control your emotions

GLENHULL



2002. május 31.

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

Szerettem a patikát. Nem azért, mert egy kis bevételem volt belőle, bár az is jól jött, de mégsem ez jelentett a mindent. Elég volt, ha kisétáltam a ház elé vagy éppen mögé, ahol nem szólhattam be senkinek, és elnéztem végig a hatalmas legelőkön a birka nyájakig, a sötétebb pontokig, ahol a felhők könnyű fátyolként nehezedtek a föld fölé, eltakarva a nap sugarait. Szerettem, hogy ilyen távolra ellátok és ennyire közel lehetek a természethez, mégha valójában most jobban is élveztem a városi életet Aidennel. Valahogy kicsit olyan volt, mintha a magánéletem egész egyszerűen a helyére billent volna... s most, most azért voltam itt, hogy pénzt keressek. Legalábbis részben.
Ma nem volt nyitva az apotéka, ezért is írtam Serenának, hogy jöhet. A baglyot reggel küldtem és olyan tizenegy körülre hívtam át, addigra befejezem a többi dolgomat. Egy új bájitalon dolgoztam, illetve egy már meglévő új változatán, ami éppen elég kelendő volt a Zsebpiszok közben. Kellett a pénz, mégsem hagyhattam, hogy mindent Aiden fizessen ki. Habár az összeköltözés az ő ötlete volt, támogatni akartam. Mégis csak kettőnk életéről volt szó... szóval a műtárgyak felkutatása mellett, valami más is kellett. A bájital pedig éppen kapóra jött, hiszen itt megvolt minden alapanyag... a konyha felszerelt volt.
Éppen egy adag kelpi epét tettem a rózsaszín folyadékba, mjad alaposan megkevertem. A lángot közepes erősségre állítottam egy pálca intéssel. Igen, sokáig fog ez így elrotyogni magában és a kellemes, cukros illat megtöltötte a helyet. Egy ideig álltam fölötte és már a gőztől is éreztem, ahogy kicsit megszédülök és olyan kellemes, lebegő érzés jár át... talán ezért szerették annyira a kamaszok a rózsaszín ködöt - ahogy a bájitalt hívták -, az ember csak úgy létezett, nyugodtan, békésen, élvezve a pillanatot. Valahogy még a konyhában tárolt kémcsöveken megcsillanó fény is egészen szórakoztatónak és gyönyrűnek tűnt.
Megborzongtam, majd megráztam a fejemet s egész egyszerűen beletúrtam a hajamba. Szedd magad össze, O'Mara... nem bulizni jöttél! - A hang felhorkant bennem, én pedig egész egyszerűen hátrébb léptem a szertől. Inkább kimentem az eladótérbe, ahol a hatalmas pult, a mögötte meghúzódó, hatalmas polcokon rogyadozó bájitalok voltak. Elhaladva a pultnál, kiléptem a tágas térre, a kandallóhoz, ahol egy kis kör asztal és két szék volt. Az asztalon egy kancsó víz és két pohár várta a vásárlókat. Itt álltam meg, hogy Serenát várjam és némileg levegőzzek a kitárt ablakon át behatoló, vidékies levegőben.
Lehunytam egy pillanatra a szememet is, mikor pukkanás érkezett a kandalló felől. A konyha irányából meg szó szerint egy robbanás. Az egész épület beleremegett.
- Khöm... szia... - köszöntem Serenának, de a konyha ajtaja felé pillantottam, ami a pult mögül csak félig látszódott. Egészen úgy tűnt, mintha valami nem lenne rendben... aztán újabb robbanás, amibe megint beleremegett az épület, majd egy hatalmas, rózsaszín hab kezdett el kiömleni a bevásárló térre. A cukros illat, az enyhe kábulattal karöltve ismét megjelent. - A faszom! - Üvöltöttem fel, majd a tarkómat vakarva Serenára pillantottam. - A pálcám a habon túl van... - Tettem hozzá.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

Örültem, amikor Elliot írt nekem, hogy látogassam meg a patikájában. Úgyis fogytán voltam néhány alapanyagnak, és el akartam neki mesélni azt is, hogy jártam Belfastban, Frankkel és azzal az aurorral. A délelőttöt Hertfordshire-ben töltöttem, mostanában több időt kellett az egyetemen lennem, mint amennyit szerettem volna. Készülnöm kellett a vizsgákra, ráadásul a kutatás is beindult. Mégis, amikor csak tehettem Cherubbal voltam Londonban. Viszont az elmúlt hetekben őt is többször osztották be ügyeletre, mint ahogy azt szerettük volna.
Így újra útra keltem, és megint Észak-Írországba vezetett az utam. Glenhullban még soha nem jártam, egy kis település volt nagyjából az ország közepén. A Banyanyavalya és Mágusfene Apotékát el sem lehetett téveszteni, nagyjából az volt a leglátványosabb dolog a faluban. Rögtön arrafelé indultam, és izgatottan léptem be az ajtón.
-Hahó! - szóltam kicsit hangosabban, mert az eladótérben senki nem volt. Hátulról mintha motoszkálást hallottam volna. - Elliot? - kérdeztem bizonytalanul, de nem kellett volna aggódnom, nemsokára meg is jelent a varázsló. Egyértelmű volt, hogy bájital főzés közben zavartam meg. Már éppen bocsánatot akartam kérni, amikor egy robbanás hallatszódott hátulról.
-Ajajj... - motyogtam, és már húztam is elő a pálcámat. - Nagy lángra tetted rá az üstöt? - kérdeztem, mert éreztem, hogy Elliot éppen rózsaszín ködöt főzött. Az illat összetéveszthetetlen volt. Egyszer én is próbáltam ilyen főzni.
Amíg Elliot válaszolt, én egy suhintással eltorlaszoltam a konyha ajtaját, hogy ne tudjon átjönni a hab.
-Van nálad itt kvarc kristálypor? Azzal meg lehet állítani a habzást. - Kíváncsian néztem körbe, hogy mégis mit lehet itt fellelni. A patika nagyon összeszedettnek és jól felszereltnek tűnt. Gondolatban végigfutottam a kis listámat, ami biztos, ami biztos a zsebemben nyugodott:

Tiszafa mag
Bumszalag bőr
Macskagyökérfű
Hunyor
Pióca lábak

Sejtettem, hogy itt mindent megtalálhatok majd, de egyelőre a habzáson kellett úrrá lennünk.

