+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  the wolf
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: the wolf  (Megtekintve 142 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2021. 03. 26. - 22:29:41 »
+1

CRANAGH



2002. április 7.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 03. 26. - 22:54:44 »
+1

the w●lf


Sean
2002. április 7.
Kora reggel

outfit

Hűvös volt még a reggel. A korai kávé sem melegített át annyira, hogy ne érezzem a bokámon végig simító hideget. Tudtam, hogy talán csak egy óra és visszatér a tegnapi, egészen kellemes tavaszi idő, de még korán volt. Talán hét óra és ilyenkor még megérezte az ember az Észak-Írországi hőmérsékletet. A táj csendje jobban lefoglalt, ahogy sok-sok nap után először végre kimerészkedtem a kertnél távolabbra… és nem, nem bajba keverni magamat. Egész egyszerűen csak sétálni akartam.
A kutyák ott futkároztak körülöttem a hatalmas mezőkön, míg én a poros úton haladtam az erdő felé. Szerettem azt a helyet, volt benne valami békés, valami rendkívül varázslatos. A fák között rejlő mágiát gyerekoromtól kezdve éreztem. Odacsalt a romokhoz, az elhagyatott házhoz mélyen az erdő beljesében. Ezt élveztem, hogy felfedezhetek, hogy kereshetek. A valódi képességem mégsem akkor tört elő… hanem, amikor az az arabfigura átszúrt a késével.
 Agiel ugatva sietett előre, ahogy megérkeztünk az első fákhoz. A másik három pedig izgatottan rohangált ide-oda, mintha valami furcsaságot éreznének. Mégsem ugattak, azaz nem volt veszély, csupán figyelmesek lettek a helyre… talán csak a helyre. Nem igazán gondolkodtam, ujjaimat beletúrtam a kabátom zsebébe és úgy lépdeltem tovább előre a hőn szeretett kis úton.
A fülemben ott csendültek Dean szavai, amiket hozzám intézett, mielőtt kilépett volna az ajtón: – Öltözz fel rendesen! A fák között mindig hidegebb van.
Lenézve a papucscipőkre, ezt nem igazán sikerült teljesítenem. A bokám már egészen átfázott a hidegtől, ahogy beletrappoltam a fűszálak és sáros avar keverékébe. A fák már egészen kibontották lombkoronáikat, szép zöld volt minden és olyan tavasziasan élettel teli. Csak a madarak csicsergése hiányzott… az valamiért most elkerülte a környéket. Mégsem gondoltam bajra továbbra sem.
Agyaltam mindenféle dolgokon. Az erdőn, a fákon, a kutyákon, akik még mindig különösen zaklatottnak tűntek, ahogy a távolban rohangáltak fel-alá. Gabriel bizonyára értette volna, mit akarnak, én azonban csak intettem feléjük, hogy jöjjenek vissza… és éppen ezért nem vettem észre azt a valamit, amibe beakadt a lábam, s szó szerint átestem rajta. Előre támasztottam a tenyeremmel, ám az esés nem volt akkora, hogy eltörjem esetleg a karom, de még így is sikerült beletérdelnem a sárba világos nadrággal. A jobb papucscipőm pedig beakadt a valamibe, így mezítláb landoltam.
Mi a picsa… – morogtam, mintha valami hangot is hallottam volna… ezért hát megfordultam. Egy test volt az. Ráadásul még csak nem is élettelen, hogy azt mondjam, átestem egy hullán. Nem, egy ruhátlan, de nagyon is élő valaki volt az. A barna fürtök túl ismerősek voltak, akárcsak az egész testalakata, bár abban biztos voltam, hogy a szikár alkatot és azt a feneket nem láttam még ruha nélkül.
Sean! – Ismertem fel hirtelen, ám mielőtt még hozzáérhettem volna Azazel rohant oda hozzá, hogy élesztgetve az ájult alakot nyalogatni kezdje az arcát. Igen, velem pontosan ugyanezt csinálta, mikor az Édes Mérgek Kocsmában robbanás volt, én pedig egy ajtó alá szorultam a mosdóban. – Azazel, vigyázz, még a végén rád morog ez a rossz Blöki… – Mondtam és leguggolva, meztelen lábamat a cipős lábamra helyzve fordítottam meg Seant, hogy a másik oldalról is megnézzem meztelenül. Végül is, nekem is lehet egyszer karácsony, ha már a születésnapomat minden évben sikerütl elbaszni valamivel.
Hm… – Pillantott az arcára és finoman megérintettem a tenyeremmel. – Jól vagy?
Naplózva


