+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Hertfordshire városa
| | | |-+  Merlin Mágikus Művészellátója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Merlin Mágikus Művészellátója  (Megtekintve 690 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 14:56:50 »
+1

Nathaniel Forest pennájából



A labirintus szerkezetű bolt minden megtett folyosószakasz után újabb és újabb különlegességeket tartogat a művészhajlamú boszorkányok és varázslók számára. Itt egy kis kelme talárszabászathoz, ott egy kis fa alapanyag kezdő pálcakészítőknek. Ecsetek, festékek, fonalak, szerszámok, fotókartonok és egyéb kellékek. Itt minden megtalálható a legolcsóbbtól a legdrágábbig, a legvacakabbtól a legjobb minőségig.
Naplózva

Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 09. 29. - 18:53:59 »
+1

Sophie



~ set ~

2002. szeptember 20.


          Azt hiszem, még meg kell szoknom, hogy szeptemberben nem kell egy iskolában kezdenem. Bár, megtehetném, hogy valamilyen másik szakra is jelentkezem, de most úgy gondolom, hogy erre nem lesz lehetőségem, és nincs is szükségem. A festés az én életem, és bár a bajt nem tudom elkerülni, valahogy megtalál vagy én találom meg őt mindig, csak felkészülni tudok rá. Mondjuk ehhez kéne egy tanár is, mert jelenleg semmi esély rá, hogy valaha is megtanuljak bármit is. Mindig is gyenge voltam a párbajokban.
          Az unokabátyám nyakára nem járhatok, Reginald szerintem látni sem akar. Elliot… nem tudom, őt sem akarom ezzel zavarni. Szóval vagy visszamegyek az Akadémiára és keresek egy növendéket, aki adna nekem néhány plusz órát, vagy magamtól próbálok meg kitalálni valamit. De addig is, jobb lesz, ha a munkámra koncentrálok. Nyár eleje óta összeszedtem magam, és most már kezdek újra ihletet kapni a munkámhoz. Egyre jobb képeket rajzolok, és most van egy érdekes megrendelésem is.
          Nemrég kaptam egy szórólapot, amin az állt, hogy a Merlinbe érkezik valamilyen új, különleges festék, és ha pont olyan, mint amire gondolok, akkor az nekem tökéletesen meg fog felelni az új projekthez. Főleg ahhoz a nagyobb szabásúhoz, amire úgy igazán készülök. Az egy több képből álló festmény lesz, és bár a képek egyesével is érdekesek, egy bizonyos szögből nézve, a képek egy nagyot fognak kiadni. Ez a tervem, de nem tudom, hogyan fogom tudni megvalósítani.
          Szóval, visszatérve, ideje lesz elindulni a Merlinbe. Az ecseteim is eléggé szét vannak már esve, szóval kéne beszereznem néhány újat belőlük. Csak felkapok egy papucsot, majd a kandallóhoz sétálok, hogy Hertfordshire-be hoppanáljak. Szerencsére jó idő van ma, szóval egy kis szerencsével nem fogok teljesen megfagyni.
          A boltban gyorsan bemegyek az ecsetekhez, de mikor a festék után mennék érdeklődni, akkor meglátok egy ismerős arcot a sorok között. Azonnal elmosolyodom, és odasietek hozzá.
          - Szia Sophie!
          Megölelem, de aztán hallom is a csörömpölést, és a nehéz fa anyagok landolásának a hangját, ahogy padlót fognak. A fenébe, legközelebb nem kéne ilyen hevesnek lennem. Már várom, hogy a bolt néhány dolgozója a zajra felénk iramodjon és elhűlve lássák a felfordulást. Szerencsére varázslattal könnyen helyre lehet tenni.
          A faanyagokat igen, de ami utána következik arra nem vagyunk felkészülve. Én biztos nem, ezért amikor meglátom barátnőm arcát, valahogy sejtem, hogy velem is ez történik, ezért röviden felsikkantok. Csak ne már megint az arcom. Éppen csak sikerült kihevernem egy korábbi tragédiát a rúzzsal, erre most ez.
          - A fenébe!
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 10. 01. - 11:16:03 »
+1

Fénypor

Esmé
(2002. szeptember 20.)
Ruci

Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.



