+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  CukorPenna Írószerbolt
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: CukorPenna Írószerbolt  (Megtekintve 4069 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 11. 17. - 14:40:46 »
+3




Roxmorts legújabb üzlete 2001 novemberében nyitotta meg kapuit, mely egyenesen a Főútról nyílik. Nem csak a széles pennaválaszték lehet vonzó, de a különleges pergamenek, deradír és mindenféle mágikus írószer kapható itt. Ha pedig valami igazán különlegesre vágysz, hát most jelent meg a legújabb egyszarvús szett, melyben szivárványszínű tinta, unikornis szarv alakú penna és illatos pergamen is kapható.
Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 11. 17. - 15:21:52 »
+1

CukorPenna


Deliah
2001. november 20.

outfit

Korán van… túl korán… nehezen nyitottam ki a szememet és vonszoltam át magam a fürdőbe, hogy megmossam az arcomat, majd magamra rángattam villám gyorsan a fekete nadrágot, a pulcsit, a bakancsot és a szokásos sárga kabátomat, ami már bizonyára túl vékony volt ehhez az időhöz. Csak a szemem sarkából ellenőriztem a szekrény előtt állva pillantottam Aidenre, ahogy csendesen hevert a párnánk. A szemei meg sem rezzentek, olyan mélyen aludt s én nem bántam. Így nem láthatta ugyanis, ahogy a zsebembe csempésztem a tegnap lopott átkozott karórát. Egyébként egyszerű fekete számlapja volt, római számokkal, sima bőrszíjjal. Tökéletesen illet Aidenhez… és alig vártam, hogy lássam megcsillanni a szemét, mikor megpillantja. Átkozott is… veszélyes is, de rosszul sem néz ki.
Mosolyogva léptem az ágy mellé, hogy finom csókot leheljek az ajkaira. Ettől az apró érintéstől is úgy éreztem, mintha ki akarna szakadni a szíven a helyéről, a gyomrom is olyan érdekesen, mégis jól esően kavargott… boldog voltam. Boldog voltam, hogy együtt alszunk, hogy itt van a házban, amit kettőnknek béreltem ki. Nem tudtam, hogy mit érez, de valahogy mégis tudtam: neki ez így rendben van.
Óvatosan húzódtam el, hogy fel ne ébresszem a zörgésemmel. Kicsit jobban betakartam, aztán egyszerűen elindultam ki. Csak Zeusz követett az előszobáig és nyávogva jelezte, hogy ne siessek annyira, még vágyna egy buksisimire. Leguggoltam és megvakargattam a fülei között a sötét kis bundát, miközben a combom fájdalmasan jelezte, nem kéne ilyen hirtelen mozdulatokat tennem már.
Vigyázz Mucira… – suttogtam és ő is kapott egy aprócska puszit a feje búbjára, majd felegyenesedtem és sántikálva kiléptem a házból. Még nem volt egészen tíz óra, de már jártak páran az utcán. Szép lassan egyre többen költöztek Old Brooksba, most hogy megújították az egész környéket.
Mélyet szippantottam a hideg levegőből, megpróbáltam jobban összehúzni magamon a kabátomat, hátha úgy jobban melegít. Tudtam, hogy hamarosan itt van az első hóesés, pláne itt fent északon, a hegyekben. Éreztem, ahogy kipirul az arcom a hűvöstől, ahogy kiléptem a kis útról a Főútra. Azonnal kiszúrtam a legújabb írószerboltot… az egyszervús plakáttal mondjuk, elég nehezen lett volna nem észrevenni.
Fájós lábbal, még mindig eléggé bicegve rohantam át a macskaköves úton az üzlet elé, ahová aztán azonnal benyitottam.
– Jó reggelt! – Köszönt egy élénk, kékhajú boszorkány az egyik polc mellől. Láthatóan éppen a cukorpenna készletet töltötte fel, én azonban elnéztem mellette, nem is köszönve vissza neki. Csak elindultam a papírdobozok felé, amik egy hátsó polcon voltak. Azonnal egy világoskék, fókás mintával ellátottért nyúltam, picit talán benyomva, ahogy hozzáértem. Hát az már úgy nem kellett, úgyhogy visszatettem.
Már léptem is volna tovább, de a sérült lábam nem úgy gondolkodott, mint én. Megbillentem és eldőltem majdhogynem, neki esve valami nőnek. Szószerint meg kellett kapaszkodnom benne, hogy meg tudjam tartani az egyensúlyomat.
Bocsánat…
Naplózva


Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 01. - 15:06:20 »
+1


CukorPenna



2001. november 20.
style


Mindig is tisztában voltam vele, hogy életem legszebb éveit Roxfortban tölöttem el tiniként, de meg voltam róla győződve, hogy azok az idők már eljártak felettem és visszafordíthatatlanul elmúltak. Szerencsére néha mégis tévedek és abban a percben, hogy újra betettem a lábam a Roxfortba, immár felnőtt fejjel, mintha újraindult volna minden.

Minden nappal amit Skóciában töltöttem, egyre könnyebb volt beismernem magamnak, hogy szerelmes vagyok, hogy boldog vagyok, hogy talán azok a legszebb évek pont most történnek velem. Dorian mellett minden reggel újjászülethettem, ha kedvem tartotta - csak az ő szemével kellett magamat néznem. Bevallom, ez nem mindig megy könnyen, de valahogy mintha az agyam is inkább vele és az iránta érzett nyálas, rózsaszín vattacukor érzésekkel akarta volna megtölteni magát nap mint nap, mint azokkal a sötét gondolatokkal, amik eddig uralták.

Mindenesetre azon kaptam magam, hogy lépten-nyomon olyan dolgokkal veszem körbe magam, amik a roxfortos éveinkre emlékeztettek… arra a párra, amit így is elszalasztottunk, mert nem mertem ellentmondani a bátyámnak. Most viszont volt lehetőségünk pótolni őket és én végtelenül élveztem azt a gyermeki gondtalanságot, amit ez előidézett bennem, hogy akarva vagy akaratlanul minden a diákéveinkbe repített vissza minket. A roxforti találkozás, a roxmortsi randi, vajsör a Három Seprűben… a sor csak folytatódott amikor beköltöztem a kis házba, amit bár egyelőre csak béreltem, mégis hamar a közös otthonunkká vált.
Dorian persze a hétköznapokat az iskolában töltötte, ilyenkor én is dolgoztam, elfoglaltam magam, de a hétvégére mindig készültem neki valamivel: sütivel, könyvvel, valami aprósággal. Most éppen a faluban nyílt új írószer bolt adta az inspirációt: a CukorPenna. Élesen emlékeztem, hogy Doriant többször láttam ilyesmit szopogatni a könyvtárban anno és reméltem, hogy egy szett édes penna kis nosztalgikus ízt csempészhet a dolgozatok fölött görnyedve töltött napjaiba. Na és persze magamat is terveztem meglepni valami cuki írószerrel, ha már korán reggel felkeltem, hogy ellátogassak az új üzletbe.

Az ajtón belépve egy pillanatra megálltam és ahogy a kék hajú eladólány köszöntött, csak intettem felé - tekintetemet a bolt kötötte le, ami pedáns rendben, mégis barátságosan bohókásan berendezve várta az első vásárlókat. A polcok és kredencek sorait belengte az a megmagyarázhatatlan “új” szag és a friss nyomdatermékek, ragasztó és tinta sajátos illata. Hasonlított egy kicsit a saját üzletem illatára, vagy méginkább egy új könyv aromájára, ami azonnal mosolyt csalt az arcomra.
Első ízben a jegyzetfüzetek felé vettem az irányt, ujjaim végigfuttattam a gondosan kötött füzetek borítóján, egy párat fel is lapoztam, aztán továbblibbentem a pennák és golyóstollak irányába, ahol aztán jó ideig próbálgattam a különböző írószereket a kihelyezett pergamenre firkálgatva, nem is törődve a környezetemmel.
Ebből a nyugalomból viszont egy kapaszkodó kéz rántott ki hirtelen, ami rámarkolt a felkaromra, hogy megtartsa gazdája egyensúlyát én pedig meglepődve rezzentem össze, ahogy pillantásomat az arcára emeletem. Ekkor jött a második meglepetés: az arc ismerős volt.

