+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Gabriel Milton (Moderátor: Gabriel F. Milton)
| | | | |-+  Aurorparancsnokság
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Aurorparancsnokság  (Megtekintve 1729 alkalommal)

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2022. 08. 21. - 17:04:27 »
0




Minden auror és a parancsnokság egyéb alkalmazottjai saját íróasztallal rendelkezik a Minisztérium ezen részén. Egy külön teremben tárolják az aktuális ügyek aktáit és bizonyítékait, melyek segítségül szolgálhatnak az érintettek munkájához.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2022. 08. 21. - 21:41:34 »
+1

TO; Harold Macmillan


2003. június 25.
Vallomás


Azt hiszem, kellett ez a kis idő ahhoz, hogy rendbe tudjam hozni magam. Hogy összeszedjem a gondolataimat és rádöbbenjek, mekkora balfasz voltam az elmúlt időben. Mindeközben pedig azt gondolva magamról, hogy nagyon is jól csinálok mindent és a környezetem nem ért meg semmit. Nem is csodálom, hogy muszáj volt egy rövid időre búcsút mondanom Metztől is, de örülök neki, hogy azóta azt sikerült helyrehozni. Még akkor is, ha kemény munka volt az is. De mindent szépen lassan, a maga idejében kell megoldani.
A következő a munkahelyem lesz, és ha ott tisztáztam a dolgokat, akkor jöhet Elliot is. Az a korábbi találkozás eléggé esetlenre sikeredett, biztos vagyok benne, hogy habár nem mondtam ki nyíltan, tudta vagy legalábbis sejtette, hogy még nem állok készen teljesen. Még nem érkezett el az idő.
Egyelőre még nem vagyok teljesen biztos a dolgomban, de mivel az elhatározásom megszületett, és igazából sok választásom sincs, kénytelen vagyok meglépni, amit meg kell. Napokig írtam otthon egy beszámolót azzal kapcsolatban, amit Macmillan kért tőlem, szóval most már nem igazán van visszafelé. Persze, így megint van egy teljes akta Elliotról és a családjáról, amit kért, hogy égessek el, de azt hiszem, jelen pillanatban ennek már nem sok jelentősége van.
A sok irodai munka, az újoncok eligazítása a főparancsnokságon és az alkalmankénti felkérések, miszerint figyeljek meg valakit kihallgatás közben, és ha valamit eltitkol, akkor avatkozzam közbe, tényleg jót tett. Korábban utáltam, a terepmunka az én otthonom, de ha belegondolok, hogy a korábbi kényszer pihenés és ez között mekkora a különbség, akkor hamar rájövök, hogy ennek több értelme van. Persze, ennek lehet az is az oka, hogy a munkám elvesztésétől jobban félek, mint az irodai munkától, még akkor is, ha idő közben már kitaláltam egy B tervet az események balszerencsés alakulása esetére.
Tegnap küldtem egy üzenetet a Főparancsnoknak, hogy látni akarom őt. Gondoltam jobb lesz, ha én lépek és nem ő hívat be a határidő lejárta után, hogy mire is sikerült jutnom az esetben. Szóval a kérdéses időpontban megindulok az irodája felé, és magammal viszem a jó alaposan összekészített aktát.
Bekopogok az ajtón, majd kicsit körbenézek. Mindenki tudja, hogy mi történt, ha máshonnan nem, akkor pletyka szintjén. Tudnak a magán csapatról, aminek nem lettem tagja, tudnak a felfüggesztésről. Komolyan, mint a keselyűk úgy állnak mindig készenlétben, hogy felvehessenek valamilyen új pletykát.
Az engedély után belépek a helyiségbe, odamegyek az asztalhoz, de nem ülök le, ahogy korábban sem.
- Jó napot, Főparancsnok!
Egyelőre többet nem mondok, várom, amíg szót kapok a továbbiakhoz, és addig az aktát is csak szorongatom a hátam mögött. Persze, mikor beléptem, akkor könnyen ki lehetett szúrni, hogy van nálam valami, de ennek még nem jött el az ideje. Nem ezzel szeretném kezdeni a következő meghallgatást.
Naplózva


Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2022. 08. 27. - 18:42:35 »
+1

Vallomás

2003. június 25.



to; Mr. Milton

Mr. Macmillan a szokásos teáját kevergette, ahogy végig lapozott egy frissen leadott jelentést. Csak elhúzta az ajkait, ahogy megint konstatálta, hogy az egyik kedves kolléga kifelejtette a részleteket a művéből és ez minden volt, csak éppen profi nem. Macmillan nem kedvelte az amatőröket, kifejezetten bosszantotta őket, mit a legutóbbi furmászmézes ügynél azt kifejtette az egyik kollégának. Úgy tűnt ez továbbra sem segített a munka minőségén. Ráadásul ezzel magát Macmillant is kompromittálták, mint felettesüket. Szégyellte magát az ilyen hanyagmunkáét és igyekezett mindenféle módon hatni a kollégákra, hogy javítsák ki baklövéseiket. Így hát, elvett egy kis papírcetlit az asztal sarkáról, majd vörös tollal rávést: "Újra írni! Pontosítani!"
Ezzel be is csukta a papírmappát, majd félre tolta az asztal sarkába. Nagy sóhajjal kevergette hát tovább a gőzölgő teát, ahogy hátradőlt a székében. Nem sok ideje volt pihenni, de ezeket a tíz perces tea- és kávészüneteket szinte szent ünnepként kezelve, magányosan töltötte el a szobájában. Persze általában senki sem merte megzavarni, hiszen titkárnője, Margie mindig útját állta a betolakodóknak, ám most bizonyára a középkorú hölgynek más teendője volt, mert valaki kopogtatott odakintről.
Sóhajtott egy nagyot gondterhelten. Befejezte a tea kevergetését és kicsit kihúzva magát a székben, az ajtóra pillantott.
- Igen...
Hangja már-már érzelmesnek hathatott a megzavart intim pillanat hatására. Ám nem volt ideje túl sokáig ezen rágódni, hiszen az ajtó kinyílt és Gabriel Milton a maga majd' kétméteres valójában belépett az irodába. Erre Macmillan megköszörülve a torkát nézte meg magának a belépő alakot. Közel sem volt elégedett a férfi teljesítményével és a hazugságaival.
- Jó napot, Főparancsnok!
A köszöntésére csak biccentett, majd intette, hogy foglaljon helyett az asztallal szemközti székbe. Ha Milton így döntött, akkor Macmillan belekortyolt végre a teájába, hagyva, hogy a nyugtató meleg kicsit átjárja a testét, aztán végre, nagy nehezen rákérdezett: - Mit szeretne, Mr. Milton? - kérdezte, bár volt némi sejtése, hogy az irodából szeretne kikerülni a férfi.
Naplózva

