+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Skye Bailey
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Skye Bailey  (Megtekintve 1132 alkalommal)

Skye Bailey
Eltávozott karakter
*****


good liar

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 28. - 21:37:50 »
+2

SKYE BAILEY



Mottó
I’ll set fire to the whole place
I don’t even care about our house
It’s not the same in here since he left anyways

Burn it down, burn it down, burn it down, burn it down

        Alapok

jelszó || Tűnj el, te rusnya dög!
így ejtsd a nevemet || Szkáj Béjli
nem ||
születési hely, idő || Kanada, Montreal; 1977. július 21.
horoszkóp || rák
kor ||24
vér || sárvérű
munkahely || Carpe Diem Teaházban részmunkaidős
 


         A múlt

1991/11/9
Kedves Szemétláda!
Szokj hozzá ehhez a megszólításhoz, mert innentől kezdve így foglak hívni. Tudom, elég szemét dolog, de igazából teljesen jogos. Végül is te hagytál el, és léptél le úgy, hogy egyedül hagytál minket. Nem igazán tudod, hogy miről beszélek igaz? Fogalmad sincsen róla, mert én is biztosan csak egy elhajítható papírfecni vagyok.
De segítek neked, hogy megértsd. Bár magam sem értem, hogy miért írok neked még mindig. De mivel a leveleket sosem küldeném el neked - már elégszer próbálkoztam -, marad az, hogy neked címzem ezt a naplót. Szóval, most kedves napló-szemétláda, itt az ideje figyelned rám is. Egyébként haragszom, és haragudni fogok rád. Mindazok ellenére, hogy az elején mennyire tökéletes volt minden. De tényleg.
Egyszerűen tökéletes volt. Olyan volt, mintha egy viharok nélküli világban nőttem volna fel, és még csak fel sem tűnt, hogy az égen, egyre közelebb és közelebb gyűlnek a fekete felhők. Nem volt okom azzal foglalkozni, hiszen mindig sütött a nap, és te mindig ott voltál előttem, hogy megvédj. Ez pedig biztonságot adott. Talán ezt hívják az otthon melegének, a családnak, annak a valaminek, aminek egykor a tagja voltam. Annak a valaminek, ami látszólag olyan  jól működött. Hiszen te és anya teljesen jól kijöttetek egymással, én pedig elvoltam a gyermeki világomban, és nem is igazán akartam törődni a felnőttek dolgaival. Amúgy is lefoglalt a hoki. Tudtad, hogy imádtam. Szinte a mindenem volt. Ahogy te is. Bárcsak örökké tarthatott volna ez a furcsán túlvilági állapot.
Azt hiszem, már nem is emlékszel rám, ugye? Mindezt, amit most leírok egy kicseszett naplóba teszem, csak ezért, hogy ha majd egyszer haldokolsz, és eszedbe jut az, hogy valaha volt egy lányod meg egy feleséged ezt az arcodba dugjam, az orrod alá dörgölve mindazt, amit tettél, és amit utána már nem tettél velünk. De igazából lehet sosem fogom megtenni. Mert ha eléd kerülök attól félek még véletlenül addig ütlek, míg  tényleg meg nem halsz. Pedig szeretem magamról elhinni, hogy nem bántanék senkit csak azért, hogy fájdalmat okozzak neki... Bárcsak hinnék benne, hogy ez tényleg így van.
Én emlékszem az első korcsolyázásunkra, mert te tanítottál meg engem a hokizni is. A kezembe adtad az ütőt, és a jégkorongot, és aztán be is irattál hokizni. Szerettem csinálni, de tudod miért? Mert amikor a jégen voltam anya és te annyira boldogok voltatok. Szerettem, amikor mosolyt csalhattam az arcotokra, mert engem is boldoggá tett.
Emlékszem arra is, amikor lenyeltem játék közben a plüssmedvém egyik szemét, és ti rohantatok velem a sürgősségire. Csak azért nem féltem, mert te olyan nyugodt voltál, miközben a gyomromban ott volt az a műanyag cucc. Emlékszem az első olyan meccsre, amikor miattam kapott ki a csapatom, és annyira szomorú voltam tőle, hogy ott akartam hagyni az egészet, de te megvigasztaltál, és azt mondtad a hibákból tanulunk, és minden egyes rossz lépés után egy jó következik. Minden egyes rossz dolog után valamikor eljön a jó is.
Én annyira hittem neked. Minden szavadat elhittem...
De te mindent elbasztál.
És azt kívánom bárcsak lenne bennem annyi erő, hogy felkeresselek, és szétrúgjam a seggedet, apám. Mert én sosem fogok megbocsájtani azért, amit tettél. Még akkor sem, ha a halálos ágyad előtt állnék.
Na, tessék, éppen le akartam írni életed legnagyobb hibáját, de máris olyan ideges lettem, hogy kiöntöttem  a tintát és eláztattam pár oldalt. De mindegy, úgyis késő van, és én holnap írok Bájitaltanból. Te pedig az időmet rabolod. Egyébként tudod mi az a Bájitaltan? Jah, tényleg, nem tudod, mert sosem érdekelt.
De egyet elárulok. Egy tantárgy, amiben rohadt jó vagyok, holott a tanár a suli legrémesebb faszija.

Szóval fordulj fel!

