Aberdeen

❂Nem tudhatom, másnak e tájék mit jelent ❂

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: j's lullaby (darlin' i'd wait for you) ● outfited: style

A lány elrohan, Charlie zihál. Amíg nem néze a szemébe, csak mögötte állok, nem érzékelem, mennyire zaklatott lett Charlie. A vígasztaló, mókás hangememre sem reagál nyugodtan, kezeit ökölne szorítja. Felé fordulok, és akkor látom, hogy könnyes a szeme. Mikor először találkoztunk, akkor is megvédett, de földre vitték. Biztos a farkasság miatt felerősödött az agresszivitása, de valami fura mód, ettől még jobban vonzódom hozzá. Előtte is megvédett, most is megvédett. Lehet, hogy azt érzi, elcseszett valamit, de én egyáltalán nem így látom. A szemei könnytől csillognak, csak annyit mond,fojtott hangon, menjünk el.
– Nem akarok itt lenni… Menjünk el… most… 
Némán bólintok. Talán igaza van, kell a levegő. Valaki egyszer azt mondta nekem, az ebómbernek elsősorban levegő kell. Levegő. Elindulunk kifelé a tömegből, közben azon gondolkodom, hova is menjünk ezek után. Ahogy az egyik sikátorlán lelassítunk, Charlie csak akkor szólal meg ismét.
– Ez nem helyes… nagyon nem…
Kezeit az arcomhoz érinti, amire behunyom a szemem. Mikor kinyitom, látom, hogy a könnycseppek újból megindultak  az arcán lefelé.
– Nem lehetek szörnyeteg, April, nekem nem szabad.
Nem tudom, mit szabad, és mit nem, de azt határozottan tudom, hogy Charlie nem szörnyeteg. Charlie érzékeny, szerethető, és szeretni tudó, szenvedélyes, harcias srác. A szörnyetegek nem ilyenek. Hozzábújok, hogy megölelhessem, és elfogyjak ebben az ölelésben. Könnyektől elhomályosult szemeibe mélyen belefúrom az enyéimet.
- Szörnyeteg? Én nem látok itt semmilyen szörnyet. Tudod mit látok? Egy érzékeny, szenvedélyes, talán kicsit forrú fejű fiút.
Hamar dühbe gurul, az tény. Sokat kell még tanulnia, hogyan kell kooordában tartania őket, főleg, hogy most jóval erősebb, mint korábban. De ehhez idő kell. Az én meggyőződésem elég szilárd, biztos vagyok benne, hogy menni fog. És én ugyekszem itt lenni neki.
– Vigyél el innen… kérlek…– Sajnálom…
Lassan rázom a fejem, hiszen, nincs mit sajnálnom. Megszorítom a kezét bíztatásul, körül nézek, aztán kiválasztom a helyet, ahova vinni szeretném.
- Azt hiszem, levegő kell. Mindjárt jobb lesz, meglátod.
Behunyom a szemem, és a szülőföldemre gondolok. Aberdeenre, a kellemes kis utcákra, a vízre, a tengerpartra, a levegőre, amit imádok beszívni. És már indulunk is. Amennyire Charlie meg van ijedve, én olyan nyugodt vagyok. Teljes bizonyossággal szeretem, talán egyre jobban. Hamarosan meg is érkezünk. Az orromban már akkor megérzem a hűvös illatot, mikor a szemem még csukva. A kikötő melletti kis utcába lyukadunk, ahol gyakran sétálgattam. Van itt egy kis italos bolt, meg egy borozó. 10 percnyi sétára van anyuék háza is. Anya biztos dolgozik, nincs itthon, de apa talán. Fura, hiszen pár nappal ezelőtt jöttem el innen. Most mégis más, mert itt van Charlie is. TAln maradt még a sok süteményből karácsonyról! Ez a város elég nyugodt, most sincs nagy nyüzsi, kellemesen elehet bóklászni.
- Isten hozott idehaza.
Bátorítóan mosolygok Charlire, megszorítom a kezét. -Én itt lakom. Vagyis itt születtem. Van kedved sétálni egyet?
Olyan sok mindent szeretnék mondani neki. Azt szeretném, ha ő így úgy látná magát, mint én. Hogy ne szörnyként lássa a farkas énjét. Hogy megszeresse azt is, aki most.
- Semmit sem kell sajnálnod. Nincs mit. Megvédtél, és ezt köszönöm. Jó, kicsit túllőttél a célon, de talán még nem vagy teljesen tisztába az erőddel, vagy a korlátaiddal. De ettől nem vagy szörnyeteg, vagy rossz. Lehet, hogy veszélytelen sem, de lesz még jobb. Én nem félek ettől.

last days


2002. december 28.
este

–  Szörnyeteg? Én nem látok itt semmilyen szörnyet. Tudod mit látok? Egy érzékeny, szenvedélyes, talán kicsit forrú fejű fiút. – Egyáltalán nem nyugtattak meg April szavai. Csak éreztem azt a remegős félelmet, amit saját magammal kapcsolatban éreztem. Szerettem volna kiszabadulni a saját testem börtönéből, mert az apám miatt igenis azzá vált. Régen érzékeny voltam, kicsit indulatos, de nem veszélyes. Most viszont közel álltam hozzá, hogy bántsak egy szerencsétlen csajt, aki csak rossz kásába tenyerelt bele.
– Azt hiszem, levegő kell. Mindjárt jobb lesz, meglátod.
Ahogy April megszorította a kezemet, a szívem nagyot dobbant. Csak ő tudott megnyugtatni, csak az ő érintése volt képes kirángatni abból az agóniából, amibe hirtelen zuhantam. Szerettem volna megkapaszkodni abba a pillanatba, hogy ne múljon el az érzés. Még a hoppanálás sem szakította meg.
Kinyitottam a szememet, ahogy megéreztem a levegőváltozást. Hűvös volt, hűvösebb, mint ahonnan jöttünk… ráadásul elég este, hogy a kis utcákon már ne nagyon járjon senki. Így pedig volt időm csak felnézni az égre, látni a sápadt holdat és annak fényében gyönyörködni a macskaköves kis úton.
–  Isten hozott idehaza. – Mondta és elmosolyodott, ahogy találkozott a pillantásunk. Közelebb bújtam hozzá, hogy átkaroljam a derekát kicsit. Kellett a melegsége, mielőtt hagytam neki, hogy a kezemet megszorítva tovább vezethessen az utcán. –  Én itt lakom. Vagyis itt születtem. Van kedved sétálni egyet?
Nem válaszoltam, csak elindultam előre. Kellett egy kis idő, hogy mindent összerendezzek a fejembe és elnyomjam magamban a farkast véglegesen. Most Charlie akartam lenni, akinek megtetszett egy April nevű csaj a kocsmába… és akibe végérvényesen beleszeretett első pillantásra. Charlie vagyok… nem egy szörnyeteg – koncentráltam minden erőmmel.
– Nem kellett volna engednem, hogy a farkas eluralkodjon rajtam. – Szólaltam meg aztán, ahogy végre úgy éreztem kaptam egy kis levegőt végre. Levegőt. Eddig is lélegeztem, de ez a hideg valahogy egészen átmosott belülről és felrázott. – Sajnálom, hogy ijesztő voltam. Nem akarok szörnyeteg lenni. – Folytattam a magyarázkodást, de közelebb vontam magamhoz a hidegben, hogy végre átkarolhassam a vállát a hideg szélben.
– Semmit sem kell sajnálnod. Nincs mit. Megvédtél, és ezt köszönöm. Jó, kicsit túllőttél a célon, de talán még nem vagy teljesen tisztába az erőddel, vagy a korlátaiddal. De ettől nem vagy szörnyeteg, vagy rossz. Lehet, hogy veszélytelen sem, de lesz még jobb. Én nem félek ettől.
Nyeltem egyet. Valahogy olyan ártatlan volt, pedig idősebb és érettebb is volt nálam… mégis én voltam az, aki látta az állapotomban a valódi veszélyt.
– De én félek… – dünnyögtem és még közelebb húztam, hogy a homlokára leheljek egy finom csókot. – Talán iszom a főzetet és fizikálisan nem változok át, mégis érzem magamban, ahogy egy csomó indulat és agresszió van bennem és így minél jobban küzdök ellene, annál erősebben akar kitörni. – Sóhajtottam fel és hirtelen megálltam, hogy odahúzzam egy csókra.
– Inkább mutasd meg az otthonod. Ma ne szomorkodjunk… főleg, hogy még meg is akarlak lepni egy aprósággal.

