+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Elliot O'Mara (Moderátor: Elliot O'Mara)
| | | | |-+  Rowle-kastély
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Rowle-kastély  (Megtekintve 1198 alkalommal)

Aiden Fraser
Sötét varázsló
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 01. 05. - 00:28:40 »
+3

and suddenly
the only solution was
to stand and fight



2001. december 10.
style




Rossz szájíz olvad a nyelvemre, ahogy a tükörképemet bámulom, és megigazítom a zakóm gallérját. Kritikusan mérem végig a homlokomba hulló göndör tincseket, és kicsit simítok is rajtuk, biztosra megyek, hogy minden tökéletesen áll. Ez is a terv része. A terv, ami már szépen, pontosan lapul az agyamban. Többféle verzió... kettő erre az esetre, három a másikra... Még nem tudom, mi vár majd, ha odaérek a címre. Túl sok a lehetőség, és túl csábító volt a gondolat, hogy az összeshez kreáljak egy használati útmutatót a fejemben, ahogy általában.
Az egész gyanús volt. Elliot túl korán, túl csendben lépett le, most pedig már régen sötétség pihen odakint... A Suttogó, ennyit mondott. Szóval megnéztem a Suttogót. A padlón heverő, árnyékkal takart kis fecnit pedig majdnem nem szúrtam ki...
Majdnem.
Büszkén kihúzom magam, úgy tekintek a tükörből visszapislogó, határozott énemre. Szeretem magamat elegáns ruhákban, jóillatúan, szilárdan állva látni. Persze van valami a vérben is, nem mondom... De ez az én igazi énem -vagy legalábbis az, amelyet legszívesebben húzok fel annak. A galagonya az első pillanatban kiszimatolta az izgalmat, és azóta türelmetlenül lüktet a zakó hosszított belső zsebében, ami pont erre lett kialakítva. Talán egy dísztalár jobban illene ehhez az alkalomra... de én mindig is szerettem kitűnni.
Csak egy címet kaptam, de éppen elegendő ez is nekem. Van tippem, hogy mi történik épp, sőt... fogalmazzunk úgy, majdnem pontosan tudom, de majd kiélvezem az igazam ízét, ha odaértem. Addig is egy dolgom van; felvenni az ártatlan, szórakozni vágyó maszkját.
Ellököm magam a tükör elől, és körbe sem pillantva sétálok az előszobába, hogy egy laza pálcaintéssel csillogóra suvickoljam bakancsaimat. Épp csak megérintem a karomon pihenő, fekete karórát, ami tökéletesen simul rá bőrömre, aztán belebújva a cipőmbe elő is húzom a pálcámat. Még egyszer felidézem a zsepire firkált elmosódott címet, majd már meg is érzem a hoppanálással járó rántást.
Egy hatalmas, füves területen találom magam, ahogy felpillantok. A kastélyt lágy ködréteg veszi körbe, ami még a sötétben is jól kivehető. A nedves párát azonnal megérzem a bőrömön, ahogy a fényes bejárat felé indulok. Egy őrnek tűnő fickó támasztja a félfát, ahogy pedig közelebb érek, lapot pillantást vet felém.
- Meghívó? - morran. Ártatlan kis mosolyt engedek felé, úgy nyúlok a zakó belső zsebébe, mintha csak a lapocskáért keresgélnék.
- Itt kell lennie valahol... - Előrántom a pálcámat. - Dormito!
