+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara
| | | | |-+  Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | | |-+  Palacsinta Nap II.
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Palacsinta Nap II.  (Megtekintve 1811 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 02. 17. - 08:34:50 »
+2

GLENHULL



2003. március 4.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 02. 17. - 08:44:57 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

– Hadd lássam, mennyire tökéletes…
Egy pillanat is kevés volt, hogy felfogjam, Alexej immár felettem térdel. Megint a kezében volt az irányítás, az orrunk pedig finoman össze-össze simult. Próbáltam visszafogni a testem minden rezdülését. Muszáj volt, hogy a józan eszemnél maradjak, mert Alexej ügyes kutya volt, ügyesen játszott és pontosan tudta, mikor kell nyalogatni és hol. Ezért kellett nekem is a megfelelően forgatni a lapokat. Be volt zsongva, ezt pedig tökéletesen ellene lehetett használni egy-egy finom mozdulattal.
Az sem zavart meg különösebben a helyzet kiélvezésében, hogy megreccsent alattunk a fadeszkák sokasága. Tudtam, hogy hamarosan tovább kell állnom, nem maradhatunk itt… de a veszély, hogy ezzel az egész viskóval a mélybe zuhanunk, túl izgatóvá tette a helyzetet. Az a régi kis láng lobbant fel bennem a recsegés hallattán. Az őrült adrenalinhajhászás…
– Akkor talán menjünk… a kis csapdádba.
Ahogy elidőztem a szemei csillogását kutatva, láthatta az enyémekben megülő ravaszkás fényt. Talán csapdát akartam neki állítani… talán csak szórakozni akartam vele, mint annyi mindenkivel előtte és vele egyszerre. Mégis Alexej egészen más volt, mint a többiek. Vonzódtam hozzá nem is kicsit. Az, hogy kikerült az életemből tavasszal csupán a véletlen műve volt, ahogyan Aiden felbukkanása is.
Túl sokat gondolkodsz, Lexi.– súgtam egyenesen az ajkainak. – Csak engedd, hogy kigyógyítsalak ebből a sok sérülésből. – Tettem hozzá. Persze az már kiderült, hogy a távozást nem ellenezte… de ennél többre volt szükség, hogy minden jól menjen.
Ahogy átkarolt én csak még bátrabban bújtam hozzá. Az ujjainkat összekulcsoltam, de kellett egy pillanat, hogy összeszedjem magamat. Ezen persze Alexej közelsége sem segített, amitől egészen bizsergett minden porcikám.
– Koncentrálj nyugodtan… – súgta. Álltam a tekintetét, tudhatta, hogy engem nem olyan egyszerű zavarba hozni, legalábbis látszólag. Így kidugtam a nyelvem és végig nyaltam a száján, éppen akkor, amikor a reccsenéssel a bódé lejjebb szökött a fa oldalán és erősen billegve állt meg. Ez volt a megfelelő pillanat. Lehunytam hát a szemem, magam elé képzeltem a Glenhull legelői mellett haladó keresztútnál álló patikánkat.
Rántást éreztem, majd egy pukkanással magunk mögött hagytuk London mocskos levegőjű parkját. Először az orromban éreztem meg a legelők aromás, zöldellő illatát, az otthon tökéletes aromáját. Imádtam Észak-Írországot, minden porcikám otthon érezte magát ott északon, az Ír-sziget csúcsában.
Pontosan ugyanabban a pózban érkeztünk meg a száraz földútra, ahogyan távoztunk a kis házból. A hoppanálás tökéletesen sikerült a hátráltató tényezők ellenére is. Így pillantottam a kis épületre. Fehérre vakolt, egyszerű vidéki háznak tűnt. Csak az ajtó fölé festett felirat: Banyanyavalya és Mágusfene Apotéka árulkodott a hely valódi mivoltáról. Na meg Alexej érezhette a hely mágiáját, az épületet csupán a varázstudók láthatták. A muglik számára egy ijesztő, romos épületnek tűnt kívülről az egész.
Hazaértünk, nagyfiú. – Kacsintottam rá, majd a fejemmel az épület felé böktem. Egészen kellemesen vidékies volt a hangulat itt, a háttérben a bárányok bégettek és
Nem engedtem el Alexej kezét, csak húztam a bejárat felé, amint kicsit összeszedtük magunkat. Az ajtó mellett még ott állt a kis fatáblán aranybetűkkel a miattam kihelyzetett kis felirat: A kiszolgálás okozta esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük!” Na igen… egy pár embert elküldtem a sunyiba, miután makogva próbált beszámolni a betegségéről. De istenem… hát vállaja fel a nyavalyányát… másképp hogyan segíthettem volna rajta? Dean persze gyorsan száműzött a bájitalkonyhába a történtek után.
Nyugi, nincs itt ilyenkor senki. Nem kell máris megismerned a családomat. – Vigyorogtam Alexejre, ahogy az ajtóhoz érve a pálcámmal rákoppintottam a kilincsre. A bejárat feltárult, mi pedig könnyedén beléphettünk a vásárló térbe. Egy kandalló és egy kerek asztal, két székkel várta a pult előtt azokat, akiknek várakozniuk kellett. A pult mögött ott volt a két kassza és a hatalmas polcok, amiken saját készítésű bájitalok és kenőcsök sora várta, hogy megvásárolják őket. Engem mégis a két polc között álló kékeszöldre festett ajtó érdekelt.
Ez az uncsi rész… – Meséltem nagy lelkesen, majd elérve a pult mögötti részt, már be is löktem a kis ajtót, hogy a sötét kiskonyhába lépjünk. Onnan egy szűk folyosó vezetett a hátsó, üveges ajtóhoz, ahonnan egyenesen a mezőkre lehetett rálátni. – Itt dolgoztam régen. – Folytattam és az asztal mellett álló, címkézetlen kék fiolákhoz nyúltam. – Látod, ez kell neked. – Mutattam úgy a férfiasítót, mintha valami elixír lenne.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 02. 19. - 14:59:57 »
+2

to Elliot
2003. március 4.

