A kávézás nagyon jól sikerült. Egy csomót beszélgettünk Leah-val, főleg mondjuk a suliról, amit pont el akartunk kerülni, de végül azért Párizsra is csak ráterelődött a szó:
-Nem szeretsz vagy tudsz éjszakázni, még is csillagász leszel? - kérdezte döbbenten, amikor megemlítem, hogy én az a tipikus éjjeli bagoly csillagász vagyok. Felnevettem, és utána válaszoltam:
-Hát van a tapasztalati csillagász, aki éjszaka nézegeti az eget, és vannak az elméletiek, mint én, akik számolgatnak, rajzolgatnak, és abból jön ki egy csillagtérkép. Természetesen nekem is kell néha éjszakáznom, de az inkább csoportosan jó. Legtöbbször a szüleimmel vagy a keresztapámmal töltöm ilyenkor az éjszakát. Jó társaság, és még tanulhatok is tőlük. Egyedül rém unalmas, és nem túl izgalmas éjszaka az eget kémlelni.
Aztán Leah a mágiatörténeti kutatásról kérdezett:
-Sokat nem árulhatok el róla, de nagyjából a mágiatörténet legelejéről keresünk adatokat. A professzor nagyon kíváncsi a mágia eredetére, én pedig a csillagászati tudásommal igyekszem segíteni neki.
Végül pedig amikor Párizs újra szóba került, kicsit hevesebben dobogott a szívem. Csak néhány hetet töltöttem Párizsban a világ körüli utamon, de a szívemhez nőtt. Szívesen ellátogattam, amikor tehettem, de sajnos az utóbbi időben kevesebb lehetőségem volt rá.
-Ó, szívesen elmennék én is újra Párizsba. Úgy volt, hogy idén elmegyek, de végül nem jött össze. Lakik ott pár barátom, de szívesen elmennék én bárkivel a franciákhoz. Olyan murisak a furcsa akcentusukkal, nem? - mosolyogtam, amikor arra gondoltam, hogy Jean és Louis mennyire viccesen beszéltek franciául.
Amikor Leah a sárkánylovaglást említi elkerekedett a szemem:
-Sárkánylovaglás? Az elég komolyan hangzik. Eddig két élményem volt igazán a sárkányokkal. Kanadában él apáék egy barátja, és egyszer egy kissárkány pont a születésnapomon kelt ki a tojásból. Ez volt apa szülinapi ajándéka nekem, hogy megnézhettem a kis sárkány testvéremet. Tavaly pedig Japánba ruccantunk ki egy ismerősömmel, az ottani sárkány rezervátumba, hogy megnézzünk egy sárkányetetést. Az is igazán felemelő volt. Csodálatos az a hely. De Románia is izgalmasan hangzik. Milyen sárkányok vannak ott?
Észre sem vettünk, hogy az idő milyen gyorsan elrepült, és odakint besötétedett. Lassan indulnunk kellett, hiszen a rétre eljutni is egy kis időbe tellett, és elő is kellett készítenünk a tárolóedényeket.
Először egy Hertfordshire melletti rétre terveztünk menni, de kiderült, hogy Leah-ék is ismerik azt a helyet, így kerestem egy másik helyet. James, a keresztapám adott végül egy jó tippet, ő ismert valakit, aki ismert valakit, aki volt már ezen a réten.
Ez egy különleges, mágikus hely volt, valami rejtélyes oknál fogva itt mindig nőtt a sisakvirág. Ugyanúgy, mint azon a réten Hertfordshire mellett. Biztosan volt köze a mágia folyamatos jelenlétéhez, de ahhoz már nem volt erőm, hogy ezt kutatni kezdjem.
Így elindultunk, és először London külvárosa felé vettük az irányt, majd onnan pedig egy nagy, mindig nyitva lévő félig park-félig erdő felé. A hely először parkként indult - rétek, kis ösvények, majd egyre bokrosabbá, és végül erdővé vált a táj. Az erdőben már elég sötét volt, és remélve, hogy itt már nem találkozunk muglikkal, elmormoltam egy Lumost, hogy jobban lássunk.
-Oké, most egy nagy, három széles ágban elágazó tölgyfát kell keresnünk, ott kell letérnünk balra az ösvényről. - mondtam Leah-nak, hogy ő is figyelje az utat, hátha elvéteném a tölgyet.
Néhány nappal ezelőtt direkt eljöttem ide, nehogy eltévesszem az utat, de akkor világosban voltam, és nem vaksötétben. Egy kicsit izgultam, nehogy elrontsam a letérőt, de bíztam benne, ha én nem, akkor Leah észreveszi majd a fát.

