Tomorrow's Girls

[In the cool of the eveningIn the last light of the triple sunI wait by the go-treeWhen the day's busy work is doneSoon the warm night breezesStart rolling in off the seaYes, at lantern time]

In the cool of the evening
In the last light of the triple sun
I wait by the go-tree
When the day's busy work is done
Soon the warm night breezes
Start rolling in off the sea
Yes, at lantern time

[TOMORROW'S GIRL]

TOMORROW'S GIRL

AVERY CASSEN
2001:08:11
CUCC

Kihúzom magam a piros lámpa előtt, es kiropogtom az elgémberedett vallaimat, miközben lábammal megtámasztom a motoromat. Belehunyorgok a délutáni nappal beborított aszfaltra,és egy laza mozdulattal felcsapom a szememre a sötét, retro pilótaszemüvegemet. Szeretnék előhalászni egy cigit a zsebemből, de Murphy kifejezetten bír engem, tuti akkor lesz zöld a lámpa, amikor az öngyújtómmal vacakolok.
Jól esne kifüstölni a gondolataim közül a mocskos londoni bérlakást, ami úgy néz ki, mintha a Bűn es bűnhődés egyik nyomortanyájáról mintázták volna. Hiába pislogok, a koszos falakat, azt az alkoholos es egyéb testnedvek szagaval átitatott szagokat képtelen vagyok kiűzni az orromból. Anyira sokszor kívántam azt bárcsak felgyulladna és bárcsak szénné egne az egész. Azzal az idióta nevelőapámmal és a haszontalan fiával együtt. Ingerülten sóhajtok, miközben ujaimmal dobolok a motor kormányán. Egyszerű lett volna elhopponálni a tetőlakásokba, de imádtam motorozni, es amúgy is minden porcikammal utaltam azt összes mágikus közlekedési szokást. Vegtere is en mégis csak mugliszerű vagyok.
Megdörzsölöm a szabadon lévő felkaromat mert még mindig érzem a legutóbbi balhé nyomát, noha roppant egyszerű volt eltűntetni a zűzódásokat. Evy tájékozó részeg állat elől nem véd meg még a pálca sem. Hirtelen megint végighömpölyög rajtan az az iszonyú gyűlölet, amit az apám iránt érezek, mert ah egész az ő hibája volt. Ahogy ott állok, és bámulom a zöld lámpát, feltartva a mögöttem lévő dudáló autósort, szinte teljesen elmegy a kedvem attól, hogy behúzódjak a lakásomba,úgyhogy csak úgy teljesen hirtelen vágok egy minden értelemben vett szabálytalan kanyart es egy rabdom irányba indulok a fekete motorommal. Kiengedem belőle a lóerőt es csak suhanok, hagyva, hogy minden a szemem sarkából csak egy elmosódott ködös massza legyen. Szeretem azt a hevsen dübörgő adrenalint, ami ilyenkor végig perzsel belül. Szeretem, ahogyan a levegő az arcomba csap, és hátra taszítja az összes jelenkori szarságot.
De egyelőre nem igazán megy. Csak látom, ahogy hátra se néz, es kilép az életemből. Nem igazán voltam olyan betegesen apás, egyszerűen csak összedőltek a pillérek, amik tartották a gyerekkoromat, amik tartottak engem. Minden csak hazugságra épült. Azok a szavak, amiket mondott, azok az ígéretek amiket tett. Hátra hagyott és maradtam anyámmal, akit kiszipolyozott az a féreg, akitől nem tudunk megszabadulni. Gyűlöltem, mert ezt tette anyával, miatta habarodott bele abba a görénybe. Pedig nem ezt az életet érdemelte.
Nem ezt érdemeltük.
Annyira szerettem volna megtalálni, hogy a képébe olvassak, hogy megmutassam neki anyát, a helyet, ahol végül felnőttem. De nem, nem akartam a fejét látni. Irtam neki, nem kellettem, nem válaszolt, nem akart egyikünk sem. Szóval nekem se kell.
A lángoló harangom egészen addig tart, míg a motorral éppen bekanyarodok valami sarkon, aminek az utcáin mindenféle bazáros van, a levegőben vattacukor es fánk meg palacsinta szaga keveredik, az emberek meg hirtelen nagyon sokan vannak, én pedig még éppen időben nyomom be a féket, mielőtt elgázolok valami szőkeséget.
- Hopszi - allok meg előtte, és megejtek egy vigyort. A helyszín ezzel a bazár sorral es a távolban lévő vidámparkkal teljesen elfeledteti velem a dühöm.

