+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara
| | | | |-+  Keresem az elvesztett édent (Moderátorok: Elliot O'Mara, Aiden J. Fraser)
| | | | | |-+  Cukormáz
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 4 5 [6] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cukormáz  (Megtekintve 14231 alkalommal)

Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #75 Dátum: 2022. 01. 18. - 21:17:09 »
+1

◂ break me
2002. január 5.

a i d e n
but… you promised

style: your ex-boy zene: yours

Ellenkezni akartam, ütni és verni, belerúgni, hogy gondolja már meg magát. Tudtam, hogy vannak közöttünk bajok és hogy sokszor rohantam Zöldszemhez keresni a szeretet… de sosem gondoltam elhagyni Aident. Ő volt a mindenem, a világ, ami Nathaniel Forest után vett körbe engem. Ez volt az új életem és nem akartam valami idióta kamaszos dac miatt feladni. Nem értettem, mi ütött belé, nem értettem az egészet.
–  DE én igen. Ezt akarom – vágta rá a válaszomra. A hangja hűvös és sebző volt. Éreztem, mennyire mélyen mar belém… nem értette Aiden, mit művel, hogy falakat húz közénk, mert most éppen olyanja volt, hogy felveszi a régi maszkját.
– A te hibád, hogy így kiborulsz. Nem kellett volna olyan komolyan venned, mert én sem tettem. Csak el akartam ütni az időt, míg tovább nem állok, és te pont jó szórakozás voltál. Elszórakoztattál, de most már nem akarok többet tőled. Ennyi.   
Hogy mi? Hogy mi a faszomat mondtál? Hirtelen megmerevedtem, a kezem ökölbe szorult, de ő meg csak hátat fordított és ment ki, én meg léptem utána. Elkaptam a karjához, hogy visszafordítsam magam felé még az utcán, hogy nyitott tenyérrel olyan pofont adjak, ami még számomra is ijesztő hanggal csattant a bőrén. Szinte azonnal vörös nyomot is hagyott maga után.
Azt akartam, hogy fájjon neki, úgy fájjon, ahogy nekem is fájt. Hülyét csinálsz magadból, O’Mara… csak engedd el! Nem szeret téged senki! A hang sziszegett, de nem akartam neki hinni, pedig nagyon is tudtam, igaza van. A férjem is eldobott magától, még ha én is hagytam el végül. Miért érdemeltem volna meg, hogy végre boldog legyek?
A mellkasom őrülten fájni kezdett. A szívem nagyokat dobbant, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Aztán egész egyszerűen már csak sírni tudtam megint. Egy fél pillanatig zokogtam, de nem akartam, hogy elmenjen… akármennyire is fájt, hogy egyáltalán megfordult a gondolatai között.
Hogy hazudhatsz így… – mordultam és belemarkoltam a zakójába, hogy ne tudjon csak úgy ellépni. – Tudom, hogy szeretsz. Tudom és kész! Megijedtél, hogy képes vagy még emberi érzésekre? Akkor lennél olyan fene tökös, ahogy előadod magadat, ha fel tudnád ezt vállalni. De te gyáva vagy és tönkre teszel minket. – üvöltöztem vele.
Láttam, ahogy a szemközti házból kinéz egy öregasszony a függöny mögül. Hosszan bámult, rosszallóan ráncolva a homlokát, mintha csak azt gondolná, mekkora rendbontók vagyunk. Kurvára nem érdekelt a véleménye, csak az, hogy az ember, akibe szerelmes voltam, éppen ki próbálja tépni a szívemet, mert annyira fél viszonozni az érzéseimet.
Miért kell ez most… minden rendben volt közöttünk… csak nem engeded, hogy segítsek… – mondtam, de túl dühös voltam és inkább csak megint megpofoztam. Újra emelni akartam a kezemet, hogy kapjon egyet, mert annyira megérdemelte volna.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #76 Dátum: 2022. 01. 18. - 22:09:18 »
+1


