+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Vigyázz a fejedre! - A kaland
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 6 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Vigyázz a fejedre! - A kaland  (Megtekintve 3501 alkalommal)

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 07. 12. - 23:39:28 »
+4

Fejetlenség és pánikolás


Jasper
(2002. július 29.)
Ruci

Mekkora métely, mekkora hatalom
Annyira mar meg amennyire akarom
Vakarom bőröm sajgó sebeit
Lassul a DJ serceg a bakelit



Elnézem Jaspert a zsibogó tömegben, és megmosolygom, hogy mennyire nehezen talál magának valamit, szegény. Fura az étlap, olyan varázsvilághoz illően fura, és merem remélni, hogy egyik étel nem fog elmászni, se elkúszni, se megtámadni se rám visítani, amikor éppen meg akarnánk őket enni. Szeretném egyszer elvinni valami olyan helyre, ami mondjuk ilyen... sósparadicsom, vagy nem is tudom mi. Pékség étterem van vajon? Ott vannak sósperecek. Hmm. Miért szereti midneki ennyire az édeset, Vóó lehet így akarnak minket rászokatni az édességekre hogy aztán cukorbetegek legyünk és gyógyszereken éljünk. Na jó, ez nevettséges Sophie, ennyire ne legyél már üldözési mániás. Vagy mi ez. Összeesküvés elnéletes. Van ilyen szó egyáltalán?
– Nekem jó lesz valami rántottsajt… reméljük nem visít - teszi hozzá, én pedig szintén reménykedve bóléogatok, de a következő pillanatban minden hatalmas fordulatot vesz.
A szívem a torkomban dobog, ahogy az egész Üst teljesen kifordul önmagából. Annyira byugis volt minden, annyira gyanúsan nem történt semmi az álmos eset óta, hogy gyanúsnak kellett vona tűnnie. És mégis ez az egész olyan váratlanul ér, hogy azt se tudom, mit kellene csinálni. A bolygolódásban kiszúrok pár ismerős alakot. Ott van Elliot és Aiden, Esmé, és Lup, meg Merel is. összeszorul a torkom, ahogy Jasperbe kapaszkodva rémülten szobrot immitálok, olyan ha nem mozgok, nem vesznek észre és nem bántanak alapon. Mert ugye, ha csendben maradunk és nem megyünk nekik, akkor nem lesz bajunk ugye?
De sajnos a nagy számok törvénye ellen valakiből mindig kirobban a stressz, és az most Esmé. A hangjára és a mozdulatára összerezzenek, és egyszerűen hihetetlenkedve bámulom a jelentetet. Jasper kis morranással fejezi ki a nem tetszését, én meg egyszerűen csak nem tudom hova tenni és nem értem, miért szalad bele pont most egy ilyen helyzetbe, amikor mindenkinek az élete a tét. Valószínüleg nem viseli jól azt, ami érte őt, el is szomorodom, de nem kellene ennyire feladia. Odamennék megölelni, de nem mozdulok, túlságosan is félek.
Aztán persze minden elszabaul, Aiden kiakad, Elliot Esméhez ront, majd egy átok eltalálja, a csontjának a fájdalmas reccsenése elborzaszt, de aztán feleszmélni sem tudok, elrepülök az egyik asztal felé, kissé belém is hasít a fájdalom, ahogy oda érkezek a falhoz, még magam sem tudom megállapítani, hogy mim sajog. A tekintetemmel Jaspert keresem, miközben odahajolok hozzá.
- Jól vagy? Ugye nem sérültél meg? - tátogom felé aggódva.
– Drágám, ha meg akar halni, mi itt szívesen megadjuk! - hallok egy hangot, és én pedig rémülten, szinte bugyután öndudatlanul hagyják el a számat a szavak.
- Jaj, ne Esmé, vigyázz! - csúszik ki belőlem a rémület, hogy aztán gyorsan a kezem a számra tapasszam. Lehet ezzel mindent még rosszabbá teszel, ajj Sophie!
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 07. 13. - 00:02:08 »
+2



2002. július 29.


          Örülök, hogy Serena mellett kapok helyet, így legalább nem egy idegennel kell megosztanom az asztalt. Mármint nem egy idegen osztja meg velem az asztalát. Valahogy azért más úgy étkezni, hogy a legközelebbi idegen a szomszéd asztalnál ül, és nem veled együtt. Ez nekem mindig is fura volt.
          - Óh, akkor talán… Ha majd ideér, akkor átadom neki a helyem.
          A legrosszabb esetben becsomagoltatom a rendelésem, és majd otthon vagy valahol máshol megeszem. De ha szerencsém van, akkor bőven elfogyasztom majd azt a keveset, amit rendelni akarok. Egy pár szót váltunk Serenával, majd én az étlap felé fordítom a figyelmem. Ha tényleg vár valakire, akkor talán jobb lenne minél előbb távozni az asztaltól.
          Hamarosan azonban csörömpölés rázza meg a környező asztalok zsibongását, majd kiáltások, sikítások és sírás követi. A csuklyásokat látva nem is kell sokáig gondolkodni azon, hogy mi történik éppen. Még azon se, hogy miért történik. Valamit akarnak, és ennek bizonyítására az egyikük ki is nyitja a száját. A szavai azonban hamar felbosszantanak. Ennyire hülyének néznek? Tényleg ennyire hülyének néznek mindenkit? De igazából számomra kicsit jól is jön ez az egész helyzet.
          Lényegében a háború óta folyamatosan megkeserítik az életem. Ginevrával el kellett mennünk külföldre, ha nyugtot akartunk magunknak, mert egyébként valahogy mindig belekeveredtünk a dolgokba. Roxmotsban az előadáson, a Csillagleső fesztiválon és még sorolhatnám. És akkor ott van az is, hogy talán ők ölték meg őt. Nincs bizonyítékom, azt sem tudom igazából hogyan történt, de biztos vagyok benne, hogy közük van hozzá. Nekem meg ebből az egészből, hogy nem lehet az embernek nyugta.
          Ki is kelek magamból, nem foglalkozok különösebben a körülöttem lévőkkel. Nem, ebben a pillanatban nem igazán jut eszembe, hogy nem vagyok egyedül, és a kirohanásommal talán másoknak is ártok. De ha igazat beszélnek, akkor rajtam kívül úgyse fognak mást bántani, ha meg nem, akkor igazából teljesen mindegy, hogy mit csinálok. Legalább nem nézem majd végig a többiek haláltusáját.
          Az első ember, akinek eljut a hangja a tudatomig, az Elliot. Nem tudom hogyan került ide, vagy honnan, csak érzem a csuklómon az érintését. Ahogy a szemeibe nézek valahogy áttörik egy gát, és csak suttogva tudok megszólalni. Ő nem tud róla mi történt velem.
          - Ginevra meghalt. Ők megölték.
          Érzem, ahogy hosszú napok óta ismét potyogni kezdenek a könnyeim. Ő ismer, tudja, hogy nem csinálnám ok nélkül ezt. Legalábbis azt hiszem. Egy sóhaj kíséretében igyekszem erőt venni magamon. Megtörlöm a szemem, közben hagyom, hogy elrángasson a helyemről. A pálcámért nyúlok, azért mert hagyom magam elvonszolni, még nem jelenti azt, hogy szabad prédaként hagyom ott feküdni az asztalon.
          A következő pillanatban azonban hallom a csonttörést, és mivel túl közelről érkezik, és nem én érzem a fájdalmat, biztos vagyok benne, hogy Elliottal történt valami. Felé fordulok, keresem a tekintetét, hogy választ találjak.
          - Mi történt? Hol sérültél meg?
          Már annyit szenvedett miattam, és most még ez is megtörténik. Soha nem fogom tudni viszonozni ezt a sok szeretetet, amit tőle kaptam. Amivel mindig is megvédett, és én így viszonzom. Sehogy, csak még nagyobb bajt kavarok. Válaszára azonban nem tudok figyelni, mert hamarosan ismét megszólal az a hang, amelyik korábban is.
          - Drágám, ha meg akar halni, mi itt szívesen megadjuk!
          Egy pillanat alatt elfog a rettegés, de amint letelik a pillanat már látom is villanni az átkot, ami elől nem tudok kitérni. Nincs elég időm egy pajzs bűbájhoz, így lényegében telibe talál. Először érzem, ahogy valami hideg terjed szét bennem, majd mintha nem tudnék már magamnak parancsolni a lábaim megadják magukat, a hangok pedig tompán érnek el hozzám. Hát akkor ennyi volt, lényegében innentől kezdve bármit tehetnek velem. Úgy tűnik megkapom azt, amit akartam. 
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 07. 13. - 20:43:20 »
+3

Dark days


dress

2002. július 29.

