+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Palacsinta Nap
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Palacsinta Nap  (Megtekintve 2121 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 01. 07. - 22:53:16 »
+1

L O N D O N



2003. március 4.
Alexej
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 01. 08. - 08:53:23 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution


Újabb egy év telt el és a testem még mindig úgy viselkedett, mintha egyetlen perccel sem lennék öregebb. A ráncok elkerültek, a libidómmal aligha voltak gondok és az egyetlen ősz hajszálamat is napokkal ezelőtt kitéptem a fejem tetejéről. Egyszóval minden a legnagyobb rendben volt. Talán megúszok még egy évet anélkül, hogy Aiden nagypapájának nézzenek, ami eléggé bizakodó volt egy húsz éves férj mellett.
„Elliot, a harmincöt már vízválasztó. Most már közelebb vagy a negyedik x-hez, mint a harmadikhoz.” – Magyarázta Daniel, mikor megittunk egy-egy korsó sört a cranagh-i kocsmában. A gondolattól is rosszul voltam, hogy kishíján kétszer annyi idős vagyok, mint Muci. Ezt persze Danielnek nem mondtam el, csak nagy büszkén kihúztam magam, hogy ő már harminc évesen idősebben fest, mint én. A kegyetlenkedés jobban ment, mint az értelmes csevegés.
Némi szorongással hát, némi gyomorgörccsel vetettem bele magam a londoni forgatagban. A Hyde-parkban már felállították a bódékat a Palacsinta Nap alkalmából és az édes illat megtöltötte a muglikkal teli zöldellő területet. Ráadásul sokan már a híres palacsintafutásra készültek, amit a rendezvény tavalyi, kicsivel varázslatosabb formájában is igyekeztem elkerülni. Nem nekem való szórakozás… na meg már Miltonnal sem voltam együtt, hogy rákényszerítsem, viselkedjen az apámként néhány ingyen palacsinta kedvéért.
Tovább akartam menni, éppen amerre azt a bizonyos követ szerezhettem volna be, amiben állítólag egy dühös szellem élt és akárki elsétált a méretes dísztárgy előtt, ráüvöltött, hogy: „nagy a segged” vagy „vízfejű vagy, te nyomorult.” A szitkozódó kő ugyan érdekes volt, szívesen kicsaltam volna a banyától, aki a házában őrizgette… de nem tudta felülírni az édesség iránt érzett állandó vágyat. Így hát bevetettem magam a sorok közé. Sokan voltak, de mivel hétköznap délelőtt volt, nem olyan vészesen, mint a délutáni órákban.
Megérdemled, Elliot, születésnapod van… volt… Ezzel bíztattam magam, ahogy a palacsintás standok között nézelődtem. A gyümölcsös verzió eleve felejtős volt, legfeljebb a kókuszos, fahéjas és csokis ízvilágok eshettek bele az ehető kategóriába. Lábujjhegyre álltam, hogy a népek feje felett megnézzem merre van a nekem való palacsinta árus. „Óriás tekert palacsinta sok cukorral!” Egy közelebbi tábla hirdette a dolgot, így még le is tudtam olvasni. Hát nem volt más választásom, mint átverekedni magam ezen a népességen.
Húzz már odébb… – löktem meg egy kövér gyereket, aki állandóan a lábam elé táncolt az anyjának magyarázva egér vékony hangon, hogy ő csak a kék palacsintát hajlandó megenni. Kéket! Az mégis miből van, hollóhátas diákokból? Fújtatva rohantam el mellette, tudatosítva magamban, hogy a március 4. még belefér a szülinapomként. Szóval nem ronthatta el azt egyetlen szumós kiskölyök sem.
Üdvözlöm, kedvesem!– Szólított meg a standnál álló öregnéni, amikor végre megtámaszkodtam és hunyorogva bámultam a felsorolt verziókat. – Az első palacsintára ötvenszázalékos kedvezmény jár minden vásárlónak. – Közölte, majd végig mutatott a kínálaton. Volt nálam némi mugli pénz, mert Aiden időnként a kezembe nyomta, nehogy gond legyen, amikor a várost járom. Munkaidőben ez elég sokszor előfordult. Ő az üzletben volt, vagy a feltörekvő alvilági ügyeit intézte a Zsebpiszok közben. Most már egyre több ember dolgozott neki. Rám valójában szükség sem volt, csak szórakozásból jártam üvöltöző kövek után.
Egy kókuszos-kakaós palacsintát kérek. – Mondtam. A néni elé dobtam a pénzt, aztán ő neki is állt készíteni azt, amit kértem. Épp a visszajáróval szórakoztam, mikor valami ismerős mozgást pillantottam meg, egészen közel hozzám. – Hű, de ázott kutyaszag van. – Jegyeztem meg fennhangon, anélkül, hogy egyelőre a sérelmeimre gondolnék.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 01. 15. - 07:24:25 »
+2

to Elliot
2003. március 4.

 


ázott kutyus  

a dangerous thing ♪  

Vannak könnyen kezelhető helyzetek, és vannak… Kemények. Ez a mai inkább az utóbbinak tűnt. Mivel a helyi alvilágban épp átrendeződés zajlik, magam sem tudom, hogy Cartwright, vagy valaki más embereivel sikerült tengelyt akasztanom, de a lényeg, hogy ők hárommal kevesebben rontják már London levegőjét, mi pedig másféllel. Igor kiesett a játékból, én pedig néhány liter véremet a Serpentin tó vizére cseréltem, törött bokával úsztam, rejtőztem, és a tömegbe vegyülve lapítottam, hátha nyomomat vesztik. Fényes nappal, sántikálva nem egyszerű méltósággal visszavonulni egy ilyen népes környéken. De azért még maradt ellenfél számomra, én viszont most magányos, sebzett farkas voltam.
Érzékeny orromat édes, émelyítő illat töltötte meg. Összehúzott szemekkel fújtatva sóhajtottam, hátha úgy megszabadulok tőle. Próbáltam nem törődni a lábamba hasító fájdalommal. A bokámon a vágás nem látszott, és a sebet már varázslattal összezártam valamennyire, de ez csak elsősegély volt. De most nem volt tanácsos hosszadalmasabb megállókba bonyolódnom. Ennyi avatatlan szem között varázsolni sem jó ötlet, minden tele volt nyáladzó muglikkal. Úgyhogy sebtében összevarázsoltam a bűvös sérülést valamennyire, bűbájjal nagyjából megszárítkoztam a mosdóknál, lekaptam a fekete kabátom, fehérre színeztem a pólóm, aztán belevetettem magam a hangoskodó, bosszantóan vidám birkák közé, úgy téve, mintha minden rendben volna. Az összes lépésnél mintha kést vágtak volna a lábamba, de az eszem tudta, hogy ha megállok, tökölök, akkor nagy eséllyel tényleg így lesz, így tehát igyekeztem annyira tisztán járni, amennyire csak lehetett.
Túl élő volt itt minden. Az otthoni tavasz nem ilyen csicsás, és nem ilyen meleg. Ezek meg még rátesznek egy lapáttal, és fesztiváloznak.
– Húzz már odébb…
Végre az első dolog, ami nem émelyítően édes itt. Egy kellemesen mogorva hang. Felkaptam a fejem, ahogy felismertem. Egyelőre nem láttam, csak valami dagadt kölyköt bömbölni az emberek lába közt a földön, de útjelző bójának az is megtette. Éles kanyarral álltam rá a prédára.
– Üdvözlöm, kedvesem! Az első palacsintára ötvenszázalékos kedvezmény jár minden vásárlónak.
– Egy kókuszos-kakaós palacsintát kérek. Hű, de ázott kutyaszag van.
- Üdv, kedves...
Tolakodónak tűnhetett, ahogy hátulról átkaroltam a vállát. Mintha csak kedélyeskedtem volna, de valójában őrült jól esett támaszt találni, ráadásul az üldözőim magányos embert keresnek, ha tehát egyértelmű társaságnak tűnünk, addig sem akadok fenn a rostájukon, ha erre keresgélnének.
- Én is kapok kedvezményt egy kis harapni valóra?
Sötét volt a mosolyom, az arcom nyilván sápadt, de igyekeztem nem mutatni a nyavalyáim. Az öreg nő a palacsintával matatott, úgyhogy addig Elliot füléhez hajoltam, hogy beleduruzsoljak:
- Van nálam valami, ami kellhet neked. Valami hosszú... Mit vagy hajlandó megtenni érte?
Momentán a hordó épp csak átfutott a gondolataim között, kicsit sürgősebb problémám is volt, de Elliot megkapta mindjárt a rendelését, ez pedig számomra azt jelentette, hogy tovább kell állnom.




Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 01. 16. - 21:47:28 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+
ez és az


Nem volt különösebben nehéz kiszúrni Alexejt. Már-már megszoktam a mozgásának képét, még ha most némileg bicegősebb is volt a szokványosnál. Valami nem volt rendben, mégsem néztem meg jobban magamnak. Helyette a fizetésre koncentráltam. Jól tudtam, hogy nem olyan kutya ő, amelyik nem jön közel a kézhez, ami egyszer… kétszer megsimogatta már a kedvenc helyén.
– Üdv, kedves... – karolta át hátulról a vállamat. Nem simán ölelt, egyenesen rám támaszkodott, mintha csak össze akarna roppantani a súlyával. Ennél azonban én jobban ismertem őt, éreztem az ázott kutya szagán, meg minden mozdulatán, hogy valami nincsen rendben.
Veled meg mi történt? Megint csónakáztál? – kérdeztem csak úgy lazán. Nem kellett, hogy az öregasszony a palacsintákkal kérdezősködni kezdjen, de a tekintete, míg a pénzt számolta néha-néha ránk vándorolt.
– Én is kapok kedvezményt egy kis harapni valóra? – kérdezte Alexej, mire az öregasszony egyenesen összerezzent. Hát igen, még én is láttam azt a mosolyt a szemem sarkából, de inkább csak az illata, a belőle áradó hidegség volt az, ami hatással volt rám. Talán egy piszkálódó kis seggdugónak tűntem, de valójában minden porcikámmal rákoncentráltam a belőle áradó rezgésekre. Valami baja volt.
Majd betömöm a szádat az én palacsintámmal, ne aggódj amiatt. – Válaszoltam. Az öregasszony persze kínosan nevetett, mintha csak valami furcsa flörtnek lenne a szemtanúja. Meglehet így is volt. Ez a fajta beszélgetés már olyan volt köztem és Alexej között, mintha a természetünk része volna.
Az öregasszony elfordult, hogy a palacsintával foglalatoskodjon. Úgy tűnt kényelmesebb neki nem velünk foglalkozni, hanem egész egyszerűen csak a munkájával. Engem már amúgy sem érdekelt, mit művel ott, mert megéreztem Alexej ajkait a fülemen. A lehelete egyenesen végig simított a bőrömön, beleborzongtam és egy egészen kicsi sóhajt is megengedtem magamnak. Ennyi kéjessé belefért egy ilyen kapcsolatba. Na meg, hadd csóválja a farkát jó kutya módjára.
– Van nálam valami, ami kellhet neked. Valami hosszú... Mit vagy hajlandó megtenni érte? – suttogta. Megköszörültem a torkomat és hátra nyúltam, erősem megmarkolva őt a lábai között. Nem is tudom, szinte ösztönösen jött a dolog, aztán elvigyorodtam.
De hát ez már eleve az enyém. – Közöltem nemes egyszerűséggel és nem engedtem el még egy egészen rövid pillanatig. Legutóbb nem akartam fogdosni, mert szerénykedtem, de most a születésnapom van. Ha a születésnapomon farkakat akarok fogdosni, hát azt is teszem… Aztán megjelenik Aiden és a kezedre csap. – Emlékeztetett a hang, de egyelőre próbáltam nem tudomást venni róla.
Szórakozni akartam. Ezt megérdemeltem, mert harmincöt éves lettem és kész. Ezzel nyugtattam magamat, Aiden nem volt ott és nem fogok lefeküdni még egyszer Alexejjel... a játékot viszont igenis megengedhetem magamnak. Volt idő, mikor az ilyen helyzetek éltettek, a szórakozás. Mostanra viszont csak kellemes nosztalgia volt a fiatalabb koromról. Megöregedtem. Ideje belátni még akkor is, ha ennek kívülről látszólag az égvilágon semmi nyoma nem volt. Egyetlen ránc sem rontotta el a külsőmet, ahogy ősz hajszál sem bukkant még elő.
Mit szeretnél? Mit tegyek érte? Azon kívül, hogy a palacsintámmal együtt meggyógyítjuk a sérüléseidet.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 01. 28. - 14:12:37 »
+2


