+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara
| | | | |-+  Keresem az elvesztett édent (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  love letter from the devil
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: love letter from the devil  (Megtekintve 2076 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Dátum: 2020. 11. 30. - 18:16:13 »
+1





2001. december 4.
Naplózva




Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 11. 30. - 18:16:24 »
+2

love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

Tegnap történt. Tegnap ragadta meg a karomat a fickó annyira, hogy undorító lila foltot hagyott rajta. Aiden még nem látta, mert nem bújtunk este össze, talán megint morcos volt valami miatt vagy csak az zavarta, hogy ittam egy kicsit korábban. Nála sosem tudni… de nem zavart, minden morcosságával együtt volt bájos – habár az ágyban dohányzásról most már lassan leszokhatna.
A tekintetem visszavándorolt a fájdalmas véraláfutásra a felkaromon. A Zsepiszok köz egyik sötét sikátorában szereztem, amikor a mai munkánkat szereztem. Éppen csak kifordultam a Vakegérből, mikor elkapott és berángatott a kukákkal teli bűzös lyukba, hogy aztán a falhoz lökjön és megpróbáljon valami fekete löttyöt lenyomni a torkomon. Nem sikerült neki, mert gyomorszájon ütöttem és megkarmoltam az arcát is, de éppen csak el tudtam hoppanálni. Még utána is hosszú percekig remegtem, tudva: ez pontosan az, amit Walsh-nak is mondtam: a nyomomban vannak. Persze talán Aidennel is közölnöm kellett volna, hogy megint el akarnak tenni lábalól… de sosem tudom, mennyire érdekli. Merlin seggére! Egyszer már megmentett, O’Mara… persze, hogy érdekli! – A hang nevelő szándékkal vetette a szememre saját hülyeségem. Megremegtem egy pillanatra, érezve, hogy tényleg hibát követek el, ha most titkolózom. Nem szabad… nekem nem szabad… együtt vagyunk… ugye ő is úgy gondolja, hogy együtt vagyunk? Hirtelen minden hülyeség kattogni kezdett a fejemben, de amint odabentről mocorgást hallottam, gyorsan visszahúztam a pulcsim ujját, elfedve a sérülést és a kabátomért nyúltam.
Indulunk már? – érdeklődtem, kicsit toporogva az előszobában található öreg tükör előtt. A galléromat igazgattam, mintha bálba készülnék, pedig valójában az STB volt csak a cél. Az új életem szép lassan a helyére tette a dolgokat: visszakerültem a helyre, ahová tartozom, London mocskos alvilágába. Szerettem a nyüzsgést, a mocskot, az ármánykodást. Ide illettem, nem holmi luxusházakba meg drága éttermekbe… bár azt is élveztem, lévén, hogy született piperkőc voltam.
Egy leheletnyi parfümöt fújtam a nyakamra abból, amit Aiden választott a párizsi utunk során. Olyan becsben tartottam azt az illatot, mintha valamiféle kincs lenne. Mindig csak egy keveset fújtam, hogy sokáig megmaradjon. Szerettem a közös dolgainkat, bár lehet, hogy Aident nagyrészt idegesítettem azzal, amikre rápörögtem… mint például a gyűrűtéma Párizsban. Igen, tudom, hogy tizennyolc éves… és azt is tudom, hogy egy nálam sokkal érettebb tizennyolc éves. Mindegy, már megszoktam, hogy szinte állandóan hülyét csinálok magamból.
Beletúrtam a hajamba, hogy egy fokkal jobban nézzek ki, de megint eszembe jutott Párizs. Nem olyan rég volt, két hete, mielőtt elmentünk a házba, ahol felnőtt. Nyomott hagyott bennem, mintha minden egyre közelebb tolna engem hozzá. Talán ez az élet játéka, mintha a sors maga is arra várna, hogy egy jót röhögjön a következő pofára esésemen. De nem érdekelt… ha Aiden pofára ejt, most akkor is nagyon jól érzem magam vele. Elegem volt. Nem a jövőn akartam agyalni… a házasságot komolyan gondoltam, de nem feltétlenül csak érzelmi okokból, habár elsősorban az motivált. Egyszerűen csak szerettem volna, ha lenne valamije… utánam. Számolnom kellett ezzel is, még ha igencsak kellemetlen is lett volna a dolog.
Visszasétáltam az ajtóhoz, hogy benézzek a ház belsejébe, remélve végre Muci Fraser is kifelé tart a bakancsa felé. Nem zavart, hogy várni kell rá, csak már kezdtem unatkozni odakint.
Muci! – szóltam be, de csak Zeusz kocogott ki elém nagy kegyesen, hogy nyávogással közölje, ő készen áll vigyázni a házra. Lehajoltam, hogy megvakargassam a fülét. – Hol van a nagyfiú?– kérdeztem és tettem befelé még két lépést.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 01. - 19:49:36 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil


A tükörképemet figyelem, ahogy megigazítom a garbó nyakát. Nem mintha különösebben zavarna, ha kilógnak alóla a piros foltok, amiket Elliot okozott... ahova készülünk, ott úgyse számít ez senkinek.
Alig pár napja, hogy Elliot járt a házunkban, én pedig hozzám nem illő módon kifakadtam neki. Nem tudom, mi történt... hiszen én nem így működöm. Sosem okozott gondot az, hogy magamban tartsam a szavakat, ha úgy látom jobbnak... hogy mindig úgy formáljam a viselkedésemet, ahogy az nekem a legszerencsésebben jön ki a másik illetővel szemben. Miért mondtam el neki? Miért akartam elmondani neki? Kicsit bosszantanak ezek a kérdések... mindig bosszant az, ha valami olyat tapasztalok, amiben nem érzem magam teljesen biztosnak és rendíthetetlennek.
Visszabámulok az arcomra, kifejezéstelen fejjel bámulom a tükörképemet, és egy kicsit kiigazítom a tincseimet is a homlokomból. Emlékszem, hogy roxfortos koromban mennyit stresszeltem a hajam miatt, hogy mindig tökéletesen álljon... azt szerettem volna, ha a tincseim szögegyenesek, csak hogy ebben se hasonlítsak Benjaminra, aztán rápakoltam egy nagy adag zselét... nevetségesen néztem ki, még akkor is, ha az akkori lány kortársaimnak ez valami fura módon be is jött.
Hátratúrom a hullámos tincseket, de persze néhány szál így is visszahullik az arcomba, már-már a szemembe lóg. Talán nem ártana vágni belőle egy kicsit, hogy valamivel emberibben nézzek ki... Inkább elhessegetem ezeket gondolatokat most, hogy visszakoncentráljak az feladatra, ami rám és Elliotra vár, közben elképek a tükör elől, de ebben a pillanatban hallom meghallom a kopogást az ablak felől. Ahogy megállok és odanézek, megpillantok egy furcsa kinézetű baglyot a párkányon ülni, aki erre újra megkoppintja csőrével az üveget, mintha olyan marha sietős dolga lenne.
Rendben, ez nem anyám madara... ez kissé azért megnyugtat. És nem is Elliot lányáé, ugyanis már azt is megismerem, ez pedig mindenbizonnyal Elliotnak megkönnyebbülés. Az ablakhoz lépek és kinyitom azt, hogy kivegyem a bagoly csőréből a kissé sárgás tónusú pergament, a tollas pedig abban a pillanatban már tova is reppen.
- Érdekes... - dünnyögöm magamnak, úgy pillantok az előszoba felé, ahol valószínűleg Elliot épp halálra unja magát.
– Indulunk már? – Pont ebben a pillanatban hangzik fel a kérdés a szájából, mire visszalesek a levél felé. Épp csak annyira hajtogatom ki, hogy felbukkanjanak a fejléc nyújtott, erős tintával írt betűi: Drága fiam!
- Máris megyek. - Ez nem rád tartozik, Aiden... Tudom, hogy ki kéne vinnem Elliotnak a levelet, hogy ő lássa először, aztán majd megmutassa, ha akarja. Ez lenne a helyes... Még egyszer abba az irányba lesek, ahonnan Elliot hangját hallottam, fülelve a léptei után, hogy esetleg bejön-e, de csend van. Az ujjaim akaratlanul is teljesen széthajtják a lapot... nem kéne... De túlságosan csábítanak a betűk, amiket érintve balsejtelem suhan át a bőröm alatt.
Lenézek és végigfuttatom a tekintetemet a szövegen. Egyszer... aztán mégegyszer, mert elsőre nem vagyok benne biztos, hogy épésszel felfogtam a szavakat. Aztán elolvasom mégegyszer, és kénytelen vagyok rájönni, hogy tényleg nem értem.
– Muci! – Felpillantok a hangjára, közben pedig érzem, amint a macskája végigsiet mellettem, közben megérintve a lábamat. A küszöbből még visszapillant rám, valami furcsa arckifejezéssel... mintha pontosan tudná, mit csinálok, és ítélkezne.
Ez a macska kibaszott furcsa.
Halkan sóhajtok egyet, aztán a levéllel a kezemben elindulok kifelé. Még mindig az olvasott szavak kavarognak a fejemben... az apja egyértelműen fogalmazott, de mégsem egészen értem. Hiszen... a francba is, arról tudnom kéne, ha Elliot nősülni készül nem? Ez persze így elég nevetségesen hangzik. Sőt... annyira rohadtul nevetséges, hogy ahogy megállok előtte, valami keserű vigyorszerűség bujkál a szám sarkában.
- Elfelejtetted említeni, hogy foglalt vagy, nyuszi... - jegyzem meg, és közben felé nyújtom a levelet. - Azért meg vagyok hívva az esküvőre? Rettentően kíváncsi vagyok a menyasszonyodra.
Ez kimondva még rosszabbul hangzik, mint gondolatban... alsó ajkamba kell harapnom, hogy ne röhögjek fel, miközben persze valahol a mellkasomban, a gúnyos szavak alatt valami kellemetlen rossz kavarog.

Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 12. 01. - 21:21:39 »
+2

 
love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

Már kezdtem komolyan unatkozni, mikor végre valamiféle mozgolódás hallatszott odabentről és Zeusz is eltűnt, hogy megkeresse végre Mr. Frasert. Szeretek én a Zsebpiszok közbe járni, de az elmúlt alkalmat igen csak különös támadásai után, szerettem volna takarodóra hazaérni. A sötétben sokkal könnyebben rabolhatnak el még akár Aiden mellől is… és lehet, hogy ez paranoia csak… de nem volt alaptalan. Tudtam nagyon jól mit tettem, hogy megöltem egy erős család néhány tagját, hogy bár elfogadtak örökösüknek névleg, de ettől még nem szerettek. Főleg azok gyűlöltek, akik Lisbeth-et akarták apám után látni a család élén. Nem véletlenül jártak állandóan a nyomomban és akartak eltenni lábalól. Csak idő kérdése volt, hogy valamelyikük aztán célba érjen… a szalag nélkül a varázslótehetségem is jóformán egy erőszakos ötödéves szintjén pislákolt és hiába tanultam meg a sötét mágiát, nem ment olyan erősen a támadás, mint korábban… könyörgöm, azt a gorgót is alig tudtam lefejezni!
Szerencsére a bennem uralkodó pánikot Aiden lépései oldották fel. Nyeltem egyet, ahogy ránéztem, először csak azt fogtam fel, hogy már megint férfiasodott és olyan helyes… aztán persze lejjebb siklott a tekintetem és megláttam az ujjai között szorongatott pergament. Reméltem, hogy nem most akar levelet küldeni, mert minket vár valami átkozott, napot formáló medál, amibe bizony egy igazi holdkristályt helyeztek. Azt mondják az ilyen cuccok lenyűgözők… pláne, ha nem levelezgetünk az ellopásuk helyett.
Elindulhatnák végre, Mr. Piperkőc? – érdeklődtem kicsit feszengve az ajtóban. A levélre inkább nem kérdeztem rá, valószínűleg úgyis lerázna valamivel, ha más nem, hát megcsókol és letudja a dolgot ennyivel.
Megvártam míg elém ér, addig nem mozdultam… de ahogy felnéztem az arcán…. az a vigyorszerűség, ami inkább tűnt grimasznak, nem tetszett. Az ilyesmi mindig rosszat sejtet, de egyelőre nem szóltam semmit, csak vártam, hogy kibökje, minek örül ennyire.
– Elfelejtetted említeni, hogy foglalt vagy, nyuszi...
Hogy mi a szar van? Pislogtam Aidenre két nagyobbat, mielőtt elvettem volna a felém nyújtott levelet. Az azonnal világossá vált, hogy nem küldeni akarjam, hanem most érkezett, csak bizonyára a bent ablaknál és nekem nem tűnt fel. Óvatosan széthajtottam, s felismertem apám kézírását. Merev, jellegtelen, pont mint ő. Persze az most is látszott, hogy milyen erőszakosan nyomta rá a pennát a papírra. Ez is jellemző volt.
– Azért meg vagyok hívva az esküvőre? Rettentően kíváncsi vagyok a menyasszonyodra.
Éppen ekkora értem ahhoz a sorhoz, hogy Nellie Nott-tal az eljegyzési esélyünket december 10-re tervezte meg, az én Dunnottar nevű, skóciai kastélyomban. „A minimum, ami elvárható, hogy megjelensz.” A sor végére éreztem, hogy hányingerem lesz. Örökösömként neked is produkálnod kell egy utódot. Lehetőleg fiút. – következett a folytatás.
Mi a picsa… – mordultam egyet, egyelőre magamnak, semmint válasznak a gúnyos kis megjegyzésre. Ráadásul nem is először azon gondolkodtam el, hogy ezt a hülyeséget hogyan magyarázom ki Aidnennek… hanem azon, hogy apám honnan veszi, hogy lehet gyerekem. Valójában Noah-t is hosszú hónapokba telt összehoznom, ráadásul egy komplett életmódváltáson kellett átesnem hozzá. Nem valószínű, hogy ez újra menne. Szerettem így élni, gyakran evés és ivás nélkül.
A francba… azt sem tudom ki ez a nő… – mutattam a pergamenre, ahogy Mucira néztem. Nem tudom miért, de hirtelen rá is haragudni kezdtem, meg az egész rohadt világra – Rohadtul az ilyen hülyeségek miatt kellett volna megházasodnunk Párizsban… – morogtam és összegyűrve a fecnit bepakoltam a zsebembe, aztán elindultam kifelé az ajtón. Kellett egy kis friss levegő, mielőtt Londonba hoppanáltam volna.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 12. 03. - 22:05:06 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil


Jobban belegondolva, sosem azzal volt gondom, hogy ne tudtam volna, melyik út a helyes és melyik a helytelen. Egyszerűen csak valamelyik folyton csábítóbb volt, mint a másik... és sajnos általában mindig a rossz. Nem mintha ne tudtam volna, hogy halálfalónak állni nem jó dolog... sosem hittem Voldemort nézeteiben, a hatalom csábított és annak a gondolata, hogy így majd biztonságban tudhatom a családomat. Azt hittem, kézben tartom a paklit... de Feryll minden lapomat ellenem fordította.
Néha megfordul a fejemben, hogy mostmár más vagyok... Elliot oldalán néha mintha jobbnak érezném magam... aztán persze rájövök, hogy ez teljesen faszság. Hiszen most is épp a neki szánt levelet bontogatom.
Többször is végig kell olvasnom a sorokat, hogy megértsem az üzenetet, és nem azért, mert a küldő nem tudott volna írni. Elliot egész sokat mesélt az apjáról... azt legalábbis biztosan tudom róla, hogy nem egy kellemes alak, ő juttatta Elliotot abba a gusztustalan elmegyógyintézetbe... kell ennél több? Már csak kicsit az is meglep, hogy levelet ír neki, de ami benne áll... az sokkal sokkolóbb.
Vajon Elliot tud arról, hogy jegyese van? Nem tudom... nem tűnik annak az embernek, aki ilyet titkolna, habár nem ismerem régóta, és bőven rejtegetünk még mindketten dolgokat a másik előtt. Mégis... elképzelni Elliotot egy nő oldalán? A gondolat elég röhejes ahhoz, hogy egyelőre elnyomja azt a kelletlen kis zavart a mellkasomban, és hogy nekiindítson az előszoba irányába.
– Elindulhatnák végre, Mr. Piperkőc? – Csak egy kis szemöldökrántással válaszolok, majd át is nyújtom neki a levelet, és szinte gyermeki izgalommal figyelem a reakcióját. A gonosz énem törik a felszínre, ez az egész túl nevetséges ahhoz ugyanis, hogy ne gúnyoljam ki érte.
– Mi a picsa… – morog fel Elliot átolvasva a levelet, hasonló reakciót produkálva, mint ami nekem volt legelőször. A fogashoz lépek és leveszem róla bélelt, sötétzöld felsőmet, abba bújok bele, majd visszalököm tincseimet a helyükre a homlokomból.
- Csak nem nem tetszik valami? - kérdezem piszkálódva, és belelépek bakancsomba is. - Na? Akkor meghívtok az esküvőre?
Vajon Elliot mikor esik nekem is átkoz ki az ablakon?
– A francba… azt sem tudom ki ez a nő… – mutogat a papírra, miközben lehajolok, hogy összekössem a bakancsom fűzőjét, és kicsit felvonom a szemöldökömet, mint aki nem érti a problémát. Magamban pedig nagyon jól szórakozok. – Rohadtul az ilyen hülyeségek miatt kellett volna megházasodnunk Párizsban…
Valami nevetésszerűséget produkálva horkanok fel, ahogy ő kisétál az ajtón. Amint végzek a cipőmmel, utána indulok és be is csukom magam után az ajtót, úgy fogom rá pálcámat a zárra, hogy bezárjam a szokásos bűbájokkal.
- Még szerencse, hogy nem tettük, és most összeházasodhatsz azzal a... mi is a neve? Nellie? Áá, Nellie O'Mara...! tökéletes - gonoszkodó vigyort vetek rá, aztán nem teszem vissza a galagonyát a helyére, már nyújtanám felé a karomat, de félúton meggondolom magam. - Várj, nem tudom, egy friss jegyesnek illik-e más, veszélyesen szexi férfiakkal hoppanálnia, vagy az sértő a menyasszonyra nézve... - magyarázok, és persze közben tisztes távolságba is lépek tőle. Tudom én, ne kéne ebből viccet csinálnom... de olyan olyan csábító ez, mint az, hogy az imént kinyissam azt a levelet. Pedig nem ártana hamarosan visszakoncentrálnom a feladatra, amint ugyanis Londonba értünk, meg kell szereznünk egy nyakláncot... legalábbis azt hiszem, hogy azt. Elliot nem részletezte túlzottan a dolgokat, ráadásul mostanában nem volt sok közös munkánk. Egyre több dologba szövődök bele egyedül, még ha az ő neve által is... aminek nagyon örülök. Élvezem ezt az egészet, azt, hogy a saját lábamra állhatok, nem pedig a sötétben bujkálok, mint sokáig tette. Majdnem annyira élvezem, mint szivatni Elliotot.

Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 12. 04. - 16:05:43 »
+2

love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

Olyan volt, mintha egyetlen pillanatra megszűnt volna az idő… mintha nem lett volna semmi és senki rajtam és a darab pergamenen kívül. December 10… eljegyzés… apa – ezek a szavak visszhangoztak bennem egyetlen idióta, fájdalmas valamiként, ami egyszerre váltott ki dühöt és őszinte aggodalmat belőlem. Megvannak a módszerei, ha nemet mondok jöhet az Imperio. Pontosan tudta, milyen módszerekkel érheti el, hogy ne legyen választásom, hogy úgy táncolja, amint azt ő akarja. Ezért nem kellett volna belemennem a kis tervébe. Én nem akartam az örököse lenni igazából, nem vágytam a vagyonra, még ezekre a drága ruhákra sem, amikben megjelenek. Ellettem volna a régi koszos házamban, amin megült a halál szaga. Undorodtam ugyan tőle, mióta Ragen holttestét megtaláltam az egykori ágymban… hiába égettem el a matracot, hiába vittem egy másik országba a testét, az emléke ott kísértett.
– Csak nem nem tetszik valami? – kérdezte Aiden, kirángatva a gondolataim közül. Ő közben már a bakancsához lépett, de én csak álltam, meggyűrve a papírt. Látni sem akartam, még sem dobtam el vagy égettem porrá, egyszerűen csak meggyűrtem és a zsebembe gyömöszöltem. Fogalmam sem volt, mit csináljak. Ha nem megyek el, talán eljön és elrángat… és meglátja Aident. Nem akartam, hogy bántsa. – Na? Akkor meghívtok az esküvőre?
Dühösen pillantottam rá.
Ez most komoly? Bámultam meg. Éppen ezer meg ezer érzés futott keresztül rajtam, míg ő ezt szórakoztatónak találta… bár nem tudtam eldönteni élvezi-e vagy tényleg azt akarja, hogy vegyek el egy nőt. Ez pedig kezdett kiakasztani. A kezeim remegve tépték fel az ajtót. Csak ki akartam szabadulni a friss levegőre. Ki kellett tisztítanom a fejemet. Ha azt mondaná, hogy vegyem el, mármint komolyan, lehet hogy megtenném… mert akkor nem lenne értelme rá várni többé… lehet nem lenne értelme úgy általában semminek, amikre vágyom és amiket kerestem eddig.
– Még szerencse, hogy nem tettük, és most összeházasodhatsz azzal a... mi is a neve? Nellie? Áá, Nellie O'Mara...! tökéletes – magyarázta gonosz hangon, nem is néztem éppen rá. – Várj, nem tudom, egy friss jegyesnek illik-e más, veszélyesen szexi férfiakkal hoppanálnia, vagy az sértő a menyasszonyra nézve...
Ezen a ponton megtorpantam és ránéztem. Hogy lehet neki ez szórakoztató? Én csak azt fogtam fel ebből az egészből, hogy milyen veszettől szar ez az egész s hogy veszélyes ránk nézve. Valahogy ezen a ponton a humoromat magam mögött hagytam Cukormáz falai között és biztosra vettem, hogy ma már nem jön utánam. Miért kell ilyennek lennie? Miért nem tud egyszer úgy csinálni, mintha tényleg velem akarna lenni? Nem tettem fel soha ezeket a kérdéseket, mert akárhányszor kiakadtam rá, valahogy előbb-utóbb lenyugtatta a bennem tomboló sértettséget… mindig tudta, mivel hozza helyre, anélkül, hogy különösebben meg kellett volna erőltetnie magát.
Elliot Fraser lesz. Nem Nellie O’Mara. – Sóhajtottam egyet, de inkább félre néztem, hogy ne lássam az arcát eközben. Nagyjából el tudtam azért képzelni, mit mondana erre… mondana! Na persze, egy morgást kapnék vagy elterelné a szót, mert az ilyen dolgokról kínos beszélni. – És örülj neki, hogy egy veszélyesen szexi pasassal hoppanálhatsz. – Közöltem beképzelten, ahogy megragadtam a ruháját és közelebb húztam magamhoz, hogy hoppanáljak. Ezt azonban nem tettem meg azonnal, még túlzaklatott voltam hozzá. Nem hittem el, hogy neki ez volt a megoldás egy ilyen dologra… tudta, milyen az apám. Tudott nagyjából mindent róla, amit én tudtam. Még azt is látta, ahová bedugott, ő maga hozott el.
Tudom, hogy valójában gyűlölnéd, ha elvenném. – Közöltem vele, de inkább csak a magam nyugtatására. – Szóval jó lenne, ha nem szórakoznál az érzéseimmel kivételesen… – Azért azt érzékelhette már ennyiből is, hogy ez egy kicsit rosszabbul érint, mint máskor. Bár nem gondoltam volna, hogy érdekli. Aiden minden téren elég öntörvényű volt, nem különösebben érdekelték a kéréseim sem. Ha csókot akartam vagy ölelést, akkor sem kaphattam meg... és már kezdtem megszokni, vagy elvettem, ha annyira kellett.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 12. 06. - 20:12:24 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil



Látom Ellioton, hogy természetesen mindjárt felrobban. Kétlem, hogy én máshogy reagálnék a helyében - sőt, talán még rosszabb lennék. Persze ebbe belegondolni is érdekes... ahhoz nagyon máshogy kellett volna alakulnia az életemnek. A szüleim nézetei nem voltak túl meglepők aranyvérű család lévén, hogy majd Benjaminnak és nekem is ugyanolyan tiszta vérű párt kell találnunk, csak hogy fenntartsuk a nevet és a büszkeséget... vagy akármi is ez. Aztán az évek alatt ez szép lassan elkopott, azt hiszem... anyámat apa halála után már nem nagyon érdekelte az, mi lesz a Fraser névvel. Mostmár engem sem érdekel. Bár amúgy is, hogyan is akarnék gyereket? Még belegondolni is abszurd... hogy jutottam el idáig?
Várom, hogy gyerekesen visszaveszekedjek a szavaimra, de Elliot csak halálos arccal bámul rám. Ajaj... most kellene visszavonulót fújnom, ugye? Sajnos sosem tudom, hol az elég, sosem tudok megálljt parancsolni a gúnyos, provokatív szavaimnak, ami aztán vitát szít. Persze továbbra is úgy gondolom, hogy a többség túl érzékeny... rólam elég sok minden lepereg, még ha nem is úgy viselkedem... a viselkedésem egy nagy része színjáték.
– Elliot Fraser lesz. Nem Nellie O’Mara. – Felhorkanok a szavaira, de egy kis vigyor csúszik bele a szám szélébe. Elliot Fraser... ez már majdnem cuki.  – És örülj neki, hogy egy veszélyesen szexi pasassal hoppanálhatsz.
Egy kis hümmögéssel lépek közelebb, ahogy megragad és húz, úgy pillantok le rá. Az utóbbi időben talán megnyúlhattam egy kicsit... legalábbis úgy tűnik, mintha már magasabbról kéne lelesnem rá.
- Tudod, lehet hogy félreértetted... én a veszélyesen szexit magamra értettem. - várok pár pillanatot, hogy hoppanál-e, de egyelőre nem mozdulunk. Sejtem, hogy egyelőre túl feldúlt... pedig már megszokhatta a folytonos negativitásomat és gúnyolódásomat. Tudom, hogy nem egyszerű engem elviselni... de már túlságosan hozzámnőtt, hogy ezekkel a dolgokkal védekezzek a valóság ellen. Könnyebb a szarkazmus mögé rejtőzni, mint belátni, hogy kurvára zavar ez az egész eljegyzési mizéria. Inkább bele sem gondolok... az érzések nem vallanak rám, azok kimutatása meg pláne nem.
– Tudom, hogy valójában gyűlölnéd, ha elvenném - közli velem Elliot, mire kicsit felhúzom a szemöldökömet, mintha csak nem is érdekelne. Pedig ó, mennyire gyűlölném. – Szóval jó lenne, ha nem szórakoznál az érzéseimmel kivételesen…
Átpillantok Elliot feje felett az utcára, ami persze most is ugyanolyan csendes és mozdulatlan, mint általában. Gyerünk, Aiden, legyél jó fiú és kérj bocsánatot! Akárhogy is kell azt...
- Ugyan már, én nem szórakozom semmivel... - szólalok meg azzal az ártatlan hangon, mintha ötletem se lenne, miről beszél. Vajon miért csinálom ezt? Talán valahol jól esik, de mélyen belül egyáltalán nem. - Csak örülök az eljegyzésednek, ez bűn?
Száraz vigyort vetek rá, pontosan tudva, hogy ugyanannyira utálni fog, mint egy mondattal korábban, ha nem jobban. Így egyszerűen csak rászorítom az ujjaimat a galagonya lágyan hullámzó fájára és magamhoz húzva Elliotot hoppanálok is, hogy a következő pillanatban a Zsebpiszok köz egyik sötét sarkában bukkanjunk fel. Gyorsan kipislogom a koponyámba hasító kellemetlen sajgást, aztán kicsit odébb is lépek, és egyelőre inkább visszarejtem a zsebembe varázspálcámat is.
- Oké, koncentráljunk vissza a dolgunkra... - jegyzem meg neki csendesen, mégiscsak a feladatunk az első most... és aztán aggódhatunk ezen az egész eljegyzés dolgon. Aztán mégsem tudom befogni, gúnyolódó ksi mosollyal odaszúrom neki: - Próbálj meg egy pillanatra elfelejtkezni a jövendőbeli feleségedről... tudom, nem lesz egyszerű...
Rövid, száraz nevetést hallatok, aztán el is lépek tőle, hogy elinduljak a STB felé sodródó tömegek irányába, hogy lassan a koszos bódék és asztalok közé keveredjünk.

Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 12. 07. - 10:40:05 »
+2

love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

Haragudtam Aidenre. Haragudtam, mert olyan dolgokkal szórakozott, ami tudtam, neki is legalább annyira fontos, mint nekem… vagy legalábbis nagyon szerettem volna elhinni, hogy így van. Én csak szerettem volna, ha annyira szeret, mint engem, hiába készültem fel a szívtörésre. Azzal nyugtattam magam sokszor, hogy most élvezem, de egyszer úgyis hátralép és azt mondja, vége. Tizenöt év volt közöttünk, még én is beláttam, hogy esélytelen, hogy ez örökre így maradjon, pedig úgy kapaszkodtam volna belé, húztam volna még jobban magamhoz.
Hihetetlen volt, hogy nem látja, milyen fájdalmat okoz ezekkel a szurkálódásokkal. Senki mással nem akartam volna összeházasodni rajta kívül… de ha ezeket a szavakat kimondtam, olyan válaszol jöttek, hogy neki ez túl gyors vagy nem szokott ilyeneken gondolkodni. Hát én sem szoktam… de az élet túl rövid, hogy állandóan csak várjak. Nat mellett az egész életem egy nagy várakozás volt, pedig folyton megkérdeztem: mikor van itt az ideje, ha nem most? Most érzem, most akarom, most, most és most! Talán akaratos voltam, kapkodós… de leginkább túl hirtelen. Csakhogy tizenöt évet éltem le úgy, hogy nem volt senkim és semmim, aztán két évet áldoztam valakire, aki azt hazudta a szemembe, hogy ami közöttünk van örökké tart. Én pedig minden hazugsága ellenére még az életemet is adtam volna, hogy megvédjem, hiába éreztem a fájdalmat még hónapokkal később is. Ki tudja, mi lesz megint egy év múlva… vagy akár egy hónap múlva… az sem biztos, hogy élni fogok. Ezért kapkodtam, ezért akartam többet. 
– Tudod, lehet hogy félreértetted... én a veszélyesen szexit magamra értettem. – mondta.
Pont ezért javítottalak ki – válaszoltam kicsit rekedten. Éreztem, hogy a torkomban megült egy gombóc és fájdalmasan feszít szét. Ha Aiden nem akar engem, talán elveszem azt a nőt, talán felhagyok ezzel, amit az életemnek hiszek… lehet, hogy ezt érdemlem. Az egész létezésem egy nyamvadt hiba volt, apám is csak kijavítani próbál. Nat is csak javítani akart rajtam, megváltoztatni. Senki sem szeretett soha igazán önzetlenül, csak magamért.
– Ugyan már, én nem szórakozom semmivel... – folytatta aztán, mikor megjegyeztem, hogy most nem vagyok vevő erre. Néha csak szeretett kell… egy egészen kicsi, hogy megnyugtasson. –  Csak örülök az eljegyzésednek, ez bűn?
Éreztem, hogy el fogom sírni magam. Egyre hangosabban kapkodtam a levegőt, a szívem is gyorsabb ritmusra kapcsolt. Alig maradt már bennem némi önuralom, ezért a kabátom szélébe kapaszkodtam, hogy olyan erősen marjam, amennyire csak képes vagyok. Nem válaszoltam, képtelen voltam egyetlen szót is bőgés nélkül kinyögni. Ezért ahogy magához húzott a vállára hajtottam a fejem és hagytam, hogy hoppanáljon.
A Zsebpiszok köz ismerős csatornaszaga kicsit helyre billentett. A torkomban feszítő gombóc szép lassan oldódni kezdett. Körbe néztem, hogy belőjem pontosan merre is vagyunk arccal, aztán nagyjából sejtettem, hogy néhány perces séta és máris az STB-n találjuk magunkat, ahol az a bizonyos nyaklánc van. Ha kell megverem a pasast, akinél van, de én részemről minél gyorsabban szerettem volna túl esni rajta.
–  Oké, koncentráljunk vissza a dolgunkra... – mondta. Nem mintha amúgy ez fontosabb lenne annál, ami történt. Nekem sosem lesz a munka az első az életünkhöz képest, amit apám éppen fel akar rúgni. – Próbálj meg egy pillanatra elfelejtkezni a jövendőbeli feleségedről... tudom, nem lesz egyszerű...
A nevetésére megint összeszorult a torkom. Úgy éreztem, hogy a gyomorgörcs is megjelenik, mire kicsit előre görnyedtem, mielőtt még kihányom a gyomorsavam vagy azt a kevés kávét, amit magamba kényszerítettem ébredés után.
Aiden bassza meg, szerelmes vagyok beléd… – Emeltem fel a hangom és úgy löktem oda az egyik pulthoz, ami mögött egy csomó ember volt ott. – Kurva vicces tényleg, hogy a hülye apám azt akarja, hogy vegyek el valakit, miközben én csak rád vágyom… hát nem látod, hogy mennyire szenvedek? Nem látod, hogy csak azt akarom, hogy szeress engem viszont?– csuklott el a hangom és biztosan tökéletes vallomás is lett volna, ha nem éppen Disznóorrú Ted eladó kurvái pislognak ránk a pult túloldaláról.
– Ez az, O’Mara… adj bele minden – hallottam meg a tapsolást tőlem jobbra. Hát ott volt Ted a Hawaii-mintás ingében, a vaskos arany láncában, a rózsaszín üveges napszemüvegében. A piros kígyómintás nadrág és a leopárd mintás cipő éles kontrasztot mutatott kopaszodó fejével, a köpcös alkatával. – Pont egy ilyen szenvedélyes ribancot keres az a Monstro fazon… mondta alaposan megnyomva a sértő jelzőt. Elléptem Aidentől, hogy leátkozzam annak a fasznak a fejét, de mielőtt még a pálcámhoz nyúltam, odajött és elkezdett tapizni.
Letépem azt a mocskos kezed – akadtam ki, de kiütötte a pálcát a kezemből, ahogy fogdosott. Ezt nem hiszem el, baszki!
– Hm, tökéletes az alakod. Az ilyen törékeny fiúkat szereti – markolt rá a hátsomra, miközben gusztustalanul vigyorgott, kivillantva az aranyfogait.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 12. 10. - 22:05:59 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil


Akármennyire is ellenkezek az érzés ellen, valahol mindig is egy kis elégedettséggel töltött el az, ha valakinél túlzottan is erőteljes érzelmeket váltok ki. Gyűlölnöm kéne, hogy feldühítem Elliotot, és valahol persze ezt is teszem - csakhogy ezt nagyrészt elnyomja az undorító nagyképűségem. Nem mondom, már eléggé megszoktam. Én mindig is ilyen voltam.
Persze ez sokkal inkább valamiféle védekezés a külső hatások ellen - mindenféle érzelem ellen, legyen az jó vagy rossz, a szarkazmus és a gúny remek páncél lehet.
– Pont ezért javítottalak ki. - Hallom a hangján, hogy mindjárt elbőgi magát, erre pedig felébred bennem a rosszindulatú, kissé szenvtelen énem: miért nem érti néha a poént? Az emberek olyan érzékenyek... persze nem tudom, mennyire komoly ez az egész eljegyzési szarság, de kétlem, hogy ne lehetne alóla kibújni. Legális még egyáltalán, hogy egy szülő a felnőtt gyereke beleegyezése nélkül összeadja valakivel azt? Úgy sejtem, hogy sajna igen... Még ha furcsa is elképzelni.
Még várok egy pillanatot, mielőtt hoppanálnék, az arcára pillantok, aztán inkább elfordítom a fejemet, és sóhajtva a kerítésre pillantok. Várok pár másodpercet, hogy lenyugodjon, még ha tudom is, ez valószínűleg nem fog megtörténni. Lehet inkább egyedül kéne mennem lezavarni ezt az egész nyakláncos témát, a bibi csak az, hogy Elliot többet tud az ellopandó ékszerről, mint én.
Aztán mégiscsak hoppanálok, hogy néhány pillanat múlva már a mocsok közepén állunk. Persze nem tűnünk fel senkinek, mindenki leszegett fejjel rohangál a saját dolgára, sötét alakok suhannak el körülöttünk. Mi talán nem is illünk bele ebbe a világba Elliottal - látszólag legalábbis.
Aztán persze újra elhintek egy kis gúnyos megjegyzést, erre pedig Elliotnál végképp elszakad a cérna.
– Aiden bassza meg, szerelmes vagyok beléd… – Meglepetten pislogok rá, ahogy nekilök valami pultnak. Csak a szemem sarkából látom összerezzenni a pult mögött állókat, de továbbra is Elliotot figyelem. – Kurva vicces tényleg, hogy a hülye apám azt akarja, hogy vegyek el valakit, miközben én csak rád vágyom… hát nem látod, hogy mennyire szenvedek? Nem látod, hogy csak azt akarom, hogy szeress engem viszont?
Sóhajtva pillantok az ég felé, ahogy a körülöttünk elhaladók felénk fordulnak és susmogva pislognak össze. Remek, kibaszott remek... ennél hangosabban és feltűnőbben nem lehetett volna, hogy esetleg még az Abszol úton is meghallják?
Morogva pillantok rá, majd leszegem a tekintetemet a kíváncsiskodó tekintetek elől. Merlin faszára...
- Kikiabáltad magad? - érdeklődöm rosszízűen, majd ellököm magam a pulttól, ami mögött kuncognak a lányok, de nem törődök velük, oda sem nézek. Csak kihúzom magam és megigazítom dzsekimet, lenyelem, mintha mi sem történt volna.
– Ez az, O’Mara… adj bele minden. - Ekkor csendül fel valami karcos hang jobb oldalról, hogy követem Elliot pillantását abba az irányba, a fickó látványára felhúzom a szemöldökömet, undorodva pillantok végig a vakító ruhadarabokon. Merlinre... nem is akarom tudni, Elliot honnan ismer ilyen alakokat. – Pont egy ilyen szenvedélyes ribancot keres az a Monstro fazon…
Egy pillanatig nem mozdulok, ahogy Elliot felcsattan, a fickó pedig közelebb lép. Ki a tököm ez? Fogalmam sincs, de úgy nyúl Elliot felé, mintha régi, jó ismerősök volnának.
– Hm, tökéletes az alakod. Az ilyen törékeny fiúkat szereti. - Merlin redves faszára... Ha ezután lesz bármi esélyünk is lesz ellopni azt a szart, hát rohadtul meglepett leszek. Morogva előhúzom a helyéről a varázspálcámat, és ahogy közelebb lépek, nekiszegezem a fickó torkának, az ocsmány aranylánc közben megcsillan a nyakában.
- Leátkozom a kezed, ha mégegyszer hozzáérsz - közlöm vele teljesen higgadt és hideg hangon, előrébb lépek, hogy eltoljam Elliottól. Veszélyesen hasonlít a helyzet ahhoz, ahogy néhány nappal ezelőtt Flynn őrült zaklatója keveredett elénk. Én tényleg nem akarok drámázni az utca közepén, nem az én műfajom... de mégis csábító az, hogy itt tényleg senkinek nem számítana még egy kis vér a földön.
A fickó gusztustalanul vihogni kezd, szinte érzem is a nyálát a bőrömre csapódni.
- Nézzétek, lányok, O'Mara új lábtörlőt talált... - Erre élesebben harsan fel mögülünk a hamiskás kuncogás, hogy érzem az izmokat megfeszülni államon. Várok még egy pillanatot, akarok adni egy utolsó esélyt a fickónak, hogy befogja a pofáját, de az csak röhög tovább. - Nem baj, Monstro őt is biztosan szívesen fogadná... nézzétek csak ezt a csinos pofit! - A szavai mellé pedig megpaskolja arcomat a tenyerével, az érintésétől pedig undorodó borzongás szalad végig testemen. Rendben... akkor folyjon vér...
- Cutler! - mordulok felé, az utolsó pillanatban lentebb irányítom pálcámat , hogy ne a torkát vágjam el. A fickó erre is fájdalmasan felnyüszít , a pink ingen pedig hamar megjelenik a vérfolt, ahogy elvágódik a koszos földön, a tömegben körülöttünk pedig több hang is élesen felsikkant. Remek, remek, remek...
Nem veszem le a pálcámat  a fickóról, de közben visszapillantok Elliot felé, hogy jól van-e.
- Szeretnél még mondani valamit, faszfej? - kérdezem a pasit morogva, aki hangosan zihálva próbálja rászorítani tenyerét a mellkasára, de ujjai közt kibuggyan a vér.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 12. 13. - 09:06:33 »
+2

love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

A gombóc egyre jobban feszítette a torkomat, mintha az lenne az egyetlen célja, hogy addig kínozzon, amíg csak lehet. Tudtam, hogy Aiden nem szeret úgy, mint én őt… de azért ez még tőle is túl kegyetlen volt. Éreztem, ahogy elszakad bennem valami a sokadik gúnyos megjegyzésre… hát ezért taszítottam a pulthoz, ezért vágtam az arcába az érzéseimet. Nem vártam, hogy érdekelje különösebben, vagy viszonozza a szavaimat. Tudtam egy ideje, hogy engem nem lehet őszintén szeretni. Nem vártam el tőle sem, hogy olyan érzéseket erőltessen magára, amiről néhány hónapon vagy éven belül úgyis meggondolja magát. Nem volt szükségem még egy „örökkére,” hogy aztán egy pillanat alatt hulljon szét minden, amit igaznak hittem.
– Kikiabáltad magad? – kérdezte, ahogy ellökte magát a pulttól és elkezdte a ruháját igazgatni.
Sóhajtottam egyet.
Észre fogod venni, ha kiabálok. Ez még csak a közelében sem volt – vetettem oda dühösen és én is belekapaszkodtam a kabátom gallérjába. Egy könnyed mozdulattal ráztam össze, hogy a gyűrődések kisimuljanak. – Örülök, hogy a lényeget sikerült leszűrni szokás szerint.
Tuti biztos voltam benne, hogy dacosan elsétáltam volna, ha Disznóorrú Ted nem bukkan fel. Bár nem valószínű, hogy csak úgy a semmiből tűnt volna fel, ugyanis éppen az ő bazárja előtt sikerült ennek a kis jelenetnek lejátszódnia. Aki csak belépett az STB területére azonnal az ő árui közelében találhatta magát. Szexrabszolgákkal és örömlányokkal, na meg örömfiúkkal volt tele ez a része a bolhapiacnak.
Húzz innen! – közöltem dühösen, de úgy markolt bele a hátsómba, mintha minimum egy darab hús lennék, amit éppen eladni készül. Éreztem, hogy az ujjai túlságosan is benyomódnak a nadrág anyagán keresztül és már azon voltam, hogy levágom a kezét a zsebemben lapuló késemmel… mikor Aiden odalépett.
–  Leátkozom a kezed, ha mégegyszer hozzáérsz – mondta és egy mozdulattal tolta odébb Tedet tőlem. Nem tudtam, hogy ez most tényleg az én védelmemre szól egy, vagy csupán kiszakadt belőle a harciasság, ahogy általában szokott. Bár egyszer már megmentett a diliházból… talán valamennyi ragaszkodást azért érez már az irányomba.
– Nézzétek, lányok, O'Mara új lábtörlőt talált... – röhögött fel meglepően gusztustalan stílusban a kurvapecér. Az én tekintetem azonban Aidenen pihent. Láttam, ahogy az izmai megfeszülnek az állkapcsában. Azt leszámítva, hogy ez szexi volt, tudtam: most fog elpattanni nála valami. – Nem baj, Monstro őt is biztosan szívesen fogadná... nézzétek csak ezt a csinos pofit! – Tette hozzá aztán, majd megpaskolta az arcát.
Megölöd… meg kell ölnöd… hozzáért… – súgta a hang bennem. A tekintetem megállapodott a földre zuhant pálcámon, amin éppen keresztüllépett egy boszorkány. Azonnal rávetettem magam és felemeltem, de addigra már az átok felcsendült Aiden szájából. Láttam, amint felegyenesedtem, hogy Ted arca elváltozik… hamarosan pedig az ocsmány hawaii mintás, rózsaszín ingen megjelent a vörös folt. Bár fojt a vére, szerencsésen találta be az átok, minden bizonnyal csak felszíni sérülést szendvedett el.
Aiden rám pillantott, én pedig visszonoztam. Csak biccentettem felé, hogy minden oké, leszámítva, hogy ez a farok megalázott a tapizásával. Még éreztem az ujjai érintésének nyomát… ezért megremegtem. Ilyen messzire még nem ment, mondjuk legutóbb esélye sem volt, mert Soren még azelőtt behúzott neki, hogy megpróbált volna hozzám érni.
–  Szeretnél még mondani valamit, faszfej?
Ted rémült tekintete átvándorolt Aidenről rám.
– Ez megbánod, O’Mara! A legrosszabbak elé vetlek oda… tud csak meg, milyen mikor fáj! – Emelte fel a hangját, majd szinte hisztérikus hangot hallatva lépett hátrébb, hogy eltűnjön a „portékája” árnyékában. A lányok rémülten pillantottak után, engem azonban már régen nem érdekelt. Annyiszor fenyegetettek meg nála rosszabb arcú emberek is.
Menjünk innen… – motyogtam és Aiden karjába karolva, elhúztam őt is onnan. Jobbank láttam minél gyorsabban elvegyülni a tömegben… bár az túlzás volna, hogy olyan sokan járnak erre. A tömeg nagyrészét Hayes vagy Cartwright emberei tették ki, akik felügyelték, hogy minden rendben menjen.
Jól vagyok… csak utálom, mikor egy darab dugható húsnak kezelnek… – sóhajtottam, bár fogalmam sem volt, hogy Aident érdekli-e egyáltalán. Minden esetre elmondtam neki, miközben már azt a fezt viselő török fickót kerestem, akinek a mindene volt a holdköves, napot mintázó medál, amiért ma idejöttünk. – Ted már ezer éve el akar adni valami nagykutyának, meggyőződése, hogy rajtam sokat kaszálna. De azt hiszem, elég rosszul viseli, hogy nem jár sikerrel… és nem vagy a lábtörlőm...
Ahogy ezt kimondtam megpillantottam a vörös sapkát a távolból és azonnal arra kezdtem húzni Aident. Már távolról is láttam a medált, ahogy meg-megcsillan a sápadt téli fényben. A holdkő ilyen… feltűnő, elegáns, lényegében a legdrágább mágikus ékszerek alapanyaga.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 12. 14. - 20:20:03 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil


Gyűlölöm ezt az egészet... ahogy mindenki minket bámul, összesúg és kuncog, vagy csak egy kis szaftos pletyka után leskelődik. Miért kell nekiállni kiabálni az utca közepén? Értem én, hogy miről van itt szó, értem én, hogy az apjától kapott levél miatt ideges leginkább, a szavaim meg csak az a bizonyos tejszínhab azon a bizonyos tortán. Persze nem mindenkinek olyan egyszerű bent tartani az indulatokat, mint nekem. Sőt... azt hiszem, én inkább beteges módon űzöm ezt. Olyan erővel tartom vissza az érzéseimet, hogy talán már kiengedni sem tudnám őket igazán.
– Észre fogod venni, ha kiabálok. Ez még csak a közelében sem volt – közli velem mérgesen. Nem lep meg persze az él, de inkább nem nézek rá, amíg dacosan megigazítja a kabátját. – Örülök, hogy a lényeget sikerült leszűrni szokás szerint.
Nem válaszolok, egyszerűen csak sóhajtva lesek oldalra, hogy hogyan menekülhetnék ki ebből a helyzetből, az irritálóan vizslató szemek elől. Persze nem lepődök meg, egy kis utcai balhé mindig nagyon érdekes... pláne, ahogy megbukkan ez az aranyfogas patkány.
Körbeleng az a gusztustalan szaga, ahogy hátrébb tolom Elliottól, ő pedig röhög az arcomba, hogy legszívesebben leátkoznám a száját. Biztos vagyok benne, hogy létezik ilyen varázslat... de sajnos én nem ismerem.
Az első gyilkosság után az emberélet kicsit veszít az értékéből. Tudod, hogy képes vagy elvenni... könnyedén... ez a kis hang pedig úgy telepszik oda a válladra azokban a helyzetekben, amilyen ez is, mint valami könnyed kis lepel. Nem mindig könnyű neki ellenállni. Főleg nem a pálcámmal a kezemben, ahogy a düh egyre feljebb forr bennem, és elképzelem, melyik átoktól szenvedne a legjobban. Kitör belőlem az a kegyetlen gép, amit a Feryll utáni hajsza teremtett... és néha nagyon nehéz ellenállni.
A számból elhangzó varázslat után hátralépek, és csak figyelem a férfi vérét, lejjebb engedve a pálcámat, nehogy eszembe jusson tovább támadni. Nem vagyok ostoba... nem sok baja lesz ezután, talán a heg ottmarad, hogy emlékeztesse, mi történt, de megölni? Veszélyes lenne egy olyan helyen, ahol napi szinten dolgom akad.
Csak egy pillanatra nézek vissza Elliotra a földön fetrengő alakról, akit persze máris körbelengenek a lánykái minden oldalról. Elliot biccent felém, hogy jól van, ami legalább valamelyest megnyugtat, de ekkor újra felharsannak ennek a gyökérnek a szavai.
– Ez megbánod, O’Mara! A legrosszabbak elé vetlek oda… tud csak meg, milyen mikor fáj! – Megforgatom a szememet és meglendítem a bakancsomat a fickó pofája felé, hogy pont az állát találja el. Vannak emberek, akik sose tudják, mikor kell befogni... és kibaszott irritálóak.
- Látom valakinek még nem fáj eléggé... - dünnyögöm felé, és figyelem, ahogy az alulöltözött lányokba kapaszkodva feltápászkodik és hátrébb menekül. Erre visszacsúsztatom a zsebembe a galagonyát, még mielőtt rosszabb dolgokra késztetne.
– Menjünk innen… – ragadja meg a kezemet Elliot, én pedig hagyom, hogy húzzon az emberek között, és inkább megpróbálom elterelni az előzőkről. Lepillantok a szabad kezemre, és megpillantok rajta néhány vörös foltot... fogalmam sincs, hogyan fröccsent rám, de erős mozdulattal beledörzsölöm a nadrágomba
– Jól vagyok… csak utálom, mikor egy darab dugható húsnak kezelnek … – kicsit oldalra húzom a számat, miközben előkotrok egy szál cigit a zsebemből, hogy rágyújthassak. – Ted már ezer éve el akar adni valami nagykutyának, meggyőződése, hogy rajtam sokat kaszálna. De azt hiszem, elég rosszul viseli, hogy nem jár sikerrel… és nem vagy a lábtörlőm...
- Honnan ismersz ilyen arcokat? - kérdezek csak inkább vissza, és közben elégedetten szívom be a füstöt, hogy kitöltse a tüdőmet, ami már így is biztosan ébenfekete a sok szennytől. Csak utána pillantok felé a szemem sarkából és vezetem végig tekintetemet az arcán, egy kicsit fel is húzom a szemöldökömet mellé. - És tudom. A szexi lábtörlőd vagyok.
Visszafordulok előre, követe Elliot tekintetét az emberek közt, és ki is szúrom a piros sapkást, amerre húzni kezd. Halkan hümmögök egyet, és szívok még egy utolsót a cigimből, mielőtt eltaposnám, mert már úgy érzem, a belülről megtöltő füstmennyiség elég ahhoz, hogy teljesen lenyugtassa az idegeimet. Egy kicsit visszább húzom Elliotot, hogy lassítsunk, és a füléhez hajolok.
- Szóval, mi a terv? - kérdezem, úgy beszélek, mintha az előzőek meg se történtek volna... se a beszélgetés, se ez a Ted fazon. Csak a feladatra koncentrálok, ki is szúrom a fickó nyakában lógó értékesnek tűnő ékszert, amely szinte kiragyog a mocsokból. A fickó hirtelen megáll és nézelődni kezd az egyik bódénál, nem is sejtve, hogy néhány perc múlva már a nyaklánca hűlt helyét fogja csak találni.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 12. 15. - 15:01:36 »
+2