Megérintem ajkaimat nyelvemmel, ahogy a fickó egyszerűen csak eldől oldalra, majd kicsit beljebb hajolok az ajtókereten, hogy ártatlan fejjel körbelessek. Senki a közelben, így könnyedén átlépek a fickó felett, és átérek a csicsás előtérbe.
Felszegett állal nézek végig a díszes boltozaton és díszítésen, figyelve a hely fényűzőségét. Egy ajtóval odébb kellemes zene szűrődik ki, ez pedig elég ahhoz, hogy meggyőződjek róla, melyik teóriám volt a helyes. Erre pedig elő is húzom azokat a terveket, amiket pont erre az eshetőségre raktam össze.
Persze, ha valami rámragadt az utóbbi hónapokban Elliotról, akkor nem kizárt, hogy ennek laza rögtönzés lesz a vége. És hogy ez jót jelent-e? Hát, majd meglátjuk.  
Kellemes kis mosolyt vetek a másik őrre, aki ebben az ajtóban ácsorog, és ebből a szerencsétlenül szerencsés szögből nem is láthatja a szundikáló társát, az pedig csak unott fejjel kitárja nekem az ajtót. Én pedig belépek a bent uralkodó szánalmas pompába. Alulöltöztem? Hm... talán egy kicsit.
Egyszerűen legyőzöm az ingert, hogy egyből Elliotot keressem tekintetemmel. Lazán lesek körbe, rákacsintok az egyik lányra, akinek épp rajtam marad a tekintete ahogy belépek, úgy fordulok aztán oldalra, hogy az italospultot közelítsem meg. Épp csak egy apró, finom kis pillantást engedek meg magamnak a szemem sarkából, ahogy elveszek egy kristálypoharat. Ez elég ahhoz, hogy kiszúrjam Elliot alakját a mozgolódó tömegben... abban nem vagyok biztos, hogy ő is lát engem. Egyelőre nem is kell, hogy lásson. Áááá, minek? Még van úúúgy... három percem, mielőtt Mr. Szerencsétlenség rájött, hogy az utolsó vendég nem szerepelt a vendéglistán.
Kortyolok egyet a pezsgőből, ahogy odébb lépek az asztaltól, úgy szegem fel végül az államat, egyenesen átbámulva a fejek közt Elliotra és a körülötte állokra. Igyekszem behatárolni, ki kicsoda lehet... a menyasszonyt egyértelműen a legkönnyebb kiszúrni.
Végigmérem a nőt, aztán pillantok csak vissza Elliotra. Ha kiszúr is, nem csinálok semmit, csak egy féloldalas kis mosolyra húzom a számat. Úgy lépek vissza hirtelen a poharak felé.
Rendbeeen... terv változott. Egy kicsit. Egy icipicit.
Felveszek még egy poharat, aztán magabiztos léptekkel átvágok az emberek közt, egyenesen a nőt célozva meg. Mi is a neve? Ellie, Kellie... Nellie? Hm, valamelyik a három közül.
- Szép estét! - vetek illedelmes mosolyt a nőre és a kis csapat férfitagjaira, Elliotot sem hagyom ki belőle. A mágia szele megcsap, erre pedig finoman megborzongok. - Elnézést kérek, hogy csak így belepofátlankodok a beszélgetésbe... Csak gratulálni szerettem volna az ifjú párnak. Esetleg egy italt a hölgynek?
Odanyújtom a menyasszonyjelölt felé az egyik poharat, és egy kissé talán szemtelenre sikerült féloldalas mosollyal kísérem. Ekkor azonban még semmi jele a veszélynek... náh, az később jön.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 01. 05. - 09:15:27 »
+2

