+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Christopher Cartwright (Moderátor: Christopher Cartwright)
| | | | |-+  ..kihallgatás..
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: ..kihallgatás..  (Megtekintve 150 alkalommal)

Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 11. 11. - 18:10:37 »
+1

Eye of the Tiger



...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...



..a trágár szavak esélyesek...

A felkelő nap sugarai lágy aranyszínbe töltötték meg a szobát. Néma csend volt, mindössze Anna nyugodt, egyenletes szuszogása törte meg azt, meg persze az enyém. Sokszor esett meg már ez az utóbbi időben. Én fent vagyok, még pirkadat előtt miközben ő békésen alszik. Szeretem ilyenkor megfigyelni, akár felém fordul, akár nem. Nemcsak a bőre tejfehérségét, vagy ébenfekete hajának selymes lágyságát, a kusza tincsek zabolázatlan vadságát, hanem azt a természetesen egyszerű formát, alakzatot helyzetet is amivel az ágyban, öntudatlanul fekszik vagy épp a vonásait, melyek mintha percről percre változnának holott… ilyenkor a legmozdulatlanabb.
Nehezen megy továbbra is az ágyban alvás. A derekam sajog, a gerincem ordít a földért, de a kedvéért meg persze érte már valahogy eszem ágában sincs kihasználatlanul hagyni a matracot. Eljátszom a gondolattal hogy hozzá érjek, ezzel felkeltsem de inkább csak fekszem fejem a párnára hajtva és azúrkék szemeimmel igyekszem nem elmulasztani a felkelésének varázslatos másodperceit.
Lassan, végtelen óráknak tűnő lassúsággal rebbennek meg a szempillák és húzódik el finom cseresznyeszín ajka, hogy aztán rám tekintsen. Nem tudom megállni és elvigyorodok, javíthatatlan szemtelenséggel. Tudom, hogy most már szabad a gazda, így kezem mozdul, ujjaim eljátszanak az egyik felém eső hajtincsével.
- Jó reggelt, kisfarkas!
Közlöm vidáman, habár voltaképpen nincs nagyon okom örömködni. Neki majd lesz, de még nem tudja. Ám előbb sorjában mindent.
- Ha nem bánod, ma szabadnapos leszel.
Meggyőzően igyekszem búgni ezt, mert amennyire munkamániás képes és ellenkezni kezd. Remélem nincs sok minden betervezve neki mára, mert annak ellenére mennyire élvezném nem egész nap az ágyba akarok henteregni vele.
- Egyrészt, meg kellene beszélünk pár dolgot…
Elakadok. Nem tudom hogy kezdjem vagy inkább hogy is folytassam. Így, csak hogy oldjam a saját magamban lévő frusztrációt közelebb húzódom hozzá és csókot lehelek a vállára.
- Előre bocsájtom, hogy nem fogadok el nemleges választ!
Kihívóan tekintek rá, ami tudom hogy feltüzeli és élvezettel akar majd belecsapni a háborúba ellenem, de most ez tényleg nem feltétlen lenne tanácsos. Vagy hát leginkább az időt húzni vele. Még mindig remegő jobb kezemmel végig simítok az arcán és közelebb vonom magamhoz. Egyetlen lassú, szenvedélyes csókkal próbálom eltörölni az ellenkezés felsejlő morzsáját benne, majd amilyen hirtelenséggel támadtam olyan könnyeden engedem is el hogy a lendülettől vezérelve ki is másszak az ágyból és magamra húzzam a kikészített inget.
- Jobb ha nekilátsz az öltözködésnek, a reggeli mellett megbeszéljük a dolgokat, utána pedig… hát rajtad áll meddig tartalak fel.
Vállat vonok de el is fintorodok. Nem tudom valaha hozzá fogok tudni szokni ahhoz hogy nem leszek a régi. Talán nem. Ha meg mégis, legalább eltűnik egy újabb rohadtul rossz szokásom, hogy teret adjon sok más újnak természetesen.  
Naplózva


Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 11. 13. - 13:51:14 »
0

Kihallgatás?

 


