Griffendél Godrik Csarnok

[Nyílt nap meg ilyenek20040705]

Nyílt nap meg ilyenek
20040705



Leander
m o o d

Furcsán szabad érzés volt, hogy jövőre nem megyek már vissza a suliba. Én egészen megkönnyebbültem, míg Dom elbőgte magát az évzáró után ahogyan pakoltunk össze a szobánkban. Oké, ő még lélekben kölyök volt, akár csak Flor. Én meg nem illettem bele már abba az iskolába, nagyon-nagyon régen nem.
Persze ő vett rá arra is hogy elkísérjem erre a nyílt napra is, én nekem nem lett volna rá szükségem. Flor mondjuk úgyis Smith-szel volt elfoglalva, én meg inkább kihasználtam, hogy nem voltam otthon. A szüleim újra használták a házat, ami... nem tetszett. Tudtam, hogy volt valami odahaza a levegőben, az anyám pedig egy kicsit őrültebb is volt, mint amikor legutoljára láttam. Az apám meg... még hidegebb. Nem lepődtem volna meg, ha közük lebbe a Rendhez, ettől meg egyenesen rosszul voltam tőlük.
- Ott van a büfé! KAJAAAA!! - kiáltott fel Dom, és már meg is indult a kaja felé, én meg alig tudtam vele a lépést tartani.
- Várj már, az előbb ettél rémsajt fánkot... - mormogtam, depersze csak ment előre, én meg még félig az szüleimen gondolkodtam. Domot nem bántották volna, mert Monstro volt, a név volt az egyetlen ami megvédte őt tőlük. De Flor miatt aggódtam. Szerettek zsarolni azzal, aki fontos volt nekem. Kinéztem volna belőlük, hogy Rose-t vagy Florát képesek lettek volna megölni, ha velem maradnak.
Közben ahogy erre gondoltam, hirtelen feleszméltem, hogy Dom eltűnt, pedig én magas voltam, kiszúrhattam volna. Sőt, a lábam teljesen másfelé vitt, nem is erre mutatta a nyíl a büfét, ami valahol arrébb volt. Remek, most majd kereshetem a hülyét meg, aki nincs is velem, de azért elrángatott ide. Körbenéztem, hogy hol voltam, valami bazinagy csarnok volt, ami egyetemi idő alatt előadó is lehetne, de most mindenféle bódékkal volt berendezve, meg szórólapokat osztogató diákok unták el az életüket mellettük.
Felsóhajtottam, és beletúrtam a hajamba. Csak oda akarok menni valakihez, hogy megkérdezzem hol a büfé, Monstro úgyis ott lesz, míg el nem fogyasztja a készletüket, vagy le nem nyalja a csajokról a kaját, ha rájuk keni. Idebent hűvös volt, kint se tombolt az a fullasztó hőség, és valahogy jól is esett ez a hűvös idebent is. Elnéztem az épület belsejét aztán feleszméltem hogy egy szőke srác mellett ácsorgok, tök kussban.
- Hmm, helló - eszméltem fel, és ránéztem. - Ha már itt vagy, tudod, hol a büfé? - kérdeztem, és szemügyre vettem a mellettem állót. Ismerős volt, a vonásai alapján, nagyon is ismerős, csak akkor még sárga színben koptatta a padokat. El is mosolyodtam, ahogy felismertem a szőkeségben Leandert.

[- Hmm, helló]

TO: Jayce


2004. július 5.

