+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Sean Westerfeld (Moderátor: Sean Westerfeld)
| | | | |-+  You can see my heart beat
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: You can see my heart beat  (Megtekintve 189 alkalommal)

Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 08. 26. - 08:33:32 »
+1

Born on the right side of the wrong side
I wear my fucking insides on my outsides
You can see my heart beat, it beats right through
Till the day it stops, I'm gonna motherfucking persecute
Every single one of you



☾ valahol a Zsebpiszok közben ☽
Naplózva


Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 08. 26. - 09:00:44 »
+1

☾ 'm not alone, I got the devil, and he's coming too ☽
S a f i y a C a r s o n
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-1-2.



A francba, a francba. Ezt elbasztad.
ELkaptak, bazira elkaptak. Iagzából nem is értem, hogyan történt. Egyik pillanatról a másikba megjelentek, és nekem már csak anyni időm volt, hogy elugorjak egy átok elől. Tudatosan kerítettek be elvágva minden értelmes menekülési útvonalat, én pedig  csak meg akartam tőlük szabadulni. Gyűlöltem, ha űztek, mintha zsigeri félelem áradna szét bennem, valami régről bennem maradt halálfélelemmel együtt. A levegő is kissé hamu és tűz illatú lesz, ahogy végigszaladok a sikátorokon, a nyomomban hangosan üvöltöző aurorokkal. Az egész olyan pokolian fájdalmas emléket próübál felidézni bennem, amiből maximum arra emlékszem, hogy kézen fogva futok a húgommal. Valahonnan. Valahová. Valakik elő, akik minden bizonnyal Thomas és a szervezete. Reszketés szalad végig a testemen, mintha megint csak az életemér kéne futnom. De végül is azért futok, nem? Ha elkapnak vége, emgint bekerülök a sittre egy még jobban őrzött cellába, hogy ott rostokoljak O'Brian személyes örsége alatt, életem végéig. Az a pasas a vérfarkasok elkapására szentelte fel az életét, mintha csak Van Helsing farkasos alteregója lenne.
Ez visszhangzik a fejemben, ahogy rohanok a Zsebpiszok köz egyik kis lerobbant raktárépületében, amiben állot bűz uralkodik, csípi és csavarja az orromat meg a szememet az átható por. Fogalmam csinen, hogy a picsába fogok innen kikeveredni. Félig sántítok, mert combon talált egy átok, amivel sikerült idáig űzniük. Pedig én komolyan olyan kiabszott óbatos szoktam lenni. Szinte el is felejtettem, hogy egy körözött bűnöző vagyok. Valahogy a zsebpizsok közben ez kurvára nem érdekelt senkit. Fogalmam sincsen, hogy találtak rám, egyszerűen itt voltak. Újra az a szakállas ősz auror vezette a csoportot, aki legelőszörndugott be az Azkabanba. És aki már egyszer majdnem elkapott, amikor összefutottam először Aidennel, csak megmentette a seggem. O'Brian olyan volt, mintha a rögeszméjévé váltam volna. Fejébe vette, hogy aki bekerül az Azkabanba az tényleg bűnös. Pedig ha egy kicsit jobban utána néztek volna a dolgoknak, a kislányt nem én öltem meg. Se a családját. Sok mindenkinek a haláláért én voltam a felelső, de gyereket nem öltem. A farkas Thomas irányítása alatt bennem telejsen kit5eljesedve tombolt és nagyjából csak azokatz öltem meg, akik neki szúrták a szemét. Olyan semmirekellő és söpredék alalkokat, akiktől féltette a pozícióját. Valljuk be Thomas csak azért vált nagy emberré, mert egy kibazsott Rowle volt.
A raktár épület hatalmas volt, reméltem, hogy kijuthatok valahonnan, de ezek konkrétan úgy űztek, mint a vadász az áldozatot. Elkaptak, kibaszottul elkaptak, tépem magam, miközben a bennem lévő farkas megint sajt magával foglalkozik, és ő inkább ölni akar, írtani őket. De nem, nem lenne túl jó, ha egy halott auror kerülne még a számlámhoz. A francba. A pálcámat a kezemben szorongatva bevetem magam egy kisebb penész szagú, félhomályos szobába, de persze semmilyen búvóhely nincsen itt. Valaki biztosra ment, és mindent kipucolt. Szinte még a falakon érzem a drog és a bájitalok folytó bűzét. Nem akarok én lenni a préda. Vadász vagyok. Egy kibazsott vadász.
- Confringo! - hallom meg O'Brian hangját, és hiába védem ki egy protegroval, az átok félig belém talál, és én felnyögök  afájdalomtól. ELgondolkodom azon, hogy élve vagy halva szól e a rólam kitűzött körözési plakát. A Minisztérium elég szemét tud lenni azokkal, akik benne vannak a bögyében.
- Végre elkaplak, és oda kerülsz, ahová igazából illesz! - dörren rám, erőteljes hangon. Francba, semmi kedvem párbajozni, vele aztán kifejezetten esélytelen vagyok egyedül.
- Hmm, már megint előre iszol az unikornis bőrre! Reducto! - irányítom a pálácmat a fal felé, hogy egérutat nyerjek, majd a por és a törmelék között végre el tudok szökni, hogy találjak egy sötét menedéket az egyik ott hagyott szekrénybe, ami persze megint nem túl bombabiztos hely, de ki tudom találni, hogy mi legyen a következő lépés. Hoppanálni úgysem tudok, mert ezek a rohadékok levédték a helyet.
Fáradtan kifújom a levegőt, miközben nem nehezedem, csak az egyik lábamra, de közben megint lépteket hallok. Egy nő lépteit.
Naplózva


Safiya Carson
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 08. 29. - 09:14:53 »
+1

◊ s e a n ◊
don’t be afraid to walk alone;
don’t be afraid to like it.



2002. szeptember 12.