Az egész eseménysor pár másodperc alatt zajlik le, de én többnek érzem. Megjelennek a csuklyások, a csillár összetör, a fő csuklyás mond valamit, Esmé kiakad, és mivel én is azok között vagyok, akik a visszahúzódás helyett próbálják a lányt nyugtatni, mellettem terem egy csuklyás varázsló. Erősen megragadja a karom, és vonszolna el, de én meg Esmé mellett szeretnék maradni.
Kisebb huza-vona keződik, de én vagyok a gyengébb. A csuklyás csak odalök egy kisebb társaság közepére, gyakorlatilag nekiesek két srácnak. Az egyik Elliot pasija, Aiden, a másikat nem ismerem, de ő próbálja visszafogni a hangos fiút.
-Bocs - motyogom zavartan, és a kezem a pálcámat keresi a zsebemben. Nem akarok itt meghalni, úgyhogy csak úgy nem fogom hagyni magam, mint Esmé. Amikor visszanézek feléjük, éppen hallom Elliot kezének reccsenését, és aggódva pillantok felé, majd Aiden felé, majd vissza Elliotra.
Közben látom, hogy Esmét is megátkozzák, és ájultan terül el a földön.
Nem gondolkozom, fogalmam sincs, miért csinálok, de elindulok feléjük. Közben egy csomó minden fut át az agyamon. Lehet, hogy ma itt fogok meghalni. Lehet, hogy ez életem utolsó napja. Olyan nagy gond lenne az? Most éppen nem vagyok jó passzban, de valahogy mégsem érzem azt, hogy ez lenne az utolsó lehetőségem az életre. Én élni szeretnék, de akkor sem engedhetem, hogy ismeretlen, csuklyás alakot terrorizálják a barátaimat és ismerőseimet. Valószínűleg nem csak én vagyok vele így, mindenhonnan mozgolódást látok. Senkinek nem tetszik, hogy így be lettünk zárva a Foltozott Üstbe.
Tudtam, hogy itt a legtöbben többé-kevésbé érintve voltunk a varázslóháború által. Valakik a szeretteiket veszítették el, mások a barátaikat. Néhányan csalódtak a barátjukban, amikor rájöttek, hogy a Halálfalókkal és a Sötét Nagyúrral szimpatizál. Mindenkit érzékenyen érintett a háború, és mindenki örült, hogy végre felszabadultunk. Semmi kedve nem volt senkinek arra, hogy néhány őrült csuklyással is leálljunk harcolni.
Nem elég a Szeszély? Vagy talán ennek köze van a Szeszélyhez?
Közben azon is járt az agyam, hogy kinek segítsek: Elliotnak a sérült kezével vagy Esmének, aki ájultan feküdt a földön.
A gondolatok csak úgy cikáztak a fejemben, és végül Esmé mellett döntöttem. Talán a szemem sarkából láttam, hogy Elliot felé is megindul valaki, azért döntöttem így, de semmiben nem voltam biztos. De odébb kellett húznom onnan a lányt, ahol éppen elterült, mert teljesen a tér közepén volt. Ha kitör a pánik, és mindenki futkosni kezd, akár össze is taposhatták az emberek.
Reménykedtem, hogy eljutok a boszorkányig, és legalább félrehúzhatom az útból.
Nem ismertem igazán Esmét, fogalmam nem volt, miért teszem most ezt, de úgy éreztem, ezt kell csinálnom. A szívemet követtem, nem az eszemet. Reméltem, hogy nem fogom ennek meginni a levét.
Naplózva


Fynn Kyteler
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 07. 14. - 12:17:25 »
+4

Vigyázz a fejedre!



Elliot, Aiden, és mindenki

Természetesen a nő hangos felcsattanását a béna csuklyások sem tűrik szépen mosolyogva, pedig mennyivel egyszerűbb lenne a dolgunk. Úgy látszik ezek a dögszagúak kicsit kényesek, biztos nincs humorérzékük sem. Folyton bosszantják az embert. Bár azon aggódom, hogy a lányoknak bajuk esik, ahogy elnézem, egészen fiatalok is vannak, az a vöröske például szerintem még 20 éves sincs, kár lenne ha szegénynek itt érne vége a játék. Elliot aztán váratlanul felpattan, és a reklamáló barna elé pattan, elkapva csuklóját.
– Mi a faszt csinálsz? Szedd már össze magad!
Ahogy elkezdi húzni, egy gyors és néma átok telibe találja szerencsétlen kezét, és olyan hagosan roppan össze, hogy összevonom a szemöldököm. Ez fájhatott.
Hirtelen valakik neki jönnek az asztalunknak. Ahogy hátrafordulok, látom, hogy a vöröskét, meg a barátját lökték felénk, szerencsére úgy tűnik, nem szeretek komolyabb sérülést. Ekkor viszakapom a fejem Elliot felé. Benyelt egy ...a hangok alapján ítélve egy csonttörő átkot. Valamiért automatikusan Aiden elé állok, mielőtt most itt mindenkit azon nyomban meg akarna ölni. Az a helyzet hogy szívem szeront én is ezt tenném, de túl sokan vannak, és nem akarom hogy a lányoknak is komolylabb baja essen.  Tekintetemmel azt akarom üzenni Aidennek, hogy nyugi haver, hidegvér, indenki higgadjon le....ekkor még egy átok repül felénk, pontosan a hangoskodó barna nő felé, aki ájultan rogy a földre. A picsába máááár! Hogy nem lehet lehiggadni! Abszolút nem erre számítottam. Egyáltalán mi a fenét akarnak, amihez túszok kellenek? Imádják a balhét, imádnak mindenkit a frászba hozni. Nem akarom, hogy Aiden bepipuljon, ha most mindenki elkezd átkokat meg mindent kilövöldözni, annak nem lesz jó vége. Furcsa, hogy ilyeneket gondolok, mert híres vagyok a forrófejűségemről, de jelenleg annyi ember van itt, hogy azt gondolom, jobb a hidegvér. Aiden mellé állok, halkan kezdek sugdolózni.
-Nyugi, elég sokan vannak, nem kell a balhééé-
A másik barna is megindul az immár eszmétletlen nő felé. Egyenesen a szemébe nézek, amivel határozottan azt üzenem, maradj a seggeden, ne mozdulj!
Persze már szinte a nyelvemen van egy Swirtenio, ha megint egy átok repülne felénk, de annyian vannak, hogy attól tartok, ha használom, azon nyomban egy másik kirepíti a kezemből. Így a falhoz húzódva nem olyan jó a komfort érzetem, és én is kezdek nyűgössé válni, nem tudom meddig tudom tartani magam. Nem tudom, kik ezek, de az ilyen maszkosok láttán rögtön elfog az undor. Éveket töltöttem meneküléssel mmaszkos, csuklyás emberek miatt, akik kényszeríteni akartak, hogy nekik dolgozzunk Alizonnal. Mérhetetlen nagy undort érzek, és próbálom lenyelni. Fynn, maradj nyugton....maradj....nyugton. Nyilván nem tudunk innen csak úgy dehoppanálni, mert aki megpóbálta, visszazuhant, és amputaportálni sincs most kedvem. Ha elrepül felénk még egy átok, nem vagyok biztos benne, hogy nem szökik ki a pálcámból valami. Menekülő útvonalakon agyalok, de nem ismerem annyira a helyet, hogy tudjam, merre nyerhetnénk időt, ha csak 2 másodpercig is sötét lenne....a francnak nem járok ide többször, a helyismeret mindig előny...
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 07. 15. - 09:18:23 »
+4

vigyázz a buksidra!
2002. július 29.

