+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | |-+  Nagyelőadó
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nagyelőadó  (Megtekintve 926 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 15:43:19 »
0




A kastély határozottan legimpozánsabb terme. Az ódon falak között régi padok húzódnak meg, félkörívben, lépcsőzetesen halad fölfelé. Minden padból tökéletesen rá lehet látni a katedrára és a hatalmas táblára, ahová a tanárok egyszerűen felvarázsolhatják a kívánt jegyzeteket, szakszavakat. A tökéletes akutszika miatt pedig nincs szükség hangfelerősítő bűbájok bevetésére sem.
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 11. 26. - 20:27:40 »
+1

Viharos napok

To: Arian Bahri

2001. november 26.

Ritka ronda egy idő volt odakinn. Egész nap fújt a szél, napközben még az eső is eleredt párszor. Semmi kedvem nem volt kimenni, még szerencse, hogy ezen a napon már a harmadik előadást hallgattam a mágia alapjairól, a filozófia rejtelmeiről meg hasonló nyalánkságokról. Igazából meglepően érdekes volt, és szívesen el is hallgattam az előadásokat, viszont egyelőre még nem sikerült közelebb jutnom azokhoz a tanokhoz, amik valóban közelebb vittek volna kutatásaim végeredményeihez.
A csillagászat itt, az Akadémián sem jelentett gondot, kevés olyan dolgot tudtak volna mondani, amit ne hallottam, láttam vagy tapasztaltam volna már a Skye-szigeti Obszervatóriumban. Azokat az órákat simán teljesítettem. Aztán ott volt a bájitaltan, amiből a Roxfortban mindig is jó voltam, és simán elkotyvasztottam bármit, amit Piton vagy Lumpsluck professzor kért tőlem, de az Akadémián azért bőven szintet léptünk. Itt olyan bájitalokat kellett főzni, ami komoly pontosságot vagy kitartást igényelt. A legújabb főzetünk majd csak valamikor az új évben készül el, addig nekikezdtünk egy másiknak.
Nehéz volt tartani a tempót, mert voltak azok a tárgyak, amik tényleg érdekeltek, és komoly energiákat igényeltek, és voltak azok a tantárgyak, mint például a Filozóia, amit kötelező felvenni, és végig kell csinálni, punktum. Persze itt is hallhat érdekes dolgokat az ember.
Most mégis inkább az időjáráson merengtem, és azon, hogy este hogyan fogom tudni megcsinálni a csillagtérképemet, ha ennyire rettenetes marad az idő. Semmi kedvem nem volt haza, vagy akárhova hoppanálni csak azért, hogy megcsináljak egy beadandót. Végül úgy döntöttem, ha más megoldás nem lesz számolgatok egy kicsit, és egy elméleti ábrát adok be.
Amíg az előttem fekvő pergamenre firkálgattam, felnéztem a tanárra, aki a filozófia órát tartotta. Arian Bahri professzor igazán kicsípte magát ezen a napon. Nem véletlenül ült az első sorban annyi csillogó szemű lányka. Én inkább a hátsó sorok egyikét választottam, így zavartalanul foglalkozhattam mással. Nem tudom, mit vártak a lányok? Elég volt nekik csak egy kedves mosoly, vagy többet reméltek? És ha esetleg, valami rejtélyes oknál fogva a tanár úr közeledne feléjük, akkor mire használnák a lehetőséget?
Megint elábrándoztam, úgyhogy már teljesen elvesztettem a fonalat az előadásban. Végül csak összeszedtem magam, és legalább az óra második felében rendesen jegyzeteltem. Különösen akkor élénkült meg a figyelmem, amikor Nostradamus került szóba. Érdekes, hogy a muglik mennyire bedőltek ennek az ál-jósnak. Valójában csak a csillagok állását figyelte, amiből meglepően pontosan meg lehetett mondani a bolygók és a csillagok hatását a mágiára. Gyorsan fel is firkantottam a papírra, hogy óra után említsem ezt meg Bahrinak.
Vajon érdekelné a téma? Csak úgy tudhatom meg, hogy ha beszélek vele. Talán a féléves beadandómat írhatnám ebből a támából. Ez még érdekelne is.
Az óra végén mindenki sietett ki a teremből. Ebédidő volt, biztosan éhesek voltak már, de nekem még beszédem volt a professzorral. Az áradattal szemben igyekeztem áttörni magam a tanári asztal felé, ahol a férfi éppen a jegyzeteit pakolta össze. Ahogy odaértem, villámlott egy nagyot, és amikor belekezdtem volna mondandómba, dörgött is egy óriásit.
-Elnézést, professzor úr. Zavarhatom egy percre? Nostradamusról szeretnék beszélni Önnel. Érdekesnek találtam, ahogy összehasonlította a mugli értelmezéseket a varázsvilágéval. Viszont úgy gondolom, hogy figyelembe kellene venni azt is, hogy Nostradamus csillagász volt. Természetesen elképzelhető, hogy némi jóstehetséggel is megáldotta a sors, és egyértelmű, hogy a középkori varázsvilág filozófiája sem elhanyagolható a jóslatai értelmezésében, de nem szabad elfelejtenünk, hogy Nostradamus alapvetően csillagász volt. - mondtam ki egy szusszal. Kicsit aggódtam, hogy mennyit értett meg belőle a professzor, amikor a háttérben folyamatosan dörgött az ég, és az egyik közeli fa ágai az abalkot verdesték.
Kíváncsian vártam Bahri professzor válaszát.
Naplózva