Eljegyzési party


Nellie & Aiden
2001. december 10.

outfit

A gyomrom őrülten kavargott. Még mindig éreztem az Imperio hatását… legalábbis annak émelyítő maradékát. Nem nyelhettem be újra, viselkednem kellett – főleg apám közelében. Éppen akkor sétált oda, hogy megdicsérje a párosunkat, amikor feleszméltem. Menekülj már el a francba! A hang rám parancsolt, de a lábaim még csak nem is mozdultak.  Nem jött értem senki… nem akart elvinni senki. A mellkasomban összeszorult valami fájdalmasan. Talán a könnyeim is megindultak volna, ha nem koncentrálok olyan veszett erőszakosan apám közelében. Persze ő gyorsan távozott, hogy bájologni a többi elcseszett beltenyésztett idiótán. Hát ezt akarja… hát ezt akarja, hogy csak egy váz legyek, ami vakon követi a szabályokat s nem gondolkodik? Számomra az ő hagyományaik olyanok voltak, mint a kötelek, amik gúzsba kötik az embert, nem engedve, hogy a felszínre törjön a valódi énjük. Én szabad ember voltam, szabad döntésekkel, nem illettem bele ebbe a világba cseppet sem. Ezt apám is tudta.
– Köszönöm... Minden rendben? Falfehér vagy.
Nellie szavaira összerezzentem, mintha nem számítottam volna rá… holott nagyjából fél perce dicsértem meg. Nem ment ez nekem, olyan voltam, mint egy kétlábon járó hazugság. Felé fordultam, végig mértem a ruhában, ami gondolom jól állt neki, bár nem voltam olyan állapotban, hogy ezt ténylegesen meg tudjam állapítani.
Persze, csak a sápadt az új divat. – Vágtam rá, nem akartam erről beszélgetni… igazából semmiről sem akartam beszélgetni. A kezemben tartott poharat viszont egyre erősebben szorították az ujjaim. – Egész kellemes ez a kis összejövetel. A vénemberek nagyon élvezik. – Böktem apám felé a fejemmel. Nem igazán tudtam, miről beszéljek Nellie-vel, igazából már a ruhavásárlós mizériánál is csak azért próbálkoztam, mert apám megzsarolt. Tudott Aidenről, ami nem különösebben lepett meg… de nem akartam, hogy bántsa. Elég volt végig néznem, amit Nattal csinált. Sosem felejtem el az a kézremegést, amit még egy évvel a történtek után sem tudott levetkőzni.
A tömeg felé pillantottam, hogy megnézzem kik jöttek el. Nem sok Rowle-t ismertem, de nem is nagyon érdekeltek. Csak tudni akartam hogyan áll a helyzetem… és határozottan egy mérges kígyókkal teli verem közepén voltam. Még is valahogy – a rossz látásom ellenére is – kiszúrtam az emberek tömegében a hullámos tincseket, a szürke-barna szempárt… és azt a mosolyt. Aiden. Aiden itt volt. Bár még mindig nem tudtam eldönteni, mennyire veszi ezt az egész helyzetet komolyan. Azt mondta, hogy nem akarja, hogy elvegyem ezt a nőt, még is egy baromi nagy viccnek tartotta látszólag… csakhogy ez túl komoly volt.
Ahogy közeledett elakadt a lélegzetem, szóval ha Nellie meg is szólalt azt nem hallottam. Felfogtam még, hogy apám visszatért hozzánk, meg talán a felesége Ophelia is, aki valamit mondott a nő ruhájáról. A saját, gyorsuló szívverésem töltötte meg és foglalta le az egész testemet. Csak ezt hallgattam… bumm… bumm… bumm… bumm. Durva volt, erőteljes, nem olyan, mint máskor, de nem is hasonlított a pánikrohamokkor érzett erőteljes dobogásra. Ez más volt. Ahogy közeledett egyre erősödött. Azt hittem, meg fog menteni… ehelyett Nellihez lépett oda. Talán el is tátogtam, hogy Aiden… de, mintha nem akart volna rám nézni.
– Szép estét! – Kellett egy kis idő, míg megértettem, hogy beszél. Hozzánk beszél. – Elnézést kérek, hogy csak így belepofátlankodok a beszélgetésbe... Csak gratulálni szerettem volna az ifjú párnak. Esetleg egy italt a hölgynek?
Nellie felé nyújtott egy italt, de nem engedtem, hogy elvegye. Odanyúltam és kikaptam Aiden kezéből még le is húztam. Erre apám keze a vállamra csúszott és olyan erősen nyomta be a kucscsontomat, hogy azt hittem eltöri.
– Úgy tudom, Mr. Fraser, hogy nem hívtuk meg. – Jegyezte meg apám a szokásos kellemetlenkedő stílusában. De gyűlöltem még azt is, ahogyan beszél… túlságosan hasonlított a hanghordozása az enyémhez, talán csak az enyhe sejpítés és a gyerekes él hiányzott belőle. – Megkérném, hogy távozzon.
Én hívtam meg. – Közöltem, mire hirtelen mindenki rám nézett. – Ez az én eljegyzésem… azt csinálok, amit akarok rajta. – Tudtam, hogy ez lesz, tudtam mocskosul, hogy elborul apám agya, ha Aiden felbukkan, mégis ezt vártam. Sejtettem, hogy apám már is intézni akarja az Imperio újabb adagját, ám mielőtt még elővette volna a pálcáját olyan pofont kevert le, hogy még a fülem is csengni kezdett tőle.
– Te azt csinálod, amit én mondok. Maga meg tűnjön el innen, Fraser!
Naplózva


