+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Gabriel Milton (Moderátor: Gabriel F. Milton)
| | | | |-+  Menedék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Menedék  (Megtekintve 2773 alkalommal)

Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2022. 01. 30. - 00:00:07 »
+1

TO; Elliot


2002. december 23.
Karácsonyozás
16+


- Hát akkor jó neki…
Nem kell belenéznem a gondolataiba, hogy tudjam, mire gondol valójában. Persze, megértem valahol az őrlődését, én se biztos, hogy ki tudnék hagyni egy menetet magammal, de soha nem tagadtam meg a közelségemet tőle. Csak egy szavába kerülne, és karácsony vagy bármilyen más alkalom és alkalom nélkül is az ágyamba rángatnám és soha nem engedném el onnan. De ő ragaszkodik ahhoz, hogy férjhez ment, akkor semmi szex.
- Elliot! – Ha nem lenne most kettőnk között a pult, akkor biztos nem hagynám, hogy kerülje a tekintetem. - Kibaszottul biztos vagyok benne, hogy az alkalmi szex mással nem fog kettőnk közé állni. Visszaszerezlek, nem érdekel mennyi időbe kerül.
Nem rajtam múlik, hogy most ennyire nyugton vagyok, hanem rajta. Fontos nekem, ezért nem fogok nyomulni olyan nagyon. Persze, megtehetném, hogy felemelem és beviszem a hálóba, de attól pont olyan szörnyeteg lennék, akit nem érdemelne meg.
- Pont azért húztam Armanit, mert tudtam, hova jövök. A karácsonyi vacsorára, meg neked is szépnek kellett lennem.
Végignézek magamon. Egy farmer, egy garbó van rajtam, még félig felfegyverkezve ülök a konyha asztalnál. Ez közel sincs ahhoz az eleganciához, amihez hozzá van szokva.
- Akkor én most nagyon szégyenlem magam. Se karácsonyi dekoráció, se karácsonyi vacsora, se elegáns öltözet. Én csak veled akartam tölteni az időt és nem foglalkozni ezekkel a külsőségekkel.
Tudom, hogy a karácsony önmagában különleges alkalom, de számomra minden olyan alkalom az, amit itt tölt velem, vagy igazából bárhol eltölt velem. De ezek szerint akkor el kell majd mennem átöltözni és szépen felöltözni, hogy megtiszteljem a közösen töltött időt.
