+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Melanie Hopkirk (Moderátor: Melanie Hopkirk)
| | | | |-+  Feliz navidad
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Feliz navidad  (Megtekintve 2968 alkalommal)

Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 12. 11. - 13:45:01 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




A Karácsony unalmas, főleg egy olyan valakinek, mint én. Miért is erőlködnék a szokásos, nyálas vacsora jelenetek rekonstruálásával? Család nélkül nehéz is volna, de nem is szorulok rá ilyesmire. Számomra ez is csak egy nap a sok közül, amikor azt csinálok, amit akarok. Azt is csinálom hát.
Azért persze ki van csicsázva  a ház. Diszkófény helyett kivételesen csiricsáré, villogó  kínai izzósorok és színes, világító figurák adják a fényt. Van itt par vendég is, mit tudom én kicsodák, a Jingle bells rockra itt-ott rázzák még, de már nagyon döglött a buli. A sarokban meg valakik smárolnak épp, szerintem nem esik le nekik, hogy nem szobán vannak.  A lakásban szétdobálva mindenhol fenyő ágak, cukorpálcák, színes gömbök - legalábbis ami megmarad belőlük, úgy néz ki, több üres whiskeys üveg maradt egyben, mint ahány üveggömb, de kit érdekel, majd összetöröm holnap, ami megmaradt. És igen, az üvegfalú nappali közepén van egy karácsonyfa is. Alatta meg fekszik egy részeg, félpucér kurva félre billent glóriával és apró, fehér tollas szárnyakkal, és így tökéletes.
- Kicseszett jó ötlet volt ez az Angyalok és bukott angyalok buli - dőlök hátra, és kezeimet a tarkóm mögé emelve eltehénkedek keresztbe a kanapén. Az épp kezemben lévő piás üveget egyszerűen hagyom a márványpadlóra esni. Elégedetten hallgatom a csörömpölést. A whiskeyk szépítették az állást.
- Falalalala lala la la - röhögi valami cingár gyerek, aztán keresztül esik egy, a földön fekvő aranyszínű füzérben, és elnyal a szőnyegemen.
- Te meg ki a tököm vagy? - hunyorgok rá, aztán vállat rántok. Még az is lehet, hogy amúgy ismerem, de az alkohol átállította már a dioptriámat, legfeljebb az itt jelenlévő némely csajokat ismerném fel, bár így jelmezben az is kérdéses.
- Uram? - jelenik meg Jim szinte azon minutában egy újabb üveggel. Persze ki is lett neki adva, hogy ügyeljen a megfelelő hidratálásomra az est folyamán, de ő marhára igyekszik ma is, mint mindig elegánsan, tálcán szervírozza mr. Sétáló Jánost, egyenes derékkal, fegyelmezetten állva. Még az uniformisa is makulátlan, csak kiegészítette apró ördögszarvakkal, meg valami denevérszárny-szerűséggel. Unalmasan összeszedett. Lefitymálva nézek rá.
- De stréber vagy. Ezt most idd meg te - legyintek felé, de aztán meggondolom magam. - Tudod mit? Ezt most mégis én iszom meg, te meg keress egy másik üveggel, és azt idd meg te - kapom el a whiskyt. Azt se hagyom, hogy a srác kinyissa nekem, magam pattintom le a zárókupakot az üveg nyakáról. Kicsit beterít az aranyló alkohol, de nem izgat. Húzok belőle egyet, aztán előveszem a pálcám, és eltávolítom a foltot a fekete ingről, bőrnadrágról, meg a fehér parókáról is, amit hozzá viselek. A jelmezhez tartozó törött glória valahol középtájban lóg a karácsonyfáról, mert korábban célbadobálást tartottunk. Akkor még pörgött a buli, most már épp csak haldoklik, hosszan, vontatottan, mint valami tragédia főhőse a darab végén.
- Hoppá. Remélem nem hívtam meg muglikat - nézek körül megtorpanva két mozdulat között, és körbebámulok. Szerintem senki sincs olyan állapotban, hogy ez lényeges legyen, úgyhogy vállat rántok, és még egyet húzok az üvegből. Aztán csak bámulok magam elé üveges tekintettel, hallgatom a zenét, ami válogatott karácsonyi slágerek groteszk elferdítése. Tekintetem az álarcra téved. Arra a bizonyos álarcra, az operából. Az is a fán lóg, a tetején, mint valami fura karácsonyi dísz. Eszembe jut róla, hogyan szereztem. És kivel…
Vajon ő hogy ünnepel? Felsejlik bennem egy kép, megint az a nyálas, idilli vacsora, amiben amúgy kurvára sose volt részem, csak kamuból. Nálunk valójában egy fotó, vagy giccses festmény erejéig összegyűlt a család, mindenki jól összeméregette a másikéval a saját… hatalmi befolyását, és annyi. Mi gyerekek kaptunk valami drága szart, amire semmi szükségünk nem volt, és bezabáltunk suttyomban az édességből. Az volt a legjobb rész.
Nem kerestem az Opera óta. Nem mintha lett volna szabad napom közben, ma először adódik ilyen alkalom. De ez csak számomra szabad. Őt gondolom kötik a hagyományok. Magától nem fogja ledobni azokat a kényelmes, csillogó arany bilincseket...
Hirtelen pattantam fel a kanapéről. Addig észre se vettem, de mellettem is feküdt valami csaj. Mondjuk jobban fel volt öltözve, mint a fa alatti, biztos emiatt nem tűnt fel. De a mozdulatomtól legurult a földre, a nála lévő gitárral együtt.
- Ezt kölcsön veszem - jelentettem ki, és elszedtem a hangszert, annak nyakát ragadva meg, mintha egyenesen túszul ejteném.
- Jimmy, takaríts ki, mire hazajövök - vetem hátra köszönés helyett, de a fene se tudja, hallja-e egyáltalán a címzett, vagy bárki más. Amilyen talpnyaló, a személyzetem megcsinálja magától is. Azért tartom. Felkapok még a dohányzó asztalról egy mézeskalácsot, zsebre vágom, majd elegánsan eltalálom a sok üvegablak között azt az egyet, amelyik az ajtó, s kilépek a kertbe, hogy a hátsó kapuhoz érvén elhoppanáljak egy nem is olyan rég látott helyszínre.
Melanie takaros kis lakása elé, az utcára érkezem meg. A környék csendes, sötét, unalmas. Innen-onnan pislákoló gyertyafény, halk beszélgetés vagy nyálas karácsonyi zeneszó hallatszik, de semmi egyéb. Fagyos illatú a szél, de én vigyorogva szippantok bele. Mindjárt felrázom ezt a döglött környéket, az biztos. A gitáron fordítok egyet, hogy rendeltetés szerűen fogjam, aztán egy nagy levegővétel után belecsapok a húrokba. Az iménti csípős hideg immár alkoholosan tüzes, és hangosan rezgő, bibráló spanyol énekszó. Franc tudja, melyik Melanie ablaka, de ahogy sejtem, mindjárt kiderül.

♫  ♪  ♪ A donde sea que yo esté
Tu corazón alcanzaré
 Y una sonrisa en tu mirada pintaré
No habrá distancia entre los dos
Al viento volaré mi voz
Con mis deseos a tu alma llegaré
Feliz Navidad, Feliz Navidad
Feliz Navidad, próspero año y felicidad ♫  ♪  ♪








Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 12. 11. - 15:04:03 »
+1

 



