Mi ez a reakció? Örülnie kéne, és lányosan elpirulnia zavarában! Aztán pedig pironkodnia, de közelebb jönnie, és hosszú és szép csókot adnia a számra! Cöööh.
Pedig épp most vallottam be neki hogy azt akarom hogy megcsókoljon. Na de ez se fog előfordulni többet, az biztos.
Mégis mindent elfelejtek egy pillanatra, amint látom, hajlandó kötélnek állni.
Na ennél azért picivel többre számítottam, de mindegy... Valami különös okból kifolyólag a gyomrom így is bukfencezett egyet.
- Nem mondod hogy ez minden? Parkinson ezerszer jobban csókol nálad... - hazudom, és a kézfejemmel megtörlöm a számat. Igazából sose csókolóztam még senkivel, de neki ezt nem kell tudnia.
- Merek...  mondom kissé csekélyebb lelkesedéssel, mint ahogy én tettem fel a kérdést.
Igazából nem gondoltam volna, hogy visszakérdez, de mégis felkeltette a kíváncsiságomat. Vajon bosszút állni akar?

Tessék? Parkinson jobban csókol nálam? Na, nem! Ennyire nem sérthet meg, hogy az a kerti törpe jobb nálam?
Hallottam, hogy azt mondja: mer, és meg is volt már mivel állok rajta bosszút, de most más jobban lekötött. Méghozzá az a sértés, ami ért engem. muszáj volt tennem valamit ez ellen a megaláztatás ellen. Nem hagyhattam annyiban! Ösztönösen cselekedtem, meg persze egy jó adag felháborodásból, de oda léptem hozzá és hirtelen s váratlanul  újra megcsókoltam. De ez most más volt, mint az előbbi. Magamat is megleptem, hogy mennyire felbátorodtam és hogy mennyire kellemes is, ez a fajta csók. Az előbbi ehhez képest csak egy puszi volt, pedig már attól is zavarba jöttem, de ez... A szám önálló életre kelt, fantasztikus érzés volt.
Én voltam az, aki befejeztem a csókot, csak mert megijedtem saját magamtól, meg attól hogy... túl új volt és túl sok.
Megtöröltem  a szám a talárommal, de csak azért, hogy ezzel is sértsem Dracot. Megérdemli. És szinte egyből meg is szólaltam nem akartam, hogy véletlenül hozzám tudjon vágni valamit mielőtt, kiadom neki a feladatát. Meg hát, ezek után egy szót sem szólhat.
- Akkor most te jössz! A feladta pedig... - gúnyos mosoly és időhúzás - húzd le a nadrágod! Látni akarom mi az, amiben eltérnek a fiúk és a lányok.
Nem volt véletlen hogy ez jutott eszembe. Egész nyáron könyörögtem Ronnak, de ő nem volt hajlandó megtenni, engem meg hajtott a kíváncsiság. De most mindenre fény derül.
Otthon nem beszéltünk ilyenekről, mikor anyut kérdeztem azt mondta, majd mindennek eljön az ideje, és akkor meg tudom. Na, ezzel még inkább felcsigázták a kíváncsiságom. Igaz, valami sejtésem volt azért a dolgokról, de a saját szememmel akartam megbizonyosodni, pontosan mi is az, amiben különbözünk a fiúktól. Miért nem fürödhetek az öcséimmel, mikor nekik szabad, és miért van külön WC a férfiaknak és a nőknek.
Ilyenkor érződött a leginkább hogy nevelőszüleim mennyire odafigyeltek a nevelésemre. Úri kisasszonynak akartak nevelni (ez kisebb nagyobb sikerrel jött össze ), mert, ahogy meséltek anyukámról ő is az volt, egy igazi dáma. De szerintem eltévesztettek egy századot, mert azért a mai világ már más, és az egészben a legszebb, hogy az öcséim, akik jóval fiatalabbak nálam, is többet tudtak mindenről, mint én, de mikor rákérdeztem persze, hogy semmit nem mondtak… Természetesen ők sem otthonról szerezték az információkat, hanem abból a mugli iskolából ahová jártak. Én otthon tanultam, egyszer megfordult szüleim fejében, hogy engem is beírassanak, de elvette a kedvüket a reakcióm, de mit is képzeltek, hogy majd én vegyülök azokkal az átkozottakkal? Nem! Meg különben is, azok a gyerekek nem szeretnek engem.

