+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Christopher Cartwright (Moderátor: Christopher Cartwright)
| | | | |-+  ..carry on..
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: ..carry on..  (Megtekintve 391 alkalommal)

Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2024. 03. 22. - 20:59:33 »
+1


Ha nem lenne itt ő, talán kétségbe esnék. Talán tudatosulna nagy nehezen bennem, hogy még sosem éreztem magam ilyen állapotban. Nem egészen olyan, mint mikor farkassá válok, mégis az az érzés kerít hatalmába, hogy holnap tényleg nem fogok emlékezni erre az egészre. Talán meg kellett volna innom a vizet? Hát, jobb helyet találtam neki.
Érzem a vizes anyag alatt felgyorsulni a szívverést. Az illata megsokszorozódik a nedvességtől, én meg nagyot sóhajtok. Sutba most már mindennel, forog a világ, csak egy kapaszkodót találok benne, és jobb se kell.
- Részeg vagy, Anna!... Ami egy italtól meglepő…
- Dehogy meglepő. Megrészegítettél, mr. Christopher Cartwright… Mi is volt abban az italban? Mindegy, az biztos nem erősebb nálam, nem az a hibás…
Kuncogva simítok végig borostás arcélén, csak hogy tudja, kit hibáztatok. A korábbi komolykodást elhessegeti tőlem ez a tény, hogy valóban, nem vagyok most önmagam, indokolatlan mértékig. Mintha ez mentség lenne arra, hogy jól összekavartam mindent. Hogy megint feldobtam az alaposan kidolgozott tervet. Hogy dorombolok és bújok, mint valami szobacica. Hoppá, lehet nem én találtam a magányos farkasság ellenszerét, hanem a barista Cartwright…
Apró, de kuncogós sikkantással veszem észre, hogy megbillen a világ. De nem érzem a bizonytalanságot, hogy is érezném, erős karok tartanak és visznek, nem is ellenkezem, csak sodródom és hagyom. Hálószoba, kanapé, ki tudja, de beindítja a képzeletemet, a kezem és a tekintetem pedig közelebb vándorolgat, Cartwright feszülő-dolgozó felsőtestén.
- Ejnye-bejnye, csak nem fáj a vállad? Pont olyan itt ez a folt, mint ami a mesterlövészeknek szokott lenni, ha megrúgja őket a puska…
Talán megszaladt a kezem, és túl nagyot böktem. Nem tehetek róla, de még érzékelem, hogy sok volt a mozdulat.
- Oh, baszki, megint fájdalmat okozok. Annyira sajnálom. Ezt is, meg a korábbit. De hidd el, csak azért tettem, mert szeretlek. De remélem, nem ejtesz el…
Megint kuncogok, mintha vicces dolgot mondtam volna, közben sunyin átkarolom még jobban a nyakát, és megkóstolom ott az érzékeny bőrt egy apró, játékos harapással. Biztos kötélből vannak az idegei, hogy sikerrel célba ér velem.
- Itt a konyhában? Hm… Hát jó. Majd emlékeztess, hogy ne egyek nálad, semelyik asztalról vagy pultról…
Megint kuncogás, de mivel elenged, most aztán imbolygóvá válik a világ körülöttem. Nem elég nagy ez a sziget, főleg így, hogy most már nem is lakatlan. Megtámaszkodom magam mellett fél kézzel, a másikkal pedig elveszem a felém nyújtott poharat.
- Idd meg, most már tényleg. Ha megint rám borítod, nem állok jót magaért!
- Miért is álltál eddig?
Színpadiasan sóhajtok, szemrehányón pillogok rá, de azért belekortyolok a vízbe. Hideg, és nem esik jól. Inkább leteszem magam mellé - letenném, de nem találom el az asztalt, mellérakom, szóval lebillen, majd az is a korábbi sorsára jut. Mintha lassított felvételt néznék, ahogy leesik, a víz kifröccsen belőle, a szilánkok pedig szétröppennek, csillogva, virág alakban. Bosszantó dolog, de én most elgyönyörködök benne kicsit, méla tekintettel, aztán kuncogva fintorgok.
- Bolsevoj… Van még poharad?
Valami szigorúságot tettet, de tudom, mit palástol vele, és átható, kaján pillantással hallgatom.
- Gondolom semmit nem ettél tegnap óta, talán ezért üt ki ennyire a pia. Összedobok neked valamit…
Támaszkodom a pulton, finoman lóbálom a lábam, és félrebillentett fejjel tanulmányozom, ahogy ügyködik. Milyen jól áll neki, az hogy ilyen házias is tud lenni. Na meg az is, hogy ide-oda forog, így aztán nyugton elmélyedhetek a teste minden ívének és formájának csodálásában, míg el nem készül a nagy mű.
- Nem olyan jó, mint Rómában, de talán megteszi…
A tányérra rá se nézek, bár az illata az orromba kúszik. De valami erősebb dolgozik bennem. Valami, amitől minden könnyű, és lassú, és egyszerű…
- Desszerttel minden feljavítható… Lenne. De hát Te olyan szigorú vagy. Mikor lettél ilyen túl jó…
Eléggé rá koncentrálok ahhoz, hogy feltűnjön, mit néz. Félmosolyba kúszik a szám, és úgy teszek, mintha megigazítanám ott az anyagot - aminek erre egyébként semmi szüksége, mert amúgy is szépen állt. De azért végigsimítok rajta, hadd rohanja csak meg a másikat az ihlet.
- Biztos nem rossz. Kár, hogy nem vagyok éhes.
Nagyot sóhajtok, és elveszem a tányért, csakhogy letegyem, próbálva ezúttal magam mögé, ahol több hely van, így legalább nem a földön köt ki. Viszont a mozdulat közben megbillenek, ami elég aggasztó, tekintve, hogy a pohárral is mi történt.




Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2024. 03. 23. - 14:50:40 »
+1

A  n  n  a


m u s i c

...You were my sun, you were my earth
The bridges were burned, Now it’s your turn to cry
Cry me a river...



..a trágár szavak esélyesek...



Újabb szó, ami az emlékezetembe bevésődik, akár egy szikla sötét szürkeségébe a fehér vésett szöveg egy éles pengének köszönhetően.
Megrészegítettem…
Bár így lenne, bár ennyin múlna. Noha én adtam kezébe az italt, semmi olyat nem tettem bele ami ennyire betompíthatja, amennyiben pedig átvitt értelemben célozgat, hát ennek már nem egy elúszott hajónak kellene lennie? De, nagyon is. És ugyanakkor mégsem. Ahogy ujjai megcirógatnak…, hát jobbnak látom inkább más helyzetbe tenni a társaságomat mielőtt olyat tennék, amit holnapra megbánok. Egy előnye azonban van annak, hogy részeg. Sokkal készségesebb mint valaha bármikor. Kár, hogy mostanra derült ki mennyire nem bírja az alkoholt, sokkal könnyebb dolgom lett volna ha ezt tudom.
A halk sikkantás mosolyt csalna elő belőlem ha nem épp utoljára fognám meg, de most csak egy kelletlen fújtatással jelzem értékét. Mert tetszik. Nagyon is.
- Ejnye-bejnye, csak nem fáj a vállad? Pont olyan itt ez a folt, mint ami a mesterlövészeknek szokott lenni, ha megrúgja őket a puska…
El is feledkezem, hogy a feje a bal oldalamnál van így a jobb vállan vonalában be-beláthat az ingem anyaga alá. Faszom. Nem mondok semmit csak mordulok egyet nemtetszésemet jelezve. Hihet bármit, nem tartozom magyarázattal neki, végtére is ő sem számolt el velem.
- Oh, baszki, megint fájdalmat okozok. Annyira sajnálom. Ezt is, meg a korábbit. De hidd el, csak azért tettem, mert szeretlek.
Az utolsó szó megtorpanásra késztet. Egyszer, egyetlen egyszer használtam, azóta se soha többet. A gyomrom rándul egyet, ajkaim kiszáradnak, a szívem más ritmust üt meg. Gyorsabbat, vadabbat, hitetlenkedőt
- De remélem, nem ejtesz el…
Hát… majdnem megtörténik. Az menti meg mindössze, hogy arcába akarok tekinteni, csak hogy lássam magánál van-e egyáltalán amiért ezt kinyilatkoztatta egy év kurva távollét után. De csalódnom kell, mivel nem látom csak érzem Őt, ahogy a nyakamba beleharap huncut játékossággal. Ezzel újabb mély, szinte már állatias mordulást csikar ki belőlem. Rohadtul nem segítség ez, és megtépázott idegeimnek csak olaj a tűzre. Magam sem értem, hogy tudom elvinni a célig, azaz a konyhapultig és letenni oda. Kell az a távolság, most minden eddiginél jobban.
- Itt a konyhában? Hm… Hát jó. Majd emlékeztess, hogy ne egyek nálad, semelyik asztalról vagy pultról…
Felszalad a szemöldököm hogy ennyivel többet lát bele a helyzetbe, mint ami a valóság és meg sem lepődöm mikor a második vizespohár is a földön landol.