- Elliot? - kérdezem lassan, nem egészen biztosan abban, hogy jó névre emlékszek a kávézóból, ahol épp valami óriási szerelmi bánat közepén sikerült összetalálkozzak vele… aztán pedig abban a furcsa álomban. Tekintetem automatikusan a keze felé irányítom, hátha megpillanthatom rajta is azt a heget még, ami Leonén volt látható az után az éjszaka után - de a kanárisárga dzseki sajnos eltakarja a csuklóját, így gyorsan visszairányítom a figyelmem az arcára.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 12. 06. - 12:31:11 »
+1

CukorPenna


Deliah
2001. november 20.

outfit

Csak az járt a fejemben, hogy legyen meg minél gyorsabban az a bizonyos doboz. Este még volt egy találkozóm és néhány órát azért Aidennel is szerettem volna együtt tölteni, mielőtt belevetem magam az alvilági életbe. Ez most olyan munka volt, amit nem együtt csináltunk… nem is igazán munka volt, csak egy kis mellékes dolog, amit még a nyári dzsungeles kalandom nyomán el akartam intézni. Amolyan lezárás volt nekem is meg Fernandonak, akit sikeresen belerángattam a cseppet sem kellemes helyzetbe.
A dobozkák az üzlet hátsó felében voltak. Jó néhány olyan méretben, ami éppen megfelelő lett volna egy átkozott karórának. Azonnal az egyik kékhez nyúltam, ha már feketét nem láttam – ami határozottan jobban illet volna Aidenhez –, ám ezen ráadásul még apró fókák is voltak, ami végképp nem ígérkezett jó ajándéknak. Nem tudom mi történt, hogyan billentem meg és ütköztem bele a szőke nőbe.
– Elliot? – kérdezte, miközben vissza pakoltam a gyűrött dobozt a többi közé. Ha Aiden itt lenne, most bizonyára elővenné a szigorúbb hangját, hogy csak akkor csókol meg, ha kifizetem a tönkretett dobozt. Szóval hálálkodtam a sorsnak, hogy ezúttal nem együtt vásárolunk. Azt képtelen lettem volna elviselni, miközben éppen sietek.
Öhm… – pillantottam a nőre, alaposan végig mérve. Abban biztos voltam, hogy ezt a barna szempárt láttam már valahol… de kellett egy fél perc, hogy leessen, mikor is. Nat születésnapján, mikor először éreztem forrócsoki illatot a szakításunkat követően… mikor annyira fájt elváltnak lenni, külön élni tőle. Egy megingás volt az a nap, pedig Aiden már ott volt, kezdett közöttünk pislákolni valami, de nem is reménykedtem abba, hogy majd szerelemmé változik. Talán ezért is éreztem ekkora ajándéknak ezt az egészet.
A csaj a kávézóból… – jegyeztem meg és visszafordultam a dobozok felé, hogy kihalásszak egy lilát. Éppen csak két árnyalattal volt sötétebb, mint a kanapén odahaza… az az imádott kanapénk. Már csak rá gondolva is megremegtem. Hiányzott Aiden, minden percben, amit nem együtt töltöttünk. – Kösz, hogy nem adtad el az újságoknak, hogy Nat miatt bőgtem. – Tettem hozzá és egy rózsaszín dobozt is előrángattam a kupacból. A poén kedvéért, lehet hogy azt kellett volna megvenni, éppen elgondolkodtam rajta, mikor vissza is pillantottam a barna szempárba.
Végül is, nem neki köszönhetően minden bizonnyal, de Vitrol szép lassan leakadt rólam és átadta magát egészen más, fontos témáknak, mint például, hogy mi az új pizsamadivat. Határozottan érdekesebb volt, minthogy mennyire összetörtem Anglia írókedvencének kicsi szívét… mintha legalábbis rajtam múlt volna. Az igazság úgy sem érdekelt senkit, csakhogy én milyen károkat tettem, hogyan rontottam el mindenki szórakozását. Egyszer talán ezt is el kéne mesélnem odahaza… bár Aiden nem csinált nagy ügyet a legutóbbi pletykaáradtból sem, amikor Vitrol leírta, hány emberrel feküdtem össze és kikkel csaltam meg Natot. Az már csak a hab volt a tortán, hogy Reagant is beletette, akit amúgy pont én öltem meg.
Szerencsére már egyre kevésbé érdeklem Vitrolt. – Sóhajtottam egyet és még rá is kacsintottam. – Láttad, hogy legutóbb is valami pizsama divatról írt litániát? Mondjuk nem mondom, egész szép selyemdarabokat szereztem be… – magyaráztam, mintha jó barátok lennénk, valójában csak boldog voltam. A jókedvem pedig érezhető volt minden szón, ami elhagyta az ajkaimat.
Naplózva


Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 12. 13. - 23:14:54 »
+1


CukorPenna



2001. november 20.
style


Az ember azt gondolná amikor Skóciába költözik, hogy jó ideig nem fog ismerős arcokba botlani és bár még csak egy hónapja tölöttem a faluban a szabadidőm nagy részét, Elliot volt az első ember, akit legalább futólag ismertem. Ez egyrészről üdítő volt London varázslónegyedének nyüzsgése után, ahol minden sarkon ismerősökbe botlottam, mégsem volt annyira nyomasztóan magányos boszorkányként végigsétálni az utcákon, mint Walworth-ben. Kezdtem azt érezni, hogy a Sors keze volt, hogy pont itt kötöttem ki Roxmortsban, hogy pont itt lehetek Dorian közelében, ahol minden ennyire tökéletes.

- Öhm… - Elliot majdnem olyan zavartan pillant rám, mint amikor felrobbant közöttünk egy forrócsoki legutóbb, de most hamarabb felocsúdik. - A csaj a kávézóból… - azonosít is be gyorsan, míg leemel egy csinos lila dobozt az egyik felső polcról, ami megadja a választ, hogy miért kellett belém kapaszkodnia az előbb.
- Deliah - segítem ki a nevemmel készségesen, figyelve, ahogy megvizsgálja a szerzeményét.
- Kösz, hogy nem adtad el az újságoknak, hogy Nat miatt bőgtem - folytatta egy újabb, rószaszín példányt magához véve. Erre csak jóváhagyólag hümmögtem, mielőtt folytatta volna a mondandóját, hiszen akkor is a tudtára adtam, hogy nem kenyerem mások magánéletében turkálni, főleg nem kereskedni vele. - Szerencsére már egyre kevésbé érdeklem Vitrolt - kacsintott rám, mintha cinkosok lennénk és együtt intéztük volna el, hogy az a nő békénhagyja. - Láttad, hogy legutóbb is valami pizsama divatról írt litániát? Mondjuk nem mondom, egész szép selyemdarabokat szereztem be…

Hm, hát igen, az a cikk nekem is jól jött, Dorian teljesen kiakadt a cuccoktól, amiket beszereztem a Malkinnál - a lehető legjobb értelemben… A legtöbb ott végezte, ahova tervezték őket: a padlón valahol a hálószobában, hiszen ki szeretne selyemben meg csipkében aludni? Csupa izgatóan sikamlós meg fodros anyag, aminek még csak az emléke is féloldalas mosolyt csalt az arcomra, megfeledkeztetve egy pillanatra a társaságomról.
- Az a cikk kivételesen pont hasznosnak bizonyult… - jegyeztem meg válaszul, majd megráztam kicsit a fejem és újra rá pillantottam. - Mindenképp hasznosabbnak mint a magánéletedről lehozott rengeteg anyag, amiket láttam és nyugi, jövedelmezőbb foglalkozást találtam, mint a pletykálkodás… - nevettem kicsit, mert igen, az eset után bár utánakérdeztem Lotténál erre a Forest alakra, másnak említést sem tettem róla. Viszont megtudtam, hogy Elliot annak a pasinak volt a… férje, akinek a kiadója az egyik legnagyobb beszállítóm. Persze ír is mellette az ipse, igazából leeshetett volna a Dolce Vitában is, hogy kiről van szó, de akkor még nem voltam rendesen visszarázódva a londoni varázslótársadalom bugyraiba.

