+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Eduard Sokolov (Moderátor: Eduard Sokolov)
| | | | |-+  Tengermoraj
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tengermoraj  (Megtekintve 27 alkalommal)

Eduard Sokolov
[Topiktulaj]
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 09. 14. - 11:53:51 »
+1


Tengermoraj
Sokolov magánszállása, ami közel van a természethez, távol esik a londoni forgatagtól, angliától. Egy messzi, eldugott német kastély ura, mely a muglik számára csak egy elhagyatott hely, ám a benne rejlő titkokat csak Sokolov és a házimanók ismerik, na meg a Nanny Howl, az öreg szállásmester, aki Eduard távolléte alatt felügyeli a helyet. A kastély kandallója össze van kötve Eduard hivatalos otthonával, egyébként csak ő tud odahoppanálni, vagy az, aki tudja, hol keresse. Falai régiségeket kincseket rejtegetnek. Tökéletes hely, ha az ember magányra, egyedüllétre vágyik.
Naplózva

Eduard Sokolov
[Topiktulaj]
*****


Чайка

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 09. 14. - 12:42:21 »
+1

Mikhail Bertov & Eduard Sokolov

фарфор


18+


Hirtelen a bál is olyan zavaró pont lett Eduard számmára, pedig midnig is szeretett azokon részt venni, eszmecserélni vagy esetleg vitázni a festészetről, az irodalomról vagy a zenéről. Eduard karizmatikus személyisége lévén nagy élvezettel vívta meg a szópárbajokat, olyan klasszikus magabiztossággal, és talán túlfűtöttséggel együtt, hogy szinte leseperte a véleményével a vitapertnerét az asztalról, ha nagyon belelendült. Általában azonban csak fűti a lelkesedés és az olthatatlan szeretete a művészet iránt. Mások véleményét is igyekszik tisztában tartani, ő sem elvakultan hibátlanul látja ezt a világot, mind a művészeteknek, mind a múvészeknek megpillantja az árnyoldalát. Egyedüli személy, aki képes tartani vele ezt a vehemens tempót, maga Christian Hope volt.
Most azonban nem vonzotta  abál, nem vonzotta a zene, nem vonzotta épenséggel semmi, Mikhailon kívül, akinek a közelében újra érezte, hogy az egész teste lángokba borul, és még csak arra sem tudta fogni, hogy beszorult a levegő a bársonyos függöny mögött. Egyszerűen megigézte őt Mikhail illata, édesen bájos akcentusa, ahogy esetlenül bezsélte a titkos, orosz nyelvüket. Felidézte benne azokat a régi időket, amikor még leveleztek egymással, amikor még ajándékokat küldött neki, amikor még Mikhail is a színpadon ragyogott, és az ő kezét-lelkét sem szennyezte be a koponya és a kígyó mérgező jele. DE annak a nyárnak vége szakadt, és beköszöntött a hosszú-hosszú tél. Egyenesen kerülte őt, s talán menekült is előle, félt szembenézni a ténytől, hogy mivé váltak mind a ketten. Most pedig, hogy itt álltak, és visszatükröződtek egymás szemében szinte megfekedkezett ezekről.
Erőteljes, markáns orosz hangja volt Eduardnak, akinek akkor is tekintélytparancsoló hangja volt, ha pusztán másokkal bezsélgetett. Érződöbb belőle a büszkeség, a szenvedély és a nemesi tartás. Az ember akartalanul is rá kezdett figyleni, ha bezsélni kezdett. Kíváló tanár vagy előadó vált volna belőle.
- Nem akarok összebújni vele - mondta Mikhail, miközben az ajkai már tagadhatatlanul Mikhail ajkait súrolták, és a férfin egyből végigfutott egy kellemes, szerelmes bizsergés. Eddig midnig csak távolságtartó volt vele, alig érintkeztek, még az ifjúbb időben is szerény félénkséggel levelezett és hajtott fejet Mikhail tehetsége előtt. De most már szinte akarta, követelte magának a férfit. - Ha neked adnám magam, nem is kéne… – folytatta Mikhail, miközben végigsimított Eduard nyakán, és mellkasán, ahol Sokolov biztos volt benne, hogy igen is érzi a heves szívének lüktetését. HA odakint nem úszott volna a  levegőben a csevegések hangja, ha nem szólt volna Rachmaninoff zongoradarabja, talán még a hangját is hallhatta volna.
Mikahil ügyesen csalogatta ki Eduardot a függöny mögül, és nem is ellenkezett. Egyszerűen nem érdekelte, hogy most lemaradhatott valami égbekiáltóan fontos és érdekfeszítő vitáról, nem kóstolhatta meg a különleges borfelhozatalt. Teljesen Mikhail bűvöletébe került, miközben a férfi Sokolov öltönyével babrált, ő előhalászta a pálcáját, és átkarolva Mikhailt szenvedélyes csókkal hívta tánba a nyelvület. Forrón csókolt, szinte éhesen, majd egyszerűen csak elhopponált arra a helyre, ami a menedéke volt a világ elől, ahol a háború utáni időszakot töltötte csendben és magányban. Tengermoraj.
A toronyba érkeztek meg, ahol a bűvölt kupolán át éjjelente a csillagos eget lehetett bámulni. Kívülről nem lehetett belátni a torony kupoláján át, de most a fejük felett is haloványan úsztak el a felhők, és borult fény töltötte meg a barokk stílusba burkolt kis csillagvizsgáló szobát. Tagadhatatlanul fennhéjazó, csicsás belseje volt, mégis finom stílusról árulkodott. Eduard mégis csak egy aranyvérű orosz család sarja volt. A szobában néma csend uralkodott, miközben Sokolov szinte letépte Mikhailról a ruhákat, és végigcsókolt finoman annak világos bőrén, miközben a szürkéskés virágmintás falhoz nyomta őt.
- Én is akarlak, Mikhail. Csak magamnak akarlak - suttogta válaszul a szavakat, miközben kiszabadította magukat a nadrág fogságából, és az ölébe fogva Mikhailt, megtámasztva magukat a falnál összeérintette a csípőjüket.
Naplózva

