+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Vigyázz a fejedre! - A kaland
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 6 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Vigyázz a fejedre! - A kaland  (Megtekintve 3503 alkalommal)

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 07. 05. - 00:00:56 »
+6

VIGYÁZZ A FEJEDRE!



2002. július 29.

Foltozott Üst


A Foltozott Üst a szokásos szombat dél körüli forgalmát bonyolította a legjobb ételekkel: denevérláb, édesburgonya, gesztenyés mártás, egy mindent bele leves, borsófőzelék, egyszóval bármi, amit varázsló-boszorkány szeme-szája kívánt. Így hát nem csoda, hogy tömve volt az egész vendégekkel. Ott volt például Jasper Flynn és Sophie Vanheim, akik éppen a legkellemesebb asztalnál ültek, várva a finom, hűs eperlevest és a mindmegeszed nevű pásztorpitét. Merel is épp ekkor érkezett, de már nem volt egy szem hely sem, így Lupa asztalához ült le, akit talán látásból, talán némi szóváltásból, de ismert a Roxfortból. Így hát kellemesnek ígérkezett némi társalgás. Hasonlóan Merelhez, Jack Starling is így csatlakozott be, bár őt talán csak a hideg vajsör érdekelte a kinti forróság után, így hát a két lányhoz csatlakozva, már hármas csoportot alkottak.
Elliot és Aiden a kandalló mellett ült, egy kerek kis asztalnál. Talán éppen azon vitatkoztak, hogy ugyan mit kéne enni, mikor Fynn is megérkezett. Kénytelen volt hát leülni az ismerős társasághoz. Hasonlóképpen alakult a dolog néhány asztallal odébb, ahol Serena mellé ültették le Esmét. A két lány talán azonnal meg is találta a közös hangot, hiszen ismerhették egymást a Roxfortból is, vagy akár Hertfordshire-ből.
Ahogy beszélgettek, ismerkedtek, nem is vették észre, miféle bajok készülnek. Nem hallhatták az ajtó nyílását, vagy éppen nem látták, amint rengeteg csuklyás alak bukkan elő a pincéből vezető feljáratról.  Éppen csak akkor vették észre, hogy mi történik, mikor egyre többen és többen bukkantak fel. Ám mire bárki is pálcát ránthatott volna, egy átok eltalálta a hatalmas, kerek, gyertyákkal teletuszkolt csillárt. Nyikorogva adta meg magát, majd zuhant lefelé. Így hát a legokosabb az volt, ha mindenki megpróbált a falakhoz húzódni. Eddigre úgy tizenöt csuklyás állta körbe a vendégsereget. Egy férfi ugyan megpróbált felállni és elmenekülni, de a kandalló nem látszott működni, ráadásul a hoppanálás is gondot okozott a próbálkozóknak: volt aki amputoportált, míg mások egyszerűen visszazuhantak a kocsmába. Érezhetően nem volt rendben valami az Üst mágiájával… mintha megkavarodott volna.
– Drága barátaim! – sétált be az emberek közé egy varázsló, akinek nem láthatták az arcát. Csuklyás, fekete bársonyköpeny és egy aranymaszk rejtette el a kilétét. – Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei… – Folytatta, majd mintha nem is olyan nyugodt hangon beszélt volna eddig, egy pálcaintéssel szorosan megkötözött egy mocorgó nőszemélyt, aki fájdalmában felkiáltott. A kötelek ugyanis pillanatról pillanatra egyre jobban szorítottak.
A csuklyások mind aranymaszkot viseltek, kezükben a pálca előre szegezve várt arra, hogy kit kell visszatartani.

Foltozott Üst előtt, Abszol út

Az Aurorparancsnokságon, sőt az egész Minisztériumban kiadták a riasztást, hogy a csuklyások túszokat ejtettek a Foltozott Üst falai között. A vendégek közül eddig senki sem távozott, de érdekes zajokat hallottak az arra járók. közöttük Diana is, aki éppen a szabadságát töltve tett egy sétát a bevásárló utcában. Nem volt nehéz észre venni az Abszol útról az Üstbe sereglő csuklyásokat, ám sokat nem tehetett. Mire mozdult volna az ajtó felé, azt már mágiával gondosan elzárták. Már csak akkor tudott segítség lenni, mikor megérkeztek az aurorok is a helyszínre. Közöttük Gabriel Milton és Edward Nott, akik a legtalpraesettebbnek számítottak a szakmában. Nekik jelentett hát Miss Hardy, hogy minek is volt szemtanúja. Ekkor tudta meg, hogy az elzárkózó csuklyások a vendégek életéért cserébe azt követelték, hogy adják nekik vissza a korábbi akcióban elkobzott különös varázstárgyat, amiről még a Próféta is cikkezett. Csakhogy a miniszter és a főparancsnok parancsa egyértelmű volt: nem adnak át semmit. A cél az áldozatok menekítése. Így hát Mr. Milton és Mr. Nott igencsak kemény helyzet elé voltak állítva, akkor is, ha addigra a környéket ellepték az aurorok. Azt persze tudták, hogy a pincébe van egy titkos lejárat, mely a Zsebpiszok köz egyik csatornájából vezet… na meg közvetlenül be is törhetnek, esetleg bemászhatnak a fogadó egyik felsőbb szobájának ablakán. Csakhogy fogalmuk sem volt, miképpen néz ki odabent a helyzet.


Tudnivaló
A következő mesélői reag július 12-én érkezik.
Két egymástkövető kör kihagyása után a karakter automatikusan kikerül a játékba, ilyen
esetben visszatérni lehet, az ára csupán egy pm,
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér.
Egy körön belül mindenki egyszer szólhat hozzá.
Varázslattal való próbálkozás esetén a mesélő sorsolásos úton dönti el, hogy
sikeres-e és ennek megfelelően vezeti tovább a játékot.
Párbeszédek esetében az njk-kat a mesélő mozgatja.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 07. 05. - 10:13:16 »
+4

Fejetlenség és pánikolás


Jasper
(2002. július 29.)
Ruci

Mekkora métely, mekkora hatalom
Annyira mar meg amennyire akarom
Vakarom bőröm sajgó sebeit
Lassul a DJ serceg a bakelit



- Te mit fogsz enni? - kérdezem Jaspert az Üstben ücsörögve, amikor is megkordult a pocakom. Éhesen visít valami táplálékért, én pedig a hangtól ösztönösen a hasamhoz kapok, mert hangosan korgott és zavarba ejtő. - Legutóbb, amikor itt ettem volt visító rántott rémsajt. Ijesztő volt enni őket, mert mindig megijedtem, amikor éppen megharaptam. Nem értem miért olyan vicces ez a rémsajt dolog, szerintem amilyen finom, éppen olyan ijesztő is... - magyarázom nagyban. Az üst öreg, kissé poros falai, a megviselkt képei, és az állandóan apadatéan, nyüzsgő forgalma mindig is nosztalgikus volt. Olyan egyedi hangulata van, amire rátesz egy lapáttal az a sok-sok fura varázskaja is, amiket fel szoktak szolgálni.
hatalmas  atömeg, délidő környékén vagyunk, és örülök, hogy nekünk még sikerült találni ey kettes asztalt egy nyugisabb helyen, mert ahogy látom, van akik kénytelenek összetömörülni egy-egy asztalnál. Igazából annyian jönnek és jönnek, hogy szinte lehetetlenség kiszúrni egy ismerőst, annyira sok a fej, sok a hang, szóval visszafordulok Jasper felé.
- Az eperleves meg a pite egészen jól hangzik, nem?  Legalább egyikük sem visít... - kérdzem. Aztán csak közelebb csúszok hozzá a székkel, hogy mellé kerüljek. Szeretek hozzásimulni, és lehet, hogy túlságosan is nyomin ragaszkodóvá váltam mellette az elmúlt időszakba, de ahogy Beth is mondta, hogy sok elsőnk lesz és csak még jobban szerelesek leszünk. Én azt hiszem minden nap így éreztem, ami lehet túlzás, vagy én nem is tudom minek nevezhető. De egyszerűen minden olyan jó mellette és izgalmas. - Azt hallottam nyílt egy új vizipark Hertfordshire mellett, és színes víz meg lebegő vizicsúszdák vannak ott - magyarázom tovább lekesen.
Igazából annyira békésnek tűnik minden, hogy eszembe sem jut az, hogy baj lesz. Egészed fel sem tűnik, hirtelen mennyire sok fura alak jelenik, meg egyedül azon agyalok, hogy mikor fogok Jasper mellett nem sokára éhen halni, de aztán egyszer túl osk furcsa, csuklyás alak töörül be, én pedig ijedten pislogok Jasperre, hogy ez valahogy nagyon furának tűnik. Azonban miekőtt bármit is szólnék, az egyikük leátkozza szerencsétlen csillárt a plafonról, ami nem olyan messze tűlünk csapódik a földbe. Erre szinte Jasper kajraiba ugrom, és belekapaszkodva a karjába bámulom a jelenettet, miközben minden kis sejtem már nem csak az éhségtől, hanem a félelemtől visít. Furcsa dolog van a levegőben, az emberek egyáltalán nem tudnak elmenekülni, és a mellettem lévő egyik varázsló, miután hoppanálni akar, visszapukkan és kiabálva szorítja a kezét a vérző fülének a helyére.
- Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei…  - szólal meg a pasas, én pedig még ki se merem nyitni a szám, csak a kezeim kapom elé, amikor egy nőt egyre szorosabban rászoruló kötelekkel kötözi meg. nem akarok túzs lenni, nem akarok semmilyen eszköz lenni, haza akarok menni Jasperrel, az állatainkhoz meg ilyenek. Felénk is mered egy-egy pálca, amitől meg pláne bennem akad a szó, sőt még a haskorgás is.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 07. 05. - 20:18:03 »
+3



2002. július 29.