Arian Bahri
Eltávozott karakter
*****


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 12. 11. - 19:12:45 »
0

viharos napok



2001. november 26.
Serena

A hatalmas ablak felé pillantottam, ahogy szünetet tartottam a beszédemben. Nem zavart, ha ezért a pár percért bolondnak néznek vagy azt hiszik, elfelejtettem, amit mondani akartam. A filozófia és más elméleti tárgyak oktatása gondolkodást igényelt meg, még tőlem is a „Szörnyetegtől” – ahogy mostanában a hátam mögött szólítottak. A vezetőség egyre inkább a nagyobb előadásokat akarta rám bízni és a kisebb foglalkozásokat adták át Nathaniel Forestnek, mintha ő tudna bármit is ezekről a dolgokról. Csak egy író, akinek volt neve, mert jobban mutatott az újságokban, mint egy bibircsókos vénasszony.
Odakint hatalmas vihar tombolt… pontosan, mint azon a napon, amikor először jártam Angliában. Persze az nem Hertfordshire volt, hanem London. Emlékszem, ahogy a házunk legnagyobb ablakához kuporodva bámultam a hatalmas esőcseppeket, ahogy homályosra áztatták az üveget. A távolban pedig villámlott és dörgött, olyan hevesen, hogy néha-néha bele is remegett az egész ház. Imádtam. Akkoriban London még új felfedezni valót jelentett… bár nem sok emlékem volt az ideköltözésünkről, ez élénken élt bennem. Csak utólag értettem meg, hogy a családom értékeit apám egy szürke, mocskos országra cserélte… ahol még az öcsémnek is meg kellett halnia.
Megköszörültem a torkomat és visszafordultam a diákság felé. Természetesen két-három diáklány az elsősorban már kezdte is a sutyorgást arról, hogy Bahri professzor ilyen meg olyan.
– Ha most akarják megbeszélni, hogy kihez milyen körömlakk illene, akkor fáradjanak kifelé. Az óra célja, hogy gondolkodjanak – közöltem nyersen és az ujjaim megszorultak a krétán, ahogyan a kezembe vettem. Szívesen hozzá vágtam volna akárkihez, aki egyenesen ezt követelte meg. Azonban a három lány elhallgatott és visszafordultak felém. – Helyes. Akkor folytassuk Nostradamusszal.
Az órából még jó félóra volt vissza. Ez éppen elég volt a viharnak ahhoz, hogy teljes erejével megérkezzen az épület fölé. Nem bántam, innen már úgyis haza mentem volna, ha esetleg elázom azon a félméteren, amíg megszerzem a hoppanálás előtti kávémat, nem zavart cseppet sem. Ahogy véget ért az óra és mindenki kifelé kezdett menekülni – valószínűleg szó szerint –, én is a könyvemért és a jegyzeteimért nyúltam, hogy betuszkoljam őket a már rongyosra használt bőrtáskába. Egy mozdulattal később az pedig a vállamon is volt.
Már éppen léptem volna tovább, hogy ne kelljen túl sokat időznöm az iskola épületében, de jött egy hatalmas villanás és egy akkora dörgés, hogy azt hittem menten a nyakamba szakad a plafon is. Összerezzentem, talán kicsit túlzottan is, mielőtt összehúztam volna magamon a bordó szövetkabátot, hogy induljak, vissza sem térve az irodámba.
– Elnézést, professzor úr. Zavarhatom egy percre? Nostradamusról szeretnék beszélni Önnel. Érdekesnek találtam… Nostradamus csillagász volt… – A hadarásra fordultam meg az asztaltól az asztalok irányába, de nem értettem jó formán semmit abból, amit magyarázott a lány, ugyanis éppen a kellős közepén remegett meg újra a terem a dörgéstől.
– Bocsánat… de nem értettem – közöltem unott stílusba, csak a tekintetem vándorolt az ablak irányába. Éppen az egyik fa ágai csapkodták azt, de olyan hevesen, hogy még az is megfordult a fejemben, hogy talán nem átlagos viharról van szó. – A fogadóórámban tudok válaszolni a kérdéseire, Miss. Minden szerdán reggel nyolc és tiz között. – Folytattam és már indultam is volna kifelé, mikor megint akkorát dörgött, hogy összerezzentem… aztán reccsenés hallatszott és az ablak egész egyszerűen berobbant. Éppen csak annyi lelki erőm volt, hogy elforduljak az üvegtől, de azok gátlástalanul csapódtak belém, így minden bizonnyal a lány sem járt jobban.
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 12. 16. - 21:40:19 »
+1