- Örülök, ha azóta… jobban érzed magad - jegyeztem meg bizonytalanul, hiszen semmi alapom nem volt úgy tenni, mintha ismerném, mégis annyira más volt most ránézni, mint amikor könnyek között bámult rám a széttrancsírozott sütije fölött a kávézóban, hogy nem hagyhattam szó nélkül. Amilyen turbulensnek tűnt a cikkekből a románc ezzel a Nattal, utólag meg is tudom érteni, hogy annyira szétvolt és annyival meglepőbb is volt most boldognak látni. - Egyenesbe jöttek a dolgaid azóta? - kíváncsiskodok finoman, míg odafordulok a cukorpennákhoz és elveszek egy sajttorta ízesítésűt, amihez kékáfonya ízű tinta jár. Elképesztő, mik vannak itt…
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 12. 16. - 12:01:23 »
+1

CukorPenna


Deliah
2001. november 20.

outfit

Csendesen nyugtáztam, hogy valóban a kávézós csaj, mikor jobban megnéztem. A nevére persze nem emlékeztem… mégsem vagyok valami hülye stréber, aki bemagol mindent, amit egyszer meghall. Ha valami megmaradt az szerencse volt… és azért ismeretlen nők neve általában az érdeklődési körömön kívülre esett.
– Deliah – mondta aztán, felfrissítve a memóriámat. Valami most már rémlett, de igazából nem sok minden… az ilyen dolgokat jobban szerettem elnyomva tartani. Aznap nagyon fájt mindaz, amin át kellett mennem. Sosem felejtem el, mennyire szenvedtem, egészen addig, míg este fel nem bukkant Aiden és hozzá nem simulhattam. Még mindig éreztem a mellkasán a szíve dobbanását, az ujjai érintését a hajamba fúródva. Olyan tökéletes volt, mintha csak ő kellett volna tényleg, hogy meggyógyuljak… bár sokszor kegyetlen és érzéketlen – mert annak volt könnyebb lennie, mint kimutatnia az érzéseit –, de attól még boldoggá tett.
– Az a cikk kivételesen pont hasznosnak bizonyult… – válaszolta, de én közben azzal voltam elfoglalva, hogy a lila dobozt visszategyem. Egész jól nézett ki, de valahogy Aidenhez nem tudtam elképzelni. Persze ilyen csillivilli helyen nem lepett meg, hogy feketét nem tartanak. Pedig egy szép, átkozott karórához jobban illet volna az. Ezek túl giccsesek voltak, pedig az órának kellett volna kitűnnie, nem a csomagolásnak. – Mindenképp hasznosabbnak mint a magánéletedről lehozott rengeteg anyag, amiket láttam és nyugi, jövedelmezőbb foglalkozást találtam, mint a pletykálkodás…
Bólintottam. Ebben egyetértettünk, nem véletlenül szeretem be azokat a ruhákat. Nem éppen kényelmesek alváshoz, de az előjátékot igazán jól fel tudják dobni… ráadásul Aiden borzasztóan szexin néz ki fekete, fényes anyagokban. Tehát a látvány sem volt utolsó, amit keltett és ezért kifejezetten büszke voltam a szerzeményemre. Hirtelen el is merültem az előző éjszaka emlékének felidézésébe, éreztem, ahogy a fülem hegye is vörösödni kezd. Na jól van, O’Mara, koncentrálj a csomagolásra! – mordult rám a hang… s igaza volt. Ma még akadt dolgom, tekintve, hogy este „randim” volt a Vakegérban.
– Örülök, ha azóta… jobban érzed magad – mondta aztán.
Nem, abszolút nem akartam felidézni azt a napot. Nem csak azért, mert szörnyű volt és égett miatta a képem… egyszerűen csak nem akartam felszakítani a sebeket. Nem nagyon jutott mostanában eszembe Nat, egy-két kötelező dolgot leszámítva és ez így volt rendjén. Szép lassan tovább léptem, az emléke pedig kezdett pozitívan megmaradni bennem. Egyre könnyebben fordult át rosszból jó tapaszalatba… hálás voltam neki, hogy megteremtette a mostani Elliotot, mert ez képes volt úgy szeretni Aident, ahogy megérdemelte. Egy-két évvel ezelőtt csak rettegést és hideget adhattam volna.
– Egyenesbe jöttek a dolgaid azóta? – kérdezte.
A kezem kinyúlt, hogy elvegyek egy másik lila dobozkát. Ez már elég méretes volt az órához, ráadásul bolyhos is, amitől furcsán menő érzés volt végig simítani rajta. Aiden persze tuti utálta volna, én azonban egyenesen rajongtam érte.
Hát ez tökéletes – mondtam nagyvidáman és még egyszer végig húztam a felületén az ujjamat. – Persze, minden oké velem. Kiderült, hogy Nat Forest nélkül is király az élet. Senki sem pofázik be…– Tettem hozzá aztán, mintha tényleg nagyon felhőtlen lenne minden. Tény, hogy boldogabb voltam Aidennel, mikor kettesben voltunk, de azért néha meglepően durva tudott lenni… Nem, sosem bántott úgy, mint Nat, de valahogy a ridegség időnként olyan könnyen vette át felette az uralmat. Olyankor nem tudtam, hogyan kezeljem, vagy hogy komolyan gondolja-e.
És hogyhogy erre? – kérdeztem. – Valahogy nem tűnsz annak a falusi csajnak.

Naplózva


Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2022. 09. 21. - 09:13:37 »
+1

és a titkukat elsuttogták


la Fay
2003. október 7.


