Kaméliás rejtek

Hertfordshire külvárosának szélén helyezkedik el, távol a kíváncsiskodó szemektől. A házat és tájékát védővarázslatokkal látták el, így ártó szándékkal nem lehet megközelíteni, aki még is megpróbálja, annak komoly fejtörést fog okozni. Mivel eredetileg kicsi a ház, így a belsején az előző tulajdonos tágító bűbájt alkalmazott. Szobák tekintetében nem tér el a többitől. Minden tere tágas és nagy ablakokkal van felszerelve. A bejárat után a nappaliba érünk, amelynek terét a terjedelmes kanapé tölti ki, és a hidegebb napokon a kandalló melege nem csak a testet, de a lelket is felmelegíti. Az egyik ablaknál kényelmes párnázott ülőrész lett kiépítve, amelyen át látni lehet a kertet és egy tolóajtó hivogat mindenkit, aki szeretne kijutni az udvarba vagy megpihenne a teraszon. Mellette található, a hatalmas konyha, melyhez kapcsolódik egy félkör alakú étkezősarok. Kialakításra került egy mosókonyha és egy kamra is- a sütni-főzni vágyó lakónak, emellett egy vendégszoba és egy fürdőszoba. Az emeleten egy nagy hálószoba és a hozzá tartozó fürdőszoba uralkodik. Persze egy gardrób szoba és az elengedhetetlen pipere asztal sem hiányozhat a repertoárból. Található egy kis melléképület, közvetlenül a ház oldalánál, amelyből egy- jelenleg, bájital labor lett kialakítva. A kert rendezett és kaméliával van beültetve. Két elkülönített rész látható a telek két sarkán. Míg az egyik egy kis veteményesnek ad otthont, a másik a gyógynövényeknek nyújt védelmet. A ház kellemes; otthonos meleget, barátságos légkört és legtöbbször süteményillatot áraszt.

Sean Westerfeld

2002. 09. 18.

dress

Előzmény

Azt a pillantást nem nagyon tudtam hova tenni. Biztosan velem van a baj. Rosszat tettem? Nem kellett volna megborzolnom a haját? Nem szereti, vagy csak tőlem nem szereti? Jó tény, tényleg úgy csináltam, mint egy jó kutyával szokás, amikor ügyes kisfiú, és ha úgy nézzük az is, csak nem tudja, hogy tudom, hogy micsoda. És egyelőre ez így is van jól. Kiélvezhetem azt, ami anno Kate-nek adatott, meg és amire én is olyannyira vágytam, de sose kaphattam meg. Legalábbis nem tőle. És azért azt a bizonyos kis űrt, ott hagyta maga után, amit most szépen foltozgatni kezdhettem, hogy aztán mindent tökre tegyek, ahogy azt ő tette velem. Azt mondták, hogy nem vallotta be, hogy ő lett volna a tettes, noha nagyon;de nagyon csekély információt tudtam kicsikarni az informátoromból és ezt is csak úgy volt hajlandó elárulni, ha … Kissé megborzongtam az emlékre, de igyekeztem hamar lerázni magamról ezt a gondolatot, mert bármennyire is szerettem volna, ez meglátszott a viselkedésemen és amilyen jó megfigyelő, csak remélni tudtam, hogy se sértésnek nem veszi, se nem gondol bele mélyebben, hogy még is mi lehetett a kiváltó ok. Még a végén magára venné, és az roppant rosszul venné ki magát.
- Ő egy jó színész. Nem rég szereztem be az Ötödik elemet és a Jól áll neki a halál-t. – Közöltem mellékesen és automatikusan, mire sikerült felfognom, hogy Ő most egy mugli színészről beszél, és hogy hogyan is felejthettem el, hogy régen elvileg filmeztek Su-val. Rám és a szürke állományomra ráférne egy kis frissítés. – Nem is emlékeztem, hogy szeretted Bruce-t… -- Csúszott ki azon a csalfa számon és megállt a kezem egy pillanatra a levegőben, majd mintha mi sem történt volna böngésztem tovább az itallapot. Viszont az a mosoly, megért mindent. Ne mondja nekem senki, hogy egy helyes férfi mosolya nem tudja felvillanyozni a napját senkinek. Jó nyilván, aki a lányokat kedveli, annak egy lány mosolya tudja ugyan ezt a hatást kiváltani. De visszatérve már sokadszorra alaposan megnéztem magamnak az arcát. A képek, ugyan megőrzik az emlékek egy részét, de nem tudják pótolni az igazit. Sean mosolyában fel tudom fedezni Su vonásait, lévén rokonok, de nem az igazi. A hiányát még ezzel sem tudom pótolni, pedig nagyon jó lenne.
- Szereted a chili-t? – Döntöttem félre a fejem és ez most egy olyan új információ, amit elraktározok magamban, arra az esetre, ha valaha még lenne esélyem ezt felhasználni.   – Nem gondoltam volna, hogy jársz moziba. Bár nem lenne meglepő, azok után, ahogy utaltál Bruce-ra. – Köhintettem kettőt, és felpillantottam az embertömegre. Nincs valami korlátozása a helynek, hogy mégis hány embert engednek be? Vagy ennyire normális egy kocsmában a tömegnyomor? És az, mint várható a tömegnyomorban az emberek lökdösődnek, okkal, ok nélkül vagy véletlen, de a mostani lökéssel sikerült elérniük, hogy szegény pincér kellemetlen helyzetbe kerüljön, mi pedig egy kis kuncogás tárgyává. Legalább valakinek fel tudtuk dobni a napját.
Ennél egyébként nem alakulhatott volna jobban a napom. Nem terveztem, hogy Én is elázom, de ez sem rossz. Így legalább nem nézek ki ügyetlennek, cserébe illatozom a sörtől. Nem baj, még mindig azt vallom, megérte, noha kibírtam volna, hogy a hajamon és arcomon ne csöpögjön a chilis sör. A szememet nőiesen a pulóverem ujjával töröltem le, és el tudtam képzelni, ahogy elkentem magamon azt a leheletnyi sminket, aminek elvileg nem szabadna semmilyen körülmények között lejönnie, csak a különleges lemosóval.
- Ne mondj semmit. Panda lettem, igaz? – Nem számított annyira, mert szerintem cuki panda lennék, de valami nőiességet ki kellett csikarnom magamból, ha már nem sikoltottam fel, kezdtem el átkozódni és káromkodni, amiért ránk öntöttek két sört. És ha már a sörnél tartunk, finoman megnyaltam a számat és elmosolyodtam. – Amúgy finomat választottál. – Jegyeztem meg mellékesen. - Felajánlanám, hogy kóstold meg, de nem hiszem, hogy a sör ilyenformán elnyerné az ízlésed, de kitudja… - Emeltem fel a szemöldököm és ezzel egy időben ráöltöttem a nyelvem. Feszegetni kell azokat a határokat nem igaz? Szegény pincér, szerintem azt sem tudta mit csináljon most.
– Tudom rettentő nyomulósnak fogok tűnni, de nem bánnád, ha felmennénk hozzám? - Kérdeztem meg, bár már álltam fel, és próbáltam úgy összefogni a hajam, hogy ne csöpögjek azért mindent össze. – Szükségem lenne egy zuhanyra és szerintem Neked is, már ne sértődj meg. A ruhákat meg kimosom.- Mert azok is kaptak bőven, és nem hiszem, hogy szeretné kidobni csak ennyiért, bár ki tudja? - Ha már fürdés, meghívlak vacsorázni és megnézhetnénk valamit. Már ha van kedved. – Adtam elő halál lazán magam, noha éreztem, hogy a szívem legalább 90-nek ver, ha nem többel és azzal is tisztában voltam, hogy ezt akár ő is érzékelheti, de nem törődtem vele.
Belenyomtam a pincér kezébe pár érmét, ami bőven fedezi a sört és egy kis ráadás, amiért segített nekem, majd elkapva Sean karját, magam után húzva, ki az esőre, át az ereszek alatt olyan helyre ahol senki nem láthatott minket egyszerűen minden szó nélkül haza hopponáltam. Remélem, bírja az utazást.

*
*
*

A bejárat tökéletes induló, legalábbis szerintem. Innen legalább majdnem mindent be lehet látni, noha a szürkés idő most nem kedvezett túlzottan a látásviszonyoknak, de ezen könnyen segíthettünk egy kis mesterséges fénnyel. Beleszimatoltam a levegőbe és megnyugodtam, hogy sütemény illatot érzek és a bájital felhőnek, amit magam után húztam már nyoma sincs.
– Üdv itthon! – Mosolyogtam rá és elengedve levettem a cipőmet, hogy a helyére tegyem és elővegyek neki egy vendégpapucsot. Tudom, nem mindenhol van így, és van, aki utcai cipővel mászkál a lakásban, de az Nekem valahogy nem menne. Remélem, nem érzi sértésnek. – Érezd magad otthon!  – Mosolyogtam rá és elindultam előre. A nappalit láthatja, ahogy a konyhát is, majd rámutattam a vendégszoba ajtajára.
– A vendégszobához van külön fürdőszoba, nyugodtan használd. Talán nem fogok lesni… - Vontam vállat kacsintva, majd elindultam a mosókonyha felé és automatikusan elkezdtem kibújni a felsőmből. Amint lekerült megálltam és szerintem életemben először úgy igazán elpirultam. Hogy Én mekkora egy tök vagyok… Ha nem lenne ciki még fejbe is koppintanám magam, amiért ennyire nemtörődöm vagyok. Így pedig torok köszörülve magam elé tartva a pulcsit hátrafordultam, és csak reméltem, hogy már nem bíbor a fejem, hanem csak éppen harmatosan pirospozsgás.
– A ruháidat hagyd nyugodtan az ajtó előtt. Találsz nekik kosarat, hogy ne kelljen a földre tenned… - Hebegtem és hátat fordítva megindultam a célirányom felé, magára hagyva vendégemet és magamban átkozódtam, amiért ennyire figyelmetlen lettem.
 