Mióta a bátyám meghalt valahol a karácsonyok sajátos, egyedi jelleget öltöttek. Onnantól elveszett a varázs s a szüleim mintha már nem is erőlködtek volna nagyon, hogy megkeressék magukban, egymásban, vagy bennem. Talán ezt jelenti a felnőtté válás első lépcsőfoka, bár nem hinném hogy tizenöt évesen kellene megélnie mindezt az embernek. Az utolsó két roxfortos évemre ez rá is nyomta a bélyegét, s bár a tanulmányi átlagomban ez nem látszott meg, a viselkedésemben a hozzáállásomban annál inkább.
Azóta sem szerettem meg a december legvégét. Tett erről Taiden eltűnése, ami újabb súlyos csapás volt s bár az előkerülése valamicskét javított a helyzeten idén apám halálának ténye árnyékolja be. Persze ettől függetlenül anyám ragaszkodott hogy a hagyományos módon ünnepeljünk, hiába én eltekintettem volna ettől. Így akár tetszett, akár nem, kénytelen voltam megjelenni anyám házában, s bár nem volt nagy hóka móka, legalább nem egy halotti torhoz hasonlított. Az Archertonok jelenléte elszórakoztatta anyámat, engem meg az unokabátyám a vicces egyetemi sztorijaival, s mikor ők felállva az asztaltól távozni készültek én se voltam rest velük tartani.
Bár lelkemben enyhe lelkifurdalással hagytam ott Mafaldát tudtam, jobb lesz ez így mindkettőnknek. Nekem kellett a saját otthonom nyugalma, amit nem, nem éppen az a ház jelentett hanem a kis londoni lakásom, a Fátyol- lak.
Mire tizenegyet ütött az óra már egy forró tea mellett a kék selyemhálóingemben ültem az ágyon. Csak az éjjeli lámpa égett, kintről pedig a szelíd hóesés árnyain kívül csak a karácsonyi énekszó hangzott be kedvesen. Ujjaim közt a Modern Boszorkák e havi számáról vigyorgott Batsa Welch bájos arca. A kviddicssztár újabb sikereit ecsetelő cikkben a magánéleti dolgait vesézték de engem nem érdekelt sem a pályafutása sem a magánélete és már lapoztam volna, amikor…
Az idilli csendet és nyugalmat, a karácsonyi csengettyűk és dalocskák hangját valami más, éles, harsány és baromira oda nem illő dallam törte meg. Összevont szemöldökkel dobtam félre az újságot, mert az én félig-meddig mugli lakta környékemen nem szokatlan az idióta tinédzserektől való hangoskodás, de nem is normális karácsony táján. A selyemköntös finom csipkés szegélyét megragadva kanyarítottam magamra és mire már May néni, a szembe lévő asszonyság kíváncsian lefelé bámult addigra három másik fej is megjelent az ablakban. A teraszablakon kitekintve a jéghideg vaskorlátba fogózkodtam meg, ajkaimból a pára fehérem tört utat.
Egy pillanatra nem is volt ismerős az alak, inkább csak a hangja. Aztán egy két perc után leesett hogy ki is ez a szerencsétlen, szőke hajú, dülöngélő figura.
- Nott?
Meglepetten kérdezem félhangosan, mire az egyik szomszéd két házzal arrébb rám ripakodik.
- Ismeri talán Hopkirk? Magához jött?
- Csináljon már vele valamit! Alszanak a gyerekeim!
Kontráz rá egy másik nő.
- Ostoba részeg ripacs! Kihívom a rendőrséget!
Közli a May nénitől balra lévő asszonyság.
Sóhajtok, mert Edward persze mindebből vagy semmit nem hall mámorában vagy konkrétan leszarja. Szép kis szenteste… bassza meg.
- Jó, jó megyek már!
Nyugtatok meg mindenkit és lecsukom az ablaktáblát. Magamban morogva csak egy kabátot rántok fel meg egy tornacipőt hogy szelíden fázva lerohanjak az elázott mágustársamért. Más esetben még lehet imponálnia is kellene ennek a kis performansznak, mert mi is akar ez lenni? Egy elcseszett szerenád? De jelen esetben nem igazán érzem ennek az egésznek a megtisztelő mivoltát. Az az egyetlen kurva nagy szerencséje hogy mínusz tíz fok van és havazni fog egész héten. Nem venném a lelkemre ha miattam fagyna halálra, valószínű a Mágiaügyi Miniszter ki is nyírna érte és Nellie Nott pökhendi megjegyzéseire sincs szükségem.
Kinyitom a fekete bejárati ajtót, és berántom rajta a férfit. Addigra már legalább azon a pár lépcsőfokon sikerült felbotorkálnia, ami jó jel.
- Második emelet, remélem menni fog haver…
Közlöm sötéten és mielőtt bármit tehetne mögé kerülve nyomni kezdem. Nekem ne álljon le itt a lépcsőház kellős közepén jópofizni.
- Előttem menj, az a biztos…!
Bár rájövök, nem olyan biztos az, mert ha esik valamennyire meg tudom ugyan tartani, de akár magával is sodorhat. Ennyit viszont muszáj vállalnom. Ráadásul a nagy kapkodásba a pálcám is a a lakásba hagytam. Muszáj lesz a hagyományos módon megoldani a dolgot. Fura így látni a múltkori után. Benyomva, keresztbe álló szemekkel, idétlen vigyorral az arcán. Dől belőle a szesz szaga, gondolom jól összekevert mindent is mindennel. Nem értem hogy juthatott eszébe pont ide jönni. Hozzám. Épp ma. De most fontosabb dolgom is akad, semmint ezen rágódjak.
Mikor felérünk, ami nem két perc, betuszkolom az ajtón és lerúgom a cipőm. Miközben lekanyarintom és felakasztom a téli kabátom mérgesen értetlenkedőn meredek rá.
- Merlinre Edward, hogy jutott mégis eszedbe ide jönni? Szenteste van! És te teljesen eláztál! Mi ez az idétlen paróka rajtad?
Támadok neki de igazából a kifakadás végére rájövök hogy totálisan kár a gőzért… csoda ha tőmondatokat megért vagy azokban válaszolni képes. Legalábbis ahogy a falat támasztva fél karral rám tekint, hát abból nem nézek ki többet tőle.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 13. - 06:24:59 »
+2

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




Jobb ez, mint az Opera színpadán szerepelni. Jobb ez, mint fellépni a muglik televíziójában. Az érces hang végigszántja az utcán a csendet, megtáncoltatja a hópelyheket - és kinyitogatja a környékbeli ablakokat is. Nincs a világon alohomora, ami hatásosabb volna ennél. A vidám gitárszó, a még vidámabb éneklés egész érthetetlen, miért vált ki ilyen ellentétes reakciókat az emberekből. Nem értem a szavaikat, de azért a hangsúly meg az arckifejezésük is elég beszédes.
Azért csak folytatom kitartóan. Én akkor is élvezem. Ha nem auror lettem volna, akkor talán rocksztár, a családomat majdnem ugyanannyira bosszantotta volna, az életvitelem pedig valószínűleg hasonló lenne, mint most. Egy arra járó részeg tinikből álló csapat megéljenez, és ez extra lendületet ad, hogy művészien a húrokba tépjek. Tekintetem a gyanúsabb ablakokat lesi - és végre valahára feltűnik az az arc, amit lelki szemeim előtt már régebb óta is látok. De most igazában van itt, a maga hitetlenkedő, bosszúsan angyali ábrázatával.
- Nott? - kérdezi, legalábbis ezt feltételezem, hiszen a zenétől nem hallom. Hangosabban éneklek, válasz helyett, ő meg ahelyett, hogy megdobálna valamivel, (ahogy amúgy egy néhány ablakkal odébb lakó pasas teszi a papucsával), inkább visszavonul.
Nem adom fel ennyivel, még mindig dalolva nekiindulok, hogy kiderítsem, melyik lakás is tartozik ahhoz az ablakhoz. Táncos mozdulatokkal mászom fel egyik lépcsőfokról a másikra, aztán megtorpanok. A gyászos színű bejárati ajtó feltartóztat ugyan, de nem kell sokáig a hangommal ostromolnom rajta.
- Melanie, nahát, micsoda véletlen - vigyorgok rá ártatlanul, mire az ingem grabancánál fogva behúz a hópelyhek és szitokszavak közül az utcáról a sötét lépcsőházba. A gitár pengése még visszhangzik kicsit a falak között, de én már nem hangoskodom, nehogy lemaradjak az ő egyetlen hangjáról is.
- Második emelet, remélem menni fog haver…
- Ja hogy máris itt tartunk? Én meg arra készültem, majd a hallgatásomért cserébe nagy kegyesen beinvitálsz. Persze, hogy menni fog, de ez így túl könnyű - válaszolok, de addigra már megkerül, s én hiába fordulok utána a fejemmel, tolni kezd előre, felfelé.
- Előttem menj, az a biztos…!
- Rettentő veszélyes lesz így - jelentem ki, mert közben csak  azért is felé fordulok néha-néha, olyankor egy hátralépést beiktatva a lépcsőkön, hogy azért haladjak is. Egyik kezemben a gitár nyakát szorongatom, másikkal pedig a lépcsőkorlátra támaszkodok néha.
- De a kedvedért megküzdök vele - teszem hozzá kicsit közelebb hajolva hozzá. A lépcsőházban pislákol néhány éjjeli fény, de mik azok az ő két szemének aranybarna izzásához képest? Úgy vonz az a fény, mint az éjjeli molypillét a Holdfény.
Azért való igaz, a folyamatos forgolódás, s közben a megannyi lépcsőforduló nem tesz jót. Nagyon befelé igyekszik velem, pedig én még a friss levegő jótékony hatását élvezném egy kis ideig. Azért nem kissé eltereli a figyelmem, ahogy szépen megszabadul a felső ruházatától, ami alatt… Főleg csak ő van, némi selyem társaságában.
- Merlinre Edward, hogy jutott mégis eszedbe ide jönni? Szenteste van! És te teljesen eláztál! Mi ez az idétlen paróka rajtad?
Én meg csak vigyorgok, majdnem el is felejtek válaszolni, és inkább gyönyörködök. Aztán a szoba lágy hullámzása eszembe juttatja, hogy nekem dolgom van. Lassan nekidöntöm a hangszert az előszoba puccos falának.
-  Szeretem a határozott nőket, de ha még megbocsátasz egy pillanatra - urizálok roppant profin, aztán egy elegáns mozdulattal körbekeringek vele, és egy pillanatra újra kilépek az ajtón, hogy a nyílásból kihajolva, Melanie számára látatlanul és diszkréten beleküldjek némi whisky-t a szomszéd ablakában a balszerencsés balkonnövénynek a kaspójába. Elgondolkodom, hogy azonnal visszatérjek-e a kicsi, de fontos társaságba, ám aztán rájövök, hogy azért lehetnék ennél még szalonképesebb is. A növények melletti locsolókannából veszek némi vizet, tényleg csak egy mozdulat, jut a számba is, meg a fejem többi részére is. Mázli, hogy nincs befagyva. És aztán ez a víz is a zöld növényen landol. A vizes parókát mintegy békeajándékként az örökzöld cserepesre aggatom.
Aztán visszalendülök hozzá, és úgy csinálok, mintha jól nevelt lennék, lerúgom a cipőmet én is.
- Hoztam Neked valamit! - újságolom, és előkapom a zsebemből a mézeskalácsot. Felé nyújtom, de én is csak akkor fedezem fel, hogy milyen alakja van… Hát némileg illetlen. Persze, az esti kis bukott angyalos partihoz jobban illett ez a férfias forma, de azért még mindig finom lehet. Megrántom a vállam, és azért is felé kínálom.







Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 12. 13. - 19:43:20 »
+2

 



