+  Roxfort RPG
|-+  Időn kívüli játékok
| |-+  Kalandok kikalandozóhelye / Játéktér (Moderátorok: A Dementor, Csámpás)
| | |-+  Nyomozás Highgate-ben
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nyomozás Highgate-ben  (Megtekintve 1160 alkalommal)

Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 02. 15. - 21:38:02 »
+5

Nyomozás Highgate-ben




2002. február 12.
*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*




- Nem tudnátok profik módjára dolgozni? - kérdezi Mel, én pedig megnyúlt képpel, “meglátjuk” fejjel csöndben maradok.
És meglepő, hogy bebizonyosodik, de igen. Még így többes számban is. Legalábbis egy darabig, míg el nem szabadul a helyzet.
Trükkös kis spiné lakhat itt, és van egy olyan érzésem, hogy nem aludni szokott ebben a puccos ágyban. Meg mást sem. A virág megbűvölve, minden kínosan patika, akár egy gagyi otthon-magazin címlapjára is odaillene. Tökéletesen megkomponált. Megtervezett. Kirakat minden egyes rohadt vércsepp a szőnyegen.
Egyre lelkesebb, átszellemült félmosollyal fedezem fel a földön elterülve, a lakástextil szennyeződését. Szinte arra vártak, aki kereste őket. Nem beszélve a medálról az asztalka tövében. Olyan véletlennek tűnik, hogy az már szinte szándékolt. Kihívás keringőre, mondhatni. Olyannyira megszállottá tesz, hogy a kósza gyomorforgásomat is ennek tudom be. Aki olyan rutinosan macskajajos, mint én, az egyébként sem érzékeny az olyan sztárallűrös tünetekre, mint az émelygés, szédülés, hányinger vagy fejfájás.
Persze, hogy Mirolnak adom át a lehetőséget az apró ékszer bezsebelésére, de nincs ebben semmi különös. Nem a lánc a csapda, nyilván. De mikor hirtelen elszabadul a pokol, tán több esélyünk van, ha én nyújtom a fedezéket, és nem ő. ÉS durvább átokkal szemben talán ellenállóbb, mint egy törékeny hölgyike… Ja, nem. Na mindegy.
Mondjuk azt nem vártam, hogy az említett poklot pont Melanie szabadítja el - pedig várhattam volna, igazából. A koppanásokra hátrakapom a fejem, és félig térdelve még, de némán széttárom a kezeimet egy kicsit, jelezve, hogy ezt most mégis miért?!
- Bassza meg.. - mondja, én meg megállítom a lábammal a felém guruló gyertyát, hogy megszüntessem a halk, idegesítő hangot, ahogy gördült előre a padlón, és csak nézem a nőt, hogy oda kell-e ugrani elkapni, ahogy itt ájuldozik. Más helyzetben boldogan lennék a támasza, de most ez nem épp az a szituáció, mikor romantikusan ajánlkozhatom, hogy a karjaimba omoljon.
A romantikáról közben meg Mirol is tesz, mikor is “baráti” kereszttűzbe von egy derült képből rókával. A sármos vigyoromnak már az illúziójáért sem küzdök, próbálom dühömet és undoromat egy flegma álarc mögé rejteni, még ha belül őrjöngök is.
- Picsába - morgom alig hallhatóan, de leküzdöm minden épkézláb ösztönömet arra, hogy leverjem, vagy visszakézből visszahányjam a tettest, vagy elmeneküljek a közeléből. Ahelyett flegma képpel elkezdem kirángatni a gatyámból a fekete ingemet, mintha legalábbis nekikezdenék a vetkőzésnek.
Elsőre talán értelmetlennek tűnik, de nem erről van szó. Egy gyors rántással letépek a drága szövet aljából egy jó darabot, és azzal fogom meg a gyertyát. A viasztárggyal a kezemben ruganyosan talpra ugrok, megtámogatom Melanie-t a derekánál, kivételesen úriember módjára, nem erőszakosan, csak annyira, hogy visszatérjen az egyensúlya. Lekoppantom a gyertyát az éjjeli szekrényre, aztán az ingdarabbal letörlöm a nő keze nyomát. Persze, hogy a tárgyak hol voltak pontosan, azt nem tudhatom, hiszen nincs por, amely mutatta volna a helyüket, de talán nem is ez a lényeg. Van feltűnőbb nyom, amit a padlón hagytunk. Pontosabban Mirol hagyott.
Kedvem volna fenyalatni vele a cuccot, de ahelyett egy újabb, még sietősebb és vadabb tépéssel még egy cafatot nyerek az ingemből. Azzal fogva kitépem a habzó szájú Mirol kezéből a láncot, remélve, hogy a textília elég védelmet ad. A másik ronggyal meg lehajolok, mély levegőt veszek, és egyetlen, pókerarccal  kivitelezett mozdulattal feltörlöm a szutykot. Óvóbácsinak érzem magam majdnem, csakhogy profi aurorként is előfordul úgy tűnik, hogy mások után kell takarítanom, ha rendet akarok. Jó, hogy nem egy akkora mennyiség, amihez az egész ingem kellene, bár azt bármikor boldogan levenném, mikor Hopkirk is jelen van. Azért letörlöm még a cipőmről is a szennyeződést, majd a szutykos szövetet egyszerűen Mirol kezébe nyomom, mondván vissza a feladónak, itt nem hagyhatjuk ugyebár. Tanulmányozom kicsit a fickó általános állapotát, és látva a rohamos javulást, meg is erősíti egy sejtésemet.
- Aha, ez csapda - tátogom, és nagyot bólintok hozzá. Olybá tűnik, hogy Henry jobban van, a képébe legalábbis kezd visszatérni az életszín. Jó, hogy nem kell innen kivonszolnunk a hátunkon. Nem tudom, vajon a medál mágiája átüt-e az anyagdarabon, amivel érintem, de a biztonság kedvéért belerakom mindenestül egy bűnjeleknek való nejlonzacskóba még pluszba, és gondosan lezárom, úgy rakom zsebre. Ha rosszul vagyok tőle, majd továbbadom, mikor már nem bírom. Egy másik ilyen zacskóba csippentek a szőnyeg bolyhai közt megbúvó alvadt vércseppekből is.
Tisztában vagyok vele, hogy ráharaptunk a csalira, de még előnyt is kovácsolhatunk belőle. Egyrészt még akkor is kivizsgálhatjuk később, miféle ékszer, honnan való és ilyesmi, másrészt akár visszacsempészhetünk egy megátkozott másolatot, mintegy ellentámadásként. Hisz a hely tulajának nyilvánvaló lesz, hogy idegenek jártak itt, de ha nem hagyunk neki konkrétabb nyomot (és főleg annyira személyeset nem, mint egy kis vér vagy gyomortartalom), tán nem jön rá, kik voltak pontosan a betolakodók.
A társaimra nézek, és ha ők menetkészen vannak, intek a fürdőszoba felé. Bekukkantok csak, aztán kérdőn nézek, mivel innen nem biztos, hogy vezet tovább másik ajtó, és nem szeretnék sarokba szorulni, valakinek mindig itt kell lennie őrködni, de több szem többet lát alapon majd váltva csináljuk.
Odabenn újabb nyomok után kutathatunk, megvizsgálva a kád és a vécé használtságát, a pipereholmikat, fogkefét, törülközőt, mindent. Ha van hajkefe, abból például elcsenek pár kósza szálat, az is egy újabb kis zacsiba kerül. Ugyanígy ha körömdarabkára akadok mondjuk a mosdó vagy a kád szélén. A kisszemetes tartalmát is szemrevételezem, mára már úgyis megedzette más a gyomromat, de én még bizony a kukabúvárkodástól sem rettenek vissza a tökéletes munka érdekében, ha találok bármilyen formában akár takony, nyál vagy vérmintát. Ezek ugyanis mind fehasználhatók különböző nyomkövető, wodoo vagy egyéb speciális, de hasznos mágiákhoz. Én még a kád lefolyójába is belenézek. Minden tühtig persze, lehet, hogy ez a spiné még szarni se szokott, és a kézmosás után is kezet mos, de ha vétett akárcsak egy lefolyóba akadt szutykos hajszálnyi hibát is, hát én megtalálom. Utána pedig megállok a küszöbön, pattanásig feszült idegekkel figyelve, ugrásra készen, ha netán bármi is ránk akarna törni, vagy ha netalán hallanék a másik csapat felől bármi aggasztó hangot, mint például kutyaugatást.







Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 02. 16. - 12:38:54 »
+5

 

edward & henry
+16

outfit




Nem akarok gyenge lenni, nem itt, nem most. Nem Nott előtt. Nem Mirol előtt. A halk baszki sem éppen nőies, de annyira jó hogy megacélozza az idegeim és a guruló gertya elhaló hangjára már én is szédülésmentesen pislogok párat. Egyenesen Edward mérges aggódó arcába. Amit aztán a következő pillanatban az undor fog el, mert Henry sikeresen rápiszkít a cipőjére. Kábán figyelem az aurort, ahogy magában viaskodik, gondolom a profizmus verseng az egójával hogy most a térdével elegánsan orron vágja vagy leüvöltse a fejét, de végül legnagyobb döbbenetemre az ingjét kezdi el előrángatni a gatyájából.
Nem tudom mi a célja ezzel, mert nem pillant rám, én pedig csak görcsösen kapaszkodom az éjjeliszekrény szélébe, úgy hogy körmeim belevájnak a kemény fába. Kedvem lenne tiltakozni, de csak a szemem forgatom az elővillanó hasfala láttán, mert nem épp a legjobb perceket választja az egója tuningolására. Meg ez kinek is szólna? Mirolnak? De a következő másodpercben a szakadó anyag hangjára figyelek fel, és a sötét ing alsó része megtépázva omlik alá.
Mély levegővel figyelem, ahogy lehajol a gyertyáért, majd letörölve azt aprólékosan felém indul és mögém rakja, amit levertem kb pont oda, ahonnan levertem. Nem kell nagyon támogatnia, elég csak szúrósan néznie hogy lesüssem sajnálkozón a szemem, bár azért nem vagyok rest fel-felpillantani mégis mennyire hatja meg a dolog. Szó nélkül elfordul hogy újabb darabot szedjen le a ruhájából, s ezalatt én óvatosan megkerülve őt Henryhez sietek. Míg Nott kikapja a kezéből a medált és elpakolja és lehajolok és végigsimítok finoman az arcán látványosan végighúzva ujjaim, ami biztosan nem kerüli el az auror égkék tekintetét, majd a végén két kezembe fogva magam felé fordítom.
Tökéletes formájában el tudnék gyönyörködni, de egyrészt közönségünk akad másrészt meg nem pont erre érünk rá. Így csak a szemeiből igyekszem kiolvasni, mennyire van rosszul mert nyíltan szint Edward előtt biztosan nem vall.
- Jól vagy?
Talán a kérdésem miatt vagy mert szimplán amúgy is zabos, az auror közbeavatkozik hogy a titkár remegő kezébe nyomja az ingje darabkáját amivel úgy-ahogy felszedte a padló nagy részéről a nem odavaló cuccot.
- Aha, ez csapda
Most rajtam a sor, hogy sötéten rápillantsak, és mivel ő is csak tátog én is csak ugyanolyan színpadiasan, ahogy kb öt perce ő széttárom a kezem, hogy akkor most mi a fasz van? Ő a főnök, főnökösködjön. Nosza!
Nem is késlekedik, talán a rutin és a mellé párosuló düh elintézi a dolgot, rögvest int a fürdő felé. Morcos arccal állok fel és segítek Mirolnak is, majd mindhárman abba az irányba indulunk amerre a fürdő fehérlő csempéje villan ki a nyitott ajtó mögül. Henry kint marad, valaki jobb ha szemmel tartja az ablakot meg a másik ajtót, Edward meg már be is veti magát. Belépek a túlzottan is rendben tartott szobába, ami sehogy sincs ínyemre. Bár a berendezés finom ízlésre vall, kissé idegen, mert semmi nem utal arra, valóban szanálja is bárki. Nott mindeközbe már fejest is  ugrik a kukába meg annak tartalmába, és hitetlenkedve nézem egy másodpercig mennyire aprólékos ha a munkájáról van szó. Robosztus alakja a kicsi kukához nevetséges párosítás, így inkább az egyik szekrény ajtaját nyitom ki. Pár pipereholmi, fésű hajszál nélkül, szájvíz bontatlan állapotban és… pár eldobott rúzs meg szempillaspirál.
Kiemelem a kis arany kupakos, rohadt drága és jól ismert darabot.
- Most megvagy te ribanc...!
Búgom kéjes elégedettséggel majd pisszegek egyet Mr. Egomanónak, hogy ha végzett a kuka után a lefolyó tanulmányozásával vessen felém egy kósza pillantást. Mikor ezt megteszi keserédes mosollyal tartom fel, hogy jól láthassa a számára is ismerős darabot. Azt a fajta csókálló rúzst, amivel volt oly kedves kidekorálni a Wizengamot női mosdóját nem is olyan régen.
- Limitált szériaszámú.
Közlöm és a férfi felé dobom, csakúgy mint akkor a Díva névre hallgató kis sminket. Amint elkapja még elpiszmogok egy kicsit de csak fültisztító pálcikát meg tiszta vattát találok, az alsóbb szekrényekben meg kb sose használt törölközőket, így mindent visszazárok és elindulok kifelé. Edward mellett elhaladva azért lassítva hozzáteszem.
- Ne keverd össze az enyémmel, ha lehet….
Zöldesbarna szemeim az övébe fúródnak, és próbálok nem tudomást venni az elégedett és nyájas vigyoráról. Inkább lobogó hajjal kisietek Mirolhoz, hogy megnézzem jobban van-e vagy inkább jobb ha kivonja magát a küldetés további részéből.
Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 02. 17. - 11:27:59 »
+5



::: Nyomozás a szépséggel és a seggfejjel :::

to: Hopkirk, Nott és a többiek

2002. február 12.


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz




Ahogy kidobom a taccsot, a szemem sarkából érzékelve, hogyan csap akaratlanul is zajt, s veszti el az egyensúlyát közben Mel, önkéntelenül is csak egyetlen dologra tudok gondolni:
Mi az édes faszomért mentem ma be dolgozni???
De mint tudjuk, a gondolat elszáll, a hányás megmarad, így hát immáron fizikálisan is szembesülve szégyenem szimbólumával, pirulok el idegességemben. Lehetett volna annyi agyam baszki, hogy ne közvetlen bőrkontakttal nyúljak a medál után. Vadbarom...
Nyomoromon persze az sem segít, mikor Mel közelebb lépve hozzám, gondoskodón kérdezi meg tőlem, hogy jól vagyok-e... Kézfejének puha érintése arcomon meglep, szikrázó szemének pillantása felmelegít, s már készülök az állapotomat erősen szépítve felelni neki, de Eddie szokás szerint beletrollkodik a pillanatunkba. Így hát csak egy kósza bólintásra futja részemről válaszként, majd a szeretetcsomagot visszavéve, sebtében zsebre dugva illetem ideges pillantással megfogyatkozott öltözékű kollégámat. Nem tudom nem észrevenni a kockás hasfal alját, ami szinte kérkedve villan elő a cafatokra szaggatott ing alól, s ami akaratlanul is ideges féltékenységet vált ki belőlem.
Cchhh... Hát akkor ezzel fogta meg Melt... Naná, hogy erre bukik...
Persze magam sem panaszkodhatom, már ami a kinézetemet illeti, de én tagadhatatlanul a szálkásabb testű férfiak táborát erősítettem mindig is, míg ahogy elnézem Nottot, ő a megszállott gyúrós fajta inkább... vagy ha gyúrni nem is jár, a terepmunka keményen megedzette.
Lehet nekem is többet kéne terepre járnom. Vagyis inkább mégsem. Áh, hagyjuk...
Ez az egész kezd rohadtul megalázóvá válni számomra, nem is beszélve arról, hogy most már kurvára bűzlöm is...
Duzzogva követem Melt és Nottot a fürdő irányába, hogy aztán fellélegezve álljak őrt az ajtó előtt. Ez a kis kényszerszünet most kimondottan jól esik, legalább lehetőséget nyújt arra, hogy kissé összeszedjem magamat... Undorodó arccal vagyok kénytelen elviselni a bűzt, legszívesebben azonnal előhúznám a fekete textilt a zsebemből, hogy egy nonverbálisan elmormolt suvickussal orvosoljam a problémámat. De hiába tudnék ölni most egy aguamentiért is, hogy enyhítsek a számban túlcsorduló gusztustalan hányásízen, uralkodom magamon...
Ha Oakwood azt mondta, nem használhatunk varázslatot, akkor nem használhatunk, és kész. A parancs az parancs, ezt még egy magamfajta aktakukac is tudja, én meg nem fogom az állásomat kockáztatni csak azért, hogy komfortosabban érezhessem magam. Remélhetőleg úgyis hamar vége lesz majd ennek a tosznak, és akkor egy üveg jóféle lángnyelvvel enyhítve szomjamon jutalmazhatom meg magam a szó szerint elszenvedett hányattatásokért és hősies kitartásomért.
Erősen fülelek, így kiveszem a gyanús csendből érkező, tompa kutyaugatás zaját, ami csakhamar elnémul aztán... Mégsem bízom a véletlenre a dolgot, elvégre azért küldtek ide, hogy figyeljek, így hát belesve a fürdőszobaajtón egy intéssel felhívom magamra Notték figyelmét, majd suttogva tátogom feléjük, hogy:
- Ugatott egy kutya... lehet, Miltoné...
Hogy lépünk-e erre valamit, vagy sem, azt nem az én tisztem eldönteni, míg a főnök meghozza a döntést, én Melanie ténykedését figyelem, aki úgy tűnik, Nottal együtt lassan végez a kutatással. Elégedetten szemlélem az auror kezében tartott bizonyítékokat, akaratlanul is elismerve ténykedését, míg az arcomon sunyi félmosoly tükrözi belső örömtáncomat, amiért ő szennyezte be a kezét mindenféle undorítósággal, és nem én. Dolgozzon meg csak a pénzéért a kis köcsög...
Közben láthatóan Hopkirk is elég jól belejött a szexi kémnő szerepbe, legalábbis a kezében tartott rúzsról erre következtetek.
- Ügyes - tátogom felé mosolyogva, most már lényegesen jobb bőrben, mint az előbb, legalábbis az áttetsző, halványzöldes tündöklés mostanra teljesen eltűnt az arcomról.
Naplózva


