+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Morgan Williamson (Moderátor: Morgan Williamson)
| | | | |-+  Spy Game
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Spy Game  (Megtekintve 76 alkalommal)

Morgan Williamson
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 11. 23. - 00:44:59 »
+1


+16 (fizikai erőszak)

Az őszi születésnapokat kombináló dél-francia kiruccanás váratlan fordulata volt, hogy Elfelda és Morgan párosa belecsöppent egy államok közötti hatalmi játszmába s az angol Mágiaügyi Minisztérium megbízásából végül nem hivatalos, de mégis beszervezett "ügynökök" lettek. Érdekes kalandnak ígérkezett ez, egyúttal nagy haszonnal is kecsegtetve. Persze ez nem volt kockázat mentes, de sok választásuk sem volt... jól működő inkognitóik miatt a Minisztériumnak szükségük volt rájuk és olyan módon tálalták a dolgot, hogy nehéz legyen nem elvállalni.
A megbízás elfogadásának napján pedig sikerült azt is megoldaniuk, hogy a számukra fontos célszemély meghívásával a feladatba belekezdhessenek.
A sanit-tropez-i szálloda szobában Morgan és Elfelda is elkészültek már az indulásra, csomagok bepakolva, az ittenitől is melegebb szudáni időre való tekintettel pedig meglehetősen nyáriasan is öltözött Morgan s még az utolsó perceket kihasználva egy-egy csésze teát még elfogyasztottak, amikor felhangzott az ajtóból a kopogás.
- Tarik vagyok! - hallatszott a hang az ajtón túlról, mire Morgan felelt meg: - Gyere be nyugodtan! - s a szudáni férfi már be is lépett, lelkesen kezet rázva Morgan-el, Elfelda előtt pedig kicsit szertartásosan fejet hajtott egy mosoly kíséretében természetesen, amiben volt valami játékosság s amit csak a három, szobában tartózkodó ember érthetett igazán. A férfi sötét kezeiben egy szállodai törölközőt hozott, látszatra semmi különös. Csakhogy pont ez volt a dolog lényege... egy tárgy, ami környezetbe simul és még csak gyanút sem kelt igazán.
- Itt a zsupszkulcs, mindjárt idő van! Remélem készen álltok! - mondta a szudáni, míg a törölközőt az asztalra rakta. Morgan biccentett, majd a poggyászaikat közelebb hozta s egy tartalék derékszíjból ideiglenesen kialakított hámmal azokat a vállára akasztotta. Nem lett volna szükség erre, de azt akarta, hogy legyen egy szabad keze, amivel Elfelda kacsója után nyúlhatott. Még egy csókot nyomott a szőkeség ajkaira, majd Tarik már el is kezdte a visszaszámolást. Aztán amikor eljött az idő, a zsupszkulcsot fogva érezhették meg a jól ismert gyomorforgató rántást a hasuknál, köldök tájékon. S már pörögve hasították is át a teret, hogy Kartumban kössenek ki végül, egy igencsak tekintélyes épület előtt.  A környék csalókán csendesnek tűnt...
- Már elkezdődött... Malik és Jamal kiürítették a környéket, helyes... megfogadták a kérésem. Nem kell fölösleges áldozat. - mormolta Tarik, úgy, hogy a többiek is hallhatták azért. Majd intett és megindult előre, egyúttal pálcát is húzva. Morgan pedig Elfelda kezét fogva követte vállán a cosmagokkal, jobbjában a pálcával. Minden bizonnyal a szőkeség is érezte, hogy jobb, ha követ a példát. Bár veszély nem lesett rájuk a jelek szerint, mert az épület is csendesnek hatott, a szép, kissé arabos folyosókon csak az árulkodott a forradalmi hangulatról, hogy itt-ott a fal mellett összecsuklott emberek hevertek elkábítva, vagy sóbálvánnyá merevítve. Morgan némán Elfelda-ra pillantott, kíváncsian, hogy a modell miként reagál a látványra, míg Tarik ismét beszélni kezdett.
- Vértelen forradalmat kértem Malik-tól, ő pedig ha még nem is idős, de bölcs katona és nem kegyetlenebb a kelleténél. Allah megvilágította neki a jó utat és ő bölcsen követi. - ahogy haladtak előre, immáron találkoztak eleven mágusokkal is, akik mind meghajlással köszöntötték Tarik-ot. Aranysárga karszalagjukról lehetett tudni, hogy a forradalmi közösség mágusai ők. Kellett is ez, mert fehér arabos köntös és mágus talár kereszteződéséből kialakult ruhadarabot viselt szinten minden figura. Minden figura, kivéve egy valakit, aki a meleg ellenére is fekete nadrágot és fekete inget viselt... s akit hamarosan meg is pillanthattak és aki nem is olyan régről nagyon is ismerős volt... Tarik is ilyen karszalagot hordott, ahogy Jamal és Malik is, akikbe végül egy vastag ébenfa ajtó előtt futottak bele. Jamal is kezet rázott Morgan-el, ahogy Malik is, Elfelda pedig ismét szertartásos főhajtást kapott, csak Malik lépett közelebb és csókolt neki kezet Közben sötét szemei pedig felsandítottak a kékségekbe.
- A legjobbkor jöttetek, most jön végre az igazság pillanata! - jegyezte meg a karizmatikus férfi, egy pillanatig még tartva Elfelda kezét, majd elengedte. - Szerettem volna, ha a tanúi vagytok ennek és hogy utána tudjátok: a vendégszeretetem erős lábakon áll és semmitől nem kell tartanotok. Most pedig... - fordult az ajtó felé, mire a katonái is, pálcájukat az ajtóra szegezték.
- Bombarda! - a varázslók együttes ereje berobbantotta a mágikusan is védett ébenfát, a szilánkok befelé repültek a szudáni mágikus miniszteri irodába, elvakítva a bentlévőket. Morgan ösztönösen pajzsbűbájt idézett maga és a párja elé, míg engedte, hogy Malik immár egymaga tört előre s így szabadon láthassák, hogy mi is történik.
Láthatták, hogy a magas, nemes férfi miként mozgatja villámgyorsan a csuklóját, milyen laza természetességgel hárít átkokat és csap le nem halált hozó ellenvarázslataival, amitől a testőrök sorra csuklottak össze. Egy igazi oroszlán volt akcióban. Olyan volt, mintha mindenki lelassult volna körülötte s ő az élet-halál kettős arcaiba mosolygott volna kevélyen, míg pálcája jobbra-balra osztotta a fénycsóvákat. Tíz testőr hevert szanaszét az ajtó törmelékével borított iroda kézicsomózású szőnyegén, középen pedig a diktátorként uralkodó miniszter remegett, kegyelemért könyörögve.
-Ké...kérlek! Légy irgalmas! - Malik egy pálcaintéssel elnémította, egy másikkal megkötözte a vezért, aki nem is olyan régen még teljhatalommal basáskodott Szudán mágusai fölött. Akinek oly sok rosszat köszönhetett. A családja elvesztését. Persze erről még Morgan és Elfelda nem tudhattak, csak azt érezhették, hogy itt most már komoly feszültség van.
[color=##BA0000]-Allahtól kérd majd a kegyelmet! És ne reméld, hogy bíróság elé állítunk... tudjuk, hogy a zsebedben vannak s mire lecseréljük őket, már meg is szerveznéd a szökésed.[/color] - legyint Malik, tökéletesen tisztában lévén azzal, hogy lojalistái még mindig akadnak, hogy a teljes átmenet, az átrendeződés még sok idő lesz. Egyelőre azonban még csak áll s kicsit hátra is fordul, hogy lássa: Morgan és Elfelda is követték az immár biztonságos irodába.
- Elfelda, sivatagi rózsa, ami most következik, az nem biztos, hogy a szemeidnek való. De eldöntheted, hogy látni akarod, vagy sem. Most csak annyit mondok, hogy ez az ember vett el tőlem mindent. - mondta egyenesen a nőnek, hiszen a medencénél amikor a meghívásba Morganék belementek, akkor mesélt nekik kicsit, de messze nem mindent. Azt, hogy régen elűzték, hogy most visszatérnek igazságot szerezni és rendet tenni. Most pedig Elfelda-n múlt, hogy a mély, bársonyos bariton hangszínen elhangzott szavakra miként reagál. Elfordul, kimegy, vagy inkább végignézi, hogy milyen, amikor az Oroszlán a prédájához jut. Ha döntött, Malik visszafordul, hogy egy pálcamozdulattal hasító átkot küldjön a diktátorra. Felvágja a nyakát s az gurgulázva-hörögve dől el a szőnyegen, ahogy ütőereiből dől a vér s megkötözött teste rángatózva hánykolódik, amíg elszáll belőle az élet.
- Bevégeztetett. - sóhajtja csendesen Malik, majd pálcáját elrakva megfordul és ellép, Morganhez és a szőkeséghez. Közéjük lépve karol beléjük.
- Legyetek üdvözölve az országomban! - mondja Malik, míg megindul velük kifelé az irodából. Hangja ismét érdekesen csengett, érződött benne, hogy érzi: egy út végére ért s most egy másikat kezd. Hogy tudja kicsoda, tudja mire képes és amit akar, azt el is éri. Most szerezte vissza a hazáját. De többet abból, mint amire korábban jogosult lehetett volna. Elvették a szeretteit, ő pedig kárpótlásul elvette ezt a földet magának. Legalábbis így érezte, bár tudta, hogy ez nem pusztán ennyi. S Morgan és Elfelda is nagyon jól tudták ezt, hiszen ez volt ittlétük elsődleges oka. A feladatuk lényege.
- Szóval Malik, most hogyan tovább? - kérdi Morgan a vendéglátójukra sandítva, még mindig kicsit a történtek hatása alatt. Látott már ilyesmit az Ostrom alatt pár éve, de attól még nem volt teljesen rezignált sem ennek irányában. Most már ő is biztos benne, hogy Malikot érdemes komolyan venni. De abban is, hogy a férfi nem erőszakoskodik ha nem muszáj: békésen intézte el azokat, akik életveszélyes átkokat lőttek felé. Csak egy életet vett el és ez mindenképp egy érdekes dolog.
- Mára kaptok itt a Miniszteri Palotában egy szobát, a vacsorára pedig hivatalosak vagytok, addig rendet rakunk. Viszont a város még forrongani fog, ezért holnap kiköltözünk Port Szudán környékére a tengerhez. - kezdte ismertetni a férfi. - Ennek több oka van: az egyiket már mondtam, a másik pedig az, hogy amíg feláll az ideiglenes kormányzat, addig nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy csak simán beköltöztünk ide. Na, itt is vagyunk! - áll meg egy ajtó előtt, majd kedélyes mosollyal búcsúzik a párostól, utolsó pillantását még Elfelda-n felejtve valamelyest... Morganék pedig beléphetnek az ajtón a kellemes, szintén arabos stílusú lakosztályba, ahol a srác le is rakja a csomagokat.
- Na, mit gondolsz édes? - fordul a párjához, hogy átölelve megcsókolja, majd azért el is engedi, hogy elkezdhessenek kicsit berendezkedni.
Naplózva


