+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Déli szárny
| | | |-+  Botanikus szoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Botanikus szoba  (Megtekintve 623 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 11. - 19:50:08 »
+1

Avery Cassen pennájából



Eldugott, rejtélyes szoba, melybe a Társalgótól nem messze vezet az út. A legtöbb diáknak fel sem tűnik, hiszen az ajtó olyan tökéletesen beleolvad a kastély falába, hogy szinte csak megtapogatva érezhető az, hogy kissé kidudorodik. Se kilincs, se másmilyen jelzés nincs rajta, azonban nagyon könnyen utat enged befelé, ha valaki tudja, hogy közelítse meg. A legfinomabb érintésre is azonnal kitárul az ajtó, ha az embernek egy kis magányra, csendre és harmóniára van szüksége -  feltárva ezzel a bent burjánzó mindenféle növény képét, a valamerről csobogó kis szökőkút hangjával és persze az illatorgiával megfűszerezve. Ellenben egy dühös, indulatokkal telt diák egyszerűen képtelen kinyitni, akárhogy os püföli az ajtót. A tanárok pedig, mivel hogy nagyrészt tudnak a szoba létezéséről, két-három pálcakoppintással akármikor feltárhatják a szinte láthatatlan ajtót.
Egy zárt helyiség, és bár a mennyezet üvegből van, a fény mindig olyan borús, mintha kint zuhogna az eső, épp csak annyira elég, hogy az ember elgyönyörködhessen a virágokban. A levegő mégis friss, és a legkülönfélébb növények nyílnak.
Naplózva

Sophie Vanheim
Játékmester
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 09. 20. - 17:46:33 »
+1

ღ zenebona ღ
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ

Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Eltévedtem.
Fogalmam sincsen hogy hol vagyok, pedig éppen Teddyt akartam megkeresni, hogy hogy áll az SVK házidolgozattal. De ahogy elindultam megint bekavartak a folyosók, lépcsők és minden egyéb izék. Elképesztő, hogy hét éve járok ebbe az iskolába és még mindig folyamatosan eltévedek. Csoda, hogy a konyhához már csukott szemmel is odatalálok. Jó,mondjuk az motiváló, az a hely a Teddy-randik fő helyszíne. De ez... ez mi ez itt ez a dzsungel?
Oké, ez nagyon fura. Remélem nincsenek itt errefelé olyan vizilények meg mutymutyok meg egyéb  fura micsodák itt, mert akkor még félni is fogok. Csak hozzáért a könyököm a falhoz én meg beborultam ide, és most itt vagyok a... a nem tudom, hogy hol vagyok. Igazából még jó, hogy ez a suli olyan keszekusza, hogy harminc év múltán is biztos felfedeznék valami újat.
Na jó, ha már itt vagyok szét is nézhetek. És akkor hátha kikeveredem. Vagy itt maradok örökre, elvégre kinek tűnne fel, hogy valakit megzabált itt valami húsevő random növény. A tanárok amúgy vajon tudják, hogy van már vagy öt üvegház a Roxforban? Vagy Lachaster proffot elkapta a hév?  Közben igyekszem nem eltaknyolni a nagy mászkálás közepette valami furán plafonig érő, furán vastag gyökérrel megáldott lilásrózsaszín növényben. Olyan pillantásokat vetek felé, mint aki menten attól fél, hogy megesz, vagy legalább lecuppogja a fejem, és kiszívja a vizet belőlem, hogy aztán egy gusztustalan ráncos mazsolafejem legyen. Véletlenül se hoznám rá a frászt a barátaimra, és Teddyre. Megrázom a fejem, na jól van, Sophie, viselkedj legalább egy picit úgy, mintha egy érett tizenhat éves hetedéves lennél. Menni fog?
Nem, nem fog menni. Inkább csak levetem magam egy padra, ami valami kikövezett vizes szökőkútszerű tó felé néz. Vajon ki fog belőle ugrani egy cápa? Vagy egy ilyen megmagyarázhatatlan kinézetű rémisztő varázslény?
Inkább csak lemondóan sóhajtok, és úgy döntök várom a csodát. Hogy megnyíljon alattam a föld vagy a plafon, hátha kujutok innen...
Nem is tudom mióta kuksolok itt, lehet már mindeki elballagott és már 2002 van, én meg még mindig itt ülök... AMikor valami zörejt hallok, én meg frászt kapva felpattanok, hogy most akkor oké, ennyi volt megesz egy növény. vajon a sikolyomat visszhangozni fogják a falak? Én is egy fura szellem leszek, mint Hisztis Mirtylle?

Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 09. 26. - 13:21:57 »
+1



to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember




welcome to the jungle 



- Mi ez a dzsungel itt? - bukik ki belőlem a kérdés, félig bosszúsan, félig  meg csodálkozva, és most kivételesen nem akkor, mikor belépek a griffis hálókörletbe. Nem, most valahol tök máshol sikerült kikötnöm, pedig csak a cipőfűzőmet akartam bekötni, azért támaszkodtam a falnak. És azon minutumban hanyatt fekve tálaltam magam, s néztem a levelekből, indákból, ágakból és csiricsáré virágokból szőtt plafont. Most vagy nagyon odavertem a fejem, vagy a Roxfort nagyon furcsán reagál a kikötődött cipőfűzőkre.