aiden, fynn, mindenki
hell was boring

style: summer outfit zene: devil at your door

Esmé viselkedése egyszerre volt szánalmas és bosszantó. Nem értettem, hogy beszélhet össze ilyen hülyeségeket, pláne amikor tényleg veszélyben van az élete. Erre nincs megfelelő indok, bár megmagyarázni megpróbálta. Láttam a könnyeket a szemében és hallottam, ahogy suttogva közli: – Ginevra meghalt. Ők megölték.
Nem igazán volt időm meglepődni. Bár amúgy sem kellett volna az a csaj mindenbe beletúrt, amibe egyszerűen nem kellett volna. Az indokok továbbra sem voltak egyértelműek. Csak azért, mert az a csaj megint belenyúlt valamibe, amibe nem kellett volna neki is hülyeséget kell csinálnia? Igen, Esmé művész, de azért az értelmes gondolkodást kinéztem belőle. Látszott egész egyszerűen, hogy már régen nem az az ember volt, akit megismertem… vagy egyszerűen csak akkoriban vak voltam észrevenni. Végül is a családom zsarolásának is bedőlt és állítása szerint azért hagyott el.
És ezért neked is meg kell halnod? Meg itt mindenkinek?!– Kérdeztem ingerülten, húztam volna magammal. Csak húztam volna, mert megéreztem a kezembe nyilalló fájdalmat. Hallottam a csont reccsenését, ahogy megtörik és a bőr azonnal pirosodni-lilulni kezdett. Az ujjaim lesiklottak Esmé csuklójáról. Nem adtam hangot a fájdalmamnak, csak hangosan kapkodtam a levegőt, hogy legyűrjem azt. Már megszoktam, hogy nem üvölthetek, hogy nem eshetek pánikba csak azért mert egy egészen kicsit megsérültem. Lélegezz, O’Mara… lélegezz! – A hang bennem pánikolt, mintha attól félne most lebukok a gyengeségemmel. Az voltam ugyanis, bár inkább csak fizikálisan, a mentális képességeim bőven felülmúlták a jelenlevőket.
– Mi történt? Hol sérültél meg? – kérdezte Esmé, de nem válaszoltam neki. Nem volt, miért… ha nem viselkedik így, akkor semmi sem történt volna, talán csak végig üljük ezt csendben, míg a minisztérium ki nem küldi a híres aurorseregét. Ez persze szánalmas felvetés volt önmagában, tudtam, hogy nem igaz. Inkább rászorítottam a sérült kézfejemre, hátha a másik tenyerem melege kicsit enyhít a fájdalmon.
Kit érdekel? – Csattantam fel. Érezhette a hangomon, hogy az idegtől kicsit megremeg. A másik kezemmel a zsebembe nyúltam, hogy rászorítsak a pálcámra, de nem voltam olyan idióta, hogy előrángassam. Talán Esmé szeretné kicsinálni magát, de én kurvára férjhez akarok menni a következő hónapban… vagy a jövőhéten, a lényeg, hogy minél korábban. Az meg, hogy ő hogyan teszi tönkre az életét magánügye, ha nem rángat bele még egy halom másik embert. – Ez a hiszti nem old meg semmit! – Hívtam fel a figyelmet az irreális és bosszantó viselkedésére, ami minden bizonnyal nem csak nálam verte ki a biztosítékot… és kurvára nem a Foltozott Üst közepén kellett volna amúgy sem megtárgyalni. Sok lehetőségünk amúgy sem volt, mert a következő pillanatban Esmét valami átok érte. Nem, nem a halálos átok, de valami kábítás, amitől a földre rogyott. Nem volt más választásom, a furcsa csuklyás alak felé fordultam és a nyakának szegeztem a pálcám. Igen, Esmé miatt most én is kurva nagy szarban voltam, de hát persze fel kellett bosszantania, hogy én se gondoljam át, mit teszek. Mintha nem tudná, hogy az érzéseim irányítanak.
Éreztem, ahogy egy adrenalin hullám lüktet végig a testemen. Ebből nem volt kiút harc nélkül, vagy engem ölnek meg vagy én terítek le párat, túl nagy volt az esély, hogy a főnökük védelmében rengetegen támadnak rám a társaságból. Nem érdekelt. Tudtam, hogy mindenki a pálcámra koncentrál, így én másképp támadtam. Megpróbáltam tökön rúgni, hátha összerogy és elejti a pálcáját.


Naplózva




Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 07. 15. - 22:40:32 »
+3


2002. július 29.
outfit

They want blood and they'll kill for it, drain me and they'll kneel for it


Elliot meglehetősen nyafis hangulatban volt, de igzából meg is értettem Ennyi rohadt sok ember egy helyen nyáron, teljesen befülledt az Üstben a levegő, mert mindeki belihegte és beizzadta. Nem volt túlságosan higénikus és bizalomgerjesztő, de ez volt ezt kellett szeretni. Én őszintén még ott is tartottam, hogy nem kérek semmit csak egy kibaszott nagy hideg sört, hogy azt gurítsam le. Az amúgy is folyékony kenéyr volt, nem?
- Üdv tubicák. Nem zavarnám meg a romantikus pillanatot, de ma mindenki azt gondolta, jó ötlet nekik itt kajálni...- felhorkantam, ahogy besodródott Fynn is az asztalunkhoz. Valahogy tényleg mindekire most jött rá a kajálhatnék, nem is értettem, annyi más, és jobb hely volt itt a környéken, ahol el lehetett volna enni. Én magam sem tudom miféle Merlini sugallat küldte ide a seggünket, de ez van ezt kell szeretni. Bár őszintén sokkal szívesebben ettem volna egy olasz vagy egy ázsiai éttermben.
- Na ja, a tömeges éhezés úgy tűnik mindenkinél beütött - válaszoltam Fynn-nek. Igazából nem sok idő maradt a társalgásra, pedig midinen vágyam egy baráti csevej volt hármasban. Végül is nem volt rossz arc ez a Fynn gyerek sem. De mielőtt olyan kis bájos témákról beszélgethettünk volna,  hogy ki döglött meg a negyedik utca sarkán a zsebpiszok közben, vagy melyik nyuszis marcipán kell majd az esküvői tortánkra a fehér a foltos vagy a fekere, máris kitört a káosz.
Iagzából nem lett volna baj. Kurvára kibaszottul nem lett volna baj, ha mindenki a seggén ül, kivárják szépen ahogy megmenti őket a minisztérium, ahol egészen biztos vagyok benne, hogy már kitört a hisztéria és valami túlbuzgó auror éppen be kívánt hatolni közben. De nem. Neeem, annak a nőnek ott középen most támad kedve meghalni. Ami nem nagyon érdekelt, mindenki azt csinált az életével amit akart, de azért kurvára figyelembe vehette volna, hogy akár ezért a szánalmas akcióért mást is megölhettek volna. Mondjuk az az anyát a kiskölykével nem sokkal odébb tőlünk. Merlin faszára, hogy lehetett valaki ennyire önző. Persze belül ideg voltam, de nem mutattam ki, De késő volt a beszólás, Elliot meg odapattant, én pedig hiába akartam visszahúzni kicsúszott a kezemből. Nem nagyon figyeltem arra miket beszél a csajjal, csak Fynn felé pillantottam, és a kezem a hófehér pálcára csúszott.
Minden olyan rohadtul gyorsan történt. A villanás, Elliot csuklójának a reccsenése, az, hogy jasper és Szeplős az asztalunkhoz sodródott. gyorsan lepillantottam rájuk, és éreztem, ahogy megfezsülnek az izmaim az arcomba, a dühöm pedig vörös füstfellegként terjedt egyre erősebben szét bennem, és egyszerűen beleremegett a kezem amivel a pálcát markoltam.
- Maradjatok a seggeteken - suttogtam Jasperék felé, és éreztem én, hogy Fynn is próbál üzenni, hogy viselkedjek.
-Nyugi, elég sokan vannak, nem kell a balhééé- Valószínüleg a predátoros vérszomjam kissé látszott rajtam, még ha nem ült ki teljesen az arcomra, hogy én itt mindenkit le akartam ölni. Pedig de. Elliot kibaszottul megsérült és én kibaszottul meg fogom ölni azt, aki ezt tette vele. Lehunytam a szememet egy percre, ám amikor Elliot pálcát szegezett a támadóra, miután az a csaj elkábult muszáj volt tennem valamit. Mert megint nekem kellett a szart összeszednem. Mint mindig.
Elliot éppen rúgott egyett, mire kiléptem a helyemről, és magabiztos hangon megszólaltam.
- Oké, most szépen mindenki lehiggad a picsába és vesz egy mély levegőt. - Egyelőre nem tartottam fenyegetően a pálcámat, egyszerűen csak józanul meg akartam ragadni a helyzet irányítását, mielőrr Elliot és Esmé idióta viselkedése elbaszta volna az egészet. Nem állt szándékomban végignézni egy elszabadult mészárlást, és mivel Esmét sem nyírták ki, nem szívesen akarták vona magukat bemocskolni. Legalább is ez volt az első megérzésem. - Alkut ajánlok. Ha valaki balfasz és nem marad meg a seggén, itt vagyok én - ajánlottam fel. talán nekik se lesz olyan kibaszott melós egy embert kínozni, és nem akarnak repkedő átkok és egyre inkább pánikbeteg emberek között fenntartani a jelenlétüket, ha már egy túszejtés volt a cél. Aki meg a többiek részéről nem segg, akkor felfogja, hogy nyugton kell ülni. Mert ahogy Elliot mondta, ez a histi nem old meg kurvára semmit.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 07. 16. - 18:48:49 »
+3

TO; Diana és Edward


2002. július 29.
Vigyázz a fejedre!