Viharos napok

To: Arian Bahri

2001. november 26.

Egyértelmű volt, hogy Bahri professzor egy mukkot sem értett abból, amit mondtam neki. Vagy szimplán csak nem akarta érteni. Fogalmam nem volt, de mindenesetre nem volt túl kedves. Hallottam már róla korábban, hogy óvatosnak kell vele lenni, de gondoltam, ha érdeklődök az órán elhangzottak iránt, akkor nem lehet túl nagy bajom. Hát nem volt igazam, egyértelműen nem akart leállni velem beszélgetni.
Kicsit csalódottan hallgattam, amikor felvilágosított a fogadó órájának idejéről, amikor persze nekem órám volt, és Nostradamus és a filozófiája sem érdekelt annyira, hogy ezért kihagyjam a bájitaltan órámat, de a magyarázkodásra már nem maradt időm, mivel a tanár úr már el is indult kifelé, egyértelművé téve, hogy akármivel próbálkozom, nem lesz kedvére való. Pedig olyan jó kis témát találtam a féléves beadandómhoz...
Sóhajtva vettem tudomásul, hogy lőttek annak a lehetőségnek, hogy már most lebeszélem vele a félév végi dolgozatom témáját, de egy nagy villámlás, dörrenés, és törés zaja visszahozta a reményt.
Egy fa törte be az ablakot, éppen csak arra volt időm, hogy a kezemet az arcom elé kapjam, de a karom így is kapott bőven az üvegszilánokból. Sajnos a ruhám sem úszta meg, a hosszú ujjú felsőm ujja tele volt szakadásokkal. Sajnos a kedvenc, fekete pöttyös szoknyám sem úszta meg.
-A fenébe... - motyogtam, ahogy végignéztem magamon. A karomon lassan csordogált a vérem, kicsit fájt is a vágás helye, de nekem nem volt semmi komolyabb sérülésem. Bahri professzorra néztem, vele mi történt. Úgy tűnt, rendben van, de azért megkérdeztem:
-Tanár úr, jól van? Nem esett semmi baja? - még közelebb is léptem hozzá, és kedvesen, segítőkészen nyújtottam felé  karom, hogy felmérjem, szerzett-e valami komolyabb vágást a betört ablak szilánkjaiból.
Ez durva volt. - gondoltam magamban, de nem mondtam ki. Bahri professzor biztosan ennél sokkal durvább dolgokat is látott.
Miután láttam, hogy a férfi is rendben van, közelebb léptem a betört ablakhoz, és azon gondolkodtam, hogyan lehetne rendbe rakni a helyiséget. Abban biztos voltam, hogy segíteni fogok a tanár úrnak - és nem a jobb jegy vagy a szimpátiája elnyerése érdekében -, hanem mert szüksége volt rá. Gyorsan intettem a pálcámmal, és az üvegszilánkokat egy kupacba varázsoltam, hogy legalább ne azokon tapossunk. Utána a bedőlt fához léptem, és felmértem a helyzetet.
Egy ősrégi fa volt, nagyjából akkor ültethették, amikor az egész Akadémiát alapították. A törzse belül már üreges volt, valószínűleg ezért dőlt ki olyan könnyen. Így már meg lehetett állapítani, hogy ennek semmi köze semmilyen mágiához, ez a természet puszta erejétől fogva dőlt ki.
Azon tanakodtam magamban, hogy milyen módszerrel vihetnénk ki innen ezt a fát. Habár, ha Bahri professzor természetszerető ember, akkor azt is megoldhatná, hogy a tanterme része legyen ez a fa. Elég érdekes lenne, és egyedülálló.
Hamar elkalandoztak a gondolataim, valószínűleg ez még a filozófia óra hatása volt. Gyorsan visszatereltem magam a jelenbe, a kidőlt-bedőlt fa eltávolításához. Bahri professzort figyeltem, milyen ötlete lesz.
Naplózva