1991/11/16
Még Mindig Gyűlöllek!
Egyáltalán miért pazarolom erre az időmet és a tintámat, hogy olyan embernek írok, aki semmit se fog ebből látni, és mellesleg mindennél jobban gyűlölöm? Jó kérdés, és nem tudom a választ. Egyébként a Bájitaltan dolgozatom megint zseniálisan sikerült. Te pedig csak und szét magad valahol az unalmas aktakukac életeddel, míg én mérgeket kotyvasztok.
Szóval, te köcsög szemétláda, azt hiszem ideje elkezdeni az elején. Minél hamarabb kezdem el az egészet, annál gyorsabban is esek túl ezen. Szóval egyszer csak úgy döntöttél, hogy Londonba kell költözni. Rettenetesen kiborultam, mert nem csak a hoki csapatomat kellett így magam mögött hagyni, hanem mindent, amit addig megszoktam és ismertem. Még az utazási napján is bebújtam a gardróbba, hogy ne találjatok meg, hiszen egyedül is olyan könnyűnek tűnt ott élni a házban. Persze anya rögtök kiabálni kezdett, hogy lekéssük a járatot. Igazából tényleg lekéstük miattam hat órával később tudtunk csak elindulni. De csak azért nyitottam ki a gardrób ajtót, mert megígérted, hogy Londonban is hokizhatok. Én pedig megint hittem neked.
De ahogy ebbe a poshadt Londonba költüztünk egyre jobban és egyre gyorsabban szökött ki a fény. Mindent elborított a sötétség, és a fojtogató bűzös eső egyre csak ömlött és ömlött be abba a kicsi társasházba, ahol éltünk, és lassan annyi eső esett, hogy belefulladtunk. Mi mindannyian belefulladtunk. Az a levél tett volna mindent tönkre? Amit a Roxfortból kaptam? Pedig anya is annyira örült neki, te miért nem örültél? Vagy csak velem volt a baj? Egész végig arra gondoltam biztos velem volt a baj, mert sehogy sem voltál után ugyan az az ember. Rám se tudtál nézni, és egyik nap egyszerűen eltűntél.
- Van valakim, Trisha. Én így nem tudok élni. Sajnálom.
Csak bámultam a hátadat, amint kilépsz a házból, és azt akartam hogy fordulj meg, hogy mondj valami mást, de nem csináltál semmit, csak eltűntél egy másik nővel. Akkor jöttem rá, hogy az egész életem csak egy hatalmas hazugság volt. Akkor láttalak utoljára.
És akkor gyűlöltelek meg.
Pedig el akartam neked mesélni, hogy milyen a Roxfort. El akartam neked mondani, hogy mennyire izgalmas dolog a kviddics, de annyira mégsem tetszett, hogy játsszak is a csapatban. A hoki volt a mindenem, még azután is, hogy sosem hokizhattam már többet. Mesélni akartam neked arról, hogy varázspálcákkal hadonászunk, és az elején teljesen röhejesnek találtam. És hogy igazából mennyire unalmas néhány óra. Szerettem volna írni neked arról, milyen volt amikor néhány mardekáros diák belém kötött a folyosón, mert azt mondták rám, hogy sárvérű vagyok.
Szerettem volna, ha tudod, milyen érdekes dolgokat láttam a Gyengélkedőn, ahova csak azért mentem, hogy megnézzem miféle betegségeket és sérüléseket szerezhetnek a varázsló gyerekek. Először csak puszta kíváncsiságból, aztán már egyre inkább céltudatosabban mentem oda. Leginkább csak agyára mentem Madame Pomfreynak, de ahogy figyeltem, hogyan gyógyít egyre jobban szerettem volna én is csinálni. Mert a gyógynövényekkel és a bájitalokkal alkothattunk valami olyat, ami képes volt rendbe hozni az emberi test belső vagy külső sérüléseit, ez pedig engem lenyűgözött. És minél többször surrantam be a Gyengélkedőre, annál jobban tudtam, hogy medimágus szeretnék lenni.  Annyira izgalmas volt megfigyelni az embereket. Azt, hogyan reagál a szervezetük a bájitalokra, hogyan forrnak össze a szövetek, hogyan nő ki újra az eltüntetett csont, hogyan szűnik meg a csigahányás, hogyan kezelik a szőrgombolyag náthát. De igazából az izgatott a legjobban, hogy amikor betegek lettek a diákok milyen vírus támadhatta meg őket, és hogyan reagálhatott az a bájitalokra, és egyre jobban érdekelt, mi zajlik az emberi bőr alatt, amit már szabad szemmel nem lehetett látni. Annyira jó lenne mikroszkóppal vizsgálni a sejteket, de még csak tizennégy éves vagyok.
Szerettem volna, ha válaszolsz a levelekre, amiket tényleg elküldtem, szerettem volna ha egyszer vagy te, vagy anya írtok valami bátorítást, de sosem válaszoltatok. Én pedig mostanra feladtam, hogy valaha írok még neked.
És lásd, most neked írom ezt a naplót. Mert én ilyen rohadtul ellentmondásos vagyok.

