Oscar Caine
Eltávozott karakter
Oszcillátor
Hozzászólások: 244
Jutalmak: +311
Előtörténet: Megnézem!
Kincsesláda: Megnézem!
Kapcsolatok: Megnézem!
Származás: Mugli születésű
Hajszín : fekete
Szemszín: fekete
Kor: 25
Ház: Hugrabug
Évfolyam: Második
Családi állapot: Házas
Kapcsolatban:: Mrs. Caine
Munkahely: felderítő nekromágus gyakornok
Kedvenc tanár: muhaha
Legjobb barát: Rave
Kviddics poszt: Őrző
Pálca: Feketedió, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk
Nem elérhető
|
|
« Dátum: 2021. 09. 19. - 21:51:49 » |
+3
|
OSCAR CAINE
That's the price you pay Leave behind your heart and cast away Just another product of today Rather be the hunter than the prey Alapokjelszó || Elliocentrikus világkép nem ||igen férfi születési hely, idő || London; 1978. október 31. kor || 23 vér || sár munkahely || A Mágiaügyi Minisztériumban gyakornok A múlt Szirénázásra ébredtünk aznap nyáron. Az éjszaka közepén nem is volt ez olyan szokatlan. Sokszor hallottunk már, szinte az életünk részévé vált, hogy a legtöbb napon este kijöttek a zsaruk. Peremvidék. Így hívták London egyik legszegényebb negyedét. Itt még az is gazdagnak számított, akin cipő, vagy másnap tiszta ruha volt. Poros, koszos sikátorok húzódtak egymás mellett, itt-ott kicsi ótvaros házak omladoztak. Új építésűt alig lehetett látni. Legtöbbjük csak szánalmas próbálkozás volt, hogy itt valaha normális negyed lesz. Mondhatni az ipari forradalom veszteseinek a leszármazottjai voltunk. Vagy az élet veszteseinek, akik hírtelen túl gazdagok lettek, nyertek a lottón, a casinókban, aztán másnap már itt ébredtek fel. Errefelé még a postás is csak olyan levelekkel járt haza, hogy túl sok a hitel. Vagy be kéne ruccanni a feleségnek szexelni a férjhez a börtönbe. Az utcán éltünk, többnyire a legtöbb család szinte kiszorult oda, mert pénz nem volt, de patkány módon szaporodtunk. A bűntettek itt aztán olyan hétköznapinak számítottak, hogy lassan fel sem tűnt a lövöldözések hangja. A szirénás rendőrautók árnyéka, és egy újabb bűnbarlang lekapcsolása. nem volt nagy szám, olyanok voltak, mint a gyomok. Mint a hydra feje. Levágtál egyet és máris több nőtt vissza a helyére. A drog itt édességnek számított, nem volt olyan család, ahol ne ült volna egy tag legalább a börtönben. A holttestek szinte az utcák piszkos, merev látképeinek lehetett tekinteni. Olyanok voltak, mint a kukák, az utcák szélén. Szánalmasan közömbösek. Itt éltem én. Én és a családom. Tízünkre jutott tíz négyzetméter, és még ez is kifejezetten luxusnak számított. Mondhatnám az átlaghoz képest is unalmas életünk volt. és a normálisabb családokhoz tartoztunk. AMi a környéken nem számított annak. Apám tanár volt a helyi iskolában. Nagyjából azzal telt az élete, hogy a társadalom peremére szorult kölykök ostoba fejébe valamennyire értelmet verjen. Végül is hasznos volt, az egyik fele egyedi módon hasznosította a kémiát, és drogokat készítettek, míg a másik fele a többi illegális tevékenységben vett részt. Apám mindig is mondta, hogy senki sem volt hülye. Csak túl gyengék és lusták ahhoz, hogy kitörjenek. Az anyám meg egyszerűen nem is tudott volna dolgozni, nyolc gyerek mellett. Mi meg csak szaporodtunk. Én voltam az ötödik, ami azt jelentette, hogy kicsit többször vertek el engem a többiek, de nem