          Lassan egy hónapja, hogy egyedül vagyok, de még mindig nem sikerült megszoknom. Szerelmem halála után egy ideig anyánál, aztán meg Willow-nál laktam. Nem tudtam visszamenni az üres lakásba. Felix és Coco mindenhova jöttek velem, így nem volt velük se gond, de egy idő után beláttam, hogy nem maradhat így. Levizsgáztam, teljes munkaidős állást kellett kapnom, de a kiadó nem nézte jó szemmel, hogy két hétig nem jelentkeztem, és ezért majdnem elbuktak egy projektet, szóval hamar felkértek a távozásra.
          Szerencse vagy szerencsétlenség, hogy Frey nemrégiben indított egy kiadót, így könnyen bekerültem oda. Ismer már, ismeri a munkáimat, és mikor beszéltem vele arról, hogy most egy ideig nem festenék, akkor először mérges lett, és úgy láttam mintha csalódott is volna, de mikor elmagyaráztam, hogy mi történt, akkor kicsit jobb lett. Adott egy állást a kiadónál, és nem vállal a részemre megrendeléseket. Nem tudom meddig tudnám ezt húzni, de ideje lesz visszatérnem az életembe.
          Főleg azok után, hogy napokig a kiadóban vagy a galériában aludtam, de mivel lebuktam, haza kellett mennem. Még nem volt szívem kidobni vagy elajándékozni szerelmem holmiját. Minden úgy van ott, ahol ő otthagyta. Lassan másfél hete élek megint otthon, és szerencsém van, mert eddig azért nem nagyon volt időm gondolkodni a múlton, valaki mindig jött hozzám. Valamelyik rokonom, vagy valamelyik munkatársam, ex munkatársam. Ma eddig viszont semmi, és bár elkezdtem összepakolni szerelmem holmiját, egyelőre csak addig jutottam, hogy egy olyan helyiségbe vittem őket, amit nem használok.
          Ebéd körül azonban megkordul a gyomrom. Mostanában nem eszek valami sokat, szerintem le is fogytam, és nem is főztem majd egy hónapja. Ma sincs kedvem hozzá, szóval úgy döntök elmegyek egy viszonylag forgalmas helyre, ahol majd elterelhetik a figyelmem. A Foltozott üstre esik a választásom. Hoppanálok a kandallón keresztül, és szinte letaglóz a sok ember, aki itt fogad. Úgy tűnik nem csak én gondolom úgy, hogy ezt a napot nem főzéssel kell kezdeni. Keresek egy üres asztalt, de nem találok. Egy pincér siet a segítségemre, és elvezet egy üres helyhez. Menet közben látom, hogy Sophie is itt van, szóval integetek neki egy rövidet, bár mosolyogni még nem tudok. Egy főiskolai diáktársam mellé ültetnek le. Látásból ismerem, de mivel nem egy helyre jártunk, talán az iskola udvarán vagy korábban egy bárban futhattunk össze.
          - Szia! Ugye nem baj, ha ide ülök. Szívesen megvárom, amíg felszabadul egy hely.
          Habár korgó gyomrom nem éppen díjazná ezt a lehetőséget, szóval inkább leülök. Az étlapot kezdem nézegetni, közben kutatok a neve után. Talán Sarah… nem. Susan… nem. A fenébe, ez nagyon ciki lesz. De végül eszembe jut.
          - Serena, te is unod már a főzést?
          Aki ismer engem, az pontosan tudhatja mennyire idegen lehet tőlem ez a kérdés. Legalábbis a rám vonatkozó rész miatt. Régen imádtam főzni, és valószínűleg majd megint fogok, de most még nem. Az étlapot nézem, és lényegében az ételekről kérdezem Serenát, amikor meghallom, hogy mindenki elcsöndesedik, majd pedig a nagy robajt. Felpattanok a helyemről, és akkor látom meg a csuklyás alakokat. A lámpa a helyiség közepén van, míg az emberek távolodni kezdenek a csuklyásoktól. Hirtelen eszembe jut az a csillagleső este, amikor párom megkérte a kezem, és…
          - Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei…
          Hallom, ahogy emberi testek terülnek el a földön, míg mások sírnak a fájdalomtól. Lezárták a helyet. Tényleg nem tudunk elmenni innen. De én még egyszer nem csinálom ezt végig. Az felé fordulok, aki az előbb beszélt, és míg körülöttem mindenki hátrált, ami a normális, én nem tudtam megmozdulni.
          - Eszközök? Inkább áldozatok. A Minisztérium akár megadja maguknak, amit akarnak, akár nem, mi nem fogunk kikerülni innen élve. De harc nélkül biztos nem. Meg akarnak ölni? – Előveszem a pálcám és a mellettem lévő asztalra teszem. – Tessék, itt vagyok. Még csak nem is fogok védekezni, és akkor majd lehet mutogatni a testem a Minisztériumnak és lehet hangoztatni, hogy milyen tökösek valójában.
          Nem mondanám, hogy meg akarom öletni magam, pedig mennyivel jobb lenne, ha nem kéne még egy háborút végigcsinálni, ha nem kéne azon aggódni, hogy egy újabb és újabb csoport akar kicsinálni akár szellemileg, akár testileg. De az is igaz, hogy most sokkal jobban érezném magam a szerelmem karjaiban, akárhol is legyen. Igyekszem farkasszemet nézni az illetővel, de a maszkja miatt nehéz.
Naplózva


Diana Hardy
Minisztérium
***


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 07. 05. - 21:56:04 »
+4

Louder, louder
And we'll run for our lives

Mr. Milton & Mr. Nott
(2001. július 29.)

Végigsimítok a ruhámon, ahogy megállok megnézni magamat a kirakat egyik üvegében. Az egyedileg szabadott vonalak és a őuha, selymes anyag szinte elolvad az ujjaim között, én mégis legszívesebben elégetném. Az anyám szabatta nekem, mint az összes többi ruhámat, hogy még véletlenül se olynaokat hordjak, ami nekem tetszik. És beleszólhattam volna ugyan, de akkor jöttek a szavak, jöttek a tettek, én pedig képtelen vagyok bármilyen szinten ellenállni az ő akaratának. Felsóhajtok, miközben egy kósza, szőke tincset tűrök a fülem mögé, és a mozdulattól is elundorodom. Miért is kellene nekem mindig úgy kinézni, minha egy tökéletes bábu lennék? Legszívesebben összeborznolnám a hajamat, rojtokat szaggatnék a ruhámba, csak hogy kimutassam menynire gyűlölöm ezt. De a mozdulat el sem indul, a gondolat is belefullad a sok szabályba, amit belém véstek otthon, így hátatfordítok az üvegnek és tovább sétálok.
Az emberek vidáman csevednek, diákok és felnőttek kószálnak az utcákon, a madarak kellemes hangja néha megtültia teret, én pedig örülök, hogy egy kicsit kint lehetek a szabadban, hogy a férjem, nem ordít velem otthon részegen, hogy az anyámék nincsenek most velem, és hogy nem ülök egy unalmas konferencián Párizsban, arról diskurálva, miért érezték magukat megsértve a brit koboldok nagykövetei a párizsi varázsbankban. Az egyik lehető legunalmasabb téma volt. Szerettem volna, hogy máshova rendelnek ki, egy másik országba, ahol nem érnek utól a szüleim aranyba burkolt kezei, de nem menekülhettem.
Ahogy a kirakatok között sétálok, furcsa alakokat látok benyomulni a Foltozott Üstbe. ösztönösen nyúlok a pálcám után, hogy utánuk menjek, azonban ahogy az ajtóhoz érek, nem tudom kinyitni, akárhogy is próbálom, valami rendkívül furcsa, különös mágiának köszönhetően egyik varázslatom sem engedte be. összefonom magam előtt tehetetlenül a kezeimet, és remélem, hogy hamarosan a Minisztérium is hírt kap erről, és hogy az aurorok is felbukkannak, amikor a halk kis pukkanások következtében meg is jelennek, én tehettelenül húzódom háttérbe. Diplomata vagyok és jogász, nem pedig egy átoktörő vagy auror, így inkább tekintetemmel megkeresem Mr. Miltont, mert egészen biztos vagyok benne, hogy őt is kirendelték. Észre is veszem őt is és Mr. Nottot is, így feléjük lépek.
- Üdvözletem, uraim! Csuklyás alakok vonultak be a fogadóba, de mire az ajtóhoz értem az el lett zárva egy olyan mágiával, amit én nem tudok megtörni - adom le a helyzetjelentést nekik. remélem van valami javaslatuk, mert nekem úgy tűnik kellően komoly a helyzet, elvégre mégis csak a minsztérium máltán két leghíresebb aurorja is megjelent. Azért nagyjából én is sejtem, hogy mi lehet ez. Ott voltam a csillagleső fesztiválin os, ahol a csuklyások megjelentek, és nyilván követtem is az eseményeket. Nem vagyok sotoba, hogy ne tudjam összeegyeztetni a látottakkal az olvasottat.
- Nos, van valami javaslata a két sztár aurornak? - teszem fel a kérdést, úgy ejtve a szavakat, hogy eszembe sincsen modnjuk kimaradni ebből. Ha mást nem, hát én leszek a józanság szava mellettük. Azt hiszem az anyám nélkül is megy még a saját eszem használata.
Naplózva