Közben persze figyelem, ahogy mesél a korábbi közös időkről. Ahogy látom a szemében, hogy szerette azt az énem, de igazából mégsem vágyik vissza abba az időbe. Hogy valami olyat adtam neki, ami akkor kellett, és tudom, hogy nekem ez elég. Nem fogom elszakítani a múlttól, nem fogom többé kérdezni, csak itt leszek majd neki, vele és majd, ha újra vissza akar jönni hozzám, akkor itt leszek. Megígértem.
Figyelem, ahogy a serpenyővel babrál, majd mikor megégeti a kezét, akkor felpattanok a helyemről, és megnézem magamnak az ujját. Annyira nem vészes, bájitallal vagy kenőccsel gyorsan el lehet mulasztani, de ha ő akar továbbra is főzni, akkor kell rá egy kötés. Beteszem a vízbe az ujját, hogy addig is hűtse le vele, majd berohanok a fürdőbe. Közben ledobom magamról a fegyvert és csak a pálcámat tartom magamnál.
Kicsit ellátom az ujját, és betekerem egy kevés kötszerrel. Megtámaszkodom a konyhapultban, amíg a válaszára várok a folytatással kapcsolatban.
- Sajnos nem tehetem meg…Először is, seggbe kell, hogy rúgjalak, mert a parancs ellenére megmozdultál. Másodszor meg, túlságosan fáj. Úgyhogy te jössz.
Elmosolyodom, majd megfordulok. Az ígéret az ígéret, még akkor is, ha a sérülése miatt teljesen megfeledkeztem róla. Pedig előtte mennyire hősiesen kibírtam, hogy ne álljak fel.
- Gyerünk, ne kímélj – riszálom kicsit meg a fenekem.
Akár megtette akár nem, pár perccel később már a tűzhely mellett állok, és figyelek, hogy ne égessem oda a húst. Többször átforgatom. Közben lassan elkészül a krumpli is, így előveszek néhány tányért, és elkezdem kipakolni rá a kész holmikat.
- Nem kéne neked egy fellépő, hogy elláss a vállam felett? – nézek hátra a vállam felett, így viszont majdnem összeér az arcunk.
- Így legalább tuti nem leszel megmérgezve.
- Már nem érdekel, ha megmérgezel.
A többiek persze más kérdés, de Elliotban bízok annyira, hogy tőle már nem félek. Már van elég új emlékem róla, hogy nem félek tőle. Mikor mindent kiszedek a tányérra, akkor elpakolok magam után, és az asztalra teszem a holmit.
- Mindjárt jövök.
Elmegyek megint a hálóba, majd felveszek egy inget és egy zakót. Legalább én is tiszteljem meg ezt az estét, ha már ő megtette. Mikor kész vagyok, akkor visszamegyek a konyhába, és leülök az asztalhoz, és ha eddig nem került a pohárba bor, akkor megtöltöm az övét és az enyémet is.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2022. 02. 05. - 09:17:48 »
+1