Izgatottan sietek a Merlin felé, az óráim végeztével. Hamarabb lett vége a napomnak, mint Jaspernek, szóval sietnem kellett, hogy csináljak majd neki otthon valami finom vacsit. Az állatokat is meg kellett etetnem, de először is szerettem volna néhány új faanyagot beszerezni. Azt hallottam, hogy gyönyörű darabok érekztek, és nagyon könnyű öket megmunkálni. Szeretem a fát. Tele van élettel a kivágása után is, akkor is táplál és szolgál, én pedig szerettem volna, hogy a pálcák, amik kikerülnek majd a kezeim közül, ugyan ilyen célt szolgáljanak majd.
Az idő most nem az a bánatos ősz, ami lehangol, a nyár utolsó meleg emlékét idézi fel, ahogy ragyog felettem a nap, a madarak még csiripelnek, és valahogy minden most olyen szép kellemesen békés. Kicist még él bennem az izgalom, hogyelső éves vagyok az egyetemen, hogy órák után nem vagyok bezárva az iskola falai közzé, hanem oda mehetek ahova szeretnék, engedély nélkül és azt tehetem, amit szeretnék. Egy kicsit több szabadság hullott így az ölembe, és azt hiszem, Jasper nélkül telejsen el lennék veszve, hogy mit kezdjek magammal. De együtt élünk - még mindig olyan hihetetlennek tűnik - és így vannak céljaim, és motivációm. Mondjuk egy finom vacsira a kedvenc kajáiból.
Vidám hangulatban nyitok be a boltba, és rögtön megkeresem az új árut a sork között. te jó ég. Annyi új cucc! És... komolyan meg kellene vennem mindet... De ajj, nem szabad, úgysem tudom felhasználni az összeset... Talán ezt a vörösfenyőt... Vagy ezt a hófehér nyárfát... Vagy az égert? Atya ég, nem tudok dönteni. Mindet muszáj perzse megtaperolnom és... Ahj. Túl sok jó anyag és kevés idő. Meg amúgy se tudok még úgy faragni pálcát... Na jó, talán ez, meg ez és emez és amaz. Jesszusom, komolyan enyni galleont ér? Hmm.
A vívódásomból egy kedves hang zökkent ki, és ahogy felé pillantok, már meg is érzem Esmé kedves ölelését magamon. Én pedig szorosan viszonzom is. Annyira régen nem találkoztunk, túl sok minden történt velünk. Azárt nagyon boldog leszek, hogy itt felbukkan. Lelkesen ölelek vissza.
- Esmééé! De jó, hogy itt tal... - kezdem el, de egy hangos csörömpölés kizökkent az egész mindenből, oda még az idillikus barátok újra összefutása pillanat is. Bár a lezuhant fák hamar visszakerülnek Esmének köszönhetően a helyükre, kikerekedett szemekkel nézem az előttünk repkedő, mérgesre felfújt arcú, vörös képű manót.
- A fenébe! - mormogja Esmé, mire a manó fülén füstölögve jön ki a gőz. kedzek azon aggódni, hogy fel fog robbanni.
- A fenébe? A FENÉBE!? CSak ennyit tudsz kibökni, hogy a fenébe?? Ostoba fajankók! Hát még aludni sem hagynak! Hihetetlen! Na megálljatok csak! CSiribúú! - hadonászik és fújtat a kezeivel, én pedig érezni kezdem, hogy az arcom... Az arcom valahogy más lesz. Odakapok és kitapintom vele a bibircsókokat, és a ragyákat rajta, én pedig holtsápadt leszek. Neeeeeee. Jasper fel se fog ismerni. ÉS lehet én is megijednék magamtól. Esmére nézek, de ő is pontosan ugyan olyan szörnyen fest, mint én.
- Az arcod... Egy kicsit pattanásos - mondom, mire a manó kárörvendően hahotázik, majd egy fénylő aranyport hagyva maga után elillan. - Te jó ég... Most mit... mit csináljunk? Ki kell valahogy engesztelnünk - mondom még mindig kissé a sokk hatása alatt. - Mire vágyhat egy dühös manó...?
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 10. 10. - 16:57:07 »
+1

Sophie



~ set ~

2002. szeptember 20.


          Kicsit jól esik kimozdulni otthon. Mostanában nagyon ellazultam otthon, de közben a munka miatt sokszor olyan gyorsan teltek el a napok, hogy észre se vettem. Talán kicsit jobban bele is merültem a nyáron történtek után, hogy ne gondoljak rájuk. Jelenleg nem tudom lenne-e olyan ember, akivel meg tudnám beszélni a dolgokat. A történtek után még Elliottól is elfelejtettem bocsánatot kérni, pedig talán minden az én hibám, ami ott történt.
          De most visszatérve a jelenhez, valahogy most nincs kedvem másokkal találkozni, meg akarom lovagolni az ihlet hullámát, és ez az öltözködésemen is látszik. Semmi extra nincs rajtam, lényegében ebben szoktam otthon festeni. Le is kezeltem egy kevés mágiával, hogy a festéket könnyebb legyen eltávolítani belőle. Így tudom megtenni azt, hogyha el kell ugranom valamiért egy művészellátóba, akkor el tudjak menni.
          Ezúttal is ez történik, mert a legutóbbi szállítmánynál lemaradtam egy festékről, ezért most kifejezetten időben szeretnék érkezni, amíg el nem kapkodják előlem őket. Így történik, hogy szinte berongyolok a boltba, és miközben néhány ecset és festék már a kosaramban van, meglátom őt. Nem is tudom mikor beszéltünk utoljára, a nyári kalandnál is csak láttam. De örülök, hogy jól van.
          A nagy hevességemben azonban oda se figyelek arra, hogy mit csinálok, ezért sikerül nagy zajt csapnom a leeső fadarabokkal, és még mást is sikerül felbosszantanom. Hamarosan meg is lesz az eredménye. Érzem, hogy ennek nem lesz jó vége, és egyenesen az arcomat támadja.
          - Az arcod… Egy kicsit pattanásos.
          Muszáj megint az arcomat támadniuk. Miért mindig azt? Nyár elején a rúzs miatt, most meg ez. Bár, a rúzst legalább el lehetett távolítani, ezt viszont nem, vagy csak nagyon nehezen, ha nem tudjuk rávenni a kis fickót, hogy visszavonja az átkot. Ráadásul el is tűnt.
          - Ez az én hibám. Ne haragudj – nézek végig barátnőmön, aki szintén kapott egy adagot ebből az átokból. - Csak erre vagyok jó, hogy bajt keverjek. A nyáron is miattam történt minden a Foltozott üstben.
          Nem mintha nagyon kétségbeesnék a történtek miatt, sőt igazából ez emlékeztet rá, hogy mit kell tennem. Most viszont meg vagyok lőve, mert fogalmam sincs hogyan kéne kiengesztelni egy manót.
          - Van esetleg egy ötleted rá? Se SVK-ból nem voltam jó, se legendás lények gondozásából. A festészethez nekem nem kellettek, meg nem is kötöttek le úgy igazán.
          Ennek ellenére előveszem a pálcámat, és hogy legalább valahogy kinézzünk mások előtt, főleg, amíg megtaláljuk a manót, egy álcázó bűbájt mondok ki magunkra.
          - Most van pár percünk, amíg megtaláljuk a manót. Senki nem fog látni semmi rendkívülit rajtunk.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 10. 12. - 11:03:37 »
+1