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2022. 08. 30. - 20:57:36 »
+1

TO; Harold Macmillan


2003. június 25.
Vallomás


Nem mondhatnám, hogy a lehető legjobb érzés újra betérni oda, ahol néhány hónapja még a kirúgás fenyegetett, és végül is ez még most is fennáll, de talán azért mégsem. Hogyan alakul majd, azt csak a beszélgetés végén fogom megtudni, kivéve, ha addig még felmerülnek bennem olyan kétségek, ami miatt talán haboznék, vagy meggondolnám magam.
Nem, olyat nem lehet. Ha meggondolom magam, akkor azzal lehúzhatom a picsába az Elliotnak tett ígéretem. Azt hiszem, most már mindegy neki, hogy mi tudódik ki vagy mi marad továbbra is rejtve. De ez pont nem az az idő, amikor bármit is szeretnék elrejteni Macmillan elől. Szóval mielőtt bekopognék az ajtón, veszek egy mély lélegzetet. Nem tudom mitől vagyok ilyen ideges, előbb-utóbb úgyis túl kell esnem ezen a beszélgetésen.
Belépek az irodába, majd megállok az asztal előtt. Ahogy korábban, most sem fogadom el a helyet, nem hiszem, hogy alkalmas lenne az időpont, hiszen nem baráti csevejre érkeztem.
- Mit szeretne, Mr. Milton?
- Öhm… – Egy pillanatra lep meg, hogy a legutóbbi beszélgetésünk után nem tudja, mégis miért jöttem el hozzá. Hiszen azóta még annyit sem szóltam neki, hogy mukk. Mikor elkapták az Illuzionistát pedig nem is voltam a hivatalban.
- Legutóbbi beszélgetésünk után volt időm elgondolkodni arról, hogy mégis mit szeretnék a továbbiakban a karrieremmel és a magánéletemmel kezdeni. Az elmúlt másfél évben többször is elgondolkodtam ezen, de valahogy nem találtam meg önmagam. Azt hiszem, nem tudtam elfogadni, hogy az emlékeim elvesztése miatt megváltoztam, és ez kihatással van a munkámra és a magánéletemre is.
Legnagyobb meglepetésemre úgy ömlenek belőlem a szavak, mintha kinyitottak volna egy csapot. Persze, tudom, hogy ez nem igazán érdekelheti Macmillant. Mondjuk olyan szempontból mégis, hogy ha ilyen gondjaim voltak, akkor hogyan kaphattam meg az alkalmasságit, de az is igaz, hogy az alkalmasságinak nem nagyon van köze a magánéleti dolgaimhoz. Lényegében minden másban tökéletesen végeztem a munkámat. Majdnem tökéletesen.
Előveszem az aktát és leteszem az asztalra. Eléggé olvasható módon van rajta a Phillip Rowle név. Mikor elkészítettem a jelentést a korábbi emlékeim és az Elliot aktájában lévőkből, akkor úgy döntöttem, egyszerűbb lesz azzal kezdeni, amire a hangsúlyt akarom fektetni.
- Több hónapnyi megfigyelés és kutatómunka eredményeként tudtam összeszedni ezt az aktát. Van benne anyakönyv hamisításról igazolás, gyilkossági kísérletről jelentés, néhány tanú vallomása mind a hamisítás, mind korrupció ügyében. Amiért korábban nem akartam ebbe belemenni, az egy kicsit személyes, ugyanis, a Rowle család próbált meg ott a folyóparton eltenni láb alól, hogy a törvénytelen gyermeküket megtörjék.
Naplózva


Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2022. 09. 15. - 10:41:45 »
+1

Vallomás

2003. június 25.