◂christmas in private▸
2002. december 23.

◃gabriel▹
touch me and you will burn

style: christmas outfit zene: Revolution


– Akkor én most nagyon szégyenlem magam. Se karácsonyi dekoráció, se karácsonyi vacsora, se elegáns öltözet. Én csak veled akartam tölteni az időt és nem foglalkozni ezekkel a külsőségekkel.
A kijelentést megmosolyogtam. Gabe aranyos volt a maga módján, de igazából nem vártam el tőle, hogy kiöltözzön. Emlékeztem még azokra az időkre, amikor együtt voltunk és ő mindig az imádott kék kabátjában feszített. Abban is elég csinos volt, de semmi különös. Szívem szerint odaléptem hozzá, hogy finoman végig simítsak az arcán és megnyugtassam.
Már megszoktam, hogy nem Armaniban vársz. – Mondtam és egy kicsit fel is nevettem. – Teljesen jó vagy így is nekem. – Tettem hozzá, csakhogy megnyugodjon. Igazából azt nem bántam, hogy a véres, szétszaggatot kék kabátot már nem hordja. Az kellően rossz emlékeket tudott volna idézni bennem. Még emlékeztem a fémes-sáros szagra, ami abból a ruhadarabból áradt… és hogy mennyire nem akartam elengedni, mikor azt mondta Metzger: Gabe meghalt. Az volt az egyetlen, amim maradt belőle. A házból gyorsan elment az illata, mintha sosem élt volna itt. Ezért is menekültem el és vittem magammal az állandóan nyüszítő kutyusokat.
A bekötött ujjamra pillantottam, mielőtt odaléptem volna mögé, miközben főzött. Ez is olyan megszokott volt, hiszen mikor vele laktam állandóan gondoskodott rólam. Nem úgy, mint Aiden. Sokszor volt kemény, hideg és szigorú, de akármi történt velem, ott állt mögöttem, hogy támogasson. A sérüléseimet leápolta, készített nekem enni és összebújtunk az ágyban, ha arra volt szükségem.
– Nem kéne neked egy fellépő, hogy elláss a vállam felett? – Nézett hátra Gabe, ahogy a vállának támasztottam az államat. Az arcunk kicsit összesimult… és olyan furcsa érzés volt érezni a bőrömön, ahogy végig karcolja a borosta. Már régen éreztem ezt. Már nagyon-nagyon régen volt ilyen közel hozzám az illata vagy a teste. Jó volt őt érinteni.
Zöldszem, azért annyira kicsi nem vagyok. – Suttogtam és megköszörültem a torkomat. Az ételre tereltem a szót inkább, mielőtt kínos helyzetbe sodornánk magunkat. De nem húzódtam el, még egy kicsit ki akartam élvezni ezt a pillanatot… és tudtam, hogy Aiden mennyire tombolna, ha ezt tudná. Nem bízik Gabe-ben és valahol meg tudtam érteni. Egy oldalát ismerte és látta, ami felzaklatta és ami miatt engem akar óvni mind jobban.
– Már nem érdekel, ha megmérgezel.
A kijelentésre nyeltem egyet. Nem mérgeztem volna meg, nem úgy, hogy belehaljon. Talán a szórakozás kedvéért meglocsolnám a kávéját valamikor férfiasítóval vagy valami más droggal, de meg sosem ölném. Ha öltem, azt olyan okkal tettem, amiben hittem. Védelmi céllal. Gabe-től viszont senkit sem kellett megmentenem.
– Mindjárt jövök.
Hümmögve pislogtam után, ahogy eltűnt a háló irányába. Addig megterítettem szépen az asztalt, majd egy pálcintéssel borral töltöttem meg a poharakat. A saját adagomba bele is kortyoltam várakozás közben. Aztán kisvártatva, mikor a kutyák is felkapták a fejüket, megjelent Milton kiöltözve.
Csak le ne hamizd azt a szép ruhácskádat. – Kacsintottam rá vigyorogva. Ha leült végre az asztalhoz, megemeltem a poharamat a borral: – Igyunk arra, hogy látlak végre zakóban. – Összekoccintottam a talpaspoharamat az övével, majd nagyot kortyoltam a borból. Aztán hozzá láttam a vacsorázhoz. Még mindig nehezen ettem egyedül, nagyrészt azért híztam, mert Aiden mindig ott volt velem, minden étkezésnél. Beszélt hozzám, apró falatokra vágta az ételt, hogy megegyem, míg a kedves szavaival eltereli a figyelmemet. Kellett a támogatása, kellett ahhoz, hogy normálisabb életet éljek.
Végül is nem főzünk olyan rosszul együtt… – állapítottam meg, ahogy egy falat krumplin csámcsogtam.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2022. 02. 07. - 00:05:20 »
+1