 

♪ blue ♪

– Túl sokat gondolkodsz, Lexi.
Közelről láthatta, ahogy felfelé rezzen ajkam vonalának széle. Bánja talán? Meglehet… Különben könnyebben kicsalhatná tőlem, amit akar. Csakhogy nekem is kell, ami nála van. Úgyhogy összefeszülünk - elég sok értelemben.
- Csak engedd, hogy kigyógyítsalak ebből a sok sérülésből.
- Hát jó… Megengedem…
Lehetett volna kellemesebb utazás is, de a társaság sokat dobott rajta. Nem is voltam benne biztos, hogy a körülöttünk zengő hirtelen hang a hoppanálás okozta hatás volt-e, avagy az, hogy a súlyunknak megadva magát a kis lombház végülis leugrott részt venni a Palacsintanapra.
De azt, ahogy leér, mi már nem hallottuk. A dohos, korhadó fa illatát, meg az olajos, émelyítő palacsinta nehéz gőzét felváltotta a friss, fű és földillatú szél. Valahol egy bárány bégetett, és távoli kolompszó ütötte meg a fülem. A szememet viszont nem nyitottam ki azonnal, mert bár jövök egy dobással Elliotnak, nem most éreztem a pillanatot megfelelőnek arra, hogy lehányjam.
– Hazaértünk, nagyfiú.
A kacsintásra már csak felnéztem rá, aztán meg a helyre, ahova hozott. Itt minden olyan… puhának tűnt. A bolyhos, fehér gyapjasok a mezőn, a lágyan hullámzó, bársonyos zöld dombok, bodros fehér felhők a kék ég előtt… Magam se tudtam, hogy ettől honvágyam lett-e a kemény, jeges, szúrós fenyveses Szibéria után, vagy inkább honutálatom. Ha létezik egyáltalán hely, amit akarok a hazámnak nevezni. Inkább azzal szoktam foglalkozni, hogy a máséba betolakodjak.
Nagy sóhajjal hagytam, hogy Elliot maga után vontasson, és igyekeztem most már nem imbolyogva járni. Bár a puhaság valahogy idegesített, és a túl éles színek is zavartak, a lombkunyhó kellemes, szürkésbarna félhomálya után. A táblán azért megakart a szemem, aztán onnét Elliotra vándorolt.
– Nyugi, nincs itt ilyenkor senki. Nem kell máris megismerned a családomat.
- Nyugodt vagyok. De a kiszolgálás kellemetlenségeiért lehet, hogy panaszkodni fogok.
Haloványan visszavigyorogtam, aztán követtem őt az apotékába. Amint megláttam a két széket, az egyikre rögvest ledobtam volna magam, lehetőleg lustaságnak beállítva a dolgot, mert azt nem akartam, hogy kilátszódjon, nem vagyok még jól. De Elliot törtetett tovább, úgyhogy újabb sóhajjal kullogtam utána.
– Itt dolgoztam régen.
- Dolgoztál? Te? Micsoda pazarlás…
Végülis helyet foglaltam a munkaasztalnak dőlve félig, keresztbe font karokkal figyelve a ténykedését.
– Látod, ez kell neked.
Félrebillentett fejjel méregettem az üveget, aztán elvettem tőle, és beleszagoltam.
- Nahát, hogy pont egy olyan bájital kell nekem, amit elfelejtettetek felcímkézni… Érdekes. Szóval mi ez? Gondolom, nem blue curacao…






Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 02. 20. - 15:41:47 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

– Nyugodt vagyok. De a kiszolgálás kellemetlenségeiért lehet, hogy panaszkodni fogok. – Jegyezte meg, nyilván azért, mert kiszúrta az ajtó melletti táblácskát, amit Daniel és Dean voltak olyan szívesek felszerelni, mikor rámordultam az egyik vásárlóra. Én tehetek róla… mármint nem mondta el, hogy nem megy a szex, így pedig igencsak nehéz lett volna kitalálni mit akar. Mármint én kitaláltam! Határozottan kitaláltam, csak nem voltam hajlandó a szájába adni a szavakat, amiket neki kellett volna kimondani.
Hm. Csak nyugodtan, mivel az az ember van itt egyedül, aki miatt panaszkodni szoktak. – Kacsintottam rá, aztán megszorongattam a kezét és beljebb vonszoltam magammal a vásárlótérbe. Alexej láthatta, hogy lényegében egy teljesen átlagos vidéki patika volt ez. A különbség csak az volt, hogy én benne voltam. Ez persze mindent sokkal, de sokkal izgalmasabbá tett, ez nyilvánvaló.
Na meg az is izgalmas volt, hogy volt lehetőségem Alexejt bevonni a dolgaimba. Csak meséltem és meséltem, arról, hogy itt dolgoztam valamikor. Azt nem tettem hozzá, hogy mostanában is néha besegítettem, ha szükséges volt. A patika egyharmada az enyém volt, természetes volt, hogy felbukkanok időnként. Valamikor ez a hely jelentette a stabilitást, a jövőt, amit képes lettem volna bevállalni, csakhogy boldoggá tegyek valakit, aki nem olyannak akart látni, aki ténylegesen voltam.
– Dolgoztál? Te? Micsoda pazarlás…
Ugyan már, Blöki… – legyintettem széles vigyorral. – Az is egy tapasztalat volt. Egy olyan tapasztalat, ami nélkül nem lennék most az, akiről le sem tudod venni a szemed. – Folytattam és elengedtem, hogy a munkaasztal környékére lepakolt kis rekeszből kivegyek egy üveg címkézetlen férfiasítót. Nem tudom miért akartam megőrjíteni, mégis bennem egy kegyetlen kis rész úgy érezte, szórakoztató lesz. Szórakoztató, de őrülten veszélyes. Tudtam jól mit vállalok, hiszen nem ez volt az első, hogy valakin tesztelem a szert… nos a beleegyezése nélkül.
A kék fiolát felé nyújtottam. Ha bele is szagolt, semmi különöset nem érzett. A férfiasító nem volt különösebben aromás és az íze is vízre hasonlított. Az újabb változatot ráadásul addig fejlesztettem, hogy a jelentőségteljes kék színe is megfakult és már nem is volt feltűnő, ha az ember hozzáadta valamihez. Jó játék volt ez, még ha a legtöbb ember valóban szükséglet miatt is nyúlt hozzá. Hülye gyerek vagy, O’Mara, aki mások életét tekinti a játszóterének… – A hang remegősen, kegyetlenül suttogott bennem. Igaza volt. Ez volt a lételemem, hogy játszottam, hogy erősebbnek tűnjek másoknál. Nekem csak ez volt, a csínyek… nem volt fizikai erőm, nem volt semmi másom.
– Nahát, hogy pont egy olyan bájital kell nekem, amit elfelejtettetek felcímkézni… Érdekes. Szóval mi ez? Gondolom, nem blue curacao…
Csak megráztam a fejemet.
Egy erősítő főzet. Én kísérleteztem ki. – Az üveg aljához nyúltam, hogy finoman megdöntsem a szája felé. Megvártam míg nyel egyet, nyel kettőt, majd el is húztam tőle. – A te testalkatodhoz ennyi a biztonságos mennyiség. Nagyobb adagban eléggé bekábít. – Húztam el és elégedett vigyorral vártam a hatást. Gabe-nél nagyjából öt percbe telt, Alexejnél sem számoltam többel, hiszen tudtam, hogy az a része tökéletesen egészséges.
Szólj, ha érzel valami változást… – megköszörültem a torkomat és mivel a vigyort nem tudtam visszafogni, hátat fordítottam úgy, hogy a tekintetem az asztalt bámulja, míg visszadugom a dugót a fiolába. 

Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 02. 21. - 05:58:26 »
+2

to Elliot
2003. március 4.

 

♪ blue ♪

– Ugyan már, Blöki… Az is egy tapasztalat volt. Egy olyan tapasztalat, ami nélkül nem lennék most az, akiről le sem tudod venni a szemed.
Hát, az igaz, hogy nem tudom levenni, de hogy éppen milyen véleményt tükröz a szemem, az elég változó. De tény, mindig csillog benne valami szórakozás, néha csak úgy kedvtelésből, néha pedig amiatt, hogy panaszkodhatok a kiszolgálásra. Nem lep meg, hogy miatta volt kint a tábla - de mivel panaszkodni és bosszankodni is ritkán szoktam,  valahol nem is bánom, hogy új érzéseket csal ki belőlem. Akár egy gyanús bájitallal, amit nagyon lelkesen kínálgat.
– Egy erősítő főzet. Én kísérleteztem ki.
- Hm. Milyen szerencsés véletlen, hisz arra neked is éppen szükséged lehet. Igazán nem volna szép tőlem, ha itt egyedül iszogatnék… Egy baráti pertut inkább?
Ártatlan udvariasságnak tettetem a dolgot, de már a számban is van az üveg szája, úgyhogy többet nem mondok, csak helytelenítően sandítok. Elliot aztán nem gatyázik, én pedig kénytelen vagyok a számba venni, amit nyújt.
– A te testalkatodhoz ennyi a biztonságos mennyiség. Nagyobb adagban eléggé bekábít.
Az üvegből húztam ugyan, de a lötty még a számban van, nem nyeltem le, csak tettettem. Legalább a fintoron nem kell uralkodnom, hiszen elég ízetlen bájital ahhoz, hogy tartogathassam, ha akarom. És nem akkora kortyokat tárolok a számban, hogy az meglátsszon az arcomon. Szóval eltelik pár pillanat így, és én nyugodt pókermosollyal hagyom, hadd jöjjön rá, hogy megjátszottam a dolgot. Egyszerűen csak farkasszemeztem vele szép csendben, és vártam, de egyelőre nem a főzet hatásainak érvényesülésére.
– Szólj, ha érzel valami változást…
Ravaszkásan somolyogva felhúztam a szemöldököm, aztán megingattam a fejem, jelezvén, hogy nem isszák olyan forrón azt a bájitalt. Aztán szépen ráfontam Elliot ujjaira az enyéimet az üveg nyaka felett, és finoman, de határozottan tolni kezdtem az üveget, most az ő szája felé. Még biccentettem is felé, ha nem lenne egyértelmű a helyzet. Illedelmes kínálásnak is tűnhetett a dolog, de ha ő nem ivott velem, akkor én sem nélküle. Még nem tudom, hogy a főzet a levegőbe porítva kerüljön-e inkább a képébem vagy elegánsabb, de unalmasabb megoldásként esetleg a földre egy tócsában, ha ő nem kér a saját főztjéből. De akárhogy is, elég sokat elmond, ha ő nem él ugyanezzel a szerrel, már csak azért is, mert ő sem volt épp kitűnő állapotban még az imént, és utána újabbat hoppanált is. Az erősítés rá is ráfért volna. Ha nem iszik bele, akkor én se fogok. Nyilván ő is rájött már, hogy ennél jobban vigyázok magamra, és vannak óvintézkedések, amiket még a kemény munkában edződött alakjának folyamatos bámulása sem tud feledtetni velem. Egyelőre.


Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 02. 21. - 19:20:48 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

Valójában élveztem a patikában töltött időt is… főleg most, hogy nem munka, hanem határozottan szórakozás miatt jöttem ide. Szerettem a gyógynövények átható illatát, amik keveredve, egyetlen aromafelhőként töltötték meg a teret. Alexejnek persze ez nehezebb volt, az érzékeny orrát megzavarhatta a sok különböző illat, így pedig, ha a férfiasítónak lett volna bármilyen jellegzetes szaga is, nem érezhette volna meg egykönnyen.
– Hm. Milyen szerencsés véletlen, hisz arra neked is éppen szükséged lehet. Igazán nem volna szép tőlem, ha itt egyedül iszogatnék… Egy baráti pertut inkább?
Ahogy ezt kimondta már finoman toltam is felé az üveget, hogy igyon. Nem akartam fél napig itt állni és várni, hogy rávegye magát arra a két kortyra, ahelyett, hogy szórakoztam volna. Ezért hát ideje volt kicsit felgyorsítani az eseményeket. Szépen, kortyonként engedtem a szájába a kék folyadékot, közben pedig egyenesen azokba a csillogó szemekbe néztem. Imádtam a hideg kékségüket és most, ahogy a kellemetlen érzések még ott csillantak benne… egészen átadtam magam a pillanatnak.
Nem hinném, hogy az átkoknak jót tenne, amik a testemben vannak… – Közöltem egyszerűen, mintha teljesen őszinte lennék. Nem voltam. Valójában soha senkivel sem voltam az egészen. Csak és kizárólag Aiden ismerhette meg azt az oldalamat, ami a sok Gucci és egyéb külsőség alatt volt. Ő látta azt az oldalamat, amelyik fájdalmasan sebzett volt, amelyiket el is lehetett volna tiporni, ha a makacsságom engedte volna.
Pár perc az egész és nagyon jól fogod magad érezni… – Mondtam és elhúztam a szájától az üveget. Épp csak annyira fordultam el tőle, hogy a röhögést el tudjam nyomni feltűnés mentesen. Ő azonban odakerült mellém és egyenesen a számba kényszerített az üveget. Nem voltam naiv, sejtettem, hogy nem bízik meg bennem csak úgy. Aj, aj Alexej… pedig én még le is feküdtem veled. Gondolatban jegyeztem meg aztán a dolgot és hagytam, hogy egy kortynyi kéket a számba döntsön. Vele ellentétben nekem ennyi bőven elég volt, ha a kívánt eredményt akartuk elérni.
Komolyan azt hiszed, hogy nem nyelem le? Egyenesen a szemébe néztem, majd nagyot nyeltem. A férfiasító olyan volt, mint a víz, mégis valahogy frissítő, enyhén mentolos beütést hagyott az ember szájában. Mégis mi lenne jó egy szex-bájitalban, ha utána büdös lenne a lehelet? Nem. Ez csak egy kis plusz volt, ami vele járt.
Kinyitottam a számat, hogy lássa, lenyeltem.
Komolyan azt hitted, hogy meg akarlak mérgezni? – kérdeztem kicsit felháborodva, de elvigyorodtam. – Sosem mérgezném meg azt, akivel lefeküdtem és még élveztem is. – Tettem hozzá és ezúttal már tényleg visszanyomtam a dugót az üvegcsébe, közben letöröltem a szám széléről azt az egy cseppet, ami mellé ment és lenyaltam az ujjamról, úgy hogy Alexej azt tökéletesen végig nézhesse. Finom, kecses mozdulat a nyelvvel, majd pillantás egyenesen a szemé, nagy csillogó tekintettel.
Na milyen? Jobban vagy? – kérdeztem, még egyelőre nem foglalkoztam a bizsergéssel odalent, de tudtam, hogy hamarosan elkerülhetetlen lesz.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 02. 22. - 06:24:29 »
+1

