+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
| | | |-+  Művészetek Terme
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Művészetek Terme  (Megtekintve 780 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 15:41:02 »
0



Az épület művészeti szárnya ad otthon a híres Művészetek termének. Ennek a falait és vitrineit ugyanis olyan műalkotások díszitik, melyeket azóta híressé vált tanulók alkottak az itt eltöltött éveik alatt. A hírességek korai művei között a mai napig számos órát tartanak, ahol a hallgatók megismerkedhetnek a legkülönbözőbb mágiaművészeti korokkal. De mivel a terem órákon kívül is látogatható, nem kis inspirációjául szolgálhat az ifjú művészeknek.
Naplózva

Diana Hardy
Minisztérium
***


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 06. 21. - 22:40:39 »
+1

I'm biting my tongue
But people are talking, people are talking


Miss Esmé Fawcett
(2001. június 19.)


Szerettem volna körbesétálni a galériát. Szerettem volna azt tenni, amit a szívem diktált, elvezsi a tömegben, hódolni a festészet csodáinak, prceken keresztül nézni egy-egy képet. Hagyni magam elmerülni benne, engedni, hogy az ecsetvonások magukkal sodorjanak, és hogy a színek engem is megfessenek. De nem tehettem meg. Anyám szólt, hogy intézzek el egy kis szívességet, és adjak némi jogi tanácsot a család barátjának, amiért belekveredett egy jogvitába. Igazából sosem szerettem a jogot. De nem volt választásom. Csak ezt kellett csinálnom, ahogy a testvéreimnek is.
Vajon mi is válhatott volna belőlem, ha... ha nem csak egy marionette vagyok. Vajon most hol lennék? De nem is szabadna ezt gondolnam. Gyorsan ki is írtom a bennem vergődő kívácnsiságot, ahogy végigsétálok a foylosón amosdó felé. Éppen véget ért a megbeszélés, és talán ha ügyesen is csinálja Mrs. Raymond, meg is nyerheti a botrányból kiinduló pert.
Végigkopog a cipőm a világos folyosón, ahogy elhaladok, egyenes háttal és hűvös tekintettel a festmények és az emberek között. Hiszen nem az a célom ebben az életben, hogy bodlog legyek, ahnem hogy tökéletesen ellássam azt, amit kell. De az idő fülledt és idebent a képek védelmében nincs ablak, amin ki lehetne szellőztetni, így muszáj, hogy egy kissé felfrissítsem az arcomat.
A mosdó szerencsée üres, így talán nem mindeki láthatja mennyire fuldoklik ebben a tekintetben az én. Szemeim belefúrom a tökörképembe, ami akaratosan ki szeretne onnan törni egy kicsit élni szeretne. Egy kicsit élni szeretnék. De hogyan is tehetném? Ha haza megyek a férjem részeneg dobálja majd a lángnyelves üvegeket, miközben ordít, hogy megcsaltam. A szemem az ujjamon lévő jeggyűrűre vándorol, ami szinte minden egyes alkalommal égeti a bőröm. De nem veszem le. Hiszen akkor megtudná. Gyűlölöm ezt a mágikus gyűrűt. Gyűlölöm magam a tükörben. gyűlölöm a láncokat. Megengedem a csapot, hagyom kifolyni, a hideg vizet és megmosom vele az arcom. Akkor talán megtisztulok. vajon egyszer tényleg megtisztulok?
Inkább elengedem ezt a gondolatot is, ahogy megszűnik a víz csobogása, lassan visszatérek abba a szerkezetbe, amiben lennem kell. Ahogy kfelegyenesedem kinyílik az ajtó, és belém rohan valaki. Érzem egy hűvös érintést az alkaromon, ami szabadon maradt mert még nem tűrtem le az ingemet. Zabartan pislogok a rúzsos kezemre, majd a meglehetősen kétségbeesett nőre, akinek az arca tiszta rúzs.
- Ó jaj... - motyogom zavartan. - Segíthetek? - kérdezem, majd miután megkapom a választ, gyorsan előhalászom a smink lemosó kendómet, és odaadtam neki, hátha ezzel leszedi a bőréről a rúzst.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 06. 26. - 18:36:32 »
+1

Diana



2002. június 19.