TO; Elliot


2002. december 23.
Karácsonyozás


Nem gondoltam volna, hogy még egyszer úgy fogok állni a konyhám közepén, hogy közben bűntudatom van valami miatt. Annyira megszoktam, hogy egyedül vagyok, vagy ha jön is hozzám valaki, akkor sem kell kiöltözni, hogy nem is gondoltam erre. De szerencsére Elliot megnyugtat, legalábbis valamennyire. Ettől függetlenül azért lehet, hogy később majd átöltözök, még nem tudom mi lesz ennek a sütés-főzésnek az eredménye.
De örülök neki, hogy nem vonul félre tőlem, hogy itt marad mellettem. Így érezhetem az illatát, a közelségét. Rég volt már ilyen, és nagyon jól esik ez a kis meghittség.
- Zöldszem, azért annyira kicsi nem vagyok.
- Pedig néha nagyon annak tűnsz. Meg aztán ha látni is akarsz valamit lenn, a tűzhelyen, ahhoz nem elég, hogy a vállam felett ellátva látod a plafont.
Cukkolom kicsit még, de tudom, hogy azért közel sincs ekkora magasság különbség kettőnk között. Amíg az utolsó simításokat végzem, addig kimondom azt, amiről szerintem tudnia kell. Már nem érdekel, ha megmérgez. Nem mintha eddig nagyon félnem kellett volna tőle, de azért szeretném, ha tudná. Még akkor is, ha nem tudna nekem úgy ártani, hogy abba belehaljak. Azt akartam, hogy ezt tudja.
Amikor mindennel végzünk, akkor gyorsan elugrok a hálóba és átöltözök. Nem sokszor van rajtam a zakóm, de most megtisztelem ezzel Elliotot, meg ezt az ünnepet. Legalább ez a fontos dolog kapjon megfelelő figyelmet az életemben. Hamarosan mikor visszaérek, akkor úgyis meg fog lepődni. Azt hiszem, az az arckifejezés minden pénzt megér majd.
Nem is tévedek, mert bár azért azt nem kapom, amire számítok, azért így is megéri az ügy.
- Köszönöm, hogy megterítettél. – Odaülök az asztalhoz, majd megemelem én is a poharamat. - Igyunk arra, hogy együtt tudjuk tölteni ezt az ünnepet, és ne aggódj, nem fogom lehamizni.
Belekortyolok a borba, aminek már eléggé a végénél járunk, innentől már a saját készletemet kell megbontani, de abban nem lesz ilyen finom nedű, csak egy kicsivel töményebb és még néhány sör.
A vacsora nagyon jóra sikeredik ahhoz képest, hogy csak egy gyorsan összedobott valami, egy rögtönzött vacsora.
- Végül is nem főzünk olyan rosszul együtt…
- Nem vagy te egy kicsit szerény? Olyan rosszul? Ez azért sokkal jobb, mint amire számítottam a hirtelen felindulás után. Meg aztán ez a szív alakú krumpli mindent visz.
Mutatok rá az első faragványára, majd azonnal szét is vágom, hogy tudjak enni belőle. Lassan eszek, hogy Elliotot ne zavarja a gyors tempóm, amihez szokva vagyok, és úgy látom, hogy így mintha neki is kényelmesebb lenne.
Ahogy elkezdünk a vége felé érni a vacsorának, úgy érzem egyre inkább az én időm eljöttét. Talán nem így, talán nem most és talán nem ezt kéne, de nem tudok tovább várni, és látni, tudni akarom, hogy mit szól hozzá. A saját tányéromat elpakolom a mosogatóba, és Elliotét is, ha végzett, majd a kanapéhoz vezetem, a kezemben viszem a poharam és az üveg bort is, amiket leteszek az asztalra. Leülök, majd a zsebembe nyúlok és felé nyújtok egy kis fekete dobozkát, ami csak egy masnit kapott.
- Boldog Karácsonyt, Elliot!
Kicsit izgultam, hogy elkészül-e, mert nagyon bonyolult mágiával van átitatva, ami benne van, de szerintem megéri. Nem egy nagy dolog, már ami a tárgy méretét illeti, mégis hatalmas ajándék lehet.
A dobozkát, ha kinyitja, akkor egy ónix medál kerül elő belőle, aminek azonnal fogja érezni a lüktető mágiáját. A mágiája abban rejlik, hogy ha hozzáér a medálhoz, akkor szívdobogást fog hallani és érezni. Megfogom a kezét és óvatosan, hogy az átokhegemhez ne érjen hozzá, a szívemhez teszem. A medál pont úgy dobban, ahogy az én szívem is.
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2022. 02. 08. - 21:16:46 »
+1

◂christmas in private▸
2002. december 23.