outfit

Sean. Valami Sean. Ennyit tudtam arról, aki kerestem. Elle mondta, hogy az utcákat járja és éhezik, nincs rendes otthona és a segélyt sem fogadja el. Mivel kaptam aurorkiképzést, úgy gondolta én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy megkeressem a srácot, aki úgy körülbelül husszonnégy éves lehet és minden bizonnyal minden emlékét elvesztette a korábbi életéről. Elle azt mondta nem ártana időnként rá-rá nézni, mert a nyilvántartás alapján már legalább két éve senki sem vette fel vele a kapcsolatot, s akkor is igencsak távolról sikerült megfigyelni, mielőtt elmenekült. Valamiféle vadállatnak tűnt a leírás alapján, pedig a kép, amit kaptam róla, egészen kellemes vonásokat tükrözött. Valójában aranyosnak láttam… talán azért is, mert amikor anyámat megmarták és vérfarkas lett, sosem láttam veszélyesnek vagy olyannak, aki az életemre ártalmas lehetne. Segítenem kellett neki… ahogy ennek a fiúnak is.
A nyomkövető bűbájok segítettek tájékozódni a Zsebpiszok közben. Az Aranyfog Varázstárgy Szaküzlethez vezettek, majd onnan még kijjebb… egészen arra a környékre, ahol már tényleg a legrosszabb arcok húzták meg magukat. A köz ezen része már egészen távol esett az Abszol úttól, annyira, hogy már az emberek tolongásának zaja el sem hallatszódhatott volna. Ellenben furcsa zajok és vérszag egyre inkább kivehető volt. A nadrágom zsebéhez érve előhúztam a körte pálcát, így léptem közelebb a raktárépülethez, ahol összecsapás zaja hallatszott és villanások is alátámasztották, valami történik odabent. A nyomkövető bűbáj ráadásul azt mutatta, hogy nagyon is jó irányban vagyok. A gyomromban kicsi görcs ült meg. A háború óta nem harcoltam… és nem is voltam benne biztos, hogy képes lennék rá.
Odabentről több ember hangja hallatszott, de nem tudtam volna megmondani hányan vannak. Nem is érdekelt, én Seanért jöttem.
– Confringo! – ismerős hang csendült fel. Egy auror lehetett, akivel már párszor összetűzésem akadt a munkám során… O’Brian… Franklyn O’Brian. Látszólag ok nélkül gyűlölte a vérfarkasokat, ezért minden bűncselekmény, amiben érintett volt egy az ő asztalára került Macmillan óta. Az új főparancsnok pontosan tudta, hogy O’Brian elég kegyetlen ahhoz, hogy szó szerint a halálba kergesse őket. Az elmúlt időszakban legalább két vérfarkast veszítettünk el miatta.
– Végre elkaplak, és oda kerülsz, ahová igazából illesz! – hangzott el. Tudtam, hogy egyedül van az, akit támad, ők meg ki tudja hányan voltak már az épületben. Előre szegeztem a pálcám, előkészítettem a minisztériumi jelvényemet.
– Hmm, már megint előre iszol az unikornis bőrre! Reducto! – csendült fel egy újabb hang. A szívem dobbant egyet: végre meglett a vérfarkas, akit kerestem. Bár sosem láttam korábban, tudtam, hogy ő az. Kétség sem fért hozzá… aztán a varázslat miatt újabb zaj érkezett. A hatalmas porfelhőre, amire megérkeztem a raktár belsőbb helyiségébe, nem voltam felkészülve, ezért köhögve, könnyes szemmel ácsorogtam egy pillanatra.
– Mr. O’Brian. Safiya Annis Carson vagyok, a Varázslény-felügyeleti Főosztály megbízottja! – Léptem oda hozzá, hogy leülepedett a por. – Egy olyan vérfarkasra emelt kezet, aki az irodánk közvetlen védelme alatt állt. Az ügye kivizsgálása az én hatáskörömbe tartozik. – Mondtam határozottan, időt sem adva neki, hogy felfogja, mi történt. – Amennyiben nem akar túlkapás miatt a Wizengamot elé kerülni, úgy megkérem távozzon a csapat többi tagjával együtt. Az érintett vérfarkast pedig bízza rám.
Morogva mért végig.
– Miss Carson, talán nincs jobb dolga, mint állandóan a nyakamra járni? Én itt a munkámat végzet. Westerfeld gyilkos. – közölte egyszerűen és most már rám szegezte a pálcáját. Nem tudtam mit tenni, mint egyenesen rászegezni az enyémet. Meg kellett mentenem ezt a szerencsétlenül járt vérfarkast.
– És milyen bizonyítékai vannak ellene? Csak mert a felettesem azt az információt kapta, hogy bizonyosság nélkül próbálja meg kivégezni. Kivégezni, nem bevinni. – A hangom határozott volt, pedig a szívem hevesen vert az izgalomtól. Úgy éreztem magam, mint aki menten összeesik. – Amennyiben nem távozik a helyszínről, vagy engem megtámad, a miniszter úr engedélyével eljárást indítunk önnel szemben. – Folytattam, erre megint morgott egyet. Láttam rajta, hogy most már visszavonulót fúj, így eltehettem az igazolványom.
Megvártam, míg távozik. Tudtam,hogy nem megy messzire. Talán a sarkon fogja várni, hogy Sean előkerüljön és megint megkínozhassa.
– Sean… – suttogtam. Tudtam, hogy vérfarkasként fennhang nélkül is hallja. – Gyere elő, kérlek… van nálam étel és a sebeidet is meg akarom nézni.

Naplózva


Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 09. 07. - 10:56:39 »
0

☾ I'm not alone, I got the devil, and he's coming too ☽
S a f i y a C a r s o n
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-1-2.