to Elliot
2003. március 4.

 

♪ blue ♪

– Nem hinném, hogy az átkoknak jót tenne, amik a testemben vannak…
Na ezen vontam fel a szemöldökömet csak igazán, finoman és jelentőségteljesen somolyogva. A testben élő átkokról azért tudok egy keveset, ami azt illeti. Bár bennem csak egy emberevő farkas lakozik, amit farkasölőfű főzettel kordában lehet tartani. Ha akarok. Általában akarok, mert eszetlenül rohangálni nagy felelőtlenség volna, de ez nem jelenti, hogy nem szoktam a farkast etetni. Ó igen, az is valami gonosz mágia szülötte. Kérdés, hogy minden bájital ugyanúgy hat-e rám miatta, mint akárki másra.
– Pár perc az egész és nagyon jól fogod magad érezni…
Azért láttam az arcán, hogy ezt nem egészen nekem mondja. Bujkált a szájában az a huncut csibészség, ami egy kisgyerek képén legfeljebb annyit jelentene, hogy kilop a zsebemből némi édességet. De Elliot arcán ugyanez veszélyesebb kifejezés volt, és mást jelentett… Ő nem csokit csenne.
– Komolyan azt hitted, hogy meg akarlak mérgezni? Sosem mérgezném meg azt, akivel lefeküdtem és még élveztem is.
Megforgattam a számban a folyadékot. Szájvíznek is elmenne. Vagy bárminek. A sok összetevő aromájától az orromban nem éreztem ennél érzékenyebben semmit, de lehetne frissítőtől méregig bármi. A muglik is találtak fel olyan gyilkos szert, aminek nincs, vagy jó íze van. És hányan élvezik ki az utolsó lehetőséget, mielőtt eltesznek valakit láb alól… Ismertem ilyet is. Az eszem ezért azt mondta, ne hallgassak rá. Még akkor is, hogy láttam, lenyelte. Létezhet széméra titkos ellenszer, immunitás a saját kutyulmányára, szóval nem, nem nyugodtam meg. De ahogy mindig, most is kicsit elengedtem a józanságot mellette. És a főzetet végülis lenyeltem.
- Akkor nagy szerencsém, hogy élvezted. Zdorov’ye. Remélem az átkaidnak is tetszeni fog az erősítés. Az enyémnek…
Ahogy letörölte a száját, és a szájába vette az ujját egy kecses mozdulattal, én kényelmesen visszahelyezkedtem az asztal szélére, és keresztbe font karokkal néztem a műsort, és közben vártam a hatást. Ami nem ott erősített, ahol vártam volna. Először nem feltétlenül tulajdonítottam az elfogyasztott italnak az enyhe felpezsdülést, inkább csak annak, hogy emlékek ugrottak be Elliot nyelves mosakodásáról. Igen, elég felpezsdítő emlékek. Nem csak ő szerzett kellemes élményeket. De azért ennyitől ilyen lelkes nem lettem volna. Pedig a folyamat valahogy nem akart visszakanyarodni, és ez ebben a helyzetben is különös volt.
– Na milyen? Jobban vagy?
A képén megint láttam azt a kaján kifejezést megbújni, de még megpróbáltam uralkodni magamon, és apró fészkelődéssel elterelni a figyelmemet arról, ami az ágyékomban zajlott. A szívem is hevesebben kalapált, a vérem is egyre forróbban pezsgett, tény. De ez azért nem az az életerő volt, amire számítottam elsőre. Az én hibám. Elliot környezetében miért számítok másra?
- Erősebben, az biztos. De…
Most már ellöktem magam az asztaltól. Mondhatni, teljesen felálltam. Mindenhogyan. Elliothoz léptem, nem zavartatva magam bizonyos távolságtartó tényezőktől. Szűk nadrágban már mozogni is érdekes élmény volt, és hirtelen minden érintés és látvány, és illat… provokatív hatásnak érződött. Elliot illatát pedig ezer fű és élőlények konzervált részeinek szagától élesen el bírtam különíteni. Muszáj volt közelebb mennem a forráshoz, mert az úgy vonzott, mint a mágnes a vasat. Valami acélos volt itt, ez is tény.
- Khm… Nem lehet, hogy van a főzetednek, néhány… apró… vagy inkább igen nagy… mellékhatása?
Közelről, morgós mély hangon hallhatta a kérdésem, és ha arrébb is téblábolt, követtem önkéntelenül. Meg is próbáltam sarokba szorítani a helyen, hogy fölé magasodhassak, és közre zárhassam a karjaimmal mondjuk falon, asztalon vagy polcon támaszkodva.
- Mit adtál nekem, huncut cicus?
A kérdéshez hangosan nem tettem hozzá, de a fejemben az járt, hogy ráadásul magának is. Legutóbb még milyen tartózkodó volt, de most ketten vagyunk, egy tökéletesen alkalmas üres munkaasztal mellett. És minden jel szerint nem csak engem… Minket megerősített az a bájital.
- Hogy is ígérted? Pár perc múlva nagyon jól fogom érezni magam? Hát... Készen állok rá.
A bejelentést a fülébe súgva tettem, belehajolva a közvetlen illatába. Valahol az eszemmel éreztem én, hogy ebben a játékban már nem farkas vagyok, sokkal inkább valami, amivel kedvére cicázhat, de ezen a ponton még ez sem érdekelt. A vágy egyre erősebb és követelődzőbb volt. Had igya csak meg a bájitalt, amit főzött.









Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 02. 23. - 20:21:47 »
+1

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+

– Akkor nagy szerencsém, hogy élvezted. Zdorov’ye. Remélem az átkaidnak is tetszeni fog az erősítés. Az enyémnek… – Megakadt a beszédben. Így tudtam, hogy látja a kis nyelvjátékot, amit direkt neki szántam és azt is tudtam, hogy bizony nagyon is a megfelelő helyen hat az a bájital. Én is éreztem a bizsergést, de a szórakozás kedvéért volt annyi önkontrollom, hogy nem adtam át egészen magam a dolognak.
– Erősebben, az biztos. De…
Ellökte magát az asztaltól, hogy közelebb lépjen hozzám. Csak nyeltem egyet, meg sem próbálva ellépni onnan az asztaltól, ahol pakolásztam el a kissé megdézsmált bájitalos üveget. Éreztem az illatát, még az is valahogy hideg volt, mint ő maga. De nem zavart, mert ezt a jégóriást le akartam győzni. Már remegnek a lábai, O’Mara… csak rá kéne vetned magadat, hogy megtörd. A hang kegyetlenül kacagott fel bennem, ahogy lenéztem az üres asztallapra.
– Khm… Nem lehet, hogy van a főzetednek, néhány… apró… vagy inkább igen nagy… mellékhatása? – kérdezte, ahogy megfordultam és pontosan egymás szemébe tudtunk nézni. Ő az én fekete pillantásomat, én meg az hideg kékjét bámultam. A karjai közre zártak az asztalra támaszkodva. Elég keskeny voltam ahhoz, hogy ez könnyen mehessen neki… és akármennyire is próbáltam ijedt arcot vágni, a szívem őrülten zakatolt az adrenalintól. Megfogtalak, Lexi. – Siklott a gondolataim közé a mondat, amit legszívesebben belekiabáltam volna az arcába egy vihogás keretében.
Mire gondolsz? – kérdeztem szinte gyermeki, ártatlan hangon, de persze éreztem, ahogy kicsit hozzám-hozzám simult a teste ebben a szorításban. Tudtam, hogy már megvan a megfelelő állapot. A magam testén is éreztem, ahogy az a forróság egyre erősebben lüktet.
– Mit adtál nekem, huncut cicus? – kérdezte aztán és tudtam, mik járnak a fejében. Nincs itt senki… az asztal üres, tökéletes lenne egy kis játékhoz. De a szabályokat én diktáltam és abba csak Alexej agyának húzása volt benne, akármennyire is élveztem felfedezni az együtt töltött éjszakát a jakuzziban.
Ó, hát mondtam, hogy megerősítelek és még azt is elfelejted, mi fájt. – leheltem a szavakat az ajkára, ahogy kicsit közelebb hajoltam, majd elvigyorodtam és visszadőltem az asztalhoz, hogy egy leheletnyi távolság legyen még közöttünk. Ez éppen arra volt elég, hogy járjon közöttünk a levegő, de a belőle áradó izgatott forróságot még érezzem a ruháinkon keresztül a testem felé sugározni.
A következő mozdualttal azonban Alexej csökkentette le a közöttünk lévő távolságot. Éreztem, amint az az egész teste hozzám simul. Az ajkai mozgása végig cirógatott a fülemen, amitől lágyan nyögtem egyet. Eltalálta a gyengepontom, megint.
–  Hogy is ígérted? Pár perc múlva nagyon jól fogom érezni magam? Hát... Készen állok rá. – kicsit mozdultam, hogy összedörzsölődjünk odalent. Pontosan tudtam, milyen veszélyes játékot űzök és nem akartam tovább menni egy határon. Egyszerűen csak játszottam, mert ma olyan kedvem volt.
De hát remekül érzed magad… azért csóválod ilyen lelkesen a farkadat, blökikém. – Suttogtam, minden önuralmamat bevetve. Valójában a hangomból sejthette, hogy élvezem a helyzetet, mert én irányítottam. Szerettem, mikor erős emberek úgy táncoltak, ahogy én fütyültem. – Legyél jófiú és add vissza a pálcámat… – folytattam tovább halkan. A kezemet a farzsebébe dugtam, miután lassan végig simítottam a derekán. Így húztam magamhoz még közelebb. Talán engedtem, hogy az asztalhoz préseljen, de azt nem, hogy ő diktálja a tempót.
Tudod, hogy megérdemlem, igaz?
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 03. 05. - 06:13:03 »
+1

to Elliot
2003. március 4.

 

