+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | |-+  Párbajterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Párbajterem  (Megtekintve 2706 alkalommal)

Evelyn Pye
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Leendő firkász

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 10. 01. - 22:16:57 »
+4

Mindenki



2002. szeptember 30.


Mikor megláttam a hirdetést, hogy nekem is mennem kell az órára, az első kérdésem az volt, miért? Nekem miért kell, hiszen nem a Godrikra járok, nem akarok én auror lenni. Szóval nagyon lázadtam ellene, de ahogy egyre jobban lehiggadtam, úgy jöttem rá, hogy a munkámhoz, akár fényképészként akár újságíróként tekintek magamra, kell az, hogy meg tudjam védeni magam. Nem lesz ott mindig egy Fynn vagy akárki más. És persze az sem történhet meg még egyszer, hogy nem merek elmenni egy olyan helyre egyedül, mint a Zsebpiszok köz. Mégis milyen újságírónak nevezhetem így magam?
Szóval egy kis gyomorgörccsel ugyan, de megindulok a párbajterem felé. Nem értem az érzéseimet, mert a Roxfortban is simán vettem az akadályt Sötét Varázslatok Kivédéséből. Tudom, ez itt már egy teljesen más szint lesz, mint ott volt, még akkor is, ha Fawcett professzor is komolyan vette a gyakorlatot. Sokkal komolyabban, mint az elméletet.
A teremhez érve, más hallom a zsibongást. Nem én leszek az első, ennek azért örülök. Nem szeretek elsőnek érkezni, igaz, nem szeretek utolsónak távozni sem. Ezek olyan kellemetlen szituációkat tudnak szülni, amire viszont ma még nem vagyok felkészülve. Mivel nekünk nem kötelező ez az óra, nem ismerem a tanárt, csak hallani hallottam róla néhány dolgot. Nem tudom igazak-e, nem jártam utána a pletykának, de ha csak a fele igaz, akkor most meg fogok izzadni egy kicsit. Szerencsére úgy készültem, hogy ez ne legyen nagyon feltűnő. Na, nem raktam betéteket a pólóm hajlatába a hónaljamnál, de ettől még készültem.
Aláírom a jelenléti ívet, majd lehuppanok az egyik fal mellé tolt padra. Törökülésbe helyezkedem el, és előveszek némi pergament és pennát. Tudom, hogy ez gyakorlati óra, de biztos lesz valamennyi elmélet is. Nagy kő esik le a szívemről, mikor végre mindenki megérkezik és Cobham professzor mesélni kezd. Hallom, ahogy serceg a penna a pergamenen a jegyzetelésem következtében. Igazából egy ideig csak írok és nem is figyelek másra egészen addig, amikor meg nem hallom a nulladik alapelvet. Lankadatlan éberség. A fenébe, én itt már el is véreztem.
Még leírok magamnak néhány szót, aztán elteszem a pergament és a pennát, majd felállok az asztalról a pálcámmal a kezemben. Szeretem a védekező varázslatokat. Tudom, hogy a munkám során azt kell majd elsősorban használnom, vagy akár a magánéletemben is, ezért nagyon sokat gyakoroltam őket pluszban is. Felteszem a kezem a Protegónál és a Protego Totalumnál is. Egyértelmű, hogy ez a kettő szavak nélkül is tökéletesen mennek.
Enyhén szólva is meglep, hogy két fénycsóva hagyja el a professzor úr pálcáját. Pedig készültem, mindenre. Csak egy pillanatnyi merengés a múltban és máris meglephetnek egy varázslattal. Szerencsére nem felém indul meg egyik sem, de ettől függetlenül kapkodnom kéne, ha most mégis így alakulna. De ez őrület, hogyan lehetnék ennyire éber minden percben? Még akkor is, ha mondjuk elmegyek bevásárolni? Két ruhapróba között azért csak nem kell majd egy melltartóban és bugyiban megvívnom egy csatát. Vagy a Mungóban, mikor éppen kezelésre megyek.  Bár, szerencsére oda már egyre kevesebbszer kell mennem.
Felteszem a kezem a Maximánál és kicsit bizonytalanul a Horribilisnél is. A Maximánál vegyes a tudásom. Ha hangosan mondom ki a varázsigét, akkor tökéletes, nonverbálisan valamikor gyengén sikerül csak. A Horribilis fordítva. Hangosan kimondva szinte soha nem sikerül, mert elrontom az időzítést, viszont nonverbálisan sikerülni szokott. Általában… oké, ott talán nem kellett volna annyira magabiztosan jelentkezni. Tuti le fogok bukni.
Keresek egy párt magamnak, majd felajánlom, hogy ő próbáljon meg megátkozni először. Szerencsére minden elsőre megy, bár érzem, hogy a Totalumnál akkor lett volna tökéletes, ha kimondom a varázsigét, de így is sikerült kivédenem a varázslatot.
A cserénél viszont igyekszem mindig meglepni a társamat, más időpontokban mondom ki a varázsigét. Természetesen magamban. Azért úgy érzem, nem volt hülyeség néha plusz órákat venni az alap varázslatok elsajátítása miatt.
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 10. 03. - 17:11:26 »
+3

Párbajóra
2002. szeptember 30.

Egyáltalán nem volt kedvem részt venni ezen a párbaj előadáson. Miért kell ránk erőltetni ilyen teljesen felesleges dolgokat? Egyrészt, az aurorok nem azért vannak itt, hogy megvédjenek minket? Másrészt pedig aki kicsit is aggódik, az már nekiállt gyakorolni, meg fejleszteni magát védő- és támadóvarázslatok terén.
Nem igazán volt kedvemre, hogy ismerősöket vagy ismeretleneket átkozzak meg remélve, hogy ki tudják védeni az ártásokat. És arra sem vágytam, hogy szabad prédává tegyem magam, és szabadon hagyjam magam mindenféle varázslatnak kitéve. Mondjuk elvileg pont azt tanultuk meg, hogy ne kerüljünk ilyen helyzetbe.
Mindenesetre nem akartam bajt, összeszedtem magam, és elindultam az órára. Mr. Cobham tartotta, akivel az első napomon kellemesen elcsevegtem, de nagyjából azóta nem hozott össze minket a sors. Mondjuk teljesen másfajta órákra jártam, mint amiket ő tanított, így kevés esélyem is volt rá.
A terembe érve már jónéhányan várták, hogy elkezdődjön az óra. Körbenéztem, láttam pár ismerős arcot, de olyat, akivel szorosabb kapcsolatunk lett volna egyelőre egyet sem, így egy félreeső helyen vártam meg, hogy elkezdődjön az óra. Ahogy a többieket néztem vegyes arckifejezéseket láttam: a legtöbb embernek ez csak egy felesleges nyűg volt. Aztán voltak, akik izgatottan várták, mi fog történni. És voltak azok, akik próbálták a menő diák képét mutatni, és úgy néztek ki, mint akik teljes mértékben leszarják, hogy mi fog itt történni, őket úgysem tudja senki kirobbantani a kis világukból.
Ilyen hangulatban vártuk, hogy megjelenjen a tanár úr, aki hamarosan bele is vágott okításunkba:
- Az első alapelv: ismerjük magunkat. - Pipa - gondoltam én, de persze azonnal elbizonytalanodtam. Nyilván ismerem magam, habár azt sem tudtam még mindig, így másodév elején, hogy mit keresek itt. Szóval ez érdekes lesz. - A második: ismerjük az ellenséget. - Ahha, na ezt biztosan nem tudjuk megtenni, mivel senki nem tud semmit erről a nyavalyás Rendről. Más ellenségem meg nem nagyon van. - Aki ismeri magát és az ellenséget, az nyugodtan nézhet szembe száz csatával. Aki csak magát, az minden győzelem mellé egy vereséget is elszenved... és aki sem magát, sem az ellenséget, az mindig alul marad.
Hát jó, majd kiderül, mi lesz ebből. Hamar kiderült, hogy ezen az órán a Protego varázslatot fogjuk venni. Alapvarázslat, valószínűleg mindenki tudta. Na, de hogy a magasabb fokozataival hogy állok. Arról inkább ne beszéljünk. Nem sokszor kellett még használnom, nem vagyok egy gyakorlott párbajozó.
Az alap Protegora felraktam a kezem, az kinek ne menne, de a Totalumnál már elbizonytalanodva raktam le a kezem. Milyen jól is tettem! Két ember is (majdnem) bekapott egy átkot. Nekem biztosan nem ment volna.
Nem túl lelkesen keresek magamnak egy párt, hogy gyakoroljunk. Egy lány vetődik mellém, akit az egyik órámról látásból ismerek. Legalább nem egy teljesen idegennel kell gyakorolnom. Gyorsan megegyezünk, hogy ő támad először, majd én jövök, és így gyakorlunk.
Az első támadását sikerül is egy nonverbális Protegóval kivédenem, ő már kevesebb sikerrel jár. Viszont a második körben éppen hogy csak időben idézem meg verbálisan a védőbűbájt, míg a lánynak simán megy. És ez így megy - hol neki sikerül, hol nekem. Eléggé elszórakozzuk az időt a sima Protegóval, már csak azt vesszük észre, hogy mellettünk mindenki a Protego totalumot gyakorolja.
Ekkor váltunk arra. Én nem is próbálkozok mással, csak verbálisan. Legyen meg először így, utána jöhet majd a nonverbális változata. Ebben a párom jobb, de kedves, próbál segíteni. Egészen addig, amíg Cobham le nem állít minket.
Naplózva


Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2021. 10. 03. - 17:41:10 »
+3

Defenzív Mágia…de minek?