Sosem akartam túl sok vizet zavarni ebben a kibaszott nagy tóban. Így is hallottam, hogy mostanában sok vérfarkas halt meg, és bár nem volt kifejezetten életcélom azon kívül, hogy meghúzzam magam Aidenék boltjában, vagy pihenjek a napon, nem akartam én is meghalni. Addig nem, amíg fel nem tépem a fátyolt a fejemben, addig nem, amíg nem sikerül mindent összeraknom. Szerettem volna legalább egy kicist nyugisan élni, úgy, hogy nem üldöznek az aurorok. De sejtettem, hogy egyszer el fognak kapni. De nem most kellett volna eljönnie ennek az egyszernek, mert még túlságosan is élveztem azokkal a  hülyékkel lenni. Valahogy egy kicsit mellettük én is embernek éreztem magam, ami persze nem volt teljesen igaz.
Ahogy O'Brian a nyomomra akadt szinte megalázó volt. legutóbb is sikerült elmenekülnöm tőle, és reméltem, hogy talál magának más hobbit, mondjuk dámázik, vagy varázsló sakkozik, de nem, neki a vérfarkas űzés lett a hobbija, és azon belül is teljesen a megszállottammá vált. Pedig én tiszta lelkiismerettel tudok a szemébe nézni. Thomas volt az, aki megölte azt a gyereket, ő volt az, aki minden nyomot rám kent, és biztos vagyok benne, hogy meg is vesztegette azokat az aurorokat, akik a nyomozást végezték, csak hogy a tökéletesnek hitt gépezete, aki végül ellenszegült neki örök életére be legyen zárva abban a nyirkos, gusztustalanul büdös helyre.
Ahogy az Azkabanra gondolok, még a szőr is feláll a hátamon. Koszos, jéghideg, fekete falak vettem körül, mágiával átszőve, ami megakadályozta a farkasomat abban, hogy teliholdkor ki tudjon szökni. Nem volt ablak, nem volt semmi, csak a sötétség, és én el is fogadtam volna a sorsom. Ha nem hallom meg, hogy a családomról beszélnek az őrök. Az otthonomról, amit sosem merek meglátogatni, a családomról, akik fogalmam sincsen, hogy élnek-e még. Csak a hamu és a füst folytogató szaga áramlik át a fehér köd mögül, és nem tudom, hogy mi történt velük. Megrázom a fejem, hogy ez most nem fontos, hogy nekem minél hamarabb innen ki kell jutnom. De előbb muszj lesz a lábamat ellátbni, legalább anynira, hogy ne sántítsak futás közben. Nem mertem felvenni a farkas alakomat, ami nem volt bejegyezve, és tökéletes álcát biztosított nekem, ha el akartam rejtőzni a körözési plakátok koszos, nyomasztó tekintete elől.
Ahogy eliszkolok a törmelékek és a por ködébe, a fülemet megüti egy ismeretlen, de annál kedvesebb női hang. Egyelőre nem mozdulok, csak elrejtőzöm az egyik szoba sötétségébe, miközben udorodó pillantást vetek a hold kövéredő alakjára, ami kegyetlen vigyorral kúszik be az ablakon, és ezüstös világba burkolja a szoba kis részét. Hogy én mennyire utáltam a holdat. Még az ártalmatlan formáival is csak arra emlékeztet, hogy szörnyeteg vagyok. Összeszorított ajkakkal kapom el onnan a tekintetemet, és reménykedem, hogy mondjuk nem jönnek utánam.
– És milyen bizonyítékai vannak ellene? Csak mert a felettesem azt az információt kapta, hogy bizonyosság nélkül próbálja meg kivégezni. Kivégezni, nem bevinni - hallom meg ismét a hangot, mire megforgatom a szememet. O'Brian már csak ilyen tettek embere volt, és a Minisztérium még vállon is veregetné értem, hiszen egy olyan vérfarkast ölne meg, aki a nyilvántartás szerint megölt egy 10 éves kislányt. Tudom, hogy nem vagyok jó ember, hogy Thmas alatt sok életet elvettem, amikor csak a szörny létezett bennem, éjjel-nappal. De ha belegondolunk, azok is csak Zsebpiszok közi söpredékek voltak, olyan nagykutyák, akiktől Thomas be volt szarva.
– Amennyiben nem távozik a helyszínről, vagy engem megtámad, a miniszter úr engedélyével eljárást indítunk önnel szemben. - folytatta a női hang, én meg csak O'Biren mormogását és dörmögését figyeltem, meg a távolodó lépteit. Remek, Sean, remek. Biztos voltam benne, hogy valahol kint vár rám. O'Brian egy igazi véreb volt, és nem állt le, amíg el nem kapta a patkányokat. Esküdni mernék rá, hogy a patrónusa egy tacskó. Éppen elindultam volna az ellenkező irányba, hogy a csajtól is távolabb kerüljek, de ő megszólít. Csak felsóhajtok én is, mint az előbb az auror. Sosem bízhatok egy minisztériumi alkalmazottban. Egyre erőteljesebben jöne lő belőlem a paranoia.
– Sean… Gyere elő, kérlek… van nálam étel és a sebeidet is meg akarom nézn - suttogja, mire ismét kifújom a levegőt. A Combomon lévő seb nem fest túl jól, de ez még a jól vagyok kategórie. Egy farkas három lábon is tud szaladni, ugyan úgy, ahogy lefejezve is képesek vagyunk harapni.
- És mi a bizonyítéka annak, hogy ez az egész nem csak egy filmbe illő, előre begyakorolt szóváltás volt közted és O'Brian között, hogy előcsalogassatok? - kérdeztem vissza, de közben nagyon finom kajaszagot éreztem, ami összekeveredett a lány illatával. persze azért kicsit óvatosan, de előjöttem miközben a sérült lábamra csak azért is próbáltam ráállni, hogy ne tűnjön sérültnek.
- Pizzás csiga van nálad? - kérdeztem, és megint a levegőbe szimatoltam, miközben végig mérem a lányt, akinek a vonásait nehezen tudom kivenni a félhomályban, és a torzító, undorító hold fényében. De jó illata van. Ahgy a pizzás csigának is, aminek a sajtos, paradicsomos, húsdarabos illatát érzem. - Szóval Safiya. Miért is jöttél ide? - kérdezem, bár inkább a mondatom másik felét inkább magamban tartom. Te miért akarsz becipelni a Minisztériumba?
Naplózva


Safiya Carson
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 09. 13. - 18:46:39 »
+1

◊ s e a n ◊
don’t be afraid to walk alone;
don’t be afraid to like it.



2002. szeptember 12.

outfit

Éreztem, hogy itt van Sean. Nem voltak olyan képességeim, mint egy vérfarkasnak, hogy megérezzem az illatát vagy halljam a szívverését. Egyszerűen tudtam, hogy ott bujkál valahol és szüksége van a segítségemre. Persze tudtam, hogy amúgy sem jutott volna át a mágikus védelmen, de az az aurorok távozásával megszűnt.
– És mi a bizonyítéka annak, hogy ez az egész nem csak egy filmbe illő, előre begyakorolt szóváltás volt közted és O'Brian között, hogy előcsalogassatok? – kérdezte egy hang. Pontosan meg tudtam állapítani honnan jött, de nem mozdultam abba az irányba. Leguggoltam és kihúztam a táskámból a műanyagdobozba rejtett ételt. Felnyitottam a tetejét. A kellemes, sült hús illata megtöltötte a romos épületet.
– Gyere ki és ellenőrizd le, hogy rosszarcú aurornak tűnök e. – Válaszoltam, nem hittem, hogy győzködnöm kell. A hangomon érezhette, hogy O’Brian nem különösebben a szívem csücske. Egy vérfarkas finom hallása könnyedén kiszúrhatta a bennem ülő valódi undort.
Kicsit sötét volt, így csak neszelést hallottam. Nem láttam még meg őt magát a félhomályban, csak tudtam hol mozog. 
– Pizzás csiga van nálad? – kérdezte, ahogy a második műanyagdobozt nyitottam ki. Nem igazán pizzás csiga volt, de a paradicsomos illatot valódi pizzaszeleteket rejtett, rajtuk hús, sajt, mindenféle tápláló dolog.
– Ha összetekered a szeleteket, akkor az is lehetne… – suttogtam és vártam, hogy végre felbukkanjon a félhomályban. Nem láttam még meg, de éreztem, hogy ő már figyel engem, rendkívül jó illata volt az ételeknek és megtöltötték a helyet. Szerencsétlen nagyon fáradt és éhes lehetett, ráadásul a fémes szag, amit belépve megéreztem arra utalt, hogy sérült is.
– Szóval Safiya. – Kezdte. – Miért is jöttél ide? – A kérdésre összerezzentem. Talán azt akarta tudni, hogy én is be akarom-e rángatni valahova. Nem terveztem, én csak segíteni akartam neki, mert régóta nem tudtak róla semmit. Nem tudták él-e vagy halt, de mikor O’Brian a nyomába eredet, a vérfarkasokat megsegítő iroda is felfigyelt rá.
– A vérfarkassegítő iroda küldött, hogy megnézzem rendben van-e veled.  – Magyaráztam és arra toltam a tálakat, amerre reméltem, hogy van. – Nem akartlak bevinni a minisztériumba. Csak hoztam enni és ha segítségre van szükséged, segítek. Esetleg eljöhetsz hozzám fürdeni, még többet enni… – Köszörültem meg a torkomat. Kicsit féltem tőle, kár lett volna tagadni, hiszen nem láttam hol van és nem tudhattam, mi forog a fejében. Veszélyes munka volt ez. Sean, akárcsak a többi vérfarkas, azonnal széttéphetett volna.
– Csak pár kérdést tennék fel a hogyléted felől. – Folytattam és valami különös vibrálást éreztem a levegőben. Furcsa volt, mintha nem is én lennék én, hanem valaki egészen más. Zavarban lettem volna? Az sem kizárt.
Naplózva


Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 09. 16. - 10:46:44 »
+1

☾ I'm not alone, I got the devil, and he's coming too ☽
S a f i y a C a r s o n
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-1-2.