Sean Westerfeld
Vérfarkas
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 03. 31. - 20:24:53 »
+1

☾ I'm crossing out names, and no one is safe☽
E l l i o t O ' M a r a
2-0-0-2-á-p-r-i-l-i-s-7



Kibazsott telihold, már akkor megőrjít, amikor már csak egy kis hányás hiányzik abból a luvnyából, ott fent az égen. Igazából amióta tudatosabban kell az emberek életét megóvnom, már amikor sikerül, legutóbb is egy rőzseszedő néni széttépett teste mellett ébredtem fel... Szóval ha sikerül biztosnágosan eltávolítanom magam a közéletből... Amúgy is minek szedett az éjszaka rőzsét, de most komolyan?... Akkor kellően fel tudtam rá készülni, mert Anna által adott farkasölőbizbaszt nem iagzán akartam használni. Valamikor ki kellett engednem magamból a szörnyeteget, ki kellett engednem, hogy tomboljon, hogy egyszer azt tehesse amikor akart, azt amit akart. Mert ha nem szabdul ki akkor a bennem lévő ketrecet rágja és tépi, és akkor kicsúszik a kezemből az irányítást. De ezt nem akarta a bennem lévő kölyök hagyni.
Azt reméltem, miután megöltem Thomast... Miután megtoroltam a családom és az életem, lecsillapodig, de benne túlságosan erőszakos tűz lobogott. És én még mindig, mindennél jobban gyűlöltem és féltem a tüzet. Még mindig. Az emlékek lassan kezdtek visszatérni, mintha a halála lett volna a kulcs a szürjke gomolyfelhőkhöz, de tudtam, hogy lesznek olyanok, amiket örökre elvesztettem. Ez pedig kurvára fájt.
ELjöttem jó messze Londontól, a vadászat reményét és az erdő kellemes illatét űzve. Úgy éreztem midnig is szerettem a vidékies falusi levegőt, a fákat, az őz vagy a nyul esetleg pocok húsának az ízét a számban. Ahogy közeledett a telihold, lassan kiszemeltem a cuccaimnak egy biztonságos helyet, ahová mondjuk a pálcámat rejthettem el. A ruha úgysem volt fontos, mindig kukáztam vagy loptam valahonnan magamnak. Vagy az éppen megnyúvasztott áldozatomról szedtem le, hogy ha viselőképes volt. Mondjuk iagzán vadászhatott volna ez a rohadt farkas csávókra is, nem pedig fejkendős, otthonkás nénikre. Biztos valami perverzióját élte ki.
Csak az a cseszett fájdalom ne lett vonla, meg az, hogy úgy érezzem magam, mint egy másnapos agyhalott zombi. De hát én mindig is annyira imádtam másnapos agyhalott zombinak lenni, nem? EZ volt a hobbim, hogy telihold után is úgy járkáljak, mint egy degenerált drogos.
Miután a telihold minden józanságot, emberséget, és emléket kiszipolyoz velem, csak fekszem valahol. Érzem az orromba kúszó álmos reggeli erdőt, hallagtom a csiripelő madarak hangját, és érzem, ahogy a hűvös szellőm megcirógatja  ameztelen testemet. Farkas alakba kéne változnom, de nem hordom a seggembe dugva a pálcámat, hogy ezt megtegyem, és ha jól szagolom, jó messze van innen ahol most vagyok a holmim. Inkább csak feskzek ernyedten a földön, hátha erre jön valami rendőr, és bevisz a sitrre, mintha szatír lennék. A gondolataim nem teljesen tiszták, szebezhető vagyok és gyenge a telihold utáni két-három napban.
Még azt sem igazán veszem fel, hogy valaki taknyol egyet rajtam. Túl ernyedt és topma vagyok, sebezhető, ez pedig rohadtul irritál. De még felmorranni sincsen időm, és a szagok is olyan zavarosak, az agyam lassan kapcsoln, nagyon lassan, főleg, hogy egy kiló homokot is beszippantok ki tudja hány szerencéstlen hangyával, mert a hasamon nyúlva fekszem. Csodáld meg világ a díjnyertes seggemet, meg is csókolhatod.
A következő pillanatban valami nyalni kezdi a pofámat, de még mindig ernyedt vagyok bármilyen emberi vagy akár farkasi reakcióra, és még azt sem igazán esik le, hogy felfordulok. Ahogy jönnek és jönnek a hangok, egyre inkább kezd idegesíteni, de aztán a szag, az alak szaga túlságosan is ismerős, így nyögve résnyire kinyitom a szemem és egy kutya liheg a fejembe.
- Héjj, hagyjál már jesszus - morgok rá. Nem mintha nem örültem volna a kuytáknak, sokkal jobban elviselem őket, mint a macskákat. Azért kissé elhúzva a számat megsimogattam a nyakánál, miközben leesett hogy ez egy dobberman. - Jól szétvágták a füled, kellett neked hagynod - dörmögöm, majd félig felhúzom a tárdem és felsandítok ELliotra.
- Csá. Kukkolótúrát tartasz? Bocs, itt én vagyok az egyetlen pucér pasas, de néhány mérföldre érzek egy nőcit is. Bár lehet véletlenül széttéptem, mittom én. Szóval mit keresel itt Hamupipőke? - pislogok rá, felvont szemöldökkel, miközben azon gondolkodom, hogy lehet egy cipő ennyire életképtelen és fura.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 04. 04. - 17:10:04 »
+1