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: j's lullaby (darlin' i'd wait for you) ● outfited: style

Érzem, hogy nem sikeült megnyugtatnom a szavaimmal, amitől csalódott leszek. Bánt, hogy olyasvalamin megy keresztül, amin kevesek, és nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. De akkor sem tartom szörnynek, és ne is akarom annak látni. Nem lehet felelemő és megnyugtató érzés, hogy nem lehetsz a tested ura. El sem tudom képzelni, ami lehetséges hogy szerencse, de én ezt most nem annak élem meg. tehetetlennek érzem magam, és ez végtelenül elkeserít. Olyan helyre akartam hozni, ami messze van a nemrég történtektől, és ahol én sokszor nyugodtam már meg a zűrös háborús időszakban. Jól tudom, hogy a bajok elől elmenekülni nem lehet, de néha, ha csak egy pillanatra, egy igeny pici időre is, de jó kiszakadni. Jól esik, ahogy átkarolja a derekam, egy pillanatra melegséghullám jár át tőle. A lényeg itt van előttem. Ő. Ha talán itt töltönk egy kis időt, csitul benne a farkas, és megnyugszik, lehiggad benne az önvád. Bennem legalábbis a sok düh, az elkeseredettség, az önvád Kilian halála után...mindig lecsitultak, ha ide visszajöttem. Persze nem az ő üres szobájába, azt sokűig elkerültem. Igazából a mai napig kerülöm. Nem akarom látni, ahogy belépek, hogy minden cucca ott van, gondolom azóta is érintetlenül.
– Nem kellett volna engednem, hogy a farkas eluralkodjon rajtam.
Nem hiszem, hogy ő az első, aki nem mindig tudja bent tartani. Persze eljátszom annak a gondolatával, hogy ha mondjuk egy olyan embert terítene le, aki fontos nekem, és egy veszekedés valami módom rosszul sülne el. De akkor sem...akkor sem tudnám hibáztatni, vagy gyűlölni. Nem kellett volna...az édesapjának nem kellett volna megharapnia őt. Sok mindent nem kellett volna emberknnek tennie az életben, de visszafordítani nem tudjuk. Csak enyhe mosollyal válaszolok rá, mert úgy érzem, nem tudnék előremutató választ adni erre.
– Sajnálom, hogy ijesztő voltam. Nem akarok szörnyeteg lenni.
Már mondtam, hogy nem szörnyeteg, de az az érzésem, ha megint kimondanám, belül csak legyintene. Attól, hogy nem vagyok már Roxfortos, hallok ezt azt. Az Alderon büfében sok mindent hallani. Ismerem a Bates- Souiler esetet is.
- Charlie....ne hívd magagad így. Ott volt az a Bates fiú is, aki megmarta egy társát. Ősem szörny, és te sem vagy az.
Elhallgatok, veszek egy hosszabb lélegzetvételnyi szünetet, Charlie arcát fürkészem. A lassú séta jó most, ezeken a kis utcákon kanyarorgva nincs túl sok ember. Megállok, és egyenesen Charlie szemébe nézek.
-  Borzalmas dolgokon mehettetek és mentek keresztül, de...bízzatok a barátaitokban. Mi..vagyis hogy én..
Nehezen jönnek a szavak, mert rosszul érint a dolog. A tudat, hogy ez a dolog eltávolít minket, mert én nem tudhatom, mit érez. És bármit mondok, könnyedén rávághatja, hogy honnan is tudhatnám.
-Bármi is történik, hozzám mindig jöhetsz.  
Ezt mindenre értem. Ha valami baleset történik, megsebez valakit, vagy ő maga kerül bajba. Nem akarom, hogy azért, mert meg akar óvni, kihagy fontos dolgokból. Mert igenis félek. Félek attól, hogy egyszercsak itt hagy. Mert mennie kell, vagy félt, vagy bajba került, és bújkál. És látom, persze, hogy látom hogy fél, mondania sem kell.
– Talán iszom a főzetet és fizikálisan nem változok át, mégis érzem magamban, ahogy egy csomó indulat és agresszió van bennem és így minél jobban küzdök ellene, annál erősebben akar kitörni. –
Csodaszert sajnos én sem tudok főzni, bár volt egy hallgató, aki próbálkozott, vagy próbálkozik, nem is tudom. Amennyire tőlem telik, igyekszem az agresszióit valami kellemesebbé átfordítani.
-  Inkább mutasd meg az otthonod. Ma ne szomorkodjunk… főleg, hogy még meg is akarlak lepni egy aprósággal.
Igaza van...én nem is..fel akarom vidítani.
- Ó, igazán? Szeretem az apróságokat. És ami azt illeti, nálam is van valami, amit neked szánok. Na, de akkor mégegy hoppanálás, és otthon vagyunk. Mehet?
Igazából izgatott vagok, hogy látni fogja, hol nőttem fel. A szomámban sok roxfortos dolog elől van, jó emlékek. Hollóhátas sál, béna potter kitűző, és fényképek. Bár a fotókon olyanok is vannak, akik már nem élnek. Kiliant is beleértve. Kilian. Újabb forgás, újabb fénycsíkok, sötét, és a házunk előszobája. Lassan nyitom ki a szemem, fülelek, hogy hallok e hangokat, de egyelőre semmi.
- Anya!...Apa!..Van itthon valaki?
Semmi. Üres és néma minden. Sejtettem. Anya a két ünnep között mindig dolgozik. Apa..na, hát mondjuk nem tudom, ő hol van.
-Hát...itt volnánk. Nézz nyugodtan körül. A szobám az emeleten van.
És Kiliané is. A kis szekrénen és a falon lévő képre is kisandítok, ahol ott vagyunk még mind a ketten. Ezért nem járok sűrűbben haza. Rögtön a hatalmába kerít a hiányérzet. Nem vagyok már ikerpár. Egyedül vagyok, egyke vagyok. Egy valaminek csak a fele. De itt van most Charlie. Még itt van. Csak ne lenne bennem olyan erős az a még. Mert én is félek. Attól az időtől, amikor már nem. De az a lényeg, hogy most igen. És ez nagyon jó.

