézek. Tökéletes hely, ha mégis valamilyen csoda folytán ránk találna, akkor van elég rejtekhelyünk, és ha ketten összefogunk, akkor könnyen le is győzzük majd. Egy ember nehezen kapna el itt kettőt, fordítva viszont már elég jó esélyek vannak.
Persze, a Menedék olyan szempontból jobb lenne, hogyha ide is tud követni minket, akkor oda is tudna, de ott nem tudna megközelíteni minket a Fidelius miatt. Másrészről viszont, Elliot nem maradhatna ott örökké, a pasiját meg nem fogom odaköltöztetni.
- Van valami rajtam, ami alapján követni tud… A gyűrűt már eldobtam, de…
Ha tényleg ez a helyzet, akkor nincs más hátra, mint egy bűbáj segítségével megnézni, hogy melyik lehet az a tárgy, amelyiken rajta van a nyomkövető.
- Mindjárt kiderítem, és itt hagyjuk, mi meg megyünk tovább Menedékbe.
Mire elővehettem volna a pálcámat, addigra hallom a hoppanálás hangját. A picsába, csak egy pillanatra lett volna még szükségem, és már itt se lettünk volna. Az átok a hoppanálással egyidőben szinte csapódik is a falba. Elliot jobb pozícióban volt az alakhoz, így a varázslatával sikerült nekünk időt nyerni. Behúz egy fal mögé, de ez így nagyon nem lesz jó. Lehet, hogy fedezékben vagyunk, de nem látjuk honnan érkeznek.
- Nem mintha kételkednék a képességeidben, már többször bebizonyítottad, hogy néhány dologban talán jobb is vagy, mint én. De egy szemtől szemben lévő párharccal hogy állsz?
Lassan kezd körvonalazódni bennem egy terv, és tudom, hogy a kérdés még nem arra irányul, de igazából tényleg a terv része. Ki kell használnunk azt az előnyünket, hogy ketten vagyunk. Egész pontosan a kutyával együtt hárman.
- Amon, rejtőzz el!
A kutya elfut az első bokorba és meglapul. Nincsenek illúzióim, tudja hogy ő is itt van, de ha nem látja, akkor már nyerhetünk időt azzal, hogy a bokorban mozgolódik például.
- Csapdába kéne csalni. Én szembemegyek vele egy párbajjal, te pedig kerülj a hátába, hoppanálás nélkül is van itt elég hely, ahol el tudsz rejtőzni.
Ez még csak egy kezdetleges terv, valahogy fel kéne mérni a képességeit a támadónak.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 03. 22. - 10:55:05 »
+1

◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

Tetszett a hely. A rom gyönyörűen emelkedett az aranyló napfényben a tó partján... imádtam, ahogy a lágy szellő végigsimított az arcomon. Talán nyertünk egy kis időt, kiélvezhetjük, de az én agyam azon kattogott, hogyha ezt az alakot egy Rowle küldte ránk, mi alapján találhatott meg. Az elmúlt időben nem szerepeltem újságokban, ráadásul megpróbáltam annyira meghúzni magamat, hogy ne tűnjek fel senkinek. Visszakúsztam mocskos, zsebpiszok közi patkánynak, egy igazi tolvaj lettem megint - aki időnként Gucciba bújik. De ezen kívül nem csináltam semmi komolyabbat, csak a házasságommal törődtem.
- Mindjárt kiderítem, és itt hagyjuk, mi meg megyünk tovább Menedékbe. - Magyarázta a szokásos kimértségével, nekem viszont az futott át az elmémen, hogy esetleg oda is követhetnek. Ha az az alak egy bérgyilkos, nincs birtokában olyan hatalom, amivel meg tudja törni az ottani védelmet? Nyugalom, O'Mara, Milton ilyenekkel dolgozik. Tudja, hogy mire képesek - nyugtatgatott a hang.
Mielőtt még meghatározhatta volna, hogy mi van rajtam, amit követhetnek, hoppanálás hangja hallatszott és azt szinte azonnal követte egy átok becsapódása a fejem felett a romoknál. Megragadtam Gabe-et, hogy fedezékbe húzzam, de tudtam, hogy ez nem fog sokáig óvni.
- Nem mintha kételkednék a képességeidben, már többször bebizonyítottad, hogy néhány dologban talán jobb is vagy, mint én. De egy szemtől szemben lévő párharccal hogy állsz?
Nyeltem egyet. A szívem őrülten zakatolt... imádtam az érzést, ahogy a testemben szétárad az adrenalin, végig lüktetve minden porcikámon. A pálcámat felemeltem a mellkasom elé, hogy Gabe láthassa, készen állok.
- Hátulról hatásosabb vagyok. - Suttogtam. - De rajta vagyok. - Tettem hozzá és mély levegőt vettem. Erősnek éreztem magam és éppen eléggé határozottnak ahhoz, hogy megküzdjek a támadónkkal. Ő egyedül volt, mi pedig ketten.
- Amon, rejtőzz el!
A kutya engedelmesen elrejtőzött a romok mögötti növényzetben. Helyes. Nem akartam, hogy neki baja esett.
- Csapdába kéne csalni. Én szembemegyek vele egy párbajjal, te pedig kerülj a hátába, hoppanálás nélkül is van itt elég hely, ahol el tudsz rejtőzni.
Csak bólintottam, bár egy hoppanálást sokkal meglepőbbnek tartottam volna, ám a saját képességeimet tekintve valóban jobb döntés volt az osonás. Megvártam, hogy Gabe szemtől szembe terelje a figyelmét, aztán lassan, kissé összehúzva magamat osontam végig a romok és a bozótos rejtekében. Meglepni kellett.
Akkor egyenesedtem fel csupán, mikor használni akartam a pálcámat. Éppen Gabe-et támadta, így egy néma lefegyverzéssel böktem fel. A pálca kirepült a kezéből, előttem landolt a földön, de a következő pillanatban valami fájdalmat éreztem a hasam jobb oldalán. Nyögve rogytam a térdemre a kellemetlen, szúrós érzéstől. A kezemet odaszorítva éreztem meg a testembe fúródó kés markolatát és a vért, ami átnedvesítette a ruhámat.
Bassza meg, O'Mara... életben kell maradnod... győznöd kell! A hang morgolódva őrjöngött bennem. Az ájulás határán álltam, még is a magasba emeltem a pálcámat újra: - Liathegens - dünnyögtem, eléggé koncentrálva ahhoz, hogy a golyók kirepüljenek a fegyverem végéből.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 03. 22. - 23:14:46 »
+1