2001. január 5.
outfit >><< óceán

The world is painted in dark grey
ACT IV


Néztem Elliot arcát, amin annyi érzelem suhant át fél másodperc alatt, és mégis mindegyiket le tudtam tóla olvasni. És utáltam látni rajta, hogy még mindig akart, hogy még mindig szeretett, és én erre válaszul csak még jobban darabokra törtem, még jobban összezúsztam őt. Utálj már, utálj annyira, hogy látni se akarj. Jághideg mérvány arcommal néztem rá, olyan hűvösen, ahogy csak azt a szerepem megkövetelte. Nem siklott át rajtam semmilyen érzelem és mindent csak egy vastag fal mögé rejtettem el, építettem magam köré szorgosan a téglákat. Nem akartam többé beengedni ide, ahol sötétség volt és egy feneketlen mélység, amibe egyre csak jobban húzott be az ár.
Nem vártam meg, hogy kiboruljon, csak hátat fordítottam neki, és kiléptem az utcára, ahol viszont utánam jött, és visszafordított, hogy a szikrázó tekintetű, dühös és kétségbeesett Elliottal találjam magam szemben. Miért nem utált? Miért nem gyűlölsz és vetsz meg anynira, hogy még csak utánam se akarj jönni. Így is nehéz harcot folytattam magammal, és az utcán egyszerre csak megnőttek az árnyak. Feryll árnyai és reztem, ahogy a szeme belém véste ismét a rideg tekintetét. Szinte már nem is hittem el, hogy a saját két kezemmel öltem meg és oltottam ki  afényt a szemében.
Engedj el, ELliot. ENgejd már el, mert csak rosszabb lesz. Nem fogom elviselni, ha megölnek általam, nem fogom tudni elviselni, elég fájdalmam van, csak engedj el, és élj teljes életet.
Engejd el.

– Hogy hazudhatsz így… Tudom, hogy szeretsz. Tudom és kész! Megijedtél, hogy képes vagy még emberi érzésekre? Akkor lennél olyan fene tökös, ahogy előadod magadat, ha fel tudnád ezt vállalni. De te gyáva vagy és tönkre teszel minket.
Egész életemben hazudtam. Szinte már a bőröm alá szőtte magát a hazudozás, észre sem vettem, könnyedén jöttek ki a hamis szavak az ajkaimon, és még csak meg se rezzentem tőle. hazudtam az apámnak, az anyám szemébe is hazugságokat mondtam, és csak Benjamin látott át rajta. talán apa is, és ő mésgem szólt smemit, csak várta, hogy mikor lesz vége. Sajnálom, apa. Sosem lesz vége. Én valahogy már az elejátől fogva... egy hibával születtem. Félre csúsztam, és a leejtőn nem tudtam megállni hiába akartam. De már nincs erőm. Csak zuhanni akarok.
Sajnálom. Sajnálom, Elliot, hogy gyenge vcagyok, és gyáva. Mert az voltam. Sosem voltam olyan bátor mint az öcsém, aki minden erejével a tűzzel szemben is képes volt menni, és megingathatatlan hite és elve volt. Én arcokat cseréltem, hogy alaklmazkodjak, menekültem, cserben hagytam másokat és most sem volt ez másképp. menekültem mert nem bírtam szembenézni a múltammal és önmagammal. Menekültem Elliot elől, a szerelem elől. Mindennel csak fájdalom járt és én nem akartam még egyszer... még egyszer elveszíteni mindenkit. Gyenge voltam megvédeni őket, és most is az vagyok. Csak eltűnök, hogy ne sérüljenek jobban meg tőlem.
Nem éreztem a fájdalmat ami hangos csattanással érkezett az arcomra. zsibbadás és topa lüktetés volt csupán, de elnyelte a többi fájdalom. Az átokjel a hátam közepén, a csuklóm törött, állandóan fájdalmas pulzálása. Valahogy... mégis belül fájt, de elnyomtam. Nem érezhettem. Nem volt szabad. Ne lássa sneki, hogy milyen gyenge vagy.
- Miért kell ez most… minden rendben volt közöttünk… csak nem engeded, hogy segítsek… - kiabálta, és a pofonok csattantak az arcomon. Nem is érdekelt az se, ha valaki nézte. De ha Feryll itt volt... akkor azt kellett látnia, hogy én... hogy én őt bántom, és akkor életbe hagyja. Az ujjaim közzé csúszott a galagonya pálcám szinte észrevétlenül és mielőtt Elliot újabb pofonja csattant volna a zsibbadó arcomon, ráfogtam a pálcámat.
- Fejezd be. Vedd észre magad, hogy kit pofozgatsz Elliot - csengett a hangom éles keménységgel, és felé emeltem  apálcámat. - modnom hogy hátha ezzel elég fájdalmat okozok neki. Sosem fogtam még rá pálcát, de neked ez nem okoz fájdalmat, ugye, Aiden? - Semmi közöm hozzád innentől fogva. Nem létezek a számodra, és ha kedves az életed számodra, nem követsz és nem jössz utánam. Kinek képzeled magad, hogy rám kezet emelj? Elegem van belőled. Sosem szerettelek, Elliot fogadd el, és törődj bele. A kapcsolatunk semmit se jelentett nekem. Nem vagy hozzám méltó. Sosem leszel - ejtem ki a szavakat és aztán hátrálok tőle, hogy a lehető leggyorsabban elhoppanáljak, miután hátraarcot vágok, hogy még csak a szemébe se nézzek.
Naplózva


