+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Clara Cole (Moderátor: Clara Cole)
| | | | |-+  Tengerpart
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tengerpart  (Megtekintve 74 alkalommal)

Clara Cole
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 11. 20. - 15:57:27 »
+1

It's a dangerous game we're playing



   


2001. Szeptember 28.







Félénken elengedem Seant, sőt el is hátrálok a közeléből, és lendületből nekidőlök a szemerkélő esőtől iszamos korlátnak. Hátunk mögött a sziklás, meredek part és végtelen, tenger hullámzik sötéten, előttünk homokos föveny terül el. Mögötte forgalmas, épp itt kanyarodó gyorsforgalmi úton robognak a mindenféle mugli autók, jövet fehér fénnyel vakítanak, távoztuk vörös fénnyel dereng. Az út mellett, nem messze tőlünk ezen a homokos kiszögellésen egy lebetonozott parkoló van, ahol pihenhetnek az utazók. Még egy kis, szakadt éjjel-nappali büfé is áll rajta, az ingyen mosdó mellett. Ki van elé dobálva néhány koszos, törött műanyag szék, asztalnak egy nagy, rozsdás olajoshordó, meg abba tűzve egy csicsás, rikító napernyő, ami valamennyire az esőt is fölfogja. Ettem itt egyszer. Olcsó és vacak, de meleg étel. Most is nyitva állt, égett olaj és halszag, meg sápadt lámpafény áradt belőle ki az éjjeli sötétbe. 

- Bocsánat. Nem tudom, miért ide hoztam magunkat. Kicsit halszagod van, lehet azért. Vagy nekem van - habogok esetlenül fintorogva, és felnézek az arcába nagy szemekkel, vajon mérges-e. Furcsa, mert épp a éjjel feketesége és az autók villogó fényei miatt most nem látom az arcát kirívóan sötétnek vagy gaztevőnek. Csak egy srác, aki segített nekem.

- Köszönöm, hogy nem köptél be. És hogy leszedted rólam a konténert... Meghívhatlak valamire? - kérdezem, fejemmel a büfé felé intve. Volt még a zsebemben egy kevés pénz, és a gyomrom korgása megint eszembe juttatta, hogy én se ettem már elég rég. Fölnézek rá, és fázósan keresztbe fonom magam előtt a karjaim. Rajta sincs sok felesleg, ami melegítené. És most hogy így elnézem, beugrik, honnan ismerős.

- Te nem a Roxfortba jártál?  - bukik ki belőlem a felismerés halvány szikrája, és egyre biztosabb leszek a válaszban. Amíg beszélgetünk, sorra száguldanak el mellettünk az autók, mígnem egy hangos fékvisítás vonja magára figyelmemet. Tátva marad a szám, mikor a turistabusz tehetetlenül kipördül a kanyarban, átforog a homokos mezsgyén, egyenesen a víz felé. A szám elé kapom a kezem, aztán Seanra pillantok, hogy ő is látja-e ezt, vagy a megviselt idegeim szórakoznak velem.



Naplózva

Sean Westerfeld
Vérfarkas
***


the lonley beast

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 11. 30. - 14:06:26 »
+1

☾ I ain't your idol, kid, I'm just a gangster ☽
C l a r a C o l e
2-0-0-1-s-z-e-p-t-e-m-b-e-r-2-8



