+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kartonozója / Archívum (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Samhain - A kaland
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Samhain - A kaland  (Megtekintve 3308 alkalommal)

Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2021. 11. 03. - 09:29:56 »
+4

Shamhain
Egyre feszültebbnek éreztem magam, nem tetszett ez a helyzet. Bezárva... sarokba szorítva... Ezekre a gondolatokra éledezni kezdett a bennem élő farkas, ami mély lélegzetvétellel próbáltam nyugtatni. Eszembe jutottak a történetek, amiket még Kodan mesélt. A történetek, amikben az emberek... tudomást szereztek a.. magunk fajtákról. A hideg kiráz tőlük. Gondolataimból Sophie szavai rántanak ki.
- Mi van ha ez nem is tudom... Csak valami újabb teszt?
– Az előbb mondta, hogy ez egy próba. Persze, hogy tesztel minket
- vágta rá Jasper és helyeslően bólogattam.
- Mondjuk ki a legbátrabb hogy kiszalad, vagy ilyesmi? Vagy ha arról van szó, akkor én szívesen itt maradok a körben, hogy ti kimenjetek.
– Ez egy hülyeség, Sophie. Mind a hárman bent maradunk a körben. Ha valakit fel kell áldozni, hát mindegyikünket feláldozzuk.

Örülök, hogy nem olyanokkal vagyok, akik egyből engem dobnak a mélyvízbe, de nem tudtam eldönteni, hogy ha esetleg az a rosszabbik eset, hogy bent maradunk, akkor megéri-e mindenkit feláldozni? Ha megmenthetem őket azzal, hogy feláldozom magam... akkor megteszem. De remélem igaza van és ezzel mind kiálljuk a próbát. Örülnék neki, ha nem kéne senkit sem feláldozni.
- Alkossunk kört. - nyújtotta felém a kezét- Egységben az erő.
Kicsit tartottam ettől az egész helyzettől, de a fiú határozottnak tűnt és ez belém is adott egy kis hitet és nyugalmat. Sosem szerettem én megmondani, hogy mi legyen, örülök, hogy más elvállalta.
Kissé bizonytalanul megfogtam a kezét, de pillantásom határozottsága egyensúlyozta. Hát legyen, aminek lennie kell, készen állok!
De nem történt semmi. Ismét kissé értetlenkedve álltam, addig nem lesz semmi, amíg nem teljesítjük a feltételeket? Itt ácsoroghatunk órák hosszát, nem lesz semmi? Hisz mi közöltük a szándékunkat. Meg akar törni? Azt lesheti! Én is tudok makacs lenni! Gondolataimból ismét kirángatott valami... valami tompa zaj. Ritmusos... Valaki.. tapsol? Kerestem a hang forrását, ami egyre erősödött, majd ismét a manókat láttam boldogság táncot járni. Átkerültem Csodaországba? Olyan irreális az egész helyzet... Főleg, hogy egy mosómdve simogatja a fejem... Úgy érzem lelkileg átléptem egy határt és már azon sem lepődök meg, ha piros gumilabdák potyognak ránk, vagy repülő virágok táncolnának körbe. Úgy érzem átléptem azt a bizonyos határt, amikor már nehéz meglepni és akármi történik, csak elfogadom, nem ellenkezem. Megtörtek volna? Vagy csak megértettem, hogy ebből az egészből úgysem szabadulok egy könnyen? De mit is számít? Majd valami lesz. Csak éljük túl ezt az egészet minden baj nélkül.
- Csodás, csodás, egyenesen lenyűgöző! Micsoda kellemes meglepetés! Elengedhetitek egymás kezét!
Ahogy kimondta e szavakat ismét végigsöpört rajtam az a hülye viszketés. Elengedtük egymás kezét, de.. mintha mégsem. Mérgesen a kezemre néztem, hogy vajon benne maradt-e valakineka keze egy újabb trükk miatt, vagy mégis mi van, de akkor láttam, hogy egy gesztenyét kaptam a franc tudja honnan.
Úgy tűnt a remény, hogy szabadulok újra éledezni kezdett bennem és az előbbi savanyú hangulatomat kezdte elűzni. Már nyitottam is a szám, hogy kérdezzem mi ez, amikor felpillantva megláttam a többieket. Kezdtek visszaváltozni! Akkor ez egy helyrehozó gesztenye lehet, valami... valami...csoda gesztenye! Manó varázs űző gesztenye! Vagy átok törő gesztenye! Legyen akármi, a jó kedvem visszahozta.
- Héj! Kezdetek újra normálisak lenni! Mármint úgy értem, hogy kezdtek visszaváltozni.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2021. 11. 03. - 22:09:32 »
+2


~ set ~

2002. október 30. – november 1.


          Bízom benne, hogy ennek a rémálomnak hamarosan vége lesz. A hamarosan alatt pedig azt értem, hogy mondjuk pár percen belül, mert lassan kezdem a hajamat tépni, és ahogy látom, ezt Serena is észrevette. Szerencsére ő valahogy jobban kordában tudja tartani magát. De addig is, amíg a helyzet meg nem oldódik, szerintem jobb lesz kicsit távol tartani magunkat a macskától. Aztán eszembe jut, ahogy távolodunk az asztaltól, hogy talán egy sütőtök hal jól jönne.
          Kivágok egy darabot a tökből, majd varázslat segítségével meg is sütöm, és ezt visszavisszük a macskának. Leteszem az asztalra, majd hátrálok néhány lépést. Még véletlenül sem akarom megrémíteni.
          - Melegen ajánlom neki, hogy elég legyen, mert ha nem, akkor nem érdekel, hogy testi sértést vagy állatkínzást követek el ma este – súgom oda a társamnak.
          Valószínűleg utólag megbánnám, de ez a tényen nem változtat. Most vagyok annyira dühös, hogy ne foglalkozzak azzal, mi lesz akkor, ha ezt az állatok vagy embert megkínozzuk egy nagy adag veréssel. Addig biztos nem fog számítani, amíg ebben a rózsaszín majdnem lilás bőrben vagyok.
          - Jó étvágyat!
          Mosolyt erőltetek magamra és úgy mondom ki a kedves szavakat. Legalábbis igyekszem kedves lenni legalább a hangomban. Figyelem, ahogy a macska lassan előmászik a rejtekhelyéről, és megszagolgatja a halacskát.
          - Visszanyered a rendes színed – mondom Serenának, ahogy ott állunk.
          Lenézek a kezemre, és látom, hogy én is kezdek visszatérni a normális állapotomba. Ugyanakkor megjelenik egy zacskó gesztenye is a kezemben.
          - Ez meg hogyan?
          Nem értem, de még ha érteném is, a ma este folyamán biztos nem akarnék választ találni rá. Inkább gyorsan keresek egy lámpást, mielőtt még a cicus meggondolja magát. Egy fehér alapon színes pöttyöset választok, és alaposan körbenézek, mielőtt még elengedném. Tartom a távolságot Serenától, de még nem igazán tudom, hogy mit kívánhatnék.
          - Azért csak össze fog jönni az a kívánság.
          Ezúttal már sokkal barátságosabban mosolygok, majd eszembe jut egy kívánság. Megfogom a lámpásomat, majd az ég felé eresztem és közben mantrázom magamban a kérésem. „Csak legyen minden rendben a családommal, és végre találjam meg az ideális páromat.” Nem tudom csalásnak számít-e egy mondatba két kívánságot is belesűríteni, de ha az első fele teljesül, akkor én már boldog leszek.
          Figyelem, ahogy a lámpások újra felszállnak az égre és igyekszem elraktározni magamban a látványt, hogy később lefesthessem. Talán még a macskát is rá fogom valahogy csempészni a képre, mert akármi is történt, azért biztos nem akart rosszat nekünk.
          - Szerinted mi ez a gesztenye? – fordulok azért még Serenához a biztonság kedvéért, mielőtt még hazavinném a kis csomagot.
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2021. 11. 04. - 19:57:12 »
+2