Arian Bahri
Eltávozott karakter
*****


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 12. 18. - 15:14:05 »
0

viharos napok



2001. november 26.
Serena

Éreztem, ahogy a vágásokból megindul a vér. Egy szilánk az arcomat érte, egy másik a kézfejemet… mintha nem is simán betört volna az ablak, hanem szabályosan berobbant. A bedőlt fa éppen úgy ért földet, hogyha a tanári asztalnál maradtam volna, bizonyára agyon nyom a hatalmas súly.
– A fenébe… – hallottam a lány hangját, s ahogy felé fordultam, láttam, hogy ő is megvágtak a szilánkok. Fogalmam sem volt, hogy tanárként miféle dolgom lenne ilyenkor, azon túl, hogy máris a Mungóba küldjem vagy legalábbis a szomszédos intézmény ispotályába, ahol azonnal, szakszerűen ellátják.
Mély levegőt vettem, próbáltam összekaparni minden erőmet és tudásomat, hogy még is mit kéne művelni. Csak az jutott eszembe, hogy már miattam meghalt egy ember… az öcsém, a saját öcsém, aki nem érdemelt ilyesmit. Nem engedhettem meg, hogy ennek a lánynak baja essen, még akkor sem, ha fogalmam sem volt, mit kéne tenni.
– Tanár úr, jól van? Nem esett semmi baja? – Tette fel lényegében kétszer ugyanazt a kérdést, ahogy felém lépett. Hagytam, hogy felém nyúljon, nem léptem el, csak magamat vizsgálgattam. Újabb vágást fedeztem fel, ezúttal az oldalamon. Hosszú volt és erősen vérzett, de nem annyira, hogy rosszul legyek. Egy nagyobb szilánk szakíthatta át a ruhám anyagát, s alatta a bőrt.
– Minden rendben… csak egy kis karcolás… – Fektettem a tenyerem a sérülésre és a fa felé pillantottam. Még nem hallottam akkor viharról, ami egy ilyen hatalmas növényt csavarna ki a földből… legalábbis itt Angliában nem volt éppen jellemző. Odakint pedig biztosan nem tombolt tornádó vagy más hasonló dolog.
Megfogtam a lány karját és még hátrébb húztam, biztos, ami biztos, nem nekünk kéne azt a fát elpakolni onnan. Megköszörültem a torkomat és még elé is álltam, hogy ne tudjon a közelébe menni, még végén kárt tenne magában.
– Jobb, ha nem megyünk a szilánkok közelébe – mondtam és hátra pillantva láttam, ahogy a kinti eső szép lassan feláztatja a padlón a tanári asztal környékén. Szép kis kár… nem lesz könnyű rendbe hozni az már biztos.
– Jól vannak?! – az ajtó felöli érkező hang irányába fordultam. Két-három auror lépett be, akik normál esetben a folyosókon szoktak felügyelni. Az egyik nő szólalt meg, a termetesebbik pontosabban, akinek vörös haja egyetlen szoros copfba volt összefogva a feje tetején. – Tim, hívj medimágusokat, azonnal! – Bökte oda a mellett álló sovány férfinak, aki egy biccentéssel el is rohant.
– A fa… mintha kidőlt volna a viharban – mondtam és a lányt magam előtt tessékelve, odaléptem az aurorhoz, hogy kezet fogjak vele. – Arian Bahri pofesszor vagyok, éppen itt volt előadásom, ami után ez történt. – Magyaráztam, majd a másik nővel is kezet fogtam. A vörös Emily Hayes, a szőke hajú, kisebb termetű nő pedig Mathilda Taylor néven mutatkozott be.
– Mennyire súlyosak a sérüléseik? – kérdezte aztán a szőke és megakad a szeme a véres öltözékemen. – Mr. Bahri, ha nem érzi jól magát üljön le… ha viszont jól vannak, akkor hagyják el a termet.
Megérintettem a lány derekát és toltam tovább kifelé. Nem akartam, hogy még jobban megsérüljön… azért is engem vennének elő. Igazság szerint egy hajszálon múlt, hogy eltanácsoljanak az állásomtól, ami nem mutatna túl jól a karrieremet tekintve.
– Biztosan jól van? – kérdeztem rá azért én is, mikor a terem ajtaja előtt megálltunk. Odabent a két nő azon tanakodott, hogy vajon hogyan tudnák rendbe tenni a termet építészvarázsló nélkül.
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 12. 22. - 17:47:36 »
+1