[SKYE]

SKYE

2001. augusztus 11.
o u t f i t

Miért van augusztusban ilyen rohadt hideg? Vagy csak én fázok? Merlinre, mások hogy a fenében nem fáznak?!
A szél az arcomba süvített, miközben átkeltem az úton, és amennyire csak lehetett, méginkább összehúztam magamon a pulóveremet, kezemben szorongatva egy papírpohárnyi kávét. Igazából ránézésre az idő egészen szép volt. Sütött a nap, még éreztem is, ahogy néhány óvatlan pillanatban a szél megfeledkezik rólam, és rásüt az arcomra... amitől aztán remélem, nem égek le. De tényleg, én egyszerűen képtelen vagyok lebarnulni. Miért? Ha nap ér, rendszerint egyből leégek, hacsak nem kenek magamra egy liter naptejet, így hát, nos... inkább nem nagyon megyek napra. Persze ez Angliában nem nagy tudomány, itt amúgy is mindig olyan borongós az időjárás, de azért ez a rohadt szél elállhatna mostmár. Miért nem tud egyszerűen csak meleg lenni? Egy kicsit, egy egészen picikét. Utállak, Anglia! Írországban még ez is jobb volt.
Belekortyoltam a kávéba, miközben beléptem a furcsa bódék közé... ettől persze elfogott valamiféle rossz érzés. A Csillagleső fesztivált juttatta eszembe, ami hát nem volt egy jó emlék, és még csak néhány napja történt, így az emléke nagyon is élénken lángolt bennem, és néhány helyen a testemen. Soha a büdös életben többet nem megyek sehova... Kijárom a Roxfortot, és ha azt túlélem, nem gyilkol meg az év közepén valami titkos szekta, akkor bizony a Suttogóban fogom leélni a maradék életemet az egyik pókhálótlan sarokban. Biztos tök jól fogok szórakozni Frankkel. Hiszen köztudott, hogy odáig vagyok a szellemekért, igen.
Legalább a kávé megmelengethetett volna egy kicsit, de amikor ezt vettem, még nem volt olyan hideg. Vagy legalábbis nem tűnt annyira hidegnek... Szóval jegeskávét vettem. Ez nem az én napom. Be kellett ugranom néhány cuccért az Abszol útra, de azok közül sem kaptam meg semmit. Talán mindennek tetejébe arra érek haza, hogy Wampus már megint megette az egyik nadrágomat? Vagy esetleg szétrágta a konyhaasztal lábát. Elliot rajongani fog érte.
Végigpillantottam a járkáló embereken és mindenféle kirakodott asztalokon, de túlzottan nem vonzott a látvány. Sőt, jobb szerettem volna egyszerűen csak szabadulni innen és hazamenni, ott hátha nem támad meg senki vagy ér valami hülyeség. Nem kellett volna elmennem arra a fesztiválra... Mit is gondoltam? Hogy majd egyszercsak...
És ebben a pillanatban csillant fel a szemem sarkában egy villogó pont, én pedig mire észbekaptam és megtorpantam, már épp csak néhány centire volt tőlem egy... egy motor. Kellett egy pillanat, hogy felfogjam a helyzetet, a szívem is csak akkor kezdett el dübörögni, s akkor tűnt fel az is, hogy az ujjaimon folyik valami... persze, a kávé. Kilöttyent a kávé.
Nem, ez tényleg nagyon nem az én napom.
- Hopszi. - Felpillantottam a lány arcára, aki a motoron ült, és kicsit félrehúztam a számat. Igazából ötletem sem volt, ez melyikünk hibája volt inkább... Bár, ahogy körbenéztem, aligha láttam itt járműveket, inkább csak a fel-alá sétáló muglikat és muglinak öltözött varázslókat.
- Hát hopszi... - mormogtam nem túl lelkesen, és inkább odébb léptem, mielőtt ez a cucc elszabadul és tényleg elgázol. Nem kedvelem igazán a motorokat... még a bicikliktől is félek egy kicsit, a két kerék annyira instabil. Azért végigpillantottam a járművön, és az elülső vázra meg kerékre nézve kicsit elhúztam a számat. - Hát, asszem összejegeskávéztam a motorodat. Bocsi! Ez káros?
Nem értek a motorokhoz... de ennyitől csak nem lehet baja, ugye? Csak mert, nem tudom, ki ez itt előttem... de fura. Motort vezet és narancssárga a haja. Mi van, ha megver, mert bepiszkoltam a járgányát?