S A M H A I N


outfit

Azt hiszem, mindketten reménykedtünk benne, hogy ez a sült sütőtökös hal működni fog a pimasz macskánál. Nem elég, hogy minket okolt a lámpás szerencsétlen sorsa miatt, még meg is átkozott minket - kétszer! Pedig igazán nem tehettünk semmiről. Főleg én.
De Esmé talán még meg tudta menteni az estét. Láttam rajta, hogy ő is elég mérges volt a macska-kobold gonosz varázslatai miatt. Ő rózsaszínban pompázott, én meg kékben. Mindkettőnknek elege volt már az estéből.
Végül levágta a macska elé a sütőtök-halat, de azért Esmé megpróbálkozott kedves lenni. Talán ez volt a szerencsénk, mert úgy tűnt, hogy a koboldnak bejön a hal, és megkönyörül rajtunk. Igazából így, hogy a kis mancsai közé fogta a halat és könnyes szemmel eszegette, egészen szeretnivalónak tűnt. Egészen addig, amíg le nem néztem a kék kezemre.
-Visszanyered a rendes színed. - suttogta oda nekem biztatásul, én meg csak egy halvány mosolyt eresztettem meg felé. Lehet, hogy Dorian szeret, de azért mégsem akartam kéken odaállni elé. Habár valószínűleg ő azonnal vissza tudott volna változtatni rendes ember színemmé.
De nem kellett már sokáig aggódnom, hamarosan elkezdtem vissza-emberszínűsödni. Cserébe pedig megjelent a kezemben egy gesztenye. Meglepetten mutattam fel Esmének, akinek szintén ott volt a kezében egy hasonló kis termés. Én csak megvontam a vállam, talán ez egy búcsúajándék a macskától.
-Köszönöm. Vegyetek egy lámpást! - mondta ő, én meg meglepetten néztem rá.
-Hát ez a gesztenye? - mutattam fel neki kérdőn.
Akár válaszolt, akár nem, végül elvettünk egy-egy lámpást és kicsit odébb vonultunk. Én egy csinos fekete-sárgát választottam, meggyújtottam a benne lévő kis égőt, és kívántam, majd felengedtem az égbe. Esmé is nagyjából ugyanakkor engedte el a lámpását, így a kettőnk kis égő fénye egyszerre lebegett felfelé.
-De szép. - sóhajtok, és rászorítottam a gesztenyére, ami ott feküdt a zsebemben. - Váljon valóra minden kívánság. - teszem hozzá halkan, hogy csak Esmé hallja.
-Szerinted mi ez a gesztenye? - fordult felém a lány, én meg megrántom a vállam.
-Remélem csak egy ajándék...
Naplózva


Leah Barlow
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2021. 11. 05. - 17:57:29 »
+2


Fynn & Moira

2002. Október 31.-November 1.

Roppant kíváncsi lennék, hogy a többi versenyzőt is ilyen kellemesen szórakoztatják, vagy csak mi lettünk kiváltságosak. Nem mintha eddig nagy hangsúlyt fektettem volna a környezetemre, a két szomszédomon kívül, meg ugye közbeszóltak a manók is, de mindegy is. Viszont az most jó jelnek is tekinthető, hogy nincsenek sokan, nézők. Most vagy nem vagyunk ennyire látványosak, vagy úgy vannak vele, mint a normális varázslók, hogy tejivó versenyre ép eszű varázsló bizony nem jön. Tisztelet a kivételnek, mert a nyeremények általában jók szoktak lenne, mondjuk az idei évi bögre, nekem annyira nem tetszik, de biztosra veszem, van olyan, aki imádná. Noha kissé elkalandoztam, de azért sikerült nagy nehezen visszahúznom a kezemet is, mielőtt még valami mást is csinálnék, most hogy kezd beütni az a bizonyos édes delírium, kezdem egyre jobban érezni magam. Viszont hiába a jó érzés érzete, de egy biztos tejet nem akarok egy ideig inni. És ha már itt tartok, le akarok zuhanyozni. Mert ugyan megszáradva megvagyok, hála Moira kedvességének, de tejszagom van, ami nem biztos, hogy olyan vonzóvá teszi az embert, mint amilyen lenni szeretne. Arról nem is beszélve, hogy ezek a fehér foltok roppant érdekesen néznek ki a fekete nadrágomon. Mondjuk még mindig jobban jártam, mint Moira, akinek a felsőjén is meglátszanak a tejfoltok. Nem is értem. A kis manók, miért nem tudtak minket mondjuk szín helyett esetleg tisztává varázsolni? Szerintem kevésbé lennénk rájuk mérgesek. Már, mint én a saját szemszögemből nézve. Nem mintha nagyon haragudnék rájuk, szerintem édes pofák és ez a kék szín igazán illik hozzám, de a többiek nevében nem beszélhetek. Moira buborékjai is szépek, Fynn… Na Fynn nem éppen lett a legszebb, de még így is van benne valami sárm. Igen-igen, mondjuk azt, hogy elfogult vagyok, de ezt beismerem és el is vállalom, de oda se neki. Viszont a gondolataimból, egy felkiáltás szakított ki és ijedten pillantottam Moira felé. Ugye nem megint inni kell valamit, vagy még rosszabb, enni? Nem akarom, de mivel nem lehetek ennyire gyáva, így felé fordultam és érdeklődve néztem a tenyerében tartott kicsi gesztenyére. Aranyos kis darab, meg kell hagyni, de akkor ezek szerint, mi is ilyet kaptunk? Meglestem a tenyerem és tényleg egy nagyon cuki mágikus kis gesztenye lapult benne, amit jól megvilágított a kék tenyerem.
- Ez még is micsoda? - Lemerem fogadni, egyből azt mondanák  rá, hogy egy gesztenye. De ennyit még én is látok, és nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne a dolog. - Pontosítanék a kérdésemen. Mire való a gesztenye? És miért kaptuk?- Abban azonban nagyon reménykedem, hogy semmi turpisság nincs benne. Nem hiszem, hogy az idegeim elviselnének még egy csínyt, meg aztán lehet, hagynám, hogy Fynn kiélje magát rajtuk és elkaphassa a kicsi cuki manókat. Ha pedig már elkapta, akkor simán hazavihetem őket, ugye? Ha pedig már kérdések, akkor talán egy lényeges momentum sem maradhat ki. -Mikor állhatunk végre fel innen? Kissé kezd kényelmetlen lenni, hogy nem tud megmozdulni az ember.- Az, hogy felállni nem tudok, csak egy dolog. De elültem a fenekem és egy kis egészséges fészkelődés igazán rám férne már. Bár igaz, ami igaz, ha engednék, már hopponálnék is haza. Jó társaság ide, vagy oda.  


Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2021. 11. 06. - 14:40:44 »
+2

Karamell és alkohol

Jasper & Lup
(2002. október 31. - november 1.)
Ruci

Majd ha ide ér
az őszi szél, elkísér.
Elmentél, nem vagy már,
eltüntél, rám vártál...



Kicist úgy érzem, itt én vagyok most az egyetlen süsü, aki félre érti a dolgokat. Vagy egyszerűen már túl sok impulzus ért, és képtelen vagyok előszedni az eszem, ami amúgy is folyton Jasper küröl lebeg. Ahhj. Inkább csak várok, hogy mi lesz ebből, és amikor Jasper javasolja a körös dolgot, úgy ragadom meg Lup és az ő kezét is, mintha azok lennének az egyetlen esélyem arra, hogy életben maradjak. Mondták már másik is, hogy kicsit túlreagálom a dolgokat. De inkább csak várom, hogy mi történik. Azért remélem nem varázsolódunk el valahova random, ahol mindenféle vérszomjas valami vár ránk. Vagy ahol örök életünkben vörsre kell festenünk a fehér rózsákat. Végtelennek tűnő, hosszú percek után a manók lekesen tapsolni kezdenek, és azt hiszem ez egy jó jel, ugye? Valahogy nem hiszem hogy azért örülnének ennyire, mert elbuktuk a próbát, és... nekünk anniy. Akkor nagyon gonosz manónak kell lenniük. Még az se volt gonosz, aki ragyássá varázsolta a fejem Esmével, a boltbam, csak álmos volt és morcos. Ki is lehetett engesztelni.
- Csodás, csodás, egyenesen lenyűgöző! Micsoda kellemes meglepetés! Elengedhetitek egymás kezét!
Megkönnyebbülve sóhajtok fel, és pislogok a manókra. vajon én is elengedhetem jasper kezét? Az olyan kínos lenne, mintha nem akarnám fogni a saját barátom kezét. De akkor a Lup kezét se kéne elengedni, nem? Akkor lehet megsértődne. De ha mindenki kezét elengedem, akkor Jasper sértődne meg? óóó, te jó ég, miért ilyen bonyolult az egész élet? Jó majd én hagyom, hogy hadd engedjék el a kezem, azok akik akarják, én meg szépen kihátrálok a konfliktusból, és akkor... akkor minden megint megoldódik, magától. De ahogy a szakat elhangzanak a manók szájából, már megint végigszalad rajtam a viszketés, és úgy érzem magam, mintha bolhás lennék, már megint. Szinte nem is tudom magam tűrtőztetni, vakarászni kezdem a kezemet, de nem mintha segítene, csak jobban viszket. persze annyira belemerülök a magam vakarásába, hogy semmi más nem tűnik fel, csak hogy megőrülök, égnek áll a hajam, meghalok a viszketéstől. Ég veled, szép világ meg fura manók, jó volt köztetek.
- Héj! Kezdetek újra normálisak lenni! Mármint úgy értem, hogy kezdtek visszaváltozni.
:up hangja zökkent ki a kétségbeesett dramatizálásból, és ahogy rápislogok, már nem is olyan, mintha egy horrorból lépett vonla elő, szőke és a szeme is normélis. Magamra bámulok és én se vagyok már két lábű sütőtök, és Jasper is levedlette azt a furcsa, szürke arcszőrzetet, ami megkoronázta az egész fejét. Szinte hiányzik... Na jó anynira nem. Folyton szúrkálna, ha csókolóznánk.
- Tényleg! Jasper felszabadult az arcod! És mi is emberszerűen nézünk ki - nyugtázom sóhajtva. Ekkor érzem meg a kezemben azt a furcsa valamit, amit nem akarok először megnézni, de aztán mégis csak megnézem. Egy szép fényes gesztenye van a markomban és pislogva nézek a többiekre, hogy nekik is van-e, aztán majd a manókra pislogok.
- Ez nem egy átlagos gesztenye, ugye? Vagy megint egy próba lesz? - vagy most mi fog történni? El kell ültetni, hogy megvárjuk, míg lgig érő gesztenye fa nem lesz belőle és fel kell mennünk az óriásokhoz? De az óriások hogy nem estek le abban a mesében? vagy lehet mi is valakinek a feje felett vagyunk? Te jó ég, Sophie, inkább ne gondolkodj. Azért remélem, hogy ezek után kapunk bort, mert már most én is megkívánom, nem csak Jasper és Lup, Ez az igalom kikészíti az embert, és bárcsak lenne még több karamellás almám.
- Ugye most már elmehetünk? -kérdezem meg és aggódva Jasperékre meg a manókra nézek. Örülnék ha vége lenne ennek az egésznek, és csak bebugyolálnánk magunkat otthon egy takaróba. De azért Lup  megkönnyebbült jó kedve kezd rám is hatással lenni, és én se szorongok annyira.
Naplózva


Oscar Caine
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #65 Dátum: 2021. 11. 06. - 19:04:36 »
+2

Pár feles kéne még
2002. október 30.



zene: Szólhat hajnalig, vagy sose érjen inkább véget oufit: m e h


A szívem a torkomba dobogott, és szinte fákdalmas volt az elszakadés az ajkaitól. Idióta voltam és egy nagy barom, amiért ezt csináltam vele. Nem értettem mit csinált velem, hogy miért éreztem azt, nélküle az egész világom megint csak szánalom lenne és gyötrelem. Armin mellett minden kicsit színesebb volt, még akkor is, hogy ha gyűlölt érte, hogy együtt töltöttünk egy éjszakát. Nekem is többet jelentett az az egy alkalom kettőnk között, mint a többi együtt összevetve. Csak egyzerűen szánalmasnak éreztem magam melette. Ő nemes volt, elegáns, és lenyűgöző, én meg csak egy paraszt voltam, egy csóró paraszt.
– Csak szivattál…  szórakoztál velem, mert éppen nem volt ott senki más, akit megdönts. Undorító vagyok Caine… és szánalmas! - vágta a fejemhez, miután elszakadunk egymástól. Nem értettem, ahogy csókolt, ahoyg hozzám ért... Aztán amiket mondott. De talán a helyében én is gyűlöltem volna magamat. Persze, hogy igaza volt, bár mondhattam volna valamit védekezésképpen, nem jöttek a számra azok a nagypofájú szavak. Csak csendben felálltam, nem is hallgattam, mit magyarázott a manó banya, csak Armint akartam megállítani, hogy ne rohanjon el úgy és ne hagyjon békén, de nem tudtam megszólelni.
Iagzából a fülem is zúgott, mintha teljesen más világba kerültem volna. Csak az ő hangját hallottam, én pedig nem mertem neki elmondani ami amúgy is biztos nyilvánvaéó volt, csak egy senki voltam, a társadalom legaljáról, aki mindenképpen feljebb akart jutni, de ugyan olyan senki maradtam még most is az egyetemen. Nem akartam, hogy hátat fordítson és elmenjen, nem akartam, hogy itthagyjon, nem akartam. És mégis úgy éreztem egyszerűen elképzelhetetlen volt, hogy mi ketten együtt legyünk, akármennyire is vágytam rá. Ez a gondolat pedig egészen kezdett belülről robbanni bennem. A csókunk fájdalmasan hosszú volt és mégis ahogy ellökte magát tőlem olyan annyira hiányzott.
– Én végeztem veled, Oscar Caine! Te meg ne csiribuzz, ez nem menti meg ezt az egészet… nincs is közöttünk semmi. Egy botlás volt, mert voltam olyan hülye, hogy hagyjam magam.
- Várj! - kiáltottam utána, ahogy a sátor felé lépett. A manó közbedumált valamit de én csak rámordultam. - Fogd már be, ez egyszerűen... el volt már akkor bazsódva, amikor létre se jött - pillantottam rá, és követtem Armint ki a tömagba, Éreztem valamit a zsebemben, de nem nyúltam bele, nem érdekelt hogyan néztem ki, vagy hogyan nem néztem már ki, csak utól akartam érni. Kinyúltam érte, és megfogtam a karját, hogy magam felé fordítsam, és a tekintetemmel az övét kerestem. A tömeg nem is léezett a számomra.
- Én nem csak egyszerinek gondoltam - magyaráztam de tudtam, hogy szerencsétlenül fogalmaztam. - Hanem többször... én csak veled akartam azt - makogtam mint valami idióta, miközben a lényeget képtelen voltam neki elmodnani. Hogy megrészegített, és nem akartam volna snenki mással együtt lenni, csak vele. Hogy azóta sem tudtam kiverni a gondolataimból őt, és hogy mindig kerestem a tekintetét az egyetemen, pedig két külön épületben voltunk.
Tutdam, hogy úgysem értette volna meg. Azt, hogy én egy sneki voltam világ életemben. Túl nagy volt a szakadék közöttünk, és én egyedül ezt nem tudtam átugrani, akármennyire is szerettem volna. De mégis egyszerűen nem tdutam neki elmodani, hogy én... honnan is származtam. Igy képes lettem volna ezt az egészet hagyni kifolyni a kezeim közül.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #66 Dátum: 2021. 11. 06. - 19:53:50 »
+2