Elfelda Hall
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 11. 24. - 21:52:25 »
+1

Látni akarom.

to: M&M



Öltözet

+16

Érzem, ahogy hevesen dobban a szívem, mikor meghallom azt a bizonyos kopogást az ajtónkon. A teát is majdnem félrenyelem, de szerencsére csak félig megy cigányútra, és ez egy gyors krákogással menthető azért. Örülök ennek, mert elég kellemetlen lenne most hevesen köhögni kezdeni Tarik előtt. A végén még félreértené a dolgot... Persze a barlangban közösen átéltek miatt így is lehet, hogy finom pír színezi arcom a megjelenésére, de semmiképp nem szeretném, hogy ilyen naivnak tűnjek előtte... Vagyis, bizonyos szempontból az sem árthat, hisz egy teljesen ártatlan turistát készülök alakítani most, a minisztérium megbízásából, Malik és teljes udvartartása előtt.
Ahogy erre gondolok, elfog az aggodalom, amit azért igyekszem jól leplezni. Hogy ez mennyire sikerül, azt igazából csak a párom láthatja rajtam. Ő ismer engem, és mindent tud rólam... ismeri azt, akit a világ előtt alakítok, és aki a négy fal között valójában vagyok.

Az viszont, akit most készülök eljátszani, még nem csak számára lesz talány, hanem nekem is teljesen új. Más terep. Veszedelmes. Kalandos. Izgató. Érzéki. Ellenállhatatlan. Félelmetes. Nem érdemes tovább fokozni a jelzőket azt hiszem. Ha egy kis izgalmat akartam az élettől, azt most bőven megkaptam... nem csak a közelgő filmszerepem révén, hanem a Saint-Tropez-i hosszúhétvégén átélt katartikus pillanatok, és az ezzel járó kénytelen-kelletlen vállalt új feladat által is. Elfelda Hall új szerepben mutatkozik be... Vajon mennyire lesz testhezálló a szupermodell számára a kémkedés? - fut át lelki szemeim előtt egy újság képzeletbeli címlapja.
- Szia Tarik - köszöntöm finom mosollyal a férfit, majd követem párom példáját, megfogom a kezét, és megszorítom az ujjait. Sebtiben visszacsókolom, de nem olyan hosszan és mélyen, ahogy amúgy tenném. Tarik jelenléte megzavar bennem valamit, ez az egész olyan komoly súllyal bír, hogy furcsa lenne túlságosan elmerülni egymásban előtte. Ahogy a szudáni ütemesen visszaszámlál, önkéntelenül is lecsukom a szemem, és egyre erősebben kapaszkodom Morganbe... Hiába éreztem azt az elmúlt egy napban, hogy kezdek tőle távolabb sodródni az itt átélt kaland miatt... most... épp az ellenkező érzés járja át a szívem. Ahogy a rántást megérzem a köldököm táján, majd felfordul a gyomrom a pörgés hatására, olyan szimbolikussá válik ez az egész helyzet... Ahogy sodródom, repülök valami elképesztő, megfoghatatlan távoli világ felé, miközben a szerelmem az egyetlen, akibe kapaszkodhatok... és közben az a legrosszabb az egészben, hogy ez sem nyugtat meg teljesen, mert legbelül folyton ott susog egy kérdés bennem: és még meddig?

A szimbolikus kimerevített jelenet egy pillanat alatt szakad meg, miután megérkezünk a célhelyszín elé. Egy nagyon kifinomult, impozáns épület elé érkezünk meg. Egyből furcsának érzem, hogy szinte senki sincs itt rajtunk kívül. Már szóra nyitnám a szám, arról érdeklődve, hol van a vendéglátónk, és mire is számíthatunk pontosan, de... Tarik megelőz a magyarázattal. Innentől kettős érzetem támad, olyan, mintha egy lelassított filmjelenet látnék, ahogy a fekete, Maliktól kapott, autentikus ruhában haladok kedvesem kezét fogva, szívritmusom egyre gyorsabb ütemet vesz fel. Érzem, pontosan érzem, hogy most olyat fogok megtapasztalni, amit korábban sosem. Nem kell fölösleges áldozat... - ismétlik szinte testen kívüli élményként Tarik szavait dobhártyáim. Olyan színpadias az egész, ahogy végighaladunk, előreszegezett pálcával a kezünkben. Tekintetem meg-megakad a díszes üvegablakon, fülem a susogó hangba kapaszkodik, amit hosszú szoknyám hagy maga után minden egyes lépéssel a kihalt folyosón. Az egész olyan nem is evilági... szinte levegőt sem kapok. Azzal nyugtatom magam, hogy ez csak azért van, mert itt jóval párásabb, fülledtebb a levegő, mint Európában... Azon kapom magam, hogy agyam időről időre valami racionálisba, tényszerűbe próbál kapaszkodni, tüzetesen megfigyelem a látómezőmben megjelenő mágusok öltözékét, és nem kerüli el figyelmem az aranyszín karszalag csillanása... Mit nem adnék most, ha rajtam is lenne egy olyan... attól valahogy biztonságban érezném magam. A Maliktól kapott medált nem mertem felvenni. Túl kiszolgáltatottnak éreztem volna magam tőle. Nem tudtam, milyen hatással lenne rám, s attól tartottam csak nagyobb bajba sodorna, ha esetleg a férfi ellenségei pillantanák meg rajtam... attól talán csak vérszemet kapnának.

Most viszont, ahogy itt suhanok a köveken, arra gondolok, talán jobban tettem volna, ha mégis felveszem. Nem kegyetlenebb a kelleténél - ragad meg elmémben egy újabb mondat, ami újra és újra beakad, mint lemez az elromlott bakelit lejátszóba.
Medál híján a pálcámba és Morgan kezébe kapaszkodhatok csupán, de most valahogy egyik sem nyújt igazi megnyugvást. Szégyellem magam, kínosan érint, hogy ennyire félek. Erre nem számítottam. Ebből az érzésből váratlanul zökkent ki a hímoroszlán megjelenése és ében pillantása. Aztán az a puha kézcsók a pálcás kezemen, ami teljesen váratlanul ér. Ez húz vissza a valóságba. Most nyerem vissza lélekjelenlétem. Hirtelen minden kiélesedik, minden a helyére kerül. Némán, mosolyogva bólintok a férfi köszöntésére, ez most számomra nem a szavak pillanata. Hanem az igazságé. A robbanást már valós időben, valósan érzékelem, ahogy az utána következő feszültséget is, amitől minden szőrszál égnek mered karjaimon. Feszesen tartom magam elé a fenyőpálcát, de közben Malik bravúros átkait látva valahogy az a megérzésem támad, hogy nem kell majd használnom. Lassan, megfontoltan követem Morgant az úton, s ahogy Malikot és a minisztert figyelem, egész testemben kiráz a libabőr. Érzem, hogy valami soha nem látott, kitüntetett dologban van most részünk. Röviden már tudok Malik hátteréről, de a legbelső motivációi a puccsra még ismeretlenek számomra. Az érzés viszont kristálytisztán átszivárog. Mikor felajánlja, hogy forduljak el a sorsfordító momentumnál, Morganre, majd Malikra pillantok. Megerősítésre várok... s ha ezt megkapom, olyan kemény tekintettel és határozottsággal felelek meg, ami még engem is meglep.

