+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Eltávozottak kincsei
| | | |-+  Deliah Beckett
| | | | |-+  Mindig legyen menekülési terved
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mindig legyen menekülési terved  (Megtekintve 3069 alkalommal)

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 09. 20. - 19:24:28 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem

London kezdte visszanyerni a megszokott szürke, esős, nedves arcát ahogy a szeptemberi napok átvonultak fölötte, aminek cseppet sem örültem, ahogy annak sem, hogy újra fel kellett öltenem az orvgazda perszónám.
Olaszországban annyival egyszerűbb volt ez, csak szóltam Enzonak és az emberei mindent elintéztek. Kell egy zsupszkulcs? Valaki nem hagy békén egy bárban? Kell valaki, aki ellop egy-egy értékesebb könyvet a gyűjteményem részére? Másnapra el volt intézve és nekem a kisujjamat sem kellett moccantanom. Vagy legalábbis nem közvetlenül…
Londonban persze ez sem működött ilyen egyszerűen, újra a saját Enzom kellett legyek, a magam intézője és ebbe bizony beletartozott egy-egy tolvaj személyes átvizsgálása, közvetlen eligazítása is. Sajnos a korábbi kapcsolataim egy része vagy meghalt a háború alatt vagy bevarrta őket az új minisztérium, esetleg feladták a bizniszt, így kénytelen voltam új arcokat keresni.

Így akadtam Mr. Fraserre. Amennyit hallottam róla, nem volt túl tapasztalt még, de a munkára, amire fel akartam bérelni pont tökéletesnek tűnt. Egy körülbelül százötven éves kötet eredeti kéziratát kellett megszereznem egy kiemelt vevőnek a Jerome Rowe Könyvtárból, aki olyan befolyással rendelkezik a fekete piacon, hogy ha megszerzem amit akar, hosszú távon sokat profitálhatok a jóindulatából. Le is feküdhettem volna vele, ahogy felajánlotta, de mint mindig, inkább a nehezebb utat választottam… Így most bizonyítanom kell, hogy több vagyok egy “csinos könyvtároslánynál”. Egyszóval, sok forgott kockán és nagyon reméltem, hogy nem nyúlok mellé Mr. Fraser foglalkoztatásával, különben eljátszom az esélyem a pénzes megrendelőkörbe való visszajutásra.

Az első találkozót, amin a megbizatás részleteit terveztem tisztázni a sráccal a Borgin&Burkesbe beszéltük meg, hiszen ott álalában “böngészés” közben kellő diszkréció mellett tudtam beszélgetni az üzletfeleimmel és jól tudta a tulaj is, hogy érdeke megtartani a titkaim pár galleon fejében.

Így tehát magabiztosan kopogtam végig a Zsebpiszok köz macsakövein a pink szövetkabátomban az üzlet ajtajáig, ahol megálltam az eresz alatt és előkutattam az ezüst cigarettatartómat a ridikülömből. Úgy éreztem muszáj rágyújtanom mielőtt belépnék, valamiért idegesnek éreztem magam, de ráfogtam, hogy rég csináltam ilyet és a nikotin majd kisimítja az érzékeny idegeim. Diszkréten rúzsozott ajkaim közé fogtam egy szál cigarettát, majd kutatni kezdtem a szerencse-gyújtóm után, amit az istennek sem tudtam előkaparni a táskából.

Egy fusztrált sóhaj szakadt ki belőlem és egy halk káromkodást is eleresztettem. Ezen ponton csak remélni tudtam, hogy legalább az üzlet jól fog alakulni.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 09. 22. - 18:17:32 »
+1

i'm not like them
but i can pretend



2001. szeptember 20.
style



Érzem a bőrömön a csípős szeptemberi nap élét, ahogy megvetően végigfuttatom a tekintetemet a Zsebpiszok köz mocskán. Zsebemben pihentetett ujjaim eljátszadoznak a cigarettás dobozom sarkával, de egyelőre nem halászok ki egy szálat, hogy a füsttel rásegítsek kicsit a lelkibékémre. Bele sem akarok gondolni, hogy nézhet ki már a tüdőm, pedig még húsz éves sem vagyok... de ez persze nem épp egy olyan tényező, ami megállítana a dohányzásban. A napjaim apró kis fénypontjai azok, amikor ajkaim közé dugok egy szálat és arra a néhány kis másodpercre elfelejtkezek azokról a dolgokról, amik amúgy nem hagynak nyugodni a nap további perceiben.
A Borgin & Burkesbe tartok, de még van néhány percem a találkozóig, így tehát nyugodtan sétálok át a nedves utcán a lepusztult varázslók közt, úgy húzva közben ki magam, mintha legalábbis jobb lennék. Mintha kimagasodnék ebből a putriból, pedig az igazság az, hogy nem... cseppet sem, ez pedig olyan dolog, amit egyszerre tudok és próbálok mégis mélyre temetni, hiszen a velem született büszkeség mégsem bírja el a becsmérlés súlyát.
Deliah Beckett. Annyira mocskosul ismerős ez a név, de nem egészen jöttem rá, hogy honnan. Talán megkérdezhettem volna O'Marát, de kételkedtem benne, hogy mozogtunk volna hasonló körökben a múltban. Márpedig ez a név régről égett az agyamba... ha friss lenne, akkor pontosan emlékeznék rá.
Ahogy közelebb érek azonban, egyre inkább elönt valami furcsa, valami kényelmetlen. Úgy teszek, mintha nem lenne olyan ismerős ez az érzés, és fesztelenül lépkedek tovább, de közben mardossa a keserűség a torkomat. Utána kellett volna nézned, Fraser. Nem tehetek róla, de kezdenek egyre kétesebb gondolataim támadni a találkozóval kapcsolatban... Borgin & Burkes? Tényleg? Rendben, talán csak paranoiás vagyok. Talán csak összefügg a rossz érzéssel az, hogy már túl régóta nem esett nekem valami random exhalálfaló valamelyik sarkon, és egy kicsit azt sem akarom elhinni, hogy épp tényleg egy melót kapok. Egy melót, O'Mara nélkül... és nem egy random lánytól egy gusztustalan bárban, kétes feltételekkel. Kicsit még új ez a dolog... De sajnos minden egyes kis pillanatát túlságosan is élvezem.
Már majdnem elérem az üzletet, amikor valaki váratlanul berohan elém... én pedig majdnem felborulok, ugyanis csak akkor látom, hogy kivel van dolgom, amikor lejjebb hajtom a fejem. Mit keres itt egy kölyök? Egy dagi kisfiú pöffeszkedik át előttem az úton, és úgy látszik, tökéletesen leszarja azt, hogy ha nem vágtam volna be a féket, az ő hájas kis teste már egybeolvadt volna a piszkos macskakövekkel. Elégedetlenül mormogva oldalra lépek, hogy kikerüljem, ekkor pedig a gyerek észrevesz, és felbámul rám.
- Szereted a delfineket? - löki hirtelen, nekem meg először le sem esik, hogy hozzám beszél. Mi a faszom... A kissrác a szavaira lelkesen meglóbál valami könyvet is a kezében, de azt inkább nem nézem meg közelebbről, csak szó nélkül gyorsítok a lépteimen, hogy magam mögött hagyjam, és reménykedem abban, hogy nem fog követni. Ez a hely egyre furcsább... Mégis ki engedi el itt szabadon mászkálni a kölykét?
Elérem a Borgin & Burkest, addigra pedig végül előhúzok egy szál cigarettát a zsebemből. Már az érintése is jól esik az ujjaim közt, pláne ahogy megérzem a tompa lüktetést csuklómban. A francba, a francba, a francba... Ez még mindig képes kisodorni engem a mederből, pedig néha én is azt hiszem, hogy nincs már dolog, ami kiakaszthatna. Pedig van... a halálfalók, és Elliot O'Mara.
Nem nehéz kiszúrni Miss Beckett-et. Kitűnik a rózsaszín öltözékkel, kissé úgy fest, mint aki házszámot tévesztett, de persze ki is volnék én, hogy pont a ruha miatt ítélkezzek? Az ajkaim közé szorítom a cigit, és előhúzom a régi, apámtól lopott öngyújtót, hogy a mozdulat közben gyászos mozdulattal simítsam meg annak hideg fémjét.
- Tüzet a hölgynek? - érdeklődöm, ahogy közelebb lépek, és észreveszem, ahogy egy meggyújtatlan cigarettával a szájában küzd valamivel a táskájában. Közben persze képtelen volnék nem észrevenni az egyre erősödő fájdalmat a kezemben... de egyszerűen nem akarom elhinni, hogy mindezt ő okozza.
Ha elfogadja, akkor felé nyújtom az öngyújtót, aztán az én cigarettámat is meggyújtom. Elégedettség fog el a füstjének aromájára, de most még ez sem teljesen elegendő ahhoz, hogy elnyomja az idegességemet, amit a sötét nyom szétkaszabolt helye okoz.
- Aiden Fraser vagyok - mutatkozom be, de megvárom, hogy ő nyújtsa felém a kezét, ha akarja. Közben megszemlélem magamnak a hölgy vonásait, és közben egy száraz kis mosolyt is a szám sarkába görbítek. Csak ahogy illik.
Közben vetek egy pillantást az üzlet kirakatára. Valamiért nem akarok bemenni... talán azt sem, mert tudni akarom, tényleg a nő okozza-e ezt, vagy csupán valami sötét figura a közelben. És valahol persze az is mozgat, hogy ma még nem kávéztam.
- Mit szólna, ha a megbeszélt helyett inkább kicsivel kellemesebb helyre ülnénk be? - kérdezem hirtelen, miközben kifújom a füstöt. - Egy kávé mellett egyébként is mindent kellemesebb megbeszélni.

