+  Roxfort RPG
|-+  2003/2004-es tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
| | | |-+  Kiállítóterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Kiállítóterem  (Megtekintve 2956 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 14:40:04 »
0



Ez a helyiség pontosan attól szép, hogy messze nem emlékeztet egy kiállítás merev rendezettségére. Bár ahhoz hasonlóan itt is a hallgatók munkáit állítják ki, széles látogatókör elé tárva a művészetet. De a terem többfunkciós mivolta lehetővé teszi, hogy olykor-olykor a művészetet támogatni kívánó ember bepillanthasson egy alkotói folyamatba vagy épp tanórába. Az egyetem tehát tökéletes pénzforrást talált, mindenféle igényt kiszolgálva. Mindenki jól jár.
Naplózva

Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 10. 28. - 19:05:03 »
+1

égésnyomok



2002. november 3.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

Fájdalmasan kerülni próbáltam Caine-t az elmúlt időszakban, bár azon a hülye fesztiválon is belefutottam. Nem kellett volna még véletlenül sem a közelébe mennem az egész helynek... csak rávettek. Magamtól kerültem volna az egészet, egyszerűen csak az évfolyam társam miatt mentem el, ott akarta csapni a szelet az egyik lánynak. Azóta pedig nem ment ki a fejemből az a találkozás, ahogyan az sem, ahogyan otthagyott, miután megkapta, amit akart.
Gusztustalannak éreztem magamat. Valami kiváltotta belőle azt, hogy úgy eltoljon magától vagy ne akarjon... megalázott. Összetört. Nem tudtam másképp megfogalmazni. A szégyen pedig a szüleim miatt csak még erőteljesebb volt. Szinte éreztem, hogy apám kiolvassa minden sorából a levelemnek, hogy valami nincs rendben. Vártam is, hogy felbukkanjon a kollégiumban és elverjen a bottal, ahogy gyerekkoromban is tette, ha nagyon rosszat tettem. Ez persze mindent felül múlt, az egész családom hírnevét tettem vele kockára.
Morcosan sétáltam végig a főtéren, elhaladva az egyetemi hírdetőtábla mellett. A hidegben még a kabátomat is egészen összehúztam magamon. Semmi kedvem nem volt festeni. Nem volt ihletem, a virágok a lelkemben szép lassan hervadoztak. Minden más lett.
Keserű szájízzel léptem be az akadémia kapuján. Céltudatosan mentem, szándékosan lehajtott fejjel, hogy ne kapjak el más tekintetet, ne kelljen köszönnöm senkinek. Egyszerűen nem volt hangulatom hozzá. A teremnél úgysem úsztam meg, már négyen voltak a műteremben.
- Hello... - dünnyögtem.
Valahogy furán nagy volt a csend. Különös szag keveredett a festmények közé... először csak azt vettem észre, hogy a csoporttársaim körbeállnak valamit. Mintha egy színes zsák lett volna, de ahogy közelebb léptem a fémes szag erősödött. Egy lány feküdt a földön, a szemei nyitott volt, homályosan bámult a plafon irányába, a csuklója véres volt, ahogy a ruhái is a bal oldalán.
Nyeltem egyet, mikor észrevettem a professzorunkat. Valami levelet körmölt éppen és ott terpeszkedett mellett egy kövér gyöngy bagolyt.
- Mi történt? - kérdeztem halkan. Közben a tanár a bagoly lábára erősítette a levelet és az kireppent a nyitott ablakon. Csak ekkor tudatosult bennem mennyire hideg van.
- Értesítettem a Godrikos és Mandragórás kollégákat. Addig mindenki foglaljon helyet! - Szólalt meg a tanár és szépen a terem végébe tessékelt minket. Éppen csak le tudtam huppanni az egyik bárszékre, amit festésnél szoktunk használni. Csend lett. Senki sem mert megszólalni és én is csak a holttestet bámultam.
Naplózva


Oscar Caine
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 10. 29. - 16:44:56 »
+1

Hát folyjon a vér, csak folyjon!
2002. november 3.