zene


Csend és üresség. Valami tükröződő felületen álltam, talán mozdulatlan tó felszíne, talán üveglap. Körülöttem szürke köd terjengett, a látótáv pár méter volt csak csupán, s ahogy léptem egyet gyanakodva, lábamnál felkavarodott a sűrű gomolygás.
- Hol vagyok? - kérdeztem tétován.
- Vagyok… vagyok… vagyok… - válaszolta saját visszhangom távolról,, kristályos csengéssel. Tanácstalan összekulcsoltam magam előtt a kezeim. Akkor vettem észre, hogy puha, fekete, bársonyos prémkabát van rajtam, ami a bokáig ér, és aminek kapucnia a hátamra simul.De hűvös van, mezítláb vagyok, és a bunda alatt egyébként teljesen pucér. Addig is gyanús volt, hogy ez egy álom, de kezdtem arra gyanakodni, hogy ez Christoferé.
Úgy összefont karokkal indultam neki felfedezni a környezeemet, de pár lépés után megálltam, mert itt igazából nem volt semmi, csak én. És…
Fellebbent előttem a köd. Feketébb volt, mint más helyen. Mintha a gőzbe kormos füst keveredett volna. Megemeltem kissé a fejem, óvatos, aggodalmas kíváncsisággal. A spirálos gomolyagok lassan alakot öltöttek, s egy nagy farkas formálódott a füstből. Élesen rajzolódott ki, mintha húsvér lenne, épp csak képtelenül, tökéletesen fekete volt, a szeme kéken szikrázott, s teste körvonalát néha füstfoszlányokká borzolt a az itt nyargalászó lenge szél.
- Ki vagy te? - szegeztem neki a némileg költőinek szánt kérdést. És bár a farkasok nem beszélnek, saját visszhangom újra válaszolt.
- Te… Te… Te… - mondta, egyre halkabban,míg már nem is volt  hangosabb, mint egy egyszerű gondolat.
Nem láttam értelmét faggatni tovább, álltam hát vele szemben csendben várakozva, magam se tudtam, mire. A farkas kék szeme vakítani kezdett, a ködön túl világosság derengett fel, s egyre határozottabban áttört a tompa gomolygáson az aranyszínű fény.
Már nem az álmot láttam, szürke ködét elkergette szemből a hajnali napsugár, és a kormos bestia bántó tekintete helyett is csak Cartwright kedves-kék pillantása nézett velem farkasszemet.
- Jó reggelt, kisfarkas! - köszönt, és eddigi egyszerű mosolyom árnyaltabbá, csibészes-cinkossá alakul. És kicsit szemrehányóvá is. Nem tudom, mit gondoljak azzal kapcsolatban, hogy így hív. Egyszerre szurkál, hiszen farkasságom titok, ő meg csak lazán így nevez, még akkor is, ha kettesben vagyunk. De tőle hallani ugyanakkor igazán kedveskedő. Az egyetlen, aki képes nekem azt mondani, hogy “farkas”, úgy, hogy az jól essen. Még akkor is, mikor épp csak kinyitom a szemem.
- Jó reggelt - nyújtózom, és egész felé fordulok, közelebb is kerülvén. Látom, hogy a képére van írva valami, amit mindjárt ki is mond, hát nem sürgetem, ha úgysem szükséges.
- Ha nem bánod, ma szabadnapos leszel - közli, olyan “kedves vagyok, amíg nem tiltakozol” felhanggal.
Szemrehányó félmosollyal billentem félre a fejem, úgy nézek rá. A szememben huncutság csillog, főleg, ha sorra veszem a mai teendőket.
- Ez kijelentés volt - jegyzem meg, aztán elgondolkodva félrepillantok. - De egyébként igaz. Mára csak egy kellemetlen, rutin alhasi műtét volt betervezve, a szokásos rendelés mellé - dünnyögöm, aztán újra ránézek, elmerengek csibészes vigyorán, szeme lelkes csillogásán.
- Mi jutott eszedbe? - érdeklődöm, félig gyanakodva, félig meg izgatottan, mint mikor az ember neccesnek tűnő ajándékot kap. De ajándék thesztrálnak ne nézd a figát, akkor se, ha láttál már valakit kinyúvadni.
- Egyrészt, meg kellene beszélünk pár dolgot…
- Amit itt az ágyban ugye képtelenség - célozgatok, és alkaromra támaszkodva feljebb emelkedek, minek következtében a paplan lejjebb csusszan. Azért megnyugtató, hogy itt nem a bundakabát, hanem a szokásos csipkehálóing alatt vagyok… hát ugyanabban, amiben a bunda alatt. Én egyébként tudnék így is rendkívül értelmes és komoly, órákig tartó eszmecseréket folytatni vele akár a mágikus szeszélyről, akár a lóféle mágikus bestiák mozgásszervi anatómiájáról, de Cartwright még nem csillogtatta meg ezen “ágyban beszélgetés” tehetségét, ha van is. Más irányú itt kibontakoztatott tehetségét pedig úgy tűnik, ma reggel elnyomják a tervei. Pedig az a csók a vállamra nekem egészen eszembe juttatja.
- Előre bocsájtom, hogy nem fogadok el nemleges választ!
- Eddig sem kérdeztél meg semmiről - rántom meg a vállamat, amitől lejjebb csúszik a hálóing vékony, gyöngyös pántja. - És mikor mertem én neked utoljára nemet mondani? - teszem hozzá az ártatlannak álcázott kérdést, amire válaszolhatna éppen ezerféle példát, de gondolom nem teszi, mert valahogy az az érzésem, azon van, hogy én akarjak is közreműködni a mai napban. És ettől az egész csak még gyanúsabb.
- Jobb ha nekilátsz az öltözködésnek, a reggeli mellett megbeszéljük a dolgokat, utána pedig… hát rajtad áll meddig tartalak fel.
Na most már igazán kihúzom magam, és nem hogy nem titkolom a meglepetésem, de egyenesen rájátszom egy kicsit.
- Jól hallottam? Komolyan azt kéred, hogy öltözzek fel? - kapok a szívemhez színpadiasan, de közben végig őt szugerálom a tekintetemmel. - Hát, kár, hogy nem fogadsz el nemleges választ, de ki vagyok én, hogy ellenkezni merjek? - tárom most szét a kezeim, aztán egy villámgyors csókot követően kipattanok az ágyból, és eltűnök, hogy szót fogadjak. Pár perc múlva üdén és kíváncsian foglalok helyett Garden Lodge díszes étkezőasztalánál, és kíváncsian könyökölök az asztalra.
- Köszönöm, Alfred - pillantok hálásan a rutinos komornyikra, aki már elém is tette a szokásos füstölt lazacot, vajat és pirítóst, a borsmentateával.
- Nos, akkor beszéljük meg a dolgokat - javaslom vidáman, két falat között, Cartwrightra pislogva ártatlanul.
Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 11. 15. - 15:10:52 »
0