1992/01/10
Kedves útszéli szemét!
Tudod a ha a szar a nyakadba szakad, akkor az utána is csöpög rád. De miket is írok, te neked erről fogalmad sincsen. Mert leléptél, az én világom pedig egy csapásra megszűnt létezni. Hiszen amiben eddig éltem amiben eddig azt mondtad, hogy szeretsz összezúztad azzal, hogy elhúztál a francba.
Annyira, de annyira undorodom tőled.
Egyébként milyen volt a karácsonyod? Remélem szar.
Az én karácsonyom évek óta borzalmas, köszönöm a kérdésedet!!
Jaaaj, hát nem is meséltem neked az új apámról igaz? Aki egyébként tizenkét éves korom óta megkeseríti az egész életemet, és az anyáét is. Az övét jobban, ő van vele összezárva az év minden napjában, míg én el tudok onnan menekülni a Roxforba. Már ha az menekülésnek számít.
Igazából az egész a te hibád! Minden a te hibád, mert miattad alakult így az életünk. Az is, hogy anya ennyire gyenge és erőtlen lett, mert lelökted a leejtőn és beleesett a szarba. Szó szerint beleesett egy szardarabba, akit Nathaniel Marsh-nak hívnak. A bánatától nem vette észre, hogy ki is az a görény, és amikor végre rájött, már túl késő volt. Túl sok volt már a seb, a vér, és túl nagy a félelem.
Ismered a félelmet? Azt a félelmet, ami a csontodat, a húsodat és a véredet is megköti? Azt a félelmet, ami elveszi a hangodat, elveszi az erődet, elveszi az akaratod, és csak némán tűrsz, és hagyod hadd tépjen szét a vihar, miközben már arra sincsen erőd, hogy annak az elcsendesedését várd.
Tizenkét éves voltam, amikor először megverte. A szemem láttára addig verte és verte, amíg össze nem esett a sarokban, és én képtelen voltam megmozdulni, szinte sokkban voltam. Mert anya erős, és bátor, anya szép és okos, nem hagyná, hogy egy ilyen szemétláda ezt tegye vele. De igazából csak magamnak hazudtam. Anya akkor már csak egy üres fénytelen hüvely volt, amit Nathaniel kedvére ütlegelhetett, és szidhatott. Tudod sosem engedett oda hozzá. Egyszerűen csak vigyorogva nézte, ahogy anya visszakapja az öntudatát, és vergődve próbál talpra állni. Engem pedig erősen a markai között tartott, és ha túl hangos voltam a fejemhez vágta a sörös üvegét.
Én igazán szerettem volna nem haragudni rád, de akárhányszor anya felüvöltött, vagy felsírt a fájdalomtól, megint eszembe jutott, hogy minden a te hibád, és hogy én mennyire gyűlöllek. De gyűlöltem Nathanielt is. A széttört mocskos sörösüvegeit szerteszóródva a földön. A hányásának a nyomait a falon, a koszos, undoríró bűzét, a nagy széles lapát tenyerét, azt, hogy az összes pénzt elitta, amit csak talált.
És gyűlöltem a nadrágszíját is.
A verésből szikrák pattannak, a felhasadt bőrből pedig virág fakad. Legalább is ezt képzeltem el, ebbe a torz képzelgésbe menekültem amikor olykor úgy elvert, hogy heges maradt a bőröm. A verés olyan, mint a drog, egyszer elkezded, és nem tudsz tőle leszakadni. Most is érzem az első ütések nyomát a combom vonalán. Amiket azért kaptam, mert nem féltem tőle. Az anyámat tönkre tehette, de én nem hagytam, hogy velem is ezt tegye. Nem hagytam, hogy kiégessen.
Szóval akkor a karácsony, hm? Hadd meséljem el, nekem milyen volt most a karácsony.
Beivott. Igazából már rég elvesztette a jelentőségét ez a cseszett nap, de ő minden egyes évben csinált valamit, amivel felülmúlta az előzőt. Egész nap nem volt otthon, biztosan a kocsmákat járta, az utolsó filléreinket itta el, pedig anya még keresett valamit a testével, én pedig alkalmi eladó voltam néha Roxmortsban valamelyik boltban, hogy itthon ne dögöljön éhen. Az egész iskola oda járt le szórakozni, ott költötte el a zsebpénzét, én pedig kereshettem a pénzt, miközben más elszórta. Anyám pedig már csak arra volt már jó, hogy egy menetre elég legyen olyan férfiaknak, akiknek már nem voltak igényeik. Én meg amikor otthon voltam, hallgathattam ezt a szomszéd szobából, mert házhoz jöttek. De egy idő után annyira megszokottá vált, hogy szinte fel sem tűnt.
Igen, tényleg ez lett a feleségedből. Ilyenné vált az anyám, akit egykor annyira csodáltam.
Szóval hazajött, üvöltve kiabálva, és megint hajigált mindent összevissza, ami csak a keze ügyébe került. Csodálkozom, hogy maradt még egyáltalán törékeny cucc a házban.