          Sajnálom, hogy szerelmem nem lehet itt. Óriási megtiszteltetés ez a fényképezés, és igazából azt is jelenti, hogy immár végérvényesen felnőttem, kiléphetek a felnőtt korba. Nem vagyok biztos benne, hogy egyedül meg fogok tudni birkózni vele, de abban nem kételkedem, hogy Ginevra mellett majd könnyen megugrom az elénk gördített kemény helyzetekkel. Ahogy eddig is, hiszen nagyon sok mindenen mentünk keresztül, és már nagyon is hálás lehetek azért, amit kaptam tőle.
          Mivel megpróbálom a lehető legjobb oldalamat mutatni majd a képen, pont ezért úgy döntök, hogy kipróbálok valami újat. Egy olyan rúzst, amit eddig nem használtam, de az eladó azt ígérte, ha ezzel sminkelem ki magam, akkor tökéletes eredményt fogok kapni majd végül. Még a későbbiekben is jól jöhet ez, például az esküvőnkön, ami lényegében már csak formalitás lesz a család miatt. Előveszem a tükrömet és a rúzst, majd gyorsan kiszinezem az ajkaim. A tervem azonban nem úgy alakul, ahogy én azt eltervezném. A rúzs megvadul és a következő pillanatban már a teljes arcom olyan.
          Remegő kézzel nézek bele a kis tükrömbe, majd mikor meglátom az eredményt, akkor legszívesebben elbőgném magam. Pont most? Miért pont most kellett nekem ezzel kísérletezni? Mi van a biztonságos kutatómunkával? Miért pont most nincs itt szerelmem, ő biztos tudná, hogy mit kell tennem. Elfordulok a többiek elől, majd gyorsan előveszek egy zsebkendőt, és megpróbálom eltüntetni, de ettől nem jobb, hanem inkább rosszabb lesz a helyzet. Most már nem csak a rúzzsal kell szembe szállnom, hanem a dörzsölés nyomán fellépő pirossággal is.
          Bocsánatot kérek a többiektől, és elrohanok a mosdó felé. Igyekszem úgy fordulni, hogy ha jönnének velem szembe, akkor még véletlenül se lássák meg az arcom. Közben keresek valamit a táskámban, ami talán még hatásos lehet annak érdekében, hogy eltüntessem, de ilyenkor bezzeg semmi sincs nálam. Nem mintha máskor tele lenne a táskám smink szerekkel.
          Befordulok a mosdó ajtó felé, majd nyúlok is az ajtó kilincse felé, de akkor csak a levegőt kapom, és sikerül valakit összekennem a rúzzsal. Teljesen pánikba esek még úgy is, ha őt csak a karján érem el.
          - Nagyon sajnálom.
          A hangom olyan vékony lett a kétségbeeséstől, hogy nem tudom magam se eldönteni, mindjárt sírok vagy csak kétségbe vagyok esve.
          - Nagyon sajnálom – nézek fel végre a nőre, majd odarohanok egy tükör elé, hogy most már teljes egészében lássam az összképet.
          Bár ne tenném. Jót akartam magamnak, és most ahelyett, hogy a legjobbat hoznám ki ebből a napból, a legrosszabbá teszem. Ráadásul magammal rántok egy nőt is.
          - A rúzs, magától életre kelt, és nem tudom leszedni.
          A zavarom miatt kicsit hadarni kezdek, de aztán igyekszem megnyugodni. A legrosszabb esetben majd azt mondom, hogy megbetegedtem, és haza kellett mennem. Végül is kisebb gond, ha nem leszek rajta a képen, mintha így lennék rajta. Elrakom a rúzst, mielőtt még több kárt okozna.
          - Köszönöm – elfogadom a kendőt és lemosót, majd elkezdem dörzsölni.
          Eleinte úgy tűnik, hogy sikerülni fog az eltüntetése, de aztán mintha csak saját életre kelne, újra előtűnik. Mégis miből van ez a rúzs? Visszaadom a kendőt és a lemosót. Jobb lesz tényleg hazamennem.
          - Sajnálom, nem akartam kellemetlenséget okozni. Amint rájövök, hogyan lehet eltüntetni, megüzenem.
Naplózva


Diana Hardy
Minisztérium
***


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 06. 29. - 21:01:51 »
+1

I'm biting my tongue
But people are talking, people are talking


Miss Esmé Fawcett
(2001. június 19.)