- Ja hogy máris itt tartunk? Én meg arra készültem, majd a hallgatásomért cserébe nagy kegyesen beinvitálsz. Persze, hogy menni fog, de ez így túl könnyű
- Kacc, kacc…
Hangom cinikus, de azért valahol meghat az utolsó mondatfél… ez így túl könnyű…
Szóval vagy belőlem néz ki többet vagy nem szereti a gyors megoldásokat. Akárhogy is, hát most így járt mert én viszont nem pont ma este akarok a szomszédaim előtt leégni. Habár már ezzel a produkcióval kisegített de talán túlzás lenne rátenni egy lapáttal egy kiadós folyosós veszekedéssel.
Hát inkább kérés, kérdés nélkül invitálva tolom magam előtt…
- Rettentő veszélyes lesz így…de a kedvedért megküzdök vele.
A vigyorára csak egy grimaszt vágok miközben forgolódik rendesen utánam… értem? …mintha csak ez valami vicc lenne, holott én nem igazán élvezem. Aztán persze a sok lépcső csak eltűnik, csak felérünk és csak lekerül a kabát, ő meg nagyokat pislogva vesz szemügyre. Ettől kissé meglepődöm, attól meg még inkább hogy válaszolni is képes a kifakadásomra, bár meglepően sajátos módon. Ahogy eltűnik az ablak mögött engem megpörgetve előtte meg kell kapaszkodnom az ajtófélfában hogy ne forogjon tovább a világ s a hideg téli levegő megborzongat. Ettől szorosabban fogom össze magamon a köntöst. Mire pedig Nott visszatér a furcsa hangok kiadása után aminek egyértelműen Mrs. Willkins primulái az áldozatai… vizesen… addigra már a kezem is átfagy. Becsukom az ajtót és bereteszelem. Lehet nem jó ötlet hisz saját magam zárom össze vele, de nem tűnik veszélyesnek, pláne így, keresztbe álló szemekkel. Bár az idióta parókától megszabadult, így ismét a sármos auror, akit már megszoktam, az idióta vigyora nem csökken. Ahogy felém nyújtja a süteményt egy percre rámeredek.
A víztől csöpögő fejére, a kissé elázott fekete ingre hanyagul begombolva. Csoda hogy már nem szedett össze egy kisebb megfázást.
- Hoztam Neked valamit!
Néma csendben nyúlok a csomagért és az áttetsző csomagolásra pillantva felszalad a szemöldököm. Így pillantok fel miközben összefonom magam előtt a karom újra a fallosz alakú mézeskaláccsal a kezemben.
- Hmm… roppant szellemes. Újabb és újabb udvarlási rítusaid mutatkoznak meg.
Lesajnálón csóválom a fejem, de hát szegény annyira szánalmasan fest így felöntve a garatra hogy valójában azért annyira nem tudok rá haragudni.
- Maradj itt és ne varázsolj. A szomszédaim és ez a környék muglilakta, nem díjazzák a szokatlan dolgokat. Hozok neked egy törölközőt…
Sóhajtok és ledobom az előszobai komódra az erotikus külsővel megáldott édességet. Valahol elfog a bűntudat, hogy én bezzeg neki semmivel se készültem, de hát eszembe se jutott hogy őszinte legyek. Magára hagyom a férfit és egy pár perc múlva hófehér, puha törölközővel térek vissza. Könnyen felé nyújthatnám, de elnézve arcát jobbnak látom ha segítek neki. Elé állok hát, és intek hajoljon lejjebb mert így, magassarkú nélkül kicsi vagyok hozzá.
- Kapsz egy forró teát, hogy ne mondd nem voltam jó házigazda meg mégis karácsony van, aztán szépen hazamész a családodhoz és kibaszottul boldog leszel velük ma este…! Világos?
Utasítom helyre, miközben úgy ahogy szárazra törlöm a fejét.
- Mennyit ittál mégis? Bűzlesz mint egy szeszraktár… Talán nem ártana kijózanodnod mielőtt találkozol anyádékkal.
Mikor nagyjából kész a nyakába hagyom a törölközőt és csak a két szélét fogva pillantok fel rá kíváncsian. A percek lelassulnak és ahogy a fátyolos kék szemekbe nézve meglátom a rajongását ami felém sugárzik, zavarba jövök kissé.
- Mégis minek jöttél ma ide, Edward?
Ostoba kérdés, mert csak a naiv hülye liba nem tudja erre a választ. Ennek ellenére is szinte csak suttogom. Ha nem lenne elég, nyílt célzás lehet az ajándék amivel meglepett. Viszont sejthetné hogy nem fog ennyire könnyen babér teremni számára. Én nem a léhűtő fajta nőcskék közé tartozom. S mindeközben eszembe se jut hogy aggódjak, most vajon milyen remek megoldást talál a legújabb Madame Malkin által szabott selyemhálóneműm ellen. Pedig tudhatnám hogy fog… mert eddig mindig sikerült.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 12. 14. - 06:36:31 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




Még érzem a hátamon a noszogatásának emlékét, határozott, mégis kecses érintését. Talán nem is tudja, milyen lendületet adott, még korábban, folyamatosan. Nincs ott a tenyere valójában, én mégis, nem is tudom mióta amiatt haladok előre, lépésről lépésre. Csak egy villanásnyi ideig látom arcvonásaiban megbújni azt az édes, gondoskodó aggodalmat, és hiába a jeges víz, hiába a hívatlan berontó huzat, mégis megmelenget, jólesőn tűzre lobbantja a mellkasom közepéről indulva mindenem. Úgy, ahogy még egy hordó whisky sem tudna.
- Hmm… roppant szellemes. Újabb és újabb udvarlási rítusaid mutatkoznak meg - mondja a sütit fogva, én pedig kizökkentehetlenül derűs és magabiztos maradok.
- Kihozod belőlem a kreativitást - vágok vissza csak azért is büszkén, mintha nem megfedett volna, hanem egyenesen dicséretnek véve szavait. Valahol azok is, tudom,hiszen minden vicc alapja valóság, és talán minden szarkazmus alapja szintén az.
- Maradj itt és ne varázsolj. A szomszédaim és ez a környék muglilakta, nem díjazzák a szokatlan dolgokat. Hozok neked egy törölközőt…
- Itt hagysz egyedül? Védtelenül? - kérdezem jó adag önsajnálattal és egy remegős sóhajtással, de aztán mégse szomorkodom, amikor megfordul és elsuhan az ígért holmiért. Sőt, inkább elbűvölten figyelem, míg el nem tűnik a megfelelő ajtóban. Akkor aztán körbenézek. Hogy kicsit kikerülök bűvös jelenléte alól, és már feltűnnek olyan jelentéktelen dolgok, mint a világ többi része, szemtelenül nézegetni kezdek a lakásában.
Végigfuttatom ujjaimat az előszobában álló kis asztalka síma felületén, és merészen szlalomozok a rajta lévő lámpa meg váza örökzöld között. Persze a növényt meglököm, így az kelj fel Jancsi!-t játszva kicsit nekikoppan a falnak, de csak halkan, legalábbis nem fogható zajongással az iménti szerenádhoz képest, ami nekem még mindig ott visszhangzik a fülemben. Jó reflexeimnek hála, végül odakapok, mielőtt levetné magát a fényesre csiszolt padlóra. Aztán lendületet veszek, és átbotorkálok a lakás központi részébe.
Minden csupa törékeny, fényes, makulátlan hófehér. A konyhai porcelánok, a bútorok, az ezüstfehér fémrészek. Elgyönyörködöm a míves, természetesen tökéletesen korommentes kandallóról kötött zoknikban és a műhóval meg fényekkel díszített fenyőfában. Se melltartó nem lóg az ágakról, se pucér csaj nem fetreng alatta. Persze, ahány ház, annyi szokás, de azért ennek a visszafogott, ízléses dizájnnak is van egy elviselhető hangulata. Azért kár, hogy a parókát odakinn hagytam. Az angyalhajnál sokkal izgalmasabb fadíszként fejezhette volna be pályafutását.
Épp mezítlábam ujjaival tapogatom a puha, süppedős műbirka szőnyeget, mikor megjelenik a kishölgy. Hirtelen megvilágosodok, miért is fehér minden. Olyan a köntösében, mintha inverz fényképet néznék. Minden tiszta fehér, a lényeg viszont fényes selyemfekete, mint amikor olvas az ember, és a fehér papírlapon a mélyfekete csipke- meg gyöngybetű rejti a fontos tartalmat. Úgy fellelkesít, majdnem átesek a fotelen, de végül roppant profin álcázom a botlást, és úgy teszek, mintha így akartam volna számára elérhető magasságba hozni csatakos üstököm.
- Kapsz egy forró teát, hogy ne mondd nem voltam jó házigazda meg mégis karácsony van, aztán szépen hazamész a családodhoz és kibaszottul boldog leszel velük ma este…! Világos?
Felhorkanva nevetek fel, aztán értetlenül meredek rá, mintha hirtelen nem egy nyelvet beszélnénk. Család… Szépen összerázza a fejemet, és benne a gondolatokat is azzal a törülközővel, és míg úgyse látok semmit, csak a frottír bolyhainak tornádóját magam körül, sorra veszem a személyeket, akiknek a családomnak kellene lenniük. Anyám és apám, akik válogatott bűnöket követtek el, s ezek közül csak egy az én gyerekkorom elorzása. A testvéreim, akik engedelmes zombi módjára követik a szüleim s a família utasításait, engem pedig levegőnek néznek. Az ilyen-olyan szegről-végről rokonok, akik fekete bárányként, gusztustalan, veszélyes, véráruló fertőként tekintenek rám. Vagy azok a fél-idegenek,  akiket főleg diszkókból meg bordélyokból szedtem össze, és akik csakis az én számlámra itták magukat velem a padlóra.
- Nincs családom, Melanie, és én így vagyok kibaszottul… de tényleg kibaszottuk boldog! - harsogom nevetve csak azért is, bár lehet, szükségtelen a nagy hangerő, mert már nem tompítja hangom az iménti törülköző-orkán. De a fülem még zúg tőle. A nevetésbe is keserű íz keveredik, és nem azért, ami a kinti primulákat keseríti.
- Mennyit ittál mégis? Bűzlesz mint egy szeszraktár… Talán nem ártana kijózanodnod mielőtt találkozol anyádékkal.
- Akkor kurva sok időm van - nyerítek fel, és kezeimet a tarkóm mögé téve hátradőlök a kanapén. A törülköző puhán, melegen és szárazon vesz körbe, ismeretlenül otthonos érzés fog el tőle. De az is lehet, hogy a felettem álló, törülközős támadótól érzem ezt.
- Mégis minek jöttél ma ide, Edward?
Tekintetének izzó kereszttüze olyan, mint egy a pofámba világító reflektor a parancsnokság egy vallató termében. Érzem, hogy próbál átvilágítani, hogy átsugárzik rajtam és leéget rólam mindent. Én mégis, mint a legprofibb gaztevők, nyugodtan derűs és ártatlan képpel tárom szét a kezeimet.
- Szabad napom van. Szóval, itt vagyok - jelentem ki, és csak bámulok felfelé roppant elégedetten. Azon gondolkodom, hogy is tegyem tönkre a ruhát, amit most épp visel. Hátha levenné valahogy...







Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 12. 14. - 10:53:08 »
+1

 



- Kihozod belőlem a kreativitást
Inkább válaszra sem méltatom a választ, csak magamban jó mélyen elraktározom, mekkora egy pöcsfej is. Vagy lehet velem van a baj, hogy nem tudom az ilyet úgy igazán értékelni? Lehet tényleg Nellie Nottnak van igaza és egy besavanyodott úri picsa lennék? Ezen persze felpaprikázom magam.
A lelki zsarolása akkor se használna ha őszinte lenne nem pedig ennyire megjátszott. Bár szó ami szó pocsék színész lenne, részegen legalábbis biztosan. Csak reménykedni tudok hogy azt a pár percet míg kénytelen vagyok magára hagyni nem épp a lakásom rombolásával fogja tölteni. Nem jegyeztem meg neki hogy olyan ez is mint én, nézni nézhet de nem foghat semmit se, viszont talán jobb is mert lehet olajat öntöttem volna a pislákoló tűzre.
Nem lep meg hogy visszatérve már ő a nappalim kellős közepén bámészkodik. Nem illik ide, a kicsi, nem túl tágas térbe, az esti fények sötétlő fehérjébe a méretes alkatával  és széles vállaival, s valahogy mégis. Legalábbis, ahogy bénázva a fotel karfájára zuttyan eléggé az otthonosság érzését sugallja. Megmosolygom hogy mennyire engedelmesen hajtja igába a fejét, gondolom nála ez se mindennapos dolog, de ő ezt nem láthatja, mert már a törölköző takar engem.
- Nincs családom, Melanie, és én így vagyok kibaszottul… de tényleg kibaszottuk boldog!
Egy pillanatra áll csak meg a kezem tétovázva az információ hallatán, majd észbe kapva folytatom a műveletet, mintha mi sem történt volna. Pedig bizony … de. A felismerés, hogy van, aki még tőlem is szarabbul éli meg ezt a napot elemi erővel sújt le, a gyomrom is összeugrik ettől váratlanul s egyre inkább sajnálatot érzek a másik iránt.
- Csisss..!
Próbálom leinteni, egyrészt hogy ne harsogjon a fülembe, mert nem vagyok süket másrészt nem tetszik ahogy így beszél. A keserűsége valahogy rám is átragad pedig már pont elfelejteni akartam volna ezt az érzést.
- Akkor kurva sok időm van
Felvonom a szemöldököm már csak azért is mert lazán fogja magát és hanyatt dől, mintha más dolga se lenne. Mérgesen szusszantok egyet a látványra. Nem a fehér kanapét féltem egyszerűen csak bosszant hogy ennyire könnyelműen viselkedik és ennyire… jól érzi magát itt.
- Milyen jó hogy azt, ezek szerint, itt akarod eltölteni...
Csóválom a fejem helytelenítve a dolgot.
- Szabad napom van. Szóval, itt vagyok
A szemem forgatom és csípőre vágom a kezem. Szabadnap? Ma? Végül is, így is felfogható ez, tényleg. De nem gondoltam hogy valóban is betartja ezt az ostoba szájhősködést.
- Jó, nem bánom, alhatsz a kanapén. -
Enyhülök meg nagy kegyesen.
- Igen, ott…és csakis ott! Hozok takarót. De ha lehányod azt vagy a szőnyeget, mint Mrs. Willkins petúniáit, te sikálod ki… varázslatmentesen… haver!
Lehet úgy viselkedek, mint egy anyuka a neveletlen gyerekével, akit próbál fegyelmezni és igazából összességében így is érzem. Pont ezért szó nélkül kiviharzok át a nappaliból nyíló hálóba hogy az ágy melletti komód középső fiókjából előszedjek egy párnát és hozzá takarót. Azzal a kezembe lépek vissza, hacsak a másik utánam nem botorkál s Nott fejére dobom szenvtelen arccal.
- Balra a fürdő, jobbra a konyha. Lehetőleg ne törj össze semmit! Jóéjt!
Terveim szerint Edward hamar álomba hortyogja magát ahhoz, hogy reggelig ne okozzon gondot, holnap meg majd kiteszem a szűrét a hóra. A terv legalábbis ez.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 12. 14. - 14:33:18 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




- Csisss..!

Ha nem kuszálná vadul a törölközővel az arcom, rávigyorognék amolyan szemtelenül, ahogy szokásom. Tudom, hogy ilyesmiről nem illik beszélni, mert az emberek nem szeretik, ha emlékeztetik őket arra, hogy vannak, akik szabadabban, béklyók nélkül is mernek élni. Igen, kicsit olyan ez a család dolog, ami egyszerre akadályoztató, súlyos rabgolyó, s közben pedig horgony is a megvadult, viharosan hullámzó tengerén az életnek. De nekem nem kell vasmacska, míg van szörfdeszkám!
- Milyen jó hogy azt, ezek szerint, itt akarod eltölteni…
- Miért is ne? Ha már véletlenül így alakult… - Ártatlanul vonom meg a vállamat, megnyomva az egyébként ordas nagy hazug jelzőt, és nagyot biccentek, amolyan féloldalasan.
- Jó, nem bánom, alhatsz a kanapén - mondja olyan fensőbbséges, gőgös keggyel, mintha legalábbis a kivégzési parancsomat vonta volna vissza iménti szavaival. És nekem még ez sem elég, én attól telhetetlenebb vagyok. Vagy az alkohol az, ami bennem dolgozik folyamatosan, alattomos tűzzel lángolva, mint ahogy az égő benzin hajtja a mugli autók motorját. Csak én jobb minőségű, égetett szesszel működöm. És másfajta szikrákkal.
- Aludni? És ha még nem vagyok álmos? - szomorkodom színpadiasan, de persze amilyen akaratos, már szinte ott sincs. Látom ám rajta a “Mielőtt még meggondolom magam” sietséget, és rájövök, talán jobb, ha nem is akasztom meg. Egyébként is más tervem van, jól jöhet még ez a kapkodás.
- Igen, ott…és csakis ott! Hozok takarót. De ha lehányod azt vagy a szőnyeget, mint Mrs. Willkins petúniáit, te sikálod ki… varázslatmentesen… haver! - böki még hátra, nekem pedig eszemben sincs tiltakozni, sőt, nagyon készségesen bólogatok, megadón emelve magasba mindkét kezem.
- Jobb helyet keresve se találhatnék... Már veszem is a pizsamám - jelentem ki olyan ártatlanul, olyan engedelmesen, hogy már majdnem én is csodálkozom, amiért nem szakad a fejemre a plafon. De szerencsére ő szó nélkül vágtat el, hátra sem vetve egy felesleges szót sem. Nekem pedig pont erre van szükségem.
Amilyen körökben mozgok, hall az ember egy-két taktikát. Na nem a munkámra és a bűnözők kézre kerítésével kapcsolatos stratégiákra gondolok, sokkal inkább csajozós technikákra. Hülyeség, persze, de van egy mindennél poénosabb, már-már legenda szerű fogás, amit még sose próbáltam ki, de mindig ki akartam. A jó öreg Mitch haverom osztotta meg velem - amúgy őt azt se tudom, honnan ismerem, azt hiszem az utcámban lakott pár sarokkal odébb. De egyet kikötött: háromból csak kétszer működik. Tett még hozzá egy kikötést, miszerint komolynak ígérkező kapcsolat esetén elég kockázatos húzás, de nem figyeltem rá igazán, és egyébként is, engem a komoly kapcsolat esete nem fenyeget. Ha nem jön be, legfeljebb röhögünk egy jót - én minden esetre biztosan. És még ha balul sül is el, legalább elmondhatom, hogy kipróbáltam egyszer ezt is. Melanie számomra örökre különleges lesz már emiatt, reagáljon bárhogy. Az ő szép arcának a düh éppoly jól áll, mint a nevetés, ha nem jobban. Úgyhogy ezen gondolatok közepette villámgyorsan ledobáltam az ingem-gatyám mindenem. Csípőre tett kezekkel vártam, hogy Melanie visszatoppanjon a nappaliba.
- Balra a fürdő, jobbra a konyha. Lehetőleg ne törj össze semmit! Jóéjt!
Arra azért nem számítottam, hogy házigazdám olyan lendülettel érkezik, ami mellett először észre sem veszi a “meztelen” igazságot. Az arcomba vágja a párnát meg a paplant, de ha ez előlem el is rejti a szobát egy pillanatra, a lényeget azért nem fedi el. Villámgyorsan lekapom a kilátásom elorzó ágyneműket, aztán a paplant hagyom, hadd hulljon a földre, a párnát viszont visszadobom a lány kezébe - más kérdés, vajon elkapja-e.
- Felvettem a pizsit. Párnacsatázunk? - kérdezem csibészesen, fülig érő szájjal, majd megkopogtatom a mellkasom és széttárom a kezeimet egy olyan hívogató,  “gyerünk, vágd hozzám újra, ide a szívembe” mozdulattal.

Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 12. 14. - 21:33:43 »
+1

 