◃gabriel▹
touch me and you will burn

style: christmas outfit zene: Revolution

– Pedig néha nagyon annak tűnsz. Meg aztán ha látni is akarsz valamit lenn, a tűzhelyen, ahhoz nem elég, hogy a vállam felett ellátva látod a plafont. – Magyarázta, amiért jelzésként hátsón csíptem. Tudtam, hogy cukkol, ő meg tudta, hogy nincsen igaza. Talán mellette alacsony voltam, de alapvetően átlagos magassággal büszkélkedtem. A százhetvenöt centimmel… khöm… mármint a száznyolcvan centimmel tökéletesen helyt álltam.
Csak szeretnéd, hogy olyan kicsi legyek. – Húztam ki magam még jobban és a fülébe leheltem a szavakat, hogy kicsit izgassam a puszta jelenlétemmel. – Száznyolcvanegy centi vagyok és az éppen elég magas, hogy átlássak a vállad felett a  tányérra és lássam, hogy nem tálalsz elég szépen.
Cseppet sem zavart amúgy, hogy ekkora a magasságkülönbség közöttünk. Sőt, az igazat megvallva még tetszett is. Gabriel pont az a hatalmas, erős auror volt, akire szükségem volt Aiden elvesztése után. Ő volt a támaszom akkoriban, tudott irányítani és parancsolni, ami akkor minden összeszedettségem alapja volt. Hálás is voltam neki, amiért a fájdalmamat enyhítette a határozottságával.
Míg ő öltözött, én megterítettem, így nem volt más dolga, mint leülni az elegáns göncében és kezébe vennie a borral töltött poharat.
– Igyunk arra, hogy együtt tudjuk tölteni ezt az ünnepet, és ne aggódj, nem fogom lehamizni. – Javasolta, de a „lehamiz” szóra elvigyorodtam. Biztos voltam benne, hogy nem fogja használni, hanem csak szigorúan odabök valamit… az ő szájából hallani éppen ezért egyenesen röhejes volt. Mégsem nevettem ki jobban, csak megemeltem a poharat felé és én magam is nagyot kortyoltam az italból. Szerettem a jóborokat, ezt pedig én választottam, így rossz nem is lehetett.
– Nem vagy te egy kicsit szerény? Olyan rosszul? Ez azért sokkal jobb, mint amire számítottam a hirtelen felindulás után. Meg aztán ez a szív alakú krumpli mindent visz.
Megnéztem a szívforma burgonyát, aztán elégedetten vártam, hogy Gabe megegye. Valójában egészen büszke voltam rá, hogy milyen jól sikerült ez a kis szobrocska, amit akár karácsonyi ajándékként is nyújthattam volna neki. Aztán kicsit én is belekóstoltam az ételbe, de inkább csak csipegettem. A bort persze gyorsan kortyoltam, mert finomabb volt és könnyebben csúszott, mint a világ bármilyen eledele.
Ahogy Gabe végzett és már én sem piszkáltam meg a főételt, már pakolt is be a mosogatóba. Aztán hagytam magam a kanapéhoz vezetni, hogy ott leülve még egy adag bort vegyek magamhoz. A pohár felett pislogtam zöldszemre… kellett egy fél pillanat, hogy felfogjam, egy fekete dobozt nyújt felém.
– Boldog Karácsonyt, Elliot!
A számban lévő kortyot, hogy ne nyeljem félre, inkább visszaköptem a pohárba. Azt azonnal letettem a dohányzóasztalra, aztán átvettem a csomagot. Valahogy olyan fura érzésem volt tőle, mintha tiszta, mágikus erőt érintenék. Nyeltem is egyet, ahogy kicsomagoltam és egy egyszerű ónix medál került elő. Végig simítottam a medálon, éreztem a dobogást, mintha elven szívet éreznék… és valóban így volt. Akkor értettem meg, mikor Gabriel ujjai a csuklómra szorultak és odahúzta a tenyerem a saját mellkasához. Ugyanaz a ritmus…
Nekem adod a szíved… – próbáltam humorizálni, de valójában annyira meghatódtam, hogy könnyek cikáztak végig az arcomon. Megpróbáltam visszanyelni őket, de nem sikerült. Inkább elhúztam a kezem, hogy figyelemelterelésnek én is átadjak egy ajándékot. A táskámból vettem elő a vékony borítékot és nyújtottam át.
Egy hajókázás Norvégia parjtainál. Két nap egy hajón… két főre. – Magyaráztam, de egy részem reméltem, hogy engem hív el. Szívesen néztem volna meg a fjordokat és merültem volna el a vízesések és egyéb partmenti szépségek látványában. – Tudom, hogy mennyit dolgozol, ezért csak egy ilyen kis rövid kirándulás.
Naplózva


Gabriel F. Milton
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2022. 02. 11. - 19:19:56 »
+1