Reginald Cobham
Akadémiai tanár
***


Ex-Auror - Griffendél Godrik Akadémia tanára

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 02. 18. - 09:32:04 »
+2

Egészen olajozottan működik csoportunk munkája, ami valamelyest megnyugtat. Az éberségem nem altatja el, de a társaim irányában táplált bizalom nagyon is fontos dolog. Mindannyian zokszó nélkül követjük Mr. Oakwood utasításait, gondoljunk róla bármit is, ami szintén jó. Az engedetlenség, a parancs megtagadása alapvetően káros szokott lenni az ilyen helyzetekben. Viszont az aurorokat, - nagyon helyesen-, rugalmas parancskövetésre képezik ki, tehát a függelmi rendet betartva, a parancsot követve járunk el, de ha az egyéni megítélésünk úgy diktálja, akkor lehetőség van a parancs megtagadására, amennyiben az bizonyíthatóan a feladat jobb, kevésbé kockázatos megvalósítását jelenti. Ezt persze utólag tudni kell bizonyítani és igazolni, de ez akkor is egy korrekt rendszer így.
A bájitalkonyha jut nekem és Mr. Goldstein követ, amit elégedetten nyugtázok. Igaz, hogy ilyen terepmunkában újonc, de a beosztása miatt neki más téren van hasznos tapasztalata, márpedig olyan bizonyítékokat keresünk, amiben ez jól jöhet. És persze több szem többet lát. Éppen ezt szem előtt tartva kezdjük is a helyet átvizsgálni és igyekszem a lehető legóvatosabban nekilátni a mintavételnek, hogy legyen a későbbiekben mit kielemezni. A vér mennyisége, ami a konyhában található mindenképpen aggasztó és sötét célokat, valamint felhasználást sejtet, nyilvánvalóan vérmágiával áll kapcsolatban az egész. Ősi és primitívnek mondható a maga nemében, ahogy bármi, ami véráldozatot kíván az embertől, de éppen ettől elementáris hatású több esetben. Nem érdemes mindig a kifinomultság oltárán feláldozni a hatékonyságot...
A mintavételi folyamat persze azzal is jár, hogy Anthony-ra kevésbé koncentrálok, de végső soron nagyjából abban maradtunk, hogy ha valami érdekeset lát, akkor majd jelez. Legalábbis ez evidensnek tűnik. Aztán a zajra végül felfigyelek, mert a síri csendben az üveg pattanó magas hangja elég jellegzetes. Egy szitok kezd felgyülemleni bennem, mert az a sanda gyanúm, hogy ez nem jelentett jót, ám ahogy fordulok, látom, hogy Mr. Goldstein egyáltalán nincs jól, így visszanyelem azt (egyébként is csendben kéne maradni) és megindulok felé, de érzem a sarkam alatt, hogy a finom gumi talpú cipőben hiába lépek könnyedén és óvatosan, mégis megsüllyed az egyik kő. Gyorsan zsebre vágom a tőrt az ott lapuló kis tokba, ahogy a papírokat is, majd újra pálcát ragadok, ahogy hallom a sziszegést. Majd látom is a zöldes füstöt előgomolyogni lámpám fényénél.
~Hogy egy thesztrál harapná véresre ott, ahol a legjobban fáj a banyának!~ fut a fejemen végig a gondolat, de már cselekszem is: villámgyorsan folyamodom a mágiához, mert most vészhelyzet van, a füst minimum elkábíthat, maximum halálos méreg. Ha a Szeszély nem szól közbe, akkor először Mr. Goldstein-en, majd magamon is végrehajtok egy-egy buborékfej bűbájt a lehető leggyorsabban, mielőtt a zöld füstből túl sokat szívnánk be. Ami végül is nem tudhatjuk, hogy mennyi pontosan... aztán már lépek is Anthony felé, hogy megnézzem hogy is van. Ha netán eszméletét vesztette volna, vagy elesett mert nem talált támaszt, akkor a földön ellenőrzöm pulzusát, ha ez nem történt meg, akkor persze erre semmi szükség. De az biztos, hogy mind a két esetben átkarolom hónalja alatt karját vállamra vetve, amíg vissza nem nyeri önuralmát, de egyúttal húzni is kezdem, másik kezemben a pálcát tartva. Most áldom a gondolatot, hogy a felcsíptetős elemlámpa mellett döntöttem, mert a fény miatt legalább nem kell aggódni.
Az ajtó, amin bejöttünk hangosan csapódott be, így tudom, hogy azzal hiába is próbálkoznék csak úgy, elkezdek hát Anthony-val a szoba másik vége felé haladni, hátha ott van ajtó, amin átjuthatunk, vagy legalább valamilyen nyitó mechanizmust megpillantok, esetleg valamit, amivel a csapdát le lehet állítani. Ha ajtót találok, azon igyekszem átjuttatni magunkat, ha pedig módot a csapda leállítására, akkor azt igyekszem működésbe hozni.
Naplózva

Gabriel F. Milton
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 02. 21. - 13:48:50 »
+2

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.

Pillantása hosszabban is elidőzik a Tűz és Vér gerincén. Ha másra nem is lenne ideje, ezt minimum mindenféleképpen be kell gyűjtenie. Nem csak azért, mert bizonyíték, hanem mert egyszerűen nem. Egy ilyen szörnyeteg nem maradhat szabadon a világban. Halk hangon hívja fel Oakwood figyelmét magára és int a könyvre, hogy ő is megnézhesse magának ha akarja, netán hasznosítsa magát és összeszedje egyenesen, egyébként rápillant az érdektelen eszközökre az asztalon és tovább lép a fal felé, hogy megfeleljen az elsődleges vonzásra.
Vérmágia, hm? Ősibb varázslat valószínűleg, mint a névmágia, melynek a ma használatos eljárás egy elkorcsosult, mérhetetlenül gyengített változata. Különös módon az utóbb nem maradt meg olyan mélyen a tudatban, mint a vérhez kötődő, ám annyira meglehet nem is meglepő. A vért mindig is... túlmisztifikálták.
Hogy nem hallja meg a saját kutyája ugatását a köztük húzódó különleges kapcsolat ellenére sem, egyenesen a szánalmas kategória, de szerencsére legalább nincs tudatában. Vagy-hát. Ha lenne, esetleg tán képet kapna arról, mekkora a probléma valójában.
A vibráló mágia az idegein táncol, eszébe nincs a falhoz érni, ettől függetlenül pillantása Oakwoodra rebben a Lumost ellenőrizendő.
- Maga figyeljen oda! - Szisszen rá, mert igen, kiszúrja, ahogy az a szavaival szinkronban rálép a csapdára. De még ha nem is tenné, feltűnne a hirtelen bezáródó ajtó ténye, vagy az összeeső kutya.
Azért nem ma jött le a falvédőről, hogy bágyadt pislogással dülöngéljen, amíg a csapda felpörög 0-ról 100-ra. Ahogy felfogja a feldőlő kutyát, azonnal visszatartja a lélegzetét még akkor is, ha fogalma sem lehet róla, hogy az légi úton terjed, vagy egyszerűen a koponyájába mászik bele. Az utóbbi miatt csendesíti el amúgy sem zajos tudatát, az okklumencia unásig gyakorolt fagyos acélfalai pedig döngve zuhannak elméje elé egy fél gondolattal azelőtt, hogy Elliot alakja megjelenne előtte...
Egyszerűen csak nem lehet itt. Túl éles a váltás, amellyel megjelenik neki meztelenül. Még ha a helyzethez illően felszerelve, mozdulat közben, az akció résztvevőjeként látná, valószínűleg eszébe sem jutna megkérdőjelezni a dolgot, de így... egyszerűen csak túl sokkoló ahhoz, hogy ne kísértse meg a tudata józanabb felét is.
Nem lehet itt. Ugye?
A gondolat kábultan szakad fel benne újra és újra, ahogy tesz előre egy lépést. Egy  felet... pillantása üvegesen mered a képre és valahol eljut a tudatáig, hogy megint lélegez, de hirtelen egyszerűen csak nem emlékszik miért nem szabad. Ahogy arra sem, miért nem léphet Elliothoz... közelebb. Otthon vannak, nem? Otthon...
Nem.
- Oakwood... - A hangja gyengén szól, sehol nincs az a korábbi érdes mélység. Ezen a ponton esélytelen, hogy még a saját mágiáját használni legyen képes, a keze önkéntelenül fonódik a pengére a zsebében szinkronban azzal, ahogy Elliot maga felé inti. Nincs magánál valójában, amikor belevágja a kést a bal tenyerébe át a kesztyűn, a kézfején. Lényegtelen, ha az éktelen fájdalom még időben észhez téríti, mielőtt benyomná azt a falat és ha mégsem, hát... megpróbálta, hm?
Naplózva


A Dementor
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 02. 21. - 14:55:13 »
+5

NYOMOZÁS HIGHGATE-BEN



2002. február 12.
Este 8 óra 30 perc

Mr. Goldsteint  minden bizonnyal Mr. Cobham buborékfej bűbája mentette meg. Az azonnal tudatosult bennük, hogy az ajtó bezárult – bár legalább ennek ellenére is sikerült beszerezni az itt található bizonyítékokat és kellő óvatossággal elpakolni a mintákat. Ez persze egy olyan tapasztalt aurornak, mint Reginald Cobham nem is volt kérdéses, ám Anthony még nem sokszor volt terepen, pláne nem ilyen komoly ügybe. Ahogy társa segítségére sietett, a polcok mellett megpillanthatott egy furcsa, csillogó követ a falban… egészen úgy tűnt, hogy az nem annak a része, mintha csak dísznek helyezték volna oda. Mégis, ha Cohbam felé nyúlt és végig simított rajta, érezhette, milyen hideg a felülete. Csiszoltnak hatott a selymességé alapján… és… és mintha lüktetett volna. Nem. Az egykori aurornak esélye sem volt elrántani a kezét, a furcsa kőből valamiféle szívóerőt érzett, ami egész egyszerűen magával rántotta őt Mr. Goldsteinnel együtt. Olyan volt, mint egy hoppanálás, csak sokkal rángatóbb, fájdalmasabb, hányingerkeltőbb.
Mire Mr. Cobham felfogta, mint is mentek keresztül ott találtak int magukat a folyosón, az ugató kutya mellett. Az állat elhallgatott egy pillanatra, majd nyüszítve kezdte kaparni a másik ajtót, ahol Mr. Milton raboskodott furcsa látomásai között. Hogyan lehetne kinyitni vajon? Alohamora? Bombarda? Esetleg rúgják be? Akárhogy is, tudták, gyorsan cselekedni kell.
Odabent időközben elszabadult a pokol. Oakwood egész egyszerűen összeesett és a földön heverve magyarázott valamit a drága Emmáról, tőle nem messze Gabriel Milton már kábulata áldozatává vált. Őt érhette legnagyobb dózisban az a valami, ami megtöltötte a teret. Hiába a kés, hiába a magához térés, addigra már minden önuralma ellenére is feltárta a fal a titkait.
Az armilláris gömb aranyos fénye megcsillant. Csak nem ez volt az, amiről a szemtanú beszélt? Valami talán még felrémlett az auror elmélyében. Csakhogy, mielőtt ténylegesen tudatosulhatott volna benne, már is jött a mindent átjáró, kegyetlen fájdalom, ami valahol a mellkasa közepén szakadt bele a testébe. Érezhette, ahogy az átok fekete mételyként szennyezi be a vérét, jut be a bőre alá. A lábai nehezen bírták, de még tett egy-két lépést a szerkezet felé, meg is érintette talán, mire az apró labdává záródott össze. Ujjai ráfogtak, mielőtt térde összerogyott volna a fájdalom nyomán. Nem maradt más, csak a tompa kutyaugatás zaja és saját hörgő légzése.