- Bolsevoj… Van még poharad?
- Akad, de ha ilyen ütembe használod el őket nem sokáig lesz elég…
Halk sóhajjal engedem el a dolgot és összeütöm az ételt, fél szememet azért rajta tartva. Előszedhetném az egyszerű irodai tollnak álcázott pálcám de nincs kedvem hozzá. A szilánkok összeforrasztása ráér, Annával azonban lehet csak ezek a megszámlált pillanataim vannak… amire talán holnap emlékezni se fog. Ahogy megigazítja a szoknya szegélyét… hát az felér egy újabb vörös posztóval a vérszemet kapott bikának. A nyakam, ahol belép harapott még mindig bizsereg.
- Desszerttel minden feljavítható… Lenne. De hát Te olyan szigorú vagy. Mikor lettél ilyen túl jó…
- Mindig is ilyen voltam, de pontosan tudod hogy sosem… .
Vagy mondhati sosem elég… neki.
Az epés megjegyzést már nem teszem hozzá, megtartom magamnak csak színlelt nyugodtságot erőltetek és színtelen hangszínt találok mellé. Ám a nő csak próbálgatja a határaimat, mint egy ostoba gyerek. A tányért maga mögé küldi, amire összevonom a szemöldököm és rápirítok.
- … ha nem eszed meg desszertnek hideg vizes zuhanyt kapsz!  
A mozdulata elegáns is lenne ha nem lenne túl nagy az ív és nem billene ki az amúgy is labilis egyensúlyából. Még szerencse hogy itt állok és elé lépve elkapom ahol érem, hogy megakadályozzam találkozását a földre hullott üvegszilánkokkal.
- Hé-hé, óvatosan bébi! Még a végén bajod esik! –
És megint itt van, közvetlen közel az illatával, a ravasz, ábrándos, vágyakozó mosolyával. Merlin látja lelkem, ellen akarok állni neki nagyon is. Egyszerűen csak… nem megy. Magához vonzz, mint egy kurva mágnes a másikat. Egy rohadt hosszú, szinte végtelen pillanatig csak a pillantásom  fúródik az övébe. Még próbálok valami kiutat találni, valami kapaszkodót, de már Sophie is cserben hagy. Talán érzi, nincs visszatartó erő itt, ami segíthet.
- Oh, faszom…
A hangzatos káromkodással hódolok be teljesen neki, meg a helyzetnek amit félig én, félig közösen teremtettünk és ellentmondást nem tűrőn szinte már fájóan égő szenvedéllyel csókolom meg. Minden megszűnik, minden eltűnik, minden fájdalom, sérelem eltörpül és csak Ő lesz mindent kitöltve. Mikor elszakadok tőle hosszú pillanatok sorozata után, csak centikre, zihlálva szívom be a levegőt és karcos hangon búgom a kérdést.
- Komolyan gondoltad azt a szót? Ha igen… mondd ki újra!
Nem teszem hozzá hogy kérem, de ott a nyelvem hegyén és onnan egyensúlyozva szívom vissza. Nehéz, mély másodperc következik, amibe minden idegszálam megfeszül és érzem, a nyakamban a medál is ugyanígy tesz.  
Naplózva


Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2024. 03. 24. - 20:08:56 »
+1