Igazából a saját épségemért nem is aggódom annnyira. Felemelem még fektemben a táskámból kifordult termoszt,  és megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy a tartalma nem borult ki. Olyan vagyok mostanság, mint egy kihaló félben lévő, de minimum veszélyeztetett állatfaj, aki csak egy bizonyos nagyon specifikus élelem formát fogyaszt; csak ez esetemben nem bambuszrügy vagy eukaliptusz levél, hanem a kakaóbab magjából kinyert csodálatos mennyei manna, alias csoki. Na jó, kicsit hígítottam tejjel meg némi lángoló nyelvvel,  mert hát a jó kis ír forró csoki úgy jó.  Meg úgy, ha nem a padlóról kell felnyalnom, mert Merlin engem úgy segéljen, most azt is megtenném.

 A folyosón még mélabús nyugalmam éppen kezd visszatérni, erre valami növény kiszemeli a kezemben lévő gusztán meggypiros kulacsot, és meg  is célozza virágszirmokból álló szájszerű izéjével.

- Még mit nem! - hördülök  fel felháborodásomban, és elrántom az orv támadó elől az italhordót. Aztán azzal együtt én is arrébb hemperedem, mert ahogy ez hirtelen kinéz, lehet hogy velem is beérné, nem mintha lennének fogai, de ebben a kastélyban ki tudja... A szirompofa felnyalja utánam a földes padlót,  én meg talpra ugrok és biztos távolba szökkenek.

Hogy Lancaster aprítana a százfűlé főzetbe, te csoffadt muskátli, te. Igyál gyomirtót... - füstölgök egyre kisebb lendülettel, elvégre én ma csendesen depizni indultam el valahová.

Magamhoz szorítva a termoszt, elindulok felfedezni, hova is kerültem, meg keresni valami biztonságosabb helyet a mélabús italozásomhoz. Mondjuk lehet, hogy inkább a pálcámat kéne a kezemben tartanom, de megviselt lelki világon számára a csoki most fontosabb.

Nincs velem Mezzi, Darcival bujkálnak a Tiltott Rengeteg egy számukra biztonságossá és védetté tett részén. Meg se látogathatom őket az aurorok  miatt. Cartwright haragszik rám. Folyamatos életveszélyben vagyunk, pedig be vagyunk ide zárva a négy fal közé, mint valami elcseszett karanténba. Szóval legalábbis azt érzem, hogy egy nagy fekete felhő követ engem mindenhová. Ami dementorokból van. Ezek ellen meg még a csoki is csak forrón, whiskyvel használ. Ha patrónusom lenne, az vagy egyszarvú lenne, vagy csoki. Vagy a dühös Cartwright, tuti egy dementor se állna meg előtte.

A vizcsobogas irányába ballagtam, várva hogy esetleg egy vízesés vagy ilyesmi van ott. Amikor azonban kiléptem a bokorból, egy szökőkutat tálaltam ott, még egy hetedéves hugribugrit, aki kábé az arcomba sikított, miközben felugrott.

- Bocs, nyugi - kiáltom félig én is a rémülettől, úgyhogy annyira nem erem el szerintem a kívánt hatást, de legalább nem dobom el ijedtemben a termoszt.

- Nem akartalak megijeszteni - mondom kifújva a benn rekedt levegőt, most már tényleg megnyugodva.

- Rád is Rád fér egy kis szíverősítő, mi? - vigyorgok megértően, mert én meg tőle meg a sikításától kaptam majdnem szívbajt. - Kérsz forró csokit? - kínálom a nagy ijedelemre, és lehuppanok a kút melletti egyik gömbölyded kőre, sőt, őt  is hellyel kínálom magam mellett.

- Mindjárt eszembe jut,miből és hogyan kell valami ivóedényt varázsolni. Te nem tudod esetleg? Talpaspoharat tudok, de patkányból, és azt nem látok erre - vakarom meg a fejem elgondolkodva.

- Amúgy hol vagyunk? Csak be akartam kötni a cipőmet, és erre itt találtam magam - legyintek körbe a dzsungel felé.




  









Naplózva


Sophie Vanheim
Játékmester
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 10. 01. - 19:16:45 »
+1