 

[- Az ötödik elem egész jó -]

☾ Wake up, grab beer, grab rear, shave beard ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-18.

☾ m y f u r ☽

FUrcsaán keserédes és fájdalmas dolgot ébresztett fel bennem ez a hajborzolás. Már megint még egy valami, amiért néha úgy érzem teljesen üres vagyok. Van Leah-ban valami, ami nagyon nehezen, de emlékeztet valamire. Valakire. De ha nem tudom az okokat, nem ismerem fel a szagokat, nem tudok visszamenni, főleg, mert a sűrű köd olyan mélyen lappang bennem. Megszokhattam volna a múltam nélküli létezést. Olyan egyszerű lett volna csak azokkal ez emlékekkel élni, amit Thomastól léteztek. A veremtől. TAlán jobb lett vona azt hinnem, hogy mindig is onnan származtam. Ha meg se hallom azt a bizonyos bezsélgetést a cellámon túl, talán most is ott ülnék, megkőzdve minden egyes nap a bennem lakozó fenevaddal, amit mindennél jobban gyűlöltem, még akkor is, ha a sejtjeim és a lényem része volt. Önnálló parazitaként burjázott bennem. És igyekezett mindent tönkretenni bennem, ami emberré tett.
Inkább csak lazán fürkésztem leah arcát, amin anyni minden suhant át. Talán ha ügyesebb lettem volna, ha olyan jól értettem volna az emberekhez, mint Aiden, talán nem is lett volna olyan nagy rejtély előttem mikre is gondol. De én nem értettem az álarcokhoz, nem értettem az emberi tekintet villanásaihoz, csak az illatokat és az érzéseket követtem.
- Ő egy jó színész. Nem rég szereztem be az Ötödik elemet és a Jól áll neki a halált - hümmögve bólintottam, és halványan pislákolt pár filmes emlék a fejemben. SOk-sok film, sok-sok jó és rossz film, ami tetszett, és ami nem. A pattogatott kukorica illata, a mexikói nachos íze. Utáltam, hogy náhány tudássom megmaradt a múltból. Emlékeztem az órákra, homályosan a varázslatokra, tudtam, hogy varázsló voltam. Olyan sok minden más pedig belefolyt abba az áthatolhatatlan fehér ködbe.
- Az ötödik elem egész jó - dünnyögök elgodnolkodva. Azt ,ár unalmas napjaimon, a szabdulásom után láttam, valami random autós moziban. Aztán, aztán megsgzóllat és olyan mondat csúszott ki a száján, amitől végigszaladt rajtam a hideg. A fájdalmas szúrkáló hideg.
- Emlékeztél? - kérdeztem, és csak pislogtam LEah felé, aki gyanúsan elmerült az étlapban. Persze nekem sem kellett volna így reagálni, hiszen... Mégis hogy mondtam volna meg neki, hogy bocs, gőzöm sincs ki vagy, ha esetleg ismerjük egymást, Thomas Rowle megölte a húgomat, és törölte az emlékeimet. Egyébként mi is a neved? Valahogy kicsit sem lett vona szánalmas, nem? Inkább csak megköszörültem a torkomat.[bgcolor=#b6aba2] - Csupa rejtély vagyok mindeki előtt - [/bgcolor]szögezem aztán le, megvonva a vállamat hogy kivédjem a kis bakit.
[gcolor=#cbbeb5]- Szereted a chili-t?[/bgcolor]
[gcolor=#b6aba2]- A csípős elveszi a fino ízeket  - [/bgcolor]válaszolok egy halvány kis mosollyal a számon. A természetben sem csilis az őz, vagy a nyúl. Van egy olyan érzésem, hogy a húgom szerette. De én mintha ki nem álhattam volna. Nem is tudom biztosan. DE valahogy illene rá, hogy ő mindent csípősen evett. Elhessegetem inkább a keserű emlékeket.
- Nem gondoltam volna, hogy jársz moziba. Bár nem lenne meglepő, azok után, ahogy utaltál Bruce-ra.
- Néha szoktam. Egy esős délutánon, vagy egy-egy unalmas estét moziban töltök el - dünnyögöm elgondolkodva. Szeretem, ahogy a történetet megtöltik a színészek élettel, szeretem a szánalmasan gagyi horror filmeket, azokat, amik a hatvanas ötvenes években olyan nagyon jónak számítottak, mint például a fekete lagúna szörnye. Belegondolva én is az voltam. Egy szörny, aki a végére félig ember volt, félig szörnyeteg, és nem illett be sehova sem.
Aztán nyakon talál minket a sörünk, és Leah meg én is nyakik elázunk. Nem zavar hogy én is koszos és ragacsos leszek. A sikátorokban más undorító dolgok is ragadtak az emberhez, ha nem vigyázott. Inkább csak szánalmasan nevettségesen festettünk, miközben a fickó sűrű elnézések közepette szerencsétenül ácsorog. remélem nem kell fizetnünk.
– Amúgy finomat választottál. Felajánlanám, hogy kóstold meg, de nem hiszem, hogy a sör ilyenformán elnyerné az ízlésed, de kitudja…
Felvonom a szemöldököm, majd csak ravasz vigyorra húzom a számat.
- Nem lehet tudni, míg nem kóstóljuk - forgatom meg a szememet. Bár inkább csak szavakkal szórakozom, ahogy mindig is szoktam. De ha ő is játszik, én miért maradjak ki belőle? A poncéér közben magyaráz valami arról, hogy nem kell fizetni, majd elsunynog, én meg elhúzom az orromat. Kezdi csípni ez a sok minden. A meghívásra feélrebillentem a fejemet. Milyen gyakran kötök ki mostanában a lányok lakásán. Biztos látszólag is van bennem valami kutyás.
- remélem valami hús lesz a vacsi, növésben lévő szervezet vagyok - kászálódom fel, és igyekszem magam, meg Leaht is áttolni a hatalmas nyüzsgő tömegen. Persze érzem, hogy zavarban lett, csak azt nem értettem, hogy mitől. Anynira nem ismert. És én sem őt, azt hiszem. Ez az egész kezdett olyan nagyon rohadtul fura lenni.
Amikor megérkezünk Leah házába, rögtön érzem a ház illatát, és annak furcsa különös hangulatát. Kívácsnian szimatolok, oersze nem olyan feltűnően, hogy neki is leessen. talán tényleg túl sok kutyás-farkasos tulajdonságom van, miközben én is lerúgom a cipőm és belelépek a papucsba. Mondjuk a zoknis közlekedést se bántam volna, bár itt-ott ki van szakadva. Nagyon férfias.
– A vendégszobához van külön fürdőszoba, nyugodtan használd. Talán nem fogok lesni…
- Talán én sem - húzom megint ravasz vigyorra a számat. talán lehetnék egy kicsit óvatosabb is. Nem is tudom mi bajom van. Kicsit azért feszengek, a fehér szoba óta nem nagyon szeretem a négy falat, azért is ülök az ilyen sörözőkben is az ablakhoz, hogy egy kicsit kevésbé érezzem magam... menthetetlenül csapdában.
Aztán Leah elkezd vetkőzni előttem, én meg furán nem értem mit akar. Mármint talán értem, csak aztán ahogy észbe kap, és elvörösödik, még vicces is, én meg csak zsebembe csúsztatom a kezem.
- Most jön az én köröm? - kérdezem, és nagyon jól szrakozok az arcán, miközben igyekszem szemérmetes és jól nevelt lenni, hogy nem lesek máshova.
– A ruháidat hagyd nyugodtan az ajtó előtt. Találsz nekik kosarat, hogy ne kelljen a földre tenned… - megforgatom a szemem és egy kis kacsintással. Azért engem nem nagyon izgatna, hogy ha zuhi után vissza kéne vennem a ruhámat. A fekete pólóm és a nacim azért valamennyire stimmelt. A gandrág folt nem a kellemetlen részre esik, csak a combra. Egy kicsit szeretném kiakasztani leaht, szóval miután letakarítottam magam - ezer éve nem zuhanyoztam, elvoltam a folyó vízzel az erdőben - visszakaptam magamra a nacim és a pólóm, a többi meg a kosárba landol.
Ahogy kimegyek körbenézek a nappaliban, és valami furcsa szagot érzek. Nem egészen vagyok benne biztos, hogy mi lehet az. De nem túl kellemes, és rossz előérzetem van, vagy csak paranoiás vagyok. Ha Leah is megjelenik felé fordulok és odlalra biccentem a fejem.
- Bocsi visszavettem a gatyám, ha csak nem adsz valami mást. Talán az a rózsazsín melegítő az én színem - bökök az egyik fotelen hagyott nadrágra irónikus vigyorral a számon.