Érzem a vonakodását, valahogy meg kéne hogy hasson, esetleg rendítsen, de hát igaza van. Nem vagyok jó ember, sőt talán ember se, akárhogy is akarják ez tudományos szempontból normélisan megközelíteni a vérfarkas aktivisták. Én úgy érzem magam, egyáltalán nem vagyok se ember se farkas, csak valahogy a kettő között ragadt akármi, akiben ott dübörög egy tonnányi homály, egy szunnyadó szörnyeteggel együtt, aki minden dühének a forrása. De persze én általában tenni szoktam az emberek véleményére, mert hát minek foglalkozzak olyan felesleges dolgokkal. Mégsem tudtam csak úgy otthagyni a lányt, hogy megnyomorodjon a szemét között. Valahogy az a halál cseppet sem passzolt volna az ő szőke arcához. Olyan szánalmas dögrovás valahogy minden érzésem szerint csak rám várhat.
Megeresztek egy félvigyort a hajába ragadt csoki és bonbonos papírok láttán, aztán inkább csak az orromat rácolva odébb húzom a bűzös szeméthalomtól, mert ha tovább maradok akár csak egy pillanatnál is az rituális érzékszelvgyilkolásnak számít. Ha az orrom tudna sírni, már réges régen sírna. Néha nem értem az emberek miért képesek ennyire elviselni a sok mocskot, de azt hiszem inkább a meglepődést és az egyéb filozofikus elmélkedésemet az emberi szaglásról máskorra halasztom.
- Exmemorian - hallom még a lány hangját, és valamiért a hideg is végigkúszik a tarkómon. Mert annyira tudom, szinte érzem, hogy ez a rohadt varázslat az oka a múltam elvesztésének, ez az oka annak, hogy egy semminek érzem magam. Talán túlságosan is belefacsarodik a szívem ebbe, így a lehető legkevesebb ellenállás nélkül hagyom magam elhopponálódni a szeméthalomtól, és míg a sötét abban a pár pillanatban beránt egy pillanatra megnyugszom. Mert valahogy mindig is a feketeségbe tartoztam talán? Magam sem tudom.
Ahogy kilyukadunk egy újabb helyszínen, megérzem a sós tenger illatát, ami keserédesen kúszik vele a végtagjaimban. Vajon miért szomorít el ennek a látványa? vajon milyen soha be nem váltott, az üresség martalékává lett ígéretet prbálja velem felidéztetni ez az illat?
Érzem ahogy elenged, ahogy elhátrál tőlem, és hallom a borúsan morajló tenger hullámait, és az esőcseppek szemerkélését is, melyet megtörnek a hülye autók morgásai. Kinyitom a szememet, majd egy lusta mozdulattal a hajamba túrok. Nem zavar az eső, szarabbul is eláztam már, amikor se pálcám nem volt, se semmim, csak az út a talpam alatt és a szabad ég illata. Azt hiszem nektárral ért fel nekem mindez a hosszú azkabani fogságom után.
- Bocsánat. Nem tudom, miért ide hoztam magunkat. Kicsit halszagod van, lehet azért. Vagy nekem van - töri meg a csendet, én meg rápillantok és félrebillentett fejjel szimatolok egy kicsit.
- Vagy mind a kettőnknek, volt téhány elpocsékolt tonhalkonzerv a sikátorban szanaszét... micsoda pazarlás - vonom meg a vállamat, majd fellesek a sűrű esőfelhőkre, aztán visszapillantok az arcára, ha már elkezdte ezt a farkaszszemezést.
- Köszönöm, hogy nem köptél be. És hogy leszedted rólam a konténert... Meghívhatlak valamire? - kérdezi mire kérdőn felvonom a szemöldököm. AMióta londonban vagyok mindeki meg akar hívni kajálni, kezdve Elliottal, Annával folytatólag és most itt ez a csaj is, akinek nem is emlékszem a nevére. Persze, hiszen én elvégre meriazseni vagyok, csak úgy plusz mínusz 10 év törlődött ki a fejemből.
- Ja - dünnyögöm egyfajta szívesennek betudva. Egek, Sean, hogy te milyen kibaszott udvarisas vagy. Hihetetlen, baszki. - Ahogy gondolod - pillatok a büfé irányába. - Rég volt hogy kukázásra meghívtak volna - mondom aztán végletekig irónikusan, de aztán egy barátságos vigyorral megindulok a büfé felé.
- Te nem a Roxfortba jártál?  - kérdezi mire visszapillantok rá, és bár tényleg megpróbálo, ahogy azt Faith-nél is megpróbáltam, erőlködöm bármire ami ismerős lehet, akár illat, tekintet, semmi sem ugrik be. Bezzeg a rohadt órákra és a tananyagokra, meg a tanárokra emlékszem. Vajon Piton most is tolja a szigorút? Vagy egyáltalán még ugyan azok tanítanak? Fogalmam sincsen mikor tűntek el az évek, és hogy mik történtek azóta.
- Deeee, naná. Elvileg oda - mondom aztán úgy, mintha mi sem lenne egyszerűbb. - Mert ismernünk kéne egymást? - teszem fel a kérdést, ügyelve hogy ne legyen túlságosan feltűnő, hogy fingom nincsen senkiről a Roxfortból. Aztán persze bármit is akarok még mondani, hatalmas fékcsikorgást hallok, majd mintha valamelyik mozifilmből játszanának le egy jelenetet, kipenderül a kanyarból egy busz, és úgy hempereg végig a homokos dűnék között, mintha az a világ legternészetesebb dolga lenne, miközben a buszban valószínüleg összevissza trancsírozódnak az emberek.
Hát. Ez. Szar ügy.
A víz felé robog miközben a szőkeség mellettem úgy pislog, mintha álmodná az egészet. Aztán ahogy végiglubickol a homokban és a busz orra belefejel a vízbe, majd hangos csattanással oldalra dől, a hátuljában lassan lángok kezdenek ki-ki csapdosni, én pedig szívem szerint hátraarcot vágnék, hogy kösz a show-t haver, de többet nem kérek. De a buszból sikolyokat hallok, néhány gyerekét.
És még egy hangot is hallok. AMi tudom, hogy nem onnan jön. Mégis lángokban ég.
Én pedig magam sem tudom miért, de a busz felé indulok. és hallom az ő hangját is, ahogy felperzsel valami foszlány, ami a szürke gomolyból ömlik belém.
Sean? Sean?!
Sean, mentsd meg Suzie-t.
Naplózva