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

Furcsa volt azok után a patikában lenni, hogy legutóbb, amikor itt jártam, majdnem egymásnak feszültünk testileg Gabriellel. Igen, ez volt az a hely, ahol majdnem megcsaltam Aident, csak azért, mert elszórakoztam valakivel, akit láthatóan kellően feltudtam húzni. Igen. Ez Elliot O’Mara, ez az ember, aki a saját boldogsága rovására tesz dolgokat. Vajon a magam hibája volt a mosolyszünet… vagy egyszerűen tényleg csak Aiden depressziója volt az ok? Nem tudom. Mindenesetre örültem, hogy Serena legutóbb nem kérdezgetett arról, hogy miért nem Gabe-bel vagyok, akivel látott a Palacsinta Napon is. Élveztem, hogy van egy barátfélém, akinek nem kell magyarázkodni. Ő tökéletesen elfogadta a tényt, hogy Aidennel vagyok éppen.
A köszöntést gyorsan követte a robbanás hangja. Olyan erővel csapta ki az ajtót, hogy az letarolta a pultot, a földre hullott a fiolák, amik dísznek voltak kipakolva és apró szilánkokra pattantak szét, amint a padlóval találkoztak. Nem is volt időm beleborzongni vagy félrelépni a repkedő szilánkok útjából, mert megjelent a hatalmas, rózsaszín hab. A cukros arcoma hamar megtöltötte az illatot. Az enyhe drogos hatást azonnal megéreztem. A színek élénkebbnek tűntek, és mintha néhány kis izgő-mozgó pixit is megpillantottam volna ide-oda repkedni. Nem voltak ott, csak látomások voltak, ahogy rózsaszín, narancs, élénk kék és vérvörös színekbe pompázva megtöltötték a teret. A rózsaszín hab is, mintha szivárványra váltott volna. Aztán kicsit megbillentem.
– Ajajj… – motyogta Serena, ahogy leesett neki is, mi történik. Kellett egy pillanat, és nem csoda, hiszen elég hirtelen történtek az események. A rózsaszín hab időközben kijutott a vásárló térbe, és megjelent a pultnál, egyre közelebb araszolva hozzánk. – Nagy lángra tetted rá az üstöt?
- Nem tudom… – Magyaráztam kicsit bizoyntalanul, közben az egyik repkedő pixit bámultam. Serena is érezhette talán, ahogy cukros aroma mind jobban hat rá. Az én hallucinációim egyre komolyabbá váltak. Fordultam egyet, a rózsaszín termetmény után fordulva. Csillámpor, amit húzott maga után, belepte a karomat, amivel utána nyúltam.
– Van nálad itt kvarc kristálypor? Azzal meg lehet állítani a habzást. – Nem figyeltem Serenára, de a kérdésre széles vigyorral fordultam felé. Csak a szemem sarkából láttam, hogy megjavította az ajtót. Ez mondjuk nem sokat segített, hiszen a hab már szépen lassan ellepte a vásárló teret. Így persze utánpótlás nem jött, a folyás megállt. Csak ott várakozott a pult mellett.
– Kvarc kristály? – kérdeztem vissza és elröhögtem magam, mintha marha vicces volna. – A hab másik oldalán van… – Legyintettem, aztán fogtam a pálcámat, hogy megpróbáljam esetleg eltűntetni, de nem sikerült. Az intéssel ugyanis nem eltűnt, hanem hatalmas, habszerű, rózasaszín óráissá változott. A fejrésze a plafont súrolta, keze lába is volt és egy lépést tett felénk.
– Ezt ugye te is látod? – motyogtam kissé elmosódott hangon.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

Ismertem ezt az illatot, és nagyon nem akaródzott beállnom tőle. Láttam már embereket totálisan furcsa tévképzeteket látni a rózsaszín ködtől, de én inkább maradtam volna a saját kis rózsaszín, szerelmes világomban. Az volt a gond, hogy Elliotnál, aki közelebb volt a füsthöz, már jelentkeztek a tünetek.
Össze-vissza nevetgélt, olyan mindenfélét nézett, amik ott sem voltak, és nagyjából jelen helyzetben semmi hasznát nem vettem. Tudtam, hogy lehetne megállítani a füstöt, de a megoldás a füst túloldalán volt. Legalább is Elliot ezt állította.
Már előre láttam, hogy az sem lesz jó ötlet, hogy ha Elliot a pálcáját használja egy ilyen bódult állapotban, de ahogy mozdultam volna, ő is mozdult, varázsolt, és sikerült egy rózsaszín, habóriást létrehoznia.
-Remek... - motyogtam, és kezdtem érezni, hogy engem is kezd magába szippantani a rózsaszín köd. Nem akartam, de kezdtem szó szerint rózsaszínben látni a világot. Nemcsak az óriás volt pink, hanem a pult, minden hozzávaló, ami a boltban volt, de még Elliot is rózsaszínné változott.
Felnevettem, amikor megláttam a pink haját, a pink ruháját, és a rózsaszín bőrét. Már nyúltam volna, hogy megtapogassam, de végül valami furcsa belső hang visszarántott a földre. Megszorítottam a pálcámat, ami valahogy a kezembe került, és ráirányítottam a rózsaszín óriásra.
Két pálcalendítés után elkezdett összemenni. Elliotra pillantottam, aki újra a régi színében tündökölt mellettem, és reméltem, hogy ő is kezdi visszanyerni az ép eszét.
Közben körülnéztem, hogy van-e bármi, amit fel tudnék használni a rózsaszín füst ellen, és az egyik pulton találtam egy kis babérlevelet. Felkaptam kettőt, és az egyiket Elliot kezébe nyomtam.
-Tedd a szádba! - mondtam neki gyorsan. - Ez visszatartja a ködöt, hogy az elmédbe hatoljon. Tiszták maradnak a gondolataid.
Reméltem, hogy úgy cselekszik, ahogy kértem, mert én gyorsan bekaptam a levelet és egyből jobb lett minden. Kettős erővel pedig tudtam, hogy le tudjuk győzni a habszörnyet.
Azért kíváncsi lettem volna, hogy miért főz Elliot rózsaszín ködöt. Nem volt túl népszerű bájital, és a hatása miatt inkább tudatmódosítónak számított, mint egy átlagos, vicceskedő bájitalnak. Persze, iskolás korában mindenki kipróbálta egyszer, mert komoly gondot nem tudott okozni, de felnőttként miért főz valaki ilyen bájitalt?
Nem akartam vájkálni Elliot életében, eddig sem tettem, de mindig, újra és újra falakba, titkokba ütköztem. Ugyanakkor valami mindig azt súgta: Serena, jobb, ha nem tudod. Így maradtam a boldog, ártatlan tudatlanság állapotában, és úgy döntöttem, most is úgy teszek, mintha nem lett volna furcsa az egész helyzet.