Az illata nem olyan rossz. Úgy értem nem olyan, mint akiből áralmik a vér szaga a sok gyilkosságnak a szaga, a rosszindulat. Olyan illata van, mint aki tébyleg segíteni akar. Az emberről az illatok és a szagok sok mindent elárulnak. A szándékot. Erica Fraserről mindig tudom, hogy meg akar fürdetni, amikor éppen úgy közeledik felém, pedig semmiben nem másabb a viselkedése, mint általában. Pedig nem is szoktam olyan nagyon büdös lenni. Aidenről is és ELliotról is tudom, hogy mikor akarnak ölni. Talán ha farkas alakban maradnék sokkal könnyebb életem is lehetne. Beülnék henyélni egy állatkerbe, és egész nap süttetném a hasam, enném a húst, amikor az etetés van, néha megijeszteném a helyemre esett látogatókat, vagy megkergetném. Az lenne az aranyélet, he nem undorodnék már a rázsnak a szagától, ami körbekerítene. A csajnak jó illata van. Kaja is van nála egészen hamar kitalálom, hogy hús is meg valami paradicsomos pizzás valami is. És mindezek mellett még az ő kellemes aromáját is érzem. Felsóhajtok, de egyelőre nem mozdulok. Makacs vagyok, nem vetem magam oda az első hívószóra, mintha valami kutya lennék.
– Gyere ki és ellenőrizd le, hogy rosszarcú aurornak tűnök e - válaszolja, de én csak megforgatom a szememet. Könnyen leszűrhettem a kis bezsédjükből, mennyire nem voltak jóban. Általában, aki segíteni akart a várfarkaosknak sosem voltak jóban a minisztériummal. De akármenynire is szerettem volna makacsul húzni az időt, a kaja illata kicsalogat a rejtekhelyemről, és bár kicsit óvatosan de közelebb kezdek el lépkedni a lányhoz, miközben egyre jobban kiszakadok a sötétség köpenyének a takarásából. Kissé húzom az egyik lába, kellemetlen helyen talált el egy hátok, de szinte már meg sem érzem a sérüléseimet. A finom illatok egyre jobbamn vonzanak ki a lányhoz, de egyelőre még vonakodom, és inkább megkérdezem, hogy miért is szabadította rám a minisztérium. Kívácnsi vagyok, hogy tudták meg a teljes nevemet, amikor még csak Westnek hívott Thomas mindenhol úgy jelentem meg, még a börtönben is. Talán volt olyan kedves és amikor érezte a halálát, átnyomta a teljes nevemet is a Minsiztéáriumnak, hogy még nehezebben tudjak bújkálni.
- A vérfarkassegítő iroda küldött, hogy megnézzem rendben van-e veled. Nem akartlak bevinni a minisztériumba. Csak hoztam enni és ha segítségre van szükséged, segítek. Esetleg eljöhetsz hozzám fürdeni, még többet enni… - felsóhajtok, majd úgy döntök óvatosan kilépek a menedékemből, hogy egyek végre valamit. Úgyis éhes vagyok, és így lassan Safiya előtt is kezdek kibontakozni a sötétség takarójából.
- Nem veszélyes kicsit felhívni magadhoz egy fenevadat? Nincs veszettségi oltásom sem - forgatom meg a szmemem ironikusan, válaszul. Kicsit merész ötletnek tartom ezt. De nem mintha nem esett volna jól egy kis forró fürdő. Vajon mikor fürödtem meg utoljára? Ezekben az erdőkben még tó is alig akadt, amiben egy-egy teliholdas buli után megmártóztam volna. Közben érzem, hogy a bennem lévő vadállat meg-meg feszül az idegességtől, és bizalmatlanul rója bennem a köröket, miközben vastagon nyáladzik, álmodozva arról, bárcsak feltéphetné a jelenlévő lény torkát is. Egyszerűen udnorodom a farkasomtól. És saját magamtl is, hiszen én hordozom ezt a fertőző ragályt.
Kissé morcos képpel mérem végig a lányt, aki barátságos tekintettel fürkész engem, aztán csak ledobom magam a földre, és magamhoz húzom a kaját, hogy gusztustalanul egymás mellett egyem össze a pizzát és  ahúst. Iagzából kapok én friss kaját is a Hamutartóban is és Benjaminéknál is, de a legtöbbször még midnig csak a rosszat halászom ki a kukából. Azt hiszem ezt megszoktam.
- Milyen kedves tűlök, hogy aggódnak értem - mondom két harapás között, miközben seggre ülve kinyújtom a sérült lábamat magam előtt. - Szinte képes lennék elmorzsolni egy könnycseppet is - mormogtam az orrom alá, és rápillantok a lányra.  - Szóval kérdéseket szeretnél feltenni? Rendben, amíg eszem nyugodtan kérdezhetsz - vonom meg a vállam, miközben a nadrágom övébe csúszatom a pálcám, jelezve neki, hogy nem nagyon van kedvem evés közben megtámadni. Persze nincsen sok időnk, hallom őket kicsivel távolabb tőlünk, hogy ugyan úgy nem húzták el a csíkot. - Meg amíg a kednevc aurorunk türelme kitart - kacsintok rá. - Ne parázz, nincs kedvem most táged megölni - vigyorodom még el, mert érzem, hogy fél. És talán jól is teszi.
A vérfarkasoktól mindenki fél.
És még a félelem ellenére is egészen szépen csillognak a szemei.
Naplózva


Safiya Carson
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 09. 22. - 17:39:33 »
+1

◊ s e a n ◊
don’t be afraid to walk alone;
don’t be afraid to like it.