[TOMORROW'S GIRL]

TOMORROW'S GIRL

AVERY CASSEN
2001:08:11
❇ CUCC ❇

Az arcomba csapódó párás, nyári hűvöst meg sem érzi már a bőröm. Talán mert mégis csak Kanada hideg, kietlen teleihez szoktam hozzá, még akkor is, ha nyolc évesen kirángattak a szüleim abból az országból, ami azóta is hiányzik. Sokszor eszembe jut, hogy elugrom Montrealba, megnézni a régi hokicsarnokot, beülnék sült krumplival és mogyoróval az egyik hokimeccsre, és csak a poén kedvéért leöntenék valakit az üdítőmmel. Hiányzott Kanada, egy részem mindig ott ragadt. Talán az a részem, aki bízott az emberekben, hitt a családjában, és eszébe sem jutott, hogy utána egy fűtetlen, sokszor áram nélküli koszos kis garzonlakásban fog élni, egy részeges vadbarom mellett.
A testemnek csapódó hideg szél felpezsdít, bizseregnek a bőröm pórusai, és ahogy repülök a motoron, szinte élvezem a szél metsző éltét az ujjatlan felső alól kibukkanó fedetlen karomon. Egészen addig, míg majdnem el nem ütök egy szőke, kávét szorongató csajt egy random utcán. Az egész teret bezengi valami fura zenebona és minden olyan bénán parádésnak néz ki, mintha csak a mexikói halottak napja lenne, de igazából ez még mindig a párás unalmas, esős London, akármennyire is igyekszik a drága polgármester mondjuk színesebbé tenni a szürke nyarakat ilyenekkel.
Lábammal megtámasztom magam a motorral, és szinte szétmar a kíváncsiság, hogy még mi minden lehet ebben a bazárban, ami kellően izgalmas ahhoz, hogy lekösse a figyelmemet és ne kelljen az elbaszott életemen agyalnom.
- Hát hopszi... Hát, asszem összejegeskávéztam a motorodat. Bocsi! Ez káros? - mered rám, mire feltolom a homlokomra a pilóta szemüvegemet és rápillantok a motor elejére, amiről művésziesen kígyómintával kacskaringózik lefelé a kávé.
Igazából ha az előbbi nem túl kellemes hangulatomban találja meg a motoromat a kávéja tuti nekimennék, de most már egészen más foglalkoztat, így a kávés motorom épp olyan szinten izgat, mint a felületén elhalálozott bogárcsimbókok. Szóval úgy nagyjából leszarom. Megeresztek felé egy vigyort, és megvonom a vállam.
- Azt hiszem nem kell elsősegélyben részesítenem, szóval túléli - mondom, majd a túlzás kedvéért meg is paskolom a motort, miközben leszállok róla. Egy rövid időre megállok, és még egyszer alaposan megszemlélem a bazárokat, mintha csak magamban latolgatnám, hogy tényleg érdekel-e. De igazából minden érdekelt, ami kellően ismeretlen volt előttem mert az ismeretlenben ott volt az a sok kiaknázhatatlan lehetőség, és nekem ezeket fel kellett fedeznem.
Mindig is imádtam fejest ugrani az ismeretlenbe, de természetesen ez társaságban sokkal izgalmasabbnak tűnt, mint egyedül nekivágni. Amúgy is sokszor támadok le random embereket, mert társaságra vágyom, aztán pont olyan hévvel ott is hagyom őket. Szinte ijesztő, hogy mennyire kiismerhetetlen vagyok még önmagam számára is. Vetek egy sokat sejtő vigyort a mellettem ácsorgó lány felé.
- Szerinted itt árulnak bazinagy fánkokat egy liter mázzal? - kérdezem tőle, majd meg sem várva a válaszát karon ragadom és belerángatom a kissé sűrű embertömegbe. - Skye vagyok - teszem még hozzá, majd megindulok a bódék felé. Imádom a fánkot, nem is tudom mennyit tudok egyszerre magamba tömni. Amikor még a Roxfortban tanultam szinte csalódott voltam, amikor nem volt a Nagyteremben fánk a kajázás közben, így aztán a szerencsétlen házi manókat boldogítottam, hogy adjanak fánkot.

[SKYE]