Fénypor

Esmé
(2002. szeptember 20.)
Ruci

Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.



Sosem kerültem még ilyen kellemetlen helyzetbe... Na jó, egyszer, amikor tarzan végigrohant a folyosón az egyik háztársam bugyijával, és nekem kellett kergetnem. Mindeki azt hitte enyém az a bugyi, pedig nem is! Komolyan... Igzaából mégis csak rengeteg kíbos helyzetbe kerültem már, amit jócskán saját magamnak köszönhettem, nem valami felsőbb hatalomnak, vagy... Hát igen, vagy manónak. Sosem voltam olyan ügyes LLG-ből, hogy értsek a varázslényekhez, és azt hiszem manókkal még Salamander professzir sem rukkolt elő, bármennyire volt furcsa és para az a bőrönd.
A manó mérges lett, mi meg ragyásak, ez így remek kilátásnak bizonyul. Vajon lehet kapni itt olyan méhász sapkát, ami elfedi az ember egész fejét? Mostantól lehet az lesz a legjobb barátom. Vagy ilyesmi. Ó, te jó ég, ha Jasper meglát így, biztosan sikítófrászt kap. Oké, nyugalom, Sophie, nyugalom. Egyelőre örülj, hogy nem a fejeteket cserélte össze. Valahogy ez a gondolat rettenetesen groteszk és... és groteszk meg furán rémisztő. A varázsvilág még mindig furán rémisztő.
Mindezek ellenére, Esmének nagyon örülök, még úgy is, hogy tiszta redva az arcunk, meg bibircsókos. Az ő orrán például olyan hatalmas izé van, hogy azt a Vasorrú Bába is megirigyelhetné. Bele sem merek gondolni, hogyan nézhet ki a fejem, bár tapintásra sem tűnhet barátságosnak és kellemesnek. Szívesebben ölelgetném még meg Esmét, csak attól félek a ruhájába kenem a pattanásaimat, az meg undi is lenne. Haajj, még szerencse, hogy olyan nagy tömeg nincs itt, hogy a fél város rajtunk röhögjön.
- Ez az én hibám. Ne haragudj Csak erre vagyok jó, hogy bajt keverjek. A nyáron is miattam történt minden a Foltozott üstben - erre elkerekedik a szemem, és hevesen rázni kezdem a fejem, és a ragyák alatt kínosan elpirulok. Esmé az Üstben olyan volt, mintha félig elhagyta volna önmagát. És ezt szomorú volt látni.
- Jaj, nem! Tényleg nem a te hibád, csak... rossz időben vagyunk, rossz helyen. Bárki leverhet egy manót véletlenül a boltban, tudod milyen ez - próbálom kicist megvígasztalni. Én igazából nem is hibáztatom őt. Még a mantót se. Elvégre ki ne lenne mérges, ha felriasztják?
- Dehogy is miattad történt! Izé, biztos nem pont azért lettek ott az erőszakos emberek, hogy téged piszkáljanak, időzített bomba volt az a hely, és... és csak örülök, hogy vége. De ne okold magad - mosolygok rá bíztatóan, bár ezzel az ábrázattal lehet, hogy még a tükröm is inkább összetörne a mosolyomtól. Közben persze agyalhatunk azon, hogyan szerezzük vissza a bőrünk természetes formáját. És hát... nem jutnak eszembe kreatív ötletek. Se jók.
- Van esetleg egy ötleted rá? Se SVK-ból nem voltam jó, se legendás lények gondozásából. A festészethez nekem nem kellettek, meg nem is kötöttek le úgy igazán - erre én is egyetértően hümmögök.
- Tudod én sem. leginkább védekezésben voltam jó SVK-ból, de kétlem, hogy itt segítene egy pajzsbűbáj... Meg nekem se sok minden kellett a pálcakészítő szakra - vonom meg mosolyogva a vállamat, és körbenézek közben, hogy hátha kiszúrom a manót, aki azóta új kuckót kereshetett magának. Közben Esmé egy védőbűbájjal betakar minket, amire egy kicsit megkönnyebbölten felsóhajtok. Legalább csak egymásra hozzuk a frászt, nem mondjuk a betévedő egyetemistákra.
-Szuper ötlet volt! Szerintem próbáljuk megkeresni, és valamivel kiengesztelni - gondolkodom el, majd körbenézek a környékünkön lévő polcokon, ahol természetesen már sehol senki nem szundikált, de valami halk hortyogás megüti a fülemet. - Szerinted mire vágyhat egy manó? Csokira? Alvós sapkára? - dünnyögöm halkan, majd megindulok a horkolás felé, a másik soron, Esmét magam után húzva.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 10. 16. - 21:06:56 »
+1

Sophie



~ set ~

2002. szeptember 20.


