Elfelda sejtelmes mosolya nem lep meg és tudom, hogy abban a csinos kis buksijában már zakatolnak is a fogaskerekek. Azt a mosolyt nagyon szívesen borítottam volna csókokkal, de most még másé a fő szerep. mehet az ajándékozás, ő meg gondolkozzon csak, mert tudom, hogy izgalmas és felüdítő lesz a pillanat, amikor vágytól füstös hangját a fülembe susogva hallhatom majd...
- Hé! Anyukám mit fog szólni, ha így összekócolsz?! - nevetem el magam, majd újra megcsókolom, mert ajkaink találkozása bizony az, amivel egyikünk sem tud igazán betelni és már nehéz lenne számolni, hogy ez hányadik egy huzamban. - De tényleg nem olyan nagy valami, igazából kezdetnek mondanám. - vonom meg picit a vállam, majd arra, hogy ő büszke rám, egy kis pír szökik az arcomra és zavartan megszemlélem kicsit a szőnyeg nemlétező mintáját, mivel egyszínű.
- Én... én csak igyekszem mindent megtenni, hogy jól menjenek a dolgok és működjön ez kettőnk között hosszabb távon is. - adom meg végül az egyenes választ, mert tényleg ennyiről van szó. Sokat motivált a puszta létével is arra, hogy haladjak valamerre, hogy el akarjak érni dolgokat. Az, hogy a kettőnk kapcsolatát tényleg tartóssá és működőképessé tegyük, kívánt munkát és energiát, én pedig ettől nem riadtam vissza. Elfelda fontos volt számomra és ennek nem csak szavakkal igyekeztem hangot adni.
- Vigyázzon asszonyom, mert még megszokom, hogy parancsolgatok kegyednek, aztán megnézheti magát! - nevetem el magam én is, de a jelek szerint sikerült egy olyan dolgot kitalálni, ami Elfelda-nak is kedvére való. Valahogy sejtettem, hogy ennek örülne s végső soron én is szeretnék egy-egy ilyen közös emléket, még ha korábban nem is nagyon voltam híve az ilyesminek.
Egy pillanatra tehetetlenül kell megállnom öltözködés közben, ahogy Elfelda nemes egyszerűséggel előttem dobja le a köntösét.  - Azta... nem tudok betelni vele, milyen gyönyörű vagy! - jegyzem meg amikor szóhoz tudok jutni egy könnyed mosollyal, mert végül is így van. Elfelda minden téren el tudott varázsolni és tényleg káprázatosan szépnek láttam, szinte minden helyzetben. De azért csak sikerül végül elkészülni, mert összeszedem magam és inkább oda figyelek, ezzel persze kicsit elmulasztva Elfelda "műsorából", de az később pótolható lesz.
- Oké, akkor hajrá! - bólintok, majd jöhetnek is a fotók. Elsőre mondjuk egy grimaszolós fotó lesz belőle, ami a magam részéről egyszerűen annyiból áll, hogy elröhögöm a fotót, mert Elfelda arckifejezése egyszerűen ezt hozza ki belőlem. A jelek szerint neki vannak ilyen bejáratott szokásai. Persze egy komoly kép is készül, amin csókot váltunk. Ezek már mágikus képek lesznek, mert kicsit megbuheráltattam a fényképezőt egy hozzáértővel az Abszol úton. Legalább lesz egy kisebb kollekciónk már közös fotókból, amiket majd lehet később nézegetni. Elfelda megjegyzése mondjuk meglep, de talán jobb, hogy csak kicsúszott. Ha elfojtaná, az sokkal rosszabb lenne és több kellemetlenséget okozhatna.
- Úgy érted, hogy egyszer szeretnél gyereket, vagy gyerekeket. Ez természetes. - bólintok, mert alapvetően ez a dolog gyökere és ha valami ártatlan vicc lett volna, ami nem vált ki belőle semmilyen szorongást, akkor nem próbált volna utána korrigálni. Mivel gyorsan tereli a témát, egyelőre többet erre nem mondok, de persze megvan annak a lehetősége, hogy még némi figyelmet szenteljünk a kérdésnek. Azt érzem, hogy ez fontos neki, de azt is, hogy nem pont ezt érzi a legjobb pillanatnak erre. És ezt el is tudom fogadni, nem érzem úgy, hogy el kéne kapkodni a kérdést. Szóval inkább bólintok, ahogy megsimogatom buksiját, miután olyan édesen bújt hozzám.
- Máskor is fotózkodhatunk, de ha itt pózokat emlegetsz, a végén valami egészen más fotózás lesz belőle! - nevetem el magam, szándékosan téve félre a gondolatot, hogy a divatszakma egyik csúcsát ölelgetem éppen és nek a fotón pózolás nagyon mást jelent. - Szóval ja, indulhatunk! - bólintok, majd hoppanálok magunkkal a lakás nappalijába s látszik, hogy tényleg nem nagy a hely, a nappali és a konyha-étkező rész eléggé egyben van, az előszoba se nyúlik túl nagyra.
- Na, ez lenne az, és végül is érezd magad otthon, mert innentől itt mindig otthon vagy! - jelentem ki még egy picit ölelve őt és a homlokára nyomok egy puszit, majd elengedem.
- Egyébként nagyon jól áll neked a ruha, azt hiszem tényleg nem lőttem vele mellé. Egyszerre van benne visszafogottság, elegancia és mégis kellően sokat sejtet csodás vonalaidból, egy kis ígéretet lebegtetve, a gondolatot kalandozásra késztetve... és a piros nagyon is passzol hozzád! - szószátyárságba burkolózik kicsit az azon érzett zavarom, vagy inkább izgalmam, hogy mennyire új is tulajdonképpen mindaz, ami körülvesz. S hogy mennyire szerencsés is vagyok. Fél éve még nem gondoltam volna, hogy ide juthatok, bár már valamelyest az akarat csírái megfogantak bennem. Tavaly karácsony körül már egészen tiszta voltam például és elindulhatott a gondolkodás, hogy mit is szeretnék, de messzire nagyon nem akartam menni, hiszen éppen alig léptem ki a "még egy napot az élettől" állapotból, mert korábban mást nem nagyon akartam. És most itt tartok.