Viharos napok

To: Arian Bahri

2001. november 26.

Habár  Bahri professzor nem nagyon értékelte az igyekezetemet, mégis összeszedtem legalább a szilánkokat. Szerencsére már túl voltam azon a koron, amikor egy felnőtt, még akár egy tanár is parancsolgathattott volna, és a férfi rám is hagyta a dolgot. Nem állított meg, de persze nem is dicsért meg, hogy én legalább teszek valamit, hogy rendbe rakjuk a tantermet. Úgy tűnt, ő egy kicsit leblokkolt, én meg tettem a dolgom. Valószínűleg ez a különbség egy nő és egy férfi között. A férfiak elgondolkodnak azon, mi is történt, és hogyan lehetne megoldani, a nők nem gondolkodnak, csak cselekszenek.
Végül két auror jelent meg a teremben, bizonyára hallották a zajokat, a csörömpölés és az ablak berobbanása is elég nagy hangzavarral járt. Az egyik elfutott medimágusokért, amire valljuk be, semmi szükség nem volt. Bahrin és rajtam is csak egy-két karcolás volt, amik már be is hegedtek. Én aggódva húztam le a felsőm ujját, semmi esetre sem akartam, hogy a medimágusok vagy akár az aurorok meglássák a Halloween-ről maradt sebemet. Semmi közük nem volt hozzá, a kérdezősködésből pedig nem jöttem volna ki jól.
Tényleg nem volt rajtam nagyobb sebesülés, a ruhám felfogta az egészet. Sajnos. Így a legjobb, legkedvesebb ruhadarabjaim egyike, a szoknyám odalett. Ezt egy kicsit sajnáltam, de annak legalább örültem, hogy a csinos kis pofimnak nem esett baja. Még csak az kellett volna...
Az aurorok szerencsére csak kitereltek minket a teremből, nem igazán kérdezősködtek. Biztos mindennapos számukra, hogy egy fa betöri az ablakot. Ha nem kell a segítségünk, akkor rendezzék csak el ők a károkat. Nem gondolnám, hogy ez lenne itt a feladatuk, de annyira nem történik itt semmi, hogy örülhetnek, hogy van valami lehetőségük varázsolni.
-Igen, jól vagyok. - bólintottam halvány mosollyal. - Csak néhány karcolás, szerintem már nem is vérzik.
Egy ideig álltunk ott egymás mellett, némán, a teremből kiszűrődő zajokat hallgatva, aztán megszólaltam:
-Az a fa nagyon korhadt volt. Szinte teljesen üreges volt a törzse.
Azon tűnödtem, hogy kit álltatok. Magamat vagy Bahrit? Mindketten tudtuk, de legalább is sejtettük, hogy egy ekkora szél sem tudna kidönteni egy ekkora fát. De akkor ez megint a Szeszély műve? És megint miért én? Mi közünk van hozzá? És mikor lesz vége végre... Az elején még viccesnek tűnt összeragadni emberekkel, de amióta a Halloween-i álmom volt, és egyre több, furcsa dolog történik körülöttem, azóta kezd egyre inkább frusztrálni a Mágikus Szeszély.
-Tanár úr, esetleg... Ennek köze lehet a Mágikus Szeszélyhez? - tettem fel a kérdést óvatosan. Bahri professzor eddig sem volt túl kedves és nyitott, de hátha a közös élmény hatására talán egy kicsit megenyhült.
Naplózva