2002. szeptember 12.

outfit

A sötétben szép lassan kirajzolódott a éhes, sérült farkas… vagy fiú. Fiatal volt, a szürkés szempár megcsillant a lágy fényben, ami megtörte a koromfekete sötétséget és megvilágított engem és a dobozokat, amiben ott pihentek az ételek. Tudtam, hogy Seannak az sokkal vonzóbb, mint a vérfaskassegítő iroda ellenőrzése… na meg talán a meleg fürdő is kellően jól hangzott ahhoz, hogy összeszedje a bizalmát.
Nyeltem egyet, ahogy közeledett. Nem féltem tőle, inkább csak nem akartam elijeszteni. Ezért lejjebb ereszkedtem, hogy lássa mennyire ártalmatlan vagyok. Mégis kinézte volna ki egy magamfajta nőből, hogy rátámadna? Nem lennék rá képes, megvédeni viszont annál inkább, hiszen ez volt a feladatom: Sean védelme. A feladatom pedig sok minden másnál fontosabb volt. Az elveimmel sem fordultam szembe, mert én nem veszélyes ellenséget láttam a vérfarkasokban, hanem valami megóvni valót. Ők ki vannak téve a mi jóindulatunknak. Ez a társadalom kivetheti őket magukból vagy befogadhatja, ahogy a közösség éppen jónak látja. Sokszor pedig éppen ez kergeti bele őket bizonyos cselekedetekbe. Ezért hát ott voltam Seannak… csak a kezét kellett kinyújtani, hogy éljen a lehetőséggel.
–  Nem veszélyes kicsit felhívni magadhoz egy fenevadat? Nincs veszettségi oltásom sem
Elmosolyodtam. Tudtam, hogy éppen a szemét forgatja, bár a sötétben én sokkal kevésbé láttam jól, mint ő. Ezért hát még közelebb húzódtam, elé toltam megint az ételt, hogy merjen belőle venni. Nem mérgezett, finom és friss, pont neki vettem mindent.
– Sok fenevaddal találkoztam már.– Egyszerűen beszéltem és még el is mosolyodtam. Nem vontam el tőle a barna tekintetemet, hogy ne törjön meg a kezdődő bizalom. Nem is volt miért, én tényleg nem akartam ártani neki. – Vegyél csak… – Suttogtam és a földön guggolva néztem fel rá.
Végre odaült a földre és az ételt magához húzta. Láttam, milyen éhes, nem érdekelt, hogy hogyan eszik, miket eszik össze. Azért hoztam neki, hogy tudjon enni, amennyire csak szüksége van… ki tudja, mikor látott rendes ételt. Egy pillanatig csak hallgattam a csámcsogását.
– Az iroda mindenkivel foglalkozik Sean… – mondtam aztán, hogy értse, miért van ez az egész.
– Milyen kedves tűlök, hogy aggódnak értem – mondta. Ahogy kinyújtotta a lábát, megpillantottam a sérülését. Hát innen eredet a fémes bűz. –  Szinte képes lennék elmorzsolni egy könnycseppet is – mormogta tovább. Elhatároztam magamban, hogyha hazaértünk adok neki egy bájitalt, ami pillanatok alatt összehúzza a sebet.
–  Szóval kérdéseket szeretnél feltenni? Rendben, amíg eszem nyugodtan kérdezhetsz – vonta meg a vállát. A pálcát elpakolta, akárcsak én. Nem akartam, hogy egy pillanatra is veszélybe érezze magát, de egy kicsit közelebb húzódtam hozzá. – Meg amíg a kednevc aurorunk türelme kitart. – Kacsintott rám. Megköszörültem a torkomat. Egészen jóképű srác volt és bár a szövege kicsit fárasztó volt… de ettől függetlenül, elpirultam a kacsintásra. Ezt persze a sötétben nem szúrhatta ki. – Ne parázz, nincs kedvem most táged megölni.
Megköszörültem a torkomat.
– Előbb egyél, aztán hazaviszlek és ha meggyógyítottam a sebedet, beszélgetünk. – Próbáltam megőrizni a magabiztosságomat. Megvártam, míg megeszik mindent, aztán elkezdtem elpakolni a dobozokat. Aztán felé nyújtottam a kezemet, megvártam, hogy megfogja és hoppanáltam a lakásomba.
Nem volt túl nagy lakás. Egy nappaliból állt, amibe amerikai konyha szépen belesimult, onnan nyílt a hálószoba és a fehér márvánnyal borított fürdő. A fal kellemes, halvány zöld színű volt és a legtöbb bútor fekete és fehér színben pompázott.
– Ülj le az asztal mellé… – közöltem és a konyhapulthoz léptem, hogy egy zöldes színű folyadékot rejtő kicsi üveget vettem elő. Odaraktam mellé. – Ezt idd meg. Meggyógyítja a sebedet.
Naplózva


Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 09. 25. - 20:32:24 »
+1

☾ I'm not alone, I got the devil, and he's coming too ☽
S a f i y a C a r s o n
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-1-2.