- Trisha! Trisha! Azonnal gyere ide! - ordibálta, az anyám pedig mintha csak valami engedelmes kutya lenne odament a hívó szóra, és félszegen, hajlott háttal megállt előtte. Áradt belőle a bűz, és szinte már minden sejtemmel felkészültem arra, hogy ha kell anya elé ugorjak, mert egyre erőszakosabb volt, egyre undorítóbb, és attól féltem, hogy egyszer megöli. Felesleges lenne most leírni azt a veszekedést, és ordibálást, amit levágott, mert nem a szavak a lényegesek, hanem a tettek. Egyébként csak pénzt kért, de már nem volt, nem maradt, és anya hiába motyogta, hogy nem adhat többet neki, már lendült is felé az ökle.  Ekkor álltam közéjük. Az ütése rajtam csattant, én viszont már fel sem vettem, csak lüktetett az arcom. Csak egy kicsit löktem meg, mire ő felborult és olyan szerencsétlenül esett rá a korhadt, fából készült ebédlőszékekre, hogy összetört alatta.
Nehogy azt hidd, hogy ilyen izomállat vagyok, egyszerűen csak túl részeg volt. Viszont nem, hogy lenyugodott volna, csak még jobban dühös lett. Feltápászkodott, miközben mindent megint beterített valami elképesztően büdös hányás szag, én pedig újra fuldokoltam abban az esővíztől ázott kis lakásban. Nem akartam, hogy félni lásson, elvégre már nem vagyok tizenkét éves kiskölyök.
- Kérj bocsánatot, te taknyos. Ereszkedj térdre, és esedezz azért, hogy megbocsássak neked, hallod? - kiabálta teli torokból, de csak megráztam a fejemet. Nem akartam olyanná válni mint az anyám. És tudtam, ismertem már, hogy hiába tettem volna meg amit kér, úgyis megvert volna.
- Soha. Te nekem nem vagy senki. Nem fogok neked engedelmeskedni. Belőlem nem csinálsz rabszolgát, mint anyából! - válaszoltam neki és a szemébe néztem, ami csak folyt összevissza. Csodálkozom, hogy egyáltalán képes volt látni vele.
- Most nagy a szád, mi? Csak azért mert van olyan varázsló botod, mi?- kiabálta részeges hangon, miközben kioldotta az övet a nadrágjából, és a kezébe fogta. Ennek láttán tényleg megrémültem, mert eddig sosem ütött meg vele, de már akkor is minden porcikám visítani akart, és el szerettem volna szaladni, hogy aztán soha többé ne térjek vissza. Pontosan úgy akartam tenni, ahogy te is tetted velünk. - Tedd, amit mondok, térdelj le és esedezz a bocsánatért, vagy különben... - lépett felém fenyegetően, miközben meglengette a kezében a fekete bőrövet, de én nem mozdultam, és tekintetemmel anyát kerestem.
- Kérlek anya, kérlek, kérlek, kérlek, ne hagyd, hogy bántson, kérlek védj meg, anya kérlek.
Ostobán abban reménykedtem, hogy rászól, hogy elzavarja, hogy nem engedi, hogy megtegye. De ő nem mozdult. A mostohám pedig megcsapott az övével. És mindent beborított a nedves fájdalom, miközben engem a másik szülőm is cserben hagyott. Mert anyám egyszerűen csak kifakult élettelen tekintettel végignézte. Végignézte, ahogy addig üt, míg elhagyja a lábamat az erő, míg véraláfutásos nem leszek. Én pedig nem tudtam elrohanni onnan.
Mondd milyen az édes tudatlanság? Milyen érzés az új életedet élni azzal a tudattal, hogy hátrahagytál minket egy rémálomban? Gyűlöllek, mert elhitettél velem egy hazug életet, amiről azt hittem az a valóság. De a valóságban fájdalom van. És sok-sok felszakadt bőr, sok-sok vér.
És sok hazugság.
Mert én is kitaláltam egy életet, amiről a Roxfortban mesélhettem a többieknek. Kitaláltam a magyarázatokat, hogy miért van sok heg a testemen, kitaláltam dolgokat, hogy a valóságom éljen, hogy megszabaduljak attól az alkoholszagú jelentől, hogy elhitessem másokkal, milyen jól vagyok, hogy elhitessem mindenkivel, hogy boldog életem van. Azt mondtam a szüleim üzletemberek, és Monacóban van egy nyaralónk. Közben minden nap jött a levél anyámtól, hogy mentsem meg, mert megint bántotta. De már megmenteni sem akartam, hisze ő is csak nézte, egyfolytában csak nézte, hogy mit tesz velem. Annyit hazudoztam, hogy észre sem vettem:belém ivódott az hazugság keserű íze, és már minden egyes szavamban ott volt.
Mondd, most büszke vagy rám? Hiszen csak azt tettem, amit tőled tanultam. Becsaptam másokat.
Egyszer meguntam azt, hogy rólad hazudok olyanokat, ami lehet hogy igaz. Így egy idő után azt mondtam mindenkinek, hogy repülő balesetben meghaltál. Annyival könnyebb volt utána halottként gondolni rád. De igazából számomra tényleg meghaltál. Ahogy mi is a te számodra.