♪ blue ♪

– Mire gondolsz?
Bár fizikailag én voltam fölényben, a képére volt írva, hogy pontosan ezt akarta. Az ártatlannak tűnő kérdésre nem is kellett volna válaszolnom - és szavakban nem is tettem. Csak egy kicsit még közelebb húzódtam, hogy azért érezze, nem csak ő állított itt csapdát. Bár nyilván, az enyém kevésbé volt elméleti típusú, és sokkal inkább… gyakorlatba ültetett. Halk, sóhajtós elfojtott nevetés tört fel belőlem, és még egy kicsit akaratosabban nyomtam az asztalnak.
– Ó, hát mondtam, hogy megerősítelek és még azt is elfelejted, mi fájt.
Az biztos. Az egyik kín feledteti a másikat, és valahol ez az érzés, amit a szer keltett bennem, sokkal égetőbb, sokkal őrjítőbb szenvedésnek volt mondható. Ugyanakkor, kellemesebbnek is. Ahogy közelebb hajolt, aprót haraptam felé, jelzésértékűt az ajkai felé, amik közül az a sok izgató szemtelenség érkezett.
– De hát remekül érzed magad… azért csóválod ilyen lelkesen a farkadat, blökikém.
Halkan mordulva vettem tudomásul, ahogy fészkelődött az asztal és köztem, és nyilvánvalóan nem az asztal volt már itt a keményebbik fél. Dolgozott a bájital is, és a fantáziámba is beleszivárgott az az enyhén mentolos, bizsergetően jeges folyadék, megszínezve kicsit, ami most történik. Még szerencse, hogy nem vagyok egy tizenéves nyikhaj, aki nem tud parancsolni magára, mert akkor már vadabb volna ez a helyzet. De ez még mindig egy tárgyalás. Csak egy üzlet, és az bizony akkor jó, ha a végén egyik fél sem elégedett igazán. Úgyhogy észnél maradtam, legalábbis próbáltam, míg incselkedett velem a másik, kecses test.
– Legyél jófiú és add vissza a pálcámat…
Nyeltem egyet, ahogy közelebb húzott. Pont azt a területet találta el, amire azt mondanák, onnan jön, ami csípőből jön. Az a bizsergés, amit a keze érintése keltett, végigszaladt a gerincem mentén, szétáradt az egész testemben, úgyhogy harcolni ezellen minden erőmet lekötötte. Engedtem a húzásnak, de aztán ahová odavont, ott megálltam, és vártam. Halk fújással engedtem ki a feszültség egy részét, és közelről bűvöltem a szemét, hogy lássa csak, még mindig nem vesztettem el egészen a fejemet, ahogy azt ő remelte. Mondjuk nem volt messze már az a pont.
– Tudod, hogy megérdemlem, igaz?
- Sok mindent megérdemelnél most. Micsoda gonosz kis jószág vagy te… Nem félsz, hogy egyszer csúnyán kikapsz?
Nem mozdultam, csak azért sem, legalább nem csak egy helyütt feszült meg a testem, hanem mindenhol. Nem mintha úgy nem éreztem volna a sürgető vágyat, de legalább kevésbé kötött helyhez.
- Így szeretsz te, látom… Megmérgeztél, most meg itt cicázol velem… Ha odaadod a hordót, megkapod a pálcát. Aztán szaladhatsz haza, hogy te is tényleg hasznát vedd ennek a Te “erősítő” bájitalodnak.
El is húzódtam kissé, bár majd megőrültem a közénk kerülő hajszálnyi távolságtól, ami arra bőven nem volt elég, hogy teste hívogató melegét azért ne érezzem.
- Nekem se azért adtad, hogy Veled múlassam itt az időt. Szóval legyen meg az üzlet, aztán engedj. Sürgős dolgom van, tudod. Talán ellátogatok a Szirénbe, boldoggá tenni egy helyit, aki… Nyitottabb…
Még ott maradtam kicsit fölötte, apró sóhajokkal tartva kordában a testem és gyűjtve az erőt, hogy szabadulni tudjak a vonzásából. Nehéz volt, hiszen az illatából vettem lélegzetet, de egyszerre elég akaraterő gyűlt az elszakadáshoz, én pedig hirtelen ellöktem magam az asztaltól, és otthagytam rajta. Felegyenesedtem, a zsebembe nyúltam, hogy elővegyem a pálcát - azt, amelyik neki valójában kellett - és egy fordulattal leültem az asztal szélére Elliot mellé, az ujjaim közt forgatva a kecses, aranyosan csillogó varázsfegyvert. Néha nyeltem egyet, és szaggatottan kapkodtam levegő után, de a jeges elszántság lehűtött annyira, hogy csak a szememmel szántsak végig újra meg újra asztalra terült, aljasan hívogató alakján.



Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 03. 07. - 19:51:03 »
+1

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+

Az ártatlan kis pislogás még ott ült az arcomon, miközben bennem is bizsergett egy csomó érzés. Túlságosan is ura voltam a testemnek, hogy ez megakadályozzon abba, hogy megszerezzem, amiért itt vagyunk. Nem. Nem csak a varázspálcát, amit elvettem tőlem, hanem őt magát is. Nem. Nem. Nem. Közel sem testileg gondoltam. Egyszerűen csak szükségem volt Alexej érzéseire, amik bár szerinte nem léteztek, nagyon is ott voltak a kemény felszín alatt. Készen álltam feltörni a jégpáncélt, hogy megtaláljak mindent, amit még maga elől is titkolni akar.
– Sok mindent megérdemelnél most. Micsoda gonosz kis jószág vagy te… Nem félsz, hogy egyszer csúnyán kikapsz? – Most már nagyon közel voltunk egymáshoz. El tudtam volna veszni a pillantásában és közben éreztem, milyen szilárd mostanra minden fontosabb porcikája. Pontosan ez volt az, amire szükségem volt ahhoz, hogy egészen meg tudjam győzni a szép szemeimmel.
Lehet, hogy már kikaptam párszor, azért lettem ilyen gonosz… – leheltem magunk közé a szavakat. Egy pillanatra sem húzódtam el, mert ezt játszámát nekem kellett megnyernem. A hatás kedvéért az ujjaim finoman végig zongoráztak a mellkasán. Otthon kikapsz, ha Aiden megérzi a kutyaszagot rajtad… – A hang erőteljesen lüktetett végig a gondolataimon, de nem is igazán számított. Már megtanultam félretenni a kegyetlenkedést és a bűntudatot addig, míg haza nem érek.
–  Így szeretsz te, látom… Megmérgeztél, most meg itt cicázol velem… Ha odaadod a hordót, megkapod a pálcát. Aztán szaladhatsz haza, hogy te is tényleg hasznát vedd ennek a Te “erősítő” bájitalodnak. – Húzódott hátrébb kicsit. Szinte fáztam a közén kerülő friss levegőtől, mintha a teste kellemes melegsége most egészen távol került volna, az alá bizonyos jégpáncél alá, ám odalent még mindig éreztem, ahogy összesimulunk újra és úrja, miközben mozog. Csak finom cirógatás volt ez a korábbi közelséghez képest, még is imádtam.
– Nekem se azért adtad, hogy Veled múlassam itt az időt. Szóval legyen meg az üzlet, aztán engedj. Sürgős dolgom van, tudod. Talán ellátogatok a Szirénbe, boldoggá tenni egy helyit, aki… Nyitottabb… – Egy pillanatig még fölém magasodott, olyan veszélyesen Lexisen, aminek most hagytam is volna, hogy letaroljon. De nem… ő ellökte magát az asztaltól, kicsit távolabb kerülve tőlem és az illatomtól. Persze eddigre már tökéletesen hatott a szer. Éreztem, ahogy a nadrágom mind jobban feszül. Igazából elég kellemes és izgalmas volt úgy vágyni, hogy lényegében semmit sem tehetek.
Ahogy felegyenesedett a zsebéből előkerült egy méretes aranypálca. A kecses, elegáns darab finoman simult az ujjai közé – bár tapasztalatból tudtam, azért van súlya – és így fordult az asztal felé. Leült mellém, én ugyanis nem mozdultam még véletlenül sem el, ahol hagyott. A hátam az asztalnak feszült, ahogy kiterültem rajta, hogy tökéletesen lássa minden porcikámat.
A Szirénben olcsó, béna ribancok vannak, egyik sem olyan jó, mint én. – Közöltem meglepő szigorral és kicsit felhúztam a hasamon a pulcsit, hogy kivillanjon a köldököm. Nem voltam még túl edzett, de már szálkásodtam, így most szebben mutattam ott is, mint amikor utoljára látott. Talán a hegem sem volt olyan feltűnő már, mint akkoriban.
Mellesleg nincs nálam a hordód. Az a kakaósbögrém. – Válaszoltam ugyanazt, mint korábban. Megfogtam a pálcátlan kezét és a hasamra simítottam. – Egész cuki kicsiben…
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 03. 09. - 14:04:43 »
+1