- Látni akarom. Egy szó lemarad a mondatból, amit csak magamban teszek hozzá. Miattad. Miattad akarom látni. Felkészülésre sem idő, sem lehetőség, de azt hiszem, erre a látványra sehogy nem is lehetne. Ahogy kifröccsen a borszín vér, és végigcsorog a puha, világos szőnyegen... olyan akár egy áldozati bárány. Hirtelen válik a diktátor gyenge, sebzett vaddá... Malik zsákmányáva. S ahogy a volt miniszter szeméből kiszökik a fény, úgy költözik át a dicsőséges fekete íriszekbe, amikben büszkén megcsillanva kap új életre. Íme Szudán új ura.
Ösztönösen, finoman hajolok meg fejbúbommal a férfi felé, ahogy üdvözöl bennünket az ő országában.
- Köszönjük! - mormolom elismeréssel, majd csöndben hallgatom a továbbiakat. Érzem, a szavaknak most nincs itt az ideje. Sodródom tovább Morgan oldalán, lágyan viszonozva a felém villantott mosolyt, amelyről mindketten tudjuk, mindent jelent, csak búcsút nem. A gyönyörű lakosztály láttán még szélesebbre szalad az a bizonyos mosoly. Eddig nem tudtam, mi hiányzott az életemből. Most már tudom.
- Rengeteg mindent... De a legfontosabb az, hogy ha ez így megy tovább, a Minisztérium alaposan megdolgoztat minket a pénzünkért... - kezdem kicsit viccelődve, hogy könnyebben átlendüljek az előző, zsigerbe maró élményen. - és hogy ezek után biztosan nem maradunk azok, akik voltunk - válaszolom őszintén, melegen viszonozva Morgan ölelését és csókját. Ha eddigi munkám izgalommal töltött el, a mostani kémszerep olyan adrenalinlöket, ami hurrikánként hullámzik végig a testemen.
- Na és te? Láttál akár csak hasonlót is? - utalok az irodában történtekre, miközben egy pohár frissítő víz után nyúlok a díszesen megmunkált dohányzóasztal felé. A hűs víz mennyei mannaként csorog végig a torkomon, - csakúgy ahogy pár perccel korábban a sűrű vér a szőnyegen - minden cseppel emlékeztetve a legfontosabbra: hogy élek.
Naplózva


Morgan Williamson
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 11. 25. - 00:26:27 »
+1


+16 (fizikai erőszak)

Morgan ösztönösen simogatja meg Elfelda hátát kicsit, amikor az majdnem félrenyel. Ismeri már nagyon alaposan szerelmét, így az ilyesmire már azonnal tud reagálni. Bár az, hogy nagyon ismeri, nem jelenti azt, hogy minden gondolatát ismeri is éppenséggel... de ez persze fordítva is igaz. És hát Morgan még mindig fiatalabb volt jó pár évvel s éppen ezért bőven érésben volt több vonatkozásban is. Bizonyos tapasztalatok még mindig előtte álltak, így nem ítélhetett meg mindent tökéletesen.
Azt minden esetre látja, hogy a nőben van aggodalom és hazudna, ha azt mondaná, hogy benne nincs. Viszont a veszélybe bőven belekóstolt és mostani foglalkozása is a testi épségét fenyegeti állandóan, így valahogy kicsit máshogy fogja fel a dolgot. Komoly a játszma, na de ott volt régen az az átok, amit Arianna esetében akartak megtörni s ami végül akkor mégis kedvese életébe került... az ilyen tapasztalatok tették koránál érettebbé a srácot. És az ilyenek miatt tudta férfiasan leplezni mindazt, ami esetleg felmerült benne. Közvetlen baráti módon viszonyult hát Tarikhoz most, akinek persze nem kerülte el figyelmét Elfelda kis pirulása, a fekete hagyományos ruha mellett végképp nem.
- Látom készültél komolyan, elismerésem! - jegyzi meg a férfi, ahogy végignéz rajta, de talán a szőkeségben ez is más gondolatot ébreszt...
Viszont a zsupszkulcs ott van és indulni kell, így sok idő nincs már, egy erőmerítő gyors gesztus belefér, aztán az ismerős kavargás után új helyszínen találják magukat.

A puccs egyértelműen kezdetét vette és jól látható a környezet kihaltságán, hogy nem a nyitányra érkeztek. Ez odabent egyre nyilvánvalóbbá válik. Nem véletlenül volt ez így időzítve természetesen. Egyrészt nem akarták kockáztatni, hogy a vendégek veszélybe sodródjanak, másrészt Malik azért meg is akarta mutatni mindezt a brit párosnak. Erre persze több magyarázat is lehetett...
- Lehet furának tartjátok, hogy én csak most érkezem veletek, de nem kenyerem a harc igazából. Én máshogy támogatom a testvéreimet és ők ezt is becsülik, fiatalságuk ellenére is van bennük elég bölcsesség ehhez. - mondja Tarik, aki valóban a legidősebb a hármasból, bár ez sem jelent többet negyven évnél, míg a másik két lánglelkű vezért a harmincat éppen haladta túl nem sokkal. - És nem csak harc, de újjáépítés is van. A sebeket gyógyítani is kell, nem csak tépni. - jegyzi még meg, ahogy haladnak, hogy a kissé furán apokaliptikus filmet, aminek a valóság látszik, ne a csend uralja és a vendégek meg is érthessenek pár dolgot. A szavait átható gondolati magvakból érezhető volt, hogy egy sokkal elvontabb, spirituálisabb tagja a triumvirátusnak ez a férfi. Persze ő is képes lett volna a harcra, de nem ez volt az ő útja s ezt tudatosan is kezelte.
Nem úgy két társának az útja, mely most kereszteződött Elfelda és Morgan útjaival, amikor elérték őket a miniszteri iroda ajtajában. Rajtuk látszott, hogy a harcosok ösvényén jártak, hogy mindaz, amit befelé láttak az ő munkájuk volt. S még itt, ilyen keretek között is talált Malik erőt és lehetőséget egy gyengéd gesztusra, pár pillantásra a férfi részéről egy nő felé. Szavai magyarázatot adnak arra, hogy miért is kerültek ilyen kitüntetett szerepbe, bár a háttérben más is lehet. Talán meg akart mutatni magából többet? Egy olyan arcot, amit szintén ismerniük kéne? Ki tudja...
Most csak az bizonyos, hogy a harc utolsó zsarátnokai izzanak fel s Morgan ösztönösen von pajzsot és helyezkedik úgy, hogy Elfelda-t óvja.  Szükség erre végül nem nagyon lesz, de az biztos, hogy ha bármi lenne, hamar állna úgy, hogy párjának semmi bántódása ne legyen, hogy ő legyen inkább a villámhárító.