SKYE

2001. augusztus 11.
o u t f i t

Lebámultam az ujjaimon végigfolyó barnás csíkra, és figyeltem, ahogy lecsöppen a földre az ujjaimról. Remek... Ez a nap eddig remek. Igazából még pont az hiányzott volna, hogy elüssenek. Tényleg, az valahogy a nap csúcspontja lett volna... Halkan sóhajtottam egyet, és minden erőmmel megpróbáltam túllendülni az önsajnáltatáson, de ez ma valahogy kifejezetten nehéz volt. Pedig alapvetően nem vagyok ilyen, azt hiszem, de ma... a mai nap rossz volt. Azt hiszem, ideje volt már tényleg hazamennem és bebújnom a Suttogó egyik sötét, ijesztő kis sarkába. Egészen kezdtem hozzászokni a furcsa recsegésekhez és a vergődő Frankhez is a padláson... persze Elliot mellett kicsivel nagyobb biztonságban éreztem magam, hiszen azt hiszem, őt bírja az a fura szellemalak odafent. Ha egyedül voltam, egy kicsit mindig tartottam attól, hogy rámtámad...
Inkább elkergettem Frank gondolatát, és a lányra pillantottam, akinek a motorján landolt a kávém egy másik fele. Talán az is a baj, hogy a bal kezemben fogtam a papírpoharat, ami sokkal bénább volt, mint a másik, de egyelőre a jobbat még túlságosan fájt megmozdítani is, nem hogy felemelni. A fesztiválon beszedett vágás hasogatott és sajgott, ráadásul volt egy sanda gyanúm is, hogy ez is hasonló nyomot fog majd hagyni, mint Tessana vágása a vállamnál. Úgy fogok kinézni, mint valami zombi... szuper.
- Azt hiszem nem kell elsősegélyben részesítenem, szóval túléli - válaszolta aztán a lány, és ez azért egy kicsikét megnyugtatott. Igazából már felkészítettem magam arra, hogy nekemjön... úgy értem, narancssárga haj... motor... Na, nem kéne ítélkezni első pillantás után, tudom, tudom. Szóval szedd össze magad, Avery!
- Ahaaa... azért egy zsepivel tudok szolgálni, ha gondolod... - jegyeztem meg aztán egy pillanatnyi kis csönd után, és már kaptam is hátizsákom felé, de a mozdulattól csak belenyilallt a forradozó vágásba az égő fájdalom. Francba... A szisszenést sikerült visszanyelnem, de a zsebkendőt magamban káromkodva szedtem elő, majd nyújtottam felé.
Vetettem aztán még egy pillantást a körülöttünk elterülő cirkuszra, vagy mi a fene volt ez, ha már úgy láttam, az előttem álló csaj nem tudja levenni a szemét a bódékról. Hát nekem inkább hányingerem támadt tőlük... És minél tovább bámultam a vattacukros pultot, annál inkább szerettem volna már bedőlni abba a sötét Suttogó-sarokba. Aztán ahogy visszanéztem a lányra, feltűnt az a furcsa vigyora is...
- Szerinted itt árulnak bazinagy fánkokat egy liter mázzal? - lelkesült fel hirtelen, és mire észbe kaptam, már belém is karolt és húzni kezdett a tömegbe. Hálát adtam Merlinnek, hogy a bal kezembe markolt, bár így a jegeskávém megint nyomott egy szaltót a pohárban, és kishíján valami random emberen kötött ki.
- Én nem... - kezdtem volna ellenkezni azonnal, de nem úgy tűnt, mintha ez megállítaná. Sőt, talán csak lelkesebb lett, nem tudom, van akit felvillanyoz az ellenkezés, úgy értem... óó, nem, ebbe a gondolat menetbe nem is megyek bele.
- Skye vagyok - közölte a lány, hogy vetettem rá egy bizonytalan pillantást. Persze ez nem is igazán neki szólt, inkább a bódéknak... Valamiért attól féltem, ha pislogok egyet, megint minden eltűnik, én pedig a földön fogok heverni.
- Avery... és nem, nem tudom, árulnak-e bazinagy fánkokat... - mormogtam, és oldalra néztem az asztalokra, amelyek körül tolongtak az emberek. Most még a gumicukrok látványa sem mozgatott meg igazán. Nagyon étvágyam sem volt a fájdalomtól, amitől hiába próbáltam elvonatkoztatni, még mindig ott égett.
- A popcorn mióta kék és rózsaszín színű? - dünnyögtem, ahogy kiszúrtam egy popcornos pultot, benne mindenféle színű kukoricával, ami hát nem nézett ki csábítón... Ahogy a mellette húzódó pecsenyés asztal sem. A mágikus ételek sokkal-sokkal jobbak. Erre aztán kiszúrtam egy újabb édességes pultot, és láss csodát, ezen fánkok hevertek. Méghozzá nagydarab, zsíros, dagadt fánkok.
- Hé, asszem ott a kalóriád... - piszkáltam meg az ismeretlen lány kezét. Talán ha kap enni, akkor elenged, én pedig hazavonszolhatom magam.