zene: Minek elrohanni? Minek ellenállni? oufit: legyünk kicsit stílusosak


gyakorlatom volt éppen, és nyakig belemerültem a szarba. Mármint nem szó szerint, csak majdnam. Könyékig túrkáltam egy hullát, és már eldöntöttem, hogy én a holttestemet nem fogom odaadni gyógyászati célokra se boncolásra, már ha valami olyan halállal távozok el. Persze ha megölnek, abba nem lesz sok beleszólásom, de... Az egyelőre esélytelen volt, még akkor is, hogy ha a tűzzel játszottam az éjszakáimon. Szóval nyakig merültem egy boncolásba, mert a gyakorlaton kitalálta az oktatónk, hogy tanulmányozzuk a gyomor elváltozásokat egyes mérgeknél.  Megnyugattó volt a tudat, hogy két réteg gumikesztyű és az orvosi maszk védelmet nyújthatott vele szemben. Az én hullám utolsó vacsoráját kellemes volt tanulményozni, ennél még én is gazdagabban ettem. Gabonapehely, az olcsóbb fajta, ami úgyis tömény cukor volt. Ez megmagyarázta a hájat és a rossz, lyukas fogakat. Még én is mostam azért fogat. Egészen élveztem ezt. A nyomokat keresni a testben, az elváltozást, és kiértékelni, hogy milyen méreg lehetett. ha ismeretlen is volt, az összetevőket beazonosítottam, és tadám. Egyszerűbb volt ez, mint Armint kergetni a folyosókon.
A Samhain óta kicsit még jobban eltávolodtunk egynástól, pedig igazán nem is volt szar az a csók. csak valahogy úgy érezhette, hogy kihasználtam, és nem is adott okot rá, hogy megmagyarázzam. pedig azóta még mással nem is kavartam, de komolyan! Csak... csak egy kicsit... De azért volt, mert rohadtul nem értettem, hogy akkor most mi volt. Szidott és biztos elátkozott héberül, vagy mi a franc volt az anyanyelve, miközben folyton ott volt kettőnk között az a hülye, őrült kémia... Még, hogy a pasik egyszerűek! Ki a franc volt aki ezt kitaklálta? biztos olyan csaj, aki nem találkozott egy rendes férfival, aki lefeküdt volna vele rendesen. Inkább nem is gondoltam tovább Narekre - de -, és igyekeztem a mérgeb beazonosítására koncentrálni. Ez például biztos voltam benne, hogy fenyves sisakgomba. valaki nagyon meg akarta ezt a csórit ölni, ha még mérges gombát is nyomatott a cuccba. Szerencsétlennek totál kész volt a mája meg a veséje is.
A következő pillanatban bóviszont berobogott néhány alak, akiket felsimertem, mert az egyik a tanszékvezető volt a másik meg az oktatóm. Körbebámultak a zsírban és belsőségekben tepicskoló szaktársaimon, majd komoly tekintettel megszólalt a vezető.
- Az MMMM egyik tanóráján rábukkantak egy halott diáktársukra. Mindenki jöjjön velem. Lehetőleg tisztán - mormogta szigorúan mi pedig örültünk, hogy megszabadulhattunk a truytmótól. Út közben kicist izgatott is voltam, nem volt még olyan eset amikor idehalt volna valaki. nem lettem volna a helyében, felé dübörgött 9 kiéhezett tudós, akik alig várták, hogy kiderítsék mi történt vele. A kis terembe belépve mindenki rácuppant a holttestre, miközben körbeállták, én azonban egyből kiszúrtam Nareket. Ezt neked, te idióta, még egy hullánál is jobban érdekelsz. Nem voltam benne biztos, hogy észrevett, így a hullához léptem és figyeltem a dumát, miközben megvizsgáltam én is a tetemet. Ami nem tartott tovább öt percnél. Mindeki öngyilkosságra gyanakodott, de én megráztam a fejemet. Valami nem volt okés. Meg akartam volna jobban vizsgálni a felvágott ereket, de hanyagul arrébb toltak tőle.
- Ez nem lehet öngyilkosság...
- Tán a barátnője volt, hogy így tudja? - oké, szeeltem vele, ez tény... Ah, baszki aranyos volt, csak túl picsa. De attól nem ezt érdemelte. Szóval rém morgott a tanszék vezető, és inkább arrébb tolt még jobban - Inkább kérdezzen körbe, milyen volt az előző napokban - magyarázta és egyenesen armin elé tolt.
- Hmpf, csá. Pepper milyen volt a napokban? - kérdeztem unott gépies hangon, ahogy Armin tekintetét kerestem. Biztos nekem akart esni, amiért ilyen ridegen hoztam szóba a témát. - Viselkedett furcsán? Van valakije, akinek írhatott búcsú levelet?
Ahogy aztán visszapillantottam a lány testére furcsa volt. Volt már öngyilkos test a kezem alatt, és valahogy... nem volt ennyire szép.
- Ah baszki felejtsd el, nem lett öngyilkos. Aki öngyilkos akar lenni, az csendes magányában egy kádban vágja fel az ereit, nem egy terem közepén, csak a balt... - ráztam meg a fejem méltatlakodva, Armin mellett, de persze nem is hallgattak rám.
Naplózva


Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 10. 31. - 17:29:17 »
+1

égésnyomok



2002. november 3.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

Még mindig kavargott a gyomrom, mikor a Godrikról és a Mandragóráról is megérkeztek a diákok, akik segédkezni fognak a nyomozásnál. Persze minket sem engedtek ki, mert szemtanúk voltunk… na meg az évfolyamtársai is. Nem sokat tudtam persze sokat a lányról… Pepperről… igazság szerint nem is ismertem annyira, csak néha beszélgettünk az órák előtt a színekről, meg az iskola kiállításairól. Aztán időnként a munkahelyemre is beugrott kajálni egyet.
Nem is igazán az rázott meg, amit láttam… hanem akit. A többiekkel együtt ugyanis ott volt Caine is, amitől azonnal a torkomban kezdett dobogni a szívem. Nem olyan rég találkoztunk azon a furcsa valami őszi fesztiválon és eléggé kiosztottam. Még mindig megalázottnak és sebzettnek éreztem magam… annyira, hogy apám szeme elé sem mertem kerülni. Talán ezért pirultam bele, mikor elkaptam a tekintetem. Tudtam, hogy engem néz… éreztem. De csak egy pillanat volt az egész és máris félre néztem.
Nyeltem egyet, remélve, hogy elmúlik ez a furcsa, felkavaró érzés. Egy ember meghalt itt, én mégis azon kattogtam, ami közöttünk történt. Nem tudom miért, semmi értelme nem volt, hiszen tudtam, hogyha beszélnénk megint csalódást okozna. Caine nem volt aranyvérűhöz méltó, őszintén kételkedtem is benne, hogy az lenne. Inkább valami menyét lehetett az anyja, abból is a sunyibb fajta.
– Hmpf, csá. Pepper milyen volt a napokban? – Amikor felismertem a hangját, összerezzentem. Ekkor vettem észre, hogy valaki éppen elém tolta ezt a rakás szerencsétlenséget. – Viselkedett furcsán? Van valakije, akinek írhatott búcsú levelet? – Ekkor esett le, hogy egészen másképp beszél, ahogyan szokott. A „Hmpf, csá.” résznél persze még elgondolkodtam, hogy esetleg csak paraszt módon tud megszólalni… de aztán más lett az egész.
– Szia… Oscar… – dünnyögtem csendesen és megpróbáltam állni a tekintetét. Az volt a szerencse, mikor ráemeltem a barna szemeimet, a lány testére nézett… volt egy lélegzetvételnyi időm felkészülni a barna pillantásokra.
– Ah baszki felejtsd el, nem lett öngyilkos. Aki öngyilkos akar lenni, az csendes magányában egy kádban vágja fel az ereit, nem egy terem közepén, csak a balt... – rázta meg a fejét.
Megköszörültem megint kicsit a torkomat. Én sem gondoltam öngyilkosságnak, mégis úgy éreztem van olyan ok, ami miatt valaki itt tenné meg. Talán üzenni akart még utoljára a világnak, hogy valami nem volt rendben… hogy nem vettük észre, hogy megérdemeltük, hogy ezzel kell szembesülnünk. Az én vallásomban az öngyilkosság az egyik leggyalázatosabb halál nem. Nem tartották tisztának, mint a többit, ezért odahaza szinte beszélni sem volt róla szabad.
 – Őszintén szólva nem igazán ismertem Peppert. Mármint nem volt a barátom vagy ilyesmi… – Halkan böktem ki a szavakat, tényleg nehezemre esett erről az ügyről ennyit beszélni. Felkavart a látvány, de az még jobban, hogy Caine ennyire közel volt hozzám… emiatt pedig még undorítóbbnak éreztem magam.
– Talán voltak gondjai. De igazából elég mosolygós volt. – A mosoly mögé rengeteg fájdalmat lehetett rejteni. Tudtam én is, mert mindenki viselt maszkokat. Az enyém a hidegség volt, vagy az indulatosság. Caine már jól tudta ezt. Pontosan tudta, hogy megsebzett és talán ez volt a célja. Nem is sejthette, milyen nehéz ebből felgyógyulni. Erre nincsenek bájitalok.
– Várj… a vágás a jobb kezén van. – Dünnyögtem és felpattantam a székből, hogy jobban lássak. – Pepper jobb kezes volt, kizárt, hogy balkézzel kezdj magát vagdosni. Itt ült előttem minden órán. Ráláttam arra, amit a vászonnál csinált. Teljesen biztos vagyok benne, hogy jobb kézzel festett.
Naplózva


Oscar Caine
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 11. 03. - 16:22:18 »
+1

Hát folyjon a vér, csak folyjon!
2002. november 3.