Arian Bahri
Eltávozott karakter
*****


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 12. 25. - 17:36:02 »
0

viharos napok



2001. november 26.
Serena

Egy cseppet sem bántam, hogy kitessékeltek minket abból a teremből. Még, hogy egy diák oldja meg a bezuhanó fa problémáját, miközben az épület amúgy hemzseg az auroroktól – aki nem mellesleg eddig csak hátráltatták az iskolai munkát. Volt, hogy igazoltattak diákokat, faggatták őket, pedig a dolguk az lett volna, hogy megvédjék azokat, akik az iskola falai között tartózkodott.
– Igen, jól vagyok – közölte a lány, halványan el is mosolyodott. Ez utóbbi gesztust nem viszonoztam, csak megnéztem magamnak a sebet, amit valahol a kabát alatt szenvedtem el, úgy, hogy közben félre húztam az anyagot. Az ingemet is átnyeste a szilánk és csípős, fájdalmas sérülést hagyott maga után. Megérdemeltem. Ez a gondolat csendült bennem, ahogy megint eszembe jutott Ekbal elsápadt arca, nyitott szeme… élettelen porcikái.
– Csak néhány karcolás, szerintem már nem is vérzik. – Magyarázta tovább, én pedig egyszerűen csak bólintottam. Nem tudtam, mit kéne mondanom, a kérdést is csupán tanári kötelezettségem volt feltenni… de szívem szerint már meg sem vártam volna az intézkedés végét, csak átsétáltam volna a szomszédos épükletbe, hogy egy helyre tegyenek.
–  Az a fa nagyon korhadt volt. Szinte teljesen üreges volt a törzse.
Hümmögtem egyet, majd visszahúztam a kabátot a sérülésem elé. A tekintetem az ajtó felé vándorolt, hátha megpillanthatom, mit művelnek odabent az aurorok a jegyzőkönyv felvételén kívül. Talán máris kiviszik innen azt a fát… bár egy ilyen ablaküveg helyreállítása már építésvarázslói szakterület. A Godrikot még a Roxfortnál is bonyolultabb, régi mágia védte.
– Tanár úr, esetleg... Ennek köze lehet a Mágikus Szeszélyhez?
Sóhajtottam egyet, nem mintha kedvem lett volna ehhez a bájcsevegéshez. A legkevésbé sem érdekelt ez a Szeszélymizéria, a legtöbben már régen megszokhatták volna, hogy ez az egész már az életünk része… egy olyan dolog, amit nem tudunk irányítani. Persze nem kizárt, hogy vannak csoportok, akik nyerészkedhetnek belőle, de ettől függetlenül a Szeszély maga egy anomália volt, amit már régen kimondott a Merlin Kutatóközpont.
– Minden bizonnyal – bólintottam lassan, remélve, hogy végre lezárjuk ezt a témát. – De az aurorok vizsgálata biztosan többet kiderít… mondjuk az nem valószínű, hogy beavatnak bennünket – válaszoltam és megint az ajtóra néztem. Nem bíztam az egyentalárosokban, volt bennük valami zavaró… és nem csak azért, mert minden pillanatban éreztem a tekintetükön, hogy tudják, mit tettem a saját öcsémmel. Egyszerűen nem voltak elég megbízhatóak, a minisztérium is már éppen elég régóta húzta ezt a szeszélyügyi előrelépést ahhoz, hogy az ember elbizonytalanodjon velük kapcsolatban.
– Ők ott a sérültek.
A folyosó végén megjelent a korábban eltűnt Tim nevű fazon. Mellette két fiatal, talán még csak gyakornok medimágus serénykedett és alig, hogy odaértek, röviden bemutatkozva azonnal vizsgálni kezdtek minket. Az enyém közelebbről megnézte a sebet az oldalamon.
– Elég durván magába fúródott az a szilánk, Mr. Bahri, mindenképpen át kell jönnie velem az ispotályba – magyarázta, de én a tekintettem a lányt kerestem, akinek még mindig nem sikerült megjegyezni a nevét. Valószínűleg ezután sem fogom… ha csak a vizsgán nem csinál valami nagyon emlékezeteset.
– A kisasszonnyal mi a helyzet? Neki is jönnie kell? – kérdeztem a másik medimágust, miközben a kollégája egy hűsítő varázslattal enyhítette a fájdalmaimat.
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 12. 27. - 19:43:40 »
+1