[TOMORROW'S GIRL]

TOMORROW'S GIRL

AVERY CASSEN
2001:08:11
❇ CUCC ❇

az agresszivitás sosem az erősségem, hacsak nem adnak rá kifejezetten okot. De monjduk ez még nem jelenti azt,  hogy olyan rohadt kiegyensúlyozott és nyugodt ember vagyok. Nagyon nem vagyok az, ezt én is jól tudom. Ha a dühöm közepén megyek neki a motorral és keni össze a kávé vagy mi a fene, biztos, hogy nekimegyek. De nem így történt, ennek meg kifejezetten örülök. Mert van valaki előttem, akit belerángathatok ebbe a tömegbe, ami egyszerre úgy elkezd vonzani, mint legyet a légypapír. Ha sok ember van egy helyen az nagyjából mindig tartogat valami izgis dolgot.  Itt meg mindenféle bódék is vannak, ami rohadtul nem tűnik unalmasnak.
- Ahaaa... azért egy zsepivel tudok szolgálni, ha gondolod... - mondja a lány, mire én megvonom a vállam. Nekem mindegy, de ha modnjuk neki ez segít a lelkiismeretén, akkor bánom is én. Elpillantok  a lány feje felett egy kis időre majd összevont szemöldökkel pillantok vissza rá, miután látok valami fájdalomszerűt az arcán átsuhanni. Oké, talán ez egy ilyen medimágusi reflex, vagy csak agyamra ment a sok gyakorlat, a Mungóban, de azért kíváncsian nézem meg a kezét, és elgondolkozom mi a baj vele. Igazából fogalmam sincsen, hogy mugli-e, vagy csak civil boszi, de a kérdés közben ki is bukik a számon, miközben elveszem a zsepit.
- Baleset? - pislogok rá, majd  akövetkező pillanatban karon ragadom és belevetem magunkat  a tömegbe. Egy helyben ilyen bódék és bazársor mellett vétek és időpocsékolás csak ácsorogni és beszélgetni. Nem mintha utálnék beszélni, nagyon szívesen dumálok, de ha közben nem történik semmi, az idegesít.
- Avery... és nem, nem tudom, árulnak-e bazinagy fánkokat...
- Akkor keressünk fánokt! Tulajdonképpen fogalmam sincsen mi ez itt, de rohadtul izgis. - mondom lelkesen és rávigyorgok. - Ihatnánk hozzá sört, tök menő lenne.
Közben elsodródunk midennféle emberek mellett, és valami fura színű popcornokat is árulnak az egyik bódénál. Ez  a hely tök király, és bár valahogy a magammal húzott lányon feleannyi lelkesedés sem látszik, ez engem nem igazán érint meg.
- A popcorn mióta kék és rózsaszín színű? - kérdezi, mire megrántom a vállam.
- Amióta az emberek kitalálták a robbanócukrot. Fogalmam sincsen kinek jutott eszébe hogy szétpezsegje a szádat a cukor, de beteg. - Elképzelni sem tudok annál hülyébb édességet, annak kellemesnek kellene lennie, nem irritálónak, és a robbanócukor az volt.
- Hé, asszem ott a kalóriád...  - böködi meg a kezem a lány,én meg széles vigyorral le is csapok a fánkokra. Mindenféle fánt van kirakva, rózsaszín, fehér mázas, meg teleszórt, cukros, gumicukros, originál, minden. Hirtelen eszembe jut, hogy felvásárolom az egész pultot, de rájövök, hogy csóró egyetemista vagyok, másod állásban meg egy teaboltba eladó, ahova nagyjából a madár sem jár, vagy ha igen, csak eltévedt emberek kérnek útba igazítást. Néma sóhajjal aztán veszek egy rózsaszín és egy sima fánkot, majd a simát Avery kezébe nyomom.
- Nyugi az íze tök jó, ahhoz képest, ahogy kinéz - nézek rá, majd a távolból felharrsan valami sikoly, én pedig a hang felé nézek. Nem is olyan messze tőlünk körhinta van, teletömve gyerekekkel, valami himbálózó izé, és hullámvasút.
Hullámvasút.
Fel kell ülnöm rá.
- Oda megyünk! - jelentem ki, majd meg sem várva megint a választ magammal húzom a lányt.

[SKYE]