Naplózva

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 09. 24. - 21:22:29 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem

A bűvölt kistáskában sajnos több dolog kap helyet, mint külsőleg tűnik, ujjaim óvatosan kalandoznak és fedeznek fel egy-egy ingóságot amit magammal hurcoltam mindenhova. Egy szögletes rúzstubus, egy fél adag papírzacskóban hánykolódó savanyú cukorka, egy kis fiola fájdalomcsillapító szérum… Mi a fene ez a puha izé? Merlin szakálla, ez valami sál, amit még tavaly tettem ide és őrülten kerestem a nyáron. Van itt pár gumival összerögzített könyv, néhány pergamenfecni, egy Reggeli Próféta…

- Tüzet a hölgynek?
Szólít meg valaki mielőtt még mélyebbre áshatnék a gyújtómért és ahogy bólintok és felpillantok a cigarettám végéhez tartott gyújtó tulajdonosára, felismerem Mr. Frasert. Pont olyan, mint ahogy mondták. Túl fiatal.
Túl fiatal ahhoz, hogy azt csinálja amit hallottam róla, dehát minden kornak megvannak a maga tragédiái és talán a helyes arc mögött egy gyűröttebb elme lakozott, éppúgy mint az én esetemben. Talán nem voltam sokkal idősebb tőle amikor először kezdtem engedelmeskedni a Jegy fájdalmának, amikor igába hajtottam a fejem a sötétség szekerében és azóta… a vonal jó és rossz között veszélyesen összemosódott. Semmi sem bizonyította ezt jobban, mint a találkozásunk oka.

- Köszönöm - fújom ki az első szippantás füstöt a jobb oldalam felé, míg jobban szemügyre veszem. Szinte fáj a szemem a fekete szerelésre nézve… rossz emlékek. Kerülöm a sötét színeket, mióta nem kell azt a gyászos maskarát meg maszkot viselnem, minden ami fekete mintha égetne, mint egykor a Jegy a hátamon.

Még egyet mélyet szívok a cigarettámból, hogy rendezni tudjam a gondolataimat kissé, mielőtt én is bemutatkoznék neki. A hangja kellemes, ahogy a nevét mondja, az agyam máris azon van, hogy felmérje mennyire tudna észrevehetetlen lenni a főiskolai könyvtárban, ahova küldeni szeretném.
- Örvendek, Mr. Fraser - nyújtom viszonzásul a kezem felé. - Deliah Beckett vagyok.
Figyelem, ahogy az üzlet felé tekint, az imént megjelent kisfiús, bizalomgerjesztő mosoly gyorsabban hervad le az arcáról, mint az őszirózsák az első fagytól - mint akinek nem szimpatikus ez a hely. Ha őszinte akartam lenni, én sem voltam oda érte különösebben, de a diszkréciójukat nagyon is értékeltem, így időről-időre el tudtam viselni a poros, sötét, fullasztó levegőjű üzlet nyomasztó falait.

Újabb slukkot szívok a cigimből. Jóleső remegés fut végig a gerincem mentén a nikotin-lökettől, ami kitisztítja az ereimből az elgémberedett feszültséget. Ajkaimra tűnődő mosoly szökik az ajánlatára, kifejezetten értékeltem a kezdeményezőkészségét, határozott jellemre vallott ahogy magához ragadta az irányítást rögtön az első találkozásunkkor.
- Nem bánom - szívok egy utolsót a cigarettámból aztán elnyomom az épület falán és a csatornába ejtem az elhasznált csikket. - A kávé remekül hangzik. Van esetleg valami kellemes ajánlása a környéken? - teszem fel neki a kérdést egyrészt azért lássam tudja-e folytatni az események kedvező irányba terelését, másrészt mert évek óta nem jártam erre és akkor sem túl gyakran fordultam meg a Zsebpiszok-köz áporodott, macskaköves utcáin.

Talán Mr. Fraser még nem sejtette, hogy a felvételije máris elkezdődött és az ajánlattétel csak az ő következő lépésétől függött, de valamiért a korábbi kételyeimet, immár bizakodó érdeklődés váltotta fel. Főleg egy finom kávé gondolatára.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 09. 28. - 18:00:48 »
+1

i'm not like them
but i can pretend



2001. szeptember 20.
style


A cigaretta kesernyés füstje jólesően tölti fel a tüdőmet, a mugli öngyújtó kattanása pedig valami furcsa nyugalommal tölt egy pillanatig. Persze ez a másodperc is olyan hamar szökken tova, hogy utána kapni sincs lehetőségem... de már meg sem próbálok.
Érdeklődve, a szürkés gomolyagon át mérem végig egy gyors pillantással az előttem áll hölgyet. Nem a rózsaszín bundája érdekel persze elsősorban, amellyel már-már túlságosan is kiragyog az utca porából... a finom, lágy vonásokat vizslatom, az ártatlan szőke tincsek és barna szemek párosát. Első pillantásra annyira nem illik ide... de hinnem kéne a bájos külsőnek? Ugyan már.
- Örvendek, Mr. Fraser. - Lepillantok a kezére, de a szokásosnál kicsivel lassabban fogadom el azt. Ahogy a bőrünk összeér, igyekszem minden erőmmel visszafogni, hogy kiüljön arcomra is az a kellemetlen, sötét lüktetés, ami végigjár. A picsába... Valami ócska trükk ez? - Deliah Beckett vagyok.
Biccentek egyet köszönésképp, majd zsebembe mélyesztem a kézfejemet. Még mindig éget az érintése az ujjaimon, lüktet a csuklóm a vörös hegek alatt, és ez nem enyhül egy pillanatra sem. Mibe sétáltam bele? Általában tudom, mikor kell kihátrálni a helyzetből és eltűnni, de Miss Beckett mégsem úgy fest, mint aki menten pálcát ragad és leátkoz.
Gondolkozz, James, gondolkozz.
A név ridegen üt meg, de pont elég ahhoz, hogy egy mély slukkal együtt kiengedjem magamból a feszültséget is. Ha ez egy csapda is... legalább már tudok róla, és ez már eggyel több fegyver, mint amivel néhány évig, a halálfalók elől menekülve rendelkeztem.
- Nem bánom - egyezik bele Miss Beckett az ajánlatomba, hogy hagyjuk ki a Borgin & Burkes borús hangulatát, és inkább igyunk egy kávét. - A kávé remekül hangzik. Van esetleg valami kellemes ajánlása a környéken?
Újabb mosolyt küldök felé, mint aki tökéletesen tudatában van a Zsebpiszok köz minden kis szegletével, pedig ez nincs így. Persze, a jelentősebb helyeket és néhány sötét alagutat ismerek, nagyrészt O'Mara lévén, de mégis rendületlenül indulok el a nedvesen csillogó macskaköveken.
- Csak kövessen... - biccentek, közben pedig én is eldobom a csikket, hogy a következő lépésemmel összetapossam az utca bűzével. - Kellemes ajánlással attól tartok, hogy nem szolgálhatok, de talán találunk egy csendes kis helyet a közelben.
Néhány lépés múlva ki is szúrok egy ismerős kocsmát az utca túloldalán. Az ablaküvegen valami rajzolt bögre füstölög, körülötte pedig falevelek és fahéjrudak ugrálnak, ami valljuk be, meglehetősen nevetséges látvány, mindenesetre úgy döntök, ez a hely megfelelő lehet a kis beszélgetésünkhöz, így arrafelé irányítom Miss Beckettet.
- Megfelelő lesz? Talán itt árulnak valami koffeint... - jegyzem meg valamivel halkabban, ugyanis a sajgáson át egyre mardosóbb a kávéhiány okozta kellemetlenség is. Ahogy a kilincshez nyúlok, úgy átpattog azon egy rajzolt falevél, de szerencsére, ahogy belépünk, nem potyog a nyakunkba fahéjkonfetti.
Belépve egyből megcsap valami fűszeres illat, ahogy gyorsan végigfuttatom tekintetemet a kopott körasztalok és székek sorain, aztán az egyik oldalsóhoz lépek. A háttérben néhány leszakadtnak tűnő figura szorongat néhány korsót, de szerencsére túl távol vannak ahhoz, hogy meghalljanak minket.
 Az asztalon közöttünk egy torz kis trollforma pöffeszkedik, kőből faragott kezei közt pedig egy lap hirdet valami habosnak tűnő valamit, de meg sem szemlélem közelebbről. Csak a kávéra tudok gondolni... és persze a sajgó csuklómra.
- Kellemes hely - állapítom meg, közben pedig kibújok a zakómból, hogy a szék hátuljára terítsem azt. Persze ügyelek arra, hogy a pálcámat elérni kevesebb legyen egy pillanatnál, még ebből a szögből is. - Szóval, maga jön, hölgyem... Mostmár minden körülmény adott ahhoz, hogy részletezze, miért is keresett fel engem.
A pillanatot kettesben alig tudjuk néhány percig kiélvezni - a pincér ugyanis hamar megjelenik, és azután érdeklődik, mit akarunk inni. Elkezd felsorolni valamit, de igazából addigra eltereli a figyelmemet az ajtó újabb nyitódása, a két újabb vendég ugyanis meglepően hangosan és jókedélyűen érkezik. Két egyenruhás alak érkezik... és ezt csak azért látom ilyen jól, mert pontosan a mellettünk lévő asztalhoz ülnek le. Nekem pedig sajnos elég egy rövid pillantás az arcukra, hogy a szívem elégedetlenül üssön félre a szokásos tempóból egy kicsit. A francba!
- ... és lángnyelvvel hígított karamelles forrócsoki. Szimpatikus esetleg va...
- Az tökéletes lesz - vágok közbe, de igazából cseppet sem fogom fel a pincércsaj szavait. Magamra erőltetem a szokásos jeget nyugalmat, de az agyam csak ismételgeti: mi a Merlin jó fasza van?
Ha Miss Beckett is választ valamit, a pincérnő pedig továbbáll a következő asztalhoz - ahol a két auror ül -, akkor visszanézek a szőke nő felé, és számra húzok egy kreált, keserű kis mosolyt, mintha csak azt kérdezném; tudja, hogy társaságunk van, ugye?, de hangosan nem szólalok meg.
Hiszen valószínűleg pontosan tudja, valahol ugyanis rajta is ott lapul a sötét jegy.
Naplózva