ღ zenebona ღ
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ

Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Hoogy a fenébe kerültem én ide. A kérdés annyiszor vetődik fel bennem, hogy lassan strigulázhatnám is. És akkor ilyen kis pálcikákkal lenne tele körülbelül az egész botanikus szoba izé, mert hogy egészen biztosan itt fogok éhen halni, és majd egy éhes szellem lesz belőlem csupán. Remek, Sophie, remek.
Az a baj, ha az ember magányos, midnenféle nem túl vidám gondolat is az eszébe jut, és hát mostanában egészen sok olyan dolog nyomaszt, ami nyomivá tesz. Jó, nyilván nem igazán engedem, hogy ezt észrevegyék a többiek rajtam, Avery meg Teddy biztos aggódnának, hogy ha folyton a búskomor fejemet látnák. Sőt melyik fiú örülne egy szomorú lekvároskenyér képű lánynak? Na nem akarom, hogy az elkámficsorodottságom miatt Teddy mondjuk tényleg elhagyna... De... De ez az év is pontosan ugyan olyan félelmetesen indul. Az a Csillagles nagyon para volt, nem is tudom, hogy éltem túl. Mostanában egyre kevésbé érzem magam biztonságban este, akárhol is megyek, mert mindig olyan érzésem van, megint eltalálhat valami átok. Vagy elalvás előtt mi van ha megint valami megbűvölt hülye helyre kerülök? Pont mint a Kastélynál, vagy a Csillaglesnél... Oké, Sophie, nyugodj meg. Elvégre senki sem lelte halálát az iskolában... Csak Mirtylle, több száz varázsló, boszorkány és diák az ostrom alatt... Közöttük Balthasar is... És az a hollóhátas lány... Végül is teljesen biztonságos épület nem?
Nagyot sóhajtok. Nem szabadnak ezen aggódnom, most már aurorok vannak mindenhol, és amúgy is...
Ekkor hallom meg a fura hangot én meg egynesen azt hiszem, hogy az életemre tör valami növény, vagy valami lény, vagy valami izé. Én meg azt hiszem menten szörnyet halok. Csápolva hátrálok a medence vagy mi a fene felé, és már felkészülök, hogy belezúgok, de a kalimpálás közben megakad a kezem valami indás izében. Oké, szóval nem a víz, hanem az inda öl meg. Vagy az infarktus. Micsoda sokféle lehetőség a halálhoz...
- Bocs, nyugi - kiált felém valaki, mire én rémülten pislogok rá, de aztán csak felismerem benne az egy évvel alattam járó Griffendéles Mirát. - Nem akartalak megijeszteni.
- Én se téged - pislogok rá, majd kiszabadítom magam a növény markából. Vagy mijéből. Azért attól is megijedhet valaki, ha a másik megijed. A szemembe zúdult, kissé borzas tincseimet igyekszem hátra rendezni, majd a lány felé araszolok, és igyekszem nyugodtan felé mosolyogni, hogy itt minden oké. Akárhol is van most ez az itt.
- Rád is Rád fér egy kis szíverősítő, mi? Kérsz forró csokit? - kínálja a termoszt, mire felcsillan a szemem, és szinte úgy bámulok a lányra, mint aki nem is tudom, fényes glória szerű aurában fürdik.
- Úúú, forróó csoki. Imádom a forró csokit - bólogatok lelkesen, hogy kérek. Mindenhogyan képes vagyok beteges mennyiségű forrócsokit elfogyasztani, még a nyár közepén is. Bár annyira nincs Angliában afrikai hőség, de nekem mindig kell forrócsoki. Az nekem a benzin, az éltető nektár. Szóval lelkesen letelepedem mellé egy másik kőre, amit előtte jól megnézek magamnak, hogy él-e vagy ilyesmi. A mágus világ dolgaiban nem lehet megbízni. Főleg nem egy ilyen fura botanikuskertben.
- Mindjárt eszembe jut,miből és hogyan kell valami ivóedényt varázsolni. Te nem tudod esetleg? Talpaspoharat tudok, de patkányból, és azt nem látok erre - én erre kissé megborzongok,  azért sosem mertem abból a pohárból inni. És szegény patkányok.
- Öhm. Nem is tudom - végigtapogatom magamat, hogy egyáltalán nálam van-e a pálcám. AZtán ahogy kitapintom a vonalait, megnyugszom, hogy most magammal hoztam. - Egyáltalán van itt valami, amivel kezdhetnénk valamit? - teszem fel a rendkívül értelmesen megfogalmazott kérdést. Aztán a tekintetem megakad valami nagy Totoro levél szerű levele, amit megfogok és magunk elé helyezek. - Esetleg ebből megpróbálhatjuk - dünnyögöm, majd a pálcámmal elmormogok egy varázslatot, és várom a csodát. A levél aztán valami furán csorba, zöld pohárrá alakul, ami kissé ingatagon áll az ölemben. - Hát. Tadamm - mondom vigyorogva, mert azért egészen aranyosan néz ki ez a levélpohár.
- Amúgy hol vagyunk? Csak be akartam kötni a cipőmet, és erre itt találtam magam - együttérzően bólogatok, majd tekintetem követi Mira kézmozdulatát.
- Fogalmam sincsen. Valami rejtett botanikuskertben, azt hiszem. Lehet ide dugják el a növénykísérleteiket, és megetetik a rossz diákokkal őket - suttogom kissé elviccelve, eltúlozva a dolgokat. Azért annyira nem lehet közveszélyes ez a suli. - Én megbotlottam és lekönyököltem a falat, úgy kerültem ide - teszem hozzá, aztán valahogy észreveszem, hogy furán mozog a táj. És ha az ember ül, akkor nem kéne mozognia, nem? Lepillantok a kőre, amin ülök... És az egy mozgó kőteknősbéka, aminek a tetején ülök.
- Kőteknősön ülünk - jelentem ki a nyilvánvalót Mira felé pislogva. Oké. Ez nagyon cuki. Kőteknőős. - Remélem nem húsevők... amúgy merre visznek minket?
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 10. 04. - 09:25:07 »
+1