Na ez már sokkal jobban tetszik! Elértem, hogy újra megcsókoljon, ráadásul önként. És ráadásul ez most sokkal jobb, mint az előbbi, és tényleg. Életemben nem csókolóztam még Parkinsonnal (Az tenne be!), de biztos vagyok benne hogy ez jobb bárminél amit Pansy tenni tudna velem. Fura, de kicsit olyan érzésem van, mintha megérintettem volna egy zsupszkulcsot, és valami elkezdené húzni a hasamat a köldökömnél fogva. Lehet hogy nem is ez a legjobb hasonlat. Ez az egész mindenesetre jó, de mégis bizonytalan érzés.
Aztán kimondom, hogy merek, és látom a szemében a gonosz villanást: nekem végem. Hatalmas szemeket meresztek rá, amint elmondja, mit kéne tennem. És vár. Totál komolyan gondolja!
Hát nekem eszem ágában sincs belemenni már ebbe, de vajon mit tehetnék? Hirtelen melegem lesz, és elkezdek fohászkodni azért, hogy visszajöjjön a kvibli gondnok, de aztán ahogy dacosan összefonom a két karom magam előtt, valami hideg és fémes simul a mellkasomhoz. A pecsétgyűrű! És eszembe jut egy mentő ötlet. Van egy szabály, amit nem mondtam el neki.
Kigombolom az ing felső gombját, meglazítom a nyakkendőt, és kihalászom az ing alól a családi örökséget, amit Apától kaptam év elején. Azt mondta, nagyon vigyázzak rá, de könyörgöm, ez most nagyon fontos!
Leveszem a nyakamból a láncot és a rajta lógó gyűrűt és felé nyújtom.
- Nesze. Zálog. Ezt ugyanis nem vagyok hajlandó megtenni.

Várok. Várom hogy végre fény derüljön az igazságra, és várok, hogy Draco végre megmozduljon. Nem teszi. Miért nem? Ha tovább hezitál, akkor elkönyvelem nyuszinak, és az nem lenne ám vicces, főleg Mr. Hűdebátorvagyokenyémazegészvilágnak.
Szokásom volt mindenkire beceneveket aggatni magamban, és néha azért születtek egész érdekes kreálmányok, de általában nem kötöttem a fantázia neveimet más orrára. Parkinson persze ez alól kivétel volt, neki szemtől szemtől szembe megmondtam, hogy Miss. Nyaligépnek hívom vagy néha rosszabbnak. Draco általában csak pozitív jelzőket kapott, de most más volt a helyzet. Nekem meg kellett csókolnom őt, akkor neki le kell húzni a gatyáját, ez így tisztességes. Nem? De. És pont. Úgyhogy mire vár? Csinálja már, mert mindjárt megjelenik azaz idióta Friccs és akkor lőttek az egész játéknak.
Amúgy nem tudom miért lepődött meg annyira a feladatán. Szerintem egyenértékű a gatyaletolás a csókkal, nem tudom miért akadnak ki annyira a fiúk amikor megkérem őket erre. Ron is teljesen fel volt háborodva. Persze az teljesen természetes volt, hogy régen én is egy száll bugyiban rohangáltam náluk, akkor tetszett neki a dolog, de most... Nem tette meg amire kértem. És Draco sem. Ez nem ér!
De várjunk csak! Mozdul! Ez az, végre!
Már kezdtem volna megörülni, mikor láttam, hogy nem a nadrágjához emeli a kezét hanem az ingjéhez. Hát ez meg mi?
- Zálog? - kérdezek vissza, de megbabonázva nézem a láncon függő gyűrűt. - Nem mondtad, hogy ez is ér? - de már nyúlok is a kincsért. - És amúgy pontosan mi is ez? - mert valóban fogalmam sincs, de tudom hogy értékes, és itt nem az árbeli értékére gondolok. - Amúgy ez így nem igazságos - mondom dacosan - Milyen szabályok vannak amikről elfelejtettél még szólni.

Amint elveszi, én elengedem, mintha semmi értéke nem lenne az egész ékszernek. Visszagombolom az ingem és megigazítom a nyakkendőt, mint aki jól végezte dolgát és közben jót mulatok azon, hogy mennyire fel van háborodva. Vicces. Itt látszik, hogy ő griffendéles, én meg mardekáros vagyok. Nem tudja még, hogy milyen játékszabályok szerint játszunk. De csak magára vessen, ha ilyen naiv!
- Apámtól kaptam, úgyhogy ajánlom hogy vigyázz rá - szólok enyhén gúnyosan, miközben egy óvó-ragaszkodó pillantást vetek a méretes ezüstgyűrűre, ami az ő kicsi kezében még nagyobbnak látszik. A vaskos foglalatban egy aranylemez van, melybe a díszes M-betűt gravírozták.
- Ez a család pecsétgyűrűje de egyelőre túl nagy az ujjamra - magyarázom meg neki, és most mindkettőnket megkímélem attól, hogy ódákat zengjek a tárgy fontosságáról. Már csak azért is, hogy eszébe ne jusson megtartani, vagy eladni, vagy fogalmam sincs, mit tehetne még vele, de ha igazán keresztbe akarna nekem tenni, lehúzná a vécén. Igen, bizonyára sokkal jobb, ha most csomót kötök a nyelvemre és nem kezdek el dicsekedni arról, hogy ez az egy maradt fent az évek során és a többi...
- Csak nem lepődtél meg rajta, hogy csalok? - kérdezem inkább kárörvendve, ahogy az arcocskáját figyelem. - A végén azt fogom hinni, hogy nem ismersz eléggé, Henderson.
Amint végzek a ruhaigazítással, sietve leszögezem:
- Ne örülj, nem marad örökké nálad. Ki kell váltanom valamivel. Majd egyszer, ha újra kedvem lesz veled játszani.
Igazából kicsit már most is aggódom, hiszen nemsokára tavaszi szünet, Apa pedig meg fog ölni hogyha megtudja hogy elvesztettem a családi ereklyét..