Furcsa volt, hogy nem fél tőlem. A legtöbb ember, aki tudja, hogy vérfarkas a másik máris elítéli. Szánalmas gyilkosoknak tartja őket, még akkor is, ha hamis moslyok mögé próbálják a gondolataikat rejteni. Nem kell legilimentornak lennem ahhoz, hogy kiszagoljam mit éreznek. farkas voltam megéreztem az igazi szándékokat. mindt amikor CLeo megérzi, hogy meg akarják fürdetni, és már akkor menekül, amikor még a fürdőkádba se tették. Szóval ennek a csajnak a szándékai meglepően barátságosak voltak, ami nagyon furcsa volt. De elég erősen éreztem ezt, és ezzel ki is csalogatott a menedékemből. AMi nem volt nagy kunszt, az aurorok két másodperc alatt megtaláltak volna, ha ő nem lép közbe. És lehet, akkor már ELliotéknak is új varázstárgy szakértőt kellett volna keresniük. Milyen szánalmasan vicces a sors, hogy már megint azért úszom meg az Azkabant, mert segít nekem valaki.
– Sok fenevaddal találkoztam már.
felvonom a szemöldököm, ahogy a finom vonásaira nézek. Nem tudom elképzelni mi késztet valakit erre, hogy ezt csinálja. Végül is nem okolhatom a gyűlölködő embereket. Én is undorodom magamtól. Ha ember lennék, talán én is utálnám a farkasokat. Nem mintha olyan falkabarát lettem volna, de Sebbel egsészen elvoltam. Ő benne magamat láttam. Nekem nem volt senki, aki irányt mutatott volna, mindent egyedül tanultam meg. Nem akartam, hogy ő is úgy kínlódjon, mint én. Az olyan szánalmasan magányos dolog. SZóval én őt emiatt is keroltam fel a nyáron. Lehet megdobom egy bagollyal. Sok fenevad. kíváncsi lennék, hogyan érti ezt. Emberekkel is és farkasokkal is? De nem vagyok én olyan csevegő fajta, mint mondjuk mások. Elvagyok a magam csöndjével és a bennem lappangó szagtalan köddel.
Még szerencse, hogy nincs is időnk csevegni, mert ahogy lassan megeszem a kaját, ami olyan jólesik. Nem is tudom, mikor ettem utoljára friss kaját, ami nem volt nyers, és vadhús. Aziokat is szeretem, de ezek eszembe jutattjék a nemlétező gyerekkorom, amikor még nem voltam farkas, és képes voltam vérszomj nélkül rednes kaját enni. Bár azt hiszem a vadászás és a zsákményejtést nem adnám oda semmiért sem. Túlságosan is élvezem a hajszát. talán egy részem mindig is farka svolt, már régen is. befejezem a kajálást, és szórakozom magamban azon, mennyire magabiztosnak akar látszódni. Szinte egészen bájos. DE meglep, amikor a kezét nyújtja felém, és ha lenne időm nem fogadnám el, de hallom a zajokat beszűrődni és jelenleg még nem vagyok a suicid vérfarka sszintjén, szóval megragadom a kezét, és hagyom, hogy egy pillanatra bezsippantson a sötétség.
Rögtön megérzem, hogy ez egy egyedülálló nő lakása. Túl sok női illat volt, és nem volt sehol nyoma rahjtam kívül a férfiak szagának. Egséz jó auror is lehetne egy vérfarkasból ha úgy vesszük, nem is értem miért akarnak minket kinyírni. talán túl sokszor jönnénk rá a rejtett igazságra, mint ahogy azt ők akarnák.
- Hmm, bájos - nézek szét a félhomályban, ahogy kirajzoldónak előttem a bútorok. Kicsit nyomaszt az a sok fal. Az Aranyfogban is direkt megbűvöltam a  helyet, ahol dolgoztam, hogy ne nyomasszanak a falak. Az Azkaban óta enyhén klausztrofóbiás voltam, és a falak között nem éreztem magam biztonságban. De igyekeztem jó arcot vágni.
– Ülj le az asztal mellé… – Nem ülök le, ha a lábam is fog leszakadni cserébe. Inkább csak zsebre dugott kézzel nézem a fiolát, majd a kezembe véve megszagolom és látványos fintorra kúszik a szám. -  Ezt idd meg. Meggyógyítja a sebedet.
- Ez büdös. ha most akarsz megmérgezni, végül is jól csinálod. Magadhoz hívsz, elcsábítasz, és kiütsz - forgatom meg a szemet, majd egy kis belső vívódás uzán húzóra megiszom az üvegcsét, és szinte láthatóan végigrohan rajtam az a hidegrázás, amit akkor kap az ember, ha valami undorítót eszik, vagy szagol. Aztán ahogy alábhagy az egész kicsit közelebb lépek hozzá, hogy valamennyire a falhoz préselődjünk.
- De ez rám is igaz. Bármikor megtámadhatlak. Bátor vagy, vagy csak naiv. Vajon melyik? - pillantok rá, és közben érzem az orromba az édes virágillatot. Kate után nem nagyon érdekeltek ezek, vagy ha igen, nem estem tőlük transzba. De az ő illata egészen jó. Nem is tudom milyen hosszú ideig nézek a szemébe, ha nem csapkod meg vagy lök el, miközben érzem a bájital gyógyító hatását a testemen, miközben egészen közel van egyméshoz az arcunk. De aztán egyszer csak elhátrálok tőle, és félrebillentem a fejemet. Azért nem lehetek olyan illatos neki, a sok kosztól és vértől. Inkább leszedem magamról a felsőmet, ami felfedi a sok sebet, amit a többi farkastól kaptam, és amik ott maradnak, hiszen pálca nélkül nem tudtam magam gyógyítani.
- SZóval azt mondod, fürödhetek is? Közösen gondoltad? - kérdeztem de kellően komolyatan hangsúllyal, hogy ne vegye komolyan, de azért zavarba jöhet tőle.
Naplózva


Safiya Carson
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 10. 01. - 16:15:40 »
+1

◊ s e a n ◊
don’t be afraid to walk alone;
don’t be afraid to like it.



2002. szeptember 12.

outfit

– Hmm, bájos – jegyezte meg Sean, amint körbenézett a lakásba. Nem volt különösebben nagy vagy szép. Átlagos volt, amit igyekeztem rendben tartani, amennyire tőlem kitelt. A válásom óta éltem ezen a helyen, nem igazán volt még időm berendezkedni. Egy részem sokáig reménykedett, hogy majd megváltoznak a dolgok vagy felkelek ebből a rémálomból és Freddie mellett ébredek, mintha nem is történt volna semmi szörnyűség.
Nagyot sóhajtottam, ahogy leült végre a székre és felhörpintett a bájitalt, amit a kezébe adtam. Nem volt több egyszerű regeneráló szervnél, ami összehúzta a legszörnyűbb sebeket is és egy egészen kicsit energizált is, ami olyan vérveszteség után, amit a vérfarkas elszenvedett, szükséges is volt. Nem tudom miért, de a sorsát a szívemen viseltem… mert ahogy ránéztem, egy egész picit megdobbant a szívem. Talán azért, mert anyám is ilyen elesett és törékeny volt, mikor megmarták… üldözték, mert valaki tönkre tette az addig tökéletesen rendezett életét. Akkoriban még a vérfarkas segítő iroda sem volt ennyire „segítő.”
– Ez büdös. ha most akarsz megmérgezni, végül is jól csinálod. Magadhoz hívsz, elcsábítasz, és kiütsz – mondta és megforgatta a szemét, mielőtt még az ajkaihoz emelte volna a fiolát. Nem mondtam semmit. Nem akartam, engem csak az érdekelt, hogy gyógyuljon meg és mikor kimegy innen, akkor épségben legyen.
Megint rálestem a szemem sarkából. Még rendezkedtem kicsit a konyhapulton. Kipakoltam a táskámból a műanyag dobozokat, amiknek a tartalmát korábban megette. Volt benne valami, ami zavart… ezért mikor felállt felé fordultam. Ahogy közelebb lépett automatikusan hátráltam, de összesimult a testünk. A szemeibe nézve csak egy sóhaj maradt az ajkaimon. Ez nagyon nem te vagy Safiya… próbáltam magam emlékeztetni. Sosem volt még rám senki ilyen hatással. A szívem vadul lüktetett.
– De ez rám is igaz. Bármikor megtámadhatlak. Bátor vagy, vagy csak naiv. Vajon melyik? – még mindig egyenesen a szemeimbe nézett. Nem tudtam elfordulni, vagy lesütni a szemeimet. Sőt egy pillanatra még az ajkaira is lepillantottam. A fenébe… szinte azonnal megéreztem azt a forró lüktetést, amit nagyon nem kellett volna. Még az sem zavart meg, hogy vér és mocsok szag keveredett.
– Túl közel vagy… – suttogtam magunk közé kicsit rekedten. Nem tudtam hangosabban beszélni, mintha a torkom fájna. Nem fájt, csak még a lélegzetem is elakadt a szemtelenségétől, a rosszfiús kisugárzásától… kicsit sem volt olyan, mint Freddie. A szöges ellentéte volt, ahogy formálta a szavakat, ahogy felém mozdult. Freddie sosem támadott le így. Benne nem sok szenvedély volt, inkább csak lazaság és egy kevés játékosság.
– SZóval azt mondod, fürödhetek is? Közösen gondoltad? – Tudtam, hogy szórakozik, ezért kicsit elhúztam a számat. Próbáltam mosolyogni, de nem ment, helyette a tenyeremmel simítottam a mellkasára és kicsit eltoltam.
– Azt mondtam túl közel vagy – ismételtem meg hangosabban. Próbáltam elnyomni magamban a csiklandozó érzést, hogy ez a srác mennyire helyes, hogy mennyire meg akarom csókolni, hogy az érintését akarom érezni. Csak a kezét fogtam meg, szigorúan a csuklójánál átkulcsolva az ujjaimmal és már vontam is befelé magammal a fürdőbe. Hamarosan megérkeztünk a helyiségbe. Apró fürdő volt, egy kis káddal és mosdóval és minden fehér volt. A csap egy pálcaintéssel ontani kezdte magából a langyos vizet, ami épp elég ahhoz, hogy ebben az őszi időben felmelegítse az embert. Aztán valahogy ösztönösen nyúltam a ruhájáért, hogy vetkőztetni kezdjem. Ha hagyta nem is álltam meg. Nem tudom miért… érezni akartam.
Naplózva


Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 10. 13. - 18:32:48 »
+1

☾ I'm not alone, I got the devil, and he's coming too ☽
S a f i y a C a r s o n
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-1-2.