– Veled meg mi történt? Megint csónakáztál?
Talán nem sikerült annyira megszárítanom magam, de a helyzet most nem volt épp ideális. Semmire sem, leszámítva azt, hogy Elliottal játszadozzak, mert az különös mód még nettó életveszélyben is sima ügynek tűnt.
– Majd betömöm a szádat az én palacsintámmal, ne aggódj amiatt.
- Pont ebben reménykedtem.
Nem maga az étel volt persze, ami érdekelt, de Elliot is tudhatta, hogy mint farkasnak, ha a kisujját nyújtja nekem oda, mi történik. És nagyon is a karjába fogódzkodtam, valóban. Amire nem számítottam, hogy ő viszont ezért revancot vesz, és szintén megfogódzkodik… valamiben.
– De hát ez már eleve az enyém.
Félig kínlódva, félig gúnyosnak próbálva adni magam fojtottam el egy apró horkantást, és farkasszemet néztem vele, mivel akkor épp szóban nem volt módom válaszolni.
– Mit szeretnél? Mit tegyek érte? Azon kívül, hogy a palacsintámmal együtt meggyógyítjuk a sérüléseidet.
Volt nagyobb bajom is annál, hogy lebuktam az állapotomat illetően - sőt többek közt maga az állapotom is épp ilyen problémának tűnt. A másik pedig, hogy ez így elég szorult helyzet volt a csevegésre. A nyanya felénk fordult, kezében a két palacsintával, és pont olyan helytelenítő képet vágott, ami az ilyen szatyrok íratlan munkaköri leírásában szerepel.
- Azé, akinél éppen van. Palacsintát palacsintáért… Extrákkal… Tudom, hogy mennyire kell neked. Szóval kezdetnek jussunk ki innen élve.
Közelebb kellett hajolnom hozzá, mert két nagyobb darab, a tömeget vizslató pasas vágott keresztül a hátunk mögött a bámészkodók között. Pont elkerültük a figyelmüket, hiszen nem egy párt kerestek, hanem magányos farkast.
- Neked el kéne venned azokat - böktem fejemmel a két, tányérról lelógó, porcukortól ragacsos édesség felé, és közben igyekeztem nem mozgolódni, nem csak Elliot szorítása miatt, hanem mert főleg csak fél lábon tudtam állni.
- Aztán leléphetnénk egy csendesebb helyre, ahol négyszemközt tárgyalhatnánk továbbb a pálcák kicseréléséről - tettem hozzá, szememmel máris alkalmas búvóhelyet keresve. Nem volt módom sokat forgolódni, már akkor is a lábamba hasított a fájdalom, ha a fejemet mozgattam, nem beszélve a folyamatos, alattomosan erősödő szédülésről. Úgyhogy inkább Elliotra koncentráltam, az sose volt megerőltető.



Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 01. 30. - 21:19:06 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+
ez és az


Bár Alexej viszonylag száraz volt, azt a furcsa ázott kutyaszagot nem tudta levakarni magáról. Beleivódott egészen, én pedig éppen erről tudtam olyan könnyen felismerni, még akkor is, ha nem néztem oda. Ma pedig egyenesen imádtam, hogy megint rám talált ez az aroma, mintha kifejezetten a születésnapomra készült volna. Nem mindennap lesz harmincöt éves az ember, így nagyon is megérdemeltem a palacsintázást és a kényeztetést Alexejtől. Mert kényeztetnie kell. Ez nem kérdéses. Egy kellemes masszázs minimum volt.
– Pont ebben reménykedtem. – Érkezett a válasz, mikor megígértem, hogy palacsintával fogom teletömni a száját. Elhúztam egy gúnyos kis mosolyra a számat. Tudtam én mire gondol, csak éppen szerettem ártalmatlannak tűnni. Az a kis kapaszkodó mozdulat is természetesen teljesen véletlen volt. Kicsit még végig is simítottam rajta, mintha csak a kellemes méretét ellenőrizném… és közben örültem magamnak, hogy Aiden nincs itt mellettem.
Nem különösebben érdekelt, hogy a eladó banya, mit gondol és mit lát. Lássa csak, ma bármit megtehettem. Szóval csak mosolyogva biccentettem a kiadott palacsintáért cserébe, aztán folytattam ezt a kis flörtöt ott, ahol abba hagytam.
– Azé, akinél éppen van. Palacsintát palacsintáért… Extrákkal… Tudom, hogy mennyire kell neked. Szóval kezdetnek jussunk ki innen élve.
Ugyan, Lexi, mindig nálam van, még akkor is, ha éppen nem szorongatom. – Válaszoltam és nem húzódtam el tőle. Sőt, hagytam, hogy még közelebb hajoljon. Tudtam, hogy csak kihasznál, mert megint valami faszságba sodorta magát… de nem zavart. Ma tényleg csak sodródtam az árral és élveztem a pillanatot úgy, ahogyan volt.
– Neked el kéne venned azokat – bökött a palacsinták felé aztán. Még egyszer megsimogattam ott, aztán elhúztam a kezemet tőle, hogy ne érezze magát annyira béklyóba. Lesz még alkalmam bőven cirógatni, ha úgy tartja kedvem.
– Aztán leléphetnénk egy csendesebb helyre, ahol négyszemközt tárgyalhatnánk továbbb a pálcák kicseréléséről – mondta és kicsit mozgolódott. Sejtettem, hogy nincs teljesen jól, mert nem lépett sokkal távolabb. A kezembe vettem a papírtányéros palacsintákat, aztán megfogtam a kezét, mintha tényleg egy pár lennénk. Valójában csak támaszt akartam nyújtani neki.
Ahogy elnézlek, nem tenne jót neked a hoppanálás és itt a környéken nem sok minden van… – mondtam és én is körbe néztem. Persze az olasz kertes részen volt egy kis pavilon, de az nem volt elég zárt ahhoz, hogy meghúzzuk magunkat.
Séta közben viszont megpillantottam egy lombházat. Bizonyára a kölyköknek építette valaki itt, de most a standok és egyéb miatt nem sok lehetőség volt nyugodtan játszani.
Na jó, ki kell bírnod. – Suttogtam és Lexivel szembe fordultam. A mutatóujjammal végig simítottam az ajkain. – Gyors lesz és fájdalommentes. – Tettem hozzá, de még mielőtt bármit is mondhatott volna, hoppanáltam a mugli tömeg közepéről fel a lombházba. Gyorsmenet volt, de nem kevésbé szédítő.
Na, nézd mit találtam nekünk. Romantikus nem. – Suttogtam és segítettem neki leülni egy itt felejtett pokrócra, hogy aztán mellé üljek és félre tegyem a palacsintát. – Na, hol fáj, nagyfiú?
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 02. 05. - 14:43:48 »
+2