Aiden J. Fraser
Varázsló
*****


Én már érzem, hogy alakul körülöttem az orkán.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 07. 05. - 23:19:25 »
+4


2002. július 29.
outfit

They want blood and they'll kill for it, drain me and they'll kneel for it


- Ne felejtsünk elvitelre kérni valamit, nincs itt Benjamin, hogy főzzön nekünk. Lolának sem kellene mellettünk éhen halnia- dünnyögtem miközben az étlapot bogarásztam természetesen a lehető legszexszibb mozdulattal túrtam bele közben a göndör fürtjeimbe. Végre az emberek is kezdték megtanulni, hogy kibazsottul nem Benjamin voltam, ha másér nem is, legalább az öltözködséi stílusunkról meg lehetett ezt állapítani, úgyhogy mikor végre nem Bejaminoztak le máris jobb volt a hangulatom.
Az üst hangos volt. Kibaszottul hangos, tele volt zajos emberekkel, diákokkal és felnőttekkel egyaránt, és valahogy most ez sem zavart. Kicsit fusztrált ez a túlságosan is nyugodt minden téma. Oké,  Elliot acférjem lesz, ami fasza, Bejamin becsajozott és az anyámat is kezdtük elfogandni, hogy túl kellett lépnie és újra kezdte Szöszi mellett. tekintetemmelfellestem az étlaból, majd unottam ledobtam magam elé. Itt indig is túlságosan érdekes kaják voltak.
- Választottál, Nyuszi? - kérzdetem kissé előrehajolva, miközben kihalásztam a zsebemből az öngyújtót és rágyújtottam a cigimre, miközben egy szívecskét fújtam ELliot felé, és szemtelenül vigyorogtam is hozzá. Volt egy kis színünk, Egyiptom után, és az a naplementés eljegyzés még bennem is egészen élőn lobogott, hát még ELliotban milyen lehetett. Kissé hátradőltem közben a székben, és körbenéztem a zsúfolt helyiségben. Kerestem ismerős arcokat ilyenkor persze mindig bele lehetett botlani valakibe, de egyelőre nem láttam a tömeges unalmas arcokon kívül senkit.
- Egyébként jött két vevő az Izére, szóval majd vegyél tőle könnyes búcsút. És most tényleg nem kéne, hogy visszalopd, még a látványa is undorító - tettem hozzá. Ahogy ezt fejtegettem neki, hirtelen az egyik pillanatról a másikra megváltozott a légkör, éreztem, hogy nem volt valami rednben. A következő pillanatban a csillár hatalmas csattanással ért földet, és az emberek az üstben úgy bolydultak fel, mint a méhkas. A csuklyások megint megjelentek, intha célul tűzték volna ki, a szebb pillanataim megkeserítését. Nyugodt maradtam, még akkor is, amikor egy pálca rám szegeződött, persze az egyik kezem a rásimult a hófehér pálcára, miközben zavartalanul kifújtam szemtelenül a füstöt az arany maszkos faszira. Vagy nőre. Igazából tök mindegy. Rápillantottam Elliotra, hogy jelezzem egyelőre jó lenne, ha a seggén maradna. Egy részem pedig megkönnyebbült, hogy se az anyám, se az öcsém nem volt a közelben. Akkor azt hiszem nem lettem volna ilyen kurva nyugodt. Bár azért baszta az orromat az Elliotra szegeződő pálca is.
- Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei…
Csak a plafon felé emeltem a tekintetemet.  Megváltozott az üst mágiája, szinte senki sem tudott mit kezdeni a helyzettel. Kellemetlenül jól csapődába ejtettek minket. De én kurvára gyűlöltem ezt a helyzetet, és csak sóhajtok egyet a középen kifakadó csajra.
- Hé, kislány, ezzel lehet, hogy magadat nem biztos, hogy megöleted, de lehet valakit majd sikerül, szóval kussolj - szóltam oda felé, majd egy ártalan vigyorral bámultam a pálcára.
Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 07. 06. - 17:04:42 »
+3

Egy nem túl laktató ebéd

Egy két dolgot még el kellett intéznem a sulival kapcsolatban, egy kis bevásárlást, meg persze Sunyinak valami rághatót is venni szerettem volna, hisz állandóan csak rág. Csodálom, hogy a roxorti ágyam még nem tűnt el teljesen. Ebéd kötül azonban megéheztem, ezért gondoltam betérek a Foltozott Üstbe. Húst akartam hússal! Ahogy csak elképzeltem, már szinte csorgott a nyálam és kordult egyet a gyomrom. Egyetértően bólogattam és leültem egy esztalhoz, hogy válogathassak. Először is kértem magamnak vizet, a nagy melegben jól fog esni egy kis hűsítő. Amint kihozták, már tudtam, hogy úgyis azt fogom enni, amit mindig, gyorsan meg is rendeltem, mert még sok a tennivalóm és van egy találkozóm is megbeszélve, amit alig bírok kivárni.
Hamarosan Merel csatlakozott hozzám, akit mosolyogva üdvözöltem.
- Szia! Hogy vagy? Rég láttalak.
Kellemesen telt a hangulat, bár lehet csak én éreztem így, mert nem tudtam kiverni a fejemből azt a fiút, aki nem csakvelem együtt farkas volt, de a párom is. Talán Merel észrevette, hogy kissé el is kalandozik a figyelmem, majdnem nem is vettem észre, mikor egy újabb emberrel bővült csoportunk.
-Szia! Lupa vagyok, hogy hívnak?
Igyekeztem barátságos hangnemet felvenni és kicsit jobban odafigyelni a történésekre, a végén még azt se veszem észre, ha tehenek rontanak be és eljárják az esőtáncot. Ez idő alatt természetesen azt sem vettem észre, hogy egyre több csuklyás alak vesz körül minket. Az egyetlen dolog, ami észheztérített és rávett, hogy kicsit körülnézzek, egy hatalmas sattanás volt, amit a csillár okozott a padlón. Ijedtségemben akkorát ugrottam, mint egy nyúl,vagy talán még annál is nagyobbat. Elhátráltam a falhoz, legalább egy helyről legyek védve. Ahogy láttam másik is hasonló módon reagáltak, valaki megpróbált elmenekülni, de senkinek sem sikerült,sőt a dolgok csak rosszabbra fordultak, ha valaki próbálkozott. Voltak, akik hopponálni akartak, de vérző sebhelyekkel visszajutottak, a szerencsésebbek egyszerűen meg sem tudták kísérelni.
- Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei…
- Eszközök? Inkább áldozatok. A Minisztérium akár megadja maguknak, amit akarnak, akár nem, mi nem fogunk kikerülni innen élve. De harc nélkül biztos nem. Meg akarnak ölni? Tessék, itt vagyok. Még csak nem is fogok védekezni, és akkor majd lehet mutogatni a testem a Minisztériumnak és lehet hangoztatni, hogy milyen tökösek valójában.
- Hé, kislány, ezzel lehet, hogy magadat nem biztos, hogy megöleted, de lehet valakit majd sikerül, szóval kussolj.

Én nem mozdultam, mindig is szerettem inkább háttérben maradni, főleg ha volt olyan, aki szívesen cselekedik. Összegezve az egészet, nem elég, hogy éhen maradok és valószínűleg meg fognak ölni, de még a találkozómra sem érek oda!
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 07. 07. - 19:32:55 »
+3

Dark days


dress

2002. július 29.