2002. október 30.
outfit

Art is chaos taking shape



Nem görcsöltem rá erre a kapcsolatra, csak az elején, amikor még anyni mindekinek az árnyéka a nyomomban járt. Éreztem benne egy kis feszültséget, amikor csak szóba került a manó, mintha attól félt volna, hogy megint elveszíthet. De én nem akartam elhagyni, nem volt szándékomban még egyszer eltűnni az életéből. legfeljebb akkor hagytam volna el, hogy ha valaki megölt volna. De ezt kizrtnak tartottam, még Rowle sem volt elég erős hozzá, hogy megöljön engem. Persze minden porcikám nekifeszült a gondolatnak, hogy megöljem. Az öcsém és Elliot életét is veszélybe sodorta azzal a kis ajándékával, amit belém csepegettett. Néha éreztem hemzsegni a mérget a testemben, mintha csak egy avarban hempergő kígyó tekergett volna bennem, mindefelé kapdosva és belém vájva a fogait. Utáltam, hogy euzt ELliotnak is el kellett viselnie miattam, mert meg akart menteni.
Szóval túlzott önbizalommal viseltettem a kapcsolatunk iránt, ami már házasság volt, és én nem Forest voltam aki megmérgezte volna minden pillanatát. Apám volt előttem a pálda, hogy milyen egy igazi családapa, és anyám eszméje élt bennem, ezekkel pedig úgy éreztem képtelen lettem volna csak úgy elhajítani Elliotot. Manó varázs ide, vagy ida, nem akartam, hogy egy dühös tini, káoszba fulladt hormonokkal kinyírja a kabalánkat. Elliot is hasonló képpen érezhetett, mert mind a ketten a manó védelmébe keltünk, amit nagyon reméltem, hogy értékelt.
- Hát ez egy bonyolult történet és…
- Az olyan ártatlannak kinéző kislányoknak, mint nektek nem is való - vigyorodtam el gonoszul a szoszire és a vörösre pillantva, majd inkább én is piszkélgattam a tököt, had ne mondja a manó azt, hogy amúgy szart se csinálok.
éLveztem a kettőnk kis csipkelődését az asztalnél, míg a manó a lányokkal volt elfogllava én foglakozhattam... khm, kezdekedhettem Elliotról. Szerettem zavarba hozni, és ha úgy vesszük, általában kihozta belőlem az állatot a jelenlétével. Pedig a lányok előtt még így is moderáltam magamat. Mert én olyan jófej voltam és lovagias. DE azért élvezettel húztam én is és a manó is Elliot agyát, ahogy pipilő kisfiúnak nevezte, láttam, ahogy zavarba jött tőle, meg az én tapintásomtól is.
– Hát, Mr. Kutyamanó, ez a tök egészen szép arcképet őriz rólad. Ilyen tökös kutyamanó sem voltál még.
- Zseniális vagy, Nyuszi, a legtökösebb kutyatököt állítottad fel kézimunkával - szólatam meg én is szellemesen, majd egy puszit is nyomtam a tökragacsos arcára.
Bólogattam én is, miközben vártam, hogy történjen valami. Kezdett fárasztó lenni ez a mai nap, még ha nem is vettem olyan véresen komolyan, ez a tökfogdosás meg egészen röhejes is volt, még akkor is, ha a tökösszóviccekból lehet egy életre is elegem lesz. Pedig a velünk szemben ülő vörös csaj is élvezettel durrogtatta a tökös szófordulatokat. Szinte bájos volt látni őket, ahogy teljesen kikészültek. A kamaszkor értatlansága, hm?
Várakozóan néztem az örvendező manóra, és aztán megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy szűnni kezdett az arcomon lévő szőr. Lassan mindeki visszakapta az emberre emlékeztető formáját, már csak a töklevet kellett magunkról valahogy lenyalni, khm. Éreztem, ahogy a kezemben valami volt. Egy kicsit elhúztama a számat, mert kezdett elegem lenni a meglepetésből. remélte, jhogy nem egy tökös tököt vagy ilyemsit sózott ránk a manó, de aztán ahogy kinyitottam a kezemet egy gesztenyét pillantottam meg.
- Mi a fene, most meg áttértünk a golyókra?
Naplózva


Moira Osborne
Szent Mungó
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #67 Dátum: 2021. 11. 06. - 20:30:50 »
+2