Nem, továbbra sem igazán hiszek a véletlenekben. A talánokban, a lehetőségekben inkább. A megtervezett valószínűtlenségben is. De ez a Nott féle véletlen minden, csak nem az, ami. Ugyanolyan becsomagolt és előadott, mint a férfi kinti műsora a hidegben, vagy a magabiztos vigyor az arcán. Ezzel érvényesül, de valójában ő is ugyanolyan sebeket hordoz, mint én vagy bárki más. Csalóka a hírnév, a hozzáállás, meg mindaz, mit az ember kifelé sugároz.
- Aludni? És ha még nem vagyok álmos?
Hát leszarom
Gondolom magamba cinikusan, de inkább nem küldöm ezt a cseppet sem kedves megjegyzést hátra felé, mert nem akarok az így is szar napjába amit jobbnak látott alkoholba fojtani még belerúgni egyet. Azért kegyetlen mégse vagyok, annak ellenére se hogy az a hír járja rólam, semmi de semmi humorérzékem. Na persze…
Sejtem ki lehet ennek a kedves pletykának is az elindítója, akárcsak az összes többi rólam keringőnek. És az az illető történetesen rokonságban áll az aurorral, kint a nappalimban. Nellie Nott arca jelenik meg lelki szemeim előtt és bár kurvára nem akarok rá gondolni, annak az idióta libának a rágalmai visszhangzanak a fejemben ahogy kisétálok az unokabátyjához.
Eleinte észre se veszem mi a fene is történt bár érzékelem a változást magát. Aztán lendületből hozzá vágom a kezemben lévő holmit és csak ekkor döbbenek rá, rossz irányba küldtem, mert nem az arcán lévő kaján vigyort kellene eltakarnia, bár az se túl illendő.
- Jesszusisten! Nott!
Kapok rögtön a szemem elé egyrészt elhűlve félig felsikoltva, másrészt félig nevetve. A meglepettségtől a torkomban kezd dobogni a szívem, a gyomrom meg összeugrik miniatűrre. Nem tudom ez egy rossz vicc, ostoba tréfa, valami kurva fogadás amit kötött és én vagyok mindennek az elszenvedő alanya. Mi a franc is akar lenni? Nem tudom, de fülig vörösödöm tőle. Meg hát a meztelen Edwardtól a nappalimban.
- Ez nem az a buli ahonnan jöttél….! Uram isten, le se tagadhatjátok egymást az unokahúgoddal!
Becsmérlem felháborodottan a Nottok ősribancát, akinek mintha a szelleme megelevenedett volna a rokonában, és életcélja lenne halálra szekálni engem ma.
-  Már értem a mézeskalácsod is! Nagy gond lett volna magadon hagynod az alsónadrágod, hogy ne ficcenjen ki az a törpe sikló? Nem egy sztripízbárban vagy a Sohóban!
Legjobb védekezés a támadás elve, hát mit is tehetnék? Neki megyek képzeletben meg szavakkal verbálisan az egójának, és jól felsértem azt. Talán nem is ide akart hoppanálni csak félresikerült balszerencse volt mindez...
A nekem csapódó párnát elkapom fél kézzel vaktába és csak úgy kábéra célzok felé újra immár nagyjában a jó helyre. Hogy takarja azt, amire úgy amúgy lehet hogy kíváncsi lettem volna egyszer de biztosan nem pont ma.
-  Felvettem a pizsit. Párnacsatázunk?
- Nem, nem fogunk! Ennyi erővel kint hagyhattalak volna a hóban.
Korholom le, és csak óvatosan sandítok ki kezeim közt igyekezve nem foglalkozni a széles, csupasz mellkassal, az azt fedő sötét szőrrel, a széles karokkal amiknek finoman és védelmezőn megtartó ereje még a mai napig ott zsibong bennem mélyen elraktározott emlékképként.
Felsóhajtok fájdalmasan, mert mennyi kellemetlenségtől kíméltem volna meg magam, meg persze Mrs. Willkins petúniáit is.
- Ne élj vissza a vendégszeretetemmel. Értem, hogy szereted a szabadság minden formáját, de légy szíves, ne hozz zavarba. Amúgy meg…  - fordulok neki háttal és a konyha felé bökök. A szembe házba  az ablakon át még ég a lámpa a túloldalon. -… remélem nem vagy szégyenlős, mert May néni rendkívül kíváncsi természet és nyolcvan évesen is kiváló a látása, mint egy sólyomnak.
Mondjuk most pont nincs már ott, valószínű inkább keresztrejtvényt fejt. Talán ez a szerencsém és addig valahogy célt érek hogy Edwardra felimádkozzam a ruhát, mire megint unatkozni kezdene.
- De tőlem elmehetsz fürdeni is ha már ennyire nekivetkőztél.
Jegyzem meg félvállról. Nem nézek teljesen hátra, csak sandítok, mert még mindig csupasz. Édesjóistenem…
Na most bánom, hogy bezártam az ajtót magunkra. Kezdek rájönni hogy Edward minden állapotában veszélyes. Én meg ostoba voltam hogy azt hittem részegen nem. Megérdemelné hogy így tegyem ki a szűrét ahogy éppen most van és ha nem karácsony lenne, biztos így is járnék el, kíméletlenül. Valami azonban most mégis meggátol.
- Talán egy jeges zuhany kijózanít hogy észhez térj...!
Nem teszem hozzá, hogy szívesen fojtom én a kádba, talán kiérzi a hangsúlyomból s ennyi pont elég.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 12. 16. - 09:44:46 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




- Jesszusisten! Nott!
Ez még akkor is zene füleimnek, ha a hozzá tartozó arckifejezés látványa nélkül is tudom, hogy ez a manőver bukta. A nevetős sikítás minden esetre jó jel, legalább életben maradok. Mikor a szememet takaró ágyneműktől megszabadulok, magamban kuncogva még szélesebb vigyort vágok, és az arcát elborító pírban gyönyörködöm. Az mindig valami izgalmasat jelent. Valami hév mégiscsak alakul.
- Ez nem az a buli ahonnan jöttél….! Uram isten, le se tagadhatjátok egymást az unokahúgoddal!
- Pedig le szoktuk - jegyzem meg csak úgy mellesleg. Nem fontos egyébként, de egész meglep, hogy így számon tartja a pereputtyom. Persze, az aranyvérűeknek mondhatni kötelező ismerni a házasulandók “piacát”, és Nelly éppenséggel Melanie riválisa lehet a hasonló életkor és az egyenlőre singli státusz folytán. De ha jól tudom, Nelly… Hamarosan kikerül a piacról. Ahol előtte mondhatni jótékonyan közkincsként szerepelt. Én pont nem fogok emiatt pálcát törni felette, azt megtenné ő, ha én, mint véráruló a szeme elé kerülnék. Pedig fogok, azt a felét a családnak még úgyse sarcoltam meg bűneikért. De az előbb emlegetett Jézuska az ő tetteiket se törölte el nyomtalanul…
-  Már értem a mézeskalácsod is! Nagy gond lett volna magadon hagynod az alsónadrágod, hogy ne ficcenjen ki az a törpe sikló? Nem egy sztripízbárban vagy a Sohóban!
Kihúzom magam, és derűesn tanakodó képet vágok, hogy Melanie is jól lássa, elmorfondírozom az utolsó kitételen. A klasszikus “szélmalom” vajon sok volna? Hát, inkább rengeteg.
- Nem? Hirtelen azt hittem… - Poénos táncmozdulatok közben félig megkerülöm a közöttünk lévő bútordarabokat, s közben válaszolok a csipkelődésére, ami mindketten tudjuk - egyébként alaptalan.
- A mézeskalács csak kóstoló... És ha olyan aprócska, miért sikkantottál ekkorát? Meg hát hiába, nem tehetek róla… - kezdem ártatlanul. - ...mert mint tudjuk, a pálca választja a varázslót. Amúgy is, nem a pálca számít, hanem a kéz, ami forgatja - teszem hozzá sunyi vigyorral, de már nem sokáig játszom szélmalmosat. Egyébként is visszatámad, és a párnával alkalmazott capitulatus sikeresen eltakarja a szóban; és tettekben is “forgó” területet. Fapofával viselem, és befejezvén a bohóckodást, most már ott tartom a puha, cenzurális tárgyat.
- Nem, nem fogunk! Ennyi erővel kint hagyhattalak volna a hóban.
- De nem tetted. Hiába titkolod azt a jó szívedet, előbb-utóbb kificcen  - kacsintok rá és most először nem idétlenül vigyorgok, inkább kicsit komolyabban, szívmelengető rajongással.
- Ne élj vissza a vendégszeretetemmel. Értem, hogy szereted a szabadság minden formáját, de légy szíves, ne hozz zavarba. Amúgy meg… remélem nem vagy szégyenlős, mert May néni rendkívül kíváncsi természet és nyolcvan évesen is kiváló a látása, mint egy sólyomnak.
- Szerintem nem vagyok - somolygom öntelten, a párnát már csak egy kézzel fogva lezseren, mintha csak véletlenül takarná most már a kígyót, ami Melaniet úgy felzaklatta. De az igaz, hogy csak azt a mosolyt, azt az édes bosszússágot akartam látni rajta, nem teljesen megbotránkoztatni, úgyhogy most már úgy teszek, mint aki tud viselkedni. Tud, de nem akar, de miatta ráveszi magát. Mivel Mel elfordul, azért nem veszkődök tovább a takarással.
- Reméljük, a szíve legalább olyan jó, mint a látása. Nem venném a lelkemre, ha ő is szívrohamot kapna a “kis” kígyótól - jegyzem meg emelt hangon, letesztelendő, vajon ha a nyanya leskelődik, a füle is elég éles-e.
- De tőlem elmehetsz fürdeni is ha már ennyire nekivetkőztél - javasolja, én pedig állok tovább és bámulom, ahogy a válla felett gőgös-szemérmesen leskel felém.
- Mást is lehet így csinálni, nem csak pancsikolni - jelentem ki teljesen ártatlanul, mintegy utolsó esélyt adva annak, hogy felmenjünk a fa csúcsára a karácsonyi csillaggal.
- Talán egy jeges zuhany kijózanít hogy észhez térj...!
Nagyot sóhajtok, aztán megadom magam. Mára azért így is átléptem jó néhány határt, és olyan ez, mint a kóbor macskákkal, ha egyszer beengedsz, már bejárásom van.
- És milyen készségesen adsz hozzá jeget - kapok a szívemhez művien, majd kicsit halkabban, de sokkal őszintébben hozzáteszem: - Köszönöm.
Ha már mást nem mond, felnyalábolom a párnát, meg a paplant, hogy mégse a földön legyen, és elvonulok a legközelebbi ajtó felé. Ami nem a fürdőszoba, hanem mi is… A konyha, egen.
- Hupsz - kuncogom, és úgy teszek, mintha a meglepetéstől ejtettem volna el a körém tekert ágyneműt, így most a másik nézetből is prezentálva az “árut”. Sápadt Holdfény tündöklik, majd roppant szemérmesnek tettetve magam ismét beburkolódzom, és most már eltűnök a megfelelő helyiségben. Hacsak meg nem zavar később, reggelig ott is maradok, bealudva a kádban, a párnával a fejem alatt. Mégiscsak jobban takarítható helyiség, mint a nappali, különösen a szőnyeg és a kanapé miatt...


Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 12. 16. - 17:24:42 »
+1

 



- A mézeskalács csak kóstoló... És ha olyan aprócska, miért sikkantottál ekkorát?
Nem vágom arcon, nem vágom arcon…
Ezt mantrázom magamban, de igenis sajnos nagyon közel állok ahhoz a tényleges újabb pofonhoz. Bár nem célom épp karácsony estéjén lelombozni a férfit, de ha szükséges mindent is bevetek. Ne gondolja azt, hogy ennyire könnyen megússza. Bizony a tetteinek lesznek következményei.
- Meg hát hiába, nem tehetek róla...mert mint tudjuk, a pálca választja a varázslót. Amúgy is, nem a pálca számít, hanem a kéz, ami forgatja
Csak egy látványos szemforgatással megtoldott sóhaj szakad fel belőle, de tetszik az hasonlat amivel él bármennyire is pajzán és bármennyire is pimasz.
Nem reagálok a szívemre tett megjegyzésre sem, mert sejtem miféle ficcenésre vár ez ügyben, de mint a meztelenkedése sikerében úgy ebben is csalódnia kell. Cserébe tekintetem rátéved az egyik fotel mellett felejtett bögrémre, amibe még a hazaérkezésem után hagytam egy kis gyömbérteát. Bár átlagos kis semmitmondó darab, egyetlen muglinak se tűnne fel, a rá szórt speciális bűbájnak köszönhetően folyamatosan melegen tartja a benne lévő italt. Amíg Nott felém táncol és úgy lépek hogy a konyhán kitekintek de ugyanakkor azért ujjaim szelíden rá is fonódnak a fehér szélére.
Halkan ciccegve helytelenítem csak a szomszédom ellen képzeletben elkövetett gyilkosságot, pont egy aurortól akinek végeredményben ittas hátsó szándékai elég piszkosak.
- Ideje lenne elgondolkodnod, hogy lecsukasd néha napján saját magad is.
Talán némi azkabani cellában való raboskodás felérne egy agymosással, de jelen esetben lehet egy kis fürdővíz is segítene.
- Mást is lehet így csinálni, nem csak pancsikolni
A megjegyzésére most rajtam a sor a ravasz kis vigyornak.
Pancsikolni akarsz haver? Hát nemsokára fogsz… Gondolom keserédesen, mert bár előre sajnálom az elkövetkezendőkért, valójában megérdemli. Lehet humánusabb lenne tényleg a fülénél fogva kipenderítenem a hóra, de már felhúzott annyira hogy eltűnjön belőlem a szeretet ünnepének kevéske varázsa is. Ráadásul a pillantása legalábbis nem áll annyira keresztbe, mint mikor megjött és meglepő sebesen tudta a ruháit is levetkőzni önmagáról.
Eljátszok egy, a vállamra omló hajtincsemmel és várom mit produkál.
Épp ezért sokkol le a halk kis szó, amibe sok minden belesűrűsödik.
Akaratlanul fordulok felé, hogy vajon tényleg jól hallottam-e vagy csak a fülem csengett valami ostoba karácsonyi zene aláfestő kis mellékeseként, miközben ő már tovatáncol, a látószögem másik oldalába. Így fordulni kényszerülök utána, mire…
Megint leesik a textil és a látványra, na meg persze a hozzá vágott fejére már csak nevetni tudok. És valahol felháborít, milyen formás, kerek segge van.
Bosszant ugyanakkor, hogy szándékosan szórakozik velem de miután nem kell többet vitáznom vele és magától kérés nélkül kaparja össze a paplant s vonul a fürdőszoba irányába kivárok egy percet. Ez idő alatt dilemmába esem.
Megérdemli? Vagy sem? Pillantásom a gyömbértea aranyló színére esik, a lámpa szelíd fénye visszatükröződik benne. Sóhajtva döntök és megindulok Nott után a fürdőbe, de előtte a ruhakupacból kihalászom az alsógatyáját.
Még pont elérem mielőtt bezárná magára az ajtót.
- Hé, sármőr. Ha már mindenképp valami forróra és nedvesre vágysz itt…  
Felé lépek, épp elé, és kihívóan nézek rá. Egy jelentőségteljes másodpercig tartom a szemkontaktust. Akár egy csók is lehetne belőle és még attól is több, mit olyan nagyon szeretne….Még így, kapatosan csillogva is szépek azok a kék szemei. S már majdnem meghatnának… de csak majdnem. Ujjaim váratlanul ragadják meg a párnát és tépik le róla, hogy szavaimat kísérve megbillenjen a kezemben tartott bögre meg a tartalma.
- … ettől többet ne remélj!
Közlöm negédesen elégedetten és hátrébb lépek egy lépést hogy a meleg ital rá zuttyanjon, meg a pálcájára, amit saját bevallása szerint nem ő választott.
Remélem, hogy ennyi nedves élmény elég tőlem, hogy most már türtőztesse magát. Egy pici még az én hálóingemre is jut, szóval ezt a darabot is sikerül elintéznie ebben az évben. Remek.
- Ezt kint felejtetted és szerintem hasznos lehet a jövőben.
Dobom az arcába a boxert egy laza mozdulattal, a párnával együtt és egy elégedett vigyorral fordulok el hogy tényleg magára hagyjam leforrázva ma estére.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 12. 16. - 20:39:35 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




Próbáltam kinyitni a szemem, de a fehérség vakított. Először azt gondoltam, a fürdőszoba makulátlan, hó szinű csempéje az, amit a reggeli napfény izzásig fényesít, de nem. Ez nem hideg, kemény érzéssel társult. Inkább puha és meleg volt. És Melanie illatú. Joggal gondolhattam volna, hogy meghaltam, de két dolog folytán is kizártam ezt a lehetőséget, mert egy: én nem kerülnék a mennybe, és mert kettő, meghalni majd most fogok. Ekkor jöttem rá, hogy Hopkirk szitkozódására ébredtem igazából.
- Légyszi… légyszi ne ölj  meg - nyöszörögtem kínomban, és a kezeim  közé  szorítottam a fejem.
- Eskü semmi hátsó szándékom nincs. Még gatya is van rajtam. Azt hiszem  - kapok észbe, és sebtében felrántom a takarót magam előtt, hogy csekkoljam a tényállást. Azért csak homályosan van még az események sorozata, a hideg zuhany, a még hidegebb kerámia érintése a seggemen, ami kijózanít ugyan, de ezzel együtt zavaróan kényelmetlen is. Szóval valamikor hajnalban megérett a felismerés,  hogy lábujjhegyen lopakodva kényelmesebb helyet keressek magamnak a kádnál, de annnyira még nem múlt el az ittasság, hogy ne tartsam jobb választásnak az ágyat a kanapénál. Most, hogy a - vélhetően gyilkos tekintű - házigazdával nézek farkasszemet illetlenül közelről, már jobb ötletnek tűnik. De már mindegy. Legalább ha most meg is öl, szép képpel zárul hányattatott életem. Még jó, hogy valóban van rajtam alsónemű, így talán ez némi mentesítő körülményként szolgál.
- Na és… Jól aludtál? - kérdezem ártatlanul, próbálva továbblendülni a dolog felett, mielőtt az kínossá válna, de ahogy Hopkirket ismerem, mindjárt tesz róla, hogy visszatérjünk rá, és számomra mégiscsak kínokkal záruljon. Mondjuk azt nem hiszem, hogy egy szál gatyában kiátkozna az utcára, mert egyrészt saját bevallása szerint errefelé a muglilakta környéken nem kedvelik a mágiahasználatot, másrészt mégis mit gondolnának róla a szomszédok egy pucér pasi miatt? Így aztán hunyorgok rá tovább a takaró alól, ami nem is bájaimat hivatott elrejteni, mint sokkalta inkább egyfajta pajzsként szolgál a nonverbális, pálca nélkül gondolt adavák ellen. Szinte látom a zöld izzást a barna íriszek mélyén, és mégsem bírok nem vigyorogni, és elszakadni tőle. Sőt, várom, vajon milyen újabb bájos módon borítja rám a dühét. Mert igen, még mindig ég egy kicsit az a bizonyos részem a gyömbérteától, hiába mosta le utána a hidegzuhany. Csoda, hogy a roppant férfias sikkantásom azóta nem visszhangzik a fürdőben. Mrs. Wilkins vagy ki a szomszédban biztos hallotta. Bár nem látok fegyvernek látszó tárgyat a közelben, azért somolyogva felkészülök, hogy védekezésképp a fejemre rántsam az említett paplant - s ugyanazzal a lendülettel őt pedig megszabadíthatnám tőle.

Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 12. 17. - 10:15:36 »
+1

 

edward

A sarokban figyel egy apró gondolat: bizonytalanságot rejt most minden mozdulat.
Ölelő remény vagy a fűtött szobában, és félénk-hangosan mormolom, csak erre vágytam.
Csordul a csönd, és csak a féltő szeretet moccan, egy puha paplanban elringat a boldogság.
Érzem, jobban mint bármikor, te vagy nekem a biztonság.