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run
16+

Muszáj lesz valamit kitalálnom, ha épségben, de legalább élve szeretnénk kijutni innen. Abban reménykedhetünk, hogy ami az én gyengeségem az Elliot erőssége lesz és fordítva. Viszont ahhoz, hogy ezt elkerüljük még azelőtt kell lépnünk, hogy az az alak ránk találna. Persze, ezt könnyebb volt kigondolni, mint valójában végre is hajtani. Mire megpróbálnám megkeresni rajta, hogy miben lehet nyomkövető, addigra már meg is érkezik. Pedig ha sikerült volna elérni a Menedékbe, akkor azért sikerült volna elég sok időt nyernünk.
A hoppanálás és az utána becsapódó átok hangja viszont eléggé magamhoz térít abból a szempontból, hogy figyelmeztet, egyáltalán nincs időnk felesleges dolgokat tenni. Azonnal ellentámadnunk kell mielőtt még sikerül elhatalmasodnia rajtunk. Fedezékből ez azért nehezebben megy, és ha már így egymásra találtunk akkor jobb lenne rövidre zárni itt az ügyet és nem tovább vinni magunkkal akár a Menedékhez. Annak a helynek nem véletlenül ez a neve.
- Hátulról hatásosabb vagyok. De rajta vagyok.
- Rendben, akkor én támadok szemből.
Amonnak megparancsolom, hogy rejtőzzön el. Ő is érzi, hogy most valami nagyon nincs rendben, itt a feladat ideje. Látom a viselkedésén, hogy teljesen megváltozott. Elliot is megindul a maga helyére, szóval itt az idő, hogy én vegyem kézbe a sorsom. Nem igazán van kedvem beszélgetni, de azért jobb, ha előre tisztázzuk a helyzetet.
- Gabriel Milton auror vagyok – lépek ki a rejtekemből. - Felszólítom, hogy azonnal fejezze be a tevékenységét és adjon magyarázatot a támadásra!
Nem várom el, hogy komolyan megtegye, ezért megmarkolom a pálcám, és az első támadást kivédve egy pajzs bűbájt idézek meg. Sejtem, hogy ennyi kevés lesz. A testtartása és a szeme csillogása is árulkodik arról, hogy itt és most egy véresen komoly párbaj fog kialakulni közöttünk. Csak reménykedem benne, hogy Elliotnak sikerül mögé kerülni és ezáltal meglepetésszerű támadást indítania.
Különböző színű átkok, támadások, rontások záporoznak felém, aminket a többségét sikerül kivédenem, némelyik elől pedig eltáncolok. Szerencsére egyiket sem kapom be, de ennek csupán az az oka, hogy szerencsém van. A pasas vér profi, talán nem is volt még szerencsém ilyen emberhez. Ez az ember nem csak egy sértett fogoly az Azkabanból, hanem egy képzett bérgyilkos. Ebben az esetben pedig biztos Elliotot akarja majd. Minél előbb meg kell őt állítani, azt pedig csak úgy tudom majd, ha visszatámadok.
A pillanat tökéletes. A pajzs bűbájnak köszönhetően sikerül kivédenem az utolsó támadását, mielőtt még kirepülne a kezéből a pálcája. Akkor gyorsan elrakom az enyémet, mert eljött a fizikai bunyó ideje. Ha sikerül meglepnem a letámadással, akkor nem lesz itt gond a fizikai megmérettetésnél sem. Egy néma lábbilincselő, majd egy békjózó átkot küldök felé. Ha megpróbál kitérni előle akkor egyenesen rávetem magam. Elliotot nem látom, de ez talán csak annak köszönhető, hogy a lefegyverzés után visszabújt a rejtekhelyére és nem annak a pillanatnyi fémes villanásnak, amit a lefegyverzés utáni első pillanatban láttam. A fickó nagyon gyors, így nekem is annak kell lenni.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 03. 25. - 18:10:07 »
+1

 
◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

Éreztem, ahogy mélyen a húsomba fúródik a penge. Hideg volt, de aztán villámgyorsan átvette a testem meleget, engedve, hogy a vörös folyadék azonnal végig csorogjon a testemen, bemocskolja a ruhámat és a kezemet. Az egyetlen fegyverem a pálcám volt, amit még mindig görcsösen szorongattam, aközben is, hogy elvesztettem az egyensúlyomat és térdre estem.
Próbáltam feltornázni magamat, de nem ment. A térdeim őrülten remegtek és a gondolataimat is ezer meg ezer homályos kép fedte el. Aiden… Aiden, ahogy betör abba a sötét szobába, fölém hajol és biztosít róla, hogy eljött értem, megmenteni. Bele akartam kapaszkodni abba a pillanatba, hogy megnyugtassam magam, de valahogy kitisztultak a gondolataim, ahogy megláttam a bézsanyagon éktelenkedő vörös foltot.
Az ujjaim a kés markolatára simultak, egészen körbe ölelték azt. Először csak gyengén, aztán erősebben szorongattam meg. Ki akartam szedni a testemből, ki akartam szedni a testemből, hogy visszanyerjem az erőmet, habár tudtam, hogy minden esélyem megvolt arra, hogy elvérezzek ugyanazon lendülettel.
– A nővéred üdvözletét küldi, fattyú… – hallottam az alak hangját, ahogy elégedetten vigyorodik el. Talán tett is felém egy lépést, a fájdalomtól képtelen voltam felemelni a fejem és egyenesen rábámulni. Kurvára meg fogsz dögleni, O’Mara… A hang kegyetlenül csendült bennem, ám ezúttal annyi őszinteség volt benne, hogy képtelenség lett volna szembe menni vele. Nem is akartam. Az ilyen helyzetekből kellett a leggyorsabban felállni.
Rohadj meg a nővéremmel együtt. – Vicsorogtam felé. Valójában csak időt akartam nyerni Gabe-nek, hogy támadjon. Nem volt más lehetőségünk arra, hogy életben maradjunk… vagy legalábbis azt a pillanatot túléljük.
Erősebben marakoltam a pengére, majd olyan hévvel téptem ki a testemből, hogy attól más esetben felüvöltöttem volna. A fájdalom nem tudott megbénítani, csak remegőssé tette a tagjaimat. Egyetlen lendülettel hajítottam vissza a kést, ami a támadó combjába fúródott.
Halottam, ahogy a penge átfúrja a bőrét, felnyög. Visszatartotta az üvöltést, majd fújtatva kihúzta magát, éppen akkor amikor Gabe is támadott. Nem láttam, hogy kikerül-e az átkokat, amiket kapott, csak valami zajt hallottam.
Előre dőltem, megtámaszkodva a tenyeremen. A fájdalomtól könnyek szöktek a szemembe, annyira, hogy elhomályosították a tekintetemet. Csak tippeltem, hogy a saját ujjaimat bámulom, amint a rájuk nehezedő súlytól elfehérednek. A gyűrűt akartam látni. Aiden, ments meg… Aiden kellesz… Ez már nem a hang volt, hanem a saját rimánkodásom. Hangosan mondtam volna ki a szavakat, ha nem lett volna annyi büszkeségem, hogy még a halál kapujában is büszkének mutassam magam.
Hangosan kapkodtam a levegőt, egyre nehezebben és fájdalmasabban. Túl voltam azon a ponton, hogy megtudja gyógyítanom magamat. Ezért harcolnom kellett. Nagy nehezen fellöktem magam a földről, annyira, hogy szédelegve, de még tartsanak a lábaim. Egy néma Flipendoval céloztam meg a dulakodókat, amikor a csuklyás alak került felülre. Reméltem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy hátra repüljön és Milton előnyhöz jusson. Akárhogy is, a következő lépésnél megint térdre rogytam.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 03. 26. - 22:36:51 »
+1