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

A rózsaszín hab furcsa, krémes formában hömpölygött a patikán egyre közelebb hozzám. Igen, én álltam közelebb a pulthoz, hiszen Serena a kandallóból is éppen csak kilépett, vagyis jelenleg elég távol volt a kiszolgáló résztől. A hab, hatalmas, élénk rózsaszín óriássá formálódott, mintha ránk akarna támadni, valójában alig mozdult, inkább csak lebegett egy-egy része a rosszul záródó ablakokon betörő huzatban. Szép lassan, mintha minden rózsaszínné változott volna. Ahogy lenézetem a kézfejemre, a körmeim és a bőröm is. Szerettem ezt a színt… egy egészen kicsit ellágyított, ha mondjuk Adát ilyenben láttam. Magamon annyira nem szerettem. Mindig is a feketét, a sötét színeket preferáltam… jobban illetek ahhoz, ami bennem volt.
Serena elém lépett és már ott volt a kezében a pálca. Az finom mozdulat, amivel lendítette elég volt arra, hogy az óriás finoman zsugorodni kezdjen. Közben, ahogy a tekintetem a rózsaszín kezemre tévedt, mintha nyoma sem lett volna az előző bohókás dologtól. A hab is, mintha némileg visszaszorult volna, de közel sem annyira, hogy a romokat helyre hozzuk. Ez az épület régi volt, a mágiájába belenyúlni marha veszélyes lett volna. Nem volt más módszer, mint mugli módszerrel kitakarítani és a helyére tenni az ajtót és egyéb sérült dolgokat.
– Ki fog nyírni a nevelő apám… – röhögtem fel. Nem, egyáltalán nem volt vicces gondolat, hogy Dean a következő alkalommal, amikor belép az ajtón, még a napot is elátkozza, amikor megszülettem. Ezen azonban túl kellett lenni, hiszen kénytelen voltam valahogy elviselni.
– Tedd a szádba! – mondta aztán és a kezembe adott egy babérlevelet. Fintorogva pillantottam rá. Ez volt a valaha kóstolt leggusztustalan növény… persze már elég régen, valamikor gyerekkoromban tuszkoltam a számba, hogy anyámat bosszantsam. – Ez visszatartja a ködöt, hogy az elmédbe hatoljon. Tiszták maradnak a gondolataid.
Megköszörültem a torkomat és végül a számba vettem. Kellettlen képpel próbáltam elfogadni, hogy gusztustalan dolog ez.
– Pedig csak egy kis szórakozásnak indult. – Motyogtam és a hab felé indultam. Az óriásnak már nyoma sem volt, csak egy folyós, habos cucc volt. Így hát közelebb sétáltam, kicsit belelépve a rózsaszín anyagba. – Bárcsak használhatnánk valami takarító mágiát… de sajnos azt itt nem lehet. Eléggé régi a mágia, ami összetartja az épületet. Állítólag egy régi romtól hozták el a követeket. A kelta sámánok pedig még elég nyers erőket mozgattak meg.
A falhoz állított felmosóért nyúltam és beletunoktam a hab-folyadék egyvelegébe. El fog tartani egy darabig, de csak sikerül.
– Te nem buliztál mostanában? – kérdeztem és a hab felé böktem. – Fel akartam dobni a hétvégét egy kis szórakozással.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

Persze hallottam, amikor Elliot a nevelőapját emlegette, de inkább nem is vettem tudomást a tényről, hogy az apotéka nem Ellioté, hanem a nevelőapjáé. Valójában nem tudtam, hogy én értettem félre valamit, vagy Elliot tényleg megpróbálta eladni nekem, hogy ez a hely az övé, de elengedtem akkor ezt a problémát, mert a rózsaszín hab egyelőre komolyabb bajnak tűnt. Főleg, miután kiderült, hogy varázslattal nem lehet összetakarítani a trutyit. Mondjuk szólhatott volna előbb is, mivel varázslattal szereltem le a trutyi óriást.
-Azt hiszem, most kvittek vagyunk. - mosolyogtam rá végül Elliotra, utalva első találkozásunkra, ahol ő mentett meg a gorgótól.
Nem válaszolt, csak bekapta a babérlevelet és szomorúan lépett bele a rózsaszín habmaradványba. Úgy gondoltam, tényleg kétségbe volt esve, hogy hogyan fog kitakarítani, így próbáltam felvidítani.
-Ha gondolod, segítek. Úgyis ráérek egész nap...
Közelebb léptem hozzá, és kíváncsian hallgattam a régi épületről szóló monológját. Én meglepetten néztem körbe, és azt mondtam:
-Ahhoz képest, hogy ennyire régi ez a ház, egész jól bírja. - gondoltam itt arra, hogy egyáltalán állt, meg arra, hogy kibírt - valószínűleg nem egy - robbanást, meg hát úgy mégis, ha olyan régi volt, rosszabbul kellett volna kinéznie. Biztos történt itt nem egy "baleset".
Amikor még egyszer körbe pillantottam, akkor már felmosó vödröt kerestem, hogy nekiálljunk a takarításnak.
-Bulizni készültél hétvégén? Mondjuk a rózsaszín köddel bizony fel lehet dobni egy partit, abban biztos vagyok. Csak vigyázni kell vele. Kis láng, Elliot, tudod, kis láng. - veregettem meg a vállát, és közben reménykedtem, hogy nekiállunk a takarításnak.
A pult körüli résszel elég sok dolgunk volt, ott volt a legnagyobb a pusztítás. Azt viszont nem tudtam, hogy Elliot hogy tervezi az ajtót visszarakni, ha nem használhat varázslatot. Habár lehet, hogy ismert néhány mugli praktikát, hogyan is kell az ajtót visszavarázsolni mugli módszerekkel.
Ilyenkor mindig elgondoltam azon, mennyire nehéz lehet mugliként élni. Mindent a két kezükkel kell megcsinálniuk. Nekünk bezzeg ott van a pálcánk, amivel szinte mindent meg lehetett csinálni egy pillantás alatt. Őszintén örültem, hogy boszorkánynak születtem.
-Szóval a nevelőapádé a hely? Ez valami családi vállalkozás? - kérdeztem, miközben nekiláttunk a takarításnak. - És te itt dolgozol. - Nem kérdés volt, kijelentés. Vártam Elliot válaszát, hátha most egy kicsit többet megtudhatok róla. - Itt nőttel fel? - kérdeztem. Nem kíváncsiskodni akartam, elfogadtam volna, ha Elliot nem akar ennyire személyes dolgokra válaszolni, de úgy éreztem, vagyunk olyan viszonyban, hogy ezeket megkérdezhessem tőle.