Amíg a Foltozott Üst egyik asztalánál ültem, azon gondolkodtam, tulajdonképpen minek is jöttem Londonba. Még túl frissek voltak a sebek a szakítás után, hogy ne törjenek fel az emlékek, amiket itt éltünk át együtt. Hiányzott Cherub, hiányzott minden, ami vele kapcsolatos volt. Ő Olaszországban volt, én itt, és valószínűleg soha többé nem találkozunk. Pedig barátságban váltunk el, teljes mértékben megértettem az indokait. Elfogadtam, hogy neki a lánya a legfontosabb, mégis fájt.
Valójában tudtam a választ a kérdésre, miért is vagyok Londonban: James bácsi akart felvidítani, de egyelőre késésben volt, úgyhogy nem sok esélyt adtam neki, hogy ezután jobb kedvre derítsen. Én mindenesetre rendeltem magamnak ebédet - a reggeli kimaradt, és vártam, hogy betoppanjon.
Mivel nagy volt a nyüzsgés a kocsmában, nem igazán tudtam fenntartani a helyet a keresztapámnak, ezért egy lány lép mellém.
-Szia! Ugye nem baj, ha ide ülök. Szívesen megvárom, amíg felszabadul egy hely. - szólt hozzám, én pedig felpillantottam, majd az üres helyre, majd vissza a lányra. Látszott rajta, hogy már nagyon éhes, ráadásul ismerősnek is tűnt. Mintha láttam volna már Hertfordshire-ben, biztosan az Egyetemre jár.
-Ülj csak le nyugodtan. - eresztettem meg felé egy mosolyt, már amennyire kitellett tőlem a mostani időkben. - Nem ismerjük egymást valahonnan? Hertfordshire-ből esetleg? - kérdeztem, próbálva választ találni eddigi gyanúmra.
Végül rájövünk egymás nevére, ő Esmé. Talán még a Roxfortban is összefutottunk párszor.
-Én igazából a keresztapámra várok, de jó szokásához híven késik. - húztam el a számat, és reméltem Esmé ezt nem veszi egy utalásnak arra, hogy menjen az asztalomtól. Meglepően jól esett beszélgetni valakivel, aki nem ismerte az elmúlt fél évemet.
Amíg Esmé próbálta kiválasztani, mit is rendelhetne, addig én az embereket nézem körülöttünk. Van itt néhány Roxfortos diák, biztosan kiélvezik a nyári szünet adta szabadságot. És meglepve látom, hogy itt van Elliot is egy sráccal. Biztos vele voltak Afrikában... Magamban halvány mosllyal elraktározom Elliot barátjának arcát, hogy majd, amikor legközelebb találkozunk, megjegyezhessem Elliotnak, milyen jóképű pasija van.
A gondolkozásomból a csillár zuhanása és csörömpölése szakított ki. Ijedten néztem körbe, mi történhetett. Először a Szeszélyre gyanakodtam, de amikor megláttam a csuklyás alakokat, kezdtem kapisgálni, hogy itt másról van szó. A kezem rögtön a pálcámra csúszott, hogy ha bármi történik, legalább magamat meg tudjam védeni.
– Drága barátaim! – szólalt meg egy varázsló, akinek nem láthattuk az arcát. Csuklyás, fekete bársonyköpeny és egy aranymaszk rejtette el a kilétét. – Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei…
Kirázott a hideg, számító, nyugodt hangja hallatán. Egy gyors pillantást vetettem az alkaromra, ahol a halloweeni heg már szinte nem is látszott. Mégis a tudatomból nem tudtam kitörölni azt az álmot, ahol pont egy ehhez hasonló alak ígérte, hogy megtalálnak minket.
Vajon van ennek bármi köze ahhoz az álomhoz? Vagy most valami teljesen más történik?
 - Eszközök? Inkább áldozatok. A Minisztérium akár megadja maguknak, amit akarnak, akár nem, mi nem fogunk kikerülni innen élve. De harc nélkül biztos nem. Meg akarnak ölni? Tessék, itt vagyok. - mondja és leteszi a pálcáját az asztalra. - Még csak nem is fogok védekezni, és akkor majd lehet mutogatni a testem a Minisztériumnak és lehet hangoztatni, hogy milyen tökösek valójában.
-Esmé, ne! - suttogom, és óvón felé nyújtom a kezem. - Ne csináld ezt. Ennek semmi értelme.
Én inkább a kivárásra játszom. Ha tényleg értesítették a Minisztériumot, akkor hamarosan itt kell lenniük. Természetesen én sem fogom hagyni magam, hogy mint egy bábuval, játszadozzanak, de egyelőre nem mozdulok. Meglátom, mit tehetek, hogy ne kerüljek sem én, sem a társaim ennél rosszabb helyzetbe.
Elliot pasija is hasonlóan érezhet, de ő ki is mondja, amit gondol Esmé kinyilatkoztatásáról. Ez így nagyon nem lesz jó. Várom, hogy mi fog történni.
Naplózva


Jack Starling
Eltávozott karakter
*****


IV. - {the chariot}

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 07. 07. - 20:06:45 »
+3

Vigyázz a fejedre
2002. július 29.

Somebody save us!


zene: danger zone ● outfit: hello summer

Egy kövér izzadtságcsepp gördül lefelé a tarkómon, érzem, ahogy utat talál lenge ingem alá és megindul lefelé. Kellemetlen, csiklandós érzés, menet közben mozgok kicsit, de semmi több, ellenben tincseim egy fújtatással lapítom hátra. Már azon gondolkodom, hogy kopaszra nyíratom, meztelen járkálok mindenhova és akkor biztos valami olyan helyre visznek, ahol hűvös van. Megérné egy cella, úgy szeptemberig? Tovább nincs időm maradni, na.
El kellett jönnöm otthonról, pedig nemigen volt akarásom. Mármint, normális esetben anyáék csak akkor látnak, amikor végre ruhát cserélek, meg úgy le is ülök enni, mert mindig mehetnék van bennem. Tegnap előtt lemondtam mindent, arra hivatkozva, hogy elkaptam valami nyavalyát és csak végighánynám az egészet. Ezt sem értem, miért hazudtam el, simán a valódi okot kellett volna elmondanom, hogy vendégem van. Nem is akárki. Sebby úgy érkezett, hogy aligha volt időm azon gondolkodni, amin már egy ideje teszem, tesszük. Eltávolodtam tőle, akaratlanul, a hülye csók miatt, ami elcsattant, de vélhetően, teljesen ártatlan indokból. Legalábbis ezt magyaráztam bele legutóbb: a hülye ital volt az oka és kész. Viszont ettől függetlenül is visszaléptem, lejjebb adtam abból, amit megfogadtam. Szégyelltem is, meg nem is, valahogy úgy voltam vele, meglesz majd egyszer minden. De nem lett. Viszont, mikor beengedtem, nem volt kérdés, hogy maradjon-e. Még pihent, amikor elindultam, kilestem a méreteit a szegényes ruhatárából és most azon vagyok, hogy vegyek neki pár göncöt, majd szépen viszem bennünk mindenhova, hogy minél jobb kedve legyen. Valahogy így kell, nem? Elfelejteni azt a marhaságot és… és úgy tenni, mintha semmi se történt volna?
Viszont, ezt az időt nem bírom. A két szatyrommal a karomon térek be végül a mágusok vidékére, az Üstbe. Semmi sem érdekel, az éhségem elkerül ilyen melegben, nem kívánom, ellenben egy hideg sör… azzal kenyérre lehet kenni. Ez a célom és nem több, az sem érdekel, ha kétszeres áron adja. A forgalom hatalmas, meg is lep elsőre, hogy mennyi arcot látok, olyanokat is, akiket ismerek. Ha épp felém néznek, egy suta intést intézek is feléjük, majd már ott sem vagyok. Nekem most csak a pult létezik és semmi más. Ki is kérem hamar, már az, hogy fogom és az ujjaim hűsíti, főnyeremény, körbeforogva azonban azt látom, aligha tudok leülni. Vagyis de, mert szabad szék akad, az arcom meg elég nagy hozzá, hogy leüljek. Menet közben kortyolok egy nagyot, majd épp akkor nyalom le a habot, amikor levetem magam a csajok mellé.
- Hali. Remélem szabad – mintha már számítana. Újabb kortyot döntök magamba, mohó vagyok, lehet épp ezzel intézem el, hogy a torkom holnap úgy fájjon, mint a pusztulat. - Jack vagyok – még kezet is nyújtok felé, ha elfogadja, ha nem, majd dőlök hátra és élvezem a söröm. A szatyrokat a lábamhoz teszem, azokat keresztbe és éppen fordulok a lánykák felé egy könnyed csevejre.
Éppen érdeklődnék, mennyire viselik ezt a meleget ilyen sok göncben – ezt mind kaján vigyorral és utalva arra, hogy ilyenkor kötelezővé tenném a bikinit – amikor történik valami. A mozgolódásra nem figyelek fel, biztos sokan menekülnek ide a meleg elől, amikor azonban a csuklyás alakok kerülnek előtérbe, megfagy az ereimben a vér. Akaratlan arra emlékezetet, amelyet mindenki feledni akar. Mivel épp ittam, így sikerült félrenyelnem, így köhögve ugrok fel, félre, amint felfordulás kerekedik. Én is legszívesebben honnapálnék, ha tudnék és ha lenne értelme. Egy pillanat és az asztalunkon egy idősebb férfi landol, méghozzá eddigi bajsza nélkül és jajongásából ítélve, lehet mást is elvesztett. Kezem megremeg, ahogy hátrálok, mégis a lányok elé ösztönösen.
- Bassza meg – morgom, ahogy megmeredve állok, még mindig sörrel a kezemben, mert jelenleg ez a pohár a valóság, amibe kapaszkodom. Ez egy túszdráma és a közepében vagyok. Egyik felem hősködne a másik pedig a még álló asztalok közül az egyik alá bújna. Nyelek egy nagyot, ahogy végül engedelmeskedem, bár nehezen fogom vissza a szavaim, amikor a nő nekikezd a szájalásba.
- Ez bolond, miatta lesz végünk – nyekergem az egyik lány felé. Mivel, ez az utolsó napom lehet, lejjebb ereszkedem a fal mentén, egy kortyot még iszok abból a sörből, kéne még egy cigi és egy jó menet is, de ezzel érem be. A poharat letéve, végül csendben remegve odabent, figyelem, mi történhet. Csak jussak ki élve!

Naplózva


Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 07. 07. - 20:41:31 »
+3

TO; Diana és Edward


2002. július 29.
Vigyázz a fejedre!