Bár a karácsonynak alapvetően békés, pihengetős ünnepnek kellene lennie, ez a valóságban sokszor változik. Ott vannak például a rokonlátogatások, a családi programok, veszekedések... elfüstölt vacsorák... na, a mi karácsonyunk sem annyira egy helyben ücsörgős, mint elsőre gondolhattuk volna, de azért nem is ilyen drámai. Igaz az újságos dologgal nem indult a legjobban, de mostanra csak helyre rázódott a hangulat. Jelenleg a mozgalmasság a helyváltásban merül ki, ahogy új lakásom bemutatását igyekszem meglépni.
- Hát, tudod... manapság már nem sűrűn iszom táncoslányok magassarkújából a whisky-t elborult bulikon, úgyhogy nem tudsz rosszkor betoppanni! - nevetem el magam. - Ja igen, lehet, hogy a bulis múltam valahogy majd előássák és akkor azon is csámcsognak egy kört, erre jobb, ha készülsz! - jut eszembe, mert bár a krízist igazából most magunk mögött hagytuk, de azt beszéltük meg végül is, hogy nem menekülünk el és azért jobb volt, hogy most szóltam. A lakás megmutogatása meg úgy is jobban helyre billentheti a hangulatot. Eddig is lavíroztunk kényesebb témák között, szóval remélem nagy gond nem lesz. Mondjuk a párna elől el kell hajolnom, hogy az ártalmatlanul pottyanjon a földre.
- Hé hölgyem! Máris kuplerájt csinál? -nevetem el magam. - Ha te mondod, elhiszem. Igazából valami olyat kerestem, ami praktikus és otthonosan érzem magam. - adom meg a válaszom, mert igazából nekem a lakberendezés, az ingatlanosdi sosem volt asztalom és nem is értek hozzá. Lehet mert mindig a nőket néztem és nem a szobákat, amikben láttam őket... mondjuk ez Elfelda esetében is így van. Nyilván egy leharcolt környezetre felfigyel az ember, de amíg mindent rendben találok, addig nem sok figyelmet fordítok rá.
- Az ajándékot te kaptad és ez is része, szóval nem úszod meg ilyen könnyen... - somolyogva lépek közel, egy ragadozó mosolyával. - Vannak ötleteim mondjuk, de arra még kicsit várnod kell, most te vagy az első. - jelentem ki határozottan s ennyire már ismerhet, hogy egy-egy helyzetben igen makacs tudok lenni s ez az a tulajdonságom, amivel mindazt elértem, minek hála most büszke rám. És az ő büszkeségének tudata mérhetetlenül jól esik. Meg tudok neki felelni a jelek szerint és ez jó, boldogabbá más dolog nem is tehetne.
- Jó, bár sok nincs hátra! - mondom mosolyogva, majd ahogy mellém lép, én végigsimítok a derekán és a popsijára is kap egy paskolást a párnadobálásért cserébe a rossz kislány. Aztán kézen fogva fordulhatunk meg, hogy másik irányba indulva a konyhával átellenben egy szűkebb folyosócskát érjünk el. A falon bal kézre két ajtó. - Itt a wc és a másik mögött a mosdó. - a második ajtót ki is nyitom, hogy láthassa az se valami tágas, egy zuhanyfülke fért el benne a csap meg a fürdőszoba szekrény mellett és persze egy mosógép is be lett szuszakolva. Majd zárom az ajtót és a kis közlekedő végén található ajtót nyitom ki.
- Ez pedig a háló! - ami szintén nem nevezhető nagynak semmi szín alatt, de a szekrények közül volt, amit tértágító bűbájjal láttam el, így sikerült igazából teljesen jól beférni. Nem mintha olyan sok cuccom lenne amúgy, mármint ruhákból tényleg nem. De ott a seprő, a karbantartó készlet, a terelő ütőm (meg egy tartalék). Arról mondjuk lehet nem kéne Elefelda előtt megemlékeznem, hogy a markolaton a bandázs volt nőimtől kapott bugyikat is tartalmaz, másrészt meg egyet amúgy tőle is kérnem kéne... na, ezt talán nem most fogom végiggondolni. Szóval a sportszereim már több helyet foglalnak, meg a hangszereim is, mert eddig is három gitárom volt, meg erősítő is akadt, de most már négy lesz... na, ezeknek már mind-mind kellett a tértágítás. Ez persze csak akkor lesz nyilvánvaló, ha majd Elfelda benéz egy szekrénybe, de az talán nem most lesz. Az mondjuk hamarabb fog neki szemet szúrni, hogy az éjjeliszekrényemen bizony ott figyel egy fotó. Azt tőle kértem a válogató után azzal a címszóval, hogy a kedvenc fotósorozatából ha van egy, akkor szeretnék az egyik képből egy példányt. Ami kis keretben figyel az éjjelimen jól látható módon.
Hagyom a szöszit nézelődni, majd végül hátulról simulok hozzá és engedem útjára kezeimet egy birtokló kalandozás erejéig. - Na szívem egyetlen királynője, tudod már, hogy mi a kívánságod? - duruzsolok a fülébe hátulról és lágyan megharapom a fülcimpáját. - Halljunk valamit, aminek a gondolatától is megremegnek a térdeid. - ezúttal a másik fülébe súgok és a nyakán csókolok végig.