– Ugyan, Lexi, mindig nálam van, még akkor is, ha éppen nem szorongatom.
Hát, most valami határozottan nála volt, így a tulajdonjogon jelen pillanatban kár is volt vitatkozni, egy lesújtó pillantásra volt még tartalékom válaszképp, aztán megkönnyebbülve támaszkodtam a felkínált kézbe - most már egy vállalhatóbb részemnél fogva.
– Ahogy elnézlek, nem tenne jót neked a hoppanálás és itt a környéken nem sok minden van…
Ahogy körbenéztem, kénytelen voltam igazat adni, haszontalan bódék, forgalmas sarkok, gyér, alig rügyező-sarjadó bokrok… Csupa holt remény.
– Na jó, ki kell bírnod.
Valóban. Halkan és bosszúsan kínlódva sóhajtottam helyeslésképp. Nem először esik meg, hogy olyat kell kibírnom, ami nem tesz jót, de ezen a ponton ezt már megszoktam. Nem sokkal nehezebb, mint olyat kibírni, ami pont inkább jót tesz. Sőt.
- A kedvedért kibírom még egy kicsit... - sóhajtottam a nyakába, és a csibészség mögé jól el tudtam rejteni a fájdalmas nyögést, ami kitörni akart. Félig rátámaszkodva kutyagoltam mellette, és próbáltam annyira egyenletesen járni, amennyire csak lehetett, nehogy szemet szúrjak az olykor fel-felbukkanó, számomra futólag ismerős alakoknak.
– Gyors lesz és fájdalommentes.
Elliot duruzsolása és piszkálása kíméletlenül terelte a figyelmem, és nem csak azért, mert az érintése egyszerre volt bizsergető és zsíros porcukor illatú.
- A kedvencem…
Morogtam az ujjai közé, és csak azért nem haraptam oda, mert nem igazán volt már étvágyam. A világ így is aggasztóan forgott körülöttem, teljesen mindegy is volt, hogy közben változtatunk-e helyet, vagy nem.
De van, amikor nem a test dönt. Kellemes ügyekben is sokáig tart az önuralmam, és a fájdalmat is jól viselem, de van az a pont, ahol minden elvész. A bokám akkor adta fel, amikor a lombház recsegős, szálkás padlózatának ütődött a talpam, de szerencsére Elliot támogatása révén nem rogytam méltatlanul a földre. A számat úgy összeszorítottam, hogy csoda, minden fogam egyben maradt. Csak halkan mordultam, és végre stabilan ülhettem, ami kicsit csökkentett a bajokon.
– Na, nézd mit találtam nekünk. Romantikus nem?
A vásár zaja távolról zümmögött valahol alattunk, a fények szűrve jutottak be az építmény lécei közötti réseken, és kellemes, nyers fa meg mohos kéreg aromája lengte be a levegőt. És kettősünk magánya, leginkább.
- Kibaszott romantikus. Majdnem kedvem is lenne romantikázni...
Aprót mozdítottam a rosszabbik lábamon, de szinte rögtön félbe is hagytam a megkezdett mozdulatot. Most, hogy elmúlt róla a nyomás, visszahelyezni rá azt, vagy bármi másfélét már lehetetlennek tűnt.
– Na, hol fáj, nagyfiú?
Válaszul felhúztam kissé a nadrágot a lábam szárán. Egész szép vágás éktelenkedett ott a bokám felett, hajszállal elkerülve a létfontosságú achilles-ínt, éles, és mindent feltáró, a bőrtől az izomszöveteken át a fehér csontig. A vérzést már varázslattal elállítottam, de ettől még az ügy nem volt megoldva.
- Ide lehet, hogy a gyógypuszi kevés lesz, még akkor is, ha tőled volna. Mi erősebbed van?
A gondolataimat eléggé összeborzolta a mágikus helyváltoztatás és a palacsinta nehéz, gomolygó szaga, de azért rémlett, hogy Elliot valamiféle gyógyító tehetséggel is bír. A hátamat a lécfalnak döntöttem, és csak néztem rá egykedvűséget tettetve. A pókerarc volt a legkönnyebben fenntartható álca, ami alatt elkendőzhettem fájdalmat, kiszolgáltatottságot, de főleg, a vágyat egy gyógyító érintés után…



Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 02. 08. - 19:25:20 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+
ez és az


Erősen tartottam Alexejt, mert erősen kellett. Szórakozzunk el és flörtölgessünk, akkor is tudtam, hogy most a figyelmemre van szüksége. Nem sima figyelemre, hanem ápolásra és gondoskodásra, vagy azok a sérülések nem fognak egy könnyen meggyógyulni.
A lombház gyerekekre szánt padlója időnként megreccsent alattunk, ahogy a helyünket kerestük. Nem egy felnőtt férfi súlyára voltak kitalálva és hiába voltam én pehelykönnyű, azért Alexej szálkás testalkata robosztus volt egy hatéveséhez képest. Nem számított, tudtam, hogyan óvjam meg magunkat attól, ha esetleg leszakadna az egész… úgyhogy nem erőltettem a tovább állást.
– Kibaszott romantikus. Majdnem kedvem is lenne romantikázni... – magyarázta, de láttam mi történt, ahogy mozdulat a lába. Az arcán furcsa rándulás jelent meg, amiből tudtam: komoly fájdalmai vannak. Nem akartam túl aggódó vagy gondoskodó lenni, ezért megvártam, míg magától fedi fel előttem a sérült pontjait. Le is vetkőztethettem volna azonnal, hogy végig nézzek minden bőrfelületet.
Végül magától húzta fel a nadrágot a lábán a kérdésemre, hogy mi fáj. Egy ronda vágás tátongott a lába felett, de éppen úgy helyezkedett el, hogy kellően belássak a nyílásba. A csontig hatolt, méghozzá elég keményen. Kicsit megérintettem a hasadás mellett a bőrt, ellenőrizve, hogy minden rendben-e. Bár a vérzés elállt, a vörös foltok még ott díszelegtek. Le kellett tisztítani, mielőtt elláttam volna, hogy egyáltalán lássam rendesen az egészet.
– Ide lehet, hogy a gyógypuszi kevés lesz, még akkor is, ha tőled volna. Mi erősebbed van? – kommentálta Alexej azt, amit ránézésre is megfejetettem.
Azért elmosolyodtam a megjegyzésre.
Ugyanmár, Alexej, tudod jól, hogy az én puszim mire képes… – Incselkedtem vele, miközben a lucfenyőpálcát kecses mozdulattal húztam el a seb felett. A felület megtisztult és a vérfoltok meg minden más eltűnt. Így tisztán kivehető volt a vágás. – Nem ígérem, hogy megúszod heg nélkül… – Jegyzetem meg. Erős varázslat kellett hozzá, hogy beforrjon és persze koncentráció, aminek rendszerint híján voltam. Valószínűleg ezért sem alakult úgy a sorsom, hogy gyógyító lehessek. Nem voltam elég jó ehhez.
Megszorítottam a pálca felületét, majd a seb felé mozdultam megint. Kecses, finom mozdulat volt, mintha csak simogatni akarnám a felületet és közben csendesen kántáltam a varázsigét: – Vulnera sanentur… Vulnera sanentur… – Kellett egy kis idő, hogy a seb elkezdjen összehúzódni, az izmok, a hús összeforrjon és már csak egyetlen vörös vágás maradjon. Eddigre fáradtam ki… éreztem, ahogy a mágiám kicsit megcsappan, szédülni kezdek, a szívem erősebben ver. Már jobban voltam, mint amikor legutóbb találkoztunk Lexivel, de a komolyabb varázslás még mindig egészen nehezemre esett.
Mindjárt folytatom… – dörzsöltem meg a homlokom lecsukott szemmel. Kellett egy kis pihenő, minden porcikámban éreztem.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 02. 09. - 14:30:00 »
+2