1996/09/01
Felvettek az egyetemre!
Nem hitted volna, mi? Azok után, amiket leírtam, amik egész életemben mélyen égő bőr alatti bélyeget hagytak rajtam, megakadályoznak abban, hogy tanuljak? Azt hitted ennyi elég volt ahhoz, hogy elfelejtsem mit is akarok csinálni? Hah, látszik, hogy rohadtul nem ismersz. De igazából senki sem ismer.
Vajon büszke vagy rám? Jó, igazából csúszással kezdek, mert nem volt pénzem az egyetemre, és el akartam otthonról költözni, szóval munkát kerestem, és halasztottam egy kicsit. De most végre tanulmányozhatom az emberi testet, az élő szöveteket, és végre lesz lehetőségem kezdeni is valamit az életemmel. Őszintén azt hittem, hiányozni fog a Roxfort, de mégsem hiányzik. Pedig volt az a hely, ahol nem tombolt az a fajta vihar, amitől hányingerem volt. Az volt az a hely, ahova nem ért el a mostohaapám szíja, és a mostohabátyám keze. Ott tudtam élvezni az életet, még akkor is, ha egyszerre váratlanul átcsapott a hangulatom valami eszeveszett tombolásba, amikor csak azt éreztem, kedvem lenne felégetni az egész világot, mert minden hazugságra épül, mert az egész világ hamis, és én is vele együtt az vagyok. Pedig szerettem szórakozni, szerettem a többiekkel lenni, még ha csak mindez felszín volt és üres barátkozás.
Egyébként, feltűnt, hogy nem említettem a mostohabátyám? Az is egy olyan élősködő, mint az apja, szívja a vérünket. beköltözött a szobámba, és még egy ágyon is kellett vele osztoznom. Annyira gyűlöltem, mert ő is ivott, és ugyan olyan haszontalan volt, mint Nathaniel. Még most is van, hogy hónapokra eltűnik, aztán megjelenik és isznak az apjával, üvöltöznek, és pénzt kér... Anyám pedig odaadja. Odaadja azt, amit én keresek meg neki. Ő pedig megint eltűnik, de tudom, hogy nem dolgozik. Egy elmebeteg, részeges játékfüggő drogos.
Mire elvégeztem a Roxfortot, anyám már csak egy szellem maradt. Ha találkoznál vele, azt hihetnéd, valami mumifikálódott test, ami egyfolytában mereng mindenen, csak éppen már nem részese semminek. Néha eszébe jut, hogy fájdalmai vannak, eszébe jut, hogy ott élősködik rajta a férje, eszébe jut, hogy a megkeresett pénzemet, amit minden hónapban adok neki, megint elitta. Mert akárhová rejti mindig megtalálja, elissza, vagy pedig darabokra tépi, hogy nincs rászorulva az én pénzemre. Eszébe jut néha felhívni, és kérni sírva, hogy menjek megint, mert baj van.
Én pedig tudod, hogy mit csinálok? Ki nem találnád.
Odamegyek, és ha kell megint szembeszállok vele. Mert nem félek tőle. Többé már nem. Mert én nem vagyok olyan, mint te még ha ő is cserben hagyott engem, nem tehetem meg az anyámmal azt, amit te is. Nem hagyom magára. Mert csak én tudom megvédeni. És ha ezért ki kell állnom az összes sörösüveg csattanását a testemen hát kapjátok be, kiállom.