Clara Cole
[Topiktulaj]
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 03. - 09:34:53 »
+1






Ez a mai nap ékes bizonyítéka rá, hogy ha sokat üldözöd a bajt, az előbb-utóbb követni kezd, és maga is rád talál. Vajon Sean , vagy vagy valami más képében? Ezt még nem tudom akkor, mikor a tengerpartra érünk. Inkább csak érzem az illatát keveredni a sós-nedves fövenyével, az autók füstjével és a halsütő olajos, nehéz gőzével. 

A hajába túr, én meg próbálok nem összerezzenni, mikor felemeli a kezét. Inkább csak megfeszülök, nem mozdulok, de felkészülök mindenre. Megsérteni sem akarom, de jobb is, ha nem veszi észre. A barna haja feketének tűnik a szemerkélő esőtől a szinte fehér ujjak ekeként szántanak végig rajta, s mit ültetnek el vajon a barázdákba. Inkább visszavonulok egy kicsit, a korlát hűvös vasa jólesik, ahogy megtart.

- Vagy mind a kettőnknek, volt néhány elpocsékolt tonhalkonzerv a sikátorban szanaszét... micsoda pazarlás - mondja. Kicsit félrefordítom a fejem, úgy nézem. Viccel talán? Ha már ingyen hal, ott a Temze, csak ki kell belőle bűvölni... Próbálom kiolvasni a zöldes íriszekből, milyen gondolatok rejtőznek a csillogó tükrök mögött, próbálok nyugalmat erőltetni magamra belőle. És sikerül is, győz a jólneveltség, amit nem is tudom, le kellene-e vetkőznöm. De belemegy a meghívásomba, sőt, megint úgy válaszol, mintha próbálna humorizálni.

- Rég volt hogy kukázásra meghívtak volna - mondja, és elvigyorodik, én válaszul halványan, félénken elmosolyodom. 

- Hát, az előbbi konténerből ihletet merítettem - magyaráztam, és gondolatban hozzátettem, hogy mellé meg konkrétan egy nagy csomó szemetet is. Aztán a nyomába eredek a múltat célzó kérdésemmel. A kukáról is bevillannak emlékek, míg beszél. 

- Deeee, naná. Elvileg oda. Mert ismernünk kéne egymást?

- Hát… Egy kicsit - helyeslek halkan, szégyenlősen, mert hát végülis nagy az az iskola, és megsérteni se akarom, én nem pont az az arc vagy személyiség vagyok, aki emlékezetes szokott maradni egy-két futólag látás alapján. Nem is csoda,ha nem emlékszik rám. 

- Azt hiszem, három évvel alattunk jártál. Csak egyszer beszéltünk… Izé, amikor kaptad azt a büntetőmunkát. De nem tőlem! - tettem hozzá gyosran. Persze, láthatóan nem emlékezett már, régen is volt, és jó sok víz lefolyt a Temzén azóta, de mégis ki tudja? Ha egy gyerekkori sérelemért bosszút lehet állni, azt van, aki nem szalasztja el. De tényleg nem én voltam, hanem a prefektustársam, aki megszivatta őket, és amúgy nem ok nélkül.

- Tudod, a húgoddal együtt. Mikor csúnyán összebalhéztatok azokkal a mardekárosokkal. Kicsik voltatok, de alig tudtunk Titeket szétválasztani. Nekem beszóltál… Izé… Valami illetlent - pirultam el, mert ahogy beszélgettünk róla, az incidens egyre élénkebb lett. Hát konkrétan fogyasztásra ajánlotta bizonyos részét, ami egyáltalán nem arra való, na nem mintha ez nagy dolog lenne, azóta már hallottam cifrábbat is.