SKYE

2001. augusztus 11.
o u t f i t

Igazán nem akartam semmit kevésbé, mint belevegyülni ebbe a mulatságba... vagy mi a fene ez. A varázsvilágban betiltották a nagyobb rendezvényeket - végre -, de ezek a figurák, akárkik is legyenek, akárhol ott lehetnek, és... áh, nem kellene ennyire paranoiásnak lennem, de azt hiszem, a fájdalom teljesen elvette az eszemet. Nem igazán tudtam semmi másra gondolni, csak hogy mi lesz a Roxfortban? Vajon ezúttal is meghal valaki? Na és vajon ki?
Vettem egy mély levegőt, hogy elüldözzem ezeket a gondolatokat valahára. Ezt valamennyire megkönnyítette, hogy a lány csacsogott mellettem, habár továbbra sem értettem igazán, mire ez a nagy barátkozás.
- Baleset? - kérdezett rá a karomra, mire kissé meglepetten pillantottam rá vissza. Honnan jött rá? Ennyire látni a szenvedést az arcomon? Remek... Halványan bólintottam egyet válaszként, aztán csak követtem.
- Ja, olyasmi - makogtam, és végül csak hagytam, hadd húzzon be az illatozó furcsaságok és emberek tömegébe.
Sokfajta bódé elterült az út szélén, az egyiknél lángost árultak, rengeteg sajttal és tejföllel, egy másikon pedig nagyon rózsaszín, csillogó nyalókák pihentek, meg mellette mindenféle gumicukorral, de most valahogy még ez sem vonzott igazán. Az mondjuk eszembe jutott, hogy viszek haza egy kicsit, Dean biztosan értékelné, és Elliot is, amikor hazaér. Azonban, mielőtt ezt felvethettem volna, Skye már húzni is kezdett az ellenkező irányba.
- Amióta az emberek kitalálták a robbanócukrot. Fogalmam sincsen kinek jutott eszébe hogy szétpezsegje a szádat a cukor, de beteg. - Halkan hümmögtem a szavaira, aztán kicsit összerezzentem a kicsattanó lelkességére a fánkok láttán. Figyeltem, ahogy bevásárol, de közben gondolataim belemerültek a pezsgős cukrok világába. Amíg kicsi voltam, apa mindig hozott haza egy csomó édességet, ha külföldön járt. Tehát elég gyakran. Még mindig emlékszem valami borzalmasan savanyú, zöldalmás, pezsgős izére, amitől a nyelvem is lezsibbadt. Milyen régen volt...
- Szerintem egészen vicces. Na, milyen fánkot veszel? Az a sárga elég ijesztően néz ki - böktem az egyik sorra, ahol a sárga mázba még kis állatalakú cukorfigurák is voltak szórva. Mégis ki eszik meg egy ilyet?!
Megittam a maradék jegeskávét, majd pedig egy nem messze lévő kukába löktem a papír poharat, amíg a lány felvásárolt pár fánkot, és ahogy arrébb húzott, az egyiket a kezembe nyomta. Ragadós, cukormázas fánk volt... És talán az egyetlen reményem, hogy az édességével talán kissé feldobjon.
- Nyugi az íze tök jó, ahhoz képest, ahogy kinéz.
- Köszi - pillantottam a lányra, aztán ahogy egy pillanatra lelassítottunk, beleharaptam a fánkba. Finom volt... Nagyon-nagyon édes, de finom. Halkan hümmögtem is egyet, de mielőtt egyáltalán lenyelhettem volna a falatot, Skye újra felcsattant.
- Oda megyünk! - Csak pislogtam párat, ahogy a fánkot próbálva nem elejteni, és úgy követni őt. Kellett néhány másodperc, mire rájöttem, hogy hova is tartunk... és abban a pillanatban olyan hirtelen álltam meg, hogy a bal kezem is megrándult, amibe a lány kapaszkodott.
- Hé! A-a! Nem, nem, nem, engem te nem teszel fel arra az izére... - kezdtem, és megpróbáltam még hátrébb is húzni Skye-t a hullámvasúttól, azonban hiába... az a furcsa, bibircsókos banya ki is szúrt minket, és egyből közelebb sietett.
- Két jegyet a kisasszonyoknak? - krákogta lelkesen, én pedig már most szédültem.

[TOMORROW'S GIRL]