Rohadtul akarja azt a pálcát. Vagy több pálcát is. Csak erre tudtam gondolni, és valószínűleg ez a következtetésem akadályozta meg, hogy kényelmetlenül érezzem magamat ebben a kiszolgáltatott helyzetben. Bár, ilyenformán meg is zsarolhatott volna érte, vagy hagyhatott volna veszni, aztán megkeresni a kicset, amit akart. Aző képességeivel ez nem lett volna olyan bonyolult. S hogy miért is nem emellett döntött? Pontosan ezen gondolkodtam, amíg mondhatni engedelmeskedvén megmutattam a kis karcolásom.
– Ugyanmár, Alexej, tudod jól, hogy az én puszim mire képes…
- Homályosan dereng csak. Akár emlékeztethetnél…
A kajánság jól elterelte a figyelmemet arról, ami történik, vagy legalábbis segített, hogy inkább tűnjek a végletekig rossznak, mintsem nyomorultnak. Ha belegondolok, ez a taktikám az egész életemre is… De nekem ez vált be, úgyhogy marad ez. Meg a sebhelyek.
– Nem ígérem, hogy megúszod heg nélkül…
- Mindegy. Gyűjtöm őket. Erről majd te jutsz eszembe.
Nem volt azért egy kellemes procedúra ez. Más talán nyivákolt volna, vagy férfiasan összeszorította volna  a fogát, és becsukta volna a szemét. Én… Csak néztem. Gyönyörködhettem volna Elliot kecses mozdulataiban is, de inkább az arcát figyeltem. A szemében a gyógyító varázs visszatetsző fényét, és ahogy a koncentráció rendbe simította máskor mindig ezerféle dolgot eláűruló vonásait. A fájdalom erős volt, de én valami zsibbadt, kicsit réveteg állapotba menekültem előle.
Sose volt tehetségem a gyógyításhoz. Pont annyi energiám volt, ami magamat fenntartotta, de ez a varázs… Mintha az életerő egy része Elliotéból az én gyógyulásomra fordítódott volna, és én erre a dologra fizikailag képtelen vagyok. Nem mintha ne lenne erőm hozzá, inkább valami más.Tán a készültség, hogy amint meggyógyulok, tárgyalnom kell a hordóról, a pálcáról… És még ki tudja, miről. Legalább azt nem éreztem, hogy a mérleget ne tudnám bizonyos extrákkal egyensúlyba billenteni.
– Mindjárt folytatom…
Értetlenül figyeltem, ahogy kifullasztja magát. Kíméletlenül megmozgattam a bokámat, hogy teszteljem, belehasít-e a fájdalom, vagy hogy működik-e még egyáltalán. De a helyzet most már bőven nem volt veszélyes, nem kezdett újra vérezni a seb, sőt, alig maradt belőle valami. Csak egy kis karcolás…
- Megteszi.
Behúztam a lábamat jobban magam alá, közben ugyanazzal a mozdulattal úgy változtattam helyzetet, hogy megtámasszam vele Elliot oldalát.
- Arra bőven elég, hogy rátérjünk a kis üzelmeinkre. Amint te is kipihened magad. Ejnye, de szarul nézel ki…
Majdnem kedélyesen  duruzsoltam, ahogy piszkáltam, és rásandítottam. Nem fogok nyálasan hálálkodni az életem megmentéséért, bár tény, hogy ha nincs Elliot... Szóval nem bántam, hogy van, sőt. Követtem az ő mozdulatát, és segítettem lesöpörni a hideg verítékcseppeket, meg elseperni a homloka elől a belógó fekete tincseket. Hogy lehet ilyen selymes és puha haja? Biztos kencézi valamivel, amilyen piperkőc.
- Szóval, neked van egy hordód. Nekem van egy pálcám. Te adsz egy gyógypuszit… Én meg, ha elmondod, milyen átkot kaptál be a múltkor a kis szíved csücskéért… Segíthetek megszabadulni a kellemetlen mellékhatásaitól. Tudod, vannak kapcsolataim sötét átkok szakértőihez.
Finoman ide-oda biccentettem, kicsit mutatva, hogy gyűlnek egyik vagy másik oldalra az érvek.
- De hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, én még extraként felajánlok egy finom falatot is…
Közben elkaptam a palacsintákat, és elhúztam az orra előtt - de nem adtam oda, hanem szépen letettem a lábam közé. Most már résen voltam, bár a vérveszteségtől még szédelegtem, de mivel ő is, ha nyúlkálna, kénytelen lennék elkapni az enyves kis kacsóját, és őrizetben tartani.
- Mit szólsz az ajánlatomhoz? - kérdeztem aztán, mélyen a szemébe nézve, azt kutatva, vajon megérte-e neki ez a gyógyítósdi. Vagyis inkább, miért is érte meg neki.




Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 02. 11. - 18:26:58 »
+2

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

18+
ez és az


– Mindegy. Gyűjtöm őket. Erről majd te jutsz eszembe.
Hümmögve pillantottam rá, mielőtt még megkezdtem volna a varázslatot. Megforgattam az ujjaim között a pálcát. Ne kezd, O’Mara… ne kezd, mert ez csak egy kibaszott hullámvasút lesz megint… Hallgatnom kellett volna a hangra, de a szívem és az a nagy pofám mindig is erősebb volt. Ezért hát szövegeltem.
Miért kéne, hogy emlékeztessen rám bármi? Én itt vagyok neked, mindig. – Nyomtam meg az utolsó szót. Nem volt mögöttes tartalom, nem volt semmi kendőzés, csak egyszerű tények, amikről úgy gondoltam sosem fognak változni. Volt az életemben négy ember, akiket képtelen lettem volna a homályba veszni. Nat, mert ő volt a gyerekeim apja, Gabriel, mert ott volt, amikor nagyon fájt, Aiden, mert őt az életemnél is jobban szeretem… és Alexej, mert amikor a szemébe néztem, nem éreztem magam szánalmasnak, elhagyhatónak. Ezért akármennyire is seggfej volt a legutóbbi találkozásunk alkalmával, képtelen voltam a sérülését felhasználni ellene.
Varázsoltam hát, pedig tudtam, hogy fájni fog. Túl erős mágia volt ez és nem is voltam elég ügyes ahhoz, hogy egészen összeforrasszam a sebet. Nem, mert kimerültem és el tudtam volna ájulni menten… de kitartottam, mert ki kellett tartanom. Egyszerűen nem engedhettem meg magamnak gyengeséget.
– Megteszi. – mondta. Hallottam, hogy mozgolódik, de épp lehunytam a szemem, hogy megpróbáljak némi erőt gyűjteni. Arra koncentráltam, hogy most nem lehetek szerencsétlen, mégis amint megtámasztott a lábával, kicsit neki is dőltem. Ha tetszett, ha nem, szükségem volt Alexejre.
– Arra bőven elég, hogy rátérjünk a kis üzelmeinkre. Amint te is kipihened magad. Ejnye, de szarul nézel ki… – duruzsolta. Kinyitottam a szememet és viszonoztam a felém megeresztett pillantást. Alexej érintésére kicsit megborzongtam, ahogy együtt tűrtük el a homlokomból a nedvességtől kicsit összeállt fekete tincseket. Egy pillanatra sem vontam el tőle szinte fekete tekintetem. Örömmel időztem egy a szembogarai különös csillogásában. Megint éreztem azt a vibrálást, amitől már is hatalmasat ugrott a szívem és utána őrült ritmusban kezdett el odabent kalapálni. Azt kívántam bár ennyi elég lenne, hogy kis színt vigyen arcomba, mert szinte éreztem, milyen mocskosul fáradt voltam.
– Szóval, neked van egy hordód. Nekem van egy pálcám. Te adsz egy gyógypuszit… Én meg, ha elmondod, milyen átkot kaptál be a múltkor a kis szíved csücskéért… Segíthetek megszabadulni a kellemetlen mellékhatásaitól. Tudod, vannak kapcsolataim sötét átkok szakértőihez. – Magyarázta szinte bájosan. Csak nagyokat pislogtam rá, mint aki nem fogja fel, mit beszélnek neki, de nagyon is felfogtam. – De hogy lásd, milyen nagylelkű vagyok, én még extraként felajánlok egy finom falatot is… – Kapta fel a palacsintákat és azokat cukros illatfelhővel kísérve áthúzta az orrom előtt. Aztán úgy tette a lábai közé, mintha azt várná, hogy hajoljak oda és máris másba kóstolnék bele. Majdnem elmosolyodtam, de egyelőre hagytam, hogy beszéljen… és igyekeztem komolyan venni.
– Mit szólsz az ajánlatomhoz?
Oldalra biccentettem a fejemet és úgy néztem végig rajta megint. Ártatlanul, gyerekesen… próbáltam legyőzni a testemben tomboló fájdalmakat. Aztán kicsit közelebb húzódtam hozzá és a füléhez hajoltam, úgy hogy beszéd közben az ajkaim tökéletesen érintsék a fülét: – Oda fogod adni a pálcát, mert szeretlek… – Suttogtam. Olyan meggyőződéssel, mintha nem csak taktika lenne. Nem is csak az volt… mégis próbáltam ebben a hitben maradni. Így egyszerűbb volt nekem is, neki is.
Kicsit hátrébb húzódtam, hogy a szemeibe nézzek.
Szeretlek, Alexej. – Jelentettem ki, ezúttal a szemébe nézve egészen közelről. Közben lenyúltam kettőnk közé, hogy elvegyek egy palacsintát. Ha sikerült a számba vettem és leharaptam belőle ártatlan képet vágva, egy darabkát. Ha nem és elkapta a kezemet, úgy még közelebb hajoltam hozzá. – Kérem a pálcát.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 02. 15. - 15:29:09 »
+2