zene: Minek elrohanni? Minek ellenállni? oufit: legyünk kicsit stílusosak


Koncenzrálnom kellett, nem csak azért, hogy egy kicsit reménykedtem abban: Armint így egy kicsit lenyűgözöm. Hanem mert kibazsottul nem volt ez így együtt összeállva. Sehogy sem ullettek össze a kirakós darabkák, akárhog is akarták letduni a csajt öngyilkossággal. Tudtam, hogy ha el is szállítják, akkor én szépen be fogok surranni a hútőházba, hogy megvizsgáljam jobban. Ponostan ez lesz majd a dolgom, hogy ka végre a kezembe kapom azt a kibaszott diplomát, hogy fényt derítsek az igazságra, baromira irritált. hogy az életunt tanárok és a szaktársaim sehogyan nem voltak képesek megerőltetni az agyukat.
nem igazán rázott meg a holttest látványa, hozzá voltam szokva, és kaptunk már ennál durvább állapotban lévő testet is. Bár azokban már kevesebb vér volt, és nem volt minden enynire rohadtul összekenve. Szerettem volna még jobban is megvizsgálni, de persze, hogy engem kellett elzavarni onnan, nehogy aztán közbepofázzak, és elmodnjam a véleményemet, mint ahogy már megszokhatták tőlem. Oké, talán nem voltam tapintatos még a tanárokkal sem, mert szerettem az orruk alá dörgölni a hibáikat. Nem is értettem, miért kerültem anno a Hugrabugba. Az a Süveg biztosan beszívott, vagy nem is tudom. Sose voltam az a kedves és jófej. Vagy csak túlságosan megváltoztam. Szóval odaléptem Narek elé.
Szerencsétlen teljesen sápadt volt, mintha csak belefeküdt volna egy krétaporos hordóba. Szerettem volna megnyugtatni, de mégis mi a szart mondtam volna: Ebben a helyzetben inkább csak nem illett smemit sem modnani. A holtak mellett ácsorogva minden klisés szöveg cska még inkább szánalmasan festett. Inkább csak a jelenlétemmel, meg a belőlem áradó nyugalommal tudtam rá hatni. Végül is, fel már nem kelhetett, mintha valami elbaszott horrirba lettünk volna. Kicsit ki is takartam inkább előle a lány testét, az ember tekintete ilyankor akartalanul is révülten képes volt bámulni a testet. Persze kérdéses volt, hogy mennyire voltam én normális, hiszen az első boncolásunk alkalmából se dobtam ki a taccsot. Inkább érdekeltek az okok, és a testben lévő elváltozások, mint hog eluralkodjon rajtam az undor. Vagy egyszerűen hozzászoktam. Sokan fagytak halálra ott, ahol felnőttem, vagy haltak éhen.
– Őszintén szólva nem igazán ismertem Peppert. Mármint nem volt a barátom vagy ilyesmi… Talán voltak gondjai. De igazából elég mosolygós volt.
Csak hümmögtem egyet, hogy aztán ismét visszanézzek a testre, akit lassan letakartak valami lepedővel, amit az egyik szaktársam hozott magával. Még sikerült elkapnom a tekintetét. Nem.. azok a szemek sokkal többet akartak nekem mesélni egy öngyilkosságnál.
- Egy önygilkosság sokkal drámaibb - dünnyögtem. Nem hagyott semmilyen üzenetet, semmilyen általa készített festményt, vagy levelet. Semmit. Ha én itt lettem volna öngyilkos, biztos felfirkáltam volna valamit a falra, hogy kapjátok be rohadékok. Vagy megint csak én voltam ilyen beteges és elborult.
– Várj… a vágás a jobb kezén van.Pepper jobb kezes volt, kizárt, hogy balkézzel kezdj magát vagdosni. Itt ült előttem minden órán. Ráláttam arra, amit a vászonnál csinált. Teljesen biztos vagyok benne, hogy jobb kézzel festett.
- Milyen előnyös is, ha az ember művészként minden részletre figyel, ha? - viygorodtam el. - Még a végén felcsapsz másodállásban nekromágusnak - mondtam könnyedén, de több mindent nem volt időm mondani, mert elkezdték kiterelni az embereket a helyiségből.
- Az öngyilkosság nyilvánvaló, de jelentést kell tennünk a minisztériumnak is, addig pedig mindenki érdekében lezárjuk a termet - magyarázta a rektor, én pedig zsebre dugott kézzel engedelmesen kisétáltam a teremből, majd ott félrehúzódva elkaptam a kifelé csoszogó Armint is és félre rántottam. Csak egy fickó maradt az ajtó előtt őrt állni, míg a többi idióta szép lassan elszállingózott.
- Rendben, akkor most visszamegyünk - mondtam határozottan, és ahogy előszedtem a pálcámat a farzsebemből, egy néma varázslattal el is kábítottam az őrt álló tanárt. Húú de meg fognak ezért bűntetni. De nem érdekelt. Most igazságot kellett szolgáltatnom. Ha ellenkezett, ha nem visszarángattam őt is a termbe. Magam se tudtam miért. Egyedül túl unalmas lett volna. És azért mégis csak lehetett hasznos.
Lerántottam a lányról a leplet, és a kezembe fogtam a csuklóját, majd az üveges tekintetébe néztem. Mit szeretne vajon elmesélni?
- Te is ilyen meghökkent képet vágnál, ha megölnéd magad? - kérdeztem, majd végigsimítottam a mély vágást. - Túl szabályos a vágás. És mágiával tették. - kicsit hátrébb léptem, hogy a helyzsínt is szemügyre vegyem. A széke, és a vászna, amire festeni akarhatott túl messze volt tőle, és úgy nézett ki, mint aki nagyon is alkotni akart volna meghalás helyett.
- A teste túl messze van a helyétől. Valami megzavarta, és megijedt.
A kezeimmel és a pálcámmal végigfutottam a testén, mágia után kutatva, és ki is tapintottam egyet. Furcsa volt, mintha az izmai hirtelen megmerevedtek volna a halála előtt, aztán úgy maradtak volna. Nem szokásos hullamerevség volt.
- Sóbálvány átok. Peppert megölték. Ismerős a vágás... A gyilkos meg lehet, hogy itt van még a campuszon - néztem Amrinra. - remélem segítesz megkeresni - villantottam rá egy vigyort. Nem tehettem róla, túlságosan izgatott lettem.
Naplózva


Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 11. 06. - 10:11:22 »
+1

égésnyomok



2002. november 3.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

Nem akartam belebonyolódni ebbe. Nem éreztem magam jól a holttest látványától és nem is tudom… vissza akartam menekülni a kollégiumba, hogy ott bujkáljak a takaróm alatt abban a reményben, hogy a ma történtek semmissé válnak. Édességre lett volna szükségem, meg némi pihenésre, hogy kiverjem a fejemből.
– Az öngyilkosság nyilvánvaló, de jelentést kell tennünk a minisztériumnak is, addig pedig mindenki érdekében lezárjuk a termet – magyarázta az egyik „felnőttebb” ember és hamarosan elkezdtek minket kiterelni a teremből. Lehajoltam, hogy felvegyem a táskámat és éppen csak egy pillantást vetettem Caine-re, hogy távozzak aztán. Nem tudom, miért érdekelt egyáltalán a jelenléte… mármint, amit velem tett, az gusztustalan. Nem voltam képes megbocsátani neki egész egyszerűen.
Ezért is lepett meg, ahogy a folyosón még elkapott és félrehúzott a kifelé tartó tömegből. Láttam, ahogy többen megbámulnak minket, belőlem meg csak zavart pislogás tudott kitörni. Az érintése még mindig kicsit túl sok volt… mintha valaki éppen cigarettával próbálná megégetni a bőrömet.
– Rendben, akkor most visszamegyünk – mondta tőle szokatlan határozottsággal. Láttam, ahogy a pálcáját kutatja. Majd egy mozdulattal elkábította az őrt, akit maguk után hagytak a fejesek. Nyilván még vissza akartak térni… de csak később, mikor elég ember lesz az eltakarításhoz vagy mit tudom én, hogyan megy ez.
– Már bocs, Caine, de én nem akarok a hullával lenni és ez nem tűnik éppen legálisnak. – Magyaráztam, mikor beléptünk a terembe, én pedig magunk után behúztam az ajtót. Nem akartam még véletlenül sem lebukni, nekem ezen az itteni ösztöndíjam és tanulásom is múlhat, mégha ezt Oscar nem is igazán volt hajlandó tudomásul venni. Néha megfordult a fejemben, hogy vajon nem látna-e szívesebben távozóban. Bár nem értettem, miért én jelentek neki problémát.
–  Te is ilyen meghökkent képet vágnál, ha megölnéd magad? – kérdezte, miután már lepel sem volt a lányon és a csuklóját vizsgálgatta. Csak elfordítottam a tekintetemet. Én ezt nem akartam látni és a legkevésbé sem szerettem volna jobban vizsgálgatni. – Túl szabályos a vágás. És mágiával tették.
Megköszörültem a torkomat. Csak azért sem pillantottam le Caine-re és a hullára. Nem, nem, nem! Az sosem jó jel, ha az ember holttest körül matat. Vannak erre emberek, aki nem én vagyok. Kicsit távolabb léptem, közelebb az ablakhoz. Levegőt akartam kapni… muszáj lett volna kinyitnom, de akkor megint csak lebukunk, hogy idebent vagyunk. Kintről ugyanis tökéletesen rá lehetett látni a teremre.
– Caine… ez… csak húzzunk már el. – Magyaráztam és lepillantottam a belső párkányra. A szélén valami fekete anyagdarab volt, mintha valakinek beakadt volna a ruhája bele. Nagyon… nagyon nagy baj volt itt. – Caine, tényleg menjünk el. Ez túl veszélyes. Nem csak azért, mert kicsapnak. – Suttogtam.
– A teste túl messze van a helyétől. Valami megzavarta, és megijedt. – Magyarázta tovább, de most már kezdett bennem az indulat túlzottan is felfortyanni. Ezért hát visszaléptem hozzá, nem érdekelt a hulla. Nem akarom, hogy megöljék valamiért, amibe túlzottan is belemászott. Nem, mintha érdekelnie kéne. Seggfej volt és szemét. De akkor sem akartam, hogy baja essen.
– Sóbálvány átok. Peppert megölték. Ismerős a vágás... A gyilkos meg lehet, hogy itt van még a campuszon. remélem segítesz megkeresni.
– Te tök hülye vagy, Caine! – Akadtam ki. Megfogtam a karját és elrángattam a hullától, odahúztam a párkányhoz, hogy az anyagdarabot megmutassam neki. – Látod ezt? Ha a gyilkosé volt, márpedig kimásé lett volna, akkor az egy nagyon befolyásos ember lehet. Az anyag mintázatából látszik, hogy ez egy drága, francia bársony. – Magyaráztam. Ismertem ezeket a dolgokat, olyan helyen nőttem fel, ahol mindenre volt pénz. Az apám egyik köpenye pont ilyen volt. – Ez vagyonokba kerül. Nem véletlenül halt meg Pepper. Ha beleártjuk magunkat, mi is meghalunk. Ezt akarod, de komolyan?
Nem tudom miért borultam ki, de éreztem, hogy még a szemeim is könnyesek lesznek tőle. Caine felé fordultam és a tenyereim közé vettem az aráct. – Nagyon jól nyomozol, de ne… ezt ne csináljuk.
Naplózva


Oscar Caine
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 11. 11. - 21:56:28 »
0

Hát folyjon a vér, csak folyjon!
2002. november 3.