TOMORROW'S GIRL

AVERY CASSEN
2001:08:11
❇ CUCC ❇

Ahogy a fánnak megrakva elégedetten nyammogok, rápillantok a mellettem álló random felszedett csajra. Igazából szerencsétlennek a nevét sem tudom. De igazából annyira nem is lényeg. A név csak egy dolog. Nem értem, hogy viszolyoghat valaki ennyire  afánkoktól, de hát mindenkinek lehet rossz napja. Igazából lehet csak a fájdalom miatt? A francba, agyamra ment a sok Mungó. Igazából egy ideig a balesetni dolgoztam, de egyáltalán nem izgalmas. A sérülések annyira nem sokszínűek, főleg ha az ötvennyolcadik beteg is azért jön, mert képen okádta egy sárkány. Bezzeg a vírusok és baktériumok. Alig hogy felfedezel egy újat, jön máris a mutáció, és kezdhetsz mindent előröl. Bárcsak visszaülhetnék megint a kémcsövek közzé. Akkor legalább nem kellene az anyám telefonhívásaival fogllakoznom annyira, hogy a nevelőapám vagy a mostohatestvérem már megint mit művelt vele... Jó, igazából mindig lehetetlen időpontokban hív fel, de akkor legalább okom van nem felvenni. Amikor végre vettem neki és magamnak egy olcsó mobilt, egy törhetetlen nokiát... Nem számoltam ezzel.
Inkább el is hessegetem a gondolatokat a fejemből, mert  avégén tényleg nekiesek ennek a csajnak. Elfogyasztom menet közben a fánkomat, miközben a forgatag közepén nézelődök, és karon rángatva szegény lányt húzom random  irányokba és bódékhoz. Az egyiken például mindenféle zenélő kis dobozkák voltak, és hasányan üvöltöztek felénk, míg a másikon mindenféle plüssálatok voltak. De aztán valami más, valami izgalmasabb jobban megragadja a figyelmem.
Ami a hullámvasút.
Oké én ide felülök. És nem, nem egyedül.
- Hé! A-a! Nem, nem, nem, engem te nem teszel fel arra az izére... - ellenkezik, de én már be is robogok  a kasszához, hogy  ki is fizessem a jegyeket. A bibircsókos banya csak sandít rám, és a hajamra, gondolom ő is azt hiszi be akarok surranni fizetés nélkül. De most annyira nincs kedvem a balhéhoz, szóval fizetés után becibálom a csajt, és bevágódok a sárkánytesthez hasonló kocsicuccba.
- Na, nyugi ez tök jó lesz. Egyszer élünk, szóval miért éljünk unalmasan? - fordulok felé. - Jut eszembe, Skye vagyok. - mutatkozom be, majd közben hallok valami sípszót, és megindulunk, hogy kivisítsuk a tüdőnket.

[SKYE]

SKYE

2001. augusztus 11.
o u t f i t

Hullámvasút.
Nem, nem, nem, nem, nem, nem.
Csak az ez az egy szó járt a fejemben, ahogy Skye afelé a borzalom felé rángatott... Próbáltam megállni és megállítani őt, de a lelkesedése szinte pofáncsapott, és olyan nagyon-nagyon fel akart ülni, hogy akármit is tettem, esélyem sem volt megállítani. Az én szemem előtt bezzeg már lejátszódott a saját halálom. Remek, a csillagos fesztiválon csak a kezemet találta el az átok, de most szívinfarktust kapok, vagy még jobb, leesek ennek a szarnak a tetejéről.
- Nemáááár... komolyan... - nyígtam, és már mind a két kezemmel kapaszkodtam a karjába, de ez persze nem állította meg. Megvásárolta a jegyeket, amik ennek a halálvasútnak az egyik kocsijába vezettek minket, aztán már közelebb is rángatott, rajtam pedig kezdett teljesen eluralkodni a rémület és a kétségbeesés. Nem akartam ezt... Féltem a magasságtól, a gyorsan irányt váltó izéktől és mindenféle olyan dologtól, amiben a szokásosnál nagyobb az esély arra, hogy meghalsz. És ez pontosan az volt. Egy rohadt halálvasút.
- Na, nyugi ez tök jó lesz. Egyszer élünk, szóval miért éljünk unalmasan? Jut eszembe, Skye vagyok. - közölte velem, ahogy berángatott maga után abba a szűk kis kocsiba. A szívem a torkomban verdesett, és szerettem volna egyből menekülni, de persze én ültem belül, így ahhoz először át kellett volna másznom rajta. És hogy ez sikerüljön? Semmi esélyét nem láttam.
- Igen, már mondtad... és én továbbra is Avery vagyok... - válaszoltam morogva, aztán a szavaimba belehasított a sípszó. Még pont időben kaptam Skye felé, mielőtt ez az izé elindult volna. A karját kezdtem szorongatni, és úgy döntöttem, ha lehunyom a szememet, kevésbé lesz elviselhetetlen... de persze ez hiú remény volt csak.
Sosem rettegtem még ennyire, mint ahogy ez suhant ide-oda. Úgy éreztem, biztosan hányni fogok, ami remek lesz, hiszen mindenkit el fog kapni, aki ezen a szaros hullámszaron utazik. Hiába szorítottam oda kezemet a szemeim elé, ugyanúgy éreztem a kocsi minden kis rezdülését a gyomromban - és közben annyira rettegtem, hogy még sikítani sem mertem.
Mire megállt, úgy éreztem, egy óra telt el. És talán tényleg... ki tudja? Nem számoltam a másodperceket, vagyis de, de aztán a rosszullét kitörölt a fejemből mindent. Óvatosan nyitottam ki a szememet és pillantottam fel, de a világ forgott velem mindenfelé... biztos voltam benne, hogy nem is tudok kiszállni innen egy hamar.
- Merlin rohadt faszára... - kezdtem rekedten, aztán összeszorítottam a számat, nehogy tényleg hányjak vagy eldőljek jobbra a szédülés miatt, és durván elkezdtem tolni kifelé Skye-t. - Engedj ki innen! Most!
Ha kijutottam a kocsiból, akkor odébb menekültem, és nekivetettem az oldalamat az első sima és biztosnak tűnő felületnek, amit találtam. Igyekeztem mélyeket lélegezni, de nem lett jobb... ugyanúgy kínzott a hányinger.