Nellie E. Nott
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 01. 05. - 20:48:12 »
+2

Eljegyzési party



2001. december 10.

to: Elliot & Aiden




ruha

Elliot megpróbálta ugyan eltussolni a kérdésem egy gyenge poénnal, de ez cseppet sem nyugtatott meg. Valami nagyon nem volt rendben vele, ezt biztosan éreztem, és szerettem volna egy kicsit arrébb húzni őt, hogy kifaggassam, de mielőtt még lehetőségem nyílt volna erre, egy fiatal suhanc belerondított a képbe. Elsőre pincérnek néztem, de utána leesett, hogy még a személyzet is igényesebben van felöltözve. A vérnyomásom megugrott, rögtön elhatároztam, hogyha kipenderítettük innen, magam cseszem le az őröket, hogy mégis mit gondoltak, amikor beengedték...
- Szép estét! Elnézést kérek, hogy csak így belepofátlankodok a beszélgetésbe... Csak gratulálni szerettem volna az ifjú párnak. Esetleg egy italt a hölgynek? - nyújtott felém egy pohár pezsgőt, amiért akkor sem nyúltam volna, ha kínoznak, pedig elég szomjas voltam. De nem volt lehetőségem elutasítani, mert jövendőbelim megelőzött, és ő maga hajtotta le az italt. Kérdőn néztem rá, nem értettem a helyzetet: csak nem attól tartott, hogy meg akarnak mérgezni, és hősiesen megmentett? Hamar kiderült, hogy koránt sem erről volt szó... Rowle dühös megjegyzésére leesett a tantusz. Szóval ő az a bizonyos senki... vagyis, ha néven akarjuk nevezni, akkor Aiden Fraser. Fel nem foghattam, hogy mégis hogy vette a bátorságot, hogy ide jöjjön... Ott kellett volna maradnia, ahová való... megbújva a közös kis házukban, Roxmortsban, amiről természetesen tudtam. Apámnak megvoltak a maga emberei, akik hamar kinyomozták Elliot magánéleti hátterét, így nem volt számomra meglepetés, hogy egy nála jóval fiatalabb férfival - ha egyáltalán lehet ezt mondani erre a kölyökre?! - él.
- Khm... - köszörültem meg a torkom, mielőtt én is kinyilváníthattam volna a véleményem. Ám ezúttal sem jutottam szóhoz, mert Elliot visszaszólt az apjának.
– Ez az én eljegyzésem… azt csinálok, amit akarok rajta - jelentette ki. Bár a szavai nagyon nem tetszettek, annak azért örültem, hogy egy kis színt legalább kapott az előbb még holtsápadt arca.
- Az lehet... de ő nem... - intettem fejemmel Aiden felé. - Már megbocsáss, de az öltözéked... - néztem végig rajta fitymállóan - finoman szólva sem felel meg a dress code-nak. Legjobb lesz, ha tá... - folytattam volna, ám drága apósom hatalmas pofonja belém folytotta a szót.
- Na de Phillip! - néztem rá döbbenten, s erre a gesztusra hirtelen előtűnt az apám is a háttérből.
- Mi folyik itt? - nézett vészjóslón Elliot és Phillip párosára. - Lehet, hogy a ti családotokban így szokás intézni a konfliktusokat, de nálunk koránt sem... Ha egy család akarunk lenni, azt javaslom, tanuljatok meg civilizáltan viselkedni! Nem tűröm, hogy lejárassátok a Nott nevet - vonta össze a szemöldökét idegesen. A helyzet elég kínos volt, csak futólag volt időm körülnézni, de láthatóan mindenki minket bámult, és koránt sem azzal az irigységgel vegyes csodálattal, ahogyan kellett volna. Nem... rögvest megéreztem a bőrömön a lenézés szelét, amit mindennél jobban gyűlöltem.
Reméltem, hogyha az előbbi jelenetből más nem is, Aiden majd érteni fog, de azért nem bíztam a véletlenre a dolgot. Közelebb léptem hozzá, és ha engedte a fülébe súgtam:
- Ha szereted, akkor elengeded.... Láthatod, hogy Phillip kicsinálja, ha nem kapja meg, amit akar... Legjobb lesz, ha most azonnal lemondasz róla! Velem végre biztonságban lesz... - léptem hátrébb pár lépést, hogy tekintetemmel is alátámasszam a szavaim. A zöldesbarna íriszekben egyszerre láthatta a kérlelés és fenyegetés különféle árnyalatát vegyülni. Csak rajta állt, hogy hallgat-e bármelyikre, ha esetleg a józan esze őt is rég magára hagyta volna, mint itt a legtöbbünket...
Naplózva