* * *

Mr. Nott tökéletesen azonosított, hogy egy csapdában vannak. Minden túlzottan is megrendezett volt, azok a vérfoltok, az a medál, de még talán a virágok is egyszerű figyelemelterelések voltak, hogy a fontos részleteknél – melyek talán nem is odafent kerültek elrejtésre – álcázva maradjanak. Már maga a felmászás is, az enyhén mérgező növény is, valahogy egy túl okos kis csapda apró elemei voltak. Bár Mr. Nott érezhette a mágiáját a medálnak, nem olyan élesen, mintha közvetlenül, kézzel érintette volna meg… mégis úgy látta jobbnak, ha a varázstárgy inkább nála, semmint Mr. Mirol kezében köt ki.
A fürdőszobában minden világítás égett. A berendezés fehér márvány volt, a jobb fal hatalmas tükrökkel és szépséges mosdótálakkal keretezett látványa magával ragadhatta őket, akárcsak a középen álló hatalmas, körforma kád, melynek lábainál egy eldobott köpeny hevert. Az a csuklyás fazon már ránézésre is kirajzolódott, amivel az aurorok bevetésen már korábban is találkozhattak, így Mr. Nott azonnal sejthette, hogy ez is a rend egyik tagjáé. Ezt leszámítva azonban semmi féle nyomot nem találtak. Furcsán tiszta volt minden. Miss Hopkirk esetleg elgondolkodhatott éppen ennek fényében, hogy a rúzs is lehet félrevezetés. Mégis, profikhoz mérten ezt is a bizonyítékok közé süllyesztették.
Mr. Mirol viszont kiszúrt valami fontosat. Egy kutyaugatás hangját s ügyesen, szinte azonnal azonosította, hogy Miltonhoz tartozhat az eb. Így hát nem volt más választás, minthogy az esetlegesen bajba jutott kollégáik segítségére siessenek.



Tudnivalók
A záró reag február 28-án érkezik.
Feladat: Gabriel Milton megmentése! Minden kollégának elsőszámú küldetése, hogy az auror segítségére siessen!
Minden hozzászólás 2-2 pontot ér
2 egymást követő kör kihagyása után a karakter nem kerül további mozgatásra
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Reginald Cobham
Akadémiai tanár
***


Ex-Auror - Griffendél Godrik Akadémia tanára

Elérhető Elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 02. 22. - 21:03:50 »
+3

Amikor érzem, hogy az egyik kő süpped kicsit, már tudom, hogy baj van. Sajnos az ilyen csapdákkal az a probléma, hogy teljesen mechanikusak, egy varázslat kimutatást elkerülnek, másrészt az adott kő egyediségét csak az tudja meghatározni, aki rendszeresen itt mozog és ezért tudja, hogy melyiket kell elkerülni. Ilyen fényviszonyok mellett viszont elsőre látva a helyet viszont szinte lehetetlen elkerülni. Így bár elfojtok fejben egy szitkot magamat illetően, tudom, hogy ez annyira nem jogos elvárás önmagam felé se.
Akárhogy is, a baj megtörtént, reagálni kell s ezt is teszem: pálcát fogok a tőr helyett miután a mintákat eltettem, hogy azonnal lépjek. Látom, hogy Anthony sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe került, ráadásul a gáz lentről kezd felfelé szállni, így azonnal el is végzem az egyetlen olyan varázslatot, ami most segíthet rajtunk. Először persze Mr Goldstein-en s csak utána magamon. Én bírom addig, még ha összeszűkülő szemekkel egy mély levegőt véve, lélegzet visszatartva is. De a bűbáj után végre fellélegezhetek. Szerencsére nem nagyon került az ismretlen gázból a tüdőmbe, bár a szememet így is kissé marja-bántja, így az könnybe lábad, viszont Anthony-ról nem tudok sokat, csak azt, hogy még életben van.
Felnyalábolom hát s a kijutáson kezdek el dolgozni. Ha nincs szerencsénk, a gázt csak kívülről lehet leállítani, de egy próbát megér. Azt viszont nem hinném, hogy a konyha zsákutca lenne, egy ilyen helynek minimum két közlekedésre alkalmas pontja kell, hogy legyen a munkafolyamatok könnyítése miatt is. Kissé vakon tapogatom hát végig a helyet lehetséges megoldás után kutatva, ahogy a kábult mágust húzom magammal, amíg rá nem akadok a lámpa vényénél a füstön át is különösen megcsillanó kőre. Bingó! Nincs más esélyünk, így nem habozok és megérintem. Ha nem jutunk ki, akkor is esélyesen kampó a dolog vége, akkor miért ne ugranék ebbe fejest?
A döntés nem rossz, bár marha kényelmetlen, de összességében nem rosszabb, mint amit akkor élek át, ha teliholdkor átváltozom. Az sokkal fájdalmasabb. Azért megtámaszkodom a falnál mélyen szedve a levegőt lehajtott fejjel, míg a hirtelen jött hányingert visszaküzdöm, amit a gyomromban érzett rántás okozott. A torkom kapar, de ez van. Megdörgölöm a szeme, majd felmérem a helyzetet, amíg  Anthony-t is igyekszem a fal mellett biztonságosan elhelyezni.
Milton kutyája ugatja az ajtót, ami szintén zárva, ebből tudom: ott is baj van. Kapóra jön egy ilyen eb, de az idegessége most nagyon nem segít és esélyesen engem is akadályozna, így egyszerűen nonverbálisan elkábítom, feléleszteni úgy is könnyű. Gondolkoznom kell. Egyrészt itt egy ajtó, a túloldalán gyanús csend és minden bizonnyal egy aktiválódott csapda. Másrészt egy ellenséges ház, ki tudja milyen fenyegetésekkel és egy ájult minisztériumi alkalmazott az én oldalamon is. Kockázatos dolog, de Milton és Oakwood esélyesen zűrben vannak bent és momentán itt semmi nem fenyeget még, így kénytelen vagyok fedezés nélkül Anthony-ra sem koncentrálva dolgozni.
Zsebembe nyúlva előhúzom a megbűvölt bicskát, ami zárnyitásra alkalmas és éppen ezért hoztam magammal s kipattintom az egyik rekeszét, ami olyan, mintha egy egyszerű fém rudacska lenne. Az ajtó zárát azért felmérem elsőre. Vasalt, de kissé régi és nem nagy kiterjedésű a zár, a kulcs is régebbi stílusú, ami bele illik, ezt látom a lámpa fényénél. Bal kézzel kicsit esetlenebb vagyok, de jobban a pálca van, és a mágikus eszköz meg segít is, úgyhogy szépen a zárba csúsztatom a rudat és finoman kezdem mozgatni, hogy a mágikus fém felvegye a zárbetét belső formáját az ide illő kulcs tollait mintázva s így próbáljam meg kinyitni. Ha a zárat nem védi egyéb mágia, ami ezt gátolná, akkor talán sikerül is kinyitni.
Közben pedig,- ha minden igaz -, érkezik is az erősítés, a fentiek is kezdenek befutni, ahogy látom Mr. Nott elől. Sietősen közelítenek s én úgy fordulok hátra, hogy megálljt intsek. A bűbáj miatt, amit még nem szüntettem meg, furán tör fel a hangom, de most kénytelen vagyok megszólalni.
- Várjatok! Bent csapda működhet és mi egy adag gázt kaptunk, így nem kizárt, hogy itt is ez lesz a helyzet!  Ha bent gáz van és nyitunk, akkor jöhet kifelé is akár! - kezdek bele gyorsan és lényegretörően. - Mr. Goldstein elkábult, így jó lenne, ha valaki figyelne rá! Pulzusa van, a légzése egyenletes. - teszem hozzá gyorsan, rájuk bízva, hogy miként is osztják el a dolgot. De az biztos, hogy momentán én és Edward vagyunk a legfelkészültebbek, így ehhez mérten folytatom. - Ketten vannak bent és így ketten kell, hogy bemenjünk, Mr. Nott és én. - hangom ha torzan is, de úgy cseng, hogy vitának helye nagyon ne legyen és a tekintetem is ehhez igazítom, de kezem folyamatosan dolgozik a zárral. - Mindjárt... ha nem nyílik, akkor  lerobbantjuk a zárat, de csak a zárat! - szólok hátra s ha a bicska működik, akkor ezzel nem kell foglalkozni, de ha nem sikerült, akkor félrelépek, hogy Edward elintézhesse a zárat. Gondolom érti, hogy miért nem az egész ajtót akarom, hiszen a darabok Oakwood-ot és Milton-t is megsebezhetik és nem tudjuk mi van bent. Akárhogy is, ha feltárul az ajtó, Edward-al egymást fedezve tudunk benyomulni ketten két oldal felé rebbenve és a szobát 50-50%-ban osztva meg kettőnk között, mintha egy akadémiai szoba átvizsgálást kezdtünk volna meg. De ezt a leghatékonyabb tankönyvi módon csinálni.
Naplózva

Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 02. 23. - 10:54:09 »
+5

Nyomozás Highgate-ben




2002. február 12.
*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Whoa! Come with me now! Vigyorog




Most lehet, hogy én fogok okádni egy diszkrétet. Melanie műsora Mirollal egy villanásnyi idő erejéig kikapcsolja az agyamat, pedig nem ezzel kellene időt tölteni. De csak megakadok a munkában. Egy pillanatig azt hiszem, ott helyben lekapja Mirolt. És ez, tekintve a pasas előbbi megnyilvánulását, önmagát meg is bosszulandó tett lenne. Nincs is jobb, mint rókázás után szánalom-smárolni… Ja! De van. Kár, hogy nem hoztam rágót, megkínálhatnám vele a pasast poénból, de hátha talál majd fogkefét meg fogkrémet a fürdőben, ahová megyünk ezután.
Tudjuk, ki lakik itt, és hogy ez egy csapda, ennek ellenére nem gondolom hamarabb, hogy le kellene lopakodnom a száz kiló habtestemmel a lépcsőn a többiekhez. Cobham, Milton és Goldstein értik a dolgukat, Oakwooddal az élen nyilván megbirkóznak a bizonyítékgyűjtéssel, ha ott van mit bezsebelni. Itt pedig hátha akad, amit hasznosíthatunk.
- Most megvagy te ribanc...! Limitált szériaszámú - célozgat Hopkirk, én pedig elegánsan elkapom a rúzst, amit felém hajít. Ismerős, így hát cinkosan, és elismerőn somolygok.
- Ne keverd össze az enyémmel, ha lehet….
- Soha… - tátogom huncutul,elmélyedve egy  aztán elgondolkodva forgatom meg a rúzst az ujjaim között.
- Használt? Mert ha nem, elég a szériaszám - suttogom, és visszadobom a nőnek, sminkek tekintetében ő a szakértő úgyis. Ha nincs rajta nyálminta, akkor mindegy. De a szám vezethet valahová.
- Ugatott egy kutya... lehet, Miltoné… - jelenti Mirol halkan, és gyanúsan rekedten. És én is felkapom a fejem, közelebb lépek, hogy kifülelhessek a folyosóra. Csak a szemem sarkából pillantok Mirol felé, jelezvén, hogy ez egész... szakszerű-féle volt, hogy kiszúrta.
- Ügyes - mondja Mirol a rúzsra, én meg most már nyíltan és sötéten pillantok felé, hogy hallgasson már, próbálok hallgatózni. Félig azért megkönynebbülve látom, hogy most már bemehetne a fehér csempés fürdőszobába, nem olvadna bele annyira a sápadtságával, hogy elveszítsük benne. Be is küldöm, ezen felbuzdulva.
-  Milton profi, a kutyái jól képzettek. Baj lehet… Hozza a köpenyt, lemegyünk - tátogom aig hallhatóan, de ő elég közel van, hogy hallja. Végülis eleget tapogattunk már itt hiába, akár le is mehetünk.
Ruganyos léptekkel vágok át a szobán, megirányozva a korábban látott ajtót, ami nagy eséllyel a folyosóra vezet. Nem is tudom, reméljem-e, hogy a csapat kövessen. Mondjuk, ha kicsit lemaradnak, az nem baj, mert mondanám, hogy legalább fedeznek, de ha csak nem egyszerre futunk valami élesebb helyzetbe, az már segítség.  Ki tudja, mi történik lenn? És főleg jó lenne, ha Hopkirk egyáltalán nem keveredne bele…
El kell kergetnem ezeket a gondolatokat. Erővel, de muszáj, mert feltartanak, pedig futnunk kellene. Na de futunk? Sürgős lenne a dolog, érzem, az ilyen jól idomított kutyák nem ugatnak csak úgy egy éles helyzetben, na de hogy robogjak le a magam nádszálnak csak majdnem nevezhető termetével a lépcsőn… Hang nélkül?! Nem vagyok az a balerina alkat - na.
Elszánt tekintetem megoldást keresve állapodik meg, majd siklik végig a puccos márványlépcső ugyancsak puccos, simára csiszolt kőkorlátján, és széles, sunyi vigyor terül szét a képemen. Fog futni a fene...
Hátra nézek, jönnek-e Mirolék, aztán a lépcsőre bökök, és tátogva mondom:
- Irány a pince...!
Megdörzsölöm a kezemet, jobbomba ragadom a pálcám, mindenre felkészülve, ami lenn fogadhat, aztán egy elegáns félfordulattal felpattanok a csúszdává előléptetett lépcsőkorlátra. Gyorsabban lenn leszek, mint ha lifttel mennék. A forduló finom ívén óvatos vagyok, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat. Egész szórakoztató ez, a száguldás szele a hajamba kap, de a süvítést csak én hallom, nem igazi zaj. A korlát tövében a puha szőnyeget célzom meg, és igyekszem hang nélkül, lábujjhegyen landolni. Csak egy pillantást vetek hátra, hogy Hopkirkék jönnek-e, és kell-e nekik segíteni, aztán ha nem, akkor felmérem a terepet.
Hallgatózom, hátha tapasztalok újabb ugatást, vagy egyéb árulkodó zajokat (nyüszítést, kaparást hallok talán?), aztán a leginkább pincelejáratnak kinéző ajtót veszem célba. Óvatosan belesek, készenlétben tartva a pálcám, és ha semmi fenyegetőt nem észlelek, továbbszáguldok. A következő lépcsőn, ha találok stabilnak tűnő korlátot, csúszdázok egy újabbat, ha nem, akkor a fokok szélére lépve próbálok meg csúzva lejutni, hogy minél halkabban minél gyorsabban lenn legyek.
A lent elém táruló látványól többet olvashatok, mint akár egy jelentés ide vonatkozó tizennéhány oldalából. Cobham a zárral babrál nagyon szakértő képet vágva, a kutya közben kábán fetreng, de látszik a körme nyoma az ajtón, Goldstein meg simán beleolvadna a fürdőszoba csempéjébe színben, bentről pedig furcsa, kába beszéd hallatszik, a hangból ítélve Oakwood magában monologizál. A helyzet tehát kezd izgalmasabb lenni, és hasonlítani egy átlagos, éles bevetésre.
Hirtelen fékezek, mikor Cobham int, és csak remélem, hogy az utánam érkezők nem pattannak le a hátamról, lévén hogy nem ég a féklámpám.
- Várjatok! Bent csapda működhet és mi egy adag gázt kaptunk, így nem kizárt, hogy itt is ez lesz a helyzet!  Ha bent gáz van és nyitunk, akkor jöhet kifelé is akár!
Nagyot bólintok, és a már úgy is megtépázott ingemből egy mutatós sarkot letépve rögtönzök az arcom elé egy kendőt. Használhatnék éppen bűbájt is, de a fene tudja, a Szeszély nem-e csinál a buborékfej-bűbájből szó szerint értelmezendő varázst, s így a fejemet változtatná kipukkadó buborékká. Bár amennyiben még él Cobhamen és Goldsteinen valamilyen varázs, azt nyilván én is látom.
Mr. Goldstein elkábult, így jó lenne, ha valaki figyelne rá! Pulzusa van, a légzése egyenletes.
- Melanie? - pillantok a nő felé, csendesen szólítva. Nem fogok parancsolgatni, de gondolom látja, hogy hol lehet rá szükség.
- Mirol, fedezzen - teszem hozzá a köpenyhalom alatt feltételezhetően ott lapuló csapattagnak, szintén halkan suttogva.
- Ketten vannak bent és így ketten kell, hogy bemenjünk, Mr. Nott és én - magyaráz a kolléga, én pedig egyetértően bólogatok, és hazudnék, ha azt mondanám, nem forr a vérem ettől a várva várt adrenalinlökettől. Itt dől el, hogy munka-e ez, vagy hivatás, én pedig érdeklődő, finom mosollyal tartom fel a pálcám mindenre felkészülve.
- Mindjárt... ha nem nyílik, akkor  lerobbantjuk a zárat, de csak a zárat!
Ha Cobham kinyitja az ajtót, akkor oldalazva követem, félig fedezve őt is, ha pedig szükség van rá, egy megragadom szabad kezemmel, majd pedig laza mozdulattal beroppantom a zárat. Mondjuk, amilyen rozoga beltéri ajtóról van szó, ha máshogy nem megy, simán keresztülugrok ezen a két centis présel falemez-lapon.
Odabent aztán, miután felmértem sebesen a szoba rám eső részét, és szemrevételeztem mindent, amire időm volt és ami hasznos információnak bizonyulhat, irányba veszem Miltont, ő tűnik a csendesebb áldozatnak, legalább nem fog sokat vergődni meg pofázni. Oakwoodból amíg dől a duma, elég feltűnő jelenség, pedig éppen ő adta ki, hogy legyünk csak szépen csendben… És gondolom, most már sietősen a távozás mezejére kellene lépnünk, minimum ebből a szobából, de a vircsaft miatt, amit rendeztünk, talán az egész házból is.
Lehet, hogy azért, mert nekem is van kutyám, de lehet, csak merő rivalizálásból, még Milton mellett a másik, kifeküdt eb grabancát is megragadom, ha meg tudom, mielőtt távoznánk, hátha az is akar még egy kicsit élni.






Naplózva

Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2021. 02. 24. - 11:21:47 »
+3



::: Nyomozás a szépséggel és a seggfejjel :::

to: Hopkirk, Nott és a többiek

2002. február 12.