1998/06/01
"Apám", aki sosem volt ott
Annyira lefoglalt a folyamatos háborúzás otthon, hogy fel sem tűnt igazából az a fenyegetés, amiről egyébként az egész varázslótársadalom beszélt. Az egyetemen is érezni lehetett a hatását, a feszült légkört és hirtelen mindenki mindenkinek az ellensége lett. Tudod, nem olyen volt ez a háború, mint amit te is elképzelnél, hogy pisztolyokkal lövöldöztek, molotov koktélokat dobáltak, vagy géppuskásokkal, tankokkal törték be a sulit. Nem robbantottak bombával. Csak varázslatokkal harcoltunk, de hidd el van a mágiának egy olyan része, amit te sem akarnál megismerni. Vannak ebben a világban olyan emberek, akikhez még én se szívesen mennék oda beszélgetni, pedig alapvetően nem félek az emberektől.
Szóval amikor készült kitörni az ostrom a Roxfortban páran úgy döntöttünk, hogy mi is részt veszünk benne, és ha harcolni nem is nagyon tudtunk legalább életeket szerettünk volna menteni. Tudod, az egész suli egy kibaszott romhalmaz volt, mindent betöltött a por, a törmelék, a vér, a kisült átkok és a holttestek vegyes szaga. A halálfalók pedig elözönlöttek mindent. Ők a rossz arcok amúgy, sokkal rosszabbak, mint amilyen Nathaniel és a fia. Mert ezek itt tényleg öltek. Pedig egészen menő nevük van nem? Ha egy punk együttesnek lenne ilyen neve tuti bírnám őket azt hiszem, de sajnos ez nem egy együttes volt.
Az ostrom alatt igyekeztünk a legtöbb sérült diákot megmenteni, és ha kellett akkor harcolni a rájuk támadó halálfalók ellen. Igazából hármas csoportokba verődtünk, már akik kijöttek a frontra, hiszen a suli falai között felállított Gyengélkedőben is szükség volt még medimágusra. Mellettem az a két hülye srác volt, akikkel egészen sokat lógtam, és még azt is hitték rólam, hogy a legjobb barátjuk vagyok. De igazából minden látszat ellenére nem voltak a barátaim. Úgy nem, ahogy ők hitték rólam. Martin és Samuel akkor szakadt a nyakamba, amikor elsőéves voltam, és megbuktunk a legelső tárgyunkból. Háromszor.
Igazából az egész majdhogynem túlságosan simán ment. Aztán amikor éppen egy gyereket akartam megmenteni az elvérzéstől, Martin lefegyverzett, a pálcám meg valahol a latyakban landolt.
- Martin? Beléd meg mi ütött? - hallottam Samuel döbbent hangját a hátam mögül. Meg szerettem volna fordulni, de ott haldoklott a kezeim között egy tizenhárom-tizennégy év körüli kislány.
- Fogd be! Te is, és ő is... Mind a ketten mocskos sárvérűek vagytok, akik beszennyezitek a varázslótársadalmat - mordult fel elfojtott hangon Martin, mire már megint éreztem valahol mélyen egy halovány kis szégyent. Ez pedig feldühített.
- Ugyan már, Martin... Ezt te sem gondolod komolyan... Hiszen mi a barátaid vagyunk - dadogta Sam, majd a következő pillanatban hangosan felordított, én pedig odakaptam a fejemet. Samuel pedig úgy hullott a porba, és rángatózott, mint akibe magasfeszültséget vezettek. A kezemet még mindig a lány sebére szorítottam, miközben  a másikkal a pálcámat kerestem a mocsokban.
- Mi sosem voltunk barátok! - köpött felé, majd még egyszer leátkozta Samuelt, aki elhalóan nyöszörgött a fájdalomtól. A kezemmel kitapintottam a pálcámat, miközben kétségbeesetten próbáltam kitalálni egy tervet, hogy mind a két ember életét megmentsem. Végül kitapintottam a kezemmel az ismerős anyagot egy vértócsában, és megtámadtam Martint. Képtelen voltam a kislány mellől elmozdulni, miközben egyre csak ömlött ki belőle a vér, és egy részem azt kívánta bárcsak kettészakadhatnék, hogy Samuelt is ellássam.  Abban a félig térdepelő, kicsavarodott pózban párbajoztam Martinnal, egészen addig, míg felőle nem érkezett már több átok.
Fogalmam sincsen igazából mi történt vele. Lehet csak elájult, lehet elmenekült, de az is lehet, hogy megöltem. Nem tudom. Akkor ott csak reszketve, koszosan, sajgó tagokkal ültem a kislány mellett, mintha odatapasztottak volna. Pedig ő már nem élt. Ahogyan Sam se. Gyógyítóként hozzá kellett volna szoktatnom magam ahhoz a tudathoz, hogy lehet a kezeim között halnak meg az emberek. De ezt valahogy akkor képtelen voltam tényként elfogadni. Mert még a lehetőséget is elvették előlem, hogy segítsek rajtuk.
Azt kérdezed megviselt-e ez az egész? Talán mivel eddig is magamhoz képest egészen őszintén írtam, azt hiszem ebben sem kellene hazudnom. Az igazság az, hogy még most is érzem néha a tenyerem alatt a kislány bőrét. Most is látom Sam testét.
Aznap este képtelen voltam utána egy lépést is megtenni. Elszökött a tagjaimból az erő, és a kezem sem mozdult a kislány testéről, pedig lassan már nem is folyt belőle ki a vér. A szememmel pedig Samuel testét bámultam, azt a kifacsarodott testet, amit megmenthettem volna. Igazából csak eltemetem ezeket az emlékeket, és szeretek nem rájuk gondolni. Csak menekülök előlük, ahelyett, hogy szembenéznék velük.
Úgy teszek, mintha elfelejtettem volna őket. Mintha sosem léteztek volna.
Ugyan azt csinálom, mint te.
Csak eltemetem a múltat és nem nézek vissza.
De mondd, miért tűntél el? Nem voltam jó gyerek? Mit csináltam, ami miatt ennyire meg akartál tőlünk szabadulni? És ha én tettem valamit, miért bűntetted meg anyát is? Ő nem érdemelte volna ezt meg. Ő nem érdemelte meg ezt az életet egy ilyen féreg mellett.
Bárcsak megkérdezhetném ezeket tőled. Bárcsak adnál rájuk választ.
Bárcsak felkereshetnélek. Bárcsak meg akarnálak találni.
Bárcsak szeretnélek.
.
.
.
.
.
Bárcsak gyűlölnélek.