Aiden Fraser
Sötét varázsló
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 01. 06. - 22:58:43 »
+3

and suddenly
the only solution was
to stand and fight



2001. december 10.
style



Szeretem az izgalmat. A veszélyt, ami befészkeli magát az ereimbe és jólesően árad szét ott, hajt előre. Mindig is ez mozgatott, ez volt az, ami nem hagyott feladni - muszáj volt nyernem. Egész életemben. Mindegy az, hogy miben. Mindig is ki kellett tűnnöm valamivel, ezt pedig szerettem az eszemmel megtenni, azzal, hogy már rég előrébb járok gondolatban a lépésekkel, mint a másik. Ezt Ferylltől tanultam. Nem mondom, hogy sok mindent köszönhetek neki... Ez éppen valahogyan köztük van.
Ahogy odalépek a kis körhöz, sejtem, merre fog alakulni az egész. Van egy gyanúm, hogy meg fognak botránkozni, igaz, arra nem számítok, hogy még a nevemet is tudják.
Elliot kikapja a kezemből a poharat, de egyszerűen csak nem is reagálok rá. Erős az inger, hogy ránézzek, felmérjem, jól van-e, de nem engedem meg magamnak. Tudom, hogy attól csak elgyengülnék, ez pedig nem opció.
– Úgy tudom, Mr. Fraser, hogy nem hívtuk meg - jegyzi meg felém a fickó, akit Elliot apjának nézek. Márcsak a hanglejtése is kibaszott irritáló. – Megkérném, hogy távozzon.
Ártatlan fejjel nézek rá vissza.
- Valóban? Nekem nagyon úgy rémlik, mintha meghívtak volna - felelem egyszerűen, és magam elé húzom a másik kezemben tartott pezsgős poharat.
– Én hívtam meg. Ez az én eljegyzésem… azt csinálok, amit akarok rajta - jelenti ki Elliot dacosan, a hang éle pedig végigbizsereg a gerincem mentén. A menyasszonyjelölt csaj végre szót kér magának, mire laposan emelem rá a tekintetem, és kortyolok a gyönygöző alkoholból.
- Az lehet... de ő nem... - int fejével felém. - Már megbocsáss, de az öltözéked... finoman szólva sem felel meg a dress code-nak. - Beszarok! Dress code! - Legjobb lesz, ha tá...
A pofon élesen csattan, hogy megfagy a levegő is, én pedig felvillanó tekintettel lesek Elliot apja felé. A  kezem moccan a zakóm felé, elő akarom kapni a pálcámat és addig átkozni ezt a kis hernyót, amíg mozog. De aztán összeszorítva az állkapcsomat megálltom magam, kezem ellazul, és csak megérintem a zakó szélét. A terv, a terv, a terv... Muszáj elismételnem magamban párszor, hogy nyugodt maradjak.
– Te azt csinálod, amit én mondok. Maga meg tűnjön el innen, Fraser!
Nem moccanok. Egyszerűen csak figyelem a hirtelen kerekedő drámát, ahogy mindenki egyre inkább felfigyel, hangos szavak csendülnek jobbról-balról. Kihasználom a helyzetet, és Elliot felé pillantok, szememben egyértelműen villan az üzenet: Maradj veszteg. Intézem.
A nő újra felém lép oldalról, magamra vonja a figyelmét, ahogy közelebb hajol, lehelete éri a bőrömet.
- Ha szereted, akkor elengeded.... Láthatod, hogy Phillip kicsinálja, ha nem kapja meg, amit akar... Legjobb lesz, ha most azonnal lemondasz róla! Velem végre biztonságban lesz...
Édes szívem... de okos valaki! Felé fordulok, hogy a szemébe nézzek, szám pedig pont azelőtt egy pillanattal húzódik kegyetlen kis vigyorra, hogy a bálterem ajtaja kicsapódna, az őrök hangja pedig csendülne. Ez olyan nekem, mint egy erős, biztató lökés. Kezdődik.
Lepillantok a kezemben lévő pohárra, aztán egyszerűen csak ártatlanul lebillentem alsó ajkamat a nőci fejé, és egy határozott mozdulattal egyszerűen csak felé csapom a pezsgőt. Az arcát érheti és a ruháját... azt már nem figyelem, oldalra lököm a kristálypoharat a nép felé, és egy gyors mozdulattal előrántom a galagonyapálcát belső zsebemből.
- Everten Static! - Megcélzom Elliot apucit, és elégedetten figyelem, ha az átok betalál. Olyan gyorsan mozgok, hogy remélhetőleg esélyt sem adjak a visszatámadásra. A másik örömszülőt is hátraküldöm ugyanezzel az átokkal, aztán - miközben szemem sarkából érzékelem az előkerülő pálcákat - egyszerűen megragadom a menyasszonykát, erősen rántom magam elé, hogy a pálcám a nyakába fúródjon.
- Lassan, lassan... Talán jobb lesz, ha mindenki leteszi szépen középre a pálcáját, különben a kis feleségjelöltnek nagyon fog fájni, hmm? - szólok hangosan, miközben Elliot elé fordulok, egy pillanatra sem engedve el a nőt, bár a pálcám hegye nem fúródik bele fájdalmasan a bőrébe. - Te is, apuci... - bökök fejemmel Elliot apja felé.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 01. 10. - 09:39:33 »
+3