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 10. 01. - 13:06:56 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem

Ahogy kezetfogunk, a csuklómig futnak hideg ujjai és velük egy furcsa, kellemetlen érzés is, amit már rég nem éreztem. Egy pillanatra talán meg is csúszik a magabiztosságom, ahogy érzem zavartan rezdülő arcizmaim, míg ujjainak szorításából finoman visszahúzom a kezem és felpillantok rá. Az ő vonásai zárkózottak, de talán inkább megszokásból, mint kötelességből.

A mosolya szinte igazinak tűnik, ahogy beleegyezek a helyszínváltásba, mint akinek a kisujjában van a környék, bár ezt már a korából fakadólag is erősen kétlem. A Zsebpiszok-köz bár mindenki számára nyitott volt, mégsem volt igazán… nyitott. Olyashogy működött, mintha valahol a koszos macsakövek alatt rejtezett volna valami mágikus lista, ami eldönti, hogy ki és mit láthat ahogy az évek haladnak előre.
Mindenesetre partnerem magabiztossága üdítő volt és én minden ellenvetés nélkül követtem alig pár lépést egy közeli kocsma irányába. Elég sok volt a hibridmegoldás a környéken, főleg vendéglátás tekintetében: éttermek szerencsejátékbarlangokkal a pincében, kávézónak álcázott kocsmák, kocsmának álcázott feketepiaci gócpontok… Semmi sem az volt, aminek látszott és ez bár általában frusztrációval töltött el, most cseppet sem zavart.

- Megfelelő lesz? Talán itt árulnak valami koffeint...
Végigpillantok a kirakaton az izgó-mozgó dekorációval, a krétatáblára varázsolt menüvel és némán bólintok. Privát találkozókon lehet, hogy igényesebb vagyok, de nem akarom egyikőnk idejét sem azzal rabolni, hogy válogatok és bizonyára egy elfogadható minőségű kávéval itt is tudnak szolgálni nekünk.
Hagyom, hogy továbbra is ő vezessen, de belépve, megállok egy pillanatra míg a csengettyűs ajtó nyikorogva bezáródik mögöttünk. Körbetekintek a tágas vendégtéren: a kocsmába illő pult mellett egy kisebb társaság sörözik, míg a másik oldalán mindössze két nő törölgeti a poharakat unottan. Mindketten mormolnak valami köszönésfélét, ahogy biccentek feléjük.

- Kellemes hely… - érkezik az újabb kommentár a fiatal férfitól, aki egyből megszabadul a zakójától, így én is követem a példáját és a közeli fogasra akasztom a kabátomat. Ahogy helyet foglalok vele szemben, feltűröm a fehér pulóverem ujjait, hogy ne koszoljam őket össze egyből a ragacsosan fénylő asztal lapján és kissé előre dőlök ültömben.
- Erős túlzás… - mosolygok rá ismét. - de a célnak pont megfelelő lesz - teszem hozzá a megnyugtatására, ahogy kihúzom a menükártyát a troll figura alól és szórakozottan végigpillantok rajta. Nem mintha nem tudnám pontosan, hogy mit szeretnék rendelni, inkább csak a megszokás vezérel.

- Szóval, maga jön, hölgyem... Mostmár minden körülmény adott ahhoz, hogy részletezze, miért is keresett fel engem - vág egyből a közepébe, ismét magára vonva a figyelmem. Valamiért nem lep meg az egyenssége, olyan fiúnak néz ki, aki komolyan veszi magát és mindennél jobban vágyik rá, hogy mások is így tegyenek. Sajnos ennek egy része csak a korral jár természetesen, de jól egyensúlyozza az ember előítéleteit a kellemes modora, határozottsága.
- Nos, lenne egy munka, amire megfelelő embert keresek - felelem a menülapot az ujjaim között forgatva. - Egy könyvet szeretnék meg… - mondanám, de a pincérnő érkezése félbeszakít, ahogy köszönt minket és érdeklődni kezd látogatásunk jellegéről.

- Csak kávézni szeretnénk - állítom le mielőtt jobban belelendülne a séf ajánlatába és ő készségesen vált a kávékülönlegességek felsorolására. Fraser figyelmét egy percre elvonja egy újonnan érkező csoport, legalábbis a hangokból erre következtetek, de én illedelmesen a felszolgálón tartom a szemeim, ahogy beszél.
- ... és lángnyelvvel hígított karamelles forrócsoki. Szimpatikus esetleg va...
- Az tökéletes lesz - vág közbe a fiú hirtelen egy kicsit feszültebben, ami meglep, de még nincs időm elmélázni a hirtelenségének okán.
- Én egy melange-ot kérnék - pillantok fel a nőre, de értetlen arckifejezését látva inkább folytatom. - Egy tejeskávét, tejhabbal a tetején, vékony mézréteggel az alján.