A napok furcsa békességben teltek SMith professzor számára... Már amennyire békések lehetnek a mindennapjai egy házvezetőnek és igazgató helyettesnek. Iagzából a diákok alig fedezhettek fel benne bármily változást. Ugyan olyan szigorú volt az órákon, ugyan olyan lélekjelenléttel vonult végig az iskola folyosóin és ugyan úgy nem fukarkodott a büntetőmunkák kiosztásával sem. Egyszóval teljesen észrevétlen marad lelkének kellemes boldogsága, az avatatlan szemek számára. Jóformán csak ő maga vette észre, milyen szórakozott is volt néha-néha, amikor éppen a szertárját rendezgette, vagy a vacsoránál. Ám ezek olyan apróságok voltak, hogy mondhatni csak a professzor nagyította fel őket. És ez persze mélyen zavarba hozta. Olyanokre kell itt most gondolni, hogy egy kocka csokoládé helyett kettő kocka csokoládét evett, és persze gyakrabban büntette meg a rendetlenkedő Florian la FAyt. Utóbbit a tanártársai nem igazán ellenezték, hiszen bíztak a bölcs ítélőkeseségében.
Békés kellemes napok voltak ezek, Floriannal nem volt semmi félni valójuk, legalább is ezt érezték egyelőre. Forrón és szeretően bújtak össze a büntetőmunkák alatt, vagy este Smith ágyában, amit a professzorunk annyira imádott. Ott teljességgel ki tudta magát gyönyörködni a fiúban, a szemének rejtélyes csillogásában, és elmerülhetett a forró szerelmük ölelésében. Persze Smith professzor nem volt bolond. Túl idillikus volt ez, hogy sokáig tartson. Aurora beleegyezésével elindíthatták a válásukat, és csak idő kérdése volt, mikor neszelik ezt meg a kedves szüleik. De most próbált nem erre gondolni, hanem kiiélvezte azt a kis csendet, amint az írószerbolt adott ezen a kissé borult, sötét délutánon, amikor már  alegtöbb diák odabent csatangolt a falak között, bekuckózva vagy pedig az elcsent vacsora maradékán nyammogva. Nem is lett volna idillikusabb időpont egy kellemes sötétedés utáni sétához, Florian társaságában. De előtte még szeretett volna magának venni néhány pennát, mert sajnos az utóbbi időben kissé elhasználtak lettek. Hiába a legjobb minőség, előbb-utóbb minden tönkremegy.
Kint kellemesen csípős őszi idő volt, a szél néha feléledve rezgette meg az ablakot, és kezdett lezsállni a sötétség. Smith már bevásárolt a pennákból is, és nézelődést tettetve kileskelődött néha az ablakon, hátha megpillantja Florian ismerős alakját, a megbezsélt találkozó helyén, de a fiú furcsa módon nem jelent meg. Smith nem volt az a pánikba eső férfi, de kellemetlen rossz előérzet fogta el, így hát kilépett a boltból, hogy az utcán szétnézve megpillantson két gyanúsan ismerős alakot hátulról. Elegáns, merev tartás, íves, büszke, gesztikuláló mozdulatok és persze az a hanghordozás. Kétségtelenül az apja és az anyja volt az.
- Hogy tehette ezt velünk? Hogy? - sipítozott az anya, kezeit kétségbeesetten tördelve, mintha csak azt tudta volna meg, elfogyott a kedvenc márkás parfümje.
- Biztos kikényszerítette belőle! Fel kellett volna ismernünk a jeleket! Amortentia, biztos vagyok benne! Erre hivatkozhatunk-magyarázta a levegőt kapkodva az apa. -  Ez gyalázat! Hogy is mert a fiamhoz közeledni, maga kis!... - hadarta tovább az apa, de ekkor nem tudta befejezni a mondatát, mert Smith felbukkant megköszörülve  a torkát. Tekintetével a szemben álló FLoriannét kereste.
- Mégis mit műveltek itt, és mi jogosít fel benneteket arra, hogy így beszéljetek a diákommal? - kérdezte, mérges fezsült hangon.
- Felesleges a színészkedés fiam. Tudjuk. Tudjuk, hogy megrontottak, és házasságtörést követtél el!
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2022. 09. 21. - 19:27:35 »
+1

és a titkukat elsuttogták
▪ 2003. október 7. ▪

Smith professzor


Alig vártam ezt a hétvégét. Smith professzorral nem mutatkozhattunk egy párként, de mióta bejelentette, hogy elválik a kedvemért, minden lehetőséget megragadtam, hogy vele lehessek. Nehéz volt levakarni a képemről az önelégült vigyort, mikor „bűntetőmunkára” mentem, hogy vele aludjak. Életemben nem voltam ilyen boldog. Smith volt az első, aki tényleg engem akart és nem csak lefeküdni velem.
Azonban hétvégéből ez volt az első, amit a kastélyon kívül akartunk közösen tölteni. A CukorPenna jó választás volt… legalábbis Smith-nek, aki szerette az ilyen irodai vackokat, én meg hajlandó voltam engedni neki, hogy kiválasza nekem a megfelelő írószereket. Alapvetően nem izgatott, mivel írok, de őt természetesen érdekelte. Egyszer még azt is megszólta, hogy erősen megrágcsáltam a pennám végét.
Késésben voltam, ezért hiába voltam csinos ingben, meg norvégmintás kötött pulcsiban, a ruhám gyorsan meggyűrődött. A szépen fésült hajam meg visszaszerezte az átlagos kócoltságát, így hát hiába csíptem ki magam a randira. Az arcom kipirultsága amúgy is lebuktatott volna, hogy túl sokat álmodoztam készülődés közben és a végén sietnem kellett. Alighogy megérkeztem a helyszínre és léptem volna már be az üzletbe – Smith ugyanis már odabent volt, láttam a kirakaton át –, két idősebb ember lépett elém. Valami komor házaspár volt, szigorú, túlzottan is ismerős tekintettel.
– Florain la Fay? – kérdezte a nő szigorúan és erőszakosan szorongatta a kézi táskáját, mintha vissza akarná fogni a kezét, hogy ne vágjon vele máris arcon.
– le Fay. – Javítottam ki, nem mintha számított volna. Biztos voltam benne, hogy az a retikül az arcomban landol, akármit is követtem el. Talán ráléptem valamelyikük lábára. Gyakorlatilag sosem figyeltem azokra, akik körülvettek, amikor közlekedtem, így bármi előfordulhatott.
– Hogy tehette ezt velünk? Hogy? – Sipítozott tovább az asszony. Kellett egy pillanat, hogy a la Fay-ből és a túlzottan is ismerős hanghordozásból rájöjjek, hogy ezek az öregemberek Smith rokonai vagy szülei lehetnek.
– Biztos kikényszerítette belőle! Fel kellett volna ismernünk a jeleket! Amortentia, biztos vagyok benne! Erre hivatkozhatunk – magyarázott a férfi aztán. Na ő még jobban emlékeztetett Smithre. –  Ez gyalázat! Hogy is mert a fiamhoz közeledni, maga kis!... – hadarta erőszakosan. Talán észre sem vette, hogy időközben Smith megjelent az üzlet ajtajában, hogy felénk lépjen végre.
– Nem élek bájitalokkal. Tudja, semmi tehetségem nincs a főzésük terén. Meg amúgy… pénzem sincs nagyon rájuk. Tudják csóró félvér vagyok és… – magyaráztam, de a fiacskájuk éppen a szavamba vágott. Nem bántam cseppet sem, mert nem volt kedvem megint egy családi drámát végig vinni. Éppen elég, hogy felesége megbámult álló pálcával a fürdőszobában.
– Mégis mit műveltek itt, és mi jogosít fel benneteket arra, hogy így beszéljetek a diákommal? – kérdezte mérgesen, de a hangja most inkább tűnt feszültnek, mintha nem is egy menő roxforti professzor lenne, csak ezeknek az embereknek a gyereke. Megértettem. Én is pont így éreztem magam, mikor a szüleim leszidtak.
– Felesleges a színészkedés fiam. Tudjuk. Tudjuk, hogy megrontottak, és házasságtörést követtél el!
Megköszörültem a torkomat. Itt én voltam kiskorú az aktusok idején, csak engem ronthattak meg… Smith olyan messze állt attól, mint London az én walesi falucskámtól. Nyilván nem volt az én tisztem ezt az orrukra kötni.
– Hát igen. Totál megerőszakoltam. – Bólogattam nagy komolyan. Nem bírtam az ilyen felnőtteket – Nem mellesleg, a professzor sosem mesélte, hogy ilyen bájos szülei vannak. – Tettem hozzá.
– Maga csak ne szájaljon! Ostoba kölyök! – Ripakodott rám az anyja, én pedig alig vártam, hogy most már aztán tényleg lendítse a táskáját… de nem. Egyelőre ott pihent a csontos ujjak között.
– És most mit tesznek vele? Eltiltják tőlem, mint egy dedóst?
Naplózva


Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2022. 09. 23. - 09:02:17 »
+1

és a titkukat elsuttogták


la Fay
2003. október 7.