        Jellem

Skye olyan, mint az elem: egyszerre pozitív és negatív.
Alapvetően rendkívül eleven és barátságos személy. Olyan, aki képes odamenni a hajléktalanhoz az utcán és beszélgetni kezd vele. Mindenkivel megtalálja a közös hangot, a közvetlen, nyílt és laza stílusával könnyen elbeszélget bárkivel, bármiről. Akárkivel is elegyedik szóba, azok valamiért rögtön képesek a bizalmukba fogadni, a tekintetéből és természetéből adódó különös atmoszféra miatt, na meg lehet azért is mert egy vadidegent is olyan közvetlenséggel szólít le, mintha ezer éve ismerné őt is. Olyasfajta lány, aki mindenkihez odamegy, aki társaságra vágyik, aki képes lerohanni az utcán egy teljesen ismeretlen embert és magával ragadja valami elképesztő őrültségbe vagy szimplán csak beül vele egy kávézóba. A jelenlétének szinte sodrása van, olyan akár egy szélvihar, aki felkap magával bárkit és bármit. Nem fél az ismeretlen emberektől, és attól sem, hogy esetleg valaki akár meg is támadhatja a közvetlensége miatt.
Ő a vadóc punk lány aki benne van minden hülyeségben de mégis talán sokszor felnőttebb és érettebb is a többieknél, az a fajta, ha valaki túlságosan is nagy őrültségre készül, akkor megállítja és még a szavára is hallgatnak.
Ám mindez csak az érme egyik oldala, mert természetéből adódóan hatalmas kettősség tombol benne.
Egyik pillanatról a másikba csap át a hangulata. Egyik alkalommal még jókedvű és eleven, de aztán egy pillanat alatt képes az ellenkező hangulatba átesni. Képes egyszer csak a kedvenc együttesének a koncertjéről lelépni a kedvenc száma közben, mert hirtelen elege lesz a világból. Egyik pillanatról a másikra eltűnik a társaságból, elzavarja azokat, akik körbe veszik, vagy szimplán nem is akar róluk tudomást venni. Olykor elvesz a saját gondolataiban, és csak hagyja magát, hogy a háborgó érzelmei sodorják magukkal.
Egyszerre olyan, aki képes a földről felhúzni az elesettet, lelket önteni beléd, ő az aki ott van melletted a lerosszabb időszakodban. És ugyan úgy ő az, aki egyszer csak megfeledkezik rólad, hogy ha elesel nem nyújtja feléd a kezedet, és szinte elüldöz a közeléből. Nem ellenséges, senkinek sem tudna igazából ártani.  A viselkedésével összezavar másokat, de nem igazán törődik azzal, hogy mit gondolnak róla a többiek.
Hazug. Minden szava hazugság, főleg ha a saját életéről van szó. Gondosan felépített hazug szavakkal beszél, de ő nem rabja a saját hazugságainak. Kitalált egy olyan életet, amit elmesélhet, olyan dolgokat, amikre választ adhat anélkül, hogy azok a saját múltjára és jelenére vonatkozhatnának. És bár a szavai nem igazak, az érzéseit mindet őszintén megéli, az érzelmei beszélnek a hazug szavaik helyett. Ha dühös, őszintén dühöng, ha segít másokon teljességgel a szíve vezérli, és ha boldog, minden porcikájával az.
Hihetetlenül szeszélyes, kiszámíthatatlan és kiismerhetetlen. Ha valaki azt gondolja róla, hogy ismeri, akkor nagyot téved, mert a legváratlanabb pillanatban tesz vagy mond olyat, amivel mindig meglepi a többieket. Szenvedélyes és eleven. Szabad szellemű, aki egyet gondol és nem jár be egyetemen az órákra, főleg ha egy tanár vagy tananyag nem tetszik neki. Szereti maga alakítani a szabályokat, bár sok esetben kompromisszum képes. Játékos természet, szeret kitalálni játékokat, amikkel elszórakoztathatja magát is és a beszélgetőpartnerét, barátait is.
Sűrű kapocslat hálója van, sok mindenkit ismer, nem csak az egyetemen, hanem az utcákon az éjszakai klubbokban,és őt is ismerik, szeret kapcsolatban lenni az emberekkel, de mégis úgy, hogy senkihez ne kerüljön túlságosan közel. A hite a világában, a családban, a biztonságban, az emberekben megingott. Fél attól, hogy újra elárulják, ha ismét közel enged magához bárkit. Így megtartja azt a bizonyos távolságot, és ennek köszönhetően is maradhat sokak számára egy igazi rejtélyes embernek, akit sosem lehet teljesen kiismerni. És így előfordul az is, hogy ő árul el és hagy cserben másokat, mintsem hogy ismét őt hagyják magára. Nem hisz a szerelemben, a világban, és úgy gondolja az egész boldog gyerekkora csak egy hazugság volt.
Bár erőszakos környezetben nőtt fel, sosem bántana senkit csak azért mert jól esne neki, az otthoni balhékban is csak azért áll bele a harcba, hogy megvédje azokat akiket szeret, és bár nehezen vallja be magának, és bár a jelleme se mindig ezt igazolja nagyon hűséges és odaadó barát tud lenni, csak túlságosan retteg attól, hogy ismét magára hagyják. Kevés embert tart az ellenségének, kevés emberre haragszik. Ahhoz, hogy valakit meggyűlöljön annak olyasmit kell ellene elkövetnie, ami örökre mély nyomot hagy benne, de általában könnyen megbocsájt, sőt csak megvonja  a vállát a legtöbb ellenségeskedő dologra.
Egyszóval szinte forrongó tűzvihar dúl a bőre alatt, ami néha-néha kirobban belőle és akkor mindent felperzsel maga körül.


         Apróságok

mindig || a motorja, gördeszkázás, hoki, punk és rock zene, táncolás, jégkrém minden mennyiségben, Margaréta és Bóbita, festés, horror (könyvek, filmek, játékok), virágok, pillangók, gyógyítás, tudomány, kísérletezés, mindenféle különleges étel, barna sörök, teák minden mennyiségben, cigi
soha || félresikerült kísérlet, erőszak, ha megmondják mit tegyen, erőszakos férfiak, gyenge jellemű nők, unalmas tanórák, ha erőszakosan olyanra kényszerítik, amit nem akar, spenót, büdös, koszos környezet
hobbik || Mindig kitalál valamit, amivel szórakoztathatja magát. leginkább motorozni szeret, vagy kimenni a gyakorlópályára és gördeszkázni a többiekkel. Szeret festeni, koncertekre járni, az éjszakai Londonban sétálni, beszélgetni emberekkel. Szeret magányosan üldögélni és egyedül inni és cigizni.
merengő ||
legjobb: az első gólja a hokimeccsén
legrosszabb: amikor az édesapja otthagyta őt is és az édesanyját is egy másik nőért, róluk pedig teljesen megfeledkezett. és ide tartozik minden rossz emléke amik a mostohaapjához, mostoha bátyjához, és az ostromhoz kötődnek.

mumus || egy részeges alak jelenik meg előtte, aki egyfolytában sörösüvegeket dobál felé
Edevis tükre || végre elhagyja a családját a mostohaapja
százfűlé-főzet || enyhén fekete színű, tömény teafű illatot áraszt magából az íze pedig olyan, mint a dohányé
Amortentia || frissen karamellizálódott cukor
titkok || mivel kénytelen volt egy szobán és egy ágyon osztozni a mostoha bátyjával, ő egyik nyáron megfogdosta egy éjszaka.
azt beszélik, hogy... |bipoláris, de ez nem igaz, a szeszélyes természetétől lesz Skye teljes egész.