love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

Egy kicsit megborzongtam, ahogy Aiden még egyet felé rúg. Nem tudtam eldönteni, hogy féltékeny volt, mert Ted hozzám ért vagy csak szimplán tényleg meg akart védeni. Egyiket sem néztem volna ki belőle, ezért olyan szinten meglepődtem, hogy csak bámultam rá egy hosszú pillanatig, mielőtt meg fogtam volna a kezét, hogy elhúzzam. Nem érdekelt, hogy mindenki látja, ahogy összefűzöm az ujjainkat. Jusson csak ez is el a Vakegérbe, a Patkányfészekbe… legyen megint féltékeny Cartwrgiht… de nem akartam, hogy Aiden még nagyobb bajba keverje magát.
Nem mondtam neki olyanokat, hogy nyugodjon meg. Egyszerűen csak finoman végig simítottam a karján, jelezve, hogy most már távol van. A nyöszörgését persze még hosszú ideig lehetett hallani, a tömeg nem nyelte el olyan könnyen, mint kellett volna. Persze nem voltam hülye, az a fenyegetés nem csak üres hisztéria volt. Dinszóorrú könnyen elintézte, hogy az ember hamar a fasz rosszabbik végén találja magát. Állítólag igazi kemény arcokkal áll kapcsolatban… ez természetesen nem meglepő. A szex az egyik legjobb üzlet volt.
– Honnan ismersz ilyen arcokat? – kérdezte aztán.
A hangja nyugodt volt, de talán csak azért, mert rágyújtott. Észrevettem, hogyha valami felzaklatja vagy túl boldog, akkor előrángat egy szálat, hogy az ajkai közé dugja. A füst vagy simán a cigarettázáshoz tartozó mozdulatok nyugtatták meg. Szerettem, mikor leveszi a maszkját és megmutatja az érzéseit… ahogy megmutatta, miután náluk jártunk… ez ritka alkalom volt persze. Talán ezért is tűnt minden pillanat olyan fontosnak, amikor szomorú, vidám vagy egyszerűen gyengéd volt. Mindegyiket apró kincsként őriztem.
– És tudom. A szexi lábtörlőd vagyok. – Erre csak elmosolyodtam. Persze tudtam, hogy nem úszom meg a mesét.
Meséltem, hogy amikor éppen úgy adódik, Christopher Cartwrightnak dolgozom. – Kezdtem és beletúrtam a hajamba, hogy a tincseket kicsit felborzoljam. Nagyjából ugyanazzal a mozdulattal vissza is igazítsam. Nem szerettem, ha rendetlen volt a frizurám… sok mindent úgysem tudtam az irányításom alatt tartani, legalább ezzel meg kellett próbálkoznom. – Disznóorrú az egyik ember, nem csak kurvapecér… igazából egész jó kém is. Ráadásul nem egy nőcskét vagy fiút ő szállít le a Patkányfészekbe. A szex a legjobb üzlet, Aiden, mindenkinek kell és a legtöbben sokat fizetnek érte. – Osztottam meg a nagy élettapasztalatomat. Nem mondom, hogy különösebben nehéz megfigyelés volt, mert aki nem vak és már bejárta a Zsebpiszok köz bugyrait, megismerhette ezt a világot. Itt minden a galleonokról, a drogokról és persze a szexről szólt. Ha nem is minden kapualjban, de minden másodikban könnyen találhatott az ember magának örömlányokat és örömfiúkat. Aki igényesebb volt közvetlenül Tedtől vett valakit, ha úgy akart rabszolgaként, örök használatra… ez az emberi élet legalja volt.
És igen, határozottan szexi lábtörlő vagy… – leheltem felé a szavakat. Szívem szerint beletúrtam volna a hajába, hogy odahúzzam egy csókra. Csakhogy mielőtt még mozdulhattam volna, kiszúrtam a vörös sapkát távolról. Aki valamennyire is ismerte a világ dolgait, könnyen beazonosíthatta a törökök jellegzetes fejviseletét, a fezt. Elhúztam egy vigyorra a számat. Persze nem a ruhadarab, hanem a bajszsos pasas nyakában lógó napot mintázó, holdköves medál szúrt szemet igazán. Éreztem, ahogy az a rengeteg érzés bizseregni kezd bennem… akarom… nagyon akarom.
– Szóval, mi a terv? – kérdezte Aiden, mintha nem is most támadott volna meg egy veszélyes bűnözőt miattam. Még közelebb simultam hozzá. A terv egy pillanat alatt összeállt a fejemben, ugyanis Mr. Fez éppen abba az irányba tartott, amerre haladtunk… és közben nagyon szerettem volna Aiden ajkait is érezni.
Úgy kell csinálnunk, mintha nagyon egymásba lennénk gabalyodva… bíz bennem, jó? – megálltam a tömeg közepén és szembe fordultam fele, őt pedig úgy igazítottam a vállaiba kapaszkodva, hogy a töröknek háttal legyen. – Csak hunyd be a szemed… – Tettem hozzá, de ha ellenkezni akart, akkor sem volt sok választása. Azonnal az ajkaira tapadtam és egy halk sóhajtás is kitört belőlem közben. Merlinre… de finom… Éreztem, ahogy bennem olvadozni kezdett valami. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy kinyissam a szememet és göndör tincsek mellett az áldozatunkra koncentrálja. Szedd össze magad, O’Mara! A hangszokás szerint pattogott, de most sokkal hangosabban, mint máskor. Egyetlen mozdulatot tettem csupán, amivel a pasasnak löktem Aident, az én kezem pedig, ami eddig a vállán pihent átcsúszott a medálra. Az ujjaim könnyen fondítak az egyébként igen csak nagy aranyformára. Még éreztem a hidegségét, aztán valami furcsa lüktetés jött… s mintha hoppanálnák.
Forgós, bizsergős érzés volt. Lehunytam talán a szemem, mert csak sötétet láttam. Csak az ajkaimon éreztem még mindig Aident… aztán jött az az ezüstös fehérség. Egy hatalmas, üres tér… a fejünk felett üvegkupolával. Hirtelen fordultam el Aidentől és fölfelé bámultam.
Mi a szar van minden varázstárggyal? Ez is zsupszkulcs? – Kérdeztem, visszautalva a Chrisszel történtekre. – Öööö… – Nagy szemekkel pislogtam fölfelé, mire megértettem, hogy embereket látok, akik majdnem neki ütköznek a kupolának… az nem is kupola volt… az kibaszottul nem egy kupola, O’Mara!
Mennyire haragudnál, ha véletlenül belevarázsoltam volna magunkat a medálba? – fordultam Aiden felé.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 12. 17. - 01:11:11 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil



Felhúz. Felhúz az összes ilyen nagypofájú gusztustalanság... persze alapvetően nem vagyok ilyen heves. Nem is tudom... ez a nap egyszerűen csak... furcsa. Még ha most nem is érzem teljességgel, hiszen a tompa külső váz túl nagy erővel nyomja el, félek, mennyi mindent kever ez meg odabent. Nem akarok kevésbé ura lenni a tetteimnek, mint alapesetben... persze ahhoz a pasasnak sem kellett volna nekiesnem. A sötét átok után úgy vibrál a galagonya a zsebemben, mintha csak suttogna felém, ettől pedig megborzongok. Gyűlölöm ahogy próbál rávenni még többre, még rosszabbra... Meg kell feszülnöm, hogy képek legyen ellenállni neki.
– Meséltem, hogy amikor éppen úgy adódik, Christopher Cartwrightnak dolgozom – kezd mesélni Elliot, a szavai meg legalább elterelik valamennyire a figyelmet a pálcám rosszindulatú lüktetésétől. Felé pillantok, aztán újra magunk elé, és inkább ki is húzom a kezem a zsebemből, hogy ne érezzem a fa érintését. – Disznóorrú az egyik ember, nem csak kurvapecér… igazából egész jó kém is. Ráadásul nem egy nőcskét vagy fiút ő szállít le a Patkányfészekbe. A szex a legjobb üzlet, Aiden, mindenkinek kell és a legtöbben sokat fizetnek érte.
Halkan hümmögök egyet, miközben végigfuttatom tekintetemet az elhaladók közt. Még fél füllel hallom az előbb történtek zajait a hátunk mögött, de lassacskán egyre távolabb mosódunk a helyszíntől, amit nem is bánok. Egy részem haragszik, amiért nekimentem annak a fasznak... a másik pedig persze dicsősségteljesen harsog, hiszen én nyertem, és amúgy is, Elliotba kötött bele... ez pedig valahogy érzékenyebben érint, mint kellene.
- Észrevettem... - sandítok a szemem sarkából rá, ahogy kihúzom egy pillanatra az ajkaim közül a szálat, hogy kifújjam a füstöt. Az szürkén és töményen keveredik körénk, amíg én visszanézek előre. - Kém... érdekes... ne néztem volna ki pont egy... ilyen alakból.
Sokkal inkább olyannak tűnik, aki a legnagyobb mocsokba is tárt karokkal vetné magát két csillogó galleonért.
– És igen, határozottan szexi lábtörlő vagy… – vetek rá egy kesernyés kis félvigyort, aztán talán egyszerre szúrjuk ki a pasit, a piros kis cucc a fején elárulja. Eldobom a csikket és rá is taposok lépteim közben, a vadászösztöneim egyből beindulnak... gyerünk, Fraser, figyelj oda, jön az izgalom!
- A legszexibb... - jegyzem meg a mozdulataim közben, elmémet pedig átbillentem a kellő pozícióba. Magam mögött hagyom az előzőeket teljesen, és minden energiámmal rákoncentrálok a nyakláncra, ami nekünk kell.
– Úgy kell csinálnunk, mintha nagyon egymásba lennénk gabalyodva… bíz bennem, jó? – Kissé feljebb gördül a szemöldököm, úgy pillantok le rá. Akaratlanul is felrémlik bennem a jelenet abban a bizonyos pubban, amikor először megcsókolt... miután persze a szőke pincsikutya szétverte a fejemet. – Csak hunyd be a szemed…
- Az utca közepén akarsz leterperni? Veszélyes döntés... - lehelem felé a szavakat, de hagyom, hogy a szemhéjaim bezáródjanak, és közelebb húzom magamhoz. Meg is érzem az ajkát az enyémen, és bár a szemem csukva, érzem, ahogy mocorog, ahogy figyel... én meg gonoszul csúsztatom végig nyelvemet az ajkai között, csak hogy gonosz módon megpróbáljam kizökkenteni... mármint mégjobban... hiszen hallom, amint a sóhaja az ajkaim közé szökik... de aztán a következő pillanatban érzem, ahogy hátam ütközik valamivel, és hamar rá is jövök, ez a fickónk.
Éppen kinyitom a szememet, de a nap fényét csak egy röpke pillanatig látom. Aztán rándulást érzek... hoppanálunk? Nem is rossz ötlet, de ahogy újra felpillantok a kis émelygéssel a gyomromban, minden fehér... annyira fehér, hogy elönt a zavarodottság.
- Mi a tököm... - mormogom magam elé, úgy keresem meg Elliotot tekintetemmel, ahogy megszólal. Nem látok magunk körül semmit, csak tompa törtfehérséget... aztán... aztán...
– Mi a szar van minden varázstárggyal? Ez is zsupszkulcs?
- Elliot... - Figyelem a homályos emberi arcokat, akik feltűnnek majd eltűnnek a fehérség túloldalán... a tekintetem pedig lassacskán vándorol Elliotra.
– Öööö…
– Mennyire haragudnál, ha véletlenül belevarázsoltam volna magunkat a medálba?
Egy pillanatig nem válaszolok, csak lassan körbenézek újra. Lepillantok a bakancsaim alatti ugyanolyan fehéresen csillogó anyagra, és teszek egy bizonytalan lépést, csak azután húzom végre elő a varázspálcámat. Ez új... ez nagyon is új. -
- Attól függ, hogy milyen gyorsan tudsz innen kijuttatni... - fordulok Elliot felé újra, tekintetemben mostmár semmi nyoma a mókának. - És remélem, hogy kurvagyorsan.
Újra körbepillantok. A logikáját sem értem, hogy kerülhettünk ide... de miért is keresek logikát a varázsvilágban, az istenért? Van egy nagyon csúnya elméletem, hogy innen nem lehet csak úgy hoppanálni... és ezesetben komolyan nagyon remélem, hogy Elliot okosabb, mint én.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 12. 17. - 17:24:33 »
+2

love letter from the devil


Aiden
2001. december 4.