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

Éreztem, hogy Dean nem fog örülni annak, ami itt történt. Igen, igen talán hárman vagyunk ennek a helynek a tulajdonosai, de mint apa, mindig valahogy ő volt a vezető. Felügyelte a rendet, azt hogy hogyan bánok a vevőkkel… a pénzügyeket is mindig átnézte, sőt néha még a bájitalokat is ellenőrizte, amiket én készítettem. Még mindig éreztem, ahogy a hatása alatt vagyok a füstnek, a cipőm is már tocsogott a habba, ami továbbra is bemocskolta a helyet. Kicsit borzongtam tőle, de nem zavart.
– Ha gondolod, segítek. Úgyis ráérek egész nap...
Legyintettem egyet.
– Ugyan, nem ezért jöttél ide – sóhajtottam egyet. Kicsit kihúztam magam, majd elfordítottam a fejem a rózsaszín habról. Inkább Serenára pillantottam… hát ez legalább olyan izgalmas volt, mint az a gorgós eset, abban a fura egyetemi raktárban. Hát igen, az más helyzet volt, komolyabb harc. Egy pálcaintés édes kevés lett volna a gorgók ellen, bár őszintén szólva az is meglepett, hogy egy habóriást ennyivel le lehet teríteni. Serena kapott valami harci kiképzést? Úgy emlékeztem, hogy nem aurornak tanul, de ki tudja. Mostanában egészen sok mindent tudtam elfelejteni… én is öregszem? Biztosan, de jobb volt róla nem tudomást venni, így hát megköszörültem a torkomat és kicsit igazítottam a ruhámon.
– Ahhoz képest, hogy ennyire régi ez a ház, egész jól bírja.
– Az a sok kusza mágia egybe tartja. Ezért nem szabad megbolygatni. – Bólogattam. Úgy tűnt Serena viszonylag érti a helyzetet és ezen nem is volt mit magyarázni. A varázslók már csak ilyen épületeket szeretnek. A Roxfortot is csak a mágia tartja egyben, egyébként már nem lenne több egy hatalmas romhalmaznál. Ez persze az egész falura is igaz.
– Bulizni készültél hétvégén? Mondjuk a rózsaszín köddel bizony fel lehet dobni egy partit, abban biztos vagyok. Csak vigyázni kell vele. Kis láng, Elliot, tudod, kis láng.
Addig magamhoz vettem egy felmosót, de Serenának a még száraz részen lévő székekre és kis asztalokra mutattam. Reméltem, hogy kényelembe helyezi magát és nem kell tukmálnom. Ketten nem is tudtunk volna odaférni rendesen. Túl szűk volt a pultnál az átjáró és nem akartam, hogy koszos legyen a cipője. Engem meg nem zavar, ezer pár cipőm legalább volt.
– Ülj le, ha végzek a pultnál, hozok neked egy kávét – mondtam és belemártottam a rózsaszín habba a felmosó végét. Könnyen szívta magába a rózsaszín anyagot.
– Szóval a nevelőapádé a hely? Ez valami családi vállalkozás? – kérdezte, ahogy magam mellé varázsoltam a vödröt, az ujjaim között szorongatott lucfenyőpálcával. Egy kicsit megborzongtam, mert a varázslatot követően még némi émelygést éreztem. – És te itt dolgozol.
– Azért azt nem állítanám, hogy ez a munkám… – mosolyodtam el és tovább törölgettem a felmosóval a parlót, miután kipréseltem a rózsaszín lét a vödörbe. – Csak tulajdonos vagyok, részben. A nevelőapámmal, meg az öcsémmel nyitottuk ezt a helyet. – Magyaráztam és újabb adag rózsaszín levelet préseltem ki. Aztán kicsit megköszörültem a torkomat. Nem sokan érdeklődtek irántam így, ennyire őszintén, hátsó szándékok nélkül. Igazából nem is tudtam ezt viszonozni ebben a formában… flörtölni tudtam, de társalogni. Sosem voltam igazán jó barát alapanyag.
– Itt nőttel fel? – kérdezte aztán.
Csak elmosolyodtam és megráztam a fejemet, aztán kitámasztottam a felmosót. Odasétáltam az asztalhoz és leültem Serenával szemben, ha egyáltalán helyet foglalt korábban. Ha nem, hát egyedül ücsörögtem ott. Jól esett kicsit pihenni. Még éreztem a szédelgést, ami fejbe talált.
– Nem. Egy faluval odébb, Cranagh-ban… legalábbis részben. – Nem titkoltam, mit titkoljak rajta. – Az apám egy aranyvérű varázsló volt, a családja nem igazán akarta, hogy megszülessek… meg hát ő maga sem. Szóval anyámat végig kergette fél Anglián, mikor kicsi voltam. Amikor ideköltöztünk, anyám újra férjhez ment. Szóval az életem egy részét ezen a vidéken töltöttem, de Bath-ban születtem. – Tettem hozzá, hogy értse, miről van szó. Ennél komolyabb úgysem kell belemenni ebbe. Serena nem valószínű, hogy ismeri az apámat… hacsak az ő családjából valaki nem házasodott be a Rowle-ok közé.
– Nem olyan izgalmas az életem.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