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run


Nem tudom mi lesz még ebből a mai délutánból. Mondjuk, így belegondolva a vásárlás is egy kínzás volt, de inkább az, mint ez itt. A faszom nem gondolta, hogy ma még az életünkért fogunk harcolni. Ráadásul úgy tűnik, hogy nagyon is profi ez az alak, szóval nem szabad félvállról venni.
A csel viszont bejön. Amíg lefoglalom, addig Elliot észrevétlenül mögé tud lopózni, és még a pálcáját is megszerzi. Ezt a pillanatot kell kihasználnom, ha továbbra is el akarjuk kapni. Sikerül is birkózásra bírnom, mivel sikeresen kitér a támadásaim elől. A fickó viszont nagyon ügyes, megragad és néhány ütést is kapok az arcomba, ahogy én is adok neki. Sikerül kimozdítani az egyensúlyi állapotomból, mikor is látom elreppenni. Ebből arra következtetek, hogy Elliot talán jól van, és nem csak a véletlennek köszönhető vagy egy másik varázslónak ez az átok.
Ettől függetlenül muszáj megnéznem, hogy tényleg jól van-e, ezért egy gyors kötözés után megindulok Elliot felé. Ahogy láttam a lábán volt egy sérülés és a mostani kötözésnek köszönhetően nem hiszem, hogy ez a bérgyilkos egy ideig mozdulni fog. Talán még az is lehet, hogy ott fog elvérezni, ha nem sietek majd a segítségére. A bokor felé közeledve megérzem a vér szagát, ezért megszaporázom a lépteim. Sajnos a rossz érzés, ami ezzel az egész helyzettel együtt érkezett meg felém, mikor szétváltunk, az most beigazolódni látszik.
A térdére rogyva találok rá. Letérdelek mellé, és az arcát a kezembe veszem, magamhoz húzom, hogy megnézzem a sérülését. Elég mélynek tűnik, de egy gyors segélyt tudok nyújtani neki. Nem vagyok profi, mint Metz, de azért meg tudom akadályozni, hogy itt elvérezzen.
- Nem fogsz itt megdögleni. Nem a kezeim között, hallod, Elliot?!
Előveszek a kabátomból egy bájitalt, amit megpróbálok megitatni vele. Fájdalom csillapító és egy kicsit fel is turbózza az embert. A hatása ideiglenes, de arra talán pont elég lesz, hogy innen kijussunk. A pálcámat a sérülés fölé helyezem, és esetlenül ugyan, de elkezdem összevarrni a sebet. Ha Elliot megitta a bájitalt, akkor ebből alig érez többet, mintha egy szúnyog csípné.
- Pár pillanat és jobban leszel aztán elhúzol innen én meg beviszem ezt a szerencsétlent. De a Rowle család ezért még drágán megfizet.
Még van egy példányom azokból az iratokból, amiket anno átadtam Phillipnek. Azt hiszem, itt van az a határ, hogy nem fogok többé némán ülni és azt várni, hogy Elliot lerendezi ezt, mert szemmel láthatóan soha nem fogja tudni ezt megtenni. Nincs hozzá elég hatalma.
Lefektetem a földre, amíg picit gyógyulgat és erőre kap. Addig elindulok vissza a férfihoz, hogy megpróbáljak már itt kiszedni belőle valamit, de akkor hirtelen éles fájdalom nyilal belém. Érzem, hogy a sárkány tetoválás mozgolódni kezd. Felállok, akármi is fúródott a hátamba, nem fog meggátolni abban, hogy elintézzem ezt a szemétládát. Ahogy látom még ott ül, ahol hagytam, bár a keze mintha egészen szabadon mozgolódna.
Határozott léptekkel indulok meg felé, de alig indulok el, és érzem, megrogynak a lábaim, majd össze is esek. Nem a mellkasomnál bomlott fel az átok, de a szédülés és a homályos látás, és a lassan fellépő izomgyengeség miatt szerintem az a valami, ami a hátamba állt mérgezett lehet. De hogy egy ilyen méreg tényleg hasson, és ne csak a véletlenre bízzák az adagolást ismerni kell az áldozatot, vagy csak túlcsordítani, hogy mindenképp hasson. Akármelyik is lesz a megoldás, el kell érnem a nálam lévő bezoárt, de a kezem is lassan kezd elzsibbadni.
Hallom a távolban Amon nyüszítését. Remélem, nem indul meg, mert jelenleg ő az egyetlen reményünk.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 04. 03. - 16:47:18 »
+1

◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

Éreztem, ahogy a saját vérem fémes bűze átveszi a természet átható, éledező aromáját. A fájdalom lüktetve próbálta átvenni felettem a hatalmat, de tudtam, hogy ez kevés lesz. Túl kevés. Most még tartottam magam, mert elég határozott voltam hozzá, hogy ne adjam fel csak úgy… csak úgy… az életem most túl jó és túl fontos volt, hogy elengedjem a képzeletbeli kötelet és belezuhanjak a fekete mélységbe.
Gabe persze komolyan vette a helyzetet. Azonnal a karjai közé vett, mintha máris haldokolnék. Ez még nem az az állapot volt. Most még bírnom kellett, hogy hazajussak… hogy Aiden karjai közé keveredjek és minden, minden mindegy legyen. Csak vele voltam biztonságba, akármilyen erős volt Milton.
– Nem fogsz itt megdögleni. Nem a kezeim között, hallod, Elliot?! – magyarázott. Érzékeltem, hogy valamit matat, de nem tudtam azonnal megszólalni. Minden erőmre szükség volt, hogy ezt most kibírjam úgy, hogy éber maradjak. Nem engedhettem a fájdalomnak és a sötétség húzásának.
Nyugi. Túlélem. – Dünnyögtem, de hagytam, hogy az ajkaimhoz emelje a kis üvegcsét benne a bájitallal. Nem vonakodtam, szükségem volt, ami összetartja a testemet, amíg hazaérek. Képes lettem volna ellátni magamat… muszáj volt, hogy képes legyek, mert a Mungóba biztosan nem megyek. – Semmi bajom… – Folytattam halkan, mikor a megfelelő mennyiség a testembe került. Nem éreztem azonnal a hatást, csak valami furcsa melegséget, ami szépen szétáradt a testemben. Vajon ez a bájital hatása? Nem voltam benne biztos, mégis engedtem, hogy minden porcikám beleremegjen ebbe az érzésbe.
– Pár pillanat és jobban leszel aztán elhúzol innen én meg beviszem ezt a szerencsétlent. De a Rowle család ezért még drágán megfizet. – Folytatta aztán Milton, mintha legalábbis ő döntené el, mi lesz. Nem ő döntötte el, mert ő csak belekeveredett ebbe az egészbe… valójában azonban rólam szólt. Kizárólag rólam. Ezt kellett volna megértenie, ahelyett, hogy ezt a helyzetet is irányítani akarja.
A földre tett, mintha valami játékbaba lennék. Egy pillanatra lehunytam a szemem, csakhogy engedjem hatni a bájitalt… de közben hallottam, ahogy puha léptekkel elindul valamerre. Vissza a megkötözött a férfihoz. Nem, mintha szükség lett volna rá… nem kellett volna odamennie és hősködnie megint. Ez most nem aurori munka volt, ez annál sokkal sötétebb, sokkal embertelenebb. Gabriel túl katonás volt egész egyszerűen egy ennyire undorító helyzethez.
Kinyitottam a szememet és már nyomtam is fel magam a földről, hogy utána menjek, de mire ez sikerült már csak azt láttam, hogy összeesik. Nem. Nem az ellenség, hanem Gabriel Milton. Az én hatalmas zöldszemem, akibe képtelenség volt kárt tenni… legalább is régen így gondoltam, még az előtt, hogy elment volna Oroszországba. Valójában sokkal sebezhetőbb volt nálam, nálam és Aidennél.
Megdöglesz… te… – Nyújtottam előre a pálcámat a támadó felé. – Cutler– dünnyögtem. Biztos voltam benne, hogy korábban lefegyvereztem, most mégis pálcát szorongatott a kezébe és mielőtt még eltalálta volna az átkom, vigyorogva elhoppanált.
Nem érdekelt. Rohadtul nem érdekelt, csak lendületesen fordultam vissza Gabe felé. A sérüléstől még gyenge voltam, úgy estem térdre mellette, mert képtelen voltam tovább tartani a testemet. A lábaim remegősek és bizonytalanok voltak. A tenyeremmel a hátára simítottam, remélve, hogy csak egy átok voltam, amit átvehetek tőle. Azonban, ahogy közelebb hajoltam, apró tűt pillantottam meg, egész magasan a lapockái között. Éppen csak át tudta fúrni a ruhája anyagát, így egyetlen mozdulattal kitéptem a bőréből, megszűntetve a mérgezést.
Ssh… nyugi… – suttogtam, hogy ne mocorogjon. Ismertem Gabrielt, tudtam, hogy van nála bezoár vagy valami hasonló. Beletúrtam a zsebébe, majd ahogy rátalált a kőre – meglepően könnyen –, már a hátára is fordítottam, hogy a szájába nyomjam. Eddig tartott az adrenalin és az erő. Ültömben előre dőltem és a mellkasára szorítottam a fülemet. Pihennem kellett, közben hallgatni, hogy a lassú szívverés mikor erősödik fel.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 04. 08. - 19:24:31 »
+1