Sean Westerfeld

2002. 09. 18.

dress

Igen-igen. Ennél nagyobbat nem is bakizhattam volna. Meg szoktam, hogy Miett és NeMo az egyedüli, akik általában a házban tartózkodnak, és hogy kedvemre flangálhatok úgy, ahogy akarok, és amikor akarom. Viszont nagyon figyelmetlen és kissé le is engedtem a védelmem, hogy pont előtte felejtettem el mindezt. Noha így megnézve, annyira nem üt el a háztól és akár még meg is lehetne szokni a látványt, de ilyet azért még se kérdezhet az ember: „Figyi Sean, mi lenne, ha idekötöznél? Ja, miért?! Mert a húgod volt a legjobb barátnőm, mielőtt megölted, és amikor veled vagyok jó érzéssel töltődik meg a szívem, mert olyan, mintha néha Ő mosolyogna rám. Ja ha már itt tartunk, bevallhatnád, hogy Te ölted meg és akkor mondjuk a költözést ne is ide gondold, hanem vissza az Azkaban-ba, de azért jó lett volna…” Na, ja, ezt biztos annyira értékelné, hogy azonnal a karjaimba rohanva, térden állva kérne bocsánatot és bevallaná bűneit, majd önként és dalolva robogna vissza a cellájába. Ja persze, pont így is lenne.
– Nem úgy ismerlek, mint aki leskelődne vagy nekiállna vetkőzni. Ne haragudj, egyedül élek és hozzá szoktam, hogy akkor vetkőzöm, amikor jól esik… - Mentegettem magam, de tény, hogy rá nem bírtam nézni, ekkora égést. Inkább kiszaladtam a mosó konyhába és belehajigáltam a ruháimat. Hogy azért pucér ne legyek, magamra csavartam egy törölközőt. Imádom a mugli kütyüket. Persze, jó varázsolni is, de van valami mókás abban, ha nézed a forgó dobot, amint mossa a ruháidat. Vagy ez megint csak Nekem jelent szórakozást? De tény, ami tény, ha nézem igen jó ötleteim szoktak lenne a bájitalokhoz. Már, mint a mai kivétel, amikor is rám robbant a főzet. Még jó, hogy Jo nem látta, könnyesre nevette volna magát az esetlenkedésem miatt. Ezer éve nem voltam olyan ügyetlen, hogy magamra robbantsak egy bájitalt. Igen tudom, kevesebb varázsdiót kellett volna beletennem. De hát, ami megtörtént az megtörtént és ezzel nincs mit csinálni.
Felszaladtam a szobámba, amikor hallottam, hogy Sean megnyitja a vizet és büszke voltam magamra, amiért egyáltalán nem leskelődtem! Nem mintha lett volna hozzá merszem, de ez csak mellékes. Úgy érzem, meg fogja sínyleni a hajam ezt a rengeteg hajmosást, de nem tudok mit csinálni. Mondjuk a sör nagyon jó hajpakolásnak, csak nem a chilis változata. Azért bevallom őszintén nem bántam meg, hogy nem kell végig ott maradnunk. Kissé kínos lett volna rászegezni a pálcámat akkora embertömeg előtt. Meg a szívem is nyugodtabb, hogy itthon tehetem meg. De bevallom, félek. Azért még is csak vérfarkas, noha kaptam egy minimális kiképzést ellenük, de úgy érzem most minden tudásom a múlté… Nem is csoda, hogy bőven túláztattam magam és ráncosak lettek az ujjbegyeim, nem csak a kezemen, de a lábamon is, mire hajlandó voltam kimászni és megszárítkozni. Viszont az öltözésnél némi nemű gondom akadt. Még pedig, hogy nem találom a nadrágomat, pedig tudom, hogy ide tettem le. Csak nem hagytam lent! Ennyire nem lehetek trehány, noha a trehánysághoz kellene az is, hogy ne naponta pakoljak mindent a helyére és ne tartsak katonás rendet a lakásban, a takarítás pedig már csak hab a tortán, egy nap megkoronázása és inkább pihentet, mint fáraszt. Remélem más is így gondolja, és nem vagyok ezzel egyedül. Ha még is… Felkeresek egy pszicho-medimágust… Na, mindegy. Mivel nincs fent, tuti lent lesz, és ha már eddig kacérkodtam miért ne tehetném meg? A pulóverem úgy is olyan nagy, hogy bőven nem látszik ki belőle semmi olyan. No meg, hiába is tagadnám, nem hiszem, hogy Sean-t pont az én combjaim érdekelnék… Vagy pontosabban bármi más, ami kivillan rajtam… Így tehát lerobogtam a lépcsőn és kissé furcsa kettős érzés volt Őt a nappalimban látni. Egyfelől a tini lelkem, sikoltozott, hogy „Szent Merlin segge, ez Sean” másfelől, pedig ráküldenék egy kábító átkot, hogy tanulja meg milyen szar, ha az embert hátba támadják. De nem tudnám megtenni, pontosabban nem vinne rá a lélek. A szemébe akarok nézni, amikor az aranyos rózsafám a nyakába fúródik és kérdőre vonom a tetteiért. De erre várni kell. Mindenkinek kijár az utolsó vacsora. És mint azt gondoltam, ott is volt a hiányzó nadrágom… Hát most már mindegy.
– Nekem tetszel így, de ha szeretnéd, át tudom alakítani, hogy jó legyen rád. A jelenlegi állapotában a csípődre kicsit nagy lenne és a lábszárad közepéig érne. – Álltam meg előtte és mértem a csípőjéhez a nadrágot. Igen, ahogy sejtettem. Az a pár centi igen is sokat jelent, pláne nadrágban.
– Viszont, ha téged zavarna az új ruhám, szívesen felveszem. – Ajánlottam felvont szemöldökkel, és döntéséhez mértem vagy felvettem, vagy szépen visszahajtottam a fotel támlájára, ahol hagytam. Ezért biztos hogy elégetem ezt a nadrágot. Ami nem hagy nyugodni, hogy furcsa fintort láttam az arcán és lehet, tudom mi az oka. Bár az Én orrom, már annyira hozzá szokott, hogy nem is érzem meg. – Ne haragudj. Ha fura szagot érzel az-az egyik bájitalom volt, amit sikeresen magamra robbantottam a randink előtt. Ezer éve nem bakiztam ekkorát és pont egy farkasölővel… Sajnálom, ha érzed a szagát, nekem már mindennapos. – Kértem elnézést, és nagyra nyitottam az egyik ablakot, hogy kiszellőzhessen a szoba. Pedig remélem, hogy nem marad nyoma.
- Na de, Mr. Növésben Lévő Szervezet, steak megfelel? Vagy esetleg valamilyen ragu? Nyúl, őz? – Soroltam, ami hirtelen eszembe jutott. Ezek biztosan találhatóak a hűtőben. Még jó, hogy jóban vagyok a helyi vadász bácsival. Mindig hoz egy rakat húst, mondván olyan vékony vagyok és egyek rendesen. Cserébe kap pár varázskencét, amivel sikeresen elmulasztottuk a derékfájását. Azt mondta, jobb, mint fiatal korában. Mondjuk ezt a felesége is megerősítette, noha erre az információra nem volt szükségem, de mindegy. – Ha steak, akkor hogy szereted? Véres, közepesen véres? Közepes? Átsült, jól átsült? – Ohh igen, egy igazi gurmé veszett el bennem, ha a konyhába kerülök. Ha nem jön össze a bájital szak, még szakácsnak elmehetek…
– Mit innál? Bor, üdítő, víz, valami erősebb? – Mert azért megkínálni sem lenne bunkóság a részemről. Amíg pedig eldönti mit is kér, gyorsan beteszem a gépbe az ő ruháit is, ezzel is valamennyire húzva az időt, amit itt tölt. Aztán pedig kérésének megfelelően nekilátok a vacsoránknak és persze a szomját is oltom, amíg vár.
 
 

 

[- Nem az én színem, kislány -]

☾ Wake up, grab beer, grab rear, shave beard ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-18.