Eljegyzési party


Nellie & Aiden
2001. december 10.

outfit

Az arcom lüktetett a pofon nyomán, a fülem pedig még mindig csengett. Nem volt nagy az ütés, de éppen elég ahhoz, hogy egészen megbénítson egy rövidke pillanatra. Ez volt apám módszere: lealacsonyítás, alázás. Rajtam nem működött jól, mert csak tovább ingerelte a bennem őrült módon lüktető ellenszenvet, ami már-már veszélyessé fokozódott.
– Na de Phillip! – hallottam meg Nellie hangját s mire felegyenesedtem már megjelent az ő apja is. Nem foglalkoztam velük az én tekintetem ugyanis Aiden pillantását kereste, aki eljött… eljött, hogy megmentsen, mint valami elcseszett hercegnőt. Talán az is voltam, egy megmentésre váró kölyök… hiszen május óta keresem az embert, aki megragad és von magával, magához, míg azt nem érzem, hogy ez a biztonság. Először Foresttől kellett megmenteni, most meg lényegében saját magamtól. Ezt én okoztam. Én döntöttem úgy, hogy bosszút állok, hogy meg akarom védeni a fiamat, aki minden bizonnyal azt sem tudja, ki vagyok én az életében.
– Mi folyik itt? Lehet, hogy a ti családotokban így szokás intézni a konfliktusokat, de nálunk koránt sem... Ha egy család akarunk lenni, azt javaslom, tanuljatok meg civilizáltan viselkedni! Nem tűröm, hogy lejárassátok a Nott nevet. – Magyarázta Nellie apja. Elszakítottam hát a tekintetemet Aidenről és az apámra pillantottam. Azt vártam, hogy majd adja megint a tökéletes úriembert, de nem így volt. Csak röviden biccentett, mint aki egyetértett, hogy elragadtatta magát. Nem, mintha ezt nem lehetett volna előre tudni… Phillip természete közel sem volt békés vagy higgadt. Ez már legalább a harmadik pofon volt, amit tőle kaptam, csak más esetekben kicsit tovább tartott felhúzni.
Megint Aidenre néztem. Nem is tudom miért… csak, hogy azt lássam rajta minden rendben lesz. Ahogy visszapillantott, ugyanazt éreztem, mint a diliházban. Intézi, megoldja, támaszkodhatok rá. Csakhogy ez addig tartott, míg apám újra nem varázsol és megint nem leszek több csak egy bábnál. Még azt is képes lett volna elintézni, hogy Aidennel itt helyben szakítsak. Megtehette volna abban az állapotban.
Biztos vagyok benne, hogy az apám nagyon sajnálja… – mondtam és gúnyos mosollyal pillantottam az apósjelöltemre. – Sajnos itt Rowle-éknál mindenki imádja a drámát. – Tettem hozzá.