2002. szeptember 30.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

Már az óra neve sem volt bizalomgerjesztő… meg az sem, hogy a minisztérium úgy gondolja, hogy ezen mindannyiunknak át kellett esnie. Én nem éltem Hertfordshire-ben, de még csak az országban sem, hogy tudjam, milyen volt a varázslóháború, ráadásul ezekkel a csuklyásokkal sem találkoztam annyira. Ezért a Rendről is csupán az újságok lapjairól értesültem, amiket el-elcsíptem munka közben, mikor az asztalokat takarítottam a büfében.
Lehuppantam valaki mellé, aztán odaintettem Sophie-nak, ahogy megláttam. Kicsit távol sikerült tőle lekecmeregnem, de nem számított, úgyis csak csendben figyelni terveztem, semmit sem tudtam az itteni mágiáról, egy-két alapvető dolgot leszámítva, ráadásul a párbajozás sosem volt az erősségem.
– Mint tudják, ez a Defenzív Mágia I. nevet viselő kurzus, amit a Minisztérium kérésére minden egyetemista számára kötelezővé tettek. Shacklebot Miniszter Úr kifejezetten szeretné elkerülni azt, hogy a varázsló társadalmat felkészületlenül érje bármiféle kihívás, szemben a pár évvel ezelőtti időszakkal. Épp ezért különös gondot fordítunk arra, hogy az ifjúság képes legyen maga- és társai megvédésére. a hangsúly tehát a védekezésen van első sorban! Viszont ez nem jelenti azt, hogy a megelőző csapás ne tartozna az önvédelem folyamatához, így nem csupán defenzívával fogunk itt foglalkozni. – Fogalmazta meg a tanár, azt amit már magamtól is tudtam. Nem foglalkoztam vele, hanem a mellettem ülő srácra pillantottam. Ekkor fogtam fel, hogy amúgy Caine ül mellettem. Már volt pár órám vele, hasonlóan összevont alkalmakkal, ezért megköszörültem a torkomat. Elfordutlam tőle és kiráncigáltam a jegyzetfüzetemet a hátizsákomból. Aztán elővettem egy pennát is, majd a combomon megtámasztva felvéstem: Defenzív Mágia.
Valami arányosság volt a téma, de ezen a ponton elvesztettem a fonalat és inkább rajzolni kezdtem a füzetbe. Szépen formáltam meg a virágokat, a szirmaikat és a hozzájuk kapcsolódó leveleket és indákát.
– .. óva inteném bármelyiküket is attól, hogy gyilkossá váljon!  – Erre a mondatra kaptam fel a fejemet és megpróbáltam jobban koncentrálni az órára, habár nem különösebben érdekelt. Festeni akartam, nem a pálcámmal hadonászni, hogy meghazudtolva magamat küzdjek. Előbb-utóbb úgyis hazamegyek, ott meg aztán senkit sem érdekel, hogy hogyan varázsolok vagy hogyan nem.
– A papírt most már elrakhatják, pálcák készenlétbe! Rátérünk a védekező varázslatokra. Van először is a protego-bűbáj család. Protego az alapfok,- Totalum,- Maximia és- Horribilis követik nehézségi sorban. Tegye fel a kezét, akinek megy rendesen az alap Protego, de csak őszintén, ha kérhetem! – Ledobtam magam elé a jegyzetfüzetet. A könyökömmel kicsit beleböktem Caine oldalába. Nem terveztem hozzá érni, ezért kicsit odébb vontam magam.
– Bocs. – Böktem oda, aztán felemeltem a kezemet, hogy azért egy alap Protegot még én is kicsiholok a pálcámból, ha nagyon akarok.
– Lássuk a Maxima-hoz ki ért? Netán a Horribilis-hez? – Erre már nem jelentkeztem. Tanultam a Protego Maximát és az óra keretei között ment is a maga módján. De azóta nem használtam, kár lett volna túlzottan is kérkedni vele.
– Első feladat: kérem alkossanak párokat és gyakorolják végig a Totalum-ig a Protego család bűbájait! Ha megy, lehetőleg nonverbálisan! Ahol gond van, vagy nem megy, ott jelezzék és segítek! A támadó feladata az, hogy Sóbálvány Átkot küldjön a védekezőre, szintén nonverbálisan. A szerep felváltva váltakozzék! Jó munkát!
Na jó. Feladatra azért nem számítottam, de bátortalanul néztem a mellettem ülő Caine-re. Nem igazán szerettem volna vele párt alkotni, csakhogy Sophie-nak itt volt a barátja is, akivel bizonyára sokkal több kedve volt játszani, mint velem.
– Na jó, Caine, ígérem nem leszel sószobor… bálvány… – köszörültem meg a torkomat, ahogy felálltam és felé szegeztem a pálcámat. Nem voltam annyira jó, hogy nonverbális varázslattal. De azért megpróbálkoztam vele, remélve, hogy ki tudja védeni.
Naplózva


April Sheridan
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2021. 10. 04. - 11:41:49 »
+3

Defenzív Mágia I.
to; Minden jelenlévő


2002. szeptember 30.


zenéd: We're The Devils outfited: style

Mikor megtudtam, hogy kötelező eljönni erre az órára, először összerándult a gyomrom. Miért van rá szükség? Félve tettem fel magamnak a kérdést, és valamiért ahogy ebbe jobban belegondoltam, a szívem is szaporábban kezdett verni. Kis idő múlva persze sikerült magam megnyugtatni, és arra fókuszálni, hogy tulajdonképpen én anno a DS edzéseket is szerettem. Szeretek edzeni. De mindezzel együtt rettegek attól, hogy újra szükség lesz élesben használnom bármilyen védekező bűbájt. Az ostrom előtt éjt nappallá téve gyakoroltam Kiliannal, és a végére majdnem olyan jól ment nekem is, mint neki. Azóta persze minden más lett. Megváltozott. Ahogy a terembe lépek, suite körbe se pillantok, máris kiböki a szemem a katalógusos papír, amit gyorsan alá is írok. Csak ezután nézek körbe. Jó sok ismerős arc van itt, még Serena is itt van. Kissé bizonytalan néptekkel haladok beljebb és igyekszem az egyik sarokban ácsorogni. Majd itt megbújok kicsit.
- Üdvözlök mindenkit, aki megjelent az órán! Amennyiben a katalógust még nem írták alá, úgy kérem, legyenek szívesek ezt távozáskor megtenni! Kötelességem leadni az intézményeik felé, hogy ki volt jelen. Egyúttal kérem, hogy a bevezetőhöz készüljenek jegyzetelésre. De ez opcionális, már nem a Roxfortban vagyunk.
És milyen jó is, hogy már rég nem ott...kisgyerekként még talán jó is volt, de itt az egyetem falai között valahogy minden sokkal jobb.
-- Mint tudják, ez a Defenzív Mágia I. nevet viselő kurzus, amit a Minisztérium kérésére minden egyetemista számára kötelezővé tettek. Shacklebot Miniszter Úr kifejezetten szeretné elkerülni azt, hogy a varázsló társadalmat felkészületlenül érje bármiféle kihívás, szemben a pár évvel ezelőtti időszakkal. Épp ezért különös gondot fordítunk arra, hogy az ifjúság képes legyen maga- és társai megvédésére. a hangsúly tehát a védekezésen van első sorban! Viszont ez nem jelenti azt, hogy a megelőző csapás ne tartozna az önvédelem folyamatához, így nem csupán defenzívával fogunk itt foglalkozni.
Ismét görcsbe rándul a gyomrom. MIntha valaki belerakott volna egy hatalmas követ, és most itt lenne és húzna lefele. Nehéz és kényelmetlen.
Euztán felsorolja az alapelveket, amikkel tisztában vagyok. Pár szóba azért lefirkantom, abból baj nem lehet. Gyilkossá. Ez a szó már magában olyan fémes ízű. Ki se ejtem magát a szót, érzem a számban az ízét. Nem tetszik. A professzor hideg tekintete találkozik az enyémmel, amitől ez a kis kavics a gyomromban még nehezbb lesz. Nem is tudom, van benne valami furcsa. Valami kissé ijesztő. Az alap protegonál és a Totalumnl is felteszem a kezem. A többiről csak hallottam, de életemben nem próbáltam. Mire kettőt pislanthatnék egy vibárló gyors valami repül felém, amit valami régi reflexből kivédek, az ijedtségtől utána mégis olyan furcsán érzem magam. Mintha furán venném a levegőt, mert...hú, de nincs levegő ebben a teremben...
-- Első feladat: kérem alkossanak párokat és gyakorolják végig a Totalum-ig a Protego család bűbájait! Ha megy, lehetőleg nonverbálisan! Ahol gond van, vagy nem megy, ott jelezzék és segítek! A támadó feladata az, hogy Sóbálvány Átkot küldjön a védekezőre, szintén nonverbálisan. A szerep felváltva váltakozzék! Jó munkát! -Próbálom magam megnyugtatni, és a feladatra koncentrálni. Az egyszerűség kedvéért a mellettem álló lánnyal nézünk és bólintunk egymásnak, hogy hát akkor legyünk párban. De mégis...nincs levegő a teremben..na jó, kezdem én a támadást. Mormolok egy néma Petrificus totalust, de a levegőt már szinte kapkodom, és ahogy az átok távozik a pálcámból, elsötétül minden. Pánikrohamon van. Elájulok. Le kell..le kell győznöm a félelmem.
Naplózva


Jasper Flynn
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


"Flynn"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2021. 10. 04. - 18:16:09 »
+3

why am i here?


2002. szeptember 30.
Fraser

outfit
 
„maybe we can fix
each other”


Semmi kedvem nem volt ott ücsörögni a Párbajteremben. Nem sok kedvem volt igazából az egész „extra” oktatáshoz. Engem a szülészet érdekelt és a gyógyítás, nem voltam elég jó ahhoz, hogy párbajozzak. Csak Sophie megvédésére voltam képes és akkor is mindig az érzelmeim irányítottak és kicsit olyan testen kívül állapot volt… mint nyáron a Foltozott Üstben. Ott jöttem rá mennyire szeretem… és most is megdobbant a szívem, ahogy a füzetéért nyúlt. Bájos volt és gyönyörű, ahogy a vörös tincsen a füzetére omlottak.
El tudtam volna nézegetni, annyira, hogy az órára nem is figyeljek… de akkor feltette a nagy kérdést, kicsit megzavarva a nyugalmamat: – Szerinted most meg fogunk halni?
Majdnem elnevettem magam. Ez csak egy óra volt, a faszinak kötelező vigyáznia ránk. De még sem válaszoltam egyenesen. Csak hümmögve vállat vontam és a magyarázó aurorra pillantottam… vagy ex-auror. Éppen csak félfüllel kaptam el valami pletykát.
– Az első alapelv: ismerjük magunkat. A második: ismerjük az ellenséget. Aki ismeri magát és az ellenséget, az nyugodtan nézhet szembe száz csatával. Aki csak magát, az minden győzelem mellé egy vereséget is elszenved... és aki sem magát, sem az ellenséget, az mindig alul marad.
Túl katonás volt nekem. Ezért elhúztam a számat, szinte egyidőben Sophie-val. Magamat talán kevésbé ismertem, mint Vincentet… ezért tudott mindig sarokba szorítani. Az ő erejével tisztában voltam, az enyém viszont szinte nem is létezett.
Sophie persze csak jegyzetelt. Egyre többet és többet, míg én csak bámultam magam elé. Nem akartam varázsolni mások előtt, mert féltem, hogy meglátják, milyen gyenge is vagyok. Lehetek akármilyen magas és izmos, ha egyszerűen nem ment a varázslás. Nem tudtam megvédeni magam, ha támadtak leblokkoltam, pedig a Roxfortban tökéletes átlaggal teljesítettem az SVK-t is. Egyszerűen nem az én terepem volt a párbaj. De ahogy elnéztem a többi arcot, ők sem voltak éppen magabiztosak, talán csak azok, akik a Godrikra jártak és aurorszakos lévén ez volt a mindenük.
–  Azt hiszem már megint túlzásba esve jegyzeteltem – közölte Sophie. Ahogy a füzetét lapozgatta ránéztem. Én elő sem vettem a táskámból a jegyzettömböt és a tollat. Csak ültem és bámultam magam elé érdektelenül. –  Remélem nem kell egymást megtámadunk.
– Pedig már hozzászokhattál volna, hogy a váradat ostromolom… most is így lesz. – Közöltem és rákacsintottam, de még véletlenül sem mosolyodtam, hogy kellően szexis legyen az egész pillanat. De hiába, a fószer tovább dumált, én meg egy morgással felé pillantottam, összezhúzva magam kicsit Sophie mellett.
Tanultam a Protegokat, ezért szépen felemeltem a kezemet sorban. Bár a totalumba egészen beleremegtem, Sophie ugyanis éppen úgy orrba vágott, mintha szándékosan akart volna felképelni. Magam elé morogtam egy: – Baszkit… – És az orromhoz kaptam a kezemet. Az éreztem, hogy nem vérzik, nem tört el, de nem akartam úgy kinézni, mint egy dagad orrú troll az elkövetkezendő napokban.
–  Első feladat: kérem alkossanak párokat és gyakorolják végig a Totalum-ig a Protego család bűbájait! Ha megy, lehetőleg nonverbálisan! Ahol gond van, vagy nem megy, ott jelezzék és segítek! A támadó feladata az, hogy Sóbálvány Átkot küldjön a védekezőre, szintén nonverbálisan. A szerep felváltva váltakozzék! Jó munkát!
Sophie persze azonnal engem szemelt ki a feladatra, miközben én inkább kisasszéztam volna oldalra a teremből, míg a többiek összevissza balhéznak egymással a gyakorlás kedvéért. Kezembe vettem a mogyorópálcát mégis, ha Sophie lelkes, hát a kedvéért megpróbálok nem paraszt lenni.
–  Jól van, most revansot vehetsz rajtam az orrbaverés miatt – dünnyögte.
– Ó… csak azért? – kérdeztem, de amint mozogni láttam az ajkait jött is a protego és finoman kivédtem a támadást. – Petrificus totalus! – Adtam visszakézből a varázslatot, szándékosan hangosan. Így ki tudja védeni.
Naplózva