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz




Nott most először néz rám úgy, mintha nem valami csúszómászó galandféreg lennék, hanem legalábbis emberi lény, amikor közlöm vele a tényállást, gáz lehet. Hogy mennyire szó szerint az van, azt persze most még egyikünk sem sejti.
Eddie bácsi sokáig nem is húzza az időt, miután minden bizonyíték-gyanús cucc a helyére kerül, kiadja az utasítást.
-  Milton profi, a kutyái jól képzettek. Baj lehet… Hozza a köpenyt, lemegyünk.
Vagyis hát... majdnem minden cucc... mert most, hogy tüzetesebben körülnézek a nagy eséllyel kényszeresen tisztaságmániás ribi fürdőjében, én is kiszúrom  a köpenyt a kád mellett. Hogy pontosan hogyan képzelte Nott, hogy hozzam magammal a köpenyt, arról fingom sincs, de profi vagyok, ugyebár, szóval bénázásnak, töketlenkedésnek nincs helye, így laza mozdulattal kirángatok két érintetlennek látszó zacskót Nott kezéből, kesztyű-módra belebújok, majd azzal fogva kapom fel és igazgatom el habtestemen a köpenyt. Nem mondom, hogy túlságosan komfortos, amúgy is melegem van még mindig, de mint tudjuk, egy igazi férfi soha nem nyafog, így szó nélkül, - csak egy laza félmosolyt villantva Mel felé -követem Nottot, készen arra, hogy hősiesen helytálljak, bármit is agyal ki. Menet közben azért a két zacskót persze lehámozom a kezemről, hogy ne nézzek ki pontosan úgy, mint egy a Szebb Napok Pszichomedimágiai Intézetből szabadult félkegyelmű.
Hamar elérünk a márványlépcsőig, és úgy látszik, más megoldás nem adódik, hogy lejussunk, így nagyvezérünk kiadja az ukázt:
- Irány a pince...!
Hogy ezt pontosan hogy is képzelte, azt időm sincs megkérdezni, merthogy Nott akcióba veti magát, és úgy csúszik le a kis seggén a lépcsőkorláton, akár egy elégedett öt éves.
Na most jön el az a pillanat, hogy vissza kell fognom az egész akcióval kapcsolatos szkeptikus ellenérzésem konkrét manifesztációját, vagyis az ordenáré röhögést. Kezemet szám elé téve nyomom el a fel-feltörő már-már hitetlenkedő nevetés hangjait. De nincs mit tenni, valahogy le kell jutni, a lépcsőt meg nem tudjuk, mennyire rozoga és hangos valójában, hiába tűnik így első ránézésre teljesen épnek, attól még lehet, hogy recseg, vagy ami még rosszabb.... hogy ez is csak csapda.
Biztos, ami biztos, én is erősen rámarkolok az ezüsthárs pálcára, majd biztatóan tátogom Melnek:
- Megyek előre, jó? Ha gáz van, elkaplak - kacsintok rá bátorítóan, aztán a Nott által már bevált metódust alkalmazva köpenyemmel a seggem alatt helyezkedem el a hideg kövön, hogy kövessem őt az ismeretlen veszélyek felé. Meg kell hagyni, most kifejezetten jól jön a köpeny, ami kissé selymes anyagából adódóan jól csúszik a kövön... Meglepően élvezem ezt a kis suhanást, a légáramlat  felfrissít kissé, na meg közben remélem, hogy Mel is látja hátulról, milyen szexin kap bele a rögtönzött szellő a szőke fürtjeimbe... Minimum úgy érzem magam, mint egy mugli szuperhős, mikor olyan prón érek földet, mintha erre születtem volna, nehéz is levakarnom a fejemről az önelégült somolygást. De aztán Hopkirk is követ minket, és ha szükséges, akkor tényleg elkapom, ahogy ígértem. Mert én ilyen jófiú vagyok ugye... mindig betartom, amit ígérek. Vagyis majdnem.
Hogy odalent mit gondolhat Cobham, amikor Nottot követve megjelenek ebben a csodában, hát ezek után már őszintén leszarom. Ez a bevetés kellőképpen kiherélte az egómat ahhoz, hogy lassanként tényleg kezdjem élvezni az elvarázsolt villában csintalankodó öt éves gyerek szerepét...
- Várjatok! Bent csapda működhet és mi egy adag gázt kaptunk, így nem kizárt, hogy itt is ez lesz a helyzet!  Ha bent gáz van és nyitunk, akkor jöhet kifelé is akár! Mr. Goldstein elkábult, így jó lenne, ha valaki figyelne rá! Pulzusa van, a légzése egyenletes - hadarja Cobham meglepően lényegretörően, miközben az ajtó zárjával babrál nagyon szakértő fejjel.
Cobham arról is dönt, hogy elég, ha ketten mennek be, hogy a két sebesültet kihozzák, mire biccentek, és már sejtem is a felállást, amit Nott szavai gyorsan megerősítenek. Goldstein elég szarul fest, de azért azt innen is látom, hogy van pulzusa, szóval él... legalábbis egyelőre. Nott Hopkirk gondjaira bízza, ahogy sejtettem, én így megindulok, hogy a hárs pálcát magam elé szegezve fedezzem, ahogy kérte. A két nagyfiú elég hamar elintézi a zárat, és behatolnak a káosz barlangjába, ahova nem is bánom, hogy egyelőre nem kell követnem őket. Féloldalasan állok meg, hátamat az ajtónak préselve, folyamatosan jobbra-balra tekintgetve, hogyha para lenne készülőben bármelyik irányból, azt kiszúrjam. Közben nem nehéz kivenni a csendben Oakwood holdkóros motyogását, ami tudom, taplóság tőlem, de jól az emlékezetem mélyébe vésem, hogy legyen min nevetni belül, csillapítva a tipik minisztériumi feszkót, amikor legközelebb nagy komolyan előadja a főnit, és előszeretettel kezd bele a baszogatásomba...
Naplózva


Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2021. 02. 26. - 13:47:34 »
+1

 

edward & henry
+16

outfit




Megy az adok és a kapok Nottal, mint mindig csak épp most a rúzs ide majd visszadobásában nyilvánul meg. Könnyeden pattintom le a kupakot és csavarom ki a sminket, aminek bíborvörös élénk színe könnyeden sejlik fel szemem előtt. A felület simasága megtörni látszik egy helyen, mindössze a tetején. Szinte alig észrevehető, jóllehet mindössze talán egyszer ha használták. Lehet akár csapda is, vagy félrevezető bizonyíték de csak bólintok, visszatekerem és újra Notthoz dobom egy ’az’ kíséretében elmotyogva. Ő meg szépen besüllyeszti a többi bizonyíték közé, zacskóba, ahogy rendje és módja szerint kell. Nem foglalkozom vele, vagy a huncut megjegyzésével inkább Mirolhoz sietek, ki be is int értünk hogy gáz van odalent.
Bár nem hallottam a kutya ugatását elsőre, attól jobban lekötött a pipere vizslatása, most már megüti a fülem a tompa moraj. Edward is újra főnökiesen aggódón mérlegel, majd dönt. Mirol hozza a köpenyt és mindenki irány le. Kiérve a folyosóra szimpatikusabb lenne csendben nesztelen osonni a lépcsőkön, de ehelyett az auror gyorsabb ellenben közel sem könnyebb útvonalat választ. Mikor megindul csak összefonom a karom és szemforgatok. Gondolom fel akar vágni de ez az adrenalinlöketes mániákusságának is szól.
- Megyek előre, jó? Ha gáz van, elkaplak
Megadóan sóhajtva vállat vonok, hogy hát tessék, nekem aztán mindegy és elnézem ahogy suhogva a köntössel leérkezik az alsó szintre. Mikor Henry pisszeg nagy duzzogva követem példájukat, bár én közel se vagyok túl élvhajhász ebben a dologban. Utálom a sebességet és az ilyesfajta kiszámíthatatlan veszélyt így mikor földet kellene érni ösztönösen ostobán lehunyom a szemem. Még jó hogy a titkár állja a szavát és elkap különben talán én nagyobb zajt csapnék mint bárki eddig korábban bármivel.
Talán csak egyetlen pillanat az egész, a szívem vad verdesése közben kihagy egy ütemnyit, de se időm sem lehetőségen nincs az érzésekkel vagy bármivel foglalkozni mert a menet megy tovább mégpedig le a pincébe. A sorrend marad, ami azért szerencsés is rám nézve, mivel nem pattanok vissza Edward hátáról mint egy elcseszett gurkó a terelőütőről mikor satuféket vág. Helyette Mirol válla mögül próbálok kilesni, de sok sikerem nincs. Edward méretei kitakarnak mindent míg utat nem enged az ajtóban nekünk önszántából.
Nem tudom tudok-e vagy akarok-e az ügyeletes ápoló szerepében tetszelegni, de a túlfűtött aurori hévtől jobb ha távol maradok ezt már az első percben belátom. Nem sokat tétovázok vagy ellenkezem, mikor rám osztják a stabil de eszméletlen kissrác felügyeletét. Jó ég… mennyi lehet? Tizennyolc?
Mellé lépek, lehajolok, de sok értelme nincs bármit tennem azon kívül hogy fél szemmel rá fél szemmel az akciót követem aggódó képpel. Azért a hárspálcámat elő veszem hogy ha szükséged hátvédként beavatkozzak, mert ki tudja mi vár minket az ajtó mögött amivel Notték tökölnek…
Naplózva


Anthony Goldstein
Minisztérium
***


tárgybűvölésügyi szakértő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2021. 02. 28. - 10:48:06 »
+1

Nyomozás Highgate-ben
2002. február 12.