☾ m y f u r ☽

Jő érzés a zuhany alatt állni, bár egy vízesésnek jobban örülnék, akkor még nyílt terepen lennék, nem bezárva egy szűk kis fördőszobába, ami pillanatokon belül akár örökre idezárna. Nem hallaok mást csak az emberi civilizáció hangjait, azoknak a neszezését, és a hozzájuk kapcsolódó illatokat. Lehunyom a szemem, hogy ne kelljen bámulnom a zuhanyfalat, és hiába kűzdök az érzés ellen, megint a fehér szobában találom magam, az égető nyakörvvel a nyakamban, és a kínzó érzéssel bennem, hogy nem tudom, ki a franc vagyok. Csak a szoba létezett, és Kate. Kate hangja, Kate illata, ami szépen lassan vérszagú lett, és a számban, a fogaim között, a bőrömön, a körmeim alatt is, mindenhol őt éreztem. Az ő vérének a szagát. Néha még most is ott van, hiába próbálom kimosni a számat, és hiába mosnám ki szappannal, úgyis ott lenne. örökre. összeszorítom az öklömet, és metámasztom a zuhanyzó hűvös, nedves csempéjén. Mély levegőt veszek, hogy visszanyerjem az önuralmamat, és visszaszorítsam a farkasomat is, aki kapva a gyengeségemet kezdte belém szivárogtatni a vérszomjat. De tudtam, hogy a kölyök is húz engem, tudtam, hogy az a srác, aki a ködben mászkál az orrom előtt azt akarja ne hagyjam, hogy elveszítsem az eszemet. Szóval lassan megborzlom a hajamat és kilépek a zuhany alól, hogy lecsattogjak a nappaliba.
- Nekem tetszel így, de ha szeretnéd, át tudom alakítani, hogy jó legyen rád. A jelenlegi állapotában a csípődre kicsit nagy lenne és a lábszárad közepéig érne - hömmögve néztem, ahoyg hozzám méri a nadrágot, majd inkább kissé elhátrálok tőle.
- Nem az én színem, kislány - húzom féloldalas mosolyra a számat. 
– Viszont, ha téged zavarna az új ruhám, szívesen felveszem. – Félre billentem a fejem, ahogy ezt mondja, és szándékosan végigmérem a combjait.
- Ha már alsógatyában vagyok, úgy fair, hogy ha te is így vagy, nehogy véletlenül zavarban érezzem magam, nem? - mondom végül, viygorogva, kerülve  akonkrét választ. Furcsa érzésem van azzal kapcsolatban, hogy itt vagyok, de igazából... Csak a farkasom hülyült meg biztos, és én meg túlságosan paranoiás vagyok. Azt hiszem, inkább csak ki kellene élvezni a pillanatot, hogy mondjuk itt vagyok, és még le is tudtam zuhanyozni egy nyomasztó fürdőszobában, és valószínűleg még kaját is fogok kapni. - Szóval titokban rajongsz a vérfarkasokért? - kérdezem érezhető szakazmussal. Persze nem izgatott, úgysem tudhatta, hogy én az vagyok.
- Legyen véres - nyerset csak nem vághattam rá, de egyszerűen anynira nem is kívántam már évek óta a rendes sült húst. nem mintha nem ettem volna meg, hoszen ha az ember évek óta az utánc él, és kukáznia kell, akkor nem sok választási lehetősége van. Azonban, azért az életem könnyebb volt, mióta szereztem magamnak egy pálcát is, farkas alakban tudtam rejtőzködni, és könnyebben meg a lopás a húsboltpokból is. - Amúgy sem vagyok válogatós. Köszi a vizet, egyelőre nincs kedvem több alkoholhoz - teszem még hozzá, kelletlenül felsóhajtva, majd inkább csak nekitámaszkodom a falnak, és körbenézek megint a lakásban, miközben Leah főzőcskézik. Az illata haloványan, de ismerős valahonnan, ezt egyre jobban érzem, de furcsán távolról jön. Túlságosan távolról, ahhoz hogy elengedjem, és ne is tulajdonítsak neki semmilyen jelentősséget.
- Szóval, szóval gyógyítónak készülsz? - kérdezem csak úgy mellékesen. Nem is tudom miért teszem fel a kérdést, talán mert éppen érzek egy kis bájitalos aromát a levegőben, meg amúgy is ki lehet szúrni néhány könyvet, ami nem csak random díszelegnek a könyvespolcon. - Vagy vérfarkas vadásznak? - kérdezem élcelődve, csak a poén kedvéért.

Sean Westerfeld

2002. 09. 18.

dress

- Nagyon bírlak, Sean, de ezért a kislányért egyszer még nyakon talállak csapni. Pusztán, hogy érezd, mennyire szeretlek. – Forgattam meg a szemem és szépen letettem a nadrágot, majd kisasszéztam a konyhába és kérésének megfelelően steaket készítettem elő, hozzá fűszereket, és persze vörös bort. Amíg ezeket pakoltam pár pálcaintéssel töltöttem neki egy nagy pohár vizet, majd az étkező sarokra mutattam. Elég üveges és tágas, hogy ne érezze, hogy megfojtja a szoba. Egyszer mintha panaszkodott volna, hogy nem szereti a bezártságot. - Ülj le nyugodtan akár oda, vagy ide a székre is. Mutattam most a pult mellett sorakozó székekre. Szerintem elég tágas a lakás, de sose tudom megmondani, neki mi a jó. Jo például azt szereti, ha telihold után összegömbölyödhet az ágyban. Neki az a megnyugvás. Sean akár a szöges ellentéte is lehet. Sőt mi több, biztos vagyok benne.  Rajongok-e értük… Hát végül is nekikezdhetek a monológomnak csak akkor nyomorultul rossz lesz a vacsoránk. Így inkább ízlelgettem a kérdést, és elővettem a húscsipeszt, amit gyakorlott mozdulatokkal megforgattam az ujjaim körül. Milyen jó, ha az ember lánya kénytelen egyedül boldogulni és mindent meg tanulni, meg, persze ha vannak aranyos szomszédjai is, akik ilyen finom hússal látják el. Elővettem egy jó nagy szeletet és egy kisebbet magamnak is.
- Szóval véres…- Hümmögtem egy sort, és feltettem a két húst főni. Igazából, elé is tehetném a húsvillára nyomva, hogy hajrá egyél, de azért a nagyon gyors leleplezés lenne. Viszont ügyeltem rá, hogy illatra és ránézésre is pont úgy tűnjön, mint egy véresre sült hús, ellenben kedvezve a farkasnak legyen benne nyers is. Bár érteném, hogy képes emberi alakban megenni a nyers húst. Ezek igazából olyan csodálatos dolgok, ha jobban belegondol az ember. Nevezzük az egyszerű embereket halandóknak és vannak ugye a vérfarkasok, akik félig halandók félig farkasok. Mi megbetegszünk, ha nyers ételt eszünk, rosszabb esetben bele is halunk, de ők vígan ehetik, és semmi bajuk nem lesz, sőt! Még jól is esik nekik, elméletileg, aztán most majd meglátom hogyan is reagál. Ha pedig kéri, majd tovább sütöm neki. Mivel az övé elkészült, így a kisülő zsírba öntöttem bort és elkezdtem karamellizálni, amíg az enyémet megfordítottam. Annak kell még idő. És ha már boszorkány vagyok, akkor a hagymát és a krumplit varázslattal megpucoltam és ügyesen apróra is szeltem, majd beletettem a karamellizált borba. Nyilván kell valami köret is, de nem biztos, hogy Ő kérni fog.
- Salátával, hogy állsz? –Hülye kérdés, húsevő, szóval nyilván nem szereti őket, de egyelőre tennem kell a hülyét, ugye bár. Majd vacsora után. Remélem, nem gondolja, hogy amúgy figyelmen kívül hagyom bármelyik kérdését is, de szerintem majd a vacsi közben válaszolok. Nem szeretek úgy beszélni, hogy háttal állok a másiknak. Bunkóságnak érzem. És ha már bunkóságnak érzem, akkor fogtam egy boros poharat és folyékony bátorsággal teletöltve beleittam. Ez egy jó évjárat. Erre is hümmögtem egy sort, majd amikor kész lett a hús, annak a szaftját is összeöntöttem a krumplis, hagymás, boros mártással és össze rottyantottam. Amint ez is kész lett, megterítettem és tálaltam. Persze salátát is csináltam, de nem a zöld leveles, olajos fajtát. A joghurtosat jobban szeretem. Tettem neki is ki borospoharat, nyilván töltöttem is bele, hogy azért ne legyen üres.
- Továbbra is csak a víz?- Néztem a poharára, majd leültem vele szemben. Ha nem lennék, boszorkány még mindig főzhetném a dolgokat. Belevágtam a húsba és elégedetten néztem, mert gyönyörűen átsült. Megfelelő alapanyag és minden tökéletes.
- Kérdéseidre a válaszom, és kezdjük az egyszerűbbel. Bájitalmester akarok lenni. A gyógyítás is érdekel, de bájitalokkal érzem igazán otthon magam. – Letettem a villám és inkább a borra koncentráltam, mert ehhez bizony inni kell. És akkor jöjjön a hangolat rombolás.
– Gyűlölöm a vérfarkasokat. Mind kegyetlen, gyilkos szörnyetegek. – Na, igen, ezzel biztos belopom magam a szívébe. –Igen, tanultam vérfarkas vadászatot csak hogy legyen esélyem az ellen, aki megölte a barátnőmet.- Talán nem kellene ennyire nyíltnak lennem? Áhh ha már elkezdtük. - A csata alatt rengeteg fenevad támadt az iskolára és a diákokra. Köztük rám is, noha ez nem szerepelt a kérdéseid között. Egy barátnőm mentett meg, de ennek áraként Ő viseli helyettem a vérfarkas átkot. - Zártam ezt a részét rövidre, mert már az emlékétől is képes lennék és ráborítanám az asztalt. Nem Ő tehet róla, de már két barátnőm is vérfarkas áldozat és elég. Bőven sok, hogy egyedül feldolgozhassam. Megfogtam a poharat és meglötyögtettem benne a bort.
- Mint nagyon sok bájital mester, én is reménykedem, hogy rájövök, mi az a tökéletes összetevő, ami képes megszüntetni az átváltozásokat, csillapítani a bennük őrjöngő farkast, vagy egyszerűen gyökerestől kiirtani.- Ha tudnám már lenyomtam volna a megfelelő bájitalt a torkukon és minden mehetne tökéletes medrében, ahogy lenniük kellene. Normális tinédzserkor, fiatal felnőtt kor, család és a többi. - Addig pedig, amíg nincs gyógymód, a lehető leghatásosabb farkasölőt kell létrehoznom, hogy a lehető legkevesebb kárral járjon a telihold.- Vontam vállat és kiürítve a poharam, töltöttem ismét.
- És Te? Hogy vélekedsz róluk? Netalán tán bevallod, hogy Te is egy vagy közülük és amilyen kedves szavakkal illettem a fajt, megajándékozol egy sebhellyel? – Élcelődtem, noha teljesen komolyan kérdeztem, mert így a vége fele közeledve, talán rátérhetek a lényegre is, nem? Csak reménykedni tudok, hogy elég meghökkentő leszek a számára, hogy ne tudjon egyből reagálni.