El se hiszem, hogy egy hónap pihenő és annyi asztal mellett töltött idő után Metznek sikerült rábeszélnie a nyaralásra. Talán még mindig attól fél, hogy nem vagyok jól? Vagy attól tart, hogy mostanában megromlott picit Elliottal a kapcsolatunk, és azt akarja, hogy legyek távol tőle picit? Nem is tudom, és nem is érdekel annyira, hogy miért, de sikerült rávennie. Szóval lesz legalább két hét, amíg nem leszek a munkahelyemen, de hogy mit csinálok akkor, azt még nem tudom. Addig is, simán végigcsinálom a napjaimat.
A mai nap is igazából egy szokványos napnak indul. Fogalmam sincs, hogy mivel tehetném izgalmasabbá tenni, még nem találtam meg az új életcélom. Korábban Elliot után koslattam, de megtaláltam őt, és utána azzal voltam elfoglalva, hogy eltereljem róla a figyelmet. Előtte pedig háború volt, halálfalók, mindig volt mivel foglalkoznom. De most, hacsak a csuklyás alakok és a Rend emberei nem lépnek színre, akkor azért elég nyugis az élet.
Alig gondolom ezt ki, és már érkezik is a riasztás. Túszejtés a Foltozott üstben? A Rend megint akcióba lépett? Hogy rohadnának meg. Más életével játszani, nem okoztak már így is elég gondot? Agiel velem van, és gyorsan felcsatolom a két pisztolyt is, majd a kabátomat magamra kapva azonnal megindulok a kutyával egy biztonságos hely felé, ahonnan hoppanálhatunk. Most nagyon sokan fognak rászabadulni az utcára.
A Foltozott üsttől nem messze érek földet, és azonnal meg is indulok a kocsma felé. Közben elkapom az egyik auror társamat.
 - Connor, azonnal kezdjék el a Foltozott üst környékének a kiürítését. Mind az Abszol út felől, mind a muglik bejárata felől.
Nem hiszem, hogy a muglik felől bárki be akarna menni, és ha lezárták esetleg az ajtót, akkor biztos, hogy nem is tudnak majd. Azért nem árt ellenőrizni azt az ajtót sem. Egyelőre kevés információ hiányában jobbnak látom, ha nem nagyon bolygatjuk meg a kocsma környékének nyugalmát, de ha úgy hozza a sors, akkor talán le kell majd zárni és kiüríteni az egészet.
A fiatal auror elrohan, hogy összeszedjen néhány embert, akivel elkezdik a kiürítést, majd nem sokkal később azt is látom, ahogy hoppanálnak a másik oldal felől. Agiel mellettem lépked, amíg odamegyek Mrs. Hardyhoz. Menet közben kapom az egyik éppen érkező auror tanonctól az információt, hogy sem a Mágiaügyi Miniszter sem pedig Macmillan nem hajlandó a gömbről tárgyalni. Kellemetlen, de akkor anélkül kell megoldanunk a túszok kiszabadítását.
- Üdvözletem, uraim! Csuklyás alakok vonultak be a fogadóba, de mire az ajtóhoz értem az el lett zárva egy olyan mágiával, amit én nem tudok megtörni.
Edward Nottal egyszerre érünk a kisasszonyhoz, így biccentek neki üdvözlésként, amíg hallom a beszámolót a történésekről. Közben rágyújtok egy cigire, és megkérdezem a körülöttem állókat is.
- Nos, a jó hír, hogy van több bejutási lehetőségünk az üstbe, ha csak az utcáról nyíló ajtókat és a hopp hálózatot zárták le. A rossz hír, hogy információim szerint nem fogunk tárgyalni, tehát úgy kell levezényelni mindent, hogy a túszoknak ne essen bántódása.
Látható, hogy a Foltozott üst emeletén lévő szobák ablakai közül néhány nyitva van, így azokon nem lesz nehéz bejutni. A kérdés, hogy mi vár ránk a másik oldalon. Agielt előre tudom küldeni, de sokkal nem biztos, hogy előrébb leszünk. Ahhoz valamilyen megfigyelő eszközt kellene rákötni, mert a kocsmában felfigyelnének az ugatására.
- A javaslatom, hogy én megyek a pince felől, Mr. Nott és néhány kollégánk megpróbálnak bejutni az emeletek felől. Ha nem járunk sikerrel, akkor visszatérünk ide. Mrs. Hardy, maga maradjon itt, és az utcán tartsa a frontot, próbálja meg a bámészkodókat megnyugtatni. Kézben kell tartanunk az ügyet.
Mindenképpen be kéne valahogy jutni mielőtt még megrohamozzuk az épületet. Ki tudja mennyien vannak benn, és ebből kifolyólag talán sokkal nagyobb óvatosságra is szükségünk lesz. Nem hiszem, hogy egy csendes napon, egy szinte üres kocsmát ejtenek foglyul, de az sem mindegy, hogy huszan vagy negyvenen vannak benn.
- Meg kell tudnunk, hogy mennyien vannak benn, és vannak-e köztük sérültek.
Mielőtt még megindulnék a Zsebpiszok köz felé, hogy a pincén keresztül bejussak a Foltozott üstbe, erre a két fontos információra még jó lenne, ha sikerülne választ kapni. Talán szerencsénk van, és valaki pont akkor hagyta el a helyet. Talán körbe kéne kérdezni a bámészkodók között. A lassan gyűlő tömeg felé pillantok, talán lesz valaki gyanús ott.
Naplózva


Fynn Kyteler
Varázsló
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 07. 07. - 22:24:18 »
+4

Vigyázz a fejedre!



Elliot, Aiden, és mindenki

Tudtam, hogy nehéz lesz elszabadulnom a könyvtárból. Apám egyik régi receptmaradványait próbálom megfejteni, helyre hozni, és felújítani, de a hozzávalókat nem ismerem, és azt sem tudom, merre találhatók, így kora reggel már belevetettem magam egy jókora könyvkupacba. Egészen belemerültem, de így, hogy a gyomrom hangosan jelez, inkább a Foltozott üst felé indulok meg, mielőtt a belőlem kijövő hangok miatt aurorokat küldenek rám. Hangos gyomorkorgások közepette nyitok be, és legszívesebben vennék egy 180 fokos fordulatot, mert a hely jelenleg kibaszott zsúfolt és hangos. Halkan grimaszt vágva nyöszörgök, majd veszek egy mély levegőt, hogy beljebb menjek. Üres helyet persze már nincs, így jobban szemügyre veszem az asztaloknél elhelyzkedő embereket. Persze. Aiden és Elliot, az édes páros. Nekem mondjuk minen szerelem és párkapcsolat olyan gejl édesnek tűnik, hogy le kell dönteni mellé egy adag vizet, vagy alkoholt. Egyébként mind a két embert bírom, de mikor párként látom őket, rájövök mennyire távol áll tőlem a szerelem. Nem volt sem időm, sem lehetőségem rá. Bár még a roxfortban volt egy lány, aki komolyan tetszett, de végül nem lettt belőle semmi komolya. Mindig nagyobb késztetés volt a hódítás. Szeretek hódítani, de nem tudnék megmaradni egy kapcsolatban. Ott elvárások vannak, és én nem akarok senkinek megfelelni. Azt hiszem, nem tudnék. Így meg nincs elvárás, nincs csalódás. Egyszerű.
- Üdv tubicák. Nem zavarnám meg a romantikus pillanatot, de ma mindenki azt gondolta, jó ötlet nekik itt kajálni...-
Pedig ehetnének máshol is. Ott van az a nagyon szőke srác egy vörössel. Látszik rajtuk, hogy ők is egy pár, mehetnének valami romantikus helyre nyáladzani, de nem, itt foglalják a helyet előlem. Tekintetem újfent végigfuttatom a helyen. Megakad a szemem egy barna hajú lányon, aki épp beszélget egy másik kis barnával, akinek ilyesztően nagy szemei vannak, és legalább olyan kékek, mint az enyémek. Ah nők. Szépek. Leülök Elliotákhoz, és rögtön magamhoz veszem az étlapot. Hm...édesburgonya, denevérláb...épp, mikor eldönteném, mit is iszok hozzá, a méretes csillár a rahedli gyertyával a földre zuhan. Ahogy ismét körbenézek, egy csapat csuklyás alak vesz körbe minket. Egyik kezem automatikusan a pálcán,tekintetem a csuklyásokon. Nagyon sok mindent gondolok, és egyik gondolatom sem valami kedves.  levegő megfagy, mindenki feszülten figyel.
- Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei…
Igen, ti vagytok itt a szörnyű félreértés, egy óriási félreértés. Egyelőre nem moccanok, mert ennyi ránk szegeződő pálcánál elég egyszer hibázni. Az a kis helyes barna lány, műsorozni kezd, amit Aiden nem is bír elviselni, így megpróbálja elkussoltatni. ANekem az egészről az a véleményem, hogy a picsába. Lehet nem a csuklyások ölnek meg, hanem az éhség. Nem szeretném, ha Aiden, Elliot én, vagy az a lány megsérülne. Nem tetszik a szitu, és nem gondolm, hogy nem akarnak bántani. Mindig így kezdődik a duma, a nagy vérengzések előtt.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 07. 08. - 08:10:37 »
+3

vigyázz a buksidra!
2002. július 29.