zene: Minek elrohanni? Minek ellenállni? oufit: legyünk kicsit stílusosak


Nem iagzán érdekelt Armin nyafogása, hogy mennyire volt ez legális vagy nem. Az nem volt legális, hogy lezavarták az egészet egy vállrántással. A világ még csak nem is ismerhette rendesen ezt a csajt, és még halálában sem vették túl komolyan. Ez olyan... szar volt. Legalább egy értelmes zárójelentést megérdemelt volna, nem csak egy x-edik test volt, akit ha megengedték a családtagok felboncolhattunk. Iagzából lehet túl sokat magyaráztam bele, de a csaj teste hemzsegett a titkoktól, és én fel akartam szabadítani alóluk, hogy valahogy békében nyugodhasson. Az életem sosem működött rendesen, talán grotezskül álltam nem csak a hullákhoz, hanem a világhoz is.
Ahogy Amrint behúztam, nem akartam hogy bajba keveredjen, csak hogy egy kicsit lenyűgözzem. meg ha már ott volt, legalább így kényszeresen, de együtt tudtunk lenni. nem mintha olyan sok lehetőségünk lett volna beszélni, én meg lassan ott tartottam, hogy nem akartam keresni, és nem is kerestem. Csak ha összefutottunk - és ez eléggé sűrű lett az utóbbi diőben - megint nem tdutam magamnak parancsolni.
- Szívás az élet, baszki - dünnyögtem a hullának, nem mintha választ vártam volna tőle. De ha válaszolhatott volna biztos egyet értett volna. Valami olyamsit mondhatna, hogy ja, baszki., és még meg is öltek. Szívás. Közben Armin tovább magyarázott a hátérben, hogy ez rohatul rossz ötlet, de nem figyeltem rá. Az egész életem egy rossz ötlet volt. A végére akartam járni.
– Caine, tényleg menjünk el. Ez túl veszélyes. Nem csak azért, mert kicsapnak
- Amúgy se csapnának ki, ahhoz túl okos vagyok - villantottam felé egy laza kis vigyord, miközben a kezemben szorongattam a halott lány alkarjákt. Még a hullamerevség se állt be. Még integetni is tudnék vele, amivel biztosan kiakasztottam volna Armint.
– Te tök hülye vagy, Caine!  - szakadt ki Arminból, én meg olyan arccal nézem fel rá, mintha nem is érteném mi a baja.  Aztán felrángatott és odahúzott az ablakhoz, én hülye meg azt hittem, hogy meg alart csókolni. De persze, hogy nem, helyette inkább megmutatta a bársonyt a párkányba akadva. Hát egy ruhadarab. Yey? – Látod ezt? Ha a gyilkosé volt, márpedig kimásé lett volna, akkor az egy nagyon befolyásos ember lehet. Az anyag mintázatából látszik, hogy ez egy drága, francia bársony.
Elismerően hümmögtem egyet és szélesre húztam a számat. Gyerünk, Cain gondolkozz, miért olyan ismerős ez az egész? Köpeny, csuklón vágás...
- Annyira okos vagy Armin, hogy megcsókolnálak - kacsintottam rá, aztán visszanéztem a lányra. Armin hangja pedig remegve töltötte meg a levegőt, és visszafordította a fejem hozzá, hogy a könnyes tekintetébe nézek. Szinte megsajdult a szívem. Amiről azt tudtam, hogy ne is létezik.
– Nagyon jól nyomozol, de ne… ezt ne csináljuk. - suttogta, én pedig mielőtt bármit is mondhattam volna neki, megcsókoltam. Finom és gyengéd csók volt, ahogy puhán érintettem meg az ő finom ajkait. Nem nyomultam csak egy lágy érintés volt, majd elhúzódtam tőle.
- Nyugi, Narek. Annyira nem is veszélyes, csak egy szektás rituálénak tűnik, ami... - kedztem bele lazán, de ekkor bevillant. Az a rohadt sok cikk, a köpenyeges alakokról, meg a vágásokról, és az a hülye szimbólum. - Baszki. Ez a Rend - néztem Armin arcára, és azért itt kezdtem úgy érezni, hogy lehet egy hangyányit túlnőtt rajtam az ügy. De túl amatőrnek nézett ki az egész, és túl... túl minden olyan béna volt. Eddig nem is öltek meg senkit. - Peppernek rohad szar napja volt. Meg se kellett volna halnia - dünnyögtem magam elé, és jelentősségteljesen a szemébe néztem. - Valaki elbaszta a vágást és elvérzett.- Mondtam ki, és én is még megborzontam erre. Mekkora szar már, hogy valaki véletlenül hal meg?  
Kintről zajt hallottam, és motozást az ajtónál. Épp időben rántottam be Armint kicsit hátrébb valami vászonyfüggöny mögé... Menyni sok baromság an ebben a teremben. Azt hittem valami fejes jött vissza, de egy diák volt. Láttam hogy remegett a keze, és Peppernél kezdett el matatni. Milyen béna klisé volt ez már.
- Hmm és íme a tettes - suttogtam Armin fülébe, akit erősen öleltem magamhoz, hogy még véletlenül se kapjon pánikrohamot. Oké, Cain és most mi a szart fogsz csinálni?
Naplózva


Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 11. 16. - 19:04:04 »
+1

égésnyomok



2002. november 3.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

Caine olyan volt, mint mindig. Nem törődöm, hanyag... nem is értettem, hogy ebben a nyomozgatásban miképp lett ilyen alapos. Mintha nem is ugyanaz az ember lett volna, hiába viselte az ő vonásait. Néha-néha elkaptam, ahogy komoly pillantással méregeti a holttestet és figyeli a nyomokat. Nem tudom miért segítettem neki. Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam, csak menekülni akartam. Túl mély nyomokat hagyott bennem, amit szeptember végén tett...
- Annyira okos vagy Armin, hogy megcsókolnálak - közölte, mikor elmagyaráztam neki az anyag darab fontosságát. Talán nem értett úgy a drága anyagokhoz, mint én... mert ő a nagy lecsúszott arisztokrata. Semmi köze nem volt az aranyvérűséghez, ez már látszatra is lerítt róla. De nem foglalkoztam ezzel. Az ő baja, hogy csak talált gyerek.
- Khöm... - köszörültem meg a torkomat és félrepillantottam.
- Nyugi, Narek. Annyira nem is veszélyes, csak egy szektás rituálénak tűnik, ami... - Magyarázta tovább, de elakadt a szava, ahogy beszélt. Kérdőn pillantottam rá, várva, hogy most mi lesz. Én csak el akartam tűnni. Már azon voltam, hogy karon ragadom és elrángatom onnan a fenébe. - Peppernek rohad szar napja volt. Meg se kellett volna halnia. - Vázolta fel az elképzelését. Nagyon nem kellett volna ott lennünk a teremben. Ebben az egészbe nem kellett volna belemásznunk úgy általában. - Valaki elbaszta a vágást és elvérzett.
Sóhajtottam egyet.
- Húzzunk már el a francba! - Suttogtam és megérintettem a kezét. Éppen ekkora azonban mozgás jött az ajtó mögül. Valaki mintha a kilincs körül matatott volna, én viszont csak annyit érzékeltem, hogy Caine benyom a függöny mögé. A plafontól padlóig érő, poros, vörös anyag mögött könnyedén elbújhattunk, de túl közel is kerültünk egymáshoz. Nem akartam érezni a belőle áradó melegséget.
- Hmm és íme a tettes - mondta halkan, miközben szorosan ölelt. Az arcára néztem, éreztem, hogy valami végig fut rajtam. Nem volt szabad ennyire közel lenni egymáshoz. Csak ösztönösen simítottam végig az oldalán, ahogy jobban odabújtam. Odakint matatás hallatszott, de nem tudtam, ki az, mert kilesni nem mertem.
Hosszú percekig vártunk, amíg matatott, de amint csapódott az ajtó, én már mentem is ki a függöny mögül, mintha addig fuldokoltam volna. Mély levegőt vettem.
- Tudják, hogy valaki elkábította az őrt... - mondtam rekedten. - Tudok egy utat. - Fogtam meg a kezét és úgy húztam a tanári asztal mögé húztam. Ott volt az ajtó, szépen a falba simulva. Elővettem a pálcám és végig simítottam rajta, aztán már húztam is kis a sötét folyosóra.
- Az egyetem előtti térre lehet itt kijutni...
Naplózva