 

 

[- Ahhoz előbb fel kell nőnöd, hogy elérd a nyakam -]

☾ Wake up, grab beer, grab rear, shave beard ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-18.

☾ m y f u r ☽

- Ahhoz előbb fel kell nőnöd, hogy elérd a nyakam - forgatom meg a szememet szarkasztikusan, majd kiropogtatom a vállamat. Az utóbbi dőben sokat görcsölt, biztos beáll néha a sok bújkálástól. Mostanában furcsán sokszor botlom engem üldöző aurorokba. főleg abba a betegagyú O'Brianbe, aki eltökélt szándékkal akar megint a rács mögé dugni. Belegondolva nagy szerecse van abban, hogy amikor bekerültem az Azkabanba, már éppen nem voltam halálsoron, és éppen akkortájt kezdték megváltoztatni a dementorcsókkal kapcsolatos törvényt. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne kaptam volna pár kedves kis puszikát tőlük. Néha csodálkozom, hogy mégis hogyan tudták kiszívni belőlem a jót, ha én semmi olyanra nem emlékeztem. talán még bennem vannak, és nem tűntek el. talán még egy napon képes leszek túllátni azon a sűrű hálón, ami elzár a múltamtól. talán egy nap képes leszek visszatérni a szülővárosomba. pedig anyniszor, de anyniszor álltam a határában, néztem a jellegzetes épületeit, az embereket, hátha valami... valami felidéz bennem valamit. De minden ugyan olyan üresen hófehér maradt.
De most inkább csak elvagyok. Azt hiszem elvagyok, és egy kicsit talán még tovább is léptem, miután ELliottal megöltem T-t. Vagy Thomas Rowle-t. Mindegy volt, hogy hogyan hívták, ő keserítette meg az életemet, kölülötte volt minden hamu, füst és vér szagú. Még ha csak félig voltam tudatában annak, hogy mi történt... A húgomat legalább sikerült megbosszulnom... AKinek szinte alig emlékszem az arcára, a hangjára, csak az illat van meg, és a kellemes nyári nap meleg sugara, ami a bőrömet simogatja. Inkább csak lehuppanok a konyhában sorakozó egyik székre, mert szeretek a húshoz közel lenni. Érezni az illatát, az már félig azt jeleti, hogy van esélyem egy kicsit jóllakni. Még magamban is ízlelgetnem kell ezt a szót, hogy jóllakni. A koplaós évek lassan kezdenek a hátam mögött egyre messzebbre sodródni. És egészen élveztem bemutatni az akkori időszakomnak. Közben csendesen figyelem, ahogy Leah főz, és azért feltünésmentesen bele-bele szimatolok a levegőbe, hogy nem érzem e hirtelen más szagúnak a húst, vagy ilyesmi. Nem sok kedvem lenne mérgezéstől meghalni, most hogy kezdek egy kicsit egyenesbe jönni.
- Kösz, nem, azt meghagyom neked - húzom el a számat a kérdésére. valahogy kevés gyümölcs meg zöldség igényem van, amióta farkas vagyok. A húst bőven elég nekem, vagy az amit éppen az utcán találok. Nem mintha nem kaptam volna fizetést Aidentől, csak még azt a biztonság kedvéért a Gringottsba tároltam egy olcsó kis széfben. Annyi pénzem úgy se lesz, hogy nagyobb kelljen. és amúgy se tudom, hogy mire költsem. A kaján kívül. Furcsa, hogy nekem nincs semmim, és mégsincsenek túl nagy igényeim. Elvagyok lakás nélkül, az erdő, vagy egy sötét kis zug nekem bőven megfelel... Egy részem úgy tűnik mindig is egy csavargó marad.
- ha már így felkínáltad, nem utasítom vissza a bort se - vonom fel a szemöldököm, majd belekortyolok. A sör jól szokott néha esni Fraserékkel, de a bor. Az Aiden stílusa volt, nem az enyém. - Úgy tűnik egész jó szakértője vagy a boroknak - teszem még hozzá.
- Kérdéseidre a válaszom, és kezdjük az egyszerűbbel. Bájitalmester akarok lenni. A gyógyítás is érdekel, de bájitalokkal érzem igazán otthon magam. – adja meg a választ a kérdésemre, én meg hümmögök. Igazából nem is tudom, messze álnak tőlem a bájitalok, sőt szinte minden messze áll tőlem. A legjobb tippel is csak két évet járhattam a Roxfortba, szóval a többi tudást mind a saját magam kárán szedtem fel, varázslatok terén. Nem is remekelek anynira a bűbájokból, bár a párbajozás értelem szerűen egészen jól megy.
– Gyűlölöm a vérfarkasokat. Mind kegyetlen, gyilkos szörnyetegek. A csata alatt rengeteg fenevad támadt az iskolára és a diákokra. Köztük rám is, noha ez nem szerepelt a kérdéseid között. Egy barátnőm mentett meg, de ennek áraként Ő viseli helyettem a vérfarkas átkot.
Erre flvonom a szemöldökömet, de persze annyira nem akadok ki rajta. Az emberek egyszerűen gyűlölik azokat, akik kívül vannak a kis megszokott társadalmi kereteiken. AKik egy kicsit is mások, akik egy kicsit is kártékonynak vannak megbélyegezve, úgy érzik vezsélyesek. És igazuk is volt. vezsélyesek voltunk, így nem róttam fel ezt senkinek. Magamon is tudom, mikre képes bennem a farkas, aki most is ott lapul, éhesen kaparászva a belsőmet, arravárva, hogy kirobbanjon. Thmos szabadon eresztette, én pedig elengedtem a kontrollt. De tudom, hogy nem tehettem meg megint. Nem akartam az az eltorzult szörnyeteg lenni, mint amilyen Fenrir is volt.
- Micsoda nemes tett, gondolom minden nap böszkeséggel a szívében ébred - jegyeztem meg irónikusan. A hugomat én mentettem meg. és azóta us utáltam belenézni a tükörbe.  - Egyébként meg... Akkor őt is gyűlölöd, vagy hogy van ez? - kérdeztem meg kíváncsian, az emlegetett vérfarkas barátnőjére célozgatva. Én keveset ismertem. Akikkel összefutottam, azokkal összeverekedtem. kerültem a falkát, egyedül jobban szerettem lenni, bár Sebet még szívesen a mancsaim alá vettem a nyáron.
- Addig pedig, amíg nincs gyógymód, a lehető leghatásosabb farkasölőt kell létrehoznom, hogy a lehető legkevesebb kárral járjon a telihold. - Hümmögök egyet, miközben lassan kortyolok a boromból. Micsoda elszántság.
- Jobb bájitalsz akarsz csinálni, mint amilyen a farkasölőfű-főzet? hajrá - villantok egy halovány kis vigyort. Bár én magam nem szerettem azt hazsnálni, hiába adott belőle nekem Anna is. Nem zárhattam be a bennem lakozó szörnyet, mert akkor nem tudtam volna visszatartani többet. Kegyetlen játszmám volt vele, teliholdkor tombolhatott, de ha akkor is bezártam volna, hogy megőrizzem az emberi tudatomat, annak biztos, hogy következményei lettek volna. És ezzel még csak el sem árultam magam.
- És Te? Hogy vélekedsz róluk? Netalán tán bevallod, hogy Te is egy vagy közülük és amilyen kedves szavakkal illettem a fajt, megajándékozol egy sebhellyel? – kérdezi élcelődve, mire nyugodtan félre billentem egy kicist a fejemet, hogy végig mérjem. Ugyan, ugyan, nem vagyok én ennyire vadállat. De az ajkamat keserű moslyra húzom.
- Nem bírom őket - és ez nem is hazugság. Bár ha igazán őszinte akarok lenni, a szörnyet nem bírom, ami fertőző ragályként lappang bennünk. AMi koforgat önmagunkból. Ami megöli bennünk az embert. De úgy tűnik játszani akar, én meg szívesen ringbe szállok. Szeretek jástazni. - talán azt hiszed, hogy így bevallanám a kedves szavaid után, hogy farkas vagyok? Amúgy is, mit tennél, ha tényleg kiderülne? - kérdezek vissza és ravaszkás fénnyel a szememben fürkészem Leah messzirkől ismerős, kék tekintetét