 

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2021. 10. 06. - 18:36:59 »
+3

hús és pörc
2002. szeptember 30.

Reginald bácsi és a diákok
i am more
than just
a copy of you

style: uniform Hááát zene: Initium

Mi történik? Nézelődtem körbe-körbe, ahogy a tömeg sodorni kezdett befelé. A Godrik környékén jártam éppen, hogy átvegyek egy újabb varázstárgyat, amit ezúttal nem az üzletbe akartam vinni, hanem a lakásba. Egy lótuszszobor, amit éppenséggel az ember a hálószobába tehet, hogy jobban aludjon tőle. Aiden biztosan élvezte volna, hiszen imádott otthon lazulni, csendesen összebújni a takaró alatt. Azonban mielőtt összefuthattam volna a Rasztás Buddha nevű fickóval, már bele is gabalyodtam egy kisebb diákseregbe, míg nem éppen ott találtam magamat, ahol nagyon nem akartam… a Párbajteremben.
Ismertem már ezt a helyet. Februárban, mikor úgy éreztem mindennek vége és vagy meghalok a szívfájdalomtól vagy megint elmenekülök a világ végére, jártam itt. Reginaldnál, a fickónál, aki már akkor levelezgetett a barátnőmmel, mikor még velem volt és nem mellesleg utána összejött vele. Nem tudtam hányadán állok a pasassal és nem is gondoltam át igazán. Valahogy éreztem, hogy inkább Esmé kavarta meg ott a dolgokat, semmint ő. De elvi kérdés volt, hogy utáljam. Ezért hát utáltam, csak nem olyan lángoló haraggal, inkább nyugodtan.
Megköszörülve a torkomat végül leültem… de csak azért, mert kiszúrtam Mr. Komolyembert, amint a diákok előtt ácsorgott. Hát direkt legelöl helyezkedtem el, meg-meg pillantva egy-egy ismerős arcot. Serenának és Sophie-nak, na meg Jaspernek is integettem. Aztán jött a torokköszörülés és Reginald is végre felszólalt: –  Üdvözlök mindenkit, aki megjelent az órán!
Csókolom! – Szóltam közbe hangosan, mire páran vihogni kezdtek. Nem érdekelt egyébként sem Reginald mondandójának a vége. Én csak szórakozni maradtam itt, ha már egyszer berángattak… vagyis sokkal inkább besodortak.
Kicsit körbe néztem a diákokon. Elgondolkodtam, hogy én is ilyen lettem volna vajon, ha befejem a Roxfortot és a gyógyítópályára keveredek? Nem sok esélyt láttam rá, valószínűleg ilyen-olyan módon, de akkor is elkallódtam volna. Hiába hittem, hogy értek a gyógynövényekhez és voltam jó Bájitaltanból… valahogy képtelen lettem volna magamat a fehértalárban elképzelni. Az iskolában sem ment már. Mindig is éreztem, hogy más útra fogok keveredni előbb-utóbb.
– Mint tudják, ez a Defenzív Mágia I. nevet viselő kurzus, amit a Minisztérium kérésére minden egyetemista számára kötelezővé tettek. Shacklebot Miniszter Úr kifejezetten szeretné elkerülni azt, hogy a varázsló társadalmat felkészületlenül érje bármiféle kihívás, szemben a pár évvel ezelőtti időszakkal. Épp ezért különös gondot fordítunk arra, hogy az ifjúság képes legyen maga- és társai megvédésére. a hangsúly tehát a védekezésen van első sorban! Viszont ez nem jelenti azt, hogy a megelőző csapás ne tartozna az önvédelem folyamatához, így nem csupán defenzívával fogunk itt foglalkozni.
Önvédelem… unalmas. Elhúztam a számat. Engem a harc tartott életben a párbajok alatt, csak mentem előre és addig sújtottam az ellenfelem átkokkal, míg el nem ájul. Nem állhatam meg, mert akkor támadási felületet adtam volna. Nem voltam elég jó harcos, vagy a lendületem vagy egy kis cselezés húzott ki a szarból.
Nagyot ásítottam, nem figyelve a szóáradatra. Nem igazán kötött le sokáig… ha már eljöttem, hát párbajozni akartam, méghozzá rendesen. Sajnáltam, hogy Muci nem volt velem, szívesen gyakoroltam volna vele a támadásokat. Biztos voltam benne, hogy együtt sokkal, de sokkal szexibb lenne ez az egész.
Valamire fel kellett emelni a kezeket. Én végig fent hagytam és csak akkor engedtem le, mikor ásítanom kellett és a szám elé kaptam a tenyerem. Na igen, egy kávé rám fért volna mielőtt idejöttem.
– Első feladat: kérem alkossanak párokat és gyakorolják végig a Totalum-ig a Protego család bűbájait! Ha megy, lehetőleg nonverbálisan! Ahol gond van, vagy nem megy, ott jelezzék és segítek! A támadó feladata az, hogy Sóbálvány Átkot küldjön a védekezőre, szintén nonverbálisan. A szerep felváltva váltakozzék! Jó munkát!
A feladat hallattán máris elégedettebb voltam. Örültem, hogy végre van egy kis izgalom. Körbe néztem, hogy maradt-e valaki pár nélkül. Főleg az ismerős arcokat kutattam, így szúrtam ki Evelyn Pye-t, aki egy nyári napon azzal cseszegetett, hogy adjak neki interjút. Nem adtam neki, hiába próbálkozott, de volt múltunk.
Olaszországban jobban álltak neked a fényviszonyok. – mondtam és előkaptam a varázspálcámat és szinte azonnal támadtam a Petrificus totalusszal, hogy ideje se legyen felkészülni. Ha pedig talál, hát elvigyorodok rá. Ha pedig nem, máris Protego Totalummal próbálkoztam. Volt ezekben elég tapasztalatom, nem volt kedvem gyengébekkel próbálkozni.
Naplózva




Oscar Caine
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2021. 10. 07. - 15:40:15 »
+3

nincsenek válaszaim
2002. szeptember 30.



zene: odabent se látok mást, csak kérdéseket oufit: m e h


Mi a szarnak vagyok én itt. Szerettem volna ellógni ezt az egészet, de túlságosan rámjártak a minisztériumból az aurorok, akik alá be voltam osztva gyakornoknak, és folyton azzal zsaroltak, hogy ha valamiből szarul teljesítek, elvesztem az esélyemet, hogy bekerüljek felderítő nekromágusnak és turkálhatom a mungóban a holttesteket. Rohadtil nem vágytam arra, bármennyire is izgalmas volt felfedni a halál oktá, az túl unalmas volt, szóval inkább csak beültem ide, hogy szívjak. Francba már, álmos is vagyok, és a faszi sem nagyon izgat, akármiről is fog majd magyarázni. Míg gyűlt a tömeg kibámultam az ablakon, és elnéztem az őszi tájat, az égen futó felhőket, és eszembe jutottak a tesóim, hogy vajon most mit csináltak. Arrafelé egészen hideg volt már, és még messze jártam attól, hogy normálisan el tudjam őket látni. Alex protiként nem sokat keresett, legalább elég volt kajára nekik. Utáltam ezt,. utáltam a szegénységet, a kiszolgáltatottságot. inkább visszafordítottam a tekintetemet a terembe, és intettem Flynnek és a csajának.
- Mint tudják, ez a Defenzív Mágia I. nevet viselő kurzus, amit a Minisztérium kérésére minden egyetemista számára kötelezővé tettek. Shacklebot Miniszter Úr kifejezetten szeretné elkerülni azt, hogy a varázsló társadalmat felkészületlenül érje bármiféle kihívás, szemben a pár évvel ezelőtti időszakkal. - Óóó, banyek, ez a fickó zsigerből fárasztó. Meg fogok halni ezen az órán... Az jutott eszembe, hogy sújos gyomorpanaszokra hivatkozva elhúzok innen a bánatos fenébe, úgyis aláírtam azt a vacak katalógust. Ó, hogy én mennyire utálom az elméleti órákat. És mindegyiket valami rettenetesen unalmas fazontartja. Basszus már.
- Épp ezért különös gondot fordítunk arra, hogy az ifj... - Oké, itt adtam fel, nem bírtam figyelni. Ásítottam egy hatalmasat a tenyerembe, még a könnyem is kicsordult, aztán egyre messzebbről hallottam a Cobham hangját, és a végén belezuhantam egy beteg álomba, ahol minden tele volt szívárványt hányó unikornisokkal, és csillámruhás törpékkel. Talán agyamra mentek a masélések otthon, vagy csak a testvéreim, esetleg túl keveset ittam, fogalmam sem volt, de bazira irritáló álmomban megjelent egy Cobham hangú unikornis is és állandóan üldözött a defenzív mágiájával, miközben azt kiabálta, hazsnáljam a pálcámat, és kűzdjek meg vele. Az egésznek az vetett véget, hogy valaki belém köynökölt, mire én horkant felkaptam a fejemet, és álmosan pislogva rábámultam a mellettem ülő alakra. Elsőre nem foigtam fel mi történt, és még a pódiumon álló Cobham is unikornis formában játszott a szemem előtt. Aztán csak kikúszott a szememből az álom, és úgy néztem vissza Narekre, mintha nem is érteném, mi a szart keres mellettem.
- Bocs - suttogta, mire csak meresztettem a szememet, hogy mivan?
- Inkább azt mond meg lemaradtam-e valamiről, vagy aludhatok tovább - dünnyögtem vissza neki halkan, miközben random kezdtek jelentkezni az emberek. Én meg már csak azért sem jelentkeztem. Közben persze a szemem sarkából azért Narek füzetére lestem, ami egészen szép virágokkal volt kifestve.
- Első feladat: kérem alkossanak párokat és gyakorolják végig a Totalum-ig a Protego család bűbájait! Ha megy, lehetőleg nonverbálisan! Ahol gond van, vagy nem megy, ott jelezzék és segítek! A támadó feladata az, hogy Sóbálvány Átkot küldjön a védekezőre, szintén nonverbálisan. A szerep felváltva váltakozzék! Jó munkát!
Csak megforgattam a szememet. Biztos, hogy nem fogok itt elkezdeni béna pajzsbűbájokkal varázsolgatni, ennyire hülyáének ne nézzenek már. kelletlen fintorral Narek felé fordultam, és nem vettem a kezembe a pálcámat. Pedig az egyiknek lehet örült volna. Bár eléggé fagyos tekintettel bámult rám.
– Na jó, Caine, ígérem nem leszel sószobor… bálvány…
- Csinálj amit akarsz Narek, nekem nincsen kedvem varázsolni - sóhajtottam. De persze sóbálvánnyá sem akartam változni. És büszke is voltam ahhoz, hogy hagyjam magam egy nyomi bűbájjal megkövültetni. Fintorogva vettem elő a pálcámat és némán kivédtem a támadását, de nem totalumoztam. Nem volt kedvem. - Tégy úgy, mintha kivédenéd - suttogtam közben, és kacsintottam rá egyet.
Naplózva