maestro
outfit




Bár némi lelkiismeretfurdallással de hamar álomba szenderülök. Magamba még elkuncogok Nott meglepett képén, a nyögéssel vegyített jajkiáltásán de feltételezem nagyobb baja nem történt, mert még a hálószobába se értem mikor már csobogott a víz. Mondjuk kijönni nem hallottam de valahogy el is engedtem hogy minden mozdulatát nyomon kövessem. A fáradtság erőt vesz rajtam és ahogy a takaró melege körbeölel hamar más világokba barangolok.
Még sötét volt kint mikor a csendet megtöri az ágyúdörgés szerű horkolás. Mérgesen vonom össze csukott szemeim és fordulok egyik oldalamról a másikra, cxsakhogy ott a kezem a lendületből egy széles kemény de mégis melegen puha valaminek ütközik, ami egyértelműen se nem párna se nem matrac. És félig kinyitva a szemem rá kell jönnöm hogy azért nem mert Edward mellkasa az.
Meglepetten ülök fel, de ő még erre sem rezzen meg. Nem tudom mikor dönthetett úgy megunta az életét és begrasszál ide, de mivel már az alkoholnak köszönhetően rettentő mélyen alszik feltételezem kótyagosan, hogy egy ideje itt lehet. Én bolond nem zártam le az ajtót pedig ordas nagy hiba mint kiderült. Talán eddig csak csendben szuszogott ezért nem ébresztett fel a jelenléte, márpedig a nem kicsi ágyamba nem kicsi helyet foglal ő maga sem.
Már épp ott tartok, hogy kirugdosom a kanapéra, csakhogy eszembe jut a halk kis sokat mondó köszönömje és végül elvetem az ötletet. Visszafekszem egyszerűen a párnára és elnézem őt a félhomályban. A kinti lámpák fénye bevilágít a szakadó hóesésen át is, s a kemény és szigorú vonásai most lágynak, szinte kedvesnek tűnnek. Elmosolyodom az este emlékein és azért lopva belesek a hanyagul magára dobott takaró alá hogy megnyugtassam a lelkem. Úgy tűnik hatott a forrázás, legalábbis már valamennyi ruha van rajta, amitől egyszerre könnyebbülök meg és csalódik is, így csak szelíden megigazítom rajta az ágyneműt. Megrettenve fagyok a mozdulatba mikor mocorogni kezd és hadovál valami számomra érthetetlent álmába, de mindössze pár másodpercig tart ez, s utána én is megkönnyebbülve fújom ki a levegőt.
Elhatározom, hogy megpróbálok visszaaludni, noha vajmi kevés esélye lesz ennek mellette, mikor megakad a szemem a szelíd kis vágáson a nyakán. Szinte észrevehetetlen, most is csak a rá vetülő fénytől rajzolódik élesebben ki. Gondolom sok helyen van sok sebe. Nyomok, amelyeket mindenféle bevetésen szerzett, de ez az egy jól tudom honnan van. Gombóc nő a torkomba tőle, és akaratlanul is ösztönösen megérintem ujjbegyemmel. Nem reagál semmit. Megkönnyebbülten hajolok hát felé és szelíd csókot lehelek a hegre, közben mélyen belélegezve illatát.
Elraktározom ezt a hozzá nem illő kiszolgáltatott pillanatot, mikor nem szemtelenkedik csak nyugodtan és rettentő hangosan alszik és elfekszem mellette figyelve orra vonalát, arcizmai rándulását, határozott szemöldökét, széles arccsontját. Haja már nem vizes cserébe jó kócos, így veszít a szépfiús megjelenéséből de mégis van ennek is egyfajta varázsa. Azon tűnődöm mi is lehet ez, miközben várom hogy az álom újra rám találjon.
Csakhogy az messze elkerül mára, így reggel korán kikecmergek mellőre, őt pedig hagyom még szenderegni. Első utam a fürdőbe vezet, ahova magammal viszem Edward elhagyott és büdös ruháit hogy magamra zárva az ajtót pár egyszerű varázslattal javítsak állapotukon. Után a gardróbba sietek, és a hálóinget farmerra cserélem meg egy hófehér blúzra, ami alá már csak Nott bosszantása miatt is fekete csipke melltartót húzok. Hajam laza kontyba kötöm össze és kilopakodok hogy reggelit készítsek neki.
Mivel fogalmam sincs mit szeret többfélét dobok össze. Közbe Lucifer is előgrasszál az ágy alól, s megkapva a reggelijét tovább áll a fürdőszobába. Míg a pirítósok sülnek May néni átinteget a szomszédból én pedig vissza felé. Mikor elfordul egy sunyi pálcaintéssel a mosatlanok kivakarják magukat a koszból és szépen a szárítóra térnek aludni. Elégedetten mosolygok és mivel kibaszott jó fej vagyok, mert mégis csak karácsony van, a frissen facsart narancslé készítése előtt egy disaudiot küldök a hálószobám felé. Mikor nagyjából minden kész, megterítek az asztalon és kipakolom, amit úgy gondolom, hogy kellhet. Sűrű, fekete kávéval a kezemben sétálok be a szobába, ahol a nap már be-beköszön a függöny szélein át.
Lefekszem az auror mellé az ágyra és félig nevetve félig mérgesen szelíden megcirógatva a vállát szólalok meg.
- Ideje ébredni CsipkeJózsika! Hasadra süt a nap…
Elfojtom a nevetést az ijedt félig kómás arca láttán.
- Légyszi… légyszi ne ölj  meg! Eskü semmi hátsó szándékom nincs. Még gatya is van rajtam. Azt hiszem…
Erre már csak nevetni tudok, pláne ahogy a takaró alá pillog igazolva állítását. Elégedett vigyorra szelídülnek arcom vonásai, miközben válaszolok.
- Még ha lett volna se jött volna össze amennyire ki voltál ütve. És amúgy tudom. Meglepett, hogy ennyire szófogadó vagy. Mondjuk ezért nem kerültél a hóra.
Somolyogva nyúlok a kávéscsészéért és felé kínálom. A feltörő gőz játékosan áll közénk és látom a kék szemek villanásán a beugró esti emlékeket. Pedig nekem sincs tényleg nincs hátsó szándékom ezzel, még.
- Na és… Jól aludtál?
- Melletted? Egy Magyar Mennydörgő is halk kiscica hozzád képest…
Vonok vállat így elodázom a nyílt leoltását de kiérezheti a neheztelést a hangomból.
- Készítettem reggelit, menj, öltözz fel. A fürdőbe vannak a ruháid.
Utasítom kedvesen és felállok. Míg ő magára rángatja a nadrágját addig nekem van időm kisütni frissen a palacsintát. A terv legalábbis ez. Mindössze Luciferről felejtkezem el, mint apró tényezőről, aki nem bírja az idegeneket.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 12. 18. - 19:46:18 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




- Még ha lett volna se jött volna össze amennyire ki voltál ütve. És amúgy tudom. Meglepett, hogy ennyire szófogadó vagy. Mondjuk ezért nem kerültél a hóra.
Majdnem visszabújok a takaró alá, ahogy a forró italért nyúl, de szerencsére (vajon szerencse ez?) nem intéz vele támadást ellenem. Bizalmatlanul nyúlok felé, de aztán az illat elcsábít. És a kávé is jól esik, úgyhogy a kezét csak futólag érintem, elveszem a bögrét, és kortyolok egy óvatost. Elégedett sóhajjal nyugtázom, hogy a keserű, aromás ital feltölt ésszel és energiával.
- Melletted? Egy Magyar Mennydörgő is halk kiscica hozzád képest…
Felvonom a szemöldökömet, aztán bűnbánón somolyogva a kávégőzbe temetkezem, és inkább csak annyit mondok:
- Elnézést. - És azt gondosan nem teszem hozzá, hogy én csak álmomban viselkedek sárkányként. Hozzátehetném persze, és ő akkor nyilván rögtön alá is támasztaná a szavaim, csakhogy a kávé még karnyújtásnyira van tőle, a ruháim meg a jóég tudja, hogy hol. Nem mintha nem fordult volna már elő velem, hogy hiányos öltözetben kényszerültem egy hölgy lakásáról az utcára, de ott egy bizonyos férj is szerepet játszott a dologban. Meg annak a pisztolya, lévén mugli rendőr. Azóta most először fordul elő, hogy a pálcám nincs a közvetlen közelemben.
- Készítettem reggelit, menj, öltözz fel. A fürdőbe vannak a ruháid.
Lehet, hogy úgy nézek rá, mintha kínaiul beszélne, pedig igazából csak nem értem mit mond. Legalábbis nem elsőre. Aztán amikor a képbe sehogy sem illő szavakat értelmezem, akkor aztán meglepett mosollyá válik az értetlenség.
- Ki vagyok én, hogy tiltakozzak - tartom fel ártatlanul a kezeimet, mire a paplan deréktájig csúszik. A kávéscsészével a kezemben követem Melaniet, és direkt a válla felett helyezem a mosogatóba, aztán fülig érő szájjal irányzom meg az említett helyiséget.
A tegnapi ruhám tényleg ott van a fürdőben, de én még Melanie kedvességén vagyok fennakadva, így nem igazán figyelek oda, csak úgy érte nyúlok. Meg is lep, hogy az ingem selymes tapintása helyett valami meleg, szőrös és mocorgó dologba markolnak ujjaim. Aztán a fekete halom kinyitja sárga szemeit, és mérgesen rámfúj. Felém is kap, végigkarmolja a kezemet, három jókora, vöröslő csíkot hagyva a csuklóm környékén.
- Picsába - mordulok fel bosszúran, aztán méregetni kezdjük egymást, én meg a macska. Sajnos helyzeti előnye van, mert egyrészt Melanie házikedvence, így mindketten tudjuk, hogy nem csaphatom agyon. Másrészt a pálcám ott van a fekete szőrös segge alatt. Szerintem még ezzel is tisztában van, hogy túszul ejtette a varázsfegyverem, mert esze ágában sincs elmozdulni.
- Na ne szórakozz velem - vágom keresztbe a kezemet indulatosan, és szúrós tekintettel bűvölöm a dögöt. Az meg nem zavartatja magát, teljes lelki nyugalommal pöffeszkedik a hozzá színben remekül illő ruháimon, és pofátlanul farkasszemet néz velem, még csak nem is pislog.
- Sicc, bazd meg - mondom mély, dörmögő hangon, hogy valahogy férfiasan méltóságteljes módot találjak az eltávolítására, de a dög továbbra se mozdítja a füle botját se.
- Velem nem cseszel ki - morgom, és körbenézek a fürdőben, mi volna alkalmas a macska eltávolítására. Jobb híján egy parfümös üveget kapok el a fürdőszobapolcról. Szépen formatervezett darab ez a kics üvegcse, kurvapuccos illat lehet bele. Én meg telibeküldöm vele az undok dög képét.
Prüszkölve fúj, felborzolja a szőrét, szerintem mind a húsz karma először a méregdrága ingembe mar, aztán meg a bokámra, ahogy elrohan mellettem.
- Hogyaza… - ugrok egyet a váratlan harapástól a lábikrámba, és az üveg is felrepül. Rémülten kapok utána, és sikerül megmentenem attól, hogy a padlólapra zuhanva szétrobbanjon puccos illatú szilánkkupacot eredményezve. Viszont elvesztem az egyensúlyom, és ahogy hátrálva próbálok megkapaszkodni, letépem a zuhanyfüggönyt. Aztán átesek a peremen, a függöny ráterül a képemre, én meg seggel a fürdőkádban találom magam, lepellel borítva, mint valami leleplezendő szobor. Fél kezemmel pedig a magasba tartom a parfümös üveget, mint a Szabadság-szobor a fáklyát.
- Minden oké! - kiáltom, mert minden eséllyel Melanie hallotta a csatazajt. Vagy látta kirohanni a macskát. Sűrű szitkozódás közepette keveredek ki a függöny alól, aztán nagy nehezen felöltözöm, és egy varázsütéssel rendetrakok, igyekezvén nem gondolva arra, vajon hány macska-segglyuk lenyomat van éppen a pálcán, amit a kezemben tartok.
- Az a dög megkarmolt. Mond, hogy a szomszéd vénlányé, és talpas pohárrá változtathatom - közlöm a tényeket morcosan, mikor odaérek Melanie-hoz, és vetek egy utálkozó pillantást az álnok házikedvencre is, hogy tudja, hol a helye. Mutatnék is rá, de inkább hátrateszem a kezemet, mégiscsak hogyan néz ki, hogy leamortizált egy négy kilós szőrcsomó.