last days


2002. december 28.
este

April túl kedves volt, azért nem látta be, mivé váltam. Talán nem is látott korábban átváltozott vérfarkast… én viszont igen. Tudtam, milyen amikor apám őrült tombolásba kezdett.
– Bármi is történik, hozzám mindig jöhetsz.  – A szavaira kicsit nagyobbat dobbant a szívem. Csak oda akartam bújni Aprilhez valahol kettesben, hogy végre egy egészen kicsit megnyugodjak. Az utcán persze erre nem sok lehetőség volt, hiába volt viszonylag késő.
Féltem, féltettem őt magamtól… mert mégis egy farkas mire képes? Apámat annyira elvakították az ösztönei, hogy a saját fiának is ártott. Volt idő, hogy anyámra is rá támadt és megpróbált neki komolyabban ártani. A pillatnak kéne élni, Charlie, nem pedig elmerülni a rettegésben, amit az állapotod okoz. Ezért hát témát váltottam, a zsebembe lapuló, nem éppen túlzásba vitt ajándékára.
– Ó, igazán? Szeretem az apróságokat. És ami azt illeti, nálam is van valami, amit neked szánok. Na, de akkor mégegy hoppanálás, és otthon vagyunk. Mehet?
Nem válaszoltam. Csak bólintottam egyet beleegyezően és szorosabban fontam az ujjaimat az övé közé. Kapaszkodnom kellett, mert egy kicsit megült rajtam a gyengeség amiatt, hogy megint elfogott a bizonytalanság. Túlságosan új volt még ez a farkaskór, még nem vált egészen a részemmé… Inkább lehunytam a szememet újabb gondolathullám előtt és hagytam, hogy magával ragadjon a hoppanálás okozta sötét. Az utca nedves-télies illatát hamar felváltotta kellemes, otthonos aromák sokasága. Valahogy olyan melegséget éreztem, még az előtt, hogy kinyitottam volna a szememet, hogy körbe nézzek.
– Anya!...Apa!..Van itthon valaki?
A levegőbe szippantottam. Az orrom már sokkal érzékenyebb volt, mint egyszerűen emberként, így azonnal éreztem, nincs ott senki sem. Persze a néma csend is erről árulkodott, mégis kimondatam:
– Üres. – A hangom csendes volt és morgós, ami tökéletesen illett a bennem lakó szörnyeteghez. Mégis abban a pillanatban tökéletesen jól éreztem magamat, mert ott volt mellettem April, a szívverésének szép ritmusa és az illata.
– Hát...itt volnánk. Nézz nyugodtan körül. A szobám az emeleten van.
A hangja ugyan lelkes volt, valami változást mégis éreztem a belőle érződő energiákból. Szomorú volt… mintha kicsit magányos lenne, de éppen ezért megfogtam a kezét, odahúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Az előbb ő nyugtatott engem, most én csókoltam őt addig, míg újra át nem járta a melegség. A karjaim vigasztalóan szorították a testemhez, aztán felnéztem a lépcsőn, mintha azt várnám, hogy máris megpillantom a szobáját. Ehelyett, egyszerűen csak felkaptam az ölembe és megindultam vele fölfelé a lépcsőn.
– Meg akarom nézni a kislányos szobádat. – Közöltem humorosan, hátha attól egy kicsit jobban érzi magát. Finom puszit leheltem az arcára menet közben. Ahogy felértünk a lépcső tetején, ösztönösan követtem April ismerős illatának kicsit megkopott lenyomatát. Képes voltam magamtól eltalálni a szoba ajtaját.
– Oltsd fel a villanyt! – Közöltem az ajtóba érve. Ha pedig ezt megtette, beljebb sétáltam vele és ledobtam a puha matracra.

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: j's lullaby (darlin' i'd wait for you) ● outfited: style