18 + köhöm


Furcsa v a szemébe nézni, valahogy másképpen csillan a fényben, mint a többi emberé. Sokkal több kedvesség játszik benne, ami egy kicist összezavar. valahogy megszoktam az ellenséges fényt az emberek szemében, ha rám tévedt a tekintetük. Nem csak azért, mert mindnekiről azt hittem tudja, mi lappang bennem, hanem mert egyszerűen nem nyújtottam sosem valami esztétikus látványt a szemükben, miközben mondjuk a kukában turkáltam, vagy csak meghúztam magam az eresz alatt az esős napokon. Ezek persze kezdenek elmaradozni, hiszen van a fejem felett tető, benéknél is és Aidennél is, ott van az Aranyfog is. Meg a hűtőjükben mindig tesznek nekem is félre valami kaját.
Szóval összezavar ez a vársonyosan meleg, őszinte tekintet, ami azután is úgy néz rám... Miután tudja, hogy én alapvetően egy gyilkos szörnyeteg vagyok. Ezen nincs mit titkolni, vagy mentegetőzni. Tudom jól, hogy az vagyok, hogy nem lehet az én lekiismeretem tiszta, és gyűlölöm is a bennem szunnyadő farkast. Anna farkasával ellentétben az enyém sokkal agresszívabb volt. Sőt a legtöbb vérfarkaséval ellentétben. Szinte a határán vagyok annak, hogy összemosódjak vele, és egy rémséges szörny szülessen belőlünk, aki éjjel nappal tombol.
Nem engedhettem meg magamnak, hogy a tekintete, hogy az illata túlságosan megbűvöljön. Eszembe jutott Kate, és elszorult a szívem, és máris nehezebben kaptam levegőt. Nem akartam ugyan azt, és igyekeztem elszorítani minden érzést, de ez egyszerűen nem volt olyan könnyű. Francba.
Francba.
– Azt mondtam túl közel vagy - suttogta, de közben egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy mondjuk ez zavarta volna, ahhoz túlságosan máshogyan állt hozzám. Éreztem a szándékot benne, és ez csak mégjobban összezavart, miközben egyre jobban belezuhantam azokba a csillogó tekintetekbe.
- Akkor lökj el - suttogtam halkan, szinte alig törve meg a csöndet, várva arra, hogy mit is tesz. De ő nem lök el, csak a csuklóm köré fonja az ujjait és behúz maga utána fürdőszobába. Nem lesz ez így jó, Sean. NAgyon nem lesz ez így jó. A hang a fejemben kattog, miközben már a fürdő illata kúszik az orromba. Ugyan azt fogod tenni, mint Kate-tel. De mire ebbe jobban belemélyednék, Safiya a ruhámhoz nyúl, én meg hagyom, hagyom, hogy megbűvöljön, hoagyom, hogy hozzám érjen, és én is a ruhájáért nyúlok.
talán meglepően hevesen szedem ki Safiyát a ruháiból, de sosem voltam az a gavallér típus. Kicist talán vad és állatias voltam, de most egy kiicst igyekszem azért megőrizni az emberi jelenlétemet is. őrülten zakatol a szívem, és bennem az az óvatos hang, ami nem hagy békén azzal, hogy hagyjam abba. őszintén ha akarnék, se tudnék már leállni, de az egészben az a vicces, hogy nem is akarok. Egsézen más érzés őt érinteni, egészen más érzés, az ő bőrét magamhoz húzni. Elkergeti egy pillanatra Kate fekete tincseit az elmémből, és a vérének kegyetlenül maró, fullasztó illatát is.
Ahogy lekerülnek rólunk a ruhadarabok, odahúzom magamhoz, miközben a kezemmel végigsimítok a testén, és hosszasan megcsókolom. Az ajkai puihák és finomak, ahogy csókolom, egy jobban kikopik a számból Kate vérének íze, és csak Safiyát érzem. Forrón, szinte hevesen, túlságosan finomak voltak a puha ajkai, és miközben a sajátommal megkeresem a nyelvét, a kezemmel végigsimítok a combján, hogy a csípőmhöz emeljem, de egyelőre nem simulok össze vele, csak óvatosan odadöntöm a kád széléhez. Fájdalmasan édes illata van, és én fájdalmasan kívánom, miközben tudom, hogy vissza kellene fognom magam. Még akkor is, ha nem érzem rajta más pasinak a szagát.
- Szóval azt szeretnéd, ha megtisztítanálak? - kérdezem szemtelenül és pimaszul, miközben finoman érintik az ajkaim a fülét, és kicsit odaérintem magam a csípőjéhez, majd ha tényleg nem ellenkezik, akkor csak felkapom és belépek vele a kádba, hogy a habok alatt odahúzzam magamhoz. Az ajkaim finoman vándorolnak a bőrén, az arcának vonalán a nyakán, a mellkasán, és amikor úgy érezem, hogy ő is eléggé felkészült állapotban van, összeérintetem a csípőm az övével.
Basszus, Sean, basszus.
Naplózva


Safiya Carson
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 10. 16. - 16:43:27 »
+1

◊ s e a n ◊
don’t be afraid to walk alone;
don’t be afraid to like it.