          Sikerült megszereznem, amiért jövök, azt hiszem, és még Sophie-val is összefutok. Ez duplán jó nekem, már érdemes volt kibújnom a kis kuckómból. Ami viszont nem igazán jó, az a kiborulásom. Egész pontosan miután felébresztem azt a manót és megátkoz minket, mintha az eddigi tartásom eltűnne, és összesek, mint a felfújt, ha rosszul csinálom meg. Nem tudom, hogy van-e köze az arcomnak a hangulatomhoz, szerintem a Mungóban legkésőbb úgyis helyre tudnák tenni, de ez a kiborulás nagyon nem vall rám. Legalábbis az utóbbi időben biztos nem.
          Megfogadtam, hogy összeszedem magam, és ha nem is leszek kitűnő párbajozó, annyit azért csak képes leszek megtenni, hogy megvédjem magam. Oké, egy egyszerűbb bűbájtól talán, de nem tudom mi lesz majd egy komolyabb esettel kapcsolatban. Főleg, mert ahhoz, hogy elkapjak egy manót leginkább a Roxfortot kéne újra elvégeznem. Csak a remény hajt, hogy talán Sophie jobban vizsgázott valamelyik ide szükséges tantárgyból.
          - Köszi, ez nagyon jól esett – mosolygok egyet. - Tisztában vagyok vele, hogy nagy hülyeséget követtem el a kocsmában, és biztos vagyok benne, hogy megváltoztatnám, ha tehetném, de mégis az az eset ráébresztett, hogy mennyire függtem az utóbbi években másoktól és ezért teljesen elvesztettem önmagam. Vagy legalábbis nagyon megváltoztam. Most a régi énem szeretném visszaszerezni.
          A régi-új énem pedig nem borulna ennyire ki egy manótól. Inkább megkeresné, és mivel varázsolni nem tud, puszta kézzel ütné le. Szóval ideje lesz megkeresni azt a kis csintalant. De addig is ki kéne találni valahogy, miként lehetne kiengesztelni. Az erőszakot azért csak nagyon végső esetben kell bevetni. Az soha nem oldott meg semmit. Mivel tisztában vagyok a saját képességeimmel, igazából Sophie-tól várok valami világmegváltó ötlet félét.
          - Akkor ugyanabban a cipőben járunk.
          Ha nem lenne ennyire szörnyű a helyzet, akkor talán pacsit is adnék neki, hogy mennyire egy hullámhosszon voltunk a továbbtanulásunkkal kapcsolatban. Igazából teljesen megfelelő alapanyag vagyok egy bajbajutott hercegnő eljátszásához.
          De ideje lesz megindulnunk a kérdéses manó felé, hogy legalább megtudjuk miként tudnánk kiengesztelni vagy bevihetnénk magunkkal a Mungóba. Talán ott hasznát veszik majd valamilyen formában a jelenlétének. Addig is egy elfedő bűbájjal igyekszem a nagyon csúnya arcukat eltakarni. Nem tart sokáig szóval sietnünk kell.
         Ahogy haladunk a polcok között valami megütheti Sophie fülét, mert hirtelen megtorpan, majd a kezemet megfogva húzni kell. Egy pár pillanattal később már én is hallom a hortyogást.
          - Valami édesség is lehet. Van nálam egy kevés csoki, de tudok kötni sapkát, meg ruhácskát is neki. Nem tudom, szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha megkérdezzük.
          Ekkor azonban eszembe jut, hogyha tényleg a manó hortyogását halljuk, akkor nem-e lesz megint dühös, ha felébresztjük. Egy második átok azért csak nem kellene a nyakunkba. Az egyik polcon látom meg néhány sorral odébb, mint ahol először belefutottam.
          - Majd én megkérdezem tőle, hogy mit szeretne.
          Odaoldalgok a manóhoz, majd óvatosan megböködöm, és várok, hogy most mi lesz, de remélem, nem lesz nagyon mérges.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 10. 18. - 17:26:20 »
0

Fénypor

Esmé
(2002. szeptember 20.)
Ruci

Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.