Mennyire más volt még, mielőtt...emlékszem az első találkozásunkra. Csak egy kölyök volt. Egy nagyon helyes, kissé pimasz kölyök, de ennyi. Nem volt a szemeiben ez a félelem, a fájdalom. Különös, hogy a dolgok milyen hamar meg tudnak változni. Charlie szeme már nem olyan színben csillog, mint előtte, de így is gyönyörű. Csak belé költözött valami rejtélyes fájdalom, amitől, ha közelről belenézel, megborzadsz. Pontosan tudom, hogy félt, mert érzem, mikor rám néz, aztán sóhajt egy nagyobbat. Nem akarom, hogy ilyenek miatt aggódjon. Tudok vigyázni magamra. Amúgy meg, nem vagyok olyan biztos benne, hogy nagyon megijednék, ha egyszer csak eljönne az idő, hogy távoznom kell az élők sorából. Találkozhatnék Kiliannal. Nem lennék egyedül akkor sem. Sőt. Persze, ezt talán nem is gondolom komolyan, csak a búbánat vezetgeti a gondolataim ebbe az irányba. Derűsen az ember másképp látja a dolgait. Más színekben. A házunk persze üres, de én ezt sem bánom most. Így nem kell anyát végighallgatnom, és nem záporoznak felém a kérdések. Jelen pillanatban élvezem a békés, üres, néma házat. A falakon a képek némán, lassan mozognak. A közös képet tekintetemmel tudatosan igyekszem most kerülni. Mikor társaságom van, sosem akarok Kilianra gondolni, mert az végtelenül szomorúvá tesz, és a tekintetem is megfertőzi valami mocsaras bánattal, ami nem lehet üdítő a másik fél számára.
– Üres.
Üres bizony. Jobb is így. Most nincs energiám hozzájuk. Mintha Charlie megérezné rajtam a szomorúságot, magához ölel, és megcsókol, amitől a testemet végigjárja a kellemes meleg, ez az érzés, amit csak úgy hívok, az a valami jó. Az ajkai olyan puhák, olyan tökéletesen illenek az enyéimhez és olyan könnyeden olvadnak össze, hogy én is képes lennék menten elolvadni. Szeretem, mikor az ölelése fogva tart, és nem is akarok kimenekülni belőlük, Óvón ölel, emibe az ember lánya inkább belemenekül, mintsem kifelé belőle. Charlie Oswin nem egy félelmetes szörnyeteg. Alaptermészete szerint biztosan nem, mégha a kór ezen némi módon változtat is. A lényének lényén nem tud, és ebben nem is nyitok vitát. Hirtelen az ölébe kap, amitól halkan sikkantok egyet, hangot adva meglepődöttségemnek.
– Meg akarom nézni a kislányos szobádat.
Hát, igen ettől féltem én is. Az én kislényos szobám, azt hiszem, valóban kislányos, cseppet sem hasonlít az albérletemhez. Akárhányszor belépek ide, kicsit visszarepülök Roxfortba. Ezt persze egyáltalán nem bánom, mert ha eléggé visszamegyek az emlékeimbe, akkor szinte olyan, mintha Kilian újra itt lenne velem. Megint az orrom alá dörgölné a kvidiccsmeccsen begyűjtött dicséreteit, a griffendéles vicceivel bosszanta, aztán együtt nevetnénk. De eddig általában sosem jutok a nagy nosztalgiában, mert nem merek idáig eljutni. Ettől eltekintve tényleg jó emlékeim vannak. Vagy talán csak az idő szépítette meg őket. Az iskolatársaim, a közös játékok, az elfuserlát átváltozatási kísérletek. Egyszer egy Esther nevű lány a macskáját félig nyólnak változtatta. Illetve a hátsóját nyúlfejjé. Egyszerre volt meglehetősen bizarr és vicces.
- Hát..valóban az, ne lepődj meg. És pláne eszedbe ne jusson kinevetni.
Az én hangom is kissé enyhül, valahol szívesen mutatom meg neki a régi szobámat. A villanyt feloltom, Charlie pedig az ágyra dob. Ah, milyen jó illata van az ágyneműnek. Még benne van a karácsonyi sütik illata, amiket természetesen itt ettem meg az anatómia könyvem felett. jól körbenézek, úgy van e a szpba,a hogy hagytam. Nincs nagy rend, se nagy kupi. Pont, ahogy hagytam és szeretem.
- Hát...ő lenne. Nem nagy szám. Régi.
Az íróasztalomon megtalálható egy kép, amin Kilian és én vagyunk, és morcosan nézek, mert a Griffendél nyerte a házkupát. Pár száírított gyógynövény kis fiolákban. A falon egy hollóhátas sál lóg egy szögön, az ágy fölötti kis polcon a béna potter kitűző, és egy mézes bödön, amiben búdongóval fertőzött méz van. Régebben mindigg bevettem egy ikanállal, ha nem éreztem elggé Kilian hiányát. Az üvegcse alján pár csak pár kiskanálnyi méz van. A polcokon sok régi tankönyvem van szépen sorba állítva, pár régebbi fénykép a tusáról, rólam, amint hosszú, ősz dús bajuszom nőtt egy félresikerült bűbáj miatt. Ide még soha senki nem jött be a családon kívül. Furcsán izgatott vagyok, kis aggodalmat is érzek a torkomban. Ez a szoba az, ami maradt a múltamból.

last days


2002. december 28.
este

Otthon illat. Ez lüktetett bennem végig, de olyan jól esően, kellemesen. Szerettem ezt a házat, hiába érződött rajta, hogy valamiféle bánatos dolog is beszennyezi. April mellett ez amúgy sem tűnt fel. A karjaimban még erősebben érezzem az illatát. Az arcomat kicsit a tincsei közé nyomtam. Még mindig hozzábújni volt a világ legjobb érzése… Egy percre sem akartam elhúzódni tőle.
- Hát..valóban az, ne lepődj meg. És pláne eszedbe ne jusson kinevetni. - Magyarázta, ahogy a szobájával hecceltem. Imádtam volna látni a régi Aprilt. A Roxfortban nem futottunk össze, vagy legalábbis nem emlékeztem rá… így nagyon is érdekelt, milyen volt akkoriban. Biztos voltam benne, hogy a szobája árulkodni fog erről. Az enyémbe besétálva is könnyen rájöhetett volna, hogy a Walpurgis lányaiért rajongok, hogy nem vetem meg a keményebb vonalas mugli zenét sem, sőt rendszeresen dohányzom. A ablakom mellett a párkányon ugyanis ott pihent az anyámtól kapott hamutartó, benne egy öngyújtóval, amit az Abszol úton találtam egyszer. Az ezüstös fémfelületbe bele voltak karcolva az izgő-mozgó indák.
A szobából először az ágyat láttam meg. Vajon miért… khöm. Na igen, az első gondolatom az volt, hogy de szeretnék vele összebújni, kicsit érezni a bőre melegét, hallgatni a sóhajait.
- Hát...ő lenne. Nem nagy szám. Régi.
Kicsit körbenéztem.
Láttam az emlékeit és egy csomó érdekességet, mégsem kérdeztem rá. Nem, helyett odamásztam mellé, finoman helyezkedtem el a kényelmes matracon. Édes, karácsonyi illat áradt az ágyneműből. Borzongva húzódtam közelebb és leheltem finom csókot az ajkaira. Nem akartam azonnal letámadni, csak élvezni szerettem volna a közöttünk bizsergő forróságot.
- Kettesben sokkal jobb… - Suttogtam és még egy csókot nyomtam az ajkaiba. Az ujjam a tincseit simogatták és kicsit még közelebb bújtam. Csak el akartam veszni abban a pillanatban. Imádtam volna, ha sosem ér véget, de az estét nem mertem volna itt tölteni… féltem, hogy betoppannak a szülei és miattam kell magyarázkodnia. Mármint, nem tudtam elképzelni, hogy esetleg bemutasson nekik. “Szia anya és apa, itt a vérfarkas pasim.” Még a gondolattól is irtóztam.
- Sajnálom, ohgy hülye voltam… - nyúltam a kabátom zsebébe, hogy előhúzzam az aprócska csomagot, aztán a kezébe adtam. Nem volt nagy dolog, csak egy kisebb kulcs, ami fel volt fűzte egy láncra. - Ez a próbatermünk kulcsa, Roxmortsban. - Magyaráztam, ha kinyitotta. - Ha találkozni akarunk hétvégén, mostantól ott is tudunk aludni. Tommy apja béreli nekünk. - Tettem hozzá.
- Nem túl kreatív, de boldog karácsonyt…