Leah Barlow
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2021. 10. 10. - 14:35:38 »
+2


MINDENKI

2002. Szeptember 30.

El sem hiszem, hogy már vége van a szeptembernek, és holnap kezdődik az október. Szörnyű, hogy szalad az idő és nem történt drasztikus előrelépés a főzetünkben. Nem mintha most olyan sok időnk lett volna a kísérletezésre, pláne úgy nem, hogy olyan jól összehozom a munkát és az iskolát, mint a mai napon is. Teljesen kiment a fejemből, hogy biza ma van a kötelező csoportos óra a Godrik-ban, amin vagy megjelensz vagy jajj neked. Nyilván az egyetlen olyan szétszórt diák lehetek, aki képes mindent egy napra tenni, hogy aztán ide-oda hopponálgasson és a nap végén-olyan 11 fele hazaessen hulla fáradtan. De ha még megérné, azt mondom. Viszont jelen állapotomban a hátam közepére nem kívánok egyetlen egy csoportos órát nem. Pláne olyat, amin varázsolni kell. Okkal a Mandragóra diákja lettem. Elég volt a sok párbaj gyakorlatból, és a csatákból. Volt elégben részünk a Roxfort-ban, aki nem akarta önszántából tovább folytatni, annak miért kell? Igen tudom, meg kell előzni a bajt, muszáj felfrissíteni az emlékezetet és a gyakorlás sem árt, de épp ezért vehet fel mindenki magánórákat. Ott aztán lehet gyakorolni, pláne ha olyan kíméletlen a gyakorlótárs, mint ahogy egy némelyikről hírlik. Folyamatosan az órát kellett figyelnem, hogy el ne késsek. Így is 10 perccel hamarabb elkértem magam, hogy oda tudjak időben érni. Minek is a 10 perc, ha az embervarázsló? Csak azért, mert ha olyan rossz az irányérzéke, mint az enyém, a 10 perc is kevés, hogy időben beessen egy-egy órára, pláne, még ha idegen a környezet.
Így is épp azelőtt csusszantam be, hogy becsukták volna az ajtókat az orrom előtt. Na, igen, biztos a tanár szívébe loptam magam ezzel az ügyes „éppen időben” beesésemmel. Mivel nem akartam több bonyodalmat, becsusszantam a leghátsó padba, miután felírtam a nevem a jelenléti listára és igyekeztem láthatatlanná válni. Van egy olyan megérzésem, hogy amit itt elmond azt nagy vonalakban pár éve már hallottuk a Roxfortban szóval személy szerint a jegyzetelést teljesen feleslegesnek tartva egyszerűen csak figyeltem a mondandójára. Ha már figyelek a tanár sem hétköznapi. Van benne valami, amivel azért nem szívesen találkoznék este, egy sötét sikátorban egyedül. Még ha kellően sokat is gyakorlunk, akkor sem. Kissé ijesztő és talán túlságosan is katonás, ahogy felvázolja a dolgokat, de még sem várhatom el, hogy egy teadélután keretei között, habos-babos, mézes mázos mosollyal az arcán, beszélgessünk a védekező bűbájokról. Arról nem is beszélve, hogy biztosan viccesen festene, ahogy porcelán csészéből issza, a teát miközben oktat minket. Muris egy elgondolás, meg kell hagyni.
A kérdésére, miszerint ki tudja a varázslatokat, háromnál határozottan fellendítettem a karom, noha a Maxima egyelőre csak hangosan megy. Annak még gyakorolnom kell a non-verbális változatát, de a másik kettő megy. A Horribilis-t néha megpróbáltam, de az nagyon képlékeny a számomra még. Vagy sikerül, vagy nem és sajnos a többség egyelőre a vagy nem. Lehet, ideje lenne ismét kimenni a faházhoz gyakorolni…  És ha már megvan az elmenetelem elgondolása, a tanár úr is egy orvtámadó. Viszont ezt megúsztam, noha lemerném fogadni, hogy nem ússzuk meg a továbbiakban ilyen könnyen.
Szerintem kitöltök egy olyan szerencse izét a mugliknál, hátha bejön, mert biza bejött a sejtésem és csoportos bűbájgyakorlásra lettünk ítélve. Összenéztünk egy ismerős arccal, majd eleget téve a tanár kérésének, meghajlást követően-mert ugye az illem fontos; non-verbálisan támadtunk és védekeztünk. Ilyenkor áldom a szerencsém, hogy nálam erősebbel kerültem párba, mert biza ugyan meg nem izzadtam, de az éberségem olyannyira felfokozódott, mint egy vadászó macskának. Bár ezt is leszögezném, hogy sok múlt a szerencsémen is. Tényleg kitöltök egy olyan szerencse papírt, ha itt végeztem.   


Naplózva


Reginald Cobham
Akadémiai tanár
***


Ex-Auror - Griffendél Godrik Akadémia tanára

Elérhető Elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2021. 10. 11. - 22:38:02 »
+5

Defenzív Mágia I.
Első óra minden egyetemistának

Mindenki

Szép számmal gyűltek a diákok a terembe, bár ahogy látom a listát a katalógusról, maradtak üres helyek. Van olyan is persze, akinek igazolt távolléttel van kihúzva a neve, de az elenyésző. És így menet közben a belépők neveit is igyekszem valamennyire memorizálni. Szerencsére korábbi szakmámnak hála a pillanatnyi névmemóriám jól működik, a kikérdezésekben is fontos volt ez a fajta képesség, hogy az ember tudja követni a szálakat.
Kelletlenek. Ez a legjobb szó, amit az arcukra írva látok, mind, kivétel nélkül. Már ami a diákokat illeti, mert ahogy látom egy nem diák egyén is megjelent s erre csak kicsit felvonom a szemöldököm, de nem avatkozom bele. Ennyi belefér. Akárhogy is, ott van rajtuk a tanácstalanság, a rezignáció, így pedig akaratlanul is egy szép csoport hullajelöltet látok. Tényleg ilyen fiataloknak kellene helyt állni, ha netán megint beütne a krach? Az életéért persze mindenki küzdene, akár a sarokba szorított vad, de az kétségbeesettség és csak lazán áll köszönőviszonyban képességekkel, tudással. A Roxfortban a Sötét Varázslatok Kivédését igen váltakozó színvonalon tanították hosszú éveken keresztül, bár az ostrom óta legalább Willow egyfajta állandóságot képez és ő jó tanár is. Ennek hála legalább annyi szalmaszál van, hogy a többségük pár évet normálisan is tanulta ezt a tárgyat. A gond persze az, hogy hét év rendes képzést mondjuk négy kaotikus és három rendes nem tud eléggé pótolni például. Ráadásul szinte mindegyikük át kellet, hogy élje a Roxfortban a Carrow testvérek rémuralmát, amikor az SVK tárgyat végképp megcsúfolva diákokat kínoztak akár főbenjáró átokkal is, ennél fogva pedig jogos bennem a kérdés: mi viszi rá őket arra, hogy feleslegesnek tartsák, aminek a hiányát már a saját bőrükön is megérezték?
Azért jegyzetelnek is szépen és a pajzsbűbájok kapcsán nem is rossz a tudásszint, amit megütnek, elsőre talán kicsit rosszabbra is számítottam. Viszont elég vegyes is... Persze ez csak saját bevallás, de az jó jel, hogy mind a két szerencsés delikvens hárítja az átkot, amit feléjük küldtem. Erre elégedetten bólintok. Hárman is tudják elméletileg az összeset, ketten hármat, ketten pedig kettőt. Serena csak egyet, egy srác pedig egyáltalán nem is jelentkezett, mert olyan, mintha magánál sem lenne. Istenem, ha Godrikos lenne.... a gyakorlópályán döglene meg egy ilyen után az elkövetkezendő egy hónapban! A lényeg megvan: ismerem, hogy milyen szinten vannak és azt is tudom, hogy kikkel kell elméletileg jobban foglalkoznom. Ki is adom hát a feladatot, aztán jöhetnek a párok és a megvalósítás! Én pedig szépen nekiindulok és köztük járkálva figyelem a teljesítményt.

Sophie & Jasper

Elsőként az ő párosuknál állok meg, míg próbálom felidézni a katalóguslistát és az érkezési sorrendet, hogy így nevet társíthassak hozzájuk. De közben figyelem a tevékenységüket is. És azt is látom, hogy az utasítások követése itt nem erősség. Felsóhajtok. Az látszik, hogy nagyon vigyázni akarnak egymásra, van köztük valamiféle érdekes összhang, ez pedig egy mélyebb ismeretségre következtetést enged meg. Alsó hangon. Miután megvolt egy-egy varázslat váltás, csak akkor szólalok meg.
- Ms. Vanheim és Mr. Flynn, a nonverbális azt jelenti, hogy hang nélkül! Kérem, hogy tartsák is maguk ehhez! Egyébként sem lenne baj a reflexiekkel és a varázslataik stabilitásával. De ez nem társastánc tanfolyam és bármilyen nexusban is állnak a termen kívül, itt most az nem érvényes. Ha úgy tetszik, a termen kívül egymásnak csak akkor tudnak majd segíteni, ha itt komolyan veszik a feladatokat! Fegyelmezettebben mehet tovább! - én pedig lépek is tovább a többiek felé.