A srácot mondjuk kicsit meglepi Elfelda döntése, a hangneme és a tekintete is, de Malik arcán mintha valamiféle elismerés, elégedettség és tisztelet futna át. Amire készül, az hideg bosszú, mégis egyfajta szertartás a maga nemében. Áldozat, ha úgy tetszik. A mai nap egyetlen halálos áldozata, az egyetlen pillanat, amikor valakinek komoly baja esik. Persze a puccs után majd megindulnak a perek, a számonkérések, a követők-itteni harcosok elszámoltatása is napirenden lesz. De ez nagyon a jövő zenéje.
A vér patakokban folyik el sebesen, bár nem robbant ki úgy, mint valami olcsó filmben, ahhoz el kellett volna szorítani kissé a vágás alatt az áldozat torkát. S egy rituálénál meg is tennék éppenséggel, de itt most ez nem volt cél. Nem akartak ezek a férfiak az Ellenség vérében fürödni. Viszont Malik a kiömlött vértócsába belesétál, kissé táncos léptekkel s enyhén körbe is fordul alkatához képest meglepő légiességgel, hogy szembe forduljon a többiekkel és egyenesen a szőkeség kék szemeibe néz elsőre mélyen. Aztán Elfelda picit meghajol bájos buksijával s a férfi elmosolyodik a gesztusra.
- Az oroszlán, aki az ellensége vérében jár... ahogy megjövendöltük! - mondja Tarik szertartásosan, a többiek pedig Elfelda példáját követik, bár ők derékból, tekintettel a padló felé teszik. Egyedül Morgan biccent a fejével. Ő is idegen itt, rá ez nem tartozik úgy mint a harcosokra, Malik pedig ezt is mosollyal nyugtázza. Érti és nem sérti a dolog. Viszont a brit srác veszi picit át a sort azzal, hogy kérdez és a folytatásra terelődik a szó. Nekik végül is feladatuk van s érdemes lenne kitalálni, miként is bontakozzanak ki. Malik válasza pedig egyfajta segítség is.
- Remek, akkor végül is egyfajta üdülés lesz az is a továbbiakban számunkra. - teszi hozzá Morgan. - A vacsora meghívást pedig köszönjük és nagy megbecsülésed kitüntető jeleként elfogadjuk! Jól gondolom, hogy ez csak azoknak kiváltság, akik ma itt voltak? - kérdezi a srác, hogy többet tudjon meg magáról a vacsoráról. Nem mindegy, hogy ki fog részt venni s egyúttal azért udvariasságával ő is elfoglalta helyét a játszmában. Megtiszteli Malikot kellően, de meg sem alázkodik túlzottan. Nem kegyenc itt, hanem vendég.
- Jól gondolod Morgan saahib. - biccent Malik a barát arab szavát használva, mint jelzőt, a többiek számára is kijelölve, hogy ők vendégek és megbecsülés nekik is jár. - Az igazság harcosainak egy lakoma lesz a Minisztérium fogadótermében, megérdemlik. Ti pedig a triumvirátus vacsorájára vagytok hivatalosak mint barátok és vendégek, szóval velünk fogtok étkezni a miniszteri belső szalonban. Ami nem ez volt, ott nem lesz ilyen... felfordulás. - mondja könnyed nevetéssel a forradalmár férfi, miközben szépen el is kíséri a párost a lakosztályhoz, ahol mára szállást kapnak.
- Most pedig érezzétek magatokat otthon picit, kell egy kis magány nektek a látottak után, ezt biztosra veszem. Egy emberem be fog majd nemsokára kopogni, de nem fog sokat zavarni. A vacsoránál! - búcsúzik el finom biccentéssel a férfi, miután még egy utolsó pillantást váltott Elfelda-val, hogy aztán a maga dolga után nézzen.

A szobában ami valóban igen lakályos és fényűző, amolyan arabos módon hamarosan ketten maradnak s Morgan ezt ki is használja a csomagok letétele után végre nyugodtabban is ölelhesse és csókolhassa párját. De persze van ám kérdése is, nem meglepő módon.
- Akkor kezdjük az elején! - mosolyodik el és kuncog is kicsit. - Ebben igazad van, nem lesz sétagalopp. De én azt látom, hogy a legkomolyabb harc most mehetett le és Malik szavai alapján elég távol akar tartani minket a sűrűjétől. Ami annyira nem baj, mert a fölösleges kockázat nem kell, amit akarunk így is meg fogjuk tudni. - gondolkozik el a srác, míg elhelyezi a csomagokat és legalább a tisztasági felszereléseiket előpakolja, ha másra most még nem is biztos, hogy ennyi időre szükség lesz.
- Egy bizonyos értelemben igen, bizonyos tekintetben valóban nem... mármint minden tapasztalás változtatja az embert, de én még nem látom azt, hogy teljesen átformálna majd minket ez az egész. Legalábbis a sikerhez arra kell majd támaszkodnunk, ami amúgy is megvan bennünk természetesen. Ilyen tekintetben lehet inkább csak jobban megismerjük magunkat. - hangosan tanakodik a srác immáron válaszában, de Elfelda az ilyen filozofálós pillanatokat is megszokhatta már és általában nem is szokott rájuk rosszul reagálni, amiért Morgan elég hálás volt.
- Igazából láttam hasonlót és végül is csúnyább dolgokat is. Tudod, én visszaszöktem az evakuálásból és részt vettem a Roxfort ostromában. Tudodki serege meg... nem volt ennyire sem kíméletes. És a leszakadó kőtömbök sem. Az egyik majdnem elintézett és amikor a lábaimra esett, egy pillanatig azt hittem, sosem fogok már járni. - mesél kicsit egy olyan időszakból, amiről viszonylag ritkán beszélt, mert sebek, traumák kapcsolódtak hozzá. Hedonizmusa annak idején ennek a feldolgozására alakult ki csak igazán s ez volt az, ami részben kiégetett benne dolgokat és tette olyan módon éretté, amit Elfelda megismert.
Ebben a pillanatban hallatszik a kopogás és amíg Elfelda iszik, addig Morgan megy ajtót nyitni, hogy Malik egyik embere egy két csomagocskát nyújtson át neki, pár halk szó kíséretében, majd sarkon fordul és távozik.
- Nos, nem tudom jól értettem, mert eléggé törte az angolt fura akcentussal, de a vendéglátónk küldött nekünk a vacsorához alkalmas viseletet. - teszi le Morgan a két csomagot, amelyek közül az övéből fehér ruha kerül elő, kultúrához és alkalomhoz illő. Elfelda esetében pedig egy nőhöz és modellhez illő módon sokkal díszesebb, mutatósabb darab kerül elő, a szemeihez illeszkedő árnyalatú kék anyagból, bár egy kicsit több türkizes élénkséggel talán.
- Hmmm azt hiszem tényleg nem árt majd a készülődés... - jegyzi meg a srác vigyorogva, majd nyom egy puszit még Elfelda arcára, mielőtt nekilátna. De még mondanivalója is van persze.
- Egyelőre azt találtam ki, hogy kotta formában rejtjelezve készítek feljegyzéseket. A most látottakról már ma természetesen, miután megvan a teljes kidolgozás. Éppen ezért én egy ponton ki fogom menteni magam a vacsoráról. - néz Elfelda kékségeibe, ahogy ismertetni kezdi a tervét.
- Te viszont maradsz és csevegsz, bájologsz, teszed ami csak képességedben áll, hogy megtudj most, amit lehet. Amikor visszajössz, én ébren foglak várni és mindent leírok rejtjelesen. Rövid időn belül vissza kell majd utaznom a meccsre és ezt már magammal szeretném vinni. A következő utasításokat utána fogjuk kapni. - nyom végül egy újabb csókot Elfelda ajkaira s nekiáll készülődni végül, hogy a vacsorához megfelelő állapotba kerüljön, a ruha előtt egy kis borotválkozás, szakáll igazítás, majd utána a könnyű, illatos fehér anyag jöhet.
Naplózva


Elfelda Hall
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 11. 28. - 13:02:28 »
+1

Látni akarom.

to: M&M



Öltözet

+16

Tarik elismerésérő megjegyzését egy könnyed mosollyal hálálom meg. Számomra egészen természetes és magától értetődő, hogy megtisztelem vendéglátóinkat azzal, hogy a kultúrájuknak megfelelően öltözöm fel. Pláne úgy, hogy egy ennyire feszült és veszélyes szituációba csöppenünk, már rögtön az elején. Persze mindent nem tudunk előre arról, hogy mi fog történni, de Malik és társai nem rejtették véka alá szándékaikat... nem árultak zsákbamacskát azt illetően, hogy mire vállalkozunk, ha csatlakozunk hozzájuk Szudánban. Ahogy megérintem a törölközőt, majd megjelenünk a napsütötte épület előtt, elfog a gondolat, milyen érdekes is a varázsvilág... vagyis a tökéletes szó rá inkább a varázslatos. Elég megérinteni valamit, és máris egy teljesen új világban, új klímában, új hiedelemrendszerben találjuk magunkat. Ez az egész számomra rettenetesen új, és valahol rémisztő is... Nem csodálom, hogy maga Tarik sem szívesen volt jelen fizikálisan a puccs elejétől kezdve. - Tökéletesen megértelek. Az erőszak nekem sem kenyerem - jegyzem meg őszintén, miközben Morgan kezét fogva sétálok mellette. Hogy ez mennyire így van, arra talán csak az a legjobb példa, hogy soha életemben nem okoztam szánt szándékkal fizikai fájdalmat senkinek. Az anyatejjel szívtam magamba az erőszak gyűlöletét, valószínűleg már magzatként átszivárgott belém minden ezzel kapcsolatos viszolygás, hisz sajnos jól tudom, hogy anyám mennyit szenvedett apám mellett a velem való várandóssága előtt és után is. Kész csoda, hogy apám képes volt megállni, hogy ne emeljen kezet anyámra, amíg terhes volt... Talán itt mutatkoztak meg az apai érzései? Vagy csak nem akarta, hogy egy értelmi fogyatékos gyerek miatt szánakozva nézzen rá az egész világ? Ennek csak ő lenne a megmondhatója, ha még élne...