Újra körbenéztem a házban. Kusza mágia tartja egyben. Ez érdekesnek hangzik. Vajon mennyire lehet régi ez a ház? És milyen mágia hatja át? Mennyire törékeny, ingatag lábakon alapokon állhat, ha már egy egyszerű varázslat is komoly gondokat okozhat. Kíváncsiságomnak hangot is adok:
-Mióta áll itt ez a ház? Ez a környék varázslók által lakott?
Nagy-Brittanniának ezt a részét nem igazán ismerem. Földrajz tudásom jobbára Skóciára - na meg Londonra - terjed ki, a brit varázsló közösségekről meg még annyi sem volt. Ismeretségem a Skye-szigetre, és az asztrológusokra koncentrálódott.
Közben Elliot neki állt rendet rakni, én meg a kérésére inkább helyet foglaltam, és figyeltem, ahogy dolgozik. Úgy tűnt, egy kicsit kiesett a rejtélyes Elliot szerepéből, és elmondott néhány személyes dolgot magáról. Nehéz volt eldönteni, hogy ez azt jelenti, hogy kiérdemeltem a bizalmát, vagy egyszerűen csak belefeledkezett a munkába, vagy egész egyszerűen csak beszélgetni akart velem, mindenesetre érdeklődve hallgattam.
Még meg sem született, de már nehéz volt az élete. Szomorú szívvel hallgattam, és képzeltem el Elliot édesanyját, aki kitart a kisbabája mellett, akármilyen áron. Biztos nem lehetett könnyű apa nélkül felnőni. Hacsak nem találta meg a nő viszonylag hamar élete párját.
-Mikor költöztetek vissza? Édesanyádnak nem volt ez nehéz? Én nem biztos, hogy jó szívvel költöznék oda, ahonnan egyszer el kellett menekülnöm.
Lehet, hogy Elliot és az édesanyja nem beszélgettek erről soha. Lehet, hogy túl mélyre mentem, de úgy éreztem, itt a lehetőség, hogy jobban megismerjem a férfit. Én pedig kíváncsi voltam. Egyszerűen szerettem volna megismerni, semmi hátsó szándék nem volt bennem. Maximum annyi, hogy szerezzek olcsón némi bájital hozzávalót.
Erről eszembe is jutott a kis pergamen, amin a bevásárló listám volt. Hogy eltereljem kicsit a beszélgetés fonalát, elővettem a zsebemből, és végignéztem, nem hagytam-e ki semmit.
Megvártam, amíg Elliot végez a takarítással - ezt onnan tudtam, hogy hozta a kávémat -, én pedig kedvesen rámosolyogtam.
-Akkor esetleg rátérhetnénk a jöttöm okára? Szívesen ledolgoztam volna a takarítással a hozzávalók árát, de természetesen galleonok is vannak nálam. - nyújtottam Elliot felé a papírt.

Tiszafa mag
Bumszalag bőr
Macskagyökérfű
Hunyor
Pióca lábak

Remélem minden a rendelkezésére áll, mert ha valami hiányzik, fogalmam sincs, honnan fogom tudni beszerezni. A legtöbb nehezen található meg Angliában, az egyetemi apotékában még ki is nevettek, amikor bementem a kis listámmal. Ott tiszafa magot nem árulnak. Meg nagyjából sehol, mert elég mérgező. A bumszalag bőrről meg mindenkinek csak a Százfűlé főzet jut eszébe, de ezer más bájital hozzávalója is lehet.
-Elliot! Benned van minden bizodalmam. Bejártam egy csomó helyet, de ezeket sehol nem találtam.

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

– Mióta áll itt ez a ház? Ez a környék varázslók által lakott? – kérdezte Serena, miközben úgy látszott, hogy a krízis helyzet megszűnt és nem volt más választásunk, mint rendet rakni. A kezembe vettem a felmosó rongyot és egy kicsit dörgölni kezdtem a rózsaszín hab maradványait. Reméltem, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle… hátul úgyis nagyobb takarítást kell majd végezni és kitudja, hogy milyen kár esett a raktározott a gyógynövényekben és bájitalokban. Inkább nem gondoltam bele.
– Az alapjai már a kora középkorban is álltak. Egy gyógyító kunyhója volt, aki északról érkezett ide. Aztán szép lassan mindig újítgatták. Már a 1800-as években is apotéka volt, ezért vette meg a nevelőapám ezt az épületet. – Magyaráztam el neki, hogy értse miért pont erre esett a választás és honnan erednek azok a régi erők, amiket tetten lehet érni az egész ház kisugárzásában, ha egy kicsit figyelmesebb az ember. – Egy kis közösség lakik Cranagh-ban, meg itt Glenhullban is.
Kitámasztottam a felmosót, aztán beszéltem… mintha beszélnem kéne. Mégis kit érdekel az életem? Még engem sem érdekelt kifejezett. Ami volt már elmúlt és nem számított igazán, hogy mi történt és mi nem. Már más harcokat kellett megvívnom, ami lazán kapcsolódott csupán össze anyám életének részleteivel.
– Mikor költöztetek vissza? Édesanyádnak nem volt ez nehéz? Én nem biztos, hogy jó szívvel költöznék oda, ahonnan egyszer el kellett menekülnöm.
– Nem költöztünk soha vissza Bath-ba, sem Londonba. Azért jöttünk ide, mert a nevelőapám befogadott minket. Úgy vélte, hogy ez elég távol van a fontos helyektől ahhoz, hogy ne keressenek. De aztán apám itt is zaklatni kezdett minket. – Sóhajtottam, majd leültem az asztal mellé egy pillanatra.
– Nincs is nagyon emlékem más helyekről. Itt éltem, itt nőttem fel. – Rántottam meg a vállamat. De azt nem tettem hozzá, hogy addig míg ki nem csaptak a Roxfortból és el nem szöktem az országból, nehogy véletlenül a családom szeme elé kerüljek. Ez már tényleg sok lett volna.
Végül nem is bántam, hogy a kezembe adja a pergament. Az egy kicsit jobban elterelte a figyelmemet a családi hülyeségekről. Egy kisebb lista volt tiszafamagról, meg bumszalagbőrről, meg macskagyökérről, hunyorról és piócalábakról.
–  Akkor esetleg rátérhetnénk a jöttöm okára? Szívesen ledolgoztam volna a takarítással a hozzávalók árát, de természetesen galleonok is vannak nálam. – Magyarázta.
– Csak a bumszalag bőr olyan marha drága, szóval szerintem sarlók is elegek lesznek. – magyaráztam és még egyszer végig futott a szemem a listán. Fogalmam sem volt, mi van készleten, ehhez nekem is át kellett néznem a választékot.
– Elliot! Benned van minden bizodalmam. Bejártam egy csomó helyet, de ezeket sehol nem találtam.
Hümmögve néztem rá.
– Fura, mert a macskagyökér és a hunyor nem is olyan ritka dolog. – Közöltem, aztán felkeltem az asztal mellől. – Megnézem, mink van. Sajnos nem dolgozom itt olyan sűrűn, hogy képben legyek. – válaszoltam és besétáltam a pult mögé, ahol már egészen felszáradt a rózsaszín valami és a padló kezdett úgy kinézni, ahogy ki kellett neki. Mivel elég alacsony voltam a nevelőapámhoz és Danielhez képest, kénytelen voltam odahúzni a sámlit, hogy felmásszak rá és úgy nézzem meg, mit rejtettek el a polcon előlem.
– Bumszalagbőr. – Vettem le egy üvegcsét. – Egy cuccod megvan… amúgy mire kell ez a sok minden? – Aztán levettem a szárított piócalábakat is. Ezzel másztam le és pakoltam le őket a pultra, ami elég viseltes volt még a korábbi eset után.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