Igazából az Elvarázsolt Kastély óta azt hiszem, hogy valami fura balszerencse kísért. Amióta a csuklómra került az a heg, ami az évek alatt ugyan olyan haloványan lüktetett a kezemen, mindig belekeveredtem valami abszurdba. Pedig azért én alapvetően igyekeztem békésen élni, békésen és mágiamentesen, de aztán lassan én is megváltoztam. Lehet, hogy a kastély miatt? Ebbe még bele sem gondoltam... Igazából akérmi miatt is történt, nem bántam meg. De a balszerencse csak a ynomomba loholt, mintha valaki hozzám ragasztott volna egy fekete cicát. Pedig még egy tükrüt sem törtem össze, vagy ilyesmi. Ha külföldre keveredtem, eltévedtem és kiraboltak, ha itt voltam valami nagoybb rendezvényen, akkor... Akkor meg csak szimplán megint belebotlottam a Rendbe. Most pedig még egy manó is rontást küldött rám, és a barátnőmre. Kétlem, hogy olyan egyszerű rontás lenne amit könnyen meg lehet törni. Szinte érzem, ahogy az arcom feszül attól a sok ragyától és bibircsóktól a fejemen. Jasper nagyon, de nagyon nem láthat meg engem így. Inkább elásom magam a föld alá. És szegény Esmé sem fest túlságosan bizalomgerjesztően. örülök, hogy ezen a helyen nincsennek tükrök.
- Köszi, ez nagyon jól esett. Tisztában vagyok vele, hogy nagy hülyeséget követtem el a kocsmában, és biztos vagyok benne, hogy megváltoztatnám, ha tehetném, de mégis az az eset ráébresztett, hogy mennyire függtem az utóbbi években másoktól és ezért teljesen elvesztettem önmagam. Vagy legalábbis nagyon megváltoztam. Most a régi énem szeretném visszaszerezni. - Halkan sóhajtok egyet. A foltozott Üstben amúgy is elszabadult volna a pokol, nem okoltam Esmét amiatt, ami történt, végül is nem is halt meg senki, bár tény, hogy őrülten féltem és féltettem a többieket is.
- Ott egy kicsit mindenki kifordult önmagából - sóhajtom, és kedvesen rámosolygok Esmére. És talán neki volt a legnehezebb, hiszen én is hallottam Ginerváról és róla, és hát... Nem iagzán mertem ezt felhántorgatni, nekem is nehezemre esett anyáról beszélni, hiába telt el azóta pár év. - Egy biztos, az új Esmét is kedvelni fogom, úgy ahogy az előzőt is - bólintok szélesen elmosolyodva, hogy egy kicsit vidámabb téma felé tereljem ezt a balszerencsés napot és nyomasztó témát.
Közben megindulunk megkeresni a manószerűséget, abban reménykedve, hogy azért mégsem akart ez a rontás mondjuk örök életünkre szólni. Az azért tényleg kellemetlen lett volna. Biztosan lehet rá hatni valahogy.
- Valami édesség is lehet. Van nálam egy kevés csoki, de tudok kötni sapkát, meg ruhácskát is neki. Nem tudom, szerintem az lesz a legegyszerűbb, ha megkérdezzük.
Hümmögök egyet, hogy ezek nem is rossz ötletek. Lehet egy hálósapinak örülne, ha már ennyit alszik, vagy valami takarónak. De ha édesség kell neki, talán még van nálam valami amit az egyemeten vettem még kis rágcsának. És ha édességet nem szereti, akkor van sós is, mert jasper miatt sós nasikkal is fel vagyok tankolva. Közben megtaláljuk őt, ahogy horytog egy kényelmetlennek tűnő pózban, azért ezt  ahelyet nem arra találták ki, hogy kényelmesen lehessen itt aludni egy manónak. Egyébként is, vajon hogy került ide?
- Majd én megkérdezem tőle, hogy mit szeretne - előreengedem Esmét, és ahogy megbőködi a kis lényt, hortyan egyet, aztán elhessegeti Esmé ujját, majd fordul egyet jobbra meg balra, aztán ha Esmé tovább ébresztgeti felkel.
- GVÁÁÁ micsoda fertelmes arc, micsoda rémálom! - kiáltja el magát manókezével kapva a mellkasához, aztán amint kisiklik az álom a szeméből, ránk néz. - Ja hát én átkoztalak el benneteket! Fajankók, most is akartok valamit? Mondjuk lapos melleket? Deszka alkatot, amiért így felébresztettetek? - tűri fel a kis felsőjének az ujját. - Ti akartátok Csiribúúú csiri...
- Jaj ne! Meg szeretnénk vígasztalni!! - vágok a szavába, és megköszörülöm a torkom, a manó meg hümmüg, és bólogat.
- Rendben, lepjetek meg valami aranyossal, ami hazsnomra lehet az alvásnál - dünnyögi, majd ásít egyet és visszafekszik egy festékes palettára. Biztos egy álom manó lehet. Közben én sóhajtok, és Esmé felé pillantok. Megkönnyebbülök, hogy nem lettem deszka. Nem mintha olyan gömbölyded lennék, de nem akartam Jaspert még ezzel is sokkolni.
- Szerinted mire gondolt? Egy párnára? Vagy valami mini manó plüssre?
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 10. 23. - 20:10:16 »
+1

Sophie



~ set ~

2002. szeptember 20.