De ahogy anyám sem sejtette, hogy valaha előtör belőle a kegyetlen vérszomj... apám mellett mégis olyan szintű megaláztatásban, elnyomásban és kínban volt része, hogy akaratlanul is eljött a pillanat, amikor rajta volt a sor megtorolni minden szenvedést apámon. És akkor haladéktalanul lesújtott... Ahogy az erőszak megvetését, úgy tehát annak szöges ellentétét, a túlélés miatti vérszomjot is magamba szívtam... mellyel most szintén kénytelen vagyok szembesülni, ahogy néhány perccel később - Malik vérben "fürdő" képét - csodálom magam előtt. Ebben a pillanatban megérzem, milyen könnyen lecsupaszíthatnám magam két, a talpaimból szerteágazó, göcsörtös gyökérre. Egyre, ami anyám örökségét jelenti, s egy másikra, ami apám hagyatékát szimbolizálja. Döbbenet járja át elmém, ahogy rájövök, hogy mennyire át tudom érezni a bosszú édes, kéjes ízét, mely csak úgy sugárzik Malik diadalittas, büszke arcáról. Ebben a pillanatban minden porcikámban osztozom vele a bosszú delejes mámorán, és szinte magától mozdul gerincem, hogy ezzel az ösztönös, tiszta mozdulattal - a meghajlás gesztusával fejezzem ki hódolatomat felé.
Az oroszlán... aki az ellensége vérében jár... - csengenek többszörösen ismét a fülemben Tarik szavai, miközben Morgan és Malik az esti programról ejtenek szót.
Ahogy megjövendöltük... - hallom a bajtárs hangját ismétlődni, s valami furcsa kétely fog el már erre. Korábban sosem hittem hasonlóban. Sorsban, jóslásban, asztronómiában... én ennél mindig is gyakorlatiasabb, racionálisabb ember voltam. De most... valahogy elbizonytalanodtam. Hisz korábban azt sem gondoltam volna soha, hogy egyszer majd itt állok, egy véráztatta szőnyegen farkasszemet nézve a halállal... és ahelyett, hogy rettegést váltana ki belőlem, mint ahogy azt előzetesen gondoltam volna... inkább feloldozást, örömet, kéjt vélek benne felfedezni. Nem tudom, hogy mindez a jelenlegi helyzet szürrealitása miatt játszódik-e le bennem. Hogy azért reagálok így, mert annyira hihetetlen ez az egész, így teljesen jogos, hogy szélsőségesen irracionális gondolatokat, érzéseket vált ki belőlem? Avagy... most kell rádöbbennem arra, hogy egyáltalán nem ismerem önmagam? Az utóbbi gondolatot emésztgetem most, a Malik körétől vett búcsú után immár gyönyörű lakosztályukba megérkezve, azzal a frissítő pohár vízzel a kezemben.

S mint mondtam, korábban nem hittem a sorsban, most viszont, ahogy Morgannel itt állunk, és kedvesem épp ugyanezen gondolatoknak ad hangot, kezdem úgy érezni, hogy ez az egész olyan, mint egy filmben. Amit most látok először, ezért nem tudom, mi fog történni.... mégis, valahol pontosan érzem, hogy az egész meg van írva, és bármit is teszek, az ennek megfelelően el van rendelve. Szokatlanul csendes, merengő vagyok most, Morgan szavait hallgatom arról, hogy ő már szembesült jóval súlyosabb dolgokkal is az életében a Roxfort ostroma alatt. Erről korábban sosem beszéltünk igazán részletekbe menően, de most, hogy eljött az alkalom, nagyon is örülök neki. Szeretnék többet tudni arról, mit volt kénytelen átélni a párom.
- Ezt sosem mondtad... Ilyen súlyosan megsérültél? - nézek rá aggódva, majd a poharat visszateszem az asztalra, és közelebb lépek hozzá, hogy átöleljem.
- Sajnálom... - susogom a fülébe lágyan, vigasztalón. - Hogy sikerült megmenekülnöd? - kérdezem féltőn, ám ekkor megzavar bennünket egy kopogtató hang, ami eltereli kicsit a beszélgetést az előzőekről, remélhetőleg nem véglegesen. A nekem szánt csomagban egy csodaszép azúrkék ruha rejlik, amibe első látásra beleszeretek. Nagyon szeretem az egzotikus ruhadarabokat, és alig várom, hogy felvegyem ezt a csodaszép kelmét, amelynek már a tapintása igazi élmény. Lágy, selymes érintése olyan hívogató, hogy nem sokáig kéretem magam, a Morgantől kapott puszi után neki is fogok az öltözködésnek. Bár a fekete ruha is tetszett, abban elég melegem volt, így nagyon örülök, hogy most egy jóval levegősebb anyagú darabot ölthetek magamra. Az öltözködéssel hamar elkészülök, amíg Morgan terveit hallgatom az akcióval kapcsolatban. Elismerő pillantással adózom szavaira, kicsit meg is lep, hogy ilyen pontosan eltervelt mindent.

- Nahát... ahogy így hallgatlak Édes, el kell ismernem, hogy nagyon is van érzéked a kémkedéshez - kacsintok rá melegen. - Na és milyen alibivel fogod kimenteni magad a vacsoráról, hogy ne tűnj gyanúsnak? - érdeklődöm kíváncsian, majd a másik - engem erősen foglalkoztató - kérdést is felteszem aztán:
- És ami még nagyon érdekelne... mit értesz pontosan az alatt, hogy teszem, ami képességemben áll? Ez azért elég tág kereteket szab... Szerinted a beszélgetésen túl mást is vár tőlem Malik? - vetem fel dilemmám teljesen őszintén, amíg a ruhához színben tökéletesen passzoló saru után nyúlok, hisz ezen a ponton már nincs értelme köntörfalazni. Szeretném, ha pontosan tisztáznánk a játékszabályokat Morgannel. Ha van olyasmi, amit semmiképp nem akar, hogy bevessek a cél elérése érdekében, azt most lehetősége van nyíltan megosztani velem.
Bár nyugalmat színlelek, valójában nagyon izgulok most. Szeretném tisztán és világosan látni, hogy mire számítsak itt tartózkodásom alatt, és van egy olyan érzésem, hogy Morgan férfiként jobban átlátja a fennálló helyzetet. Mert akármilyen szívélyesnek is tűnt eddig Malik velünk szemben, elég szkeptikusan állok ahhoz a gondolathoz, hogy a szudáni oroszlán, aki oly élvezettel "mártózott meg" előttünk legnagyobb ellensége vérében, megelégedne mindössze a társaságommal mindazok után, amit együtt átéltünk a Saint-Tropez-i kéjbarlangban...
Naplózva


Morgan Williamson
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 11. 28. - 16:08:14 »
+1


- Ha nem is kenyere az embernek, olykor nem lehet elkerülni. Ha egy fa elkorhadt és kidőlésével már életeket veszélyeztet, azt ki kell vágni. - mondja Tarik mintegy tételmondatot, ami egyúttal azt is meghatározza, hogy miként is tekint a maguk harcára. Miként tekint arra, amit hamarosan Morgan és Elfelda egyaránt végignéznek. A srác nem nagyon vett részt a társalgásban amíg Tarik vezette őket, s nem is véletlenül, mert a szavakat is mérlegelte, de egyúttal gondosan meg is jegyezte őket. Kettejük közül ő az, akinek be kell számolnia a Minisztérium felé személyesen, így ezek nagyon is fontos dolgok s a srác a pontos memorizálásra törekedett inkább, semmint, hogy csevegéssel vonja el az energiát ettől.
Persze, amit látnak az önmagában is elég színpadias és van a helyzetben valami olyan rituális, ami egyébként is az ember nyelvére forrasztja a szót. Malik cselekedetein, gesztusain nem valamiféle ámokfutás szüremlik keresztül, nem egy pszicho- vagy szociopata gesztusai ezek, valahonnan mélyebbről fakadnak. A társadalomtudatos én alól, évezredek-évtízezredek távolából visszhangzik a dolog, ahogy a próféciához való kötődés is.
A mágikus világ számára nem voltak ismeretlenek a jóslatok koránt sem, bár a megítélésük korról-korra és személyre szabottan változott. Ha Elfelda megkérdezte volna most Malik-ot, hogy mit gondol a jóslatról, aminek főszereplője Ő lett, akkor a férfi jó eséllyel azt mondta volna, hogy a jóslatok valódi mágiája a tudásban rejlik: ha az ember ismeri tartalmukat, az már valamilyen módon kihatással lesz az életére, a cselekedeteire.
A férfi perzselő tekintetével figyeli Elfelda-t folyamatosan, tekintete mindig adózik a szőkeségnek s amellett, hogy sugároz is dolgokat a modell felé, egyúttal vizsgálja is, rendezgeti magában a tekintetét, rezdüléseit, mimikáját... egészen az ideiglenes búcsú pillanatáig.