Mindig lenyűgöznek az ennyire régi mágikus épületek. Tele vannak energiával, varázslatos feszültséggel, emlékekkel, történelemmel. Ilyen volt a Skye-szigeti obszervatórium is. Majdnem olyan régi volt, mint a greenwich-i, asztronómusok generációi kutattak, dolgoztak és éltek ott. Épp ezért tele volt mágiával. Most, hogy így belegondolok, az a legfurcsább, hogy szellemeink nem voltak. Talán az összes csillagásznak az volt az elképzelése, hogy halála után a csillagok közé kerül. És ki választaná az örök földi létet, ha szeretett égitestjei között is eltöltheti az öröklétet.
Ebbe még soha nem gondoltam bele, de nem is most volt itt ennek az ideje.
Inkább visszaterelem Elliotra a figyelmem, és szomorúan hallgatom, mennyire nehéz gyerekkora volt. Annyi eszem azért van, hogy ezt ne hangosan mondjam ki. Akkor Elliot tuti bezárkózna. Ő pont az a fajta ember, aki nem örül, és nem is kér a sajnálatból. De alapvetően ez nemcsak a felé irányuló sajnálat volt. Egyszerűen nem értettem, miért ilyen a világ. Elliot nem tehetett arról, hogy megszületett, mégis neki kellett gyerekként bűnhődnie.
És kezdtem megérteni, miért is olyan zárkózott, és bizalmatlan mindenkivel szemben. Mégis örültem, hogy felém legalább egy kicsit nyitott.
Végül rátérünk jöttöm valódi okára, és Elliot érdeklődve olvassa a listámat:
-Csak a bumszalag bőr olyan marha drága, szóval szerintem sarlók is elegek lesznek. Fura, mert a macskagyökér és a hunyor nem is olyan ritka dolog. - mondta, és a pult mögé ment, és elkezdte összeszedni, amire szükségem van.
-Pedig kerestem az egyetemi patikában is, és Londonban is. Úgy tűnik, most mindenki bájitalt főz.
Közben levett a pultról egy üvegcsét, és elővette a bumszalagbőrt.
-Egy cuccod megvan… amúgy mire kell ez a sok minden? - kérdezte, én pedig elpirultam.
Elgondolkodtam, hogy mennyit mondjak el neki a bájital kísérleteimről, de végül is Elliot mindig kisegített, nekem meg nincs okom nem válaszolni.
-Emlékszel, amikor először találkoztunk? Ott az egyetem pincéjében? Na, akkor is egy kísérleti bájitalt készítettem. Ezek általában olyan bájitalok, amik mágikus betegségek gyógyítására lennének alkalmasak, de még egyiket sem sikerült tökéletesítenem. Két fő vonalam van: a vérfarkas-kőr elleni - ez egy elég nehéz ügy, és a sárkányhimlő elleni védőital. Ezzel egész jól haladok, de a bumszalagbőr beszerzésével mindig gondban vagyok. Na meg persze még az állagán is van bőven mit javítani.
Felsóhajtok, és a kezembe temetem a kezem.
-Kit akarok ámítani? Ez inkább csak hobbi, mint tényleges kísérlet. De szeretek bájitalokat főzni, akkor pedig legyen értelme is. - vonom meg a vállam, és Elliotra pillantok, hogy ő erről mit gondol.
Igazából nem is értem, miért mondtam el ezt Elliotnak. Talán csak jó érzés volt valakinek beszélni róla. A bájtail kísérleteimről még nem sok embernek meséltem. Csak azoknak, akiktől támogatást, és megértést vártam. Talán azért is nem mondtam el a szüleimnek, mert ők egyáltalán nem támogattak volna. Számukra az asztronómia az első, csak utána jöhetett bármi más. De én továbbra sem voltam biztos abban, hogy a csillagászattal szerettem volna foglalkozni.
Mindenesetre kíváncsian nézek Elliotra, ő mit szól ehhez az egészhez: vajon egy kislány bolondságának tartja vagy tényleg elhiszi, hogy én képes vagyok valami újat létrehozni?