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: j's lullaby (darlin' i'd wait for you) ● outfited: style

Először bevezetni valakiz a szobámba, igen különös érzés. Sosem gondolkodtam el azon, mások milyennek találnák a szobámat, ha látnák, de ha úgy vesszük, semmi különös, vagy bizarr, ijesztő dolgot nem tartogatok, csupán emlékeket. A suliban anno annyi minden történt, hogy nem is csoda, ha nem vettem észre különösebben Charliet. Főleg, hogy 4 évvel alattam járt, és tudjuk, milyenek a lányok abban a korban. A náluk fiatalabbak nem is léteznek. Hajj, de mennyi minden kavarog bennem! Mármint mennyi érzés, félelem, kétely, és ezek mellett valahol itt van az az édes megnyugvás, mikor itt van, veem van, és hozzám bújik. Olyan érzés, amit sosem szeretnék megszakítani, vagy csak nagyon rövid időkre, hogy aztán gyorsan visszajöjjön mellém. Csak némán figyeem, ahogy a tekintetét végigfuttatja a szobámon, majd mellém fekszik az ágyon. Ha eddig fáztam is, annak már semmi nyoma, kisöpri a testemből és a lelkemből a hideget a lágy csókja. Már nincs is nagy baj. MIntha az egész karácsonyi vásáros incidens nem is történt volna meg. Ó! Milyen jó is lenne! Nagyon is megviselte Charliet, pedig ő...olyan jó. Pont jó. A puha csókjára elmosolyodom, és ahogy visszahúzná a fejét, gyorsan visszacsókolom, és elmosolyodom.
- Kettesben sokkal jobb…
Ebben teljesen igaza van. Teljesen váratlanul hasít belém a gondolat, avgy nem is gondolat, inkbb érzés, hogy igen, nem hagyhatom őt elveszni, elveszíteni, bármi is történjen a jövőben, bérmilyen nehézség, döccenő, veszély, ki kell tartanom mellette, ameddig csak lehetséges. Sőt, talán tovább is.
- Jobb. Sokkal jobb.
Még közelebb bújik, az ajkai újra találkozna az enyémmel, és én újra valamiféle boldogságmámorban lubickulok. És talán...meghittségben? Igen, azt hiszem abban is.
- Sajnálom, hogy hülye voltam… Pedig nem volt  hülye. Inkább riadt, és persze dühös. Ha hülye lett volna, simán hülye, talán az lett volna a jobb, mert ilyen riadtnak látni szívbe markoló érzés volt. Abban a tudatban lenni, hogy talán egy életen át a teste rabja, a farkas rabja..wáh, az egyik legszörnyűbb érzés lehet.
- Semmi baj, és... Tartok egy kisebb lélegzetvételnyi szünetet. Nem akarom neki megint felelmlegetni, és nem is fontos már, mindketten lenyugodtunk. Nem mondom ki, hogy nem voltál hülye, hátha megint vitatkoznnk, és azt nem akarom. - Örülök, hogy eljöttél velem ide.
Egy aprócska csomagot ad át. Megpróbálom kitapintani, mi lehet benne, de elég fura tapintása van. Az ujjaim azt mondják, valami fém szerű, aminek vannak hegyesebb részei...de mivel nem jövök rá ennyiből, bele kell néznem. Egy kulcs. Kulcs?
- Ez a próbatermünk kulcsa, Roxmortsban. Ha találkozni akarunk hétvégén, mostantól ott is tudunk aludni. Tommy apja béreli nekünk. Nem túl kreatív, de boldog karácsonyt…
Kihúzom a kulcsot a kis ajándékzsákocskából, és csak kerek szemekkel pislogok rá, majd Charlirera. Nem számít, hogy milyen picike, nagyon is sokat számít nekem. Jelenleg talán a legértékesebb kulcs, amit birtoklok. Na jó, a saját lakáskulcsom is elég nagy érték, de most mintha eltörpülne e mellett a kis ajándék mellett.
- Ez..ez... Lelkesen támadom le Charlie ajkait, és mintha most sokkal lágyabb, sokkal édesebb lenne. Szeretnék elsüllyedni, elmerülni benne. Az arcom most mintha felderült volna, érzem, ahogy mosolyogk, nem is mosolygok, vigyorgok.
- Köszönöm, ez igazán...igazán kedves tőled. Még nem voltam a próóbatermetekben, de ezek után mindenképp. Kacsintok Chalriera, hogy igen, mindenképp fel kéne avatni azt a próbatermet, vétek lenne kihagyni. Tüzes próbatermi vérfarkas-boszi szexet érzek a jövő levegőjében, és ettől talán picit el is pirulok, de rájövök, hogy én is hoztam neki ajándékot, és gyorsan én is előkotrom a zsebemből.
- Talán egy kissé nyálas az ajándék, de nézd el nekem, lány vagyok, és egy baromi szexi pasim van. Remélem megbocsájtod.
Egy tenyérnyi nagyságú papírba csomagolt tükördarabot veszek elő, és nyújtok át, neki, majd a párját ide hozom a mellettel lévő szekrényről.
- Párok. Ha belenézel a tiedbe, és álam van az enyém, akkor tudunk beszélni. Így többet láthatjuk egymást. Persze, nem akarok llandóan rajta lógni, remélem azt ő sem érti félre, de például segítségkérésre is jó, és gyorsabb, személyesebb a bagolynál. Szóval szerintem hasznos. És az elképesztő szexi szemeibe nézhetek. Nyilván.

