Rémálomok Völgye

[éden földje]

éden földje

2001. október 29.
 
„Színek kavalkádja
mutatta az utat,
majd lépteim sora,
hamar oda juttat.”

Valahogy megszűnt a félelem bennem, ahogy odaléptem a férfihoz. Egyszerűen csak tudtam, segítenek kell neki, nem hagyhatom magára. Mindenki más egész jól tartotta magát... még Cassen apja is, akinek a vér már nem csak őt magát, de Aiden Frasert is bemocskolt. Ahogy visszaléptem a többiekhez, a tekintetem ösztönösen Cassenre vándorolt... Azt vártam, hogy a kék szemekben majd elismerés pillantok meg, de nem volt idő sokáig fenntartani ezt a pillanatot, hiszen a boszorkány hamarosan minket nézett ki magának. S... nem is tudom mi történt pontosan. Nem volt időm feldolgozni, mert az elmém még az iskolai ismerősök jelenlétét dolgozta fel éppen, akik éppen ekkor csatlakoztak hozzánk... na meg jött az égő érzés is.
A körülöttünk lévő dolgok, mintha szép lassan a sötétbe olvadtak volna. Nem volt többé Cassen, sem az illata, sem az érintése a bőrömön. A reszkető férfi is eltűnt szintén, akárcsak a többi ismerős arc. A testem összerezzent, ahogy magamhoz tértem a tankönyvemen fekve, a kollégiumi szoba sápatag fényében. Abban a pillanatban indult meg a könyv, s hamarosan a padlón landolt hangosan koppanva.
A tekintetem azonnal Morgan ágya felé vándorolt s talán mocorgott is de nem adta egyéb jelét annak, hogy felébredt volna… egy részem örült ennek, meg közben újra meg újra felidéztem magamban Cassen szőke tincseit, riadt kék szemeit, ahogy ott voltunk abban azon az idegen helyen. Többé-kevésbé a minket rettegésben tartó nőre is emlékeztem, de inkább csak a gyávaság érzet volt az, ami megült az emlékeim között. Olyan valóságos volt, hogy éreztem az orromban minden illatot, hogy az érintések is ugyanolyanok voltak, mint bármikor… na meg a fájdalom, ami a karomat érte.
Kapkodva rángattam fel a pulcsim ujját. Reméltem, hogy nem találok ott semmit… de a bőröm vörös volt, kicsit talán hólyagos is és az a különös jel rajzolódott ki, amit korábban a Prófétában is nyilvánosságra hoztak, s ami az ismeretlen boszorkány nyakában lógó lánc medálját is díszítette. Ott volt persze az az ostoba nő, aki a Halál Ereklyéivel jött… de a legtöbben felismerték bizonyra… pláne azok, akik – mint én is – szemtanúi voltak a Roxfortban történt gyilkosságnak. Nyeltem egyet, de azonnal felpattantam, hogy az egyik fiókhoz lépve pergament rángassak ki és egy üveg tintát.
Egy pillanattal később már remegő kézzel körmöltem a levelemet:

Cassen!
Ugye nem álom volt? Te is emlékszel? A te bőrödön is ott van a jel?

Jasper

A baglyomhoz léptem, aki éppen a kalitkájában szunyókált s máris a lábára kötöztem az üzenetet, hogy aztán útnak engedjem a Roxfort felé. Elégedetlen huhogással pillantott rám… egyértelmű volt, hogy hiába éjszakai állat, most szívesebben szuszogott volna tovább a meleg szobában.
– Menj már… – legyintettem csendesen, kitárva az ablakot. Erre lassan, de repülni kezdet. Csak addig néztem utána, míg el nem tűnt a sötét éjszakában s tudtam, ha ez csak egy álom volt és a sérülés másképp került a kezemre, akkor Cassen dilisnek fog nézni… de ez nem számított. Pont miatta nem számított.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

[RÉMÁLMOK VÖLGYE]

RÉMÁLMOK VÖLGYE



2001. október 29.

Az éden földje

Nehéz volt eldönteni mennyire essek kétségbe, amikor az első boszorkány eltűnt. Aztán eltűnt az egyik lány és mielőtt akárcsak egy lépést is tehettem volna felé, hogy megvédjem vagy csak visszatartsam Leon is köddé vált.
Nem mozdultam a helyemről, ahogy mindenki karján megjelent a nő nyakékén díszelgő szimbólum és sorra eltűntek a szemem elől - egyértelműen látszott mindenki hiábavaló próbálkozásaiból, hogy nincsen értelme.