Sean Westerfeld

2002. 09. 18.

dress

- Tudod, az a kemény 10 centi nem olyan sok magasság különbség, hogy ne érhetnék fel a tarkódig.- És hogy bebizonyítsam elé állva a nyakára simítottam a kezem. - Látod, még csak pipiskednem sem kell. Szóval lehet, neked kellene nőnöd még egy keveset, kölyök .- Öltöttem rá a nyelvem, és megpakoltam a nyakát, csak hogy érezze, hogy mennyire is igazam van.
- Van benne tapasztalatom. Kellemetlen lenne, ha ennyi idő után nem értenék az italokhoz.- Hát igen, ha olyan régóta iszik az ember, ő mennyi is? Szép lassan 10 éve… Jesszus, mennyi időt elpocsékoltam már! De ha másra nem is, arra jó volt az idő, hogy kitanuljak pár apróságot és pár fortélyt. Köztük az ízlést az italokhoz, és az sem hátrány, hogy egyre nehezebben és egyre többet kell innom, hogy ki tudjam verni a fejemből a problémáimat. De hát igen, ennek is megvan a hátránya.
- Ebben nem vagyok egészen biztos. De sose vágta a fejemhez, és azóta is a legjobb barátom.- Ha ő büszke is, engem csak a bűntudat emészt minden nap, és bár sose vallanám be, de ez is rásegített az éjszakáimhoz, és ahhoz a rengeteg italhoz, amik a szekrényben lapulnak, viszont ezt soha nem vallanám be. Majd talán, ha sikerül kitalálnunk a megoldást a problémánkra, talán akkor. Akkor talán meg tudnék magamnak bocsátani és az egyik kálváriám is véget érhetne. A másiknak pedig ma fogok a végére jutni. Bár szerintem ezek után sem tudnám otthagyni azokat a szép, itallal teli poharakat, meg aztán a beszerzőim sem örülnének, ha hirtelen absztinens lennék. Meg aztán, a Mungó-ban kötnék ki, és azt a szégyent nem tudnám elviselni. A kérdésére, miszerint gyűlölöm-e egyelőre nem vagyok hajlandó válaszolni, majd ha elérjük azt a pontot, de egyre nehezebben tudom türtőztetni magamat, és mivel a vacsorám felét már megettem, és egy falat se menne le, de megvárom, amíg Ő is befejezi, elvégre nem lehetek sem rossz házigazda, sem olyan kegyetlen, hogy ne adjam meg neki az utolsó vacsora kellemes lehetőségét.
- Tévedsz, Sean. Nem jobbat, hanem a legtökéletesebbet. Meg fogom találni az ellenszert, még ha rámegy az életem is.- Néztem a szemeibe, majd felálltam és a tányérokat összeszedve letettem a pultra, majd odasétáltam Sean elé. Talán itt az esélyem, hogy megtegyem azt, amire mindig is készültem azóta a nap óta. Szerintem ez lesz a legtökéletesebb esélyem erre az egészre. Ennél mondjuk nem is lehetnék meghökkentőbb, szóval lehajoltam szemmagasságba vele és felé hajoltam. Az ajkai előtt fél milliméterrel megálltam, mert elfogott egy olyan kellemetlen érzés, mintha a rokonomat akarnám megcsókolni. Talán még sem voltam annyira szerelmes, mint hittem. Vagy pusztán a tény, hogy ő Su bátyja, és ennyi év távlatából az érzéseim inkább lettek barátiak, mint más. Meg akartam tenni, tényleg, hogy beteljesítsem egy tinédzser kori álmom, de nem ment. Ha pedig a szívem mélyére nézek, ez még akkor sem ment volna, ha a Roxfort-ban tehettem volna meg, amikor még mindig csodálatos volt, Kate ide vagy oda. Egyszerűen csak tetszett és hiába akartam belelátni többet, nem ment. Sem most, sem régen. Talán ez lehetett a legnagyobb hazugságom egész életemben.  Így felismerve az érzéseimet és mielőtt bármit is reagálhatott volna rá a rózsafám végét a nyakának puha bőrébe nyomtam, pontosan az ütőerére. Majd felegyenesedtem, és a „magasból” néztem le rá. Legszívesebben meg sem tenném, szimplán megölelném, és megkérdezném mi történt és miért tesz úgy, mintha nem is ismerne, de ezt már nem csinálhatom vissza. Szóval vettem egy mély levegőt és belekezdtem a mondandómba.
- Sean Westerfeld, vérfarkas. Valld be, hogy megölted a legjobb barátnőmet, aki a húgos volt és a barátnődet Kate-et. Most pedig úgy teszel, mintha nem is ismernél. Adok egy esélyt, hogy elmond mi történt, és hogy meggyőzz, miért ne hívjak rád most azonnal auror-okat, vagy juttassalak azonnal vissza az Azkaban-ba. – Vontam fel a szemöldököm, és noha kissé remegnek a lábaim a pálcámat olyan egyenesen és mereven tartom, mint eddig még soha. Noha tudom, hogy érzi, amit érzek és hallhatja a szívverésem, ami sokkal többet ver, mint az megengedett lenne, és bármennyire is bátornak akarom mutatni magam legszívesebben, leülnék és egy pohár bor-vagy erősebb mellett megbeszélném vele a történteket. - Mesélj el mindent, Sean. Mert addig nem nyugszom, amíg meg nem tudom mi is történt pontosan Su-val és hogy hova is tűntél el, az Azkaban előtt.- Talán nem ártott volna a pálcáját is elvennem, de tudom, hogy soha nem tennék vele rosszat. És csak remélem, hogy nem bonyolódunk bele egy párbajba, mert semmi kedvem akár csak egy karcolást is ejteni Su-n, akarom mondani Sean-on.


 

 

[- Most aztán nagyon megijedtem -]

☾ Wake up, grab beer, grab rear, shave beard ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-2-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-18.