She' s a Samhainist

2002. október 31.
to: Leah & Fynn




zene: hmm mmm oufit: fall style

Leah felvetette a kérdést, hogy láthatta-e a nevem a Mungóban, mire elgondolkoztam, hogy vajon összefuthattam-e vele korábban, és ha igen, miért nem emlékszem rá. Általában véve elég jó volt az arcmemóriám, de azért időnként előfordult, hogyha nagyon siettem valahova, akár egy szüléshez, vagy egy komplikált eseten elgondolkoztam, akkor hiába köszöntem vissza a folyosón velem szembe jövőnek, mégsem jegyeztem meg az arcát. Ilyenkor egyfajta automata-üzemmódra kapcsoltam, minden emberi kontaktust leszűkítettem a minimálisan szükségesre, hogy az adott feladatra tudjak koncentrálni. Persze arra azért adtam, hogy mindig az illedelmesség határain belül maradjak.
- Könnyen lehet, mert a szülészeten dolgozom medimágusként, és ki van írva a nevem az osztályon - mondtam mosolyogva, majd visszakérdeztem. - Esetleg te is a Mungóban dolgozol, vagy hallgató vagy a Mandragórán? - érdeklődtem kíváncsian. Elég fiatalnak tűnt, ezért inkább az utóbbi lehetőségre szavaztam magamban, de láttam én már olyan boszorkányt, aki ötven éves létére harmincasnak nézett ki, szóval az is simán benne lehetett a pakliban, hogy Leah egyszerűen jóval fiatalabbnak látszik a koránál. Ezután egy kétségbeesett küldetés vette kezdetét, amely úgy tűnt, valamelyest hatott a pimasz manókra. Leah jogosan vetette fel a kérdést, hogy mikor eresztenek minket szabadon, ha már igenis megittuk azt a Merlinverte tejet... én ráadásul kétszer is, amit a gyomrom morgásából ítélve elég nehezen viselt a szervezetem. Imádkoztam, hogy még azelőtt szabaduljak innen, mielőtt valami roppant kínos dolog történik velem itt helyben... mindenki szeme láttára. A rózsaszín büfögés is rossz ómen volt, nem hiányzott, hogy valami folyékony rózsaszín dolog is távozzon belőlem. Akárhogy is, az események láthatóan felpörögtek, mert egy érdekes meglepetést találtam a kezeim között egyszer csak, ami tüzetesebben megnézve nem volt más, mint egy nagyon furcsa gesztenye. A kerek termést ugyanis derengő fény vette körbe, amin annyira elcsodálkoztam, hogy meglepetésemben még fel is kiáltottam, hogy:
- Óóóó. Már azt hittem, hogy ismét a jól ismert buborékok lengik majd be az étert, de különös módon azoknak most hűlt helyük volt. Leaht eléggé megijeszthettem a kiáltásommal, gondolom váratlanul érte, hogy visszanyertem a hangom.
- Bocsánat, nem akartam itt riogatni... csak erre nem számítottam - magyarázkodtam, majd elgondolkoztam Leah kérdésén, ami épp az előbb merült fel bennem is.
- Fogalmam sincs... de azt hiszem, jót jelenthet. Legalábbis az, hogy a bosszantó tüneteink múló félben vannak, erre enged következtetni - bizakodtam, a gesztenyét sodorgatva a tenyeremben.
- Én is nagyon díjaznám, ha felállhatnánk végre... - tettem még hozzá jól hallhatóan, hátha a manók végleg megkönyörülnek rajtunk, mielőtt kellemetlen helyzetbe kerülnék a tejtúladagolás miatt.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #68 Dátum: 2021. 11. 08. - 18:06:59 »
+4

pumpkin king
2002. október 31 – november 1.

Aiden, 2Mira
soulmates aren’t
just lovers

style: Samhain zene: pumpkin king

Aidenre pillantottam néha-néha, miközben a tök faragásán fáradoztam. A kezem még ragacsos volt és kissé narancssárga, de most jöttem rá, hogy ez mennyire nem érdekel. Régen felpaprikázott volna, hogy piszkos lettem, most viszont minden olyan más érzés volt. Aiden mellett nem érdekelt más, csak Aiden. Jó túlzás persze, mert sok minden más is volt, de a vele töltött idő mindig értékes volt és fontos… képes voltam érte mindent félretenni, csakhogy kihasználjam ezeket az alkalmakat. Talán azért, mert ott volt a félsz, hogy megint elmegy és ennek egyszer vége szakad, akkor pedig nem marad más, csak azok az emlékek, amiket most gyűjtünk egymás mellett.
Hogy mi lesz utána? Talán semmi. Csak élek bele a világba, élvezem, hogy ellophatok ezt-azt… de persze az lett volna az ideális, ha örökre együtt maradnánk. Féltem ezt elhinni még mindig. Nem is tudom miért, hiszen ő bizonyított.
– Az olyan ártatlannak kinéző kislányoknak, mint nektek nem is való – vágta rá Muci, mikor közöltem, hogy hosszú történet, miért is a manónak köszönhettük a szerelmünket. Ezt talán senki sem értette rajtam kívül. Mikor Aiden visszajött, nehéz volt megmondani, szerelemből tette-e vagy csak a szükség hozta vissza… vagy egyszerűen csak egy biztos pontot keresett. A manó varázsától viszont valami átkattant.
A helyzet persze most komolytalan volt, kár lett volna belemenni, miközben Aiden tenyere az ölemben volt. Érezhette is, milyen boldoggá teszi azt a tököt, miközben én egy nagyobb narancsossárgát faragtam formára. Nehéz volt sóhaj nélkül bírni, de a jelenlévők miatt igyekeztem legalább közepesen türtőztetni magam.
– Zseniális vagy, Nyuszi, a legtökösebb kutyatököt állítottad fel kézimunkával – állapította meg Muci, mikor a kutyamanó elé tártam a csodás alkotásomat. A csodás persze túlzás volt, kézügyességből nem sok jutott ki nekem. Sosem voltam művészlélek és a legtöbb, amit rajzolni képes voltam a pálcika ember mellett, az helyek térképe volt, ahová el kellett jutnom.
A pusziba, ami az arcomat érte persze kicsit sóhatottam.
– Micsoda tökök, micsoda művek! – A manó lelkendezését jóformán meg sem hallottam. Eddigre képes voltam egyenesen beleolvadni Aiden tenyerének kellemes melegébe. Tudtam, hogy csak húzza az agyamat, mert ez jó játék. Te meg engedsz neki… – dünnyögte bennem a hang. Picit sóhajtottam.
Egy kicsit kapcsoljunk gyorsabb tempóra, manó. Sürgős dolgom lenne otthon egy másik tökkel. – Jegyeztem meg, már-már remegve is.
Szinte éreztem, ahogy visszaváltozom azzá, akiként idejöttem. Eltűnik a hernyó az ajkaim felett és megint a lenyűgözően szép Elliot O’Mara-Rowle-Fraser-Akárki leszek. Ez egy pillanatra el is vonta a figyelmemet a játszadozásról, annyira, hogy még sóhajtani is elfelejtettem Aiden tenyere alatt. Sőt! Inkább a saját tenyeremben érző változásra figyeltem. Apró, barna golyó pihent benne, ahogy szétnyitottam az ujjaimat. Egy gesztenye. 
– Mi a fene, most meg áttértünk a golyókra? – kérdezte Aiden.
Nekem viszont sokkal rosszabb előérzetem volt.
Ne! Remélem nem gesztenyeembert kell gyártanunk.– Dünnyögtem.
Naplózva




Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #69 Dátum: 2021. 11. 08. - 18:28:56 »
+3

 
Samhain



2002. október 31 – november 1.