        A család

apa || Edward Bailey; 47; mugli; minden porcikájával gyűlölni akarja
mostohaapa || Nathaniel Marsh; 50; mugli; gyűlöli
anya || Trisha Connor; 45; mugli; csalódott benne, mint anyában és nőben, szánalmat érez mára iránta, de nem szeretetet
mostohatestvér || Logan Marsh; mugli; 27; gyűlöli, undorodik tőle
gyermekek ||
állatok || Margaréta és Bóbita, a két bengáli cica

Családtörténet ||

Skye szülei egy Montréal Canadiens hokimeccsen találkoztak. Skye 8 éves koráig Kanadában éltek, de aztán, amikor az apjának vállakozása csődbe ment,kénytelenek voltak Angliába költözni. Az anyagi helyzetük vészesen romlani kezdett, ez pedig egyre több vitát és feszültséget szült. A két szülő egyre jobban eltávolodtak egymástól végül a váláshoz az vezetett, amikor kiderült, hogy Skye-ban varázsló vér csörgedezik. Ezt pedig a racionális gondolkodású, világ életében reális apja képtelen volt elfogadni, hogy a gyermeke holmi varázslócirkuszba került, így hát elhagyta a feleségét és a lányát is, a pénzügyi nehézségeikkel együtt és soha többé nem is nézett vissza.
Trisha kénytelen volt valami munkát találni, de sehol nem tudott elhelyezkedni a tanítónői végzettségével, így hát az utcán árulta a testét, bár erről a lánya nem tudott sokáig. Aztán egy nap teljesen elcsavarta a fejét az egyik vendége, aki egy piti szélhámos, és csak egy menedéket keresett magának és a fiának is, a behajtók, valamint a rendőrség elől. Előadta Trisának, hogy ő milyen hánytatott sorsú ember, akinek szüksége van egy olyan erős nőre, mint amilyen Skye anyja is volt. Ő pedig, aki mindénél jobban vágyott egy szerető férfira teljesen hagyta magát megvesztegetni, és belezuhant abba a kapcsolatba, amiből sosem tudott kimenekülni. Helyette hagyta, hogy a férfi és a fia kiszívják belőle minden erejét, a lánya szeme láttára, akinek 12 évesen fel kellett nőnie.



        Külsőségek

magasság || 168 cm
testalkat || Nőies, izmos, arányos alkata van.
szemszín || zöldes barna
hajszín || egyszer narancs, egyszer vörös, egyszer kék, egyszer rózsaszín. Mikor mihez van kedve
kinézet ||

A stílusa mondhatni polgárpukkasztó, hiszen rendkívül feltűnően öltözködik. Ruhatára a punk és a grunge stílusjegyeit hordozza magában, szereti a laza kényelmes, kissé szakadt cuccokat: harisnyát, nadrágot, felsőket. leginkább a sötét ruhákat hordja, színekben leggyakrabban feketét, vöröset visel. Egyaránt szereti a szakadt farmert, az egyszerűbb farmernadrágot, a szoknyákat, ruhákat is. A körmét feketére vagy vörösre lakkozza, szereti magát sminkelni, leginkább a szemét húzza ki fekete tussal és szemceruzával, de persze nem részesíti hátrányban a rúzsokat sem.
Három tetoválása van, mindegyik egy-egy mély heget takar, hiszen mugi család szülötteként nem tudta magán begyógytíani kiskorúként a mély hegeket, amiket a nevelőapja okozott neki. Van egy pillangó tetoválás a jobb oldalán, egy fecske a kulccsontnál, és egy  nagy csokor virág a bal combjának a külső oldalán, ami egészen a derekáig nyúlik.
Mindezek ellenére az emberek mégsem olyan bizalmatlanok felé, akárhogy néz is ki, pont a megnyerő, határozott és sokszor kedvesen csillogó tekintete és széles mosolya miatt.




        Tudás és karrier
pálca típusa || mogyoró, 13 hüvelyk, sárkányszívozomhúr
végzettség ||Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző
R.A.V.A.S.Z
Bájitaltan: V
Gyógynövénytan: V
Bűbájtan: K
Átváltoztatástan: K
Sötét Varázslatok Kivédése: K
Alkímia: V
Számmisztika: V

foglalkozás || A Carpe Diem Teaházban részmunkaidős, és gyakornok a Szent Mungóban
iskola || Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály
szak || általános medimágusi szak
varázslói ismeretek ||

Skye midnig is rajongott az Bájitaltanért, a Számmisztikáért és a Gyógynövénytanért. A Bájitaltant azért szerette, mert mindenféléket összekotyvaszthatott, és mai napig imád kísérletezni a különböző anyagokkal, sőt akkor szórakozik a legjobban, ha a kísérlet balul sül el. De persze mindennél jobban szereti, ha a kísérleteknek eredménye is van. Ért a harcokhoz is, szeret is párbajozni. Alapvetően a gyakorlati tárgyakból mindig is jobban teljesített a Roxfortban is, mint elméletből így van ez az egyetemen is. Addig meg el, míg ki nem talál a tudományos útvesztőkből és zsákutcákból. Az elméleti tárgyakat sosem kedvelte és ha tehette inkább ellógta a Roxfortban is, és ellógja az elméletet az egyetemen is, a tanárjai nagy bosszúságára.

        Egyéb

avialany ||Hayley Williams
Naplózva

Elliot O'Mara
Eltávozott karakter
*****


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 07. 29. - 12:20:08 »
+1

Kedves Skye!

Igazán érzelem gazdag történetet írtál, amiből sokat megtudtunk a személyiségedről. Bár néhány morzsát megismertünk a múltadból, úgy gondolom, a szomorúságnál és a negatív eseményeknél jóval több dolog történhetett veled. Azt kívánom, hogy inkább ezeket a pozitív élményeket gyaparítsd a jövőben és esetleg rendezd a kapcsolatot édesapáddal! Játszál sok szépet és a jót... vagyis az előtörténetet:



Gratulálok! Az eligazító-pm hamarosan érkezik.

Üdv,
Elliot

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 03. 16. - 04:34:02
Az oldal 0.097 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.