igazán foglalkoztam vele. Néha napján mindenkit elvertek. Stresszes életünk volt, de még így is próbáltunk nem túl feltűnő életet élni a bűnök negyedében. Ha egyszer kiszemeltek... Akkor véged volt. De mi sem voltunk szentek. Már gyerekként többet tudtunk a bűnözésről, mint a legtöbb közember, akik a londoni bevásárlónegyedekben eldönthették, hogy mit egyenek, mit vegyenek fel, és minden nap más cipőben mehettek az utcára. Többnyire a három bátyám azzal kért meg, hogy futár legyek. Utáltam futár lenni, a háborús filmekben is, minden hírvívőt megöltek, csak mert nem tetszett nekik az üzenet. De gyors voltam, és furcsa módon legtöbb esetben is valami varázslatos módon elkerültem a balszerencsét. Ha rámomlott volna egy nehéz törmelékek, valahogy mindig egy pár centivel előttem, vagy a hátam mögött csapódott be a földbe. Ha valaki be akart nekem húzni, akkor midnig pont akkor csúszott meg a lábuk valamiben, és taknyoltak el. A bátyáim már 16 éves korukban a helyi maffiának dolgoztak. Szállították az anyagot, takarítottak az üzletükben. Sosem kerültek be a belső körbe, ahhoz túlságosan gyávák voltak. És ami fizetést kaptak, mindig elveszítették kártyában. De ahhoz jó volt, hogy elmondhassák van hol dolgozniuk. A nővérem, ő volt a legidősebb, mindig ordibált velük. Mondjuk nálunk mindig ordibáltak. Én csak futár voltam. Volt még két húgom és egy öcsém. Velük valahogy mindig túlságosan kedvesek voltak. De én szerettem a családom. Minden zaj minden idegesítő hülyeségeik ellenére. Sosem kaptunk különösebben semmilyen levelet. A banktól is egy ideig jöttek a felszólítások, aztán miután nem volt fűtés se, áram se, víz se nem jött többé. Úgy éltünk, mint a középkorban. Esővízben fürödtünk kint, már ha esett annyi, hogy elég legyen egy fél emberre. Összebújva aludtunk, mintha valami őskori massza lettünk volna, és gyertyával világítottunk. Aztán egy nap megjött a levél. És hirtelen megváltozott az életem. Az apám, aki meglehetősen racionális ember volt, még a vonat mellett is vonakodva állt, miután átmentünk egy falon. Már a levéllel a kezemben éreztem, hogy különleges vagyok, hogy egy kicsit több vagyok, mint a többiek otthon. Amúgy is utáltam a bátyáim munkáját, és a sajátomat is. Féltettem őket, és úgy éreztem, ha elmegyek, bajba fognak kerülni. Én voltam otthon az ész, apa mellett, aki talán túlságosan is kilógott a többiek közül. Amikor az első pisztolylövésekről kérdeztem meg, hogy micsodák, és anya azt felelte, hogy a tündérek pukiznak, nem hittem el. Izgatott voltam és féltem. De a Roxfortot imádtam. A legtöbb óra túl unalmas volt, hogy figyeljek rájuk, de szerettem. Rájöttem, hogy ha laza vagyok és kedves, hogy ha benne vagyok a csínyekben, amiket a többiek találtak ki, nem is vették észre rajtam, hogy én milyen háttérből jöttem. Először ehettem azt, amit akartam a vacsorákon. Az első vacsorán annyit ettem, hogy utána napokig hánytam és a gyengélkedőn feküdtem. Minden nap tiszta volt az egyenruhám. És volt cipő a lábamon. és a sajátom volt, nem a testvéreim levetett cucca. Pár évig tökéletesen normális életem volt. A Roxfortban lehettem az a srác, aki mindig is akartam lenni. Otthon meg továbbra is a báytáim futára voltam, nyaranta, vagy pedig vigyáztam kilencedik majd a tizedik testvéremre. Kezdtünk