Ahogy megköszöni a rendelésünk és továbbáll a következő asztalhoz, veszem csak észre a frissen érkezett egyenruhás alakokat. Fiatal, járőrözésre ítélt aurorok, akik bizonyára a pihenőjüket veszik épp ki és szerencsére sokkal inkább leköti őket a pincérnő finoman ringó csípője, mint a mi párosunk.
Természetesen az óvatosság ez esetben sem elvetendő, de Mr. Fraser sokatmondó pillantására csak egy biztatónak szánt mosollyal felelek, mielőtt ismét szóra nyitom a számat.
- Szóval, mint az előbb kezdtem… - köszörülöm meg a torkomat, ahogy a hangomat kissé lehalkítom. - Hosszútávra szeretnék kikölcsönözni egy könyvet a Jerome Rowe könyvtárból. Azt reméltem, hogy diákként Ön talán szabadabb bejárással van oda, mint én és hogy tudna ebben nekem segíteni. Rettentően hálás lennék - vázolom nagy vonalakban a munkát, remélve, hogy kicsit kifordított szavaimból is meg fogja érteni a lényeget.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 10. 02. - 14:19:29 »
+1

i'm not like them
but i can pretend



2001. szeptember 20.
style


A felszín és az alvilág különös összevegyülése ez a kocsma... kávézó... vagy akármi is ez a hely. A koszos terítőre pillantok, aztán a kis trollra az asztal közepén, ami élettelen kőszemeivel a szemközti falra mered. Ott is tejszínhabos bögrék ugrálnak, amely persze meglehetősen nevetséges látvány a valamivel hátrébb söröző, leszakadt alakokat elnézve.
- Erős túlzás…  de a célnak pont megfelelő lesz - szól Miss Beckett, mire visszapillantok rá. Akaratlanul is a csuklójára terelődik a pillantásom néhány röpke másodpercre, ahogy feltűri a pulóverét... miközben persze tudom, hogy nem lesz ott semmi. De mégis hajt a kellemetlen bizsergés, mintha önmagában nem lenne elég, hogy tudjam, miféle ember ül előttem, még a kedves, nőies mosoly ellenére is. Az én sötét garbóm szerencsére tökéletesen eltakarja a hegeket, a nyomait annak az estének, amikor a saját pálcám szaggatta darabokra a bőrömet. Most csak tompán sajognak, de ellenállok a kísértésnek, és nem dörzsölöm meg őket.
- Nos, lenne egy munka, amire megfelelő embert keresek - kezdi a nő, de már a szavai végénél feltűnik a pincérnő a szemem sarkából. - Egy könyvet szeretnék meg…
Egy könyv... érdekes! Érdeklődő pillantást vetek rá a megérkező pincérnőn keresztül is, egy pillanattal csupán azelőtt, hogy az aurorok beoldalaznának a képbe. Merlin faszára... nem jó emlékek. Az egyik arca egyenesen ismerős, és biztos vagyok benne, hogy arról az alkalomról, amikor azt a gyilkosságot próbálták rámvarrni. Még csak néhány hónapja annak, de mégis éveknek tűnik, annyi mindent történt... de inkább visszafordítom a fejemet előre, nehogy feltűnjön a két fasznak a fejem, és utána lőttek az üzletnek. A kurva életbe, mennyire gyűlölöm az aurorokat!
Nem is tudom, mire bólintok rá, de mivel Miss Beckett leszögezi, hogy kávézni jöttünk, hát csak valami koffeinesre, nem? Nem is sokáig érdekel, csak észrevétlenül megigazítom a zakómat, hogy a pálcám még könnyebben elérhető legyen.
A pincérnő, ahogy Miss Beckett is leadja a rendelést, már tovább is áll, én pedig addigra újra fesztelenül ülök a székemben. Roxmorts is tele van aurorokkal, igazából jelenleg az egész varázsvilág, így hát ideje hozzájuk szokni. És beolvadni.
- Szóval, mint az előbb kezdtem… - Látom, hogy a szőkeségben is realizálódik az aurorok jelenléte, bár abban nem vagyok biztos, őt mennyire zavarja ez. Nem mutatom, de valahol egy kicsit tartok attól, hogy mindjárt felpattan az egyik és berángat a Minisztériumba újra... mikor lettél ilyen kibaszott paranoiás, Fraser? - Hosszútávra szeretnék kikölcsönözni egy könyvet a Jerome Rowe könyvtárból. Azt reméltem, hogy diákként Ön talán szabadabb bejárással van oda, mint én és hogy tudna ebben nekem segíteni. Rettentően hálás lennék.
Ha nem tartanánk mindketten a szerepünket, szélesen elvigyorodnék. Ez igen! Halkan hümmögve bólintok, mintha csak épp jelezném, hogy igen, tökéletesen megértettem a feladatot, közben pedig azért ajkam sarkát egy kis mosolyra ferdítem.
- Szóval egy könyvrajongó, hm? - bólogatok, miközben a pincérnő már fel is bukkan újra, és lepakol elénk egy-egy csészét. - Szerencsére egész sokat járok az említett könyvtárba, tudja, az akadémiai tanulmányokhoz mennyi plusz információra van szükségünk... szerintem néha azt hiszik, semmi más dolgunk nincsen, mint könyveket bújni. - Bosszúsan megcsóválom a fejemet. Pedig még a Roxfortot sem végeztem el, nemhogy egy akadémiát... de ez nem akadályoz meg abban, hogy azt tegyem, amit egész életemben a legjobban tudtam: hazudjak, mint a vízfolyás. - Természetesen szívesen segítek. Melyik könyvről volna szó?
Lepillantok a csészére, és csak ekkor realizálom, hogy ez bizony nem kávé. Hatalmas adag tejszínhabos, fahéjjal megszórt valami, hasonló ahhoz, ami a falon táncikál jobbra-balra.
- Mi a Merlin fasza ez? - szakad ki belőlem elégedetlenül, és a kanállal megpiszkálom egy kicsit a tejszínhabot. Hát ezt nem hiszem el... úgy érzem ez igazán nem az én napom. - Nem kér egy kis tejszínhabot, Miss Beckett? - érdeklődöm halvány fintorral, és ha a beleegyezés legkisebb jeleit is mutatja, akkor átlapátolom az ő poharába a fehér rettenetet.
Megkavargatom egy kicsit a löttyöt a pohárban. Így már megcsap az illata is... lángnyelvet érzek, valami édes aromát... és csokit. Ó, nem, ez sehogysem tetszik. Közben látom a szemem sarkából, ahogy mocorogni kezdenek az aurorok, nem egészen vagyok benne biztos, hogy felénk, de valahogy van egy sejtésem... Inkább a számhoz emelem a bögrét is belekortyolok, mintha minden teljesen rendben volna, de ami megérzek, attól megugrik a gyomrom. Lángnyelv, édes karamell és csokoládé... ennek a keveréke pedig olyan gusztustalan, hogy kishíján visszaköpöm a pohárba, de csak erősen ráharapok a nyelvemre, és fesztelenül lenyelem a kortyot, talán a velem szemben ülő láthatja a szememben feltámadó kínt. Ez valami kegyetlen... És persze egy deka koffein nincs benne.

Naplózva

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 10. 05. - 17:16:19 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem

Figyelmesen követem Mr. Fraser reakcióját az aurorok jelenlétére, miután magam is felismertem az egyenruhás alakokat. Persze engem is feszélyezett a jelenlétük, hiszen tudtam, hogy továbbra is figyeltethetnek, de amikor az ember lányát Halálfalónak nevelték, viszonylag könnyen meg tudja őrizni a hidegvérét az igazságszolgáltatás markában is.
Partnerem hátteréről és az aurorokkal való kapcsolatáról viszont jóval kevesebbet tudtam, így igyekeztem az arcáról leolvasni gondolatait, ami nem is volt túl nehéz. Persze nem volt annyira egyértelmű a frusztrációja, hogy más is észrevegye, de ha az ember kereste, megtalálta az apró rezdüléseket az arcán, a tekintetében, amik minden próbálkozása ellenére is árulkodtak az érzelmeiről. Szerencsére azonban közel sem volt olyan rossz a helyzet, hogy ne merjek újra belevágni a munka ismertetésébe és ő érdeklődve hallgatta a kissé kicsavart történetet, amit előadtam.

Amikor elhallgattam, örömmel vettem észre az érdeklődését egy kis mosoly és némi hümmögés formájában.
- Szóval egy könyvrajongó, hm? - konstatálja szórakozottan, ahogy a felszolgáló megérkezik a rendelésünkkel. Hálás mosollyal bólintok a nő felé, ahogy elfordul és visszatér a pultba, én pedig megérzem az egyik auror kutató tekintetét a feltűnő rózsaszínben játszó szerelésemen. - Szerencsére egész sokat járok az említett könyvtárba, tudja, az akadémiai tanulmányokhoz mennyi plusz információra van szükségünk... szerintem néha azt hiszik, semmi más dolgunk nincsen, mint könyveket bújni.
Halkan felnevetek szavain, hiszen az én életem elég nagy részét az teszi ki, hogy csak könyveket bújok, pedig soha nem jártam semmilyen akadémiára és jó eséllyel már nem is fogok. Ahogy elhal a hangom, a kanalammal felkavarom a forró italom aljáról a mézet és egy kísérletező kortyra a számhoz emelem, mikor megszólal.
- Természetesen szívesen segítek. Melyik könyvről volna szó?