TO; Elliot


2002. december 23.
Karácsonyozás
16+


- Száznyolcvanegy centi vagyok és az éppen elég magas, hogy átlássak a vállad felett a tányérra és lássam, hogy nem tálalsz elég szépen.
- Nem öltöztem ki, nem tálalok szépen. Ezek mind olyan dolgok, amik a mindennapi életemhez nem szükségesek.
Szóval remélem mindent el is mondok vele. Nem vagyok mester szakács, nem tudom hogyan kell szépen tálalni, és tudom, hogy nem is fogom soha megtanulni. De ami a magasságát illeti, ezt ugye tudja, hogy soha nem fogom elhinni. Főleg úgy nem, hogy a róla szóló akta szerint is alacsonyabb. Bár, a pontos magasságot nem tudták még megmérni, csak tippelni, szóval egy hozzávetőleges magasság van, de az biztos nem annyi, amennyit ő állít.
Mikor kész vagyok a főzéssel, gyorsan átöltözök, és ezzel meg is lepem őt, bár tudom, hogy az igazi meglepetés majd még csak ezután következik. A vacsora a finom borral nagyon jól sikerül, és hogy ne üljön csak úgy velem szembe, amíg eszek, inkább keveset szedek. Ennek köszönhetően gyorsan végzünk vele. Mivel elég izgatott vagyok már a következőkkel kapcsolatban, el is felejtem a sütiket, amik ugyanúgy a konyhapulton vannak, illetve egyet talán a dohányzóasztalra tettem. De nem, mégsem, ahogy közeledünk a kanapé felé nem úgy tűnik, mintha tényleg ott lenne bármi is.
Ahogy odaérünk és kiszabadítom a kezemet a bor és a pohár fogságából, már adom is át Elliotnak az ajándékát. Remélem nem lesz túl tolakodó és annak is örülnék, ha elvinné magával. Hogy utána mit tesz vele, az már csak rajta múlik.
- Nekem adod a szíved…
- Nos, igen. Így is lehet nézni. Bár, én inkább a praktikusabb részét részesítettem előnyben, hogyha legközelebb megint történne velem valami, akkor elsőkézből értesülj róla, hogy meghaltam-e valóban. Bár, az tény, hogy odaadtam a szívem neked átvitt értelemben.
Látom rajta, hogy mennyire elérzékenyül. Szóval sikerül eltalálnom ezt a kis semmiséget. Így talán megnyugszik majd picit, mindig ott lehetek vele, lényegében.
Átveszem a borítékot tőle és azonnal ki is nyitom.
- Egy hajókázás Norvégia partjainál. Két nap egy hajón… két főre. – Rásandítok, mert szeretném azt gondolni, hogy saját magára gondol, de a korábbi kérdezősködése után a randikról… már nem vagyok biztos benne, hogy mit is akar azon túl, hogy tudja, én mit akarok tőle. - Tudom, hogy mennyit dolgozol, ezért csak egy ilyen kis rövid kirándulás.
Igen, sokat dolgozok, és igen, néha még én is hiszem, hogy egyszer a munkahelyemen fogok kikötni, mint aki odaköltözött. Mégis valahogy muszáj volt korábban elterelni a figyelmem a romokban lévő magánéletemről, másrészről viszont, mostanra már annyira belehajtottam magam ebbe, hogy másként nem is tudnék élni. Nagyon hosszú folyamat lenne, mire leszoknék róla.
- Azért annyira nem akarok munkamániás lenni, hogyha lenne egy tökéletes partnerem a nyaralásban, őt csak két napra vigyem el.
Nem látok lejárati dátumot vagy kirándulás időpontot a jegyeken, ezért azt gondolom, bármikor felhasználható. Ránézek Elliotra és lerakom az asztalra a borítékot.
- Azt hiszem, már tudom is, hogy kit fogok elvinni. Már csak egy megfelelő időpontot kell majd találnunk.
Szándékosan nem mondom ki, hogy ő legyen az, de biztosnak kell lennie benne, hogy ki a választottam. Annyira biztosnak kell lennie benne, minthogy itt van velem ebben a házban. Magamhoz veszem a bort és töltök neki és magamnak is a poharába, majd koccintásra emelem azt. Mert miért is ne.
- Szóval, mikor érsz rá két napig?
Naplózva


Elliot O'Mara
Adminisztrátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2022. 02. 15. - 19:55:28 »
+1

◂christmas in private▸
2002. december 23.