átlagos nyomortelepi család lenni. tizenketten éltünk tíz négyzetméteren, a bátyáim pedig már kétszer ültek a börtönben. Mindig is szégyelltem ezt, és féltem nekem is ez lesz a sorom. Otthon sosem értették meg az én világomat és hirtelen a saját családom fekete báránya lettem. Csak a nővérem, Alex értett meg. Tizenhárom éves voltam, amikor a szirénázó autó nem hajtott el az ajtónk előtt. Hanem nálunk állt meg. Kész kommandó rohant végig a házban. Már amennyire rohanni tudtak benne, hiszen tele volt tizenkét emberrel. - Mégis mit... Mit keresnek maguk itt? Már mindent elmondtunk, a fi... - kezdte anya halovány erőtlen hangon, de a rendőr egyből leintette. - Most nem a fia miatt jöttünk. Mrs. Caine. Hanem Mr. Caine miatt. - Mi? Dehát mit csinált a fé... - Lopás, hamisítás és emberölés vádjával letartóztatjuk, Mike Caine! - végig se hallgatták anyám, már rángatták is ki a megdöbbent apámat, én pedig csak álltam ott a testvéreim közepette. Az egyik fele bőgött a másik fele meg éretlenkedve bámult ki a fejéből. Én pedig nem bírtam tovább és utánuk szaladtam. - Engedjék el! Az apám nem csinált semmit!- rohantam utánuk. Abban a kis házban nem volt nehéz utol érni őket. Egészen jól ki tudtam kerülni azt a két bútort amit még nem adtunk el. Válaszul gúnyos, megvető kacagást kaptam. A holttest, amit apám állítóleg megkéselt a házunk melletti árokban hevert. A kezei között az apám szemüvegét szorongatta. De tudtam, tudtam, hogy az apám ártatlan. Én pedig meg akartam találni a gyilkosát. Mindennél jobban, pedig annyira tipikus eset volt. Szinte minden utcában megtörtént. Meghalt valaki, vagy megöltek valakit, és azt vitték el, aki a legközelebb volt hozzájuk. Általában olyanokat vitt el a rendőrség, akiket kiszemeltek valamiért. Az évek alatt egyre korruptabb lett. És a környék is egyre jobban veszélyesebbé vált. Anya nem is engedte ki a húgaimat a házból. Félt, hogy széttárt lábakkal, az egyik sikátorban heverve éri őket utol a végzet egy kis tűszúrás nyomával a kezükön, vagy a torkukon. Én pedig gyűlöltem magam, amiért nem tudtam apám nevét tisztára mosni. Hirtelen a pokolnál jobban is utálni kezdtem azt a helyet. És lassan, ahogy teltek a nyarak, egyre kevesebbet mentem haza. Máshol szálltam meg. Szégyelltem a családom. és önmagam is, amiért nem tudtam az apámon segíteni. Túl szánalmasnak és erőtlennek éreztem magam. Aztán már a Roxfort sem lett az a biztonságos otthon. Az árnyak a falakat ott is megmérgezték. És a sötétség egyre több embert sodort bele a bűnbe. Akiknek nem volt akarata, egyek lettek vele. Egyek lettek a Halálfalókkal. Még alig kezdődött el a hetedév, rögtön kiszúrták, hogy sárvérű vagyok. Szinte betegesen élvezték, ha valaki olyat bántottak aki náluk lejjebb helyezkedett el. pedig a kínzások, a verések, a crutio alatt is... Hiába néztem a testemből szivárgó vért... Nem volt sárból . Tűrtem. Tűrtem, mert kellett. Mert a családom életével zsaroltak. Nem ütöttem vissza. Nem támadtam vissza. Hiszen otthon az anyám egyedül volt a testvéreimmel. Az apám pedig a börtönben ült, ahogyan a bátyáim is, gyakran felváltva egymást. Aztán egy reggel, a Próféta egyik hasábján, ahol az eltűnt, vagy megkínzott, meggyilkolt mugli családok nevét sorolták fel, megtaláltam a sajátom is. Ott voltak... egymás alatt.