Elfelda megjegyzéseire Morgan hosszabban kifejti a gondolatait s az valamelyest meglepi, hogy a szőkeség mennyire elmereng és magát továbbra is csendre kárhoztatva hallgatja, holott ezeket korábban ő vetette fel. De az is igaz, hogy a gondolatok magvasabbak ezúttal s Morgan meg tudja érteni, ha a szőkeség mindezt most inkább emésztgeti. Főleg a látottak után. Szóval nem tölti el semmilyen téren aggodalommal, hogy Elfelda most csendesebb. Annál is inkább, mert a jelek szerint azért akad valami, amire azonnal reagál is és már a tőle megszokott módon.
- Hát, az nem igaz, hogy nagyon nincs mit mesélni rajta, de a múlt sebeinek sorozatában ez valahogy mellékessé tud sikkadni. - mondja Morgan úgy, hogy közben mosolyog, de ez Elfelda ölelésének szól inkább. Amit viszonoz is, szorosan karjaiba zárva és egy picit csendben lélegezve be párja illatát.
- Megúsztam, nincs mit sajnálni. Az átéltek pedig inkább csak megkeményítik az embert ilyen helyzetben. És részben ennek is köszönheted, hogy olyan vagyok neked-veled, amilyennek megismertél. - mondja a srác egyszerű egyenességgel, hiszen gondolatait ilyen tekintetben sosem zárta el párja elől. És valóban azt látta, hogy az ilyen élmények miatt tudott más lenni kicsit, mint olykor a korabeliek. S ez Elfelda számára koránt sem volt lényegtelen dolog. Akkor sem, ha nem is volt egy teljesen érett figura még Morgan, ami olykor hibákat tárhatott fel.
- Mindjárt elmondom! - a kopogásra csak ennyit mond Morgan, hogy aztán az ajtónál intézkedhessen is, bár ezúttal ez picit nehezebb a limitált angoltudású egyén miatt.
- Na szóval, ott tartottam, hogy... hogyan menekültem meg. Tulajdonképpen szerencsém volt és arra keveredett pont az akkori szerelmem, aki leszedte rólam a köveket. Az megúsztam, hogy maradandó sérülést szenvedjek, már-már csodás módon. Talán a lépcsőnek hála tudtam olyan szögben szorulni a kövek alá, hogy ez így lehetett. Ja igen, egy lépcsőn volt a dolog. - sorolja a srác, míg kicsomagolta a maga szerelését, de az sem kerülte el, hogy Elfelda már most mennyire szereti azt a ruhát, amit egy pár perce kapott csak. Látta párszor így kedvesét és ez mindig örömteli mosolyt fakasztott nála. Volt abban valami meghitt, ahogy Elfelda ilyenkor az anyagi világ szépségének adózott és az ő öröme Morgan szívét is boldogsággal töltötte el. Az ilyen tekintetben belé szorult nagyfokú önzetlenség volt esélyesen a gyökere egy-két más dolognak is...
- Látom a vendéglátóink megadják tényleg a dolog módját és mesésen áll neked ez a szín is, meg a ruha is! - jegyzi meg Morgan lelkes elismeréssel, ahogy alaposan megnézi magának kedvesét. Ezt sose tudta megunni érzése szerint.

- Köszi! - nevet fel a srác. - De igazából csak alaposan elgondolkodtam az egészen és ha valamit csinálok, azt szeretem jól csinálni. És korábban komolyan gondoltam, hogy elég ügyesek vagyunk ahhoz, hogy a helyzetet a saját előnyünkre is használjuk. - magyarázza egy pici vállvonással is kisérve, mert valahogy az egészben volt némi természetesség számára. Kapott egy kihívást, igyekezett is neki megfelelni. Elfelda minden bizonnyal most értette meg teljesen, miért is fogadta Morgan olyan nyugalommal a levelet és az ahhoz kapcsolódó beszélgetést korábban. Mert a srác gondolkodása elég gyors volt, hogy felmérje: képesek rá és egy pillanatig nem kételkedett sem amgban, sem párjában. - Ami azt illeti, a legprózaibb és triviálisabb megoldás a legegyszerűbb. Idegen ország, más konyha... és ez bizony az ember gyomrát meg tudja viselni. Nekik pedig nem kell tudni, hogy az én gyomrom valójában nem ennyire érzékeny... - huncut kacajjal mondja Morgan s látszik rajta, hogy tulajdonképpen ő élvezi a kalandos helyzetet. Kviddics játékos volt, egy adrenalinnal telt, agresszív sportot játszott, hazai pályán volt tehát valamennyire. - Amúgy ez egy olyan húzás, ami lehet még hasznos a jövőben is, de csak ügyesen szabad adagolni az ilyen alkalmakat. - teszi még hozzá, hogy aztán Elfelda következő kérdésére ugorjon, ami némi nemű dilemmát jelent. Bár az is igaz, hogy bizonyos múltbeli események mentén azért vannak könnyítő tényezők ehhez is. De azért Morgan elgondolkodik rajta valamennyit, még akkor is, ha ezt a gondolatot is forgatta már kicsit magában. A nőhöz közelebb lépve simogatja meg aranyló haját és nyom egy csókocskát ajkaira szólás előtt.
- A keretek tényleg tágak. -biccent először. - A helyzetünk pedig nem olyan egyszerű. Viszont három potenciális célszemélyünk is van, ez tény. Ugyanakkor az is látszik, hogy Malik a legnyitottabb irányunkban és ő rendkívül meghatározó tagja a hármasnak. Én épp ezért gondolnám ideális választásnak, de ebben kíváncsi vagyok a te véleményedre is. - kicsit távolabbról is kezdi a kérdést, mint Elfelda gondolta, de ez az egész egy stratégia része kell, hogy legyen, így nagyon is fontos a dolog. Szembe kell néznie Morgannek azzal, hogy jelen helyzetben kém fejjel fontos gondolkodni és ez olykor más szempontokat jelent.
- A megbízás alapján információkat kell szereznünk és eljuttatnunk. Ezek rendkívül bizalmas dolgok, igénylik, hogy négyszemközt történjenek meg. Éppen ezért fontos, hogy ha Malikot tekintjük továbbra is célszemélynek, akkor a teljes körű bizalmát élvezzük. Ez a legfontosabb, enélkül kudarc a dolog: bíznia kell. - folytatja tovább a srác a gondolatmenetet némi szünet után, amit Elfelda-nak hagyott a válaszadásra, avagy gondolkodásra. A helyzetben volt egy olyan evidencia, ami vezette őket a megoldás felé, ez valamelyest érezhető volt. A közelmúlt történései pedig éppenséggel könnyítették is ezt a dolgot valamelyest.
- Őszintén nem tudom pontosan, hogy mit vár és mit nem. Miután most végiggondoltuk azt, hogy milyen célunk van, én azt látom jónak, ha szabad kezet kapsz. A küldetés ideje alatt és csakis azzal összefüggésben szerintem a nyitottság az a kulcsszó, amit keresünk. Azért, mert a teljes bizalmam élvezed és amit teszel, annak célja van. Szeretlek. - egy csókot ismét nyom a nő ajkaira. Sok idejük mondjuk ezután már nem maradt, mert ha percekkel később is, de kopogás jelezte az ajtón, hogy a vacsora tálalva van s érkezett valaki, hogy elkísérje őket. - Egyébként lehet azzal is tudsz még jó benyomást tenni, hogy viseled az ajándékát, de ez a te döntésed. - teszi még hozzá Morgan, miután korábban Elfelda természetes módon megmutatta a születésnapi ajándékot. Viszont ezt mindenképp a nőre bízza és végső soron csak egy gesztusnak látja az egészet.

Miután kézenfogva elhagyták a szobát (helyesebben talán inkább lakosztályt), az a figura, aki korábban a ruhákat hozta, intéssel jelzi, hogy kövessék őket s egy-két forduló után a folyosókon végighaladva elérik azt a helyet, ahol a zártkörű étkezés zajlani fog. Ment közben persze hallottak némi zenefoszlányt, nevetést, az önfeledt jókedv és ünneplés zsivaja hatolt fel az alsó szintről. Mindenki örült a győzelemnek, annak, hogy él, annak, hogy végre itthon lehet.
A szalonban , ahová érkeztek már nem volt ennyire harsány, ami a hangulatot illeti. Persze amikor a vezetőjük kitárta az ajtókat, innen is kellemes illatok szűrődtek ki, ételek és illatosító füstölők keverékének aromája, valamint zene, de halkabban, visszafogottabban. Persze legalább annyira keleties, mint amilyen a szalon maga volt. A triumvirátus három tagja, Szudán új urai már elhelyezkedtek kényelmesen a lehetőségek miatt hagyományos módon kissé oldalt fekvő helyzetben az alacsony asztal körül. Mindegyikük olyan köntöst viselt, mint Morgan, bár Malik-é sötétbordó volt s a nyak részt nem gombolta össze teljesen, így tetoválásainak vonalai fel-felvillantak kicsit , míg Tarik szürkét hordott, Jamal pedig feketét.
- Á, megérkeztetek, remek! - derült fel még jobban a három férfi, míg emberük a párost a krémszín kanapéhoz vezette, hogy ott helyet foglalhassanak házigazdáikhoz hasonló pózban. Elfelda Malik és Morgan közé került az ültetési rend alapján.
- Igazán olyan lette z a ruha Elfelda, mintha rád öntötték volna! Nagyon csinosan áll. - jegyezte meg Malik, akinek szemei ismét a megszokott módon csüggtek a szőke szépségen egy finom mosolytól kísérve.- Bizony, Malik jó érzékkel választott neked. - teszi hozzá Jamal egy biccentéssel, egyúttal azt is elárulva, hogy Elfelda kinek köszönhette mai új viseletét. Az eddigi kísérőjük pedig közben minden pohárba tölt egy míves kancsóból, majd egy intésre el is hagyja a helyet. A férfiak a poharak után nyúlnak.
- Akkor a jövőre! - mondja Malik végül a köszöntőt s hamarosan Elfelda és Morgan számára nyilvánvalóvá válhat, hogy a hagyományokat tartva nem alkohol került az asztalra, hanem mentatea. Az étkezés pedig kezdetét is veheti, van itt főétel és édes sütemények formájában desszert egyaránt, mindenki kedvére szedhet. Morgan pedig szerepéhez híven áll is neki a dolognak...
Naplózva