Eye of the Tiger



....Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé....



..a trágár szavak esélyesek...

Nem izgat különösebben az a cinikus megjegyzés, amivel ostoroz. Jutott már ki bőven belőle és amúgy is… igaza van. Vannak dolgok, amiknek nem ott a helyük ahol éppen vagyunk. Végtére is nem szép dolog a munkát az élvezettel keverni vagy a vodkát a whiskeyvel. Na mármost nem meglepő ha vannak tiltólistás dolgok, témák, melyeket jobb szeretek… mondjuk úgy a hálószoba ajtaján kívül tartani. Vagyis tulajdonképpen az összes ilyen egyetlen egyet kivéve. Ahhoz meg ritkán kellenek a szavak.
Ugyan vonzó a szavait kísérő mozdulatsor, ahogy a takaró lejjebb csusszan, a hálóing lenge anyaga pedig sokat sejtetőn takargat valamit bájaiból de egyetlen sóhajjal elengedem a fellobbanó vágyat nagy nehezen. Muszáj, mert ha beugrom a kis játéknak akkor egész napra itt ragadunk. Mondjuk abba sem lenne semmi rossz… csak hát körülményes lenne tőle kissé az élet később.
- És mikor mertem én neked utoljára nemet mondani?
Elégedett mordulással veszem tudomásul az incselkedést, mert szívem szerint rávágnám hogy kibaszottul mindig. Na jó, talán az utóbbi időben nem, de akkor is csak azért mert semmi olyan nem történt, ami ne lett volna azon a bizonyos komfortzónán belül.
- Jól hallottam? Komolyan azt kéred, hogy öltözzek fel?
A mugli oscar díjat alakító színészkedésre csak megforgatom a szemem, de azért vigyorgok is rajta. Persze, ha azt kérném vetkőzzön le én lennék a világ pofátlanja. Bezzeg ha venném le a vékony szatén anyagot róla felhevítve a testét azzal nem lenne gondja.
- Meglepő, tudom. De igen.
Félig morgás, félig kuncogás a válasz de nem akadályozom meg abban hogy két lábra álljon és meglepően gyermeteg lelkesedéssel elinduljon. Csak szemmel követem le minden rezdülését egész addig, mígnem el nem tűnik utána az ablakon kitekintve bámészkodok egy percig s a nyakamban lévő medállal babrálok. Aztán nekiindulok én is hogy rendbe szedjem magam.

- Köszönöm, Alfred
Anna bájosan udvarias hangjára lépek be az érkezőbe, ahol a hosszú asztal végébe már egyenes háttal, sokat sejtető mosolyával ott ül. Jól áll neki a pompa, a környezet, de tudom hogy ettől letisztultabb, egyszerűbb közegben is képes ugyanúgy kitűnni. Beiszom egy percig a látványt, az auráját. A kisugárzása még Sophiet is lehengerli. Nem tudom hogy talán a sivatagi eset miatt vagy mi más oknál fogva, de mintha még ő is elfogadóbb lenne Volkovával szemben.
Megfontoltan indulok el a szoba másik végéből hogy aztán közvetlen mellette foglaljak helyet az asztalfőn mint mindig. Az én reggelim is oda van készítve, bár nem vagyok igazán éhes. Vagyis nem konkrétan a tükörtojásra.
- Nos, akkor beszéljük meg a dolgokat
A nőre pillantok oldalról miközben a vajazókésemet felemelve megremegő kézzel a balommal a porcelán vajtartóért nyúlok és közelebb húzom magamhoz.
- Nos, két téma van. Elöljáróban leszögezem, meglehet csak az egyik fog tetszeni.
Elhúzom a szám, kivárok egy percet. Nagy a kísértés hogy inkább töményet igyak a rohadtul remegő jobbom miatt, de igyekszem leküzdeni a késztetést.
- És ez az egyetlen alkalom, hogy… szóval hogy elfogadjam a nemleges válaszod.
Miután végzek a pirítósom megkenésével leteszem azt is és a kést is a kezemből, majd Annára pillantok jelentőségteljesen.
- Mint tudod vagy sejted, beszéltem Mirával. Ühm, nos arra kért vagyis hát abban az esetben marad itt… velem… ha oktatom.
Kínos ez, így elhallgatok. Figyelem a nő arcát leesik-e neki a dolog vagy pontosítanom kell.
- És nem varázsolni. Hanem különböző önvédelmi technikákra. Sajnos azonban, ahogy jól tudod…  - most rajtam a sor hogy színpadiasan fancsali képpel felemeljem a jobbomat a másik orra elé. -… ezzel a kézzel és ilyen vállal nem tudok oktatni őt egy darabig.
Vagy talán soha.
A gondolat mint egy rossz métely vájja belém a karmát és szaggatja a lelkem húsát minek hatására gyomrom összerándul.
- Mindenképpen olyasvalaki kell, aki megbízható, aki profi… és hát…
Elkrákogom magam miközben zavaromban felemelem a kávéscsészém.
- Arra gondoltam… hogy esetleg te…. persze csak ha…
Sose szerettem kérni, sose voltam jó benne. Az évek se segítettek, és most sem remekelek benne. Így inkább el is hallgatok, mert talán így is többet csépeltem a szavakat mint egy mandragóra a megfáradt cserepét.
Naplózva


Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 11. 16. - 20:56:49 »
+1

Kihallgatás?


run


Nem kerüli el a figyelmem, hogy remeg a keze. Nagyot sóhajtok, olyan szomorú bíztatásképp. Szívem szerint kivenném a kezéből és megcsinálnám én, de valószínűleg a büszkeségébe is rendesen beledöfném a kést, és azt nem szeretném. Ráadásul kell a mozgás, hogy legalább az izmok helyrejöjjenek. Az idegek pedig… A mi idegeink már egyébként is sokat láttak. Kibírja majd ezt is. Idővel.
- Nos, két téma van. Elöljáróban leszögezem, meglehet csak az egyik fog tetszeni.
Felfut a fél szemöldököm, és a fintorát kutatom derűs-kíváncsian.
- Te aztán tudod, hogy kell kedvet csinálni - jegyzem meg, aztán kortyolok a teából az orrom alatt somolyogva. Tőle még azok az ötletek is szórakoztatók, amiket egyébként nem kedvelek, de ezúttal ráadásul fogalmam sincs, mit tervez. Az izgalmas felvezetés így igazából el is éri a célját, és félrebillentett fejjel figyelek.
- És ez az egyetlen alkalom, hogy… szóval hogy elfogadjam a nemleges válaszod.
Megforgatom a szememet, de azért közelebb hajolok, sőt odakönyöklök szinte mellé, csak annyira közel, hogy azért a pirítóssal való bajlódással ne akadályozzam.
- Ettől még máskor is hallhatsz olyat, de mondjuk, hogy ez kedves tőled - jegyzem meg szemtelenül.
- Mint tudod vagy sejted, beszéltem Mirával. Ühm, nos arra kért vagyis hát abban az esetben marad itt… velem… ha oktatom.
Érdeklődve figyelek tovább, kicsit beárnyékolja arcom az óvatos gyanakvás. A tudás, mint tudjuk, fegyver. És ami tudás Mr. Christopher Cartwright birtokában van, ahhoz több fegyvertartási engedély, néhány megszeghetetlen eskü, és egy jó protektor is szükségeltetne. Alsó hangon.
- És nem varázsolni. Hanem különböző önvédelmi technikákra. Sajnos azonban, ahogy jól tudod… … ezzel a kézzel és ilyen vállal nem tudok oktatni őt egy darabig.
Bólintok finoman, szomorúan, de az arcomon ugyanazzal a makacs elszántsággal, ahogy az elmúlt időben kezeltem azt a sebesülést. Tény, ami tény, ha nem folytathatja azt a munkáját, amit eddig végzett, nem fogok sok könnycseppet ejteni. Ettől függetlenül mindent megteszek, ez csak egy vacak varázstalan ólomgolyó okozta sérülés, azért a mágia ezzel el kell bírjon. De a regeneráció idő és energiaigényes dolog.
- Most itt kéne közbeszúrnom a gyógytornát, amit folyton halogatsz, de nem teszem, mert rendes vagyok - említem meg színpadias ártatlansággal, és egy angyali mosollyal. Látom, hogy beborul égkék tekintete. Halkan koppan a teáscsészém az asztalon, aztán finoman végigsimítok a vállán.
- Rendbe jön - jelentem ki olyan bizonyossággal, mint hogy a Nap felkel reggel. Lehet akár mennyire sötét és felhős, afölött ott van, és egyszer majd látjuk a fényt. Nem mostanában lesz ez, de lassan, és sok munka árán.
- Mindenképpen olyasvalaki kell, aki megbízható, aki profi… és hát… - Most esik csak le igazán, miről is beszélünk. Kicsit nagyobb szemekkel figyelek rá, kicsit kihúzom magam, szám sarkában enyhén hitetlenkedő, csodálkozó mosoly ül. Majdnem kisegítem azzal, hogy rákérdezek, de aztán rájövök, hogy ritkán látni őt ilyen édes zavarban, úgyhogy mégsem teszem, hanem idegőrlő, kedélyes türelemmel várom, hogy kikrákogja, amit ki akar.
- Arra gondoltam… hogy esetleg te…. persze csak ha…
- Megtiszteltetés volna - segítem ki végül, elkergetve a kínlódást közülünk. Megfogom a kezét, gyengéden tenyerembe veszem, és nyugtatólag meglapogatom.
- Nagyon szép, amit azért a kislányért teszel. Örülök, hogy a részese lehetek - kezdem, aztán a kezére nézek, majd ismét szikrázó, kék szemébe. Tudom, hogy ezen a miniatűr égbolton, legyen bármilyen felhős is néhanapján, áttör néhány fénysugár.
- Szóval nagyon szívesen foglalkozom vele. Egy bizonyos határig természetesen. A kis vállalkozásod továbbvitelére félő, nem fogom kiképezni, de persze, azt rettenetesen sajnálom, hogy te is kénytelen voltál legalább egy időre felhagyni vele - jegyzem meg megintcsak eltúlzott ártatlansággal, aztán gyorsan továbblendülök ezen, mielőtt nagyon belelovallaná magát a morgásba.
- Akkor a téli szünetben majd leülök vele megbeszélni a részleteket - zárom le ezt a témát, majd eszembe jut, hogy nem ez volt az egyetlen.
- És akkor most jöhet a másik kérdés, amire… Hogyan is? A nemleges válaszom nem elfogadható - somolygom, és hátradőlök, a pirítósomért nyúlva, hogy harapjak belőle egyet.  
Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 11. 20. - 20:10:33 »
+1