◃gabriel▹
touch me and you will burn

style: christmas outfit zene: Revolution

Talán kicsit sokat ittam, mert amikor Gabe nekem adta azt a dobogó medált és odahúzta a tenyeremet a mellkasára egy egészen kicsit meghatódtam. Éreztem, ahogy a szememben megülnek a könnyek, majd végig folynak rajta. Ez olyan fontos volt, olyan fontos, mintha csak ott álltunk volna a közös múltunk egy aprócska szigetén. Ő volt a menedékem minden fájdalmam elől, egy részem még visszabújt volna az ő ereje mögé, azt kívántam volna, hogy legyen ez a bizonyosság megint az életem része… de mégsem tettem. Nem tehettem meg, mert akkor annyi szót, annyi érzést kellett visszavonni… és azzal magam ellen küzdöttem volna.
– Nos, igen. Így is lehet nézni. Bár, én inkább a praktikusabb részét részesítettem előnyben, hogyha legközelebb megint történne velem valami, akkor elsőkézből értesülj róla, hogy meghaltam-e valóban. Bár, az tény, hogy odaadtam a szívem neked átvitt értelemben.
Nyeltem egyet.
De nem történhet veled semmi… nem történhet veled semmi… vagy utánad megyek a pokolra és addig kínozlak, amíg vissza nem térsz, hogy újra megöljelek. – Hüppögtem kissé gyerekesen. Tudtam, hogy nem kéne ebbe az egészbe ilyen mélyen belemenni érzelmileg. Én döntöttem Aiden mellett, én választottam ezt az utat… a Gabriellel töltött idő mégis olyan sebeket szakított fel újra és újra, amikre nem tudtam másképp reagálni, mint érzékenyen. Hol dühös voltam és neki mentem volna, mint bika a vörös posztónak… hol pedig csak sírni tudtam, hogy miért teszi velem ezt. Ezt… megint ezt. Ideaja a szívét, mintha még jogot formálhatnék rá.
Elővettem ugyan a saját ajándékom, de még mindig az övé hatása alatt voltam. Éreztem, ahogy a gombóc mind jobban nő a torkomban. Hiába beszéltem és próbáltam meg elrejteni a hangom reketségét, tudtam, hogy előbb-utóbb újra elsírom magam, mint valami óvodás.
– Azért annyira nem akarok munkamániás lenni, hogyha lenne egy tökéletes partnerem a nyaralásban, őt csak két napra vigyem el. – Magyarázta, én azért örültem, hogy nem hosszabb utat választottam neki. Nincs családja, ami a főnökeit egyenesen arra sarkallja, hogy egy nehezebb ügynél a világ végéről is hazarángassák. Ismertem a minisztériumot éppen eléggé, hogy tudjam miképpen megy ez. Ha valakinek nincs családja, szinte megszokott bútordarabként kezelték, akinek készen kellett állnia.
– Azt hiszem, már tudom is, hogy kit fogok elvinni. Már csak egy megfelelő időpontot kell majd találnunk. – Folytatta, miközben a borítékot letette az asztalra és a szemembe nézett. Gyorsan pislogtam kettőt, mintha össze kéne szednem vele szemben magamat. Pontosan tudta, mikor érzékenyülök el.
Elvettem a poharat, amit ismét megtöltött és felém nyújtott. Tudtam, hogy nem kéne többet innom, mert pontosan ezek a gyümölcsös borok szoktak alattomosan ütni és akkor vagy végig bőgöm az éjszakát vagy olyan felhőtlen jókedvem lesz, amit aztán otthon megbánok… mert Aiden tuti féltékeny lenne.
– Szóval, mikor érsz rá két napig?
Gabe… – Elmosolyodtam és megpaskoltam a mellkasát a hegétől kicsit távolabb. Így persze megint éreztem a szívverését, ami azonnal szíven talált. – Majd visszatérünk erre. – Tettem hozzá, jelezve, hogy találhat még nálam érdemesebb embert erre. Aztán összekoccintottam a poharunkat: – Boldog karácsonyt nekünk!

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.53 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.