          Most már megtanultam, ha kalandra vágyom, ami feldobja a napomat, akkor ki kell lépnem az otthonom melegéből. Persze, örülnék neki, ha nem lenne mindig így, mikor találkozok valakivel, de azt hiszem, egy idő után már az lenne a fura, ha nem történne semmi. Tudom, nekem se jó semmi, de azért vannak határok, amit szerintem érdemes betartani. Azért egy ilyen esemény mint a mostani nem ér fel egy fagyizós délutánnal, amikor is a fagyim a földön köt ki, vagy a ruhámon.
          Azért örülök neki, hogy Sophie nem haragszik rám a nyáron történtek miatt. Nem szeretnék elveszteni senkit, egy barátot sem. Idénre, sőt elég sok időre elég volt a halálozásokból. Megölelem barátnőmet, és megígérem neki, hogy az új Esmé nem fog sok galibát okozni neki. Persze, majd mostantól, ha ezt megoldottuk. Most először találjuk meg a manót, hogy végre megszünjön a kinézetünket elcsúfító sok ragya. Még jó, hogy eszembe jutott ez a bűbáj, és legalább el tudom takarni magunkat, hogyha összefutunk néhány vevővel, akkor ne ijedjenek meg tőlünk.
          Egy kis kóricálás után megtaláljuk a manót. Megkérem Sophie-t, hogy álljon picit hátrébb, ha már én voltam korábban is, aki felidegesítette, akkor most is én legyek. Finoman böködni kezdem, és kicsit meg is ijedek, mikor megmozdul, de aztán tovább próbákozom, mert elsőre nem sikerül felébresztenem. Elmosolyodom, mikor végre sikerül életet lehelnem a manóba.
          - Elnézést, hogy megint felébresztettem megint…
          Hátrahökölök, mikor látom, hogy megijed tőlem. Szinte már várom, hogy valami történjen megint velem. Újabb kar kinövése vagy a hajam elvesztése, nem tudom, bármi. Hallom is, hogy már mondja ki a varázslatot, de barátnőm szerencsére megállítja. Örömmel hallom, hogy szerencsésen megúszhatjuk ezt az egészet, ha kitaláljuk, hogy mi lenne jó neki az alváshoz. Lényegében még könnyítésként segítséget sem tudunk kérni, mert azonnal visszaalszik.
          - Én nem kockáztatnék. Kap takarót, párnát, ruhácskát és egy kis plüsst, meg sapkát is. Csak össze kell szednem a hozzávalókat a boltból.
          Körbenézek talán megtalálom a legjobb anyagot. A bajom csak annyi, hogy az eszközöket is meg kell venni, mert nálam semmi sincs, de a varráshoz szükség van cérnára meg tűre is. Sóhajtok egyet, mert hacsak nem varázslattal csináljuk meg, akkor ez egy hosszabb időbe fog telni.
          - Meg tudod csinálni a plüsst és a sapkát? Esetleg a hálóruháját? A többit megoldom én. Megveszem az anyagokat, és majd varázslattal… Áh, varázslattal menni fog hamar.
          Elkezdek körbejárni a boltban, talán találok valami használhatót. Ha esetleg elmaradna, akkor kénytelen leszek a ruhámból készíteni vagy hazaugrani. Végül sikerül találnom valami használhatót, ki is fizetem, majd visszamegyek oda, ahol a manó van, és elkezdek dolgozni a holmikon. Mikor végzek akkor ránézek a barátnőmre, és ekkor jut eszembe, hogy túlságosan belemerültem a munkába.
          - Ugye nem kérdeztél semmit? Bocsi, de nagyon lefoglalt a munka. Mostanában nagyon bele tudok feledkezni. Próbáljuk meg?
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 10. 26. - 19:59:06 »
+1

Fénypor

Esmé
(2002. szeptember 20.)
Ruci

Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.



Oké, kezdek lassan túlleni a fejemen, és inkább a megoldásra kellene törekedni, mintsem azzal foglalkozni, hogy kinek okozok szívinfarktust azzal, ha rám néz. Sosem találkoztam még manókkal, szóval fogalmam sincsen, hogy mit is kell velük kezdenem. remélem, hogy Esmé legalább azza, hogy ő most már egy erős és egyetemet végzett feénőtt nő, sokkal talpraesettebb nálam. Én még most is világi szerencsétlennek érzem maga, mert egy kicsit nehéz még beleszokni az egyetemi létbe, az viszont nagyon is jó, hogy sokkal jobban rám van bízva az idő, és így kicsit szabadabbamn is  tudok vele gazdálkodni. Örülök, hogy van munkahelyem is, ahol ott van Armin, meg annak is, hogy össze tudok futni bárhol a világon a barátaimmal, és még csak meg sem büntetnek érte, hogy ha elhagyom a campus területét. Élljen a felnőttszerű élet, nem?
Aggódom Esméért, de örülök, hogy kezd jól lenni. Nem merek tapogatózni jobban, inkább a szavak helyett az ölelést választjuk, az úgyis sokkal bezsédesebb tud lenni. Vajon nem lenne sokkal jobb mindent cska egy öleléssel megoldani? Mondjuk megölelnénk a manót ő is boldog lenne és mindenki boldogan távozhatna innen, mert megszűntetné a rontást amit ránk szórt, és ilyesmi. De nem... valahogy nem nézem ki abból a manóból azt, hogy anynira a keblünkre borulna.
- Én nem kockáztatnék. Kap takarót, párnát, ruhácskát és egy kis plüsst, meg sapkát is. Csak össze kell szednem a hozzávalókat a boltból. - magyarázza Esmé, úgy tűnik nem bízza a véletlenre. Én persze csak bólogatok, hogy oké, akkor megkap mindent egyszerre. Én is már csak túl akarok lenni ezen az egészen. nem vagyok én se pszichológus, hogy a manók vágyait kutassam, mint modnjuk úgy, ahogy Freud tette.
- A sapkát megpróbálom - mondom kicist bizonytalnul, miközben próbálok én is összeszedni a hozzávalókat. Olyan angyon a háztartási varrós bűbájok nem mennek, sose kellett még varrnom semmit, és még muglisan sem tudom, hogyan kell varrni.
- Ugye nem kérdeztél semmit? Bocsi, de nagyon lefoglalt a munka. Mostanában nagyon bele tudok feledkezni. Próbáljuk meg? - rezzenek össze amint visszatérek én is a vásárolt valamikkel. Bólintok, hogy belevághatunk, majd lekuporodok a sarokba.
-Á, csak az orrom alatt motyogtam. De én is így vagyok vele - msolyodom el. - Essünk neki, a női büszkeségünk és egy manó boldogsága a tét - sóhajtok fel színpadiasan, majd a sapkával kezdek foglalkozni. Vagyis inkább csak próbálok valami sapkaszerűt összehozni ilyen kis meseszerűt, ami lefelé konyul és boholy van a végén. Néha odalesek Esméhez, hogy ő hogyan is boldogol, és biztosan sokkal ügyesebb, mint én. MAikor elkészülök sóhajtok egyet.
- Azt hiszem elkészültem, te hogy állsz? - pislopgok felé majd a nyomi kis sapkámra, ami talán... talán tetszeni fog a manónak. Talán... nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 11. 04. - 19:54:07 »
+1