outfit
: black # megjegyzés: Oszi  Puszi

Minden dühöm ott lüktetett közöttünk. Nem tudom miért… de egész egyszerűen nem akartam a közelében maradni. Féltem, hogy megint megtörténik közöttünk az a dolog, és akkor meghalok a szégyentől. Megijedtem a csóktól is, egyenesen menekülhetnékem támadt.
– Várj! – Hallottam meg Caine hangját. A manó visító hangja már régen kívül volt azon, ami érdekelt. Amúgy is volt, aki elég brutális ahhoz, hogy beszóljon neki. – Fogd már be, ez egyszerűen... el volt már akkor bazsódva, amikor létre se jött – követett természetesen. Az ujjai a karomra simultak és megpróbált visszahúzni maga felé. Ezért megálltam és rápillantottam… nem is értem miért. Megint úgy éreztem irányítani akar és hatni rám.
– Te basztad el! – közöltem kicsit talán túl sértetten is. Nem akartam azt mutatni, hogy számított. Hidegnek kellett volna maradnom, érzések nélkül, hogy ne gondoljon magáról olyan sokat. Nem is ismertem. Aznap reggel még közös órán voltunk, aztán egyszer csak rám mászott.
– Én nem csak egyszerinek gondoltam – kezdte. Hát persze. Nem annak gondolta, de azért otthagyott utána. Életem első szexénél, ami ráadásul egy férfival volt… és ő tudta. Tudott mindent, én pedig egész egyszerűen nem tudtam mit kell csinálni, mi fog történni a testemmel, miután ő… és magamra hagyott. Megalázó volt.
– Hanem többször... én csak veled akartam azt – makogta, mint valami kisgyerek.
Elhúztam a karomat és hátrébb léptem. Nem akartam, hogy hozzám érjen. Nem akartam, hogy bármilyen módon közünk legyen egymáshoz. Egész egyszerűen utáltam, utáltam, mert ezt tette velem, mert semmibe vett. Csak ki akart velem baszni, pedig nem is ismert. Azt sem tudta, hogy ki vagyok.
Zsebre dugtam a kezeimet, ahogy hátrébb léptem. Úgy pillantottam végig rajta és közben kitapintottam azt a valamit az ujjaimmal. Valami egyenletlen, kissé kerek dolog, de nem volt időm megnézni… nem volt idő kihúznom a zsebemből a kezemet, mert túlságosan lefoglalt a Caine szemében csillanó fény.
Nem tudtam megállapítani mit akar… de nem is akartam megtudni. Nem akartam tudni, hogy ez most megint milyen hülye szórakozás tőle. Az is csak az volt, semmi más. Berúgott és rám kényszerítette magát, kihasználva, hogy teljesen tapasztalatlan vagyok.
– Te miről beszélsz, Caine? – értetlenkedtem. A könnyek ott ültek a szememben és erőlködnöm kellett, hogy ne sírjam el magamat. Erősnek kellett maradnom, ahogy odahaza tanultam. Az érzelmeimtől csak úgy érezte volna, hogy belézúgtam… és azt nem engedhettem. Nem engedhettem, hogy nyeregbe kerüljön, mert akkor megint eltipor.
– Ha többször akartad volna, nem hagysz ott a francba, mint valami szemetet, ami véletlenül a cipőd talpára ragadt. – Sóhajtottam fel és megfogtattam a szemeimet, aztán nem mozdult a lábam. El akartam menni, de nem sikerült… egész egyszerűen csak kihúztam a zsebemből a gesztenyét, hogy megnézzem.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #70 Dátum: 2021. 11. 08. - 18:43:08 »
+2

night of spirits


2002. október 31 – november 1.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”


– Csodás, csodás, egyenesen lenyűgöző! Micsoda kellemes meglepetés! Elengedhetitek egymás kezét!
Szinte el sem hittem, hogy sikerült. Mármint a manó tényleg egészen lenyűgözöttnek tűnt, én meg csak egy elégedett „hümm”-mel konstatáltam, hogy milyen ügyesen megoldottam a dolgot. Nem meglepő, tudtam, hogy tökéletes vagyok. Elengedtem Lupa kezét, de Sophie kezét is el kellett engednem, mert őrült viszketést kezdtem érezni a bőrömön. Kénytelen voltam megvakarászni magam. Talán éppen visszaváltoztunk, nehéz lett volna megállapítani, de Sophie és a másik lány határozottan kezdtek úgy kinézni, mint korábban.
– Héj! Kezdetek újra normálisak lenni! Mármint úgy értem, hogy kezdtek visszaváltozni. – Állapította meg Lupa. Ezek szerint én is elkezdtem visszaváltozni, minz ők. Megérintettem az arcomat a szabad kezemmel, érezve, hogy a szőrzet egészen visszahúzódott és végre megint a koromnak megfelelően nézek ki.
– Tényleg! Jasper felszabadult az arcod! És mi is emberszerűen nézünk ki.
Lassan bólintottam.
– Végre fiatal vagyok. – Sóhajtottam egyet.
Csak ezután éreztem meg azt a valamit a tenyeremben… biztos voltam benne, hogy megint valami idióta manótrükk, ami gusztustalan dologgal mocskolja be a bőröm. De amikor szétnyitottam az ujjaimat, megláttam a benne a gesztenyét. Nem volt piszkos vagy földes.
– Ez nem egy átlagos gesztenye, ugye? Vagy megint egy próba lesz? – kérdezte Sophie, mintha csak a gondolataim közül olvasná ki az aggodalmat. Én is szerettem volna megszabadulni innen és nem újra felmérni, mennyire vagyok okos, meg jó barát… jó barát vagyok és kész. Nem kell ezen mit bizonygatni vagy magyarázni. Az egozismusom ellenére képes vagyok a környezetemmel foglalkozni.
– Remélem nem… én már nem akarok itt lenni… – morogtam az orrom alatt, egyértelműen jelezve Sophie-nak, hogy el akarok végre tűnni innen. De tényleg, nem akartam itt lenni egész egyszerűen és az elkövetkezendő időkben nem akartam még véletlenül sem a hasonló rendezvények közelébe menni.
– Ugye most már elmehetünk? – kérdezte meg helyettem is a manókat. Biztosan hallotta az elégedetlenségemet. Ráadásul azt is sejthette, hogy most mindennél jobban szeretnék rágyújtani, mert kezdett túl stresszes lenni a helyzet.
– Akárhogy is, mi elmegyünk. – Jelentettem ki, megragadtam a barátnőm kézfejét és kicsit közelebb vontam magamhoz. Tényleg el akartam innen tűnni, és a szorongás bennem csak tovább nőtt. Ezt Sophie is érezhette, ahogy remeg a kezem az idegtől. – És rágyújtok végre egy szál cigire… – Tettem hozzá dünnyögve. Szívem szerint eldobtam volna azt a hülye gesztenyét is.
Naplózva


 

Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #71 Dátum: 2021. 11. 09. - 01:49:37 »
+3

-Persze, ez tirátok tartozik, nem akarunk áskálódni- mentegetőzök az asztaltársaink felé - bár úgy rémlik, nem is faggatóztunk a dologról. Azér ebből a kutyamanóból valahogy nem azt nézném ki, hogy a történetük valami olyan arcpirító lenne, hogy a mi - valljuk be, Mirát ismerve főleg az én - ártatlanságunk ne bírná el, de az teljesen jogos és igaz, hogy ez nekik a magánügyük. Ha nem osztanák meg, nem kell megosztaniuk.
...Ahogy mi sem vezetnénk itt most le, milyen gondolatdilemmák futhatnak végig mindkettőnkben annak a veszélyére, hogy... váratlan változásokhoz kéne alkalmazkodnunk. Bár biztosan le lehet olvasni az arcomról az egészet.
-Mizé... szerencsére nem. Remélem...
Mocorgok egyet ültömbe mindenesetre, így csak érezném, ha valami odakerült volna, nem?
-Naa, olyan vagy!..- adok hangot a megrökönyödésemnek Mira humorizálására, de egyértelmű, hogy valahol mégiscsak értékeltem a viccet. Megrökönyödős fajta kihívó humor, de valljuk be, Mira nem Mira lenne nélküle, és én meg a világér sem akarnám máshogy. Úgyhogy csak segítőkészen ...rögzítem az asztalhoz a faragása alanyát, meg ellentartom ahogy kellhet épp. Köszönöm szépen, én azér maradok az erőltetett szóviccek nélkül, ha tehetem.
-Mi?- pislogok föl Mira méltatlankodására, aztán én is megérzem az újabb meglepetést, szerencsére csak a kezembe, és semmi különösebben. -Ez most csak egy gesztenye. Ez... ezt mire kaptuk, talán elültetni kéne valahol?
Az aranyport észre sem vettem a sok mizériába, csak most, ahogy azt nézem, igen, Mira zöld színei kezdenek elmúlni. Talán ez a gesztenye csinálja? Rápillantok arra, amelyiket én szorongatom, és mint ha az én lila bűröm is halványulna. Ez legalább nem maradt rajtunk.
Azér kapva kapok a lehetőségen, hogy szabaduljunk innen.
-Mikorra kell visszaérned a Roxfortba? Hazamehetünk addig, ha gondolod. Vagy csak kocsikázni egyet...- somolygok vissza, a kacsintására mégiscsak elpirulva azér, még ha én is sejtelmeskedek cserébe. A hajamat is előrebiccentem kicsit, bár talán nem is annyira bújkálni mint kipillogni a narancssárga tincsek között,..
Narancssárga.
Tincsek.
Között.
Értve ezt az én frizurámra, nem Miráéra. Soha nem fog kijönni belőle ez a töklé!? Hát gondolom, akkor mostantól vörös leszek, amég le nem nő meginn. Ugye le fog nőni szőkén azér? Bár, amég Mira távol lesz meginn évközbe, talán nem lesz olyan rossz megtartani a hajszínét emlékbe.
De egyelőre még nincs vége ennek a napnak.
Naplózva