- A barátnőmnek meg a  fejére borítottál egy teli kukát, ami ott volt kéznél, azért büntetett meg végül is. Én nem akartam volna. Azt hiszem, te csak a húgodat védted. De egy hónapig varázslat nélkülkellett takarítanotok az iskola összes szemetesét - tettem hozzá kicsit bocsánatkérően, kicsit pedig sajnálkozva.

- Amúgy jó srácnak tűntél - akartam vigasztalni, de ahogy kiszaladt a számon, rájöttem, mekkora ordasnagy hiba is volt ilyet mondani, mikor ebben benne hangzott az is, hogy jelen állapotában mégsem látszik annak. Kikerekedett a szemem, és próbáltam kimagyarázni:

- Úgy értem, nem mintha… Szóval most is annak tűnsz… - habogtam, az utolsó meg már olyan átlátszó hazugság volt, hogy kínomban azt gondoltam, inkább visszamegyek a korláthoz, és a tengerbe ugrok elsüllyedni. - ...Csak meglepett mindenkit, hogy eltűntetek. Aztán pedig jövő évben mondták, hogy meghaltatok. Szóval sajnálom, bármi is történt - tettem hozzá próbálva együttérzőnek lenni, meg magyarázkodni a nyilvánvalót, de minek is, hiszen vele történt, biztos jobban tudja.

Nem tudom, hogy az utasok sikoltanak, vagy a kontrollvesztett jármű fékjei, de már csak a pördülést látom. Jó, hogy befogom a saját szám, hogy én ne sikítsak velük duettet. Vagy kórust. A sok rémült hang összefacsarja a szívem. Egy évig jártam a világot direkt az ilyen helyzeteket keresve, és már előtte is volt közöm veszélyekhez. Mégsem sikerült se megszokni, se megunni. 

Sean mozdul és ez térít  magamhoz a kezdeti megrökönyödésből. Meg is lepődök egy kicsit  - biztos ő az a bűnöző az össze taposott plakátról? Mert úgy tűnik, az én megmentésemen túl most egy második jótettet készül végre hajtani, nem törődve a kockázattal. Pedig a busz félig vízben van, félig meg lángol. Ő pedig olyan gyorsan mozdul, hogy én addig még a kezemben lévő pálcára se gondolok. De aztán igen, és hagyom, hogy a másik lendülete magával sodorjon. 

Valami osztálykirándulás lehet, ami itt vakvágányra futott. Iskolás gyerekek és néhány kísérő tanár ragadt a buszban. Az előbbi pördülések  alatt hasznos volt, hogy az itteni buszokon minden üléshez van biztonsági öv is, most, mikor lángolva lubickol a jármű, már kevésbé praktikus. A kaszni tropa,az ajtók beragadtak,az ablakok viszont szilánkos fogakkal tátonganak a borús éjszakába, a tűz fénye megvilágítja az üvegcserép-utat , amit a busz hagyott a homokon. Némely felnőtt már tuszkolja ki az ütött-kopott, kicsit véres  gyerekeket, ahol tudja. De a lángok egyre magasabbra törnek,  és benzinszag keveredik az iszapéhoz.

- Robbanni fog! - kiáltom Seannak rémülten, de ő már nagyon belevetette magát a mentő akcióba, és  közel jár a sikítozó kislányhoz, aki a busz hátuljában ragadt, beakadt biztonsági övvel, lángoktól  körülvéve. Próbálok nekik időt nyerni.

- Aqua eructo! - harsogom futtában, és igyekszem az egyre nagyobb vízsugárral legalább addig féken tartani a lángokat, míg Sean meg a kölyök a tengerbe kerülnek.

Az egész busz nagyja víz alatt van már, a legtöbben az utasok közül a parton dideregnek biztonságban, csak néhányan küzdenek még a szabadulásért. A busz alja -ami most felül fordul, minden igyekezetem ellenére berobban, s a tűz elharapódzva nyal végig a kilógó kaszni részeken,  meg a víz  hullámos tükrén.  Csobbanást hallok, remélem Sean  és a lány volt, aztán kivont pálcával én is rohanni kezdek,  hogy kiszedjem a víz alól, aki még a buszban ragadt.



Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 30. - 14:12:48
Az oldal 0.047 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.