to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember




welcome to the jungle


- Higiénikusabb, mint egy patkány, és még stílusos is  - bólintok elismerően a zöld ivóalkalmatosság láttán. - És illik ide. Nagyon. Kaphatok én is? - kérdezem szemtelen kiskutya szemekkel, és szedek egy másik olyan levelet. Nem baj, ha nem, mert amúgy az alkohol úgyis fertőtlenít, majd iszom a termoszból, miután Sophienak  töltöttem.
Szürcsölgetve hallgatóm a válaszát, és a rossz diákos részre elfintorodom.
- Hát én simán megeszem őket bünti nélkül is, az egyik majdnem lenyúlta a termoszt - mesélem ki magamból a sértettséget, és nagyot húzok mérgemben a csokiból. - Simán megpróbálta, a kis gaz, hogy lenne belőle parajfőzelék egy agresszív matróz konzervdobozában…
- Biztosan a jó helyen kell könyökölni- találgatok, aztán két korty közt meglepetten veszem észre,  hogy Sophie nem mozog ugyan, de távolodik. Értetlenül vonom fel a fél  szemöldököm,  aztán meg a  másikat is,mert ugyan a hugris lány helyváltoztatása hozzám képest  abbamarad, viszont a dzsumbuj meg a csobogó meg megindul.
- Mi a…
Végül félbe hagyok az értetlenkedéssel, mert Sophie megmondja a tutit. Előre hajolok, és fejjel lefelé nézek farkasszemet a velem a hátán mélán bandukoló sziklatestű jószággal, míg Sophie felteszi a fontos kérdéseket.
- Nem t’om. Nem tűnik éhesnek, de ha meg akar enni, szerintem lefutjuk. Szerinted hova megyünk? - kérdezem játékosan a meglehetősen bamba tekintetű tekitől, de nem válaszol. Persze, a varázslényeknél sose lehet tudni, mert valamelyik meg beszél, de pont ez éppen nem. Sebaj.  Felegyenesedem, nevetős prüszköléssel vállat rántok és még egyet húzok az italból, nyugtázva ezt az egészet.
- Nem tudom, de viccesek. Versenyzünk? Előre! - mutatok színpadi hévvel előre, kard híján a termoszommal, a teknős pedig változatlan lelkesedéssel és iramban halad tovább, Sophié mögött.
Igazából úgy tűnik, egy jó kis kertnézegető körútra visznek minket, lomhán ballagnak be a fák közé velünk, de legalább nem tűnik úgy, hogy zavarná őket a jelenlétünk. Jó, hogy ők ismernek néhány szép ösvényt itt, ahol kényelmesen el is férnek - csak épp nem kalkulálják bele a mi magasságunkat a komfortos ösvényszélességbe és magasságba. Úgyhogy kicsit ügyességi feladat, néha limbózni kell a behajló bokorágak és indák alatt, néha meg egészen felhúzni a lábunkat, nehogy a kaktusszerű izék tüskéi megszurkálják.
- Sima liba - vigyorgok Sophiera, akinek a teknőce most olyan közel mászik hozzám, hogy koccintásra emelem ivóedénykém.
Aztán hirtelen eltűnik Soph, meg az addigi táj, és jó két métert szánkázok lefelé valami kavicsos lejtőn, próbálva rajtamaradni a továbbra is rendkívül stoikus kőállat teknője tetején.
- Na! - morgok a lejtő alján, a susnyásban és körbenézek, hogy hogyan lehet egy botanikus szobában ilyen szintkülönbség, meg hogy Soph jön-e a hátasával, vagy hova lett. Csak utána iszok a forrócsokiból, ami egyrészt kezd már kihűlni, másrészt meg nem töltötte be a feladatát, hogy velem depizzen, mert egyelőre odáig még nem jutottam el. De ez nem is biztos, hogy baj.


  








Naplózva


Sophie Vanheim
Játékmester
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 10. 12. - 11:04:56 »
+1