Sophie



~ set ~

2002. szeptember 20.


          Minél előbb meg kell oldani ezt a helyzetet, és mikor azt látom, hogy a manót sikerül másodszor lecsillapítani mielőtt még megátkozna, akkor úgy érzem, sikerrel járhatunk. Van az a megérzésem, hogy tényleg nem lesz szükségünk olyan dolgokra, mint a csel vagy a Mungó igénybe vétele. Egyébként is, ki tudja meddig kéne benn feküdnünk, és arra nem biztos, hogy Sophie-nak is szüksége lenne, no meg ideje. Tudom, hogy milyen a főiskolára járni. Az egyik pillanatban még azt hiszed, hogy mindenre van időd, bármit megtehetsz, de másnap rádöbbensz, hogy máris lemaradásban vagy. Nem csak tanulni kell, hanem a gyakorlatban bizonyítani is, hogy mi az, amit sikerült elsajátítanod.
          Itt most olyan formában sikerül hasznosítani ezt a képességünket, hogy sehogy. Nem festeni kell és nem is valamilyen famunkával kapcsolatos holmit. Valami olyat szeretne, amitől jobban tud aludni. Még szerencse, hogy megtanultam kötni és az ehhez való varázsigét is, mert most bajban lennénk. Megkérdezem barátnőmet, hogy mit tud megcsinálni és mit szeretne. Nem erőszakolom rá, végül is a varázslat segítségével hamar készen lehet lenni csak kell egy kis idő, amíg összeszedem a holmikat.
          - Rendben, ha valami nem megy, akkor szólj nyugodtan. Segítek.
          Miután kifizetem a holmikat, odaadok egy adag fonalat Sophie-nak és kötőtűket, hogy készülődhessen. Belemerülök a kötésbe, szépen lassan kezd formát ölteni a hálóruha felsője, majd a nadrágja. Fel sem tűnik, hogy körülöttünk azért nem halt meg az élet és néha a vásárlóknak úgy kell kerülgetni minket, vagy eleve nem rajtunk mennek keresztül, hanem az egész sort kerülik meg. A felső után jön a nadrág. Közben látom, hogy barátnőm is vásárolt egy adag holmit a kötéshez.
          A nadrág elkészülte után nekiesek a takarónak, amihez levágok egy darabot az anyagból, amit otthonra vettem, azzal tömöm ki, hogy ne csak huzat legyen, majd nekiállok a párnának is.
          - Lassan kész leszek. Még egy kis varázslatot beleviszek majd, hogy valahogy ki is nézzen és ne legyenek olyan lyukak a szemek között, mint a pizsinél.
          Megmutatom a felsőt, és bizony látszik, hogy nem lett tökéletes, néha sikerült kihagynom egy-egy szemet, de nagyjából egyben van.
          - Nagyon jól néz ki ez a sapi. Remélem én is, hogy tetszeni fog ennek a morcos apócának.
          Megfogom a pálcámat, majd mindegyik darabra rákoppintok egyet. A szemek ettől a helyükre kerülnek, a kiálló szálak eltűnnek, a párnában és a takaróban pedig egyenletesen elterül a tömött anyag. Megfogom a holmikat, majd megindulok a manó felé, de akkor eszembe jut a plüss. Az elmaradt. Talán nem lesz belőle baj.
          Megkocogtatom a manót, majd mikor felébred, akkor felé tartom a darabokat, amik nálam vannak.
          - Elnézést még egyszer, amiért felébresztettem. Kárpótlásként fogadjon el tőlünk egy takarót, párnát, pizsamát és sapkát.
          Kíváncsian várom a reakciót és ha tetszik, akkor azt is, hogy minél előbb megszüntesse a ragyákat az arcunkról. Meg aztán elég időt fecséreltem, lassan ideje lenne haza is mennünk. Az öt perces elruccanásom otthonról lassan egy órára rúg, és ez még csak egy óvatos becslés. Gondolom Sophie-nak is lenne más dolga, mint hogy itt töltsük a napot.
Naplózva


Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 11. 10. - 17:22:50 »
+1

Fénypor

Esmé
(2002. szeptember 20.)
Ruci

Beborítva sugarakkal,
szemben állok a Nappal.