- Hát így döntöttek… - sóhajtott fel a nő, mielőtt Mr. Fraser és társai is a többiekéhez hasonló sorsra jutottak. - Csak maga maradt… - suttogta közelebb lépve és felemelte a kezét. Éreztem, ahogy az állkapcsom megfeszül, az ujjaim pedig görcsösen megrándulnak, ahogy dacosan a szemébe néztem. Vártam a fájdalmat… éreztem, ahogy a várakozás hideg verejtékként fut végig a gerincem mentén a fehér ruha alatt. Fel voltam készülve rá, hogy engem is megjelöl majd, de ehelyett csak nyitott, forró tenyerét nyomta a homlokomnak. - A Rend keresni fogja - szólt halkan, én pedig megborzongtam mielőtt minden elsötétült volna körülöttem.

***

Fázósan rándulok össze a puha takaró alatt.
Halk nyögés hagyja el a számat, ahogy a szemeim kipattannak és feltolom magam a matracról. Kezem automatikusan a hajamba túr, kissé megmarkolva a kusza szőke tincseket, ahogy végigfut rajtam a felismerés, hogy ébren vagyok.
A vállam fölött hátrapillantok Dorianre, aki zavartalanul szuszog tovább, majd megvizsgálom a karjaim, keresve a többieken látott szimbólumot, de a bőröm hidegen izzva, sértetlenül bámul vissza rám. Vajon tényleg csak álom volt? A kuszaság, a fenyegetés, a félig ismerős arcok… könnyen meggyőzhettem volna magam róla, hogy az volt, de valahogy mégsem ment.
Oldalra fordulok, talpam a bolyhos ágyelőhöz ér, tenyereimmel előre roskadó felsőtestem támasztom meg, ahogy mély levegőt veszek és próbálok úrrá lenni a remegésemen. Újra Dorianre pillantok, aki mocorogni kezd.
- Kicsim…? - morogja álomtól nehéz hangon. - Minden rendben?

Elfordulok és nyelek egyet.
- Csak rosszat álmodtam - felelem félszegen egy pár másodperc múlva, nehezen találva a hangom. Nem akarok hazudni neki, de nem akarom megijeszteni sem, így marad a suta féligazság. Reggel elmondom neki, ígérem magamnak gyorsan, majd felállok. - Hozok egy pohár vizet - suttogom neki nyugtatólag és így is teszek, közben egyre csak azon gondolkodva, hogy mi lehetett ez az egész. Meg kellene kérdeznem Leont? merül fel az ötlet, de ezzel is úgy döntök, jobb ha várok reggelig - inkább visszafekszek Dorian mellé, a hátamat az ágytámlának vetve, ő pedig közelebb húzódik, míg az italom kortyolom.

Vajon mit értett az alatt a nő, hogy keresni fog a Rend? Miért? Megpróbálnak majd a valóság síkján is belezsarolni a csatlakozásba vagy pont, hogy el akarnak majd hallgattatni? Lehet, hogy a Minisztériumhoz kellene fordulnom? Shacklebolt biztos őrültnek nézne, ha ezzel a sztorival állítanék be hozzá…
Megrázom a fejem és inkább Dorian újból egyenletessé váló szuszogására koncentrálok, míg ujjaim sötét tincseit cirógatják, egyszerre nyugtatva magam és őt. Pirkadatig bámulok magam elé így, valamiért nem visz rá a lélek, hogy újra megpróbáljak aludni és hullámzó hangulatú merengésemből egy bagoly érkezése ráz fel csak. Leontól hozott egy rövid levelet, ami eldönti: az álom valóság volt - ez nem segít megnyugodnom. Felkelek és az alsó szinten kezdek el kávét és regglit főzni, miközben írok neki egy gyors választ.

Leon,
Jól vagyok, nem sérültem meg, bár nem nyugtat meg a leveled. Ahogy időd engedi, keress fel a Moonban, beszéljünk.
Deliah

Direkt nem megyek bele részletekbe, aggaszt, hogy talán az aurorok még a bagolypostámat is figyelhetik, de nem akarok pánikba sem esni, ahogy nézem a távolodó madár alakját. Kortyolok egy nagyot a kávéból majd egy mély sóhaj hagyja el a számat, ahogy a fölöttem békésen szuszogó szerelmemre gondolok. Mégis hogyan magyarázzam ezt el neki?

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

[JÁTÉK LEZÁRVA!]

JÁTÉK LEZÁRVA!