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

Nem bántam, hogy nem a múltamról kell beszélni. Régen voltam már gyerek, nem volt annyira az életem része az akkor szerzett benyomások sokasága, mint mondjuk a Londonba érkezésem előtt. Azóta annyi minden történt és formált meg. Talán Nathaniel Forest nélkül most nem lennék az az ember, aki lettem.
– Pedig kerestem az egyetemi patikában is, és Londonban is. Úgy tűnik, most mindenki bájitalt főz.
Hümmögve bámultam a listára. Nem tűnt annyira nehezen beszerezhetőnek egyik alapanyag sem, a legtöbb patikában igazából egészen könnyen beszerezhető volt ez a néhány dolog. A bumszalagbőrt találtam meg először, ahogy felálltam a kis sámlira. Tudtam, hogy a hunyor is valahol itt lesz. Nagyjából egy helyen voltak a bájitalalapanyagok.
– Vagy minden patikát kiraboltak. – Nevettem fel kissé keserűen. Sok helyről loptam már, de a patika nem tartozott ezek közé. Nem volt rá szükség egyszerűen, hiszen éppen eléggé értettem a bájitalokhoz, hogy az alapanyagok egy részét akár a természetből is összeszedhessem. Valójában remek medimágus lett volna belőlem, ha kitanulom a szakmát.
– Emlékszel, amikor először találkoztunk? Ott az egyetem pincéjében? Na, akkor is egy kísérleti bájitalt készítettem. Ezek általában olyan bájitalok, amik mágikus betegségek gyógyítására lennének alkalmasak, de még egyiket sem sikerült tökéletesítenem. Két fő vonalam van: a vérfarkas-kőr elleni - ez egy elég nehéz ügy, és a sárkányhimlő elleni védőital. Ezzel egész jól haladok, de a bumszalagbőr beszerzésével mindig gondban vagyok. Na meg persze még az állagán is van bőven mit javítani. – Kicsit meglepett a válasz, de nem fordultam felé. Mindenkinek kell egy hobbi.
– Kit akarok ámítani? Ez inkább csak hobbi, mint tényleges kísérlet. De szeretek bájitalokat főzni, akkor pedig legyen értelme is.
Megköszörültem a torkomat, ahogy a hunyorral és a macskagyökérrel a kezemben lekászálódtam a sámliról. A két kis üvegcsét letettem a pultra. Így pillantottam Serenára.
– Nem lett volna több értelme a Mandragórára járnod? – kérdeztem csak úgy mellesleg. Ha annyira érdekli a dolog, hogy drágább alapanyagokat is megvásárol, akkor azért érdemes lett volna ezzel komolyabban foglalkozni. – Ez egy elég komoly medimágiai kérdés, már évszázadok óta keresik rá a megoldást és elég nagy kutatóközpontok foglalkoznak vele. – Elvigyorodtam. – A családom nagyrésze medimágusokból áll.
Kicsit kihúztam magam, majd megköszörültem a torkom és visszafordultam a sámlimhoz. A piócaláb volt a következő, aztán megláttam a tiszafamagot is. Így sétáltam vissza, hogy mind az öt üvegcsét Serena felé toljam a pulton.
– Nekem ez a hobbim. – Mutattam a patikára. – Azért dolgozom itt, mert gyerekkorom óta tanítottak bájitalokat készíteni otthon. Megszerettem, így hát ezen a helyen el is készíthetem őket. – Mosolyodtam el finoman. – Hmm, legyen kedvezményes most ez. Hét sarló. – Mondtam és elővettem a tömböt, hogy megírjam a számlát.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

- Nem lett volna több értelme a Mandragórára járnod? - kérdezte Elliot, én meg azt gondolom magamban: Igazán jó kérdés, Elliot. Igen, az, mert gondolkodtam rajta. Főleg, mert szeretem a bájitaltant. Főleg mert a Roxfortban is mindenki bátorított. De a családi hagyomány, az családi hagyomány. Egyszerűen nem mertem a szüleim akarata ellen menni. Annyira kínos, és annyira szégyenletes, hogy nem mertem a saját szívemre hallgatni. De egész egyszerűen ott élt bennem a bizonyítási vágy, nagyjából azóta, hogy az öcsém megszületett. Azóta én már csak a lány voltam, Teddy volt az, aki a nevet továbbvitte. És hogy máshogy férkőzhettem volna a szüleim kegyeibe újra, mint hogy ismert csillagász válik belőlem.
Fogalmam sem volt, hogy jó úton vagyok-e efelé, mindenesetre még mindig kerestem a helyemet. Lehet, hogy sokkal jobban jártam volna, ha a bájital-főzéssel keresem a kenyerem, és a csillagászat marad a hobbim. De ezt már nem igazán tudom kideríteni. Választottam, az asztronómiát választottam, és itt a vége.
-A családom nagyrésze medimágusokból áll. - mondta még Elliot.
-Igazából maga a medimágia annyira nem is érdekelt soha. Csak a bájital-főzés. Ha pedig ez érdekel, akkor próbálok valami hasznosat is készíteni. Te mennyire vagy képben a bájitalokkal?
Arra gondoltam, hogy talán Elliot be tudna segíteni, lehet olyan ötlete, amire én nem gondoltam. Talán egy új irányt tudna mutatni nekem, ha lenne hozzá kedve.
Kifizetem neki a hét sarlót, és érdeklődve nézek körbe.
-Akkor azt hiszem valamennyire érted, hogy én két csillagász szülővel hogy választhattam az asztronómiát. Nem tudom, büszkék-e rám, de próbálok mindent megtenni, hogy sikeres asztronómus váljon belőlem. Ha más nem, besegítek a keresztapám boltjában. - vontam meg a vállam. - Tényleg, ismered a boltot az Abszol úton?
Mindig elámulok, James bácsi mit hozott össze. A semmiből alakította ki a csillagászati boltot, és gyönyörű vásárlóteret építettünk ki. Főleg én segítettem neki, a tervek nagy része tőlem származik. Igen, ha valami, hát arra büszke lehetek.
-Van valami dolgod most? Mert ha nincs, esetleg megmutathatnád ezt a kisvárost? - mutattam az ajtó felé. Kíváncsi voltam Glenhullra. Az egész táj kicsit hasonlított Skóciára, egészen közel voltunk. Kíváncsi voltam a környékre, ahol Elliot felnőtt.
-Egyszer eljöhetnél hozzánk is. Szerintem tetszene neked az Obszervatórium. - mosolyogtam rá hálásan, ahogy elraktam a bájital hozzávalókat.
Kíváncsian vártam, hogyan dönt Elliot. Sétálunk-e még egyet a környéken vagy utamra enged.

◂ control your emotions▸

2002. május 31.