Smith professzor igényes volt a holmijaira. Nem csak a kis bájitalos üvegcséket választotta ki nagy gonddal, a szobájának berendezését, esetleg a ruhatárát, hanem még egyes egyszerű, olyan jelentéktelen dolgokat is kényes gonddal szerzett be, mint a penna, vagy pergamen. A bolt szerencsére mindig ellátta, fel tudta tölteni a készletét, és a kislányos cokorízű, ehető pennák között kiváló, minőséi termékeket is talált magának. Na és persze, ha már erre tervezett jönni, Floriannak is kötelességénet tartotta, hogy vegyen némi normálisabb írószerszámot. Meglehetősen romantikus dolognak ítélte azt, hogy pont neki válogathatott.
Ám Florian késett ezen az álmos, csendes kis délutánon, amikor is már az utcák kellemes ürességgel engedték meg az olyanoknak, mint ők, hogy kedvükre, zavartalanul bóklászhassanak. Nem szerette volna, ha kapcoslatukra fény derül, hiszen azzal nem csak magát, hanem Floriant is kitette volna egy botránynak, amit alap esetben senkinek sem kívánt. Így is abban reménykedett, hogy nagyonn feltűnés nélkül, csendesen elválhat Auroratól. A közös gyermekük a tavaszra fog megszületni, de talán a nő is belátta, hogy az új életet nekik sem állna jogukban már születésekor megbéklyózni.
Kilesett az ablakon, de csak két alak ismerős fromáját látta, és szinte ösztönösen indult meg feléjük. A rossz előérzetet csak jobban felerősítette az szüleinek hangja, akik valami megmagyarázhatatlan ok miatt keveredtek erre, és éppen meg is találták Floriant. Smith tudta, hogy milyenek a szülei, mogorvák voltak és a mai fiatalok szóhasználata szerint karót nyeltek. Korlátoztak, de soha sem engedtek. Elvárásaik voltak, de ők sosem adtak cserébe semmit. Csak szabályokat hoztak létre, és ezek olyan természetességgel borították be őt és a testvérét, mintha csak egy könnyű lepel lett volna rajtuk, amik idővel egyre nehezebbé és nehezebbé váltak. Smith tisztelte a szüleit, nem csak azért, mert ez volt az elvárás, egyszerűen csak ők voltak azok az emberek, akik életet adtak neki. Habár mindig gyengének érezte magát szem befordulni velük, most úgy érezte, hogy talán itt a lehetőség tényleg kiállni a véleménye és amellett amire igazán vágyott mindig is.
- Meg amúgy… pénzem sincs nagyon rájuk. Tudják csóró félvér vagyok és… - magyarázta Florian, de éppen nem volt Smith professzor se az a türelmes hangulatban, hogy megvárja mit is hablatyol most itt a fiú, meglehetősen szemtelen hangnemben a szüleivel. Éppen attól tartott, hogy az ideges anyja, aki a retüküljét markolászta elfehéredett ujjaival tényleg megcsapkodja őt. Smith pedig tudta, hogy akkor kegyetlenül elszabadulnának az indulatai. Az pedig mindenki számára rendkívül csúnya jelenet lenne.
– Hát igen. Totál megerőszakoltam. Nem mellesleg, a professzor sosem mesélte, hogy ilyen bájos szülei vannak - magyarázta szemtelenül tovább Florian, mir SMith figyelmeztetően megköszörülte a torkát, és a fiú emllé lépett, hogy a szülei szembe tudjon nézni. Az anyja elképedt fejjel bámult kissé tátogott is valamit, miközben a tekintete találkozot az apja metsző, hidegkék szemével, aki komoran és nyersen méregette hol őt hol pedig Floriant.
– Maga csak ne szájaljon! Ostoba kölyök! - ripakodott megint a nő, mire SMith tekintette sötétté borult, mint a látóhatár, ami jelezte az egyre jobban felfelé kúszó nyári zivatart.
– És most mit tesznek vele? Eltiltják tőlem, mint egy dedóst? - vágott vissza a fiú, mintha nem is számítana, hogy kik álltak velük szemben.
- Most mindenki hagyja abba - mondta ezúttal tekintélyt parancsoló hangján, mintha megint csak rendetlenkedő diákokat fegyelmezne. Nem tetszett neki a hang, amit az anyja használt Florian ellen. - Felnőttek vagyunk, hát viselkedjünk is ahhoz méltóan. Anyám meg vegyél mély levegőt, mielőtt megindulna a kezedben a retikülöd - momrogta, mire a nő felháborodva pislogott a férjére.
- Sose engedett meg velem szemben ilyen hangot! Micsoda arcátlanság! - rikácsolta, Smith pedig továbbra is éles pillantásokkal meredt a szüleire. Az apja csak csiítólag felemelte a kezét és az asszony persze el is hallgatott.
- Talán a diákok közelsége rossz hatással van a véredre fiam - szólalt meg hűvös hangján az apja, és közben jelentőségteljesen ránézett Florianra is. - Azért jöttünk, hogy megbizonyosodjunk róla igaz-e, amit hallottunk. Megcsalod a feleséged, a gyereked anyját, egy ilyennel?
Smith érezte, hogy legszívesebben kiabálna a dühtől, de csak rideg hangon válaszolt. Ha a szülei jelenetet akartak, ő nem adta meg nekik ezt az elégtételt. Ha ordibált volna, csak rontana a helyzeten és mellesleg a kíváncsi fülek és szemek is feléjük fordulnának.
- Ő nem egy tárgy, akit ilyen jelzővel illethetsz. Hanem egy számomra fontos ember, és nem hagyom, hogy bármelyikőtök is megalázóan beszéljen vele főleg nem a jelenlétemben. Már eleget hódoltam be a követeléseiteknek. Vannak dolgok, amikben szabadon akarok dönteni. Aurora ezt megértette.
- Olyannyira megértette, hogy ő mondta el a viszoynodat! - kotyogott közbe az anyja. - Szinte zokogott, mert elárultad. A gyerekeddel együtt árultad el!
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2022. 09. 26. - 18:02:28 »
+1