Mikhail Bertov
Varázsló
*****


a táncos

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: Tegnap - 12:14:34 »
+1

i  w a s  o n l y  a…
20020901

to: Mr. Sokolov

o u t f i t

18+

Könnyedén csaltam ki Sokolovot a függöny mögül és vontam kifelé. Nem érdekelt, hogy odakint már hűvös van, hiszen Angliát elérte az ősz fagyos keze… az sem érdekelt, hogy a legtöbb vendég felháborodott, mert elhagyjuk a helyet. Egyszerűen csak vele akartam lenni. Mindig is éreztem a közöttünk lévő, mindenen áthatoló szenvedélyt, de Eduard nem lépett, engem pedig egészen másfelé sodort az élet. Előtte sosem udvaroltak nekem, csak letepertek és elvettek tőlem mindent, amim volt. Valójában Holden sem udvarolt, egyszerűen csak valahogy kikötöttünk egymás mellett… nem is volt égbekiáltóan nagy szerelem, mégis fájt, hogyha megéreztem az illatát valahol. Csakhogy most, Sokolovot ölelve ez az érzés megszűnt… őt akartam, őt láttam magam előtt.
Alighogy kiléptünk a tömegből és magunk voltunk, az ujjaim már a zakójával babráltak. Le akartam venni róla, hogy lássam a csupasz bőrt, a hibákat, a tökéletességeket, mindent, amit az a sok felesleges anyag rejtett. Én is engedni akartam, hogy megnézzen magának, hogy lássa a foltokat, amik a sérülés után a lábamon maradtak… lássa a hátamon húzódó, nagyon halvány, de közelről kivehető ütés nyomokat, amiket apám ejtett rajtam és még a legjobb plaszti-medimágus sem tudta teljesen eltűntetni.
Nem számított. Sokolovnak mindent meg akartam mutatni. Ezért viszonoztam olyan forrón a csókot. Ujjaim hevesen túrtak a sötét tincsei közé, élvezve a szakálla érintését is, ahogy felsimítottam az arcát. A hoppanálást éppen csak akkor éreztem meg, mikor megérkeztünk az új helyszínre.
Kupola, díszes, elegáns, kissé csicsás, még is gyönyörű hely tárult a szemem elé. Nem is számított semmi, csak az, hogy érintsen és együtt remegjen a testünk az őrült ritmusra. Engedtem, hogy levegye rólam. A szürke anyag, a rózsás mintákkal lesiklott rólam és a földre hullott, én pedig egész egyszerűen csak engedtem. Kiléptem a cipőmből, a zokniból, a nadrágból és az alsónadrágból, ahogy letúrta rólam őket. Látott mindent… de az ajkai puha érintése még azt is elfeledtette velem, hogy megismeri azt, amit eddig gyönyörűnek és tökéletesnek látott. Engedtem, hogy odanyomjon a falhoz, neki feszültem a tapétának.
– Én is akarlak, Mikhail. Csak magamnak akarlak – suttogta válaszul, miközben ő maga is levetkőzött. Izgató volt és forró ez a pillanat… mégha nem is sok időm volt megnézni magamnak a testét. Hagytam, hogy az ölébe kapjon, megemeljen kicsit a mozdulattal és össze olvadjunk.
Remegve adtam át magamat a vágyaknak. A bőröm alatt hűvösnek tűnt a tapéta, de szép lassan átvette a testem elképesztő forrósságát. Nem számított semmi, csak a csókjai, a sóhajai, a közös ritmusunk. Egészen átadtam neki magamat, annyira, hogy néha, néha én is belemozdultam a remegésébe. Azt akartam, hogy töltsön ki egészen.
– Ah… egészen a tiéd vagyok… Ed… – dünnyögtem, magam elé lehelve a forróságot, ami a testemben tombolt. Azt éreztem, hogy menten szétszakadok és belebolondulok ebbe a kellemes érzésbe. Ezer éve… sőt talán sohasem éreztem ilyesmit…
– Azt akarom, hogy csak a tiéd legyek… – folytattam, majd egy hangosabb sóhajjal megadtam magam a kettőnk közötti forróságnak. A gyönyör pillanatok alatt érte le, hiszen nem sokszor volt benne részem. Azok, akikkel lefeküdtem nem voltak figyelmesek és én nem akartam őket. Nekik csak eszköz voltam.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.047 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.