the w●lf


Sean
2002. április 7.
Kora reggel

outfit

16+

Azt hiszem, még sosem estem ki a cipőmből. Legalábbis nem ilyen módon, átzuhanva egy pucér tetseten. Nos nem ez az, amire az ember kutyasétáltatás közben számít, ráadásul Észak-Írorszszágnak ennek a néptelen kis szegletében. Londonban az ember mindig látott ezt-azt, sőt néha a részesei volt egy-egy italozósabb alkalom után. Én magam is állandóan belekeveredtem a dolgok sűrűjébe, hol egy kis meztelenkedéssel, nyilvános szexszel vagy más fajta bűnökkel.
Most azonban, a meztelen lábamon gubbasztva figyeltem, amint Azazel - a doberman-démon hadseregem egyik izmosabb tagja - éppen a fiút szagolva bökdösi nedves orrával, majd nyalja össze. Sean persze morogolódva tért magához, ahogyan arra számítani is lehetett.
- Héjj, hagyjál már jesszus - magyarázta, aztán mégis csak végig simított a nyakán. Azazel erre köszönés képpen ugatott egyet. Talán játszani akart, mintha egy másik kutya lenne az, akire bukkant. Egy ideje nem is láttam ilyen izgatottnak és boldognak. Gabriel halála a kutyákat is megviselte, mégha a környezetváltozás némi izgalmat is hozott nekik. A napi tréninget nem tudtam nekik megadni, ígyhát csak kényesztettem őket. Szinte a fülemben csengett, ahogy azt mondaná: Kell a szigorúság, így bízhatok meg bennük teljesen, Királylány. És igaza volt... nagyon is igaza. Csakhogy ezek a kutyák már nem mentek harcolni. A legelőn játszottak s legfeljebb a bárányokat óvták meg a farkasoktól... habár Seant is barátnak tekintették. - Jól szétvágták a füled, kellett neked hagynod.
Erre Azazel megint ugatott egyet és elfutott a testvéreihez, hogy még látó távolságban, de körbe fussák a fák törzsét egymást kergetve. Kellett nekik a kimozdulás, én pedig végig nézhettem nyugodtan Sean testén. Nem rossz... nem rossz... Jól van, O'Mara, élvezkedj hát! A hang rám parancsolt, én meg élveztem. Miért is ne? Elvégre ennyi nekem is jár, ha már átestem rajta és a papucscipő jobb párja a teste alá szorult.
- Csá. Kukkolótúrát tartasz? Bocs, itt én vagyok az egyetlen pucér pasas, de néhány mérföldre érzek egy nőcit is. Bár lehet véletlenül széttéptem, mittom én. Szóval mit keresel itt Hamupipőke?
Elvigyorodtam, ahogy találkozott a tekintetünk.
- Nos, ha már itt vagy és pucér vagy, miért ne tarhatnám meg azt a kukkolótúrát? - kérdeztem és tekintetem végig simított a felső testén, odalent el is időzött kicsit. Hümmögve jeleztem, na meg egy bólintással, hogy elégedett vagyok a méretekkel, majd egész egyszerűen visszanéztem az arcára. Tudtam én önuralmat gyakorolni, hogyha akartam, csak általában kevés olyan helyzet volt, amikor ezt szükségesnek is éreztem. - Végül is nem rossz... de látom kicsit fázol. Régóta fekhetsz itt pucéran... - Vigyorodtam el, majd a hátsómra is huppantam.
Így nyújtottam felé a meztelen lábamat, kicsit megérintve a hasát.
- Akkor legyél Hamupipőke farkasa és add rá szépen az üvegcipellőt, mielőtt lefagy a lába. - Mondtam és közben azon gondolkodtam, mit adhatnék rá, ami átmelegíti. A saját ruháimat kicsit sajnáltam, azért hűvös volt így kora reggel... de végül is... lehetek jószívű. - Cserébe kölcsönadom a kabátom... vagy ilyesmi...
Naplózva