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run
16+

Nem dögölhetünk itt meg mind a ketten. Át kell vészelnünk, mert ha nem, akkor nem ért semmit az életem. Minden, amit eddig elértem az semmit sem fog érni, ha őt nem menthetem meg. Igaz a már meglévő nyomozás is a Rowle-ok után egyelőre zsákutca, az Ellioton kívüli eseményekről nem sok mindent sikerült összeszednem, pedig most kurvára szükségem lenne néhány plusz információra. Például olyanra, hogy ki a faszom lehet ez az alak.
Most viszont nincs időm ezzel foglalkozni, meg kell mentenem Elliot életét. A bájitalt szerencsére megissza, ezért egy rövid időre biztos rendbe szedi majd. A kérdés az, hogy mennyi az a kis idő.
- Nyugi. Túlélem. Semmi bajom…
- Nem vagyok nyugodt, és kurvára nem is leszek az, amíg ki nem jutunk innen. Vagy ezt az alakot meg nem ölöm. Aztán jön a Rowle familia.
Lefeketetem a földre, amíg erőre kap, aztán megindulok a férfi felé. Eleinte még semmi gond sincs, viszont később érzem, ahogy egyre jobban elnehezülnek a végtagjaim, ahogy a sárkány mozgolódni kezd és eléggé határozottan kikerül egy részt a testemen. Korábban afelől a rész felől éreztem egy nyilallást, ami igazából elég enyhe volt, talán mint egy szúnyogcsípés, de arra pont elég volt, hogy mérget juttasson a szervezetembe.
Térdre rogyok, de a tekintetem nem veszem le az alakról. A pálcámért nyúlok, muszáj lesz elintéznem, mert ha csak elvesztem az eszméletem, akkor Elliot védtelen marad. A bájital és a tessék-lássék módon befoltozott seb nem fog örökké tartani.  Megemelem a pálcám, és el is sütök egy átkot, de mellé megy, második esélyem pedig nincs, ennél sokkal gyorsabban hat a méreg.
Már csak egy kis erőre lenne szükségem, hogy előkeressem a bezoárt a kabátomból, de pillanatok alatt elvesztem az eszméletem. Vagyis, nem teljesen. Tudom, hogy a szervezetem adja fel a küzdelmet, de közben látok mindent.
- Megdöglesz… te…
Csak távolról érnek el hozzám a hangok. Még mindig kutat az agyam azért a bezoárért, és közben hallom Amon hangját is, ahogy nyüszít. Tudom, hogy jönne, tudom, hogy jelenleg csak a parancs az, ami visszatartja, de nem tudok szólni neki.
- Ssh… nyugi…
Érzem Elliot közelségét. Szóval hatott a bájital. Örülök neki, de most menekülnünk kéne. Ő sincs jó állapotban és nekem is mennem kellene. Sikerül megtalálnia a bezoárt és azt megetetnie velem. Lassan érzem ahogy a hatása egyre jobban szétterül bennem, aztán ugyanezzel együtt érzem azt is, hogy egy kisebb súly nehezedik a mellkasomra.
Az érzékeim viszonylag hamar kezdenek visszatérni, így mikor sikerül megemelnem a kezem, akkor hozzáérek Elliothoz. Először a haját érintem, aztán a kezét keresem.
- Most már rendben leszek.
A hangom még gyenge, de ez nem akadályoz meg semmiben. A pálcámat keresem, majd halkan kimondom Amon nevét is. A kutya kiugrik rejtekéből és idejön hozzánk.
- Most pedig állítsuk meg ezt a fickót.
Lassan igyekszem ültő helybe tornázni magam, de közben úgy fordulni, hogy az alakot lássam. Amont szintén ráállítottam az idegenre. Az egyik keze még mindig szabadon volt, szóval figyelni kell arra, hogy mit teszünk. Ki tudja milyen meglepetéseket tartogat még.
- Elliot, csak egy esélyünk lesz, akkor el kell intéznünk.
Nem örülök neki, hogy Amont fel kellett fednem, de tudom, hogy addig, amíg nem nézett utánunk biztos nem tudott volna rendesen koncentrálni a következő feladatra.
- Az én tervem nem vált be annyira, nekem van valami ötleted?
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 04. 18. - 12:47:10 »
+1

◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

A mocsok vérének bűze megtöltötte a csodás helyet. Már mocskos volt, mintha minden varázslat egyszerűen elszállt volna. A friss vér fémes ízt hagyott maga után, a szél pedig ide-oda sodorta az egész területen. A gondolataimat nem a Cutler foglalta azonban már el. Dühömben támadtam azzal az átokkal… tőlem nem vehet el senki senkit következmények nélkül. A szívem mélyén persze éreztem, hogy Milton megmaradt. Miért ne maradt volna meg? Itt voltam vele, hogy megmentsem, akármi is kínozza a testét. Túl kiismerhető volt, tudtam, hogy van nála bezoár, sőt azt is tudtam, miképpen kell alkalmazni. Ezt persze Gabe is sejthette abból, hogy valamikor egy patikában dolgoztam… vagy hogy az első találkozásaink egyikénél egy saját bájitallal mérgeztem meg.
A keze az arcomra siklott, ahogy a mellkasára dőltem. Hallottam, ahogy a szívverése erősödik, amint az ujjai elvesztek a tincseim között. Szép lassan éreztem, amint megnyugszik a testem és minden, ami történt hirtelen elveszik a gondolataim homályába. Csak az érdekelt, hogy Milton él. A félelem, ami korábban végig szaladt a testemen most egész egyszerűen eltűnt.
- Most már rendben leszek. - Szólalt meg gyenge hangon. Az ujjai közben a kezemre simultak, én pedig csak annyira emeltem fel a fejem, hogy egyenesen a szemébe nézzek. Azt akartam mondani, hogy majd akkor lesz rendben, amikor én azt mondtam, hogy kész, meggyógyult. De most nem akartoskodtam. Pontosan tudtam, hogy ennél komolyan ellátásra van szüksége, ahogy nekem is. A bájitalt erőt adott, lassította a vérzésem, de ez csak időszakos volt. Ha nem vigyázunk, még meg is halhatunk, én pedig arra nem voltam felkészülve. Túl sok dolgom volt még.
- Most pedig állítsuk meg ezt a fickót. - szólalt meg Gabe. Közben Amon is előkerült a rejtekhelyéről, ő pedig kicsit feltornázta magát, habár nem örültem neki, hogy mozog, én is abba a pontba néztem, ahonnan az imént elhoppanált a támadónk talpig véresen.
- Ha minden jól megy elvérzik hamarosan… - sóhajtottam fel. Ahol korábban feküdt most véres folt várakozott. Egy ideig néztem, még éreztem az ereimbe lüktetni a feketemágia nyomát. Gyűlöltem használni, mégis olyan természetesen jött belőlem minden alkalommal… nem voltam erre büszke… de Gabe-ért tettem. Őt védtem.
- Elliot, csak egy esélyünk lesz, akkor el kell intéznünk. - Már megint ez a drámai hozzáállás. Ha akartam volna már rég megöltem volna… csakhogy én már nem ölhettem. Nem engedhettem meg magamnak többé. Több vér száradt a kezemen, mint kellett volna. Az pedig, ha már nem is látszik, akkor sem lesz lemosható. - Az én tervem nem vált be annyira, nekem van valami ötleted?
Megráztam a fejem.
- Tudod, hogy nem szoktam tervezni… - nyeltem egyet. - Töröljük az emlékeit. - Sóhajtottam aztán és felkeltem a földről, majd kezet nyújtottam Gabe-nek, hogy őt is felhúzzam. - Van rajtam valami, ami alapján követ. Talán valami nyomjelféleség… de az is lehet, hogy valami tárgy, amiről nem tudok. Ez lehetőséget ad, hogy csapdába csaljuk. - közöltem egyszerűen a gondolataimat. Tényleg nem voltam nagy tervezgető. A döntéseimet általában a helyzetek szülték, mert a tervek túl kiszámíthatóak voltak. Ha akartam valamit addig hatoltam előre és előre, míg meg nem kaparintottam. Nem agyaltam rajta órákat, napokat, sőt talán éveket, egyszerűen csak mentem. Amikor pedig megkaptam, akkor úgy markoltam rá, hogy többé ki ne tépjék a kezemből.
- Becsalom valahova, te pedig hátulról elkábítod.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 05. 02. - 19:59:55 »
+1

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run
16+

Hogy a fenébe baszódhat el ennyire egy vásárlásnak indult délután? Most komolyan! Nem hiszem, hogy pont a mai napot kellett ennek az embernek választania arra, hogy megtaláljon és piszkáljon minket. Ráadásul nagyon jó, ha Elliotot és engem is le tud teríteni. De nem adjuk itt fel a harcot. Ennyivel nem fogja megúszni. Csak előbb muszáj lesz összeszedni magunkat.
Örülök neki, hogy itt fekszik rajtam. Ettől hamarabb kapok erőre, és nem kell megint attól félnie, hogy történt velem valami. Most élőben láthatja, hogy minden rendben lesz velem. Ugyanakkor örülök neki, hogy itt van, mert így legalább én is tudom, hogy jól van. Meg aztán annak is örülhetnénk, hogy kapunk egy kevés időt a regenerálódásra. Igazából az is jó lenne, ha az idő itt és most megállna és nem mozdulna, hogy örökre kettesben lehessünk. De az időt nem lehet megállítani, nekünk tehát cselekednünk kell.
Amont előbb meg kell nyutatnom, ezért mikor felülök megsimogatom a buksiját, ettől pedig újra erőre kap és tud a feladatra koncentrálni. Látom rajta, hogy várja a parancsot. Mivel a férfi hoppanált és nem tudjuk hova, nem merem elrejteni Amont. Ő most lehet a gyenge pontunk még úgy is, hogy nem hallottam második hoppanálás hangját, tehát nincs a közelben.
- Ha minden jól megy elvérzik hamarosan…
- Megint feketemágiát használtál?
Nem azért kérdem, mert nagyon meglepne vagy valamit akarnék most kezdeni ezzel az információval. Csak tudni akarom, hogy igen vagy nem. Még a helyzetünket se befolyásolná, de ha elismerné, akkor tudnám, hogy bízik bennem, ha letagadja, akkor át kéne gondolnom néhány dolgot a kérdezősködéseimmel kapcsolatban. Egyenes akartam lenni, de ha tagad, akkor kell valaki vagy valami, amivel nyomon tudom követni a tetteit.
Viszont akár elvérzik, akár nem. Nem fogja annyiban hagyni, és mivel most nincs itt, még akár ő is gyógyíthatja magát. Legalább annyira, hogy egy második körre bevesse magát. Kellene egy jó terv, amivel fölébe kerülhetünk.
- Tudod, hogy nem szoktam tervezni… Töröljük az emlékeit.
- Igen, ez egy jó terv, de el kell jutni odáig, hogy töröljük az emlékeit. Ráadásul örülnék neki, ha egy pillanatra azért belelátnék az elméjébe. Tudni akarom, hogy mit tervezett, esetleg van-e más is ott, ahol ez a támadási terv megszületett.
Nem hiszem, hogy lesz rá lehetőségünk, egy ilyen profi ember biztos profi okklumentor is. Ahhoz nagyon meg kell zavarni az elméjét, hogy elfelejtsen védekezni egy legilimentor ellen.
- Van rajtam valami, ami alapján követ. Talán valami nyomjelféleség… de az is lehet, hogy valami tárgy, amiről nem tudok. Ez lehetőséget ad, hogy csapdába csaljuk.
- Ez máris egy jól működő tervnek tűnik. Mondjuk jobban örülnék neki, ha megtalálnánk először azt a tárgyat, vagy nyomjelet, mielőtt még besétáltatjuk a csapdába. Viszont… van itt még valami, ami lehet jó.
Elsétálok abba az irányba, ahol korábban Elliot feküdt. A támadó pálcája arra repült. Még ha szerez is egy újat viszonylag rövid idő alatt, nem hiszem, hogy megfelelően fogja tudni használni. Úgy, mintha a sajátja lenne.
- Becsalom valahova, te pedig hátulról elkábítod.
- Ez egy nagyon jó taktika. Viszont mi legyen a pálcával? Legyen az is nálad?
Visszasétálok Elliothoz, és közben folyamatosan azon gondolkodok, hogy ez így nem lesz jó. Valami biztos balul fog elsülni. Amonra ráparancsolok, hogy bújjon el a fák között, majd egy éles bal kanyarral menjen kicsit odébb, hogyha esetleg megfigyelnek minket, akkor ne lehessen őt olyan könnyen megtalálni.
Előveszem a saját pálcámat, majd elkezdem átkutatni Elliotot a nyomjellel rendelkező tárgy után.
- Ha ennek vége, akkor szeretnék egy nyugodt délután eltölteni veled, mert ez a mai nap minden, csak nem nyugodt.
Körbenézek a lehetséges rejtekhelyek után, és végül arra jutok, hogy Amonnal ellenben fogok elrejtőzni. Elliottal szemben leszek én, hogyha kell, akkor a kutya hamarabb oda tud érni, mint én.
- Szólj, ha mehet.
Ha nem találtuk meg a nyomjelet, akkor a támadó pálcájának köszönhetően magunkhoz tudjuk hívni a támadót. Persze, nem biztos, hogy hatni fog, hiszen ez csak akkor működik, ha a tárgy és a tárgyat birtokló személy között erős a kapocs. Viszont kevés olyan tárgy van, ami ennél szorosabb köteléket ad. Akárhogy is legyen, megindulok a helyem felé.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 05. 09. - 18:33:22 »
+1

◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

Még éreztem, mennyit kivett belőlem a varázslat, amit használtam. Sötét volt, keserű és olyan, ami tényleg nyomot hagy az emberben. Vajon milyennek lehettek azok a varázslók, akik sorra halmozták ezeket az átkokat? Belülről sötétek és kiégettek? El tudtam volna képzelni, de nem tettem. Elnyomtam magamban azt az árnyat, ami az évek alatt egyre jobban be akarta kebelezni a testemet. Nem. Azt nem az a szalag hozta rám, amit Merel magával hozott, majd ő is vágott le. Más okozta a gondot. Az átkozott tárgyak, amiket megfogtam, azt átkok, amiket túléltem. Azt mondják a sötét mágia nyomot hagy, hát bennem hagyott, méghozzá kiírhatatlant. Gabriel testén is nyomott hagyott az ilyesmi, a mellkasán, éppen a szíve mellett.
–Megint feketemágiát használtál? – kérdezte csendesen. Nem tudom miért, de szinte azonnal felment bennem a pumpa. Mégis mit érdekelte az őt? Mit érdekelte? Amikor legutóbb ilyesmi került szóba, úgy esett nekem, mintha a világ legnagyobb bűnét követtem el. Rég nem öltem meg senkit, vagy legalábbis nem szándékosan. Így hát felesleges volt a fejmosása, főleg annak fényében, hogy még asszisztált is hozzá. Sosem csukott le ugyanis.
– Talán. – Feleltem hidegen. Próbáltam nem utat engedni az érzéseimnek, pedig azok nagyon erősen tomboltak bennem. Nem. Nem engedhettem, hogy az a fekete kis erő most fölém kerekedjen és éppen Gabe-bel szembe fordítson. Nekem csak ő volt.
– Igen, ez egy jó terv, de el kell jutni odáig, hogy töröljük az emlékeit. Ráadásul örülnék neki, ha egy pillanatra azért belelátnék az elméjébe. Tudni akarom, hogy mit tervezett, esetleg van-e más is ott, ahol ez a támadási terv megszületett. – Magyarázta, amikor felvázoltam neki, hogy én mit csinálnék. Nem volt konkrét ötletem, inkább csak gondolatfoszlányok. Abban viszont majdnem biztos voltam, hogy nem őt, hanem engem követik. Gabe nem volt olyan érdekes, mint én, ha a Rowle családról van szó. Őt csak el akarták pusztítani, hogy ne legyen védelmem.
– Ez máris egy jól működő tervnek tűnik. Mondjuk jobban örülnék neki, ha megtalálnánk először azt a tárgyat, vagy nyomjelet, mielőtt még besétáltatjuk a csapdába. Viszont… van itt még valami, ami lehet jó. – Kicsit össze kellett szednem magam, hogy Gabe után mehessek. Még éreztem magamon a vérveszteség tüneteit, de éppen eléggé hajtott a harc heve ahhoz, hogy a pillanatnyi gyengeséget elviseljem. Cseppet sem érdekelt, mennyire remegnek a térdeim és hogy minden lépésnél össze akarok rogyni. Talán ez részben Gabe bájitalának hatása is volt. Nem tudtam.
– Ez egy nagyon jó taktika. Viszont mi legyen a pálcával? Legyen az is nálad? – kérdezte aztán. Ekkor értünk oda, ahová korábban reppent a pálca. Sikerült lefegyvereznem a támadónkat, ám ő erre számított s volt nála épp elég más is.
– Kihagyom. – Közöltem, majd ráléptem a pálcára és az egy reccsenéssel összetört. Leszartam, hogy igazából az egy nyom is lehet, ha Gabe éppen nyomozósat akart játszani. Sőt még egyszer megtapostam, hogy szilánkosra törjem. – Esélyt sem adok neki, hogy visszaszerezze. – Folytattam magyarázatként. Túl erősen dolgoztak bennem az indulatok. Ezt ő is érezhette az alapján, hogy jóformán morogva köptem ki a szavakat.
– Ha ennek vége, akkor szeretnék egy nyugodt délután eltölteni veled, mert ez a mai nap minden, csak nem nyugodt. – Mondta, ahogy megint egymással szemben álltunk. Tudtam, hogy mi a nyom. Éreztem, ahogy a karkötő felmelegszik a bőrömön, ez volt az egyetlen ékszer a jegygyűrűmön kívül, amit még nem téptem le magamról. Nem volt régi, elloptam valakitől egy piacon pár hete. Azóta viszont állandóan viseltem.
– Jó, csak kivételesen ne nálad. Mindig odamegyünk. – Nyafogtam és felemeltem a kezemet, hogy lássa a csuklóm körül az egyszerű pántot, amin csak néhány fekete kő díszelgett. Nem volt különösebben szép ékszer, de éreztem benne valamit, amiért megtetszett. Talán épp a nyomjel volt az.
Gabe elrendezte Amont, bár én továbbra sem örültem, hogy itt van. Nem. Az állatok fájdalmát nehezebben viseltem az emberekénél is. Így hát jobban örültem volna, ha egész egyszerűen hazaviszi vagy nem tudom.
– Szólj, ha mehet.
– Kezdjünk neki.
Megvártam, hogy Gabe is találjon magának egy rejtekhelyet. Az utolsó erőmmel rámarkoltam a varázspálcára és megkopogtattam vele a karkötőt. Két-három koppintás volt, majd beállt a néma csend. Ebben a pillanatban pedig nem volt más, csak a várakozás. Gabe nem mozdulhatott, mert akárhonnan is érkezhetett a férfi. Ezúttal egyenesen a hátam mögé landolt. Ez nem volt jó, úgy kellett fordulnom, hogy háttal Gabe rejtekhelye felé legyen.
A pukkanásra azonnal hoppanáltam úgy, hogy én is a háta mögé kerüljek. Így az első átok nem talált el. Nem is tudtam, mi volt az, de éppen ott csapódott be, ahol korábban álltam.
– Miért akarsz megölni? – kérdeztem és előre szegeztem a pálcám. Úgy tűnt, hogy a vérző sebek még csak a mozgásban sem akadályozták. Éppen csak a ruháját mocskolták be. Az erős fémes szag viszont mindent áthatott. Talán olyan kiképzést kapott, hogy el tudja viselni a fájdalmat.
– Nekem nem te kellesz, Rowle.– Közölte és lehúzta magáról a csuklyát. Kivillant a mandulavágású szem, a sebzett arc, a sűrű fekete haj. Ázsiai volt, így az akcentusra is volt magyarázat. – Hanem ő! – Fordult meg és egyenesen Gabe búvóhelye felé lőtt ki egy Bombardat. Esélyem sem volt ilyen gyorsan tenni valamit. A mágia hatására viszont a támadó térdre esett. Ki kellett használnom a lehetőséget.
– Dormito! - A következő pillanatban már a földön feküdt. Így rohanva, de a romok felé siettem, remélve, hogy Gabe még időben odébb állt.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 05. 14. - 22:24:13 »
0