Viharos napok

To: Arian Bahri

2001. november 26.

Amíg Bahri professzorral a Mágikus Szeszéllyel beszélgetünk - ha beszélgetésnek lehet nevezni azt a két mondatot, amit a férfi nagy kegyesen kinyög -, megérkeznek a medimágusok, akik rögtön a tanár úrra ugranak rá. Neki látványosabbak a sérülései, mint nekem, valószínűleg vele több dolga is lesz az orvosoknak.
Azért végül az egyik gyakornok velem is foglalkozik, de megállapítja, hogy nem komolyak a sérüléseim. Nyilván egy tanuló boszorkány élete sokkal kevesebbet nyom a latban, mint egy tanáré, és szerencsére tényleg nem komolyak a sérülések. A kis vágások már el is kezdtek behegedni, a vérem sem folyik, szóval talán túlélem az eseményt.
Sokkal kíváncsibb lennék az aurorok vizsgálatára, mint az ispotályra, legszívesebben maradnék itt. Az aurorok sem túl kedvesek, és még annyira sem beszédesek, mint Bahri, de talán meg tudhatnék tőlük ezt-azt.
– A kisasszonnyal mi a helyzet? Neki is jönnie kell? - kérdi a professzor, de a hangján hallom, hogy ő is legszívesebbek elhúzna innen minél hamarabb, és nem a gyógyító intézmény irányába. Én sem szándékozom a medimágusokkal menni, szívesebben mennék inkább átváltani a ruhámat, mert a nap végéig a szoknyám biztosan nem fogja kibírni. Végignézek magamon, tényleg eléggé ágról szakadtnak tűnök most, úgyhogy én is kérdőn nézek a medimágusra, aki szerencsémre csak a fejét rázza.
-Ha a kisasszony jól érzi magát, akkor semmi szükség arra, hogy velünk jöjjön. A sebesülései már gyógyulnak, úgyhogy ha nem szédül vagy émelyeg, ő mehet a dolgára.
Hálásan pillantottam rá, és bólintva jeleztem, hogy egyetértek vele.
-Azt hiszem, nekem csak egy gyors átöltözésre van szükségem a következő óra előtt. De köszönöm, hogy ide fáradtak, és megvizsgáltak.
Kíváncsian nézek Bahri professzorra, hogy ő megy-e a medimágusokkal vagy más tervei vannak. Én mindenesetre még egy kicsit terveztem a terem előtt maradni, hátha kihallgathatok valamit a Szeszéllyel kapcsolatban vagy egyszerűen csak ki tudok szedni valamit az aurorokból.
Valójában kicsit reménykedtem, hogy Bahri lelép a medimágusokkal. Sok hasznát nem vettem, pedig megoldhattuk volna a dolgot az aurorok nélkül is. Helyette inkább elszúrtunk fél órát az életünkből... a semmire. Kicsit mérges voltam magamra, miért is maradtam a teremben az óra után. Igazából Bahri nem volt kíváncsi az elméleteimre, meg úgy nagyjából semmire, amiről beszélni akartam vele, úgyhogy tök felesleges volt az egész. Csalódott voltam, és szomorú, de hajtott a kíváncsiság, ezért maradtam. Magamban pedig fohászkodtam, hogy tűnjenek már el innen a többiek, hogy egy kicsit többet lehessen hallani az odabent folyó munkálatokról.
Hamarosan megérkezett az építésvarázsló, aki felmérte a károkat. Amikor bement a terembe, belestem, de az aurorok csak tétlenül álltak, valójában a férfira vártak. Mondjuk nagyjából mindig így tesznek, ha a Mágikus Szeszéllyel találkoznak. Tehetetlenek, és ez egyre jobban zavart. Úgy tűnt, mintha a Minisztérium nem is akarná megoldani a problémát...
Naplózva