to; Mr. Milton

Harold Macmillan az a fajta ember volt, aki szerette a másik szájából hallani az érkezése okát. Még akkor is, ha történetesen sejtette, hogy miféle szándékkal érkezett az illető hozzá. Merő bunkóságnak tartotta, hogy még neki kéne kitalálnia azt, így igenis elvárta az enyhén zavar Mr. Miltontól, hogy fejtse ki érkezése okát.
– Legutóbbi beszélgetésünk után volt időm elgondolkodni arról, hogy mégis mit szeretnék a továbbiakban a karrieremmel és a magánéletemmel kezdeni. Az elmúlt másfél évben többször is elgondolkodtam ezen, de valahogy nem találtam meg önmagam. Azt hiszem, nem tudtam elfogadni, hogy az emlékeim elvesztése miatt megváltoztam, és ez kihatással van a munkámra és a magánéletemre is. – Magyarázta, mintha csak kezdetnek meg akarná puhítani Macmillant azzal, milyen szerencsétlen is a helyzete. Természetesen mindezt pontosan tudta ő maga is, hiszen tisztában volt az auror előéletével.
– Mr. Milton, mondanom sem kell, hogy az ön helyzetében erősen ajánlott a pszicho-medimágusi kezelés. Ilyen állapotban veszélyes a terepre küldése… de kérem folytassa! – intett Milton felé, remélve, hogy a férfi végre a lényegre tér, hiszen mindkettejüknek volt éppen elég munkája. Ezen a ponton jelezte is neki, hogy foglaljon helyet, mert érezte, nem lesz mégsem olyan rövid beszélgetés.
– Több hónapnyi megfigyelés és kutatómunka eredményeként tudtam összeszedni ezt az aktát. Van benne anyakönyv hamisításról igazolás, gyilkossági kísérletről jelentés, néhány tanú vallomása mind a hamisítás, mind korrupció ügyében. Amiért korábban nem akartam ebbe belemenni, az egy kicsit személyes, ugyanis, a Rowle család próbált meg ott a folyóparton eltenni láb alól, hogy a törvénytelen gyermeküket megtörjék.
Ahogy Milton beszélt, maga elé húzta Macmillan is az aktát, hogy alaposan meg nézze magának annak tartalmát. Nem volt persze lehetősége máris neki esni és értelmezni az egészet, hiszen beosztottja éppen rövidített beszámolót tartott erről.
– Ki tudná fejteni ezt kicsit bővebben? – érdeklődött kimérten Macmillan, még mindig nem értette, miképpen áll össze a kép és ez hogyan tesz bármit személyessé az auror számára. Mindenesetre kíváncsian várta az értelmesebb vallomást, amit minden bizonnyal Milton ezúttal hajlandó is volt megtenni. – Ám megkérném, hogy a felesleges mellébeszélést ezúttal hagyja. Tudnom kell minden részletet, ha a védelmemet akarja élvezni. – Tette hozzá a szokottnál is komolyabb hangon. A kollégái persze számíthattak rá, ha ők maguk is úgy álltak hozzá, ahogyan azt elvárta. Milton egyelőre azonban inkább a kevésbé kellemes verziót erősítette.

Naplózva

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2022. 09. 18. - 16:44:20 »
+1

TO; Harold Macmillan


2003. június 25.
Vallomás



- Mr. Milton, mondanom sem kell, hogy az ön helyzetében erősen ajánlott a pszicho-medimágusi kezelés. Ilyen állapotban veszélyes a terepre küldése… de kérem folytassa!
Itt egy pillanatra azért megakadok a mondandómban. Tudom, hogy talán nem kellett volna elkezdenem a legelején a történetet, de biztos vagyok benne, hogy nem sok jelentősége van az események folyamában. Végül is, így is a munkámmal játszok, ha nem rúgnak ki, csak esetleg valamilyen irodai munkára ítélnek akkor sem dől össze a világ. Ami viszont biztos, hogy nem fogok tanítani. Kizárt dolog. Bár, a legjobb az lenne, ha kapnék egy társat, ha ez a feltétele, hogy terepre mehessek.
De akkor vágjunk bele a közepébe. Igyekszem röviden összefoglalni, és oda is adom az aktát, ami tartalmazza az adatokat. Tudom, hogy rengeteg kérdést vet fel, és azzal is tisztában vagyok, hogy ha magamtól nem térek rá ezeknek a megválaszolására, akkor el is fognak hangozni. Azt viszont, hogy mennyire kéne belemenni a dolgokba, még nem tudom. De majd jön ez is, ahogy a történet előrefelé halad. Meg aztán, ha tiszta lapot szeretnék, akkor semmit sem szabad titkolnom. A mentális épségem már egyébként is kétséges.
- Ki tudná fejteni ezt kicsit bővebben? Ám megkérném, hogy a felesleges mellébeszélést ezúttal hagyja. Tudnom kell minden részletet, ha a védelmemet akarja élvezni.
Így tiszta, ezért is vagyok itt. Illetve nem pontosan csak ezért, de végül is az út idáig vezetett.
- Nos, az egész néhány megoldatlan lopással kezdődött. Porosodott néhány lezáratlan akta a pincében, és mivel nem boldogult vele senki, gondoltam magamhoz veszem az ügyet. A szálak Elliot O’Marához vezettek, bár ő akkor még csak egy lehetséges gyanúsított volt a sok közül. Megfigyeltem, de közben közelebb is kerültem hozzá. Ez által belekerültem az ő családi viszályába, ami az adatok alapján arról szól, hogy a családfő Phillip Rowle szeretné megtenni örökösének, még akkor is, ha törvénytelen gyermek, és ezért lefizetve néhány minisztériumi dolgozót elintézte, hogy Elliot aranyvérűként szerepeljen a nyilvántartásba. Másrészről Phillip lányai nem nézik ezt jó szemmel, ezért igyekeznek a lehető legkülönfélébb módon megölni őt. Ehhez bármilyen eszközt bevetnek, látható, hogy a legutóbbi például azzal próbálták gyengíteni, hogy megölnek engem.
Szinte egy levegővel mondom végig ezt, de nem fordítom el a tekintetem Macmillanről, állom azt, még akkor is, ha most esetleg nagyon is elítél.
- Amire nem sikerült eddig rájönnöm, hogyan tudnák vagy tudták megmásítani a Roxforti nyilvántartást erről. Onnan még nem sikerült iratokat bekérnem. Ami pedig a zsarolásokat, hamisításokat illeti. A Rowle ág ezen része protektorokból áll, ismerek olyan Wizengamot tagot, akit sikerült már megvásárolniuk egy-egy ítélettel kapcsolatban. Ennek az illetőnek is ott a tanúvallomása. 
Na, most leülök. Azt hiszem, ha nem is mindent, de elég részletes információt adtam. A többi ott szerepel írásban, és megvárom, amíg átnézi, én aztán nem sietek el innen sehova ma.
Naplózva


Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 09. 21. - 18:40:07 »
+1

Vallomás

2003. június 25.