Csámpás
[Topiktulaj]
***


KARIKALÁB

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #72 Dátum: 2021. 11. 09. - 15:19:14 »
+5

SAMHAIN

 

2002. októbber 30 - november 1



Ahogy az emberek lassan kezdik visszanyerni régi önmagukat, a kezükben szorongatott gesztenyéről talán nem is sejtik sokan, hogy mágikus erejük van. Az idő lassan kezd csípőssé és hideggé válni, hiába lobog elevenen még a tér közepén a hatalmas tűz, barátságos lánggal, valahogy az emberek már szívesen bújnának be az ágytakaró melegébe, egy csésze forrócsokival.
Ilyen dolgokon jár természetesen Miss Tenebris agya is, aki még midnig reménykedett abban, hogy legalább kapnak valami meleget, ha már nagyjából odafagyott a betonhoz. Még össze is húzza magán a kabátot, és ugyan így tesz Mr. Flynn és Miss Vanheim is. Szinte az arcukra van írva a menekülhetnék, és a számos kérdés is, amire a manók készségesen válaszolni kezdenek, miközben a kezükbe kaptak egy-egy bögre forró italt. Ki forrócsokit, ki almabort. Igazi, ízes, hamisíthatatlan almabort.
- Útatokra bocsájtalak benneteket, drágaságaim - integetett nekik a manó, és szinte egyenként sóhajtottak fel, miután a manók csilingelő aranyport és suttogát hagyva maguk után eltűntek. Most már lassan ideje volt annak, hogy ők is elinduljanak hazafelé.
A tejes sátorban ücsörgő édeshármasunk is szinte reménykedett abban, hogy a gesztenye nem csak egy próba volt, hanem va próba végét jelezte, így amikor érezték, hogy testükön a mágia is elillant, elégedetten kezdtek mozogni.  Mr. Kyteler feneke már eléggé elzsibbadt a kényelmetlen pózban, és ugyan csak örült Miss Osborne és Mis Barlow is, hogy megszabadulhattak a korsótól. emberien kezdtek el ők is kinézni, miközben a manók csilingelve intettek nekik búcsút, aranyport és bégetést, és elhalt suttogát hagyva maguk után. Innentől már csak hőseinken múlott, hogy merre indulnak tovább életük ösvényén, miközben mindanynian késztetést éreztek rá, hogy a megkapott gesztenyét megőrizzék. És még a jutalmat is megkapták mind a hárman, így hát Miss Osborne is elégedetten zárhatta le a mai napot.
A tökökben úszó asztalnál már-már menekülőre fogta a tökös bagázs, és a kutya manó pedig csak vakkantgatva röhögött utánuk. A fejét megrázta Mr. O'Mara kérdésére, majd sejtelmes vigyorral suttogott valamit, mielőtt egy PUKK hang kíséretében el nem tűnt volna. Miss Wyne és Miss Harpell nem is teketóriázott többet, egymás kezét szorongatva vettek sietős búcsút Mr Fraserétől, hogy kitapasztalják, mennyire kényelmes az autóülés hátul. Ugyan csak tökös terveket fontolgatott Mr. Fraser is, így a gesztenéyt elpakolván, megragadta Mr. O'Marát, hogy hazahoppanáljanak sütőtökés pitét kóstolni odahaza, megünnepelvén azt, hogy ismét szőrmentesek lettek.
Mr. Narek és Mr. Caine csak néztek egymásra, mintha egyikük se akart volna elmenni a másiktól. Talán az örökkévalóságig is bámulták volna egymást, ha nem rohant volna beléjük valaki, így kénytelenek voltak ismét sorsszerűen összeabalyodva bezuhanni egy bokorba. Talán a sors volt, vagy a távolról őket figyelő manó anyai gondoskodása? Ezt már sosem tudjuk meg, viszont innentől kezdve rajtuk állt, hogy mit tesznek, vagy mit nem. A manó halk suttogást hagyva a fülükben eltűnt, rózsaszínes csillámport hagyva maga után.
Miss Fwaley és Miss fawcett megilletődve nézték a lámpások fényét, ahogy beleolvadtak az égboltba, és talán mind a ketten valami emelkedett szépre gondoltak. Talán Miss Fawley magában megjegyezte, mennyire élesen látszódik a Tejút, Miss Fawcett pedig arra gondolt, talán ideje újult erővel belevetnie magát az életbe, és megélni  minden szépet. Halk suttogást hallottak még a fülükben, ahogy a gesztenyéről kezdtek tanakodni, majd egy csillámporos csilingeléssel az ő manójuk is eltűnt.
- Ültessétek el, és viseljétek gondját. Ha jó szívvel gondozzátok jutalmatok nem marad el - hallhatták a fejükben a manók suttogását a gesztenyékről. Az pedig, hogy mivé növi ki magát a gesztenye, már csak a gondoskodásukon és a törődésükön múlt.
Lassan véget ért az éjjel,  atűz lángjai egyre lejjebb és lejjebb apadtak, miközben  amanók játékos kuncogásának hangjait elfújta az őszi szellő, a távolba. Az emberek furcsán pislogtak maguk köré, azon gondolkodva, hogy mégis mi a manó történhetett velük, nem-e szívtak valami furcsát be a levegővel, de meg is nyugodtak, hiszen nem támadták meg őket, és még egy kellemesen furcsa este is volt a hátuk mögött. Mindent összegezve, ez egy kínosan kellemes Samhain volt.


Tudnivaló
A kaland november 16-án kerül lezárásra. Újabb mesélői reag már nem lesz.
Addig mindenki 1 záróreagot írhat!
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.
Naplózva

______________________________________________

Az élet nagy kaland,
Átírható színdarab,
És hidd el, csak rajtad áll,
Hogy jó vagy rossz, mi rád vár.

______________________________________________

Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #73 Dátum: 2021. 11. 10. - 06:50:22 »
+3

Shamhain
2002. október 30.