Oscar Caine
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 11. 22. - 17:29:36 »
+1

Hát folyjon a vér, csak folyjon!
2002. november 3.



zene: Minek elrohanni? Minek ellenállni? oufit: legyünk kicsit stílusosak


Az egész úgy bűzlött, mit a szar. Vagy legalább is egy töb hetes hulla a szemétledobóban. Szóval nem akartam anyniban hagyni, és az is jól esett volna, ha Armin látja, hogy nem csak egy részeges idióta vagyok, hanem valaki olyan is, aki a társadalom számára hasznos is lehet. Még annak ellenére is, hogy az egész kibazsott társadalmat a gazdagok hajtották, az olyan fajták, akik elvették a családom életét és tönkre tettek mindent körülöttem, mert csak a hamvainkon állva a magasból élősködtek a világon, miközben nekünk mág cipőre sem futotta. Utáltam ezt és tudtam, hogy sokan engem utálnának ezekért  agondolataimért, ami rombolná azt a szépen kialakított laza és kedves srác illúzióját amit magam köré húztam fel. Nem is mondtam el snekinek,c sak csendesen ültem a gondolaatim felett, mint a saját világom kirélya. Ha a világon semmi sem volt az enyém legalább a tudésomat és a gondolataimat nem vehették el tőlem. Azt meg végkép gyűlöltem, ha más elvette az élethz való jogot, és ez által az egyén életét is örökké. Utáltam, és legalább azzal meg akartam tisztelni a személy itthagyot tetsét, hogy a titkait az utolsó pillanatiból a felszínre hozom, és talán így ő is békére lehtetett. Semmi sem lehetett rosszabb annál, mint hogy valaki megölt, semmi sem lehetett rosszabb annál a tudatnél, hogy meg fogsz halni és nem akarsz és mégsem jött sgeítség. Ez egyszerűen túl sok volt. Igan, bunkó voltam és paraszt, de tiszteltem az életet. Tisztának és gyönyörűnek találtam még annak ellenére is, hogy a sajátom eléggé nyomorék volt. talán Armin nem is érthette meg miért viselkedtem így. Túlságosan zavaros és rétegzett voltam még önmagam számára is. nem is vártam el, hogy a végletemig megértsen, cssak azt akartam, hogy ne utáljon.
DE amikor seígtett egy kicsit erősen dobbant ott az ablak előtt a szívem, miközben eldünnyögte nekem a ruha anyagát. Azért ennyire nem ismertem a gazdagok világát és jobban nem is akartam, bár lehet hazsnos lett volna kicsit legyőzni  amérhetetlen undoromat a felsőréteg iránt. Pedig éreztem, hogy ez még nem ment volna. csak néztem Narek krémesen csillogó tekintetét, és még a szívem is nagyot dobbant. Olyan jól esett, hogy itt volt velem, és nem egyedül kellett ezzel szarakodnom, és... csak le akartam nyűgözni, hogy ne csak egy semmirekellő seggnek higyjen. Szóval amikor megtörtént a heuréka! pillanatom, azt vértem, hogy csak megöleljen, vagy verjen a seggemre - a kezével persze -, de neeem. Neeem. Mit kaptam helyette, na mit?!
- Húzzunk már el a francba!
- Igen, biztos ezt godnolta Pepper is, de nem akarok elhúzni - dörmögtem kicsit mérgesen. nem hagyhattam el csak úgy a hátam mögött a testet, a titkait úgy, hogy nem tettem semmit, úgy, hogy a szüleinek is csak hazugságot mondtak volna... Képtelen lettem volna tükörbe nézni. - Nem megyek sehova amíg nem járok ennek a végére! - jelentettem ki, de megzavart minket valammi zörgés, így behúzódtunk egy kis menedék mögé. Ahogy ott összesimultunk csak felsóhajtottam halkan és azt íkvántam bárcsak ne lett volna ott a terem közepén az a halott csaj, és bárcsak megcsókolthattam volna, de ahogy bejött valaki, és ahogy  alépteit hallottam muszáj volt megnéznem. Holott a szívem őrült módon zakatolt és csak kényszíreíteni tudtam magam, hogy figyeljek oda rendesen.
- Tudják, hogy valaki elkábította az őrt... - mondtam rekedten. - Tudok egy utat. - Mi? Mi mi mi? Neeem nem megyek el, nem hagyom itt ezt az egészet. DE mire ellenkezhettem volna ott álltunk az ajtó előztt.
- Narek, én nem akarok... nem mehetek - mondtam suttogva, miközben vissza-vissza néztem a hullára, de aztán újabb zajokat lehetett hallani a másik ajtó mögül, így kénytelen voltam az ajtóhoz lépni, Amrin után. A sötét folysóban nem szóltam semmit, csak caplattam Narek után, míg ki nem értünk a térre. Hűvös őszi nap volt, kegyetlen fagyos széllel, arcba maró hideggel és hűvös esővel, meg dagonyával. Szinte meg se éreztem a hideget a bőrömön, de amint visszafordultam volna Narek felé, valaki belénk rohant és feldöntött minket. A földre estem, Arminnal együtt, és tiszta sár meg latyak lett a ruhám.
- Hééééhóóó - mormogtam a felé, aki belénk csaőódtt, de az a fickó volt aki Peppert vizsgálta meg, és utána le is lépett. A földre szóródott egy halom véres zsebkendő, meg a vöröses színű pálcája, mintha azt is beleesjette volna a vérbe. Reszkető kezekkel kapott utána, aztán ahogy összeakadt a tekintetünk, mint a sarokba szorított állat, úgy támadt nekünk. Igazából nem tudhatta, hogy tudtam amit ő. De már elvesztette az irányítást és teljes pánikban volt.
- Bombarda! - kuáltotta, én pedig egy néma protegro maximával nagy nehezen megvédtem magunkat a felrobbanástól. Armin elé álltam, és a srác sápadt, alakjára szegeztem.
Naplózva