to; Mr. Milton

Harold mindenkivel kimért volt alapvetően, ám úgy érezte, Miltonnal ezt még szigorúbban fenn kell tartania. Sosem billentette ki ugyan a béketűréséből, mert nem engedte meg neki, de voltak fenntartásai az aurorral szemben. Nagyrészt persze azért, mert hazudott neki, miközben ő maga tárt elé egy ügyet a jelentéssel. De végülis hajlandó volt végig hallgatni a férfit most még egyszer… hátha nem hazudik az arcába, vagy legalább jobban csinálja.
– Nos, az egész néhány megoldatlan lopással kezdődött. Porosodott néhány lezáratlan akta a pincében, és mivel nem boldogult vele senki, gondoltam magamhoz veszem az ügyet. A szálak Elliot O’Marához vezettek, bár ő akkor még csak egy lehetséges gyanúsított volt a sok közül. Megfigyeltem, de közben közelebb is kerültem hozzá. Ez által belekerültem az ő családi viszályába, ami az adatok alapján arról szól, hogy a családfő Phillip Rowle szeretné megtenni örökösének, még akkor is, ha törvénytelen gyermek, és ezért lefizetve néhány minisztériumi dolgozót elintézte, hogy Elliot aranyvérűként szerepeljen a nyilvántartásba. Másrészről Phillip lányai nem nézik ezt jó szemmel, ezért igyekeznek a lehető legkülönfélébb módon megölni őt. Ehhez bármilyen eszközt bevetnek, látható, hogy a legutóbbi például azzal próbálták gyengíteni, hogy megölnek engem.
Bólintott. Fogalma sem volt persze, ki az az Elliot O’Mara. Valószínűleg kis hal volt a vízben, ő pedig túl elfoglalt volt mindenféle bűnözőt név szerint tudjon. A kiugró esetekkel persze mások voltak, de piti tolvajokkal nem szokott foglalkozni.
– Folytassa. – Tette hozzá, várva, hogy az auror kitérjen végre a továbbiakra. Nem akart részletes következtetést levonni erről az egész helyzetről, míg Milton be nem fejezte a mondandóját. Egyelőre az érdekelt, mi az, ami valójában mondani akar neki.
– Amire nem sikerült eddig rájönnöm, hogyan tudnák vagy tudták megmásítani a Roxforti nyilvántartást erről. Onnan még nem sikerült iratokat bekérnem. Ami pedig a zsarolásokat, hamisításokat illeti. A Rowle ág ezen része protektorokból áll, ismerek olyan Wizengamot tagot, akit sikerült már megvásárolniuk egy-egy ítélettel kapcsolatban. Ennek az illetőnek is ott a tanúvallomása.
Ahogy Milton leült megint bólintott egyet. Inkább csak jelezni akarta, hogy ért mindent, de egyelőre még nem akart válaszolni rá. Felemelte a csészéjét és nagyot kortyolt belőle. Már nem volt forró, sőt éppen kellemesen langyos ahhoz, hogy ne akarja tovább bonyolítani a dolgot.
– Értem. – Tette hozzá most már végre szóban is. Kicsit kihúzta magát ültében. Alapvetően nem szívesen turkált a kollégái magánügyében, de most úgy tűnt, hogy Milton alapos okkal osztotta meg vele. – Csak azt nem értem, hogy miért tett jelentést, ha annyira fontos magának ez az Elliot. Legalábbis a szavaiból úgy veszem ki, hogy még fontos lehet. – Folytatta gyorsan, hiszen ebből a kevéske információbal nem tudhatta biztosan, mi is történik most a két illető között.
– Ha meg akarja óvni őt, akkor ennek az ügynek nem volna szabad tovább gyűrűznie. Hiszen Elliot maga is belement ebbe a játékba a szavai alapján. – Tette hozzá, ahogy felidézte az egyik Rowle összejövetelt. Nem sok ilyen eseményen vett részt, ám azon alkalommal volt lehetősége szemügyre venni Phillip Rowle fiát.
Naplózva