A tegnapi nap elég kaotikusra sikeredett, de reggel új nap kelt fel, és az esetnek köszönhetően nem is nagyon volt időm arra, hogy túl sokat agyaljak rajta. Még Elliot távozása után levettem a nyakamból a gyűrűt, és az irodában elzártam, de nem tudom valaha előveszem-e megint.
Most úgyis a feladat az első, szóval nem foglalkozok a továbbiakban ezzel. Addig biztos nem, amíg ezt az ügyet le nem zártuk. Ahhoz pedig egy tökéletesen összehangolt csapatmunkára lesz szükség. Agiel türelmesen lépked mellettem, szerencsére olyan már, mintha a részem lenne, ezért meg sem lepődök, amikor vele nem is törődnek, mikor közelebb lépnek hozzám vagy éppen elhaladnak mellettem. Szeretem ezt a fajta láthatatlanságot, úgy gondolom, ez még az előnyükre fordíthatjuk.
- Pontosabban szólva azt a parancsot kaptuk, hogy nem adunk át semmit, csak menekítsük meg a túszokat. A tárgyalást én még nem vetném el…
Egy pillanatra megrökönyödök a kijavításon, de aztán rájövök, hogy mire gondolhat kollégám. Ha a tárgyalással sikerül egy kis időt nyernünk, akkor nagyobb eséllyel tudjuk majd kiszabadítani a túszokat. A kérdés csak az, hogy mennyire sikerül megvalósítani ezt az elképzelésünket.
- Ez jó ötlet, még jól is elsülhet. Ha sikerül elterelnünk a figyelmüket, akkor amíg mi a kocsmában tárgyalunk, addig az emeleten keresztül ki lehetne menekíteni a túszokatí
Bevallom, nekem annyira nem volt ismerős Mrs. Hardy, csak tudom, hogy ő is a minisztériumban dolgozik, ahogy mi is. Vannak arcok, amiket könnyű megjegyezni. De ha Mr. Nottnak tényleg igaza van, akkor a lehető legjobb ember akadt a segítségünkre.
- Kolléga, mit szólna hozzá, ha mi inkább Önnel tartanánk? Már máskor is dolgoztunk együtt sikerrel.
Ez a kérdés nem tetszik, ha sokan leszünk akkor feltűnőek lehetünk, és a végén még gyanút fognak majd. A lehető legkevesebb emberrel kell megoldanunk ezt a helyzetet. Ráadásul annyira nem bízom azokban a taknyosokban, hogy egyedül megoldják a menekítés kérdését az emeletekről. Ha itt lenne Metz, akkor más lenne a helyzet, de így… és emlékszem arra az ominózus esetre, amikor a közös nyomozásunk során majdnem meghaltam.
- Mr. Nott, maga lát itt olyan személyt, akire rá lehetne bízni a mentést?
Elsősorban költőinek szánom a kérdésem, de soha nem lehet tudni, talán tényleg van itt olyan. Nem mindenkire emlékszem még mindig, és talán már soha nem is fogok. Befejeztem már egy ideje a múltam utáni kutatást. A lényeges elemekre emlékszem, a többi annyira nem számít, elég ha az ösztöneimre hallgatok. Viszont a helyzet veszélyes, és minden elvesztegetett perccel csak azt kockáztatjuk meg, hogy a bent lévők élete véget ér.
- Most nincs időnk ezen gondolkodni. Majd megoldják az itteniek, induljunk! Semmit sem tudunk a benti állapotokról.
Hamarosan érzem is, ahogy a kiábrándító bűbáj átjár, majd Agiellel és kollégáimmal az oldalamon megindulunk a Zsebpiszok köz felé. A csapóajtó nagyon is ismerős volt, nem is gondolkodtam sokat rajta, hogy lemenjek-e. Még a felszínen mindannyiunkra rámondom a Leperex bűbájt. Hamár a szagtól nem tudunk majd eltekinteni, legalább vizesek ne legyünk.
A csatorna aljára érve egy gyors Lumos hatására legalább annyi világosságot gyújtok, hogy a lábam elé figyelve ne essek el semmiben. Nem kell sokáig mennünk, a kapu nincs messze a lejárattól.
- Mindenki vigyázzon magára és a lehető legkevesebb zajjal haladjunk.
Ha szerencsénk van, akkor nem lesz tárva nyitva az ajtó, hogy meghalljanak minket, és ha még inkább szerencsénk van, akkor nem lesz eltorlaszolva az ajtó, hogy be is tudjunk jutni. Agiel csöndesen lépked mellettem, már amennyire a mancsaitól tudja szedni a lábát. Hamarosan azonban elérünk az utca végére. Két ajtó van előttünk, és könnyen lehet, hogy rossz helyre megyünk be.
- Javaslat? A Zsák vagy a korsó?
A tippem az lenne, hogy a zsák talán a raktárba visz, míg a korsó magába a felszolgáló vendégtérbe. Szerintem a zsák felé kéne mennünk, hogy ha szükséges, akkor először fel tudjuk mérni a helyzetet. Bár, ahogy hallom, odabenn már elszabadult a káosz. Rászorítok a pálcámra, majd kimondom a saját gondolatom.
- Talán nincs időnk már a tárgyalásra. Azt javaslom, hogy menjünk be a korsó jelzésűn. Mrs. Hardy, maga maradjon hátra mielőtt még megsérül el eltévedt átok miatt.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 07. 16. - 19:26:44 »
+3

fear


2002. július 29.
Sophie
 
„survive now
cry later”


Elszabadult a káosz. Aidenre kellett néznem, hogy lássam, vajon mit gondol Elliot hirtelen jött mentő akciójáról… mert hát lássuk be, igencsak nagy veszélynek tette ki magát. Konkrétan egy halom csuklyás, pálcás pasas és nő előtt mászott el úgy a hisztérikus öngyilkosjelöltig, hogy megmentse. Csupán a saját életét kockáztatta ezzel… részemről könnyebb lett volna egy áldozattal együtt élni, minthogy valami káosz szabaduljon el. Féltettem az életemet, meg Sophie életét is és hirtelen csak korholni tudtam magam, amiért eljöttünk ide ebédelni.
Még halottam, ahogy a csontok megroppannak Elliot kézfejében. Valami átok találta el, s az ahhoz tartozó villanást is megérezték a pupilláim. Azonban, még mielőtt felfoghattam volna, éreztem, hogy megragadnak és löknek. Leblokkoltam, de annyira, hogy még levegőt is lefelejtettem venni. A szívem vadul kalapált… és becsapódásnál csak azt fogtam fel, hogy Sophie jól van.
– Jól vagy? Ugye nem sérültél meg? – Olvastam le Sophie ajkairól, ahogy rápillantottam. Aztán a tekintetem átvándorolt Fraserre, aki hirtelen a közvetlen közelünkbe került. Csak annyi erőm volt, hogy a lány magamhoz öleljem. Nem tudtam válaszolni még, kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek ebből az egészből.
– Rendben vagyok… – sóhajtottam. Közben megütötte a fülemet a folytatás. A korábban hisztérikus nő… akinek amúgy az eljegyzésén jártunk korábban még Cassennel, éppen megszívta. Mármint nagyon megszívta, hiszen a saját halálát követelte és úgy tűnt, hogy a csuklyás társaság szívesen megadja neki ezt a kegyet. Nem akartam végig nézni, így elfordítottam a tekintetem róla.
–  Jaj, ne Esmé, vigyázz! – Hallottam meg Sophie hangját, aki aztán a szája elé kapta a kezét. Nem hittem, hogy meghallották volna. A csuklyásokat Elliot és a barnahajú nő kötötte le, de azért még közelebb vontam magamhoz, egészen közrefogva a karjaimmal.
– Shhhh… – csitítottam. Nem folytattam, nem dörgöltem az orra alá, hogy megérdemelné a dolgot nagyon is. Mégis, az a varázslat nem halálos átok volt. Inkább úgy tűnt, mintha elájulna vagy összeesne. Nem is tudom pontosan.
A tekintetem megint Fraserre kaptam. Tudtam, hogyha valaki most veszélyben lesz, az ő. Nem azért, mert olyan feltűnő lenne, hanem mert Elliotért itt mindenkit képes lenne akár lemészárolni is.  Egyrészről persze meg is értettem ezeket a dolgokat, másrészről viszont annál kevésbé, hiszen én túl gyáva lettem volna rátámadni bárkire is.
– Maradjatok a seggeteken – közölte Fraser. Nekünk mondta, aztán az ismerősének, aki vele, velük volt látszólag. Nem ismertem Fraser életének minden szakaszát, de azzal azért tisztában voltam, hogy vannak nem éppen jó alakok is a közelében.
Hallottam, ahogy az ismeretlen, sötéthajú pasas nyugtatja még Aident: – Nyugi, elég sokan vannak, nem kell a balhééé. – Már ezen a ponton tudtam, hogy minden próbálkozás teljesen felesleges. Láttam Fraser szemében a változást. Éppen elég közel voltam hozzá.
Aiden kilépett közülünk, úgy, hogy pontosan magára vonta a figyelmet. Éreztem, hogy ebből baj lesz.
– Oké, most szépen mindenki lehiggad a picsába és vesz egy mély levegőt. – Mondta fennhangon, de pálcát még nem emelt. Ez bizonyára a taktika része volt, de túl ideges voltam, hogy felfogjam azt rendesen.
– Baszki… – nyögtem halkan. Éreztem, hogy tennem kell valamit nekem is, vagy ezek szétszedi Frasert Elliottal együtt. Kurvára szét fogják szedni és akkor hiába basztattam hetekig, hogy jöjjön már újra össze vele. Ráadásul a legjobb barátom…
– Alkut ajánlok. Ha valaki balfasz és nem marad meg a seggén, itt vagyok én.
Az ajánlatra egyenesen megdöbbentem. A zsebembe nyúltam a pálcámért, éppen csak rászorítottam, készen állva, hogy valamit tegyek… habár nem tudtam elképzelni, hogy bárkivel is harcoljak sikeresen. Gyáva voltam és nem párbajozó típus.
– Segítenem kell neki… – súgtam Sophie fülébe.