Nyelvemmel végigszántok a fogaimon és a felsőajkamon, hogy a tejhabot eltűntessem a bajuszom helyéről, mielőtt megköszörülöm a torkom.
- Mi a Merlin fasza ez? - szalad ki a száján, mielőtt még válaszolhatnék, ami némileg meglep. Soha nem tolerálták a káromkodást a varázslónemesek akik közt felnőttem, de valahogy Frasertől természetesnek tűnik. Elmosolyodok, amikor rájövök, hogy valójában mégsem a Lángnyelves-karamellás csokira vágyhatott olyan hevesen, mint ahogy megrendelte. - Nem kér egy kis tejszínhabot, Miss Beckett?
- Nem bánom - ingatom a fejem egy anya lemondásával és hagyom, hogy cseppet sem gusztusosan az italom tetejére lapátolja a nemkívánatos habot, amit a kanalammal egyből meg is kóstolok. Annyira nem szörnyű… - A könyv pontos címét mindjárt előkutatom a táskámból… - veszem az ölembe a holmim, de még nem nyitom ki, ahogy folytatom. - Annyit tudok, hogy vagy a raktárban, vagy a körkönyvtár jobb oldala felé nyíló kisteremben tartják a kötetet, mert nagyon ritka és értékes. Egy százötven éves kézirat esetén ez mondjuk érthető is - teszem hozzá csevegő hangnemben, mert még mindig érzem, hogy az egyik auror időnként felénk nézelődik. A felszálló édes, whiskey-s illat sem segít különösebben koncentrálnom. - Bizonyára szüksége lesz segítségre, hogy hozzáférjen, de gondolom ez csak megbeszélés, előkészítés kérdése - utalok arra, hogy talán kell majd némi terepfelderítést tartania mielőtt bevágtatna az intézménybe és felmarkolná a könyvet, de a figyelmemet hamar eltereli a fintor, ami átfut az arcán a forrócsoki kóstolását követően. - Jól van, Mr. Fraser?

- Csak nem túl erős a Lángnyelv az ifiúrnak? - szól oda a magasabb, sötétebb hajú auror a kettő közül, de nehéz eldönteni hogy viccelni próbál vagy számonkérni a mosolyból ami borostás arcára kúszik. A társa is felénk fordul, tekintetét először rajtam majd asztaltársamon végigvezetve, ahogy az ujjai között egy söröskorsót forgat.
- Merlin faszára… - sziszegem összeszorított fogakkal, ahogy egy jámbor mosolyt erőltetek az arcomra. Ehhez aztán tényleg semmi kedvem.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 10. 07. - 19:34:47 »
+1

i'm not like them
but i can pretend



2001. szeptember 20.
style


Ez csakis valahogy az én kibaszott szerencsém lehet, hogy pontosan mellénk huppan le ez a kék tetves auror, amelyek közül az egyiknek az arca még ismerős is. Lehetne ennél jobb ez a nap? Velem szemben egy halálfaló, mellettünk minisztériumi csivavák. Talán ez tényleg valami trükk, talán már sikítania kéne a szirénának, ami azt jelzi, hogy sarokba szorultam... Talán Feryll kölykének az ócska játéka ez, igaz, sok valószínűségét nem látom, túl jól megterveltnek érzem a pillanatot hozzá, de sosem lehet tudni... azt sem gondoltam volna, hogy egy napon majd pálcát ragadok arra a két emberre, ami a világot jelentette nekem, és hát mégis így lett. Szóval baszd meg, "ez nem lehet".
- Nem bánom. - Szerencsére Miss Beckett hagyja, hogy átkanalazzam a tejszínhabot a kapott löttyöm tetejéről. Nem mintha így gusztusosabban nézne ki a dolog... de legalább megpróbáltam. - A könyv pontos címét mindjárt előkutatom a táskámból… Annyit tudok, hogy vagy a raktárban, vagy a körkönyvtár jobb oldala felé nyíló kisteremben tartják a kötetet, mert nagyon ritka és értékes. Egy százötven éves kézirat esetén ez mondjuk érthető is - meséli a hölgy, mintha csak tényleg a világ legegyszerűbb dolgáról beszélgetnénk, én pedig bólogatok felé, miközben gyűjtöm a bátorságot, hogy belekóstoljak ebbe az előttem heverő... izébe. - Bizonyára szüksége lesz segítségre, hogy hozzáférjen, de gondolom ez csak megbeszélés, előkészítés kérdése.
- Nem okoz gondot, ne aggódjon, Miss Beckett - biztosítom, és ajkamhoz emelem a bögrét. Egy könyv? Ugyan már... talán kicsit túlbecsülöm magam, ez is igaz,  de mégiscsak könnyebbnek hangzik, mint mondjuk lelopni valakiről a nyakláncát, aki a tömegben rázza a rongyot. - Nemsoká boldog könyvtulajdonos lehet! Különben is, a napokban nekem is ki kell kölcsönöznöm egy könyvet...
Teljes nyugalommal nyugtázva az oldalra jövő bámulást, belekortyolok az italomba... és a korty majdnem az asztalterítőn végzi. Merlin redvás... Ez nem az én napom... de nagyon nem... bár melyik is az? Á, mindegy is. Fraser, neked már kurvára mindegy.  
- Jól van, Mr. Fraser? - érdeklődik Miss Beckett finoman, ám alighogy felpillantva rá válaszra nyitnám a számat - amelyet egyébként még mindig égeti az előző korty borzalma -, megüti a fülemet egy hang a másik oldalról.
- Csak nem túl erős a Lángnyelv az ifiúrnak? - Lassan fordítom a fejemet a borostás auror felé, aki egy gúnyos kis mosollyal fogad. Látom a szemében, hogy nem csak én ismertem fel, de ez már a mai napon meg sem lep. Gördítek a számra egy nyugodt, illedelmes kis mosolyt, és fesztelen hangnemben válaszolok.
- Ugyan, a lángnyelv a maga látványához képest igazán semmi... milyen kicsi a világ, nem de? - Újabbat kortyolok, csak hogy a lehető legtermészetesebbnek tűnjön a helyzet, de már-már fáj, ahogy leküzdöm a torkomon a löttyöt.
A fickó feláll és közelebb lép, ahogy pedig épp ereszteném le a poharat, megveregeti a vállamat, ám ez olyan erősre sikerül, hogy persze a forró ital kilöttyen a pohárból, félig az asztalon végzi félig pedig rajtam, de az is lehet, hogy még Miss Beckettre is jut belőle egy kevés.
- Az, hogy kicsi, nem is kifejezés... Ó, elnézést, bizonyára az én hibám... - A férfi a pult felé int. - Hölgyem, egy kávét kérek ide a fiatalembernek!
Halk, bosszús kis morajlást hallatok orrom alatt, miközben megpróbálok kihúzódni az érintés alól is, az auror keze azonban hirtelen megszorul a vállamon, olyan erővel, hogy egy kicsit megszorul a vállamon.
- Milyen gyönyörű vendége akadt, Mr... James, jól emlékszem, igaz? - Erre csak mégjobban megfeszülök, érzem varázspálcám erejét vibrálni a kabát zsebében, még úgy is, hogy az csak a széken lóg. Miss Beckettre pillantok magammal szemben, aztán visszavezetem a tekintetemet az asztallapon folydogáló, barnás löttyre, és észrevétlenül próbálok beszívni egy nagy adag levegőt, hogy megnyugodjak. - Remélem a hölgy nem egy újabb protektor, akinek a bajból kéne kihúznia önt, Mr. James. - Hamiskásan nevet fel, de a hang egészen a mellkasomig zeng. - Egy ügyet megúszott, de majd a következőt?
Ez mi a faszom? Valaki nagyon azt szeretné, hogy úgy tökönrúgjam, hogy aztán egy hétig szopránban énekeljen... Én azonban csak egy rideg kis mosollyal biccentek fel felé, miközben a pincérnő lerak elém egy kávét.
- Nos, ha nem bánja, éppen valaminek a közepén vagyunk... - próbálom meg tőlem nem megszokott finomsággal vezetni rá a távozásra, mintha csak tényleg nem tudnám, miről beszél... Közben pedig feltápászkodik a másik auror is az asztaltól, aki eddig csendben volt, és csak remélni tudom, hogy azért, hogy elhúzzanak. Ugyanis nekem rohadtul nincsen most kedvem ebbe jobban belemenni... A türelmem elég mély, na de ha e a fasz mindjárt kettéroppantja a vállamat, nos... azt hiszem, az nem lesz szép.
Naplózva