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 09. 23. - 19:57:37 »
+2

TO; Harold Macmillan


2003. június 25.
Vallomás


Vannak kérdések, amik megválaszolása még nekem is olyan fejtörést okoz. Főleg olyankor, mikor egy múltbeli eseményt kéne megmagyaráznom, és rájövök, hogy nem igazán van ép eszű magyarázat egy-egy tettemre. Nos, sok mindenre felkészültem ezzel a mai meghallgatással kapcsolatban, de valahol reménykedtem benne, hogy nem kell megválaszolnom azt a bizonyos kérdést. Mégis miért készítettem jelentést? A magyarázatom meg van, az már más kérdés, hogy egy normális ember ezzel valóban egyet tud-e érteni.
Végül pedig elérek a beszámolom végéhez, ami azt is jelenti, hogy úgy érzem, kicsit kifújhatom magam. El is érkezik az az idő, ami eddig még nem. Leülök Macmillan irodájában, ami azért azt is jelenti, hogy végre megszabadultam terheimtől, és kicsit elengedem magam a jelenlétében. Persze, lehetne azt is mondani, hogy így mindjárt sebezhetővé is válok előtte, de igazából ez már a legkevésbé sem érdekel. Kitárulkoztam előtte, és mindent elmondtam. Olyan dolgokat is, amit normál esetben nem kellene.
- Csak azt nem értem, hogy miért tett jelentést, ha annyira fontos magának ez az Elliot. Legalábbis a szavaiból úgy veszem ki, hogy még fontos lehet. Ha meg akarja óvni őt, akkor ennek az ügynek nem volna szabad tovább gyűrűznie. Hiszen Elliot maga is belement ebbe a játékba a szavai alapján.
Kérdezi egy kis szünet után. És igen, az az a kérdés, amire már egy ideje nem igazán találom a megfelelő válaszokat, szóval csak annyit tudok mondani neki, ami az igazság is. Persze úgy tűnik mindenkinek igaza van ebben az ügyben csak nekem nem. De ez meg annak köszönhető, hogy az olyan híres higgadtságom ott abban a pillanatban egy pillanat alatt tovatűnt. Amit pedig megint csak arra tudok visszavezetni, hogy az elmúlt másfél évben megváltoztam, és talán ez a változás még mindig nem ért véget.
- Ez egy olyan kérdés, amire sokáig kerestem én magam is a választ. De végül két lehetséges válaszra tudtam leszűkíteni az eseményeket. Az egyik, hogy sérültként kénytelen voltam bevonni a kollégáimat az események láncolatába. Bár, sejtettem, hogy a bérgyilkost már nem lehet megmenteni, nem tudtam volna elfogadni a tényt, hogy nem teszek meg mindent a megmentésért, és ezzel az események talán jobb fordulatot vettek volna. Így pedig, már kénytelen voltam jelentést írni, hiszen a kollégáimtól úgyis megtudta volna, hogy egy halott mellett találtak rám valahol Írországban. Másrészről viszont, volt egy érzelmi oldala is. Sértett voltam és csalódott, és azt hiszem, ezért nem láttam tisztán, hagytam az auror énem felülkerekedni, ami jelen esetben inkább menedéket adott nekem. A szabályok követése, a megszokott folyamatok biztonságot nyújtottak.
Lényegében, ha röviden össze akarnám foglalni a történteket, a jelentést, akkor ez a legmeghatározóbb két indok. Az összes többi csak sallang, és ezeket támasztaná alá. Tudom, hogy nem magyaráz meg mindent, de azt is tudom, hogy a fő motivációt azért igen.
- Elliot fontos nekem. A lányom halála óta senki sem volt ennyire fontos nekem. Meg akarom védeni, ha kell önmagától is, mert tudom, hogy néha képes nagy bolondságokat csinálni, még úgy is, hogy azt gondolja teljesen átgondolta a dolgokat, és semmi sem sülhet el rosszul. És tudom, hogy ez most ellent mond mindazzal, ami miatt megint itt ülök ebben az irodában, de hozzá kell tennem, ha meg akarom óvni attól, amit elkövetni készül a sejtéseim szerint, akkor minden eszközt meg kell ragadjak és ki kell vonnom a forgalomból valamilyen módon a Rowle család tagjait.
Persze, mindemellett továbbra is figyelnem kell a ténykedéseit, mert nem hagyhatom figyelmen kívül a cselekedeteit még a korábbi ígéretem ellenére sem. Ha egyszer közveszélyes lesz, muszáj kivonnom őt a forgalomból, és akkor inkább én, mint valamelyik másik kollégám. Egyszer már ölt Nathaniel Forest miatt, egyszer miattam. Nem tudom ki lesz a következő, de ha sokasodnak körülötte a hullák, akkor meg kell állítani.
Naplózva


Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 09. 27. - 09:46:53 »
+1

Vallomás

2003. június 25.



to; Mr. Milton

Harold Macmillan nem ilyennek képzelte el a szeretett társ megvédését. Ő maga persze sosem volt kifejezetten szerelmes, ráadásul nem is foglalkoztatta a családalapítás kérdésköre aranyvére ellenére sem. Éppen elég kötelezettséget látott, aminek teljesítése fájdalmas káoszba süllyedt. Mégis kíváncsi volt Milton válaszára.
- Ez egy olyan kérdés, amire sokáig kerestem én magam is a választ. De végül két lehetséges válaszra tudtam leszűkíteni az eseményeket. Az egyik, hogy sérültként kénytelen voltam bevonni a kollégáimat az események láncolatába. Bár, sejtettem, hogy a bérgyilkost már nem lehet megmenteni, nem tudtam volna elfogadni a tényt, hogy nem teszek meg mindent a megmentésért, és ezzel az események talán jobb fordulatot vettek volna. Így pedig, már kénytelen voltam jelentést írni, hiszen a kollégáimtól úgyis megtudta volna, hogy egy halott mellett találtak rám valahol Írországban. Másrészről viszont, volt egy érzelmi oldala is. Sértett voltam és csalódott, és azt hiszem, ezért nem láttam tisztán, hagytam az auror énem felülkerekedni, ami jelen esetben inkább menedéket adott nekem. A szabályok követése, a megszokott folyamatok biztonságot nyújtottak.
- Értem. - Felelte lassú bólintással. Nem mondott semmit. Csak várta, hogy Milton keve szerint folytassa, mielőtt konkrét véleményt nyilvánítana.
-  Elliot fontos nekem. A lányom halála óta senki sem volt ennyire fontos nekem. Meg akarom védeni, ha kell önmagától is, mert tudom, hogy néha képes nagy bolondságokat csinálni, még úgy is, hogy azt gondolja teljesen átgondolta a dolgokat, és semmi sem sülhet el rosszul. És tudom, hogy ez most ellent mond mindazzal, ami miatt megint itt ülök ebben az irodában, de hozzá kell tennem, ha meg akarom óvni attól, amit elkövetni készül a sejtéseim szerint, akkor minden eszközt meg kell ragadjak és ki kell vonnom a forgalomból valamilyen módon a Rowle család tagjait.
Macmillan újra felemelte a teáscsészét és nagyot kortyolt belőle. Szerette a tea kesernyés ízét, kellemesen megnyugtatta és hagyta ez a pillanat átgondolni az egész helyzetet.
- Ha jól értem, Elliot végzett a bérgyilkossal? És ha jól értem, Ön, Mr. Milton úgy gondolta, hogy ez nem minősült önvédelemnek? - érdeklődött Macmillan. Kétségtelen ténynek tartotta, ha valaki az emberre támad, az életét akarja, vagy a szerettei életét, úgy jogos önvédelem lehet egy élet kioltás. A körülményeket pedig csak Gabriel Milton és Elliot látta. Ez persze szerencsés véletlen volt. - Úgy érzem túlkomplikált az ügyet. - Tette hozzá és sóhajtott is egyet.
Volt persze véleménye további is, hogy esetleg Gabriel nem íygy űzi-e el maga mellől a fontos személyt. Nem volt természetesen beleszólása, mert a bűntény bűntény marad, de az auror megítélése milyen mértékű az.
- Jelentés helyett ide kellett volna jönnie először, hogy megbeszéljük. A hamisítási ügyet pedig nem tudom mennyire érdemes firtatni... tudja, egy egész famíliát bíróság elé állítani meglehetősen bonyolult. A Wizengamotban jobb kapcsolataik vannak, mint a mágiaügyi miniszternek. - Rázta meg a fejét. - Úgy érzem ez a nyomozás túlzottan is mélyre ásna, alapjaiban rengetné meg a társadalmunkat. Bár Tudjukki után sok minden megváltozott, az aranyvérűség szerepét még nem lehet eltörölni. Nem áll rá készen a világunk, úgy hiszem.
Naplózva