last days


2002. december 28.
este

18+ féle

Hálás voltam a kettesben töltött percekért. Egészen más volt ez, mint odakint, ahol egész egyszerűen elpattant bennem valami… a farkast még nem tudtam irányítani. Túl könnyen tört fel a felszínre. De itt nem. Itt csak az érzékei voltak velem, miközben én minden porcikámmal éreztem Aprilt. Az illatát, a rezdüléseit, ahogy pedig közelebb simultam hozzá a bőrét is, a haját is. Szerettem a szobáját, mert az annyira ő volt, hogy szinte énekeltek róla az illatok, amik itt gyűltek össze az évek alatt.
Ez volt a tökéletes pillanat az ajándékozásra. Így hát, ahogy összesimultunk az ágyon, az ujjai közé csúsztattam az aprócska csomagot.
- Ez..ez… - kezdte, majd a következő pillanatban már az ajkaim csókolta puhán, finoman. Én pedig nem győztem viszonozni a lelkes érintéseket. Imádtam a mosolyt, amivel hátrébb húzódott. A tenyerem az arcára simítottam, kicsit lejátszva a tincseivel. - Köszönöm,  ez igazán...igazán kedves tőled. Még nem voltam a próóbatermetekben, de ezek után mindenképp. - kacsintott rám végül. El tudtam képzelni, milyen gondolatok kúsztak a kis buksijába, hiszen nekem is azonnal ott ült a vágyaim küszöbén a gondolat, mikor megpillantottam a szőnyeget a földön, hogy le akarom teperni.  
- Ráadásul ez egy vadi új próbaterem. Tehát… fel kéne avatni bizonyos módokon. - Ahogy ránéztem, éhesen, játékosan nyaltam végig az ajkaimon, majd elvigyorodtam.
Megvártam, míg a zsebéből kiszed egy kis csomagot. A papírt azonnal szétszedtem.
- Talán egy kissé nyálas az ajándék, de nézd el nekem, lány vagyok, és egy baromi szexi pasim van. Remélem megbocsájtod. - Magyarázta, közben pedig felkászálódott mellőlem. A papírból közben kibukkant egy tükör. Abban nem magam láttam, hanem sötétséget. Ezért hát Aprilre pillantottam. - Párok. Ha belenézel a tiedbe, és álam van az enyém, akkor tudunk beszélni. Így többet láthatjuk egymást. - Ismét a tükörbe pillantottam, így megláttam az ismerős, csillogó, sötét szempárt, a barna tincseket. Mennyit lehetne rosszalkodni egy ilyen tükörrel. Mennyi… mennyi mindent lehetne játszani. A gond csak az volt, hogy három másik fiúval osztoztam a mardekáros szobán… de persze néha-néha ellóghattam volna a prefektusok fürdőjébe. Oda már szinte mindenki tudta a jelszót.
- Hát… akkor mostantól megnézheted, ahogy fürdőt veszek a Roxfortban. Azzal a szép testemmel… - Közöltem egoistán. Kicsit felültem, hogy kivegyem a kezéből a tükröt, letegyem az ágyra, őt pedig oda húztam magam alá. Az ajkaim az övéhez préselődtak. A tenyerem végigsimított a testén. Ez a pillanatnyi összebújás tökéletes volt ajándéknak. Minden tárgynál messze, messz jobb. Hónapokat töltöttem April hiányával. A hétvégi gyors légyottokhoz képest ez most lassú volt, szenvedélyes, de leginkább meghitt. Azt hiszem, erre volt a legnagyobb szükségem egy ilyen megterhelő évvégére. Az volt. Az egyetlen szép April megismerése volt, így ebben a kapcsolatban akartam megmerítkezni, hogy a boldogság mindennap velem maradjon.
Még csókoltam egy pillanatig. Érezni akartam a nyelvét, az ízét, az illatát még jobban. Kellett az a néhány forró érintés, mielőtt elhúzódtam és a szemébe néztem.
- Imádom az ajándékot. - Magyaráztam, ujjaim finoman játszottak a ruhája anyagával. Feltűrtem rajta a szürke pulcsit, az alatt lévő fehér felsőt, hogy a hasán simítsak végig. - De most kérem a karácsonyi menüt. - Tettem hozzá, finoman csókolva végig az állát, a nyakát.

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: j's lullaby (darlin' i'd wait for you) ● outfited: style

+18

Vadi új próbaterem. Felavatni. Már el is képzelem, ahogy Charlieval beszabadulunk, és a nagy hévben pár értéktelenebb dolgot össze is törünk. Nagyon hamar fel tudja szítani bennem a vágyat, valami..van valami Charlieban amitől teljesen tűzbe jövök. A tükör, mint ajándék mostanában elég népszerű, és be kell valljam, nekem nagyon tetszik. Figyelem, neki vajon ugyanennyire tetszik e az ötlet, vagy valami hülye vacaknak találja, de még mielőtt megszólalna, pontosan kiolvasom a tekintetéből. Nyert. Az ajándékom nyert.
- Hát… akkor mostantól megnézheted, ahogy fürdőt veszek a Roxfortban. Azzal a szép testemmel… Mosolyogva forgatom a szemeim, igen, tisztában van a kinézetével a kis dög, de nem hibáztatom ezért. Amióta farkas, a teste is...igen, sokkal izmosabb. Tudom, hogy a háta közepére sem kívánta ezt az átkot, de a teste elég...tökéletes lett.
- Ohó, nézzenek oda, micsoda ego Mr. széptestű! Nevetek fel, majd Charlie hipp hopp magához húz, és megcsókol, és én a vlág legszerencsésebb lányának érzem magam. tenyerét végigsimítja a testemen, és rájövök, hogy ez mennyire hiányzott! Tényleg valamifle heroinként hat rám, mindig csak többet és többet akarok. Azt akarom, hogy mindenhol érintsen, simogasson...a testem automatikusan úgy rendezi magát, hogy teljesen hozzá simuljon. A testemben ismét ég a forró láva, zúgolódik, hömpölyög bennem.
- Imádom az ajándékot.  De most kérem a karácsonyi menüt.
Ujjai a hasamon játszanak, olyan édesen, olyan lágyan, olyan...nem tudom magamban tartani, a vágy teljesen elönt. Ahogy a nyakamat csókolja, halkan felnyögök, és most azonnal akarom őt. Szabad kezemmel a pálcámért nyúlok, hogy rendesen bezárjam az ajtót, majd ha már a kezemben van, elegánsnan le is varázsolom magamról az összes ruhadarob szépen sorrendben, míg végül semmilyen textil nem marad rajtam.
- Kívánsága számomra parancs.
Gyengéden az ölébe ülök, és én támadom először enyhe csókokkal, majd egyre hevesebben. A száját, a nyakát, közben a kezem szépen a nadrágjába csúsztatom, és ott simogatom., az ő kezét a mellemhez vezetem. Érezni akarom, ahogy hottám ér, ahogy a csókol, ahogy simogat, és ahogy...szinte fájdalmasan sóvárgok. Charlie előtt nem voltam ennyire...tüzes, bátor, játékos. Nem tudom, mit csinált velem, de néha azt érzem, nem ugyanaz az ember vagyok. Valami..sokkal jobb változata a régi énemnek. Bátrabb, kacérabb, magabiztosabb. Kezemben tartva férfiasságát, határozotan érzem, hogy ő is valami hasonlót érezhet. Lágyan a fülébe suttogok.
- Csúnya ruha....nincs maradása...