Wendy Caine (45) Timonthy Caine (3) Dasy Caine (5) Huges Caine (9) Jimmy Caine (14) Vincent Caine (26)
És hirtelen minden fekete lett. Az ostrom pedig szinte olyan volt, mintha egyik percről a másikra robbant volna ki. Addig a világ is megszűnt létezni, amiben éltem. A fél családom odalett, csak azért, mert mi itt is a alul voltunk. Állandóan a legaljának számítottunk. és mindig emiatt szenvedtünk. Gyűlöltem ezt. Annyira gyűlöltem, hogy az elsők között voltam, akik elmenekültek a kestélyból. Nem akarta, harcolni, egy olyan világért, ahol nem volt helye a magamnak valóknak sem. De aztán a kapu előtt megláttam egy halálfalót, aki megtámadt egy harmadévest. A háztársam volt, és láttam, ahogy farkaszszemet nézett a halállal, csak hogy a társait védje. A testvéreim jutottak eszembe. HOgy vajon féltek-e. Tudták-e, ki rontott rájuk. Átkoztak-e engem, amiért nem voltam ott és segítettem nekik. Az ő nagy, varázsló bátyjuk, akire mindig is felnéztek... és már nem voltam képes menekülni. Az átkom tarkón találta a halálfalót, aki holtan rogyott a földre. Onnantól kezdve pedig én is egy voltam azok körül, akik az ostromban harcoltak. De én nem egy szebb jövőért tettem. Csakis magamért, hogy valahogy tisztára mossam a lelkiismeretemet. És végre legyek valaki, aki nem csak egy senki, akibe nem lehet csak úgy beletörölni a lábát, és akit tisztelnek. Az egyetem alatt hamisítottam meg az irataimat, és onnantól kezdve Oscar Caine egy aranyvérű családtag volt. Sok mesém volt. Sárvérűként éltünk, hogy elrejtőztünk az első varázslóháború után. Hogy a családom elvesztette a vagyonát. Az ostrom utáni káoszban, amikor mindenki a megmaradt halálfalókra vadászott nem is igazán érdekelte a minisztériumot, hogy egy kis senki neve ott virított az aranyvérűek nyilvántartásában. Elkezdtem máshogy élni. Féktelenül, és vadul, átbulizva az éjszakákat. Csak, hogy ne kelljen az utolsó éveim alatt szerzett átoghegeket elviselnem. Csak, hogy ne kelljen arra gondolnom, hogy hagytam meghalni a családomat. Mélyre temettem magamban a régi Oscart, hogy az új ismét beleilleszkedjen a környezetébe. Miközben szépen lassan én is ráléptem arra aú útra, hogy a családom gyilkosait megkeressem. Felderítő nekromágusként sokkal több dologra lesz majd rálátásom. És megakadályozhatom, hogy megint olyan embereket ítéljenek el, akik nem követtek el semmit. Próbáltam magam mindezek ellenére távol tartani magam az aranyvérűektől is. Egészen addig, amíg meg nem pillantottam a vászon előtt ücsörgő Armin Nareket.
Jellem
Két Oscar látezik. Az egyik Oscar egy erős személyiség, első látásra olyan, mint a legtöbb egyetemista srác. Vad, fiatal, eleven és meglovagolja az életet. Imád szórakozni, és dagad az önbizalomtól. Tipikusan az a fiú, aki mindig azt hiszi magáról, hogy tudja mit kell minden helyzetben mondani, egy bájos laza vigyorral pedig azt hiszi minden el van intézve. Mondhatni igazi bölcsnek tartja magát, ha a szerelemről van szó, egészen nagy tapaszalatokkal rendelkezik. Ez az Oscar olyan átlagos, mint a többiek, csak azért, hogy befogadják. Benne van a legtöbb tréfában, a legnagyobb bulikban, és néha megbukik a vizsgákon, csak mert túlságosan lusta tanulni. Ez az Oscar azért akar felderítő nekromágus lenni, hogy segítse az igazságot és a rács mögé juttassa a rosszfiúkat. És az Oscar anyarvérű, és életben van a családja. A másik Oscar gyűlöli az aranyvérűeket, és legszívesebben nem is állna velük szóba. Ez az Oscar bosszúra éhezik, és azért lett nekromágus, hogy elég hatalma legyen elfogni és megölni azokat, akik kiírtották a családját. Ez az Oscar szégyelli a múltját. Szégyelli, hogy még mindig elnyűtt, gyűrött és szegényes ruhákban jár. Ez az Oscar csak azért iszik, hogy ne kísértsék az emlékei. Hogy ne fájjanak a sebek. És ne lüktetne benne a vörös átok. Ez az Oscar túl sok bájitalt iszik. És mégsem képes meggyógyulni. Két Oscar létezik. De mind a kettő mosolya ugyan azt mondja. Bárcsak tartoznék valahová.
Apróságok
mindig || motor, nyomozás, logika, képregények, muglidolgok, basszusgitár, rock, koncertek, jäger, mozi, kávé soha || hoppanálás, hopp-por, Zsupsz-kulcsok, halálfalók, nyomornegyedek, szegénység, hazugság, árulás, ártalanok feletti ítélet, unalom, aranyvérűek hobbik || Moziba jár vagy pedig az egyetemi bulikon vesz részt. Szeret motorozni, bűnügyi újságokat és regényeket olvasni. merengő || legjobb: az első vacsora a Roxfortban és az első cipő legrosszabb: családtagjainak halála mumus || egy ágy a sötétben a holttestével. Azt jelképezve, hogy magányosan, elfeledve, senkiként fog eltávozni a világról. Edevis tükre || Újra a teljes családja néz rá vissza, és ott van az apja is, aki kiszabadul az életfogytiglan tartó büntetés alól. százfűlé-főzet || Csontfehér színű, enyhén, elszórtan vérvörös szín is felbukkan benne. Az illata a fertőtlenítőnek a szaga, ízre pedig erős kávé íz. Amortentia || érlelt bor és egy kis festék titkok || igazából sárvérű azt beszélik, hogy... || nincs olyan party, ahol ne keveredne szerelmi afférokba, és már az egész egyetemet végiglovagolta.