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 10. 04. - 21:56:14 »
+1

TO; Harold Macmillan


2003. június 25.
Vallomás


Erre már nem találok szavakat. Én a nagy és mindig tökéletesen működő auror, most cserben hagyja azt, aki a legfontosabb neki. Talán túlságosan is a háborúkban edződtem, és ezért fel sem merült bennem, hogy egy gyilkosság, akár lehet jogos önvédelem is. Nem, egyértelműen a háború megedzett. Egy jogos önvédelem is csak egy gyilkosság. Rávezet egy útra, amiről utána nem lehet letérni. Elliot esetében is. Egyszer gyilkolt, megúszta, ügyes volt. Viszont átlépett egy olyan határt, aminek köszönhetően az addig tabu cselekedet elfogadhatóvá, sőt szükségessé vált bizonyos esetekben.
Önvédelem… ettől függetlenül még gondolnom kellett volna rá. Tehát a teher, amit érzek, ami kő keményen belesüllyeszt a székbe, az jogos, és igazából már teljes egészében megértem, hogy Elliot miért volt annyira kiakadva. Ugyanakkor, talán ő sem gondolt bele teljes egészében ebbe a helyzetbe.
- Ha jól értem, Elliot végzett a bérgyilkossal? És ha jól értem, Ön, Mr. Milton úgy gondolta, hogy ez nem minősült önvédelemnek?
Itt lényegében elsüllyedek a szégyentől, hogy ez nekem nem jutott eszembe. Akkor és ott az éles helyzetben még megérteném, de még a sértettségemen keresztül is volt annyi időm lenyugodni, hogy belássam, ez nem csak szimpla gyilkosság volt.
- Igen, jól érti. Ő volt az. Én… nem tudom.
Úgy érzem, mintha egy még meglévő tükördarab magamban is teljes egészében összetörne. De végül is, ezért is vagyok itt. Mindent be kell vallanom, és azt hiszem, ez lenne a gyógyulásom utolsó lépcsőfoka. Innentől már megint tudnék úgy tekinteni magamra, mint azelőtt. Hogy már nem befolyásol semmi.
- Úgy érzem túlkomplikált az ügyet.
- Valóban. Így hogy már kicsit tisztábban látok és le vagyok higgadva, már én is látom.
De ettől még nem gondolom, hogy olyan nagyot hibáztam volna. A célom továbbra is az, hogy megvédjem Elliotot a családjától és ha kell, akkor saját magától. Talán most nincs semmi gond, de addig, amíg a Rowle-ok nem nyugszanak, addig bármikor bekövetkezhet egy újabb merénylet és egy újabb kihágás. Talán egy újabb gyilkosság is. Őt pedig nem téveszthetem szem elől. Jelenleg több kérdésem van vele kapcsolatban, mint amire eddig választ kaptam. Legalábbis a jegyzeteim alapján.
- Jelentés helyett ide kellett volna jönnie először, hogy megbeszéljük. A hamisítási ügyet pedig nem tudom mennyire érdemes firtatni… tudja, egy egész famíliát bíróság elé állítani meglehetősen bonyolult. A Wizengamotban jobb kapcsolataik vannak, mint a mágiaügyi miniszternek. Úgy érzem ez a nyomozás túlzottan is mélyre ásna, alapjaiban rengetné meg a társadalmunkat. Bár Tudjukki után sok minden megváltozott, az aranyvérűség szerepét még nem lehet eltörölni. Nem áll rá készen a világunk, úgy hiszem.
Erre felkapom a fejem, és remélem nem azt akarja mondani, amit gondolok. Ugye nem azt akarja, hogy álljak le? Akkor kárba veszne minden eddigi kutatásom és lényegében más megoldást kéne találnom arra, hogy Elliotot kirángassam az oroszlán karmai közül. Szerintem, ha ők nem lennének, akkor ez az egész helyzet megoldódna.
- Tisztelettel Főparancsnok, de ezzel ugye nem arra céloz, hogy álljak le a nyomozással? Még ha el is tekintünk a bizonyos fokú személyes érintettségtől Elliot révén, akkor is inkább hagyjuk, hogy egy ember rettegésben, megfélemlítésben és terrorban éljen csak azért, mert a társadalom még nem készült fel, hogy egy egyébként mindenki által ismert tény következtében megvádoljuk és szükség esetén letartóztassuk őket? Még akkor sem, ha a család másik ágából jelenleg is vannak aurorok közöttünk? Ez mégis mennyire elfogadható?
Az utolsó kérdés kicsit szemrehányó is. Nem gondolom, hogy a politikát előre kéne helyezni akár egy ember életénél. De ha már itt tartunk, akkor ahhoz az emberhez mások is csatlakoznak, többen is, nem hiszem, hogy jót tenne Elliot gyerekeinek vagy a hozzá közelállóknak, ha örök rettegésben kéne élniük.
- Mégis hol húzódik akkor meg a határ? Mégis meddig kell akkor tűrni csak azért, mert valaki aranyvérűnek született, míg más nem? A törvény mindenkire egyformán vonatkozik, nem tesz kivételt. Akkor én miért tegyek?
Nem fogok leállni a nyomozással. Felállok, mert úgy érzem, ha most nem teszem, akkor egy ültő helyemben szétvet a tenni akarás.
Naplózva


Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 10. 09. - 14:49:56 »
+1

Vallomás

2003. június 25.



to; Mr. Milton

Harold Macmillan nem vádaskodott. Valójában egy része képes volt megérteni Miltont, habár a tettei logikátlanságát kevésbé. Mindenesetre, mivel a férfi úgy tűnt a bizalmába fogadja, hajlandó volt neki segítséget nyújtani. Tudta persze, hogy az auror inkább menne fejjel a falnak, hagyva, hogy az indulatai vezéreljék, ám az ő jótanácsa éppen ez ellen szólt.
– Tisztelettel Főparancsnok, de ezzel ugye nem arra céloz, hogy álljak le a nyomozással? Még ha el is tekintünk a bizonyos fokú személyes érintettségtől Elliot révén, akkor is inkább hagyjuk, hogy egy ember rettegésben, megfélemlítésben és terrorban éljen csak azért, mert a társadalom még nem készült fel, hogy egy egyébként mindenki által ismert tény következtében megvádoljuk és szükség esetén letartóztassuk őket? Még akkor sem, ha a család másik ágából jelenleg is vannak aurorok közöttünk? Ez mégis mennyire elfogadható? – Magyarázta, miután a szemében különös fény csillant. Milton szavai nem lepték meg, ám talán még túl tapasztalatlan volt a világra, ha azt hitte, hogy a megoldás az, amit tenni akar. Egy ilyen ügy kiforgatná magából a varázsvilágot. Nem volt túl valószínű, hogy ez a bizonyos Elliot volt az egyetlen mondva csinált örökös. A legtöbb család fenn akart maradni, a hagyományaikat megőrizve, így bármihez nyúltak, amihez csak lehetett.
A Rowle család elleni nyomozás nem csupán azt a családot érintené. Minden másik aranyvérűt is, talán olyan belső forradalom kezdődne, mely most nem lett volna szerencsés, nyakukban a Renddel. Sőt. Az igazat megvallva még Macmillan is úgy gondolta, a varázsvilág társadalmi átalakulása akár évszázadokba is telhet, bár Voldemort bukása határozottan elindított valamit.
– Mégis hol húzódik akkor meg a határ? Mégis meddig kell akkor tűrni csak azért, mert valaki aranyvérűnek született, míg más nem? A törvény mindenkire egyformán vonatkozik, nem tesz kivételt. Akkor én miért tegyek?
Milton szavaira csak megrázta a fejét. Ahogy felállt, Macmillan is felállt.
– Mr. Milton. Először is üljön vissza és hallgasson meg. Másodszor, az indulatai eddig sem vitték előre, ahogy láthatja. – Mondta, majd mutatott a székre, hogy foglaljon helyet. Ha megtette, ha nem, Macmillan most állva maradt és úgy nézett a beosztottjára. – Mindaz, amit mond jogos és igazságos, ám az indulatai elvakítják arra, amit ezzel kirobbantani készül. Nem fogja megóvni ezzel Elliotot, sőt csak még nagyobb bajt hoz rá. Érti ezt? – kérdezte csendesen a főparancsnok. Nem várt valójában választ, de ha Milton szerette volna, úgy megteheti.
– Talán most ezt érzi helyesnek, de nem a maga szempontjából és a világunk szempontjából sem lenne megfelelő az eredmény. Tudja hány aranyvérű család akarná elhallgattatni magát és Elliotot is? – Megköszörülte a torkát, hiszen ő is hasonló körökből származott. Bár a Macmillanek kevésbé voltak veszélyesek, mégis jelen volt közöttük a fennmaradás iránti vágy. – A nyomozással le kell állnia. A maga érdekében, a minisztérium érdekében és leginkább Elliot érdekében. Sokkal nagyobb veszélyt hoz rá, mint hinné. – Jelentette ki végül hidegen. – Bizonyára maga is tudja, hogy az igazságszolgáltatás néha kevés.
Nem akarta ő semmire sem felbújtani Milton. Főleg nem arra, hogy menjen Rowle elé és támadja meg. Az auror képzett harcos volt, ám nem kevesebb tapasztalattal rendelkezhetett egy komolyabb mágus család feje.
– Más megoldást kell találni. Békés, de hatásos megoldást. Hajlandó vagyok ebben segíteni magának, Milton, amennyiben megígéri, hogy nem megy fejjel annak a bizonyos falnak.
Naplózva