Ha az ember nem is gondolt arra, hogy a feje ragyában úszik, egészen bájos feladatnak tűnt ez a manóval való jótétel. Amúgy is szeretek kedveskedni úgy kábé mindenkinek, szóval ezen nem is múlik az egész. Inkább csak a kivitelezés miatt aggódom egy kicsit, de szerencsére Esmé olyan felnőttesen kézben tartja az ügyet. Nem mintha én nem lennék felnőtt. Mármint annak számítok, csak ezt úgy nem nagyon érzem magamtól, hogy az lennék. Jasper jóval felnőttesebb nálam, és minden is. Én csak úgy sodródom, és az első adandó konfliktussal ha szembe kerülök inkább elszaladok. Remek magatartás ez, egy tizenkilenc éves boszorkánytól, nem? Vajon Jaspernek feltűnik, hogy eltűntem? Bár ez a világ úgyse olyan veszélyes, hogy random elrabolna valaki, nem? Azok csak a filmekben fordulnak elő úgy is, szóval Jasper sem hiheti azt, hogy valahol a végemet járom. Én nem, csak a fejbőrőm, de az nagyon. Jaj, és még viszket is és feszül a bőrőm meg minden. Nem is merek belegodnolni, hogy mi rossz jöhet még! Mert akkor biztos, hogy rosszabb is lesz. Mondjuk besárgulok, vagy ragyás lesz mindenem is a testemen. Ah, Sophie, már megint úgy túlpörögsz, mintha megettél volna egy tonna cukrot, pedig nem, csak... csak két kakóscsigát ettem. Meg ilyesmik.
Esmé mellett amúgy is kellemes az időt eltölteni, és még örülök is, hogy nem valami vadidegen rémisztő nőszeméllyel együtt sínylődök ragyásan, hanem legalább egy baráttal. Szó szerint látva egymást a legrosszabb formában, nem? Bár azt hiszem ez a mondás inkább illik alkoholizálásra, mint a battanásokra, de végül is, ez is lehet egy szempont. jaj, hát csak legyen vége.
- Köszi, Esmé, egyelőre bodlogulok - dünnyögöm válaszul, bár még sosem csináltam ilyet inkább csak a képzelőerőmre támaszkodhatok, meg arra, ahogy Rose nénit láttam varrni meg ilyenek. Ha az ember annyi macskával él egy fedékl alatt, hogy még a tévét is eltakarják, nem marad sok lehetőség a mozizásra. Hihetetlen, hogy mennyi évet éltem Rose nénivel, most pedig ő ott van egyedül, én meg itt. Gyakrabban kellene meglátogatnom, bár Jasper kicist kikészült így is a fura rokonaimtól. De mondjuk Rose néni csak a szomszéd, aki gyámségba fogadott, ő kívül esik a körön, gondolom.
- Lassan kész leszek. Még egy kis varázslatot beleviszek majd, hogy valahogy ki is nézzen és ne legyenek olyan lyukak a szemek között, mint a pizsinél.
Ahogy megnézem az alkotását elvigyorodok.
- Jaj, ez nagyon édi. Ha manó lennék nekem is nagyon tetszene - bólogatok, majd végre elkészülök én is. Szerencésre Esmének tetszik, szóval remélem a manónak is fog. Amint elkészülünk, visszamegyünk a manóhoz, aki felénk les.
- Elnézést még egyszer, amiért felébresztettem. Kárpótlásként fogadjon el tőlünk egy takarót, párnát, pizsamát és sapkát - szólal meg Esmé én pedig csak lelkesen bólogatok, és én is megmutatom neki a kis sapit. A manó szeme felragyog és máris a kezei közzé kapja a takarót és a fejére teszi a sapit.
- Hehehee! Csak nem vagytok olyan vidék krumplik! - mondja, kuncogva, amit én nem nagyon értek, aztán csettint és csilingelve elillan. Még hallani, ahogy egy újabb kuckót keresve magának elhelyezkedik és horkolni kezd. talán álom manó? Remélem ezek után nem lesz nekünk rémálmunk. Esmére pillantok és végigtaperolom az arcom, ami végre megint olyan mint ahogy ki kell náznie.
- Ahh, végre! Megint jól názünk ki! - sóhajtok és rávigyorgok Esmére. - Azt hiszem most már merek nyilvánosan mutatkozni - jegyzem meg, majd megölelem, mielőtt mennék kifizetni a fa alapanyagomat, és végre hazamenjek - Jó volt látni, és nélküled szerintem itt porosodtam volna meg. Vigyázz magadra - kacsintok rá, és ellépek tőle. Ha ezt jAspernek elmesélem biztos ki fog röhögni.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 11. - 20:45:24
Az oldal 0.218 másodperc alatt készült el 39 lekéréssel.