és a titkukat elsuttogták
▪ 2003. október 7. ▪

Smith professzor


A szemtelenségem mögött rettegés bújt meg valójában. Féltem, hogy meggyőzik Smith, hogy lépjen vissza és válassza a családját, legyen velük. Nem akartam újra elveszíteni őt, miközben végre volt remény, hogy a Roxfort után együtt élhetünk és lehetek végre az, aki lenni akartam.
– Most mindenki hagyja abba – mondta végül a professzor tekintélyparancsoló, mély hangján. Elhallgattam, de csak azért, mert féltem, hogy elsírom magam, ha tovább ellenkezek. Én erős akartam lenni, ám a gyengeponton ott állt előttem. Smith volt az maga. – Felnőttek vagyunk, hát viselkedjünk is ahhoz méltóan. Anyám meg vegyél mély levegőt, mielőtt megindulna a kezedben a retikülöd – morgott az anyja felé. Valahol jól esett, hogy kiáll a kapcsolatunkért, de a félelmem nem akart csitulni. Talán soha nem is fog, mert ez most annyival fontosabb volt, mint minden más.
– Sose engedett meg velem szemben ilyen hangot! Micsoda arcátlanság! – rikácsolt tovább a nő. Tényleg kínosan szorongatta a táskáját, mintha arra készülne, hogy jó izmosan arcon vágjon vele. Tudtam, hogy gyűlölnek, mert sehogyan sem illettem a képbe. Az anyám mugli volt, én meg félvér… tizenhét éves és fiú.
– Talán a diákok közelsége rossz hatással van a véredre fiam – szólalt meg hűvösebb stílusban az idősebb Mr. Smith. Éreztem, hogy ahogy rám néz, az inkább megvető. – Azért jöttünk, hogy megbizonyosodjunk róla igaz-e, amit hallottunk. Megcsalod a feleséged, a gyereked anyját, egy ilyennel?
Egy ilyennel.
Nyeltem egyet megint. Próbáltam visszatartani a könnyeket. Úgy éreztem mégis magam, mint valami szemét, amit Smith csak összeszedett az út mentén. Azért voltak értékeim. A szüleim rendes emberek voltak és többé-kevésbé talpra esett is voltam. Tény, hogy túl okos és túl helyes sosem voltam, de azért nem voltam felvállalhatatlan.
– Ő nem egy tárgy, akit ilyen jelzővel illethetsz. Hanem egy számomra fontos ember, és nem hagyom, hogy bármelyikőtök is megalázóan beszéljen vele főleg nem a jelenlétemben. Már eleget hódoltam be a követeléseiteknek. Vannak dolgok, amikben szabadon akarok dönteni. Aurora ezt megértette. – Magyarázott Smith, én pedig közelebb araszoltam hozzá, hogy érezzem az illatát.
– Olyannyira megértette, hogy ő mondta el a viszoynodat! – folytatta a nő. Nem lepett meg annyira, hogy Aurora ránk mutogatott… megbámult magának, úgy beszélt velem, mintha Smith kis játékszere lennék. Valójában terhes volt a gyerekével. Még én is beláttam, hogy szüksége volt a férjére… csakhogy ő nem szerette. Egy hülye kötelesség miatt vette el. – Szinte zokogott, mert elárultad. A gyerekeddel együtt árultad el!
– Nem árulta el. Már Aurora előtt is velem volt. Csak azért vette el, hogy megfeleljen maguknak. – Szóltam közbe, nem kellett volna. Nem rám tartozott igazából, akármennyire is szerettem volna magam fontosnak érezni Smith életében. A család tagja nem voltam és ezzel a tempóval sosem leszek.
A könnyek megindultam a szememből. Túlzottan is kellemetlenül éreztem magam az egész helyzetbe és még Smith illata sem tudott lenyugtatni.
– Így is megkapják az áhított örököst. Ezen a válás nem fog változtatni. – Folytattam rekedtebben.
Beletúrtam a zsebembe, hogy kivegyek egy kék vászonzsebkendőt és megtöröljem a szemeimet. Elegem volt, hogy sosem tudok már csak úgy boldog lenni. Persze tavaly még ezek nem számítottak. Smith csak egy szexi idősebb ember volt, most pedig egy aranyvérű család legfontosabb örököse.
– Szálljanak már le rólunk.
Naplózva


Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2022. 09. 28. - 09:11:04 »
+1

és a titkukat elsuttogták


la Fay
2003. október 7.


Smith professzor szörnyen kellemetlennek érezte a helyzetet, már csak azért is, mert ő a diiákokkal ellentétben már régen kikerült a szülei hatásköréből. Persze csupán látszólag, ahogy az aranyvérűek többsége is mindig a szülők akaratától és kegyeitől függtek. Hiszen lehettek akármennyi idősek is, a vagyonból bármikor kitagadhatták őket. Nem mintha Smith-et ez különösen érdekelte volna. Szerette a fényűzést, ebben nőtt fel, a pompában az igényességben, de vajmi keveset érdekelte pusztán a vagyon. Sokkal inkább tartotta kötelességének azt, hogy a nevet, melyre oly büszke volt, tisztán, csorbulás nélkül adhassa tovább.
A hűvössé váló délutáni őszi időben állt hát szemben a szüleivel, kiknek arcán már ott ült az idősekre olyan nagyon jellemző makacs büszkeség és akaratosság. A szél meglengette a ruhájukat, szemükbe fújta a rendezett tincseket és hideget lehelt a ruhájukon át a bőrre, de egyikük sem mozdult, méricskélték egymást, mint a nagyon gyanakvó embereknél szokás. A düh és a feszültség szinte kézzel tapintható volt, ennek a közepén magasodott hát Smith professzor, aki rendületlen nyugalmával tűrte az éles pillantásokat és a szülei vádaskodását. Tudta, hogy Florian számít rá, és ő képes volt megvédeni még a tulajdon anyja és apja előtt is. Maga is meglepődött eme határozottságán, hiszen önmagáért sem állt ki így még sohasem.
Mégis csak felháborító hangnemben beszéltek a fiúról, aki mellette állt, a jelenléátében, aki iránt gyöngéd és annál mélyebb és szenvedélyesebb érzéseket táplált. Érezte, hogy Florian mennyire megalázva érezhette magát, mintha csak lesárvérűzték volna. Florian közelebb is lépett hozzá, mintha csak a fizikai támaszát kereste volna, Smith pedig elszántan nézett a szülei hűvös tekintetébe. Mintha csak széllel szemben próbált volna meg haladni.
Aurora kotyogása nem lepte meg. Azon se lepődött volna meg, hogy szerencsétlen félelmében árulta el őket, mert a szülei biztos volt benne, hogy lerohanták a terhesség miatt amúgy is labilis állapotú nőt. Csak megcsóválta a fejét, miközben ugyan olyan mérges volt a feleségére is. Ő sosem árulta volna el, akárkivel is volt éppen viszonya a nőnek. De a félelem sosem változik, a világgal ellentétben. És a félelem az embereket sokszor kegyetlen dolgokra bírja.
– Nem árulta el. Már Aurora előtt is velem volt. Csak azért vette el, hogy megfeleljen maguknak. – Florian próbált Smith védelmére kelni, de ezzel csak mégjobban feldühítette a szülőket. Az anyja adott hangot ennek az elégedetlenségnek újfent, és retiküljével a kezében megfeszült.
- Szóval már a jegyesség alatt?! Nagyon csalódtam benned, fiam! - magyarázta az asszony, Smith pedig csak sóhajtott. Valahogy nem hatotta meg már ez, mint régen, amikor fiatalabb volt. Florian tekintete ekkor megtelt könnyekkel, és Smith rendülten vette tudomásul, hogy mennyire kétségbeesett lehet.
– Így is megkapják az áhított örököst. Ezen a válás nem fog változtatni - magyarázta és Erre Smith egyszerűen csak megfogta Florian kezét, mire a szülők szeme egyszerre kerekedett ki, de nem várta meg, hogy megszólaljanak, elébük vágott.
- A kötelességem letudtam. Tagadjatok ki, ha ez annyira számít én lemondok a vagyonról, melynek örököse vagyok. Azzal a feltétellel, ha mindent a gyermekem fog kapni. Eleget tűrtem, és most, hogy az életem felénél járok lassan, élni is vágyom - mondta erős határozott hangon, rendkívül szofisztikálva Smith. Megrázta a fejét.
- Na de Oliver! - kapott a mellkasához az anyja, mire komoly tekintettel rájuk emelte a tekintetét az idpsebb Smith.
- Veszélyes és bizonytalan út ez, fiam. A szerelem elmúlik, de annál erősebb kötelékek a szebályaink, amit egyben tartották az aranyvérüek világát. Feláldoznád ezt, holmi mulandó dolog miatt?
- Igen - válaszolta Smith nemes egyszerűséggel, majd biccentett feléjük. - Anyám. Apám. Örültem a találkozásnak. Most pedig az engedelmetekkel, vagy nélküle távozunk - húzta ki magát és hátat fordított a családjának, meg sem várva a válaszukat.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2022. 10. 02. - 16:29:19 »
+1