aiden, fynn, mindenki
hell was boring

style: summer outfit zene: devil at your door

– Ne felejtsünk elvitelre kérni valamit, nincs itt Benjamin, hogy főzzön nekünk. Lolának sem kellene mellettünk éhen halnia – dünnyögte Aiden, ahogy az étlapot lapoztam. Rengetegen voltak az Üstben, mintha valaki legalábbis ingyen osztogatná az ebédet. Semmi gusztusom nem volt az egészhez mondjuk eleve, de a tömegtől felgyűlt forróság és izzadtságszag sem segített a hozzáállásomon.
Ühüm… – dörmögtem, ahogy újra lapoztam. Nem fogott meg semmilyen étel. Igazság szerint még mindig nehezen ment az evés, hiába próbálkoztam mind jobban a dologgal, ráadásul Aiden is megtámogatta a dolgot némi segítséggel. Szerettem az ölébe ülni, együtt falatozni vele… olyan megnyugtató volt.
– Választottál, Nyuszi? – kérdezte és ahogy kicsit közelebb hajolt, rá pillantottam. Éppen rágyújtott a cigire, így az első adag füstöt én kaptam az arcomba. Talán ezért is formálta szívalakúra, én pedig egy egészen kicsit beleremegtem. Mióta visszajöttünk Egyiptomból minden olyan tökéletes volt, hogy tudtam, nem fog már sokáig tartani. Mindig történik valami, ha más nem, apám biztosan felbukkan.
Nem igazán vagyok éhes… – motyogtam kicsit rosszkedvűen. Jó lett volna, ha változik az étvágyam. Én tényleg akartam, és nem azért, hogy Aiden ne bírjon olyan könnyen felemelni. Egész egyszerűen csak szerettem volna, ha az életem normálissá változik. – Még nézem… még nézem! – Estem hirtelen kétségbe, mintha minden áron választani kéne, majd ide-oda lapozgattam az étlapot, mintha az segítene azon, hogy éhes legyek. Hát nem.
– Egyébként jött két vevő az Izére, szóval majd vegyél tőle könnyes búcsút. És most tényleg nem kéne, hogy visszalopd, még a látványa is undorító– folytatta közben Aiden. Nem bántam, hogy egész másról beszél, hogy nem kezdi el erőszakolni rám, hogy azonnal válasszak. A házasságom Nattal nagyrészt az étellel való erőszakoskodásba is bukott bele… ezt a házasságot viszont már nem óhajtom elcseszni.
Hát nem is tudom… elég vicces volt, ahogy kiakadtál, mikor hozzád értem. – Magyaráztam kicsit sem véka alá rejtve azt, hogy mennyire humoros a dolog. Azért az asztak alatt megérintve a lábammal az övét, jeleztem, mennyire odavagyok érte.
– Üdv tubicák. Nem zavarnám meg a romantikus pillanatot, de ma mindenki azt gondolta, jó ötlet nekik itt kajálni...– a hangra összerezzentem. Csak azért fordultam oldalra, mert már a szemem sarkából is láttam, ahogy a vámpírsrác odasétált. Végül is ez nem egy romantikus randi volt, szóval cseppet sem zavart a jelenléte. Sőt, odatoltam felé az étlapomat, hátha nekem is választ valamit.
Azt eszem, amit a vámpírsrác– jelentettem ki Aidennek.
A szemem sarkából láttam először mozgolódást, aztán a valami csilingelést és mire oldalra kaptam a tekintetem, csak azt láttam, ahogy a csillár csörömpölve zuhan lefelé. Sokan a falak felé kezdtek tömörülni, ahogy én magam is tettem a rám szegeződő pálcák miatt. Megköszörültem a torkom, mintha ez lenne a jel: felfogtam, hogy itt vannak a csuklyások, felfogtam, és hogy kurva nagy a baj. A pillantásom találkozott Aidenével.
–  Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei… – A csuklyások közül kivált az egyik alak. Nem is figyeltem rá. A tekintetem Aidenen tartottam… nem halhat meg mielőtt összeházasodunk. Védd meg, O’Mara! A hang vihogott bennem, mintha ez legalábbis valami marha vicces volna.
– Eszközök? Inkább áldozatok. A Minisztérium akár megadja maguknak, amit akarnak, akár nem, mi nem fogunk kikerülni innen élve. De harc nélkül biztos nem. Meg akarnak ölni? Az ismerős hangra odakaptam a tekintetem, amerről jött. Esmé… baszki, mi a faszt csinál? Ez a gondolat futott végig rajtam, ahogy rápillantottam. Ő nem egy párbaj zseni, minek akarja megöletni magát. – Tessék, itt vagyok. Még csak nem is fogok védekezni, és akkor majd lehet mutogatni a testem a Minisztériumnak és lehet hangoztatni, hogy milyen tökösek valójában.
Hallottam, ahogy többen felháborodnak. Én a pálcáját néztem és azt, hogy ez komplett hülye. Mert erre mást nem lehetett mondani, minthogy hülyeség.
– Hé, kislány, ezzel lehet, hogy magadat nem biztos, hogy megöleted, de lehet valakit majd sikerül, szóval kussolj – szólt oda neki Aiden. Én azonban elkászálódtam az asztaltól és odaléptem Esmé elé. Tudtam, hogy ez veszélyes, hogy meg is ölhetnek, de elkaptam a csuklóját. Nem voltam teljesen bolond – Esmével ellentétben – az ujjaim a zsebembe süllyesztett és a pálcámra fonódtak. A csuklyás ezt nem láthatta, de valahogy le kellett nyugtatnom Esmét és inkább engem támadjanak, mint őt. Sokkal szívósabb vagyok.
Mi a faszt csinálsz? Szedd már össze magad! – próbáltam elrángatni a fal felé, oda magunkhoz. Éreztem a rám szegeződő tekinteteket és, hogy bármelyik percben támadhatnak.
Naplózva




Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 07. 11. - 15:27:00 »
+3

Fejvesztve dolgozni
2002. július 29.

 