ღ zenebona ღ
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ

Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Nyújtok egy levél izét Mirának is, és felé nyújtom, majd ahogy megkapom a firró csoki adagomat beleszürcsölök. Mondjuk nem várt kesernyésen csípős utó íz kissé fejbe kólint, és határozottan végigrohan rajtam a hidegrázás is, brrr, ahogy megérzem az alkohol kesernyés ízét. Vajon be fogok ettől rúgni? Nagyon remélem, hogy nem, mert az nagyon ciki lenne.
- Úúh, alkoholos forrócsoki? Menő vagy, Mira - vigyorgok rá. - Szerencsére most nincs kedvem prefektusnak lenni a fura őserdő izé közepén, meg hát na. Annyiranem is vagyok véres prefektus - teszem hozzá. Na tessék. Máris beszédesebb vagyok. Nem mintha nem beszélnék hülyeségeket alapjáraton. Csoda, hogy eddig Teddy meg Ave nem kergetődött az őrületbe mellettem a hülyeségeim miatt. Közben megint iszok egy kis kortyot belőle, mert jólesően felmelegít ebben a nyirkosan fülled helyen, és körbepillantok a helyiségben, hogy van-e valamerre valamilyen gyanús növénymozgás.
- Hát én simán megeszem őket bünti nélkül is, az egyik majdnem lenyúlta a termoszt. Simán megpróbálta, a kis gaz, hogy lenne belőle parajfőzelék egy agresszív matróz konzervdobozában… - Erre elkerekedik a szemem, és majdnem a szám is, azzal pedig a forrócsoki majdnem kiköpődik, de aztán inkább gyorsan lenyelem a forró italt és csak nézek Mirára.
- Itt élnek a növények? Mármint azok élnek, csak itt olyan szörny növényesen élnek? Ójaj, mint az ilyen régi filmekben... Jönnek a fura indáikkal, meg a csattogó fogaikkal, amik a közepükből állnak ki... - igen megint túl sok filmet néztem nyáron, de hát mégis mit csináltam volna, Teddy eltűnt, és a Csillagles után már kimozdulni sem volt kedvem, mert attól féltem valami dimenzióváltás lesz megint ahol mindenféle emberek átkoznak összevissza a sötétben. Inkább kortyolok megint, hogy azt a kellemetlen elméket az Elvarázsolt Kastéllyal együtt kizárjam.
Aztán először el sem hiszem, de mozognak a kövek, amikről kiderül, hogy kőteknősök. És még önmagukhoz képest egészen fürgén bandukolnak. De igazából lepillantva rájuk nem tűnnek olyan agresszívnek, mint azok a növények a képzeletemben.
- Nem t’om. Nem tűnik éhesnek, de ha meg akar enni, szerintem lefutjuk. Szerinted hova megyünk? - kéredi, mire én megvonom a vállamat.
- Gőzöm sincsen. Mr. Teknős, hova megyünk? - pillantok le megint rá, de ő ugyan olyan álmos és bamba fejjel menetel előre. Lehet süket, mint a kő? Minden esetre nem szeretném ha ők is hirtelen ilyen veszélyes izékké alakulnának át, amik így fogják magukat és megesznek.
- Jóóó, előreee - bólogatok lelkesen, és tovább döcögünk a hátukon, miközben kíváncsian nézelődök összevisszára a botanikus kertben, ahol alapjáraton egészen szép növyének is vannak, amik egyelőre nem tűnnek se barátságtalannak se éhesnek. Nagyban tekergőzöm azért ki az ingák elől, nem szeretnék úgy járni, mint Clayton a Tarzan mesében... Ugh...
Már kezdek megnyugodni, amikor eltűnik Mira és a teknőse én meg azonnal bepánikolok, hogy mégis Merlinre, mi a fene történt? Aztán leugrom  a teknősről, és lenézek valami leejtőről, aminek az alján megtalálom MIrát is a teknősével, aki a lehető legnagyobb nyugalommal eszik valami növényt a lába mellett. Felkapom az én jószágomat az ölembe és lebámulok a lányra.
- Jól vagy, MIra? - kérdezem és lehasalva nézem a mélyben lévő lányt, aztánvalami nagyon ijesztő hangot hallok a hátam mögül, és mire hátra esek, azt hiszem mentem meghalok a rémülettől. Valami izgő mozgó veszéles növény kúszik-mászik felém, éhesen. Oké vagy meghalok mert leugrom, vagy meghalok mert megesznek. Magamhoz szorítom jobban a teknőst és inkább lecsúszom a hasamon Mira mellé a meredekes leejtőn, reménykedve abban, hogy a növénynek ez nem jut az eszébe.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 10. 12. - 20:50:24 »
+1



to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember




welcome to the jungle



Prefektus. Basszus! Képes voltam megkínálni egy prefektust a higított forrócsokimmal. Még jó, hogy ebben a suliban csak jófej prefikkel tudok összefutni, Avery se bírságolt meg, amiért egy meglett lovat eregettem a folyosón, van remény. Kigúvadnak a szemeim, ugrálnak kicsit a fényesen csillogó jelvény, meg a rémesen fintorgó lány között.
- Csak… Csak tudod, ősz van, mindenféle nyavaja van a levegőben, kell egy kis fertőtlenítés. Ez amúgy nem erős, tényleg, csak lélekmelegítő - magyarázom, aztán inkábbb elengdem a dolgot. Mert azért amúgy az a brutál vastag, polárpulcsis, rikító színű, kötöttkályha típusú melegítő. A növények elpusztításáról szóló résznél már nem aggódom, inkább csak csodálkozom kissé.
- Hát… Minden növény él. De ezek mondjuk jobban élnek az átlagnál, tudják, mi a jó - teszem hozzá. Ha már limitált helyváltoztatásra is képes, varázsnövény volnék, én is biztos ráhajtanék az elérhető távolságú forrócsokira. - De fogakat nem láttam, szóval…
A teknőcös utazás kezdetben kellőképpen vicces és zen ahhoz, hogy elfelejtsük az elméletbeli horror-növényeket. Utána meg kellően akciódús.
Alig érek le a bokrok közé, mikor meghallom Sophie kiáltását. Még a számba van a forrócsoki, úgyhogy csak hümmögök, hogy ühüm. Látom, hogy Soph milyen könnyedén kapja fel a tömör kőből lévő tekit, mire elámulok. Brutál jó kondiban lehet, próbálom is megdicsérni, de a bókból csak egy masszív köhögőroham lesz, mert jól tévútra megy a lángnyelves csoki.
Amíg én megfulladok, a lány kőállatostul mellém csúszdázik. Könnybe lábadt szemmel nézek rá, aztán meg a lejtő tetejére. Valami futórózsa kanyarog elő a tetőről, szép virágokkal, meg kevésbé szép tüskékkel. Nem is tudom, mit várjak tőle, volt régebben egy elég rosszul sikerült Valentin-napi kirándulásom egy rózsakertben, úgyhogy kis mértékben gyanakszom, de még nem esek se páikba, se dühbe. Majd ha ráhajt a poharamra… Félrebillentett fejjel mérem végig, aztán, mivel nem sokkal halad gyorsabban, mint a mi teknőckéink síkon, ráérősen elfordulok, és inkább Soph felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem.
- Mi ez az izé? Nézd, követ téged - mutatok krákogva az indákra, amik lassan kanyarogva haladnak lefelé, a hugrabugos lány után.
- Lepuffantsam valami bűbájjal? - kérdezem készségesen, mert bár nem tudom eldönteni, hogy fenyegető-e, de látom, hogy Sophie eléggé meg van rémülve tőle. Kezembe is veszem a pálcám, szükség esetére, bár azt igazából nem is tudom, milyen bűbájt használnék.
 