és a titkukat elsuttogták
▪ 2003. október 7. ▪

Smith professzor


Utáltam úgy állni Smith mellett, mintha éppen vallatáson lennék. Miért kellett, hogy közük legyen a kapcsolatunkhoz? Miért kellett, hogy mindenképpen beleszólhassanak. Nem volt elég, hogy a saját szüleim véleményétől kell félnem? Már előttem volt, ahogy anyám neki ront Smith-nek, hogy tönkre tett.
– Szóval már a jegyesség alatt?! Nagyon csalódtam benned, fiam! – magyarázta Smith anyja olyan stílusban, mintha legalábbis valami szörnyűséget tett volna egyetlenszem gyermeke. Valójában fogalmam sem volt, hogy a profnak vannak-e testvérei és milyen a családja. Erről nem beszéltünk különösebben.
– A kötelességem letudtam. Tagadjatok ki, ha ez annyira számít én lemondok a vagyonról, melynek örököse vagyok. Azzal a feltétellel, ha mindent a gyermekem fog kapni. Eleget tűrtem, és most, hogy az életem felénél járok lassan, élni is vágyom – mondta végül határozottan Smith. Igaza volt. Ott volt a gyermek, növekedett Aurora hasában, így hát megadta a család vágyát. Egy utódot. Velem úgysem lesz neki, nem mocskoljuk be a családi nevet.
– Na de Oliver! – Kapott a mellkasához az asszony. Talán még sosem beszéltek vele így… de engem nem érdekelt. Még túlzottan sokkolt voltam az eseményektől. Nem maradt más, minthogy visszapróbáljam tartani a könnyeket… de nem ment. Már régen szipogtam és a könnyek ott folytak végig az arcomon, ahogyan az szokásom volt. Elegem volt, hogy ennyit kell küzdenem ettől a kapcsolattól.
– Veszélyes és bizonytalan út ez, fiam. A szerelem elmúlik, de annál erősebb kötelékek a szebályaink, amit egyben tartották az aranyvérüek világát. Feláldoznád ezt, holmi mulandó dolog miatt? – magyarázott az apja. Szigorú volt, hatásos, de tudtam, hogy ez a szerelem elmúlni nem volt képes. Inkább csak enyhülne a tüzes láng, én azonban ilyen komolyan még semmit sem vettem. Miért kellett bizonygatnom… hiszen nem érdekelt a vagyona.
– Igen. – Felelt Smith helyettem is. Ezt mondtam volna a helyében, ám a gombóc a torkomban olyan erősen ült meg, hogy bömbölés nélkül nem tudtam volna végig mondani azt, amit akartam. – Anyám. Apám. Örültem a találkozásnak. Most pedig az engedelmetekkel, vagy nélküle távozunk – fordított hátat Smith a családjának, én pedig csak követtem őt. Az írószerboltba léptünk be, mert az volt a legközelebbi menedék a két öreggel szemben. Ráadásul ide kicsit kevesebb tanuló lépett be, mint a kocsmákba vagy a Mézesfalásba.
– Utálom őket… – motyogtam rekedten, ahogy még egy adag könny folyt ki a szememen. Szerencsére az eladót lefoglalta, hogy éneklő pennákat mutogasson egy tizenévesnek. Ezért nem foglalkozott velünk. – Miért ilyen parasztok… – folytattam zaklatottan és végig dörzsöltem a szemeimen, remélve, hogy le tudom törölni a könnyeimet. Azok még mindig folyni akartak persze.
– Nem tehetek róla, hogy engem választott… én csak megkértem, hogy szeressen… – nyeltem egy. - Hogyan ronthattam volna én meg? Hogyan? Sokkal fiatalabb vagyok, mint maga!
Naplózva


Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2022. 10. 05. - 08:49:52 »
+1

és a titkukat elsuttogták


la Fay
2003. október 7.


Smith orofesszor világ életében alázattal és tisztelettel tekintett a szüleire, mint ahogy a tetsvére is. Mégsem működtek családi egységként, csupán olyan érzése volt, mintha a nővére és ő is egy letudandó feladat lett volna. Ennek ellenére a feladatait és a kötelességeit gyermekkorától kezdve teljesítette, precízen és tökéletesen, hogy egy panasz se legyen rá a szüleinek. Most talán úgy érezhette eleget tett nekik az elmúlt években, hírnevével, tudásával, kutatásaival is a család nevét öregbítette. Az iskolában előléptették, és büszke házvezető na meg persze igazgatóhelyettes is volt. Mindenben makulátlan, ahogy az elvárták tőle. Hát miért volt baj akkor, hogy olyas valakit szeretett volna maga mellett, akiért tényleg rajongott? Mérges volt, mintha sose értékelték vona az erőfeszítéseit a szülei, ráadásul teljesen felháborította az, ahogyan a jelenlétében szerencsétlen Florianról beszéltek. Ez már több volt a soknál.
Smith a szülei szavára kimérten és hűvösen válaszolt, felnőtt férfi volt, a döntései a hibái is az ő lelkét terhelték. Nem mintha Florian hiba lett volna az életében, talán az egyik legjobb és legszebb dolog, amit valaha is átélt. Szerette őt, és azt akarta, hogy tudja, még a szülei ellen is káll érte. A hűvös utcán közben csend honolt, néha-néha zizzentek fel a lehullot falevelek, ahogy a járdát vagy az utat láthatatlan vonalakkal fonalakkal karistolták végig. A felhők függönyként kúsztak a hold elé, kísérteties félhomályba borítva a helyszínt, ahol a négy mérges alak állt egymással szemben. Mintha csak egy színpadi képet merevített volna ki a pillanat. Smith szíve nem sajdult meg aválaszával, amit az apja kérdésére felelt, ám a két felnőtté igen csak fájni kezdett. Agyukban ezer és ezer gondolat cikázott, hogy vajon hol rontották el. Mint minden szülőben, amikor a gyermekük számukra természetellenesen viselkedett. Vajon hol rontották el?
Vagy a világ hol romlott el?
Választ nem kaptak a kérdéseikre, csupán a fiúk masszív háta fordult velük szembe, ők pedig csak tehetetlenül bámultak utána, ahogyan a könnyes, megtört lelkű Floriant támogatta be a bolt barátságos és kissé melegebb falai mögé. Smith szigorú arca ellenére nem szeretett szomorúságot látni az emberek szemében. Talán a félelem és a rettegés, ami a diákok szemében csillant, akárhányszor találkozott velük nem zavarta, sőt. De a szomorúság, főleg ha számára kedves ember volt maga alatt. Zavarba hozta, és zavarában nem is tudta, hogyan vigasztaljon. Csak el akarta valahogy tüntetni a kellemetlen és fájdalmas érzést az emberekből. Az éneklő pennák halkan duruzsoltak Walpurgis Lányai balladákat, de felbukkent köztük olyan mugli együttes dallama is, amit Smith nem ismert. Nem ia zavarta jelenleg a pennák kornyikálása, sokkal inkább foglalkoztatta Florian lelki állapota. Ujjaival kissé bizonytalanul, de kedves mozdulattal letörölte a fiú keserű könnyeit az arcáról.
– Utálom őket… Miért ilyen parasztok… – Smith zavartan megköszörülte  atorkát, mégis csak a szüleiről volt szó, akik csak beleragadtak valami elképesztően régi hagyományba amiből nem voltak hajlandóak engedni. De mindenki tudta, hogy azok a dolgok, amik idővel nem változtak, nem formálódtak a világgal előbb utóbb eltűntek.
- Egy más világrendbe tartoznak, és képtelenek meglátni hogy az már régi. De ez nem jelenti azt, hogy megbocsájtok nekik, amiért így beszéltek magával - mormogta válaszul.
– Nem tehetek róla, hogy engem választott… én csak megkértem, hogy szeressen… Hogyan ronthattam volna én meg? Hogyan? Sokkal fiatalabb vagyok, mint maga! - megint csak hümmögöt egyet Smith prfesszor, aztán csak lassan megcsóválta a fejét.
- Akrámit is mondtak, az nem számít, az érzéseimen nem fognak tudni változtatni, ahogy a válásomat se tudják megakadályozni, és az sem, hogy szeressem magát - mormogta halkan kettejük közzé, miközben csak úgy elidőzött a tekintete az előttük sorakozó árukészleten. Még mindig zavarban volt mit is tehetett volna Florianért, nem csókolhatta meg és húzhatta magához, körbe voltak véve szemtanúkkal.
- Nos, la Fay, a szüleim kellemetlenül és rosszul bántak magával. Bármit megveszek, hogy kárpótoljam.
Naplózva