last days


2002. december 28.
este

18+ féle

Aprillel minden pillanat maga volt a szenvedély és a meghittség. Most éppen testi szempontból, mert olyan rég hiányzott már, hogy hozzá tudjak érni a testéhez, cirógassam a szépséges bőrét és csókoljam minden porcikáját.
– Ohó, nézzenek oda, micsoda ego Mr. széptestű!– nevetett fel, ahogy kicsit egoistában szóltam el magam. Kicsit fel is húztam magamon mosolyogva a pulcsit, hogy lássa a kivillanó kockás hasfalat. Csak mutatni akartam neki egy kicsit abból, ami az elmúlt időszakban született meg. Hát igen, a farkaskór egyik jótékony mellékhatása, hogy az ember jóformán tényleg hozzáerősödik ehhez az új életmódhoz. Legalábbis nálam ez állt fenn.
– Ha tudnád, hogy a csajok mennyire bámulják… mikor edzek Tommyval vagy Clausszal. Együtt szoktunk futni, szigorúan félmeztelenül. – Kacsintottam rá, bár ez így télen elég merész kijelentés volt. Nem, nem szoktunk félmeztelenül futni, valójában csak edzeni szoktunk néha-néha, ha akad üres tanterem, ahová behúzódhatunk. Aki színpadon mozog, annak ez mondhatni kötelező volt, kellett az állóképesség.
Aztán végig simítottam a testén, közelebb vontam és csókoltam. Imádtam őt kényeztetni, érezni a finom domborulatokat. Az illata erőteljesebb volt, a szívem még jobban kalapált, ez pedig csak még inkább arra késztetett, hogy vegyem el… adjam meg magam neki és élvezzem az együtt létet. 
Ujjaim a mellein, a felsőtestén át a hasáig cirógattak. Aztán kicsit lejjebb, finoman masszírozgatva haraptam lágyan a nyakába. Bár nem voltam farkasalakban, igenis féltettem őt saját magamtól. Így hát visszatértem a csókokhoz. Ajkaim végig cirógattak a lágy bőrön, elérve az álla vonalát, hogy ott is finom, nedves kényeztetésekkel borítsam. Csak akkor szálltam kicsit le róla, mikor éreztem, hogy mocorog.
Mellé feküdtem és úgy néztem, ahogy előszedi a pálcáját, majd finom mozdulattal elkezdi magát vetkőztetni. Imádtam, ahogy az anyag eltűnik és felfedi a hófehér bőrt. Szép alakja volt Aprilnek, nem volt az a túl sovány, de túlzottan telt sem. Valójában tökéletesen arányos volt és ettől csak még gyönyörűbbnek láttam őt.
– Kívánsága számomra parancs.
A megjegyzésére, mint egy éhes farkas, úgy nyaltam végig az ajkaimon, aztán elvigyorodtam. Bár én még ruhában voltam, a nadrágom erősen szűk volt, csak meg akartam kapni, minél gyorsabban őt.
– Helyes… nagyon helyes… – suttogtam egy kis sóhajjal, ahogy az ölembe mászott és megéreztem, milyen forrón simul hozzám a teste. Még a ruhákon keresztül is éreztem a bőrének selymességét. A farkasság egyik legjobb része az volt, hogy mindent sokkal jobban érzékeltem belőle s így jóval erőteljesebbek voltak az együttlétek is.
Hagytam egyelőre, hogy ő kényeztessen engem. A csókot, az érintések a nadrágom alatt amúgy is olyan remegőssé tettek, mintha máris készen lennék engedni a gyönyörnek. Valójában tényleg csak erőteljes, forró hullámként szaladt végig a testemen minden érintése. Könnyen mozdíthatta a kezemet a mellére, én pedig finom masszázssal viszonoztam a vágyai kifejezését. Az ujjaim szépen simítottak végig rajta újra és újra.
A másik kezemmel belemarkoltam a fenekébe, hogy érezze, mennyire akarom, ha a kézzelfogható része nem lenne elég biztosíték. De a legszexibb cirógatás – Csúnya ruha....nincs maradása...
Nem vártam meg, hogy a pálcával játsszon a testemen. Egy mozdulattal lehúztam magamról a több rétegnyi felsőrészt. A nadrágot már ő úgyis letornázta annyira, hogy a következő mozdulattal meg ragadjam a csípőjét és magamra simítsam teljesen.
– Téged szívesebben visellek magamon… – nyögtem az ajkai közé, ahogy egy forró sóhajt szakadt ki belőlem. Finoman mozgattam őt az ölemben, de elég erősen ahhoz, hogy mindketten érezzük mélyen, erőteljesen egymást. Minden mozdulatra felsóhajtottam. Éreztem, hogy a szoba csendjét az én hangom tölti meg, lágyan összekapaszkodva Aprilével.
– Gyönyörű vagy… – Sóhajtottam, kicsit én is erősebben mozogtam bele csípőből. Nem akartam, hogy gyorsan vége legyen, ezért hol lassabban, hol tempósabban kényeztettem magunkat. Közben végig csókoltam a kulcscsontján, feljebb tornázva őt végig nyaltam a mellén, finoman cuppagva rajta kicsit, hogy még kéjesebbé tegyem neki is a pillanatot. Lassabban húztam most magamra, újra és újra, amitől csak még jobban remegni kezdtem. Közel volt a gyönyör, mert túl régóta vártam már ezt a pillanatot együtt.

Utolsó napjaink
to; Charlie


2002. december 28.


