bad romance

to miss Melanie Hopkirk
2002. Feburár 14.



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Belehalok ebbe a nézésbe, pedig a sebet talán észre se venném. Furcsa, hogy az alkohol belülről érzéstelenít, kívülről viszont pont úgy mar, mint a nő mély, whisky színben izzó tekintete. Főleg ilyen közelről.
Miért hat rám így? Olyan szavakat mondok, amiket nem szoktam. Olyan dolgokat teszek, amiket nem szoktam, és nem csinálom, amiket amúgy mindig. Feje tetejére állítja a kis világomat, talán utálnom kéne érte. Talán annak a pofonnak nem kellene ennyire fájnia, talán lepereghetne rólam annyival mint a többi, korábbi, nőiesen csattanós ütés. De ez nem olyan, mint a többi. Hogy nem gyullad fel a ruhája? Amilyen tüzes nőszemély, kék lánggal kéne tomboljon a róla párolgó alkohol.
- Picsába - röhögöm döbbenten, félre fordított fejjel bámulva a vászonra, és nem, ezek után biztos nem fogom elővenni a dugipálcámat - mármint a titkoltabbik nálam lévőt - hogy azzal hegesszem be a képemet, meg szárítsam meg az ő ruháját, ahogy én azt az előbb még gondoltam. Az a hajó már elment. Pont, mint a vásznon lévő jelenet. Azok is lehettünk volna mi, de nem itt, nem így. Még mindig a fekete-fehér filmipari szennyre bámulok, arrébb lépek a whiskys üveg elől, s közben érzem, hogy csak a tér és az idő nem jó most köztünk. Idő...
- Most hová mész? - kapom el a csuklóját, s ujjaim alatt nem csak a vékony, kecses csukló feszül, hanem azon rajta az a csicsás, rózsaszín óra is, ami a nyakamat rá, hogy új, és még azt is sejtem, kitől van. Hihetetlen, hogy az egyik kezével gyógyít, és egy szempillantás múlva a másikkal pofoz. Ki érti ezt...
Nem szorítom meg nagyon, kicsúszhat a kezeim közül, ha akar. De az óra, az nálam marad, sunyin megszerzem, ügyesen és észrevétlen kikattintva a kis csatot. Olyan heves, nem vagyok benne biztos, hogy akár a hiányát is észreveszi, de ha igen, hát akkor se zavartatom magam.
- Ugyan már, csak egy kis whisky volt… És nem gondolod, hogy kikapunk, ha így hagyjuk itt a termet? - mutatok a mindenízű ragaccsal borított padlóra. Persze, tudom, hogy én csináltam a retek nagy részét… De neki is van köze hozzá, jócskán.
- A film végéig pont feltakarítjuk, ha van felmosó a mosdóban - teszem hozzá félig viccesen az említett helyiség felé intve. Az ajtó be van zárva, persze próbálkozhat dörömböléssel, de pálca híján nem fogja kinyitni egykönnyen. Pontosabban sehogy.

 

edward
február 14.
+16
the hills
outfit

Bár a száján kiszaladó apró kis tömör káromkodás elégtétel kellene hogy legyen számomra, mégsem érzem annak. Igazán annak. Valahogy tőle ettől is többet várok, mást várok és újra meg újra rá kell hogy döbbenjek, nem lesz se másabb se jobb. Ő ilyen. Akár tetszik nekem, akár nem. És bár palástolhatom érzéseimet haraggal, daccal vagy gúnnyal, igazából csak őt vezetem meg, magamat nem igazán sikerül. Most se.
- Most hová mész?
- Hogy hová?
Még ha nem is kapná el a csuklómat akkor is megállnék hogy felé forduljak hátra arcot vágva. Igazából olyan téren azonban ez szükségtelen, mert már rögtön a sarkamban van a csukómat szorongatja, kezem az ég felé mered tehetetlen ujjaimmal.
- El tőled minél messzebb…
Sziszegem dacosan, mérgesen, undorral telten mert a testemhez tapadó ruha újra jelzi hogy milyen arcátlanságot is követett el az imént. Nem az első eset, számíthattam volna rá, de egy mohó bólintérre hasonlít, akinek egyszer ha engedsz sose tudod levakarni magadról sőt… még a kezedbe is harap.
Bár ahogy fogja a kezem nem fájdalmas, de a szög eléggé kényelmetlen, így leengedem a kezem és az övé jön az enyémmel együtt, mígnem le nem kattintja a vadiúj ajándékom róla.
- Add vissza!
Követelem rögtön és utána kapok, de nem sok esélyem van pláne mert háromszor akkora mint én és még csak nagyon magasba se kell tartania hogy esélyem se legyen elérni.
- Ugyan már, csak egy kis whisky volt… És nem gondolod, hogy kikapunk, ha így hagyjuk itt a termet?
- Leszarom hogy kikapsz-e..
Az persze izgat hogy engem megfednek, de kimentem azzal magam hogy közöm nincs a dologhoz és hátul ültem míg a férfi tivornyázott a drazsékkal meg az itallal. Kettőnk közül esélyesen inkább nekem hisznek majd, semmint neki.
- A film végéig pont feltakarítjuk, ha van felmosó a mosdóban
Forró gyűlölettel pillantok rá, palástolni se akarom ellenszenvem, de igaza van. Az ajtót addig nem fogja senki kinyitni míg vége nincs ennek a maszlagnak, így annyiban módosul a helyzet hogy pontosítom a felállást.
- Te fogsz feltakarítani haver. Aztán szépen visszaadod az órámat.
Közlöm szárazon és otthagyva őt elmegyek a mosdóba a seprűért. Olyan vehemensen ragadom meg hogy le sem esik, betér utánam. Csak akkor látom feltűnését mikor megfordulva belé ütközöm.
- Mi a…
fészkes fenét művelsz? akarnám kérdezni, de a torkom kiszárad, a haragtól háborog még a lelkem pláne zokon veszem a tulajdonom megfújását. Gondolom már rég a zsebébe süllyesztette, mert a keze ügyébe nem látom.
Hát kap cserébe mást, mert lelkesen belenyomom a lapátot és a seprűt a mancsaiba úgy, hogy felé lépek és szinte összeér a testünk miközben az arcába sziszegem.
- Engem nem kapsz meg egy ócska wc-ben, se ebben se másikban. Úgyhogy tessék, ideje dolgozni Hamupipőke..! Remélem tudod hogy kell használni ezt a fajta seprűt…
Közlöm felsőbbrendűen, úgy, hogy felszegem a fejem várva, lépjen valamit. Akármit. Leginkább egy kis tisztogatást ha már sikeresen mindent is kiborogatnia.