Florian le Fay
Griffendél
*


pocket full of trouble

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2022. 10. 07. - 07:49:47 »
+1

és a titkukat elsuttogták
▪ 2003. október 7. ▪

Smith professzor


Kellemetlen érzés maradt bennem, még a gyomrom is görcsösen összehúzódott, ahogy arra gondoltam, miket mondtak nekem a szülei. Én rontottam volna meg Smith-t? Mégis hogyan? Kiskorú voltam, mikor először együtt voltunk... inkább ő rontott meg engem. Bár nem voltam már szűz, meg túlzottan ártatlan sem.
- Egy más világrendbe tartoznak, és képtelenek meglátni hogy az már régi. De ez nem jelenti azt, hogy megbocsájtok nekik, amiért így beszéltek magával - mormogta Smith. Tudtam, hogy meg akarja védeni őket... de minek? Merev, érzelemmentes emberek voltak, akiknek fogalmuk sem volt olyan mélységekben a szerelemről, amit a fiuk iránt éreztem. Valójában Smith volt az első, akit őszintén szerettem és úgy éreztem, ő is hasonlóan gondol rám. A probléma csak az volt, hogy a családja inkább látta boldogtalannak.
- Akrámit is mondtak, az nem számít, az érzéseimen nem fognak tudni változtatni, ahogy a válásomat se tudják megakadályozni, és az sem, hogy szeressem magát - folytatta halkan. Valószínűleg nem az írószerboltban kellett volna nekem sem kifakadni, meg könnyes szemmel bámulni rá. A kapcsolatunk volt azonban az egyetlen, ami őszintén meg tudott ríkatni. Itt ráadásul még hozzá sem tudtam bújni, mert minden tele volt diákokkal és tanárokkal.
- Nos, la Fay, a szüleim kellemetlenül és rosszul bántak magával. Bármit megveszek, hogy kárpótoljam.
Nyeltem egyet. A nagy sírás közepette majdnem kiszakadt belőlem egy nevetés... mármint ismert engem és komolyan azt hitte, hogy egy csomag penna vagy egy giccses füzet majd boldoggá tesz?
- Ez egy írószerbolt... - mondtam félig nevetve még mindig. A könnyek most már inkább csak emiatt folytak a szememből. - Prof, én fiú vagyok, nem rajongok az unikornisos tollakért. -tettem hozzá. A világ legegyszerűbb embere voltam: pergamen, olcsó toll, fekete tinta. Nem volt szükségem semmi különlegesre. Aztán persze eszembe ötlött, hogy ne legyen csalódott, választok valamit... de én csak a szeretetére vágytam.
- Kaphatok egy gyűrűt? Egy ígéretgyűrűt. Ne értsen félre, én nem Aurora vagyok... és nem kell megházasodnunk. - Magyaráztam kicsit zavartan, meg pirultan. Tényleg nem akartam rátukmálni magamat, csak jól esett volna tőle viselni valamit, ami azt jelképezi, amiért még a szüleivel is szembe tudtam szállni. Smith talán ezt megértette.
- Egy műanyaggyűrű is jó... vagy egy... bármilyen.
Naplózva


Oliver Smith
Tanár
*****


Bájitaltan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2022. 10. 07. - 20:22:41 »
+1

és a titkukat elsuttogták


la Fay
2003. október 7.


Smith professzortól talán nem volt a legjobb ötlet ittmaradni egy írószerboltban, a kései délutáni órákban, mert még akadtak kisebb számmal diákok, akik meglehetősen indokolatlan okokból válogattak az ehető pennák, vagy a csillámos, rózsaszín tinták között, amikre még rá is volt nagy kackiás betűkkel írva, hogy ehető. Ki akarna megenni egy egész tintát?Smith professzor még csak negyven éves sem volt, mégis úgy érezte egyre nagyobb a generációs szakadék közte és a diákok között. Mellesleg a gondolatai még egy kissé csapzottak voltak, mint az emberek eső után, kissé még nehezére esett összeszednie magát. Természetesen, szerette a szüleit, de azért nem engedhetett már meg nekik mindent. Felnőtt férfi volt, a társadalom pedig átalakulófélben. Kétes, köztek időszakban pedig minden szabályt még erőszakosabban akartak az emberrel betartatni, félve attól, hogy a világ túlságosan is megváltozik, megölve  a régi hagyományokat. Smith professzor kezdte belátni, hogy lassan az aranyvérűek ideje leáldoz, mint a mugliknál az uralkodócsaládok, az ő származásuk is pustás státusszimbólummá készül válni. Attól még mozgathatták a világot a helyes irányba, nem?
Talán egyszer megéri ő is, hogy kevesebb diák szenved a kötelezettségeik súlyától, és ugyan úgy kevesebb felnőtt is. Hiszen ezekről az esetekről tényleg ezernyi tanulmányt lehetne még írni, ahogy az az új pszicho-medimágusa is tette az iskolának. Igazából Florian egyszerű világlátása az ő szemét is inkább felnyitotta. Ezért pedig valószínűleg hálás is lesz örök életében.
Egyébként is szerette volna megvigasztalni, de korlátolt lehetőségeik voltak, főleg nyilvánosan, így szerényen csak kibökte, hogy vesz neki valamit, amitől még zavarba is esett. Persze attól is hogy Florian láthatóan jobb kedvre derült tőle. Ettől egy kicsit megkönnyebbül. Nem szerette volna, ha miatta szenved, hiszen még kölyök volt, kölyök lélekkel, hiába volt már nagykorú. Az nem számított nagyjából semmit. Nem az évszámok határozták meg egy ember érettségét.
- Ez egy írószerbolt... Prof, én fiú vagyok, nem rajongok az unikornisos tollakért -
magyarázta Florian és persze Smith professzor csak hümmögve bólogatott hozzá nagyokat és zavartan hatra kulcsolta a kezét, amitől még jobban katonásnak nézett ki. Megfeszültek finoman az izmai a ruhája alatt, meglehetősen fenslges látványt nyújtott, mint egy büszke oroszlán.
- Kaphatok egy gyűrűt? Egy ígéretgyűrűt. Ne értsen félre, én nem Aurora vagyok... és nem kell megházasodnunk. - magyarázta Florian, mire SMith összevonta a szemöldökét, errefelé  nem iagzán voltak elszaporodva a gyűrűk. Körbetekintett a kis boltban, hátha felfedez egy gyűrűszerűséget.
- Egy ígéret gyűrű... miket ki nem találnak ezek a mai fiatalok - dünnyögte az orra alá furcsa hangsúllyal, mintha csak visszafordult volna az ifjúsága felé, keresve azokat az emlékeket, amik neki sohasem adatottak meg. Szomorú és keserédes volt.
- Egy műanyaggyűrű is jó... vagy egy... bármilyen - magyarázta ő meg csak intett egyet, és a koptatott, öreges parkettán útra kelt, hogy kövesse őt Florian. Végigsétált a bolton, és egy kis kiegészítős polcon megpillantott pár kisebb-nagyobb karikát. Az egyik egészen olyan egyszerű volt, mint Florian, így azt vette a kezébe és már indult is meg a pénzár felé, azzal a romantikus lendülettel, hogy odakint a fiú ujjára húzza majd. Smith professzor ezek szerint meglehetősen romantikus léleknek bizonyult.
- Nos, azt hiszem ez tökéletes lesz magának. Olyan kellemesen illik a szeméhez, és a személyiségáhez is - magyarázta, mielőtt még a pénztároshoz lépett volna. Ahogy kifizette már indult is kifelé. Az utcán szerencsére nem voltak már jelen a szülei, így hát Florian felé fordult és zavartan nézett a tenyerében pihenő gyűrűre.
- És mégis, hogy működik ez a... igéret gyűrű? - kérdezte.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 18. - 13:06:36
Az oldal 0.267 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.