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 10. 12. - 20:40:12 »
+1

TO; Harold Macmillan


2003. június 25.
Vallomás


Máskor azt mondanám, hogy ez az ember biztos bosszantani akar. Mindent megkockáztatva bevallom neki, hogy kapcsolatom van egy lehetséges gyanúsítottal, és most mégis azt mondja, hogy nem mehetek a bűnösök nyomába? Igen, felállok ültő helyemből. Ideges vagyok, és úgy érzem, ez az egész hercehurca kicsit felesleges volt.
Legfőképp azért érzem így, mert köztudott, hogy korábban nem volt a legjobb a viszonyunk és most még támadható felületet is adtam neki. Reméltem, hogy nem fog visszaélni vele, ha már tényleg megnyíltam neki és tényleg azt hittem, hogy tudunk majd közösen dolgozni.
- Mindaz, amit mond jogos és igazságos, ám az indulatai elvakítják arra, amit ezzel kirobbantani készül. Nem fogja megóvni ezzel Elliotot, sőt csak még nagyobb bajt hoz rá. Érti ezt?
Visszaülök a székbe, igyekszem kicsit lenyugodni. Nem szólok, csak figyelek. Igaza van, az elmúlt időszakban hagytam, hogy a józan eszem helyett az indulataim irányítsanak. Ideje lesz annak, hogy ismét a józan eszemre hallgassak.
- Talán most ezt érzi helyesnek, de nem a maga szempontjából és a világunk szempontjából sem lenne megfelelő az eredmény. Tudja hány aranyvérű család akarná elhallgattatni magát és Elliotot is?
- Csak egy párral lenne több, mint ahányan most is. Biztos vagyok benne, hogy nem csak a Rowle család akarja a fejemet venni, csak egyelőre nem mernek lépni.
Elég csak végignézni az aktámon, hogy mi mindent értem el, és ehhez hány aranyvérű családon kellett keresztül taposnom. Megjegyzem jogosan. A vér soha nem érdekelt, sőt igazából minél jobban előhozakodott a származásával valaki, annál jobban utáltam az illetőt.
- A nyomozással le kell állnia. A maga érdekében, a minisztérium érdekében és leginkább Elliot érdekében. Sokkal nagyobb veszélyt hoz rá, mint hinné. Bizonyára maga is tudja, hogy az igazságszolgátatás néha kevés.
Megint fortyogni kezdek, mert ha legalább bizonyítékokat nem gyűjthetek, amivel aztán egy megfelelő pillanatban lecsaphatnánk, akkor mégis mivel fogunk előrébb haladni? De most komolyan, akkor mi haszna volt ennek az egésznek? Már éppen tiltakoznék a nyomozás leállítása ellen, amikor inkább úgy döntök, hogy mégsem szólalok meg. Kezd érdekes lenni a helyzet.
- Más megoldást kell találni. Békés, de hatásos megoldást. Hajlandó vagyok ebben segíteni magának, Milton, amennyiben megígéri, hogy nem megy fejjel annak a bizonyos falnak.
Hümmögök egy picit, mert nagyon is érdemes megfontolni az ajánlatot. Igazából nem gondolkodok rajta sokat, tudom, ha innentől kezdve képes lennék uralkodni az indulataimon, akkor esélytelen lenne az a bizonyos fal és a fejem találkozása.
- Rendben. Ezentúl úgy teszek majd, ahogy Ön mondja. Ígérem, nem fogok fejjel a falnak menni. Nem csak ebben az ügyben, hanem egyáltalán semelyikben, és ha ehhez az kell, hogy fenntartsam a látszatot, miszerint továbbra sem bírjuk egymást, abban is benne vagyok.
Naplózva


Harold Macmillan
Minisztérium
***


a főparancsnok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 10. 22. - 18:23:53 »
+1

Vallomás

2003. június 25.



to; Mr. Milton

Harold Macmillan mindig is úgy gondolta, hogy egy jó auror ismérvei közé tartozik, hogy kiváló csapatjátékos. Egy auror sosem nyomozott egyedül, legfeljebb kisebb ügyekben, ám az esetek nagy részében mégis csak közösen jártak utána a bűntényeknek. Tudjukki ellen is csak addig tudtak közös erővel fellépni, amíg azt sikerült együttes erővel tenni. A minisztériumban megjelent a széthúzás és szép lassan mindenki elveszítette a motivációját, gyakorlatilag szétszéledtek az emberek. De most újra itt voltak, hogy jobb példát mutassanak.
Milton persze sosem volt csapatjátékos, legalábbis Macmillan ennek nem lehetett szemtanúja. A kezdetektől fogva valahogy ellenségesen viselkedett vele a férfi és gyakorlatilag mindig fejjel ment a falnak, mint egy makacsöszvér. Ezzel nem is lett volna baj, hiszen Milton testalkatától fogva remek faltörő kos volt, de mostanra bebizonyosodott, hogy önállóskodva több kárt okoz magának, mint kéne. Lényegében ezért sem engedélyezte neki Macmillan a terepen való dolgozást.
Harold sosem volt az, aki a saját emberei ellen tenne. Szándékosan semmiképpen, de ha kikényszerítették belőle, úgy képes volt nehéz döntéseket meghozni. Egész egyszerűen muszáj volt neki. Remélte persze, hogy eljutnak erre a pontra, mikor Milton végre megnyílik neki, de nem gondolta volna, hogy ennyire gyorsan... ráadásul azonnal eredményre is jutottak.
- Rendben. Ezentúl úgy teszek majd, ahogy Ön mondja. Ígérem, nem fogok fejjel a falnak menni. Nem csak ebben az ügyben, hanem egyáltalán semelyikben, és ha ehhez az kell, hogy fenntartsam a látszatot, miszerint továbbra sem bírjuk egymást, abban is benne vagyok.
Macmillan biccentett Milton szavaira.
- Amitn megnyugszik, ismét remek auror lesz Önből, Mr. Milton - bólintott a férfi végül, letette a teás csészét, amit eddig a kezében szorongatott, amolyan ujjmelegítő gyanánt. - Nos, mint tudja, nem engedhetem meg azonnal, hogy aktív szolgálatot teljesítsen. Van protokollszerű menetrend.-  Magyarázott tovább és visszatolta Gabriel elé az aktát.
Egy kicsit elhallgatott, majd folytatta.
- Egy ideig a közvetlen felügyeletem alatt fog dolgozni, bevetéseken. - Tette hozzá, majd az ajtó felé mutatott. - Mára úgy gondolom végeztünk. És Mr. Milton, kérem ne rontsa el az esélyét. Most bizonyíthat, hogy képes lesz együtt dolgozni velünk, a többiekkel.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2022. 10. 13. - 05:54:05
Az oldal 0.081 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.