to Elliot
2003. március 4.

 

♪ blue ♪

– A Szirénben olcsó, béna ribancok vannak, egyik sem olyan jó, mint én.
- És egyik sem olyan drága…
De a többi résszel sem tiltakoztam. Kedvem lett volna megböködni a pálcámmal - de ahelyett pótcselekvésként az aranypálcával piszkáltam kicsit a hasánál, csak annyira érintve, hogy érezze, de ne okozzon fájdalmat. Nem szándékoztam úgy meggyőzni, pedig megérdemelte volna, én már rendesen szenvedtem. Az ilyen erős vágy ha hiábavaló, jobban fáj, mint egy kínzó átok. Erre ilyen hívogatóan, már-már hódolva mutogatja védtelen bőrét… Jobb is, hogy eszembe juttatja, nem az irhájára fáj a fogam igazából.
– Mellesleg nincs nálam a hordód. Az a kakaósbögrém.
Hordó. Hordó. Nekem a hordó kell… De tenyerem valahogy mégis a bársonyos, sápadt bőrre simul. Hogy lehet ilyen tökéletes? Az apró tökéletlenségeivel együtt is. Finoman tapintható bizonyos korábbi heg ott, de csak annyira, hogy olvasható legyen, mint egy izgalmas könyv, vagy egy rejtett írás.
– Egész cuki kicsiben…
- Igen? Azt hittem, a nagy dolgok tetszenek.
Nagyot sóhajtottam, a kezem megremegett ott, ahová tette. Csak egy kicsit kéne arrébb mozdítanom… És akkor talán megkapná, amit akar. Úgyhogy végülis elhúztam a kezem. Közben fészkelődtem kicsit, úgy ültömben, hátha az, hogy az asztal pereme vágja a seggemet, elnyomja kicsit az egyéb helyeken érzett figyelemelterelő érzeteket.
- Akkor talán idehozhatnád. Vagy majd egyszer visszacserélhetnénk ezeket. Ha most nem adod vissza… Akkor gondolom nincs is más dolgunk… Úgyhogy megyek is…
Fölé hajoltam, és meglóbáltam a pálcát az orra előtt, de olyan magasságban, hogy még véletlenül se érhesse el. Aztán eldugtam előle, és ellöktem magam az asztaltól is. Hirtelen hívogatónak éreztem a korábbi jeges tenger vizeit, vagy a Hyde park hűvös tavát. Jól esett volna most egy hideg zuhany… De Elliot társaságában ez valahogy mindig így van.



Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 03. 13. - 16:02:11 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+

- És egyik sem olyan drága… - mondta Alexej.
Erre felhorkantam nevetve. Tudtam, hogy mit akar mondnai: “És egyik sem olyan drága, mint te.” Normális esetben nyilván mellreszívtam volna, hogy átvitten, de leribancozott, most még sem tettem. Nem tagadtam, hogy volt egy-két tulajdonságom - ha máskor nem is, abban a pillanatban nagyon is -, ami erre a következtetésre engedetett jutni.
- Ó, szóval én egy drága ribanc vagyok? - kérdeztem. Nem, nem sértetten, csak kíváncsian. Hallani akartam a válaszát egyszerűen… mert szerettem, mikor Lexi beszélt azon a hideg, orosz akcentusán.
Nyögtem egyet, ahogy a bőrömhöz ért az aranyvarázspálca. A fém kicsit hideg volt, így az izmom is összerándult a meglepetéstől a hasamon. Nem számított, egy kicsit még feljebb húztam magamon a pulcsim anyagát, hogy mindent láthasson Alexej a hasamból.
A megjegyzéséért már-már meg is érdemelte, hogy kakaós bögrének nevezzem azt az átkozott hordót, amit elvettem tőle. Tény, hogy lekicsinyítettem és bedobtam a konyhaszekrénybe. Az ilyesmi mégis csak egy védett helyen van biztonságban, ez pedig majdnem minden varázslóotthonról elmondható, a miénkről meg aztán végképp, mióta Aiden még Seanci-biztossá is tette a területet.ű
- Igen? Azt hittem, a nagy dolgok tetszenek. - Jegyeztem meg Alexej. Eddigre már engedett a csábításnak és a pálca helyett a tenyere simult a hasamra. Éreztem, ahogy a testem egyenesen égni kezd a puszta érintésétől. Egyre erőteljesebben feszült rajtam az a bizonyos nadrág és ezt ő is észrevehette. Nem érdekelt, mert sejtettem, hogy még ez is tetszik neki. Nagyon jól tudta, hogy ezt nem csak a bájital váltotta ki, hanem a közöttünk húzódó… valami. Igen, határozottan biztonságosabb volt nem nevén nevezeni a dolgot.
O’Mara, az életeddel játszol… Alexej életével. A hang kellemetlen visszhangként fészkelte be magát a fejembe. A legutóbbi kis flörtömnél is ki akarta nyírni Seant, azt mondta, hogy elviszi az erdőbe… aztán hetekig nem került elő.
- Valamikor nem a méret a lényeg… - sóhajtottam a szavakat az érintésére. Nem tetszett, hogy a következő pillanatban elhúzta a tenyerét és csak a hideget éreztem végig cirógatni a bőrömön. Ezért kicsit feltornáztam magam az asztalon, a könyökeimen támasztva meg magamat. Láthatta, milyen mocrosan nézek rá.
Még az sem hatott meg, hogy az arcom előtt lóbálja a varázspálcámat. Nem mondtam, hogy elmehet, vagy abbahagyhatja, amit csináltunk.
- Akkor talán idehozhatnád. Vagy majd egyszer visszacserélhetnénk ezeket. Ha most nem adod vissza… Akkor gondolom nincs is más dolgunk… Úgyhogy megyek is… - mielőtt még megindulhatott volna szószerint eléhoppanáltam, hogy még véletlenül se tudjon az ajtó felé menné. Nos, szerencsés volt, hogy csak O’Marák hoppanálhattak az épületen belül.
- Na álljon meg a fáklyás menet, Lexikém. - Léptem közelebb hozzá és kellemetlenül megpaskoltam az arcát. Odahajoltam az ajkaihoz, hogy meleg levegőt fújjak rájuk. -Ha jó fiú leszel, március 11-én megejthetjük a cserét. Este kilenckor az Óriások útjánál. - Finom puszit leheltem az ajkai szegletébe, majd elléptem tőle. - Remélem, legalább olyan ribancot választasz, aki hasonlít rám. - Tettem hozzá és még ki is tártam előtte az ajtót.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 03. 14. - 15:19:34 »
+1