Evelyn & Elliot & Miss Barlow

Az ő munkájuknál nem is időzöm igazán el, könnyeden tudok tovább lépni, mert messzemenőkig elégedett vagyok azzal, amit tapasztalok náluk. - Csak így tovább! - jegyzem is meg biccentve, hogy aztán hagyjam is őket még gyakorolni kedvükre. Nem vitás, hogy Ms. Pye nem érdemtelenül nyújtotta a kezét a kérdéseknél. Elliot meg rutinos varázsló.
Miss Barlow és párja szintén becsületes munkát végez, a kék szemű leányzó öltözékének eleganciájához méltóan kezeli a pálcáját így egy-két elismerő szót ott is elejtek, csakhogy van ám valami, ami a figyelmem hirtelen magára vonja, így kénytelen vagyok odahagyni őket és tovább sietni.

April

Látom, hogy kezd meg-megbicsaklani a barna hajú leányzó, ekkor pedig már igen sebesen tartok felé, hogy amikor végképp összecsuklana, még elkapjam. Könnyű, filigrán alkat, mégis tehetetlen súllyal nehezedik karomra, mert a pálcás kezem szabadon hagyom, hogy cselekedni tudjak.
- Mindenki folytassa a munkát, zavartalanul! - szólítom fel a többieket a környezetéből, míg pálcám kezdem bevetni szükség szerint.
- Renervate! - térítem magához egy igézéssel a hölgyeményt, akit közben fizikai erőmet kihasználva a falhoz tolt padok egyikénél ültetem le óvatos gondossággal, figyelve, hogy ne üsse meg magát és egyúttal a reakcióit is, hogy miként tér magához. Nem mondom, hogy nem ijesztett rám az ájulás, de azt láttam, hogy nem valami varázslat kapta el. Túl feszült volt, vagy netán nem evett ma rendesen és ezért lett rosszul? Egyetemistáknál, akik egyik óráról a másikra rohannak és sokat készülnek egy-egy zárthelyire, megesik éppenséggel.
- Miss... Miss, jobban érzi magát? Mély levegő, nyugalom... minden rendben van, nem történt semmi baj. - igyekszem tekintetét keresni kék szemeimmel, hogy lássam, az ő szemei mennyire fókuszáltak, mennyire van újra köztünk, mert a varázslat magához téríti, de a tudatot nem adja vissza, ha netán más gond lenne. Intek a pálcámmal egy néma invito-t a teremben lévő szekrény mellé, aminek nyílik az ajtaja és egy csésze meleg tea, meg egy-két darab csokis keksz (a csészealljra rakva) kerül elő, hogy hozzánk levitáljon, míg az ajtó ismét bezárul.
- Igya meg a teát nyugodtan és egyen kicsit, jobb lesz. Addig ül itt, amíg szeretne, ha pedig kimarad valamiből, azt majd átvesszük később. - most egyáltalán nincs már semmi katonás a hangomban és gesztusaimban, mindaddig, amíg April-el foglalkozom. Neki most megértésre, türelemre és gyengéd bánásmódra van szüksége, minden bizonnyal megijedt a saját helyzetétől. Ha úgy látom, hogy már rendben lesz, megfordulok és visszatérek a többiekhez.

Armin & Oscar

Ráadásul pont egy olyan pároshoz, akik a jelek szerint a hallás utáni szövegértés szintén problémát okoz valamelyest. Bár itt a nonverbális varázslással már nincs gond, de a visszatámadás már inkább valami színházi imitáció. Oldalról közelítve intek a pálcámmal, hogy egy támadó varázslatot küldjek a páros felé, tényleges védekezésre késztetve őket.
- Ventus! - ezúttal nem nonverbálisan támadok, mivel látószögön valamelyest kívülről érkeztem, így jobb az esélyük. De most kénytelenek tényleg védekezni, mert ellenkező esetben egy erős széllökés pompás hátsófelükre huppantja a méltóságos diák urakat. - Ha kérhetem vegyük komolyan a feladatot, mert ellenkező esetben azt fogom gondolni, hogy ez túl könnyű önöknek és komolyabb kihívás elé állnak. - jegyzem meg határozottan, majd haladok is tovább az utolsó páros felé.

Serena

Akik közül az egyik nem más, mint Serena. Vele még az első teljes állású tanítási napomon az évnyitón futottam össze, szó szerint. Kellemes csevegés lett belőle végül egy kávé mellett, de azóta csak a folyosón futottunk össze olykor. Nem meglepő módon, hiszen ő teljesen más területek iránt érdeklődött, én pedig nyilván a magam diákjaiból álló társasággal töltöttem némi időt a tanításon kívül, ha adódott valami program.
Fegyelmezetten és akkurátusan gyakorol a párjával, ez pedig rendben is van, viszont mivel csak az alap Protego-hoz jelentkezett, így picit jobban figyelek rá. El is kezdi azért felfelé dolgozni a képességeit, ami egy elismerő mosolyt és biccentést kivált belőlem.
- Jó, csak így tovább! Viszont ha megengedi Miss Fawley, kicsit lágyabban, rugalmasabban tegye meg az utolsó pálcamozdulatot, a mostani pajzs megingások annak köszönhetőek, hogy picit kapkod. De jó lesz. - jó teljesítményért jár a dicséret és a jobbító szavak is, hiszen azért vagyok itt, hogy fejlődjenek. Serena pedig remek példa arra, hogyan is kell jól hozzáállni az órai munkához. Miss Pye, Elliot és Miss Barlow-ék teljesítménye mellett az övével is meglehetősen elégedett vagyok, Miss Vanheim és Mr Flynn pedig szintén normálisan álltak a feladathoz, bár ott kellett egy kis helyre igazítás.

Mindenki

Miután elégedett vagyok a gyakorlással eltöltött idővel és az eredményeikkel is, egy pálcaintésre magam mellé bűvölök egy álló palatáblát, hogy aztán ismét megálljak a terem közepén váll szélességű terpeszben, a már megszokott pózban kezeimmel a hátam mögött egyelőre.
- Rendben, állj! Köszönöm az eddigi munkát, mind bemelegedtek és akár még fejlődtek is! Azonban itt még nem állunk meg. - kezdek újra beszélni, ahogy határozott, emelt hangon állítom meg őket, majd ha visszarendeződtek, folytatom is a mondókám.
- Ahogy láttam, eléggé talány az önök számára, hogy mit keresnek itt. Ezzel kapcsoltban azt tudom mondani: az elmúlt száz évben valamiféle magasztosnak mondott cél érdekében két sötét varázsló három háborúval dúlta fel a társadalmunk. A legutóbbi alatt már önök is éltek. Nincs rá garancia, hogy holnapután ez a Rend-nek nevezett közösség, ami eddig terrort hozott és gyilkolt, nem fordul hasonló irányba, mint az a másik két sötét varázsló tette volt. Felnőtt emberek mindannyian, nem leszek a szárazdajkájuk és önökön múlik, hogy miként is tanulnak, mennyire figyelnek. De... annyit tudok mondani, hogy amikor egy terror-rezsim kopogtat nem kérdezik, hogy önök festők, medimágusok, vagy hivatalnokok... ha valamiért nem illenek a világképükbe, könnyen úgy végezhetik, hogy fejjel lefelé lógva nézhetik végig miként gyűlik a saját vérük tócsába és lassanként az élet is elszivárog vele. - most már halkabban beszélek, hogy elült a csatazaj és a szavaim nem finomak, de ez a valóság. Átéltem, láttam. És most sem rózsás a helyzet. Eltűnések, gyilkosságok, rejtélyes mágia, ennek a fele sem tréfa.
- S ha már a Rend szóba került, miattuk vagyunk most itt! Eddig mérsékelt a tudásunk sajnos, de az biztos, hogy vérmágiával dolgoznak. Annak pedig az egyik sötét formája az inferus alkotása. Az elmúlt száz év sötét nagyurai is éltek ezzel az eszközzel: inferi seregeket igyekeztek állítani. Sötét Varázslatok Kivédésén kellett róluk hallaniuk és tudják: az inferus mindent kegyetlenül elpusztít, ami az útjába kerül. Nincs alku, nincs szánalom, csak hideg könyörtelenség. Viszont a gyengéjük a fény és a tűz. - összegzem az óra hátralevő részének tananyagát, legalábbis azt, amihez kapcsolódni fog. Ugyanis egy új varázslatot meg kell tanulniuk, majd ahhoz van még egy gyakorlati feladat. Az üres fekete palatáblára koppintok, amin megjelenik az új varázslat szöveges leírása, a varázsige és a pálcamozdulatok ábrái.
- Általában nem egy inferus-al találkoznak össze, így fontos, hogy egyszerre többel is el tudjanak bánni. Erre a leghatékonyabb varázslat a Partis Temporus. Védő tűzörvény, ami egy halandót nem öl meg, viszont egy ilyen élettelen-vértelen sötét vérmágia animálta testet el tud intézni. A táblán minden információ le van írva, onnan jegyzetelhetnek, de lássuk gyakorlatban, mutatom! - húzom elő pálcás kezem a hátam mögül, majd folytatom a beszédet. - A kör átmérője erejüktől és akaratuktól is függ, egész kicsiben is megidézhetik, mint most én is fogom biztonsági okokból. A pálcamozdulat felfelé irányul, laza csuklóval leírt spirális mozdulattal. - itt megmutatom a pontos mozdulatot lassan. - Az igét pedig emfatikus a-val ejtjük, vagyis érzelmi nyomatékkal, hangsúlyosan megnyomjuk a Partis elejét. Mintha csak egy asztal lábába rúgva káromkodnák el magukat! - folytatom egy könnyed mosollyal, majd jöhet a gyakorlati kivitelezés részemről. Megteszem a mutatott pálcamozdulatot, aztán jön is az ige, a megfelelő helyen megnyomott szótaggal.
- Partis Temporus! - a hatás sem marad el: körülöttem két méter magasságban csapnak fel a lángok szintén két méter sugarú körben. Morajlással örvénylő táncot írnak le a hőt sugárzó lángnyelvek, amiket egy pálcamozdulattal aztán eltüntetek.
- Nos, mindenki próbálja meg! Egymástól kellő távolságra nyitódva. Akinek háromszor egymás után sikerül megidézni az örvényt, az leülhet, és lelkiekben készüljön, hogy a friss tudását próbára is fogjuk tenni az utolsó feladattal! Jó munkát! - végzem be a következő blokkot, új feladat elé állítva a diákokat. Én pedig ismét elindulok, hogy figyeljem a teljesítményük és mindenkinek segítsek ahol kell, akár a pálca mozdulatban, akár a helyes kiejtésben. De ha más nehézség akad, persze azzal is megbirkózunk. Ez az utolsó feladathoz nagyon fontos lesz.