Eye of the Tiger



...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...



..a trágár szavak esélyesek...

Nem foglalkozom a szemtelen közbeszúrással, mert tudom hogy csak piszkálódik és kizökkenteni igyekszik. Másrész ha mindenen fenn akadnék mint egy partra vetett bálna vagy egy futkár a vízparton, akkor holnaputánig is itt ülnénk. Nekünk pedig attól fontosabb dolgaink vannak.
- Most itt kéne közbeszúrnom a gyógytornát, amit folyton halogatsz, de nem teszem, mert rendes vagyok
Csak egy fintorral díjazom a rajtam való nyelvköszörülést. Talán sejti miért nincs ínyemre ez a dolog, ha meg nem, hát találgathat. Mellesleg az ujjaim finommotorikájának fejlesztésére találnék jobb módszert is… mondjuk rajta gyakorolva. Na mindegy.
Az egyszerűen rávágott rendbe jön-jére se reagálok. Nem kerüli el a figyelmem, ó de mennyire nem… de ellenben úgy teszek mint aki szelektív süket. Egyszerűen nem tudok mit kezdeni a kurva majddal mert nekem most kell. De az a most csak várat magára.
- Megtiszteltetés volna!
A szavaira de még inkább a reakciójára megnyugszom. Szinte fellélegzem és szó szerint is megteszem. A keze finom szorítására halványan elmosolyodom, hálásan. Legalább egy dologgal kevesebb a gyötrődés listáján, talán. Mert még azért főhet emiatt a fejem egy keveset.
- Nagyon szép, amit azért a kislányért teszel. Örülök, hogy a részese lehetek
Nem sokszor jövök zavarba, sőt igazából életem folyamán talán csak kétszer történt meg de Volkova eléri hogy ez is a képzeletbeli számlájára legyen írva. Zavartan krákogok és inkább elengedem a kezét, hogy a kávéscsészéért nyúljak. Elegánsan emelném fel, de persze sikerül magamra löttyintenem belőle.
- Kurva életbe…
Morgom a bajszom alatt, mert most nem tudom mivel járnék jobban. Nem a forró ital égető érzése zavar a combomon, azt még el is viselem, hanem a hozzá társuló szégyen. Ha varázslattal próbálkozom, és a háztartási bűbájokban szar vagyok, könnyen melléfogok meg amúgy is ilyen remegéssel a karomban maximum még az ingem is felgyújtom hogy forró legyen a hangulat. Ha átöltözöm akkor meg.. időt vesztünk. Végül is beleférhet…
- Szóval nagyon szívesen foglalkozom vele. Egy bizonyos határig természetesen. A kis vállalkozásod továbbvitelére félő, nem fogom kiképezni, de persze, azt rettenetesen sajnálom, hogy te is kénytelen voltál legalább egy időre felhagyni vele.
Csak bambán pislogva nézek fel Annára. Nem tudom ez most gúny vagy valódi sajnálkozás de igazából mindegy is. Talán tényleg jobb így, bár mire megemésztem… hát sokáig fog tartani.
- Ugyan kérlek, nem értem miről beszélsz. Tisztességes üzletember vagyok, rengeteg befektetéssel és egyéb... extrákkal...
Tűzzel tűz ellen támadunk ugyebár. Nem kell nekem se sok hogy könnyen kimentsem magam, meg amúgy is, micsoda vádaskodások érnek is. Persze mindehhez ártatlan képet is vágok, mintha tényleg én lennék a megtestesült szentség.
- Akkor a téli szünetben majd leülök vele megbeszélni a részleteket
- Khm… Remek!
Hümmögök is mellé aztán nem törődve az elcseszett kávéfolttal elkezdem enni a pirítósom.
- És akkor most jöhet a másik kérdés, amire… Hogyan is? A nemleges válaszom nem elfogadható.
Somolygására cinkos mosollyal válaszolok. A szemem hasonlóképp villan rá, a szép arcára melyet kontrasztosan keretez ébenfekete, fényesen csillogó haja. Elgyönyörködöm benne, a kíváncsisága okozta frusztrációban, pont ezért is húzom az időt, hogy legyen időm a fejembe vésni így is. Nem sokáig teszem ezt igazából, mindössze csak pár pillanatig s utána szólalok meg nagy komolyan, mintha egy gyerekhez beszélnék aki kioktatásra szorul mert annyira ostoba.
- Értelem szerűen mutatni akarok neked valamit és van mellé egy meglepetésem is. De ahhoz el kell mennünk szóval egyél!
Parancsolok rá szelíden dorgálóan, mert sejtheti hogy nem véletlen rántottam ki az ágyból, mikor maradgattunk is volna.
- Addig is, ha lenne kedved segíthetnél nekem majd kitalálni minek örül egy roxfortos diáklány igazán? Gondoltam veszek neki valami rettentően… hogy is szokták mondani azt a szlegnet? Ja igen… menő dolgot. Drága is lehet, nem számít. Szerinted egy AK47-es túlzás lenne?
Bájosan ártatlan vigyort próbálok idézni a fejemre, de persze nem igazán jön össze. Anna hüledező pillantása meg ha megtisztel vele csak hab a kipukkanni készülő nevetésemre.
Naplózva


Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 11. 25. - 20:09:06 »
+1

Kihallgatás?




run


- Kurva életbe…
Nagyot biccentek, és egy intéssel eltüntetem a kiömlött kávé foltját. Nem mintha örülnék, hogy magára borította a forró italt, de kellemesen megtörte egy kicsit azt a furcs aidillt, amiben eddig lebegtünk. Napsütéses ébredés? Elegáns reggeli? Nagy sóhajjal engedem el az élét a dolognak, annak, hogy mindez velünk esik meg. Elvégre ő egy nagykaliberű alvilági fickó, én pedig egy nagy terveket dédelgető vérfarkas. Nem is ez a legfelhőtlenebb pillanatunk, ő küzd a vállát ért sérülés maradványaival, én még mindig nem találtam meg édesapámat.
És mégis.
- Ugyan kérlek, nem értem miről beszélsz. Tisztességes üzletember vagyok, rengeteg befektetéssel és egyéb... extrákkal…
A visszavágásra egy félmosoly a válasz, és jelentőségteljes hallgatás. Lehetnénk akár azok is. Tisztességesek. Átlagemberek. Lehetnének ezek a mindennapjaink igazából. De van abban valami izgalmas, hogy nem tömör arany az élet, hanem csak aranyfüsttel bevont, kemény és ridegebb, sokkal erősebb egyéb fém. A hajnali nap lapos szögben esik ránk a nagy ablakokon át, és valóban, finom és elegáns derengést ad nekünk - akik annál sokkal keményebbek és sötétebbek vagyunk.
- Értelem szerűen mutatni akarok neked valamit és van mellé egy meglepetésem is. De ahhoz el kell mennünk szóval egyél!
Kihúzom magam kicsit, és lassú, idegőrlően ráérős mozdulattal nyúlok a reggelim után, sőt nem is harapok bele, csak a kezembe veszem a pirítóst, és nézek rá kirívó mosollyal. Persze, kíváncsi vagyok, mit szeretne, sikerült jól felcsigáznia a titkolódzásával, úgyhogy végül abbahagyom a szórakozást, és harapok. A kenyérbe.
- Addig is, ha lenne kedved segíthetnél nekem majd kitalálni minek örül egy roxfortos diáklány igazán? Gondoltam veszek neki valami rettentően… hogy is szokták mondani azt a szlegnet? Ja igen… menő dolgot. Drága is lehet, nem számít. Szerinted egy AK47-es túlzás lenne?
Majdnem belefulladok abba az egy falatba, amit éppen fogyasztok. Nem is tudom, nevetni vagy szörnyülködni szeretnék, vagy csak kiköhögni a tévútra jutott élelmet, hogy ne fojtson meg. Persze, rendkívül kecsesen és nőiesen, a szám elé helyezvén egy textilszalvétát. Aztán nagyot bólintok. Tudom, hogy csak viccelt, de mégis…
- Egyszer fogadok szót Neked látod, és majdnem belehalok - sóhajtom hangosan, szememet forgatva, aztán elnevetem magam.
- Újra kell majd tárgyalnunk korrepetítori munkakörömet - csóválom meg aztán a fejem kínos vigyorral, és újabbat harapok, mielőtt folytatnám.
- Egyébként nem arról a kislányról beszélünk, aki megszökött a gyámjától, aki innen is kereket oldott; és aki időről időre különböző bajokba keveri magát? És ha jól tudom, egyszer megharapott egy orvost is - mélázok ártatlanul, aztán rálegyintek. Cartwright tudhatja, hogy valójában szeretem a kihívásokat, és ez egy igen szórakoztatónak is igérkezik.  Harapok még néhányat, míg a reggelim el nem tűnik.
- Imádni fogok fegyvert adni a kezébe, de ha úgy vesszük, a varázspálcája is annak számít. Nos, akkor mehetünk? - kérdezem és várakozón pillogok felé.

Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 11. 27. - 16:06:42 »
+1

Eye of the Tiger



...Az ember hódol annak, aki nem az övé,
s megveti azt, ami az övé...



..a trágár szavak esélyesek...

Nem veszem fel a provokációit. Kinőttem abból a fajta türelmetlen kisgyermekkorból vagy legalább részben jó ezt hinni. Azt meg derűsen megmosolygom, mikor félrenyelve próbál levegőt préselni a tüdejébe a fegyver emlegetésére. Ahj, nők!
Azt hittem eddigre Volkova már megszokta ezt, vagy legalábbis elfogadta, fel se merül bennem hogy esetleg azzal van a baja Mirabellának szánom mindezt. Ártatlan képpel pislogok rá és szinte segédkezőn nyúlok felé a vállát megérintve.
- Jól vagy kedvesem?
Persze a sunyi mosoly ott játszik arcomon egy perc színjátszás után, hát hogy a fenébe ne lenne ott.
- Egyszer fogadok szót Neked látod, és majdnem belehalok
Szavai csak kiszélesítik a vigyoromat, oly annyira hogy kivillantom a fogaim is. Kedvem lenne sokmindent dörmögni az orrom alatt erre, de csak vállat vonok újra, ami megint rossz ötlet. Felszisszenve újra összerándul arcomon az összes izom, és grimaszba fut hogy aztán mintha mi se történt volna kisimuljon és egyek tovább.
Új szokást kell találnom, de kurva gyorsan!
- Újra kell majd tárgyalnunk korrepetítori munkakörömet
- Dehogy… - legyintek a jó kezemmel elegánsan és elodázón. – Mint minden, ez is csak üzlet édesem…
Kacsintok pajkosan, de tudom nem győzöm meg ennyivel. Pedig nagyon nem szeretném hogy kifaroljon ebből a dologból most, hogy már belement.
- Egyébként nem arról a kislányról beszélünk, aki megszökött a gyámjától, aki innen is kereket oldott; és aki időről időre különböző bajokba keveri magát? És ha jól tudom, egyszer megharapott egy orvost is
- Megharapott volna?
Most valóban tényleg meglepődök, láthatja is azúrkék szemeimben a kétséget, amit aztán felülír egyfajta büszkeségféle. Ravasz mosolyt villantok Anna felé. Mert vajh melyik orvost is haraphatta meg?
- Imádni fogok fegyvert adni a kezébe, de ha úgy vesszük, a varázspálcája is annak számít. Nos, akkor mehetünk?
- Hmm, nos a varázslást megtanulja az iskolába, nemde? Valamit csináljon már McGalagony is abban a szarban…
Dömrögöm morcosan. Nem magával a Roxforttal van bajom, sokkal inkább az oda kötődő emlékeimmel. Sophieval. A múltammal. A szegénységgel. Mindezt magam mögött akarom tudni, de valahogy sose tudom.
- Szerinted megittam a kávémat?
Kérdezem és megemelem a csészét a jó kezemmel. Biccentek egyet hálaképp, amiért nem kell átöltöznöm, bár kellően megalázónak tartom hogy ő tett rende. Valójában tudom nem kellene, mert jópárszor más formában is megejtette ennek szerét már de mégis… ez azért valahol más. Próbálom hát csorbult büszkeségem leküldeni a kávémmal, majd mikor kész vagyok lassú csiga módjára szépen komótosan megtörlöm a szám és állok fel.
- Gyere
Nyújtom felé a kezem. Alfred tudja a dolgát, tudja hogy elmegyünk mert már korábban jeleztem neki. Mikor Anna puha keze az enyémhez ér szelíden megszorítom és kivezetem őt a nappaliba.
- Tudod részbe azért szeretem ezt a házat, mert egy műkinccsel ér fel. És részben azért… - magyarázom miközben a kandalló mellett húzódó nagy könyvesszekrényhez irányítom.
- …mert tele van titkokkal.
A középső polc ötödik könyvét, egy kék kötetes a modern mágia alappillérei felirattal ellátottat érintek. Eleinte úgy tűnhet semmi nem történik, aztán a könyvespolc halk morajjal beljebb simul a falba, majd befelé nyílva feltárja a mögötte húzódó alagútrendszert.
- Kérlek, ha volnál kedves egy kis fényt…
Lehelek egy csókot a kézfejére mielőtt elengedem és beljebb lépek a tömör vöröses téglafal világába. Igazából nem kellene kifejezetten fény, mert a vörös téglát körbejárja egyfajta mélykékes vibrálás. Olyan ez mint egy pók kusza hálója, vagy hát leginkább arra emlékeztet.
- Tudod… - kezdek bele a mesébe megvárva hogy utánam jöjjön és a könyvszekrény lezárja magát. - … Mercury azon kívül hogy a valaha élt legnagyobb világsztárok egyike volt, mellette kvibli is. Rajongott a mágiáért. Ezt az alagútrendszert is ő építtete varázslók segítségével.
Széttárom a kezem és megérintem a falat. A lüktetése visszapulzál a testemben, ami mint mindig, most is energiával tölt fel.
- Eleinte ez menekülőútként szolgát, csak a Temzéig vezetett ki, de kicsit belenyúltam és alakítottam rajta. Így bárhova visz, ahova csak szeretnéd szerte Londonban.
Mosolyogva fordulok a nő felé. Szeretem nézni az arcát mikor lenyűgözöm és most is elgyönyörködöm kéken ragyogó szemeiben és még lehengerlőbb vonásaiban.
Naplózva


Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 12. 03. - 14:38:54 »
+1

Kihallgatás?




run


Ahogy a Roxfortra tett megjegyzést hallgatom, az jár az eszemben, hogy olyan sokat hallok róla, de technikailag még sose voltam ott. Megnézhettem volna talán, mikor Artie-val arra jártunk, de végülis nem arra kanyarodtunk. Vajon milyen lett volna ott tanulni? Hát ezt már sosem tudom meg, hacsak nem iszok korkorrigáló főzetet, és lógok be körbenézni, de ki csinálna ilyet?
- Szerinted megittam a kávémat?
- Szerintem felhajtod, mert eddig úgy tűnt, sietsz - jegyeztem meg, és várakozón nekidőltem félig az asztalnak. Láttam, hogy nem tetszett neki, amiért eltüntettem a foltot, de ezt is inkább csak megmosolyogtam.
- És majd ha visszajöttünk, és már nem sietsz, majd újra nyakonöntelek, hogy levehesd az inget. Vagy magamat - ajánlottam pajkosan célozgatva, hátha az feldobja.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, és nagy kegyesen hagyom, hogy vezessen, nem mintha eltévednék ebben a házban, alapból eltalálok mindenhová. De ahova most vezet, az mégis új.
Elbűvölve bámulok a feltáruló sötétbe. A fal mögött nyilván nem ennek a furcsa, téglából rakott járatnak kellene lennie, hanem a másik szobának. Ahelyett itt egy titok, egy igazi mágikus rejtekösvény van.
- Lumos - suttogom készségesen, magam is szeretném látni, mi is ez. A csókja a kézfejemen még bizsergeti a bőröm, de a felénk rohanó, kissé állott huzat is lehet. A hálószerű, kékes derengés mellé betársul az erősebb, sárgás fény. Kecsesen fordulok körbe, mikor Christ követve belépek az alagútba. Hallgatom a hely és gazdájának érdekes történetét, és mosolyogva elmerengek. Nem különös, hogy aki a muglik világában igazi legendává vált, az nálunk, varázslók között egy jelentéktelen, szinte senkinek számított volna. De a hangja… Talán minden varázsereje ott összpontosult.
És őt is egy gyógyíthatatlan, fertőző kór sújtotta, amivel megbélyegezték. Cartwright mellett kicsit kikupálódtam már ennek az embernek az életútjából, annyit legalábbis mindenképpen megjegyeztem róla, milyen bátran felvállalta az indíttatásait és a betegségét is. Pedig tudta, hogy meg fogják érte bélyegezni. És mégis… Nagy sóhajjal hessentettem el most a jó példáját, mert hiába kezdett körvonalazódni egy makacs tervszerűség, még nem voltam készen rá, hogy hagyjam konkretizálódni. Egyszerűen csak tisztelem Mercury-t, továbbra is.
- Eleinte ez menekülőútként szolgát, csak a Temzéig vezetett ki, de kicsit belenyúltam és alakítottam rajta. Így bárhova visz, ahova csak szeretnéd szerte Londonban.
Közelebb léptem én is, és Chris kézfejére simítottam a tenyerem.
- És mondd, hová szeretnék most menni? - érdeklődtem kedvesen és kissé szarkasztikusan, aztán komolyabbra és kevésbé csipkelődőre vettem a szót.
- Szóval én válasszak, vagy tervezel még valamit? Mert lévén, hogy idáig nem igazán turistaként jártam a nagyváros utcáit, sok érdekességet nem láttam még - tettem hozzá szelíd lelkesedéssel. Nem mintha a kultúrális értékek ne vonzottak volna, de a színtér mellékes. A lényeg a szereplők...

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 27. - 02:04:46
Az oldal 0.081 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.