Naplózva


 

Merel Everfen
Hugrabug
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2021. 07. 17. - 13:00:14 »
+1

Nyugalom, semmi heves akció, semmi feltűnő hősködés, főleg nem a figyelem magunkra vonása! Ugyanez szólhatna minden jelenlévőnek is, de azt már megtanultam, hogy ne reménykedjek közismerten esélytelen dolgokban, úgyhogy csak magamat győzködöm.
Látjátok ezt teszi, ha néhány túl eseménydús évig a Minisztérium balfasz, és hagyja a népnek megtanulni, mitöbb meg kell tanulniuk, hogy csak magukra vannak utalva, magukat kell megmenteniük, kivágni a veszélyből, mert nincs senki más, akire ezt rábízhatják, főleg nem az állítólagos szakértőire pont ennek. Nem tudom még, hogy érzek újabban a Minisztérium és aurori kar iránt, még nem bizonyították számomra, hogy volt elismernivaló változás, talán ma fog kiderülni.
De már ásták pár évig maguk alatt ezt a fát, és ha jönnek is, és ha csodával határos módon ezúttal kompetensek is, ezt a túl lelkes civil ellenállást, annak minden következményével, ezt már így is maguknak köszönhetik. Ha még hinnénk benne, hogy rájuk tudjuk bízni az ügyet, jobban ülnénk a seggünkön.
A másik kupac qoH pedig az összes gyökér, aki még mindig nem jegyezte meg, hogy ha varázsolni próbálnak, abból csak a baj meg a szégyen van, és legjobb esetben se történik semmi, amit próbálnának. És ugye, nem a legjobb eset a leggyakoribb.
-Lupa,..
Fojtott, de szigorú és figyelmeztető hangon szólok a lányra, ahogy látom a zsebében eltűnni a kezét. inkább megfogom azt a csuklóját, és próbálom diszkréten a falhoz vonni. Lupicsek babám, légyszi ne legyél hülye. A fülébe suttogva folytatom.
-Ne akarj varázsolni. Ha az segít, van késem, de számolj azzal, hogy túl sokan vannak.
Inkább azt kockáztatom, hogy egy-két szót ő ne halljon tisztán, úgyis ki tudja még rakni a többiből, és inkább, mint hogy az alapzajon áthallatszon.
Mi csak két megszeppent lányka vagyunk, akik most szépen kihúzódnak a szélére, és nem tűnnek fel senkinek. És ha már így mellettem van - remélhetőleg marad is szép okosan - a háta mögött, őt használva takarásnak, csúsztatom a táskám rejtekzsebének mélyére a pálcám, egyelőre csak kézbe venni helyette Joyeuse-t. Ha Lupicsek úgy érzi, élne az ajánlattal, átcsúsztathatom az ő kezébe, nekem itt van Sha is. Még ezekhez a maszkokhoz is jól menne.
Amikből egyet biztos megtartok trófeának, ha úgy alakulna.
De addig egyelőre csak gyanútlanul lapulunk a fal mellett, Merelkedrága, nem feltűnősködünk, nem húzzuk be az összes figyelmet, ha valaki már úgyis elég hülye vagy bátor ugyanezzel próbálkozni helyettünk, nem leszünk öngyilkosok, hanem várunk csak szépen valami jó pillanatra, amikor úgy tudunk lecsapni, hogy az javítsa az esélyeinket az élve kijutásra, ahelyett, hogy rontaná.
Naplózva


Jack Starling
Eltávozott karakter
*****


IV. - {the chariot}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2021. 07. 18. - 19:57:19 »
+1

Vigyázz a fejedre
2002. július 29.

Somebody save us!


zene: danger zone ● outfit: hello summer

Az ember néha nem remél többet a naptól, csakhogy teljen. Imádom, ha történik valami, ha van valami és persze, ha ez engem szórakoztat. Vannak, akik mindent megadnak ezért, valahol így vagyok ezzel én is, mert keresem, kajtatom a lehetőségeket, alkalmat, bármit. Ma, őszintén bevallom, semmi ilyesmire nem volt vágyam, semmit sem akartam, csakhogy minél hamarabb meglépjem a köröket és haladjon tovább abban a mederben, amelyet én szántam. De, ezek szerint, én annyira apró porszem vagyok a világban, hogy az akaratom, amire azt hittem olyan sokat számít, most szart sem ér. Nos, jobb előbb, mint soha rájönni, hogy akármennyire is vagyok egy iskolában nagymenő, annyira vagyok idekint egy senki, többnyire. És az, ha én egy nyugodt napot kérek, akkor azt jobb, ha elfelejtem.
Erre remek példa az, amelyet immáron kapálózó szívvel nézek. Ahelyett, hogy mindenki csendben a földre heveredne, vagy bármi, igazából… nem fogják be, nem adják fel. Lehet én vagyok csak ennyire gyerek még és gyáva valahol mélyen. Hogyne lennék az, mikor azt se mertem elmondani, amit kellett volna, annak, akinek mindennél fontosabb lenne és aki nekem is az. Erre most jönne rám az, hogy én nagy hős legyek? Ugyan. A söröm maradékára nézek, fájdalmasan mondok le róla és egyelőre csak azon vagyok, hogy valahogy megoldjam a helyzetet annyira, hogy az ajtón kívül legyek. De ez, nem most fog megoldódni. Felhúzom a felsőajkam, mintha vicsorogni akarnék és szisszenek. Fáj, nem fizikailag, hanem nekem az, hogy nem maradnak nyugton, hogy a nő szinte feláldozza magát. Nem ismerem és persze, nem is fáj a látvány, azt viszont nem szeretném végignézni, hogy meghal vagy épp megkínozzák. De hogy is van az akaratom? Szart se ér. Ha ezt tudom, hagytam volna levelet otthon, hogy ne is várjanak, mert rám a halál vár, de mindenkit szeretek. Ehelyett csak annyit hagytam ott, hogy kiugrottam pár dologért, mindjárt jövök.
- A… a családom gazdag és befolyásos – mi az istent csinálok?! Belül üvöltözök magammal, hangom viszont talán most, életemben először olyan, amilyennek lennie kell: egy riadt gyerek szavai. - Biztosan meg tudnánk egyezni arról, hogy… hogy elengedjenek minket – mi??? Nem, nem értem honnan jött ez, olyan elkeseredetten szánalmasnak hangzik, hogy legszívesebben elsüllyednék. De hátha! Azonban, amit a nő felé intéz, abból úgy tűnik, nem a pénz miatt akarják ezt. Fény vakít el, hunyorogva takarom el a szemeim, fordítom el a fejem. Amint azonban kialszik, már kapom is vissza tekintetem oda… mert valamit csináltak. Tessék. Hallom a mondatfoszlányokat, amiket nem értek, mert sípolni kezd a fülem. Ezek gyilkosok, nem egyszerű túszejtők. Édesistenem…
- Kérem – ennyit tudok kinyögni. Minimálisat mozdulok, közelebb a falhoz. Tessék világ, pontosan olyan gyáva vagyok, mint azon az éjjelen. Pontosan azt teszem, lefagytam és csak bámulom az eseményeket…

Naplózva


Diana Hardy
Minisztérium
***


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2021. 07. 18. - 20:09:01 »
+3

Louder, louder
And we'll run for our lives

Mr. Milton & Mr. Nott
(2001. július 29.)