style

A jogi képzésről engem küldtek le a nyíltnapra. Nem tudom miért, lehet, hogy apám intézte így, hogy fontosabbnak tűnjek, pedig még ő is tudta, mennyire nem nem nekem való a jog. Untam, nehezen tanultam, a jegyeim aligha voltak jónak nevezhetőek. Igazából állandóan valami feladatot rám sóztak, mert tényleg jól mutatott a Nott név... csak nem az enyém.
A hatalmas csarnokban álltam meg a fal mellett, kezemben egy csomó szórólappal és újsággal, melyek nagy betűvel hirdették: RÁD VÁR A WIZENGAMOT! Valamikor én is elvettem egy ilyet. Persze a szüleim kísértek el a nyíltnapra és a kezembe nyomták, hogy olvassam el, mert ebben van a jövőm. Még az nap este elégettem a szobámban, azon sírva, hogy miért nem tehetem, amit akarok. Nem elég, hogy megöltek valakit miattam, még be is akartak zárni ebbe az öreg kastélyba.
- Hmm, helló- szólalt meg mellettem valaki. Észre sem vettem, hogy megállt mellettem valaki, mert éppen a szórólapok piszkálásával voltam elfoglalva. Valamiért tudat alatt is őrült vágyat éreztem, hogy szamárfülesre gyűrjem az összeset, hát ez most meg is látszott az egészen. - Ha már itt vagy, tudod, hol a büfé? - kérdezte.
Felé fordultam és azonnal felismertem. A vigyorból pedig rájöttem, hogy ő is engem. Nem meglepő, akik most kezdik az akadémiát, csupán egy évvel alattam jártak a Roxfortba, Hansel pedig elég jellegzetes volt. Kviddicsjátékos volt, ráadásul mindenki pelykált barátnőkről, meg egyéjszakás kalandokról. A lányok egyik nagy kedvence volt.
- Hansel! - Mosolyodtam el végül.Kicsit megnéztem magamnak. Nem sokat változott tavaly óta, de mégis olyan furcsa érzés volt újra látni, mintha megint a hugrabugos taláromban pislognék fel rá.
- A büfé a földszinten van, eggyel felettünk. - Tettem hozzá vigyorogva. - Kísérjelek el vagy inkább az auror képzésről szeretnél elvenni néhány ilyet? - Mutattam fel a kezemben szorongatott lapokat. Aztán intettem neki, hogy kövessen. Nem volt mondjuk nehéz kiszúrni az aurorokat, az összes túlpörgött adrenalin bomba ott volt.
- Milyen volt az utolsó tanév?

[Nyílt nap meg ilyenek20040705]

Nyílt nap meg ilyenek
20040705



Leander
m o o d

Monstro úgy elrobogott mellettem, hogy még pálcával se lehetett volna ütni a nyomát. Csak megforgattam a szememet, úgy éreztem, mintha egy öt évessel lettem volna összenőve, mert akárhol voltam ő is ott volt. Megráztam a fejemet, gondolom azért csak nem leszünk egy kolesz szobában. Az azért már sok lenne, így is nehezen viseltük el egymást a Roxfortban. Bár inkább voltam vele, mint más lányokkal, az utóbbi szakítás is inkább röhejes volt, mint drámai. De nem is tudom, nem éreztem vele semmi szikrát, azt hiszem azok elhaltak bennem, én pedig nem is akartam azokat megkeresni. De összetörni nem szerettem a csajok lelkét, pontosan tudtam milyen érzés volt. Inkább csak elvoltam azzal, hogy sodródtam, de nem akartam senki miatt bocsánatot kérni. Baszd meg, most kérjek elnézést az érzéseim miatt? Mondjuk milyen érzések? Nem sok volt nekem abból, a családom nem osztogatta, ahogy semmi mást se. Elhaladtam egy limonádékat áruló lány mellett, én meg csak a hecc kedvéért is rákacsintottam, mire elpirult. Persze most nem vettem tőle el a löttyöt, inkább mézsört hajtottam volna fel, Monstro mellé kellett az alkohol, hogy elviseljem, mondjuk azt meg bírtam is, nehezen szoktam berúgni.
Mégis csak megindultam utána, pedig ott is hagyhattam volna, ahol van. De akkor meg bajba keveredett, és abból mindig nekem kellett kirángatnom mindenkit. Kikerültem egy plöttyedt arcú professzort, aki éppen arról magyarázott, hogy milyen fontos a védekezés a bulikban, én meg felhorkantottam. Aztán persze jól el is tévedtem, elsodort a tömeg, nem is figyeltem igazán, hogy merre mentem. Ezért is kötöttem ki egy bazinagy előadóban, ami tele volt unott arcú egyetemistákkal, és felesleges szórólapokkal, na meg rémült leendő elsősökkel, akik nem tudták, hogyan rázzák le az erőszakosabb egyetemistákat.
Pont ezért volt furcsa itt látni Leander Nottot is, aki inkább illett volna egy kiállításmegnyitóra, mint hogy nyomi szórólapokat osztogasson a varázsjog nevében.
- Hansel! - mosolyodott el ő is lelkesen, de mondjuk ő mikor nem volt az. Folyton kedves volt, amikor összefutottam vele, ha megtörtént. Én meg csak segg voltam vagy éppen túl kiégett.
- Nott. Furcsának tűnsz itt - mondtam neki, de az volt, képtelen voltam elképzelni őt ahogy protektor lesz. Nagyjából olyan volt ez, mint Monstro és a kviddics. - Remélem nem itt töltöd a nyarad - tettem még hozzá, és közben azt néztem rajta, hogy nem változott semmit. Mondjuk én sem voltam egy tengerparton lazuló arc, de igazából gőzöm se volt mit csinálok nyáron. Florhoz nem mentem többé, Flora miatt, na meg ő is le fog lépni a nyárra. Monsto is csajozni fog, én meg nézhetem, ahogy a szüleim őrültek otthon.
- A büfé a földszinten van, eggyel felettünk. Kísérjelek el vagy inkább az auror képzésről szeretnél elvenni néhány ilyet? - felsóhajtottam, és odanyúltam, hogy elvegyem a vacak szórólapokat, de közben összeért véletlenül a kezem az övével is.
- Elveszek egyet, csak hogy a többit ne tukmáld rám - mondtam és a zsebembe gyűrtem a szórólapot. - Elkísérhetsz, Monsto éppen most puszítja el a kajákat - csóváltam meg a fejemet. Aztán megvártam, hogy induljunk el valamerre, én még elveszett voltam egy kicsit. Mégis csak hét évig éltem abban a hülye suliban, ami egyáltalán nem hiányzott. Csak a háztársaim meg akikkel úgy-ahogy jóban voltam. De az élet erről is szólt, hogy egy idő után lekoptak rólad az emberek, akiket addig ismertél. Mert semmi se volt tartós igazán.
- Szar, de nem lényeg - vontam vállat. Igazából egy jó évem sem volt, egyedül az amikor Florral jóban lettem, és még hülyültünk is egy csomót együtt. - Neked milyen volt az éved? Nem hiszem, hogy ez a te ötleted volt.