☾ m y f u r ☽

A maró, furcsa előérzet csak nem hagyott el engem. De igyekeztem nem foglalkozni vele. Majd azután, hogy mondjuk ettem. Utána már bármikor leléphetek, de egy éhes farkas amúgy is közveszélyes is lenne, nem? Csak a társadalmilag jó célt szolgálok, hogy inkább csak Leah-ra vagyok jelenleg, és elvileg is közveszélyes. Megnyugattó nem? feláldozni egy valakit a közjó érdekében. Mintha láttam volna erről egy filmet.Vagy csak én vagyok jelenlek már megint szakasztikusan színpadias. Közben Leah pipiskedni kezd előttem, amire felvonom a szemöldökömet, de önmagában egészen nevettségesen vicces lesz a sztuáció, bár inkább kelti bennem valamilyen kishúg szerepét, mint másét. De nem is tudom, hogy ez miért jut eszembe, vagy hogy Leah-ról miért villan be a szeplős, barnahajú húgom. Vajon ez mennyire beteges? Kezdem azt hinni, hogy minden vicc ellenére tényleg pszichiétriai eset vagyok... De én aztán oda be nem megyek. elegem van a fehér szobákból.
- Tudod, az a kemény 10 centi nem olyan sok magasság különbség, hogy ne érhetnék fel a tarkódig. Látod, még csak pipiskednem sem kell. Szóval lehet, neked kellene nőnöd még egy keveset, kölyök.
- Most aztán nagyon megijedtem - forgatom meg a szememet és csak ezért is összeborzolom a haját. Persze a nyakpaskolásra felhorkanok. Kölyök. Kiakadhatnék én is, de... mivel egy részem még midnig az így csak ráhagyom. - Lónak nézel, vagy mi? - kérdezem és megforgatom a szememet. Inkább csak visszafordítom a tekintetemet a kaja illatok felé. Az italos dologra meg csak hümmögök egyet.  - Mindenkinek kell valami hobbi, nem? - kérdezem kicist gonoszul vigyorogva. Elvileg a Madekérban voltam, mér kezdem érteni, hogy miért.
Kicist olyan érzésem van, mintha célozgatni akarna valamire, mondjuk velem kapcsolatban, de lehet, hogy megint csak a szokásos paranoiám ül ki rajtam. Bár ha ennyire utálná a vérfarkasokat, nem lenne egy olyan barátja sem, nem? Ez valahogy olyan gyanúsan fura. Minden esetre egyre jobban várom, hogy elkészüljön a kajám, hogy ha ez a farkastéma továbbra is megmarad és netalántán veszélyesebb fordulatokat is vesz, azt hiszem le kellene lépnem, vagy legalább is nagyon ovatosan kellene csak belefolynom ebbe a kis ártalannak tűnő beszélgetésbe. Szeretnék rá válaszolni, de inkább csak hallgatok, és eltűnődök lehet-e vajon egyáltalán olyan bájitalt létrehozni, ami megszűntetheti az átkot. Pitonnak sem sikerült, pedig ő tényleg fasza pasi volt.
Aztán hirtelen nem tudom mi történik, de Leah felém hajol, egészen közel, és talán csak egy napon kicsi hiányzik ahhoz, hogy összeérjenek az ajkaink. Ez valahogy olyan hirtelen és meglepően hat rám, hogy csak pislogni tudok igazából, és zavartan bámulni, hogy mi a frene történik. Oké, hogy van egy bizonyos sármom, de ez még engem is letaglóz. De azt hiszem csak beképzelem az egészet, mert hirtelen a pálca vége fúródik a nyakamba, a szívem pedig kellemetlenül dörömbölni kezd.
Baszki, már megint naiv voltam. És még éhes is vagyok. Iagzából nem nagyon értem a sztitut, de a bennem lévő farka szinte felriad, és hörrögve tombolni kezd, ahogy megérzi a bőrünkön a pálcának a nyomát. Én is őrjöngeni kezdek, mert már megint kiszolgáltatottan és szánalmasan gyengének érzem maga, mint amikor a Gödörben voltam ahol csak az élhetett aki mindenki mást megölt. El akartam lökni, de akkor végem lehetett, és amúgy is nem szívesen bántottam nőket. Úgy értem... Végül is Kate-t megöltem. Az eléggé traumatizált azt hiszem.
- Sean Westerfeld, vérfarkas. Valld be, hogy megölted a legjobb barátnőmet, aki a húgos volt és a barátnődet Kate-et. Most pedig úgy teszel, mintha nem is ismernél. Adok egy esélyt, hogy elmond mi történt, és hogy meggyőzz, miért ne hívjak rád most azonnal auror-okat, vagy juttassalak azonnal vissza az Azkaban-ba.
Mi? Mármint oké, lehet felismert a plakátokról, de most mi? Mi van? A vádakra megremegett bennem valami. Egyrészt igaz volt, más részt pedig kurvára felbaszott. Az egész életemet úgy töltöttem az Azkabanban, hogy olyanért ítáltek el, amit nem követtem el. Thomas ölte meg azt a gyereket, aztán annyi minden mást is a nyakamba varrt, hogy ha nem szűntették volna meg út közben a dementorcsókot, egészen biztos kivégeztek volna.
- Mesélj el mindent, Sean. Mert addig nem nyugszom, amíg meg nem tudom mi is történt pontosan Su-val és hogy hova is tűntél el, az Azkaban előtt - harsog a fülembe én pedig lehunyom a szememet. A köd fojtogat, a pálca égetve szúródik a bőrömbe, és próbálom, próbálom összeilleszteni az elfolyt darabkékat, de minden hézagos.
- Ha elmondanám az igazat... Mi változna?  Jobban kedvelnéd a vérfarkasokat?  - teszem fel a kérdést kiss nyersen, fanyarul mosolyogva, majd megfogom Leah csuklóját, és eltolom a pálcát tartó kezét a nyakamról, hogy a szemébe nézzek. Sarokba szorított, és én gyűlölte sarokba szorítva lenni. Szerettem vona válaszolni, de a köd bennem túl sűrű volt, túl nehéz éstúl fehér. Szinte érezni kezdem, ahogy rámtelepszik, ráül a melklasomra.
- Tudni akarod az igazat? Először is, fogalmam sincs, hogy ki vagy. Nem tudom, mi közöd van a húgomhoz, se hozzám, se Kate-hez - suttogom , amjd lehunyom a szemem. A tűz és a hamu illatát érzem a hófehér függöny mögül, és elfojtja a fűszer és a kamilla illatát. Csak a húgom testét látom magam előtt, és érzem Thomas gusztustalan, haláltól átitatott bűzét. - Susie-t megölték. Nem én voltam. Kate meghalt. - Én öltem meg. AMikor megmérgezett a hold fénye. - Nem tudom ki vagy. Nem emlékszem tizenkét éves korom előtti életemre - nézek bele a szemébe, és ha engedi, akkor felállok, hogy lassan kihátráljak. El akarok innen tűnni. Túl sok minenre kellene emlékeznem, amire nem tudok. Lehunyom a szemem, de egyelőre csak a köd borít be. - És, hogy hol voltam addig, amíg be nem kerültem az Azkanabna... Azt te nem akarod tudni.
Persze nem voltam benne biztos, hogy ne akarná kihúzni belőlem. De azokból az emlékekből én sem kértem. Ha lehetne elvetetném őket. De a többi emlékem nélkül is már félember vagyok.
- És te ki vagy igazából?

 

Sean Westerfeld

2002. 09. 18.

dress

- Inkább egy hűséges farkasnak, mint sem lónak. Lónak elég alacsony lennél, nem gondolod? – A hobbik kérdésére csak a szememet forgattam, mert ha tudná az igazságot, miszerint ő az egyik oka annak, hogy bizony az egyik szekrényem roskadásig van piával és ennyi év alatt eléggé kifinomult az ízlelésem a jó alkohol felé… Hát nézne nagyokat. Majd egyszer talán elmondom neki. De nem most és nem olyankor, amikor készülök fenekestől felforgatni az életét és az enyémet is, ha már itt tartok.
Nem is reagált rosszul. Már, mint oké, pattanásig feszülhetett és teljesen ki is akadhatott, de ezt nagyon jól titkolja, már amennyire most meghat a dolog. Mert az igazság az első, ami érdekel és semmi más. Majd utána hajlandó vagyok törődni az érzéseivel, de addig nem.
-Ez nem erről szól. De hogy tisztán láss, se téged se Jo-t nem gyűlöllek. Fizikailag képtelen lennék rá.- Néztem a szemébe, majd követtem a mozdulatát, amivel megfogta a csuklómat és eltolta magától. Amúgy se tudtam volna bántani, ez csak a hatás kedvéért volt, így engedtem. Neki úgy is majdnem mindig engednék. Addig néztem a kezét, amíg végre el nem engedett, és így az ő megnyugvásáért letettem a pálcát az asztalra és vártam a válaszát. Az kevésbé fájt, hogy engem nem ismer, de amit Su-ról mondott az volt a legrosszabb. Igazándiból minden zokszó és érzelem nélkül hallgattam végig. Tehát Su-t nem ő ölte meg, és Kate-et? Azt tudtam, hogy meghalt, ennyire még én is rájöttem, de azt nem tudom, hogy ő ölte-e meg. És igen, bár nem kedveltem annyira, azért ez egy fontos dolog. Ha másért nem is, azért mert neki sem lehet vagy lehetett kellemes. Szóval ezt az egyet nem vagyok hajlandó ráhagyni. A kérdésére felvontam a szemöldököm és az étel felé mutattam.
- Egyél. Su megölne, ha valaha is hagynám, hogy éhes legyél…- Azzal elmentem a szekrényig, kivettem egy whisky-t és két poharat, majd teletöltöttem őket és visszaültem vele szembe. Az egyik poharat elé csúsztattam és felhúzott térdekkel elkezdtem lötyögtetni az italomat. Remélem ezzel maradásra bírhatom, de ha nem, az sem probléma. Inni egyedül is lehet.
-Su legjobb barátnője vagyok… Voltam.-A kandalló feletti képre mutattam, ahol boldogan mosolyogtunk egymásra, majd megölelve olyan tipikus legjobb barátnős fejet vágtunk, majd összenevettünk és az egész egy szép körben folytatódott, örök táncként, ami a valóságban nem adatott meg. -Kate-hez annyira semmi közöm nem volt. Nem voltunk rosszban, de nem voltunk annyira jóban sem. Ő az osztálytársad volt és azt hiszem egy városban is éltetek. Te ölted meg őt, igaz?- Néztem rá, és felhajtottam a poharam felét. Az üveggel egyszerűbb dolgom lenne, de ennyire bunkó csak nem lehetek. - Azt hiszem, szerelmes is voltam beléd, de neked csak Kate létezett és szerintem rám csak úgy tekintettél, mint a húgod legjobb barátnőjére. Viszont nem tudtalak megcsókolni, ami furcsa. Valahol mélyen szerettem volna, de nincs bennem rossz érzés, amiért nem tettem meg. Mintha egy rokonomat akartam volna megcsókolni. Ijesztő volt.- Húztam oldalra a szám majd kiittam a poharam maradékát és újratöltöttem.
-Magányos voltam nélkületek, Sean. Még Kate is hiányzott, és ez nagy szó…- Belenéztem a borostyán színű italba és felhajtottam az egészet, majd ismét töltöttem. - Sose tudnálak bántani, bármennyit is gyakoroltam és bármennyire is akartam volna. Látom benned Susie-t, és biztosra veszem, ha legközelebb találkozok, vele jól leszid, amiért ilyeneket csináltam.- Igazándiból lelki füleimmel hallom, ahogy jól megdorgál minden rossz cselekedetemért, de megérné. Rettenetesen hiányzik.
-Nem adlak fel az auroroknak. És ha úgy döntesz, soha többet nem is kell találkoznunk. Ígérem, a bolt közelébe sem megyek, és ha valahol meglátlak, sarkon fordulok és elmegyek.- Néztem bele a szemébe, de a bűntudat erősebb volt, mint én, ezért a pillantásom gyorsan tovasiklott felette. Ha már felette tartok, felálltam és elmentem a mosógépig, majd kiszedve a frissen mosott és száradt ruháival visszatértem és a kezébe adtam. Nem csak azért, hogy ne hagyja itt, hanem azért is hogy lássa, tényleg nem akarom bántani.