Elliot O'Mara
[Topiktulaj]
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #77 Dátum: 2022. 01. 20. - 18:16:35 »
+1

◂ break me
2002. január 5.

a i d e n
but… you promised

style: your ex-boy zene: yours

Tudtam, mi ez. Nem voltam teljesen hülye… ismertem Aident, nagyjából át is láttam azon a rengeteg maszkon, amit magára rángatott. De már nekem is fájt az elutasítása, a kegyetlenkedése. Nem ezek a szavak, ezek csak a saját bizonytalanságából fakadtak. Mást tagadott meg tőlem: a gondoskodást, a kedvességet, miközben éreztem közöttünk végig a szenvedélyt. Aiden, mintha el akarta volna rejteni az érzéseit előlem.
– Fejezd be. Vedd észre magad, hogy kit pofozgatsz Elliot – ahogy beszélt, mintha nem is ugyanaz az ember lenne. Ez is egy maszk volt. Még az sem rázott meg, hogy rám szegezte a pálcáját. – Semmi közöm hozzád innentől fogva. Nem létezek a számodra, és ha kedves az életed számodra, nem követsz és nem jössz utánam. Kinek képzeled magad, hogy rám kezet emelj? Elegem van belőled. Sosem szerettelek, Elliot fogadd el, és törődj bele. A kapcsolatunk semmit se jelentett nekem. Nem vagy hozzám méltó. Sosem leszel.
Hátrálni kezdett, de én elkaptam a csuklóját és olyan erővel téptem ki az ujjai közöl a pálcát, hogy az talán meglephette. Aiden sok mindennek láthatott tőlem, de a túlélő dühös énemet sosem. Ezt nem kellett elétárnom, mert nem volt rá szükség. Neki csak azt mutattam, aki képes őt szeretni, aki mellett biztonságban lehet. És most éppen ő hozta ki belőlem ezt… éppen ő, akit ennyire szerettem.
A mellkasom mocskosul fájt. A szívem megszakadt, ahogy hozzá vágtam a varázspálcáját. Egyenesen a felsőtestének zuhant, majd leesett közénk a fölre.
Tudod, kurvára nem érdekel, hogy engem eldobsz… nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy nem kellek neki. De az, hogy kurvára hazudsz, az undorító. A saját gyávaságoddal magadat teszed tönkre, Aiden. – Közöltem remegő hangon. Zsebre dugtam a kezemet és lenéztem a cipőm orrára. Már nem küzdöttem. Vége volt a hisztinek és a próbálkozásoknak. Ellene nem tudtam küzdeni. Aiden erősebb volt, mint én, de gyávább és ijedtebb.
Ha én megérdemeltem egy új esélyt, te is megérdemled… – Nyeltem egyet és hagytam, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon. Nem zavart, kicsit csípte a szememet, de nem zokogtam vagy hüppögtem gyerekesen. Csak sírtam simán, mert el kellett engednem azt, ami nem tett boldoggá, mégis minden erőmmel azon voltam, hogy úgy legyen… hogy megkapjam tőle, amit vágyok, mert tudtam, attól ő is jól érezném agát.
Remélem mással boldogabb leszel. – Léptem közelebb, belemarkoltam megint a zakójába, hogy odahúzzam egy utolsó csókra. Nem tettem meg azonnal. – Tényleg nem érdemellek meg, Aiden. Ebben igazad volt. – Simítottam végig finoman a mellkasán.– De te sem érdemled meg, hogy ezek a maszkok, amik mögé bújsz, tönkre tegyenek. – Aztán közelebb léptem. Hosszú puszit nyomtam az ajkaira lábujjhegyre állva. Aztán megpaskoltam kicsit a mellkasát még egyszer és elléptem tőle.
Talád meg a boldogságod akkor. – Mondtam rekedten. Aztán csak álltam és vártam, hogy elmenjen, hogyva, hogy a szívem hamuvá porladjon. Nem üvölthettem a fájdalomtól, csupán végig néztem, ahogy utoljára kilép a közös otthonunk kapuján.
Naplózva


Aiden J. Fraser
[Topiktulaj]
*****


Pirkadatkor a hajnalba olvadok

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #78 Dátum: 2022. 01. 22. - 19:33:21 »
+1


2001. január 5.
outfit >><< óceán

The world is painted in dark grey
ACT IV


Hideg levegő csapkodta az arcomat, ahogy elnéztem Elliot felett a Cukormáz felé. Még egyszer utoljára befogadtam a látványt, ami anynira a szemebe égett már a legelső alkalommal is. Pedig nem kellene hogy fájjon, mégis az ijsztő, kifejezéstelen álarcom mögött minden olyan kegyetlenül mar, mintha sav lenne, mintha minden lélegzetemmbe apró hegyes tűk kerülnének bele a torkomba úgy szúrt és égetett engem. Elengedtem ezt, elengedtem a saját életemet is, és csak annyit tehettem, hogy eltűnök. Eltűnök anyáék mellől, elétűnök Elliot mellől, hogy aztán valahová sodorjon az élet. Nem bántam volna ezt, mert így őket mentettem meg. Mégis fájt. Fájt egy kicsit, hogy sosem lehetek a teljes értékű részese ennek az életnek, hogy nem érhetem el én is a bodlgságot. Üres tekintettel néztem az édes falakra, hogy utoljára felidézzem az első szeretkezésünket a lila kanapén, és a többi keserédes emléket ami ehhez az épülethez kötött, miközben fanyar füsttel szállt fel a cigarettám végéből.
Ajkaimmal sebeket vágtam Elliot szívébe, hogy aztán elforduljak től, és még a pálcám is feszülten rezgett az ujjaim között, lüktető sebnyomokat hagyva a csuklómban, mert nem sütöttem el. Iagzából azt se bántam volna, hogy ha felrobbant volna a kezemben, velem együtt. Bár inkább nem ELliot szeme láttára akartam elhunyni, mert az olyan szánalmasan szar érzés lett volna. Kitéped a szívét, rá is köpsz és előtte is halsz meg. Az lenne az igazán drámai, nem igaz, Aiden.
Viszont, ahogy elfordultam tőle, Elliot az ujjaimból kitépte  apálcámat, én pedig kissé meglepetten horrkantam fel erre, aztán hozzámvágta, hogy a megfagyott földön koppanva leessen. Tekintetem követte az útját, hogy még most se nézzek bele Elliot krémes, bánatos szempárjába. Iagzából nem reagáltam semmit, de ahogy egy rövid időre Elliotra néztem, láttam, hogy most még hozzám fog vágni jó pár dolgot. Én pedig csak némán állva hallgattam őt, üres csendbe és sötétségbe burkolózva.
- Tudod, kurvára nem érdekel, hogy engem eldobsz… nem te vagy az első, aki azt mondja, hogy nem kellek neki. De az, hogy kurvára hazudsz, az undorító. A saját gyávaságoddal magadat teszed tönkre, Aiden.
Hanyagul vontam meg a vállamat, mint amikor egy kamasz kölyköt teremtenek le a szülők, mert valami szörnyű nagy baromságot csinált és valahogy... mégsem érdekelte. Nem érdekelt, hogy hazudnom kellett, nem érdekelt, hogy velem mi lesz. Mások élete fontosabb volt, és ha szenvednem kellett azért amit tettem, hát szenvedtem. Büntessen és verjen meg az ég ahányszor csak akarja. De az én hátam minig egyenes lesz és némán fogom tűrni azt is, ami ezután fog következni. gyáva voltam. Mindig is az maradok.
- Ha én megérdemeltem egy új esélyt, te is megérdemled… - Nem, Elliot. Én sosem érdemelhetek új esélyt ezzel a testtel, ami pálcát emelt a saját apjára és a húgára, elvéve tőlük a jövőt, és az életüket, miközben a maradék családtagjaim benne rekedtek az idő fagyos kerekében. De ezt... úgysem értheted, hiszen a saját szenny apádat sem tudnád megölni.
– Remélem mással boldogabb leszel. Tényleg nem érdemellek meg, Aiden. Ebben igazad volt. De te sem érdemled meg, hogy ezek a maszkok, amik mögé bújsz, tönkre tegyenek- lehelte ELliot, a közelembe lépve, hogy aztán egy hosszú utolsó csókot hagyjon az ajkaimon. Nem mozdultam meg, nem viszonoztam, ha megtettem volna, csak maradni akartam volna, és ezt nem tehettem meg. nem tehettem meg vele, hogy az életébe hozom Feryllt hogy mindent elpusztítok körülötte. Nem tehettem meg.
Talád meg a boldogságod akkor. – felhorkantottam, aztán csak az ujjaim közzé fogtam a pálcám.
- Ennél rosszabbat nem is kívánhatnál - súgtam neki utoljára, és az ujjaim körbefonták a dühösen vibráló galagonyát, hogy aztán behúzzon és befogadjon a sötét, Elliot pedig ott maradjon a tiszta fehérségben.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN
A JÁTÉKOT!
Naplózva

Oldalak: 1 ... 4 5 [6] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.187 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.