seven nation army


Csend volt. Olyan várakozásterhes, dermedt fajta. Csak az óra kattogott az irodám falán monoton hangon, mutatva, hogy ha bár minden mozdulatlannak és eseménytelennek tűnik, az idő azért telik. Az irodaszékemben hátradőlve, magam előtt keresztbe font karokkal figyeltem az ablak előtt, a meleg nyári  levegőben szinte mozdulatlanul lebegő apró, csillogó porszemeket. A lábam az íróasztalom tetején pihentettem. Megtehettem, mert a szokásostól eltérően most nem volt ott nagyjából semmi, ami útban lett volna ehhez. Csak egy pennatartó, egy stóc tiszta pergamen, a pálcám, és a névtáblám pihent a bakancsom mellett. Végeztem a papírmunkával, elpakoltam a lezárt aktákat, a folyamatban lévők karcsú dossziéja az asztal fiókjában lapult. Kifutottam a munkából. Aggasztó, bosszantó és nagyon szokatlan érzés volt. De az itt uralkodó csend lekötötte a figyelmem.
Nyomasztó, nehéz fülledtség telepedett az irodámra, a folyosóra és az egész parancsnokságra. Még a távoli léptek, ajtócsapódások, a munka szokásos hangjai is tompának és elenyészőnek hatottak. Vihar előtti csend volt. Kezdtem érezni. És nem bántam.
Nem tudtam, mire, de vártam valamire. Szinte epekedtem utána, hogy történjen már valami. Egy nagy csetepaté. Valami vészhelyzet. Egyébként is szerettem a munkámat, de most még más okom is volt rá, hogy akarjak túlórázni. Jó férjhez méltón házasságom első pár hónapját fejvesztett munkaterápiával töltöttem, jobbára azért, hogy a feleségem ne tudjon elválni tőlem. Mert Melanie persze el akart, nem is meglepő ez egy részegen kötött vegasi villámesküvőt követően egyébként . Én viszont azt gondoltam remek mulatságnak, hogy ezt meghiúsítsam az előle való bujkálással és csak azért is házasok maradjunk. Keresett persze itt az osztályon is, a Suttogóban is, és a kastélynál is, de valahogy “véletlenül” sose talált, hogy aláírathassa velem azokat a gonosz kis papírjait. Életem legjobb fogócska-bújócskája volt ez, meglestem nem egyszer, ahogy hiába dörömböl az ajtómon, csinos arcán azzal a bájos dacos dühvel, és nem átallottam már az asztalom alá is rejtőzni előle, csak hogy kifogjak rajta. Annyi extra órát töltöttem munkával, hogy lassan nem is jártam már haza. Bármilyen akcióba beleugrottam, mert nagyon feldobott a gondolat, hogy ha most hagyom ott a fogam terepen, én házasemberként halok meg, Melanie meg özvegy Nott marad örökre. Talán élete végéig dühöngene ezen a csínyen.
Halványan elmosolyodtam, és nemcsak a bizarr gondolatmenet miatt. A folyosón hirtelen dörrent végig egy ajtócsapódás; éppen olyan volt, mint mikor a vihar közeledtével megtöri a csendet az első lecsapó villám dörgedelme. Még éppen nem lehetett tudni semmit, még nem is szólt senki semmit, de én szépen, ráérősen a pálcámért nyúltam, aztán lelkesen talpra álltam a székemből, és megindultam kifelé. Tudtam, hogy ez a mostani egy különösen kedvemre való, izgalmas akció lesz, és nem is tévedtem. Imádtam a vihart. Annyira, hogy egészen hozzá is kötöttem magam.
*
Töltöttem egy kis időt még a parancsnokságon azzal, hogy utánanézzek a Foltozott Üstről ismert adatoknak, és hogy eltöltsek egy kis időt még a folyamatban lévő ügyekkel kapcsolatos szertárban is. Mire az Abszol útra értem, már megcsapott a bűnügyi terep jól ismert, kellemesen izgalmas hangulata. Zajlottak már a szokásos intézkedések, zajlott a tömegoszlatás, a kollégák rutinosan helyezkedtek, a bámészkodókat határozottan rendre intették. A helyszínbiztosítás varázslatainak finom fényei és rezgései otthonos érzéssel töltöttek el. De ez mind-mind csak az előkészület, puszta ténykedés, azt leplezendő, hogy a legtöbbeknek a protokollon kívül gőze sincs, mit kéne csinálni. De ez még nem is baj, nem kell mindenkinek forró terepre menni.
- Végezzenek néhány felderítő varázslatot. Amennyire tudják, próbálják felmérni a bent rekedt túszok számát, állapotukat, a támadókét, ha lehet, az elhelyezkedésüket is, és térképezzék fel az esetleges védő varázslatokat. Vegyék körbe az épülettömböt, használjanak valamilyen álcázó vagy kiábrándító bűbájt, próbáljanak rálátást nyerni a belső helyiségekre, mielőtt megkezdjük a bejutást. Minden információ hasznos. A legapróbb is. Derítsenek ki mindent, aztán jelentsenek.
Hallottam, hogy Milton is eligazítást tart, hát én is elirányítottam néhány közlegénykét, akiről úgy láttam, ráfér. Aztán egyszerre értünk oda a felfordulás legcsinosabb szemtanújához, aki nem mellesleg ismerős is volt nekem egy kissé. Remélem, nem az egyik exem, mert akkor jobb, ha itt halok meg, mielőtt a nejem kinyír. Vagy ami még rosszabb, bizonyítékot szerez a házasságtörésből következő váláshoz.
- Üdvözletem, uraim! Csuklyás alakok vonultak be a fogadóba, de mire az ajtóhoz értem az el lett zárva egy olyan mágiával, amit én nem tudok megtörni.
- Üdv és kösz, miss… Hardy, igaz? - ismerem fel a nőt, akivel nyilvánvalóan (még) nem volt afférom, mert egy, akkor nem tudnám a nevét, és mert kettő, akkor nem köszönt volna ilyen szívélyesen. Tehát szegről végről minisztériumi kolléga. Milton felé is biccentek köszönésképp, s ő máris a tettek tervezésének mezejére lép.
- Nos, van valami javaslata a két sztár aurornak?
- Legelőször is, hogy próbáljunk meg az akcióra koncentrálni - szúrom közbe szemtelen vigyorral, és a nőre kacsintok. Hiába, nekem a munkám a szenvedélyem. És a szenvedély… néha a munkámmal jár. Különben unalmas lenne. Még jó hogy itt van Milton a józanabb feladatokra.
- Nos, a jó hír, hogy van több bejutási lehetőségünk az üstbe, ha csak az utcáról nyíló ajtókat és a hopp hálózatot zárták le. A rossz hír, hogy információim szerint nem fogunk tárgyalni, tehát úgy kell levezényelni mindent, hogy a túszoknak ne essen bántódása.
Összeráncolom a szemöldököm. Nem mintha meglepne, hogy a Minisztérium számára nem képez elégséges tárgyalási alapot néhány civil élete egy vér (és némi hányás) árán szerzett bűvös gombóc ellen, de azért a teljes elzárkózás nem tetszik.
- Pontosabban szólva azt a parancsot kaptuk, hogy nem adunk át semmit, csak menekítsük meg a túszokat. A tárgyalást én még nem vetném el… - dünnyögöm fejcsóválva, és közben elgondolkodva méregetem a harcias szöszit. Be kell vallani, ez önmagában is egy kellemes tevékenység lenne, láttam már nála kevésbé attraktív szemtanút is, de most azon kívül célom is van vele, ugyanis egyre biztosabb vagyok benne, melyik ügyosztályról ismerem.
- A javaslatom, hogy én megyek a pince felől, Mr. Nott és néhány kollégánk megpróbálnak bejutni az emeletek felől. Ha nem járunk sikerrel, akkor visszatérünk ide. Mrs. Hardy, maga maradjon itt, és az utcán tartsa a frontot, próbálja meg a bámészkodókat megnyugtatni. Kézben kell tartanunk az ügyet.
- Hát miss Hardy-nak feltétlen kézben kellene tartani - vágom rá kaján vigyorral célozgatva valamire, aztán színpadiasan értetlen és ártatlan képet vágok hozzá. Nem is értem hogy a körénk gyűlő újabb és újabb kollégák miért sápadnak le ennek hallatán. Biztos nem bírják a feszültséget, ami egy ilyen éles helyzettel jár. Sok emberélet forog kockán. Sok jó emberé. Úgyhogy inkább folytatom,  mielőtt bárki bármit félre értene.
- Kisasszony, jól emlékszem, hogy Ön a Nemzetközi Máguskapcsolatokon dolgozik, ugye? - puhatolódzok kicsit komolyabban. Nagyjából már be is ugrott a válasz, inkább csak megerősítésre várok.
- Feltételezem ebből, hogy remekül forgatja a nyelvét… Mit szólna hozzá, ha egy kicsit aktívabban részt venne ebben az akcióban? - kérdezem csipkelődve, kihívón, hátha fel tudom lelkesíteni. Ugyanakkor nem erőltetek semmit. Elvégre itt most életeket kockáztatunk, a magunkét is, másokét is, mindenkinek az az érdeke, ha csak az keveredik bele, aki szeretné es elbírja ezt a terhet. De az is igaz, hogy ritkán tévesztem el a bevállalós női pofikákat, és ahogy így vigyorgok rá megnyerőn, jó érzésem van. Milton, és a körülöttünk álló többi auror felé is fordulok, miközben bátorítón átkarolom és megpaskolom a diplomaca vállát.
- Kolléga, mit szólna hozzá, ha mi inkább Önnel tartanánk? Már máskor is dolgoztunk együtt sikerrel - utalok vissza kedélyesen a múltkori nyomozásra Highgate-ben.
- Igen, azt a parancsot kaptuk, hogy nem adunk át semmit, de erről a túszejtőknek nem kell tudniuk. És ajánlhatunk nekik mást is. El kell érjük, hogy ne érje meg nekik a vadulás. Ki kell hoznunk azokat a szerencsétlen, jó embereket valahogyan onnan, minden áron, méghozzá élve, márpedig ha a túszejtőkkel nagyon kekeckedünk, vissza fognak vágni. Diana kisasszony nyilván tanult tárgyalási technikákat, van esélye arra, hogy sikerrel folytasson egyezkedést a túszejtőkkel. Ha nem is győzi meg őket egészen, de legalábbis húzza nekünk és a túszoknak is az időt, amíg előnyösebb helyzetbe kerülünk és kitaláljuk, mi lesz a túszok megmentésének legbiztosabb módja. Milton és én vele tarthatunk, bejuttatjuk és felelünk a biztonságáért, támogatjuk, a többiek... - pillantok a minisztérium többi aurorjára. - ...addig megpróbálnak minden lehetséges irányból feltűnés nélkül bejutni az épületbe, hogy a kellő pillanatban a megfelelő helyen legyenek. Mit tudunk a benti állapotokról? - teszem fel a kérdést, amire korábban elküldtem a felderítőket. Elengedem a szőke hölgyet, és most már komoly arccal, pálcával a kézben, tettre készen hallgatom a jelentéseket, illetve Milton véleményét a tervről. A helyszín biztosítva, bámészkodó civilek már nincsenek a közelben, de a java még csak most kezdődik. Miközben elsütöm magunkra a szokásos kiábrándító bűbájt, még magam se tudom, szánjam-e a bent fogságba esetteket, hogy éppen mi vagyunk a felmentő sereg, akikre számítaniuk kéne. De reméljük többet tudunk tenni értük annál, mint hogy velük együtt mi is itthagyjuk a fogunkat. Vagy legalább értékelik majd a gesztust.


Naplózva

Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 07. 11. - 16:14:46 »
+3

fear


2002. július 29.
Sophie
 
„survive now
cry later”