[TOMORROW'S GIRL]

TOMORROW'S GIRL

AVERY CASSEN
2001:08:11
❇ CUCC ❇

Szeretem az őröletet, ami kirángat abból a hülye pöcegödörből. AMi egyfolytában visszaint felém, akárhányszor leállok egy pillanatra. Azt mondják a vesztembe rohanok, mert egyszer ez az ezer hőfokon égés visszaüt, de nem érdekel. Azt mondják elvesztettem a kontrollt és képtelen vagyok megállni a valóság talaján. pedig ez nem igaz. Amikor csak tehetem a valóságba ragadva maradok, akárhányszor meglátogatok egy beteget a Mungóban, aki olyan betegségtől haldoklik, amire még nincsen gyógyszer. A valóság csap arcon, akárhányszor vissza kell mennem abba a viharba, ami otthon dúl. AMi egyfolytában örvénylik és engem is magával akar rántani, pedig én minden erőmmel kapálózom. És tudom, hogy ha elfogy ez az erő, engem is magával ránt, felőröl, és darabokra szaggat, hogy aztán a maradványaimat hordja hátán a messzi szél. Ugyan úgy, ahogy anyám darabjait dobálja. Utáltam a valóságot, ami az elpocsékolt pillanatokra emlékeztet. Utáltam azt  a valóságot, amiben az apám egyszerűen faképnél hagyott miket.
Pontosan ezért ülök most egy hullámvasúton, mert azt akarom kifújjon az előszél mindent a fejemből, azt akarom, hogy a bőröm alatt dübörgő adrenalin elfelejtesse velem azt, mennyire gyűlölöm. De persze egyedül olyan unalmas lenne, szóval magammal rángatok megint valakit aki éppen szembe jön velem az utcán. Pont úgy, ahogy Serenát is magammal rángattam évekkel ezelőtt, és beosontam vele egy bentlakásos suliba, hogy megfürüdjünk a medencében, ruhástól,mert nekem éppen ahhoz volt hangulatom.
Egyedül lenni, egyedül csinálni a hülyeségeket piszok nyomorult érzés.
De azt hiszem az a csaj annyira nem élvezi a hullámvasutazást, mint én, mert úgy pattan ki belőle, mintha egyenesen megerőszakolták volna, engem pedig maga előtt toszogat.
- Merlin rohadt faszára... Engedj ki innen! Most! - szuszogja, mire sóhajtva kikászálódok a helyünkről, és arrébb vonulok vele egy kissé tömegmentesebb helyre.
Csak a szememet forgatva hagyom, hogy kiljebb verekedje magunkat, majd megállok vele szemben, én rápillantok, majd inkább a mellettem álló nő kezéből kirántok egy üres zacskót és a lány kezébe nyomom, mielőtt behányna.
- Rendben, csak nyugalom - veszem elő a gyógyító hangnememet, hogy legalább lenyugtassam egy kicsit. - Lélegezz mélyeket, nem történt semmi baj, csak a tested azt hitte meg fog halni. Tudod, ez még jó is, félelem nélkül sehol sem lenne az emberiség, mert meghaltunk volna mindentől - magyarázom, majd finoman kifelé terelgetem oda, ahol majdnem felkentem csórit a motorra.
- Igazán örvendtem a találkozásnak, Avery. Pár év múlva meg már nevetni fogsz ezen az emléken - csapkodom hátba. - Inkább ha haza mész igyál valami relaxolós teát, és dobd be magad a fürdőbe - teszem hozzá egy kacsintás kíséretében, de a tekintetem megakad a háta mögött valakin. Valakin, aki természetesen az apám. És ott sétál, kézen fogva egy másik nővel, és egy szőke hajú kislánnyal. Összeszorítom a számat, majd inkább a fejemre csapom a sapkát, és hangosan beindítva a motoromat elhúzok onnan. Mert minden szórakozásomat tönkre teszi. Vagy így vagy úgy. De mindig ott lesz a nyomomban ő és a kibaszott emléke is.

Köszönöm a játékot!