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run



- Talán. – feleli arra kérdésemre, hogy használt-e fekete mágiát.
Nem is tudom, hogy megkönnyebbülök-e vagy sem. Elsősorban az lenne a célom, hogy ilyen eszközhöz ne kelljen folyamodnia, mert nem tudom, hogy jót tesz-e neki a sok felhalmozott fekete mágia mellett még annak a használata is. Persze, ha ettől neki könnyebb lenne, mert valahogy sikerül a túlcsordulást csökkentenie, akkor kifejezetten szorgalmaznám is, hogy használjon fekete mágiát.
- De jól vagy? Nem szeretném, ha a feketemágia használata miatt rosszabbul lennél.
Persze az is benne van, hogy legalább azokat az alkalmakat megjegyzem, amikor velem van, ha később szükség lesz rá, akkor fel tudjam használni. De ez egy nem igazán égető probléma most. Jelenleg van egy bérgyilkos a közelünkben, aki nagyon is ki akar nyírni mind a kettőnket.
Mielőtt még törölnénk az emlékeit az embernek, el kell kapnunk. Sajnos jelenleg nem úgy tűnik, hogy mi lehetünk a befutók. Ez a valaki nagyon képzett, még nálam is jobb. Ha innen kijutunk élve, akkor tovább kell fejlődnöm. Nem hagyhatom még egyszer, hogy levadásszanak.
Visszasétálok Elliottal az oldalamon a pálcájáért. Az még mindig jobb lehetőség a férfi tőrbe csalására, mint az a valami, ami Ellioton van. Nem akarom, hogy ő legyen a csali. Az a helyzet nagyon kiszámíthatatlan, bármi megtörténhet. A pálca jobb lehet, de ha belegondolok abba, hogy mikor menekült, akkor már megszerezhette volna, biztos nem annyira fontos neki. Ahogy láttuk, lényegében vannak más módszerei is, amivel ölni tud.
Kicsit megpróbálom elterelni a figyelmét a mostani helyzetről, amíg helyezkedünk. Próbálom arra terelni a gondolatait, hogy mit csinálunk akkor, amikor már vége lesz ennek az egésznek. Szeretném, ha valami nyugis időszakunk lenne, egy olyan helyen vagy olyan módon, ahogy mind a kettőnknek jó.
- Jó, csak kivételesen ne nálad. Mindig odamegyünk.
- Mivel nem akarok a férjeddel összefutni még véletlenül sem. Ha nyugtot akarunk, akkor az a legjobb hely. Plusz a kutyák is örülnek, ha látnak. De tőlem mehetünk piknikelni is valahova London belvárosába.
Megnézem azt a karpántot, amit mutat nekem. Nem éppen az ő stílusa szerintem, de biztos van benne valami, ami megfogta. Talán a régi hiányzik neki, ami mindig a csuklóján volt. Nem hiszem, hogy nagyon bonyolult lett volna megbűvölni, de azt sem gondolom, hogy valaki azzal bajlódott volna, hogy látszólag véletlennek tűnve valahogy Elliot elé löki, talán megtetszik neki.
- Kezdjünk neki.
Bólintok, majd elindulok az erdő felé, valahova, ahol elég sűrű a növényzet, mégis jól látom majd Elliotot és a történteket. Le kell higgadnom, ha elvesztem a fejem, akkor elronthatom az egész akciót. Amon jó helyen van, hacsak nem vadásszák le nyíl egyenesen, akkor nem lesz ott semmi baja. Egyelőre nekem is sikerül jó helyet találnom, de a várakozás őrjítő. Még szerencse, hogy mind a ketten hozzá vagyunk szokva.
Hallom a hoppanálás félreérthetetlen hangját, de minden elég gyorsan történik ahhoz, hogy a becsapódó átkot éppen, hogy elkapjam. Semmi sem úgy sikerül elsőre, ahogy elterveztük, de nem mozdulok. Nem kell már sok ahhoz, hogy minden összeálljon nekünk. Megmarkolom a pálcám, de közben igyekszem megnyitni az elméjét is.
- Miért akarsz megölni?
- Nekem nem te kellesz, Rowle.
Sikerül átjutnom az első védelmi vonalán, de még nem igazán tudok meg semmit abból, amit titkol. Nagyon jó okklumentor, nem hiszem, hogy könnyű dolgom lesz. Vagyis lenne, mert ha rövid időn belül nem végzek, Elliot elveszi az emlékeit. Szóval, fogalmunk sem lesz a további terveiről.
- Hanem ő!
A picsába. A büdös picsába! Látom felém száguldani az átkot, időben kilépek az elméjéből, így nem trafál telibe az átok, éppen csak megkarcol. Viszont minden, ami az útjába kerül, elég mélyen be az erdőben, azt letarol. Hoppanálok, de mikor sikerül megállni a lábamon akkor látom, hogy a karcolás mellé sikerült leszaggatni a ruhám egy részét is. A vállam majd meggyógyul, a ruha meg egyáltalán nem számít. A hoppanálásnak köszönhetően azonban elvesztem a fonalat, így Elliot keresésére indulok. Mármint először kimászok a vízből, mert nem igazán figyeltem rá, hova hoppanálok.
- Elliot!
Próbálom szólítgatni, mert csak a földön fekvő támadót látom, őt nem. Kimászok a vízből majd elcsoszogok az egyetlen személy felé, akit látok. Amont közben hagyom, hogy ott maradjon, ahol van, addig még semmi sem biztos, amíg ténylegesen le nem ellenőrzöm mi történt a férfival.
- Mégis csak én kellettem neki, de… – Alaposan megnézem magamnak a férfit, és bár nem emlékszem minden varázslóra, akihez közöm volt… Várjunk csak, Elliotot Rowle-ként szólította, tehát ők állnak a háttérben megint.
- Most túl messzire mentek. Eddig nem avatkoztam bele, mert megkértél, de innentől nem lesz kegyelem. Le fogom vadászni őket, akár akarod, akár nem.
Érzem, ahogy minden megváltozik bennem. Mintha új célt kaptam volna, amiről egyelőre Elliot sem fog tudni lebeszélni. A kopó újra szimatot fogott.
- Nem törölheted az emlékeit, kellenek nekem – jelentem ki határozottan és visszautasítást nem tűrő módon.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 05. 18. - 18:49:22 »
+1

◂run boy run▸
2003. március 6.