Sean Westerfeld
Vérfarkas
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 04. 07. - 22:34:58 »
+1

☾ I'm crossing out names, and no one is safe☽
E l l i o t O ' M a r a
2-0-0-2-á-p-r-i-l-i-s-7


A számban még érzem. Kat vérének az ízét érzem, pedig tudom, hogy annak a valakinek semmi köze hozzá. Az ő vére túl jó volt, és a szégyenbe belepusztulok. Hogy a bennem lévő állatnak ízlett, hogy ő szerette feltépni a torkát, és rosszul vagyok magamtól, az emléknek a képe beteggé tesz. Gyűlölöm magam a fehér szobát, a régi életem amiből csak a halál és a gyilkolás van bennem, és gyűlölöm a farkast önmagamban. Pedig ő is én vagyok.
Ő is én vagyok. És mégis őt teszem meg bűnbakknak. pedig aki akkor megölte Katet, az én voltam. Eggyéválva a farkassal. Szerettem volna azt gondolni, hogy annak a féregnek a halálával jobb lesz. De csak a húgom megöléssért álltam bosszút. A saját tetteimet mégis hogy toroljam meg? Dübörög még bennem az előző telihold fátyolos fénye, a szagok, a képek, a hangok zavarosan úsznak keresztül a fejemen, meg sem állva, hogy bármit is megállapítsak a környmezetemből. Sebezhető vagyok, pucés vagyok, és még éhes is, mert csak a farkas lakott jól, de én nem. Biztos van itt valahol egy kuka. Vagy valami normális állat, mondjuk egy nyúl vagy esetleg egy szarvas. Őz. Egy friss ünő húsa olyan jól esne. Szinte kicsordul a nyálam, miközben leresztül zúgnak rajtam.
Hallom a kutyákat, hallom a lépteket, az ismerős szagokat, de éhes vagyok, fáradt és még beteg is. Inkább csak maradok mozdulatlan, hátha nem hívják ki a vadőröket rám. Mondjuk legutóbb is megszivattam magam ezzel, hogy kinyúltam farkas alakban és a végén bedobtak egy állatkertbe. Még jó, hogy van szökési tapasztalatom.
Aztán egy kutyaorr bököd, és megérzem lassan Elliot ismerős zöld mohás, kissé furcsán erdős illatát. Meg a négy kutyáét. Három kan és egy szuka. Remek. Remélem nem kezdik majd el a seggemet szagolni, mégsem vagyok farkas alakban. Na ezt a fajta ismerkedést nem bánom, hogy nem hozom magammal, bár a bolhák is kikerülhetnének. Meg a kullancsok. De pesrze anniyra nem is izgat, végül is  rühes farkas nem vagyok, csak csöves. Fasza kis rangok, nem?