Arian Bahri
Eltávozott karakter
*****


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 01. 02. - 12:39:05 »
0

viharos napok



2001. november 26.
Serena

Azon gondolkodtam, hogy vajon a lány is annyira el akar tűnni, mint én? Nem tartottam túl valószínűnek mondjuk, az arcára volt írva, hogy túl kíváncsi. Én nem terveztem előadni a nyomozót, kisebb bajom is nagyobb volt a Szeszélynél. Jó ideje nem volt más választásunk, mint együtt élni ezzel és reménykedni, hogy valaki leszereli a csuklyásokat és nem… nem is reménykedtem benne, hogy az aurorok lesznek azok.
A vizsgálatot követően persze kiderült, hogy nekem mindenképpen át kell mennem a szomszédos épületbe, hogy normálisan megvizsgáljanak és ellássanak. Remek, ha az ember oldalát egy félméteres üvegszilánk szántja keresztül, de azért nem gondoltam volna, hogy bájitallal kell majd forrasztani. Szívem szerint hazamentem volna azonnal, hogy bebújjak a takaró alá és kizárjam a világot. Már ennyi is elég volt, hogy teljesen besokalljak.
– Ha a kisasszony jól érzi magát, akkor semmi szükség arra, hogy velünk jöjjön. A sebesülései már gyógyulnak, úgyhogy ha nem szédül vagy émelyeg, ő mehet a dolgára.
A lány bólintott egyet a medigmágus szavaira. Jó, nyilván nem bántam, hogy nem kell bájcsevegnem egy diákommal a tanítás után… ha megtenném, akkor sem valószínű, hogy éppen ő lenne. Aligha volt az esetem és már így is túl sok lánnyal hoztak hírbe. Szerencsémre azonban nem tudták ténylegesen bizonyítani a dolgot. Az a munkámba kerülhetet volna.
– Azt hiszem, nekem csak egy gyors átöltözésre van szükségem a következő óra előtt. De köszönöm, hogy ide fáradtak, és megvizsgáltak.
Sóhajtottam egyet. A tekintetem a medimágusokra vándorolt.
– Ez esetben induljunk és essünk túl ezen az összefércelésen, de gyorsan –  sóhajtottam és már indultam is volna kifelé, de elkaptam a lány pillantását. Gondolom örült, hogy megszabadult tőlem, mert nem mentem bele a nyomozgatásaiba. Az akadémia oktatójaként nem gondoltam volna, hogy helyes lenne olyan dolgokba beletúrnom, ami nem a szakterületem és őszintén nem pártoltam azt sem, hogy egy diák így tegyen.
– Nos, akkor találkozunk a következő előadáson – mondtam, ám némileg halkabban még hozzá tettem: – Legyen nagyon óvatos, Miss…
Ezzel fordítottam hátat és egész egyszerűen elindultam a medimágusokkal együtt kifelé. Ahogy haladtunk kifelé nem gondolkodtam már régen azon, ami odabent történt… csupán a következményeken agyaltam. Tudtam nagyon jól, hogy mi lesz: behívnak egy elbeszélgetésre, jelentést kell tennem a főnökeimnek a történtekről. Nem tudtam persze, mit kezdhetnének ezekkel az információkkal. Ha a Minisztérium nem tudja megoldani ezt a helyzetet, hát a Godrik sem lesz éppen megfelelő főszereplője a Szeszéllyel kapcsolatos intézkedéseknek. Nagy szavak, azok jöttek az ilyen intézményektől, semmi más. Ígéretek, áltettek és álgondolatok… mi pedig csak vártuk, hogy történjen végre tényleg valami.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A HELYSZÍN SZABAD.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 23. - 07:42:55
Az oldal 0.066 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.