HOPPKOPP kihívás teljesítve kacsint





Naplózva


Sophie Vanheim
Játékmester
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 10. 16. - 17:10:00 »
+1

ღ zenebona ღ
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ

Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Bólogatok a fertőtlenítős dologra, bár nem igazán vagyok az az alkoholista típus, azért karótnyelt sem vaygok. Meg egy korty picike bumm még jobbá is teszi a forrócsokit, amiért amúgy is beteges túlzással rajongok. Mert hát, ki az még aki a nyári (angol) hőség közepén is forrócsokit rendel akármilyen kávézóból? Csoda, hogy egyáltalán még nyáron is árulják ezt a mennyei mannát, ami nélkül a világ csak cudar hideg akármi lenne, a kellemesen édes folyékony nektár helyett. Oké, Sophie, szálldogállj csak le a földre... vagyis mozgó kőteknősödre a forrócsoki felhőből...
- Hát remélem nem is nagyon agresszívak,mint ahogyan kinéznek. Lehet csak törődés vagy szeretet kell nekik, mert társaságra vágynak - gondolkodom el nagyban, ahogy a teknősön haladunk, és közben képen is csap valami növény nagy tasla, lengedező totoro levélszerűsége. Megráncolom az orromat, azért jó lenne, ha nem benyomott képernyővel keverednék ki innen, a végén még Teddy tényleg kidobna. Amiről teljesen kiakadnék, elvégre mind a ketten gyűjtünk az egyetemes éveinkhez tartozó közös lakásra.
- Egyébként vajon honnan kerültek ide ezek a teknősök? Arabella tanárnőnél miért nincsenek ilyen lények a ládájában? A sok ijesztő fura akármi helyett, sokkal barátságosabb lett volna az az óra - tűnődöm. Azért azok a lángoló rákvalamik kissé parák voltak azon az RBF-en. Azt hittem képen pörkölnek és meghalok.
Lepillantok a teknősre, ami elégedetten lépked alattam, és menet közben apró kis köveket szedeket fel, és úgy ropogtatja őket, olyan élvezettel, mint ahogy egy troll ropogtatná a gyerekek csontjait. Na jó, Sophie, megártott a forrócsokis lötty.
Aztán az egészen idilli teki kocogás után persze Mira eltűnik, és engem üldöz valami névény izé. Komolyan, van olyan szeglete az iskolának, ami nem félelmetes? Mondjuk ahol nem mozdul el a lábad alól a lépcső. Vagy esetleg nem suhan át rajtad valami random szellem. Vagy mondjuk nem csapja le a fejed a Szeszély miatt az őrpáncél a pallosával. Nem kérek én sokat, de tényleg... Csak hogy ne pusztuljak meg a kamaszéveim közepén.
Ahogy leszánkázok, és nagy nehezen feltápászkodom Mira segítségével, felpillantok az indás dühös fejű növényre. Egészen eddig nem tudtam, hogy vannak dühös fejű növények... leszámítva a Mandragórákat, de hát ugye azok szerencsétlen morcos fejű, bőgő gyökerek.
- Mi ez az izé? Nézd, követ téged - mondja, mire a teknősömet felnyalábolva nagyokat pislogok felé. Bátorság, Sophie. Vagy valami ilyesmi. De érzem már megint, hogy minden tagom szaladni szeretne. Közben tényleg lehöngyörödik a leejtőn a növényszerűség. - Lepuffantsam valami bűbájjal? - kérdezi Mira, mire hümmögök egyet.
De ha szegénynek csak belement egy tüske a szemébe?
- Háát nem tudom. Először próbáljunk meg vele beszélgetni. Szia kedves növény, miért vagy dühös? - szegezem neki hangosabban a kérdést, és közben még mindig Mira biztonságos oldala mögül pislogok kifelé.
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 10. 19. - 20:44:39 »
+1


to Miss Sophie Vanheim
2001. szeptember

 