– Te mit fogsz enni? – kérdezte Sophie, miközben az étlapot néztem. Nem volt egy komoly étteremhez illő darab, kevés választék volt, olyan pubhoz illő, hiszen aki ide jön inkább az ivásra koncentrál. –  Legutóbb, amikor itt ettem volt visító rántott rémsajt. Ijesztő volt enni őket, mert mindig megijedtem, amikor éppen megharaptam. Nem értem miért olyan vicces ez a rémsajt dolog, szerintem amilyen finom, éppen olyan ijesztő is...
Sóhajtottam egyet.
– Akármit is eszek, remélem a visító sajt nem lesz benne – motyogtam, ahogy a leveseken futott át a tekintetem. A borsólevesről már hallottam, hogy kellően ijesztő tud lenni és nem is óhajtottam belekóstolni. – Minden fura… – Tettem le az étlapot és Sophie-ra illantottam. Vele a legrosszabb helyen is jól tudtam érezni magam. Így hát, akármi is lesz egy salátát majd kérek magamnak.
– Az eperleves meg a pite egészen jól hangzik, nem?  Legalább egyikük sem visít... – magyarázta tovább Sophie. Éreztem, hogy mély nyomot hagyott benne a visító sajt ügye, de nem tudtam elég komolyan venni és elvigyorodtam. Picit oldalra fordítottam a fejemet, hogy ne lássa meg, de nem is számított.
– Annak, aki szereti az édességet… – Rántottam meg a vállamat és aztán sóhajtottam egy nagyot. Persze még mindig nem tudtam választani, ezért csak ráböktem valami tésztára, hogy nekem majd jó lesz. – Nekem jó lesz valami rántottsajt… reméljük nem visít. – Mosolyodtam el, de közben valahogy megváltozott minden. Furcsa emberek jelentek meg, azonban még mielőtt bármit is kinyöghettem volna, hirtelen zaj érkezett, furcsa, recsegő, éles valami. Csak azt fogtam fel, hogy mozog a csillár, Sophie meg egyenesen a karjaim közé ugrik. Megbillent velem együtt a szék, a földre huppantam a hátsómmal, de nem számított, csakhogy szorítsam magamhoz a vörös tincsek alatt a lányt.
– Drága barátaim! Nem esik bántódásuk, amennyiben együtt működnek. A levél már elrepült a minisztériumnak, hogy túszokat ejtettünk a kocsmában. Maguk csak az áldozatai egy szörnyű, szörnyű félreértésnek… vagy éppen eszközei… – lépett középre egy maszkos, csuklyás alak. Nyeltem egyet, kiszáradt a torkom. Túl ügyetlen voltam ahhoz, hogy rendesen meg tudjam védeni Sophie-t.
Nem fogtak rám közvetlenül pálcát, de éppen eléggé veszélyes volt így is ahhoz, hogy bármit is lépni merjek. Csak még jobban magamhoz simítottam Sophie-t és a fülébe súgtam: – Nem lesz semmi baj… – Adtam egy rövid puszit is az arcéra. Aztán feszülten figyeltem mi történik.
Valami csaj szólalt fel. Azt hiszem az ő eljegyzésén voltam annak idején Cassennel… bár azt nem is mondanám eljegyzésnek, inkább valami giccsparádénak. Számomra cseppet sem volt romantikus. Szóval elhúztam a számat. Nem is az emlékek hatására igazán, hanem ahogy megszólalt. Egy igazi primadonna volt, de komolyan.
–  Tessék, itt vagyok. Még csak nem is fogok védekezni, és akkor majd lehet mutogatni a testem a Minisztériumnak és lehet hangoztatni, hogy milyen tökösek valójában.
Mordultam egyet… valójában ekkor vettem észre Frasert, aki dühös megjegyzéssel teremtette le a csaj. Tök igaza volt. Ha öngyilkos akar lenni, húzzon el máshova, nem értem miért kell mindenkinek szívnia éppen miatta. Baromi jó, hogy egy idiótával kerültünk egy helyre… ennél már csak az volt megrázóbb, mikor Elliot felkelt és odament, hogy észhez térítse a csajt. A tekintetem Fraserre vándorolt és odatátogtam: – Most mi a szar lesz?
Naplózva


 

A Dementor
[Topiktulaj]
***


Csókkirály

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 07. 12. - 08:35:58 »
+4

VIGYÁZZ A FEJEDRE!



2002. július 29.

Foltozott Üst


Esmé felcsattanása láthatóan mindenkit meglepett. Közöttünk Aident is, aki elsőként adott hangot a nem tetszésének. Elliot felpattanására persze senki sem számított, még a csuklyások sem. Még is, ahogy a lányt próbálta elhúzni valamerre, egy néma varázslat, valahonnan a sarok felől szárnyra kapott és egyenesen a férfi Esmét szorongató bal kézfejét találta meg. A csontok roppantak egyet, a fájdalom végig futott Elliot karján. A legkötelebb lévő Merelt, Lupát és Jacket kissé elvakította a mágiával járó fény jelenség, miközben egy harmadik csuklyás Jaspert és Sophie-t rángatta fel a földről és belökték őket a falhoz közelebb eső asztalok közé, éppen Mr. Fraserékhez. Fynn-nek minden bizonnyal úgy kellett visszafognia Aident, hogy ne induljon neki megölni mindenkit.  Serena is éppen az ő közelükbe lett elrángatva.
– Drágám, ha meg akar halni, mi itt szívesen megadjuk! – A csuklyás felemelte a pálcáját, majd egy néma varázslatot lőtt Miss Fawcett felé. Esmé persze megpróbálhatott kitérni, ám nem sok esélye volt. Érezhette, amint minden olyan furcsán kába lesz, majd egyszerűen összerogynak a lábai, mintha elaludna.

Foltozott Üst előtt, Abszol út

Gabriel Milton magánakciója nem bizonyult sikeresnek, hiszen Mr. Nott is csatlakozott hozzá, meglehetősen okos módon, Miss Hardyval együtt, így hát megindultak a csatornákhoz hármasban. Addigra a civileket teljes mértékben eltávolították az Abszol útnak erről a részéről. A környék biztosítása megkezdődött.
A Zsebpiszok közből a csatornákba egy feléd alatt húzódó létrán lehetett lejutni. Mr. Milton és Mr. Nott és szűkösnek érezhették a lejutást a széles vállaikkal. Miss Hardy meg esetleg gusztustalannak. A mocskos, állott víz szag megtöltötte az orrukat. A szerencse csupán az volt, hogy ezt a szakaszt már rég nem használták, így utánpótlás nem érkezett, ráadásul csak pár száz méter kellett megtenni a megfelelő pince bejáratig. Ezt az aurorok tökéletesen tudhatták, hiszen számos razziát tartottak már itt illegális gyógynövénykereskedelem miatt. Ahogy közeledtek a föld alatt az Üst felé, hallhatták a sikoltást, ahogy átkok csapódnak be. Odafent elszabadulhatott a pokol. Csakhogy ezen a két részre szakadt a csatorna. Két ajtó volt, pontosan egyforma. Az egyik jobbra, a másik balra vezetett, ám csak az egyik ajtó juttatta őket az Üstbe. Az egyikbe bele volt vésve egy zsák forma kép, a másikba meg egy korsó, persze csak akkor láthatták, ha a világítást is megoldották valahogy, odalent kellemetlenül sötét volt ugyanis.


Tudnivaló
A következő mesélői reag július 19-én érkezik.
Két egymástkövető kör kihagyása után a karakter automatikusan kikerül a játékba, ilyen
esetben visszatérni lehet, az ára csupán egy pm,
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér.
Egy körön belül mindenki egyszer szólhat hozzá.
Varázslattal való próbálkozás esetén a mesélő sorsolásos úton dönti el, hogy
sikeres-e és ennek megfelelően vezeti tovább a játékot.
Párbeszédek esetében az njk-kat a mesélő mozgatja.



Ne feledjétek, a KM szava szent. Fellebbezési jogotok van a Staffnál, de a legtöbbször mikor beszálltok egy ilyen játékba, tudomásul veszitek, hogy szeretett kis karaktereitek komoly fizikai, vagy akár mentális sérüléseket is szenvedhetnek.
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 07. 12. - 12:25:12 »
+3

Egy nem túl laktató ebéd
Nem éppen úgy alakult ez az ebéd, ahogy vártam. Már megint történik valami, sosincs nyugalom! Ezek a csuklyások... hasonlítanak arra, akit láttam azzal a fura arany akármivel. Az emlékre összeborzongtam, mjad megráztam a fejem. Hallottam az amberek veszekedését, ahpgy egy lány felajánlja magát, mások megpróbálták leállítani, de úgy tűnt, hogy az idegeneknek elmúlt a türelme.
- Eszközök? Inkább áldozatok. A Minisztérium akár megadja maguknak, amit akarnak, akár nem, mi nem fogunk kikerülni innen élve. De harc nélkül biztos nem. Meg akarnak ölni? Tessék, itt vagyok. Még csak nem is fogok védekezni, és akkor majd lehet mutogatni a testem a Minisztériumnak és lehet hangoztatni, hogy milyen tökösek valójában.
- Hé, kislány, ezzel lehet, hogy magadat nem biztos, hogy megöleted, de lehet valakit majd sikerül, szóval kussolj.
- Esmé, ne! - suttogom, és óvón felé nyújtom a kezem. - Ne csináld ezt. Ennek semmi értelme.
- Ez bolond, miatta lesz végünk

A halk megjegyzés keser érzést keltett bennem. Se meghalni nem kéne, se itt maradni. kiút viszont nincs, remélem kintről valóban segítenek amilyen hamar csak lehet. Azt nem nézem ki az emberekből, hogy összefogjanak az alakok ellen, hisz a legtöbbjük retteg. Bevallom én is kezdtem érezni magamban az adrenalint és valami mozgolódni kezdett bennem. Talán félelem? Vagy talán pont a bátorság növekedett? Nem tudtam eldönteni, csak azt éreztem, hogy valamit tennem kell, különben lassan annyi energia lesz bennem, hogy még felrobbanok.
– Mi a faszt csinálsz? Szedd már össze magad!
A legtöbb szem rájuk szegeződött, úgy tűnik sokakat megleptek. Nem tudom, hogy ilyen rossz lenne az életük, vagy csak ilyen önfeláldozóak lennének?
Éreztem a bennem levő farkast, akinek szintén nem tetszett a helyzet és falamire figyelmeztetni próbált, mint oly sokszor, de mint előzőekben, még mindig nem tanult meg beszélni, vagy füst jelet küldeni nekem. Így csak annyit tudtam, hogy valami veszély van, de hogy mi, merre, mikor és miért, pláne, hogy mit kellene tennem.... Ez már rajtam állt, illetve a körülöttem lévőkön.
Nem sokkal később egy vakító fény jelent meg, amitől igyekeztem elfordítani a fejem és eltakarni a szemem. Ez pont annyira sikerült, hogy még éppen megvakuljak. De a hang sem volt kellemes, amikor célba ért. Nagyokat pislogtam és körbe nézelődtem, hátha rájövök mi történik, vagy miről maradhattam le. Pár másodperc múlva már homályosan láttam, hogy Elliot kezével történt valami, talán eltörhetett, mindenesetre fájdalmasan hangzott.
Zsebemben lévő pálcám után nyúlok, attól tartok, hogy ettől most ki fog törni a káosz.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 3 ... 6 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.607 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.