Ahogy a polc előtt állva figyelem a könyvek címeit, rögtön feltűnik, hogy egyik sem ismerős, a legtöbbjükről talán még sohasem hallottam. Ez persze csak azokról mondható el, amelyek angol címet viselnek, így az ismeretlen nyelven íródottak egytől-egyig gyanúsak is lehetnének akár. Eltűnődve húzom végig az ujjamat néhány könyv gerincén, majd találomra leemelem az egyiket és fellapozom. A belső borító tanúsága szerint több mint ötven éves a kötet, azonban pontosan úgy néz ki, mintha tegnap hozták volna el a nyomdából. Egy pillanatra még az orromhoz is emelem, hogy megszagoljam, és valóban érzem is a friss tinta illatát. Nagy valószínűséggel ezt a könyvet még sohasem nyitották ki, és lehetséges, hogy a polcon sorakozó összes többit sem, amelyek hasonlóan kifogástalan állapotban vannak. A szövegek mellett különböző ábrák láthatóak, amelyek a bájitalfőzés különböző folyamatait illusztrálják, de semmi szokatlant nem látok rajtuk, így becsukom a kötetet és visszateszem a helyére.
Tüzetesen szemrevételezem a polcok tartalmát, hátha sikerül pálca nélkül is kiszúrnom a transzformáció legkisebb jelét, de teljesen szokványosnak tűnik minden. Mivel jobb ötletem nincs, és nem szeretnék az asztal közelébe menni, amíg Cobham a mintavételt végzi, folytatom a kötetek random felcsapását. Semmi gyanús vagy szokatlan nem tűnik fel, leszámítva azt, hogy kivétel nélkül az összes könyv újszerű. Nagyjából ez a fajta sterilség mondható el a bájitalos üvegekről is. Azt a benyomást kelti bennem ez az egész, mintha a szekrény egy szekrénynek akarna látszani, de valójában nem az. Emlékszem még a nagyapám mesélte, hogy az ehhez hasonló kúriákban gyakran használtak mugli álcázó- vagy védelmi rendszereket, mert mágiával kimutathatatlannak bizonyultak, így sok esetben sokkal hatásosabbak is. Túlságosan is kézenfekvő lenne, ha ebben az esetben is erről lenne szó, mégis a szekrény és a fal közti szűk résbe dugom az kezem, hátha találok egy kapcsolót vagy gombot, de semmi ilyesmibe nem akadnak bele az ujjaim. Ezután a szekrény faragásait is végig tapogatom, hátha mozdítható valamelyik elem, de nem. Egy lépést hátrálok, hogy jobban rálássak az egész szekrényre. Alulról a második polcon megpillantok három ugyanolyan bőrkötéses könyvet, majd visszalépek, hogy megbillentsem őket a gerincüknél fogva, hátha működésbe hoznak egy zárat. A kattanás azonban elmarad, így csalódottan figyelem újra a polcokat. Mintha tűt keresnék a szénakazalban; már ha itt rejtették el azt a bizonyos tűt ebben a hatalmas házban.
Úgy döntök, hogy csatlakozok Cobhamhez, mert végre elmúlt az émelygésem, és így talán minimális az esélye annak, hogy rosszul legyek a vér látványától. Ahogy egy utolsó pillantást vetek fordulás közben a középső polcra, az üvegcsék között megpillantok egy kémcsövet; az egyetlent, amely a polcra van helyezve. Egy címke is szerepel rajta, Nora Pots nevével. Pots, Pots... ismerősen cseng a név, és teljesen megdöbbenek, amikor eszembe jut az eset. A lány holttestére a Nagyteremben bukkantak rá, és tudomásom szerint máig tisztázatlanok a halálának körülményei. Óvatosan kiemelem a kémcsövet a többi fiola közül, és megrökönyödve konstatálom, hogy a benne található vér nincs megalvadva és a színe is olyan, mintha most csapolták volna. A gyomrom azonnal forogni kezd, így jobbnak látom, ha Cobhamra bízom a továbbiakban. Ahogy az asztal felé fordulok, az üveg szétpattan az ujjaim között annak ellenére, hogy óvatosan vettem kézbe, és meg is vágom vele magamat. Szerencse, hogy nem fej magasságban tartottam, különben az apró szilánkok a szemembe fúródtak volna. A kabátomra fröccsenő vér elborít, és erős szédülést érzek, amit talán nem is a látvány okoz. Még látom Cobham arcát egy pillanatra, aztán elmosódik minden. Valaki a nevemet suttogja, miközben vakon fordítom a fejem a hang irányába. Érzem, ahogy valaki a hónom alá nyúl, és húzni kezd, de nem ellenkezek, csak hagyom, hogy magával vigyen. Nem látok semmit, és a hangokat is nagyon tompán, messziről jövőnek érzékelem. Egy rántást érzek a gyomrom tájékán, mintha valaki hoppanálna velem az akaratom ellenére, ezért rendkívül fullasztó az élmény. Ráz a hideg, de közben kiver a víz is, nem értem, hogy mi történik körülöttem és már azt sem tudom, hogy hol vagyok. Kutyaugatást hallok. Hugo, te vagy az? Drága kiskutyám. Nem látlak, de mindennél jobban szeretném, hogy most itt legyél mellettem... mert félek, rettenetesen félek.
Naplózva


A Dementor
[Topiktulaj]
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2021. 02. 28. - 13:32:58 »
+5

NYOMOZÁS HIGHGATE-BEN



2002. február 12.
Este 8 óra 30 perc

Hamarosan a társaság nagy része lekeveredett a pincébe, a fentiek a pince nagy raktárrészén át jutottak el a hátsó kijárathoz vezető szűk folyosóra, ahol addigra nem csupán az ugató kutya, de Mr. Cobham  és Mr. Goldstein is várták őket. A bicskás kísérlet aligha működött, ahhoz túl erős mágia védte. A megoldás Mr. Nott pálcájából érkezett, aki egyetlen mozdulattal roppantotta szét a zárat, így pedig az ajtó kitárult.
Ahogy kinyílt az ajtó, halhatták, ahogy Mr. Oakwood valamiféle Emmáról magyaráz még mindig, de éppen csak a női nevet lehetett már kihallani. Mr. Milton pedig, eszméletlenül feküdt, szorongatva ujjai között a gömböt, éppen ott, ahol félig be volt nyomódva a szemközti fal. Még érezhette a bent uralkodó kábító mágiát Mr. Nott, de közel sem olyan erőteljesen, mint ahogyan az áldozatok, az ugyanis idő közben oszladozni kezdett, s szépen meg is szűnt, mintha csak a gömbbel kapcsolatos lett volna az egész védelem.
Alig, hogy az ájult auror testéhez ért, azonnal észrevette, hogy súlyos átok találta el a testét és már bizony alaposan szét is terjedt benne. Tudta: minél gyorsabban ki kell jutniuk a házból és a Mungóba juttatni a férfit. Így hát kiszólt Mr. Mirolnak, hogy segítsen megemelni Gabriel testét, majd együtt nagy nehezen kivonszolták a friss levegőre. Mr. Cobhamnek könnyebb dolga volt, ugyanis Oakwood a csapda kikapcsolásával szép lassan ébredezni kezdett. Így ő is hamarosan odakint találta magát. Miss Hopkirk figyelmes őrködése alatt Mr. Goldstein is magához tért kicsit és sikeresen kimenekült Cobham és megmentettje társaságában az épületből.
Odakint aztán szép lassan mindenki felfrissült a friss levegő hatása alatt. Így hát készen álltak, hogy a bizonyítékokkal és a Mr. Milton által szerzett gömbbel visszatérjenek az Aurorparancsnokságra, illetve Mr. Nott és Mr. Mirol Gabrielt elvigyék a Mungóba.



Tudnivalók
Zárót március 7-ig lehet írni.
Minden záróreag 10-10 pontot ér!
Naplózva

______________________________________________

A rémálomból nincs ébredés, nem suttogja senki a sötétben,
hogy ne féljen, mert a veszély a képzelet játéka csupán.

______________________________________________

Edward Nott
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2021. 03. 03. - 13:12:24 »
+3

Nyomozás Highgate-ben




2002. február 12.
*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*





Ami az én pálcámra van bízva, az meg lesz oldva, ez nem is kérdés. De egészen jó csapatmunka alakult itt ki a végére. Örültem, hogy Hopkirk és Miróka követtek, persze ők választhatták volna a lépcsőn szaladást is, különösen a kisasszony madár alkatával nem keltett volna nagyobb zajt, mint mi így, csúszdázás közben. Odalenn aztán hamar összekovácsolódott a két sereg, a cél érdekében. Sokféle dolgot kipróbáltunk,  mire az ajtó végre engedett, de a lényeg, hogy engedett.
Orrbavágott valami gyengülő, gonosz mágia, de megráztam a fejemet, mintha csak futó álmosságot próbálnék kitessékelni a fejemből. Ahogy körbenéztem, rögtön láttam, hogy itt sürgős feladatunk akad. Milton talált ugyan valamit, amit az ujjai közt szorongatott, de amint leguggoltam hozzá, a rontás félreérthetetlen jeleit is felfedezni véltem rajta. Nincs sok időnk...
- Mr. Mirol! - szóltam fojtott hangon a folyosó felé pillantva, keresve a maskarás pasast a tekintetemmel.
- El kell vinnünk a Mungóba, ott talán meg tudják még menteni - csóválom a fejem halkan, borúsan, nem törődve azzal, hogy talán aggasztóan hangzik, amit mondok. Milton a Minisztérium egyik hatékony dolgozója, és mint ilyen, kár lenne, ha itt érne véget a pályafutása. Nem mintha a szakmánkban nem lennénk arra felkészülve, hogy esetleg egy akció - talán a mai, a holnapi, vagy egy későbbi - lesz életünk utolsó programja. De ránk se vetne jó fényt, ha hagynánk elpatkolni egy ilyen aljas malőr miatt, mint egy labdacsot védő átok.
Úgyhogy amíg köpenylobogtató kollégám odalibben mellénk, én óvatosan, egy újabb rongydarabbal kiveszem Milton kezéből a sunyi kis gömböt, majd egy zacskóba süllyesztem, és átadom valakinek, aki jobban meg bírja fogni kifelé menet, mivel én nem óhajtom kockáztatni, hogy a zsebembe téve esetleg bennem is kárt tegyen. Majd szépen bevisszük a Misztériumügyre, legyen nekik is valami munkájuk a napi betevőért.
- Magáé az alfele - bökök Mirolnak jelezve, hogy én Milton hóna alá óhajtok nyúlni, egyrészt mert innen szebb a kilátás, másrészt mert ez a nehezebb fele is a pórul járt pasasnak. Elbírnám éppen egyedül is, keresztül csapva a vállamon, mint egy zsák krumplit, csak hogy nem szeretném akkora mozgatásnak kitenni, jobb lesz óvatosabban vinni.
A friss levegőből csak egyet sóhajtottam. Micsoda bevetés… De legalább megvan a bizonyíték, és még él mindenki. Mivel Oakwood még mindig félig valami Emmánál tartott agyban, bátorkodtam javaslatokat tenni a folytatásra.
- Miss Hopkirk, Mr. Cobham, magukra bízhatjuk a gömböt és a többi bizonyítékot? És ha Mr. Mirol nem fázós, és hajlandó vetkőzni, a köpenyt is - jegyzem meg ártatlanul somolyogva, nem mintha sok időnk lenne, úgyhogy remélem, Mirol már dobja is a textilt, és sietősen folytatom. - Mi pedig megyünk a Mungóba. Mr. Oakwood,  Mr. Goldstein, velünk tartanak? - kérdeztem, hátha valamelyikük további orvosi kezelésre szorul. Várni nem fogok rájuk, vagy jönnek, vagy később kitalálják, Milton szívverése szinte már nincs is, levegőt is csak azért tudom, hogy még vett, mert egyet-egyet halkan hörgött néha.
Még egy utolsó pillantást vetettem Melanie felé. Búcsúzóul biccentettem még, de igazából csak rá akartam nézni. Látni akartam, hogy jól van. Hálát adni az égnek, hogy nem mondjuk ő fekszik a karjaim között úgy, ahogy most Milton. Akinek most vagy szerencséje lesz… Vagy nem lesz. A takarásból halk pukkanással hoppanáltunk el a Mungóba, hogy átadjuk azoknak, akik még meg tudják menteni az életét.