2002. szeptember 12.

outfit
18+

Egyszerűen nem értettem, mi ütött belém. Éreztem, ahogy remeg bennem ezer meg ezer érzés… de mögöttük ott volt a forróság. Az a furcsa meleg hullám, ami újra meg újra végig szántott rajtam, ahogy a szemeibe néztem és éreztem a leheletét magamon.
– Akkor lökj el – suttogta, mikor mondtam, hogy túl közel van hozzám. De csak az a gondolat ült meg bennem, hogy nem akarlak ellökni. Éreztem, hogy erre még erőteljesebben dobogni kezdett a szívem. A férjemmel sosem éreztem ilyen szenvedélyt, sosem kívántam, hogy tépje le rólam a ruhákat vagy csókoljon végre meg.
Nem lett volna szabad a ruhájáért nyúlnom. Még is finoman toltam le róla a ruhadarabokat. Egészen addig, míg nem láttam a bőrét, míg nem simíthattam rajta végig. Csak érezni akartam… érezni akartam, milyen meleg árad belőle, hogyan dobog a szíve. Hagytam, hogy a ruhámhoz érjen, hogy ugyanúgy tolja le viszonzásképpen, ahogy én tettem korábban. Aztán hozzá simultam.
Az erős karok szorosan ölelték át a nyakát. Lágy sóhajjal simultam bele a csókokba, miközben az ujjai gyengéd táncot jártak a bőrömön. Nem gondolkodtam és addig volt jó, míg rá nem döbbentem, hogy ami közöttünk van azt nem lenne szabad folytatni, azt ezen a ponton félbe kéne szakítani. Mégsem tudtam volna ellökni… akkor sem, ha megszületik a gondolat. Egész egyszerűen belemélyedtem ebbe az érzésbe. Sóhajtottam egyet, ahogy a combomra simult a keze és még közelebb vont magához. Tudtam, hogy ő is akarja… pont ugyanolyan megmagyarázhatatlanul, mint én is.
–  Szóval azt szeretnéd, ha megtisztítanálak? – Vándoroltak az ajkai a fülemre. El tudtam volna pirulni, de nem volt rá lehetőségem. Felkapott, a csípőnk izgatóan simult össze, ahogy beléptünk a kádba és a habok között még jobban összesimultunk. Képtelenség lett volna ellenkezni, egyszerűen csak hagytam, hogy összeolvadjon a testünk. Bele-beletúrtam a hajába, ahogy elvesztem a ritmusba. Hangos sóhajok, vad csókok sodortak újra és újra egymáshoz minket.
Minden eltorzult. A fürdő fehérsége, a fények, csak a forróságot éreztem, ahogy megint belesimultam, belemozdultam az érzésbe. Nem számított a világ, nem számított a nevem, nem számított az ő neve, sem az, hogy kiket rejtenek ezek a címkék. Csak hagytam, hogy ez a melegség egyre jobban szétáradjon bennem, majd hangos nyögéssel érkezett a gyönyör. Remegve, cirógatva futott át a testemen és omlottam még inkább a karjaiba. Talán hiba volt ez… a maga fajtának nem olyan lányok kellettek, mint én… én pedig nem voltam az, aki csak úgy összefeküdt valakivel a pillanat hevében.
Valahol tudtam, hogy ez neki nem jelent többet, mégis odabújtam. Az ujjaim nedvesen simítottak végig a tincsei között.
– Mégis megkaptad az együtt fürdőzést… – kapkodtam levegőért, miközben halkan beszéltünk.
Naplózva


Sean Westerfeld
[Topiktulaj]
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 10. 20. - 20:06:55 »
+1

☾ 'm not alone, I got the devil, and he's coming too ☽
S a f i y a C a r s o n
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-1-2.



nem jó ez így, én pedig mégis ellenállás nélkül hagyom magam belesodródni Safiya csókjaiba, ölelésébe, és betakarózom az illatával. Nem kellene, mégis szinte egyszerre kikacsol bennem az aggodalmoskodó életösztön, hogy bánthatom, a bennem acsarkodó farkassal pedig egyszerűen nem foglalkozok,. még akkor se ha megfeszülök attól, hogy nem hagyom belőlem kitörni. Nem akarom érezni megint a vért az ajkaim között, amin most Safiya édes puha ajkainak az íze hagy nyomot. Furcsán vonzani kezdjük egymést és annyira belegabalyodunk ebbe a szenvedélyes fellegbe, ami betakar minket, hogy szinte ki sem látok belőle, csak hagyom, hogy mindent beborítson az a mámoros, megmagyarázhatatlan köd, és a víz kellemes melege.
teljesen kikészít, a sóhajtása, az illata, ahogy a bőre az enyémhez és, ahogy az ujjaival a barna tincseimet markolja. erősen szorítom magamhoz, miközben a vizes tenyeremmel végigsiklok a felső testén, megsimítva a domborulatait, majd végig húzom a nyakán az ujjaimat, ahogy egyre jobban beleveszek én is a csókookba és a mozgásba is. A víz néha kiloccsan a paldóra, a habokkal együtt, biztos vagyok benne, hogy a végére teljesen elázatjuk a fürdőszobáját, de nem létezik most més csak a kettőnk furcsa vibráló tánca. Ahogy Safiya remegve zúdult bele a karjaim közzé, én is engedtem magam, hogy összeszennyezzem őt, és csak ölelem ahogy a karjaimba hull szinte össze-összerezzenve még az előbbi heves érintésektől. Halkan fújom ki a levegőt, miközben még próbálom magam visszaterelni a realitás szánalmasan szürke vértől és holdfénytől áztatott talajára.
Mégis megkaptad az együtt fürdőzést…  - suttog bele halk, remegő hangon a fülembe, mire halvány kis mosolyra húzom a számat.
- Egyedül unalmas lett volna, szivi - suttogom vissza, majd ahogy csillapodnak a testembe  avágyak, hirtelen egyre nőni és nőni kezd bennem megint az a góc. Az a fekete kis góc, ami minden egyes alkalommal ott ült meg a torkomba. Az a góc, ami Kate illatát és ízét éreztette a számban és a torkomban. Megrémülök, mert nem akarom ezt. Nem akarom, hogy Safiyát is tönkretegyem, nem akarom, hogy az ő édes íze is bennem maradjon. Finoman mégis talán kicsit kegyetlenül hűvösen, de belül annál kétségbeesetten tolom el magamtól Safiyát, hogy elmenekülhessek tőle.
Túl veszélyes vagyok, érzem, ahogy nő bennem a farkaosm vérszomja, érzem, ahogy kaparná azt a vékony kis falamit, ami még elválaszt az őrülettől. Talán csak a közelgő telihold gyengít így meg, de tudom, hogy ha maradok, megülhetem. Nem akarom bántani. És most valahogy mégis megfogom. De inkább elmegyek így mint egy utolsó szemétláda, minthogy az ő életét is az én farkasom... velem együtt oltaná ki. Gyorsan kapom magamra a ruháimat, amik a víztől teljesen nedvesek, és kényszerítem magam, hogy ne nézzek a gyönyörű szemébe. Nem nézhetek rá, nem nézhetek rá.
- Köszi a mait - pillantok még rá utoljára. Baszki mekkora balfasz vagyok. Inkább nem is mondtam volna semmit. Csak tűnj el és hagyd itt, mintha mi sem történt volna. Nem érezhettem mást csak a szokásosat, nem? És mégis... Ahogy kilépek az ajtón és otthagyom, csak az ő alakja és illata van bennem.
Csak el kell felejtenem és jobb lesz. csak magam mögött kell hagynom, és jobb lesz. Mert életben fog maradni.
Ezt gondolom, miközben a gyomromat renegve önti el az undor, ahogy újra Kate vérének ízét érzem a testemben. Nem viselném el, ha Safiya lenne a következő.
Nem akarom, hogy az az illat eltűnjön.

☾ KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT! ☽
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 09. 05. - 12:09:42
Az oldal 0.105 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.