nyomasztó  ahelyzet, mit ne mondjak. Persze nyilván én ehhez úgysem értek csak egy átlagos képességű unalmas kis diplomata vagyok, aki nem tud harcolni. Ez utóbbi igaz, és azt hiszem az unalmas is. Ha lennének érzéseim, én magam is unnám önmagam. De hát nincs mit tenni, a gépezet bennem csattog, és csak azt teszi, amit tennie kell. Persze nem vagyok hibátlan, bármennyire is szeretnék, hogy az legyek. A testemben hiba van, és a tudatomban pedig ott van a repülni vágyó szabad kismadár, úgyhogy ott is hiba van. Ez milyen szörnyű, szörnyű szörnyű dolog már, nem? Ahogy kellő öniróniával tépázom magam, ami már meg sem látszik a szétbomlott  énemben, mi az neki, még egy kis seb itt-ott.
Az aurorok úgy rohangálnak fel-alá, mint a mérgezett golymókok, szóval azt hiszem próbálkoznak. De ez elég gonoszul hangzik, nem? Úgy értem mindent megtesznek, bizonyára azt is tudják, mihez fognak kezdeni a helyzettel, mert van köztük talán, esetleg egy olyan valaki, aki mondjuk a huss és bumm-on kívül ért még a szofisztikált bezsélgetéshez is.
Közben azért odamegyek jelenteni Gabriel Miltonnak, mert jókislány vagyok.
De úgy tűnik, Mr. Milron is azt hiszi rólam, hogy bármi kevés hazsnomat is veheti. Milyen lelombozó. Talán ha lennének emberi érzéseim esetleg még el is szomorodnék. De helyette csak megingatom a fejemet, finom, kis bájos mozdulattal, és összefonom magam előtt a kezeimet, úgy nézve rá, mintha meg lennék sértve. VAgy meg is vagyok? Igzaából nem is tudom.
Biccentek Mr. Nott felé, képben vagyok ám az aurorokkal, és arról is, miféle hírben állnak. Mr. Nottnak pedig kifejezetten magas - vagy alacson, attól függg melyik oldalról nézi az ember -, a presztízse.
- Pontosabban szólva azt a parancsot kaptuk, hogy nem adunk át semmit, csak menekítsük meg a túszokat. A tárgyalást én még nem vetném el… - teszi hozzá Mr. Milton előző megjegyzéséhez Mr. Nott, és én pedig igen csak helyeslően bólogatok. Ezaz, Diana, csak bólogass, ahogy a jókislányko teszik. Kacag anyám hangja gúnyosan a fejemben.
- A tárgyalás lehetőségét én is fontolóra venném, mert, mint látja, van ebben a tömegben egy diplomata is.
- A javaslatom, hogy én megyek a pince felől, Mr. Nott és néhány kollégánk megpróbálnak bejutni az emeletek felől. Ha nem járunk sikerrel, akkor visszatérünk ide. Mrs. Hardy, maga maradjon itt, és az utcán tartsa a frontot, próbálja meg a bámészkodókat megnyugtatni. Kézben kell tartanunk az ügyet.
- Ó persze, képzen tarjuk, mint ahogy azt a fel-le mászkáló aurorokból is látni lehet. Úgy vélem sokkal hasznosabb lennék, ha mondjuk nem tétlen ácsorgással tölteném tt az időmet, vannak nekem is adottságaim, uraim - sóhajtok fel. Az valahogy sejthető, hogy a Minisztérium nem igazán akar tárgyalni. Még ha nem is nagyon látok ennek a hátterébe, talán túlságosan értékes dolog van a birtokukban, mintsem hogy tárgyaljanak. De hogy mi, azt nem tudom.
- Hát miss Hardy-nak feltétlen kézben kellene tartani.
- Mindent kézben tartok, Mr. Nott, amihez csak hozzáérek - forgatom meg kifejezéstelen arccal a szememet. Persze lehetnék én pajkosabb is, de nem tudom az milyen. Valahogy elképzelni engem játékosan olyan mérhetetlenül groteszk.
- Feltételezem ebből, hogy remekül forgatja a nyelvét… Mit szólna hozzá, ha egy kicsit aktívabban részt venne ebben az akcióban? - Már megint ezek a megjegyzések. Még szerencse, hogy otthon a van némi tapasztalatom ezekben a dolgokba, elvégre egy részeg, őrült férj ilyen hazsnos is tud lenni.
- Majd meglátja, hogy milyen szépen forgok a nyelvem egy igazi akcióban, Mr. Nott.
Igen, azt a parancsot kaptuk, hogy nem adunk át semmit, de erről a túszejtőknek nem kell tudniuk. És ajánlhatunk nekik mást is. El kell érjük, hogy ne érje meg nekik a vadulás. Ki kell hoznunk azokat a szerencsétlen, jó embereket valahogyan onnan, minden áron, méghozzá élve, márpedig ha a túszejtőkkel nagyon kekeckedünk, vissza fognak vágni. Diana kisasszony nyilván tanult tárgyalási technikákat, van esélye arra, hogy sikerrel folytasson egyezkedést a túszejtőkkel. Ha nem is győzi meg őket egészen, de legalábbis húzza nekünk és a túszoknak is az időt, amíg előnyösebb helyzetbe kerülünk és kitaláljuk, mi lesz a túszok megmentésének legbiztosabb módja. Milton és én vele tarthatunk, bejuttatjuk és felelünk a biztonságáért, támogatjuk, a többiek...
Hmm, végül is nem csak a magánakciózásai miatt lehet valaki autror,ugye? Meglehetősen megnyerő az érvelés, bár az tény és való, hogy nem sok túszmentőakcióban kellett elővennem a szép jó modoromat, de talán lenne némi esély arra,. hogy nem hal meg senki. A nem létező lelkemet ez megviselné.
- Nos, akkor, uraim, mehetünk is a csatornák felé - indulok meg végre. A csatorna lejáró meglehetősen undorítóan néz ki. Anya telejsen ki fog bprulni, ha csak egy foltot is meglát a szép ruhámon. Persze minden ami besároz rossz. De egy részem meg izgatott, az a kismadár belül izgatott.
odlent minden büdös és gusztustalan, és egészen csendesen, halován néma lumossal világítva a teret haladunk, gyorsan, mert tényleg minden perc számít. talán már ki is alakul a káosz, és ha elszabadul a pánik a túszejtők se nagyon lesznek hozzájuk türelmesek. A minisztéiumnak meg nem kellene még egy kudarc.
A két ajtó előtt álvva elgondolkodom, de a korsó tún ynyilvánvalónak tűnik. Ha már ez egy titkos alagút talán pont az adna nekünk plusz kitérőt.
- Én a korsó helyett a zsákot javasolnám, de kíváncsi vagyok, hogy ön mit gondol, Mr. Nott.
- Talán nincs időnk már a tárgyalásra. Azt javaslom, hogy menjünk be a korsó jelzésűn. Mrs. Hardy, maga maradjon hátra mielőtt még megsérül el eltévedt átok miatt.
-Megfelelő felvezetővel midnig van idő a tárgyalásra. Ne aggódjon, Mr. Milron, nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek látszom. - Elvégre ver a férjem, jobb napjain az anyám és az apám is sanyargatnak testileg. Tiszta főnyeremény vagyok átoktérítőnek. - A roham a legnagyobb százalákkal még nagyobb káoszt okozna, nem nyomakodhatunk előre. Ha tárgyalni kell, nekem kell elől mennem.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2021. 07. 18. - 22:18:33 »
+2

Fejvesztve dolgozni
2002. július 29.

 