trallala


Sóhajtok egyet, mert ja, szeretet és törődés kell mindennek a világon ahhoz, hogy nőjön. Bár a borsók növekedését kutató mugli tudósok azt találták, hogy ők a metálzenétől meg a csúnya beszédtől szuperül nőnek. Amelyikeket babusgatták, azok meg kinyúvadtak. Nekem egész szimpik a borsók. De itt most más növényekkel állunk szemben.
- Egyébként vajon honnan kerültek ide ezek a teknősök? Arabella tanárnőnél miért nincsenek ilyen lények a ládájában? A sok ijesztő fura akármi helyett, sokkal barátságosabb lett volna az az óra - mondja Sophie, én meg félre billentem a fejem, és fintorogva gondolkodom. Inkább húzok még egyet az üvegből.
- A Roxforttól simán kitelne, hogy ezek mászkáló szobrok, de azért csak életszerűbbek, szóval nem tudom. Talán azért hozták őket ide, hogy eltakarítsák az útról a köveket. Vagy olyanok, mint a megunt ékszerteknős a mugliknál, csak nem a tóban, hanem itt lettek elengedve - rántom meg a vállamat.
A csúszdázás és növénykés fogócska után végül csak nem tüzelek csípőből. Elmosolyodom, tényleg olyan kedves ez a Sophie, még Mr. Morcos Szirompofával is megpróbál tárgyalni. Ez még használ is. Mondjuk még mindig nem tűnik barátságosnak, de nincsen rózsa tövis nélkül. Kihúzom magam, én nem félek lemetszeni egy-két ágat, ha magamat vagy az ivócimbimet kell megvédeni, de inkább csak méregetjük egymást, a növény, meg én. Pedig Sophie-t követte, szóval valamit tőle akart.
- Na jó, szerinted mit szeretne tőled? Amíg egyedül voltál, mit csináltál? Vagy szidtad esetleg, mint a répát? Nem, nem vagy répa, látom, nyugi - szólok a határozottan nem haszonnövényre, mely szirmai, meg a levelei hegyei kissé elvörösödnek, olyan fenyegetően, mint mikor valakinek az arca mérgében kipirul.
- Nem szedtél virágot, vagy ilyesmi? Nana! Tárgyalunk szépen - bökök a pálcámmal a növénylény felé, aki kicsit oldalvást sasszézott, és úgy próbál a közelünkbe, de főleg Soph’ közelébe kerülni. Úgyis kéne gyakorolnom a békéltető szerepet, bár azt nem gondoltam, hogy ezt pont egy dühös muskátli ellenében fogom első ízben megtenni.
- Vaaagy… Van rajtad valami növényi eredetű? - kérdezem gyanakodva, és végignézek Sophie-n, árulkodó kiegészítőket, mintákat keresve.




 
Naplózva


Sophie Vanheim
Játékmester
***


Let's say sunshine for everyone

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 10. 23. - 13:05:13 »
+1

ღ zenebona ღ
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ

Mirabella
(2001. szeptember 10.)


- A Roxforttól simán kitelne, hogy ezek mászkáló szobrok, de azért csak életszerűbbek, szóval nem tudom. Talán azért hozták őket ide, hogy eltakarítsák az útról a köveket. Vagy olyanok, mint a megunt ékszerteknős a mugliknál, csak nem a tóban, hanem itt lettek elengedve - mondja Mira, miközben a mozgó teknősök eredetét tárgyaljuk. Én tényleg meg akarom tartani, Atlasz amúgy is eléggé szabad, Tarzan meg nem unatkozna és mivel kőből van annyira nem félnék attól hogy megcsócsálja és megeszi valamelyik testrészét.
- Akármicsodák is ezek a cuccok cukik, szerintem Mauglinak fogom hívni, ha már dzsungelben találtunk rá - mondom vigyorogva és megpaskolom a teknőst. Mauglit is a dzsungelben találták és nem állat volt. Ez a teknős meg nem növény hanem kő akáármi és imádom. Kíváncsi vagyok mit fog hozzá szólni Teddy vagy Avery, vagy Mira, ha meglátják nálam. Az ágyam alatt csinálok neki egy kis kuckót, amúgy is ezt  a pár hónapot még kibírja suliban és utána magam mögött hagyom ezt a helyet... Kissé ez elszomorít, de azt hiszem ez van. Felnőnig meg  azt hiszem kiábrándító.
Főleg hogy valami hibridnövény megszáállt. Vagyis nem úgy hogy a testembe szállt csak elkezdett üldözni. És de most de miért én? Nem akarom hogy megegyen. A gyomorban emésztődni szomorú és magányos dolognak tűnik.
- Na jó, szerinted mit szeretne tőled? Amíg egyedül voltál, mit csináltál? Vagy szidtad esetleg, mint a répát? Nem, nem vagy répa, látom, nyugi - a növény egészen aranyosan vörösödik el, de aztán eszembe jut, hogy félek tőle így óvatosan bámulom őt Mira háta mögül. Nagyszerű hetedéves prefektus vagyok aki egy hatodéves lány mögé bújik... De ez akkor is félelmetes.
- Hát csak eltévedtem - mondtam a választ, annyira nagyon semmit se csináltam. - Párszor arcon nyomott valami ág és hát... nem is tudom. Lehet sonka szagom van? Vagy csirke? - kerekedik ki a szemem, mire a növény csak dühösen rázza meg magát az indáival és rózsaszín szírmaival együtt.
 Nem szedtél virágot, vagy ilyesmi? Nana! Tárgyalunk szépen. - Vaaagy… Van rajtad valami növényi eredetű? - kérdezi, mire én lassú mozdulatokkal végig tapogatok magamon, már amennyire az ölemben lévő teknőstől tudok. Megrázogatom a talárom, a szoknyám, a ruhám, de nem találok semmit. Lehet egyszerűen csak fehérjeforrás vagyok neki.
- Öö nincs... vagyis... Óóó, ahaa! - mondom hangosan, és belenyúlok a zsebembe hogy néhány magot kihalásszak. - Megbotlottam egy buckában és ilyen magok szóródtak szét. Szomorú voltam hogy tönkre tettem a virág ágyást, vagy mit. El akartam ültetni őket valahl fent... Úúúúú  - csapok a fejemhez és a növényre nézek. - Jajj ne elloptam a gyerekeid.
Nagy szemekkel meredek rá, mire a fejével, vagy mije van egy növénynek... talán jobban kellett volna figyelnem GyT-n. Szóval bólogat felém. Aaaj nem hiszem el, mindent tönkre teszek. Oké, Sophie ne pánikolj.
- Na jó, el kéne ezeket ültetnünk ugye?
Naplózva