Köszönöm a játékot! Mosolyog



Naplózva

Melanie Hopkirk
(N)JK
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2021. 03. 04. - 15:00:16 »
+3

 

edward & henry
+16

outfit




Figyelmem megosztott, félig ugye az ájult minisztériumi társam lesem, de jórészt inkább a benti eseményeket próbálom kísérni. Innen nehéz, mert távolabb vagyok, a félig behajtott ajtón át amit Nott varázsigéje megtört hogy utat engedjen nekik nem sokat lehet átlátni. Csak Edward időszakosa meg-megjelenő széles vállait látom, s mire kijönnek már kénytelen vagyok Goldstien felé fordulni, aki kábán ébredezni kezd. Szelíden megpaskolom a vállát meg az arcát, aggódón fürkészem a tekintetét mennyire magabiztos vagy kába még.
- Fel tud állni?
Olyan fiatal, mégis magázom, pedig biztosan jóval fiatalabb tőlem. De a kor csak egy adottság. Ha nem erőmtől tellően segítek neki talpra vergődni hogy aztán elinduljunk ki. Megdöbbenve látom ahogy Mirol és Nott Miltont cipelik ki. Rossz bőrben van, kétség sem fér hozzá.
Kint a hűvös levegő talán vagy a ház nyomasztó hangulata hamar eloszlik rólunk, én legalábbis úgy érzem magam, mint aki félig vagy csaknem teljes egészében újjá született. Oakwood használhatatlan vakogása sem múlik olyan ütemben mint kellene, így nem meglepő módon Edward ragadja meg a csapat irányítását. Mondjuk aurorként nem is csodálkozom túlzottan ehhez.
- Miss Hopkirk, Mr. Cobham, magukra bízhatjuk a gömböt és a többi bizonyítékot? És ha Mr. Mirol nem fázós, és hajlandó vetkőzni, a köpenyt is
Biccentek a határozott utasításra és megvárom Reginald beelőz-e hogy átvegye a zacskókat a férfitól, ha nem akkor kénytelen kelletlen megyek én. Persze hol Henryre hol Edwardra pillogva felváltva igyekezve a nekem szánt somolygást nem felvenni, sem pedig a másikhoz érni. Csak a szajré meg a köpeny.
- Mi pedig megyünk a Mungóba. Mr. Oakwood,  Mr. Goldstein, velünk tartanak?
A megkérdezettekre pillantok és mikor eldőlni látszik a dolog próbálok profi módjára összeszorított szájjal viselkedni. Igyekszem nem törődni az Edward utolsó rám vetülő pillantásától megszaporázott szívverésemmel, vagy azzal a zavaró kis gondolattal hogy félúton Milton teste mellett kinyírják egymást, hanem csak kivárok hogy eltűnjenek egy halk pukkanással az éjszakába. Ekkor még nem is sejtem hogy mennyire hamar viszontlátom őket... mind a kettőt. Sóhajtva, mely apró fehér pamacsként tör elő ajkaimból a hűvös éjszakában fordulok Cobham felé. Mellé lépek kezem a karjára teszem és kivárok hogy mi is elhagyjuk a helyet vagy ha ő nem hoppanál, hát megteszem én magam.

Köszöntem!


Naplózva


Henry J. Mirol
Minisztérium
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #29 Dátum: Tegnap - 19:41:26 »
+2



::: Nyomozás a szépséggel és a seggfejjel :::

to: Hopkirk, Nott és a többiek

2002. február 12.


vigyázat, nyomokban káromkodást tartalmaz




Bár személy szerint nem kellett bemennem az ajtón az aurorok után, még így is megcsap valamiféle kellemetlen érzés... amiből kénytelen vagyok határozottan arra következtetni, hogy ezúttal nem valami kamu ellenféllel álltak szemben a társaink, de nem ám.... Akármivel is kellett megküzdeniük, az elég hardcore lehetett, így nem lep meg, hogy alig telik bele egy kis időbe, mire Nott engem szólítgat.
- Mr. Mirol! - egy pillanatra meglep a megszólítás de szinte biztosra veszem, hogy csak a többiek miatt tolja itt az udvariaskodást Nott, nem azért, mert kiérdemeltem a tiszteletét az előbbi parádés csúszdázásommal.
- El kell vinnünk a Mungóba, ott talán meg tudják még menteni - csóválja a fejét idegesen Nott, mire természetesen gyorsan közelebb lépek és döbbenten meredek Milton alélt testére. Goldstein látványa annyira nem lepett meg, mint most ez a jelenet... hisz ha ez a nagy, erős monstrum így összeesett, akkor jobb lesz mielőbb itthagyni ezt a házat, de kurva gyorsan... nem akarok én is ugyanígy járni. Főleg nem Mel előtt... eléggé beégettem már magam előtte ma, nem hiányzik, hogy még a saját nyálamban fuldokolva, össze-vissza motyogjak előtte, habzó szájjal vergődve... Megrázom magam egy pillanatra, lerázva magamról ezt a zavaró képet, majd tettre készen pillantok Eddie-re, vajh most mi jót szán nekem?
- Magáé az alfele - adja ki az ukászt Nott, mire félhangosan elmormolom az orrom alatt, hogy: - Naná, mi más is lenne... de aztán engedelmes katonaként megragadom Milton méretes lábait, hogy teljes erőből tartva meginduljak vele kifelé. Ahogy szabad levegőre érünk, megkönnyebbülten szívom be a friss, éltető oxigént, és konstatálom, hogy Goldstein magához tért és saját lábán távozott a kúriából, ami bizakodásra ad okot a tekintetben, hogy megfelelő ápolás alatt nagy valószínűséggel Milton és Oakwood is kiheveri majd ezt a kicseszett átkot, bármi is legyen az.
- Miss Hopkirk, Mr. Cobham, magukra bízhatjuk a gömböt és a többi bizonyítékot? És ha Mr. Mirol nem fázós, és hajlandó vetkőzni, a köpenyt is - utasít Milton, s én szó nélkül, már-már hálásan szabadulok meg a köpenytől úgy, hogy felváltva bújtatom ki a könnyű anyagból kezeimet, hogy még véletlenül se koppanjanak addig se a földön Milton lábai. Ez több szempontból sem lenne jó, egyrészt nem akarok már az eddigieknél is elesettebbnek tűnni Mel előtt, másrészt van egy halvány gyanúm, hogy egy ekkora test lábai rohadt hangosan csattannának a sima földön is,  na és hiába vagyunk elméletileg túl a veszélyen, így sem hiányzik nekünk a kelleténél több feltűnés. Úgy látszik, a bizonyítékok jobb híján Hopkirknál landolnak, így neki adom én is a köpenyt egy fáradt félmosollyal és aggódó pillantással megspékelve. Elégedetten méregetem a furcsa gömbtárgyat tartalmazó zacskót, levonva a következtetést, hogyha a lentiek erősen be is nyelték ezt a rejtélyes gázt, legalább volt némi értelme, és ők sem távoznak üres kézzel. Aztán elkapom a Nott és Hopkirk között váltott giccses búcsúpillantást, amit nagy erőkkel próbálok ignorálni, és azt hiszem, ezt a komoly igyekezetet Milton lábszárán vezetem le, amit a kelleténél jóval erősebben szorítok most, de hát ez valószínűleg éber állapotában sem kottyanna meg neki különösebben, nem hogy így...
- Indulhatunk, Főni? - teszem aztán fel kissé morcosan a magától értetődő kérdést Nottnak, amire hamarosan meg is kapom a néma beleegyezést egy gyors pukkanás kíséretében. Ahogy megpillantom az ispotály ismerős falait, magamban felsóhajtok:
Merlin faszára, hogy ezt is túléltük...
Azt már csak remélni tudom, hogy a begyűjtött bizonyítékok értékesek, és nem egy gondosan megtervezett csali részei, amivel csak a minisztérium figyelmét akarják elterelni a szektás anyaszomorítók...

Köszönöm az élményt Men?
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon Tegnap - 23:45:52
Az oldal 0.111 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.