seven nation army


- A tárgyalás lehetőségét én is fontolóra venném, mert, mint látja, van ebben a tömegben egy diplomata is.
- Ez jó ötlet, még jól is elsülhet. Ha sikerül elterelnünk a figyelmüket, akkor amíg mi a kocsmában tárgyalunk, addig az emeleten keresztül ki lehetne menekíteni a túszokat.
Somolyogva biccentek a kollégáknak, épp valami ilyesmi számítana jó kimenetelnek, ami itt alakulóban van. Ha nem hal meg senki, és teljesül a küldetés, az tulajdonképpen mindig sikernek könyvelhető el, bár az sem hátrány, ha közben senki sem néz közelről farkasszemet a jó öreg kaszással. Még a kutyuska sem, amelyiket legutóbb a gazdájával együtt vonszoltuk ki abból az aljas csapdából. Vagy az egy másik kutya volt? Nekem olyan egyformák…
- Mr. Nott, maga lát itt olyan személyt, akire rá lehetne bízni a mentést?
- Látok itt egy csapatot, akiknek van esélye - mondom, és szándékosan nem csak magunkra nézek, hanem a környező többi kollégára, akik ide-oda sietségükben jobb, ha ezt nem hallják. Persze, nem kaptam választ a korábbi kérdéseimre, de a Foltozott Üst sajnos tökéletes hely a túszejtésre a maga zegzugosságával. Deinformációgyűjtés ide vagy oda, cselekednünk kell. Mielőtt odabenn eldurvul a helyzet.
- Ó persze, kézben tarjuk, mint ahogy azt a fel-le mászkáló aurorokból is látni lehet. Úgy vélem sokkal hasznosabb lennék, ha mondjuk nem tétlen ácsorgással tölteném tt az időmet, vannak nekem is adottságaim, uraim
Miss - vagy lehet, hogy Mrs? - Hardy szavaira még nagyobbat bólintok, mint az előbb. Nemcsak, mert nagyonis igaza van, hanem mert rettentően tetszik, hogy feldobja a napunkat az… adottságaival. A kezem szórakozottan téved újra meg újra a jobb kezem gyűrűsujján lévő aranykarikára, és magam is meglepődök, de a lelkesedésem alábbhagy, derűs somolygás marad belőle csupán.
- Mindent kézben tartok, Mr. Nott, amihez csak hozzáérek.
Majd megpukkadok, de mégsem mondok erre már semmit. Fiatalnak tűnik a lány, biztos azért, inkább csak heccelem, de semmi komoly. Mondhatni nincs tűz, csak csillogó szikrák.  Oh, ha Mel látna, ahogy a lányba karolok, talán kiherélne. Vagy kinevetne. Vagy nevetve herélne ki. Jaj, az a nő…
- Majd meglátja, hogy milyen szépen forgok a nyelvem egy igazi akcióban, Mr. Nott.
- Alig várom - dörmögöm, bár furcsa, hiába mondom kajánul, igazából tényleg az akcióra gondolok. Ezen az édesen higgadt hangon talán a túszejtők is elméláznak addig, míg szétcsapunk köztük.
- Most nincs időnk ezen gondolkodni. Majd megoldják az itteniek, induljunk! Semmit sem tudunk a benti állapotokról.
- Meg kell oldják - bólogatok, és körbenézek, Shafiq és Lowsley is itt van, ők majd ügyeskednek. Ha már Macmillan nincs itt, mert miért is lenne, csak bonyolítja az életünket a kacifántos parancsaival, mintha egy túszdráma amúgy nem lenne elég izgi. De sebaj, még mindig szeretem a kihívásokat.
- Nos, akkor, uraim, mehetünk is a csatornák felé
Jól esik, hogy a környék, amit hátrahagyunk, már biztosítva van. Kellemes izgalom fut végig a gerincem mentén, nem zavar se a sötétség, se a szag. Egyszerűen örülök, hogy simán megtaláljuk a lejáratot. Más kérdés, hogy milimétereken múlik hozzáérnem a lejárat pereméhez, de kínosan ügyelek rá, hogy ne érintsek semmit, amit nem muszáj.
Ahogy leérünk, gavallérosan nyújtom a kezem Diana felé, aztán átsegítem egy otromba koszfolt felett, nehogy bepiszolja a csini kis fehér topánkáját. Pont úgy néz ki, mint egy szabadnapos topmodell, de az arcán az a derűs nyugalom profizmusra vall. Ezt jó jelnek tartom.
- Mindenki vigyázzon magára és a lehető legkevesebb zajjal haladjunk.
- Majd én vigyázok kiskegyedre is - kacsintok a törékenynek tűnő hölgy felé. Nem illik ebbe a környezetbe, ami a lumos fényétől is csak kevésbé lesz fekete és mocskos, ő meg szinte világít a makulátlan öltözetében. Milton leperex-sze nagyon helytálló varázslat. Én meg befagyasztom magunk előtt a többi pocsolya és nagyobb vízrészek tetejét, nemcsak az öltözékünk és az egészségünk megóvása érdekében, hanem azért is, mert a vízcsobogás esetlegesen felkeltheti az őrszemek figyelmét, ha vannak.
A mi figyelmünket pedig a felfordulás zajai vonják egyre jobban magukra.
- Alakul a buli - dörmögöm fintorogva, és megszaporázom a lépteimet, előre szegezett pálcával. Hamarosan ott állunk a válaszút előtt, amikből az egyik biztosan az üstbe vezet.
- Javaslat? A Zsák vagy a korsó?
- Én a korsó helyett a zsákot javasolnám, de kíváncsi vagyok, hogy ön mit gondol, Mr. Nott.
- Talán nincs időnk már a tárgyalásra. Azt javaslom, hogy menjünk be a korsó jelzésűn. Mrs. Hardy, maga maradjon hátra mielőtt még megsérül el eltévedt átok miatt.
-Megfelelő felvezetővel midnig van idő a tárgyalásra. Ne aggódjon, Mr. Milron, nem vagyok olyan törékeny, mint amilyennek látszom. A roham a legnagyobb százalákkal még nagyobb káoszt okozna, nem nyomakodhatunk előre. Ha tárgyalni kell, nekem kell elől mennem.
- Diana kedves, egy percig se kételkedünk a rátermettségében, de most Milton kollégámmal kell egyetértenem. Magácskára meg a bájos kis ajkaira még szükségünk van, szóval felvezetése is lesz, én pedig hátulról fedezem - jelentem ki lazán, és csak utólag mellékelek hozzá egy szemtelen vigyort, ami meg is komolyodik a fentről érkező csatazajok hallatán.
- Na meg Mr. Miltont is. Micsoda szendvicsbe került, mi? Ha pedig valami és a sör között kell választani… - kezdem, de nem szavakkal fejezem be a mondatot, hanem tettekkel. A korsós ajtóhoz lépek, elmondok rá egy gyors feltérképező bűbájt, hogy nem-e védi valamilyen átok, majd megpróbálok rajta benyitni, és szélesre tárni Gabriel előtt. Ha már bent leszünk, bízom benne, hogy találunk fedezéket Hardy kisasszonyságnak, ahol esetleg meglepheti az egybegyűlteket egy sonorus-szal felerősített józanító beszéddel. Ha viszont nem találunk fedezéket neki, valahogy majd rendet vágunk, hogy csinálhassunk egyet.











Naplózva

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2021. 07. 19. - 07:55:05 »
+5

VIGYÁZZ A FEJEDRE!



2002. július 29.

Foltozott Üst


Esmé lábai összerogytak és furcsa, mély álomba szenderült. Csupán annyit hallotta a külvilágból, hogy újabb harcok indulnak meg… vagy ez is az álma része volt? Ki tudja, csak azt érezte, hogy rohan, rohan előle és nem lát mást, csak egy aranyos csillogást a távolban, amit el kellett érnie.
Lupa talán okosan is tette, hogy a pálcájához nyúlt, ám Merel késes ajánlata is az önvédelmet szolgálta. Szükségük is lett volna rá, hiszen egy pillanattal később már egy csuklyás alak magasodott föléjük, egyenesen rájuk szegezve a pálcájázt. Szinte érezhető volt a feszültség, amit egy becsapódó átok követett, éppen a fejük felett reppent el és csapódott a falba. A férfit ugyanis megzavarta Jack ajánlatának csendülése. Azonnal a fiúhoz lépett, megpróbálta a felrángatni, ha viszont ellenállt, úgy csak közelebb hajolt hozzá és egyenesen a nyakának szegezte a pálcáját. – Most nem ér semmit a pénzed, gazdagfiú. Nekünk az életed kell. – Hörögte felé az alak. Ha jobban megnézték maguknak, talán láthatták, ahogy az aranymaszk mögött kék szem csillan.
Közben középen, a csuklyások szószólója egyenesen felnevetett, ahogy Elliot megpróbált belé rúgni. Könnyedén kikerülte azt ugyanis, majd egy pálca mozdulattal újabb támadás érte a férfi testét. Ezúttal olyan volt, mint egy lökés, amit a vállánál érzett meg, majd a hátsójára huppant. Még a pálcáját is elejtette. Ekkor szólalt fel Aiden is, szinte felajánlva magát a többiek helyett. Ezzel persze Elliot akarhatta menteni és erre a maszkmögé rejtőzött férfi is rájött. Így hát odalépett Elliot fölé és a mellkasára taposott, hogy szorosan a földön tartsa, majd mind jobban ránehezedett, hogy ne kapjon levegőt. – Mr. Fraser, jól gondolja meg, hogy megéri-e az életét kockáztatni egy tolvajért. – A hang talán kicsit ismerősen is csendülhetett Aidennek, de annyira régen találkozott vele, hogy képtelen lett volna beazonosítani.
Fynn vette először észre, hogy hozzájuk is közeledik két alak. Egy nagyobb termetű és egy kisebb. Előbbinek kecses mozgása arról árulkodott, hogy nő lehet az illető, ráadásul szépséges, pávás maszkot viselte. A férfi vele ellentétben repedezett mintával ellátott darabot hordott, ő volt az, aki Fynn halántékához szorította a pálcáját. A nő viszont egyenesen kirángatta Jasper karjai közül  Sophie-t, hogy megtépje a vörös haját és a földre lökje. Ezt pedig hisztérikus röhögés követte.
 Serena ügyesen húzta ki a tömegből Esmét. Most, hogy a nő már csendben volt, kevesebb figyelmet vont magára. Azonban, Serena kedvesen végig simítottam a homlokát, ezzel pedig magához is térítette őt. Csak éppen arra nem számítottak, hogy hamarosan mindkettejüket megkötözi az egyik csuklyás alak. Magas volt, sovány, a hangja viszont arról árulkodott, hogy nő: – Ha folytatod a hisztériát, drágám, akkor kénytelenek leszünk tényleg elhallgattatni. – Mondta, miközben egy üres halhoz lökte a két lányt. A pálcáját egyenesen rájuk szegezte.