Kezdem komolyan elveszteni a kapcsolatot a világgal. Csak a közeli részeket érzékelem már. Csak a fontosakat. Cartwright hangját. Az illatát. Az érintését. Meg valahonnan távolról valami zavaró csörömpölést, és szépséges, színjátszós csillogást. De ahogy Chris megszólal, a figyelmem újra ott van rajta, hogy bocsánatkérő, széles mosollyal engeszteljem ki a pohár miatt. Törtünk már össze sok mindent, és eleget, épp ez a pohár a legkevesebb. Majd hozok neki egy szép, porcelán szettet.
- Mindig is ilyen voltam, de pontosan tudod hogy sosem… jó.
Ó, ahogy adja itt az úriembert, majdnem meghat vele, de nem ellenkezem, csak pimaszul ingatom a fejem. És a hideg zuhany gondolata sem rémiszt el, igazából még egy tartozás, aminek a rendezését szépen kiprovokálhatom belőle.
- Csak ha velem tartaaaaa…
Kecsesen is lehet részegnek lenni? Úgy fordulok meg ott ültömben, akár egy ballerina, de ebből könnyen a hattyú halála lenne. Szerencsére közbelép a megmentőm. Kuncogós sikkantással karolom át, vagy ő engem, avgy leginkább mind a kettő, és a tekintetünk pont ugyanígy fonódik össze. Az enyém mondjuk nem olyan morcos, mint a szemben lévő, de azt hiszem, tinilány koromban volt utoljára ilyen nyílt és felhőtlen. Vagy talán soha. Tényleg, még sosem álltam így fejre alkoholtól. Vagy mástól.
- ...Tartasz. Én hősöm. Mi lenne, ha még jó is volnál…
- Oh, faszom…
A szám sarka felfelé ível, mint egy gyereknek, aki kihisztizett az édességboltban valami finomságot. De aztán már mással van elfoglalva, és mintha az elmúlt egy év - vagy kicsit több, mert a vége felé már kezdett minden fejre állni - meg sem történt volna. Az idő nem is létezik addig, míg belemerülök az érintésébe, úgyhogy nem tudom, mennyi idő után szakad el, nem messzire, csak hogy feltegyen egy homályos kérdést.
- Komolyan gondoltad azt a szót? Ha igen… mondd ki újra!
Pihegek én is, a homlokom az övének érintem, de erre felnézek, nem is kell messzire, hogy megpróbáljak a szeméből olvasni.
- Hogy desszert? Persze, Rád gondoltolam vele. Kezdhetjük rögtön azzal. A hideg zuhanytól sem félek…
Megint elsomolyodom, szélesen, próbálok szendén, de nem vagyok olyan összeszedett, mint szoktam, és a pókerarc sem menne most. Mi történik? Akárhogy kapaszkodom a valóságba, ha most megkérdezné bárki, hol vagyok, és miért jöttem ide, talán nem is tudnám. Csak azt tudom, hogy jó helyen vagyok, és pont ezért jöttem. Belemerülni az azúrkékségbe, mint egy hideg tóba. Játszani a vonásokkal, amik néha dühösek, néha mohók, mint más a tűzzel. Most meg valahogy azt érzem róluk, nem jó választ adtam.
- Miért, Te mire gondoltál?
Ártatlanul pislogok rá, hátha mondd valamit, de aztán közbevágok, mikor felötlik bennem egy lehetőség, ami kevésbé tűnik kecsegtetőnek.
- Ha erre a koktélra… Ilyet többet nem kérek. Mintha ebben nem is alkohol lett volna… Bájitalnak is elmenne… Mondjuk kísérettel egy még túlélhető…
Kuncogok, Cartwrightra pillantok, aztán megpróbálok csókot lopni tőle, és érdekes, ez a mozdulat még mindig remekül célba tudna találni, és nem is imbolygok közben.







Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2024. 03. 24. - 21:06:55 »
+1

A  n  n  a


m u s i c

...Nothing lasts forever, nothing goes to plan
Don't you lose your grip, you're letting go of my hand
'Cause every single second, Is a second that we can't get back..



..a trágár szavak esélyesek...