Morogva eltolom magamtól őket, aztán lassan ülőhelyzetben találom magam Elliot arcát bámulva, Kissé még zavarják a fények a szemem, így hunyorgok, miközben a kutyák lelkesen ugrálnak és vakkantanak, majd rohannak valamerre.
- Nos, ha már itt vagy és pucér vagy, miért ne tarhatnám meg azt a kukkolótúrát? - kérdez vissza Elliot, mire megvonom a vállamat.
- Csak nyugodtan, végül is nincs olyanom, ami neked ne lenne. Bár ki tudja miket rejtegetnek a vérfarkas szerveim - forgatom meg a szememet. - Csupa meglepetés a testem még nekem is, bizonyos éjjeleken. remélem nem maradt vissza rajtam még egy lopmos, vagy ilyesmi - fújom ki ingerülten a levevgőt.
- Végül is nem rossz... de látom kicsit fázol. Régóta fekhetsz itt pucéran... ül le mellém, majd böködni kezdi a lábával a hasam, mire megborzongok, mert azért hideg volt, és Elliot lába is hideg, és ezt a bundátlan testem kicsit keservesen fogadja.
- Ó, igen, tök régóta. Úgy döntöttem én leszek a szatír az erdőből, aki a lányokat ijesztgeti. Tudod, mindenkinek kell egy hobbi - vontam meg vállamat, összevont szemöldökkel fürkészve Elliotot és a lábát.
- Akkor legyél Hamupipőke farkasa és add rá szépen az üvegcipellőt, mielőtt lefagy a lába. Cserébe kölcsönadom a kabátom... vagy ilyesmi... - felvonom a szemöldökömet, de aztán inkább a fura cipőjét ráhúzom a lábára, csak vigye innen, és ne bökdössön a hideg lábábval. De már legalább nem Kat vérének az ízével foglalkozom. Hanem lábakkal. Csodálatos fejlődés ez, Sean, mindjárt felcsapsz cipésznek vagy a fazsom sem tudja.
- Fura cuccaid vannnak, Elliot - dünynögöm, miközben az egyik hím kutya rámrongyol és a mancsait átvetve hátulról a vállamon nyalogatni kezdi a fejem, mire én csak morogva kifújom a levegőt. talán kissé erőteljesebben mert lelapít a földre. Kicsit dominánsabb vagyok, mint kéne? Minden esetre azért megborzolom a nyakánál a szőrt.
- A cuccom itt van valahol, nyugi körbepisiltem, hogy megjelöljem a területem - jegyzem meg szarkasztikusan, majd felkászálódok, és elindulok. Ha ruhám nem is lesz, legalább pálcám igen és lehetek ordas megint. - Egyébként gondoltam, mivel nincs mit csinálnom és az utcán élek, beköltöznék Roxmortsba hogy riogassam Dumbledore kölykeit. Biztos rohadtul unatkozhatnak - mondom, miközben kiborzolok a hajamból egy-két levelet.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 04. 10. - 18:45:21 »
0