 

 To Luna, Elliot & Aiden

- Az olyan ártatlannak kinéző kislányoknak, mint nektek nem is való.
Megrántom a vállam, és farigcsálok inkább a manó tökén. Ez ma már jobb nem lesz, az igaz, hogy nem akarok áskálódni, még érdeklődni se, de legalább ártatlannak tűnök. Lunával együtt. Kérdés, jó-e ez nekem, egyre inkább felszívom magam, jó is, hogy a tökön kiélhetem a feszültséget, mielőtt tovább zöldülnék. Ha már a manót nem szabad bántani.
-Mi? Ez most csak egy gesztenye. Ez... ezt mire kaptuk, talán elültetni kéne valahol?
Bizonytalanul bólogatok, inkább csak reménykedve, hogy Lunának van igaza, és nem Elliotnak, mert már még egy kézműves megpróbáltatáshoz itt az asztalnál nem lenne kedvem.
De aztán aranyeső hullik ránk, és látom, hogy Luna lilasága mérséklődni látszik. A vörös haj marad, de jól áll neki, lehet, hogy nekem meg szőkére kéne festenem magam? És akkor lenne valamink, ami egymásra emlékeztet minket, mikor épp nem találkozunk.
-Mikorra kell visszaérned a Roxfortba? Hazamehetünk addig, ha gondolod. Vagy csak kocsikázni egyet…
- Nem kell sietnem.  Szívesen kocsikázom - tettem hozzá halkan, és lehet, hogy vesztettem kicsit az ártatlannak látszóságomból. Az ujjaim Lunáéra simultak, és alig vártam, hogy mehessünk. És hogy ő is kevésbé tűnjön szendének. Tudom, hogy a mindennapi bájossága alatt ott lapult valahol az a huncutabb énje, és a mai nap után… Jó volt tudni ezt.
- Ültessétek el, és viseljétek gondját. Ha jó szívvel gondozzátok jutalmatok nem marad el.
A zsebembe süllyesztettem a barna gombócot, hogy majd elkaparjam Garden Lodge kiskertjében. Lehet, hogy valami illetlen alakú fa nő majd ki belőle? A manótból kiindulva nem lehetetlen. Remélem így lesz, a házban lakók biztos örülnek majd neki.
- Sziasztok! - köszöntem el a másik párostól az asztalnál, aztán hagytam, hogy Luna mutassa az utat az autóig. Jó lesz vele tölteni még egy kis időt, mielőtt visszakényszerülök az iskola falai közé.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva


Leah Barlow
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #74 Dátum: 2021. 11. 10. - 16:06:20 »
+2


Fynn & Moira

2002. Október 31.-November 1.

Na, akkor csak nem tévedtem akkorát és ez kellően jó dolog, mondjuk nem is tudom, hogy most szégyellnem kellene-e magamat, amiért nem jutott eszembe, hol is láttam már és nem ismertem fel egyből, de nem úgy tűnt, mint aki annyira haragszik rám emiatt. Mondjuk az is igaz, hogy Ő is rengeteg hallgatóval találkozik, így gondolom, egy idő után összefolyhatnak a hallgatók és az arcok. Bár ha ezt mondanám, akkor nyilván megsérteném és akár félre is értheti oly’ módon, hogy nem tudja megjegyezni a hallgatókat. Nehéz ügy, nagyon-nagyon nehéz ügy. Nem akarom megsérteni és nem is gondlom, hogy nem tudja megjegyezni a hallgatókat csak, na… Szerintem kezdem túlgondolni a dolgokat.
- Hallgató vagyok, Bájital mesterszakon.- Válaszoltam mosolyogva. Nem emlékszem, hogy lett volna esetlegesen vele külső órám, de ezen túl nagyon is oda fogok figyelni, hogy ha meglátom, ráköszönjek. Megígérem, noha csak magamnak, hogy nem fogok cinkosan mosolyogni, ahányszor eszembe jut majd a mályvabuborék, amit ereget. Nem hiszem, hogy nagyon örülne neki, pedig szerintem igazán klassz, ahogy az én kékségem is.
Figyeltem Moira-t, akinek valóban egyre kevesebb buborék hagyta el az ajkait, és szomorúan láttam, hogy bizony az én gyönyörűséges kék színem is kezd elmúlni. Ez elszomorított, noha nem biztos, hogy ha valóban teljesen józan lennék, akkor is így érezném magamat, de mivel most nem vagyok, így egy kissé lefele görbült a szám, ahogy eltűnt a kezeim körül a kék szín, majd ezt követte a testem többi része is. - Hát ez azért kissé elszomorít. Nekem tetszett a színem. – Adtam hangot nem tetszésemnek, majd alaposan megvizsgáltam a gesztenyét is. Hát hogy még is mit kezdjek ezzel? Mondjuk, megpróbálhatom elültetni a kertben, a kaméliák közé. Biztos örülni fognak egy kis társaságnak, elvégre fő a változatosság. Amúgy sem sok varázsnövény nyílik csak úgy szabadon a kertemben, egy igazán belefér, ha meg nagyon nagy bajt okozna, még mindig ki tudom szegénykét irtani.
Megnyugtató a gondolat és a tudat, hogy nem csak nekem zsibbadt el a kényelmes alsó testrészem, így amint éreztem a könnyebbséget felkászálódtam. Nincs bajom az üléssel, komolyan, de ez a merev, folyamatosság nem jó. Tényleg, legalább annyit adhattak volna, hogy ici-picit mozoghasson az ember, mondjuk, keresztbe tehesse a lábát, vagy ki lehessen nyújtani, majd visszahúzni magunk alá, tényleg bármi, a legkisebb mozgás is tökéletes lett volna, de így… Így konkrétan úgy álltam fel, mint egy öregasszony, akinek fáj minden csigolyája, a dereka, a csípője, a térde és még sorolhatnám. De egy a lényeg, hogy végre fel tudtam kelni! Ennél nincs is nagyobb öröm jelenleg számomra. Viszont maradhattak volna még a manók, tényleg hazavittem volna őket. Elfértek volna mellettünk, viszont így csak ránéztem a kezeimre, amiben egy gesztenye és a nyereménynek adott bögre volt. Hát nem is tudom, nekem úgy egyikre sincs szükségem, de nem tudtam megszabadulni tőlük, így csak eltettem a táskámba, ott bőven van hely, majd ha hazaérek, eldöntöm a sorsukat, de lehet, hallgatok a kis manókra és elültetem. Még megálmodom.
Mosolyogva fordultam Moira felé. - Örülök, hogy találkoztunk, szerintem még fogunk is.- Igen ebben biztos vagyok, ha nem is a civil életben a Munkóban biztosan. Nemsokára úgy is mennem kell gyakorlati oktatásra, szóval nem kizárt, hogy Ő lesz, akihez beosztanak. Már elléptem volna, amikor ránéztem Fynn arcára és elmosolyodtam, majd mellé léptem. - Így valóban jobban nézel ki.- Hajoltam hozzá és megcsókoltam. Tudjuk be az alkohol kellemes hatásának, meg annak, hogy a tejjel összeveszett a gyomromban, és ezt váltotta ki belőlem.
- Sziasztok.- Köszöntem el, majd a nagyobb tömeg hömpölygésével kimentem a sátorból, megkerestem még egy almaboros standot és mielőtt kialudtak volna a fények, már otthon is voltam.  


Köszönöm szépen a játékot!

Naplózva

Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.514 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.