Foltozott Üst előtt, Abszol út

Gabriel gondolkodása látszólag logikus volt a két ajtó kapcsán, olyanannyira, hogy Mr. Nott is követni akarta azt. Persze, ahogy a kilincshez ért és kitárta azt, csak sötétséget látott. Hatalmas, mély, furcsán néma sötétséget. Ha megpróbált bevilágítani a pálcájával, először villanó szemeket láthatott. Aztán, ahogy közelebb léptek egy hatalmas, négy méteres pókot pillanthattak meg. Testét és lábát finom szőrzet borította és valami furcsa, sikításhoz hasonló, még is fojtott hangot adott ki. Bizony, a csatornában mindenféle lény meghúzza magát! Így hát bizonyosak lehettek, hogy a Foltozott Üstnek csupán egyetlen csatornafelöli bejárata van, azt pedig Miss Hardy találta el. Azonban, mielőtt behatolhattak volna rajta, kénytelenek voltak megszabadulni a méretes teremtménytől vagy egyenesen meenkülni elől.


Tudnivaló
A következő mesélői reag július 26-án érkezik.
Két egymástkövető kör kihagyása után a karakter automatikusan kikerül a játékba, ilyen
esetben visszatérni lehet, az ára csupán egy pm,
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér.
Egy körön belül mindenki egyszer szólhat hozzá.
Varázslattal való próbálkozás esetén a mesélő sorsolásos úton dönti el, hogy
sikeres-e és ennek megfelelően vezeti tovább a játékot.
Párbeszédek esetében az njk-kat a mesélő mozgatja.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2021. 07. 20. - 15:07:50 »
+2

Fejetlenség és pánikolás


Jasper
(2002. július 29.)
Ruci

Mekkora métely, mekkora hatalom
Annyira mar meg amennyire akarom
Vakarom bőröm sajgó sebeit
Lassul a DJ serceg a bakelit



Olyan hangosan dobog a szívem a fülemben, hogy hirtelen azt hiszem megsüketülök. Olyan sok minden történik egyszerre, olyan sok gonsoz alak lpked körbe, szegez pálcát az emberek felé, hogy szinte teljesen kétségbe esek, és vak rémületemben megint csak el szeretnék futni, hogy minden rosszat, minden félelmet magam mögöt hagyjak a gonosz emberekkel együtt, akik csak bántani akarnak és fájdalmat okozni. Teljesen leblokkolok, és nem tudom hogy mit tegyek, hirtelen megint kislány vagyok, aki menekül az ostrom zaja és a halálfalók elől. De tdudom, hogy nem vagyok kislény, hogy most mér ha harcolni nem is, de meg tudom magam és a szeretteimet védeni, hogy ha kell.
A páni félelemből az zökkent ki, hogy Aidenék asztalánál landolunk. Az esés annyira meglep, hogy kiszalad belőlem a szusz, de aztán csak odabújok Jasperhez, és aggódva simítom meg az arcát, hogy nincs e baja. Nekem sincs sok, csak éppen meghalok a félelemtől. A tekintetem Aidenről Elliotra, Elliotról Esmére vált, majd jön a hang a recscenés, és fel se fogom, hogy Aiden sötét tekintettel vonul ki mindenki elé.
– Baszki… – hallom Jasper hangját. mire idegesen az ajkamba harapok. Esmé távolról ijesztően fest, de valószínüleg nem halt meg. Mármint az gondolom nem lehet, ugye?  Aiden és ELliot élete is veszélyben van, de egyre inkább úgy érzem, hogy a legrosszabb őokol kezd lassan elszabadulni itt. Aiden kijelentésére Jasper a pálcája felé nyúl és npedig rémülten pislogok rá. Nem, nem szeretném, hogy kimenjen harcolni és megsérüljön, tudom, hogy nem a legjobb párbajban... De azt is tudm, hogy mi jár a fejében.
– Segítenem kell neki… - súgja, én pedig nem tudom, hogy mit feleljek. Segítség kérően nézek arra a pasasra, aki Aidenék társaságában van, hátha akad valami mentő ötlete. Mert őszintén nem tudtam, hogy mit mondjak.
- Jasper, kérlek ne szaladj be oda, bántani fognak téged is - bámulok rá nagy szemekkel - De talán varázsolhatunk rájuk valami pajzsot - mondom halkan, mert én is inkább a védőbűbájokhoz értek. - Szóval ha gon...- kezdek bele de már magam sem tudom, hogy mibe, mert csak azt értem, hogy valaki beletép a fejbőrömbe, mintha a hegyes körmök meg is karmolnák a fejbőrömet, és csak távolodok el Jasper biztonságogos karjai közzül. A szemembe könnyek gyűltek, ahogy egyre erősödött a fájdalom, de a könnyeken keresztül is láttam, hogy a másik azt Aidenék ismerősét támadja meg, de aztán csak elterülök a földön, kezemet pedig a sajgó fejemre szorítom, miközben fellesek a hisztérikusan nevető, pávás maszkos nőre, majd tekintetemmel Jasper kék szempárját keresem, miközben megmarkolom a pálcámat.
Ne támadd meg kérlek, mert téged fog bántani.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2021. 07. 20. - 22:03:41 »
+2

vigyázz a buksidra!
2002. július 29.

aiden, fynn, mindenki
hell was boring

style: summer outfit zene: devil at your door

A kezemben még lüktetett a fájdalom, mikor a csuklyás-aranymaszkos fickó felé próbáltam rúgni. Reméltem, hogy legalább tökön találni sikerül és akkor nyöszörögve összeomlik a fájdalomtól. Ez azonban nem sikerült, olyan könnyen fordult ki, mintha valami elcseszett akrobata lenne, vagy legalábbis ismerné a trükkjeimet. A pálca kicsit kicsúszott a stabil irányból ezzel együtt, így képtelen lettem volna azonnal reagálni… de Aiden hangja amúgy is megfagyasztotta a vért az ereimben.
Talán ezért is tudott olyan könnyen a vállamnál fogva felborítani az ellenfelem. Éreztem, ahogy a pálcám elgurul valahol. Nem is néztem utána. Nem érdekelt az ócska faág, csak és kizárólag Aiden és hogy mi ketten azt az életet élhessük, amivel besétáltunk a kocsma falai közé.
–  Oké, most szépen mindenki lehiggad a picsába és vesz egy mély levegőt. – Felé fordultam, ezzel lényegében támadási felületet hagyva az ellenfélnek. Aiden, ne… most ne… – nyöszörögtem kicsit a gondolatra. Tudtam, hogyha ő is bekerül a játékba, én aztán olyan sebezhető leszek, mint soha máskor. Nem adtam könnyen magam, de Muci volt a mindenem. Hirtelen Fynnre lettem dühös, amiért nem fogta vissza… ott volt vele, az előbb még ott volt… remegve bámultam mindennek ellenére Aident. Nem akartam látni, ahogy megkínozzák vagy a halálos átoktól rogy össze. – Alkut ajánlok. Ha valaki balfasz és nem marad meg a seggén, itt vagyok én – folytatta.
Mély levegőt kellett vennem. Azt hittem, ha tízig elszámolok, akkor majd nem emelem fel a hangom és tudom higgadtan kezelni ezt a hülyeséget. Csakhogy nem tudtam. Az életem értelme éppen felajánlotta magát, hogy mindenki helyett őt nyírják ki. Most komolyan át kellett menni egy Esmé másoltba? Őszinte haragot éreztem, amiért így eldobná magától, ami a miénk volt.
Kurvára nem, Aiden Muci Fraser! – üvöltöttem el magam. Az sem érdekelt, ha ezer átok indul meg oda, felém. – Nem ajánlod fel magad… miközben még össze sem házasodtunk! Csak most kérted meg a kezem és azt ígérted, örökre együtt leszünk! Azt ígérted… és nekem még tart az örökre, de kibaszottul!
A maszkos azonban nem hagyta, hogy tovább hangot adjak a haragomnak. Hangosan hördültem egyet, ahogy rúgott egyet rajtam, majd a mellkasomra lépett, hogy moccanni se tudjak. Sokkal nagyobb és erősebb volt nálam, könnyedén tarthatott volna odalent, ha nem tombol bennem az a rengeted adrenalin. Így viszont mocorogtam, ő meg egyre erőteljesebben nehezedett rám. Éreztem, ahogy a hörgés egyre nehézkesebben, egyre mélyebbről jön. A szemeim is könnyesek lettek, így néztem fel Aidenre.
– Mr. Fraser, jól gondolja meg, hogy megéri-e az életét kockáztatni egy tolvajért. – Szólalt meg az ismeretlen és Aidenre pillantott. Ezt kihasználva megragadtam a bokáját és minden erőmet igyekeztem bevetni, hogy elrántsam. Csak őt akartam menteni... hogy engem támadjanak, hogy engem szedjenek darabokra és neki bántódása se eshessen. Egyszerűen aggódtam érte és felháborított, hogy tálcán kínálta fel magát nekik.

Naplózva



Oldalak: 1 [2] 3 4 ... 6 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.221 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.