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 10. 09. - 16:04:18 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem

- Nem okoz gondot, ne aggódjon, Miss Beckett - feleli lazán Fraser a feladat ismertetésére, bár nem vagyok benne biztos, hogy volt-e már dolga hasonló tárgy eltulajdonításával, hiszen ezek a könyvek rendkívül sérülékenyek. - Nemsoká boldog könyvtulajdonos lehet! Különben is, a napokban nekem is ki kell kölcsönöznöm egy könyvet…
- Mit tervez kölcsönözni? - kérdezem a hecc kedvéért, mintha tényleg érdekelne, hogy mit olvashat egy Mr. Fraser kaliberű tolvaj. - A könyv szállításához amúgy van pár hasznos bűbájom, ami segíthet az állagmegőrzésben, ami a legnagyobb kihívás egy ilyen öreg példány esetében - teszem hozzá, mert bár értékelem a magabiztosságot, azért csak nem ismerjük még egymást annyira, hogy ne aggódjak a kötet épségéért. Volt pár rossz élményem tapasztalatlan vagy szertelen tolvajok megbízásával és az ember sosem tud eleget és elég tisztán mondani a feladatról vagy az elvárásokról, főleg amikor aurorok ülnek mellettünk vagy kotyognak közbe.

Sajnos nem csak nekem tűnt fel a srác küzdelme az alkoholos forrócsokival, de hamar egyértelművé válik, hogy az auror nem csak emiatt szólított meg minket.
- Ugyan, a lángnyelv a maga látványához képest igazán semmi... milyen kicsi a világ, nem de? - kortyol az italába megjátszott kezességgel partnerem, míg én kis mosoly mögé igyekszem rejteni meglepettségem, amikor az auror feláll és közelebb lép hozzánk. Ahogy Fraser mellé ér és meglapogatja a vállát, a szúrós-édes illatú lötty beteríti az asztalt és a tulajdonosát is, én pedig még épp időben pattanok fel ahhoz, hogy ne végezzem úgy, mint Elliottal a Dolce Vitában. Teszek egy lépést oldalra, undorodva nézve a csöpögő italt, majd egy rosszalló pillantással jutalmazom az aurort.
- Az, hogy kicsi, nem is kifejezés... Ó, elnézést, bizonyára az én hibám... - jegyzi meg a férfi szánakozva, úgy téve, mintha nem direkt csinálta volna, de sajnos mind jól látjuk a szándékait. - Hölgyem, egy kávét kérek ide a fiatalembernek!

Amíg a pult felé pillant, én tekintetemet kérdőleg Fraserre függesztem. Az egyértelmű, hogy ismerik egymást, de értékeltem volna, ha erről nem az aurortól értesülök személyesen. Bosszúságomat viszont csak el pillanatra láthatja mielőtt az auror ismét visszafordítja figyelmét ránk.
- Milyen gyönyörű vendége akadt, Mr... James, jól emlékszem, igaz? - folytatja partnerem szívélyeskedő egrecíroztatását, aki egyre feszültebbnek tűnt és én csak remélni tudtam, hogy semmilyen meggondolatlanságot nem fog elkövetni - ahogy felvette velem a szemkontaktust egy kis bólintással próbáltam a tudtára adni, hogy nincs mitől tartanunk. Hiszen csak két ember vagyunk egy kávézóban - ez semmilyen szín alatt nem lehet bűn. - Remélem a hölgy nem egy újabb protektor, akinek a bajból kéne kihúznia önt, Mr. James. - nevet fel, én pedig kérdő pillantást vetek a fiúra. Arról nem szólt a fáma, hogy volt már dolga a minisztériummal… vagy hogy aurorok felismerhetik a város bármely pontján. - Egy ügyet megúszott, de majd a következőt?

A felszolgáló gyors mozdulattal teszi le Fraser elé a kávét, aminek illata belengi a közöttünk megfagyott levegőt. A fiú ül az asztalnál, mögötte az auror, kezeit a vállain tartva, én pedig velük szemben egyik kezemet a székem támláján nyugtatva, a másik pedig észrevétlenül a szoknyám zsebében nyugszik a pálcámat markolva, ha esetleg szükség lenne rá. Őszintén remélem, hogy nem lesz.

- Nos, ha nem bánja, éppen valaminek a közepén vagyunk... - szólal meg újra a társam és bár értékelem a szándékot, hogy finoman jelezze az alkalmatlankodónak, hogy talán távoznia kellene, sajnos nem működik, sőt a másik auror is csatlakozik hozzánk érdeklődve figyelve a kibontakozó kis jelenetet.
- Valami probléma van, Morgan? - kérdezi komolyan a partnerétől, de mielőtt az válaszolhatna, kapok az alkalmon és közbevágok.
- Igen, a kollégája valamilyen rejtélyes okból zaklatja a tanítványomat - felelem méltatlankodva, tekintetemet a Morgan nevűre függesztve. - Lenne szíves levenni a kezét Mr. Jamesről? - engedem, hogy némi hisztérikus él is kerüljön a szavaimba, az általában kellően kiakasztja a fajtájukat. Nem találkoztam még olyan aurorral, aki leállt volna egy hisztis szőkével vitatkozni csak a maga szórakoztatására és reméltem őket is kellően taszítani fogja a frusztráltan megránduló, lefelé konyuló alsóajkam látványa. - Szerencséjükre nem, nem protektor vagyok, de kérem jelezzék, ha esetleg szükségünk lenne egy jelenlétére…
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 10. 17. - 13:56:32 »
+1

i'm not like them
but i can pretend



2001. szeptember 20.
style


A nagydarab auror úgy szorongatja a vállamat, és az azon átfutó néhány heget, hogy egészen megfeszülök, még ha igyekszem is nem mutatni ezt. A barna folyadékot figyelem, amely végigfolyik az asztalon, majd tompa hanggal csöppen onnan le, és ezzel egyidőben persze égeti a mellkasomat is, a garbó anyagán keresztül. Nem különösebben sajnálom persze a löttyöt, de ahogy a ruhám átissza a szagát... hát ez remek lesz. Kissé megfeszítem az állkapcsomat, ahogy mocorogva megpróbálok kitérni a tenyér alól, de az csak nem enged, mintha legalábbis világi cimborák lennénk. Még hogy az aurorok nem szánalmasak... én nem terveztem jelenetet rendezni a kávézó kellős közepén.
Miss Beckett bosszús vonásai felé pillantok. Persze, én sem így terveztem ezt az egészet... nem akartam beleszaladni egy aurorba, pláne nem pont egy olyan aurorba, akivel már összeakadtam a múltban. Óvatosabbnak kell lennem... így is az vagyok, de nagyon úgy látszik, hogy ez nem elég. Ha egyedül lennék, egyszerűbben kicsusszanhatnék a helyzetből... sőt, talán még engednék a pálcám hívogató susogásának is, hogy leátkozzam ezt a provokatív faszt... de sajnos nem vagyok egyedül.
A pincérnő leteszi elém az újabb csésze kávét az asztalra. Ez már azért sokkal jobban néz ki, nem tekereg rajta az a gusztustalan réteg tejszínhab, de sajnos az illatát elnyomja az előző lötty, amely már a padlón folyik végig.
- Valami probléma van, Morgan? - kérdi a másik auror, aki mellénk lép. Ennek az arca szerencsére nem ismerős, mielőtt viszont a mellettem álló válaszolni tudna, Miss Beckett veszi át a szót.
- Igen, a kollégája valamilyen rejtélyes okból zaklatja a tanítványomat. Lenne szíves levenni a kezét Mr. Jamesről? - Várakozóan felpillantok a bizonyos Morganre, aki egy illedelmesnek szánt mosolyt vet a szőkeségre, és elhúzva a kezét távolabb lép tőlem. - Szerencséjükre nem, nem protektor vagyok, de kérem jelezzék, ha esetleg szükségünk lenne egy jelenlétére…
Visszafogom a halvány kis mosolyt, amely ajkamra szeretne görbülni, és helyette inkább a kávé felé nyúlok, hogy belekortyoljak. Az ingyen kávé is kávé, akkor is, ha egy vérbeli fasztól kapod, nem?
- Már megyünk is, hölgyem - szólal meg az ismeretlen, visszafogottabbnak tűnő társ. - Nem igaz, Morgan?
Morgan biccent egyet, és kihúzza magát. Csak a szemem sarkából pillantok rá, közben lazán elhelyezkedem a székemben... nem is sejti, mennyire nehéz fesztelennek maradni. A pálcám kegyetlen ereje fel-le vibrál a testemen, hogy használjam, hogy engedjem ki a dühét, amiért valaki csak úgy becsmérelni próbál, és ezt nem egyszerű visszafogni. Főleg, hogy a csuklómban még mindig ott lüktet a sötét jegy okozta fájdalom, és suttog a fülembe, hogy húzzak el innen... a testem nem tudja, hogy nem Feryll ül velem szemben, a testem nem érti meg, hogy Feryll már halott.
- Hogyne. Elnézést, amiért megzavartuk a kis... találkozót - biccent Morgan, főleg Miss Beckett felé célozva a mozdulatot. - További kellemes napot!
Nem válaszolok, csak visszafordulok előre. Megvárom, amíg mind a ketten elhagyják az épületet a varázspálcám pedig lenyugszik végre. Akkor megköszörülöm a torkomat, és kicsit feljebb ülök, kicsit megmozgatva a sajgó vállamat, és előhúzom közben a galagonya pálcát zakóm zsebéből.
- Hát ez felettébb kellemetlen volt... - jegyzem meg, és közben lágyan legyintek egyet az asztal és a pulóverem felé, hogy eltüntessem róluk a forrócsokoládé nyomait. - Szép mentés volt, Miss Beckett! Hol is tartottunk?
Úgy kérdezem, mintha ez az egész az előbb meg se történt volna. Visszacsúsztatom a pálcát a zsebbe és kihúzva magam elhelyezkedem, hogy aztán újra ajkamhoz emeljem a kávéscsészét. A koffein jólesően csörgedezik végig torkomban, feltölt egy kis energiával, bár azért már egyre inkább hiányzik egy újabb szál cigaretta.
- Szóval... egy könyv, hmm? - kanyarodok vissza az előző témához.
Naplózva