– Miért kéne, hogy emlékeztessen rám bármi? Én itt vagyok neked, mindig.
Gyanakodó félmosollyal kerestem az arcán, mit akar ezzel. Hogy miért mondja ezt… Most mentette meg a seggem, szóval nem kezdtem taglalni, hogy inkább maradok a sebhelyeknél. A szó elszáll, az írás megmarad - megfigyelésem szerint valahogy így van ez az emberekkel és a hegekkel. Csak az az örök, a véres, fájdalmas nyom, amit a bőröm képezte üres lapra ír a másik. És ez általában nem egy kellemes maradványemlék.
De Elliottal valahogy máshogy van. Eddig ahányszor összefutottunk… ha hagyott is nyomot a testemen, az nagyon is kellemes volt. Még ezt a mostanit is sikerült átfordítania. Bár, fennáll a gyanúm, hogy a csinos kis seggem igazából magának is mentette meg. De persze nem bántam.
- Nincs olyan, hogy mindig. Csak most van. Szóval mit kezdjünk vele...
Kihívón fixíroztam, hátha a közelből még közelebb lesz. Tudtam, hogy kell neki a pálca, de azt gondoltam, a cselekvés mezejére lép miatta valahogy, ha egy kicsit erőre kap. Harc, vagy csata, valami kézzel fogható. Csakhogy nem ez történt.
– Oda fogod adni a pálcát, mert szeretlek…
A szavai fizikailag borzongattak meg, ahogy megcirógatták a fülem. Csakis fizikailag. Régen nem voltam már kisfiú, hogy megremegjek ettől, vagy elhiggyek ilyesmit - és utoljára talán akkor hallottam olyat, amiben még érdemes volt hinni. Azóta… Az a kisfiú már nem él. Én pedig azt hittem, annyira megkeményedtem már, hogy szavak nem hagynak rajtam nyomot, csakis vérig húsba vágó tettek. Általában.
Szembe fordultam Elliottal. Közelről bámulhattam szépvágású, csábítóan csillogó szemeibe, és finom félmosolyra húzódott a szám. A szemöldököm csak egy hajszálnyit szaladt feljebb, az apró sóhaj, amit megengedtem magamnak, épp összetalálkozott  a levegőben az ő szavaival.
– Szeretlek, Alexej.
Ha nem kezdett volna másba az ajkaival, talán megcsókolom, hogy elhallgattassam. De így erre nem volt gondom. Ahelyett most én hajoltam a füléhez, és mielőtt válaszoltam volna, mélyen beszippantottam az illatát.
- Szar ügy.
Dallamosan doromboltam a fülébe a desszert fogyasztása mellé, mímelve a mély együttérzést. Még ha igazat is mondana… Nálam jobbat érdemel. Az, akiért bekapta a múltkor azt a találatot, talán meg is érte, talán nem, nem tudhatom. De én… Aki legutóbb ezt mondta nekem, az például már nem él. Csúnya halált halt. Miattam. Nekem legalább nem fájt, mert engem nem érdekelt.
Most viszont inkább elhessegettem a gondolataimból ezt az emléket. Ez egy másik helyzet, egy érdekesebb, és szórakoztatott, hogy volt tétje, mind Elliot, mind az én részemről. Sokkal tisztább sor, belekavarni mindenféle vonzalmat pedig csak ad az élvezethez még egy kis fűszert.
– Kérem a pálcát.
- Nem.
Suttogva is tudok kihívó lenni, nekidőltem Elliot oldalának, és a nyakára fújtam a dacos szót, hadd borzongjon most ő. Piszkálni akartam, ha már fizikailag távol tartotta magát tőlem szemérmesen, akkor a szavaim hadd cirógassák.
- És ha én jobban szeretlek? Bizony... Előbb te add a hordót.
Hamisnak hangzott. Nem is erőlködtem, hogy ne tűnjön annak. Sőt, nem bántam, hogy nyilvánvaló hazugságként szól, pedig sokszor mondtam már ezt a szót ennél őszintébben. De most valamiért jobban esett így. Talán csak Elliotot bosszantani. Közelebb hajolva figyeltem, ahogy elmajszolja a palacsintát, és a farkas a ott mélyen legbelül a száját nyalogatta éhesen. De az nem az édességet környékezte, hanem valami más desszertet…




Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 02. 15. - 19:22:36 »
+1

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

Tudtam, hogy a szavaim hihetőnek hangoztak… mert miért is ne hangoztak volna annak? Szerettem Alexej, még ha nem is mertem belegondolni ennek az érzésnek a mértékébe, az érzéseim őszintén voltak iránta. Csakhogy most ezeket az igaz dallamocskákat, amik bennem táncoltak, akárhányszor megláttam, ellene kellett fordítanom. Szükségem volt a varázspálcára, amit ellopott, még hozzá gyorsan.
Éreztem, hogy valamit megmozgatnak benne a szavaim, mert ahogy elhúzódtam a kék szemekben valamiféle addig nem látott csillogást láttam. Elhitte? Zavarba jött? Ki tudja… én nem akartam kideríteni, csak hatást gyakorolni rá. Legyél jófiú, Alexej… csak most legyél jófiú… – koncentráltam magamban, ahogy a szeretlek szót kimonda a tekintetem az ajkaira siklott. Milyen könnyű volt még minden, mielőtt Aidennel megint összejöttünk. Most megcsókoltam volna, megint ágyba bújtunk volna, ő meg szépen ideadja nekem a pálcát. Ehelyett játszanom kellett vele, méghozzá úgy, hogy a szívem egészen mást diktált. Az, ami vele volt már régen túl volt a tárgyias dolgokon… mint a pálca vagy a hordó. Csakhogy nekem teljesítenem kellett egy küldetést.
Odahajolt hozzám ezúttal ő.
– Szar ügy. – Súgta a fülembe, ahogy beleharaptam a palcsintába. A hanghordozásában volt valami egészen dorombolós, hízelgős, ami nem tetszett. Tudtam, hogy nem lesz könnyű megszerezni tőle, amit akarok… ahhoz egy olyan falat kellett áttörnöm, amit valószínűleg még senkinek sem sikerült. A különbség a többi ember és köztem az volt, hogy addig ütöttem volna puszta kézzel, míg véresre nem szaggatom a saját bőrömet. Minden áron, mindenen túl jutottam, mert erős és mocskosul makacs voltam.
– Nem. – Lehelt újra a nyakamra. Beleborzongtam, sőt… bizsergés futott át az egész testemen, kicsit megfeszült rajtam a nadrág is. Éppen csak annyi erőm volt, hogy lenyeljem a számban lévő falatot, majd a palacsinta visszakerült a zsírban tocsogó papírtányérra.
Szedd össze magad, O’Mara! Ezt a játszmát meg kell nyerned. A hang szinte parancsokat osztogatott bennem a maga ridegségében. Pontosan tudtam, mi a dolgom, még ha a testem nem is volt éppen együtt működő.
–  És ha én jobban szeretlek? Bizony... Előbb te add a hordót.
Tarts ki… ne hidd el… halld meg a szavak mögötti valóságot… A hang tovább mantrázott bennem, ezért hát kihúztam magam és hátrébb húzódtam, hogy a fagyos pillantásokba fúrjam a magam fekete szempárját. Kellett egy pillanat, hogy megtudjak szólalni, de aztán közelebb húzódtam. Éreztem, hogy a szám szegletében megült egy kisebb csokifolt, de nem zavartattam magam, kellett az az édeskés íz, hogy a falat emlékét, amit éppen csak lenyeltem, ne mossa el a hirtelen jött pánikhelyzet. Mert az volt, nagyon is. Alexej megpróbálta átbillenteni a helyzetet a maga javára és ez nem volt szép tőle.
Ugyan már Lexi… dehogy szeretsz te engem úgy… – Közöltem egyszerűen és a tekintetéről megint az ajkaira pillantottam. – Ha pedig mégis, hát be kell bizonyítanod, hogy jobban szeretsz, mint én téged… – Suttogtam tovább és kicsit hátrébb dőltem úgy, hogy úgy nézzek a szemeibe. – Péládul azzal, hogy ideadod a pálcát, amit elvettél… de persze nem akarok ötleteket adni! – Ráztam meg a fejemet szórakozottan.
Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 02. 15. - 21:37:07 »
+1


Éreztem, hogy megfeszült. És nem csak a látható részei. Nem csak ahol hozzá simultam. Nem is tudom, hogy az érintés, vagy a szavak hozták-e meg ezt a hatást, de szinte vártam, hogy adjon rá okot… Bármire. Talána  vérveszteség, talán csak az ő személyes varázsa volt, hogy nem volt kedvem uralkodni magamon, ahogy rendesen szoktam.
– Ugyan már Lexi… dehogy szeretsz te engem úgy…
Ha a szem a lélek tükre, akkor Ellioté nem hazudik. Sötét mosolyra húztam az ajkaim, amikre a pillantása esett, ésegy percig se zavart, hogy átlátott rajtam, mert hagytam is. Furcsa, mert máskor csípőből jött a hazugság, de most… Magam se tudom már, mi igaz és mi nem.
– Ha pedig mégis, hát be kell bizonyítanod, hogy jobban szeretsz, mint én téged…
Elliot mondta, és mondta, de itt lassan süket lettem a szavak jelentésére. Azoknál sokkal fontosabb volt a többi, nem szóval kifejezhető részlet. Az a sötét írisz, ahogy megcsillant, az a rezzenés, ahogy próbált uralkodni az arcvonásain… Azok többet mondtak.
- Péládul azzal, hogy ideadod a pálcát, amit elvettél… de persze nem akarok ötleteket adni!
- Dehogynem akarsz… Maradjunk annál, hogy bizonyítsak. Rám bízhatnád, hogy hogyan… Egy pálcát is kaphatsz akár…
Megvártam, míg befejezi a fejrázást. Így nekem nem is kellett elszédítenem. Csak arra a pillanatra vártam, hogy megállapodjon a mozgásból. Elkaptam a pillantását, aztán finoman az ajkaira tapasztottam az enyémeket, és végigsimítottam rajta. Én nem ragadtam meg úgy, mint korában ő engem, inkább csak megpiszkáltam egy kicsit, ahogy azzal a futó érintéssel az ajkán is csak szikrákat vetettem valami képzeletbeli szalmarakásra, hátha fellobban a tűz.
- De előbb a mocskos üzlet. Ide a hordóval…
A követelés nyomatékosításául még futólag beleharaptam a fülébe, aztán kicsit helyezkedtem, hogy jobban felé fordulhassak, de ugyanakkor legyen közöttünk egy pici tér. Csak annyi, hogy érezze a nyomást és a nyitottságot, de azért azt is, hogy a maradéktávolság csakis a cserével hidalható át. Ahogy mocorotam, furcsa recsegés-ropogás hallatszott a fadeszkák alól, amiken helyet foglaltunk. Vajon ez a gyerekekre méretezett építmény hány férfit bír el? És vajon, még inkább, mennyi hazugságot?


Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 02. 16. - 18:58:34 »
+1

◂pancake day▸
2003. március 4.