to Elliot
2003. március 4.

 

♪ blue ♪

- Ó, szóval én egy drága ribanc vagyok?
- A legdrágább - mosolyodtam el, tekintetem az övébe fúrva egy pillanatra. Színpadiasan sajnálkoztam tovább, nagy súhajtással cirógatva őt. - A többinek nem kell, hogy aranyból legyen a pálca, amit kapnak. De hát neked csak az kell, nem én.
Ahogy a pálca nyomásától felnyög, majdnem szomorúság tölt el, hogy az előbbi piszkálódásomnak nincs több alapja. Hát igen, talán kettőnk közül nem Elliot az, aki hamarabb és akármiért eladja a testét. Ha úgy vesszük, én már régen feladatokat teljesítek csak vele, célokért használom, és miért is? Legszívesebben én is hangot adnék a bennem tomboló sürgetésnek és a növekvő nyomásnak, ami az aljas kis bájitalától a hatalmába kerített. Nem, a szomorúság az csak majdnem ért el, csak kerülgetett engem, mert nem szokásom ilyen gyenge érzelmeknek engedni. Inkább a düh és a makacsság önt el. És a sietség, mert ez az állapot a legtürelmesebb és legtapasztaltabb férfiakat is próbára tenné már.
- Valamikor nem a méret a lényeg…
Sötét mosollyal figyeltem, ahogy az arca durcás kifejezésbe fordul, mikor elhúzódom tőle. Pedig nekem sincs ínyemre a dolog, nem magam miatt teszem. Nem, talán soha életemben nem tettem még ilyet, és olyan nehéz, mint az árral szemben úszni, vagy a mágnes vonzása ellenében menetelni páncélban, de mintha nem csak a hordó utáni vágyódás térített volna észhez. Ezt egy kicsi részben lehet, hogy miatta teszem. És nem szándékosan, de amiatt a másik miatt is, aki olyan rohadtul szerencsés. Számomra szokatlan mennyiségű feszültség és késztetés gyűlt fel bennem, így miután eldaráltam rövid és kihívó búcsúmat, egy önuralmat támogató apró sóhajjal fordultam el az ajtó felé. Megpróbáltam elfelejteni, hogy Elliot ott van, hátha úgy nem érzem azt a szörnyűséges húzást felé. Elképzeltem, hogy igen, ahogy kiérek a telket védő hoppanálásgátló bűbáj hatóköréből, egyenest a Szirénbe megyek, és csúnyán ellátom ott a baját valakinek. De persze, nem volt ilyen könnyű lelépni, még egyet se léptem, és ő ott volt előttem, hogy a kajába fussak.
- Na álljon meg a fáklyás menet, Lexikém.
Az érintésére csak sóhajokkal válaszoltam. A mellkasom fel-le emelkedett, beharaptam a számat, és aprót nyeltem, hogy az induláshoz szükséges összegyűjtött lendületet valahogy koordináljam.
- Ha jó fiú leszel, március 11-én megejthetjük a cserét. Este kilenckor az Óriások útjánál.
A fogam majdnem a véremet vette az ajkamon, de a fájdalom segített összpontosítani azt a maradék józanész-morzsát, ami a fejemben még maradt. Ha itt megállt volna, talán még elmegyek mellette valahogy. De nem.
- Remélem, legalább olyan ribancot választasz, aki hasonlít rám.
Ennyi. Amíg az ajtó felé nyúlt, és egy pillanatra védtelenül hagyta magát, én megragadtam egyik kezemmel a derekánál, a tarkójánál, félig a nyakát, félig a hajába túrva meg a másikkal. Nem tudom, hogy tulajdonképp hagytam-e, hogy elkapjon a hév, vagy talán hosszú idő óta most először képtelen voltam uralkodni rajta, és legyűrt, de úgy csaptam le azokra a szemtelen ajkaira, mint prédára a ragadozó. Olyan hosszú csókot loptam ilyen aljasul letámadva, amekkorát csak bírtam, és közben nem állottam hozzá is simulni egészen, teljes testtel, ha megpróbált ellenállni, hát az csak még jobb olaj volt a tűzre. De itt megálltam, és egy ponton visszakanyarodtam az önfegyelemhez.
- Olyan nincs még egy, mint Te. Ott leszek. És csak miattad, talán jófiú leszek.
Rekedten, halkan zihálva súgtam a fülébe, még kicsit a hajánál fogva tartva őt közel. Pedig de jó lenne most olyan rosszak lenni, amilyen valójában mindig vagyok, sőt sokkal, sokkal rosszabbnak. Ízekre szedhetném, amíg csak le nem átkoz a pálcájával. De érte most az egyszer megálltam, és ahelyett, hogy a prédára vetettem volna magam utolsó vérig, vagy futni hagytam volna, én magam oldottam kereket. Sietve löktem el magamtól, aztán kiviharzottam az ajtón, hogy elmeneküljek ebből a furcsa, számomra borzasztó szokatlan helyzetből. És nem, nem csak a nadrágomat feszegető kéjes kínlódástól, mert arra végülis könnyedén találtam megoldást. De ha Elliot bájitalára van is ellenszer, őrá magára….





Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.149 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.