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 10. 20. - 22:18:52 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem


Ez a figura mindig működik.
A megremegő alsóajkam, a ránduló bal szem, a frusztráltan felhúzott orr, a remegő, ökölbe szorított kezek… egy férfi sem bírja sokáig, elég egy perc, hogy dekódolják a kirobbanni készülő hisztit, mintha megcsapná az orrukat valami jellegzetes szag, már fordulnának is sarkon és ez a taktika a legtöbb aurornál is működik.
Még a háború előtt fejlesztettem ki, amikor néha magam kellett elcsenjek egy-két kötetet ilyen-olyan varázslócsaládok könyvtáraiból. Ha rajtakaptak, a legjobb védekezés mindig az volt, ha már a vád legfinomabb érzékeltetésénél felvettem a kesztyűt és kijátszottam valamelyik jól bevált lapom… mondjuk az Őrült Hisztérikát, aminek Beckették mindig is tartottak. Légy a legrosszabb dolog, amit rólad mondanak és ki tudja…? Még előnyödre is válhat.

- Már megyünk is, hölgyem… - biztosít a frissen csatlakozott férfi, míg én a társára függesztem a tekintetemet és elengedek egy ideges kis sóhajt, ahogy visszahúzza a kezeit Fraser bizonyára hálás vállairól. - Nem igaz, Morgan?
Morgan kihúzza magát, de inkább kelletlenül, mint egyetértésben a kollégájával. Újra megrándul a szám, de most csak a visszafojtott mosolytól, amit úgy szeretnék felé villantani, tudatni vele, hogy pontosan tisztában vagyok vele, hogy néhány egyszerű szóval vetettem véget a szórakozásának.
- Hogyne. Elnézést, amiért megzavartuk a kis... találkozót. További kellemes napot!
Viszonzásul biccentek és futólag Aidenre tekintek, ahogy kezemet intésre emelem.
- Önöknek is, uraim - figyelem türelmesen, állva maradva amíg kifizetik a cechet és szinte menekülőre fogják a dolgot. Nem mondom, hogy semmirekellő minden auror, de sajnos akadnak köztük is romlott alakok és a Morgan pont olyannak tűnik, aki azért élvezi a munkáját, mert Pokollá teheti mások életét és nem azért mert fenttarthatja a varázstársadalom békéjét. Vékony a vonal a bűn és bűnüldözés között és mindkét oldalon vannak ügyes kötéltáncosok, akik ügyesen tudják egyensúlyban tartani a kettőt vagy egyikkel a másikat megmagyarázni.

Mire az ajtó egy kattanással bezáródik mögöttük, Fraser pár gyors pálcaintéssel eltűnteti első rendelésének maradékát, én pedig kiveszem a pálcám a zsebemből és megtisztítom vele a korábban elfoglalt székemet.
- Hát ez felettébb kellemetlen volt... - szólal meg közben a srác én pedig hosszút hümmögve újra helyet foglalok és ránézek a kávéscsészéink felett. - Szép mentés volt, Miss Beckett! Hol is tartottunk?
Nem mintha szükségem lenne a dicsérő szavakra, de azért biccentek a megjegyzésre. Ő természetesen úgy tesz, mintha mi sem történt volna, hiszen épp az imént mentettem ki egy helyzetből, ami nagyon könnyen, nagyon rosszul végződhetett volna mindkettőnk számára, de sajnos nem lehetek olyan elnéző, mint amilyennek tűnök, ha az üzletem forog kockán.
- Szóval... egy könyv, hmm?

- Kik voltak ezek és honnan ismerik… Mr. Jamest? - teszem fel a logikus kérdést. Nyilván arra vagyok kíváncsi, hogy mi garantálja ezen a ponton, hogy a könyvtárban nem fogja valaki hasonlóképpen felismerni, amikor éppen az én megbízásomat teljesíti.
Egy felismerhető tolvaj nem éppen a legjobb ómen, de nem akarom egyből leírni sem, hiszen eddig olyan ígéretesnek tűnt, így csak érdeklődve pillantok rá a csészém karimája fölött ahogy a lassan hűlő kávémba kortyolok. Erősen remélem, hogy valami elfogadható magyarázatot tud adni a kérdésemre és míg ő válaszol, előhúzom a táskámból a cigarettatartómat - az előbbi találkozás bőven adott indokot egy újabb szálra. Mindkettőnknek.
- Az izgalomra? - kínálom neki oda, majd magam is kiveszek egy szálat és várakozón pillantok rá újra némi segítségért a meggyújtásához.
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"