Elfelda Hall
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: Tegnap - 12:57:12 »
+1

Látni akarom.

to: M&M



Öltözet

+16

Lágyan simítok végig a barna tincseken, miközben Morgant ölelem. Kicsit szégyellem magam, hogy ezt eddig nem tudtam róla, és ha belegondolok, még biztosan annyi minden van, amiről nem esett köztünk szó, de fontos...  Azt is nemrég tudtam csak meg róla az úszás kapcsán, hogy gerincferdülése volt régen. Talán ha nem kerül szóba, el sem mesélte volna, pedig olyan jó ezt is tudni róla. Ettől valahogy mélyebbé válik az egész. Tisztábban, jobban ismerem a másikat. Ahogy ő is mondja, a nehézségek, fájdalmak leküzdése által válunk azzá, akivé. Most, hogy belegondolok, amiatt is elszégyellem magam, hogy annyi minden van még, amit én sem osztottam meg vele magamról. A Nattel való kapcsolatomból adódó borzalmak... aztán az, ahogy Oleg mellett egy részem elvesztette egy hitet, hogy egyszer saját családom lehet... na és nem beszélve anyám féltve őrzött titkáról.

Sok sok minden van, amit én sem mondtam el neki, és nem tudom, hogy valaha el fogom-e mondani. Ez aggaszt, mert rettentően szeretem, és a végletekig megbízom benne. Mégis, valami megakadályoz abban, hogy igazán megnyíljak neki. És nem értem, hogy mi az oka ennek. Régen a családom titkát leszámítva mindent megosztottam az exeimmel. Talán túl sokat sérültem, túl mélyen bántottak meg ahhoz, hogy újra merjem vállalni ezt a kockázatot? Ahogy a barna íriszekbe nézek, erősen mardos a bűntudat, mert azt érzem, hogy ezzel az attitűddel csak távolabb sodródom kedvesemtől... főleg azon események tükrében, amik most előttünk állnak. A nosztalgiázásból egy rövid időre ki is zökkent minket a kopogtatás, majd a futár, de szerencsére nem sokáig. Feszülten hallgatom Morgant, aki a tőle megszokott lazasággal meséli el, hogyan temették majdnem maguk alá végleg a kövek az ostrom alatt. Így ismeretlenül is mély hála önt el az exbarátnője iránt, aki megmentette őt. - Merlinnek hála, hogy arra járt és tudott segíteni! Igen, nagy szerencse, hogy nem lettek maradandó sérüléseid, de így is borzalmasan fájhatott... - mondom empátiával teli hangon, és lágyan végigsimítok a homlokán, miközben a csomagjainkat bontogatjuk. A könnyed szabásnak köszönhetően hamar belebújok a csodás kelmébe, ami elvonja a figyelmem a korábbi komolyabb témáról, de csak addig, amíg a lazább beszélgetés ismét mélyebb vizek felé nem veszi az irányt.
- Igazad lehet, néha a kevesebb több - bólintok mosolyogva a gyomorrontás ötletére.

A mélyebb sodrás óhatatlanul hamar elérkezik, hiszen Morgannel még nem volt időnk letisztázni pontosan a játékszabályokat. Mindez nem csoda, gyakorlatilag két napja fordult fel fenekestül az életünk, ez most konkrétan olyan érzés, mintha egy ezüst fonál végét fognánk, és azt követve rohannánk valamerre... próbáljuk utol érni magunkat, szorít az idő és a feladat, olyan mélységekig kell Malik bőre alá bújnunk, amivel kapcsolatban egyáltalán nem vagyok biztos, hogy sikerülni fog. De meg kell próbálnunk... nincs más választásunk, ez tiszta sor. Az viszont már kevésbé egyértelmű, hogy milyen módszerekkel próbálkozhatunk. Ha valamiben, hát abban az egyben nagyon biztos vagyok, hogy mindkettőnknek meg kell elégednünk azokkal az eszközökkel. Szinte lélegzetvisszafojtva hallgatom Morgan szavait, amik első hallomásra teljesen más reakciót váltanak ki belőlem, mint amit vártam. Megkönnyebbülök.
És ez nagyon furcsa, mert azt hittem, hogy csalódott, vagy méges leszek, ha kiderül, hogy hajlandó átadni engem testestül-lelkestül Maliknak csak azért, hogy teljesítsük a küldetést, és meg tudjuk venni a közös otthonunkat. Saint-Tropezban még nagyon felháborítónak éreztem, hogy ilyen könnyen osztozik rajtam, és egyáltalán nem mutatja féltékenység jelét... De most, ahogy hallgatom, kénytelen vagyok beismerni magamnak, hogy már örülök ennek. Hogy ez jó jel, vagy sem, fogalmam sincs, de a mostani helyzetünket egyértelműen megkönnyíti, és most ez a lényeg. Legalább ilyen téren nem kell magam visszafogni, vagy megjátszani. Mert abban biztos vagyok, hogy nehezemre esne Malik társaságát elutasítani... és nem csak azon triviális oknál fogva, hogy ma délután premier plánban láttam, milyen vérszomjas is tud lenni. Míg Morgan beszél, nem szólok közbe, csak helyre teszem magamban a dolgokat. Amikor befejezi, lágyan viszonzom a csókot, aztán elgondolkodva szólalok meg.

- Értelek, és azt hiszem, igazad van abban, hogy Malikra érdemes leginkább koncentrálni. Az előzmények miatt ráadásul bízom benne, hogy sikerül elnyernem a bizalmát - felelem a korábbi kérdésre. - Akkor ha téged nem zavar, mindent bevetek majd, amit megkíván a helyzet... de kérlek, te se felejtsd el, hogy én is nagyon szeretlek! - mondom kicsit komolyabba hangon, mint szoktam, aztán a javaslatára bólintok.
- Igen, erre én is gondoltam, és azt hiszem, ehhez a ruhához elég jól is menne - nyúlok az ékszeres dobozom felé, amiben többek között a Maliktól kapott nyakék is megbújik.
- Segítenél kérlek? - nyújtom a medált Morgan felé, majd hátat fordítok neki. Ez a rituálé valahogy megnyugtat, ahogy a beszélgetésnek megfelelően az ő beleegyezésének megfelelően demonstrálom elköteleződésem és hűségem Szudán ura iránt. Van egy olyan érzésem, hogy Malik pontosan érteni fogja, mit jelent, hogy most először viselem a jelenlétében a nyakéket. Ha teljesen készen nem is állok a mai estére, ezután már nyugodtabban követem páromat és a már megismert férfit a szalonba. Ujjainak ismerős érintése megnyugtat, míg Malik látványa azonnal zavarba hoz, de igyekszem nem mutatni a jelét ennek. A triumvirátus szívélyesen fogad minket, és én őszinte mosollyal viszonzom ezt a kedvességet. Nem tudja elkerülni a figyelmem, hogy az elrendezésből úgy látszik, a fő helyre ültettek minket. Ezt legalábbis abból szűröm le, hogy mi magasabban helyezkedünk el, mint vendéglátóink. Tudom, hogy az ázsiai kultúrában ennek fontos szerepe van, és valamiért az az érzésem támad, hogy az araboknál sincs ez másképp, hisz náluk is rendkívüli jelentősége van a rituáléknak. Szinte biztosra veszem, hogy annak is szimbolikus oka van, ki milyen színű köntöst visel a férfiak közül.