El kellene borzasszon a felajánlkozása, elvégre sosem bírtam a könnyűvérű nőcskéket, de neki még ez is jól áll. Még ez sem tünteti el az iránta érzett mohó szenvedélyt, ami úgy tombol bennem mint egy futótűz Arizóna kellős közepén. Hogy is lehet ennek ellenállni? Vagy gátat szabni? Biztos vannak tőlem ügyesebbek a témában, akik tényleg fából vannak vagy szimplán csak érzéketlen tuskók. Esetleg kibaszott erkölcsösek. Én botor módon teret adok a hódításnak és hagyom hogy legyűrje sziklaszilárd elhatározásomat Anna lénye és csókja. A vad mámorban azért ott motoszkál bennem az az elejtett szó. Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzek rá mikor lehetőségem adódik. És meglehet ez öli meg a dolog mindennemű folytatást, de ezt fel sem fogom igazán.
- Hogy desszert? Persze, Rád gondoltam vele. Kezdhetjük rögtön azzal. A hideg zuhanytól sem félek…
- Nem…
Mordulok fel és nem az ötlet elől zárkózom el, csak a válasz nem volt az amire ténylegesen vártam. Most hirtelen megérzem Sophie-t, ahogy figyel ugyanolyan aggodalommal terhesen, mint ahogy jómagam is.
- Miért, Te mire gondoltál?
A csalódottság hullámként önt el, leseperve mindent bennem. Csak egykori szerelmem gunyoros öröme sugallja, hogy a kudarc partjaira vetődtem és annak a víznek a habjai nyaldossál a lelkem. Nem is gondolta komolyan, látod? És szar belátni, hogy igaza lehet… csak a szesz beszélt belőle, öntudatlan zagyvaságokat.
- Ha erre a koktélra… Ilyet többet nem kérek. Mintha ebben nem is alkohol lett volna… Bájitalnak is elmenne… Mondjuk kísérettel egy még túlélhető…
Vicces kedvemben lehet megemlíteném, hogy következő dollármillióm az Angyaltőr szabadalmaztatási jogaiból fog megtérülni, ám most ettől eltekintek. Helyette csak elhúzódok annyira, hogy álla alá nyúlva nagyobb figyelmet provokáljak ki tőle. Hogy ne viháncoljon itt nekem, hanem komolyabban erőltesse meg magát.
- Eddig háromból kettő mellé, édesem. De… tudod mit? Segítek emlékezni…
Bár arcomon láthatja a feszült várakozás okozta gondterheltséget átsuhan egy kósza ötlet és ez már lelkesebbé tesz, így a mondat végét pajzán hangszínnel búgom felé. Majd mielőtt bármit is tehetne vagy mondhatna a nyakához hajolok és a várttal ellentétben nem érzéki csókkal illetem a bőrét ahogy szereti, hanem lassú, apró de annál érzékibb harapásba részesítem, mint nemrég ő engem. Remélem alkoholgőzben fürdő emlékei közül azért ez kellően kiemelkedő és egyúttal maradandó ahhoz, hogy rádöbbenjen mit is mondott mikor a kajaimba tartottam. Ha egyáltalán komolyan gondolta azt… Mert ennek a végkimenetelétől függ minden. Még a jeges fürdője is, aminek a tetején meglehet én leszek a koktélcseresznye ha desszertként könyveljük el.
Naplózva


Anna Volkova
Vérfarkas
***


Magányos farkas

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2024. 03. 26. - 19:58:15 »
+1


Mintha kezdene megfordulni a szokásos felállás, és nem a farkas rejtőzik a mélyben, hanem az igazi én. Pedig most nincs holdtölte, de mégis… Kifordulok magamból.
- Nem…
Holnap biztos megköszönöm neki a szigorúságát, ha még lesz rá lehetőségem. Még nem fogom fel, de ha emlékezni fogok, majd hálás leszek, sőt ezt talán akkor is érzem majd, ha az okát nem tudom, mert nem lesz meg a pontos emlék. Ahogy próbálta nem kihasználni a helyzetet - bár ennek sikeressége még nem eldöntött.
Felemeli az állam, én pedig kissé kábán, de engedelmesen hagyom, sőt kíváncsian méregetem, vajon mi jön most ezután. Pofon? Vagy hideg zuhany? Vagy csók? Nem félek, mintha el is felejtettem volna ezt az érzést, csak a kajlaság maradt.
- Eddig háromból kettő mellé, édesem. De… tudod mit? Segítek emlékezni…
Egyébként még arra se tudok visszaemlékezni, mi történt egy mozzanattal ezelőtt, vagy hogy miről beszéltünk, vagy miért van ételszag. De a nyakamon az érintés remek magyarázat. Először megakad a lélegzetem is, becsukom a szemem, de nem azért, mert nem akarok látni, csak inkább nincs szükségem rá, anélkül is előttem van. Felsóhajtok, és abból néhány szó lesz.
- Hm... Kezd derengeni... Jaj, úgy szeretlek...
És tényleg. Nincs félelemérzet bennem, sem büszkeség, feloldódtak ebben az alkoholnak csúfolt méregben. A kezem elvándorol a nyakamat csókolgató vállára, onnan pedig a hajába túrok, és a fülébe fújom:
- Miért is nem szoktuk ezt mondani? Hmmm… Az egyik összetevő lehet, hogy a veritaserum? Biztos az ütött így be…
Én is belecsókolok a nyakába, aztán felkapom a fejem, elhúzódok egy kicsit, hátha szembe kéne néznem vele.
- Magadnak is keverhettél volna egyet. Kíváncsi vagyok, mit mondanál…
Somolygok piszkálódón, és azon gondolkodom, hányféle csúnya szót ismerhet, amit én nem. Végülis, adtam alapot rá, hogy nagyon útáljon, és ez… ki tudja, kizáró ok-e ahhoz, hogy közben mást is érezzen.









Naplózva


Christopher Cartwright
[Topiktulaj]
*****


tolvajvezér

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2024. 03. 26. - 20:55:26 »
+1

A  n  n  a


m u s i c

...Nothing lasts forever, nothing goes to plan
Don't you lose your grip, you're letting go of my hand
'Cause every single second, Is a second that we can't get back..



..a trágár szavak esélyesek...



- Hm... Kezd derengeni...
Az illata jobb, mint bármilyen alkohol, úgy megrészegít hogy képes lennék bolondot csinálni magamból. Valahol talán pont azt is teszem. Haragudnom kellene rá, utálnom őt, s lenéznem, ami érkeztekor talán meg is volt, de itt és most, ilyen közel, selymes bőre lágyságával már csak az az intenzív kémia marad, ami a legelső pillanattól kezdve dolgozott közöttünk.
- Jaj, úgy szeretlek...
Megdermedek egyetlen jelentőségteljes másodpercre, mert ahogyan agyam legmélyén Sophie úgy én sem akarom elhinni, hogy valóban legördült ez a szó formás, gyönyörű, csókolni való ajkairól. S míg az emlékmás hitetlenkedik odabent, addig a mellkasom tájékát elönti egyfajta jóleső meleg, mint a láva mely szétterül én pedig eufórikus állapotban csókolom meg újra, mindent elsöprő, érte adózó szenvedéllyel. Mikor elszakadok tőle valamit magyaráz a veritas-szérumról, ám az agyam ködösen fogja csak fel kérdése lényegét.
A nyakamba a medál pont akkor kel életre, mikor a vállam felé hajtja arcát. Hirtelen lesz égető és jól tudom, hogy az az egyszerű tiszta szó váltja ki. Sziszegve húzódok el a nőtől, engedem el fél kezemmel és nyúlok le a nyakamba az ékszerért, hogy egyetlen mozdulattal fordítsam a láncot hátra. Annak már úgyis mindegy, részben a gyerekkori szíjnyomok miatt másrészt meg mert a hátam jóval érzéketlenebb mint a mellkasom. Nem ismeretlen ez a reakció, mikor először voltunk együtt fizikailag ténylegesen ott, Anna kicsiny de annál emlékezetesebb lakásán Toszkána előtt, konkrétan mintát égetett Sophie a bőrömbe irigységében. Csak nemlegesen intek a fejemmel Anna aggódó tekintetére, hogy ne is foglalkozzon ezzel a közjátékkal mert én már teljesen megszoktam.
- Magadnak is keverhettél volna egyet. Kíváncsi vagyok, mit mondanál…
- Hmm, mondjuk hogy azt akarom emlékezz erre holnap. Egyszerűen muszáj! Úgyhogy ha nem eszel akkor irány a zuhany…!
Közlöm tényszerűen, de hevesen az ajkaiba lehelve, és megteszem azt amit az előbb csak gondolatba terveztem ha mostanra nem fonta volna körém kecses lábait. Szétfeszítem a bársonyos térdeket, és a felszabadult térbe lépek. A kezeim a nő alá nyúlnak s formás fenekénél fogva emelik meg és elviszem két ajtóval odébb, hogy fenyegetésem beváltsam. Tudom, hogy ez jól összekuszál mindent és kibaszott bonyolulttá válik így a helyzet, ám ez mind a holnap megoldandó problémája marad. Most itt vagyunk, a kettősünk, meg az egy évnyi szakadék közöttünk, amely most hirtelen könnyen áthidalhatóvá válik azzal, hogy a te és én-ből vártlanul mi leszünk.

Köszöntem a játékot, bébi!
Puszi
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.135 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.