 

 

[- Hűséges farkas? Azért nem olyanok,mint a kutyák -]

☾ Wake up, grab beer, grab rear, shave beard ☽

L e a h B a r l o w

2-0-0-2-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-18.

☾ m y f u r ☽

Leah megjegyzésére megforgatom a szememet. Bár egészen élvezetes ez a kis csipkelődés kettőnk között, kicsit elveszett nosztalgikus érzést hordos magában, amitől hatalmast csavarodik a szívem. teljesen megértettem Aiden érzéseit, a húgával kapcsolatban, akárhényszor nézett Fraser Mamára. Valahogy szánalmasan sok hasonlóság akettőnk között, és talán ezért is lettünk olyan jóban már akkor is, amikor egymás mellett kucorogtunk a zuhogó esőben valami ismeretlen kis településen. Leah furcsa keserédes nosztelgiával tölti meg a a lelkemet és ettől úgy érzem csak menekülni tudnék. Fájdalmasan üldöz a hiány, ami rám nehezedik és beborít, eltemet, úgy, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Menekülök a semmi elől, pedig azon túl talán ott van az életem is. Ez valahogy olyan kibaszottul melankólikus.
- Hűséges farkas? Azért nem olyanok,mint a kutyák - sóhajtok fel, bár lehet van néhány kutyás tulajdonságom, nem falkázom annyira, és amúgy is... Nem vagyok kutya. Persze ezt nem nagyon közölhetem Leahval jelenleg. De aztán az események negoyn is nagy fordulatot vesznek, szóval csak még jobban úgy érzem, hogy jobb lenne innen elhúzni a francba, még akkor is, ha az a hús nagyon is jól néz ki, és az illata is csáíbtó. Mármint nem leah husa, hanem... na igen Leah husa, csak nem abban az értelemben. Megnyugtató, hogy vissza tudom fogni a bennem lakozó vadállatot, hogy ne ugorjon neki heves indulatában amikor közli velem, tudja, hogy én is farkas vagyok. Egy részem örül annak, hogy a bennem elveszett kissrác még tudja az emberi normákat, még akkor is, ha a saját szemem előtt a határ a bennem lévő szörny és az ember között egyre nehezebben elválaszható. Olyan, mintha két én létezne bennem. És még csak tudathasadásos sem vagyok.
-Ez nem erről szól. De hogy tisztán láss, se téged se Jo-t nem gyűlöllek. Fizikailag képtelen lennék rá - modnja, és érzem, hogy igazat is mond. A szándékokat olyan könnyű felismerni az emberekben. Még azt is tudom, hogy Fraser Mama meg akarna fürdetni, mielőtt még kilépne a teraszra, amikor ott henéylek. Furcsa ösztön ez, és néha egészen hasznos, így aztán hamar el is engedem. Figyelem ahogy leteszi a pálcát, de a bennem lévő farkas őrülten dübörög, és tépi a falait. Inkább csak elmodom, hogy mi történt. Bár ez hülyeésg. Szinte alig tudom, hogy mi történt. Végül Leag elém tolja a kaját és egy ohár whiskey-t. Megismerem az illatáról. Figyelem, ahogy leül mellém, aztán csak nekilátok. Biztos vagyok benne, hogy ő is mesélni fog.
-Su legjobb barátnője vagyok… Voltam - erre összeráncolt szemöldökkel pillantok fel rá. Az illata ismerős, olyan messziről fújja hozzám az emlék, hogy szinte már nem is érzem teljesen. Így legalább tudom, hogy miért volt vele deja vum. A képet nézve elszorul a torkom. Nekem alig van róla emlékem, és az arcát is nehezen idézem fel. A zöld tekintetét, a vállig érő barna haját, a szeplős mosolygó illatát, és a fűszeres illatot, ami midnig körbelengte. Inkább elszakítom a tekintetemet arról az ismétlődő táncról.
De ha olyan jó barátnője volt Susie-nak, mint ahogy állítja, a húgom biztos elmondta, hogy nem lennék képes bántani. Én mentettem meg attól a farkastól, aki miatt megfertőződtem. És újra megtenném. Újra és újra. Annak ellenére is, hogy mindig is gyűlöltem farkas lenni. Lassan látok neki a húsnak, és kissé óvatosan eszek, úgy várom a válaszát. Inkább a kezembe veszem az üveget, és felhajtom. Éget belülről, de a farkas nem űzi ki, persze. Inkább csak olaj a tűzre alapon működik.
-Kate-hez annyira semmi közöm nem volt. Nem voltunk rosszban, de nem voltunk annyira jóban sem. Ő az osztálytársad volt és azt hiszem egy városban is éltetek. Te ölted meg őt, igaz? - Kate emlegetésére megremegek. A farkas persze élvezettel dünnyög bennem, hiszen emlékszem az ízére... a vérének illatára és ízére a fehér szobában. A farkas ölte meg. Én öltem meg. Mi öltük meg. Thsomas ölte meg. Mindannyian egyszerre. lehunyom egy picit a szemem, hogy kiűzzem ezt a maró emmléket, de bennem lebeg, mint egy héliummal töltött vörös lufi.
- Susie... Mindig is azt mondta, hogy én és Kate összeillünk. Csak arra a helyre emlékszem, ahol utoljára láttam. És amiket ő mesélt nekem rólunk. Vissza adta a nevemet - sóhatok fel. talán az alkohol miatt is jön belőlem a szó, vagy csak jó olyannak erről bezsélni, aki ismerte őket. Iagzából ELliot tudja a legsötétebb dolgokat is a történetemből. Ott volt, amikor végeztem Thomas Rowle-val. - Ketten voltunk bezárva egy fehér szobába, és egyszer csak jött a telihold. És ő tudta, hogy meg fogom ölni - fejezem be halkan, és csak nézem a húst előttem. Most valahogy még a szagától is felfordul a gyomrom, mert Kate illata van rajta. - Szóval igen, én öltem meg. - Nézek bele Leah kék tekintetébe. Kate volt az első akinek vérfarkasként elvettem az életét.
- Azt hiszem, szerelmes is voltam beléd, de neked csak Kate létezett és szerintem rám csak úgy tekintettél, mint a húgod legjobb barátnőjére. Viszont nem tudtalak megcsókolni, ami furcsa. Valahol mélyen szerettem volna, de nincs bennem rossz érzés, amiért nem tettem meg. Mintha egy rokonomat akartam volna megcsókolni. Ijesztő volt.
- Én se tudnálak, túlságosan összekapcsollak a húgommal - hümmögök válaszul. Bárcsak élne Susie. Bárcsak fogná a kezem, ahogy homályosan feldereng a múltból, és vezetne. Bárcsak ne lettem volna én se olyan kibaszottul egyedül.
- Magányos voltam nélkületek, Sean. Még Kate is hiányzott, és ez nagy szó… Sose tudnálak bántani, bármennyit is gyakoroltam és bármennyire is akartam volna. Látom benned Susie-t, és biztosra veszem, ha legközelebb találkozok, vele jól leszid, amiért ilyeneket csináltam.
csendesen beleszúrom a villámat a húsba, és bekatam a falatot. Finom íze van, és Leah jól mondja. Engem is biztos leszidna, amiért megakartam támadni Leaht, de szerencsére ura voltam abban a pillanatban is a szörnynek, bennem. Én is magányos voltam. Vagyok. EMlékek nélkül az ember már csak az örök magányt és az ürességet érzi. Nem modnok semmit, mert így jelzem felé, hogy én is így érzek. Nem tudnám bántani Leah-t. Ő az egyetlen aki a múltunkból, a múltamból megmaradt. Szeretném ezt megőrizni.
-Nem adlak fel az auroroknak. És ha úgy döntesz, soha többet nem is kell találkoznunk. Ígérem, a bolt közelébe sem megyek, és ha valahol meglátlak, sarkon fordulok és elmegyek.- szólla meg a hosszú csend után, én meg sóhajtva beletúrok a hajamba. Ahogy elillan előlem, a csendben van időm egy kicsit gondolkozni. Susie biztos azt akarné, hogy legalább valamennyire vigyáznánk egymásra. Ahogy leah visszalép a cuccommal, felkapom, és csendesen az ajtó felé lépek.
- Köszi a vacsit - mondom halkan, ahogy még visszanézek. - Azért nem kell olyan gyorsan elmenekülnöd, ha meglátsz. Susie lecseszne, ha nem dumálnánk néha - mondom halkan és még egyszer utoljára a fényképre nézek, hogy aztán kilépjek a csípős hidegbe. Az ujjaimmal a pálcámért nyúlok, és hagyom hogy hopponálás alatt berántson a hömpölygő sötétség, és a fehéren gomolygó köd.

☾ KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT! ☽