Második kör
Reag határidő: október 21.
Még egy játékos tanári reag kör várható, aztán egy záró értékelés
Naplózva

Sophie Vanheim
Moderátor
***


Let's say sunshine for everyone

Elérhető Elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2021. 10. 12. - 12:39:15 »
+5

Muszáj?

mindenki
(2002. szeptember 30.)
Ruci

You call me to be brave
In you, in you
Brave
In you, you call me to be brave



örülök, hogy itt van mellettem Jasper, de szerebcsére nem csak csupa ismeretlen ül be erre az órára, így mindenkinek odaintegetek. Itt van Serena, Armin, April, sőt még ELliot is, akivel azóta a furcsán sikerült Valentin napi összkoccanás óta csak futólag találkozom, vagy pedig túl ideges, hogy odamenjek köszönni. Mint mondjuk a Foltozott Üstben, ahol persze mindenki azon volt, hogy rövid úton megszabaduljon a helytől, és a kellemetlen emlékektől. Utóbbi persze nekem nem igzaán jött össze, az Elvarázsolt kastély óta túlságosan idegörlő volt mindig belekeveredni ilyesmikbe. Mintha csak vonzottam volna őket, és hát nem örülök neki. De a baj sosincs egyedül. pedig néha vágyhatna egy kis magányra. Egy nagyon picit.
Jasper persze továbbra is olyan lehengerően lenyűgöző, mint mindig, és a kijelentésére menint csak bele
- Pedig már hozzászokhattál volna, hogy a váradat ostromolom… most is így lesz - szólal meg póker arccal, amivel méghatásosabb a mondandója, én meg ha nem lenne önuralmam, biztos valami szörnyen bénán vihogni is kezdenék, de csak a vörös hajtincsemet csavargatok, miközben megköszörülöm a torkomat.
- Az én váram a te várad is, tudod... - motyogom halkan, de biztos vagyok benne, hogy ő is hallja, és én belül megint meghalok Jasper fangörcsben. Elgondolkodtató, hogy ez vajon mennyire lehet egészséges. Végül csak egymás felé fordulunk, hogy aztán pálcát fogjak rá. Ez anynira kellemetlen. Iagzából snekire se szeretek pálcát fogni, az olyan, mintha pisztollyal tenném. Bár az még rémesebb, az vagy elsül, vagy nem, és ha elsül akkor halálos. A pálcából legalább mást is lehet varázsolni. Sóhajtok, majd kivédem a pajzsommal Jasper varázslatát, miközben összerezdülök, ahogy megszólal mellettünk Mr. Cobham. Hogy is van ez a lankadatlan éberség, Sophie?
- Ms. Vanheim és Mr. Flynn, a nonverbális azt jelenti, hogy hang nélkül! Kérem, hogy tartsák is maguk ehhez! Egyébként sem lenne baj a reflexiekkel és a varázslataik stabilitásával. De ez nem társastánc tanfolyam és bármilyen nexusban is állnak a termen kívül, itt most az nem érvényes. Ha úgy tetszik, a termen kívül egymásnak csak akkor tudnak majd segíteni, ha itt komolyan veszik a feladatokat! Fegyelmezettebben mehet tovább!
Érzem, hogy kissé elpirulok, mintha rosszat csináltam volna, de közben igyekszem komolya fejjel bólogatni, hogy persze, minden úgy lesz tanár úr, ne aggódjon. De persze minden vágyam az, hogy ha Jasper veszélybe kerül meg tudjam védeni.
- Az egyetemen minden tanár olyan komolyan szigorú, vagy csak a Godrikon? - kérdezem suttogva Jaspertől. Az én szakomon mindeki olyan elvarázsolt alak volt. Mintha egy másik világba csöppentem volna. Aztán mire észbe kaphatnék, már robogunk is tovább a leckében, és amint meghallom az infernus szót a frászt is kapom. Remélem nem idéz ide olyan izéket. Jó, mondjuk tudtommal sötét varázslat, de... De na. És igazán megkérdezhetnék, hogy nem-e vagyok-e mondjuk gengusz boszorkány. Az olyan udvarias gesztus lenne, még a halálom előtt is, nem? De azért figyelmesen jegyzetelek, még a táblára felírtakat és a szöveget is leírom, mert... talán tényleg jól jön. Talán.
- Az igét pedig emfatikus a-val ejtjük, vagyis érzelmi nyomatékkal, hangsúlyosan megnyomjuk a Partis elejét. Mintha csak egy asztal lábába rúgva káromkodnák el magukat! - erre összehúzott szemöldökkel pislogok Jasperre, hogy hátha ő ezt jobban el tudja képzelni, mint én. Most akkor úgy mondjam, az a-t, ahogy az aaaaajj-t is? Hajjajj. Aztán még nagoyb hajjaj, ugyanis létrejön egy tűzörvény, és csoda, hogy nem ugrokk egbyől Jasper ölébe. Éljen az önuralom. Hajjajajaj.
- Nos, mindenki próbálja meg! Egymástól kellő távolságra nyitódva. Akinek háromszor egymás után sikerül megidézni az örvényt, az leülhet, és lelkiekben készüljön, hogy a friss tudását próbára is fogjuk tenni az utolsó feladattal! Jó munkát! - Hogy mi? Komolyan, mi? Mi lesz itt gladiátor viadal? Aaaaaj. Oké, ha kitör a káosz, megvédem Jasper. legalább is remélem. Inkább elhúzom a számat, majd a pálcát az ujjaim között szorongatva távolabb húzódom Jaspertől, és megköszörülöm a torkomat.
- Partis Temporus! - dünnyögöm, majd koncentrálok, miközben próbálom az a-t mérgesen a-nak kiejteni. Ha sose sikerül, akkor itt fogok vajon szobrozni, míg be nem lep a por? Alsőre nem igazán sikerül, és elhúzom a számat. Még csak egy tüzes köpet se jön ki a pálcámból, szóval újra megpróbálkozom, és ez már sikerül is, harmadszorra meg tökéletes lesz. Azt hiszem. Remélem. Közben odasandítok a többiek felé, hogy nekik hogy megy a gyakorlás.
Naplózva


Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2021. 10. 14. - 20:20:28 »
+3

Párbajóra
2002. szeptember 30.

Először tényleg nem volt kedvem eljönni erre az órára, de aztán rájöttem, hogy ez tényleg hasznos lehet. Meglehetősen megcsappant a harci tudásom a Roxfort óta, szerencsére ritkán kell használnom ezeket a bűbájokat. Mondhatni soha...
De felidézni őket néhanapján nem árt. Arra pedig tökéletes volt ez az óra.
Meglepett, hogy Elliot megjelent a teremben, de hát hol nem jelenik meg ő, ha valami történik? Gondolatban mosolyogva nyugtáztam, hogy megint nem kellett benne csalódnom.
Ő mindenesetre most Leah-val és egy másik lánnyal szórakozik el, nem engem választott, de ez nem is baj. Én most remekül el vagyok a mostani párommal, akivel a gyakorlásban segítjük egymást.
- Jó, csak így tovább! Viszont ha megengedi Miss Fawley, kicsit lágyabban, rugalmasabban tegye meg az utolsó pálcamozdulatot, a mostani pajzs megingások annak köszönhetőek, hogy picit kapkod. De jó lesz. - próbál javítani Mr. Cobham és egyértelmű, hogy emlékszik még rám és a kis beszélgetésünkre az egyetem első napján. Igazán jófej, és rendes fickó, habár az aurorképzősöktől nem sok jót hallottam róla. De itt most nem aurorokat képez, hanem tényleg próbál segíteni nekünk.
-Köszönöm. - válaszolom halvány mosollyal, és próbálom úgy csinálni a Protegot, ahogy ő mondja. Rögtön erősebb pajzsot tudok varázsolni.
Végül Mr. Cobham hangja szakítja félbe gyakorlásunkat. Elkezd arról beszélni, miért is vagyunk itt. Persze senkinek nem kell igazán magyaráznia, mégis mindenki csendben hallgat.
-... ha valamiért nem illenek a világképükbe, könnyen úgy végezhetik, hogy fejjel lefelé lógva nézhetik végig miként gyűlik a saját vérük tócsába és lassanként az élet is elszivárog vele. - mondja, majd egy kis hatásszünetet tart. Kiráz a hideg az utolsó szavaktól. Nem akarok a saját vértócsám felett lebegni. Semmi rosszat nem tettem ennek a Rendnek. Azt sem tudom, milyen világképbe nem illek bele. Nem értem őket.
Vérmágia. A szó, annyira ismerős, de nem tudtam először, honnan. Aztán egyszer csak beugrott: Henricksen mondta, hogy a vérmágia az egyik legősibb mágia. Köze van ahhoz, amit kutatunk. MEg is jegyeztem magamban, hogy legközelebb, ha találkozunk, beszélnünk kell erről Freyjel.
Aztán jöttek az inferusok... Jajj, hát nem igazán akartam találkozni eggyel sem. Az egyik legfélelmetesebb mágikus lényeknek tartottam őket. Veszélyesek voltak. De most megtanulhatjuk, hogyan kell legyőzni őket.
Mr. Cobham megmutatta a varázslatot, amit a következőkben gyakorolnunk kellett.
-Akinek háromszor egymás után sikerül megidézni az örvényt, az leülhet, és lelkiekben készüljön, hogy a friss tudását próbára is fogjuk tenni az utolsó feladattal! - Jajj, ne. Az a legrosszabb, amikor mindenki szeme láttára kell varázslatot megidézni. Remélem nem reppent elő a professzor néhány inferust. Az illegális lenne, nem?
Mindenesetre nekikezdek a próbálkozásnak, de elsőre nem két, hanem négyméteres lángokat produkálok.
-Upsz... - kiáltok fel, és valószínűleg bele is pirulok. Azt hiszem, kicsit izgulik ettől az utolsó feladattól. Emellett ezt a varázslatot még soha nem idéztem meg - akkor talán elsőre nem rossz.
Ha Mr. Cobham odalép hozzánk, bocsánatkérően rámosolygok:
-Nekem ez egész új varázslat... - kezdek bele, mert másodszorra túl kicsik lettek a lángok. - Mit csinálok rosszul? - kérdezem, várom tőle a segítséget, és közben megpróbálom újra. Újra magas lángok törnek fel körülöttem, de most már legalább nem négyméteresek. Még csak az kellene, hogy büntetésből ki kell, hogy javítsam a mennyezetet... Remélem, a tanár úr fog tudni segíteni.
Naplózva


Leah Barlow
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2021. 10. 16. - 14:14:29 »
+2