Naplózva

Melanie Hopkirk
[Topiktulaj]
*****


Wizengamot-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 12. 18. - 20:54:24 »
+1

 

edward

A sarokban figyel egy apró gondolat: bizonytalanságot rejt most minden mozdulat.
Ölelő remény vagy a fűtött szobában, és félénk-hangosan mormolom, csak erre vágytam.
Csordul a csönd, és csak a féltő szeretet moccan, egy puha paplanban elringat a boldogság.
Érzem, jobban mint bármikor, te vagy nekem a biztonság.


maestro
outfit




Várok valami csípős megjegyzést a gonosz kis közbeszúrásomra, de ez a szelíd, hozzá nem illő elnézést valahogy teljesen ledöbbent. Oly annyira, hogy még a konyhába kiérve sem igazán tudok napirendre térni felette. Így nem is figyelem, ahogy követ engem és elégedett vigyorral arcán átnyúl felettem. Válla súrolja az enyémet, és csakúgy mint mikor a csészét a kezébe fogva az ujjaimhoz ért úgy most is szaltózik egyet a gyomrom. Akaratlanul is felsanítok jókedvű arcába, és rá kell jönnöm, mennyire jól is áll ez neki. A szemei körül aprócska kis nevetőráncok jelennek meg, tekintetébe csillog valami gyermeki pajkosság.
Csak viszonozni van lehetőségem, mert mire pislogok egyet már el is tűnik széles vállait elnyeli a kicsiny lakásom még kisebb fürdőszobája.
Mikor magam maradok két szusszanásnyi időt engedélyezek magamnak. Eltűnődve keverem meg a már előre bekevert tésztát, gyújtom be a tűzhelyet, teszem a serpenyőt. Már az első adag sül mikor óriási csörgéssel és szitkozódások közepette kifut Lucifer a fürdőből.
Aggódva lépek a konyhaajtó irányába, de hallok egy félig elmorgott minden oké-t így csak lazán vállat vonok, hogy hát akkor jól van.
Nem zavartatom magam Nott testi épsége miatt, nem gondolom hogy épp Lucifer lenne kihívás számára, bár tény hogy jobb házőrző néha mint egy muglinak egy doberman.
Épp feldobom a palacsintát a serpenyőben és ügyesen el is kapom, ezt amúgy Taidentől tanultam még anno, mikor megjelenik az auror. Arcán nyoma sincs jó kedvnek, cserébe legalább ruha van rajta ami határozottan javít a közérzetemen. Csak ott nem fedi az ing ahol a karja vérzik egy kissé a három piros csíknak köszönhetően, aminek kétségtelen hogy elkövető bűnöse immár az ablakpárkányon trónol.
- Az a dög megkarmolt. Mond, hogy a szomszéd vénlányé, és talpas pohárrá változtathatom…
Olyan durcásan áll ott, mint egy kisgyermek, akinek elfelejtették kiosztani a napi csokiadagját. Kuncogva pislogok rá ártatlan képet vágva.
- Á szóval megismerkedtél Luciferrel! Remek! Egész jól megúsztad....
Könnyed mozdulattal húzom le a kész reggelinek valót és egy tiszta konyharuhát elvéve a pultról Edward elé lépek.
- Általában más idegenek esetében az arcukra támad. Ne is kérdezd.
Fintorgok és vállat vonok mintha csak mindegy lenne. Közben azért nem durván de erőteljesen a sebre nyomom a textilt hogy elálljon a vérzés. A másik kezemmel kézfeje élét tartom stabilan. Melegsége simogatja a lelkem és megbizseregteti a testem.  
- És amúgy, az enyém. Szóval ne változtasd át ha lehet, és ne is varázsolj nagyon. Már említettem tegnap, de...
Elakadva felpillantok rá. Vajon mennyi minden maradt meg neki vagy épp esett ki? Jobb talán újra tisztázni a szabályokat. -... szóval a szomszédaim muglik, ezért volt olcsó ez a lakás.
Nem kellene ezt sajnálnom, mert valójában szeretem ezt a környéket, ezt a létformát és az elitista mágusoktól mentes közeget. Kapok belőle épp eleget a családom által meg a minisztériumban, de most valamiért mégis enyhe pír futja el tőle az arcom. Ráfoghatom a melegre, meg a sütésre, de nem lenne őszinte. És nehéz ezt behazudni saját magamnak is.
Még mielőtt túlzottan elnyúlna vagy művi lenne a pillanat hatása elengedem a másikat és elfordulok tőle.
- Gondolom éhes vagy. Mivel nem tudtam mit szeretsz így… csináltam többfélét.
Elhúzom a szám és egy percig némán végignézek mi hiányozhat még a szépen megrakott pirítóshalmokon, megmosott zöldségen és sült bacon-ön át egészen az édes lekvárokig meg a palacsintáig.
- Ahhh a juharszirup…!
Csapok a homlokomra és kinyitom az ablak melletti szekrény felső polcát hogy aztán lábujjhegyen egyensúlyozva megpróbáljam elérni a nem túl sűrűn használatos amerikai ínyencséget. Ujjaim már épp érintik a szélét talán csak egy pillanat kellene s könnyeden lekapnám, de úgy tűnik szükségem nem lesz rá, mert az előbb érintett meleg tenyér rásimul a kézfejem teljes egészére könnyedén beborítva azt amitől a szívem erőteljesebb ritmusba kezd.
Naplózva


Edward Nott
Minisztérium
***


stukkerman

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 12. 19. - 06:25:39 »
+1

to miss Melanie Hopkirk
2001. December 24 este



feliz navidED




- Á szóval megismerkedtél Luciferrel! Remek! Egész jól megúsztad.... - mondja miss Hopkirk olyan ördögi ártatlansággal, hogy attól a sebeim majdnem össze is forrnak. Ha hiszünk a közhelynek, miszerint a legszebb öröm a káröröm, akkor ez hatványozottan igaz, amennyiben az ő arcán van. Leolvasztja a morcosságom egy pillanat alatt.
- Általában más idegenek esetében az arcukra támad. Ne is kérdezd.
- Elbűvölő - dörmögöm most már inkább visszafogott szarkazmussal, és hagyom, hogy hősi harcisérülésemet ellássa. A finom, de határozott érintés elégedettséggel tölt el. Vetek egy fensőbbséges pillantást az ablakpárkányon pöffeszkedő, szőrös kis dögre. Az összehúzott szemekkel méreget, láthatóan féltékeny a törődésre, amit éppen miatta kapok.
Öngólt rúgtál, kishaver - gondolom gúnyosan, aztán nem foglalkozok vele tovább.- És amúgy, az enyém. Szóval ne változtasd át ha lehet, és ne is varázsolj nagyon. Már említettem tegnap, de…
Megadón sóhajtok, egy kis félmosoly bujkál a szám sarkában, ami üzenhetné azt is: majd meglátjuk.
- ... szóval a szomszédaim muglik, ezért volt olcsó ez a lakás - teszi hozzá aztán, én meg a szememet forgatom.
- Még jó, hogy mondod. Elképzelhető, hogy nem emlékszem mindenre részletre a tegnappal kapcsolatban… - dörmögöm csibészesen, nem mintha ne lennének meg részletek az előző napról. Határozottan emlékszem például a teára is, amit rám borított, meg a muskátlikra is (vagy mikre), amiket elintéztem. De egyik sem volt olyan éles emlék, mint a csinos, fekete selyemköntös, és az alatta bosszankodó Melanie.
- Amúgy szép kis lakás. Ízlésesebb, mint a legtöbb ódivatú, puccos kúria. Csak azt nem értem, miért tartasz itthon olyan állatot, aminek a segglyuka van mindenhol... Egyéni dekor? - kérdezem félig költőien, miközben a szóban forgó lény sértetten púpozza fel a hátát, aztán megfordul, és miután gondosan felénk villantotta hátsó felét, helyet foglal úgy, hogy inkább a kinti világot mustrálhassa nagy dölyfösen.
- De varázslat nélkül is remek szőrmeszőnyeget tudnék belőle készíteni. - teszem hozzá már csak poénból. Többnyire. A pír az arcán, és ahogy elenged, lefoglal annyira, hogy a macskát inkább el is felejtem.
- Gondolom éhes vagy. Mivel nem tudtam mit szeretsz így… csináltam többfélét.
- Biztos van itt valami kedvemre való - jelentem ki jelentőségteljes félmosollyal. Igazából célozhatnék éppen rá is. Nincs az az ennivaló, ami elterelné a figyelmemet, és mégis… Szép vonásain merengve visszapergetem az emlékeimet, vissza egészen odáig, mikor még nem voltam magányos. Nem is tudom, kaptam-e valaha ilyen figyelmességet, mint egy terített asztal reggelira. Persze, pénzért igen, volt otthon személyzet, akinek az volt a dolga, hogy gondunkat viselje, de az kötelesség volt. Ez a szépen megterített asztal viszont csupa kedvesség. Már most kevésbé voltam éhes, pedig még egy falatot sem ettem
- Ahhh a juharszirup…! - kiált fel, visszarántva engem is a tűnődésből, aztán a szekrényhez siet, és pipiskedve igyekszik felfelé. Arcomon lelkes, kicsit ravasz vigyor suhan át,  aztán mögé lépek.
Nem az én asztalom az önzéstelen hősiesség. Odalépek mögé, megfogom a kezét, hogy ne érje el az üveget, aminek még egyébként is hajszál híja van. Aztán ahelyett, hogy így segítenék, visszahúzom, majd egy egyszerű mozdulattal, a derekánál megragadva könnyedén felemelem őt. Na így már biztos kényelmesen eléri, amit akart. Magasra tartom, olyan könnyű termet, hogy akár az egész lakást körbejárhatnám vele könnyűszerrel, de csak míg leveszi a szirupot, azt várom meg. Meg talán még egy-két lopott pillanatot…
- A szirup nagyon fontos... - jelentem ki ártatlan derűvel, aztán helyet foglalok, és lelkesen összedörzsölöm a kezemet. Megvárom, míg ő is helyet foglal, utána kezdek csak neki. Igazából minden nagyon finom, és mindent áthat az a meglepő, de jóleső kedvesség-íz, ami Melanie-nak köszönhető. Csakhogy más is pályázik rá. A nagy, ronda kandúr odasettenkedik a lábamhoz, és undok pofával rámnyávog. Épp egy falat szalonnánál tartok. Majdnem kibűvöli a kezemből irigy pillantásával.
- Most adnom kéne neki? - kérdezem fintorogva.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 27. - 02:12:06
Az oldal 0.18 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.