A család
apa || Mike Caine (55) mugli, szeretetteljes anya || Wendy Caine (45 - elhunyt); mugli, szeretetteljes, Oscar nagyon anyás fiú volt. testvérek || Timonthy Caine (3) - elhunyt Dasy Caine (5) - elhunyt Huges Caine (9) - elhunyt Jimmy Caine (12) - elhunyt Barbara Caine (18) Vincent Caine (26) - elhunyt Bruno Caine (32) Alexandra Caine (34) Oscar mindegyik testvérét rajongásig szerette gyermekek || állatok || Manó, egy fölesbagoly
Családtörténet ||
Tipikus, társadalom szélén rekedt család az övé. felmenői mind a szegénysorba született muglik, akik képtelenek voltak kitörni a könyezetből, és feljebb kapaszkodni. Nem csörgedez nemesi vér az ereikben, olyan család ők, akik kiszorultak a társadalomból, amikor mindent átvett a gépesítés és nem tartoztak azok közzé a szerecsések közzé, akik a gyárakban maradhattak. Tagjaik között bár nincsenek gyilkosok, apróbb elkövetett bűncselekményekért már ültek börtönben. Ez alól képez kivételt Oscar édesapja, aki tisztázatlan okok és körülmények miatt kapott életfogytiglant. Oscar szülei egymás mellett nőttek fel a nyomortelepen, és ez a gyerekkoruk óta összetartozás vezetett végül házassághoz. Egymás támaszai voltak, míg a sors el nem szíktotta őket egymástól.
Külsőségek
magasság || 192 cm testalkat || jó felépítésű, kicsit talán sovány, de izmos, fiatalos alkat szemszín ||sötétbarna, már-már fekete hajszín || fekete kinézet || Oscar első benyomsára egy kissé szétesett, kissé szakadozott ruhákban mászkáló srácnak tűnik, akinek a tekintetében folyton játékos fény csillog. Borostával keretezett arca meglehtősen megnyerő - szerinte - külsőt kölcsönös neki. Olyannak néz ki, mintha kissé gyenge lenne és esetlen, de ez egyáltalán nem igaz. A kicsit bővebb ruhák, amikben jár, egy izmos, jó felépítésű fiatal férfit rejtegetnek. Nem iagzán foglalkozik annyit a külsejével, mint amennyit illene, néha gyűrött cuccokban jelenik meg, fésületlen hajjal, munka utáni pecsétes ruhákkal. Tudás és karrierpálca típusa || Feketedió, sárkányszív izomhúr, 12 hüvelyk végzettség || Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály - Általános nekromágus szak foglalkozás || a minisztérium felderítő nekromágusa - gyakornok - iskola || Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály szak || felderítő nekromágus varázslói ismeretek || Oscar mindig is olyan típusú diák volt, aki meglehetősen lustán tanult, ámbár mindig is élesz eszűnek számított a diáktársai között. Azt tanuéta meg, amihez kedve volt, a többiből pedig vagy gyatrán vagy kevésbé gyatrán teljesített. Attól függött mennyire érdekelte az adott tárgy. SVK-ból az egyik legjobbnak bizonyult az évfolyamában. Különösen a rontások és az átkok érdekelték, mintsem azoknak a kivédése. Élvezettel tanulmányozta azoknak a nyomait a környezetében lévőkön is, nem egyszer fordult elő vele, hogy csak azért kapott be egy-egy gyengébb rontást, hogy maga tapasztalja meg a hatásait. Bájitaltanból is leleményesnek bizonyult, szeretett szintén kísérletezni a hozzávalókkal, valamint a bájitalok hatásaival. Bűbájtanból, Rúnaismeretből és Számmisztikából is kifejezettem eredményesen tette le a ravaszt. Ezen kívűl a többi tárgy nem igazán érdekelte, azokból gyengébben teljesített és számtalanszor aludt el rajtuk, így aztán számos büntetőfeladatot is kapott.
Egyéb
avialany ||Ross Butler
|