MINDENKI

2002. Szeptember 30.

Szerintem igazán nagy szerencsém volt most. Nem lettem leszidva, pedig komoly fejmosást vártam a pontosságról és a kötelezettségekről. Legalábbis, ahogy tartja az órát valami ilyesmit vártam volna, de szerencsémre, ahogy az előttem ülőt sem szidta meg, így engem sem. Megnyugodva vághattam bele a partneremmel a varázsgyakorlatba. Tényleg nagyon ügyes, meg kell hagynom, de azért én is ügyesen felzárkózom utána.
- Köszönöm szépen!- Mosolyogtam a tanárra, és nem hazudtolva meg női mivoltom a bókra enyhe pír futott az arcomba. Nem akartam ennyire kirívó lenni, de ez most így sikerült.  Már épp belejöttünk, amikor abba kellett hagynunk a gyakorlást. Hát most nem azért, de ez rosszul esett. Igazán hagyhatta volna még, hogy „játszunk”. Szerintem mind a kettőnk arcára kiült a csalódottság, de azért összemosolyogtunk és kézfogás után közelebb mentünk a tanárhoz.
Valahogy szívem szerint kiállnék magunkért, hogy nem azért, de a legtöbben a Roxfort-i csatában is részt vettünk, és láttunk elég szörnyűséget, nem kell további szép emlékekkel és jövőképekkel feltépni a sebeket. De talán ha ennyire ügyes igazán visszamehetne az auror-ok közé, hogy eggyel többen legyenek, és már nincs is akkora hátrányban a varázsló társadalom. Nyilván kell a felkészítés, de nem kell ilyen kellemes képeket elénk vetíteni. Szerintem sokan vagyunk vizuális emberek, és minden szavát el tudjuk képzelni. Mondjuk, veszett fejsze nyele lenne, ennek az eszmecserének. Mindegy.
Forrongtam még egy sort magamban, és így lemaradtam pár dologról, de a lényegi része megvan. Egy tűzörvényt kell létre hoznunk. Azzal nincs baj, hogy mit kellene létrehozni, de ezek a kiejtések. Nem tudom megérteni, miért kell mindent túlbonyolítani. Miért nem lehet egyszerűen csak nyomatékosan kiejteni valamit, valahol elejteni a hangsúlyt, de ez a sok emfatikus a, meg társai szörnyű. Tudom, a latint is különböző hangsúllyal és kiejtéssel kell mondani, de ez borzasztó. Na, mindegy. Reginald bemutatója látványos, és hatásos is, de kétlem, hogy ennyi elég lenne a Rend seregének leveréséhez, de mindegy. Majd lesz, valahogy ha szembetaláljuk magunkat velük.
Elballagtam a terem egyik sarkába, kellő távolságra a többiektől és megpróbálkoztam a varázslattal. Nos, az első egy-két alkalommal nem sikerült, és ennek bizony a kiejtésem volt a hibája. Miután kétszer-háromszor kiejtettem, leutánozva a tanár és a többiek kiejtését, sikerült is létrehoznom az örvényt, noha bizony kicsit nagyobbra sikeredett, mint gondoltam, így mielőtt elérte volna a 3 méter sugarú kört eltüntettem a varázslatot. Nem szabad ennyire kontrollálatlanul nagy kört létrehoznom, pláne nem a gyakorláskor. Vettem egy mély levegőt és ismét megpróbáltam a varázslatot, ami éppen 1 méter magas lett. Tökéletes. Ha kell ennél nagyobbra is tudnom, de egyelőre nem baj, hogy az első tökéletes varázsom a szerintem minimumot érte el. Ezután még egyszer neki veselkedtem, ez is sikerült. Viszont harmadjára három méter magas lett, de ezt nem sikerült eltüntetnem.
- Finite.- Tüntettem el a varázslatot. - Elnézést!- Emeltem fel a kezem bocsánatkérően a tanár felé, de nem hagytam neki esélyt, hogy hozzám szólhasson. Inkább megint nekiveselkedtem a bűbájnak, és ezúttal sikerült, mind a három alkalommal véghezvinnem. Miután végeztem körbe néztem, és ránézésre többen is végeztek, mire felzárkóztam. Lehuppantam a padba és vártam a további instrukciókat.



Naplózva


Evelyn Pye
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Leendő firkász

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2021. 10. 17. - 18:45:21 »
+4

Mindenki



2002. szeptember 30.


Ugyan kell egy kicsit győzködnöm magam, hogy jót fog tenni ez a tanóra, valahogy mégsem füllik hozzá a fogam. Nem akarok olyan lenni, aki a háta közepére sem kíván egy tantárgyat, hiszen szeretek új dolgokkal megismerkedni. Igen, szeretek új tudásra szert tenni, de más kérdés, hogy milyen mikor a régit kell gyakorolni. De akkor is teljesíteni fogom ezt az órát, még ha az valamilyen módon sérüléssel jár. Ha másnak a sérülésével nem, az egóménak mindenképpen.
Kicsit örülök neki, hogy sok ismerőssel nem találkozok. Talán mások úgy voltak vele, hogy ez nekünk felesleges, és szimplán nem jöttek el. Remélem nem lesz belőle majd komoly gondunk a későbbiekben. Persze, nekem nem lehet, de velük még könnyen megeshet bármi. Ahogy én is rájöttem, egy utólagos ismétlés, és talán valami új bűbáj, amit esetleg a Godrikon tanítanak csak, de most kivételt tesznek, még jól jöhet.
Legnagyobb meglepetésemre az első körben egy ismerős arc lép oda hozzám. Félmosolyra húzom a szám, mert erre a találkozásra aztán igazán nem számítottam. Csak nem megunta a menekülést és a lopkodást és felcsap aurornak?
- Csak nem pandúr lettél? – elmosolyodom, majd hozzáteszem. - Rajtad jelenleg semmilyen fényviszony nem segítene. Olaszországban sokkal jobban néztél ki.
Akkor volt valami benne, ami most hiányzik. Kivédem a támadását, de azzal a lendülettel meg is átkozom, és ez így is megy egészen addig, amíg a tanár ide nem lép hozzánk. Akkor igyekszem jó kislánynak mutatkozni.
- Köszönöm, professzor úr.
Mikor kicsit távolabb lép tőlünk, akkor újult erővel vessem be magam. Oké a szabályokat nem szegem meg, de ahogy mindenki tudja, egy varázslat lehet erősebb és gyengébb is.
- Még tartozol egy interjúval. Nem felejtettelek ám el.
Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy volt képe meglépni miután a saját pénzemen megebédeztettem, amikor is majdnem éhen és szomjan halt ott azon a nyáron.
- De ez már nem érdekel. Az önéletrajzod akarom megírni, mellé néhány fénykép becsatolásával.
Valahogy sejtem, hogy mi lesz majd ennek a folytatása, de biztos vagyok benne, hogy találnék olyan személyt, aki tudna érdekes dolgokat mesélni róla. Valakit biztos fel tudnék kutatni.
Amikor a professzor szól, hogy álljunk meg, akkor a föld felé fordítom a pálcámat. Figyelni kezdek, és cseppet sem tetszik az, amit hallok. Fejjel lefelé lógni? Nem vagyok egy érzelgős és beszari alak, de ettől a képtől még én is megremegek. Még csak látni sem akarok ilyet, nemhogy átélni.
Mikor előkerül a tábla, akkor gyorsan megkeresem a táskám, majd lehuppanok valahova és jegyzetelni kezdek. A pálcamozdulatot felrajzolom, majd jó párszor el is próbálom, hogy mindenképpen sikerüljön. Aztán jöhet a kiejtés, ezért pont elszalasztom a pillanatot, amikor a tanár bemutatja, én már csak a tűz fényére és a hőre figyelek fel, majd arra, ahogy kialszanak a lángok.
Felállok, majd ellenőrzöm a mellettem lévők távolságát, mikor kellően hátrálok akkor először a pálcamozdulatot csinálom végig, majd kimondom a varázsigét, de nem történik semmi. Még egy kis szikra sem keletkezik. A fenébe! Tovább gyakorlom hát a kiejtését a bűbájnak, majd megint megpróbálom. Ezúttal sikerül egy rövid ideig tartó tüzet megidéznem, de pillanatokkal később már ki is huny. Mivel a hátam mögé nem látok, talán nem is sikerült a teljes kör.
Végül összeszedem magam, és elképzelem, ahogy inferus közeledik felém. Mintha ettől függne az életem. Sikerül is megidéznem a tüzet, ezúttal már sokkal életrevalóbb formában. Kíváncsi vagyok rá, hogy Elliot hogy áll, ezért felé sandítok, de rögtön utána el is kapom a tekintetem. Háromból még csak egyszer sikerült, akárhogy is áll nekem még gyakorolnom kell.
A második próbálkozás megint nem sikerül elsőre, de nem akarok megint egy olyan élőhalottra gondolni, ezért igyekszem valami pozitívra tekinteni. Ennek köszönhetően a második – ami igazából ezek alapján az első – könnyen sikerül megjelenítenem. Ezen felbátorodva viszont már megidézem másodszor és harmadszor is. Tehát rájöttem a trükkre, ami nálam működik. Legalábbis most. Egy éles helyzetben nem biztos, hogy elég lesz ez.
Ekkor viszont eszembe jut valami, ami hirtelen ki is csúszik a számon.
- Az utolsó feladat? Ugye nem inferusszal kell majd harcolni az utolsó feladatban?
Érzem, ahogy kiszökik az arcomból a vér, és ha a tanár úr nem éppen mellettem áll, akkor a tekintetemmel keresni kezdem a kérdés megválaszolása miatt.
Naplózva


April Sheridan
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #28 Dátum: 2021. 10. 18. - 14:45:08 »
+3

Defenzív Mágia I.
to; Minden jelenlévő


2002. szeptember 30.