Kissé lehangoltan pislogok a kezemre, és ha tehetném a körmömet belenoymva vakarném le. Egyből kattan bennem a kis kerék, halkan kezd zakatolni, egyre hangosabban, és hangosabban, hogy anya meglátja, anya meglátja. halkan verdes bennem a kismadár, hogy nem kellene, hogy énekeljen, de megfojtom és elfolytom. A kezemmel megsimítom a rúzs nyomát, kissé még érzem az érintését is, de nem kenődik el, sőt, mintha egyre jobban meleinná magát a bőrömbe.
nem leszek dühös, csak értetlenkedve és furán nézek a szemben álló nőre, aki elmaszatolódott arccaé áll előttem. olyan, mint aki egy nagyon erotikus és izgalmas csók csatán van túl, de a rúzs a kezében nem ezt sugallja, szóval már annyira nem is olyan érdekes. Csak szomorú és balszerencsés. Miért ejt valami midnig szánalmasan mély heget a tökéletesség porcelán páncélján?
- A rúzs, magától életre kelt, és nem tudom leszedni. - Magyarázkodik a nő, nagyjából velem lehet egy korú.
- Milyen sajnálatos balszerencse! - sóhajtok fel az aranyvérűek és a gazdagabb réteg betanult mondataival. Mennyivel viccesebb lett volna mondjuk azt mondani, hogy ez szívás? Vagy beszoptuk. De valahogy azok az izgalmas szavak nem igazán jöttek a számra. Pedig egyszer jó lenne a férjem részeg arcába is így beleüvölteni. És mégsem teszem, túl mélyen rám van olvasva az arany, és a vörös szavak. Sóhajtásom közepette a kezébe nyújtok egy lemosót, hátha sikerül vele megszabadulni a kellemetlen rúzsfoltról, de úgy tűnik ez még inkább elkenődik, a lány arca pedig egyre inkább olnya, mint egy megerőszakolt bohócé.
- Sajnálom, nem akartam kellemetlenséget okozni. Amint rájövök, hogyan lehet eltüntetni, megüzenem - közli, mire azt hiszem rosszul hallok. Pár pecig kikerekedett szemekkel bámulom őt. Nem. Hogy én visszavonulót fújjak, csak mert valaki nem képes megoldani egy egyszerű problémát? Hát nyert így háborút bárki is? Képesek lett volna Ghandi vezetni az indiai függetlenségi mozgalmat, csak mert meghátráklt egy kis kihívástól? Óó, neeem, nem nem. Nem. Ez csak egy rúzs folt. Nem menekülök el előle.
- Úgy gondolom, nem kellene ettől a kihívástól elszaaldni, és valószínüleg van megoldás, amit mi meg tudunk oldani - magyarázom, majd kecses mozdulattal felemelem a karomat, és közelről is megvizsgálom a nyomot. Nem ragad, csak kenődik.
- Az élet dolagit nem lehet meneküléssel megoldani. - Milyen bölcs vagyok nem? Másoknak dirigálok a megoldás kerüléséről, de én képtelen vagyok képviselni magam otthon, és az alkoholista férjem előtt. Náluk megszűnök létezni, megszűnök én-lenni, megszűnök embernek lenni. Csak testtömeg vagyok, egy báb, egy masina, ami a szavuk szerint mozog, és tökéletesen működik.
- Honnan van a rúzs? Biztos van a márkájához illő lemosó is - mondom ami hirtelen az eszembe jut, és a rúzsos kezemet a csíoőmre téve várom a választ. - Egyébként Diana Hardy vagyok - nyújtom felé a tiszta kezemet kézfogásra.
A vörös folt halványodni kezd, és elsőre nem sikerül tökéletesen, kicsit talán túlságosan sötét is lesz.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 07. 03. - 22:30:39 »
+1

Diana



2002. június 19.