the w●lf


Sean
2002. április 7.
Kora reggel

outfit

16+

Az erdő csendjében Sean morgása már-már olyan természetesen hatott, mintha az egyik bokorból bármikor előléphetett volna egy farkas valóban. A tavasz már-már szokásosnak nevezhető békétlenségébe ez is beillet volna... egy támadó farkas, ami ideugrik és letépi az arcomat, hogy aztán megint az, amit nyugodtnak véltem egy pillanat váljon katasztrófa helyzetté. Az elmúlt három évem, mintha másról sem szólt volna, csak harcra... ami valahogy mindig tavasszal tetőzött. Vajon mi történhet még? Egy egyszarvú ugrik ki valamelyik bokorból talán? Esetleg egy tündérlény táncol végig a szemünk előtt? Akárhogy is, nem gondoltam benne ennél mélyebben, csak Seant bámultam meg, meg a meztelen bőrfelületet, ami legalább annyira természetesnek hatott, mint a puszta lénye ezen a helyen.
- Nem akarlak kiábrándítani, de a méreteid... nos odalent is teljesen emberinek tűnnek. Persze állapotban még nem láttam, de megértem, túl hideg van. Még a látványom sem tujda feldörzsölni a hangulatod... bár ez a fura a te korodban. - Csípkelődtem vele tovább, ahogy a hátsóm ott landolt a hűvös avarban.
Felé nyújtottam a lábamat, ami furcsán színátmenetesnek tűnt ebben a hűvösben. Kék és lila keveréke volt, ahogy egész átfázott. Kicsit belesimultam jobban a puha bőrrel Sean érintésébe... hát igen, sosem volt bőrkeményedésem, ezért leginkább egy kislány lábfejének érintésére hasonlíhatott. Ezt az egyet viszont nem bántam. Már amúgy is megszoktam, hogy nem sok férfiasság szorult bennem a túltengő agresszión kívül, ami időnként előtört belőlem, helyrebillentve a nemi szerepeket.
- Fura cuccaid vannnak, Elliot - alighogy ezt kimondta, megjelent Azazel és két mellső lábát a vállaira vetve mosdatni kezdte. Csak egy pillanat, egy mordulás kellett és az állat azonnal a földre lapult... hirtelen nagyot dobbent a szívem, mintha Gabrielt láttam volna más testbe. Nem kellett volna ezen gondolkodnom, mert azonnal megéreztem a torkomban a gombócot. Mégis Sean dominanciája a kutyák irányítása felett, őt idézte.
- Te vagy az alfahím vagy mi van, Seanci? - kérdeztem és nagy nehezen felkeltem a földről, kicsit leporolva a nadrágomat, nem mintha ez segített volna azon, hogy beletérdeltem a mocsokba. - Remélem nem baj, ha én nem hódolok be... - Pedig milyen szexi volt, ahogy a kutyára mordult. Megköszörültem a torkom inkább a mondandóm végén, majd kicsit körbe néztem az erdőbe.
- A cuccom itt van valahol, nyugi körbepisiltem, hogy megjelöljem a területem - magyarázta, majd ő is felkelt és elindult valamerre. Zsebretett kézzel léptem mellé és intettem a kutyáknak hogy ugyan kövessenek már. - Egyébként gondoltam, mivel nincs mit csinálnom és az utcán élek, beköltöznék Roxmortsba hogy riogassam Dumbledore kölykeit. Biztos rohadtul unatkozhatnak.
Kicsit meglepődtem, hogy Dumbledore-t emlegeti. A halálhíre még külföldre is eljutott hozzám, így sejtésem volt róla azért, hogy milyen állapotok uralkodnak itthon... lényegében akkor gondolkodtam el először azon, hogy talán mégis csak haza kéne térnem, vigyáznom az anyámra. Csakhogy túl önző voltam ahhoz, hogy meg is tegyem. Ezért halt meg, helyettem halt meg.
- Dumbledore évekkel ezelőtt meghalt. Szóval McGalagony kölykeit riogathatnád. - Rántottam vállat. - Ugye azt tudod, milyen évet írunk? - Kérdeztem és közben kibújtam a kabátomból. Nem éppen az ő mérete volt, de azért menet közben gyorsan a vállára terítettem, hogy legalább egy kicsit védje a felsőtestét, a hátát. - Így ni... ne fázz meg.
Kicsit beljebb mentünk az erdőben. Pisiszagot nem éreztem ugyan, de egyre több szétszaggatott anyagdarab szegélyete az utat, ahol haladtunk. Egy-kettőt megszagolták a kutyák is, meg néha-néha előre futottak. Csak Agiel volt olyan közel hozzánk, hogy hozzá tudott simulni időnként Sean meztelen lábához.
- Amúgy... ha kell tudok farkasölőfű főzetet készíteni. - Jegyeztem meg halkan. - Ingyen... mármint szexi ez az alfahím dolog. Csak tudod... kevésbé fájna...
Naplózva


Sean Westerfeld
Vérfarkas
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 04. 13. - 14:53:02 »
+1

☾ I'm crossing out names, and no one is safe☽
E l l i o t O ' M a r a
2-0-0-2-á-p-r-i-l-i-s-7