Mirabella Harpell
Griffendél
*


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 10. 23. - 14:01:44 »
+1



to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember




welcome to the jungle


- A Maugli nagyon cuki név. Nem mugli Maugli - dünnyögöm a nyelvtörőt vigyorogva, és elgondolkodom, én is hazavigyem-e a teknőcöt, akinek a hátán idáig stoppoltam. De ahogy összeakad vele a tekintetem, inkább meggondolom magam. Sophiénak kedves tekintete van, emennek viszont elég morci. Majd itt meglátogatom. Így is van két ló az ágyam alatt, annyi állat egyelőre épp elég. Azért megpaskolom a hátát, hálából, hogy idáig utaztatott.
- Szerintem a virágok nem szeretik a sonkát, meg a csirkét, de ha ez húsevő, akkor lehet - rántom meg a vállam, bár érzem, hogy nem itt van a dolog nyitja. Fogom én a pálcám, úgy csinálok, mint aki hú de bátor (ha már rajtam van a vörös-arany sál, hirdetvén büszke házamat), de közben arra gondolok, hogy azért egy metszőollóval lehet, nagyobb biztonságban érezném magam. Mondjuk van egy-két bűbáj, ami minden helyzetben alkalmazható, és az aguamentivel még meg is locsolhatnám, de mégis. Az én pálcám nem önmagától működik sajnos úgy, mint egyeseknek.
- Öö nincs... vagyis... Óóó, ahaa! Megbotlottam egy buckában és ilyen magok szóródtak szét. Szomorú voltam hogy tönkre tettem a virág ágyást, vagy mit. El akartam ültetni őket valahl fent... Úúúúú - hallom Sophiet, és egy helyeslő biccentéssel nyugtázom, hogy el is jutottunk oda, ahol a kutya el van ásva. Meg mindjárt a virágmagok is mellé kerülnek, a jelek szerint. A kérdésnek álcázott javaslatra lelkesedem.
- Ez jó ötlet, szerintem is el kéne. Mutass nekünk egy jó kis helyet! Hova tegyük a babáidat? - kérdezem a virágfejű növénykétől, ami azért érdekes, mert annyit még nem ittam, hogy a “növényekkel beszélgetős” állapotomba kerüljek máris. De ilyen ez a Roxfort, alkohol nélkül is fura dolgokat hoz ki az emberből.
A növényke rögtön megnyugszik, és kúszni kezd, vissza a szökőkúthoz. Kis küzdés, és kapaszkodás következik, segítek felvinni Mauglit, ha szeretné, aztán a tisztáson a kút mellett, egy szimpatikus területet körbekerít a növény az indáival, úgyhogy ott letáborozunk.
- Szerintem itt jó lesz - mondom, és a kezemet nyújtom Sophie-nak, mert ha adna magokat, hamarabb végeznénk. De ha nem, a magocskák gondolom akkor is a földbe kerülnek, és én meg meglocsolom őket egy óvatos aguamentivel, hogy biztosan jól érezzék magukat. Magunkat meg a forrócsokival locsolom meg.
- Egészségedre - mosolygok és Soph felé nyújtom a termoszt, rá hagyományozva az utolsó adagot. A növény elégedetten tekereg a lábunk körül, de úgy vagyok vele, hogy most már nyilván nem kell tartanunk tőle.
Az ajtóban elköszönök Sophietól.
- Köszönöm a társaságot, Maugli biztosan jól érzi majd Nálad magát! Legközelebb mehetünk inni az üvegházba - vigyorgom, aztán búcsút intek.
 

Köszönöm a játékot! Mosolyog




Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 11. - 19:55:41
Az oldal 0.081 másodperc alatt készült el 38 lekéréssel.