Leah totál kész volt attól, hogy nem lesem minden éjszaka a csillagokat. Nevetve nyugtattam meg, hogy a csillagász munkájának legkisebb részében van fenn éjszaka.
-Na persze a legizgalmasabb csillagállásokat vagy egy-egy üstököst mi is élőben nézünk meg. - mosolyogtam. - Néha vannak egészen izgalmasak. Néhány éve volt egy nagy üstökös, ami egészen közel ment el a Föld mellett. Emlékszem, nagyon erős hatása volt a mágiára is. Akkoriban mindenkinek egy jeggyel jobb lett minden gyakorlati vizsgája.
Aztán amikor rátértünk a kutatásomra Freyjel, örültem, hogy Leah ennyire érdeklődik utána. Büszkén bólintottam:
-Mindenképpen szólni fogok, ha lesz előadásunk. De sajnos még messze a kutatás vége, vagy egyáltalán az, hogy bármi érdemi információt találjunk. Nagyon mélyre és régre kell visszamenni az iratokban, néha olyan nyelveket kell olvasni, amiket csak elvétve értünk. Szóval izgalmas, főleg ha valami asztronómiai összefüggést is találunk. De mesélj te is a gyakorlatodról, biztosan látsz érdekes eseteket! - kértem Leah-t.
A franciákat is elég rendesen kitárgyaltuk, és igaza volt abban, hogy a mi francia akcentusunk is szörnyű lehet. Nevetve hallgattam, aztán amikor bocsánatot kért, megráztam a fejem.
-Azt hiszem sokszor én is túl sokat beszélek. Főleg ha izgatott vagyok. Most meg igazán az vagyok, remélem jó helyre megyünk, és ez a sisakvirág mező tényleg olyan szuper, mint ahogy hallottam.
Kedves emlékeket idézett el bennem a kissárkány születése. Tök jó volt, hogy kaptam egy kis sárkányt születésnapomra. Igazából annyira jó gyerekkorom volt, a szüleim tényleg megadtak mindent nekem, amit csak tudtak. Egy szuper családot, tele érdekesebbnél, érdekesebb alakokkal. Nyugis gyerekkort, mert az öcsém csak akkor született, amikor már a Roxfortba mentem. Szóval minden tökéletes volt, ezt pedig kevés boszorkánylány mondhatja el magáról.
-Magyar mennydörgő volt. Nyilván azóta ez a kedvenc sárkányom. - válaszoltam széles mosollyal. - Biztos vagyok benne, hogy te és Jo szimpatikusak lesztek a sárkányoknak.
Aztán egy ideig mindketten a sárkányokon merengtünk, amíg Leah nem mutatott egy fára:
- Amúgy nem azaz? - odavilágítottunk a pálcánkkal, és tényleg az volt az a fa.
- Igazad van, szuper vagy. - bólintottam és folytattuk az utunkat a kis ösvényen. - Mindjárt ott vagyunk.
- Esetleg nem lett volna egyszerűbb, ha oda hopponálunk? - kérdezte, én meg csak megráztam a fejem.
- Nem igazán szeretek ilyen helyekre csak úgy odahoppanálni. Ki tudja, van-e ott valaki vagy nem zavarunk-e meg valamit... Szóval az ilyen rejtett helyeket inkább gyalogosan szeretem megközelíteni.
- Egyébként a párod, nem aggódik érted, amiért a vérfarkasokkal „kísérletezel”? - kérdezte Leah óvatosan, én meg meglepetten fordulok hátrafelé.
- Hát, igazából annyira ritkán találkozunk a munkája és a sulim miatt, hogy ha találkozunk, akkor valahogy sosem terelődik erre a szó. - Ha világos lett volna, Leah látta volna, hogy elpirulok. - Nem titkolni akarom, de valahogy próbáljuk ilyenkor kizárni a külvilágot. De nem hiszem, hogy zavarná, örül, hogy lefoglalom magam az egyetemen.
Érdekes, hogy tényleg sosem került még szóba Leah, vagy a kutatásom. Habár egyre többször tudtunk találkozni Doriannel, mégsem erről beszélgettünk. Annyira koncentráltunk arra, hogy a másik személyiségét ismerjük meg, és annyira kevésszer volt erre alkalmunk, hogy még a mostani kutatási munkákig nem jutottunk el. De talán hamarosan arra is sor kerül.
Egyszer csak világosabb lett az erdő, és pár lépés után kijutottunk a tisztásra. Gyönyörű volt. A Hold megvilágította a kék virágokat, amik erejük teljében virágoztak a réten.
-Váó. - suttogtam, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire gyönyörű lesz. Az ezüst fény külön hangulatot biztosított a tisztásnak, volt benne valami varázslatos. - Azt hiszem megjöttünk. - suttogtam, Leah-re pillantva.