zenéd: We're The Devils outfited: style

Nem lehet, hogy ilyen gyenge vagyok, hogy egy semmiségtől bepánikolok. Most van itt az alkalom, hogy bebizonyítsam Kiliannak, hogy már nem vagyok olyan, és fel leszek készülve, ha ismét...ha ismét szükség lesz rá. Azt hittem, már teljesen jól vagyok, hiszen, már évek teltek el, és kemény munkám volt benne, hogy jól legyek. Megcsináltam az alapszakot az egyetemen, és tessék, itt vagyok, hogy tovább  tanuljak, és..és..mégiscsak még itt bújkál bennem a gyengeség, amit nem tudok olyan könnyen kiírtani, mint ahogyan szeretném. Úgy esek össze, mint akit eltalált egy átok, pedig én voltam, aki támadt. Mikor zuhanok, újból előttem a testvérem halott arca, ahogy fekszik...és sötét lesz. Mire magahoz térek, egy padon vagyok. Igyekszem összeszedni magam, hogy felismerjem, hol is vagyok, ki beszél hozzám. Még minden olyan fura, a kép nem teljesen tiszta, a hangok visszhangzanak.
- Miss... Miss, jobban érzi magát? Mély levegő, nyugalom... minden rendben van, nem történt semmi ​baj.
A tanár kék szempárja igyekszik megtalálni az enyémekkel a kontaktust. Újra érzem, hogy a lábam a földön van. Padon ülök. Azt hiszem, megmaradok. Haragszom magamra, hogy a háború még mindig így él bennem, és hogy leblokkolok, megfutamodok, pont, mint akkor. Hatalmas szégyent érzek idebent. Megint leszerepeltem. Nem a tudásom hiánya miatt, hanem a lelki erőm hiánya miatt.
- Elnézést, bocsánat.. már..már jobban va...gyok. -
Bár még kissé erőtlenül. Ebben a pillanatban tea és keksz kerül a látószögembe. A nyakam mozgatom, a fejem jobbra, aztán balra fordítom, megtornáztatva kicsit az izmaim. A pániktól kicsit bedurrannak, és fájnak.
- Igya meg a teát nyugodtan és egyen kicsit, jobb lesz. Addig ül itt, amíg szeretne, ha pedig kimarad valamiből, azt majd átvesszük később.
Magamhoz is veszem a teát. Jól esik a meleg, biztonságot ad. Igyekszem hamar jobban lenni, és már azt hiszem, vége a rohamnak, jól vagyok. Hát még jó, hogy nem a godrikra mentem anno, az fix. Én azt hittem, kézben tartom a dolgokat. Hogy micsoda? Kimaradni? Hevesen rázom a fejem, nem maradhatok ki semmiből, hiszen azért vagyok itt!
- Nem, nem, jól vagyok, nem maradok le semmiről. Nem lehet, nem lehet hogy megint...
Hogy ha baj van én megint ne tudjak segíteni, mert épp azn az órán bepnikpltam. Még mint nem...nem fordulhat elő soha többet, hogy nem vagyok ott...arcomon már nyoma sincs a sápadtságnak, sőt, vad elszántság veszi át a helyét. Kimaradni? Nem nemés nem.
- Köszönöm a teát. 5 perc és folytatom, ígérem.
Meglep, hogy elkapott. Őszintén szólva, mikor beléptem és megláttam, olyan komoly volt a tekintete, hogy azt tudtam volna elképzelni, hogy ott hagy a földön. Szegény párom ahogy látom, még mindig nagy kerek szemekkel bámul. Kedvesen odaintek neki, hogy jól vagyok, megmaradok, mindjárt megyek vissza. Ahogy a prof visszamegy és beszélni kezd, én is csendben figyelek. A terror rezsim...hát helyben vagyunk. Persze nem bánom, hogy felkészültnek akarnak látni minket, én is ezt akarom. Helyt akarok állni. Eddig mégis úgy tettem, mintha a Rend nem is látezne. Hátat fordítottam neki, húztam egy falat, és nem foglalkoztam vele. Hülye védekező mechanizmus, hiszen láthatóan nem vált be annyira.  Inferusok. A teám kezd elfogyni, én kezdem visszanyerni a színem.
- Általában nem egy inferus-al találkoznak össze, így fontos, hogy egyszerre többel is el tudjanak bánni. Erre a leghatékonyabb varázslat a Partis Temporus. Védő tűzörvény, ami egy halandót nem öl meg, viszont egy ilyen élettelen-vértelen sötét vérmágia animálta testet el tud intézni. A táblán minden információ le van írva, onnan jegyzetelhetnek, de lássuk gyakorlatban, mutatom!
A teám eközben teljesen elfogyott, és csendben visszaevickélek a párom mellé, hogy onnan folytassam az órát, mintha mi sem történt volna. Menni fog April, egy tucat inferus sem állíthat meg. Partis Temporus. Figyelem, mit csinál a prof, igyekszem mindent memorizálni. Bámulatos lánynyelvek jönnek ki belőle, pedig csak 2 méteresek lehetnek.
-Nos, mindenki próbálja meg! Egymástól kellő távolságra nyitódva. Akinek háromszor egymás után sikerül megidézni az örvényt, az leülhet, és lelkiekben készüljön, hogy a friss tudását próbára is fogjuk tenni az utolsó feladattal! Jó munkát!
A kis ijedt szemű párocskám rögtön el is kezdi a gyakorlást. Nézem, ahogy a pálcájából nem jön ki semmi, aztán egy kicsive több a semminél, majd sikerrel jár. Én közben valahol még mindig Kilianan kattogok és dühös vagyok magamra.  Hogy hogy lehetek..ennyire..
-Partis Temporus!-
Hát lángok azok bizony jönnek a pálcából, de nem két méteresek...háro, néééégy...a párom hangosan felsikkant, így villámgyorsan eltűntetem. Talán dühösebb vagyok a klleténél?
- Bocsi!
Mosolygok zavartan, de látom, a többieknek sem sikerült elsőre tökéletesen, így megnyugszom. Igen, ez kell most.
Másdik próbálkozásra még minidg magas, de jobb. A lényeg, hogy nyugodt vagyok. Én vagyok a megtestesült nyugalom. Az indulataim pórázon tartom. Egészen addig mantrázom, míg nem sikerül háromszor egymást után abszolválni a kis kb 2 méteres lángörvényeket. Hát nem én vagyok az első aki végez, de legalább összehoztam. Nem maradtam ki. Nem fogok.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #29 Dátum: 2021. 10. 18. - 19:15:54 »
+3

hús és pörc
2002. szeptember 30.

Reginald bácsi és a diákok
i am more
than just
a copy of you

style: uniform Hááát zene: Initium

Evelyn Pye, mint valami rossz mementója az olaszországi napoknak, megint felbukkant az életemben. Persze még mindig nem kapta meg, amit akart, de talán most örült magának, hogy az azóta híressé vált tolvaj társaságában lehet. Bár abban sem voltam egészen biztos, hogy tudja, honnan jöttem és mi voltam, mielőtt Nathaniel Forest miatt megírták a lapok, ki vagy, mi vagyok. Nem mutatkoztam be neki sem részletesebben, mint másoknak. Egyszerűen csak elhitettem vele, hogy talán majd egyszer, ha kedvem szottyan megkapja az interjút.
–  Rajtad jelenleg semmilyen fényviszony nem segítene. Olaszországban sokkal jobban néztél ki.
Csak szeretnéd. Napról napra szebb vagyok. – Közöltem beképzelt vigyorral. Még ki is húztam magamat, hogy lássa, most aztán ellenfelére talált. Talán ez csak egy hülye óra, de velük ellentétben én olyan varázsló voltam, akink komoly harci tapasztalata van és ha még nem is trükköztem a legerősebb varázslatokkal, rendszerint megtaláltam a módját, hogy én jöjjek ki a legjobban az adott helyzetből. Aztán fejlődtem is valamennyit, a varázslat erős volt, amit produkáltam… olyan emberektől tanultam, akik a legaljasabb feketemágiát sem vetik meg.
–  Csak így tovább! – Lépett közelebb Reginald.
Csak bólintott felé, félig köszöntés, félig kösz, haver stílusban. Nem igazán akartam vele foglalkozni. Talán azért sem dobott ki, mert tudta, hogy még hasznos lehetek. Vele személy szerint nem párbajoztam még, valami kardcuccal estem csak neki. Abban nem sok taktika volt, inkább a dühömet adtam ki és addig csapkodtam, míg el nem fáradt a karom. Az a düh már a múlté volt, de a lendületem cseppet sem csökkent.
Ha támadás ért, hát a Protegot erősen, megbonthatatlanul varázsoltam elé. Ezúttal nem finomkodtam csak azért, mert diáklányról van szó. Amúgy sem tudtam, hányadán állok Evelynnel.
– Még tartozol egy interjúval. Nem felejtettelek ám el. – Közölte csak úgy mellékesen. – De ez már nem érdekel. Az önéletrajzod akarom megírni, mellé néhány fénykép becsatolásával.
Felröhögtem. Nem tudtam visszatartani… mégis ki francot érdekelne az én önéletrajzom? Még engem sem érdekelt, pedig az én életem legapróbb és szétcincálóbb pillanatait örökítené meg. Szánalmas gondolat volt. Sosem vállalnám be, hogy aztán tönkre tegyem vele a hírnevemet a Zsebpiszok közben. Azonnal megölnének, Aiden üzletének meg annyi lenne.
Azt sem tudod ki vagyok… – gúnyolódtam vele. Csak az akasztott meg, hogy Reginald leállította a páros harcot. Aztán újra beszélni kezdett, én meg megtámaszkodtam valahol. Csak figyeltem, amit mond… a múltról beszélt, de ami sokkal fontosabb volt az a jelen. A Tudjukki okozta károkat már nem lehet helyre hozni, de most lehet harcolni, mielőtt ez a csodás Rend teszi azt. Még csírájában kellett volna elfojtani ezt az egészet, csakhogy rám nem hallgatott senki.
–   S ha már a Rend szóba került, miattuk vagyunk most itt! Eddig mérsékelt a tudásunk sajnos, de az biztos, hogy vérmágiával dolgoznak. Annak pedig az egyik sötét formája az inferus alkotása. Az elmúlt száz év sötét nagyurai is éltek ezzel az eszközzel: inferi seregeket igyekeztek állítani. Sötét Varázslatok Kivédésén kellett róluk hallaniuk és tudják: az inferus mindent kegyetlenül elpusztít, ami az útjába kerül. Nincs alku, nincs szánalom, csak hideg könyörtelenség. Viszont a gyengéjük a fény és a tűz. – Figyeltem félig-meddig a de a vérmágiánál egészen megakadtam. Talán ezért csapoltak meg? Ezért üldöznek most is, mert megszerezték a véremet? Talán… talán… nyeltem egyet, ahogy ez meg ezer ötlet rohamozta meg az elmémet. – Általában nem egy inferus-al találkoznak össze, így fontos, hogy egyszerre többel is el tudjanak bánni. Erre a leghatékonyabb varázslat a Partis Temporus. Védő tűzörvény, ami egy halandót nem öl meg, viszont egy ilyen élettelen-vértelen sötét vérmágia animálta testet el tud intézni. A táblán minden információ le van írva, onnan jegyzetelhetnek, de lássuk gyakorlatban, mutatom! – Érkezett a folytatás, amiből megtudtam, hogy a legutóbbi élményem alkalmával felesleges volt egy komplett tűzörvénnyel kiégetnem egy egész katakombarendszert. Nem mintha zavart volna… valójában kibaszott menő volt az egész. Élveztem.
– Az igét pedig emfatikus a-val ejtjük, vagyis érzelmi nyomatékkal, hangsúlyosan megnyomjuk a Partis elejét. Mintha csak egy asztal lábába rúgva káromkodnák el magukat!
Emfasztikus? Az meg mi… – morogtam magam elé. Kezdett olyan határokat feszegetni a magyarázat, amitől már-már elaludni is képes lettem volna. Ezért jó nagyot ásítottam, még véletlenül sem a szám elé téve a kezemet. Azért megfigyeltem a bűvésztrükköt.
–  Nos, mindenki próbálja meg! Egymástól kellő távolságra nyitódva. Akinek háromszor egymás után sikerül megidézni az örvényt, az leülhet, és lelkiekben készüljön, hogy a friss tudását próbára is fogjuk tenni az utolsó feladattal! Jó munkát!
– Az utolsó feladat? Ugye nem inferusszal kell majd harcolni az utolsó feladatban?
Az legalább király lenne. – Közöltem fennhangon.
Egy kicsit odébb sétáltam, de úgy, hogy egyenesen Evelyn szemeibe nézzek egy gonosz mosollyal. Kicsit meg akartam ijeszteni, ezért szándékosan úgy koncentráltam, hogy azok a lángok bizony jó magasra csapjanak: – Partis Temporus! – A lángok valóban fellobbantak, de nem olyan kétméteres magasságban, mint Reginaldnál, hanem magasabbra törtek. - Ez kurva jó! - Örültem magamnak.
Naplózva



Oldalak: 1 [2] 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.458 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.