Fogd már be! Mit gondolsz, hogy idehívod a kis szeretődet és akkor majd lejárathatsz?– Mordult rám az apám, de már nyúlt felém, hogy megragadja a karom és megrángasson kicsit. Ez éppen csak azért nem sikerült, mert ő is látta azt, amit én a szemem sarkából… Aiden pezsgője egyenesen Nellie arcába lendült. A következő pillanatban pedig már fel is csendült a varázslat.
– Everten Static!
Apám méterekkel odébb került tőlem. Egy gúnyos mosoly ült ki az arcomra, ami szép lassan kaján vigyorrá változott, ahogy az após is odakerült mellé. Mondjuk Nellie túszul ejtését kicsit túlzásnak találtam, de bíztam Aiden módszereiben. Nekem ugyanis már régen semmi ötletem nem volt a helyzet orvosolására.
–  Lassan, lassan... Talán jobb lesz, ha mindenki leteszi szépen középre a pálcáját, különben a kis feleségjelöltnek nagyon fog fájni, hmm? – Megint felém fordult, én pedig csak nyeltem egyet. Mivel a terem elejében álltunk a vendégek Aidennel és Nellivel helyezkedtek szembe, hátulról nem érhetett minket támadás. Közelebb húzódtam hát hozzá, biztonságot keresve félig-meddig a háta mögött, míg előkapartam a varázspálcát a zsebemből. Az Imperio miatt még mindig éreztem némi bénultságot, nem bíztam abban, hogy tudni fogok varázsolni.
– Te is, apuci... – Ekkor láttam, hogy apám megint ficereg, de aztán engedékenyen leeresztette a pálcáját.
Ezt nagyon megbánod, te ostoba kölyök! – Közölte Aidennel. A teremben hatalmas csend uralkodott, bárki hallhatta. A vendégek egy része szép lassan elejtette a pálcát, koppant a földön minden fegyvert.
Ha hozzá mersz érni, Aidenhez, én magam foglak megölni.– Léptem ki annyira oldalra, hogy láthassa a pálcát, amit egyenesen rá szegezek. – És akkor már nem lesz mentség, hogy az apám vagy. – Mondtam. Valamit tenni kellett, valahogy el kellett terelni a figyelmet, hogy el tudjunk tűnni innen. Sajnos majdnem biztos voltam benne ugyanis, hogy az egyik idióta Rowle megpróbál majd közbe avatkozni.
A tekintetem néha-néha a vendégsereg fölött húzódó hatalmas kristálycsillárra vándorolt.
Ha megadom a jelet, irány kifelé… – súgtam Muci felé. A hangom elveszett a hatalmas térben, hiába volt némaság. A pálcámmal a csillár felé böktem, ami nyikorogva szakadt le s ha Aiden nem indult meg a kandallók felé, úgy én magam simítottam a vállára és kezdtem el kifelé tolni. Nem engedhettem meg, hogy miattam baja essen.
Naplózva


Nellie E. Nott
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 01. 11. - 10:09:24 »
+2

Eljegyzési party



2001. december 10.