Az erdő hangjai lassan kezdenek normálisan visszatérni, és az érzékeim is hellyel-közel jobban működnek, mint az ébredésem pillanatában. ELnézem a kutyákat, halovány fintorral az arcomon. Meg volt a saját falkájuk, a saját családjuk, én meg valahogy most sem éreztem annak a késztetését, hogy szerezzek megamnak valamilyen falkát, verődjek csapatban. ELvoltam egyedül, az utcán, lopkodva és éhezve néhanapján, a csendes magányommal és azzal, hogy ki kellett volna találnom, hogy a bosszúm után mégis mit is kezdjek magammal. Nem voltak különösebb céljaim, bár  abújkálás, a körözési plakátoknak köszönhetően még mindig napirenden van. Még jó, legalább mozgásban tartm és nem leszek egy kövér vérdisznó, aki csak dobzódik az egyik sikátorban és hízik a szemeten. Összevont szemöldökkel fürkészem Elliotot, ahogy a kutyák között van, valahogy nem igazán néztem ki ezt belőle, inkább az a fazonnak tűnt, aki macskákat tart.
- Nem akarlak kiábrándítani, de a méreteid... nos odalent is teljesen emberinek tűnnek. Persze állapotban még nem láttam, de megértem, túl hideg van. Még a látványom sem tujda feldörzsölni a hangulatod... bár ez a fura a te korodban - kiszalad belőlem egy horkantás.
- Milyen meglepő, talán egy elefántéhoz kéne hasonlítania, így ember akakban? - kérdezek vissza irónikusan. - Igen Elliot én túl fiatal vagyok még ahhoz, hogy kanosodjak bármire is, teljesen igazad van - fűzom hozzá szarkasztikusan, amjd lassan feltápászkodom a kissé fenyőtűs, homokos talajról, és még arra sem parazolok energiát, hogy leseperjem magamról a koszt. Túl sok energiába kerül még midnen még a visszaváltozás után.
- Én midnig alfa vagyok, tudod, egy egy személyes falkában ez nem túl gyakori - dünnyögöm, miközben elindulunk arra lassan, amerre a cuccaimat hagytam. Ha szerencsém van most nem hordják szét  amókusok. Vagy a medve. A medvékkel kifejezetten ellenséges a viszonyom. Gondolom ez olyan farkas dolog lehet. - Ha eleget gyakorlom rajta te is befogsz - sóhajtok szemforgatva, és kerülgetni kezdem a fák gyökerét. Nem az ösvényen megyek, nem akarok hülyét kapni az emberektől, idegesítőek amikor pucéran meglátnak.
- Dumbledore évekkel ezelőtt meghalt. Szóval McGalagony kölykeit riogathatnád. Ugye azt tudod, milyen évet írunk? - szólal meg Elliot, mire én kikerekedett szemekkel megtorpanok.
- Miafasz? - csúszik olyan nemes egyszerűséggel a kérdés a számra. Valahoyg DUmbledore olyannak tűnt aki elkaristol még úgy... néhány száz évig, ha már akkor is sikerült neki pár száz évesnek lennie. - Ö, nemtom. Gondolom olyan... Olyan 90-es éve vége? - kérzdeme, igzaából nem nagyon foglalkozom az idővel, kicsit midnen furán új volt még így is ahogy kilógtam az azkabanból, meg lefoglalt az, hogy az aurorok a sarkomban voltak, szóval kissé lemaradtam volna? Azt nagyjából tudom, hogy olyan 23 körül lehetek. - Olyan 12 körül voltam, amikor elvitt Thomas. Vagy nem? Fogalmam sincsen - vonogattam a vállamat. - De tényleg mi a szar történt?
Közben megérzem a hátamon a kabátot, kimormogok egy köszit, majd Elliot állítására megint csak megvonom a vállamat.
- Nem nagyon szoktam hazsnálni, Volkova is adott egyszer, de ha nem teliholdkor engedem ki a vadállatot, akkor magától robban. Kelelemtlen lenne ha letépné a fejed vagy ilyesmi, nem? - kérdezem, majd lassan odaérünk a cuccomhoz, ahol persze ott a cuccom kissé szakadt állapotban, de legalább a pálcám megvan.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 13. - 15:20:54
Az oldal 0.133 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.