          Teljesen el vagyok veszve. Nem értem, hogyan lehetek ennyire szerencsétlen, hogy pont az év végi fényképezés napján fogom ki a legrakoncátlanabb rúzst, ami van a világon. De végül is nem akkora nagy baj, legfeljebb nem szerepelek a végzősök fotóján. A vizsga sokkal fontosabb.
          Nem is tudom kit akarok becsapni ezzel a gondolattal igazán. Mást nem is tudok annyira, csak saját magam. Miért gondolom azt örökké, hogy ha egyedül vagyok, akkor nem igazán vagyok képes semmire? Régen nem voltam ilyen, de nagyon sok dolog történt az elmúlt néhány évben, ami gyökeresen megváltoztatott. Nem kellett volna hagyni magam, és akkor most pont olyan belevaló csaj lennék, mint a Roxfortból kikerülve. Nem ez a kis művészlélek, akit még a széltől is óvni kell.
          De addig is, amíg visszatalálok a saját utamra, jobbnak látom, ha a jelen pillanatban felmerülő problémára koncentrálok. Szóval gyorsan a mosdóba rohanok, talán sikerül eltüntetnem az arcomról a rúzst. Valahogy biztos meg lehet oldani, csak rá kell jönnöm, hogy hogyan. Előbb azonban sikerül egy kis galibát csinálnom, mikor is nekimegyek egy nőnek a mosdóban, és sikerül őt is összekennem.
          Csak remélni tudom, hogy nem okozok nagyobb kárt neki, és abból ítélve, hogy nem ordítja le azonnal a fejem a helyéről, úgy gondolom, hogy vagy sokkal jobban kezeli a helyzetet, mint én vagy tényleg nem okoz különösebben nagy gondot neki a bénázásom.
          - De sokkal könnyebb…
          Próbálok vitába szállni azzal az érvvel, hogy nem lehet meneküléssel megoldani a dolgokat, de még én is érzem, hogy mennyire gyenge lábakon áll az érvelésem. Sőt, pont az ellentétére próbálom rávenni a nőt, mint amit nekem is kéne tennem. Végre nem azt várni, hogy más megoldja helyettem a gondjaimat, hanem saját magamnak megoldani őket.
          - Hát, öhm… - Váratlanul ér a kérdés, és mivel nem szoktam abban az üzletben vásárolni, nem nagyon jegyeztem meg a nevét. – Az Abszol útról van egy kozmetikai boltból. Sajnos nem jut eszembe a neve.
          Basszus, mennyire egyszerű az egész. Kellett volna egy lemosót is vennem, és akkor most csak hazahoppanálnék érte, és meg lenne oldva a gond.  Persze, ez akkor nem jutott eszembe, ahogy most a bolt neve sem, és az Abszol úton több üzlet is van, de én így nem akarok kimenni az emberek közé, azt pedig mégsem kérhetem ettől a hölgytől, hogy járja végig őket.
          - Óh… - Fülig vörösödök a modortalanságom miatt. – Esmé Fawcett. Üdvözlöm – nyújtom én is a kezem, hogy megrázzam az övét.
          Már csak egy dolgot tudok elképzelni. Valamilyen mágia segítségével sikerül legalább pár percre eltűntetni a rúzs nyomait az arcomról. Csak annyi időre, amíg a kép elkészül.
          - Ön esetleg nem ért az elrejtő bűbájokhoz?
          Félek, ezen semmilyen alapozó nem segítene, szóval egy újabb adag sminkkel nem is próbálkoznék. Ami pedig a festést illeti, szerintem nem kéne még jobban összekennem magam.
          - Vagy nem ismerős magának a márka? – kiveszem a táskámból a rúzst, ügyelek rá, hogy ne érjen hozzá Dianához, és úgy mutatom a márkajelzést neki. Nekem ugyan nincs lemosóm, de neki még lehet.
Naplózva


Diana Hardy
Minisztérium
***


§ dancer in the dark §

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 07. 14. - 15:09:17 »
+1

I'm biting my tongue
But people are talking, people are talking


Miss Esmé Fawcett
(2001. június 19.)