◃alexej▹
i licked it, so it’s mine

style: a year older zene: Revolution

Alexej illata őrjítő volt. Annyira, hogy az egész testem belefeszült, amikor a nyakamra lehelete a szavakat. A lélegzete finoman cirógatott végig a bőrömön, miközben próbáltam úrrá lenni, minden iránta érzett dolog felett. Ő túlságosan átlátott rajtam… túlságosan érezte a rezdülésemet… de ez nem lepett meg. A hozzáhasonló kutyák kiszagolták az ilyesmit. Csak éppen annyi különböztette meg őt a többitől, hogy olyan könnyen kijátszotta a felkínált lapokat.
Talán az sem segített, hogy átláttam a hazugságain. Hazugságok… vagy legalábbis, ahogyan ki akarta mondani azokat a szavakat, nagyon is annak tűntek. A felszín alatt persze sok minden meglapult, amit talán még ő maga sem akart felismerni és szándékosan ásta még mélyebbre. A szemei nem hazudtak egyedül. Ő talán azt hitte, hogy ravaszkás csillogás ült meg bennük, de nem. Az őszinte volt, szeretetéhes.
– Dehogynem akarsz… Maradjunk annál, hogy bizonyítsak. Rám bízhatnád, hogy hogyan… Egy pálcát is kaphatsz akár… – mondta aztán és ahogy nem ráztam már a fejemet, csak elkapta a pillantásomat. Ez az egész pedig nemvolt több egyetlen béklyónál, aminek olyan könnyen adtam át magamat. Miért is ellenkeztem volna? Egyelőre nem volt miért.
Ahogy közelebb hajolt kicsit megilletődtem, hogy most majd megcsókol… de nem. Helyette csak végig simított az ajkaimon az övével, mintha az még azon a határon mozogna, amit szabad. De nem szabad, O’Mara… sosem szabad… semmit sem… vele semmit. Ő veszélyes. A hang újra és újra figyelmeztetett, én pedig csak elhessegettem, mint valami zavaró rovart, ami állandóan a fülembe zümmögött.
Egy sóhajtás szabadult fel belőlem. A tűz már csak úgy lobogott bennem. Túl sok fa került a lángok közé és azok mind erősebben csapkodtak, jelezve, hogy ez az egész nincs rendben. Csak kihasználta az alkalmat, hogy ezzel most meggyengített és levett a lábamról, pedig tudtam, hogy a „szeretlek” szó rajta nagyobbat ütött, mint rajtam bármilyen csók, bármilyen simítás.
– De előbb a mocskos üzlet. Ide a hordóval… – folytatta és odahajolt a fülemhez, hogy beleharapjon, én pedig megadóan nyögtem fel. Csakhogy a józan ész még ott dolgozott bennem… tudtam, hogy képes vagyok felülírni a testi dolgokat, hiába tűntek olyan erősnek. Így győztem le a halált is nem egyszer.
A ficergésem közben halk reccsenés hangja hallatszott. Tudtam, hogy nem tudunk sokáig maradni már. De olyan jó volt ez a veszély… olyan izgalmas.
Sajnálom, Alexej, de az a kedvenc kakaós bögrém. – Suttogtam és mint egy véletlenül az ölébe simítottam, ahogy hátrébb próbáltam húzódni. Ha játszani akar, hát játszhatunk, de inkább én diktálom azokat a bizonyos szabályokat. – Egy kicsit átalakítottam, így a méret most egyenesen tökéletes. – Folytattam és ravaszkásan elvigyorodtam, mintha nem érezném a testemben lángoló tüzet. Még meddig fogom bírni? Két percig? Mindez Alexejtől függöt.
Tudod… – kezdtem volna, de még egy reccsenés érkezett. – Szerintem neked kell még egy bájital, hogy egészen rendbejöjj, de olyat csak a patikából tudok keríteni. A családom patikájából, ahol kettesben beszélhetnénk… titkosan… az üzletről. – Közöltem, ahogy bevillant a kis tervem a férfiasítóról, amivel aztán tényleg úgy csavarhatnám az ujjaim köré, amennyire csak szeretném. Talán belőle nem egy agresszív állatot hoz elő, mint annak idején Gabe-ből.

Naplózva


Alexej A. Zharkov
Vérfarkas
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 02. 17. - 06:24:18 »
+1


– Sajnálom, Alexej, de az a kedvenc kakaós bögrém.
Tudom, hogy csak fel akar bosszantani. A másik haragra gyújtani annyi mindenre jó, meggondolatlanságra ösztönöz, elveszi a józan észt, elfeledteti az ember céljait… Csakhogy már ég egy másik láng, ami ugyanerre jó. Ráadásul, bár az eszem tisztában van vele, hogy mi miért történik, a testem többi része most nem hallgat rá. Annyira uralkodok még magamon, hogy nem fájdalmas harapással esek neki, inkább valahogy máshogy.
– Egy kicsit átalakítottam, így a méret most egyenesen tökéletes.
Recsegés ide, recsegés oda, egy bátor mozdulattal helyzetet változtatok, és félig átlendülök felette. Így most mellőle hirtelen fölé kerülök, négykézláb támaszkodva vele szemben, az orrunk hegye majdnem összeér. Eléggé szédülök ahhoz a vérveszteségtől, vagy ki tudja mitől, hogy ezt a pozíciót ne tudjam sokáig megtartani, de az alattunk ropogó-pattogó deszkák hangjából ítélve nem is nagyon kell sokáig.
- Hadd lássam, mennyire tökéletes…
Szinte az arcába morgom, finom vigyorral épp megmutatva fogaim fehérjét. Direkt nem érek hozzá, van köztünk egy hajszálnyi tér mindenütt, karok, lábak és egyebek közt. Nem tehetek róla, hogy a könyököm néha apró rezzenésnyit mozdul, de talán alattunk a deszkák kínlódó hajlását érzem a tenyeremmel, és azt a mozgást veszem át.
– Tudod… Szerintem neked kell még egy bájital, hogy egészen rendbejöjj, de olyat csak a patikából tudok keríteni. A családom patikájából, ahol kettesben beszélhetnénk… titkosan… az üzletről.
- Akkor talán menjünk… a kis csapdádba.
Talán az, talán nem. Egy kicsit próbáltam is olvasni az arcáról, miközben ezt mondom, de a bosszússág vagy a vágy tette, igazából nem nagyon foglalkoztam ezzel a körülménnyel többet. Amúgy sem tehettem mást, innen mindenképpen mennünk kellett, mindenképpen Elliottal kellett maradnom, és a vasat is addig kell ütni, amíg forró. De hogy biztos ne maradjak le a hoppanálásról, hozzá kellett érnem. Sajnos… Úgyhogy kicsit összébb vontam a köré magamból kialakított kalitkát, és a kezemmel megfogtam az ő szabad kezét.
- Koncentrálj nyugodtan…
Súgtam, miközben kínosan közelről farkasszemeztem vele. Közben az egész faszerkezet, amin ücsörögtünk, mozgolódni kezdett, és egy hirtelen reccsenést követően pár centit lejjebb zuhant. Ott megállt ugyan, de a falécek már eltörtek, a gyenge vonalak mentén csak szálkák tartották össze, és már el sem hallgatott a ropogás, jelezve, hogy a következő tartórész átszakadása már végzetes lesz. Úgyhogy vártam, hogy a mágia tegye a dolgát.



Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 04. 28. - 06:30:08
Az oldal 0.163 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.