- Köszönöm, egyszerűen gyönyörű ez a ruha... - felelem Maliknak mosolyogva. Ében pillantása szinte lángként perzseli a bőröm, ahogy végigfut rajtam. Mikor Jamal elárulja, hogy a ruhát Malik választotta, akaratlanul is sötét pír színezi be a járomcsontom.
- Úgy látszik, Maliknak remek ízlése van a női ruhák és kiegészítők terén - utalok a nyakamban viselt medálra mosolyogva, majd kapva kapok az alkalmon, hogy a köszöntő után a mennyei menta teával enyhítsek szomjomon. Jól tudom, hogyha az embernek melege van, a meleg ital jó orvosság tud lenni, a menta pedig igen jótékony hatással van az idegrendszerre, így bizom benne, hogy a nedűt kortyolgatva nem csak megnyugszom majd, de a pirulással is felhagyok hamarosan. Ha vendéglátóink enni kezdenek, úgy én is élénk érdeklődéssel pillantok végig az étkeken, majd mosolyogva fordulok Malik felé.
- Elég sok étel ismeretlen még számomra az asztalról... van esetleg olyan, amit feltétlenül ajánlanál megkóstolni? - kérdezem tőle kíváncsian, majd a javaslata után újabb kérdést teszek fel. - Mi a helyzet most országszerte? Nyugodt, vagy feszült a légkör a történtek után?
Naplózva


Morgan Williamson
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: Tegnap - 14:05:24 »
0


- Valóban nem volt kellemes. - biccent a srác. - De itt vagyok és végső soron megúsztam, nem csak azt, de az egész napot. És végső soron valóban hálásak lehetünk, mert akkor nem ismerhettük volna meg egymást. - hálás mosollyal élvezi Morgan a gyengédséget, amit Elfelda-tól kap és alapvetően még jobban is viszonozná, ha nem lennének mellé más történések is. De persze ez nem gátolja meg azt, hogy továbbra is így viszonyuljon hozzá a futár távozása után. És nem is szalasztja el Morgan, hogy ne simogassa, ölelje vagy érintse párját, amikor lehet. Még akkor is, amikor komoly dolgokról van szó s amikor a közeljövő akcióit és annak kereteit kezdik kijelölni. Kényes kérdések, de meg tudják oldani, ezt Elfelda válasza is mutatja.
- Akkor jó, ha egyet értünk. Egy csapat vagyunk több értelemben is és ehhez mérten teszünk mindent. - bólint Morgan Elfelda szavaira, majd hallgatja azt is, amit a következőkben mond, továbbra is a karjaban tartva és cirógatva. Ajkain finom mosoly ül, pillantása pedig mélységes bizalmáról és a másikhoz fűződő mély érzelmeiről árulkodnak.
- Ezt sose tudnám elfelejteni. - mondja Morgan mély átéléssel, hogy aztán megcsókolja a szőkeséget lassan, mélyen és finoman. Kiélvezi ennek minden másodpercét amíg csak bírják, de aztán a következő felmerülő kérdés miatt egy kicsit mégis kénytelen elengedni a szőkeséget. - Persze! -feleli s a medál kis kapcsait használva a láncot rögzíti párja nyakában, hogy indulás előtt azért még egy futó csókot nyomjon ajkaira s csak utána kövessék az embert, aki elvezeti őket a vacsora helyszínére.

A szalonban pedig a régióhoz illő világ és pompa fogadja őket, bár utóbbi kategória azért visszafogott valamelyest, nem a leghivalkodóbb. Mindazonáltal szívélyes társaság is jár a helyhez, akik örülnek a vendégeknek és nagy tisztelettel is fogadják őket, hogy minél otthonosabb legyen minden. Hagyományosan vendégszerető ez a légkör, bár Malik mosolya egy picit huncutabb tónust kap, ahogy látja, hogy a közte és Morgan között helyet foglaló Elfelda mennyire zavarban van. Egyszerűen olyan édesen állt ez a nőnek, ami minden bizonnyal bárki szívét meglágyította volna.
- Egy gyönyörű rózsának gyönyörű ruha, így illik ez. - jegyzi is meg a férfi továbbra is mosolyogva, míg Elfelda-t figyeli sötét lélektükreivel rendületlenül és könyörtelenül, ha a nő fokozódó pirulását vesszük. Tekintetét persze nem kerüli el az sem, hogy Elfelda viseli a kapott medált, ami egyfajta elégedettséget vált ki belőle, de a következő kis párbeszédre már el is neveti magát, mert először Tarik replikázik a szavakra.
- Annyira, mint nők terén! - ezen Malik még jobban nevet s egy finom intést enged meg magának. - Elég lesz... szerencsétlen vendégünket teljesen zavarba hozzátok. - villan meg picit ravaszan tekintete, mintha ő nem lett volna benne ebben a játékban. - De az tény, hogy tartózkodásod alatt pár darabot félretettünk neked. Az a fekete ruha odakintre ildomos és nagyon helyesen vetted fel. Viszont idebent, illetve majd Port Szudánban a területünkön nem kell ilyen kötöttségekkel foglalkozni, az egy kevésbé szigorú környezet. - sorolja még a férfi, mielőtt a pohárköszöntőt megejtenék. Aztán kezdődhet is maga a vacsora, amibe Morgan elég gyorsan bele is merül, hogy szerepéhez hű legyen, egyúttal Elfelda-t is hagyja kibontakozni abban, amit a nőnek kell felépítenie.
- Természetesen akad olyan, amit tudok ajánlani! - mondja Malik, ahogy előre hajol a közös asztalhoz és elvesz egy ínycsikalndónak látszó sült borjúhús falatot, amit egy kis keleti fűszeres öntet is borít s azt Elfelda-hoz hajolva kínálja meg a szőkeséget, hogy a modell ujjai közül kaphassa be a kóstolót. A férfi tekintete továbbra is játékosan csillog közben s a gesztusban ismét van valami nyugaton nem megszokott, mégis otthonos és ősi.
- De a mézes süteményeink is nagyon jók egyébként, ha édesszájú lennél. - kacsint még rá a férfi, hogy aztán Elfeld a következő kérdését is hallgassa, míg maga is nekilát az evéshez azért. Miután megrágta és lenyelte a falatot, már készségesen adja is a választ.
- A muglikra ez az egész nem tartozik, így ők semmit sem sejtenek. A mágusok pedig inkább most kivárnak, nyugalomban. Nem mondanám, hogy nincs feszültség a levegőben, de majd eloszlatjuk a kétségeket, ha látják, hogy nem akarunk rémuralmat. - sorolja Malik a maga teája után nyúlva, majd kortyol belőle szavai végeztével. Aztán ismét átadja magát az evésnek és a többiek is, egy csendes, nyugodt étkezés ez most igazából. Nem illetlen a beszélgetés, de a hosszú nap után egy ilyen kis nyugodt szigetecske kell a három férfinak, ezt minden bizonnyal Elfelda is átérzi s Morgan is hasonlóan gondolja, ahogy a csendes nyugodt viselkedése is tanúsítja. Egyszerűen csak a pillanat élvezete dominál. Mindaddig, amíg csak kis mennyiségű étel marad a tányérokon, azt viszont illik meghagyni. Morgan elégedetten sóhajt fel az utolsó falat után, majd szusszan egyet.
- Ha megbocsátotok, nekem most vissza kellene vonulnom kicsit a lakrészünkbe, mert... nos értitek. - néz körbe egy kicsit bocsánatkérően, majd még megsimogatja Elfelda-t, hogy aztán távozzon a megbeszéltekhez híven. És olyan módon, mint akinek tényleg sietős valamelyest. A többiek nem is csodálkoznak ezen annyira, már találkoztak ilyen esetekkel és nem volt illetlenség mosdóra távozáshoz kimenteni magát valakinek.
Malik pedig a pálcája után nyúl s intésére a tányérok eltűnnek az asztalról, helyüket egy megtöltött vízipipa veszi át. Egy újabb intésére pedig a szén felizzik.
- Nem muszáj maradnod velünk Elfelda, viszont azt is szívesen vesszük, ha részt veszel a mi kis napvégi relaxációnkban. - mondja Malik a szőkeség szép arcát figyelve, míg a pálcát félretette s a pipa felé intett, jelezve, hogy miről is van szó tulajdonképpen. A döntést Elfelda kezébe helyezi, miközben Jamal és Tarik már a pipa szipkája után is nyúlnak, hogy elégedetten szippantsanak egyet-egyet, majd egy kis idő után aromás füstöt eregessenek a finom zeneszóval telített levegőbe. A szipkát Malik veszi át, majd ő is szív belőle, hogy a füstöt előre fújva forduljon aztán a szőkeséghez vissza és átnyújtsa azt, a kék szemekbe nézve. Ha pedig Elfelda úgy dönt, hogy ebbe is becsatlakozik, akkor édes, gyümölcsös ízű füstöt kóstolhat, amiben ott van a hasis aromája is nem meglepő módon. Most jó adag kóstolót kap a keleties világból a szőkeség ha akar, annyi biztos. S mindezt a szívét hevesebb dobogásra késztető kísértő sötét férfitól, aki mellette foglal helyet s akinek közelsége, illata már így is cirógatta végig érzékeit, ahogy mély hangja is újra és újra utat követelt magának tudatába fizikai jelenlétén túl.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.15 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.