outfit

– Az utca közepén akarsz leterperni? Veszélyes döntés...
A lehető legveszélyesebb, Aiden. A hang helyeselt bennem, mintha csak figyelmeztetni akarna, hogy amire készülök, az nagyobb koncentrációt igényelne. Azonban abban a pillanatban nem igazán voltam a saját tetteim ura. Lenyűgözött Aiden, ahogy megvédett, ahogy értem tett tényleg valamit. Tudtam, hogy érez valamit végre, talán fontos vagyok neki… erre pedig csak még jobban imádni kezdtem. Ez homályosított el.
Ahogy az ajkaim közé siklott a nyelve, éreztem, hogy elpattan valami. Sokkal, de sokkal jobban kellett volna a munkára figyelnem, éreznem, hogy valami nincs rendben azzal a medállal. Csakhogy bele sem gondoltam, milyen egyszerű ez az egész… letépni onnan, majd tovább állni, míg ő átkozódik. Mikor volt ennyire semmit mondó bármelyik lopási kísérletem? Hát egyszer sem. De a forróság erős kézként kapaszkodott a tarkómba, hagyva, hogy tökéletesen elterelje a figyelmemet arról, amit csinálok.
Hiába nyitottam ki a szememet, hiába terveztem meg. Egyszerűen félresiklott minden, már akkor tudtam, mikor megéreztem a hoppanáláshoz hasonló érzést… nem számított, még hosszan tapadtam Aiden ajkaira, mielőtt éreztem, megállunk. Csak akkor léptem el tőle.
– Mi a tököm… – mormogta, de nem olyan hangosan, hogy megtörje a körülöttünk uralkodó fehérség csendjét. Olyan volt, mint egy terem, amit valaki fényesre vakart egy fogkefével... csak a felettünk húzódó üvegkupola és a fehéres-ezüstös fény volt az, ami mássá tette a helyet… mintha nem is létezne, csak egy álom kép volna. Aiden hangja is visszhangzott egy kicsit.
– Elliot… – magyarázott. Tudtam, hogy ő is észrevette… mert csak a hülye nem vette volna észre az üvegkupolán át, a fehéres fény mögött az emberi arcokat, az STB szürke képét… benne voltunk a medálba és haladtunk. Haladtunk előre, mert a fezes fazon nem állt meg, sőt talán még élvezte is, hogy újabb áldozatokat lelt magának. Újabbakat? – csendült bennem a hang. A hatalmas fehérséget valami beárnyékolta időről-időre, mintha furcsa szellem alakok lennének. Itt-ott fekete folt ként jelentek meg, láthatóvá vált egy-egy kar… és sikoly is jött, mintha felénk akarnának kapni, de csak átnyúltak a testünkön.
– Attól függ, hogy milyen gyorsan tudsz innen kijuttatni... – mondta, én pedig belekapaszkodtam a karjába, hogy magamhoz öleljem, ugyanis éppen mögötte tűnt fel egy árny, s minhat felé kapott volna. Meg akartam védeni. –  És remélem, hogy kurvagyorsan.
Alighogy ezt kimondta, körülöttünk egy kisebb tömeg jelent meg. Nem látszott az arcuk, csak az árnyékuk, ahogy körbe álltak minket. Talán azt várták, hogy mi is átalakulunk arctalan senkikké, a medál részeivé.
Ugye ezek nem bánthatnak minket? – kérdeztem és hátat fordítva Aidennek próbáltam védeni a valamiktől… emberektől, vagy más fajta lényektől. Nem féltem, inkább féltettem, mert engem már sok minden ért. Mióta megvágott az az átkozott penge, mintha az ártásokkal szemben is ellenállóbb lett volna a testem. Valójában ezért loptam azt a karórát Aidennek, hogy a testére fokozatosan ható átok megerősítse. Ő volt olyan szívós, mint én… így pedig olyan dolgokkal szemben is ellenálló lehetett, amik egy átlagos varázslót ledöntenének a lábukról. Én is mennyi mindent kaptam be, s túléltem.
Maradjatok távol – böktem az árnyak felé a pálcámmal, amint közelebb jöttek. A kezemet kinyújtva tartottam és felpillantottam a kupola irányába. – Ha nem ártotok nekünk, akkor kijuttatunk innen titeket. Bosszút állhatunk közösen azon a fezes seggfejen. – Odakint közben sötétebb lett, egy elhagyatott raktárépület belsejébe lépett be a pasas. Tudtam, hogy ez a legjobb alkalom.
Kifordultam úgy, hogy Aidennel ne érjen össze a testünk.
Bombarda maxima! – A varázslat egyenesen az üvegburának csapódott, megrepesztve azt, majd az árnyak is felemelkedtek, hogy megostromozzák azt. Újabb repedés, a kristályos anyag pedig szilánkra hullva hullott szét… aztán jött a hoppanálós érzés.
Naplózva




Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 12. 18. - 12:02:27 »
+2

the chains are
broken, but are you
truly free?



2001. december 4.
style


love letter from the devil



Még sosem kerültem bele egy varázstárgyba... de úgy néz ki, mostmár ezt is felírhatom a velem történt faszságok listájára.
Látom Ellioton, hogy agyal, és én is gondolkodom, ahogy közelebb lépek a burokszerűség széléhez, hátha meg tudom érinteni. Ujjaim érik a hideg, merev anyagot... óvatosan végigsimítok rajta, és kicsit meg is kopogtatom. A francba... valahogy csak ki lehet innen jutni, nem? Elégedetlenül húzom oldalra a számat, de mielőtt előhúzva a pálcámat is nekibiccenteném a kőszerű anyagnak, Elliot megragadja a karomat, kissé maga felé húz. Csak ekkor szúrom ki a szürkés, fakó alakokat a hátam mögött a szemem sarkából... Így feléjük is fordulok, és előrántom magunk elé a galagonyát.
Emberalakok ezek, mégis jobban hasonlítanak egy nagy adag sötét ködre, se arcuk, se vonásaik... és egyre többen vannak, akik próbálnak minket elérni.
- Ugye ezek nem bánthatnak minket? – csendül Elliot hangja, de nem válaszolok, csak ellenséges pillantást vetek a közeledő árnyakra... nem, mintha látnák. Bár ha azt észlelik, merre vagyunk, végülis pont ugyanígy akár láthatnak is, nem? Érzem, ahogy Elliot megfordul és a hátunk összeér, erre pedig még céltudatosabban célzom meg a szellemszerű lényeket pálcámmal. Persze azok nem akarnak megállni, még az egyértelmű fenyegetésre sem. Csak vonulnak egyre közelebb, én pedig megfeszülök kissé.
- Hát ez izgalmas lesz... - dörmögöm oda Elliotnak, mégsem támadok még. Tényleg, egyáltalán tudnak nekünk ártani? És ha igen, van valami átok, ami működik ellenük? Mert ha nincs...
– Maradjatok távol – szólal meg Elliot, és szemem sarkából észlelem, ahogy felfelé pillant. – Ha nem ártotok nekünk, akkor kijuttatunk innen titeket. Bosszút állhatunk közösen azon a fezes seggfejen.
Hirtelen sötétebb lesz - felpillantok én is, és mintha a kupolán keresztül homályosan egy tetőszerkezetet pillantanék meg, de persze könnyen lehet, hogy csak képzelem. Vagy összekeverem valamivel. Ahogy Elliot oldalra fordul, érzem, hogy nem csak pózt váltva akar az árnyakra támadni. Mégjobban kilépek az útjából, és hagyom, hogy varázsoljon... a is robbanás hangja pedig megrezegteti a falakat.
– Bombarda maxima! – Az árnyak a varázslat utóhatásaként, egy testként csapódnak neki a buroknak, azon pedig megadja magát a repedés. Érzem az összeránduló érzést a gyomromban... és még épp egy pillanattal azelőtt hunyom le a szememet, hogy hoppanálnánk.
A kemény földre érkezem, érzem az apró kis törmelékeket ujjaim alatt. Apró, rekedtes morgás hagyja el az ajkaimat, ujjaim pedig máris a pálcámat keresik, ami ott hever pontosan alattam, hűen, és kegyetlenül lüktetve: kapd el! Nem nézek körbe, mi történt vagy nem történt az árnyakkal, épp csak szemem sarkából próbálom meg kiszúrni Elliotot, hátha a közelben van, ujjaim rázárulnak a galagonya kemény fájára.
- Merlinre... - hallom meg az idegen hanglejtéssel formázott szót, ezután pedig a pasi valami furcsa nyelven folytatja... mindenbizonnyal törökül. Felpillantok, és éppen kiszúrom, ahogy a fezes fickó sietősen tápászkodik fel a porban, erre pedig beindul a vadászösztönöm... a medál ugyanis még mindig a nyakában lóg, még ha innen is látom, hogy megrepedt kővel.
Gyors mozdulatokkal ugrom fel, és megcélzom a csávót, miközben az éppen előhúzza a girbegurba varázspálcáját a bokájánál.
- Capitulatus! - A pálca kiröppen a kezéből, és messze csapódik le a gyárszerűség lomos padlóján. Aztán nem is várom meg, hogy felocsúdjon, csak megcélzom egy újabb átokkal. - Stupor!
Ha az átkom betalál és a férfi nem tud előle kilépni még időben, akkor talán valamivel könnyebb dolgunk lesz magunkhoz venni a tárgyat. Az ugyanis nem egészen tiszta számomra, hogyan is működik... ha ugyanis elég csak megérinteni a medált, hogy újra belekerüljünk a belsejébe, akkor itt bizony lesznek gondok.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 08. 02. - 21:52:56
Az oldal 0.366 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.