zenéd: j's lullaby (darlin' i'd wait for you) ● outfited: style

18 féle

Olyan messzinek tűnik a kinti téli hideg, mikor itt bent a levegő egyre melegebb. Nem az a kínzó, folítogató meleg. Szeretem volna Charlietól kérdezni még, de rá azt hiszem, ilyenkor nem lehet. Nem tudok, mert csak rontok a helyzeten. Ha a jövőre gondolok, akárcsak a következő évre, nem tudom mi lesz. Én a mungóban leszek, na de Charlie? Fogalmam sincs, az apjának mik a tervei vele, de mióta tudom, hogy vérfarkas, folyton ott van az a kis gondolat a fejemben, hogy elviszi innen, és Charlie olyan messze lesz tőlem, hogy egyszerűen elszakadunk. Erre a gondolatra megijedek, és válaszreakcióként ledobom a ruháim.
– Ha tudnád, hogy a csajok mennyire bámulják… mikor edzek Tommyval vagy Clausszal. Együtt szoktunk futni, szigorúan félmeztelenül.
 Szemforgatva mosolygok rá, tipikus, tipikus...Áhh, bezzeg én nem nézegethetek meztelen felsőtesteket, mert nincs egy se. Vagyis, akinek van, azt még nem láttam edzeni. Charlienak még mindig nagy az egója, ez az elején zavart, de mára megszerettem. Vagy ez ellenére szeretem? Nem is tudom...de ahogy az ujjai a melleimet cirógatják, már nem érdekel semmi. Egy kis időre semmi más. Ahogy a nyakamba harap, ösztönösen felnyögök. Gyorsan bontom ki magam a ruhából, hogy minél hamarabb érezhessem a csupasz bőröm minden felületén. Ahogy végigcirógat, melegség hullám szalad rajtam végig, olyan, amire már nagyon vártam. Szeretm a hosszabb előjátékot, de túl régen voltam Charlieval, a világ most túl kiszmíthatatlan, és túlságosan is akarom őt. Őt is megszabadítom a maradék ruháitól, nem kell, ez se..és ez sem...
– Téged szívesebben visellek magamon…
- Azt reméltem is
Kacsintok, válaszul magamhoz húzom egy csükra. Először lassabban, gyengéden, majd egyre gyorsabban, ritmusosan mozgok rajta, úgy, hogy neki is kényelmes legyen. Ahogy minden egyes mozdulatra felsóhajt, csak még jobban feltüzel. Közel hajolok hozzá, most én harapdlom lágyan, majd kissé erősebben a nyakát, egyik másikba halkan belenyögve.
– Gyönyörű vagy… Nagyon jólesik, mikor ilyeneket mondd, de a közelébe sem érek, főleg, mióta ilyen izmos. Az a helyzet, hogy tényleg nagyon megváltozott a külseje, már közel sem az a kis vékony zenészfiú feésőteste van, mint mikor megismertem. Imádom az érzést, mikor bennem vannam, érzem, olyan közelről, amennyire csak lehetséges. Ahogy a nyelve a mellbimbóm érinti, érzem, hogy közel vagyok a csúcshoz. Az egész fejem már kiürült, csak Charlie van benne, és még többet, és mégtöbbet akar. Ahogy a lökések lassabbak, de erőteljesebbek, nem bírom túl sokáig, egyszercsak hangosabb nyögésben tör ki belőlem a gyönyör. Pihegve hajolok hozzá, nyelvem ismlt átsiklik az ajkai között, hogy egy szenvedélyes csókot adjak, majd halkan a fülébe súgom, ami egyértelmű, mégis, mégis ki kell mondanom.
- Szeretlek Charlie Oswin.
Jó lenne, ha örökre így maradhatnánk, de lassan esteledik. Észre sem vettem, hogy ilyen gyorsan eltelt a nap. AMi fura, hgy a szüleim még mindig sehol. De most tényleg, hol a francban lehetnek? Előszilvezstereznek vagy mi?

last days


2002. december 28.
este

18+ féle

A csók forró volt és hosszú. April nyelve őrült táncot járt az enyémmel. Akartam, minden porcikám remegve fogadta, ahogy össze-össze simult a testünk. A sóhaja az enyém volt, ahogy az ajkain között találkozott egy-egy szünet erejéig. Nem láttam jól, de az arca, a mozdulatai olyan gyönyörűek voltak, hogy nem tudtam magamban tartani a bókot.
A ritmus egyre vadabb volt. A testünk forró masszaként vált eggyé. Már szinte nem is ő mozgott egyedül az ölemben, hanem együtt táncoltuk ezt az őrült ritmust. Ahogy a hajába túrtam és kicsit hátra húztam a fejét, végig csókoltam a nyakát lentről fölfelé, az álláig. Kicsit megharaptam a bőrét, aztán ismét birtokba vettem az ajkait. Ajkaim az arcán simítottak végig, egészen a füléig, hogy ott harapjam meg óvatosan, kicsit sem veszélyesen. Az illata megőrjített… és hamarosan jött a remegés, amivel együtt megadtam magam a gyönyörnek. Hiába váltak addigra lassabbá a mozdulataink, én gyorsnak és szenvedélyesnek éreztem. A testem többé nem tudott ellenállni és csupán a forró remegés maradt, ahogy leomlottunk a matracra és a haját, a bőrét megint a testemen éreztem, ahogy csókot kaptam az ajkaimra, majd egy szenvedélyes vallomást:
– Szeretlek Charlie Oswin.
Nyeltem egyet.
A vallomás túlságosan is gyönyörű volt ahhoz, hogy azonnal reagáljak. Kellett ez az érzés, hogy kicsit kiélvezzem a szavai forró érintését a bőrömön. Az én érzéseim is hasonlóak voltak, még ha korábban nem is tettem értelmes vallomást. Általában heves voltam és vad. Az érzelmesség nem volt az erősségem, ami ki is jött belőlem, azt April tudta csak kihozni. Előtte tényleg csak szexeltem, meg flörtöltem. De ez más volt. Komoly és ijesztő, mert nem tudtam jól csinálom-e, nem tudtam meddig akar velem lenni. Zűrös kölyök voltam, hozzá képest kicsit túl fiatal is.
– Én is szeretlek, April. – Dünnyögtem kicsit kimerülten. Persze az órára nézve eszembe jutott, haza kéne mennem. Anyám jobban féltett a nyáron történtek óta, egész egyszerűen maga mellett akart tudni… de képtelen voltam mozdulni. Nagyon szerettem volna ott maradni Aprillel, simítani a haját, puszilgatni és vele aludni összebújva.
Még abba is belegondoltam, hogy milyen lesz majd a Roxfort után. Először biztos beköltözöm majd a kollégiumban, de ha jól alakulnak a dolgok és nem megyek egészen April agyára, talán még össze is költözhetünk majd valamikor. Örültem volna neki, de ezeket a gondolatokat még nem mertem volna kimondani neki. Nem tudtam, mikor gyors, mikor sok, miről érdemes beszélni. Voltak barátaim, akik már a gyerekeik nevét tervezgették a barátnőikkel, pedig egy idősek voltunk.
– Anya azt akarja, hogy otthon aludjak… de mi lenne, ha most itt aludnék… veled? – kérdeztem és odahúztam magam mellé, hogy a mellkasomra tegye a fejét és még be is takartam. – Valaki nagyon kimerített. Pihennem kell. – Igazgattam rajta a paplant, ujjaim a tincsei közé fúrtak. Óvatosan simogattam a fejét. Igaázból nem is számított a válasz, mert a következő pillanatban lehunytam a szememet és már aludtam is. Csak egy szusszanásomat hallottam még mielőtt April illatába beleveszve elaludtam.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT