+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Cukormáz
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Cukormáz  (Megtekintve 3037 alkalommal)

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2021. 01. 27. - 10:58:47 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

18+

– Kölcsönös, Királylány. – A hangja, mintha mélyebb, határozottabb lett volna, mint korábban. Nem bántam. Nem bántam, hogy ezek a mondatok hagyták el az ajkait. – Erősen territoriális típus vagyok. – Ez kellett nekem, pont ez a mértéktelen akarás, amiben nem engedik el a kezemet, amikor a legnagyobb szükségem lenne arra, hogy valaki irányítson és tartson… mert még én is éreztem, milyen közel táncoltam a szakadék széléhez. Már nem volt egyszerűen erőm odébb mozdulni. Kellett az ereje… kellett, hogy érezzem a csókjait az ajkaimon, a bőrömön, hogy megmutassa, hozzá tartozom.
Sóhajtottam egyet, ahogy a karjaimat a konyhaszekrényhez szegezte. Éreztem, ahogy a felső testem kicsit megnyúlva mutat meg mindent, ami vagyok. A kiálló bordákat, az egykori izmok halovány emlékeit és a köldököm mellett, a hasam oldalán ott éktelenkedett vörösen az a heg, amit tizennyolc évesen szereztem Egyiptomban. Úgy tűnt, mintha friss lenne, pedig már egy évtized is volt mögötte… de ilyenek az átok hegek. Hol felizzanak, hol lenyugszanak, belülről marva az ember testét.
– Átkozottul tetszel nekem… – Az arcát figyeltem, miközben a keze az oldalamat simította végig. Ahogy megszorította az anyagot rajtam, azt kívántam, hogy most tépje le, rángassa le rólam, míg egy darab sem marad belőle. – De megkötözve, Elliot? – Ahogy feljebb húzta a pizsama anyágval fogva tartott kezeket, éreztem, hogy elemelkedek a pulttól. Hát ismét bebizonyította mennyivel erősebb nálam. Egy kézzel tartotta meg a súlyomat és én egy pillanatra sem tudtam tenni ellene – nem is mintha akartam volna. A forróság végig futott a testemen, ahogy a nyelvét megéreztem az ajkaimon. Még a szemeimet is lehunytam hozzá. – Pokolian felhergelsz vele.
A nadrág anyaga szakadt, de mielőtt bármit is reagálhattam volna hevült, szenvedélyes csókkal tapadt az ajkaimra… én pedig ösztönösen viszonoztam azt, remegősen, vágyakozva. Csak akkor pillantottam rá, amikor elhúzódott. Nem szóltam semmit, nem adtam többé a kemény tolvajt, hagytam, hogy meglássa azt, aki vagyok. Ki voltam neki szolgáltatva, pontosan úgy, ahogy legutóbb is… de most már nem volt visszaút s nem is volt indok, hogy miért utasítsam el. Már az övé voltam.
Egy kicsit felé mozdulatam az érintésre. Mást nem tudtam csinálni… nem tudtam kifejezni, mennyire vágyom rá, mert teljesen a markában voltam. Nyeltem egyet, ahogy találkozott a tekintetünk, miközben a nadrágját oldotta ki… a kis nyögés hangjára pedig én is sóhajtottam egyet, mintha nem is magán, hanem rajtam simítana végig. Nincs visszaút, O’Mara… tudod, hogy ezt akarod… A hang úgy súgott a fülembe, mintha azt hinné kétely fut majd át rajtam… hát nem. Nagyon nem így volt. Attól fogva, hogy kimondta, megint foglalt vagyok, minden kérdés megszűnt létezni.
A testünk összeforrt… nem volt durva, de azt sem bántam volna, ha esetleg az lesz. Már bőven abban az állapotban voltam, amikor csak érezni akartam. Nem zavart a fájdalom sem, amit éreztem, ahogy mind jobban törte előre az utat magának. Csak nyögtem egyet, majd még egyet és még egyet, kicsit szisszenve is mellé. A karjaim is megfeszültek, ebben a pózban már azok is kellően fájtak. A fájdalom azonban számomra nem jelentett semmit, nem gyengített el, nem kezdtem el picsogni… ez is csak megerősített benne, hogy mind jobban akarom. Bár nehéz volt, azért óvatosan mozdultam egyet rajta.
Egy percig se finomkodj velem… – leheltem felé a szavakat. Nem tudom, talán csak biztosítani akartam róla, hogy nem zavar, ha fáj. Talán nem is érdekelte, mégis szükségesnek éreztem kimondani.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2021. 01. 28. - 21:26:10 »
+1

Királylány
2002. február 9.
18+

Ha az ember túl sokáig vár valamire, elkerülhetetlenül önzővé válik, amikor megkapja azt. Meglehet ezért a figyelmeztetés, a birtoklási vágy, a felhevülő erőszakosság, amivel letépi róla a nadrágot. A póz, amivel pszichológiailag pontosan ott folytatja, ahol legelőször abbahagyták és amiben messzemenőkig kielégítetlen maradt hiába élvezett el a droghatás alatt újra és újra. Mintha képes lett volna beérni bármi mással, miután ennek a testnek álnok kis gazdája ajzotta fel magára tekintet nélkül bárminemű következményekre?
Ma rajta a sor, hogy ne érdekeljék a következmények, bár ez kettejük közül csak rá jellemzőtlen. De nem léteznek benne olyan morális gátak, amelyek megfelelő érveket lennének képesek felhozni az előtte remegő test ellen. Gabriel Miltont sokszor és sokan definiálták magányos farkasként, holott ez távolról sem igaz. Mindig falkában jár. És ha az értékesnek ítélt zsákmány önként és bérmentve kínálja fel neki magát, hát nem az a típus, amelyik érdektelenül odébb áll.
Nem kell, hogy tegyen bármit is ahhoz, hogy érezze rajta, mennyire vágyik rá. Látja a testén, érzi a remegésén, hallja a lélegzeteken, a hangján. Minden apróságot magába iszik belőle, mielőtt belé hatolna és ettől a ponttól kezdve már egyszerűen csak test a testre kommunikál.
Figyelme csapdában tartja azt a pillantást akkor is, amikor először merül el benne és még akkor is, amikor előre tolja magát nem törődve azzal sem különösebben, ha fáj. Az a jellegzetes zöld pillantás felfalja a reakciókat, a nyögéseket, a sziszegést. Ebben a pózban akkor is képes lenne a farkára húzni, ha foggal körömmel küzdene ellene, így azonban az égvilágon semmi nem nyújt védelmet ellene.
Mélyen mordul, ahogy a férfi mozdul rajta, alátolja a csípőjét annyira, hogy a saját ingerlését minden lüktetően feszesre követelt keménységében kiélvezze magában.
- Vigyáznom kell rád... - Súgja előre hajolva a szájára, beleharap az alsóajkába és maga felé húzza kicsit, ahogy mozdítja benne magát. Tenyere alátámasztja a fenekét, ahogy kissé visszahúzódik belőle és a saját szavaival szinkronban még finoman is csinálja. -...Királylány. - Sokkal határozottabb mozdulattal löki vissza magát. - Hogy dugjalak meg... a ház minden... pontján. Ha már... az első után sem tudsz... lábra állni? - Minden szívdobbanásnyi szünettel mélyre döf benne, a teste a testének ütődik. Kemény. Forró. Türelmetlen. Akaratos. De sima is egyúttal, mert nem húzza ki magát eléggé ahhoz, hogy valóban komolyan fájdalmat is okozzon. A látszat ellenére valóban vigyáz rá és csak annyit kommunikál le saját ösztönlényi oldalából, ami még valóban élvezet is mindkettejük számára. Felzaklató? Mindenképp. Az a mozgás azért létezik, hogy rövid úton hergelje fel azt a tűrhetetlen forróságot és meg is tartsa benne. Éppúgy, ahogy saját magát is.
Lehet bármennyire erős, Elliot pedig bármilyen pehelysúlyú, karja egy idő után megrándul a terheléstől. A következő mozdulattal engedi mélyre ülni magán és meg is tartja ott, keze ereszti a csuklóit  és a hátára simítva a tenyerét lefekteti a pultra. Felnyög a változó pózban és szinte azonnal mozdítja magát, ahogy Elliot háta a pulthoz ér. Ráhajol, szája a szájára mar, csípője leköveti a csók felhevült ritmusát.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2021. 01. 28. - 23:07:18 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

18+

A testünk összeolvadt és ezen a ponton minden változás olyan valóságosan forróvá vált. Nem akartam, hogy valaha is vége legyen ennek a fájdalmas, izgató érzésnek. Csak lehunytam a szemem és élveztem, míg egészen a részemmé nem válik. Egy-egy sóhajt és nyögést hallatva közben. Minden porcikám remegett, minden porcikám azért kiáltott, hogy érintsen még jobban. Ez az Elliot… add meg neki magadat… majd holnap összetöri a szívedet… A hang ott lüktetett bennem, de egy csepp hatást sem váltott ki. A testemet körbevevő forróság ugyanis egészen mélyre nyomott mindent.
– Vigyáznom kell rád… – Súgta az ajkaimra. A lélegzete végig simított a számon, a nyelvemen s ezzel tökéletesen kontrasztban érkezett az a harapás. Finoman nyögtem egyet, s megint lehunytam a szemem. Élveztem a lassabb, kevésbé erőszakos mozdulatokat, ahogy szép lassan űzik a vágyat végig a gerincemen, egészen a tarkómig. Így feszült bele a testem. – ...Királylány. – A testem beleremegett az erősebb mozdulatba. Igen, ő irányít, nem te… ő az erős… te gyenge vagy… A hang tovább gyötört, de nem érdekelt. Nem hallottam tisztán, a fülem ugyanis saját szívem őrülten lüktető ritmusa töltötte meg. A karom fájdalma is semminek tűnt minden más érzés mellett, pedig ez a póz már kezdte kínzón feszíteni az izmaimat.
Ugyan már… nem vagyok törékeny… – Suttogtam két lihegés között. Megadtam neki magam, minden porcikám az övé volt, s azt tett velem, amit csak akart… nem akartam, hogy visszafogja magát egyetlen pillanatra is.
– Hogy dugjalak meg... a ház minden... pontján. Ha már... az első után sem tudsz... lábra állni? – kérdezte akadozva, minden mozdulattal egy-egy újabb mondatrészt engedve közénk. A forróság úgy kúszott fel, elködösítve a tudatomat, hogy már alig fogtam fel a szavait. Csókolni akartam csak, belemarni a bőrébe, ahogy egyre mélyebben, egyre türelmetlenebbül mozdult… még is valahogy két nyögés között kipréseltem magamból néhány szó:
Ahhoz azért… tö-több kell…– A hangom megremegett a ritmusra, ami egyszerre volt fájdalmas és felzaklató. Már nem voltak határok, mintha mindent átszakított volna a testek érintkezésből fakadó szenvedély, sőt mintha rákapcsolódott volna a testemben tomboló sötétségre is. Éreztem, ahogy a jobb karomat elcsúfító hegek, közöttük a frissen szerzett is lüktetni kezd. A szívem ritmusát vették fel, ami már jó ideje csak vergődött a mellkasomba, jelezve, ki akar törni onnan.
Éreztem, ahogy megrándul a karja, a csuklóim pedig szabadulnak a pizsama felső fogságától. A mozdulat közben talán kicsit meg is szakadt az anyag, hallottam, ahogy reccsen egyet. A kezeim a fájdalomtól erőtlenül siklottak végig a szekrény felületén. Milton keze a hátamra siklott, úgy fektetett végig a pulton. A támasza nélkül ez a póz lehetetlen lett volna a felület szélessége miatt.
A hűvös, ami a hátamat érte furcsa, megnyugtató érzést adott, az egyébként őrülten remegő testemnek. Kitornáztam az egyik kezem az anyag fogságából, így tudtam felé nyúlni, ahogy felnyögött. Először csak a mellkasát érintettem, de ahogy rám hajolt ujjaim finoman siklottak végig az oldalán. Még mindig éreztem, ahogy az átokhegek lüktetnek a testem minden mozdulatra… mintha azok is azt akarták volna, hogy minél előbb beteljesüljön a gyönyör. Talán azért remegtem máris ennyire, mert a kezdetektől fogva ott lüktetett közöttünk ez a furcsa kémia, mégsem teljesült be soha. A testem még is olyan természetesen, olyan ösztönösen reagált rá, mintha már ezer éve így lennénk… így együtt.
A ritmus nem csak odalent, de az ajkaimon is vadabb lett. A hevült érzés őrülten lüktetett végig minden rajtam. Egyáltalán nem gondolkodtam. Csak a hang, az kegyetlenkedett bennem, beállítva rossznak a helyzetet. Besétáltál a csapdába… most már a markában vagy… – ismételgette, miközben bele-belesóhajtottam a csókokba és a testem az övével együtt mozgott.
Ujjaim belemartak az oldalába, még többet és többet akartam belőle. A másik kezem a pizsam felsővel együtt markolt rá a tarkójára, hogy még közelebb húzzam csók közben. A nyelvét mélyebben akartam érezni az ajkaim között, nem számított, hogy már alig-alig jutok levegőhöz. A homlokomon a sötét tincsek alatt megült az izzadtság, majd szép lassan végig vándorolt egyetlen csepp formájában a szemöldököm mellett, végig folyva a halántékomon a fülem irányába. Egyáltalán nem bántam, hogy ott érint a hűvös nedvesség… még ebbe is belesóhajtottam egyet.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2021. 01. 29. - 15:03:03 »
+1

Királylány
2002. február 9.
18+

Ártatlannak tűnik, törékenynek és gyengének. Nagyon könnyű behajtogatni ebbe a feloldhatatlan skatulyába, ám saját tapasztalatai szerint Elliot személye meghazudtolja mindegyiket. Ez az az ember ugyanis, aki pórázon húzta valami beláthatatlan távolságról egészen a combjai közé és az eredményen már aligha számíthat, hogy hagyta is neki. Elliot nagyon messze áll mindhárom fogalomtól és ez a kettősség valamilyen okból kifolyólag átkozottul vonzó a számára.
Bármit is mond, nem bánik vele hímestojásként. Nem fogja vissza magát úgy, ahogy illene, mert az égvilágon semmit nem akar vele tenni, ami "illendő" volna. Nem szeretkezik vele, nem megdugja; megbassza egyenesen, mert ez a vágy benne messze van a romantikus, rózsaszín hitvilágtól, nem. Ez állatias, nyers akarás, valami amire szükség van, ami kielégítetlen, mindent akar belőle és mindent el is vesz. Kemény, heves, akaratos és kiéhezett. Elliot épp eleget húzta az agyát ahhoz, hogy ebben a percben szükségszintre emelje önmagát és nyilvánvalóan sokat segített ezen a bájital, amit lenyeletett vele és ami mintha a mai napig képtelen lenne távozni a szervezetéből. Ott dolgozik a bőre alatt, ott csorog a véráramában, fertőzi a szívét és olyan gondolatokkal táplálja az agyát, ami táptalaj mindennek, ami O'Mara. Ezt pedig nem képes feloldani néhány alacsony, vékony, fekete hajú pótlék még akkor sem, ha hátulról keféli meg őket és befogja a szájukat közben.
A szakadó ruha hangja a gerincén zongoráz, fantomérintésként túrja fel hátul a rövid hajszálakat, ő pedig keményen megfeszül a férfi puha, síkos, forró testében. Mondhatnánk, hogy az új pózzal megszelídül, de nem lenne igaz. Egyszerűen csak megrövidülnek a mozdulatok, sokkal közelebbről és mélyebben dolgozza meg Elliot remegő testét.
Egyáltalán nem biztos, hogy nem az auror természetes mágiája az, ami felzaklatja benne a sötétséget. Nem egyszer láthatta már pálca nélkül varázsolni és bár szinte mindig tökéletesen kordában tartja magát, ez messze nem az a helyzet. Nincs igazán önkontroll ott, ahol mindent meg akar kapni belőle, ahol a teste minden ponton reagál rá és már semmi más nem számít azon kívül, ahogy a farka benne jár őrjítő ritmikával, ahogy a teste a testének simulva mozdul, ahogy Elliot keze az oldalán simít, ahogy a szája a száját éri...
Felnyög a csókban, mikor az ujjai az oldalába marnak, még ez az alig fájdalom is megihleti egy keményebb mozdulatra. De Gabriel engedelmes szörnyeteg. Hagyja magát a tarkóján fogva irányítani, a csókot kimélyülni és valahol nagyon súlyosan elveszti benne a fonalat. Nem számít már hol ér véget ő és hol kezdődik a másik, kizárólag az érzés marad, az az őrült forróság, a felpörgött sámándob a mellkasában azzal a pogány szólammal, ami kizárólag azt ismételgeti, mennyire kell.
A tüdeje jóformán ég a fullasztó csókoktól, de képtelen már elszakadni tőle egy-egy szívdobbanásnál tovább, a nyögéseiből lélegez és viszonozza is őket újra és újra mélyen, érdesen, élvezettel mordulva és nyögve, amíg belélök minden hiányt, magányt, végtelenségig feszített, elviselhetetlen és kielégítetlen megszállottságot, minden akarást. A tényt, hogy mennyire kibaszottul hiányzott.
- Elliot... - Szinte csak nyögi a nevét, még mindig a száján, a levegőhiánytól rekedt a hangja és ködös az a felvillanó tekintet is a pillák árnyékában. A figyelmeztetés még így is egyértelmű; képtelen túl sokáig kordában tartani magát.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2021. 01. 30. - 13:50:24 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

18+

Milton olyan volt, mint valami bűnős élvezet, amit egyszerre bán és imád az ember. Előbbi nem volt több a fájdalomnál, amit ő okozott a testemben azzal a mozgással, azokkal a határozott érintésekkel. A hangom újra és újra magasabb színre váltott, majd hangos sóhajban halt el. Olyan volt ez, mint egy régi vágy, ami hosszan, elnyúlva teljesül be.
Nem szabad, O’Mara… nem szabad ilyen könnyen átadnod magad neki… A hang remegve beszélt a fülembe, ahogy a lélegzetem minden megrövidült mozdulatnál hördülésbe váltott. Éreztem, hogy nem fogom bírni sokáig, de nem bántam volna akkor sem, ha a következő percben ér a gyönyör… nem, mert ő akkor is annyit és olyan tempóban vehetett volna ki belőlem, ahogyan neki tetszik. Furcsa volt érezni minden érintésében, minden mozdulatában, hogy mennyire erős hozzám képest. Erre volt szükségem, hogy végre ne kelljen erősnek lennem, végre győzzön le valaki… végre mutassa meg, hogy nem kell mindent nekem irányítani ahhoz, hogy jó legyen. Igaz eddig a pontig is úgy húztam el, mintha egy láthatatlan pórázon lenne a kezemhez bilincselve.
Az a csók nem csak csók volt. Nem. Egy üzenet, egy engedély, hogy a testem minden pontját birtokba veheti végre… ez itt az övé volt mindenesetül. Minden fullasztó érzésbe végződő sóhaj és nyögés ezt erősítette csak közöttünk. Én pedig azt kívántam, hogy még erősebben, még durvábban érezzem magamban a nyelvét is… egyszerűen csak valakié akartam lenni. A valaki pedig Milton volt.
Az ujjaim vadul martak bele a bőrébe, éreztem, ahogy talán nyomot hagyok rajta. A válasz pedig fájdalmasan erős mozdulat volt, amivel a testem megint az ő ritmusára rándult össze. Ajkaink játéka csak még jobban elmélyült. Kezem megindult az oldalán, a hátára, hogy a lapockáknál kapaszkodja meg benne. Nem akartam túl nagyokat mozdulni, hogy a mozdulatok mélyek, elnyújtottak maradhassanak.
Ajkaink újra és újra elváltak egymástól egy-egy rövid lélegzetvételre, de az is olyan kínzó, olyan hideg érzés volt. A pizsamafelső anyagába gabalyodott ujjaim megfeszültek és szinte ösztönösen húztam vissza az ajkait az enyémekre.
– Elliot… – nyögte a nevemet az ajkaim közé. Ettől csak megrándult a testem. Tudtam, hogy milyen közel vagyok ahhoz, hogy kiszakadjon belőlem ez a forróság, amit minden mozdulata még forróbbá űz bennem. Résnyire nyitottam a szemeimet, amik eddig sötétségben pihentek és a testemben éreztem csak a mozdulatait… most viszont azt akartam, hogy lássa, ahogy szépen, miatta végig szalad a testemen a gyönyör.
Nem volt visszafogott, nem vigyázott rám, talán nem is törődött a fájdalmammal… de éppen ez volt az a hév, amit akartam. Ez izgatott fel engem is, mert én is őrülten akartam őt, csakhogy eddig nem adózhattam ilyen formán a vágyaimnak. Most viszont minden olyan könnyű, olyan egyszerű volt.
Ajkaim közül kiszakadt a sóhaj. Egyetlen csendes dünnyögésben leheltem vissza válaszul az ajkai közé, hogy: – Zöldszem… – majd két-három lüktető rándulás rázta meg a testemet s éreztem, ahogy saját nedvességem összeken minket. Tökéletes volt, tökéletesen forró… s még egy csepp izzadtság indult meg a halántékomon simítva a fülem irányába.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #50 Dátum: 2021. 01. 30. - 14:50:35 »
+1

Királylány
2002. február 9.
18+

Még csak nem is telt el sok idő valójában. Egy hónap? Kimondva semminek tűnik, mégis számára egy örökkévalóságot vonszol maga után. Miért tűnik mégis úgy, hogy Elliot követelése rá legalább olyan mély és kielégítetlen, mint a sajátja? A hiány bennük teljesen más alapokról indul valójában, de azonos nyelven kommunikál és az, hogy itt kössenek ki előbb, vagy utóbb valahol... elkerülhetetlen volt.
Pórázon volt a kezéhez bilincselve. Még akkor is, ha feloldotta rajta végül egyetlen túlhevített csókkal, még a mai napig jóformán a bőrén érzi a nyomát.
Elliot könnyen adja magát neki, ő pedig könnyen vesz el tőle mindent, amit csak adni képes. A testét, az élvezetét, a hangját. Mindent, ami keveredik az övével és ezen a ponton már képtelen függetlennek lenni tőle, mert az egész létezése kizárólag attól függ alatta, hogy ő mit művel rajta és benne. Nem kell, hogy erős legyen. Az egyetlen, amit elvár tőle, hogy magába fogadja ellenkezés és kifogások nélkül a nevét nyögve. Amit még nem is ismer, hm? Valahol ez a tény szórakoztatja, mi több... ad az egésznek valami nagyon nyers, izgató fűszert, holott az anonimitás már nagyon. Nagyon rég nem opció közöttük.
Akarja, hogy tudja, ki keféli meg. És valójában ehhez tökéletesen szükségtelen a saját neve.
Felfogja a csókba rejtett üzenetet, de ezen a ponton ez már maximum utólagos engedélyével történő legalizálás. Birtokba venné akkor is már, ha megtagadná tőle, ha elkezdene neki nemeket nyögdécselni a csókban, ahol valójában levegőt venni sem igen van esélye. A szája a száján jóformán felére egy kisebb aktussal önmagában is, szinte fájnak az ajkai a kihasználtságtól, de meg sem érzi igazán. Egyszerűen csak benne akar lenni minden létező módon még úgy is, hogy tudja; nem létezik közöttük az "elég közel" fogalma.
Egyáltalán nem bánja, ha nyomot hagy rajta, sőt. Tegye. Marja az oldalát, kaparja végig a hátát, a mellkasát, ettől még szabadulni nem képes tőle, őt viszont napokon át emlékezteti arra, hogy kefélte meg a konyhapulton még valaki más vérétől mocskosan, egy támadás árnyékában mindenféle finomkodás és visszafogottság nélkül durván, keményen és vadul, kihasználva a testét, a pózt, a követelést, a száját. Ahogy visszahúzza magára, majdnem újra elveszik azokon a felcsókolt, forró ajkakon, mert már az égvilágon semmi más nem tűnik természetesnek. Kivéve az a pillantás, ami azonnal csapdába ejti magában.
Végignézi az élvezetét. Felajzva, feszesen rándul benne két mozdulat között, amely nem szelídül pusztán azért, mert Elliot belefullad a saját gyönyörébe a kezei között. De imádja nézni. Ez az egyetlen ok, amiért nem megy el azonnal, ahogy a teste keményen megszorul körülötte és neki határozottabb mozdulattal kell belédöfnie magát, hogy még így is, még ebben a görcsös élvezetben is csak elvegyen tőle még többet és többet, amíg az égvilágon nem marad semmi más belőle, amit ne rontott volna meg önmagával. Nem. Látni akarja az első rándulástól az utolsóig ahogy elködösül az a szempár, ahogy elcsuklik az a sóhaj, saját beceneve az ajkai között amíg újra és újra mozdul benne.
Bőre síkosan csúszik az övén, nem hagyja elpihenni akkor sem, ha elgyengül a kezei között, pont ugyanúgy dolgozik a testében még néhány hosszúra nyúló, kőkemény mozdulat, mire végre hördülve megrándul benne. Felzaklatja a saját élvezete. Még benne van a mozgás vadsága és ezzel mozdul benne újra és újra röviden, rendszertelenül és görcsösen, míg belélöki saját élvezetét az utolsó cseppig. Végül - ahogy elnyugszik benne az a tűrhetetlen forróság - lelassít, ha meg nem is áll. Szinte gyengéden siklik a testében, immár a saját élvezetétől is síkosan, mintha nem lenne képes ereszteni igazán ami történt még kielégülve sem.
De van egy határ, amit még elbír a saját teste. Pár pillanattal később már valóban elnyugszik rajta és nem érdekli különösebben melyikük és mennyire gyötrődik már a szabálytalan lélegzetektől, megcsókolja újra. A szája szavak nélkül is némán kommunikálja mennyire átkozottul szereti most ezért.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #51 Dátum: 2021. 01. 30. - 15:28:38 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

18+

Az egész egyetlen forró, végeláthatatlan örvénynek tűnt, aminek furcsa szentségét nem zavarhatták meg a gondolatok. Nem. Nem gondolkodtam és ez cseppet sem zavart. Nem léteztek mások, csak ösztönös simítások, finom nyögések az ajkak közé. Mindez olyan tökéletesen kikapcsolt mindent körülöttünk, mintha a világ nem is létezne, csak én és ő. Az én saját világomban hirtelen nem létezett semmi- és senkimás, csak és kizárólag Milton és az ő zöldszemei.
Barom vagy, O’Mara… A hang harsogott valahol a szívem őrült lüktetése alatt. Csakhogy mindez nem számított, az a ritmus ugyanis olyan könnyen nyomott el minden mást, csak és kizárólag zöldszem testének rezdülései maradtak. Ez így volt tökéletes. Reagált rá a bennem tomboló forróság, hogy egyetlen, meleg nedvességként szabadult ki belőlem.
Minden mozdulat érzékenyebben érintett onnantól kezdve. Újra és újra beleremegtem, ahogy még többet akart belőlem. Semmi erőm nem volt már, csak olvadtam bele az engem tartó karokba, éppen csak annyi erőm volt, hogy ne aléljak el teljesen. Ezzel próbáltam könnyebbé tenni az ő mozdulatait. Úgy szerettem volna felé súgni még pár szót, hogy vegyél el, amit csak akarsz, de nem jöttek többé a szavak olyan könnyen. Csak a nyögések és a sóhajok maradtak, amik még mindig hevesen, ritmustalanul szakadtak fel belőlem.
Éreztem, amint a nedvesség kitölt. Nem bántam, hogy még ezután sem távolodott el, kellett a forróság, ami belőle áradt… anélkül már el sem tudtam volna képzelni egyetlen pillanatot sem. Kellett, belé akartam marni, hogy ne húzódjon el. Az elmém túlságosan ködössé vált és az egyetlen gondolat, ami kitöltötte még mindig az az akarom, akarom, akarom volt, ami már korábban is felcsendült, hol a hangtól, hol tőlem.
Ahogy elhaltak a mozdulatok és éreztem, hogy Milton teste is szép lassan megnyugszik, hirtelen felfogtam milyen csend van. A konyhában uralkodó némaságot megtörő egyetlen zaj pedig az én hangos levegőkapkodásom volt. De szép lassan ez is elhalt, ahogy azok a vékony ajkak újra megcsókoltak. Óvatosan viszonoztam a csókot, szinte könyörögve minden mozdulattal, hogy ne menjen el… ne hagyjon itt ezek után.
Mindkét karom a nyakát kulcsolta körbe. Nem számított, hogy a balkezem ujjai még mindig bele voltak akadva a pizsamafelsőbe. Egyszerűen nem volt ebben a helyzetben semmi, ami meg tudott volna zavar. Ez az egész helyzet olyan mindennél tökéletesebb volt, hogy a szakadék, amelynek a szélén korábban táncolt a testem, most megszűnt zavarni. Talán azért, mert amíg a karjaim az ő nyakát ölelték, addig biztonságban voltam. Ő elég erős volt, hogy megtartson, hogy ne hagyjon makacson belesétálni, mondván, hogy „majd ezzel is szembe nézek… valahogy.”
Ölelj magadhoz még jobban… – Súgtam az ajkaira, mikor megint levegőhöz jutottam. Érezhette, ahogy a hangom még meg-megremeg. A testem eddigre jóval nyugodtabb volt, mégis újra meg újra rám talált egy finom hullám, emlékeztetve, hogy mi történt az imént.
A lábaimat mozdítva még jobban magamhoz kulcsoltam. Csak egy picit szisszentem a fájdalomra, amit ő hagyott maga után.

Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #52 Dátum: 2021. 01. 30. - 16:24:44 »
+1

Királylány
2002. február 9.
18+

Van az a pont, amikor egyszerűen szükségtelen mondania már; tökéletesen tudja magától is, mert az a test alatta aligha tudja hazudni neki az ellenkezőjét. Még akkor is, ha szereti a hangját és mérhetetlenül izgatná az ilyen szövegekkel, bőven túlzuhant azon a ponton, amikor nem egyetlen dolog diktál már, mégpedig a ritmus odalent, a vágy, hogy csatlakozzon végre hozzá és beletemessen a testébe minden kielégületlen frusztrációt, amit benne okozott.
És mégis... ha pusztán ennyi volna, nem lenne szükség arra az összesimulásra utána. Nem mozdulna egyből a csókjáért, mintha fontosabb létszükséglet lenne, mint a lélegzet maga, egyszerűen csak kihúzná belőle a farkát és hagyná, hogy rádermedjen Elliot bőrére a hiányérzet. Nem teszi meg. Éppúgy igénye van az összebújásra, arra a fullasztó melegre, a szájára és nem kell gondolatot olvasnia ahhoz, hogy a nyaka köré fonódó karokból felfogja a néma üzenetet.
Még szapora a légzése, ahogy végül elszakad az ajkaitól, még ha nem is megy tőle messzire. Még mindig belőle lélegez és nem is érdekli semmi más nagyon, amivel nem osztozik rajta, még ha ez a gondolat önmagában az ízlésének túlontúl romantikus is lenne... az alapvető igényeken aligha változtat. Az élet néha sokkal egyszerűbb, ha az ember egyáltalán nem gondolkodik.
A kérésre megsimítja a száját a szájával, pillantása lágyan cirógat végig azokon a vonásokon érzékelve még rajta az élvezet utóhatásait... átkozottul izgatónak tartja ezt a tényt. Még ha ezúttal nem is húzza fel az élmény, egyszerűen csak pokoli elégedett tőle, imádja ezekért az apróságokért is.
Kicsúszik belőle, ahogy Elliot lábai átkulcsolják, engedelmesen simul hozzá még jobban. Szisszenés, vagy sem, keze megtámaszt a férfi fenekén és a hátát ölelve emeli fel a pultról, hogy felegyenesedhessen vele. Az a tény, hogy a teste igényelne némi elnyújtózó pihenést még nem változtat azon, hogy képes is könnyűszerrel megtartani. Rácsókol a szájára, az állára, a torkára, a kulcscsontok gödrébe és ide is nyalint, ahogy magához szorítja.
- Ne aggódj, Királylány. - Végigsimít a torkán, az állán felfelé a szájával, csakhogy aztán megállapodjon újra az ajkai felett. - Naiv gondolat lenne, hogy ezek után még elengedjelek, nem? - Azok a zöldek felvillannak és nem. Csak mert elélvezett benne, még nem sikerült csitítani benne azt a birtoklási vágyat, az ugyanis sokkal messzebbre mutat egyetlen aktusnál.
A csókja ezúttal már lényegesen szelídebb, puhább, a szenvedélye nem a túlfűtött, megvadult fajta, most éles kontrasztot alkot az előbbivel, mert átkozottul gyengéd vele, ha a mellkasában vergődik is még az a szív őrizve némileg az előbbi pillanatok hevét. Még rányal a szájára mielőtt körbepillant, a macska az asztalról bámul, Agiel a földről...
- Keressünk valami kényelmesebb helyet, hm? - Hacsak Elliotnak nincs más igénye, hát megindul vele felkutatni a hálót. A férfi kifejezetten nem nehéz, de baromira tudná értékelni, ha valóban érezné minden porcikáját saját magán.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #53 Dátum: 2021. 01. 30. - 18:02:14 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

16+

Az egész helyzetre valahogy rányomta a bélyegét a mocsok, ami korábban itt uralkodott: a vér és a harc emléke. Hiába tűntettük el, ennek az egésznek olyan bevezetést adott, ami talán szükséges is volt. Ki tudja… talán sosem mertem volna igazán elkapni azt a felém nyúló kezet, ha nem úgy ér hozzám, ha nem gyógyít meg, ha nem gyengéd. Most pedig, mikor szinte mindent tálcán nyújtottam felé magamból, éreztem, hogy az átokhegek vadul lüktetnek a testemen, mintha felvették volna azt a ritmust, amit a gyönyör váltott ki belőlem a legérzékenyebb pontokon. Olyan volt, mintha minden porcikám, minden emlék, amiket csak megőrzött a testem miatta kavarodtak volna fel… pedig eddig csak a mágia volt rám ilyen hatással.
Hiába távolodott el, a lábammal és a karjaim ölelésével olyan közel tarthattam, hogy az majdnem elég volt. Az ölelés, amivel felemelt a pultról legalább annyira erősnek tűnt, mint az a könnyed mozdulat, amivel kiegyenesedett. Rajta nem éreztem, hogy kimerült volna a közöttünk történtektől… pedig az aztán igen intezív és szenvedélyes volt. Minden izmomban éreztem a tetteink nyomát. Talán ezért reagáltam olyan aléltan, ahogy az államra csókol, a torkomra. De csak akkor borzongtam meg igazán, mikor a kulcscsontomnál értek az ajkak és a nyelve. Csak még jobban húzódtam közelebb hozzá az érzésre.
– Ne aggódj, Királylány. – Mondta, miközben az ajkai megint megindultak az állam felé. Végül az ajkaim felett állapodtak meg és imádtam, ahogy a lehelete végig simít rajta, bejut a fogaim közé, a nyelvemet érintve. – Naiv gondolat lenne, hogy ezek után még elengedjelek, nem?
Tudtam. Emlékeztem, hogy azt mondta, most már foglalt vagyok… de túlzottan is féltem, hogy esetleg ezek után meggondolja magát, mert megkapta, amit akar. Kellettek a szavak, mint valami megerősítés, pedig már annyiszor hittem csak szavaknak, annyiszor ejtettek már sebet rajtam utána a tettek… most mégis mindennél jobban vágytam.
Az újabb csók puha és gyengéd volt. Lágyan viszonoztam a gesztust. Csak akkor húzódtam el, mikor levegőért kaptam megint. Ahogy rányalt az ajkaimra, találkozott a tekintetem az asztalon ücsörgő Zeuszéval. El tudtam képzelni, mit gondolt, amilyen megvető fejjel bámult vissza: Ezt sem gondoltad át, Elliot. És igaza volt. Nem gondoltam át… de már nem is akartam gondolkodni, egész egyszerűen csak Miltont akartam, az érintését, a forróságát, a hangját, a jelenlétét. Mégcsak nem is feltétlenül a szexet. Egyszerűen a közelemben akartam tudni… ahogyan eddig is, csak most még közelebb.
–  Keressünk valami kényelmesebb helyet, hm? – kérdezte zöldszem.
Menjünk, mielőtt Zeusz az arcodra ugrik, mert leteperted az apukáját. – válaszoltam, kicsit hunyorogva a macska felé. A válasz nem volt több, mint egy elnyújtott, dacos nyávogás, mielőtt elkezdte volna a mancsát nyalni. Természetesen megsértődött a megjegyzésre és úgy döntött, hogy innentől kezdve semmibe vesz inkább.
A hálóból nyílik egy ajtó egy kis folyosóra és ott a jobbkéz felőli ajtó a háló… – magyaráztam, ahogy szép lassan megindultunk a „kényelmesebb helyre.” Nem tudom, mennyire lehetett kellemesebb, hiszen pár napja még Aidennel aludtam ott. Az ágyneműt sem cseréltem le, mert nem volt kedvem hozzá. Engem nem érdekeltek a körülmények, lényegében csak léteztem január utolsó napjai óta. Ez a létezés pedig pont elég volt ahhoz, hogy megértsem, ami történt már-már olyan természetes, hogy még csak könnyeket sem kéne hullatnom. Kinek kellenék én örökre?
Könnyen megtalálhatta a háló sötét ajtaját, s ahogy benyitott meg is láthatta a sötét falakat s az ugyanazt az árnyalatot viselő ágynemű. Sokat vergődtem itt, de aludni igencsak keveset aludtam… pedig olyan tökéletes hálószoba volt. Itt minden azt szolgálta, hogy nyugalomban legyünk. Engem a fekete nyugtatott meg, az éjszaka, a korom sötét.
Nem tudom elég kényelmes-e, de… ez van.

Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #54 Dátum: 2021. 01. 30. - 18:56:31 »
+1

Királylány
2002. február 9.
16+

Annyira nem lehet meglepő valójában. Immár kimondottan is veszélyesek egymásra nézve különböző okokból kifolyólag, az átokhegek pedig már csak olyanok, hogy nem szolgálják az ember javát. Avagy nem önszántukból. Az, hogy Milton hat rájuk, vagy Elliot saját, hozzá fűződő pszichológiai állapota reaktiválja őket, hogy fájdalmasan mérgezzék a húsát tovább, egy alapvetően romboló hatás. Még ha romantikusan fel is címkézhető azzal, hogy minden ami Ő reagál . És valójában ez is egy igazság.
Gabriel sokkal egyszerűbb az ügyben. Alapvető vágyai vannak, amik kielégítésre várnak. És egy nyitott ügye, ami befejezésre. A kettő kombinációja pedig O'Mara maga, ami egyszerre őrjítően ingerlő és végtelenül vonzó. Minden, amire bármiféle affinitása is van, amire szélsőséges reakciót képes adni és folyamatosan lázban tartja az elméjét, a testét, azt belecsomagolták ebbe az egyetlen vékony, könnyed kis formába, mintha az élet így üzenne; zúzza szét. Törje darabokra. Szaggassa addig, amíg nem marad utána más, csak néhány emlék, melyet mindenféle szégyenérzet nélkül a maga hideg ürességével prezentálhat a Wizengamot előtt.
Mégis... amikor megszólal, az nem nem ennek a vágynak szól, még ha kétértelmű is a megfogalmazás. Megmondta már, hogy béklyók között akarja látni és mocskosul élvezte, amíg úgy is tarthatta. De ezúttal... a maga élvezetére, nem pedig valami "jobb ügy" szent nevében. Ami csak pár szinonimára vagy a "Nagyobb Jó" fogalmától, ugye?
Miért is akarná elengedni? Elliot nyilvánvalóan védelemre szorul. És megfigyelésre. Mindkettőt képes csinálni testközelből, még ha nagyon úgy is tűnik, hogy igen kiemelkedő képessége van teljes mértékig elvenni az eszét. Olyan átkozott könnyen megy neki. Elliotnak valószínűleg a leghalványabb fogalma sem lehet róla ez valójában milyen végtelenül lehetetlen feladat kellene legyen. Elvétve fordult elő ugyanis az elmúlt 39 év alatt és egyszer sem ilyen kontextusban.
Nem ígért olyat, hogy nem fog sebeket ejteni rajta tettekkel. Ám ez még nem jelenti, hogy ne tartaná be a saját ígéreteit. Talán jobb lett volna, ha a macskára hallgat, ám... már megmondta, hogy csak egyszer kapott menekülőutat, Elliot pedig nem kért belőle. Az a macska innentől fogva gondolhat bármit, maximum a fehér kutyát érdekli, aki a dacos nyávogásra érdeklődőn emeli fel a fejét.
- Honnan tudod, hogy nem tetszett neki a látvány? - Pillantása nem a macskán van, miután a támadó szándék valójában nemlétező, foglalkozhat azzal, aminek, avagy akinek jelentősége is van. Nem egy... macskás fickó. Finoman szólva. Ezt a tényt esélyesen elárulja a falkányi kutya és tehetné animágusi alakja is, ha úgyamúgy mutogatná O'Marának.
Az útmutatás nyomán sétál végig a házon maga mögött hagyva az állati párost és őszintén, Gabriel számára nemigen vannak távolságok idebent. Alapvetően nem sok alapja lehetne ahhoz, hogy különösebben tisztában lehessen azzal, hogy valaki... mással töltötte itt az idejét, de tud róla. Épp elég kommunikációjuk volt már egymással ahhoz, hogy meglegyenek az alapvető feltételezések, a titkolózási szintből ítélve pedig nem nehéz rásütni, hogy ez itt az otthon fogalma.
Érti. És nem törődik vele annál jobban, mint amennyire O'Mara akar. Vagy amennyire önmagától kíván is megnyílni a témában. Amíg ez nem történik meg ugyanis, egyszerűen csak nem lehet az ő dolga.
- Hmh. - Pillant körbe az abszolút sötétség pokoli kis bugyrában ahogy belöki az ajtót, gyorsan tanulmányozzák a berendezést és "színskálát" azok a zöldek az elvárható félhomályban. - Ha ez az ideális alvóközeged, nagyon utálni fogod az én hálómat. - Mereng el végül hangosan mielőtt az ágyhoz sétálna. Valójában Elliotnak lehet némi fogalma a fényviszonyokról, az általános színvilágról és hangulatról a bilincses akcióból kifolyólag.
- Csak hozzád akarok bújni, O'Mara, teljesen mindegy milyen, amíg vízszintes. - Rácsókol az arcára, aztán bemászik vele az ágyba. Háton kezdi, de szinte rögtön be is fordítja magukat az oldalára, hogy végre egy elégedett sóhajjal magához tudja ölelni normálisan. Nem érdekli különösebben, ki másnak az illata keveredik az ágyneműben, amíg közvetlenül a bőréről lélegez.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #55 Dátum: 2021. 01. 30. - 19:43:12 »
0

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

16+

Zeusz szemrehányó viselkedése nem lepett meg. Ő ilyen volt… ilyen aggódó. Már ismert, tudta, hogy felelőtlenül ugrok bele minden hasonló helyzetbe, mert nem. Az érzéseim nem engedtek tovább gondolkodni egész egyszerűen, csak sodortak, sodortak bele a vágyakba, az akarásba és a viszonzottnak gondolt gyengédségre. Egyelőre Milton pontosan úgy viselkedett, ahogy az jól esett, mintha csak a gondolataim közül kiolvasná, mire vágyom.
–  Honnan tudod, hogy nem tetszett neki a látvány? – A kérdés közben kicsit jobban körbe fontam a lábaimmal, hagyva, hogy egy kis kellemetlen bizsergés odalent emlékeztessen a korábban történtekre. Az érzés gyorsan múlt, a testem szép lassan megkezdte a helyreállást a történtek után.
Még egy pillantást vetettem Zeuszre, mielőtt a tekintetem visszavándorolt volna a zöldszemekre. Láttam, ahogy dacos mosdásba kezd és szép lassan távolodik tőlem, ahogy megindulunk a ház belseje felé. Meglepő, hogy Milton lényegében a konyháig jutott csak el és már nem volt rajtam egyetlen ruha sem.
Akkor nem így festene. Teljesen megvetően bámult minket… szóval még be kell fogadnia téged, zöldszemem.– Vállat vontam. Nem akartam belemenni, hogy csak az újabb szívtöréstől akar távoltartani… lényegében Zeusz mindent látott. Azt, amikor a szőnyegen feküdtem a régi lakásomban és csak meg akartam halni, mert megint egyedül maradtam… vagy amikor magányosan fetrengtem Suttogóban és azon elmélkedtem, miért érdemlem én ezt. Látott mindent. Látta a sérüléseimet fizikálisan és lelkileg is. Ezért akart megóvni, én pedig végtelen hálás voltam neki, mikor odakuporodott az ágyra mellém és az állát a mellkasomnak támasztva dorombolt. Talán nem gyógyította meg a szívemet, de tett érte, hogy legalább tűrhető állapotba keveredjek. – A kutyaszag miatt egy kicsit sokáig fog tartani. – Tettem hozzá, bár inkább csak elszórakozva vele. Zeusznak ugyanis az égvilágon semmi baja nem volt a kutyákkal.
A háló sötétjébe belépve, egyszerre fogott el a biztonságérzés és az a fojtogató valami, amit az elmúlt napokban éreztem. Nem tudom miért gyakorolt még rám hatást, miért engedtem a szex és az ígéret után, miszerint mostantól Miltoné vagyok, hogy hasson rám. Nyilván ehhez is idő kell, hiába választottam azt, hogy nem adom fel és keseredek meg.
– Hmh. – Nézett körbe, amint belökte az ajtót. Na igen, az ő házában egészen más fajta dolgok voltak… mármint nagy ablakok, famunka, meg erdő, meg olyan furcsán túlmaszkulin hatás. Az tökéletesen illet hozzá, ez viszont inkább az én személyes sötétségem volt, amit talán senki sem tudott megérteni. Magyarázhattam én Forestnek, hogy a fekete az én boldog színem, sosem értette meg. Abból is csak ki akart rángatni, mintha a depresszióm része lenne. Nem volt. Mindig is a sötétben éreztem jól magam, mint egy egészséges tolvaj. –   Ha ez az ideális alvóközeged, nagyon utálni fogod az én hálómat.
Hát, ha onnan is látszik az az erdő, akkor imádni fogom. – Válaszoltam és nem tudom miért, de folytattam röviden: – Hosszú évekig laktam erdőkben. A fáktól minden olyan otthonos.– Túlzottan is őszinte voltam vele. Hiába volt auror, hiába volt a nyomomban, mindent nem tudott rólam. Talán csak némi információja volt arról, ki voltam mielőtt visszatértem Londonba. Ha nagyon alaposan utánam nézett, legfeljebb azt tudhatta, hogy már az RBF-ek előtt kicsaptak a Roxfortból és, hogy eltűntként tartottak nyilván 1998 őszéig.
– Csak hozzád akarok bújni, O'Mara, teljesen mindegy milyen, amíg vízszintes. – Az arcomra érkezett csókra, lehunytam a szememet s csak akkor nyitottam ki, mikor a testem végre a puha felületet érte. Könnyedén mozdíthatott úgy, hogy az oldalamon heverve éppen felé forduljak és még szorosabban öleljen. Pontosan ezt akartam.
Én is azt akarom, hogy hozzám bújj. – Mondtam és ujjaim a hátára vándoroltak, hogy még közelebb húzódjak, míg meg nem szűnik közöttünk a távolság. Csak ezután nyúltam a takaróért, hogy azt is magunkra húzzam, még egy béklyónak, nehogy el tudjon szakadni. A mozdulatok közben még a pizsamafelső is lecsúszott a kézfejemről.
A lábamat olyan magasra emeltem, hogy átkaroljam azzal a feneke körül. Mindenhol izmos volt, éreztem, ahogy hozzá feszültem.
Így kéne maradni örökre, zöldszem… – Sóhajtottam felé, ahogy az ujjaim visszavándoroltak a bőrére, végig simítva a karján. – Már nem tudom, mikor éreztem magam ennyire jól utoljára… jó talán ősszel, mikor vattacukrot ettem… nem is, mikor Zeuszra ráadtam azt a kis pulcsit… – Beindult az Elliot tornádó túlzottan is hangosan és nem nagyon akarta befogni.
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #56 Dátum: 2021. 01. 30. - 20:33:08 »
+1

Királylány
2002. február 9.
16+

Hatalmas a különbség bár Zeusz és Agiel között, a mozgatórugó ugyanaz; a gazdájuk védelme. Míg a macska mindennek a pszichológiai oldalát fogja meg, Milton esetében pusztán fizikai védelemről beszélünk. A Fehér nem kérdőjelezi meg mit művel azon a konyhapulton, mert Milton mindig azt teszi, amit az adott pillanatban szükségesnek lát. Ő megteheti, hogy örül annak, aminek a gazdája is, mert soha nem kellett még felkaparnia a földről, amikor valaki kitépte a szívét. Az jóval. Jóval korábban megtörtént, minthogy a kutyák egyáltalán szóba kerültek volna; soha nem ismerték másnak, mint hidegnek. Ha valamit, hát ezt a különbséget érdeklődve figyelik bár, de Elliot olyasvalaki számukra, akit a férfi hazavitt magával, akit régóta keres már és akinek az illatát mindenhova követniük kellett... a falka már elkönyvelte, hogy Elliot O'Mara valami, ami Gabrielnek kell. Tehát valami, ami neki jó.
- Őszintén, nem erősségem a macskatéma. - Ezúttal már felvont szemöldökkel néz a prémes kis dög után. A kutyákból folyékonyan olvas bármikor, de hogy a szőrgombóc megvető tekintete mögött mi van, számára kínai. Óh hát. Biztos ezért értik meg ennyire egymást O'Marával. Vagy mert valahol a férfi is mutat macskaszerű jellemi jegyeket.
- Nem úgy nézett ki, mint akit Agiel különösebben zavart is. - Pillant vissza Elliotra tökéletesen komolyan, de a következő pillanatban megcsiklandozza az oldalát. Tettek és következmények, Királylány.
Miért ne gyakorolt volna? Attól, hogy jelenleg valaki mással van, még nem jelenti, hogy a közelmúlt kikopott a falakból, az ágyneműből, az apró közös szerzeményekből. Az lenne furcsa, ha nem gondolna vele egyáltalán.
Miltont nem zavarja a fekete alapvetően, de nem is különösebben nyugalmas közeg a számára. Egészen azt a benyomást kelti, hogy elnyel az a sötétség és ez... olyasmi, amivel hosszú éveken át igen súlyos küzdelmet folytatott. Nem az a téma, amit jelenleg meg kíván osztani vele. Sem a hely, sem az idő nem igazán alkalmas, bár... kérdés, hogy erre alkalmas-e egyáltalán bármelyik is.
- Abban a házban kihívás olyan pontot találni, ahonnan nem látsz rá az erdőre. - Jegyzi meg egy felsejlő mosoly kíséretében. - Többen is? - Pillant rá, elidőzik az arcán az a figyelem a megfogalmazás okán. Halkan hümmög. - Ideális hely, ha az embernek rejtőznie kell. Vagy szimplán csak akar. - Az utóbbi valahol nyilvánvalóan a saját helyzete. London közelében maradt valami istentelen okból kifolyólag, bár hoppanálással olyannyira mérhetetlenül szükségtelen volt... de valójában megszerette a helyet. Még ha merészkedne is valaki az erdőben abba a mélységbe, egyszerűen csak túl sok bűbáj veri vissza a puszta szándékot is, hogy egyáltalán megközelíthessék.
Rajta még mindig kétségtelenül túl sok a ruha, viszont van benne annyi, hogy a bakancsokból kibújik, mielőtt bemászik az ágyba. Ennyire nem türelmetlen, még ha a hozzábújás elégedettsége alapján úgy is tűnik.
- Helyes. - Belecsókol a nyakába, amíg kiélvezi a simítást a hátán és kellemes igazából a takaró is, ahogy meztelen bőrön siklik végig. Ennyiben még nem látja azokat a béklyókat, ami talán jobb is így; már rég nem lenne egy ágyban vele, ha ennél konkrétabb fizikai megkötéssel próbálkozik, bár. Minden csupán a megfelelő bilincs kérdése ugye.
Egyik keze a férfi feje alá mozdul, azzal simít a vállain, a hátán lapockák magasságában, a másik azonban a feljebb csúszó mozgást követi le a combján, a fenekén, a csípőjén, a derekán. Milton szeret simogatni, így ismerkedik a testével, a hegekkel szexen kívül is egyszerűen csak élvezve Elliot sajátosságait.
Halkan hümmög ismét, ahogy a szavakat hallgatja. Alkalomadtán szerez neki vattacukrot, mert ez a lényeg, amit sikerült levennie; valami, amivel boldoggá lehet tenni.
- Jó ég, Királylány, te pulcsit adtál a macskára? - Pillant fel végül szinte nevetve. - És nem karmolta le az arcod érte?
Megtehetné. Elmondhatná, ő mikor érezte magát ennyire jól utoljára, de... ennek a beszélgetésnek még nagyon nincs itt az ideje.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #57 Dátum: 2021. 01. 30. - 21:45:49 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

16+

– Nem úgy nézett ki, mint akit Agiel különösebben zavart is. – A szavai komolyan csendültek, de az érintése az oldalamon egészen másról árulkodott. Finom csiklandozás volt, de éppen elég ahhoz, hogy összerezzenjen a testem tőle és apró vigyor kússzon az ajkaimra. Láthatta, hogy amit csinál hatásos… de nem bántam. Inkább csiklandozzon, minthogy mondjuk megüssön vagy meg találjon fojtani.
Agiel a neve? Merlinre, de aranyos… – Sóhajtottam, engedve egy olvadozó csillanást a szemeimnek, hiszen héberül ez a szó angyalt jelent. Tökéletesen illet a hófehér kutyára, még annak ellenére is, hogy milyen izmos és testes volt. Ha két lábra állna és megpróbálna ledönteni, semmi akadálya nem lenne. Lényegében zöldszem mellett, a karjaiban tökéletesen egyértelművé vált, hogy milyen kistermetű vagyok. Forest mellett is éreztem, de egészen másképpen, talán mert ő sosem volt ennyire izmos és tökéletesen birtokában a testi erejének. – Talán ő az üdítő kivétel. – Tettem hozzá aztán és egy vállrándítással le is zártam magamban ezt a témát.
Nem kellett Miltonnak tudnia, hogy az asztal tetején ülő macska némelyik embernél is empatikusabb és intelligensebb volt, hogy olyan dolgokat oldott meg, amikre még én magam sem voltam képes. Nem. Kellettek titkok, hogy legyen mit kinyomoznia az együtt töltött napokban, hetekben… hónapokban? Években? Években, O’Mara. A hang gúnyosan vágta rá, s rajtam végig futott a keserűség egy pillanatra. Igen, most tökéletesen jókor szúrt oda, amikor sebezhető voltam, hiszen a forróság már nem uralta a testemet, ellenben furcsán érzelmes állapotba kerültam a hálószobába közeledve.
A szobába belépve lényegében Milton az egyik legintimebb közegemet látta meg. Talán felismerte az összegyűrt ágynemű nyomán, hogy jó pár napja csak feküdtem és sírtam, vagy elmélkedtem. Gyűlöltem magamat, amiért megint elrontottam valamit. Voltam nagyon szomorú és nagyon boldog ezen a helyen. Most inkább különlegesnek éreztem a pillanatot, ahogy mi ketten ebben a helyiségben voltunk, semmint hogy megpróbáljam másmilyen szinteken kategorizálni a helyzetet.
Tetszett, hogy az én illatomban, az én holmim között van zöldszem. Én is csak nyomot akartam hagyni rajta… olyat, ami mindig visszahozza hozzám, amitől mindennap látni akar és nem enged el. Nem akartam többé egyedül lenni. Finom csókot leheltem az arccsontjára, közvetlenül a szeme alatt… nem tudom, szimplán szerettem azért, hogy itt van, hogy úgy tart, mintha nem tudnék megállni a lábamon – ebben a történtek után valószínűleg igaza is volt.
– Abban a házban kihívás olyan pontot találni, ahonnan nem látsz rá az erdőre. – Jegyezte meg egy mosoly kíséretében. – Többen is? – Mintha kicsit később esett volna le neki, hogy erdőket és nem egy erdőt említettem. Nyilván nem tudhatta az életem minden részletét, egyébként kiskorúként nyilván hazahozott volna a minisztérium a szüleimhez. Csakhogy megtanultam elbújni. – Ideális hely, ha az embernek rejtőznie kell. Vagy szimplán csak akar.
Bólintottam lassan egyet és visszanéz rá.
Egy ideig csöves voltam. Nem volt pénzem semmire és erdőkben éltem, mindenfelé Európában. – Ennyit bevallottam, mielőtt végre az ágyba kerültem volna úgy, hogy a testünk összesimuljon. Olyan jól esett, ahogy a takaró is összekötött minket... nem is tudom, tökéletes volt. Az érintésébe közben megint beleborzongtam és talán mozdultam is még közelebb, érezve az anyagokon keresztül, mennyire izmos odalent is.
Hirtelen azt éreztem, minden könnyű. Ez a helyzet jó, beszélhetek, ismerkedhetek vele… azt akartam, hogy mindent megkapjon belőlem. Minden az övé legyen, ami Elliot O’Mara és az már jó pár éve nem egy tolvaj volt, nem egy sötét alak. Hanem a feketébe bújt, belül rózsaszín vattacukor. Igen, vattacukor.
–  Jó ég, Királylány, te pulcsit adtál a macskára? – Olyan volt, mint aki mindjárt elneveti magát és tetszett. Tetszett ilyennek látni, boldognak és vidámnak. – És nem karmolta le az arcod érte? – Hüvelykem végig simított az ajkain, mielőtt megszólaltam volna.
Dehogyis. Szereti a divatot. – Vigyorodtam el és tovább simogattam az arcát, finoman mozgatva az ujjaimat. – Amikor Foresttel voltam, ő is rengeteg tervezői darabot kapott… meglepően sok dolgot készítenek macskáknak. – Folytattam a mesélését, mintha ez Miltont akár érdekelhetné is ez. Nem akartam halálra untatni, de valahogy mégsem kapcsoltam időben.
A Guccinál például kis hátizsákokat is készítenek nekik, amibe beteheted a jutalomfalatot nekik… igen… az egy mugli márka. – Meséltem tovább nagy lelkesen, amiből nagyjából sejthette, mennyire szeretem a Guccit. Persze már nem sok pénzem akad ilyesmire, de azért az utolsó filléreket erre szórtam el karácsony környékén. – Te is szereted a Guccit?
Naplózva


Gabriel F. Milton
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #58 Dátum: 2021. 01. 30. - 22:57:15 »
+1

Királylány
2002. február 9.
16+

Milton nagyon sok mindennek néz ki jelenleg és ezek közül egy sincs szinkronban bárminemű tettlegességgel. Bár a csiklandozás lehet kínzási módszer, nem épp ebben a formában és pláne nem azzal a rövid csókkal, amit végül a vigyornak ajándékoz.
- Hát... fehér. - Von vállat csak úgy mellesleg. Hogy ez miért aranyos, vagy érinti mélyebben azt az olvadozó pillantást, már nem tudja összerakni. A kutyák nevei jóformán abszolút véletlenszerűek voltak apróbb benyomások alapján még a roxforti időkből idézve fel bizonyos hátramaradt elemeket. Rengeteget olvasott abban az időszakban és nem is hagyta cserben a Hollóhátat pontügyileg. Egy-két kupája néhány mélyebb tanulmányért a mai napig ott porosodik a Trófeateremben a büntetőmunkás bajkeverők nagy örömére.
- Hát persze. - Az utolsó szó jogát viszi ugyan, de valójában már el is felejtette a macskát jóformán. A kutyáiról sokkal hosszadalmasabban tudna értekezni, ha arról lenne szó, de ez sem olyasmi, amire különösebben van is ingerenciája. Bár az ebek árnyékként követik mindenhova, ez amolyan... természetes velejárója, nem pedig valami, amiről különösebben beszélni kell. Annak ellenére azonban, hogy hűvösen bánik velük és parancsosztogatáson túl egy simítást nem lehet jóformán látni tőle, O'Mara látta már bilincsbe verve, hagyva, hogy épp a fehér nyújtson valamiféle érzelmi támaszt. Sokkal jobban megviselné bármelyikük halála, mint azt beismerni lenne hajlandó.
Milton nem gondolkodik ennyire előre. Kétségesnek látja ugyanis, hogy ha egy hónap alatt idáig jutottak egy alapvetően lehetetlennek tűnő pozícióból, túl sok időbe kerülne, hogy Elliot előbb, vagy utóbb pusztán érzelmi alapon kompromittálja saját magát. Ennek pedig örülnie kéne. Kellene.
A saját gondolatára reagál, amikor megcsókolja az arcát, de furcsa módon egy időben érkezik azzal, ahogy Elliotban felhorgad a keserűség a gúnyos hang nyomán.
Hogy mit olvas ki Milton a helyszínből, vagy mit nem, arról nem árulkodik az arckifejezés és nem beszélnek a mozdulatok. Soha nem jutottak odáig, hogy elmélyedjenek a munka témakörében vele, márpedig... Gabrielnek a helyszínelés és profilozás történetesen erőssége. Képes ennyiből összerakni a képet és bár a nyomozóösztön egészen mást követelne tőle, van benne annyi, hogy egyszerűen csak... ne háborgassa a témát.
Pillantása megmarad a mandulavágású szemeken. Soha nem volt ilyen szituációban, de nem jelenti, hogy ne lenne képes befogadni az alapvető hangulatot.
- Mi változott? - Kérdezi már, ahogy összesimul vele. Ez az időszak valóban szürke folt a számára, természetszerűen érdekelnék a részletek és legyünk őszinték, ő sem fogja levetkőzni azt, ami.
Furcsa, vagy sem, ez a szituáció neki is kimondottan... kellemes. Még akkor is, ha a téma elcsúszik egy olyan területre, amihez az égvilágon semmi köze nincsen. Nem. Abszolút nem tud mit kezdeni divatos macskákkal, kiegészítőikkel és pláne nem a Guccival.
- Le vagyok nyűgözve, Királylány. - Felvonja a szemöldökét, de az a simogatás elég jól esik ahhoz, hogy abszolút ne bánja közben miről beszél, pláne ha ennyire lelkesen csinálja.
Merlinre, jutalomfalatos hátizsákok...
- Nem akarlak elkeseríteni, O'Mara, de mugli oldalról a fegyverek izgatnak, a hadi felszerelések és a technológiai megoldások. Mondjuk, hogy nem erősségem a divat. - Meglepő, hm? Mutatóujja lusta kört ír le csípőjén, ahogy elmosolyodik. - De tarthatsz divatbemutatót. Ha elég szexin csinálod, még lehet megszeretem. - Bár lehet Elliot megfojtaná érte, ha valamelyiket merő véletlenségből letépné róla.
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #59 Dátum: 2021. 01. 31. - 11:31:25 »
+1

sanguinem ● malum


Milton
2002. február 9.

outfit

A szoba sötétjében, mintha könnyebb lett volna beszélni. A rendetlenül elhúzott függöny rései között ugyan betört a kinti télies, fehér fény, hogy sápadtan megvilágítsa a testünket, ahogy egymással összesimulva feküdtünk az ágyon. Ebben a pózban éppen Milton nyakán pihent meg az a fénycsóva… és olyan szép volt. Ujjaim finoman érintették meg a bőrt, óvatosan simítottak végig rajta.
– Mi változott? – kérdezte, visszautalva az erdőben alvással kapcsolatos vallomásomra, ami éppen az imént hangzott el. Nem néztem azonnal a zöld szemekbe, a tekintetem az ajkait, az állát pásztázta. Túl veszélyesen voltak a kérdései, olyanok, amik egyenesen ahhoz a bizonyos bilincshez és az Azkabanhoz vezetnek. Az persze neki sem lett volna jó, mert a szex és ezek a gyengéd pillanatok egyszerűen számára is megszűntek volna létezni. Tudtam, hogy tetszik neki és nem csak egy ügy vagyok, amit kreatívan kell megoldani.
Visszatértem Angliába, a családom segített. Csak ennyi. – Őszintén válaszoltam. Persze lehetett volna hosszú történeteket mesélni a kontinensen és az Egyiptomban töltött évekről, amikor semmi máson nem járt az eszem, minthogy hogyan lopjak ételt magamnak vagy valami mást… de zöldszem számára az nyilván előbb-utóbb vallomással ért fel. Még várni akartam pár napot s kiélvezni azt, amit adni tud, hogy aztán gond nélkül dugjon be abba a bizonyos cellába. Talán akkor már mindegy is lesz, ahogy annyi minden más az életben, de most egy kicsit az övé akartam lenni. – Kellett egy kis idő, hogy megértsem, a család segít és jó, nem vetnek ki magukból csak azért, mert más vagyok. – És ez lényegében igaz volt. Bűnöző voltam, Dean így szeretett… Daniel mindig morgott, de lényegében ott volt nekem, hacsak szükségem volt rá.
– Le vagyok nyűgözve, Királylány. – Helyes, témát váltottunk és simogathattam tovább. Tetszett a teste meleg, annyira, hogy le akartam volna róla tornázni a nadrágot, az alsógatyát és a zoknit, ami a történtek hevében igazából rajta maradt. Minden porcikáját érezni akartam magam alatt, anyagok és egyéb nélkül.
– Nem akarlak elkeseríteni, O'Mara, de mugli oldalról a fegyverek izgatnak, a hadi felszerelések és a technológiai megoldások. Mondjuk, hogy nem erősségem a divat. – Magyarázta, ahogy a mutatóujja finom mozdulatot tett a csípőmön. Tetszett a mosoly hozzá, mert valahogy más volt, mégsem írta felül azt, amit eddig mutatott róla. Tökéletesen illett az arcához. – De tarthatsz divatbemutatót. Ha elég szexin csinálod, még lehet megszeretem.
Szusszantam egyet, ahogy elvigyorodtam. Igen, volt pár olyan ruhám, amiket az elmúlt időszakban elhanyagoltam, különlegesek voltak, szép anyagúak, sérülékenyek. A legtöbbet Nat már megtépte úgy, hogy csak egy szabász tudta helyrehozni, természetesen finom mágiával. Az újakat viszont még ki sem vettem a papírtáskából, amiket hazahoztam. Nem tudom, mindig különleges alkalomra tartogattam, Valentin-napra, Aiden születésnapjára, valami randira – amiről minden bizonnyal csak én álmodoztam –, így végül sosem vettem fel őket. Pedig karácsonykor egy kisebb vagyont hagytam az üzletben, holott nem is tehettem volna meg.
Hát… csak, ha ráveszel… – kacsintottam rá végül. Aztán fogtam fel, hogy korábban a mugli harcművészetet emlegette. Igen… volt dolgom pár mugli fegyverrel, hála Cartwrightnak, aki azzal fenyegetett, hogy rám lő és átlyukaszt, mint azt a másik faszit. Egyszer meg egy élelmiszerboltban voltam, pont egy túszejtés közepén… de őszintén szólva az is olyan kellően béna volt, hogy magam fegyvereztem le a támadót.
És… és neked van olyan lövőizéd is?– kérdeztem és finom csókot leheltem az ajkaira. – Egyszer láttam egy olyat… vagy kétszer. Az át tudja lyukasztani az embereket. – Mondtam, szinte gyermeki hangon, mintha amúgy olyan ártatlan lennék, mint a ma született bárány. Ujjaim az arcáról a nyakára, a testére s az oldalára vándoroltak, hogy csípőtájon kicsit megmozgassam rajta a nadrág anyagát, hátha finoman lesiklik a bőrén annyira, hogy legalább azt a részét is érezhessem magamon.

Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.128 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.