TO: Jayce


2004. július 5.

style

A kezemben szorongatott szórólapokkal kapcsolatosan annyira voltam elkötelezett, mint a Nott név iránt. Legszívesebben felgyújtottam volna őket, csakhogy szabaduljak tőle... sőt behajítottam volna a szemetesbe, de mindenki rájött volna, hogy én vagyok. A dékán jelentést is tehetett volna apámnak, hogy aztán egész nyárra nevelés célzattal bezárjon a szobámba. Majdnem biztos volt, hogy ezt még harminc éves korom után is képes lett volna megtenni, ha nem éppen az ő elképzeléseinek megfelelően élem az életemet.
- Nott. Furcsának tűnsz itt - szólalt meg Hansel, miután mindketten egymásra ismertünk. Enyhén elmosolyodtam. Tényleg furcsa lehetettem itt, nem úgy, mint ő. Még eszembe jutott, amikor egy órán ültünk. Tudtam, hogy aurornak készült, vagyis a Godrik volt az álma. Neki legalább nem kellett eltitkolnia... és ezért annyira, de annyira, de annyira irigyeltem.
Lesütöttem a szemem válasz helyett. Amúgy is különös volt megint ilyen közelről látni. Nagyon is tisztán emlékeztem, milyen volt a Roxfortban. Mindig magas volt és határozott, pedig egy évvel felette jártam, de idősebb hatást keltett. Ő lehetett a legérettebb fiú az egész iskolában, ezért nem irigyeltem, de mégis valahogy felnéztem rá. Sokszor kaptam magam azon, hogy bámulom az arcát vagy csak a közelében ültem le a termekben. Az érzést és az ilyen véletleneteket megpróbáltam elnyomni viszonylag gyorsan. Jay nem volt az a fajta srác, akivel barátkozni is lehetett.
- Remélem nem itt töltöd a nyarad.
- Nincs olyan szerencsém... - sóhajtottam fel. Aztán máris a büfét kereste... persze, megint kényelmetlen lenne neki talán a társaságom vagy még mindig utál barátkozni. Csak le Fayt engedte egészen közel magához.
- Elveszek egyet, csak hogy a többit ne tukmáld rám. - A zsebébe gyűrte a protektori képzést hirdető szórólapot, aztán visszanézett rám. Szerintem sosem néztem ilyen közelről a szemébe. Zöldes árnyalatú volt, nyelnem kellett egyet, ahogy túlzottan is megnézetem magamnak. A francba, hát ezt biztosan észrevette. -  Elkísérhetsz, Monsto éppen most puszítja el a kajákat.
Monstro is rémlett a suliból. Elég összetéveszthetetlen külseje volt, ráadásul Hanseltől eltérően vele szegről-végről rokoni kapcsolatban is álltam. Egyszer apám kifejtette, hogy a Monstro családból több, távolabbi unokatestvérem is még a Roxfortba jár. Dominic nevét persze sosem emelte ki, de én végig rokonként tekintetem rá. Ha másért nem, legalább az egyformán szőke fejünkért el is lehetett hinni a dolgot.
- Szar, de nem lényeg.
Jayce Hanselnek szar éve volt. Szar? Hát nem táncolták körbe félmeztelen mardekáros csajok? El tudtam volna róla képzelni, hogy titokban nagy orgiákat csap a kígyós ház klubhelyiségének falai között.  
- Neked milyen volt az éved? Nem hiszem, hogy ez a te ötleted volt.
- Tudod. Akit Nottnak hívnak, az nem mindig választhatja meg a maga sorsát. - Vontam meg a vállat és lassan elindultam a standok között. Az auroroknál persze szokás szerint nagy tömeg volt és a hangzavar, így viszonylag nehéz volt megközelíteni. Az egyik legnépszerűbb szak volt, de az alkalmassági vizsgán kiszűrték a gyengébbeket.
- De semmi gond ezzel. Hozzá fogok szokni. - Inkább magamnak szólt ez a mondat. Bíztatás volt, hogy ezt is túl lehet élni. - Őőőő... szereted a színházat? - kérdeztem rá. Csak úgy kifutott a számon, még el is pirultam tőle.