Halkan sóhajtok, ez az egész olyan röhejesen nevettséges. Ha lennének érzelmeim, talán még élvezném is a dolog iróniáját, de nekem nem szabad csak unalmas, szánalmas sápadt tekintettel bámulni az emberekre és kimértem taglalni a szavakat, finom gesztikulálással, vagy sok esetben a nélkül. Mindegy is. Kellemetlen lenne ilyen testtel hazaállítani, Damien, amúgy is beképzeli, hogy folyamatosan megcsalom, még ittas állapotban képes lenne azt is belekombinálni, hogy valami nő a titkos szeretőm, ami egy kissé erős lenne tőle is... De már én azon csodálkozom, hogy nem itta még el az összes belső szervét. Szinte képtelen volt az alkoholtól józanul gondolkodni. De még az alkohol nélkül is egyszerűen szönyen debil volt. Még a gondolatától is undorodom, hogy hozzám mert és tudott is érni úgy.
De a bennem kattogó gépezet egy cseppet sem engedi, hogy meneküljek. Mert akkor megbüntetnek, ha elfutok. Megtalálnak, ha elbújok. És bántanak, ha rámtalálnak. Kattogások vannak a fejemben, amik nem hagynak békén, halk kis hangok, és egyre hangosabbak, egyre hangosabbak, és érzem, ahogy megfojtanak. Inkább csak a vörös foltot nézem a kezemen, mintha az képes lenne elcsendesíteni a hangokat. Mintha az képes lenne bármire is. Pedig csak egy vörös folt, ugyan olyan vörös folt, mint ami beszennyezett, és amiket nem tudok magamról levakarni. Nem látszik, és mégis mindenhol ott van a bőrömön, betakar és kísért.
Ahogy a velem szemben álló fiatal lány magyarázza, honnan is szerezte a rúzst, elgondolkodom vajon melyik bolból vehette. Kevés helyre járok el, csak úgy sétálgatni meg pláne nincsen értelme, hiszen nekem csak bizonyos helyekre szabad mennem. És a legtöbbször az anyám is velem jön, nehogy valami olyat vegyek, ami nekem tetszik, de neki nem. Így csak megingatom a fejemet, hogy nem iagzán tudom honnan is vehette.
– Esmé Fawcett. Üdvözlöm.
- Maga festő, igaz? - lekesedek fel egy kicsit. Hallottam róla, és bár rámerőltették a művészetet, mindig is imádtam a festészetet és az irodalmat. Szeretem követni a kortárs művészek útját is, habár azt hiszem az örök kedvenceim akkor is az oroszok lesznek. - Találkoztam néhány alkotásával a kiállításokon, meglehetősen bájosak a képei. Mi az ön legkedvesebb stílusa? - kérdezem érdeklődve, miközben előszedem a pálcámat, és gondolkodva vizsgálgatom a foltokat az arcán meg a kezemen.
- AZ elrejtő bűbájokhoz nem nagyon értek, de megpróbálhatjuk átszínezni - válaszolom. - Sajnos elég natúr a sminkem, magamnál pedig nem hordok igazából. De ha sikerül legaéább egy kicsit is olyan színűvé tenni a foltot, mint amilyen a bőr, akkor már nem is kellene önnek sem bújkálnia, nem igaz? - kérdezem halvány mosoly keretében, majd Esmé arca felé irányítom a pálcám.
A vörös folt halványodni kezd, és elsőre nem sikerül tökéletesen, kicsit talán túlságosan sötét is lesz.
Naplózva


Esmé Fawcett
Boszorkány
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 08. 24. - 21:55:35 »
+1

Diana



2002. június 19.