◃g a b e▹
if you play small,
you stay small

style: something zene: run boy run

Remegő kézzel tartottam a pálcámat. A támadó egész egyszerűen összerogyott a kábításra, mégsem húztam vissza a karom, mert féltem, hogy magához tér. Egy pillanatra kihagyott a szívem, ekkor dolgoztam fel, hogy a robbanásban Gabe akár meg is hallhatott, ha rá omlottak az öreg fal kőtéglái. Nem. Most nem halhatott meg. Se igazából, se nem igazából. Ezeket a gondolatokat ismételgettem magamban. Csak egy hang zavart meg, a víz felől jött és olyan volt, mintha egy hatalmas hal ugrott volna ki a hullámok közül, majd merült el ismét.
– Elliot!
Az ismerős hangra erőteljes sóhaj szakadt ki belőlem. Talán már nem volt őrülten érzelmes vagy szenvedélyes a kapcsolatunk, mert Gabriel egyre inkább elzárkózott tőlem, mégis aggódtam érte. Bennem még ott volt mindannak az emléke, amit a kettőnk élete jelentett… meglehet benne nem értek olyan élénken azok az érzelmek. Egy részem azt kívánta, hogy lépjen tovább, találjon valakit, egy másik pedig olyan önzőn kapaszkodott belé, hogy képtelen lettem volna elengedni.
– Mégis csak én kellettem neki, de…– Eddigre már ott volt mellettem. Ott volt mellettem és az alvó férfit figyelte. Tudtam, hogy kicsit erősebben vittem be a kábítást, így akár tíz percre is kiüthette a mágia.
– Vizes vagy. – Állapítottam meg kissé halovány hangon. Az érzések csak úgy tomboltak bennem, őrülten és sötéten. Az ujjaim úgy szorították a pálcámat, hogy egészen elfehéredett a bőröm tőle. De a hangom gyenge maradt. Kicsit beszűkült a tudatom, ahogy újra befókuszáltam az alvót. Meg kell ölnöd. A hang ezt súgta bennem és tudtam: igaza van. Igaza van, mert ez az egy módja volt, hogy Gabriel Miltont innentől fogva biztonságban tudjam.
– Most túl messzire mentek. Eddig nem avatkoztam bele, mert megkértél, de innentől nem lesz kegyelem. Le fogom vadászni őket, akár akarod, akár nem.
Csak sóhajtottam egyet. Szinte nem is hallottam, a szavait. Nem érdekelt, csak kinyújtottam a kezemet, hogy a pálca vége egyenesen a férfi célozza. Számomra mostantól nem számítottak az emlékek, semmi sem számított. Nem terveztem Gabe engedélyét kérni bármire is. Ő talán a családomat akarta kiirtani, én viszont üzenni akartam.
– Nem törölheted az emlékeit, kellenek nekem – jelentett ki határozottan, de elengedtem a fülem mellett még csak a hangsúlyt is. Nem terveztem egyetlen pillanatra sem úgy tenni, ahogy kérte. Ha érdekelt is egy fikarcnyit, az ő testi épsége jelen helyzetben mindent felülírt. Ezt akár az elmémből is kiolvashatta… ugyanis nem volt mit rejtegetnem. Ölni akartam. Érte.
– Vége Gabe. Nem lesznek emlékei. – Feleltem és még közelebb léptem, nem engedve le a pálcámat. – Befejeztem… velem ezt nem csinálhatja többé senki következmények nélkül – Talán gyengeség, gusztustalan egy kábult embert megölni, de már épp eleget védekeztem. Nem engedhettem meg magamnak többé. Ezért hát, ha csak nem lépett Gabriel közbe, egyenesen a férfire célozva kimondtam kegyetlenül, hidegen a halálos átkot, hogy zöld fénnyel vessek véget ennek az egésznek.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 05. 22. - 21:55:19 »
+1

TO; Elliot


2003. március 6.
Run boy run


Ha reggel azt mondják nekem, hogy a délután folyamára már erkölcsi dilemma elé fognak állítani, akkor biztos azt mondom az illetőnek, hogy nagyon hülye és menjen inkább el a Mungóba. Most viszont olyan módon kézzel fogható közelségbe került, hogy nem tudom figyelmen kívül hagyni. Ahogy látom a felém közeledő átkot, valamilyen okból kifolyólag nem azonnal ugrom el előle, hanem a legvégső pillanatig kivárok.
Ennek persze meg van a következménye, de a karcolás semminek sem számít ahhoz képest, amit korábban már elviselt a testem. Egyenesen a folyóban landolok, így jó vizes is leszek. Ennek azért nem örülök, mert könnyen megfázhatok, másrészről viszont varázsló vagyok, hamar megszáríthatom magam. Most viszont nem ez jár elsődlegesen a fejemben. Meg kell nyugtatnom Elliotot, hogy ne higgye azt, meghaltam.
- Vizes vagy.
- Igen. Gyorsan kellett cselekednem, nem gondolkodtam hova hoppanálok.
Örülök neki, hogy elsősorban a vizet vette észre rajtam, és nem a sérülésem. Bár, a vastag pulóveremnek köszönhetően talán nem is annyira feltűnő. Most viszont, hogy én is kezdek kicsit lenyugodni és végiggondolni a történteket rájövök, hogy ez az egész helyzet egy olyan irányba tereli el a jövőmet, ami Elliot szemmel tartása mellett egy másik feladattal is felruház. Annyi bizonyítékot kell szereznem a Rowle-ok ellen, amennyi kell ahhoz, hogy a világ legjobb protektora se mossa tisztára a nevüket.
Nem érdekelne még az sem, ha a bíróság nem ítéli el őket, nekem elég lenne az is, hogy a közvélemény szemében megváltozik a vélemény róluk. Az még talán rosszabb is főleg egy olyan világban, ahol az aranyvérűek ennyire érvényesíttetik az akaratukat. De ehhez meg kell mentenem az emlékeit ennek az alaknak. Legalább azokat, amik terhelőek lennének, ezzel segítve az én munkámat.
- Vége Gabe. Nem lesznek emlékei. Befejeztem… velem ezt nem csinálhatja többé senki következmények nélkül.
Felfigyelek Elliot mozgására, és réveteg tekintetére. Valahol távol jár ettől a helytől. Nem térben, inkább időben. Valahol a múltban, de talán a jövőben. Talán azon gondolkodik, hogy mit kéne most csinálnia? Mármint azt kifejtette, hogy mit fog csinálni, de nem hiszem, hogy az ki fog merülni majd az emlékei elvételében. És itt el is érkezünk a dilemmához.
- Tedd le a pálcád! – utasítom.
Tudom, hogy csak egy pillanatnyi időt nyerek ezzel, de kell ez a kis haladék. Mert most bekapcsolt az auror üzemmód. Ha megöli a szemem láttára, akkor nem fogom tudni megvédeni, ezt nem hagyhatom figyelmen kívül még az ő kedvéért sem. Másrészről viszont, ha ezt megteszem, akkor tudom, hogy megszakad majd minden kapcsolatunk, ott vége lesz majd a közös dolgainknak. Most már nem is igazán az érdekel, hogy mit szedhetek ki az ájult férfi elméjéből, most már Elliot érdekel csak.
Mivel látom, hogy nem mozdul, még mindig szorongatja a pálcáját, végül úgy döntök, hogy az ösztöneimre hallgatok. Azok pedig azt súgják, hogy rántsam elő a pálcámat. Beállok közé és a férfi közé, majd egy könnyed mozdulattal lefegyverzem Elliotot. A pálca valahol koppan nem messze tőlünk.
- Nem fogom hagyni, hogy megöld. Nem érdekel mi jár most a fejedben, de itt és most nem fogod eltenni láb alól. Remélem, eléggé érthető voltam.
Igyekszem elővenni az auror határozottságomat, hogy kimondatlanul is tudja, ezúttal nem fog elsétálni, mint mikor sötét mágiát használ. Ha elmegyek, visszajön és megöli, vagy elhoppanál vele valahova, ahol nem látom, az nem érdekel, de nem csinálhatja a szemem láttára.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.12 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.