◃s e r e n a▹

Children, behave
That's what they say when we're together
And watch how you play
They don't understand
And so we're
Running just as fast as we can
Holding on to one another's hand

style: simple style ║ zene: i think we're alone now

Nem igazán akartam csevegni magamról. Mármint nem volt túl okos sokat elkotyogni. Talán még Serenát is komolyan veszélyeztetné apám. Az elmúlt időszakban még idegesebb és kegyetlenebb lett, csak mert ellent mondtam neki. Nem akartam Nellie Nott férje lenni. Nagyon nem, szintem inden zsigerem ellenkezett a dolog ellen… fizikálisan rosszul voltam a gondoalttól. Gyomorgörcsöm volt akárhányszor megláttam apámat vagy éppen Nellie Nottot… vagy egyszerűen meghallottam a Rowle nevet. Az ír családomat meg féltettem attól, hogy bármit is kiadjak róluk. Serena talán kedves, de mégis csak aranyvérű, bárkinek tovább adhatott bármit, akár nem is direkt.
– Igazából maga a medimágia annyira nem is érdekelt soha. Csak a bájital-főzés. Ha pedig ez érdekel, akkor próbálok valami hasznosat is készíteni. Te mennyire vagy képben a bájitalokkal? – magyarázta. Csak bólintottam.
Igazából nem tudtam mit ért az alatt, hogy mennyire vagyok képben. Nem volt ilyen végzettségem, de sokat besegítettem. Egy-kettőt feltaláltam, de lényegében komolyabb kutatást sosem végeztem. A szexterápia volt az asztalom. A férfiasító egy vágykeltő volt, ami először is az impotencia ellen volt jó, de a második változatát inkább szórakozni vágyó fiataloknak találtam ki. Ez volt a hírnevem egy részének a kulcsa. A betegségekhez nem értettem azon túl, hogy mit kell használni a gyógyításukhoz.
– Hát, ki tudok keverni ezt-azt. – Vontam vállat. Arra még nem álltam készen, hogy kibökjem neki, még az RBF-et sem csináltam meg. Ötödéves voltam, mikor kicsaptak, nem sok esélyem volt, hogy folytathassam. Mert ilyen szánalmas vagy, O’Mara… A hang kegyetlenségére a csuklómat borító hegek fájdalmasan lüktetni kezdtek. Serena ezt persze nem láthatta. Még csak nem is fintorogtam. Odanyúltam és egyszerűen elraktam a pénzt.
Már megtanultam hogyan tartsam vissza a fájdalmat. Egyedül a crucionak nem tudtam ellenállni. Az olyan dolog volt, ami kívül-belül kifordította az embert magából.
– Akkor azt hiszem valamennyire érted, hogy én két csillagász szülővel hogy választhattam az asztronómiát. Nem tudom, büszkék-e rám, de próbálok mindent megtenni, hogy sikeres asztronómus váljon belőlem. Ha más nem, besegítek a keresztapám boltjában. – Magyarázta tovább, visszautalva a medimágusos megjegyzésemre. –  Tényleg, ismered a boltot az Abszol úton?
Csak megráztam a fejem. Felkaptam a pulton heverő rongyot és törölgetni kezdtem vele a habot, ami a pénztárgép mellett pihent meg.
– Van valami dolgod most? Mert ha nincs, esetleg megmutathatnád ezt a kisvárost?
– Hát itt még ki kéne takarítanom. De előttünk az egész nyár. – Mutattam a hátsó ajtóra. A konyhában ugyanis még mindig ott volt a rózsaszín trutyi, amit nyilván fel kéne takarítanom, mielőtt teljesen beállnék vagy Dean beállna majd idegesen megkeresne, hogy úgy mégis mit műveltem itt egyedül.
–  Egyszer eljöhetnél hozzánk is. Szerintem tetszene neked az Obszervatórium.
– Benne vagyok. – Mosolyodtam el, igazából érdekelt mi az, amit Serena igazán szeret. – A nyár folyamán összeülhetnénk valahol és akkor megmutathatod az Obszervatóriumot. – Egyeztem bele.

[Apotéka-látogatás]

Apotéka-látogatás


outfit

2002. május 31.

To: Elliot O'Mara

Egy kis ideig azt hittem, hogy megtört a jég, Elliot meg fog nyílni nekem. Egy kicsit talán így is történt, hiszen csepegtetett némi információ morzsát a családjáról, fiatalkori életéről, gyerekkoráról. Igazából már ez is nagy szó volt, hiszen közel egy éve ismertem, és rendszeresen találkoztunk, mégsem tudtam meg túl sokat róla. Általában mindig a hétköznapi dolgokról beszélgettünk, és nem a magánéletünkről. Vagy éppen próbáltunk elmenekülni valami szörnyeteg elől.
Azért egy kicsit boldog voltam, hogy Elliot elengedte magát mellettem. Nem amiatt, hogy többet megtudjak róla, hiszen, ha eddig kibírtam, és nem érdekelt a múltja, akkor most sem igazán szabadna foglalkoznom vele. Hanem azért, mert ezek szerint tudtam teremteni neki egy olyan biztonságos légkört, ahol meg mert nyílni. Sejtettem, hogy neki ez egy nehéz pont, és ha valakit a bizalmába fogad, akkor az nagy dolog. Én pedig nem adtam fel, mert Elliot is megérdemelte az én bizalmamat. Hiszen ezért voltam itt: mégis csak értettem némiképpen a bájitalokhoz és a gyógyfüvekhez.
Azért finoman jelezte, hogy ő most ennyire ért rá. Valószínűleg nagy kedve nem is volt ebben a kisvárosban sétálgatni, rossz emlékeket idézhetett fel benne, így nem is erőltettem a dolgot. Viszont úgy tűnt az obszervatóriumi látogatás tényleg érdekelte.
-Bemutatlak majd a kisöcsémnek is. Meséltem ám rólad Teddynek. Elmeséltem a gorgós esetünket, meg a sárkányetetést is. - mosolyogtam visszagondolva a régi emlékekre. - Szerintem várja már, hogy megismerhessen.
Közben elraktam a táskámba a bájital hozzávalókat, és felálltam a kis asztal mellől. Elindultam az ajtó felé, de azért visszafordultam.
-Biztosan ne segítsek? Végül is, egy kicsit én is hibás vagyok, hogy így alakult. Miattam hagytad ott a főzetet.
De láttam Ellioton, hogy nem akar osztozni a feladaton, így feladtam. Elköszöntem tőle, megköszöntem, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a raktárának készletét, és elindultam haza. Azért én még sétáltam egyet a városban, mielőtt Hertfordshire felé vettem volna az irányt.

Köszönöm a játékot!