Aiden Fraser
Eltávozott karakter.
*****


broken boy

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 10. 24. - 19:52:32 »
+1

i'm not like them
but i can pretend



2001. szeptember 20.
style


Nem mutatom ki, de egy kicsit ideges vagyok, hogy ez az incidens elcseszte az egész üzletet. Rohadtul nem örülnék neki... ugyanis épp csak most érzem azt, hogy kezdek a saját lábamra állni és egy kicsit igazán élni anélkül, hogy valami fasz ott állna mögöttem és tolna előre, bele a sűrű feketeségbe, amelyből ki sem látok. Még mindig érzem a férfi szorítását a vállamon, és kiráz a hideg ha arra gondolok, hogy egykor Feryll magasodott felém pont ugyanígy... De Feryll már nincs... a hülye kislánya pedig cseppet sem számít.
Úgy teszek, mintha nem venném észre Miss Beckett kétkedő pillantásait, és rezzenéstelenül helyezkedek el a székben, hogy igyak egy korty kávét. Végülis, ha más nem, legalább kaptam egy adag ingyen koffeint ahelyett a szar helyett, amit az előbb kihozott a felszolgáló... Persze, ha már a hölgyről van szó, nem mondom, hogy rosszul kezelte a helyzetet. Sőt. De ez nem is kéne, hogy meglepjen... azoknak, akiken ott húzódik az a bizonyos fekete mintha, muszáj hogy legyen valamiféle érzéke ahhoz, hogy hogy simítsák el az aurorokat. Akaratlanul is megdörzsölöm egy kicsikét a lüktető bal csuklómat.
- Kik voltak ezek és honnan ismerik… Mr. Jamest? - Kissé megrándul alsó ajkam sarka a névre. Ó remek, ez a név is kerget...
Kicsit megköszörülöm a torkomat és feljebb ülök, megigazgatva a garbóm nyakrészét, mintha csak aggasztana, hogy nem áll makulátlanul.
- Egy aktából - válaszolom hozzám nem illően, teljesen őszintén, és aztán magamhoz veszek még egy korty kávét, mielőtt a csészét aztán visszatenném az asztalra. - Kérem, Miss Beckett, ne aggódjon az előéletem miatt! Egy igazán... kellemetlen félreértés miatt keveredtem csak össze a Minisztériummal. Tulajdonképpen ők tartoznak nekem kártérítéssel, amiért megvádoltak valami faszsággal... ha fontos lenne, akkor most nem ülnék itt ilyen nyugodtan és kávéznék önnel, ebben biztos lehet. 
Végeredményben nem hazudok... annyira. Ami azt a bizonyos gyilkossági ügyet illeti, tényleg igazam van. Nem voltam bűnös, semmi közöm nem volt szerencsétlen kiscsajhoz, ami viszont a többi részt illeti, a dolgot a makulátlan előéletemről... hagyjuk is! Azokért a dolgokért sosem keveredtem a minisztérium elé, így pedig nincs is hozzájuk semmi köze senkinek. Még ennek az ártatlan tűnő, rózsaszínbe tekert szőkeségnek itt előttem sem.
Figyelem, ahogy cigarettát halászik elő a táskájából, ahogy pedig felém nyújtja, elfogadom az egyik szálat, igazából pont jól jön, hogy egy kicsit elmossa az előző dolgoknak a rossz szájízét nyelvemről. Ahogy ajkaim közé csúsztatom a szálat, már nyúlok is a szék szélén lógó zakóm zsebébe azért a bizonyos öngyújtóért... használhatnám a pálcámat is, sőt, talán egyszerűbb is volna, de mégsem vagyok hajlandó. Még akkor sem, ha ez csak egy szánalmas muglitalálmány. Apám valamiért odáig volt értük.
- Az izgalomra? - veti fel Miss Beckett, én pedig közben meggyújtom a szálakat, majd visszadőlök a helyemre.
- És a megkötött üzletre, hölgyem - kacsintok felé, és közben mélyet szívok a cigarettából, kiélvezve a dohány aromáját orromban és számban. Élek is a lehetőséggel gyorsan, és visszakanyarodok az üzlethez. - Van még olyan részlet, amiről esetleg tudnom kéne?
Ha még valamit hozzátesz, akkor addig elfogyasztom a kávé maradékát is a cigaretta mellé. Szerencsére nem tér be több kellemetlen alak a kávézóba... kocsmába... nem is tudom, mi ez a hely, azon kívül persze, hogy egy szardomb. Sajnos a falakon pattogó kávéscsészék tejszínhabbal nem elég meggyőzőek ahhoz, hogy eltekintsek a padlón folyó ragacsos izétől.
Ha úgy ítélem meg, hogy végeztünk, akkor lassan hátrébb csusszanok a székkel, majd fel is állok, a csikket a középre helyezett dohánytartba nyomva el.
- Nos, öröm volt a találkozó, Miss Beckett... - Felemelem a zakómat a szék háttámlájáról, hogy magamra kanyarítsam, és újra a hölgy arcára pillantok. - Azt hiszem, a napokban viszontlátjuk egymást... - A kijárat felé lesek, majd hirtelen visszafordulok. - Ó, és még valami... kérem, hívjon Mr. Frasernek. - Magamban újra elátkozom azt a faszt, amelyik felhozakodott a második nevemmel. - További szép napot.
Zakóm zsebébe csúsztatom a kezemet és sarkon fordulok, hogy a kijárat felé induljak, közben pedig a pult mellett elhaladva néhány galleont csúsztatok át az amögött állónak, fedezve természetesen a Miss Beckett által elfogyasztott mézes, tejszínhabos izét is.
Naplózva

Deliah Beckett
Eltávozott karakter
*****


A Könyvkereskedő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 11. 01. - 13:23:58 »
+1


mindig legyen menekülési terved



2001. szeptember 20.
délután 3 óra
öltözetem

Ez a találkozó egyáltalán nem úgy alakult, mint amire számítottam - nehéz lett volna bármilyen korábbi alkalomhoz hasonlítanom, így inkább nem is próblkoztam ezzel. Új év, új dolgok.

Fraser továbbra is tartja a magabiztos frontot, ha meg is zavarta az előbbi jelenet, jól leplezi; még a kérdésem sem zökkenti ki különösebben, inkább csak kihúzza magát egy kicsit, mint aki még határozottabbnak, összeszedettebbnek akar tűnni.
- Egy aktából - kortyol bele a kávéba mielőtt letenné maga elé. - Kérem, Miss Beckett, ne aggódjon az előéletem miatt! - kezdi nyugtatólag, amit egy fáradt mosollyal hallgatok. Végülis én kockáztatom az üzletem, a hírnevem egy kezdő tolvaj alkalmazásával, miért is ne lennék nyugodt? - Egy igazán... kellemetlen félreértés miatt keveredtem csak össze a Minisztériummal. Tulajdonképpen ők tartoznak nekem kártérítéssel, amiért megvádoltak valami faszsággal... ha fontos lenne, akkor most nem ülnék itt ilyen nyugodtan és kávéznék önnel, ebben biztos lehet - magyarázza és bár őszintének tűnik, bizonyára mindketten tudjuk, hogy az igazság csak interpretáció kérdése és a szavait akár én is mondhattam volna. A Minisztérium nem ritkán indul el jó irányba, de rossz célt keresve, ezt a saját bőrömön tapasztaltam nem egyszer és reményeim szerint Mr. Fraser ugyanilyen lazasággal fogja tudni kivágni magát, ha esetleg a megbízás teljesítése közben aurorokba botlik.

- És a megkötött üzletre, hölgyem - kacsint rám, ahogy elvesz egyet a felajánlott cigarettákból, majd meggyújtja az enyémet, amiből fejcsóválva szívok egy mélyet. - Van még olyan részlet, amiről esetleg tudnom kéne?
Nem mondom, hogy nincs bennem némi ellenérzés a könnyedségével kapcsolatban, ahogy ezt a számomra igen fontos munkát kezeli, de be kell vallanom, semmi kedvem tovább keresni a “megfelelő” tolvajt, hiszen mindenkinek vannak hibái és Mr. Fraser talán a rátermettebb fajta - az, hogy nem stresszeli magát túlságosan egy ilyen helyzetben akár még előnyére is válhat.
Nem sokat hezitálok tehát, ahogy a cigarettatartót a helyére csúsztatva egy darab bájolt pergament és egy kártyát veszek elő a táskámból, a korábbi bénázáshoz képes meglehetős könnyedséggel. Körbepillantok a kihalt kávézóban, ahogy végigfuttatom az ujjamat a lap peremén, majd felnézve a fiatal srácra az asztal másik oldalán felé nyújtom.
- Ezen minden információt megtalál, amire szüksége lehet, csak mártsa kávéba - magyarázom halkan az üresnek tűnő papír kulcsát felfedve. - Ha lenne bármi kérdése, itt a kártyám, keressen fel vagy küldjön baglyot. Persze megfelelően kódolva az üzenetet… - teszem hozzá a biztonság kedvéért, de nem teszem hozzá, hogy erre miért van szükség - ez magától értetődő. Tőlem sem állnak távol a mindenféle félreéértés miatt szaglászó aurorok. Sajnos.

Több mondandóm nem akad, így hátradőlök a székemben és tovább cigizve, türelmesen figyelem ahogy Fraser feláll és felöltözik.
- Nos, öröm volt a találkozó, Miss Beckett... Azt hiszem, a napokban viszontlátjuk egymást... - búcsúzik, ám mielőtt távozna, még hátrafordul. - Ó, és még valami... kérem, hívjon Mr. Frasernek - kérésére kicsit felszökik a bal szemöldököm és mosoly kúszik az arcomra. Eddig is így szólítottam, így kicsit furcsán hat, de inkább nem tartóztatom fel ennek a megjegyzésével, csak bólintok. - További szép napot.
- Önnek is… Mr. Fraser - intek némileg szórakozottan, mielőtt magam is elkortyolom a melange-om langyos maradékát. Szememmel követem alakját a pultig és ha még felém pillant egy újabb biccentéssel köszönöm meg, hogy rendezte a számlát, majd magam is elnyomom az elhasznált csikkem.

Csiszolatlan gyémánt, akihez jelenleg jelenleg szép reményeket fűzök - összegzem magamban az első benyomást és abban a reményben öltöm magamra a kabátom, hogy a bizalmam nem vész majd kárba, sőt, talán olyan emberre találok Mr. Fraserben, aki hosszú távon is partner lehet a vállalkozásom… nos, fenntartásában.


Köszönöm a játékot! Mosolyog
Naplózva


"There's a light in all of us trying to get free"
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2023. 05. 17. - 10:09:55
Az oldal 0.144 másodperc alatt készült el 41 lekéréssel.