to: Elliot & Aiden




ruha

Hmm... Ahogy apám mondta, ma eljött az én időm, hogy ragyogjak végre. Hát, el is jött, az kétségtelen, csak nem tartott tovább... hm... mennyinél is? Úgy tíz percnél? És hogy miért? Mert ez a kis buzi úgy döntött, nincs más dolga, mint itt rontani a levegőt az én eljegyzési partimon... Hát abból nem eszik, hogy tönkretegye, az hét szentség...
– Biztos vagyok benne, hogy az apám nagyon sajnálja… Sajnos itt Rowle-éknál mindenki imádja a drámát – felelte gúnyos mosollyal apámnak Elliot, mire rá is kezdtem kiakadni, de nagyon...
- Fogd már be! Mit gondolsz, hogy idehívod a kis szeretődet és akkor majd lejárathatsz? – akadt ki Phillip, teljes joggal. Karba tett kézzel néztem a jelenetet, egyszerűen nem hittem el, hogy lehettek akkora seggfejek, hogy nem menekültek el még mielőtt késő lenne...
Könyörgöm, a dátum ki volt tűzve, már egy jó ideje, és biztosan ők is tudták, hogy Phillip nem viccel. Akkor miért nem lehetett előre lerendezni ezt az egészet, ahelyett, hogy elcseszték volna életem nagy estélyét? Na nem, persze, hogy nem volt ennyi eszük, hogy előre gondolkodjanak, hanem most, utólag akar itt hősködni ez a kis senkiházi, és ennek én meg az apám isszuk meg a levét. Egy utolsó próbát tettem, hogy mentsem a menthetőt, de Fraser természetesen hülyébbnek bizonyult, mint gondoltam... Miután arcon locsolt a pezsgőjével, hátrapenderítette apámékat, és nem átallott túszul ejteni engem, rám emelve a pálcáját...
- Eressz el, de kurva gyorsan! - sziszegtem neki foghegyről, letörölve a szemem környékét gyorsan, hogy lássak is valamit. Közel álltam ahhoz, hogy a bevett tabletta ellenére idegösszeroppanást kapjak, de szerencsére ez mégsem történt meg, mert ahogy körbenéztem a vendégeken, megpillantottam Rose nénikémet. Láttam a szemén, ahogy teljességgel elborul az agya... Ha mások le is tették a pálcájukat, neki esze ágában sem volt, sőt... láthatóan cselekvésre izzította a barátnőit is, így a három hatvanas nő egyszerre szabadult rá Fraserre.
Rose néni nem tökölt sokáig, amint ártás-távolságra ért, fenyegetően kiáltott egyet:
- Lassan a testtel, te kis takonygombóc! Ha kárt teszel az unokahúgomban, többé nem lesz, amit kicsapjál az asztalra... - nézett rá megsemmisítően, jobbról és balról megtámogatva Valeriával és Opheliával, akik nem féltek bevédeni drága barátosnéjukat, és szikrázó szemmel Aidenre emelték a pálcájukat, hogy ezt vele is tudassák. Közben Elliot és az apja között még lezajlott egy kis szóváltás, de ez már eléggé hidegen hagyott. Alig vártam, hogy a nagynénémék kiátkozzák a szart is Fraserből... ám még mielőtt ez megtörténhetett volna, furcsa zajra lettem figyelmes. Felkaptam a fejem, a zaj forrását keresve, majd szinte megfagyott az ereimben a vér, ahogy összeraktam a képet.
- Ez... le fog... esni? - suttogtam halálsápadtan, de nem kellett, hogy bárki is válaszoljon. Pontosan tudtam, hogy mi fog történni...Nem elég, hogy Ellioték szociálisan kivégezték a mai estét, most még a vendégeinket is szétlapítják? Csúcs... Csak remélni mertem, hogy ennek a mandragóra gyökérnek lesz annyi agya, hogy követi Elliotot, és hogy, nekem is lesz annyi időm, hogy elmeneküljek. Nem szándékoztam ugyanis csilláralátétként végezni, bármennyire ment volna az ezüst színű ruhám a csepp alakú kristályokhoz...  Ha Aiden nem akart elengedni, teljes erőmből tökön rúgtam, és fedezékbe rohantam, ha magától eleresztett, ugyanez volt a terv, leszámítva a rúgást.
- Rose néni, menekülj! - kiáltottam közben gyorsan, szinte az utolsó pillanatban, nehogy végig kelljen néznem, ahogy az illusztris lámpatest összetrancsírozza szeretett nénikémet.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 17. - 22:27:49
Az oldal 0.149 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.