          Ahhoz képest, hogy felnőtt nő vagyok, teljesen el vagyok veszve. Nem értem, hogy miért történik ez a szerencsétlenség velem, és azt sem értem, hogy miért nincs most itt velem valaki, aki segítene megoldani ezt a problémát. Vagy valaki, aki közel áll hozzám, és segít bármilyen módon, még ha az a segítség csak annyiból áll, hogy a pánik rohamomat próbálja meg kezelni valahogyan. Persze, ezek után nem tudom mégis mihez fogok majd kezdeni, ha egyszer úgy alakul, hogy párom egyedül hagy valami miatt.
          Félreértés ne essék, nem vagyok ennyire szerencsétlen és életképtelen, de az igaz, hogy mostanában eléggé elengedtem magam. Nem én voltam az, aki erős volt, nem nekem kellett egyedül megoldani a problémáimat, és ennek következtében nagyon elhagytam magam. Belesüllyedtem valamibe, amit kényelemnek hívnak.
          Szerencsémre hamarosan egy kisasszonnyal találkozom a mosdóban, de az ő szerencsétlenségére mindjárt sikerül is összekennem. Láthatólag sokkal könnyebben veszi ezt az esetet, pedig még közel sem vagyok biztos benne, hogy el lehet majd tüntetni valaha. Jobbnak látom, ha inkább elbujdokolok, amíg ki nem találom, hogy mi legyen a megoldás.
          - Maga festő, igaz?
          - Igen…
          Meglep a kérdése, nem gondoltam volna, hogy lesz olyan, aki ismeri a nevemet festőként vagy bármilyen más módon. Remélem, később is találkozok majd ilyen személyekkel, mert ez most nagyon jó érzés. Amellett persze, hogy most még jobban szégyenlem magam, amiért összekentem.
          - Köszönöm, ez igazán… nagyon köszönöm.
          Kicsit elgondolkodok a legkedvesebb stílusomon. Valahogy soha nem gondolkodtam ezen, mert mindig szeretek új dolgokat kipróbálni, és elsősorban azt használom, ami a képhez a legmegfelelőbb.
          - Azt hiszem, a hagyományos módszert szeretem a legjobban. Ecset, festék és a vászon, semmi extra, talán a festékben egy kevés. Szeretek tájképeket festeni, de nem zárkózok el semmi olyantól, ami az ízlés határain belül van. Amúgy pedig mindig a kép mondja meg, hogy éppen milyen stílust kell használnom. Most kísérletezek azzal, hogyan tudom megvalósítani a valós tárgyakat a festményben. Például az erdőben a hulló levelek, hogy valóban hulljanak, vagy egy vízesésnél a víz mozgását.
          Régóta kísérletezek már ezzel, de még nem jutottam semmire. Semmi olyanra, ami tartós lenne. A képeim jó része néhány hét vagy hónap múlva széthullottak. Még meg kell találnom a megfelelő bűbájt vagy keresnem valakit, aki tudna nekem alkotni egyet.
          Közben visszaterelődik a téma a rúzsfoltra, ami nem kis feladat, hiszen még mindig ott van az arcomon, és még mindig várnak rám a fényképészek. Lehunyom a szemem, hogy ne lássam azonnal a hatást.
          - Nem akarok örök életemben bujkálni, annyira azért nem bánom, ha ezt a fotózást kihagyom. 
          Igazából ezzel csak saját magam akarom átverni, mert nagyon is számít, hogy rajta legyek azon a képen. Eddig még nem tudok olyanról, aki önszántából hagyta volna ki ezt a fotózást. Szerencsére Dianának sikerül valamennyit javítania a helyzeten, még akkor is, ha nem elsőre. Végül ugyanazt a bűbájt többször is használva sikerült legalább annyira eltüntetni a rúzs foltokat, hogy a képen jól mutassak.
          - Nagyon köszönöm. Igazán hálás vagyok.
          Nem is húzom az időt, futólag megölelem őt, majd kirohanok a wc-ből, hogy minél előbb legyünk túl ezen a napon, hogy ma vagy holnap mehessek a boltba a lemosóért. Csak később jut eszembe, hogy meghívjam egy újabb kiállításomra vagy a műtermembe hálából. Majd küldök neki egy baglyot, hogy szeretnék vele találkozni, mert ezt mindenképpen személyesen szeretném megbeszélni vele.


Köszönöm a játékot.  Mosolyog
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 25. - 20:05:11
Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.