Armin Narek
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


A festő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 12. 01. - 19:32:25 »
+1

égésnyomok



2002. november 3.

outfit
: black # megjegyzés: Hááát

– Igen, biztos ezt godnolta Pepper is, de nem akarok elhúzni – mondta Caine. Nem tudom miért, összeszorult a szívem. Nem akartam, hogy maradjon, hülyeséget csináljon és ne lássam azt az irritáló képét többé. Miért zavar ez? Miért? Miért? Miért? – Nem megyek sehova amíg nem járok ennek a végére!
A közös menedék után persze megvédett minket, ez azonban csak átmeneti védelmet gyújtott. Tudtam, hogyha valaki megpróbálná átkutatná a szobát mágiával azonnal ránk talált volna és akkor bizony Caine képét tényleg nem látnám többé… mert tuti kicsinálnának, ha igaz az elmélete, az elméletünk. Erőteljesen kalapált a szívem, még akkor is, amikor már távozott. Csak menekülni akartam.
– Narek, én nem akarok... nem mehetek – suttogta. Láttam, ahogy a hullára pillant, de megfogtam a kezét és vontam magammal a titkos ajtó és a folyosó felé, ami kivezetett Hertfordshire-be. Nem maradhattunk itt. Egészen egyszerűen nem volt szabad tovább húznunk a dolgot, mielőtt még visszatérnek és tényleg letépik a fejünket a nyakunkról.
– Bízz bennem. – motyogtam, ahogy kiléptem a városba. Azonnal megéreztem a hűvös eső illatot, na meg azt a szokásos, őszi levegőt, amit amúgy egészen megszerettem itt Angliában. Az egyetlen probléma az volt, hogy rendszerint már az első hűv9s szellőnél majdnem megfagytam. Otthon nagyon meleg volt mindig, még a legzordabb napokon is párásan tapadtak ránk a ruhák, itt meg nem győztem már húsz fokban beöltözni. Nem ehhez szoktam, nem ebben nőttem fel.
Ahogy kiléptünk az utcára, tovább akartam húzni. Hirtelen azonban nekem ütközött, letarolt a súlyával, én meg elterültem a nedves betonon, érezve, hogy a ruháim azonnal átnedvesednek és mocskosul piszkos lesz mindenem. Ez kevésbé zavart, az viszont igen, hogy Caine könyöke éppen a bordáim közé fúródott.
– Hééééhóóó – morogta. Ekkor vettem észre a fickót, aki egyenesen belénk jött és ismertem fel benne a hullát vizsgáló alakot. Gyanakodvan mértem végig, miközben próbáltam összeszedni magam. A földön egy halom zsebkendő, meg egy pálca hevert, mindegyik tocsogott a vértől… már a látványtól is elborzadtam és megfájdult a gyomrom… egyértelműen a fickó ejtette el. Őrülten kapott utána. Aztán ránk nézett.
Láttam, ahogy őrület villant a szemében és mint egy sarokba szorított, sebzett vad, egyenesen nekünk rontott. Vicsorogva, morgolódva rontott nekünk, de túlzottan pánikban volt, ezért gyorsan elvesztette a támadással járó előnyt. Caine elém került és a támadást egy pajzsbűbájjal kivédte. Megint megdobbant a szívem, most egyenesen a fülemben hallottam az őrült ritmust… Caine illata pedig mindennél jobban hatott ránk.
– Húzzunk el… most… – Dünnyögtem. Megfogtam megint a kezét, összefűztem az ujjainkat úgy, hogy mellé léptem. Közben a pálcámra szorítottam, majd minden koncentrációmat bevetve, hoppanáltam. Egyenesen a kollégium elé érkeztünk, szerencsére sértetlenül.
– Caine, baszki… – dünnyögtem. Hirtelen elbőgtem magam, mintha mutathatnám magam gyengének. Valójában nem kellett volna. Nagyon nem volt ez az egész rendjén, most mégis magamhoz vontam, hosszú csókot adtam neki. A nyelvem könnyedén talált az övére és járt azzal együtt lágy táncot. – Nem akarom, hogy megsérülj. Világos? – Hátrébb léptem, a tenyerem lesiklott az arcáról a nyakán és a mellkasán át. – Ez nem jelent semmit. – Tettem hozzá aztán és intettem, hogy jöjjön, a szobámban rendbe tudjuk szedni magunkat. Napközben nem sok esély volt, hogy a szobatársam éppen ott tartózkodik.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!
A helyszín szabad.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 18. - 02:58:34
Az oldal 0.403 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.