[Nyílt nap meg ilyenek20040705]

Nyílt nap meg ilyenek
20040705



Leander
m o o d

Éppen megszabadultam a felelősségtől, hogy a kölyköket ellenőrizgessem prefektusként, mégis ugyan úgy pesztrálnom kellett Monstrot is. Rendszerint eltűnt és vagy kajált, vagy bizarr módon csajokat szédített saját magával és azzal, hogy etessék meg. Olyan volt, mint valami nagy, szeretet éhes kutya, aki mindenkihez odament egy kis simogatás miatt. Mondjuk nem csodáltam, Aerith nem arról volt híres, hogy kimutassa ha valakit elviselt, még akkor is ha nem találkoztak annyit. Unottan sóhajtottam, ahogyan próbáltam megkeresni, pedig simán ittis  hagyhattam volna. Nem iagzán volt kedvem a suli falai között bóklászni, bár eléggé menő épület volt. Kellett egy kis változatosság a Roxfort után, meg már a végére megcsömörlöttem a négy színtől is. Talán túlságosan elegem volt már ott mindenből, nem hiányzott ez a házas dolog sem. Csak a célom számított, meg hogy a szüleimet végre eltakarítsam az emberek életéből.
A nagy teremben viszont nem gondoltam volna, hogy belefutok Nottba, pedig tök logikusnak tűnt. Viszont az már kevésbé, hogy épp protektornak készült. Ez olyan szürreális volt, mintha Norát próbálnám meg elképzelni melegítőben, vagy Aerith-t kedvesebben. Összevont szemöldökkel méregettem hát én is, ahogyan ő engem. Bum meglepetés, én is itt vagyok. Keveset dumáltam vele, távol tartottam magam az emberektől, nem csak a szüleim miatt, hanem magam miatt is. Elbaszott voltam, és előbb utóbb bántottam másokat. Csak Flor volt az, aki eddig nem futott el tőlem.
- Nincs olyan szerencsém... - sóhajtott fel. Oké, a Nottok furák voltak, sokat jártak át anyámékhoz a felnőttek, és mindenféle pszichopata dolgokról dumáltak, gondolom. Csoda, hogy Leander nem volt olyan elborult beteg segg.
- Hm, a család szívás - bólintottam rá egyet.
Elvettem egy olyan szórólapot, és összetalálkozott a tekintetünk egy pillanatra. Felvontam a szemöldökömet, ahogyan a kék tekintete az enyémet kutatta. Nincs is ott semmi jó, Lee. Sóhajtottam és inkább elnéztem a többiek feje felett.
- Tudod. Akit Nottnak hívnak, az nem mindig választhatja meg a maga sorsát - válaszolta, ahogyan megindultunk. Én csak követtem, és nézelődtem, meg akartam jegyezni az útvonalakat, meg a helyeket, hogy ne baszakodjak ezzel az első napokon. Gondolom úgy is nekem kellett vezetnem akkor Monstrot is.  Az auroros résznél tömeg volt, de gondolom senki se akarja a szüleit hidegre tenni.
- De te lehet kivétel - vontam meg a vállamat. Nem mintha olyan egyszerű lett volna, de az aranyvérű családok ezzel a hozzáállássál csak a szöget ütnek a koporsójukba.
- De semmi gond ezzel. Hozzá fogok szokni - erre csak kétkedve bámultam rá. Ha az ember megszokja, akkor egy része meghal belül. Szóval az sem  feltétlenül megszokás volt.
- Kétlem - dünnyögtem halkan, lehet nem is hallotta a nagy zajban. - A színházat? Nem nagyon jártam eddig oda, miért? - kérdeztem vissza, majd egy kisebb embertömeg állta az utat el előttünk, én meg csak sóhajtottam egyet és karon fogva Leandert magam után húztam, még a végén ő is eltűnik és kereshetem mind a kettejüket.